Túlságosan hosszú volt ez a verseny és a végén már elég morcos és nyűgös voltam hogy miért nem lehet egyszerűen csak eredményt hirdetni és hazamenni a francba. Városi akadályverseny volt, egyéni indulással, ami jó mert legalább nem tartott fel senki és mindenhol tudtam haladni ahol időre kellett teljesíteni. Hála apám katonai mániájának, a legtöbb versenyszám nem fogott ki rajtam és sikerült mindent legyűrni. Pokolian elfáradtam, mert előtte még tanítás volt, de az utolsó két órámról felmentést kaptam a verseny miatt, így a táskám is cipelem, meg az edzős cuccom is. A suli színeiben vagyok, fekete melegítőben és a mintás pólóban. Névre szóló, amit itt osztogattak hogy tudják ki mikor, hol futott be. Tetszik, majd odarakom a többihez, van már pár ilyen cuccom. Fél órával későb végre eredményhirdetés van, és őszintén szólva nem remélek semmit ettől. Megtettem amit kellett, képviseltem a sulit, ellógtam az órát meg mindent. Türelmetlenül toporgok, és azt hittem benne leszek azért az első ötben. De nem. Ötödik egy lány lett, a negyedik egy robosztusabb testalkatú srác. A harmadik az a szomszédos iskola egyik nagymenője, a második valami Keagan... Jah várjunk csak! az én vagyok baszki! Enyhe döbbenettel nézek körül és a tesitanárom meglök hogy menjek már ki. Két érmet kapok a nyakamba. Egy az enyém, egy meg a sulié hogy kiállíthassák. Zavartan fogok kezet a bizottsággal, de aztán már büszkén lépek fel a dobogóra hogy csoportkép készülhessen. Az első helyezettet nem ismerem, de normális tagnak tűnik. A kötelező fotózkodás után némiképp jobb kedvvel megyek haza, hogy máshogy mint egyedül. Bár mondtam faternek hogy lesz egy ilyen de nem emlékszem hogy megígérte-e hogy eljön, úgyse jön sose. Vagy eljön és el kell mennie. Egyre megy. A házba érve ledobom a kulcsot a kis tálkába, és bedobom a szennyest a kosárba. Aztán letelepszem vacsizni és elmosom a tálat a müzli maradékkal. Az asztalon hagyom az érmet, és bevonulok a szobámba a teámmal. Lecke, meg net és haverok és végül annyira rászánom magam a leckeírásra hogy inkább megyek három kört a Lol-ban. Nem veszem észre az ajtócsapódást csak akkor kapok frászt mikor apám termetes alakja megjelenik a szobaajtómban és majdnem lebukfencezek az ágyról. - Áááá miért hozod rám a szívbajt? - nyögök fel mert beba...vagyis vertem a könyököm amit épp dörzsölgetek.
Igazából, ha tudná, hogy az egész csapat végig szurkolja a meccseit, meg lenne lepődve. Nem szabályos, de a tech gurunk megheckelte a hálózatot, amivel a drónkamera felvételeket veszik fel, azért,hogy népszerüsítsék ezeket az eseményeket. A magángép süppedős ülésében ücsörögtem, miközben gyorsan lefuttatot pár orvosi vizsgálatot az orvosunk rajtam, a képernyőt figyeltem, ilyenkor nem lehetett hozzám szólni, és figyeltem. Büszkeség csillant a szemeimben, ahogy először láttam, hogy nem érti, hogy őt hívják fel a második helyre! Egyszerre éljeneztünk a srácokkal, mire visszanyomtak az ülésbe, és megrovón pillantott rám Maya, de ő is mosolygott. - Ha kirántod a branült, még jól el is verlek! – bocsánatkérőn mosolyogtam fel rá, és elvezettem a pillantásomat az infúziós tasakig. Kicsit sok vért vesztettem, de annyi baj legyen, túléltem, kimenekítettük az egyes számú célpontot a bázis közepéről, átadtuk az illetékeseknek, és most fogok leszállni egy titkos katonai leszálló pályán, New York közelében. A vágásaimat behegesztették, igen…itt már csak így megy, a magunkfajták spécibb eszközökkel vannak ellátva. Évek, évtizedek kérdése, mire ez kimegy a civil orvoslásba. Ami még egyes filmekben sci-fi szintű gyógymód, itt, nálunk a szervezetnél már létezik. Nem hiába a titkos pénzek, és a nagyon titkos kísérletek. Péntek van, szeretnék otthon lenni vele. Így szinte repülök, ahogy kiszállok a repülőből, a kocsimba, odafent még lefojt, aminek kellett, egy karcolás sem látszik rajtam, hála a dokinknak. - Remélem, elhozod a srácot a cég születésnapjára! – állt meg mellettem a jobb kezem, és a cég beszerzéséért felelős emberem, Robb, együtt kezdtünk, együtt végeztünk. Valahogy, egyértelmű volt, hogy egy csapatban leszünk később is, és tessék, a cégemnél dolgozik. Hogy mit csinálunk, igazából? Biztonsági berendezésekkel, és ház meg autóvédelemmel foglalkozunk, a műhelyben van is tényleg pár kocsi meg motor, szeretek velük babrálni, és elkészíteni őket. Menet közben megállok még tea füvet venni neki, nem tudom kiszoktatta rá erre, talán a nagyi, sokáig nem ittam, mert kiment a fejemből, meg macerásnak gondoltam, de ahogy újra velem élt, elkezdtem teázni újra. Bár nem kell félteni egyikünket sem, jó nagy bögréje van mindkettőnknek. Ahogy a konyhában meglátom az érmet, keserűség fog el mégis, mert… bár lehet, hogy titokban elébe mentünk egy atomháborúnak, vagy egy polgárháborúnak, mégis… Itt a bizonyítéka annak, hogy a magánéletemben megbuktam. Szar alak vagyok és kész. Az ajándékos szatyrot a kezemben szorongatom még, tea különlegesség, egy mama kedvence fűkeverék, amit a nagyival ittunk mindig, aki az ő déd mamája volt, és az új teafűhöz egy új tároló doboz, Watch Dogs-os, hamarosan kijön a játék harmadik része, még emlékszem, hogy az első kettőért mennyire odavolt. Az érmet bámulva dörzsölöm meg a szemöldököm, és a halántékom, két ujjal, majd sóhajtok. Ideje lerázni magamról a munkát, és újra szar , mindenről elkésős apának lennem. Jah, hogy ehhez igazából nem sokat kell tennem? Mert épp az vagyok. Elnyomok egy nevetést, ahogy lebucskázik az ágyról, próbálok komolyan pillantani rá, de felemelem az érmet, a kezemben a teás ajándék táska. - Gratulálni jöttem, a tanárod felhívott és elmondta, hogy második lettél, útközben megálltam a kedvenc teás boltodnál; és mit szólnál,ha elmennénk moziba? – beljebb léptem, és letettem az ágyára a tasakot, a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem, ha akarta elfogadja, ha nem, nem. De ha mégis, akkor felrántottam magamhoz egy megszorongatós fél ölelésre. - Büszke vagyok rád. Olvastam a verseny leírást, jó akadályok voltak benne. – igazából, ha hatvanadik lett volna, akkor is büszke lennék rá, de hogy az első három! Azért az mégis csak valami!
Az ágyon ülve játszom de már nem is tudom mivel játszanék igazából, mert kellemesen fáradt vagyok és zsibbadok a mindenféle akadályok miatt. Jól esett hazaérve lezuhanyozni és bevágni egy forró teát a játék mellett. Jól esik, és a játék is. Headsettel játszom és a haverokkal beszélgetek közben hogy ne unatkozzam. Együtt bandázunk a Call of Duty-ban és fedezzük egymást, mert mindig új szitut ad a játék és ha ez szimulátor lenne már profi kommandós lennék én is. Egészen belemerülünk a játékba és később egyedül maradok ahogy mindenki elkopik fürdeni, vacsizni meg mittomén még mitcsinálni, és szólóban nyomom tovább amikor apám megjelenik, és kis híján le is esek de még megkapaszkodok, aztán takaróstól csúszok és beverem a könyököm meg a seggem. - Oh, áh értem. Mondjuk nem tudtam hogy ennyire jóban vagytok hogy csak úgy hivogat - de ez végül is... legalább tudja, és nem kell elmesélnem részletesen, bár lehet meg fogja kérdezni. Már amennyire gondolom érdekli, hiszen máskülönben ott lett volna, nem igaz? Felhúzódom ahogy a kezét nyújtja és visszaülök az ágyra vagyis ez a terv, de alaposan meglapogat. Azért... ez jól esik. Mert azért mégis csak a faterom és látom rajta hogy örül az érmemnek is. Kiteszem majd a dicsőségfalra a nappaliban amit kineveztem neki. Nagyiéktól begyűjtöttem apám régi érmeit meg mindenfélét ami elismerés és felraktam azokat is. Az enyémeket meg mellé és lassan utolérem a sok oklevéllel meg éremmel. - Hm, milyen tea? Uuuuu Watch Dogs! Jól hangzik. Mikor menjünk? - kérdezem mert megnézem mi megy akkor műsoron és igazából elmehetnék a haverokkal is, de ők is tudják mennyit találkozok apámmal így néha hagyom magam rávenni egy közös bandázásra. - Igen? Hát.... voltak benne azért szivatós részek, de a rúdmászást csesztem el. Rohadtul csúszott az a szar... - húzom el a szám, mert ennyi erővel ha azt jobban megtolom, akkor első is lehettem volna. Bár, amennyire számítottam erre, a második hely is igazán szép eredmény.
Azért, örülök, hogy nem hajt el, megérteném, teljes mértékkel, ha csak rám förmedne, és kiküldene a szobájából. Ez a hely, egyébként is az ő felségterülete, legtöbbször kopogással jövök be, kivéve, amikor örülök neki, és tulajdonképpen annak is, hogy túléltem, és itt lehetek vele. Az, valahogy mindig megdobja a kedvem. - Általában, fel szokott, ha nem vagyok ott. – persze, nem így történt ,hanem a repülőn nézett videóról tudom, hogy helyezést ért el, és remélem nem fogja firtatni a tanárjának sem, hogy honnan tudtam arról, hogy nyert. Levetődtem a sarokban pihenő foteljébe, addig se állva beszélgetünk az ölelés után. - Az egyik a nagyi kedvenc teája, a másik meg egy újdonság, ami még nincs itthon. – bökök az ajándéktáskára, amiben a két teafű pihen, az egyik zacskóban, a másik meg a fém dobozában. - Most? Ha van olyan film, amit megnéznél. – nekem mindegy, mert hasonló az ízlésünk. –Azért,az első háromban benne lenni, is nagy teljesítmény. Tudom, hogy mindig megtolsz mindent, ha sportról van szó. – ebből a szempontból ugyan olyan maximalista, mint én. Szerintem, ezt tőlem örökölte. Azon meglepődtem, viszont, hogy egyszer apák napja környékén, arra jöttem haza, hogy az egyik falat kiszemelte magának, és tele tette az én, és az ő érmeinkkel. Lassan annyi lesz neki is, mint nekem, mikor annyi idős voltam, de egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy ennyire szeret mozogni, és jó az állóképessége. Nem hiába tanítom őt nyaranta Wisconsinban is lőni. Talpra esett srác, nem is tudja, hogy mennyi mindent készítettem már neki elő, ha tényleg beütne a szar, és mennie kell. Nem beszélve arról, hogy ha úgy érzem kurva nagy a gáz, hála a technikának, egy búcsú üzenetet tudok neki küldeni, és onnantól pedig megkap minden instrukciót, hogy meneküljön. Mert, lehet, hogy nem lesz biztonságban, lehet, hogy igen. De szeretnék minden eshetőségre felkészülni, és szeretném, ha nem lenne elveszve a világban. Ennek ellenére, azért törekszem arra, általában mindig, hogy túléljem a küldetéseimet. - Szerintem, a vizes akadály elé kellett volna tenni a rúdmászást, de nem volt rossz így sem. A nyári Spartan Maraton se Barbie játszótér lesz. – jó, hogy suli közben is készül, edz, és noha az iskolájának szerez érmet, elismerést, mindennél fontosabb az, hogy ő hogy érzi magát eközben. - Feltesszük a falunkra az érmed? – kelek fel a fotelből, és megforgatom a kezemben, az elismerését, manapság már nem sima kör alapú érmeket gyártanak, hanem egyre dizájnosabbakat. Tetszenek. Egyébként, nem hagytam fel a versenyzésekkel, egy ideig, amíg ő nem tudott részt venni bennük, addig is nyomattam, amennyire épp a valós munkámból adódóan rá értem. Aztán őt is vittem, apa –fia versenyekre, és szerintem ezek is sokat segítettek, hogy összekovácsolódjunk. A sport összehozott minket, bármennyire is szar vagyok, minden másban. Ruganyosan kelek fel, semmi se látszódik abból, hogy volt egy nagyobb sérülésem. Max egy picit fáradtabb vagyok, de azt figyelembe se veszem, szeretnék a kedvében járni. A falhoz érve, megállok előtte és oda nyújtom neki az érmet, időnként eszembe jut, hogy mennyire furcsa volt, amikor hét évesen a nyakamba szakadt, szó szerint. Nagyon jó lett volna ha a nagyiék örök életet kapnak, de tudom,hogy ez nem így működik. Előbb a papa, aztán a nagyi, addig a szomszéd néni vigyázott rá, míg megérkeztem, és persze a szervezet is szemmel tartotta, így tudtam, hogy senki illetéktelen nem fogja elvinni, a gyámhatóság is pontosan ezért nem kapálózott érte. A szomszédok, akik vigyáztak rá, a nagyiék közelében élő ügynökök voltak. Igen, megfigyelték őket, de nem bánom. -Gratulálok! – kapom el a vállát, ahogy felakasztotta az érmet, és megszorítom egy kissé a vállát.
Látom az arcán a nyilvánvaló sajnálkozást hogy nem láthatta ahogy arról beszél hogy a tanárom felhívta és bár mindig mérges vagyok amiért nem jön el egy versenyre sem, ilyenkor azért elhiszem hogy fájlalja és nem direkt időzít mindig így, és igenis szarul érzi magát miatta. Valahol, enyhe elégtételt is érzek, mert nekem is elég pocsék hogy egyedül érkezem oda vagy sulival, és egyedül jövök haza és nincs aki a meccs után a nyakamba ugrik. Azért nekem is jól esne az ilyesmi és egyre inkább megszokom hogy nincs, és már nem is várom. Az a döbbenet amikor nagy ritkán végigmarad a meccsen és haza is hoz. - Milyen kis pletykás - pedig amúgy nem is nő. Azért is szeret előszeretettel mindenféle versenyekre küldözgetni szerintem. Bár nem szoktam bánni, leigazolják a napomat és még plusz izéket is kapok. - Hm, a nagyi kedvence az nagyon finom tea. A másikat meg majd megkóstoljuk - mert amúgy majdnem egy egész szekrény van tele teafüvekkel, meg mindenfélével, mert a nagyiéknál rászoktam a teára és ezt valahogy ráragasztottam apámra is. Bár én kávézni is szeretek, és reggel azzal indítok de egy nap max kettőt iszom, inkább mást. - Hm, nem tudom. Most mennek jók, és megy a Godzilla, szörnyek hajnala, az elég jól hangzott a trailer alapján - gondolkozom el egy pillanatra mert álalában meg szokott egyezni a filmes ízlésünk. A megjegyzésére kicsit beletúrok a hajamba. - Hát, őszintén szólva azt hittem hogy olyan negyedik, ötödik leszek és amikor ott nem hallottam a nevem le is tettem róla hogy érmes leszek vagy csak ilyen megnevezett, szóval eléggé meglepődtem amikor a másodiknál mondták a nevem és három ponttal maradtam le az elsőtől - vonom meg a vállam, mert én teljesen elégedett vagyok így is. Semmire nem számítottam, és erre második lettem. Legközelebb jobban kell igyekeznem és akkor még nyerhetek is. - Azt tudom. A nyári Spartan az haláltábor lesz és utána egy hetes rehabot kérek előre - ott nem is álmodok helyezésről, már az elég dicsőség lesz ha végig tudom tolni és nem döglök ki. Tavaly az utolsó szakaszon izomhúzódással kidőltem, és apa futott be egyedül, én meg az orvosi sátorban üldögéltem. De majd idén, együtt futunk be a célba. Azóta sokat edzettem és sok versenyen is voltam. - Ahha. Felteheted te, mert eddig mindent én pakoltam fel oda - jegyzem meg ahogy felkelek, és követem a nappaliba ahol a dicsőségfalat neveztem ki. Eléggé meglepődött amikor meglátta de azt hiszem örült neki és néha szoktam látni ahogy előtte üldögél és nézegeti a dicsőségeinket. Megállok előtte és megvárom amíg felteszi. Már pizsiben vagyok, ami kinyúlt póló és egy rövidgatya. - Lassan összerakhatnád a spartanra az edzéstervünket, megígérted hogy megcsinálod - nézek rá ahogy a rajzszögekkel bénázik, de nem segítek neki, egy ilyen egyszerű dolgot azért oldjon meg. - Kössz - vigyorodom el ahogy megszorítja a vállam. Legalább tudom hogy büszke rám.
Szeretném, ha tudná, hogy büszke vagyok rá, és ezt lég ócska módon tudom vele éreztetni időnként, sosem vagyok ott, amikor számítana rám, vagy félig, vagy semennyire. Bár elmondhatnám neki, hogy élőben láttam a drónkamerák felvételéről, de nem tehetem, ahogy azt sem, hogy épp akkor foltoztak össze, egy nagyobb sérülés után, ami miatt eléggé szomjas is vagyok, így nem kizárt, hogy két egy literes üdítős poharat fogok kérni magamnak, hogy kirjájak a moziból a rötyire, ez idő alatt?! Az elképzelhetetlen, ha leültem, végig nézem, még ha csomót is kell kötnöm magamra,de fel nem fogok állni, mert kihagyok valami fontos pillanatot ,vagy párbeszédet, és az bosszant. Mosolyogva csóválom meg a fejem, a hisztijét hallva. - Nyár lesz, maximum nem futunk reggel. – ne legyen ennyire nyápic… De én sem vagyok ennyire szőrös szívű, emlékszem, hogy tavaly meghúzódott a lába, és szívem szerint többször visszafordultam hozzá, sőt az ellenőrző pontig a karjaimban vittem, és mire rábeszélt, hogy folytassam! Nem akartam, de ő is maximalista, egyébként sem a helyezésért vettem részt rajta, hanem a közös élmény miatt, vele. Utána befutottam, és megkaptuk a közös érmet, hiszen nem tehetett róla, hogy a lába beadta a kulcsot. Ezután kímélő üzemmódot tartottam, betartottam itthon is mindent, amit mondtak neki, és fokozatosan vettük a futást is, egyre többet és többet terhelve a lábát, én is visszafogtam magam ez idő alatt. Általában nem szoktam ennyit bénázni a felszögeléssel, de lehet, hogy bővítenünk kellene a falat? Tényleg büszke vagyok rá, baromira! - Állj csak ide! - intek neki, és beállítom úgy, hogy látszódjon az új érem is. Előveszem a polaroid gépet, és gyorsan, hogy ellenkezni se tudjon, lenyomok vele egy selfiet, amit azonnal kitol, és mindketten látszunk rajta, én is, ő is, és az érem is. Az, is, hogy büszke vagyok rá. - A kaja kész, ha nem vagyok itthon, örülnék, ha attól a cégtől rendelnél, mert ők tényleg figyelnek a tápanyag bevitelre és a többi…és a többi. Csak ki kell nyomtassam, és kitűzni a hűtőre.– dünnyögöm, ahogy a fényképet felszúrom az érem mellé. - Éjjel pedig megcsinálom az edzéstervet. – naná, hogy nem fogok tudni aludni, le kell nyugodjon a szervezetem is, és ugye a bűntudat is dolgozik bennem. - Kész vagy? Mert felőlem, mehetünk is. – indulok el a kocsihoz, megvárom, hogy ő is összekészüljön, és bezárom a házat, majd a kocsihoz megyek. - Egyébként, nem akarnál inkább a haverokkal menni…? Lehet, hogy összefutunk néhány sráccal bent a plázában. – igazából , kicsit félek attól, hogy lepattint, ha összefut velük, de benne van a pakliban. Egyébként is péntek este van. Vajon apa és anya is ilyen seggfej bénának érezte magát, ha a gyerekével együtt töltött tartalmas időről lett volna szó? Úgy tűnik átvette a pizsamáját, mert már nem abban ücsörög mellettem. Néha szeretném neki elmondani, hogy nem azért vagyok elérhetetlen, mert nem tartom őt fontosnak. Hanem, azért mert fontos munkát végzek, fontosabbat mint néhány házba betelepíteni egy szaros megfigyelő rendszert, pánikszobával együtt.
Felsóhajtok ahogy a fal előtt megáll, és majdnem egyforma a falon lévő mennyiség. Bár mintha kezdenék egy kicsit elhúzni az utóbbi időkben. A kanapénak dőlve figyelem ahogy felügyeskedni az új érmet. Mindig én csinálom ezeket, de most rá hagyom mert ennyit megtehet igazán ha már sose ér oda sehová. Én elkezdtem, és amikor meglátta, láttam rajta hogy tetszett neki az ötlet. A szelfire meglepődök, de belevigyorgok a kamerába. A kijelentésére elhúzom a szám, reggel nincs az az isten hogy felkeljek. - Jó, de hagysz aludni. Végre nyár lesz és nem kell korán kelni. Majd edzünk este duplán - hiszen reggel aludni akarok és pihenni legalább egy hetet a suli után. Elég fárasztó ám, és egy kicsit nem akarok vele foglalkozni. De a Spartan az gyilkos lesz, tavaly is az volt, de most még rosszabb lesz és végig fogom tolni. Együtt futunk be a célba. - Jó. Ők amúgy is jól főznek, szoktam onnan rendelni ha hétvégére is eltűnsz valahol a bal fenéken - vonom meg a vállam lezseren, hiszen nem egyszer előfordul hogy itt hagy egy szó nélkül. Már majdnem megszoktam hogy mindig van valami fontosabb dolga és el kell mennie valahová. Nem is érdekel..... - Oké. Meg fogok dögleni előre látom, de majd utána rehabilitálom magam valahogy - szusszanok fel, és és átöltözöm, mert végül is mehetünk most is. Van adás és le is foglaltam a jegyeinket menet közben. - Mehetünk már csak cipő kell - lépek bele a széles edzőcipőmbe, ami a legkényelmesebb dolog. Felkapom a kis széldzsekim és már mehetünk is. Ha már így felajánlotta. - A haverok mindig rám érnek, de te nem. Szóval menjünk - nézek rá és tudom hogy ez elég gonosz tőlem, de ki akarom használni az időt amit vele tölthetek és remélem a film felénél nem fog ott hagyni. Szokása szerint. - Te vezethetsz - vigyorodom el hiszen még nem legális a jogsi de meg fogom csinálni, és olyan helyen ahol senki nem látja, már vezethetek én is. Tanított rá, és gyakoroltam is sokat.
Nem átlagos, és hagyományos a családom, ezt alá kell írjam, nem is tudom,hogy számít-e ez annak, mert, titkolózom előle. Lehet, hogy eljön az-az idő, amikor már nem halogathatom tovább. De annyira nem akarom ,hogy olyan életet éljen mint én, mert ebből az életből nehézségek árán lehet kiszállni,vagy fekete zsákba, vagy csak egy összehajtogatott Amerikai zászlóval, ha még a tested sem marad meg utánad. Ez így… nem élet. De az idő előre haladtával, nem bánom ,hogy van kihez haza térnem. Nem panaszkodhatok, egyébként csajozom, de nem akarok megállapodni senki mellett sem. Ha a küldetések közben akad horogra egy-egy nő, azt sem bánom, belefér. Főleg, ha az információ miatt kell lefeküdnöm vele. - Rendben, este dupla edzés, és a spartan után egy teljes hét wellness. Kinéztem egy helyet, se telefon, se email, se semmi, még véletlenül se tudnának elrángatni mellőled. – pillantok rá komolyan. Igen, tudom, hogy szar alak vagyok, ha róla van szó. Egy újabb tőr a szívembe, igen tudom, hogy én sosem érek ár teljesen, de… franc. Ez vagyok én. Egy balfasz ücsörög a kocsiban, és várja a fiát. Már duruzsol is a motor, ahogy beszáll, és csak oldalra pillantok rá. - Na ne viccelj, ez most komoly? Mindjárt összepisilem magam örömömben, hogy vezethetek. De hogy is van ez? Először gáz, kumplung, egyes? – persze, hogy nem ez a sorrend, és a kocsi össze is szarná magát, ha így nyomnám, én meg szívinfarktust kapnék, és mehetnénk szerelőhöz, hogy új tárcsát vegyek. Nem azért, csak… egytől még nem menne tönkre, de jobb ha minden új, jobb a békesség. - És, gondolkodtál már azon ,hogy melyik egyetemre mész tovább? – nem is tudom, vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, tudom, még pár év, de várom is meg nem is. Egyrészt, akkor kinek a megmérettetéseit késném le? Lehet, hogy el se várná ,hogy elmenjek rájuk, nem mintha most nem várná el, bár látom az arcán a csalódást. Bennem csalódik, és nincs ennél rosszabb, ha az ember, egy közeli hozzátartozójában csalódik. Levágok itt, ott néhány utcát, és máris ott vagyunk, körülbelül, negyed óra volt az egész, és máris a mozi melletti utcában parkolok le, a nagy sétáló utcában, van itt még más is, számos bolt, meg kajáldák is. - Kajás vagyok, be kéne csempészni, egy – két hot-dogot. – ez a kedvencem, imádom, és persze, hogy rohadt éhes vagyok, épp alig egy órája kaptam egy kis vérátömlesztést, mert egy jelentősebb mennyiséget sikerült elfolyatnom valahol a másik földtekén. Egyébként meg, ha rajtam múlik megteszem, sikerült már nem egyszer bevinni olyan kaját, vagy piát, amit itt nem lehetett kapni, és menet közben se füleltek le minket.
Nem is tudom most mi ütött apámba hogy ennyire menni akar valamerre, de kihasználom mert nem túl gyakran látom és még kevesebb az érdemi idő amit együtt töltünk. Mindenesetre most nem eresztem a lehetőséget mert legalább hazajött és velem van, még ha rám is hozta a frászt mert belebutultam kicsit a játékba és nem figyeltem eléggé. - Ah úgy még mindig jobb. Nyári szünet van, aludni akarok! Az első héten legalább 10ig minden reggel! Utána már nem érdekes, csak hadd aludjam ki ezt a bolondok házát, de lassan megszabadulok tőlük már - sóhajtok fel a nyári terveimre, de szöget üt bennem a gondolat hogy tényleg elmennénk nyaralni egy hétre? De szép lenne. - És ez egész biztos hogy akkor épp nem kell megváltanod a földet és a vállakozásod mindenféle überfontos tárgyalással és üzlettel, ami nem tűr halasztást? - sandítok rá lapos nézéssel, mert elsőre túl szépen hangzik hogy igaz legyen, de mindennél jobban szeretném azt a nyaralást! - Ez egyenlőre túl szépen hangzik hogy igaz legyen, de.... jó lenne egy hetes lazulás.... - hiszen én szívesen mennék, már csak a spartant kiheverni is jó lenne. Gyilkos lesz, már most érzem. Felkapom a cuccaim, és már vágódom is be mellé a kocsiba és mivel jófej vagyok, meghagyom hadd vezessen ő. Ciki lenne egy szerelőműhely tulajának a fia nem értene egy kicsit sem a kocsikhoz, de feltörni és vissza lockolni őket kiválóak tudom. - Nem nem! Jajj, ki akarod nyírni a kocsidat? Miéééért - nyögök fel, és tudós módon megigazítom a nemlétező szemüvegem és elmagyarázom hogy mivel kell kezdeni, és mi a következő lépés. Persze hogy ő jobban tudja, mivel ő tanított meg vezetni, és még jogsim ugyan nincs de már magabiztosan közlekedek a kieső útszakaszokon, és jól tudok parkolni is. A leendő vizsgabiztosaim picsára fognak ülni milyen profi vagyok. Előre sajnálom a szerencsétlent, hogy nem fog tudni nekem mit tanítani. - Ami azt illeti gondolkoztam. Lehet hogy megcélzom a katonatisztit.... - ami nem rendőröket képez, hanem sokkal nagyobb kaliberű harcosokat, katonákat. Nehezebb is bekerülni, egy sor kemény felvételi van. Lehet hogy meg tudnám csinálni csak még két évad gyilkos elméket meg kell néznem hozzá. - Vagy pornósztár leszek - teszem hozzá, mert azzal is jól lehetne keresni de szerintem egy hét után megunnám a dolgot. Kapaszkodok ahogy vezet. Nem öngyilkos módon, csak olyan tempósan hogy haladjunk is valamerre. Kiszállok, és kinyújtózkodom mielőtt befelé indulnánk. Akad egy két ismerős arc de csak intek nekik, nekem nem ciki az apámmal lógni, és aki ismer az tudja is hogy nem igen szorulok rá az "öreg" védelmére semmiben. - Akkor vigyél be. Én csak nachost kérek sajtszósszal és egy nagy kólát - jelentem be az igényem a filmezésez, és már a jegy automatánál is állok hogy az online jegyeinket fizikaira váltsam be. Imádom a technológiát.
- Értettem, a szünet első hete tabu! – ezt komolyan is veszem, tényleg nem akarom a szart is kihajtani a gyerekből feleslegesen. Amúgy szoktam én hagyni őt érvényesülni, pihenés terén is, ha arról van szó. Annak pedig külön örülök,hogy megvan a saját hobbija, a parkour; ezt én is szeretem, nekem inkább hasznos, főként hasznos időtöltés. - Minden francot félre teszek, Dean nem engedi, hogy akkor a cégest is elvigyem magammal, és Ever pedig megfenyegetett, hogy ha be merek telefonálni, bármivel kapcsolatban, szétrúgja a seggem. Újabban a fejébe vette, hogy jiu-jitsu edzésekre jár, és mester szeretne lenni… - veszélyes az a nő , komolyan… Persze, életveszélyes, ő a csapat orvosa, és benyugtatózna, csakhogy az éves rutinra végre eljussak, akár leszedált állapotban is. - Ugyan már ,csak teszteltelek – eresztek meg egy vigyort, és már száguldunk is tovább. A szar is belém vagy viszont, amikor kiböki, hogy mit nézett ki magának. Mégis vezetek tovább, mintha mi sem történt volna. Nem! Nem mehet katona tisztire a fiam! Nem! Ez rendesen lesokkolt. - Biztos csak ugratsz, a pornó iparban a helyed, bekopogtatni szilikonmacák ajtaján, és elbőgnöd magad, hogy itt a pizza, vagy a medence szűrőt jöttél javítani… és álcázott nyögésekkel bolondítod a népet. Azért szólj, ha már kitaláltad, hogy melyik stílus jön be, mert nem akarom a fiamat nézni, az elég hervasztó lenne… - oltom, persze, hogy oltom. Próbálom elütni a helyzet komolyságát, de nem árt visszatérni majd erre a katonásdira. Megőrültél Keagan?! Már az étvágyam is elmegy ettől a bejelentéstől, és az eredeti tervem, miszerint dugi hot-dogozok, dugába dől, majd viszont annyi dőzsölést megengedek magamnak ,hogy némi rábeszélés után, plusz adag sajtszósszal gazdagodom, a nachosaim mellé. - Remélem, csak ugrattál a katona tisztivel… - ülök le a várakozó részlegre, míg elkészülnek a teremmel, és be nem engednek, addig le szoktam ülni. - Miért akarnál katona lenni? Kész szar az egész. Le kéne vágatnod a hajad, amire olyan büszke vagy, aztán ott a korán kelés… szabályok, szívatás. Egy kalap szar az egész… - igen, jöhetne a sok liberális fasz, hogy a katonaság igen is fontos, és a haza védelme… de nekem nem mondjon senki egy mukkot se, mert pont ezt csinálom, tudom,hogy milyen szar, pont egy olyanba lenni, ahol még igazán saját családja sem lehet az embernek. Élő példa rá a fiam és az én kapcsolatom. Próbálom egyben tartani az egészet, de ez rohadtul nem jó így ahogy van.
A kijelentésre megerősítően bólogatok, hogy igenis a szünet első hete jár nekem. - Igen! Abszolút, teljesen pontosan éppenhogyan, mindenhogyan. Aludni akarok, ameddig csak tudok - ragaszkodom, mert amúgy nem vagyok egy olyan igazi lustaság aki egész nap a gép előtt döglik és wécére is csak muszájból megy ki. Szeretek mozogni és sokat vagyok úton is, de ennyi pihenés nekem is jár. Főleg amilyen hosszú a sulis tanév, és amilyen rövid a nyári szünet. Nem leszek hajlandó megmoccanni kora reggel, a Spartan miatt sem. Majd ha kipihentem magam. - Ez így egyenlőre tényleg szépen hangzik, de biztos hogy le tudod tenni azt a telefont és nem nő a kezedhez? Mindig, még amikor mondod hogy nem, akkor is el kell rohannod életbevágó üzletek miatt. Biztos tudod egy hétig nélkülözni? - faggatom kritikus szemekkel ahogy bekötöm magam a kocsiban és rásandítok. Ismerem a két említettet akikkel együtt dolgozik és Ever tényleg elég kemény nőnek tűnik, nem is értem miért nem mozdult még rá. - Amúgy ha már Ever.... miért nem moccantál még rá? Elég szép nő... és korodbeli - vetem fel neki, a suliválasztós téma előtt, miután nem öli meg a kocsit a rossz sorrenddel. A suliválasztásomra csak kiakad. Vagyis hát nem mutatja ki de ismerem már annyira hogy tudjam hogy mennyire feszült. Mintha nem tetszene neki a kijelentés. - Jah aztán meg szenvedni utána mindenféle nemi bajoktól, mert minden lyukba bedugom többször is.... Még csak ez kéne nekem, hogy mindenféle izéket meg akármiket szedjek össze - viszolygok már a puszta gondolattól is hog ezt fizetésért csak úgy muszájból csináljam. Mert hát így menet közben oké, meg össze is jön amit szeretnék de... fúj. Nem állna fel parancsra, műmacák miatt, szilikon izák között. Blöáh. Meg is borzongok. Aztán a nachosom szorongatva toporgok hogy engedjenek már be minket a terembe hogy elfészkelődhessek a kényelmes mozifotelekben. - Félig meddig. Tényleg elgondolkoztam rajta de... sajnálnám a hajam, jah. Bár most olvastam hogy kicsit engedékenyebbek lettek a hajviselettel, szóval megtarthatnám éppenséggel, de.. a koránkelés meg a szabályok... - vakargatom meg az orrom hegyét, mert ez eléggé visszahúzó. De cserébe menő egyenruhám lenne és jól is állna az izmos alakomon. Lehet előszörcsak ezt az alapozót csinálnám meg. - Lehet hogy csak az alapozóra jelentkeznék elsőre. Az ilyen bemelegítő fél éves képzés, ahonnan a jókat felveszik rendesen, full minden támogatással. Ha meg nem jönne be, legalább izmos jobb horgokat tudnék utána osztogatni - kuncogok fel, mert ez egyenlőre tetszetős terv. Bár még a műszaki irány is vonz, hiszen remekül tudok kocsikat feltörni, és visszazárni. - Miért nem akarod hogy az legyek? Van valami ellenérzésed ezzel kapcsolatban? - kérdezem ahogy rápillantok.
Nevetek a felháborodásán, és a tervein, a határozottságát tőlem örökölte, de én akkor sem tudok meghajolni az akaratának, ha olyasmiről van szó, amit például ő is tudna teljesíteni. Viszont, kompromisszum kész vagyok, és hallgatok a józan észre. Nem akarom kinyírni a fiam, és azért szeretném, ha addig élvezhetné a gyerekkora, és az iskolával járó örömöket és problémákat, amíg csak lehetősége van rá. Így is büszke vagyok rá, ha tudná mennyire! - Teljes mértékben fogom tudni mellőzni, mert nem viszem magammal a melós telefont, a mienket meg senki más nem tudja, csak te meg én. – pillantok rá komolyan. A kocsiban vagyunk, és már megint témánál tartunk. A nők és én… - Fiam… hányszor mondjam még? Tökéletesen megvagyok egy nő nélkül, nem hiányzik, hogy minden reggel arra várjak, hogy mikor vakolja végre ki magát, hogy elém merjen állni. Amire pedig szükségem van, azt megkapom, akkor, amikor épp sikerült kikapcsolódnom. Nem kell eltartanom ahhoz egy nőt, hogy meghúzzam. Ennyire egyszerű. Ever pedig túl férfias. – vonom meg a vállam. – Vagy… komolyabb itt a probléma, és inkább mostoha anyára vágysz? – pillantok rá komolyan, az egyik piros lámpánál, bár a végén elvigyorodom. - Jó így. Ha lenne te tudnál róla elsőként. Biztos idióta felhők felett járó fasz lennék. – vonom meg a vállam, és aztán váltok. - Jó tudni, hogy van eszed. Bár nem feltétlenül kellene lefeküdnöd velük, elég ha csak rázod a segged és helikopterezel, ledobják a bugyijukat, garantáltan . –vigyorgok, és újfent megcsóválom a fejem. - Jah, hát végül is, tisztára olyan, mintha nyári táborba mennél, csak hosszabb távon, és célokkal, nem csak a végső verseny megnyerése a vágyad, hanem hogy túléld, és a legjobb legyél…és szétlőjék a segged valahol. De fiam, szólj, ha ez a vágyad, a legközelebbi Wisconsini látogatás alkalmával, élő céltáblának használlak, és megnézem hogy sztepp táncolsz a határban… - morgolódom, és elkezdem tömni magamba a kukoricát, extra nagy adag popcornt, és kólát vettem magamnak. Úgy pillantok a srácomra, mintha először látnám életemben. - Hogy ellenérzés? Á, nincs… tényleg. Szeretném,ha attól retteghetnék, hogy test híján egy összehajtogatott zászlót nyújtsanak át, a dísztemetés meghívójával, tényleg. – puffogok. Komolyan megőrült a gyerek! Még csak… ilyesmi példával se szolgáltam rá, mert a lehető legszarabb ember vagyok, családilag, meg egyébként is, és erre tessék! Katonai előkészítő! Hát lefosom a bokám, itt és most! - De, ha ez a vágyad, csináld. Tudod, hogy nem foglak visszafogni. Csak… jól gondold át kérlek! – pisszegnek rám, mire vérfagyasztón pillantok hátra, még csak az előzetesek mennek, de ha így halad, a mögöttem ülő pisszegő fejére húzom a kukoricás vödrét, és végig alussza a két óráját!
Durcásan nézek rá, ahogy kiröhög de tudom azt is hogy regisztrálta amit mondok, és nem fog zaklatni hajnalok hajnalán, és hagyni fog aludni. A nyári szünet erre van, hadd élvezzem ha már egyszer van és aztán megint a suliban rohadok egy csomót. A spartan nehéz lesz és az étrend sem lesz tele hamburgerrel, de ahonnan rendelni szoktunk kiadós és laktató adagokkal segítenek és mindenféle vitaminnal is, ami a menü mellé jár. Kelleni is fog, mert... idén teljes erőmben be akarok futni faterrel együtt. - Ezt örömmel hallom, de így legyen, mert átkutatom a cuccaidat és addig nem indulunk el amíg ki nem raksz minden munkával kapcsolatos dolgot - hagyom rá hiszen képes vagyok és háromszor is ellenőrizném mit cipel magával. Nem jöhet semmi munka. Nem tudom még mit akar ebből kihozni de nem fogom hagyni. - Tudom, tudom csak kíváncsi vagyok hogy lesz-e olyan nő akit egyszer hazahozol bemutatni hogy ő a legújabb - mosolyodom el, és egyet kell értenem vele. Ever olyan mintha valami nőies amazon lenne, de valahogy fura nem tudok vele mit kezdeni. A kérdésre visszavigyorgok. - Hát néha nem jönne rosszul... Amikor már unom a netről rendelt kajákat és nem csinálsz grillt - vigyorgok vissza, mert azért fater se balfasz a konyhába és neki hála én is életben tudok maradni egy receptgyűjteménnyel és a hozzávalókkal. Nem vagyok élhetetlen. - Hehh, hát azért azt egyszer megnézném hogy rózsaszín felhőkön lépdelsz és énekelgetsz... - nevetgélek egy sort, mert ez azért vicces lenne és nem is tudom meddig szívnám a vérét ezzel. Jóóóó sokáig abban biztos lehet. - Jah szóval szerinted elég ha sztripper leszek? Végül, is kellemes izmaim vannak hozzá és... nem lehet olyan nehéz a rúd körül rázni a seggem - gondolkozok el látványosan a kérdésen de aztán elképzelem a jelenetet és felröhögök. Nem nekem való én nem vagyok ennyire magamutogató bár néha belőlem is elég tud lenni és nem egyszer kötöttem ki a dirinél. Persze annyira nem érdekel és sokszor fater is csak röhögött mikor behívták. - Jajj most mit dramatizálod túl a helyzetet? Sokan lesznek katonák, és szerelnek le és élnek polgári életet. Valahol azért sértő hogy ennyire nem tartassz hogy túlélném és jó katona lennék... - húzom fel az orrom ahogy lassan bemegyünk a filmre és elfoglalom a helyem. - Ahha, szóval szerinted olyan rossz katona lennék hogy csak a zászlót kapnád kézhez? Hát, tényleg kössz hogy ennyire bízol bennem hogy képes lennék jól csinálni - mordulok fel és hasonlóan "Kuss vagy betöröm az orrod!" nézéssel meredek a hátul ülőkre, akik meghátrálnak kettőnk elől.
- Ámen, kutasd csak. – végül is csak afféle menedzser szűrés lesz. Neki pihenés, nekem állóképesség, privát szobákba. Ő addig jakuzzizik, és pihen, én meg… pihenhetek is. Végül is arról szólna a komplexum? Azt hiszem. Lesheted, és nagyítóval keresheted, az a vonat már egyébként is elment. – csóválom a fejem, -Héé! Próbáld ki a grill sütést, a ló sörényeddel, legalább két órát a grill felett állva,egyből másként vélekednél a grillezésről, kölyök! – persze csak szórakozom vele, tényleg jó grilleket tudok csinálni, ha eljutok odáig, és erről eszembe juttatja ,azt,hogy neki kellett feldolgoznia a pácba berakott husokat, jó esetben. Tudom hogy feltalálta magát, még az is jó,ha a sütőbe belevágta. - Az a jó benne, hogy igazából nem kell ész hozzá. Csak jól kell kinézz, és máris kinéznek magunkak a divat emberek, promociós reklám emberek és kész! Ez a jövő! Insta sztár, sztriptíz vonulatot hirdetve, kitaláltam neked fiam! Ezt kell csináld! – csóválom a fejem lemondón, néha annyira sok hülyeséget tudok összehordani, csoda,hogy normálisan fel tudtam nevelni a srácom. Csak nyomja a katona témát, és nekem ehhez semmi kedvem, nem füllik hozzá a fogam, felbosszant, és végül csak kibököm, amit eddig sosem tettem meg. - A szüleim, a nagyszüleid, akiket nem ismertél, szolgálatteljesítés közben haltak meg, pont ennyi idős voltam, mint te. – és befogom. A képernyőre meredek, akkurátusan rágom a popcornt, nem vagyok hajlandó megszólalni többet az est folyamán, próbálom a filmet nézni, és végül is, feloldódok, elmosolyodom a poénoknál, és egy-két vicces jeleneten is nevetek, amin mások nem. Megvárom a film végig meglepetés jelenetet is és csak utána kelek fel, ha az olyan balfékek, mint a mögöttünk ülök, akik nem tudják, mi a dörgés, elmentek már, és nem látják a csattanót. -Na, menjünk! Jó volt a film, tetszett. – vonom meg a vállam, és óvatosan nyújtózkodom, aztán kidobom a szemetet ,és elindulok a kocsi irányába. Fáradt vagyok, most már tényleg lezsibbadtam, szeretnék pihenni végre. Beszállok a kocsiba, és megvárom Keagant is, utána haza kocsikázunk. - Keag? - állok meg a kerti feljárón, a kocsi mellett – Ha eldöntötted, tudom,hogy nem állíthatlak meg, de… vigyázz magadra! – lapogatom meg a vállát, ahogy elhaladok mellette, és meg is szorítom kissé, tényleg megértem, hogy a fiam, a katonai pályát válassza… Miért nem tesi tanár? Ahhoz is megvannak a képességei.
- Át is fogom ne aggódj. Nem jöhet semmiféle üzleti telefon meg semmi – ebből nem engedek, ha már egyszer elmegyünk nyaralni akkor nincs helye semminek. Nem akarom hogy félúton elkanyarodjon hogy élvezzem csak a nyaralást és ő meg közben dolgozik és ki tudja mit csinál. Azt már nem. - Oh sütöttem már grillt, amikor elfelejtettél hazajönni és minden hús be volt pácolva és csak rád vártam volna hogy megcsináld, szóval ne mutasd be… - húzom fel az orrom, mert megsütöttem én is és finom lett, nem erről van szó. Valahogy mégsem lett ugyanolyan, nem is értem miért. Jah, de, mert nem apa csinálta hanem én. Más volt a feelingje. Az elképzelt jövő képre úgy teszek, mint aki komolyan és hosszasan gondolkozik és aztán szimpatikusnak találja a lehetőséget. Nagyjából egy percig bírom mielőtt kitörne belőlem a röhögés, mert ez aztán végképp nem vallana rám hogy ilyesmivel foglalkozzak, és a külsőségekre menjek rá, és biztos vagyok benne hogy ha kicsajoztam magam, és készen állok majd egy komoly kapcsolatra, akkor nem egy világszép lány lesz a párom, hanem olyan akinek belső értéke van és nem csak bombaalakja, mert nem azt kell szeretni. - Ahh meg is van az életcélom. Amíg fiatal és szép vagyok csak rázom a seggem egy rúd mellett a csajoknak, aztán ha kiöregszem akkor meg elmegyek grillszakácsknak és csak grillezni fogok- tanakodok ahogy belesüppedek a mozi fotelbe ami kényelmes bár lehetne kicsit puhább azért. Lassan túl jó kondiban leszek ahhoz hogy elférjek ezekben. Valahol azért hasonlítok apámra, de néha azért megkérdőjelezem hogy biztos ő a vérszerinti faterom? Én kicsit indiánnak érzem magam mellette. - Mii, soha nem mondtad! - lepődök meg, de aztán kezdődik a film, és befogom, de ezen azért elkattogok egy keveset. Szóval ezért félt ennyire mert a szülei meghaltak és nem akarja elveszteni a fiát is? Érthető lenne de akkor is bízhatna jobban bennem. A film egész jó és elnevetem magam a legmorbidabb részeknél, és ahogy elnézem még a faternek is tetszik valamelyest a mozi. Legalábbis nem olyan búvalbszott mint amikor beültünk. - Legalább nem csesztem el a választást - vigyorodok el, és kimegyünk a teremből, és elkanyarodok a mosdó felé. Ennyi kólától igencsak kell már... Uhh, de jó érzés, komolyan. Hazafelé meglehetősen csendes és még abba se dumál bele hogy cserélgetem a playlisteket a kocsiban mert egyik sem tetszik igazán. Amikor megérkezünk és kiszállunk, felsóhajtok. - Sose mesélték róuk, és a fizikai cuccokban jó vagyok, sportolok is, miért ne lehetnék az? Nem fognak hazahozni egy nejlonzacskóban ne aggódj... - válaszolok, de már megsértett ettől függetlenül, így csak bevonulok a szobámba és becsukom az ajtót. Nemzetközi jele annak hogy hagyjon békén a fenébe.
Nem épp erre akar hazaérni az ember, hogy úton útfélen éreztetik vele, hogy mennyire szar apa, és bár nem akarok belegondolni, de talán könyörületből van velem, a folytonos osztás ellenére, mert megsajnált, vagy…de azért titkon remélem, hogy szeretné velem tölteni az időt, mert igen, vannak pillanatok, amikor el tudunk beszélgetni. Két megdöbbenés között, azért kibukik némi igazság is, a múlttal kapcsolatban. Talán ideje volna elmondanom neki, hogy az anyja az első amolyan kefélős kapcsolatom volt, és hogy kurva volt? Velem pedig nem védekezett? Néha eszembe jut az a kellemes indián vonásokkal rendelkező arca. Helyes volt ,tényleg. Magamba fordulok, miközben hazafelé vezetek. Elfáradtam, szeretnék pihenni. Az utolsó löketet pedig a fiam szavai adják meg, nem érti, egyszerűen nem érti meg, hogy mit jelent nekem az, ha ő is az én utamat fogja járni, vagy a szüleiméhez hasonlót. Egyrészt, ha megtenné ezt a lépést, már biztos helye van, bármelyik testülethez is jelentkezik, mert onnan egészen biztos át fogják helyeztetni egy olyan kiképző táborba, amiben engem is képeztek. Ahogy durran az ajtó, és faképnél hagy, kicsit elhomályosult tekintettel pillantok végig a nappalin, és megdörzsölöm a szemeimet. Elegem van, tényleg. A garázs felé veszem az irányt. Ott van bent a motorom, meg az overall, ledobom a nadrágomat, be az itteni szennyes tartóba, nem vérzett át, igyekeztem ,hogy a friss ragasztás ne húzódjon meg túlságosan. Belebújtam a csizmába is, és leemeltem a kulcsot a fekete ducatiról. Felemelkedett a garázs kapu, kitolattam a motorral a felhajtóról, aztán letoltam az útra, és egy darabig így gyalogoltam. Karban van tartva, mert mindig átnézem,ha haza jöttem. Átvetem a lábam a nyergen, és felhúzom a bukót, majd így ülök, céltalanul, az utat bámulva. Késő van, egy lélek sem közlekedik már ezen a környéken. Mit nem adnék azért, ha újra a karjaimban tarthatnám, mint egy csecsemőt, ezerszer is kicserélném a pelenkáját. Vagy nevetve húznám fel a földről, hogy katona dolog volt elesnie. Végül elindulok, és a New Yorki temetőben lyukadok ki, a katonai részlegen, ahova hivatalosan eltemették a szüleim zászlóit. Kint az úton kitámasztom a motort, és elindulok gyalog a sorok között. Leülök a két sírtábla elé, és a lábam mellé teszem a bukót is. Nem szólalok meg, nem vagyok olyan hülye, hogy magamban beszéljek, egy ilyen helyen is akár. Egyszerűen csendben merengek azon, ami eddig történt,és azon, hogy ezáltal idáig sikerült jutnom, jutnunk. Büszkének kéne lennem a fiamra, de féltem, nem akarom neki ugyan ezt az életet.
Kezdőlap
