Migráns.
Bevándorló.
Tudatlan kelet-európai suttyó.
Csőcselék.
Egy senki!
Már nem zaklat fel az, ha ezeket a szavakat hallom vissza a hátam mögül vagy éppen ha az arcomba fröcsögné bárki mindezt. Már nem akarok hazamenni a nagyanyámhoz vagy befeküdni a papám mellé a sírba. Ha azt hiszed, hogy ezzel képes vagy elüldözni az álmok országából, akkor nagyon is tévedsz. Azt hiszem, hogy ennél már sokkal okosabb és talpraesettebb  vagyok, mintsem hagyjam, hogy ezek az átkos szavak a szívemig hatoljanak és megfertőzzék a józan ítélőképességem. Nem, nem miattad kezdtem el tanulni biológiát s azáltal minimális pszichológiát. Nem szeretnélek kiismerni, egyszerűen csak élni akarok. Melletted, miközben ha a metrón ellépnél mellettem, nem akarnám kinézni az ételt a szádból. Rád mosolyoghatok, ami nem jelenti azt, hogy le is akarok veled feküdni. Lehetek fáradt, és ha éppen elalszom a buszon, akkor kérlek, ne rabolj ki. Ha esetleg végignézek a ruházatodon, kérlek ne akarj legyilkolni a pillantásoddal, nem féltékeny vagyok arra, ahogy kinézel, egyszerűen csak látok. Ha épp egyedül szeretnék lenni és senkivel sem beszélni, ne akard magad rám erőszakolni, mert azzal elijesztesz. Ha valamit ki szeretnék próbálni, akkor ne ellenezd, amennyiben nem értesz velem egyet. Csak hagyd, hogy megtapasztaljam, azzal is több lehetek. Ha vágyom valamire, ne gondold azt, hogy önző vagyok és fösvény, egyszerűen csak különbözőek vagyunk; ami másoknak az ölébe hullt, az nekem csak egy álom maradt csupán. Ha végül úgy döntök, hogy szeretnélek megölelni, ne ellenkezz, csak hagyd, hogy megtörténjen. Beszélgetni szeretnék veled, nem pedig beavatni az életem pokoli részleteibe, és ha mégis közel engednélek magamhoz, akkor engedd, hogy megbízzak benned és ha véletlenül valamiről nem szeretnék beszélni, ne gyötörj. Úgyis megtudod, ha fontos vagy és az életem részévé válsz. Ha mérges vagyok, és belül emészt valami, eszedbe ne jusson azt mondani, hogy nyugodjak le! Nem akarlak megbántani, sem pedig kíméletlenül arcon csapni téged a valósággal, vagy olyasmit a fejedhez vágni, amit később megbánnék. Hadd gondolkodjak, engedd, hogy önmagam lehessek, mert nem lehetek más és nem is tudok. Ha bánt valami, képtelen vagyok megjátszani magam. Látni fogod, ha belül rág valami, de hadd mondjam el az én tempómban, mi történt.

ツ
→ film noir, Charlie Chaplin, romantikus filmek, akciófilmek, drámák, Leonardo DiCaprio, kosztümös filmek, Trónok harca, orvosos sorozatok, Natalie Portman, ismeretterjesztő filmek
→ gyümölcsteák, forró kakaó, Aperol Spritz, cabernet sauvignon, citromos víz, ami nem limonádé
→ étcsokoládé, tofu, eper csokiszósszal és tejszínhabbal, taco, Angus marhahúspogácsás hamburgerek, french fries, pillecukor, de egyébként meg a paleo étkezés a Nr. 1 kellene, hogy legyen

〴
→ túl hangos,  energiavámpír, tudálékos, törleszkedő, álszent, kétszínű, hazug, késős emberek
→ uborka, brokkoli, karfiol, sertéshús, pulyka, csokoládétorta, fagylalt, kávé, whisky, vodka, mustár, bbq szósz

Bakancslista
- Angel vízesés
- szafari
- megsimogatni egy vombatot
- cápák közt úszni
- találkozni Steve Irwin fiával
- délután kettőig aludni
- megmenteni egy tigrist a cirkuszi szerepléstől
- végigsétálni a Kínai Nagyfalon
- ejtőernyős ugrás
- megtanulni sushit készíteni
- letenni a jogosítványt
- pizsamában otthon dögleni egész nap

A legtöbb kislány habos-babos hercegnő ruháról álmodik, ha eljön a nagy nap és arról, hogy a szőke herceg a hatalmas fehér ménjén léptet be, nyomában az éljenző rokonokkal, barátokkal. Ideális esetben mindkét fél részéről elhangzik egy hangos igen, a végtelen szerelemmel eltelt mosolygásba pedig csak egy picit ront bele az egymás iránt érzett olthatatlan vágy.
- Tizennyolc éves vagy, kislányom - húzta meg anyám a mellkasomon a fűző zsinórjait, én pedig abban a pillanatban úgy éreztem, hogy menten elájulok. A levegőt kipasszírozta a tüdőmből, és egy röpke percre elhomályosult a látásom is. Apró légvétellel sürgettem meg a légzőszervemet, hogy muszáj élnem, csak tizennyolc vagyok. - Én ilyenkor már terhes voltam a bátyáddal. Ideje lenne neked is háziasszonynak lenned, hogy minél több unokám legyen - a gyomrom görcsbe rándult, és a hatalmas, egész alakos tükörben néztem anyám mását, ahogy szorgoskodott a ruhámon, elrendezte a nem létező gyűrődéseket és ráncokat is a szoknyámon a csípőm vonala mentén. Most mondjam neki azt, hogy én nem akartam gyereket, hanem tanulni szerettem volna? Az első diplomás embernek lenni a családban? Apámnak, sem pedig anyámnak nem volt arra sem pénze, sem támogatása, hogy a továbbtanuláson gondolkodjanak, de odahaza, Jugoszláviában igen kevés lehetőség volt erre a fiatalkorukban. Az Államok egészen más volt, pezsgő nagyvárosok, sürgő-forgó emberek, ami számomra mindig is olyanná tette az életet, mintha folyton búcsút tartottak volna.
- Mellesleg Lesh igazán jó parti - kötötte anyám az ebet a karóhoz, de nem rázhattam a fejemet nem tetszően, látta volna. Helyette a szemeimet forgattam meg, ameddig nem figyelt. Anyámnak fogalma sem volt a Rudaj családról, hogy a bevételeik forrása honnan eredt, és habár muszáj voltam utána nézni, az elérhető források igen szűkösek voltak. Egy tizenhét éves lánytól senki ne várjon nagy nyomozást, amikor inkább az eukarióta sejtek töltötték ki az érdeklődési köröm 100%-át.
- De mama.. - sóhajtottam megtörten, mert nem ellenkezhettem. Apám elrendezte a frigyet, és nekem aligha volt ebbe az egész házasságba beleszólásom.
...
- Gyönyörű vagy, kincsem! - apám mosolya szinte elcseppent a büszkeségtől, az én szívem pedig meghasadt. A fehér, szív alakú dekoltázzsal bíró menyasszonyi ruha, a csipke díszítésékkel tényleg mesébe illő volt, de nem erre a nászra tervezték, nem rám szabták és nem az én álmom volt. Mégis, egy szerény mosollyal néztem apámra, akinek jelenleg én voltam a leggyönyörűbb hercegnője.
- Papa - leheltem hajszálvékony hangon, azon igyekezve mesterkélten, hogy az izzadó tenyereimet nehogy a hasamon feszítő anyagba töröljem bele. Csak három napra volt kölcsönözve a ruha, és nem akartam bepiszkítani. Még akkor sem, ha muszáj voltam felvenni. Még akkor sem, ha nem akartam az esküt, örök hűséget pedig még csak eszemben sem volt kimondani egy ismeretlen férfinek. Még csak azt sem tudtam, milyen színű volt a szeme, könyörgöm?! Kis túlzással, mert az elmúlt egy hónapban a jegyes oktatásokon mindketten részt vettünk. Két méternyi távolságban foglaltunk helyet, és mindent elkövettem, hogy még csak rá se kelljen nézni. Apám és Lesh apja is a helyiségben foglalt helyet, hogy felügyelje a felkészülésünket.
...
- Zora Radmila Đorđević, nem ígérkeztél-e el másnak? - nem csak az atya, de az ortodox templomban jelenlévő gyülekezet minden tagjának a szeme engem talált meg. A kezem már határozottan remegett, ezért az ölem előtt az anyagot már ráncosra gyűrtem, a markomba fogva fel annyi textíliát, amennyit nem szégyelltem.
- Nem, atyám - feszültem meg, úgy érezve, mintha éppen a vágóhídra készültem volna. Lesh a jobbomon elmosolyodott. Istenem, miért nem fogatlannak született?! Nyeltem egyet a rosszindulatú gondolatom miatt, mérgesen elpillantva az atya mögötti templom részletet mélyen elemezve.
- Akarod-e férjedül az itt meglelent Lesh Rudajt? - a pillantásomat visszavezettem előbb a papra, aztán oldalra, az említett férfire. Fiúra. Nem érdekelt! Nyeltem egyet, ahogy a szemeim végigkövették a csorba, karvaly orr profilját. Szemből sem volt szebb a genetika vonalvezetése, az orrnyerge széles volt, a bal orcáján pedig sérülésből származó hegek futottak végig, mintha egy karvaly kapott volna bele a bőrébe még gyerekkorában. A haja túl zsíros volt, az állán pedig tokában omlott le az a minimális felesleg, amit könnyedén ledolgozhatott volna némi edzéssel. A pökhendi mosolya viszont csak még borzasztóbbá varázsolta az egész megjelenését.
- Nem, atyám - ahogy kimondtam, előbb a döbbenet, aztán pedig a felhangos morajlás söpört végig a násznépen.
- De igen! - apám dörgő hangja csitított el mindenkit, mire az atya megnyugodva konstatálta: lesz itt esküvő. Lesh természetesen belement abba, hogy feleségül vegyen. Gyűlöltem őt minden porcikámmal. Pedig nem ismertem. A koszorú, ami a hajamba került, súlytalan bilincs volt, akaratlanul is lehunytam a szemeimet és aztán csak a padlót bámultam, senki mást.
- Urunk, Istenünk dicsőséggel és tisztességgel koszorúzd meg őket - a vértanúság, a házasságon belüli áldozat miatt. Bárcsak szögesdrót volna! Még kétszer hangzott fel eme kívánalom, minden egyes alkalommal egy újabb ostorcsapásként értek az atya szavai. Az áldásával a frigy megköttetett. Lesh a könyökömért nyúlva húzott maga felé, hogy a nyugati eszmét érvényesítve csókkal pecsételjük meg a szertartást.
- Ne merészeld! - villantak meg a szemeim, és amikor a szája már csücsörített, hogy lefoglalja azt, ami neki járt, ami az övé lett, a tenyerem hangos csattanással csapódott az arcán, ezzel talán még mélyebbre söpörve a már meglévő hegeket is a bőrén. - Egy ujjal sem érsz hozzám, megértetted?! - kitéptem a karomat az enyhe szorításból, apámra nézve egy pillanatra, hogy a következő másodpercben a felhördülő tömeg marasztalásának koszorújában a padsorok közt kirohanjak az épületből is.
...
- El akarok válni tőle! - kiabáltam túl anyám rimánkodását, apám pedig úgy nézett rám, mintha már nem is a lánya lettem volna. - Még csak el sem háltuk a nászéjszakát, és nincs kedvem egy idegennel ágyba bújni! - jelentettem ki, még mindig a fehér esküvői habban parádézva, amit egyedül képtelen voltam levenni.
- Ma este fogjátok! - hajthatatlan volt, mint mindig. A családja hírnevén nem eshet csorba, és Rudajok pénzügyi helyzete apám életén sokat segített volna. Nem mellesleg olyan kapcsolat volt a két család között, ami egyértelmű volt, csak épp egyetlen részletét sem tudhattam. Az évek során kikopott az érdeklődésem a témát illetően.
- Szóval ha nem anya lenne anya, akkor akartál volna minket Miloval? - ráztam meg a fejem. Nem lehet ennyire buta, fafejű!?
- Én szeretem anyádat. Mindig is így tettem - ellentmondást nem tűrővé vált a hangja, mire felsóhajtottam.
- Akkor mégis miért akarod, hogy én ne így tegyek? Nekem nem jár a szerelem? - naiv voltam. Épp akkor töltöttem be a tizennyolcat. Soha nem mertem így apámmal beszélni. Talán azokban a pillanatokban öregedtem annyit, hogy tudjam, nekem is voltak jogaim.

Tizenegy éve negyvennyolc óra leforgása alatt lettem feleség és elvált nő, aki inkább az iskoláztatás lehetőségét választotta, mintsem otthon maradjon a tucatnyi éhező, süvítő poronty kellős közepén. Beavathattalak volna az egyetemi éveimbe is, vagy éppen abba, hogy eddig három aránylag hosszú kapcsolatot tudhatok a hátam mögött, és talán egyszer azoknak a történetét is elmesélhetem. Ha kíváncsi vagy rá, persze.
És hogy most mit érzek? Itt állok apám  menhelyének irodájában egyedül, a megszáradt vérnyomok még mindig jelzik azt, hol esett össze és hol halt meg Ő, az, akit elpusztíthatatlannak hittem. A matrica kaparóval már a szalagot sikerült eltüntetnem a padlóról. A giccses naptár, amin a világ legaranyosabb kisállataival illusztrálták a hónapokat, az ajtó melletti szögre volt felakasztva. Apám jelszavát nem volt nehéz kitalálni a laptopján. MiloMila95, a két gyerekének becézése születési sorrendjüknek megfelelően, a szám pedig az Államokba való menekülésünk időpontja. Talán az egyszerűsége okozta a halálát.
Egyetlen dolgot tudok: már soha nem mondhatom neki azt el, hogy szeretem. És ez azzal, hogy már nincs többé, nem válhat a múlttá. Mert mindig emlékezni fogok rá, és mindig is az apám marad. Anyám eldöntötte, hogy a maradék életét feketében fogja leélni.  A temetés óta eltelt egy hétben az alkalmazottak harmada kilépett a menhelyről. Ma engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy egy sötétszürke felsőt vegyek fel, a hajam pedig szoros fonatban várja a munkát. Csak tudnám, hol kezdjem?! Van nekem egyáltalán elég tőkém ahhoz, hogy továbbvigyem apám szenvedélyét?