Áradozhatnék arról, mennyire édes és cuki vagyok, de nem teszem meg. Voltaképp az vagyok ezer százalékig, ezt tanúsíthatják páran. Nos, én soha sem szerettem a középpontot, mindig az utolsó akartam lenni, ha fel kellett állni a színpadra egy iskolai előadáson, egy szóban: gyűlölöm. Nekem más céljaim voltak, engem az tesz igazán Gabby-vé, aki vagyok jelenleg. Sokfélét kipróbáltam, de valahogy a hírműsorok szerkesztésébe és készítésébe szerettem bele. Ettől függetlenül nem vagyok egy szürkeség, besavanyodott kis nőci, igen is élek és virulok minden egyes áldott nap.
Sok ismerősöm van, barátom alig. Nem osztom meg titkaim olyannal, akivel nincs meg az őszinteség és bizalom. Talán a bizalmatlanság a családom felől ért engem. Apám nevelt fel egyedül, anyámnak nevezett nő elhagyott bennünket, amikor én tizenkét éves voltam. Húsz év után próbálta felvenni velem a kapcsolatot, de én nem voltam hajlandó találkozni vele, beszélgetni sem. Lehet emiatt engem szidni, meg elnevezni bárminek, de nem fogom visszafogadni őt. Lehet valaki szerint ez gáz, valaki szerint jól tettem. Kitépett egy darabot belőlem, mikor elhagyott. Nincs helye a szívemben.
Egy jó hallgatóság vagyok, viszont nem leszek mások párkapcsolati- és szexuálterapeutája. Kíváncsi lélek vagyok, ez talán visszakövethető gyermekkoromra, amikor szintén mindig minden érdekelt engem. Be akartam látni a kulisszák mögé, meg akartam érteni mindent. Néha ez rosszul sül el, hiszen nem mindig jó a faggatózás. Mindennap tanulok újat, elfogadom a segítséget, hiszen másnak is szüksége lehet rám, ez ilyen kölcsönös és bizalmi alapon alapul. Nem hisztizem, még akkor sem panaszkodom, ha épp rossz napom van. Majd elmúlik. Pár üveg sör vagy egyéb alkohol után minden szép és jó. Néha egy mogyorós csokoládé is felülír minden rossz percet.
Nagyon korán eljöttem otthonról, még szerencse, hogy autómban jó a fűtés, mert különben szétfagytam volna. Így is épp elég volt az a séta, amit megtettem a parkolóból az épületig. Rettenetes az idő, nem vagyok oda ezért. Szeretem a téli időt, de ez sok nekem már. Eszkimó módjára öltöztem fel, de még úgy is fázott a lábam. Forró tea átmelegített az irodában.
Rengeteg energiát fektetek bele minden egyes hírműsorba, hiszen a riporterek és tudósítók dolgoznak azon, hogy elhozzák az új híreket, én pedig mindezt megszerkesztem, és továbbítom. Néha viszont én is szerzek infókat, hogy még nagyobb rálátás legyen az adott hírre. Két éve megkaptam a bűnügyi hírsávot, ami először fura volt, pedig egyszer már forgattam egy csapattal kint Afganisztánban, ahol szintén sok szörnyűséget láttam, hallottam. Egy jó dolog származott belőle, mégpedig Colton Sykes. Mellesleg a szomszédom és egy jó barátom. Szeretem őt nyúzni egy-egy nyomozás miatt, mert köztudott, mennyire nem szereti a médiát a rendőrség vagy egyéb hárombetűs ügynökség.
- Gabby, Gabby... - egy székre lecsücsült a főnököm, aki a híradó producere, majd mellém gurult vele. - Ha jól emlékszem, egészen jó barátok vagytok Nicole Lester-rel - látom az izgatottságot a szemeiben. - Mikor találkozol vele ismét? - egy kisebb hatásszünet után ez a kérdés jött ki a száján.
- Miért nem árulod el, mit szeretnél? - fordítottam a fejemet Tony felé, miközben ujjaim a billentyűzeten vannak, írásra kész. - Nem kell csűrni-csavarni ám - ezzel együtt elmosolyodtam, mert azt hiszem, tudom, mit szeretne.
- Édes vagy, mikor ezt a komoly arcot vágod, aztán pedig görbe vonallá válik a szád - cseppet sem érzem, hogy bókolna, nem zavar ez. - Feldobná az egyik estét, ha ő lenne az egyik meghívott sztárvendégünk újra, a nézettség mellett pedig számít egy ilyen jó arc nekünk - nem tudtam mit reagálni rá, ezért csak hallgatásba burkolóztam. - Mondd, hogy ráveszed őt erre. Kérlek - nézett rám, mint egy gyerek, aki mindennél jobban szeretné ezt.
- Megpróbálom. Jó? Nem adom szavam rá, hogy eljön - tudom, hogy mennyire imádja a tévében szereplést Nicole.
- Szeretlek. Megcsókolnálak ezért - megölelt szorosan, én pedig alig kaptam levegőt.
- Én is szeretlek, de... még van egy kis dolgom, nemsokára adás lesz - katonai jelzéssel mutatta, hogy értette, aztán eltűnt a folyosón.
Felállok a székből, miután átküldtem a kész fájlt, csatolva a híradó közleményeivel, amelyeket frissítve kaptam meg. Egy üzenetet írtam menet közben a szomszédomnak, hogy dolgozik -e vagy sem, s ha nem, akkor megihatnánk egy kis sört meg rendelhetünk valami meleg ételt. Ez a nap soha nem ér véget, úgy érzem. Jól fog esni az esti pihenés.