Jamie viselkedését, és gondolkodásmódját megérteni nem könnyű, elfogadni meg szinte lehetetlen egy átlagos ember számára. Sosem a másik érdekeit helyezi szem elé, hanem azt nézi, ami szerinte a helyes, és ez sokszor vitákat generál, rosszabb esetben pedig akár egy hosszabb ideig tartó sértettséget a részemről, mert nem akart meghallani, csak úgy tett, mintha egyetértett volna velem, és mégsem az valósult meg, amit megbeszéltünk. A kezeimen nem sikerülne megszámolni, hogy hány alkalommal beszéltünk el egymás mellett, miközben a kommunikáció sikeressége rajtunk múlt volna. Én sokszor elvártam tőle, hogy a gondolataimban olvasson, de ő erre nem képes, és lehet, azt hiszi, hogy ismer, de ez nem egyenlő azzal, hogy a fejembe is retúrjegyet váltson. A testbeszédből baromira jól olvas, de most is látszik, amikor neki megyek képletesen, mert a böködésen kívül tettlegességig nem mennék el, akkor abban a tévhitben él, hogy én vérig vagyok sértve, és nem szeretném, ha beköltözne hozzám. Amennyiben erről legalább egy aprócska fogalmam is lett volna, akkor első reakcióként nemet mondtam volna, de ha nyugisan leülünk, és eldumálunk az érvekről, akkor én is meggyőzhető vagyok, de nem úgy, ha kész tények elé állítanak. Megtettük ezt már számtalan esetben az elmúlt három évben. A legrosszabb a második szívműtétem volt, ahol lehet a családom kérte, hogy mentsen meg (utólag már egyáltalán nem bánom, hogy a kérésemmel szembe ment), de akkor és ott gyűlöltem érte, és csak nagyon nehezen tudtam túltenni magam azon, hogy mindenáron az ő akaratának kell érvényesülnie. Nem olvasnám a szemére, de hányszor is cselekedtünk úgy, hogy azt én javasoltam volna? Hát nem éppen sok a hasonló történet a fejemben, de még az emlékek között is nagyon kutakodnom kellene….de megesett, hogy felhagyott a védelmemmel, és nem keresett, de akkor is tisztában voltam vele, hogy ott van a közelben, és figyeltet, vagy éppen testőrt állítat mellém. Megteheti, annyi pénze van, hogy még én magam sem tudom a pontos összeget, de az is lehet, hogy ő maga sincs tisztában vele, hogy mennyire gazdag. A pénz hatalommal jár, ebbe a közegbe született bele, az édesanyja bármit megvalósíthatott, nem kellett azon aggódnia, hogyan fogja befizetni a számlákat a hónap végén, vagy miből fogja iskoláztatni a drága fiait. Sok mindent megértettem Jamie-vel kapcsolatban, amit pár évvel ezelőtt még csak találgattam. Testközelből tapasztalhattam meg, hogy milyen két család részesének, vagy nem részesének lenni, és ez mennyire emészti fel a lelkét. Megzabálta, mindig is magát okolta, hogy nem ismerte a gyökereit, nem volt egy biztos pontja, mert amit annak hitt, végső soron elvették tőle…de mennyi mindent is nyert vele. Megláthatta, hogy egy ikertestvér mire képes, mit jelent a testvériség, milyen, ha akadnak rokonok, akik számítanak rá, és nem ki akarják használni. A mai napig fél, hogy elhagyom, hogy kelleni fog egy másik férfi, egy fiatalabb, egy tehetségesebb, de ha ismerne, egy kicsit jobban a feltételezett szerelemnél, akkor úgy hiszem már régen a felesége lennék. A határokat feszegetjük a mai napig, nem ismerte el, hogy nem vagyok a tulajdona…birtoklásmániás, és ki tudja, hogy mennyire lenne képes elmenni azért, hogy biztonságban tudjon. Kórházi bizottságok lefizetése, szervek vásárlása, a halálból való visszarántás…ezek nagy árak, és ő él velük…ebbe majdnem beleroppantunk mindketten. Sejtem…ó, már igazolást nyert, hogy az életénél is jobban szeret, sosem kételkedtem benne, hogy Allegra csak egy állomás volt, és nekem is voltak kétségeim, de éreztem, hogy az ő szerelme sokkal erősebb, mint az enyém volt. Néha már ijesztően az, és nem viccből ismételgettem neki, hogy megfojt vele. A depresszióba taszított, kalitkába zárt, és észre se vette, hogy a boldogságunk záloga úszott el vele. A keserűség, és a csalódás érzelmi suhanása most visszatér. Elevenen fénylik, amint a konyhaszekrény a földön köt ki, a kérdései a vélhető megcsalásra irányulnak. Mit kéne tennem? Egy újabb lecke nekem, hogy nem érett még az én felfogásomhoz. Ez a költözködés is…elég volt a meglepetésekből, a belemagyarázott védelmekből. Nem azért születtem erre a földre, hogy ne tudjak dönteni. A szüleim, a nővérem, és ő is azt akarják, ami nekem a legjobb, de tulajdonképpen mi is az? A túlzott féltés nem szerepel benne. Felveszem a földről a kötszereket, a gézt is, és hagyom, hogy tomboljon, mint egy kisfiú, amíg nem bánt engem is. Néha még előfordul, hogy elbizonytalanít, és akkor hiába a nagy szerelem, és a hátunk mögött álló múlt. Bántott, ahogyan Scott tette. Nem erőszakosan, de megmutatta, hogy ki az úr a háznál, és ezért is megy olyan nehezen nekem, hogy behódoljak neki. Már nem irányíthatnak, már nem vagyok ugyanaz a Tessa, aki engedi, hogy a férfiak határozzák meg. A kérdésem halkan éri, nem támadok, csak érdeklődöm. Józanabbul látom kettőnket, mint ő valaha is fogja. A hangomon érződik, hogy le vagyok sújtva, de arra nem sikerül nemet mondanom, amikor arra kér, hogy kössem be a kezét. A rozoga székekig lépkedünk, csendben és komótosan. Leereszkedem az elsőre, és kibontom a csomagot, hogy kivegyem belőle az első gézlapot. A fertőtlenítő spray is előkerül, befújom neki az érintett területeket, és egyetlen szó nélkül látom el a karmolásokat, és figyelek rá, ha végre hajlandó normális hangnemben felelni nekem. – Én tudom Jamie, hogy nem bújhatsz ki a bőrödből, de fejlődhetsz, és örülnék neki, ha most már látnám is azt, hogy adsz a véleményemre, és nemcsak a saját fejed után mész. – sóhajtok egyet megkönnyebbülten, de nem töröm meg a mondandójában. – Féltesz, ez természetes, és Manhattan üres…de mi lett volna, ha elmegyek San Francisco-ba? Oda is utánam küldtél volna valakit, vagy egy szó nélkül beállítasz? – kérdezek rá, de azt hiszem ideje elengedni a témát. A másik dolgot már majdnem el is felejtettem, amikor felhozza. Azúrkékjeim a vállára, aztán az arcára vándorolnak, és őt lesem végig, amíg beszél. Házasság, és gyermekek, meg a karrier. Ez a rész, amit meg szeretnék vele értetni. Tartok egy kis hatásszünetet, mielőtt belemerülnék én is. – Én elhiszem, hogy ez a vágyad Jamie….ahogyan nekem is. Nem vagyok sem a házasság, sem a gyerek ellen, de meg kell értened, hogy most a karrierem az első…és itt elérkeztünk ahhoz, amit mondani szerettem volna. Veled képzelem el a jövőmet, de nem úgy, hogy állandóan azon aggódsz, hogy megcsallak-e, vagy nem leszek ott, ha hazaérsz. Tanulni akarok még, és dolgozni, de ha mindig a sarkamban vagy, és nem várod meg, hogy én mondjam ki, hogy szükségem van rád, akkor nem fog menni. Mit lett volna, ha egy kicsit türelmesebb vagy….talán én hívtalak volna fel, hogy hiányzol, és gyere át, de nem így, hogy beköltözöl mellém egy szó nélkül. Maradj, de tudni fogom, hogy itt leszel, és nem tehetek úgy, mintha nem lennél ott. Ezen ez az este már nem segít. Sosem tanultál türelmet, de nekem most ez kell. Ne mondd, hogy támogatsz, inkább érezni akarom, hogy valóban számíthatok rád, de akkor, amikor én akarom, és nem akkor, amikor te úgy gondolod, hogy nem boldogulok. Nem az apám vagy Jamie, hogy megoldd az életem. Hogyan éljek, ha nem is hibázhatok? Lehet nem a legjobb lakás ez, de nekem erre futotta, és büszke vagyok rá, hogy az első, amit én vettem, és nem te, vagy a szüleim. Keresek…és ez nagy szó. Nem ülök a szobában, mehetek, ahova akarok, de nem egy lánccal a nyakamban. – a cica eközben felugrik, és hozzám dörgölőzik. – Nem is fenevad. – mosolyodom el, és megsimogatom a fejét. – Hidd el, hogy jó lesz…csak türelem. – fejezem be, és ha már minden kész, akkor felállok. – Rendeljünk kínait, de nálam eszünk. – zárom le, és a kezemet nyújtom felé. A harag nem barát, de talán fejlődésre unszolja.