Hogy milyen vagyok? Ezt a kérdést inkább a nővéremnek és a szüleimnek kéne feltenni. Hisz ők ismernek a legjobban. Én tudom magamról, hogy kissé túlságosan bízok az emberekben és mindenkiben próbálom a jót látni. Még akkor sem hiszem el, hogy valaki rossz ha én magam bizonyosodom meg róla. Legtöbbször kedves vagyok és bájos, de engem is ki lehet hozni a béketűrésből és akkor kinyitom a számat. Próbálom pozitívan felfogni a dolgokat és a jelenben élni. Talán egyszer a jó szívem és a segítőkészségem fog a bajba sodorni, ami ügy tűnik már be is valósult. Romantikus alkat vagyok és akibe beleszeretek, azt feltétel nélkül és szenvedélyesen tudok szeretni. Talán az egyik gyengeségem az, hogy az érzéseimet nem igen tudom magamban tartani. A szememben és az arcomon ugyanis szinte minden meglátszik. Bár mára a legtöbbet megtanultam magamban tartani és ügyelni arra, hogy ne látszódjon meg rajtam. Mindezt ő tanította meg nekem, hisz erre szükség van a munkában. Hát röviden ennyi magamról. Ha többet akarsz tudni rólam ismerj meg, vagy érdeklődj a nővéremtől és a szüleimtől
A szüleimmel és nővéremmel együtt Olaszországban éltünk. Én és a nővérem is ott születtünk. Szüleimnek éttermük volt ott és azt gondolták, hogy majd mi átvesszük azt. Így is neveltek minket, még az is biztos volt, hogy ki lesz majd a férjünk. Természetesen ezt a nővérem és én se szerettük volna. Kiskorunkban még fogalmunk se volt erről az egészről. De amikor egyre jobban cseperedtünk, annál jobban ellenkeztünk szüleinkkel. A saját életünket szerettük volna élni, mindketten. Ebben nincs semmi rossz dolog, én úgy gondolom. Legfőképpen a nővérem viaskodott a szüleinkkel. Én persze mellette voltam és támogattam őt, mindenben. Most is ezt tenném, hisz ő a testvérem. Szeretem őt és csak a jót akarok neki. Azt szerettem volna ha követni tudja az álmait és ruhákat tervez majd. Hisz mindig is ezt szerette volna. Ő viszont cserben hagyott és elment. Itt hagyott engem a bajban.
Anyáék őrjöngtek és szinte fogva tartottak engem. Nem engedtek el sehová. Ezek után még jobban korlátozták a szabadságomat és figyelték minden lépésemet. Szinte már az esküvőt is megtervezték számomra és annak a ficsúrnak, akit kiszemeltek mellém. Valami étterem igazgató volt az alak és dús gazdag. Ez pont megfelelő volt számomra a szüleim szerint és nekik is megfelelt, hisz így majd lesz valaki, aki segíthet az étteremben és átveszi azt velem együtt. Gyűlöltem emiatt a nővéremet. Nekem is voltak álmaim, én is szabad akartam lenni és követni azt, amit szeretnék. Kitartottam és próbáltam egyre jobban ellenállni az apámék akaratának.
Azt hiszem 18 vagy talán 19 éves voltam, amikor az éttermükben találkoztam egy fiúval, akibe azonnal és naivan beleszerettem. Legalább is mások szerint naivan.  Úgy vettem észre én sem vagyok közömbös a számára.
Egyszerűen annyira kedves és figyelmes srác. Mindenben próbált a kedvembe járni, annyira romantikus és rendes volt velem, hogy egyből levett a lábamról. De a mai napig nem bánom. Pedig sok minden kiderül azóta róla. Én mégis örülten szeretem.
A szüleim nem örültek ennek a kapcsolatnak és megpróbáltak minket szétválasztani, hogy hozzáadjanak ahhoz a sráchoz, akit ők gondoltak megfelelőnek számomra. Természetesen én dacosan és határozottan kiálltam a barátom mellet. Tudtam, hogy én őt akarom és senki mást. Kész voltam érte bármit feladni.
Amikor oda akartam költözni ehhez a férfihez, apám valahonnan megtudta és bezárt a szobámba. Azt hiszem ekkor döntöttem el, hogy a nővérem után megyek és én is megszökök innen. Ebben nagy segítségemre volt ez a férfi. Megszerezte nekem a vízumot és mindent, amire szükségem volt. A szüleimnek nem szóltam semmit, csak titkon összepakoltam és eljöttem otthonról. A szerelmem kivitt a reptérre és fel tett a New Yorkba menő repülőre. Mondhatnám ez volt életem legjobb napja, de egyben lassan azt kezdem érezni, hogy a  legrosszabb is. Nem tudom. Mikor leszálltam ott várt rám a barátom. Fogalmam sincs, hogyan jött utánam, de nem érdekelt. Nagyon megörvendtem neki. Ő pedig biztosított a szerelméről és azt mondta vigyáz majd rám, ezután mindörökké. Hittem neki...
Jelen pillanatban azzal a férfivel élek együtt, akibe beleszerettem Olaszországban. Aki tulajdonképpen idehozott. Neki dolgozom. Megteszek mindent, akit kér mert azt akarom boldog legyen és büszke legyen rám. Néha ha véletlenül valamit rosszul csinálok vagy nem úgy sül el a dolog, ahogy ő szerette volna, akkor nagyon ideges lesz és kiabál velem meg megüt, vagy megráncigál. Olyankor azt gondolom nem ismerem, hogy ez nem az az ember akibe beleszerettem. Így próbálok mindent úgy tenni, ahogy ő szeretné. Hogy mit kell csinálnom? Sok mindent. Van, hogy egy férfit kell elcsábítanom, hogy aztán ő megverhesse vagy nem tudom mit csináljon vele. Sose avat bele ezekbe a dolgokba. Van, hogy el kell adnom valamit valakinek. Vagy árut kell át vinnem valamelyik országba, esetleg sok pénzt, anélkül, hogy lebuknék. De emellett még mást is. Nem kérdezem, csak megteszem, amit kér. Ha kérdeznék vagy elmondja, vagy nagyon megharagszik.
Igazából nem panaszkodhatok. Két emeletes házban lakom, van mindenem. Ha jól viselkedek és azt csinálom, amit kérnek akkor nagyon kedves és rendes velem. Elvisz vacsorázni vagy valahová, amit szeretnék, vagy megveszi, amit kérek. De ha nem akkor eléggé dühös lesz rám és bezár a szobámba pár órára avagy napra. De utána megnyugszik és kienged.
Végül is odamegyek ahová akarok, csak előtte szólnom kell neki. Igaz, azt nem szereti ha pasival találkozom vagy olyan helyre megyek ahol bámulnak. Azt mondja engem csak ő nézhet és hozzám csak ő érhet. Csak akkor tűri meg ha ő kérte ezt tőlem, az ügyei érdekében.
Bár az is igaz, hogy  a nővéremet sohasem látogathattam meg. Még csak fel sem hívhattam. Egyszer próbáltam meg elmenni hozzá, de megbántam. Ő nagyon mérges lett rám és azt mondta becsaptam. Megbüntettet. Végül is igaza van. Hová is tudnék menni? Meg amúgy is annyi minden van a kezükben. Hisz pénzt mostam, meg becsaptam embereket és talán még testi sértésben is bűntárs vagyok. Na meg hát szeretem. nem hagyhatom el.