M, mint mágnes. A kisugárzása, a beszéde, a látványa, szinte minden ami hozzá tartozik, vonzza az embereket. Egyszerűen nincs olyan, aki képes lenne távol maradni tőle. Nála nincs arany középút, valaki vagy meghal érte, vagy meg akarja ölni,
E, mint extrém. Meabh gyerekkora óta odavan az extrém dolgokért. Legyen szó öltözködésről, vagy sportról, vagy ételekről. Mindig a mának él
A, mint akaratos. Két testvér mellett nőtt fel, és mégis ő volt apu kicsi hercegnője, aki mindent megkapott, amit kiszólt a száján. Ezzel nem azt érték el, hogy elkényeztetett lett, hanem akaratos. Aki addig bizonygatja és erőlteti másokra a saját igazát, míg azok is el nem kezdenek hinni benne.
B, mint bizakodó. Sosem adja fel. Mindig hisz, és képes is hinni bármiben. Sosem adja fel.
H, mint hangos. Néha azért, hogy felhívja magára a figyelmet, néha azért, mert egyszerűen csak nem figyel. Alapvetően hangosabban beszél, mint az átlag emberek.

D, mint dacos. Az a fránya dac, ami szinte minden emberben megvan, de benne valamiért erősebb. Az ő önérzete, önértékelése a legfontosabb számára.
E, mint erős. Erős, mint ember, erős, mint nő. Megingathatatlan.
B, mint barátságos. A középiskolában ő volt a méhkirálynő. Már gólya korában bevették a pom-pom csoportba, és a legmenőbb arcokkal lógott. Szereti, ha sok ember veszi körül.
E, mint empatikus. Szeret odafigyelni a számára fontos emberekre. Bárkinek bármilyen problémáját meghallgatja és ha tud segít.
E, mint  energikus. Egy igazi bomba, ami a legváratlanabb pillanatokban tud a legnagyobbat robbanni.
R, mint romantikus. Egész életében az ő szőke hercegére várt.
S, mint szavatartó. Bármilyen titkot rá lehet bízni.



Dublin, Írország ⇒ 1996. március 8.-án láttam meg a napvilágot a “zöldföldön”. Az anyám majdnem belehalt abba, hogy világra hozzon, mert az orvosok felsebezték a méhét. Asszem’ erre mondják, hogy üröm az örömben. Többé nem lehet gyermeke, pedig mindig is nagy családot akart. Két éves voltam, amikor a szüleimnél beütött a krach. Anyám összeroppant, apám pedig szinte már haza sem járt a munkából. Egyébként ő egy fejes egy nagymenő bankban, Dublinban, anyám pedig háziasszonyként éli az amerikai álmot. Nem volt mese, hiszen egy kisebb vagyonú elismert férfi nem válhat csak úgy el a nejétől, főleg akkor nem, hogyha az elveszített mindent csak azért, hogy gyermeket adjon neki. Elkezdtek párterápiára járni, miután beírattak bölcsödébe, majd pedig hónapokig tartó békülés után eldöntötték, hogy örökbe fogadnak. Nem is egy, hanem két babát. Egy ikerpárt az amerikai New York-ból. Thomast, és Gertchent.
Onnantól kezdve hárman voltunk, mégis úgy tűnt, hogy csak én vagyok egyedül. Az apám nem tudta elfogadni a testvéreimet. Nem az ő gyerekei voltak, vérszerint sem volt semmi köze hozzájuk, és úgy is viselkedett velük. Az én kinőtt ruháimat hordták, az én megunt játékaimmal játszottak, anyám pedig nem tett semmit. Hogyan is tehetett volna? A férje már így sem volt hajlandó hozzányúlni, ha pedig elválnak, akkor neki nem lesz semmije. Apám egyre többet járt el otthonról, volt, hogy munka után haza sem jött, csak másnap. Arra is volt példa, hogy bűzlött az italtól, és a cigarettától, de mentségére legyen mondva, soha egy ujjal sem nyúlt se hozzánk, sem anyához.

Skócia, Edinburgh  ⇒ azok a csodás középiskolás évek. Én akartam eljönni. Viszonylag messzire attól a perpatvartól, amit otthonomnak neveztem. Menekülni akartam a család összes problémája elől, és nem akartam látni sem a testvéreimet, sem a szüleimet. Senkit, akinek bármiféle köze is volt a múltamhoz, amit próbáltam magam mögött hagyni. Gyönyörű, gondtalan egy év volt, amikor gólyaként élhettem a bentlakásos iskolám robosztus falai között. Sok embert megismertem. Sok férfit faltam, és fokan felfaltak engem, aztán jött a hír a testvéreimről. Anyám utánam küldte őket, és ők hoztak magukkal egy hírt. A szüleink úgy döntöttek, tizenhét év után, hogy elválnak. Megszakítják a huza-vonát, és békében elmennek egymás mellett.
Aztán egy gyönyörű május reggelen jött a levél. A levél. Én kaptam kézhez természetesen először. Nem hittem el. Nem tudtam feldolgozni. Azt hittem, hogy velünk ez sosem történhet meg. Anyám halálhírét közölte. Rablótámadás, két szúrás a tüdőbe. Nem szenvedett, szinte azonnal elvérzett, vagy megfulladt. Aha, kurvára vígasztaló szavak egy apától. Főleg egy telefonbeszélgetés alatt, amiben hallottam a háttérből beszűrődő halk, negédes női hangot, ahogy visszahívja apámat az ágyba. Soha többé nem mentem haza.

Amerika, New York ⇒ összeszedtem magam. Lelkileg és fizikailag is egyaránt. Új életet kezdtem. A nevemet megváltoztattam, Fray-ről DeBeers-re, és elköltöztem az államokba. Bérlek egy lakást az egyetem közelében, van egy alakulófélben lévő kapcsolatom, egy macskám, és egy egészen jól fizető fix munkahelyem. Élvezem az életet. Nem tudok semmit a múltamról, anyám sírjánál sem jártam a temetése óta, és a testvéreimmel sem beszéltem egészen az elmúlt egy hétig, amikor is Gretchen megkeresett. Kiderült, hogy körülbelül három hónapja jöttek Bronxba, hogy ők is megéljék a saját “amerikai álmukat”, és Thomas már három hete nem ment haza. A rendőrség, - az előélete miatt - nem hajlandó a keresésére indulni, én pedig nem engedem, hogy még egy szerettemet megöljék, és elvegyék tőlem. Nincs választásom, be kell épülnöm az alvilágba