Lányáért bármire képes anya. Ő az én szemem fénye, még ha a dacos, lázadó, 'utálom anyát' napjait, hónapjait éli. Ha ő eltűnne vagy történne vele bármi, én bármire képes lennék. Nem tudom megóvni őt mindentől minden igyekezetem ellenére sem. Számíthat rám, bízhat bennem. Aggódás. Tudom és ismerem ezt az érzést. Nemcsak a lányommal szemben van ez az érzelem, hanem a két öcsémmel és apával szemben is. Összetartás. Alappillérje mindennek a család. Ha az összeomlik teljesen, nincs visszaút vagy nagyon nehéz felépíteni újra. Legidősebb Connor gyermekként úgy hiszem, az én feladatommá vált az, hogy a családom minden tagja elfogadja azt, hogy mi egy család vagyunk. Tehernek is érezhetném, de nem érzem annak. Magányos lélek, aki a negyedik X után is keresi azt, akivel leélheti élete második felét. Azt hittem, szerencsés vagyok, amikor az esküvőmre készültem tizenkilenc évvel ezelőtt. Azt gondoltam, ő lesz a férfi, kivel leélem az életem, családot alapítunk. Megszületett a lányunk, aztán szép lassan minden elromlott. Hat évvel később elváltak útjaink. Boldogság. Sok év után ismét találtam valakit, akivel jól érzem magam. Nem volt ismeretlen számomra a férfi. Ismertük egymást, de akkor még nem tudtuk, hogy valamikor a jövőben újra összehoz minket a sors.
Segítőkész, jólelkű. Ezen tulajdánságaival kiemelkedő, hiszen önkéntességet is bevállal, legyen szó egy egyszerű iskolaépület vagy kórházi osztály felújításáról, részt vesz egy drog-és egyéb problémákkal küszködő embereknek létrehozott alapítvány munkájában. Döntésképtelen, határozatlan személy. Még velem is megesett, hogy nem tudtam dönteni valamiben, pedig általában mindenki azt hiszi, hogy a magabiztos, tudásában és tapasztalatában gyakorlatias nő hirtelen nem tud válaszolni, nem tud reagálni jól vagy úgy, ahogy kell.
A nappaliban üldögélek, lábaim felpolcolva, és azt az üveg bort nézem, amit pár napja kaptam. Ezt attól a férfitől kaptam, akit valójában nagyon régóta, legalább húsz éve ismerek, de csak pár hónapja hívott fel, hogy menjek el vele valahová vacsorázni, beszélgetne velem. Ray. Egykoron mindketten házasságban éltünk, ezért sosem gondoltuk azt, hogy valaha újra összefonódik kettőnk élete. Annyi különbséggel, hogy míg nekem van egy tizenéves lányom, neki nincs gyermeke.
Az órára tekintek, ami a falon van. Éjfél múlt tíz perccel. A lányom még sehol nincs. Már épp tárcsáznám az öcséimet, hogy esetleg nincs -e náluk esetleg, mert szokása megjelenni náluk, ha épp haragszik rám valamiért, amikor meghallom a zár hangját. Rögtön letettem a poharat az üvegasztalra, aztán odaálltam az ajtó közelébe. Ott álltam összefont karokkal, s figyeltem a lány reakcióját, mondandóját, vajon miért ért haza ilyen későn a közös tanulásról az egyik diáktársától holott tíz-fél tizenegyes időt beszéltük le. Van telefonja is, írhatott volna akár.
- Kristen... mit beszéltünk meg? Értesítesz, ha valamiért később jössz haza. Emlékszel erre? - a kezdeti heves mérsékletem hamar visszafogtam, nem akartam kiabálni vele. - Nem akartam kiakadni, csak hiába vagy tizenhét, féltelek - fürkésztem őt, az arcát, mert még nem is hagytam szóhoz jutni az elmúlt percekben.
- Elhúzódott a tanulás, meg gyakoroltuk a szöveget arra az előadásra, ami a hónap végén lesz - elhittem neki, őszinte volt.
- Tudod, hogy aggódom érted, egy sms is elég lenne - nem is folytattam tovább, áttértem más témára. - Te írtad a szöveget? Jó, nem faggatlak - nagyon kiváló szövegíró, tudtam mindig is. - Éhes vagy? - kérdeztem rá, majd a konyhába indultam, remélem követni fog.
- A kedvencem készítetted? - egy kacsintással jeleztem, hogy igen.
Kíváncsi voltam, mikor kérdez rá arra, hogy mikor találkozom Ray-jel megint, mindig felteszi a kérdést. Nem kedveli, talán apjának is folyton beszél róla, mert ők ketten tartják kapcsolatot néha. Nem tudtam megtiltani neki azt, hogy beszéljenek egymással. A válásunkkal csak az én meg az apja kapcsolata ért véget, övék nem.
Leült, míg megmelegítettem a kaját neki, de szótlan kissé. Nem jellemző rá, talán még mindig haragszik rám, amiért múltkor nagyon kiabáltam vele, aztán pedig valamelyik öcsémnél kötött ki. A telefonom rezgett, üzenetem érkezett. Ray-től. Láttam Kris arcát, hogy szavak nélkül is tudja, ki keres engem...
- Mikor mész újabb randira? - kérdezte meg kissé szúrósan. - Várj, nem is érdekel. Ha idejön, akkor átmegyek Dave bácsihoz vagy Grayson bácsihoz - vágta hozzám, nagyon rosszul érint, amiért ennyire ellenzi ezt a dolgot köztem és Ray között, talán kellene összehozni egy programot, ahol ők ketten jobban megismerhetnék egymást, bár Kristen lehet fogná magát, és elrohanna, ha meglátná őt.
- Ne csináld ezt, nem arra kérlek, hogy apaként fogadd el őt, csak próbáld megismerni őt - miután megette a tésztát, felállt és a tányért a mosogatóba tette, majd szó nélkül otthagyott engem.
Valamit tennem kell, de most sem tudok mit. Kora reggel vár rám egy komoly megbeszélés, pihennem sem ártana, de azért visszaírok Ray-nek, hogy a holnap este még mindig rendben van. Meg jó lenne egy kisebb családi összeröffenést is összehozni hamarosan, amit itt tartanánk meg.