Nem gondoltam, hogy majd valaha én fogok ezen az oldalon állni, akinek magyarázkodnia kell. Annie lebukott a nevével, aztán szépen lassan elmondott majdnem mindent, én viszont egy ártatlan név lebukással nem fogom elárulni neki, hogy zsaru vagyok, és éppen azért próbálok hozzá közelebb kerülni, mert szükségem van az információira. Huh, azt hiszem, addig élnék. Nagyon kis harcias tud lenni a drága, ha felhúzza magát, ezt mi sem bizonyítja jobban a nem rég elcsattant pofonnál. Mondjuk úgy elég nehéz bármit is bekamuznom, ha Raina folyton rákontráz. Nem lesz ez így jó. Akkor emelkedik csak meg igazán a pulzusom, amikor elhangzik a szájából a nyomozó szó. Jézus, hát normális ez a nő? Kinyírom, ha lebuktat. Szúrós tekintetet villantok rá, amiből sejtheti, hogy nem épp olyat mondott, amit most szívesen veszek. Nem tudom, hogy kellene ennél a kezes-lábas mutogatásnál jobban a tudtára adnom, hogy maradjon csendben, ugyanis a lehetőségeim elég korlátozottak. - Nem művésznév szerű... Ez a nevem, csak nem annyira használom – vonok vállat. – Ritka. Különleges embereknek, tudod – húzom a szám alig látható mosolyra, ahogy próbálok itt kikecmeregni ebből az igen kellemetlen szituációból és úgy gondolom, hogy még az is jobb, ha Annie azt hiszi, hogy Raina meg én, lefeküdtünk egymással. - Így volt – tárom szét a karom, ahogy Raina már majdnem ellenkezni kezd, megint. Na nem-nem, kisanyám. Most sajnos beléd fojtom a szót, mert különben elég nagy galibát okozol a rendőrségnek. Mikor Annie ki indul a konyhába, azt hiszem, itt a megfelelő alkalom, hogy pár szóban elmagyarázzam a váratlan vendégünknek, hogy mégis mi a fészkes fene folyik itt. Jó, ha tudja. - Nincs idő most boci szemekre. Nem szúrhatod el ezt nekem, mert akkor az egész rendőrségnek bajt okozol. - Nem most fogok elkezdeni vezekelni a múltbéli bűneimért, majd talán bocsánatot kérek, ha lesz tíz nyugodt percünk beszélni egymással, de nem most. - A jó indokom az, hogy ő is hazudik neked. És nem abban, hogy nem ő ette meg a fagyidat a mélyhűtőből. Benne van egy bandában, ami nem kis bűnöket követ el. Hadd ne most kelljen ecsetelnem – emelem égnek a tekintetem. Én megértem, hogy indokot akar, meg anyám kínja, de szűkös az idő, már hallom is Annie lépteit az előszobából, így hátra lépek két lépést, mintha mi sem történt volna, és ahogy visszatér, elveszem a kezéből az egyik sört. Meghúzom, majd tekintetem a két nő között kezdem el jártatni. - Nincs baj ezzel a jelenettel. Nem kell túlgondolni – vonok vállat, mert hát tudom, milyenek a nők. Ha valóban ez a helyzet állna fent, hogy lefeküdtünk volna Rainával és Annie ezt most tudta volna meg, akkor mind a kettő iszonyat zavarban lenne. Így, hogy Raina tudja, hogy ez nem igaz, csak Annie keveredett abba a bizonyos... zavarba. - És? Kinek milyen napja volt? – teszem fel életem leghülyébb kérdését, és fogalmam sincs, hogy most mennem kellene-e vagy mi a fene legyen? Ha elmegyek, akkor ezek ketten ki tudja, mit beszélnek meg, és nagyon nem kellene, hogy Raina azelőtt szóljon Annienek bármit, mielőtt még elmagyaráznám neki részletesen, miről is van szó. Még az is szép kör lesz, hogy Annienek kimagyarázzam ezt az egész szituációt, szóval... azt hiszem, alig várom az elkövetkezendő napokat.
Totál úgy érzem magam, mintha a hallható párbeszédünkön kívül zajlana előttem még egy, amit én viszont nem értek és nem is hallok. Még az sem segít, hogy Damian/Hector elmondása szerint ő a második nevét, csak "különleges emberekkel" osztja meg, az pedig végképp nem javít a hangulatomon, mikor Raina nyomozókhoz hasonlítja. Egy pillanatra még el is mélázok azon, hogy el tudnám-e képzelni zsaruként, de tekintve a pár órával ezelőtti kirohanását... nem. Rohadtul nem így képzelek el egy nyomozót. Ez minden bizonnyal Raina egy olyan megállapítása, ami annak köszönhető, hogy ő viszont rendőr, amit én tudok is elejétől fogva. Mivel nagyon nem volt rá soha esélyünk, hogy épp ő vegyen egyszer üldözőbe, miért zavart volna ez? Más kérdés, hogy nem hiszem, hogy valaha megdicsérnék, ha megtudnák a munkahelyén, hogy egy bűnözővel lakik együtt, bár ez már pusztán amiatt is kizárható, mert priuszom csodával határos módon -na meg a tehetségemnek köszönhetően- nincs. Eddig mindvégig piti ügyeim voltak, amikkel nem tudtak konkrétan engem, Annie Johnsont kapcsolatba hozni, mert nagyon nem így néztem ki az esetek többségében és hát elég sok pasival előfordul, hogy egy részeges estén egy csinos nő kirabolja őket. Szívás. Damian azt állítja nem volt köztük semmi, aztán hirtelen kiderül, hogy mégis, ám ennek a vallomásnak Raina szemmel láthatóan nem örül, szóval a végén jobbnak látom, ha inkább kivonulok a konyhába. Képtelen vagyok nyomon követni az eseményeket és lassan már azt se tudnám megmondani, hogy én mikor lódítok éppen. Fogalmam sincs, hogy mi volt köztük vagy mi nem volt, de az tény, hogy ismerik egymást valahonnan. Mi van, ha komolyabb volt köztük, mint egy kis szex? Hiszen, Raina érezhetően nagyon rideg a pasival, ez a ridegség pedig rá nem teljesen jellemző. Egy nő akkor szokott így viselkedni, ha az illető borzalmasan megsértette, már pedig egy szakítás sokszor ezt hozza ki az emberekből. Végül három sör felnyalábolása után úgy döntök, hogy visszatérek a harcmezőre és külső szemlélődőként esetleg megpróbálom jobban megértem, mi is zajlik körülöttem pontosan. -A pocsék ízélsemre? Ácsi!- vigyorgok meglepetten Raina szavain.-Ha jól értem a helyzetet, ez esetben neked sincs sokkal jobb ízlésed, szóval...- kuncogok, bár szerintem az ízlésemmel semmi gond nincs. Ha Damianre pillantok olyasfajta pasit látok, aki után a nők nagy része szívesen ájuldozna. Vagy, csak rám van ilyen hatással? Meglehet. Tény, ez a késő éjjeli dühkitörése nem volt épp a legvonzóbb -bár franc tudja, talán még az is szexi volt egy bizonyos beteg szempontból-, de mindent egybe véve, szerintem nem feltétlenül a pocsék ízlés kategóriába esik. -Ne gondoljam túl? Nem vagyok hozzászokva, hogy olyan pasival pettingelek a kanapén, aki már megfektette a lakótársamat! Általában, rohadtul nem egy még az ízlésünk se...- pislogok értetlenül ide-oda és még én sem hiszem el, hogy képes voltam kimondani ebben a helyzetben a "pettingelés" szót, de végtére is, elfér eme csodás este margóján ez is, nem? Rosszabb, már úgy sem lehet. Legalábbis ezt gondoltam addig, míg Damian meg nem koronázta a kényelmetlen helyzetet egy elképesztően idióta kérdéssel. Pár pillanatig, csak csendben meredek rá, mintha arra várnék, hogy talán él a lehetőséggel, hogy változtasson a mondatán, de miután ez nem történik meg, inkább elröhögöm magam. Értem én. Én is be szoktam vetni ezt kényelmetlen helyzetekben. Felhozok témába valami olyan dolgot, amitől mindenki kibillen kicsit az addigi hangulatából, hátha ezzel segítünk a helyzeten. -Azt hiszem ez a nap hamarosan életem legzűrösebb napjai dobogós helyezettje lesz.- sóhajtom, miközben a szőnyegre meredek elgondolkozva, majd kortyolok inkább párat a sörömből. Ha végig gondolom, milyen kellemes indult az estém, amikor letusoltam és eldöntöttem, hogy alszok egy jót... minden sikerült, csak az alvás nem. Hogy a francba keveredtem én ide végül is? -Ennél durvább már csak akkor lehetne az egész, ha bebiciklizne ide az a kis figura és azt mondaná, hogy játszani akar egy játékot...- kuncogok, ahogy ledobom magam a kanapéra, amiről természetesen eszembe jut, mi is történt ott pár perccel ezelőtt. Talán, tényleg a sors avatkozik mindig közbe, nehogy történjen valami köztem és Damian között. Talán ideje lenne fognom a jeleket és odébb araszolgatni ettől a pasastól, mert az Isten sem akarja, hogy több is történjen köztünk...
Eddig azt hittem, az a lényeg, hogy Annie még véletlenül se higgye azt, hogy bármi közünk lenne egymáshoz, két pillanattal később meg ő maga tereli afelé a gyanút, hogy bármikor is lefeküdtem vele. Én. Vele. Ismétlem el a memóriámnak, nehogy véletlen átugorja ezt az apró részletet. Lövésem sincs, mit működik a pasas, de még jobban zavar, hogy ez a nem tudom, mit, épp a mi lakásunkban műveli. Szóval így volt, na persze. Annyira szánalmas és felháborító hazugság, hogy nincs is kedvem tiltakozni ellene. Csak a szemöldökeim emelkedése mutatja, hogy nem igazán értem, mért csinálja ezt. Na meg az időközben szúrósabbá vált pillantásom. Mikor Annie lelép, mindketten tudjuk, hogy termett úgy alsó hangon fél percünk, maximum egy, hogy magyarázatot adjon erre az egész műsorra. Mert láthatóan akar valamit. Magához képest túlságosan furcsán viselkedik. Sosem töltöttem a közelében a kelleténél több időt, de az a kevés is mélyen megmaradt az emlékeim között, nem azért, mert annyira élveztem volna. Ahogy magához ránt, kevés hiányzik hozzá, hogy visszakézből kapjon egy pofont. Nem élvezte volna, de szerencsére erre nem kell, hogy sor kerüljön. - Képzed. Elszúrhatom – mondom olyan hangon és arccal, mintha az ötórai teázás lényegét magyaráznám egy látens fogyatékosnak. Nekem van időm. Neki nincs. És kettőnk közül neki fontos ez az egész, úgyhogy bízom benne, képes fél percre félretenni azt a bálnaméretű egóját, legalább a saját akciója kedvéért. Már-már azt hinném, de nem. Mikor égnek emeli a tekintetét, ezzel a hadd ne most kelljen ecsetelnem szöveggel, legszívesebben úgy százötvenszer beverném a képét. A legkevésbé sem érdemli meg, hogy a kisujjamat is megmozdítsam a kedvéért. Istenem, mekkora egy bunkó paraszt ez az ember. - Szarul tömörítesz. Ezt nem tanítják az akadémián? – Az arcom mindennek ellenére rezzenéstelen. Ha nem a fagyiról meg a mélyhűtőről anekdotázna, beleférne még néhány mondat, hogy esetleg el is érje a célját. De amit Annie-ról mond… gyorsan kell mérlegelnem. Mivel baromira utálom a tagot, nagyon erős a késztetés, hogy a képébe mondjam: húzzon a fenébe ezzel a hülye szöveggel. Ugye nem gondolja, hogy elhiszem? De ha megpróbálom félretenni egy kicsit az érzelmeimet –megjegyzem, nagyon megnehezíti a dolgom –, ez magyarázná az eddigi viselkedését. És ebben az esetben Annie valószínűleg nem tudja, hogy zsaru. Ezért nem akarja, hogy lebuktassam. De ha nem teszem meg, akkor a barátnőmet árulom el. Mégpedig ez a faszfej kedvéért. Mielőtt bármit is válaszolhatnék, Annie visszatér, és gépiesen elveszem tőle a felém nyújtott sört. Nem mintha nem pisilni indultam volna az előbb. Mostanra meg is feledkeztem róla. - Kétlem, hogy jól érted – villantok rá egy erőltetett mosolyt, és koccintok vele. Amíg csak megragadunk a látványnál, és nem nyitja ki a száját, egész elviselhető lenne a pasas. Nem zavarja különösebben a radarjaimat. Annie-val bizonyára az akció sikeressége kedvéért viselkedik máshogy, és ahogy látom, teljesen be is kajálta a csalit. A gondolataimat viszont azonnal elpattintja, ahogy meghallom tőle azt a bizonyos… - Jézusom, Annie, nem hiszem el, hogy kimondtad ezt a szót. – Ezúttal én emelem égnek a tekintetem, és bele is kortyolok a sörbe. Petting. Fúj. Ez a szó valami hányinger. És akkor a „megfektettét” még nem is hallottam. Hát, ez nagyon kedves. Mintha valami kurváról vagy tejeskancáról beszélne. - Nekem eddig egészen jó – válaszolom Damian kérdésére mindenféle hangsúly nélkül, bár attól hogy nem túlzom el a célzást, még bőven kitalálható. – Akarjátok folytatni a szomszéd szobában, vagy Damian inkább szeretne hazamenni most már? – teszem fel a kérdést érdeklődve, és rájuk pillantok, majd elindulok végre a mosdó irányába. Mivel mire visszajövök – bármelyik opció mellett is döntenek – már nem fogunk találkozni, az ajtózárás előtt még hozzáteszem: - Kösz a sört. Egy élmény volt. - És ezzel meg is hoztam a saját döntésemet. Egyelőre hagyok a pasasnak egy kis időt. De ez nem jelenti azt, hogy tényleg falazni fogok neki. Csak kap egy kis haladékot. Az elkövetkezendő pár napban, úgy érzem, elég sok minden fog történni. Ha van egy kis esze, nem veszi készpénznek, hogy tartani fogom a szám, anélkül hogy többet tudnék az ügyről. De nélküle is utána fogok járni a dolognak.
Ha valaki, hát Raina aztán tényleg nem egy egyszerű személyiség. A szemeim villannak felé, mikor azt mondja, hogy márpedig elszúrhatja a dolgot. Annak nem fognak örülni a kapitányságon, de nyilván első körben én leszek előszedve, amiért nem tudtam a gatyámban tartani a farkam és ez a szituáció bekövetkezhetett. Szinte a fülem mellett elengedem a kérdését, idegesítő ez a nő, esküszöm. - Jó, majd akkor holnap megkereslek, csak most ne szólj neki semmit, légy szíves – csóválom meg a fejem, mert ha már egy nap haladékot kapok, az már majdnem elég is. Ha tudunk nyugodtan beszélni majd úgy tizenöt percet, akkor el tudom magyarázni neki, hogy mégis mi a fészkes fenéről van szó. Kíváncsi vagyok, ő ilyen helyzetben mégis mit tömörítene. Ahogy Annie visszatér a sörökkel és azon kezdenek el beszélgetni, hogy kinek milyen ízlése van, inkább csak csendben állok és vigyorogva figyelem az eseményeket. A vigyor csak egy kibaszott álca, ugyanis az idegeim tombolnak, tök ideges vagyok. Ki gondolta volna, hogy egy kurva óráért jövök, aztán ide lyukadunk majd ki? - Na jó, nyugalom. A petting szó azért annyira nem vészes. – Bár én sem igazán szoktam használni. – Erről az egész helyzetről pedig talán jobb lenne nem beszélni többet. – Végtére is nem is feküdtem le Rainával –habár persze nem egészen elképzelhetetlen a dolog, már ha most találkoztunk volna, és nem akkor, amikor életem legbunkóbb időszakát éltem-, és még Annievel sem, igaz, vele sokkal közelebb voltam hozzá, mint Rainával. Le is húzom a söröm maradékát, majd ahogy Annie megszólal a biciklizős hasonlattal, a röhögéstől majdnem ki is köpöm. - Ez reméljük nem fog megtörténni – nézek rá széles vigyorral, majd Rainára, ahogy konkrétan majdhogynem hazatessékel. A tekintetét keresem, valami olyasmit próbálok kiolvasni belőle, hogy most azért akar-e hazaküldeni, mert Annievel akar beszélni, jobban mondva, lebuktatni előtte?! - Megyek már – tárom szét a karomat, mint akit éppen most tettek ki a lakásból. Csak azt nem tudom, hogy itt merjem-e hagyni őket? Nem súgnak jót a megérzéseim. Na, nem mintha azokra hallgatni lehetne, vagy bármi, de ki tudja, talán most az egyszer súgnak okosat… - Jó éjt – szólok oda Rainának, mikor kifelé indul a nappaliból. - Hívjak taxit vagy visszavinnél a szalonhoz? – fordulok Anniehez, ezzel ráhagyva a döntést, de azért remélem, hogy nem akar itt maradni. Bár Raina talán tényleg elvonul aludni és akkor nyert ügyem van egy egész napig. Remélem. Ha a csaj kinyitja a száját, akkor eláshatom magam ezzel az üggyel, pedig elég szépen haladtam eddig. És mindez miből indult? Egy órából. De legalább az megvan. - Késő van, megértem, ha pihennél – vonok vállat, habár tényleg jobb lenne, ha visszavinne, akkor talán még ki is tudom magyarázni valahogy ezt a neves sztorit is. Hajnalban nagyon nem erre voltam felkészülve, de mindegy, ha már ez van, ebből kell kihozni a legjobbat.
Raina szavaira elkerekedik a szemem. Nem igazán értem, mi a gondja ezzel a szóval. Konkrétan leírja azt, ami percekkel ezelőtt éppen zajlott. Damian -ez még mindig rohadt furcsa- édesen a "védelmemre" kel, de én csak röhögök. -Ne legyél már ennyire prűd. Te biztos nem pettingeltél még, igaz? Mi mást mondjak? Előjáték?- hangsúlyozom szándékosan Raina kedvenc szavát, miközben igen jól mulatok. Tetszik, hogy így megbotránkoztatja, de végül bólintok Damian lezárására. -Igen. Szerintem isjavíthatatlanok felejtsük el az egészet.- és most tényleg arra gondolok, hogy el kell felejteni ami történt, pillantásommal pedig igyekszem ezt sugallni is a lovagomnak. Nem történhet meg még egyszer ilyesmi. Így, hogy tudom, meg volt neki Raina is... nem is tudom. Soha nem voltam híve annak, hogy minden barátnőm kipróbálja a pasit, aki érdekel. Szóval, ezennel az egésznek vége, még mielőtt elkezdődhetett volna. Le is szögezem magamban, hogy innentől tabu a hapsi és ennyi. Raina nyíltan jelzi a vendégünknek, hogy most már talán mennie kellene -mert az ugye biztos, hogy nem lesz ezek után folytatás-, Ő pedig veszi az adást. -Elviszlek. Alapból úgy terveztem, hogy a szalonban éjszakázom és van pár cuccom, ami kellene. Vagy nem tudom... lehet nem jövök vissza, csak reggel.-morfondírozok, miközben előkerítem a slusszkulcsomat és meg is rázom Damian előtt, hogy ezzel jelezzem: indulhatunk is. Annál előbb lesz vége ennek a kínos szitunak. -Amilyen idegállapotban vagyok, úgysem tudnék most aludni. Talán, kocsikázok egyet, ilyenkor nyugis a város.- a maradék sörömet -nem is ittam belőle, talán csak három kortyot- lehúzom, miközben a konyha felé indulok, hogy az utolsó decit a mosogatóba öntsem, az üveget pedig a helyére tegyem, majd visszatérek Damianhez. -Akkor menjünk. Holnap jövök Raina.- intek, majd az ajtót kitárom magam előtt és anélkül, hogy hátra pillantanék, követ-e az utasom, a kocsihoz sétálok. Bevágódok a volánhoz és indítok is, de persze addig nem tolatok ki az útra, míg Damian be nem száll. Utána aztán meglehetősen lendületesen megyek ki az útra és taposok a gázra. Nem hiszem el, hogy tényleg ennyire pancser vagyok. New york kibaszott nagy város és mégis olyan pasit vakarok össze magamnak, aki a lakótársamnak már meg volt. Isten utál engem, vagy franc tudja ki mozgatja a szálakat... -Remélem, nem hagytad ott az órádat...- jut eszembe menet közben, mert az aztán baromi jó lenne, ha mehetnénk vissza érte. Igazából már majdnem el is felejtettem, hogy onnan indult az este. A rohadt órájától, ami miatt majdnem leszedte a fejemet. Szívem szerint megkérdezném, miért volt számára olyan fontos, de mára épp elég a gáz infókból. Most jöttem csak rá, hogy nem is ismerem Őt. Semmit sem tudok róla, a múltjáról ahogy a jelenéről sem.
Kezdőlap
