Eléggé emberbarát típus vagyok, ez viszont sosem volt egyenlő azzal, hogy el is viselem őket a közelemben. Egy embert viszont a nap bármelyik szakában képes lennék közel engedni magamhoz, ez pedig Caitlyn. Már egészen fecsegő-tipegők korunkban összehozott minket a sors, azóta pedig lélegezni sem tudunk a másik nélkül. Ő a másik felem, a szebbik verzióm. (kivéve, ha mérges, mert akkor én jobban mutatok mellette) Így ha jellemezni kell magamat, mindig akárhányszor leteremt engem és borzalmas dolgokat vág a fejemhez - sosem gondolja őket komolyan -, én közben lefordítom a szavait, melyek valahogy így hangzanak:
Aiden, te bámulatos férfi! Hozzád foghatóval még sosem találkoztam életem során, és annyira sajnálom, hogy a mi kapcsolatunk csak barátságig terjedhet, hiszen én lennék a világ legszerencsésebb nője, hogyha összejöhetnék veled. Okos vagy, bátor, vicces és udvarias. Odafigyelsz másokra és rám is, megértő vagy és egyben a legjobb tanácsokat adod, bármilyen problémám is akad. Nélküled nem is tudnék igazán létezni, így remélem örökre az életem részese maradsz.

Gyönyörű, nemde? Sokkal jobban is hangzik, mint az igazság, de azért az sem annyira vészes. Mármint Caitlynnek is olykor igaza van, de jobban szeretek magam pontos diagnózist adni, mielőtt a másodvéleményhez folyamodnánk.

Kezdjük az elejéről;
- Aiden, te bámulatos férfi! - Aiden a nevem, ez korrekt. Bámulatosnak sosem nevezne, esetleg megkockáztatná, hogy lehülyéz. Ne, kérlek, ne sajnáljatok, ez is szép tőle. Szinte bársonyosan simogatja a lelkemet. Nincs ellenemre a szórakozás, és bár a munkámat halál komolyan veszem (mhm, talán nem ez a legjobb szóhasználat), azért nem kapok a szívemhez, hogyha időt áldozok a hobbijaimra vagy néha-néha kikapcsolódok. Ugyanakkor a poénkodás sem áll tőlem annyira messze, habár jobb szeretem, ha a komolyabb, határozottabb énemért ismernek el. A férfi megnevezéssel sem vitatkoznék.
- Hozzád foghatóval még sosem találkoztam életem során, és annyira sajnálom, hogy a mi kapcsolatunk csak barátságig terjedhet, hiszen én lennék a világ legszerencsésebb nője, hogyha összejöhetnék veled. - Belőlem nincs kettő, vagyis a világ érdekében ajánlom, hogy ne legyen! Caitlyn tudja, én is tudom és a szomszéd is tudja, hogy én nem bírok elköteleződni mások mellett, így sosem akarná - több okból sem -, hogy mi összekössük az életünket. Nyitott könyvnek nem nevezném magamat, ahogyan önmagam kifejezésével is olykor bonyodalmakba zuhanok, de azt általában leszögezem mindenkinek, hogy megszoksz vagy megszöksz alapon működök, és nálam legtöbbször az utóbbi jön létre. Rosszul vagyok a felesleges drámázástól, attól, ha valakinek ötvenszer kell elmagyaráznom, hogy: kérlek szépen, másnap ne keress fel újra, mert mi nem leszünk sosem egy romantikus vígjáték szereplői, én pedig közel sem hasonlítok Bridget Jonesra. (Köszönöm Cait - ismét) Így elmondom a saját verziómat, aztán reménykedem a legjobbakban. Nathalie volt az egyetlen, aki hónapokig bírta mellettem, de a végén megmaradtunk jó viszonyban. Mert még mindig léteznek értelmesek, noha eléggé rejtve a világ szeme elől.
- Okos vagy, bátor, vicces és udvarias. - Nem a gólya dobott le a sebészetre, hanem az eszem vitt oda. Meg a családi hátterem, de ez a nem publikus verzió, mert rokoni szálakkal nem lehet összevarrni sebeket. Bátor? Talán. Eddig nem került rá sor, hogy bemutassam neki extrém mutatványaimat. Nos, ami a vicceset illeti, mi egészen más humor-sávon mozgunk Caitylnnel. Én szórakozni akarok, ő tanulni. Ha inni akarok, ő aludni. De ezen ellentétek ellenére volt már rá példa, hogy nevetést tudtam kicsalogatni belőle, és biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban oda volt értem, meg a páratlan humoromért. Az udvariast kihúzhatjuk a listáról. Önző dög vagyok és pont.
- Odafigyelsz másokra és rám is, megértő vagy és egyben a legjobb tanácsokat adod, bármilyen problémám is akad. - Figyelj, ha ketten maradunk a világon, akkor se próbálj meg tőlem tanácsot kérni, mert csak nagyobb lesz a problémád. Borzalmas hallgatóság vagyok, és csak a saját problémáim irányába teszek erőfeszítéseket, másokért eszem ágában sincs. Az, hogy megértelek, más lapra tartozik. Lehet még meg is sajnállak, de ez szökőévben egyszer típusú elmebaj nálam, így ne vedd annyira biztosnak.
- Nélküled nem is tudnék igazán létezni, így remélem örökre az életem részese maradsz. - Most nekiállhatnék orvosi mélységekben szavalni nektek arról, hogy két ember tud létezni egymás nélkül, hiszen nem születtem két lábon járó oxigénpalacknak, Caityln pedig kicsattan az egészségtől, és szerencsére levegőhöz is jut, így azt mondanám, ez az állítás helytelen. Na de Caitlyn imád engem, és én is nagyon bírom a csajt, szóval csak kimondatlan reményeimbe kapaszkodok azzal kapcsolatban, hogy nem vágyik egy bizonyosan eltöltött év után - amikor úgy cirka 40 leszek -, kirakni az utcára és lecserélni két húszasra, így valahol az örökkön-örökké elmélet nem is annyira állna távol a valóságtól az ő szájából sem.

Egyszer egy bölcs ember azt mondta: Töröld le azt a sunyi vigyort a képedről kisfiam, amikor hozzád beszélek és szedd össze magadat, mert annak nem lesz jó vége, ha én teszem meg helyetted!
Ez az én jó édesapám volt, mélyről jövő, érzéseitől túlcsorduló költészettel, amely biztos vagyok benne, hogy örökre megalapozta a sorsomat az orvoslás terén. Egészségügyben dolgozók gyűrűjében nőttem fel, ami azt jelentette, hogy apám orvos volt, édesanyám úgyszintén. Az ő szülei és annak a szülei, meg annak a szülei is hasonlóképpen vésték bele magukat a történelembe, és mit gondoltok nekik a szülei mik voltak? Jól gondoljátok át, mert becsapós kérdés is lehet.
Na jó, nem cicázok tovább, így is biztosan már nagyon izgultatok: orvosok voltak. Nagy tapsot a szerencsés nyerteseknek!
Úgy gondolom mindez újrahasznosítás céljából történt, hiszen így apáról fiúra, anyáról lányára szálltak a könyvek, velük együtt pedig a tudás is, ami szigorúan került átadásra a családunkban. Logikusan belegondolva nincs is mit ezen csodálkozni, hiszen a családom meglehetősen környezetpárti volt. Ezt tökéletesen be is mutatja az az eset, amikor egy közösen - ritka alkalmak egyike - megejtett biciklitúrán a kisöcsém úgy döntött kivívja édesapánk elsöprő haragját és ellenvéleménnyel él szilárd határozottsággal átitatott kijelentésével kapcsolatban. Abban a feszült és várakozással telt öt percben több rosszalló sóhajjal egybekötve népesítettük a levegő összetételét, ezáltal adva a környezetnek és nem elvéve attól. Mahoney-papa szerint minden egyes lélegzetvételnek következménye van, noha sosem értettem mire akart ezzel kitérni, de köze lehetett ahhoz az elvhez, amelyet a családom betegesen a magáénak vallott. Azoknak a gyerekeknek, akik ebbe a világba születtek bele erősen elő kellett szedniük idegrendszerük minden egyes részét, vele együtt pedig egy jó nagy adag megfelelési kényszert is, hiszen sosem szabadott pusztán csak jónak lenned, a kiválóra kellett törekedni. Az én esetemben sem volt kérdéses hol fogok kikötni, ha megérek arra a szerepkörre, mindenesetre őseimmel ellentétben szerettem olykor külön utakat járni, felfedezni a világot a saját módszereim szerint, ez viszont nem volt egyenlő a munkámhoz tanúsított hozzáállásommal. Sosem éreztem problémának a jövőm alakulását, vagy az előre megírt szerepemet. Tettem a dolgomat, elvégeztem amire teremtettek, és egy percre sem hagytam a figyelmem elkalandozását. Két elv lakozott bennem, ezek viszont egyszer sem találkoztak, külön azonban erős jellemet alkottak. Míg az egyik példaképként tetszelgett az öccse előtt, elismertként a munkájában, addig a másik a szórakozás velejáróit sajátította el, olykor feszegetve annak határait, de sosem lépve át azokat. Meglehet hatalmas felelősség nehezedik rám a hétköznapok, hétvégék és ha még pluszban kitalálnának pár napot még azokra is, de mindezek ellenére úgy próbáltam meg kialakítani életem menetét, hogy megtaláljam az egyensúlyt a két világ között. Nézzünk szembe a valósággal, az ünnepnapok is megszakítják a monoton menetelést az életünkben, akkor olykor miért ne engedhetnénk meg egy kis plusz ünneplést magunknak csak úgy, minden egyéb ok nélkül?! Bölcs apám újabb soraival zárnám ezt a szösszenet, mégpedig abból az időszakból, amikor kezdte felismerni kivel is áll szemben: Aiden, egyet jól jegyezz meg, fiam! A Mahoney név alatt senki sem bukhat el, mert ha süllyedsz, túl elfoglaltak leszünk megmenteni téged. Lehet a mélyben több a látnivaló, az érdekesség, de a felszínen kapsz igazán levegőt, márpedig ez az egyik fő eleme az életben maradásnak. Ne keverd össze azt, amikor életnek nevezel valamit, amiről azt hiszed oxigénhez juttat azzal, hogy valójában élsz!
Vajon csak én gondolom így, vagy a Mahoney férfiak néha tényleg enyhén hangyásak tudnak lenni, ha jó tanácsok adására kerül a sor?