Carley, Kylie, Christie... próbáltam szuggerálni a kis vöröset az asztal átellenes oldalán, hogy bökje ki végre a nevét még egyszer, mert akkor úgy meg tudtam volna szólítani és folytatni azzal, hogy fejezze már be a locsogást, mert menten eret vágok, ha nem lesz végre egy kis csend, amiben meditálhatnék és átgondolhatnám úgy az életemet: mégis mi a jó faszomat keresek itt ezzel a kis ribanccal egy asztalnál? De tudtam a választ: Harkin szerint összeillünk. Nem is kicsit tévedett. Lopva az órámra néztem, amit az elmúlt egy órában legalább negyvenszer ellenőriztem. A legtovább öt percen keresztül bírtam, hogy ne figyeljem azokat a vánszorgó mutatókat; akkor beszéltem az NFL-ben betöltött pozíciómról, az egyetemi éveimről és az egyetemi bajnokságról. - ..és akkor képzeld most azt el, hogy a körmöm beleakadt a kasmír pulcsimba! Kihúztam vele két szálat, és nézd csak meg! - tolta át a kezét az asztal felett a steak fölé, mire letettem a késem és a villám a tányér két szélére. A leopárdmintás, seggtörlésre is alkalmatlan karmok egyike rücskösre törve villant meg a szemeim előtt, mire belenéztem a szemeibe: - Aha, valóban élet-halál kérdés ez. Mondd, és mi lesz akkor most, Kylie? - tippeltem be a nevét, mire felháborodva elkapta előlem a kezét. - Kayla - ripakodott rám, mintha megsértettem volna. Hogy érdekelt-e? A legkevésbé sem. Az a borzasztóan közönséges ruhája sem, amit magára aggatott. - Holnap megyek majd, már lebeszéltem a manikűrösömmel, és szerintem ilyen full pink lesz, kövekkel és.. gondolkodom, hogy esetleg az egyikbe rakathatnék leopárd mintát, nem? - úgy fosta a szót, mint egy kibaszott gyerek, és megtippelni sem volt kedvem, hogy tulajdonképpen elmúlt-e már tizennyolc. A fintoromat nem voltam képes elrejteni előle, de arra még volt energiám, hogy egy bocsánatot kibökjek, és már álltam is fel, hogy a pulthoz induljak, hátrahagyva a csitrit. - A tízes asztal volt a mienk, szeretnék fizetni, hölgyem - a pénztárcát kiszedtem a farzsebemből, az Amex kártyát koccantottam neki a pultnak. - Szeretné, hogy elcsomagoljuk az ételeket? - kérdezte meg a kislány rám mosolyogva. - Isten őrizz. Csak egy taxit kérnék.. Kylie-nak. Vagyis Kaylanak. Fogalmam sincs, hol lakik, de kinézem belőle, hogy a saját egójában orra esik - rántottam meg a vállam, a kiscsaj tág szemekkel, enyhén elnyíló ajkakkal nézett fel rám úgy 155 centiről. Zavart torokköszörülés hallatszott a lány részéről, és ahogy megtörtént a fizetés, egy köszönöm kíséretében indultam meg a kijárat felé. A kis vörös szájából egy steak falat lógott ki félig, sejtettem, hogy rárabolt a kajámra és ez a kecskekaja stíl csak elterelés volt. - Ian! Már megyünk is? - pattant fel, magával sodorva a fél asztalt, az egyik pohár pedig csörömpölve ért padlót és tört szilánkjaira - basszameg. - Én igen. Te majd kifizeted a poharat, ugye? - meg sem álltam, nem vártam meg a választ, hanem a kabátomért nyúlva belecsúsztattam a kezem, és az ajtóban lévő asztalfoglalásokért felelős gyerek felé egy biccentéssel köszöntem el, hogy az autó kulcsát előhalászva a zsebemből nyissam a kocsit. Ahogy a kulcsot elfordítottam, Clint Eastwood szólt hozzám, miközben kicsorogtam az este hetes forgalomba. Az utak szerencsére nem csúsztak, az olvadó hó a lámpák fényében villanó fénnyé vált, ahogy tempósan haladtam az utakon. Nagyjából húsz perccel később parkoltam le a háztól nem messze a 44. utcában, a bakancsom talpa pedig a roppanó hóban süllyedt el a lépteim nyomán. Az autót lezártam, a számkódot beütöttem, és egészen a legfelső szintig lépcsőztem, hármasával szedve a fokokat. A 32-es lakás helyett a 33-as ajtaján kopogtattam be háromszor, a csengőt most egyelőre nem akartam használni. Nekitámaszkodtam az ajtó mellett a falnak a vállammal és vártam, hogy nyíljon az ajtó, mögötte pedig a barna hajú nyisson ajtót nekem: - Szia! Mennyi idő alatt tudsz egy mozira felöltözni? - mértem végig Julie-t, a szomszédot így este fél nyolckor. - Csak mert van két jegyem a Parisbe és egyedül egészen magányosnak érezném magam. Van kedved jönni? - kiszedtem a kabátom mellzsebéből a két jegyet, ami a Zöld könyvre szólt. A Gyűrűk urás Aragorn kiváló színész volt, és Ali játéka is meggyőző volt a trailer alapján. Kayla biztosan valami nyáltól csöpögős szar filmet akart volna, én meg arra nem vagyok vevő. - Másfél óra múlva kezdődik a film - tettem hozzá. Azt már nem, hogy annyi idő alatt én lezuhanyzom, felöltözöm, megkávézom, három kiló reggeli is belefér. Háromszor is akár. Hogy ő mennyire tempós, fogalmam sem volt. A forgalomtól függően 30 és 40 perc alatt oda lehetett érni a mozihoz. Ha én vezettem, garantáltan odaérünk időben.
- Julie néniii, hát eljöttél? szalad velem szembe Monica nővérem kisfia, apró kezeit átfonja a lábam körül. Leguggolok mellé, magamhoz ölelem és puszit nyomok arcának mindkét oldalára. - Hát persze, hogy eljöttem, ki nem hagynám a hatodik szülinapot. Kész nagy legény vagy már. vigyorogva távolodik el tőlem és büszkén húzza ki magát. - Hoztál ajándékot is? elmosolyodom és átnyújtom neki a gondosan becsomagolt dobozt, ami azt a versenyautót rejti, amit napokkal korábban láttunk az egyik játékbolt kirakatában. Már akkor szerette volna megvetetni, de én lebeszéltem róla, viszont még aznap este visszamentem és megvettem, hogy biztosan legyen majd, mire elérkezik a szülinapja. - Aztaaaa, köszi Julie néni. csillogó szemekkel ölel magához még egyszer, majd kezében az új járgánnyal már rohan is vissza a kertbe a barátai társaságába. A szülinapok a mi családunkban mindig fontos eseménynek számítanak, ilyenkor a család apraja nagyja összegyűl és ünneplünk. Én személy szerint utálom az ilyen mértékű túlzásokat, de persze nem akkor, amikor gyerekekről van szó, a saját szülinapomat már évek óta nem tartottam meg, elég nekem, ha felhívnak, felköszöntenek, nincs szükségem sem partira sem ajándékokra. Egyébként is, legtöbbször a szülinapom estéjén is koncertezek és olyankor az egész napom gyakorlásra megy el. Tényleg itt van mindenki, a szüleim, a testvéreim, a családjuk, még Margery néni lánya is, aki az anyja halála után New Yorkba költözött és most anyáéknál lakik amíg nem talál munkát magának. Igaz, ennek már három éve. Megigazítom a sötétkék ruhám alját, ami elég rövid, de nem annyira, hogy a fenekem kilátszódjon alóla és követem a nővérem a kertbe, intek a sógoromnak aki lelkesen grillezi a húst, köszönök a szüleimnek és kezemben egy pohár borral ülök le az asztal mellé. Szerencsére már egészen jó idő van, lassan beköszönt a tavasz, így sem a gyerekek sem a felnőttek nem szedek össze semmilyen náthát. - Tavaly azt mondtad, hogy idén már partnerrel fogsz érkezni Julie. Hihetetlen, hogy anyunak milyen memóriája van, mindig megjegyez mindent és a kellő időben felhasználja ellenünk. - Nem jött össze anyu, majd jövőre. rosszallóan csóválja meg a fejét és valami olyasmit morog az orra alatt, hogy ezt játszom már évek óta, harminc éves vagyok és kellene már egy erős férfi az életemben. Persze, persze, csak mosolygok és bólogatok, hadd döntsem már el én, hogy mikor és kit engedek be az életembe. Türelmesen megvártam az ebédet és még a tortát is, csak ezután hivatkoztam próbára és hagytam magára a családomat, ennyi bőven elég volt belőlük mára. A szokásos parkolóhelyem most éppen foglalt, így kénytelen vagyok leírni egy kört az épület körül, amíg végre találok egy helyet, ahová az Audim különösebb probléma nélkül befér. Végre itthon vagyok. Az ajtóban lerúgom a cipőmet és fáradtan dőlök végig a kanapémon, élvezve a körbe ölelő csendet. Esküszöm, jobban kimerít a családom, mint egy egész napos próba és utána egy két órás koncert. Szeretem őket, de néha képesek hatalmas túlzásokba esni. A kopogás hangja ránt vissza a valóságba, összeráncolt szemöldökkel, mezítláb, kissé felcsúszott ruhában lépek a bejárati ajtó irányába és közben azon tanakodom, hogy ki állhat az bejárat másik oldalán. Nem várok senkit. - Ian! Szia! köszönök meglepetten a szomszédnak. Kissé zavartan igazítom meg a ruhámat, és rá mosolygok. Egyik kezemmel az ajtó lapját fogom, a másik hanyagul lóg mellettem miközben figyelem a férfit. Most legszívesebben megkérdezem, hogy hol van az a nőcske, aki valamelyik éjszaka úgy nyögdécselt meg sikongatott, mint egy beteg kecske, de inkább csak ráharapok a nyelvemre és nem kérdezgetem a magán életéről. - Nincs semmi programom ma estére, úgyhogy elmegyek, persze. Nem viselném jól, ha miattam kellene magányosan végig ülnöd a filmet. Biztos vagy benne, hogy senki más nem akad, aki elmenne veled a moziba? A striguláid egyike? rápillantok a karórámra. - Figyelj, mondjuk egy óra múlva ugyanitt? Csak valami kényelmesebb cuccot veszek magamra. Te vezetsz! mondom, majd a válaszát még megvárom mielőtt becsukom az ajtómat. Menet közben bújik ki a ruhából, hogy egy frissítő zuhanyt vegyek. Nem szoktam hosszú órákat készülődni, a természetes sminket szeretem, véleményem szerint nem lenne szabad egy kiló vakolattal eltakarnunk azt, akik valójában vagyunk. Választásom most egy fekete farmernadrágra esik, vörös V nyakú ingblúzzal, ami a kelleténél talán kicsit jobban dekoltált, hajam szabadon omlik a vállamra és elégedetten nézek végig magamon a tükörben. Nem akarok sem túlságosan kihívóan öltözni, sem slamposnak lenni, azt hiszem megtaláltam a középutat. Kedvenc magassarkú cipőmet húzom fel lábaimra, majd ismételten az órámra pillantok. Negyvenöt perc alatt elkészültem. A hátamra veszem a dzsekimet, bezárom magam mögött az ajtót és bekopogok Ianhez, remélve, hogy nem most állt be a zuhany alá és már elkészült. - Picit gyorsabban elkészültem, mit is mondtál, milyen filmet nézünk meg? Mi a garancia arra, hogy nekem is tetszeni fog a film? pillantok rá kérdő tekintettel. - Még meggondolhatod magad.
Nem kerülte el a figyelmem a ruha igazgatása. Részemről igazán szükségtelen volt. Maslow-féle szükségletek szerint éltem: kajáltam, ittam, szexeltem, élményeket kerestem, önmegvalósítottam. A kérdésre csak egy vad vigyort engedtem meg magamnak. - Felhatalmazhatlak, hogy számold a strigulákat, de belefáradnál. Még mindig nem találtam egy aránylag halkat, akit ne hallanál - bocsánatot már nem kértem. Hát tehetek én arról, hogy gy nyögnek a nők, mintha kérődznének?! Esküszöm, ártatlan vagyok. Na jó, annyira talán nem, mert a tőlem telhetőt mindig megtettem annak érdekében, hogy itthon ne unatkozzunk. Részemről állt még a mozi, és ha egyszer valamit mondtam, akkor az úgy is volt. Ha kérdeztem, akkor is. Teljesen megfelelt nekem az az egy óra, addig akár még az ágyamba is mászhattam volna egy gyors alvásra, de ha most kihasználom ezt, akkor meg éjjel leszek baromi éber, és nincs kedvem a csillagokat figyelni az ablakomból ebben az időben. - Vezetek, persze. Nem ittam még. Egy óra múlva jövök - biccentettem, és fordultam is ki az ajtajából, hogy átlépjek a sajátomhoz és beengedjem magam a lakásomba. Igazából nem volt olyan nap, hogy ne használtam volna a saját autómat, vagy ne ültem volna bele a pályán a csapatoméba, de ha meg éppen szabadnapos voltam, akkor meg teszteltem az egyiket. Az álmom lett az életem és többet nem is kívánhatnék, mint kurva sok lóerőt a seggem alá, doromboló motorral és gyönyörű vonalvezetésekkel. Egy kicsit azért még mindig hiányzott a foci, és ha tehettem, akkor a bajnokság meccseit végigkövettem, olykor hazamentem apámékhoz és jeggyel a kezünkben kimentünk az egyetemi csapat meccseire. Felakasztottam a kabátom a fogasra a felsőmmel egyetemben, a zsebemből pedig elővettem a telefonomat, és tárcsáztam is Harkint, akinek a neje csipogott bele éles hangon spanyolul a fülembe. - Basta, Gloria! Mi történt?! - tartottam el tíz centire minimum a fülemtől a telefont, miközben a konyhába léptem el, hogy a hűtőből kiszedjek némi pizza maradékot. A fél steak nem volt elég korábban. - Kayla ki van készülve! Hogy hagyhattad ott őt az étteremben? Megaláztad az unokahúgomat, sok ember előtt - a mikró ajtaja kinyílt, én meg tányérral előtt löktem be a tésztát és indítottam el a melegítést. - Az unokahúgod? Bassza meg! Mondd meg annak a retek férjednek, hogy letépem a farkát és feldugom a seggébe! - rohadtul nem volt arról szó, hogy családon belül maradok. Esküszöm meg kellett volna néznem, hogy a csaj haja valódi volt-e vagy festett vörös. Annyian járnak abba a rohadt szoláriumba?! Honnan a francból kellett volna tudnom, hogy alapból indián?! Mert egyébként másképp bántam volna a kis vörössel? Nem, nagyon nem. Irritált már az első pillanattól kezdve, és ha még egy percet el kellett volna töltenem a körmének stírölésével, levágtam volna magam, mint a séfek a gömbhalat. Csak kevésbé lettem volna mérgező. - Bocsánatot kell kérned tőle, Ian! Nem bánthatsz meg egy Gonzalezt! - Ó, hogy bassza meg! ezt már csak a mikróban párolódó pizzának mondtam egészen halkan, úgy, hogy Gloria ne hallja meg. - Nem fogok. Ha össze voltál vele zárva már tíz percnél tovább, tudhatnád, hogy az ég világon semmi közös nem volt bennünk. De ha gondolod, befizetem még egy rúdtáncra, vagy ribanc rendszámra, így is többet láttam belőle, mint kellett volna - fintorba fordult a képem, és már szedtem is ki a pizzát, amikor megmelegedett. Gloria nem bocsájtott meg nekem. Rám csapta a telefonját, és előre sejtettem, hogy Joelnek el fog szidni, de nem érdekelt.Ők baszták el azzal, hogy nem avattak be. A következő harminc percet a pizza és a Netflix társaságában töltöttem a nappalimban a kanapén, amikor a kopogtatás zavart meg. Leállítottam a tévét, az ajtóig lépve, a felsőtestemet csak a tetoválások fedték. Jó idő volt nálam, nem fogok kabátban ülni és várni a semmire. Julie alakja jelent meg előttem fekete-vörös kombóban, amit sikerült is megnéznem magamnak. Megint. Őt igazából szkafanderben is szívesen látnám. A sok kérdésre összevontam a szemöldökeimet és elálltam az ajtóból, hogy beljebb jöhessen a lakásomba, anélkül, hogy szóban is beinvitáltam volna. Még két percre szükségem lesz, mielőtt eltűznénk a lakásból. - Nincs garancia arra, hogy tetszene - vigyorogtam rá, ha beljebb engedte magát, mögötte magunkra csuktam az ajtót. - Green Book a film címe, egy fekete zenészről szól, ők meg hozzád közel állnak, ha jól tudom - kacsintottam rá, ahogy elhaladtam mellette, hogy összeszedjem a kanapémról a már pizza nélküli tányéromat és elvigyem a konyhámba azt, leöblítve vízzel, hogy ne száradjon rá a cucc. Arra még csak nem is reagáltam, hogy meggondoljam magam. Őt kérdeztem, nem fogok beújítani menet közben egy ribancot. - Mindjárt jövök, csak felveszek valamit, Julie - ezt már a hálóba menet közöltem vele, ahol előrámoltam egy fekete inget. Ha esetleg nem bírt megmaradni a nappaliban, akkor végignézhette a nyitott ajtóból azt, ahogy gombról gombra haladtam a felső kettő lyukat szabadon hagyva. A tetoválásaimat nem szerettem teljesen láthatatlanná tenni, nem véletlenül voltak rajtam. A következő lépésben már leguggolva kötöttem be a velúr cipőimet, azok véletlenül most barnák voltak. - Kérsz valamit inni, mielőtt elindulnánk? Azt hiszem, szinte mindenem van. Kakaót mondjuk ne kérj - helyesbítettem. Egy pohár ital még belefért. A forgalom már nem volt vészes, még odaérünk. Maximum 25 percet adok magamnak, a filmig pedig negyven percünk volt még.
- Eszemben sincs számolgatni a nőid számát, mondjuk kicsit fura, hogy mindegyik ugyanolyan beteg kecske hangon vonyít egész éjszaka. nem különösebben érdekelne a dolog, ha nem kellene végig hallgatnom minden alkalommal ahogyan éppen jól érzik magukat, vagy egymást. Bár nekem nem lételemem ez az életmód, azért néha mégis irigykedem, mert Ian olyan szabad, nem zavarják a korlátok, nem akar megfelelni és le sem szarja, ha valakit megbánt. Olyan, mint egy szexrobot. Én másképp működöm, nekem a szex nem megy érzelmek nélkül és azt el sem tudnám képzelni, hogy minden második este más férfit engedjek be az ágyamba, vagy én másszak be minden szembejövő, jóképű férfi ágyába. Nem tagadom, volt egy rövid időszaka az életemnek, amikor a szakítás után próbálkoztam, de hamar rá kellett ébrednem arra, hogy ez az élet forma nem nekem való. Bólintok és becsukom az ajtót, majd készülődni kezdek. Én magam sem tudnám reálisan megmagyarázni, hogy miért mondtam igent a mozira. El tudom képzelni, hogy Ian eredetileg valaki másnak szánta azt a jegyet, de nem jön össze, így én maradtam az, akinél még próbálkozhat. Nem gondolom, hogy hibát követtem el azzal, hogy rábólintottam, végül is ez nem randi, csak baráti mozizás. Ilyen gondolatok közepette készülök el, nem fordítok túlságosan nagy gondot arra, hogy mit vegyek fel, pontosan tudom, hogy miben akarok kilépni az ajtón, kényelmes, elegáns, nőies és szeretem. Anya mindig azt tanította, hogy egy nő minden körülmények között úgy kell kinézzen, mint egy hölgy és úgy is kell viselkednie. Ebben a szellemben nevelkedtem és ehhez is tartom magam a mai napig. A zene fegyelmet tanít, néha a hangszer jobban öltöztet, mint bármilyen ruha, az évek során megtanultam, hogy hogyan legyek csinos koncertezés közben, hogyan legyek csinos a hétköznapokban, nem hiúságból, pusztán azért, mert ilyen neveltetésben volt részem és a természetes nekem. - Ha zene van benne, rossz nem lehet. mosolygok rá miközben belépek a lakásba. Tekintetem végigjáratom csupasz felsőtestén, gyönyörködöm a tetoválásaiban. Én személy szerint nem tudnám elképzelni magam tele varrva, de szeretek a másén gyönyörködni, ha szépen kidolgozott a munka. A tetoválás is az önkifejezés egyik formája és ahogyan végignézek Ian-en azt hiszem neki is bőven van mondanivalója. - Rendben. válaszolok a távolodó alaknak és kihasználva az egyedüllétet körbesétálok a nappalin és tekintetem végigjáratom a lakáson. Kettőnk közül inkább Ian az aki már többször járt nálam, mindig tőle kérek segítséget, ha valamit nem tudok megoldani egyedül, mondjuk mosógépet szerelni, vagy polcot felrakni. Pillantásom azonban megakad a hálóban öltöző Ian-nen, tekintetemmel gombról gombra követem mozdulatait, és most, hogy így bámulom őt igencsak kezd meleg lenni. Elfordítom a fejem, levetem a dzsekimet és a kanapé karfájára fektetem. Csak akkor nézek ismét rá a férfira, amikor mellettem áll. - Borod van? Az most jól esne. Vagy csak valamilyen gyümölcslé is megteszi. válaszolok és lehuppanok a kényelmes ülőalkalmatosságra, lábamat keresztbe vetem és kezeimet átkulcsolom a térdem körül. - Nem akartalak ezzel zavarni, félek, hogy azt hinnéd kihasznállak, de rendeltem egy szekrényt a hálóba, segítenél összerakni? megpróbáltam tényleg, de ezek a dolgok nem nekem valóak. Emlékszem, egyszer szálka fúródott az ujjamba és alig bírtam csellózni, borzalmas volt. - Nem sürgős, ráér bármikor amikor akad egy kis szabad időd, cserébe sütök egy kis steaket neked.
Helyben vagyunk, már megint a hangok! Van néhány beteg csaj, aki azt kérte volna, hogy fojtogassam kicsit, és már felajánlotta volna az extra cuccait is, de én azért ennél maradibb vagyok. Ha én nem vagyok elegendő egy ribancnak, hogy jól érezze magát, akkor nem fogom magam törni. Így is elég sok eszement és buta megnyilvánulást kaptam tőlük, amire a tenyerem viszketett, de alapvetően nem ütök meg nőket. Meg kérésre sem terveztem el ezt soha. Hogy tulajdonképpen milyen hangot adtak ki, azt nem figyeltem, bevallom, de azért elég durva, hogy állatkerti mókához hasonlítja Julie az éjszakáim. Egy köhintéssel álcáztam a nem visszafogott vigyoromat, mielőtt leléptem volna tőle. Nem, nem gondoltam abba se bele, hogy milyen indok miatt lehetett morcos rám a lány. Azért megakadtam elég rendesen a következő kijelentésére. - Azért ezt gondold át. Emlékszel még a High School Musical hülyeségekre, nem? Arra még csak véletlenül se lehet azt mondani, hogy aaaaaannyira jók voltak - nem tetszően húztam össze a szemöldökeimet és ha volt véleményem valamiről, azt nem szoktam véka alá rejteni soha. A mostoha húgom volt annyira elvetemült, hogy anno családi mozizást rendeztünk, csak hogy abbahagyja a hisztijét és ha kínoztak már valaha életem során, akkor ez a két, három film volt a bizonyíték rá. Nem mondom, hogy bekönnyeztem, de inkább vállaltam volna be egy instant kínpadot minden alkalommal. Az már, hogy menet közben egy tálnyi popcornt rádobáltam a kis csitrire, nem számított. Megérdemelte. Az öltözésre nem fordítottam sok energiát, és amikor már a cipőm is rajtam volt, kezdtem csak el feltűrni az ing mindkét ujját alkar középig, kettőt hajtva az anyagon, hogy aztán az övvel felvett nadrágomba tűrjem az ingem alját. A pólót, a trikót hagytam rálógni a gatyámra, de az ingnek mögötte volt helye, betűrve. Anyám mindig próbált tippeket adni, és a halála után apám volt az, aki nevelt, egymaga. Tőle tanultam meg a nyakkendő megkötését is, és azt, hogy lehetek akármilyen szar állapotban, egy nő előtt adjam meg a módját. Nos, megtettem, amit lehetett, azt hiszem. A kérdésemre adott válaszra bólintottam csak, miután helyet foglalt. - Fehér jó lesz? - eszem ágában sem volt gyümölcslevet adni neki. Mondjuk nem is volt túl sok lehetőségem, a szűretlen, frissen facsart narancslé savanyságát pedig nem mindenki kedvelte. Ha beleegyezett a lehetőségeibe, akkor maradt az, ami. Már a konyhába menet kapott el a következő kérdésével, amikor pedig a fehérboros poharat szedtem le a felső polcról, folytatta. A tekintetem az alakját figyelte a kanapémon, de most a behűtött boron volt a hangsúly, aminek a kupakját le is csavartam. Régebben a parafás verziót kedveltem, de miután szinte mindig elbaszták annak kivételét, leszokta róla. A parafa darabos alkohol annyira nem finom. - Nem várom el, hogy megetess, Julie - futó mosollyal néztem el felé, ahogy két ujjnyit töltöttem a pohárba. - Írj rám, amikor megérkezik, aztán meglátom, hogy át tudok-e ugrani még aznap, vagy csak másnap. Ha nem IKEA-s verzió, fél óra alatt megvagyok - mert ha a svéd szekrényt kellett összerakni, megőszültem közben, de akkor is megcsinálom. Mert a férfi vadászik, szerel és kajál, utódokat hagy örökül. Meg a picsákat! Sose hittem ebben és hálát adtam a szüfrazsettek korának, hogy volt annyi pöcsös némelyik nő, hogy kiállt magáért. A pohárral a kezemben sétáltam vissza a kanapéhoz és ültem le annak karfájára, ahogy átadtam azt a kis barnának, ő ihat. Én kibírom alkohol nélkül. - Mi a helyzet amúgy? Mostanában nem látlak elmenni reggel - igen, rendszerint ugyanakkor szoktuk elhagyni az épületet. Ő egész napos próbákra balra, én meg épp oda, ahova hivatalos voltam, jobbra. És nem, ezt az elmenetelt nem a szexre értettem. Azt napszaktól függetlenül simán bármikor lehetett művelni, akár többször is.
Őszintén, három évvel ezelőtt, amikor megismertem a pimasz szomszédomat legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy eljön majd az az idő, hogy vele mozizgatok, sőt, még a társaságát is kedvelem. Bár néha azért még most is az őrületbe kerget néha, de megtanultam tovább lépni saját aggályaimon, azt hiszem ez nagy dolog. Elmosolyodom. - Tousche. A High School Musical valóban nem volt más, mint a zene meggyalázása, a gyenge színészi teljesítményekről már inkább ne is beszéljünk, de Ian...ha rád pillantok valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen filmhez hasonlót szeretnél megnézetni velem, úgyhogy bízom benne, hogy csak jó lehet. Valami azt súgja, hogy te már láttad ezt a filmet, igaz? Én, mint a kultúra és a művészet rajongója imádom a filmeket, és egyenesen rettegek az olyan művektől, mint az előbb említett tinik kedvence. A túlságosan elvont művész filmek sem a kedvenceim, szeretem, ha van benne akció, van mondanivalója és a színészek valóban tehetségesek benne és nem csak a nevük miatt vannak beválogatva a szereplők közé. Az a baj, hogy túlságosan pénz orientált világban élünk, és ez mindenen rajta hagyja a nyomát. Végignézek Ian-on, nem tudom elfojtani mosolyomat. - Szép ing! biccentek felé. Nem fogom azt mondani, hogy jól néz ki, de ha igazán figyelmes akkor a tekintetemben láthatja, hogy mi jár a fejemben. - Jó lesz, persze. A vörös borok kedvelője vagyok, édes, félédes, jöhet bármikor, de néha napján a fehéret is elfogyasztom. Nem vagyok nagy alkohol fogyasztó, csak ritkán iszom, akkor is leginkább bort vagy pezsgőt, de sohasem annyit, hogy a fejembe szálljon és ne legyek ura tetteimnek. - Nem is azért kapnád, mert elvárod, hanem mert szeretném, hidd el, ha ilyen jellegű elvárásaid lennének, akkor nem kapnál. felnevetek. - Hidd el, nagyon-nagyon finom lesz, utána, mindig az én mennyei steakemhez fogod hasonlítani a többit. nincs annyi időm a konyhában lenni, mint azt szeretném, pedig tényleg jó vagyok a főzésben, szeretek kísérletezni, új ízeket kipróbálni, élvezem amikor gasztronómiai orgazmus keletkezik a számban. - Igazából már egy hete megérkezett, ott áll a doboz a hálómban, úgyhogy, rajtad áll, hogy mikor szeretnél átjönni IKEA-s szekrényt szerelni és Steaket enni, talán még bort is kapsz. Nézek fel a mellém letelepedő férfire és átveszem a felém nyújtott italt, hogy belekortyoljak. Lehunyom a szemem és hosszú pillanatokig csak élvezem a bor ízét nyelvemen és ízlelőbimbóimon. Kiváló ital. Felsóhajtok kérdését hallva. - Hát, erre a hétre minden próba és koncert fel van függesztve, sajnos kórházban van a karmesterünk, úgyhogy itthon próbálok. kortyolok bele ismét az italba. - Tudod, megrémiszt, hogy mennyire üres az életem a zene nélkül. Sokszor azt érzem, hogy csak a zene miatt vagyok boldog. Ha nem csellózhatnék, vagy nem állna ott a zongora a nappalimban teljesen egyedül lennék. Ez félelmetes. pillantok rá ismét a férfire, keserű mosoly bujkál a szám szélén. Nem szoktam panaszkodni, nem vagyok elégedetlen, most csak egyszerűen jól esett valakinek beszélni egy kicsit. - Veled mi a helyzet? Versenyek mostanában? érdeklődöm, egy kicsit elterelve magamról a figyelmet. A maradék italt is kikortyolom a pohárból, majd az üres borospoharat az asztalra helyezem egy poháralátétre. - Részemről bármikor indulhatunk, nehogy lekéssük a filmet. felállok ültömből és elnyúlok Ian előtt, hogy megkaparintsam a dzsekimet. Jobb kezemmel megtámaszkodom a férfi vállában. Rámosolygok, egy pillanatig még farkas szemet nézek vele, majd az ajtó irányába indulok, menet közben magamra veszem a kabátot. - Én indulásra készen vagyok, Mr.
- Nincs olyan film, amit többször szoktam megnézni - rántottam meg a vállaimat. Na jó, hazudok. - Kivéve a Minden héten háború. Azt orrvérzésig is akár, képtelen vagyok megunni - és tényleg. Az egyetem során heti rendszerességgel néztem, Al Pacino szavait kívülről fújtam már a végére, és Cameron díjnyertes lábaira is még mindig élénken emlékeztem a filmből. Olyan színészek voltak benne, akiket akkor még nem ismertem, de azóta mindent elkövettek azért, hogy elismertek legyenek, díjnyertesek. A lényeg itt a minőségen volt, és ha éppen három hónapig nem jutottam el moziba sem bántam, mert a mennyiség nem ért fel az élvezhetőséggel. A dicséretre végignéztem magamon: halloweenre ebben a göncben akár kaszásként is elmehetnék, ma nem voltam túl színes kedvemben, de azért értékeltem azt, hogy valamit látott bennem. Egy vigyorgó köszit toltam oda neki azért, de megálltam, és nem fordultam körbe neki hülyepicsa koncepcióval, hogy végignézzen a seggemen, a farkamon, szóval megmaradtam ennél a szimpla szónál még a bor előtt, amivel ugyancsak nem tököltem többet a kelleténél, és ha már lekenyerezésnél tartottunk, a steak volt az egyik, ami a gyengém volt. Még reggelire is képes lettem volna a tojások mellé kiválasztani, úgyhogy erre az ajánlatra nem fogok nemet mondani, bizony. - Holnap.. úgy 11 körül, délelőtt? - vetettem fel az ötletet. Ha később megyek, ránk esteledik, mert ezek a fos svéd cuccok még a legbirkább embert is kikészítik, és volt már alkalmam a csavarhúzóm dühömben belebaszni a szekrénysor dobozába, csak mert az egyik csavar nem úgy illeszkedett, ahogy kellett volna. Pedig tényleg olyan volt, mintha épp szűk lyukba dugtam volna bele. Egyszerű, mint a szex.. mondják. Aha, fogj magadnak egy merev csajt, életed legrosszabb akciója lesz. - Vezetnem kell utána, úgyhogy ha nem bánod, a borról lemondanék - imádtam a sebességet, de hülye nem voltam, hogy a munkámat adjam fel némi alkohol miatt. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a munkám volt a hobbim, az pedig az életem, mindig is. Még a focis karrierem időszakában is, most pedig végképp. Képtelen lettem volna órákon keresztül görnyedni a műszaki rajzok felett, tervezéssel foglalkozni, vagy éppen tervrajzokon agyalni, hogy hol és mit lehetett volna létrehozni. Nem volt nekem való, ahogy nehezen ment az is, hogy a szomszéd lányt elképzeljem állandóan otthon ülő couchpotato-ként. Valahogy nem illett hozzá a szerep, és meg is értettem, hogy elveszettnek érezte magát. - Ne érezd így. Abszolút nem üres az életed. Csak van, ami nélkül nem tudsz élni - én meg a kurva bölcs hozzászólásaim. Lehúzhattam őket a wc-n is akár, de azért megpróbáltam, a tanúm lehetett most Julie is. Ahogy a bor elfogyott az üvegből, ülve maradva figyeltem a lány mozdulatait, azt, ahogy felém lépett, és megálltam, hogy még csak kicsit se bámuljam meg a behajlás közben a melltartóba csomagolt melleit. Az illata a lélegzetvételemmel együtt az orromat töltötte ki, és még akkor sem mozdultam, amikor már az ajtónál járt. Nem azért maradtam ülve, hogy lecsillapítsam a farkamat, mert ennyi már nem elég, de azért hazudnék, ha azt mondanám, soha nem volt még rám hatással. - Nem fogunk késni - a fogasról leakasztottam a bőrkabátot, amit magamra kaptam, lekapcsoltam minden villanyt, hogy a lány után kilépjek a folyosóra és bezárhassam az ajtót. Ha nem a lépcsőket választotta, akkor a liftbe is, majd lent, a kijáratnál is előreengedtem őt, hogy a kocsiig kísérjem őt, aminek az ajtaját kinyitottam neki, ahogy a zárt feloldottam. Ha beült Julie, megkerültem az autót, hogy a kormány mögé bepakoljam magamat én is. A tavaly októberben vásárolt Aston úgy hasított, hogy párja nem volt az utakon, és csak az mentett meg a túlságosan is nagy feltűnéstől, hogy a mindenki által preferált sárga helyett fekete verziót választottam, manuális váltóval. Szerettem legeltetni a kezemet a sebváltón vezetés közben, csak a ballal kormányozva a legtöbb esetben. - Voltál már a Parisben amúgy? - kigurultunk a forgalomba, és a 44-esről, hogy tempósan haladjunk a forgalomban, mindaddig megmaradva a külső sávokban, ameddig utol nem értünk egy gyök kettővel pöcsölő sofőrt. Az autó a pedáloknak, a sebességnek megadta magát, könnyedén váltottam, és egyszer nem ugrott meg az autó a rossz váltókezeléstől.
- Minden héten háború? pillantok rá kíváncsian, egészen eddig a pillanatig még a címét sem hallottam. Kezdem azt, hogy az életem egy bizonyos része elég visszamaradott. Ha belegondolok abba, hogy miket csináltam, hol jártam, milyen barátaim voltak, a legtöbb dolog a zenével kapcsolatos. A zene és koncertek miatt utazgatok körbe az országban, a zene miatt lettek barátaim, sőt annak idején ugyancsak emiatt találkoztam a későbbi vőlegényemről, akiről persze kiderült, hogy egy barom, de erről már nem a zene tehet. Sok minden kimaradt az életemből, amit jó lenne bepótolni, talán egyszer lesz is alkalmam megtenni. - Holnap délelőtt tizenegy. Tökéletes. Amíg te a hálóban harcolsz a szekrénylapokkal és kaját csinálok. ez egy tök jó tervnek tűnik. Ahogy így tervezem a holnapi napunkat hirtelen olyan érzés lesz úrrá rajtam, mintha már hosszú ideje összeszokott páros lennénk, pedig a mi kapcsoltunk – nevezzünk inkább ismeretségnek – közel sem ilyen egyszerű és zökkenőmentes. Voltak már olyan pillanatok amikor legszívesebben megfojtottam volna egy pohár vízben. Például amikor a lábtörlőmre hányt és fel kellett takarítanom utána. Nem vagyok finnyás, de ezért ez az a meló, ami már sokk nekem. Néha olyankor is képes lennék átkopogni és leüvölteni a fejét, amikor éjszakákon keresztül a nyögdécseléseket és kéjes sikolyokat kell hallgatnom. A hálószobáinkat egyetlen fal választja el egymástól, nem csoda, hogy minden akcióját kristálytisztán hallok. Nem egyszer volt már példa arra, hogy át kellett mennem a vendégszobába aludni, mert a sajátomban képtelen voltam rá. Elmosolyodom. - A zene az életem, ha azt nem csinálhatnám nem tudnám, hogy mihez kezdjek magammal. Te is így érzel versenyzéssel kapcsolatban? Biztos vagyok benne, hogy igen, Ian-t olyan embernek ismerem, aki szenvedéllyel él, nem tudnám elképzelni, hogy olyasmit csináljon amit nem szeret igazán. Például, minden bizonnyal vacak építőmunkás lenne. Egy kicsit gyorsabban fogyasztom el a boromat a kelleténél, fogjuk rá arra, hogy azért, mert nem akarok elkésni a moziról. Elhajolok előtte, hogy megszerezzem a dzsekimet, közben hosszú másodpercekig keresem a tekintetét, majd kissé zavarban lépkedek végig a bejárati ajtóhoz és türelmesen várok Ian-ra. Kezemben a táskámmal lépek ki előtte az ajtón, egészen a liftig, ahol a hívógombot megnyomva türelmetlenül totyorgok a felvonó előtt. Csendben lépkedek mellette az autójáig, ujjaimat végigtáncoltatom a fekete fémen, majd helyet foglalok a bőrülésen. Becsatolom a biztonsági övet és kétujjnyira lecsavarom az ablakot. Fura, eddig még nem autókáztunk közösen sehova, de mégis biztonságban érzem magam miközben besorolunk a forgalomba. Általában utálom, ha nem én vezetek, de néha azért kivételeket is szoktam tenni, viszont a tömegközlekedési eszközöket utálom, kinek van kedve nyomorogni egy metró szerelvényben, több tíz ember között, levegő nélkül, belélegezni a fülledt és izzadságtól bűzlő levegőt. - Nem, eddig még soha. rántom fel a vállam – Őszintén, moziba is kb.... öt évvel ezelőtt voltam. Azt hiszem azóta lemaradtam egy-pár filmről. nevetek fel és tekintetemmel az előttünk elhaladó autókat figyelem. - Te gyakran jársz ilyen helyekre? Ne sértődj meg, de nem nézem ki belőled, hogy moziba viszed a lányokat mielőtt megfekteted őket. Őszinte embernek tartom magam, bár azért igyekszem nem sértő lenni az őszinteségemmel, van, hogy nem sikerül.
Biztosan van olyan film is, amit ő ismer, én meg nem, szóval annyira nem ütött szíven, hogy nem ismerte az általam említett filmet. Próbáltam nem egy egész regényt az orra alá dörgölni, szóval csak címszavakban mondtam el neki, miről is szólt, kis kiegészítéssel: Al Pacino, amerikai foci, csapatszellem, vereség, győzelem, felülemelkedés, életösztön, Maslow-féle szükséglet piramis (mert a foci az; önmagában is egy élet), Al Pacino, lelkesítő beszéd, Al Pacino, némi Jamie Foxx, a végére már vigyorogva fejeztem be, és befogtam a pofámat, mert félő volt, hogy a végén még azt hiszi, hogy belebuzultam az Oscar-díjas színészbe. - Mekkora az a szekrény? - érdeklődtem, csak a miheztartás végett, ha már lapokról beszélünk. Nem arról van szó, elbírok egész sokat, de ha nekem egy mamutméretű szekrénnyel kell megbirkóznom, akkor lehet, hogy nem ártana egy kis szíverősítő mégis. - Ha gondolod, akkor kajálás után bevállalom a mosogatást - ajánlottam fel, mert ha volt is mosogatógépe, így illett. Virággal biztosan nem fogok beállítani, borral még talán, de egyébként csak egy nyamvadt szekrényért fogok átcsattogni, meg hagyom, hogy megetessen Julie, de semmi másról nincs szó. Még akkor sem, ha bűntudat nélkül keféltem a lakásomban, ha szinte minden harmadnap egy ismeretlen - számomra is - csirke nyögdécselt a hálómban; a nappaliban; a fürdőben. Soha nem fogok azért senkitől sem bocsánatot kérni, mert merek élni, mert azt csinálom, amihez kedvem van, és ha például mások akarják beosztani az időmet, akkor csak enyhén vagyok baszdmeg-kedvemben. De még a mai napig a pénz mozgatja az embereket, abból kajálok, abból veszem meg az élethez szükséges dolgokat, szóval igazán befoghatom a pofámat és tehetem azt, amit a nagytestvér (állam, munkahely) megkövetel. A kérdésre futó mosoly terült szét a képemen. - Kiskorom óta a sport az életem, mindig is kerestem a lehetőségét annak, hogy ne üljek meg a seggemen, ez volt a NFL-ben és most az autóknál is, anyám pedig örült annak, ha egy kis szabadideje volt tőlem és nem engem kellett pesztrálnia. Apámmal ugyanez volt a helyzet, mindig is támogatott - már nem esett nehezemre mesélnem anyámról. Több, mint két évtizede halott volt, és ha ennyi idő alatt nem sikerült volna feldolgoznom a halálát, akkor kurva nagy bajban lettem volna. Igazság szerint többre emlékszem belőle, mint kellene, és apámnak hiába lett egy második szerelme a mostohaanyám képében, a mai napig szeretettel beszélt az első feleségéről. Ha egyszer úgy döntenék, hogy kilépek a versenyzésből, biztos vagyok benne, hogy nem válnék ingyenélővé, megtalálnám a módját annak is, hogy képes legyek eltartani magam és ne a félretett vagyonhoz kelljen hozzányúlnom. Az majd akkor lesz fontos, ha egyszer vidékre akarok költözni, házat venni, de a letelepedés gondolata és az unalmas élet előszele még rohadt messze volt tőlem. Megszoktam már azt, hogy néhány bige zavarba jött mellettem, de eszem ágában sem volt Julienak ezt felróni, mert ha tudni is akartam, akkor úgy, hogy nem én húzom ki belőle, hanem neki kell vallania az okairól. Mondjuk úgy, hogy szerettem kivárni, már nem azt, hogy a nők lépjenek, mert ha be is jött, hogy ők kezdeményeztek, szerettem a kezemben tartani az irányítást, mint ahogy a kormánykerék is a tenyeremben csúszott már az autóban ülve. Van, akinek a repülés jelentette a szabadságérzetet, nekem a sebesség. Túlzás azért, hogy ennyire rég nem volt. Azóta rengeteg film készült, fenomenálisak is bekerültek moziba, és öt év alatt simán össze lehet hozni egy kölyköt is. Komolyan nem volt három szabad órája önmagára sem? Néha megvolt a filmek hangulata, főleg, ha nem otromba ember társaságában érkeztünk a mozikba. Igaz, én egyedül is szerettem eljárni, a horrorokat jobb úgy nézni, hogy a melletted ülő nem markol rá a kezedre, vagy bármidre. A nevetésére elmosolyodtam, de az utána következő szavaira felvontam a szemöldökömet. Már másodjára hozta fel a nemi életemet. Miért is? - Moziba magam miatt járok el. Nincs szükségem semmiféle filmre, hogy bárki is az ágyamban kössön ki, Julie - néztem rá, ahogy megálltunk egy pirosnál, és ha már őt figyeltem, akkor megnéztem a profilját magamnak, és ha felém fordult, a szemeit figyeltem az út menti lámpák beszűrődő fényében. - Miért ennyire fontos, hogy mit és hogyan csinálok a nőkkel, mielőtt attól nyögnének, hogy bennük járok, mondd?! - ha tényleg kíváncsi is voltam a válaszára, a vigyorom ott feszített az arcomon. Zavarba akartam hozni, talán. Igen, leginkább emiatt. Az már más kérdés, hogy el is érem-e nála. A lámpa előbb a narancsra, majd a zöldre váltott, én pedig anélkül, hogy belefeszültem volna, könnyedén indultam meg, félig-meddig az utat figyelve.
Ian mellett néha úgy érzem magam, mint egy kisiskolás aki rácsodálkozik a világ történéseire. Annyira csak egyetlen dologra koncentrálok, hogy nagyon sok mindenről lemaradok. Mosolyogva hallgatom végig a beszámolóját a filmről, tetszik a lelkesedése és miután befejezi a beszámolt meg is jegyzem, hogy mindenképp megnézem majd a filmet, ha nem felejtem el. Ki kellene használnom a hirtelen rám szakadt szabadidőt olyan dolgokkal, amiket már nagyon rég vagy még soha nem csináltam. Nem voltam mindig ilyen, amikor vőlegényem volt a zene mellett imádtam kijárni vele, nézni a napnyugtát, sétálni, beszélgetni, filmet nézni, de vele együtt ezek a dolgok is eltűntek az életemből. Azt hittem, hogy idővel majd könnyebb lesz tovább lépni, de nem igazán sikerült. Már nem gondolok rá vagy ilyesmi, csak túlságosan zárkózott lettem. Ian-nek is három évébe került amíg ennyire sikerült megnyílnom neki, bár nagyon sokat nem beszélek magamról, azt hiszem a vőlegényemről sem meséltem soha neki. - Csak egy kis fiókos szekrény. azt már nem teszem hozzá, hogy a fehérneműimnek, az túlzás lenne, amúgy sincs hozzá semmi köze. Nőből vagyok, szóval elég gyakran túlzásokba esem mostanra már annyi ruhát, fehérneműt és cipőt halmoztam fel, hogy lassan nem lesz hely ahová pakolhatnám őket. - Áll az alku. Bár nagy dolgod nem lesz vele, a mosogatógép besegít. Mosolyom nem hervad le az arcomról, jó kedvem van, jól érzem magam, őszintén teljesen felpezsdültem a hirtelen jött mozi gondolatától és Ian társasága is kedvemre való. Szemem sarkából őt figyelem, ujjaimmal combomon dobolok. - Nincs is jobb annál, mint amikor a munkád a szenvedélyed, csak az veszélyes, amikor semmi más nem érdekel rajta kívül. Anyukád biztosan nagyon büszke lenne most rád. én személy szerint el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet anya nélkül élni, hiszen mindenki életében -jobb esetben- a szülők a legfőbb támaszok. Az enyémben biztosan. Túlságosan családcentrikus vagyok ahhoz, hogy érdekeljen a véleményük, még akkor is, ha bizony az én anyám néha átesik a ló másik oldalára. Főleg, ha a magánéletemről van szó. Megszállottan keresi a megfelelő partnert nekem. Szerencsére nem vagyok az a könnyen elpirulós fajta és a zavaromat is eléggé jól tudom leplezni, mert most Ian kérdése miatt igencsak kivörösödne a fejem. Valóban, miért is érdekel engem ennyire a dolog? Megcsóválom a fejem és inkább kibámulok az ablakon az előttünk elhaladó autókat figyelve, hogy még véletlenül se vehesse észre rajtam, hogy mennyire zavarban vagyok. - Egyáltalán nem fontos, hogy mit és miért csinálsz...én csak próbállak megérteni azt hiszem. apró sóhaj tör fel a mellkasomból. - Próbállak megismerni Ian. Hosszú másodpercek telnek el mire újra képes vagyok fél szemmel rápillantani. - Évekkel ezelőtt volt egy vőlegényem, még azelőtt, hogy Brooklynba költöztem, nem sokkal az esküvő előtt tudtam meg, hogy neki már van egy családja és gyereke. Apró darabjaimra törtem és talán még most sem vagyok teljesen a régi. Persze, realista vagyok, két lábon állok a földön és tudom mit szeretnék az élettől, de vannak sebek amik talán soha nem gyógyulnak be. miközben beszélek megjelenik előttem Jack arca, a mosolya, amit annyira szerettem. Ezért nem szoktam róla beszélni, nem akarom, hogy gyengének tűnjek, mert baromira nem vagyok az, csak nekem is van gyenge pontom, úgy hívják JACK. - Azóta öt és fél év telt el, és sehol egy normális kapcsolat, csak a munka. Volt randim, ismertem meg férfiakat, de nem úgy ahogyan te a nőket. Elmosolyodom. - Na jó, megígérem, hogy nem hozom szóba a numeráidat, és cserébe csak annyit kérek, hogy gyere majd el koncertemre.
Kezdőlap
