Próbáltam pozitívan hozzáállni minden egyes naphoz, igyekeztem a huszonnégy órából mindig a lehető legtöbbet kihozni, de voltak időszakok, amikor még nekem sem ment minden túl gördülékenyen. Sőt, akadtak olyan napok, amikor az emberektől egyenesen a falra másztam, vagy szimplán csak azért, mert hülyeségeket hordtak össze, vagy azért, mert a személyiségükből fakadóan irritáltak. Aztán akadtak azok a napok, amik szimplán csak nem jöttek össze.
Ez a nap pontosan ilyen volt, egyszerűen nem akart semmi sem sikerülni. Reggel például beletört a kulcsom a zárba, így majd egy órás késéssel kezdhettem meg a napot, miután a lakatosnak kifizettem majd negyed havi fizetésemet. Nem túlzok, tényleg sokat kért el a faszi!
Ezt követően a sarokra érve sikerült leöntetnem magam kávéval, egy autó is beterített a hajnali eső maradékával, az egyetemi zh is borzasztóan nehéz volt, és a fotózás sem ment úgy, mint általában. Vagy csak nekem volt elegem már mindenből, és azért nem akart összejönni a dolog, vagy a modell volt egy eszetlen tyúk. Igen, azt hiszem, hogy ő volt eszetlen, izgő-mozgó, hisztérika. Egyszerűen semmi nem tetszett neki, akármilyen pózban is próbáltam őt lefotózni, valami miatt mindig nyavajgott. "Jaj, ez a pulcsi nem áll jól nekem." " Ebben a szögben karikásak a szemeim". "Erről az oldalról nézve nagy a hátsóm." stb. Szóval meg kellett küzdenem az alannyal, aki végül sértetten távozott, és még az elkészült képek után sem fizetett.
Pocsékul voltam.
Általában nem jellemző rám, hogy mély melankóliába süllyedjek, és részegre igyam magam, de egy ilyen idegtépő nap után semmit nem kívántam jobban, mint hogy felhajtsak valami töményet, rá meg elkortyoljak egy jó pofa sört. Be is tértem az egyik, lakóhelyem közelében található kocsmába, és a pultnál letelepedve, rendeltem magamnak egy vodkát, meg egy üveges sört.
Miközben várakoztam, unottan futtattam körbe a tekintetem a bent lévőkön, majd oldalra lestem, és legnagyobb meglepetésemre egy ismerős arcot szúrtam ki. A nevét sajnos nem tudtam, de határozottan emlékszem az arcára, mert néhány nappal korábban majdnem elüttettem magam vele. Akkor se voltam toppon, és kiléptem az autója elé. Már nem emlékszem, hogy volt-e köztünk szóváltás, abban se voltam biztos, hogy emlékszik-e rám a fickó, ellenben, hogy elkerüljem a bajt, úgy döntöttem, megszólítom.
- Hali, bocs, de azt hiszem, hogy én léptem ki eléd pár napja ott a Madison sarkán. Bocs érte, nem akartam megtörni az autód - ezt nem is értem, hogy miért tettem hozzá, hisz ha történt is volna csattanás, akkor egész biztos, hogy nem a karosszéria törik, hanem az én sípcsontom.
- Engesztelésürt meghívlak egy sörre, milyet iszol? - reméltem, hogy ő is az üveges verziót kedveli, a csapoltról jó magam nem voltam túl jó véleménnyel.

A bárszéken ülve, úgy éreztem elment az összes életkedvem. Általában ennek ellentéte jellemző rám, de az elmúlt pár nap csak rámcáfolt.
Tegnapelőtt, ahogy beszálltam az öreg roncsba, amit az autómnak nevezhetek, ki is füstölt.Elcsesztem egy órát a probléma megtalálásával. "Áh, hogy valaki elvágta az egyik vezetéket! Csodálatos!" Újabb célpont a listán. Nagyszerű. Miért is akarna bárki ilyet csinálni azzal, aki vigyorogva loccsantja ki az agyad?
Ahogy nagynehezen elindultam, nem kellett sokat mennem, majdnem elcsaptam egy faszit. Az arcán láttam, hogy nem sok kell neki, hogy szándékosan balettozzon ki a főút közepére, szóval inkább megkíméltem a tipikus sofőr-"áldozat" értelmes vitájától. Nem sokkal távolabb, belémjött oldalról egy kisfurgon. Na igen. Ott már megvolt az a bizonyos diskurzus (értsd: a balesetokozó szemének bekékítése). Szép, kövér horpadás a csotrogány oldalán. A szervizes faszi lehúzta egy munkányi pénzemet rólam, csak hogy kikalapálja a guruló csodámat. Gyalogolhattam is haza. Nem is beszélve arról, hogy egy munka megbeszélésére tartottam, mikor utolért a világvége. Viszlát, 2 000 dolláros vérdíj, hiányozni fogsz...
Tegnap épp semmi dolgom nem volt, épp lőgyakorlatoztam aznap, mikor a kedvenc fegyverem, a P99-es besült. Csak úgy. Lőttem egyet, és "puff". Beragadt a töltényűr, és füstölgött 5 percen keresztül. "Ezt se ma javítom meg..." Így aznap is otthon tengethettem az időt.
A mai napra alapból úgy készültem, hogy holtra iszom magam. Azt csak nem lehet elrontani, gondoltam. Épp rendeltem volna, mikor egy srác hozzámszólt. Ahogy végigfutott az agyamban, ki is ő, repülni akart az öklöm az arcába. Szerencséje, hogy meghívott...
-Öhh, ja... Persze, haver. Csak, legközelebb.. figyelj az istenverte útra... És mindegy, jöhet amilyet akarsz. Amíg nem én fizetek, nekem mindegy. - mondtam, majd visszafordultam eredeti pozíciómba, és tovább bámultam a falat.