Ha színekkel kéne magam jellemezni, akkor lenne pár szín, melyet sosem sorolnék fel és nem azért, mert tiltakozom, hanem azért, mert nem jellemzik az életemet. Sajnos a piros is egy olyan szín, melyre még nem volt példa az életemben, hiába vagyok párkapcsolatban az az igazi elsöprő szerelem... Nem is hiszek benne. Bob kedves, gondoskodó, de... nincs benne semmi... izgalmas.
Az is biztos, hogy nem az én színem a fehér sem, hisz a tisztaságot és a tiszteletet jelképezi, az ártatlanságot és az érintetlenséget. Én nem tudok másokat tisztelni úgy, hogy nem tesznek le valamit az asztalra, ha pedig meg sem kapom a tiszteletet, akkor miért is adnám? Mint ahogyan a legtöbb embernek, nekem is vannak hibáim és rossz szokásaim az ártatlanságról meg... inkább nem beszélnék, azért mégis csak harminc éves vagyok.
Egy biztos, hogy a sárga szín az egész életemet jellemzi és mielőtt az hinnéd nem, nem az irigység színe. A sárgát az öröm a baráti szeretet és az optimizmus jellemzi. Mindig próbálom mindenben meglátni a jót és optimistán állni a dolgokhoz, nem mondom hogy mindig sikerül, de az esetek legnagyobb részében mégis ez jellemez. Ha már pedig itt vagyunk, akkor a zöld is része a lényemnek. Az intelligencia, őszinteség és a nyugodtság színe. Intelligens embernek tartom magam és egyenesnek is és ha ez nem lenne elég, akkor még az idegeim is acélból vannak, nehéz dolguk van a diákoknak, nem gurulok be hamar, sőt. Nem is szoktam mérges lenni, csak nagyon ritkán.
De ideje már egy kis negatívumot is mondani. Mondtam, hogy egyenes vagyok, így elmondom, hogy a kék is jellemző rám. Ezt leginkább akkor veszem észre, amikor Bob-bal beszélgetek és felidegesít. Ilyenkor szoktam tökéletesen ridegen viselkedni és annyira hidegen tudok rá pillantani, hogy néha félek tőle, hogy fagyhalálban hal meg. Mivel itt tartunk, akkor a fekete szín gyakran felbukkan mostanában, hiszen a halál és a gyász színe és... gyászolom a múltban meghozott rossz döntéseimet, például a Bob-bal való kapcsolatomat is.

Az álmoknak és az emlékeknek fontos feladata van. Emlékeztetnek minket arra, hogy kik akarunk lenni és mivé is válunk a idő folyamán. Én általában az emlékeimet újraélem, mikor álomra hajtom a fejemet és sikerül ellazulnom a kényelmes párnámon. A mosoly megjelenik arcomon, amikor az álom ledönt engem…
Szemeimet még mindig lehunyva tartom, de tudom, hogy már az álmaimban vagyok és érzem a víz sós illatát, ami megnyugtat, ami mindig békét hoz a lelkemre. Érzem, ahogyan a víz gyengéden ringatja a csónakot, majd szép lassan kinyitom a szemeimet és a csillagos égre pillantok. Szerettem az éjszakát és a csillagokat, de ebben a városban a fényfertőzés miatt nehéz bármit is látni az égen. A vízre pillantva apró polaroid képek úszkáltak. Minden egyes kép egy emléket jelöl és minden emlék egyfajta érzés. Mikor kinyújtom a csónakon kívül a kezem, arcomat egy gyengéd fuvallat hűsíti majd egy kép áll meg a kezem alatt, amit kiemelek. A képen egy kislány ül, aki előtt egy hatalmas torta van azon pedig hét gyertya. Lehunyom a szemeimet és azonnal beleélem magam az emlékbe.

Nézem a hét éves önmagam, ahogyan a tortát nézve mosolyog, majd a szüleire pillant és figyeli őket, de a mosoly hamar eltűnik az arcáról. Tányérok repkednek és törnek össze hatalmas zörejjel, majd spanyol nyelvű káromkodás hangzik fel. Ha tudnék beszélni magammal, biztosan azt tanácsolnám neki, hogy ne menjen ki a konyhába és ne nézze meg, hogy pontosan mi zajlik, de nem így tesz, látom ahogyan szépen feláll és elindul a konyhába. Követem őt akár egy fantom és újra végignézem, hogy a részeg apám úgy pofon vágja az anyámat, minek következtében édesanyám eszméletét vesztve eldől. Az a csattanás, amikor anyám arcbőrébe apám tenyere becsapódott túl hangos volt, olyan hangos, hogy a kislány előttem hangosan felsikított, jobban mondva… felsikítottam.
Apám egyből megindult az irányomba, de mindenfajta apaság nélkül érkezett elém. A legtöbb szülő ilyenkor leállna és csak átölelné a gyermekét, megvigasztalná, de ő… Csak megállt előttem és mai napig tisztán emlékszem a hangjára. Mély volt és éles, mint egy kitört ablak szilánkja, mélyen a szívembe marta magát. Felemelte a kezét és lenézett rám. – Ugyanolyan hisztérika vagy, mint a szájon baszott anyád. Az agyamra mentek. – volt benne annyi gerinc, hogy ne akkora erővel üssön meg, mint anyát, de… akkor is erős volt. Emlékszem az arcom égett és nem csak az arcom, hanem az előbukkanó könnyek is csíkokat martak az arcomba, mintha sósavat könnyeztem volna. Néztem, ahogyan a kezét a fájó részre rakta a kislány és futott az édesanyjához.

Lehunytam a szememet és mikor kinyitottam újra a csónakban ültem. Nem hittem volna, hogy éppen ez lesz az első emlék, de… tény. Volt egy alkoholista apám, aki verte anyámat és időnként kezet emelt rám is. Kilenc éves voltam, mikor anyukámnak elég bátorsága volt ahhoz, hogy elváljon és élje tovább az életét apám nélkül, aki azóta már sikeresen megcsinálta az elvonót és új életbe kezdett anyám nélkül. Most a másik kezemet nyújtom és azonnal ki is veszem a képet. Egy asztal körül ült össze a családom apám és a családja kivételével. Nagyon sok és nagyon finom ételekkel volt tele az asztal.

Emlékszem még a ballagásomra és arra is, hogy mennyire kellemetlen volt. Látom, ahogyan szépen felállok az asztal mellett és felemelem a poharamat és anyukámra pillantok. Büszke voltam anyukámra és arra is, hogy mennyire jó érzés volt, amikor végre leérettségiztem és mehettem egyetemre. Az osztály legjobb tanulója voltam és nem csoda, hogy nekem sikerült a legjobban a vizsga. - Köszönöm mindenkinek, aki eljött ma miattam. - elmosolyodom, mikor mindenki elkezd tapsolni, majd mikor elhalkult a taps, akkor megint anyukámra pillantottam. - De egy embernek köszönhetjük, hogy ma itt lehetek, az pedig az anyukám. Az ő támogatása, szeretete és kitartása nélkül, ma nem lennék itt. - újabb taps hangzott fel és anyu meghatódott, én is meghatódtam és mindkettőnk szeme könnyes lett. Valójában kellemes volt ez az emlékem, legalábbis eddig olyan szép volt.
A lány, aki előttem állt még nem tudta, hogy hamarosan valaki befog rontani a képbe, így én automatikusan pillantottam az ajtóra a megfelelő pillanatban, ami ki is vágódott. Furcsa volt ezeket külső szemlélőként megélni, de... én így éltem át az emlékeimet. Egy férfi esett be részegen. - Engem meg se hívtatok a lányom ballagására? - teremben hirtelen megfagy a levegő és a hangulat is. Csak szép lassan fordul meg az akkori énem és látja, ahogyan a részeges apja összeesik és elhányja magát. Lehunyja a szemét és élesen fújja ki a levegőt.

Újra a csónakban vagyok. Igaz... apám volt elvonón, de... nem olyan hamar jött ki róla sikeresen. Nem ez volt az egyetlen kellemetlen élményem vele, de ez volt az egyik legrosszabb. Nyúlnék a harmadik képért, amikor egy éles hang üti meg a fülemet és kinyitom a szememet, de akkor már a plafonomat bámulom.


Két órával később már az egyik teremben ülök és leadtam egy anyagot, jobban mondva olvasnivalót és mindenkit egyesével kihívtam magamhoz, hogy megbeszélhessem vele a dolgozatát vagy legalább esélyt adjak a borzalmas jegy megmagyarázására. A következő név pedig... - Mr. Anderson, kérem fáradjon ki. - figyelem ahogyan feláll és elindul felém, majd a szinte üres lapjára pillantok. Úgy érzem ez egy hosszú és érdekes beszélgetésnek ígérkezik.