Hudson mellett, titkár, komornyik, üzletvezető, interaktív naptár, nyugtató
Hobbi:
Az meg mi?
Play by:
Godfrey Gao
Jellem
Ez egy elég nehéz kérdés. Tőlem még sosem kérdezték meg hogy milyennek is tartom magam, és így elég nehezen tudom összefoglalni. Nem volt senki, akit érdekelt volna, és éveken át csak hallgattam, és mindent magamban tartottam, így a szótlanságom még mindig meghatározó de már képes vagyok felengedni, és egy idő után kommunikálni is az emberekkel a kötelező udvariassági körökön túl. Az illemet és a protokollt szinte mindenkinél jobban ismerem, és a keletiekre jellemző türelem, és elnéző viselkedés bennem is megtalálható. Őszintén szólva, nem tudok mit kezdeni magammal, de próbálok alkalmazkodni, tanulni és Hudson mellett az üzleti életet is elég jól átlátom már, a sötétebb ügyleteken át mindent. Mindent is. Végtelenül hálás vagyok neki, amiért kivásárolt, szó szerint, és rengeteg pénzt fizetett azért hogy egy pár órára a sajátjának nevezzen, aztán szabadon engedjen de… Nekem nem volt hova mennem, és nem voltam igazán jó semmiben. Mindenhez csak kicsit konyítottam, amennyit tudnom kellett az illedelmes csevegéshez, és hallgatni tudtam a legjobban. Most is az a legnagyobb erősségem, és ahogy egyszer ő mondta "szelíd-szomorú" nézésem, pedig néha nem vagyok az. Próbálok élni, és bepótolni mindent, ami kimaradt az életemből, mert engem engedelmesnek neveltek, olyannak akinek nincs szava, csak egy értéktárgy. Szégyen vagy nem, petnek neveltek, már kiskorom óta. Én csak ezt ismertem, és a gazdáimat akik mindig mások voltak, egyedül Ms. Zhao volt az aki a legtovább tartott. Mellette jelentősen fejlődött a fájdalomküszöböm és a végtelen magány mert bár mindig voltam valakivel, senkit nem érdekeltem. Csak a testem kellett nekik, és hogy kiszolgáltatott legyek. Senki nem kérdezte a nevem se sokszor, és szinte el is felejtettem. Ezek után nehéz úgy tenni, mintha mi sem történt volna és Amerikát szeretem. Megtanultam a nyelvet, mert tanítani azért tanítottak, és több nyelven is kellett beszélni a külföldi vendégek miatt. Nem okoz gondot a nyelv itt sem és Hudson mellett mindenbe belekóstolhattam. A személyi asszisztense vagyok, interaktív naptára és szeretem ezt csinálni. Próbálom sokszor ellensúlyozni agresszív viselkedését, és próbálok a nyugtató lenni a szükségben de néha nekem sem megy, és van amikor izzadtan és pánikolva riadok rémálomból, és szinte érzem a nyakörv fojtogatását magamon, így... nem szívesen viselek nyakkendőt, csak ha nagyon muszáj. Szeretem a zenét és a művészeteket, és olvasni is. Élvezem hogy megtehetem és nem azért olvasok mert "kell" hanem mert megtehetem, és nem bánt senki ha nem olvasok egy sort sem napokig. Kényelmes élet, és jó ez nekem, még a rengeteg feladattal is amivel Hudson bíz meg, és eltereli a figyelmem a fájó magányról, és arról hogy ő a megmentőm, de sosem lesz az egyetlen az életemben. Valahol kicsit sajog is a szívem, de nem mutatom, és örülök mindennek ami az ő malmára hajtja vizet. Nekem nincs senkim, és semmim igazából, csak ő. Engem nem tudnak lefizetni ellene mert előbb halok bele minthogy eláruljam.
Múlt
Forgolódok, és féléberen hánykolódok az ágyban, de most valahogy egyszerűen képtelen vagyok nyugalomban és békésen aludni. Egyre másra felrémlenek a múltam sötét pillanatai és nem hagynak. A fejem tele van ezekkel a gondolatokkal és nem tudok semmit jelenleg amire inkább gondolhatnék mint erre. Nagyot nyögve kászálódok ki az ágyból, és a fürdőbe lépve arcot mosok, de nem javul sokkal, szóval inkább a köntösömbe bújok, és a papucsomba és kilépek a kis félkör alakú erkélyre, hátha az éjszakai friss levegő segít. Talpig megborzongok ahogy arcon vág a csípős hideg és elhomályosodik a látásom is egy pillanatra de aztán csak szorosan összehúzom magamon a köntöst és a párkányra könyöklök. Ez a hatalmas ház, villa... csak a miénk. Hudsoné, ami azt illeti de hozzá tartozom, vele élek, és a mindennapjai szerves része vagyok szóval magamban néha a mienknek nevezem. Pedig tudom hogy bármelyik nap, bármelyik percben meg is ölehetne, ha útban lennék neki. Az élet... egyikünk számára sem túl szent. Ahogy semmi más.
"Bízz bennem, Ryu. Nem lesz semmi baj"
Anyám szavai sejlenek fel, és amikor ezeket mondta, az utolsó szavai voltak. Odaadott engem egy rakás idegennek, és fogalmam sem volt mit akarhatnak tőlem, és miért nem maradhatok a mamával. Lehettem... öt-hat éves. Apámat sosem ismertem meg és azt hiszem ezen a ponton árvultam meg teljesen. Soha többé nem láttam az anyámat és azt sem tudom hogy hol, mikor halt meg csak azt hogy már nem él. Ennyit derítettem ki felnőtt fejjel. Nem mintha... érdekelne. Pedig de. Valahol tudni akartam egy kicsit hogy mi lett a nővel, aki az isten tudja miért adott életet nekem, egy nem kívánt fiúnak. Egy koloncnak a nyakán. Az érzések még élnek bennem, és nagyon félek hogy egyszer el fogok felejteni érezni. Mindent, ami most fontos nekem, vagy számít, és ez megrémít. Semmim sincs a világban. A szüleim halottak, testvérem nincs, és gazdám sincs. Hudson a főnököm, de inkább a barátomnak és jótevőmnek tartom mint tényleg valakinek, aki csak parancsolgatni tud, és... szeretnék neki segíteni. Ahogyan ő is segített nekem. Hátrasimítom a hajam, ahogy halk sóajtással jut eszembe hogy mit is tett értem. Azt az éjszakát...csak homályosan tudom felidézni. Láttam nemrég egy sorozatot a tévében... volt benne egy boszorkánymester aki képes volt elvenni mások emlékeit. Elgondolkodtam hogy én is... néha jó lenne ha valaki elvenné ezeket. Főleg azt az éjszakát...
"Sötét van, alig látok. Lámpa gyullad és kiégeti a retinám. Halántékomba nyilall a fájdalom, és megtántorodva próbálom eltakarni a szemeim, de nem tudom. A kezeimen bilincs csörren, és ahogy felemelném őket, a levegőm is elakad ahogy a férfi megrántja a láncot, aminek a vége a nyakamban lévő szoros nyakörvhöz csatlakozik. Nem kapok levegőt, megfulladok. Megfojt a bőr, és a hőség, a fények... izzasztó. Kába a fejem, és arcokat látok, szemeket és démoni arcok sokaságát. Licitálnak. A társaimra alkudnak, akik mellettem állnak és Ms Zhao tulajdonai. Gyűlölnöm kellene ezt a helyet, a nőt, a férfit aki a láncomat fogja. Nincs hozzá erőm. Mar. Éget. Kínoz. A láncoknál is mélyebben, az ereimben száguld valami és felperzsel, mintha a szahara élne bennem. Szomjas vagyok! Adjatok! Könyörgöm, egy korty vizet... de megint csak a rángatás. Mellettem Tae Jong elkel. Átadják a pórázt az új gazdának, és már csak ketten maradunk. Egy lány és én. Nem bírok egy helyben állni, fáj a fejem. Ingerült kezdek lenni, és az engem vigyázó őrnek tántorodom, aki durván ráncigál. Nem tudok gondolkodni, felé csapok összeláncolt kezeimmel, és dühös kiáltása szerint valahol eltaláltam. Összecsúszik a világ, megrogyik a térdem. Nem is érzem a gyomorszájamba kapott ütést. Blackout. Fájdalmas ébredés, és Ms Zhao bosszús hangulata és egy idegen férfi az ágyánál. Gyönyörű férfi, de a szeme. Visszahőkölök. Olyan... olyan mint az enyém, ő sem szabad ember. Szenved. A gazdám kiabál. Erőszakoskodik, én pedig kábán térdelek. Most már hátrahúzták a kezeim, hogy ne szabadulhassak, és azt akarja hogy büntessen meg. Az ágy lábának dőlve már nem érdekel. Abban sem vagyok biztos hogy tudom, miért kapnám. Forog az egész szoba, és izzadok. Forró. Megégek! Meggyulladok. Levegő! Hová lett a levegő?! Gyönyörű idegen! Kérlek! Igen! Ms Zhao kedvében jár, és nevetteti, rajtam köszörüli a nyelvét, de nem bánom. Tudom miért teszi. Azt hiszem. Nem biztos. Végül... a kötelék enged, majdnem előre borulok, és rám villan a szeme. Szó nélkül utasít, értem a kérdést. Segítek neki. Fájdalmasan dörzsölöm meg a csuklóm, és a kezébe adom a fiolát. A port. Azt az átkozott, kurva port amit sosem kértem, mégis belém fecskendezték, és elvették a józanságom. Az egyetlen dolgom amim maradt. Hudsonnak nevezte a férfit. A gyönyörű idegent. Végül megtette... Elbűvölte annyira Ms Zhaot hogy ketten visszavághattunk neki. Volt benne valami mocskos bujaság, és állatias öröm. Másnap, csekk érkezett. Fizetség volt, értem. Feltettek az Amerikába tartó gépre és leszállítotak Neki. Már várt engem, és mikor elmentek, lekapcsolta a nyakörvem és messzire hajította. Felszabadított és... mellé szegődtem, mert semmim nem volt, és senkit nem ismertem csak a nyelvet."
Hja, négy évvel ezelőtt jöttem ide. Vagy közel négy, nem tudom pontosan, de hálával tartozom neki amiért megvett. Persze, ő mondta hogy nem kell és mehetnék amerre akarok, szabad emberként, de mégis... nem tudtam elszakadni tőle. Kellett valami, valaki. Egy biztos pont amibe kapaszkodhattam egy idegen helyen, egy idegen világban. Ő megértette ezt, és azt mondtal egyek a személyes asszisztense, amolyan élete szervezője, és naptára. Igent mondtam és akkor még nem tudtam mi minden vár rám. Mint egy új kaland, indult el az életem. Az angol hasznos volt, meg tudtam magam értetni, és beköltöztem a villába, ahol Ő is lakik. Megtanultam, hogyan legyek türelmes és jó szervező. Az emberekkel beszélni, és bánni. Eleinte ijesztőnek találtam mennyi ember van körülötte, de aztán megszoktam és rájöttem hogyan mentsem ki magam mindig. Néha még mindig kijön hogy félek az emberektől, mert az embernél kegyetlenebb nincs, és tudom jól milyen romlottak tudnak lenni, és nekem nem kell bemutatni a pokol bugyrait. Ott nőttem fel, és abban értem férfivá. Nos, legyen az bármilyen is. Ismertem nőket, és férfiakat és pontosan tudom milyen embernek, hogyan a kedvében járni, kényszerű tudás volt, amit most mégis tudok használni, és nincs bennem sok gátlás, felhasználom akár a vonzó külsőmet is hogy elérjem amit akarok, és amitől Hudsonnak is jobb lesz. A testem minden létező módon bemocskolták, meggyalázták, és sokszor vérző háttal feküdtem le. Nem látszik csak ha keresi az ember. Sok apró, fehér kis csík a hátamon. Megtanultam nem érezni a fájdalmat és elviselni mindent szótlanul.
Kitanultam a konyhaművészetet is, és sokszor én készítek ebédet Hudsonnak is, aki úgy vettem észre hogy szereti a főztömet, és sokszor teszek ezt azt csak úgy. Viszek neki teát, vagy masszást nyújtok, mikor mire van szüksége és közben... közben rá gondolok. A szexualitásom inkább férfiak felé fordul, a nők... gonosz lények. Ms Zhao után nem tudnék... nem akarok. Emlékezni se akarok rá, és elborzasztanak hogy ezek a finom teremtmények, amiknek lenniük kellene, mennyire romlottak és mocskosak. Nem, nem akarom. A férfiaktól legalább tudom mire számíthatok, és leperegnek rólam a szavak. Nem érdekel mit beszélnek rólam, a munkámban nem találhatnak hibát. Nem tudok mit kezdeni a rosszindulatukkal, és irigységükkel de ne is jöjjön el az a pillanat, amikor érdekelni kezd, mert az... nem lenne jó. Senkinek.
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Gyerekkorod óta lépésekben tapasztaltad meg milyen az, amikor az ember mindent elveszít. Fiatal fejjel ez még zavarosabb, de a te esetedben ez sokkal inkább felfokozódott, hiszen közel sem hétköznapi helyzetben kellett helyt állnod úgy, hogy közben fogalmad sem volt mi zajlik körülötted, egyedül csak az egyedüllétet érezhetted. Ez felnőtt korodra sem veszett el, a különbség viszont az, hogy egy biztos pont most már létezett az életedben, valaki akihez úgymond ragaszkodhatsz. Most már tartozol valahova, még ha meg is van annak az esélye, hogy ez sem tart örökké, de addig is eltereli a figyelmedet arról az érzésről, amely sajnálatos módon a részeddé vált, és amíg élsz, úgy tűnik veled is marad. Addig is az életedben van, ami állandónak mondható és amiben fontos szerepet tölthetsz be. Ugyan a jövő még rengeteg kérdéssel van tele, válaszokkal pedig alig, mindenesetre remélhetőleg sosem kell majd újra megtapasztalnod azt az érzést, amelyet már sajnálatos módon annyira jól ismersz. Mindenkinek jár egy esély a jobbra, ahogyan neked is, ennek teljes megismerésében pedig nem is szándékozom tovább húzni az idődet, hiszen már biztosan várnak rád.
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!
Kezdőlap
