Furcsa egy teremtés vagyok. Leginkább az anyám mondta mindig ezt rólam gyerekkoromban. Az egyik pillanatban a világot a keblemre ölelném a következőben, mindenkit szemmel gyilkolnék…Nagy szájú, olykor kötekedő személyiség voltam. Nem féltem a bajtól, és könnyedén be is vonzottam. Utáltam a nyomást amit rám akartak erőltetni, így mindig az ellen mentem amire mindenki azt hitte jó nekem. Mindig is egy lázadó voltam, aki szabadságot akart, és vad életet. Mindig az volt a vágyam, hogy sok mesélni valót adhassak tovább az utódaimnak. De idővel ez a vadság megtanult szelíd lenni. Megtanultam, hogy nem mindig akarnak számomra rossza az emberek. Megmaradt a szeszélyesség hatalma de már az irányításom alatt. Persze ez nem jelenti azt, hogy olykor az őszinteségem nem ismeri ezeket a határokat. Ha valakit nem szeretek azt nem szeretem és egyszerűen a tudtára adom. Nagy az igazság érzetem így bárki legyen is az ha igazságtalan felettem vagy felette a döntés kiállok és bárkivel farkas szemet nézek. Nem vagyok olyan türelmes mint a bátyám, sőt én kifejezetten lobbanékony természet vagyok és olykor szavak helyett képes vagyok a kezemet használni előbb min gondolkodni. A festészet ezért lett számomra hatalmas ajándék mikor az életembe került. Megnyugtat és boldoggá tesz mikor festhetek. Jobban érzem magam a nyugalomban és a gondolataimban. Egy másik világ tagja leszek ahova nem követ semmi mélységes pokol amit ismerek. (Talán ezt az érzés kerestem mikor droghoz nyúltam.) Viszont ha valakivel megtalálom a hangot, könnyedén kezdek vele barátkozni. Bárhogy bárkivel el tudok csevegni ha akarok, és szociálissá tudok változni egy csettintésre. Persze ha csak én is akarom. Viszont ha valakit nagyon megszeretek idővel hamar a páncélom alá láthat fokozatos idővel. Azonban egyszer játsszák el a bizalmam... Többet nem leszek az akit szeretni lehet…

Szerettem Angliát. Volt egy kellemes gyermekkorom. Szerettem a hatalmas házat amiben felnőttem, azt a vizes időt ami minden évszakban elkísért. Szerettem magát azt amiben éltem. Idősebb koromra kissé érzelmi problémás kislány voltam. Volt egy határ amit én mindig át akartam lépni, és mindig túl akartam jutni azon mint amennyi esély kaptam. Nehezen de idővel kezeltük a problémáimat. Ugyan meg maradt egy bizonyos fokig ez az érzelmi probléma de erre már az agykúrkászok csak azt mondták teljesen normális. A tini korszak nehéz eset volt. Leginkább az anyámmal voltak harcaim. Apám mindig a legvégén lépett közbe mikor már anyám nem tudott mit mondani a szélsőséges válaszaimra. A középiskolát jó messze választottam is meg, hogy megismerjem a kollégiumi életet, hogy elszabaduljak a családi kéz alól. Szerettem kollégista lenni, megismertem az önállóságot, az egyedüllétet. Életünk nagy szerelmi időszaka, a sírások, a sok buli, boldogság és minden amit csak megismerhet akkor egy tini. Persze a tanulással nem volt gondom, ami érdekelt az a fejemben volt és minden botrányos akcióm ellenére is él tanulóként zártam a középiskolát még ha a suli magatartásilag egyáltalán nem volt rám büszke. Nem is maradtam sokáig otthon, hamar egyetemre mentem ahol már saját kislakásom volt, dolgozni kezdtem és közben tanulni. Apám és anyám teljesen levették rólam a kezüket. Megismertem Johnatant életem leghosszabb párkapcsolatát akibe valóban őszintén szerelmes voltam. Rezidens orvos volt én pedig nem sokkal befejeztem a jogi egyetemet és a családi kapcsolatoknak hála hamar egy menő vállalkozás pénzügyi figyelője lettem, és persze a papírok, intézője. Az élet vad szakasza szépen magamra hagyott és boldog életet kezdtünk élni, a párommal. Lett egy saját lakásunk, és már jegyben is jártunk. Közeledett az esküvőnk és terveztük a közös gyermekünket is. De aztán…a torta máza lassan megkövült és beletört mindenkinek a foga…

Johnatannal megváltozott a viszonyunk. Terveztük a gyermeket és próbálkoztunk is de idővel kivizsgálásra mentünk párterápia segítségével. Velem született meddőséget diagnosztizáltak. Soha nem lehet gyermekem. Mindkettőnket mélyen súlytotta a hír. Nem csoda, hogy idővel a jegyesség felbomlott és Johnatan nem sokkal elhagyta a házat én pedig benne maradtam…egyedül. Ami leginkább elsőnek segített az a cigaretta volt és a festés. Később olyan dolgokat találtam az internet segítségével amik végül elhozták a démonjaimat. Elsőnek marihuánát vettem. Kipróbáltam magam is, de nem lettem fogyasztó. Sokkal inkább mást akartam vele. Termelő akartam lenni…

2 év volt. Egy őszi esős este volt, mikor a rendőr megjelent az ajtómba felmutatta a jelvényét majd egyszerűen falhoz állított és letartóztatott. Nem mondott nekem semmit csak a jogaimat sorolta fel.
A börtön már egy másik mese. Lényeg az, hogy sok mindent megtanultam amíg oda bent voltam. Megtanultam, hogy mindig is igazságtalanok lesznek veled ezek után. Elveszted azt, hogy embernek nevezzenek. Csak egy bűnös börtönbe való szuka leszel. Egy garzon lakást sikerült vennem, Queens-ben, a régi festményeimből. Festeni kezdtem, és tetoválás mintákat készíteni hébe-hóba. Amiből lehet abból pénzt csinálok, hogy legalább a fedelet ne vegyék le a fejem fölül…

Diana enyhén remegve teszi a vállamra a kezét, mitől én megrezzenek és a papírt a kezemben tartva kicsit meggyűröm. Felnézek barátnőmre akinek szemeiben leginkább azt látom, hogy fél a kiborulásomtól. A gondolatok hirtelen szét szaladnak és egyetlen szó száll, a fejemben miközben a papírt erősebben szorítom. A körmeim már a saját bőrömbe vájnak és az ajkamba harapok erősen, belül a vér a számban úgy indul meg mint a pofontól kapott sérülés után. A nyomozó köhint párat maga elé, amivel kizökkent én pedig felé nézek engedve szorításomból és mielőtt eltépném a papírokat leengedem az asztalra.-Szeretnék egyet cigarettázni...-mondom végül remélhetőleg nem remegő hanggal. Hazugság. Minden ami az életem volt egy hazugság. A nyomozó szusszan és int, hogy nem fog ebből problémát nyitni én pedig a zsebembe nyúlva sietve veszem ki a dobozt meg az öngyújtót. Kattog de nem akar tüzet adni ez a szar...
-Szóval nem tudott a dologról...-hallom a nyugodt szavakat mire lecsapom az öngyújtót az asztalra és a férfira nézek.
-Semmit sem tudtam! Maga szerint így néznék ki, ha tudtam volna bármit is? Ennyire picsának néz, faszfej?!-tőr ki Diana pedig nyugtatóan kezdi mondogatni a nevem de én csak lerázom magamról és felkelve a székből elfordulva az asztaltól, férfitól, és legfőképpen attól a papírtól...Sikerül meggyújtanom a cigit és mélyet bele szívva tartom magamba a füstöt és az előttem lévő tükörre bámulok. A düh lassan kezd valami sokkal rosszabbá átalakulni. Üresség. Pedig azt hittem már örökre elfelejthetem. A füst lassan távozik belőlem és közben hallom, ahogy a férfi felkel a székből.
-Nézze Mrs.O'Brien..Hogy valóban lemossák magáról a gyanút muszáj lesz beszélnünk a testvérével. Jó lenne, ha ő nem tőlünk tudná meg.-ezen gúnyosan elnevetem magam és megfordulva nézek a férfi felé miközben a cigit ajkaim közé emelem és bele szívva, sétálok elé a magassarkúm kopogása szinte szúrja a csöndet.
-Kedves, hogy rám hárítja a feladatot.-mosolygok savanyúan majd bele nyomva az asztalba a csikket veszem föl az asztal mellől a táskámat.-Távozhatok végre?-kérdezem mire a férfi félre áll én pedig sietve rontok ki az ajtón hallva ahogy Diana utánam iramodik és a sok rendőri pillantás között elhagyjuk a kapitányságot. Ahogy kiérek az épületből mélyet sóhajtok és a lépcsőnél lerogyok a betonra arcomba temetve kezeim. Egy hazugság vagyok, és ezt a hazugságot be kell ismernem a testvéremnek akit én se ismerek. Carina...A hazugság szó megszűnik az agyamba és csak ez a név marad.