Ben & Rosie

the christmas slumber party

Egy helyben szökdelek az ajtó előtt várakozva, amíg Katy megnyomja a csengőt. Annyira izgatott vagyok. Már nagyon vártam ezt az estét. Az egész karácsony csodásan telt, és nagyon jól éreztem magamat anyáékkal, meg a nagyi is eljött, és kaptam ajándékokat, többek között azt a babát is, amit nagyon szerettem volna. Elsának neveztem el, mint a jeges királynő a Jégvarázsban. Elsát most is a karomban szorongatom, olyan szép szőke haja van, és ha megnyomom a hasát, beszél is. Mia, az egyik iskolatársam szerint mi már nagyok vagyunk a babázáshoz, hiszen idén elsősök lettünk, és az iskolások már nem babáznak. Szerintem ez butaság, és Mia csak azért mondja, mert ő ilyen, szeret gonoszkodni. Vagy csak irigy rám, mert ő nem kapott ilyen babát. De nem érdekel, hogy mit mond. Szóval a lényeg az, hogy már eddig is nagyon izgalmasan teltek az ünnepek, de akkor is nagyon vártam már, hogy végre eljöhessek Ben bácsihoz. Megígérte nekem már hetekkel ezelőtt ezt az estét. Ha ötös lesz a matematika dolgozatom, amire egy kicsit ő is segített tanulni, akkor lehet egy kívánságom, és én már régóta azt szerettem volna, hogy egyszer ő is kipróbálja velem az alvósátrat, és meglássa, hogy milyen szuper. Csak először fel kell majd állítani. El kellett hoznunk otthonról, mert ezt az egész sátorozást Bennél szerettem volna megtartani, így hát a holmi most ott van Katy-nél egy naaaagy hátizsákban. Remélem, Ben össze tudja majd szerelni. De segíteni fogok neki. Én már nagyjából megtanultam, hogyan kell.
- Beeeeeeeeen! - kiáltok fel, amikor végre kinyílik az ajtó, és szorosan átölelem őt. - Örülsz, hogy végre megjöttem? Annyira vártam már ezt a napot! - Lerúgom a cipőimet, aztán előre szaladok. Egyik szobából a másikba rontok, fel kell mérnem a helyzetet, hogy melyik is lesz a legjobb hely a sátorozáshoz. Ben hálójában van sok hely, de az a szoba olyan... üres. Nem túl vidám. A nappali sokkal jobb, ott vannak mindenféle dolgok, egy bizonyos szögből akár még a tévét is láthatnánk a kuckónkból, és simán nézhetnénk mesét is. Bennel néha olyan vicces mesét nézni.
- Hol a karácsonyfád, Ben bácsi? - sietek vissza a bejárathoz. Jobban fel kellett volna mérnem a terepet, biztos elkerülte a fa a figyelmemet, mert annyira izgatott vagyok. De oda is építhetnénk az alvó helyet, ahol az van, és akkor láthatnánk a fényeit. - Úgy döntöttem, hogy szerintem a nappaliban legyen a sátor – közlöm aztán mégis vele a határozatomat. A mesenézős dolog jobban csábít.
- És egyébként találkoztál már Elsával? - kérdezem a babámat ringatva, miközben azt figyelem, hogy a bébiszitterem lepasszolja minden holmimat Bennek.

Rose & Ben

 "Party hard"

Mindig belemászok valami hülyeségbe, aztán a fél életem arról szól, hogy megpróbálok valahogy kikecmeregni belőle. Vagy ritkább esetben rendbe hozni. Csakhogy vannak olyan dolgok, amiket már nem lehet.
Példának okáért Rose ma nálam alszik. Még mindig nem érzem, hogy készen állnék rá, pedig már lassan érkezik, az előbb hívott Katy, hogy tíz perc és itt vannak. Az egy dolog, hogy én tettem rohadt felelőtlen ígéretet azzal, hogy lehet egy kívánsága, de azt hittem, kér majd egy barbie-t, vagy… lényegében akármit mondhatott volna, de ő nálam akar alvóssátrazni.
Még az is más lenne, ha én mennék hozzájuk, ott legalább Marilyn is ott van, ha bármi balul sülne el. Vagy ha már nagyon begőzölnék. Eddig még sosem töltöttem vele néhány óránál többet, kettesben pláne nem. Lyn nagy ritkán behozta az irodámba, de az mégis csak munkahelyi közeg, van, ami kizökkentsen, most viszont nem lesz segítség. És nem is vagyok biztos benne, hogy ez menni fog. Végül is, most még lemondhatom. Kezembe is veszem a telefont, és elindítom a hívást. A kijelzőn Lyn neve virít.
De nem tudunk sokáig beszélni, egy-két perc múlva a csengő meg is szólal.
- Akkor holnap. Szia – nyomom ki végül. Veszek még egy utolsó, mély lélegzetet, és kitárom az ajtót. Rose nyomban rám is repül, nekem viszont egyelőre csupán annyira futja, hogy hagyjam, ahogy ölel, és óvatosan meglapogassam a hátát. Istenem, ha ezt a napot túlélem…
- Én is nagyon vártam– helyeselek a lelkesedésére, aztán engedem is tovább szaladni, addig átveszem Katytől a cuccokat, és irigykedve nézem, ahogy szabadon távozik az ajtón. Néhány pillanatig elgondolkodom rajta, hogy marasztalom. Elvégre segéderőnek jól jönne, de aztán inkább mégis elvetem az ötletet. Azért odáig nem süllyedek, hogy ötven éves nőket hívjak meg éjszakára a lakásomra.
- Jó mulatást – szól hátra széles mosollyal, mielőtt lelépne. A kis…
- Kösz. Meglesz – biztosítom róla, és már majdnem kicsuknám, mikor még mindig folytatja.
- Ne görcsölj rá. Menni fog magától, majd meglátod…
- Hát, az biztos – mosolyodom el én is halványan. Majd meglátjuk. Ennyire látszódna, hogy borsónyira zsugorodott a gyomrom? – Kösz. Remélem, kihasználod, hogy felszabadítottam az estéd – viccelődök, hiszen úgyis karácsony van, másrészt ez kábé úgy hangzott, mintha randira küldeném, még kacsintok is a végére. És mi a manó, zavarba is jön. Mikor bezárom utána az ajtót, még mindig ezen somolygok. Néha elgondolkodom rajta, hogy Katy mostanra vajon mennyit találhatott ki a történetünkből. Vajon ő tudja, hogy én vagyok Rose apja? Vagy ő is azt hiszi, hogy csak egy jó barátja vagyok a lányoknak?
De nincs sok időm ezen töprengeni, mert Rose már nyargal is vissza.
- Öh. Mi? – ér váratlanul a kérdés. Karácsonyfa? Szent ég. Én nem szoktam karácsonyfát állítani. – Hát… szerintem valamiért megharagudhatott rám a Mikulás, mert idén nem hozott. Nem tudom, mi rosszat tettem. Te jó voltál? – kanyarintom inkább vissza a témát.
- Ez remek ötlet – bólogatok a nappalira. – Akkor kezdjünk is neki? – dörzsölöm össze a tenyereimet. Ezzel az összeszerelés dolog legalább nekem való program.
- Elsával? – pislogok párat, elgondolkodva, hogy ismerek-e ilyen nőnemű egyedet, de aztán leesik, hogy a babáról beszél. – Á, még nem. – Ha azt mondja, hogy Ethantől kapta, reggelre biztos, hogy rejtélyes körülmények között a kukában végzi. De fő az optimizmus.
- Nagyon szép. De őt szerintem egyelőre ültessük le valahová, és segíts nekem – guggolok le a sátorrudakhoz, és bontogatni kezdem a tasakját. – Hányszor raktad már össze? A lányoknak nem nagyon szokott menni az ilyesmi – teszem hozzá, csak próbaképp, hogy működik-e nála az efféle bajuszhúzogatás.
- Szólj, ha kérsz valamit, nagyjából bevásároltam. – Azaz tele van a konyha, mint valami terülj-terülj asztalka. Fogalmam sincs, mit szeret, és mit nem, így inkább mindenből vettem, ami szóba jöhetett.



    Ben & Rosie

the christmas slumber party

Hát végre elérkezett ez az este is. Ben és én együtt fogunk sátrazni. Nagyon-nagyon szeretek Ben bácsival lenni, egy kicsit néha már olyan, mintha ő lenne az apukám. Ha az igazi papám nem lenne Afgamisztámban, akkor leginkább azt szeretném, hogy ő legyen az. Főleg most már, mióta anyával egyre többször találkoznak, legalábbis így vettem észre. Szerintem ők együtt is jók lennének, mint a szüleim, és akkor lehetnénk egy család. De én most azzal is megelégszem, hogy itt lehetek, és egy kicsit többet lehetünk majd együtt, mert itt is alszom vele.
- Katy, váááárj! - futok oda hozzá, mielőtt még kilépne az ajtón, és megölelem. Az ünnepek alatt nem sokat láttam a bébiszitteremet, mert anya többet otthon volt, úgyhogy kicsit hiányzott már, hogy többet legyek vele is. Lehajol hozzám, és búcsúzóul ad még egy puszit a fejemre. Aztán kettesben maradunk. Ideje letisztázni ezt a sátorépítős, karácsonyfa-hiányos kérdést.
- Egyáltalán nincs fa? - nyomom meg az első szót elképedve. - De... még karácsonyi villogók sincsenek? Azok olyan szépek, színesek, mindig másik világít, meg van olyan is, ami zenére – tárom szét a karjaimat magyarázás közben. - És öhm... olyan kandallóra akasztható zokni sincs? Vagy gömbök? Gyertya? Papírból kivágott hópelyhek? - sorolom, ami eszembe jut, mert ez a helyzet egyre kétségbeejtőbb. Egy picikét el is kedvetlenedem. Hogy fogunk így jót karácsonyi sátorozós pizsipartit csinálni, ha semmi karácsonyos nincs? Ez így nem lesz jó. Egy kicsit még a szám is legörbül, de aztán nem hagyom, hogy ilyen könnyen rossz kedvem legyen, hiszen ez egy jó este lesz.
- Én jó voltam. Mindig jó vagyok. Ajándékokat is kaptam, sokat – húzom ki magam büszkén. - De nem értem, mégis hogy haragíthattad így magadra a Télapót, Benjamin? - ejtem ki szigorúan a teljes nevét, ahogy néha anyától hallom, amikor mérges rá, és még a két kezemet is csípőre teszem. Hát mégis mi olyan rosszat csinálhatott, hogy ez lett a vége? Azt hittem, Ben bácsi jó ember.
- Hmm... - szétnézek a szobában, hova is ültethetném le Elsát, ahol kényelmes lesz neki, és még nem is lesz útban. Végül a kanapé párnéi közé helyezem. - Na itt jó lesz. Kicsit alukálhat is, ha akar – jelentem ki, majd visszafordulok Benhez, oda is lépegetek hozzá, és leguggolok mellé.
- Nekem szokott ez menni. Én már párszor összeraktam anyával, meg Katy-vel is. Nem annyira nehéz. Azokat úgy oda be kell akasztgatni, hogy az egész úgy kifeszüljön. És akkor már lehet is belefeküdni – magyarázom, és mutogatok is hozzá. - Csak kellenek majd párnák. Sooook-sok párna, hogy jó puha legyen – mondom, aztán felállok, és megint egy helyben szökdelni kezdek, mert ismét teljesen izgatott lettem.
- Te tudsz karácsonyi zenéket indítani, Ben bácsi? Vagy akár énekelhetünk is olyan dalokat – jut eszembe ez a jó ötlet. - Én kettőt ismerek. Bár az egyiket csak félig. – Ha már fa nincs, meg fények sem, akkor énekléssel tök jól csinálhatnánk olyan ünneplős hangulatot. Én még akkor táncolhatnék is. Megállok az ugrálásban, amikor megemlíti, hogy bevásárolt.
- Van vajas keksz is? És nutella? Mert akkor tudok neked mutatni egy nagyon jóféle szendvicset – csapom össze a két tenyerem. - Egyszer Katy tanította nemrég, amikor sírtam, mert a játszótéren voltunk, és leestem a nagyobb hintáról, amikor ő telefonált, és aztán hazamentünk, és megtanította, hogyan kell. De ez titok, pszt. Anyának nem szabad elmondani – teszem a mutató ujjamat a szám elé, ahogy Katy is csinálta.

Rose & Ben

 "Party hard"

Pislogva nézek rá ez után a rögtönzött felsorolás után. Lyn nem mondta, hogy ez ennyire fontos. Akkor vettem volna neki gömböket, ha ez a szíve vágya, de gömbjeim sajnos nincsenek. Se papírból kivágott hópelyheim. A zenélő égők pedig baromira idegesítenek a sípoló, EKG-s nyekegésükkel, szóval ez is kizárt. Fám talán tényleg lehetne, de a nagy bevásárlás közben megfeledkeztem róla. Végül is kinek jutna eszébe karácsonykor? Felsóhajtok, és sebtében körbenézek a lakásban, hátha van valami, ami legalább nyomokban hasonlít ezekre a szarokra.
- Ott egy gyertya! – mutatok hirtelen a TV-állványon bujkáló kis kanócosra, felismerve benne a megmentőmet. A GM-től minden évben kapunk valami kis apróságot így december vége felé közeledve a prémiumok mellé. – Gyere, gyújtsuk meg – szólok Rosienak, és odaérve, át is adom neki az öngyújtómat, hogy próbálja meg ő, ha akarja. Illetve, előbb megmutatom, hogy működik.
- Látod, nem bonyolult. – Azzal figyelem, ahogy próbálkozik, kicsit erősen kell nyomni, még nem járattam be, de hátha menni fog neki. Közben azt nézem, hogy nem is olyan rossz ez a gyertya, még burája is van, vagy hogy hívják ezt. A csillagos lyukakon szépen előbújik majd a fény, ha lekapcsoljuk a villanyt.
- És ha szeretnéd, a zoknidat is leveheted – mosolyodom el. – Akasszuk fel valahova – dobom be az ötletet, bár nem értem pontosan, ez mit fog javítani a helyzeten. De végül is, ez az ő napja, ha zoknikat akar akasztgatni, én nem állok az útjába.
- Nagyon helyes – vágom rá, ahogy azt bizonygatja, hogy mindig jól viselkedik. A Benjamin névre apró ránc fut a homlokomra, de egyben el is mosolyodom kicsit. – Szóval most már Benjamin lettem? – vonom fel a szemöldököm, és farkasszemet nézek vele. Ez a csípőre tett kezes beállás semmi jót nem sejtet. Lyn jut róla eszembe, szörnyű, hogy a gyerekek minden ellesnek. Most lett egy miniterminátorom a nagy mellé.
- Ezt látod én se értem, szerintem valami tévedés történt. Nem akarsz írni neki egy engesztelő levelet a nevemben? Az is lehet, hogy reggelre helyrehozná a hibát. – Ha szeptemberben kezdték, mostanra csak végig értek már a betűkön, nem?
Lerakja végre a babát, és oda is guggol mellém a sátorhoz.
- Igen? Ekkora sátorépítők vagytok? – Kiszedek minden tartozékot a zacskójából, és átfutva, tényleg nem tűnik egy bonyolult megoldásnak, valamivel komplexebbre számítottam. – Akkor tiéd az az oldal, én majd itt akasztgatok – helyezkedek a sátor bal oldalára.
- Párnák, azok vannak – vágom rá rögtön, megkönnyebbülve, hogy legalább ezt az igényt tudom teljesíteni. Tengernyi párnám van, biztos talál köztük olyat, ami majd tetszik.
- Persze, zene is van. Mindjárt indítom is – élek inkább ezzel a lehetőséggel, mint az énekléssel. Ahhoz ha nem baj, inkább nem ragaszkodnék. Mielőtt elkezdene dalolászni, elő is húzom a telefonom, és elindítok rajta valami karácsonyi válogatást. A nutella megteszi hatását, ennek látom, hogy tényleg örül. Mikor a Katyvel közös titkát kezdi mesélni, elmosolyodom.
- Van bizony. Szóval nem csak velem vannak közös titkaid, hanem már Katyvel is? Féltékeny is lettem – teszek úgy, mintha valóban az lennék, de legalább tudom, hogy nem csak én bénázom olykor, hanem azért Katy-nél is becsúszik ez-az. Kicsit máris jobban érzem magam.
Kell még egy-két perc, mire végzünk a sátorral, de amint minden a helyén feszít, felállok és megcsodálom.
- Szép munka – tartom fel a tenyerem, hogy belepacsizzon. – Akkor jöhetnek is a szenyák. Ugye nekem is csinálsz? – terelgetem a konyha felé, úgyse sűrűn használom, maximum kávéfőzésre. Egyébként teljesen egybenyílik a nappalival, mindössze a hosszabb pult választja el a két helyiséget, amin egy csomó édesség, rágcsa meg üdítő sorakozik.



Ben & Rosie

the christmas slumber party

A karácsonyi dekoráció teljes hiánya miatti csüggedésem szerencsére nem tart sokáig, és Ben bácsi végül meg is menti a helyzetet az abszolút kilátástalanságtól, amikor a szoba másik végébe mutat. Valójában nem látom meg rögtön, mit is kellene arra felé néznem, de amint követem őt, már hamar egyértelmű lesz.
- Hű de szép! Azok csillagok a tetején? - kérdezem lelkendezve, miközben máris dugdosom bele a kicsi lyukakba az ujjacskáimat. Ha ezeken fog kijönni a fény, azt hiszem, az tényleg nagyon klassz lesz. Az már egész karácsonyos hangulatot csinál majd. Amikor Ben átadja nekem az öngyűjtőt, először csak kíváncsian forgatom azt az ujjaim között. Még sosem fogtam ilyet. Legalábbis úgy nem, hogy engedélyt kaptam rá. Az iskolában Mrs. Hawkins mindig elmondta, amikor próba tűzriadót tartottunk, hogy nem szabad tüzeskednünk és a tűzzel játszanunk, mert ahhoz még kicsik vagyunk. Néha anya is mondott ilyesmit. De ezt most nem áll szándékomban elmagyarázni Bennek. Ahhoz túl kíváncsi vagyok, hogyan is működik ez a kis eszköz.
- Itt meg kell nyomni, ugye? - kérdezek rá azért, nehogy valamit elrontsak rajta. De ahogy megpróbálnám benyomni, egyszerűen nem sikerül. Túl nehéz. Aztán már két kézzel próbálom, mire végre fellobban az a kis láng, de ijedtemben majdnem el is dobom. - Ez süt! Inkább csináld te! - adom vissza neki az öngyújtót, és úgy döntök, jobb, ha közelebb hajolva figyelem, hogyan csinálja.
- Öhm... az én zoknim ehhez nem jó – ingatom a fejemet, és kicsit úgy nézek most rá, mintha hirtelen két feje nőtt volna. Miért akasztanám ki a saját zoknimat? Hát tényleg nem tudja, hogy kell ezt? - Az enyém ehhez túl kicsi. Meg sárga. Nagyobb zokni kell, és piros, esetleg zöld, vagy csíkos, hogy aztán ajándékokat lehessen beletenni. Például csokit, vagy almát – vonogatom a vállam. - Neked nincs olyanod esetleg? - Nem olyan bonyolult ez. Kicsit eltűnődöm már, hogy mégis mikor történhetett, hogy a Télapó megharagudott rá, hogy ha még az ilyen apróságokra sem emlékszik. Az is lehet, hogy pont emiatt nem jön hozzá? Meg mert egyáltalán nem csinált semmi díszítést. Még szerencse, hogy most már én is itt vagyok.
- Hát... Benjamin, mert... így kell mondani, amikor valaki rossz volt. Anya is olyankor mindig az egész nevemet mondja, ha mérges rám. Analeah Rose Kaminski! - ejtem ki olyan hangsúllyal, ahogy a mami szokta, most őt utánozva, ismét csípőre tett kézzel, meg még olyan szigorú arccal is, ahogy azt kell. - De most nem emlékszem, hogy neked hogy is van az egész neved, Ben bácsi – árulom el őszintén, mert csak abban vagyok biztos, hogy Benjamin.
- Szerintem ez nagyon jó ötlet! Engem szeret a Télapó. Majd én meggyőzöm, hogy ne haragudjon rád. Szerinted akkor tényleg hozna egy fát reggelre? - kérdezem fellelkesülve, csillogó szemekkel. - Csak majd adnod kell papírt meg ceruzát, mert azt én nem hoztam – teszem hozzá. Már tudok egyedül írni, és olvasni is, mert már nagylány vagyok, és elsős. És már pontosan tudom azt is, mit fogok írni abban a levélben.
- Igen, meg Katy-vel szoktunk olyat játszani, hogy kempingezünk. Olyankor oda szoktam tenni a plüss állataimat a közelbe, mert kint az erdőben vannak állatok is. És amikor lekapcsoljuk a lámpát, és csak az éjjeli lámpám világit, az csinál olyan csillagokat a mennyezetre, mintha kint lennénk a szabadban. De szerintem a te gyertyád is majdnem olyan jó – magyarázom, miközben beakasztgatom a saját részemet a sátorhoz. Viszont meggyőződésem, hogy dalokkal még jobban menne a munka. Nekem az is megfelelt volna, ha csak mi énekelünk, de lehet, hogy még jobb is úgy, ha Ben zenét indít, mert akkor közben tudunk beszélgetni is. Közelebb csusszanok, hogy megvizsgáljam a telefonját, de csak szemmel. Néha én is örülnék, ha már lenne sajátom, mert az egyik osztálytársamnak van, és sok érdekes játékot lehet játszani rajta. Csak anya szerint majd csak akkor lehet, ha már nagyobb leszek. Vissza is térek hamar a munkához.
- Hát de így már te is tudod ezt a titkot, és így már közös titok lesz – mosolygok rá. Aztán egy kicsit elgondolkodom. - Ben bácsi... féltékenynek lenni nem csak a szerelmesek szoktak? - próbálom kibogozni ezt a zavart, ami most a fejemben keletkezett.
Ahogy elkészülünk a sátorral, én is hátrébb lépek, Ben mellé, hogy magam is megcsodáljam, milyen jól dolgoztunk. Aztán belepacsizok a tenyerébe.
- Ügyesek voltunk, igaz? - tapsikolok. Teljesen jól illik a kuckó ide is, ebbe a nappaliba. Nekem nagyon tetszik. - De várj! Még nincs teljesen kész. Kellenek a párnák, és takarók is! - A kanapéhoz rohanok, felnyalábolok annyi párnát, amennyit csak tudok, majd visszatérve bevágom őket a sátorba. Aztán a bejáratánál kiakasztom két oldalt, mert így könnyebb lesz majd bemászni, meg eligazgatni mindent. - Lehet majd csinálni olyat, hogy bebújunk, és onnan nézünk majd mesét? - kérdezem, miközben már a konyha irányába tartunk. Első dolgom felmászni az egyik székre, majd fel is térdelek rá, hogy elérjem a pulton a csomagot, amiben a szendvics kellékei vannak.
- Persze, csinálok neked is. Csak ehhez majd kell egy kis kanál is – felelek, miközben egyenként magamhoz veszem a szükséges alapanyagokat, azaz a kekszet és a nutellát.

Rose & Ben

 "Party hard"

- Csillagok bizony, meg az oldalán is; ha meggyújtod, mindenütt csillagok lesznek. – Azt hiszem, de ha nem, akkor is valami szép és gyereknek való lesz a végeredmény, ebben biztos vagyok. Majd elhívom érte egy randira a HR-es kislányt. És ezen el is mosolyodom. Egy éve még így terveztem volna meghálálni neki, hogy pompás ajándékot választott, de peche van, idén inkább csak egy virágcsokrot kap, vagy egy bonbont.
Mikor az öngyújtóról kérdez, bólintok, és egy ühümöt is hümmögök mellé. Sejtettem, hogy nem fog neki sikerülni, még új és nincs bejáratva, nehezebben kattan. A reakcióján felnevetek.
- Ilyen könnyen feladja a dolgokat, Miss Kaminski? – vonom fel mosolyogva a szemöldököm, ahogy ránézek. – Gyere, csináljuk együtt. Nem süt, csak ha a lánghoz érsz hozzá, azt nem is szabad, az majd a gyertyának tartogatjuk. Csak megnyomod és fellobban, ennyi – kattintom fel előtte párszor, majd vissza, hogy lássa is, nincs benne semmi félelmetes. – Látod? Na, csináljuk úgy, hogy én ideteszem az ujjam, te pedig ráteszed a tiédet az enyémre, és háromra nyomod, ahogy csak bírod, megegyeztünk? – Azzal be is pozicionálom magam, és ha ő is, vissza is számolok.
- Három, kettő, egy! – Bárhogy is, de a kis láng újra kikattan, és a másik kezemmel megbillentve a mécsest, hamarosan meg is gyullad a kanóc. – Ezaz! Gyertyagyújtás kipipálva. Szép kis csapatmunka volt. Tessék, tedd, ahova akarod – adom a kezébe, a gyújtót meg zsebre is teszem.
Mikor azt mondja, az ő zoknija ehhez nem jó, megint elmosolyodom.
- Honnan tudod, próbáltad már? – kérdezek vissza. – Lehet, abba is hozna valamit a Télapó, ki tudja. Én a helyedben biztos kipróbálnám – pillantok rá biztató tekintettel. – Mikor én voltam olyan kicsi, párdon, annyi idős mint te – mert hát az úgyse fog tetszeni neki, hogy lekicsizem, ezt már tapasztaltam párszor –, én az egész házat teleaggattam a zoknijaimmal, és reggelre mindben volt valami meglepetés. – Ez persze nem igaz, de oltári poén lenne, ha Marilyn arra ébredne valamikor, hogy az összes zokni a falakon lóg. Ha most sikerül rábeszélnem, hogy levegye, és felakassza, csempészek is bele neki valamit.
- Még az a szerencse, különben meg is rémülnék tőled. – Nem árulom el neki a vezetéknevem, valahogy úgy érzem, addig jó, amíg nem tudja. – Egyébként is, honnan veszed, hogy tényleg rossz voltam, és nem a Télapó tévedett, vagy elakadt a szánja a nagy hóban, mire ideért volna? Szerintem simán lehetséges.
- Benne van a pakliban – mérlegelem, vajon mennyire van ajándékozós-meglepős-marhajófej kedvében az a roggyant Télapó. – Próbáljuk ki, aztán meglátjuk. Papír meg ilyesmi van abban a fiókban – mutatok rá a fal mellett sorakozó, tároló bútorok egyikére. – De előbb rakjuk össze ezt a sátrat, és együnk valamit.
Azzal neki is kezdünk, ahogy mesél, érdeklődve hümmögök párat, és zenét is kapcsolok. Valóban pikk-pakk kész is lett a sátor.
- Hát, ez elég bonyolult dolog – gondolkodom el, mikor a féltékenységről kérdez. – Főleg ők, igen. De ha például Kate mindig inkább az egyik iskolai barátnőddel játszana többet, és veled így sokkal kevesebbet, akkor lehet, te is ezt éreznéd – próbálom meg elkapni valahol a lényeget, de fogalmam sincs, hogy jó példát hoztam-e, vagy hogy ez alapján fel fogja-e fogni, amit magyarázok. Én mindenesetre megpróbáltam.
- Ügyesek, bizony – csak állok, és nézem, ahogy a párnákkal rohangál fel-alá, azt hiszem, tényleg baromi lelkes. Irigylem is érte. – Lehet – nyugtatom meg, hogy ne aggódjon, a mese sem maradhat el. Azon majd csodásat fogok szundítani legalább.
- Kiskanál rendel – ismétlem el hangosan, amit kér, és kihúzva a fiókból, át is adom neki. Én meg közben nekilátok kávét főzni. Úgy saccolom, rám fog férni ma este. – Csináljak neked kakaót? Vagy vaníliás tejet? – kérdem hátra sem fordulva, csak amikor szól, hogy kész az első szendvics, amit nekem szán. Akkor megfordulok, és mivel a két kezem tele, az ő feladata lesz bekormányoznia a számba.
- Jöhet a szállítmány. Em. Tíz fokkal jobbra – de mikor jobbra húzza, egy kicsit megint arrébb fordítom a fejem. -  Öt fokkal balra, balra, mondom balraa – vigyorodok el, mikor végül betalálja a kekszet.