Nem vagyok menő, nem szeretek a társaság középpontjában lenni, sokkal jobban értékelem a csendet és magányt. A bulizás helyett sokkal jobban értékelem a könyvek társaságát, de azért nem vagyok szent, néha én is kirúgok a hámból. Imádok túrázni, a természet mindig megnyugtat, szeretem az állatok, egy kutya sokkal hűbb társ az embernél. Példa erre az öt éves Labradorom Dorothy. Kevés barátom van, nem tartozok a könnyen barátságot kiépítő emberek táborába, de akinek egyszer sikerül áttörnie a jeget annak előkelő helye marad az életemben. Kedves, segítőkész vicces vagyok, mindezek mellett viszont nagyon naiv és néhányan ezt szeretik is kihasználni. Nem szeretem túlságosan magamra vonni az emberek figyelmét, inkább a háttérben meghúzódó típus vagyok. Anya mindig azt szokta mondani, hogy szerencsés vagyok, mert hiányzik belőlem az emberi gonoszság, de néha úgy érzem, hogy kellene egy ördögi én, hogy jobban elviseljem az élet kegyetlenségét.

Félek: vihartól, kígyótól, patkánytól, Charlie-tól, mély víztől.
Szeretem: csokit, Liliomot, a természetet, a könyveket, Fin-t, a zenét, táncot, a kutyámat.
Allergiás vagyok a mogyoróra.


Megszaporázom lépteimet a metró irányába, késő van már én pedig nem szeretek ilyenkor egyedül bóklászni. Hosszú és fárasztó munkanapom volt, a lábaim zsibognak, a fejem zúg a sok zajtól és utálom az olaj, füst és cigaretta szagát a hajamon. Haza akarok menni, hogy minél gyorsabban lemossam magamról a munka bűzét és bebújhassak végre az ágyamba. Legtöbbször Fin kísér haza, vagy legalább a metróig, de ma jobb dolga akadt, mint engem kísérgetni. Van ilyen. Én viszont örülök, Charlie nem bukkant fel és nem kell elviselnem a társaságát. Egyre nehezebb mellette lennem, de a félelem nem engedi, hogy elhagyjam.
Eleinte minden tökéletes volt, a tenyerén hordozott, mindent megadott nekem. Aztán megtudtam, hogy félredug és számon kértem. Ekkor kaptam az első pofont. Olyan váratlanul ért a dolog, hogy igazából felfogni sem tudtam, hogy mi történik. Természetesen ezek után jött a bocsánatkérés, az ígérgetés és néhány hétig tényleg úgy tűnt, hogy minden rendben van, aztán ismét megütött, és ezt csinálja immár három éve, én pedig nem merek kilépni ebből a mérgező légkörből. Félek.
A metró hangos fékezése űzi ki fejemből a fájdalmas gondolatokat. Remegő lábakkal lépek be a szerelvény hatalmas fém ajtaján és leülök az első szabad ülésre. Azt hiszem mostanában túlságosan hajszolt vagyok, pihennem kellenem. Ijedten kapom fel a fejem a telefonom csörgéséré. A kijelzőn ott villog Charlie neve, én pedig túlságosan félek tőle ahhoz, hogy remegő ujjaimat végighúzzam a képernyőt, és nyugalmat erőltetve magamra megszólalok.
- Szia. remélem nem azt akarja mondani, hogy a házunk előtt vár, mert akkor most azonnal leszállok a szerelvényről.
- Bébi, hol jársz ilyenkor? Már rég otthon kellene lenned.
- Dolgoztam. nagyon jól tudja, hogy vele ellentétben én munkába járok. Felsóhajtok.
- Történt valami? töröm meg a pillanatnyi csendet kettőnk között.
- Ne akard nekem bemesélni, hogy még csak most végeztél a munkával? Kivel voltál és hol? Fin ott van? Beszélni akarok vele.
- Akkor miért nem őt hívod?
Most már sokkal ingerültebben szólok vissza, az én türelmemnek is van egy határa és egy ilyen hosszú és fárasztó nap után nem szeretnék vele beszélni.
- Holnap haza érkezem, lenne egy-két megbeszélni valóm veled, és ajánlom, hogy mire beérek a városba legyél otthon. Hiányzol bébi. még néhány szót motyogok búcsúzóul neki, majd kinyomom a telefont. A gyomrom görcsbe rándul, már nincs kedvem hazamenni. Az utolsó pillanatban, mielőtt bezáródna a metró ajtaja leszállok, magam mögött hagyva a vasjárgányt. Sosem voltam népszerű, kimagaslóan szép sem, gyönyörű meg soha. Nem voltam lázadó, elfogadtam, leginkább az eszemmel és kitartásommal tűntem ki mindenhonnan, éppen ezért is volt annyira fura, hogy Charlie észrevett, és éppen emiatt lettem rabja egy szar kapcsolatnak. Hideg van, de engem az időjárás most egyáltalán nem érdekel, sőt, jól is esik, hogy kiszellőztethetem
Hirtelen ötlettől vezérelve veszem elő a telefont. Gondolkodás nélkül tárcsázom Fin számát.
- Szia! Én vagyok az Vio. Figyelj, nem alhatnék ma éjszaka nálatok? Nincs kedvem hazamenni, hogy az alkoholista anyámat bámuljam, nem lenne gond? Elalszom a kanapén is, vagy bárhol. És Fin...ha lehet a húgodnak ne mondd meg, hogy téged hívtalak helyette. Ha meghallgattad az üzenetet, kérlek hívj vissza. most Finire van szükségem, a vicceire, a megnyugtató jelenlétére és az ölelésére, még akkor is ha ezt nem lenne szabad. Kezemben a készülékkel sétálok a kivilágított utcán és arra várok, hogy a srác, aki évek óta a szívemben él, visszahívjon.