Nem tudom magam jellemezni és nagyon senki sem tud engem. Mindig olyan vagyok, amilyennek lennem kell, hiszen életem során mindenkihez alkalmazkodnom kellett és idomulnom. Egy biztos, jó emberismerő vagyok és hamar feltudom ismerni, hogy kinek és mire van szüksége.
Én kedves embernek hiszem magam, legalábbis tényleg kedves szoktam lenni a vendégekkel és a családunk barátaival. Szeretek beszélni, tényleg szeretek sokat beszélni, mondhatni be se áll a szám, ha a legjobb barátnőmmel vagyok. Azt mondják, hogy hajlamos vagyok valakit elkényeztetni és túlzásokba esni, hiszen egyszer rendeltem neki szülinapjára hatvan doboz raffaellot, azt hittem szereti. Végül amúgy megette, csak meghízott "kicsit".
Őszinte is vagyok és őszintén meg is mondom, hogy nem tudom, hogy milyen a jellemem, legtöbbször azt érzem, hogy csak másokhoz állítom be magam... mintha egy gép lennék, amit gyorsan beprogramozok, hogy kompatibilis legyek másokkal.
És én is nő vagyok, így szeretek vásárolni és költeni a pénzt és vágyom a szerelemre és szeretnék családot is, csak... a sok munka és apám feladatai megnehezítik a dolgokat. Időm és alkalmam sincs férfiakkal ismerkedni, főleg hogy ki tudja mikor, kivel kell és mit tennem. Mintha apám próbálna ellehetetleníteni. Leginkább arra vágyok, hogy valaki mellett rájöhessek, hogy valójában milyen is vagyok, hogy megtudjam ki is igazából Dirana valójában.
Végül a rám jellemző szavakkal zárnám: fegyelmezett, lojális, vendégszerető, beszédes, harsány.

Élesen szívtam be a levegőt és letöröltem a szám széléről a vért, majd köptem is egyet. Kiroppantottam a nyakamat, megmozgattam a vállaimat, majd a férfira figyeltem, aki csak bugyután mosolyogva nézett rám. Elindult felém, miközben felnevet. - Mi van cica? Azt hiszed megúszod? - utáltam, amikor az amerikai faszok próbáltak oroszul beszélni, borzalmas volt a kiejtésük és szánalmas a hanglejtésük. Ő vitte be az első ütést és eltekintve a fizikumától elég gyenge volt. Szétterült az arcomon egy mosoly, majd én is felnevettem.
- Benga állat vagy, de úgy ütsz, mint egy lány. - mondom neki, majd figyelem ahogyan az a nagy jókedv hirtelen eltűnik. Remek, ezek szerint felhúzta magát. Erősnek erős, de nagyon lassú és lomha a mozgása, elég lassan reagál és mintha nem is lennének reflexei. Igazán vicces, amikor a harci kiáltással elindul felém és megrohamoz, lendíti a kezét én meg csak egyszerűen oldalra lépek, majd benyúlok a keze fölött és belevágok egyet az ádámcsutkájába. Szép lassan összecsuklik, megrémülve néz rám és tudja, hogy most mi fog jönni. Combom belső felére felerősített kést kiveszem, majd a torkára rakom. - Apa nem engedte meg a pisztolyt, így ezzel kell beérned, de ne félj. Gyors és határozott vágás lesz. - mondom neki, majd megmozdul a kezem és nézem, ahogyan feltör a vér a torkából. Próbált nekem valamit morogni, de... Nem igazán érdekelt. Felsóhajtottam.
Elindultam a számítógép felé, majd bedugtam egy pendriveot és vártam, hogy végezze a dolgát. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy a nővérem megjelenik itt. - Tatya. Végeztél is? - összerezzenek a hangjára és pillantok hátra. Ő meg mit keres itt? Én még úgy tudtam, hogy apa elküldte haza, hiszen büntiben van és kegyvesztett is lett. Lesajnálóan pillantok rá, remeg a keze és az egész teste és ha jól tippelek, akkor az ott fekvő hulla miatt. Vajon mikor... és már rókázik is. SZÁNALMAS. - Menj haza, majd beszélek apával, nem szeretem, ha valaki láb alatt van. - mondom neki, majd mikor hallom, hogy végzett a géppel a pendrive, akkor kiveszem és elindulok. Nem vagyunk jóban vele, sose szerettem a kis hercegnőt, ő volt a család büszkesége a kislány, akire mindenki vigyázott, miért mindig attól fáj a legjobban a hátba szúrás, akit legjobban szeretünk? Teljesen lényegtelen, beülök a kocsiba. Reméltem, hogy kussban marad, de nem megy neki, sose ment.
Még mindig remeg a teste és az ajkai is. - Hogy vagy képes megölni valakit Tatya? - néz rám, szinte már vádaskodásnak érzem a szavait, majd felé fordulok és olyan hirtelen vágom pofán, hogy ideje sincs felfogni, de csattanás után odakapja a kezét és sírni kezd. - Még ezt se tudod kivédeni? - vonom fel a szemöldökömet és elmosolyodom, majd az útra pillantok. Előttem már tiszta a helyzet, most már mindent értek. - Apa megakar tőled szabadulni. Nem kaptál rendes kiképzést, reménykedett, hogy a szemét, majd kihullik ma. - mondom neki komolyan és őszintén, mire csak ő hangosabban kezd el sírni. Katarina az agyamra megy és legszívesebben elvágnám a torkát, ahogyan annak a pár faszfejnek is nem rég. Lehunyom a szememet és próbálok lenyugodni, ő pedig felemeli és próbál megütni, de még a levegőben elkapom a kezét és egy határozott mozdulattal el is töröm azt. - Legközelebb a nyakadat fogom. - közöltem vele, mire ő csak bólintott egyet... Otthon majd összerakják az orvosok, lényegében neki tettem szívességet, így nem fogják elküldeni egy darabig sehova. Ritka az olyan, mint a mai, valamit nagyon akart, de nem tudom mit, azonban abban biztos vagyok, hogy nem fogja az orromra kötni, hogy miért kell neki, ami a pendriveon van.


Már készültem felmenni a lépcsőn, mikor apám hangja megállított. - Dirana kedves, fáradj a dolgozóba. - sose volt még ilyen kedves velem, úgy érzem kapom a feladatot, ami semmi jót nem jelent. Egészen csinosan öltöztem fel, egy égővörös ruha van rajtam, magassarkú és gyémántfülbevaló. Elindulok, miközben hallgatom ahogyan a cipőm sarka kopog a méregdrága járólapon, imádom ezt a hangot. Benyitok a dolgozóba és már éppen megszólaltam volna, amikor realizáltam, hogy van még valaki a szobában rajtunk kívül. Egy barátságos mosoly kerül az arcomra, majd elindulok a férfi felé és kezet nyújtok. - Dirana Petrov, örvendek. - hangom kedves, valóban mindig minden vendéggel kedves vagyok és nem csak megjátszom, majd megfogja a kezemet. - Robert Connelly. - mutatkozik be, majd apám mutat a férfi melletti székre, amibe én szépen bele is ülök. A két férfi összenéz, majd Mr. Conelly bólint egyet. - Igazán szép lánya van. - mondja, miközben rám pillant. Ezek szerint valakinek el kell tekernem a fejét. Apám összekulcsolja a kezeit, majd rám pillant. - Dirana. - azonnal rá emelem a tekintetemet. Legyen valaki egész helyes vagy csak átlagosan nézzen ki, kérlek.
Lerak egy képet az asztalra, amit elém tol, de nem veszi le róla még a kezét, így tudom hogy még nincs itt az ideje. Elgondolkodik egy kicsit, majd végül csak belekezd. - Lesz egy árverés, ahova te is menni akarsz. - két nap múlva lesz, előre szóltam, hogy aznap nem érek rá. Csak figyelem, kifejezéstelen arccal az apámat és várom a folytatást. - Lesz ott egy fiatalember, akivel foglalkoznod kéne. - leveszi a kezét a képről, majd megnézem. Szőke, elég izmos és helyes. Mielőtt a mellettem ülő férfira pillantanék és feltenném a kérdést, megelőz a válaszával. - A fiam. - mondja röviden, majd csak elmosolyodom. Felesleges lenne kérdezni tőle bármit is, nekem ennyi éppen elég. - Akkor két nap múlva találkozni fogok a fiával. - mondom mosolyogva, majd lerakom a képet és a vendégünkre pillantok. - Örültem Mr. Conelly. - mondtam kedvesen mosolyogva. - Szintúgy Miss Petrov. - halvány mosolyt látok az arcán, majd apámra pillantok és kilépek a szobából, majd becsukom az ajtót magam mögött. Akkor két nap múlva.
- Képes lesz rá? - kérdezi az idegen, még pont meghallom az ajtóból. Nem illik hallgatózni, de nagyon érdekel az apám válasza. - Egyszer sem hibázott. - közli, majd elindulok. A beszélgetés további része nem érdekel és nem is tartozik rám. Csak egy egyszerű ruhát akartam felvenni, de most kénytelen leszek kicsit jobban kicsípni magamat. Fontos az első benyomás, nagyon is fontos.