Adriana & Christopher

 "Néha az üres oldalak nyújtják a legtöbb lehetőséget."

Általában a Maybe nevű szórakozóhelyen lehet megtalálni. Szerencsére azonban nem sokan szoktak keresni, mégis, aki valamennyire ismer, az tudja, hogy mikor merre lehet fellelni. Például a napnak ezen órájában már a „reggeli” edzésemmel foglalom le magamat, hogy egy kis energiát szerezzek a későbbi pörgéshez. Vicces, tudom. Külső szemlélőnek nyilván az edzés fárasztónak tűnik, és persze valahol az is, de engem éppen, hogy felpumpál. Ha nincs meg a napi adagom, akkor később kényelmetlenül forgolódok az ágyamban. Az pedig sokkal több szenvedést jelent számomra, mint egy kőkemény ünnepnapi edzés. Ugyanis a legtöbb hétköznapi ünnep nem szerepel a napi rutinomban, helyette inkább evezek egyet az egyik kínpadon. Kivéve a Halloweent és a Farsangot. Nyilván, hiszen abban az időszakban megnő a Maybe forgalma. Nem úgy, mint mondjuk húsvétkor, vagy bármikor, amikor az emberek a inkább családdal vannak, és csak az tér be bárokba, aki a csapos vállán akar zokogni. Persze, tekintve, hogy nincs családom, ezeken a napokon is dolgozni szoktam. Ez utóbbi viszont a mai nap szempontjából lényegtelen.
Csak kevesen szoktak az éjszaka közepén ide lejárni. Ezek pont azok a percek, mikor a legkevesebben vannak Mr. Shane edzőtermében. Ilyenkor ritkán vannak lenn többen két-három embernél, és még csak azt se mondhatom, hogy mindig ismerős arcokat látok. Nem. Nem igazán jellemző ez az óra senkinél sem. Pedig összeakadtam itt már egy-két fazonnal, de hogy újra lássam őket? Azt elég ritkán. Tehát ez az óra első sorban az enyém, és ki is élvezem, hogy magányosan, emberek nélkül, már-már antiszociálisan emelgethetem a súlyokat.
Még gyermekként utáltam a tornaórákat. Alacsonyabb is voltam, mint a többi srác, és egyik sportágban sem jeleskedtem. Két botlábamban gyakran átestem, és a labdajátékok egyike se volt az erősségem. Valójában ki lehetett kergetni a sporttal a világból. Hosszú rögös út vezetett addig, hogy én most itt legyek, és ennek az első állomása egy fotózás volt, még junior koromban. Az akkori felnőtt női és férfi világbajnokkal kellett közösen pózolnunk. Később az újságban hosszan nézegettem a képet a satnya testemmel, és rájöttem, hogy nagyjából senkit sem érdekel, hogy ott vagyok. Szerencsére azonban akadt valaki, egy tapasztaltabb vén róka, aki elmagyarázta, hogy hogyan működik ez az egész, hogy nem elég jól csinálni, amit csinálsz, de közben jól is kell kinézned.
Szóval most ennek az embernek hála itt vagyok, másod magammal a teremben. Az az alak sem foglalkozik velem, és én sem vele. Nem mosolygunk össze, nem dicsérgetjük egymás izmait, hanem egyszerűen csak tesszük, amit tennünk kell ahhoz, hogy a kívánt eredményt érjük el.

Christopher & Adriana

"Everything happens for a reason!."

Már két hete, hogy a társam, Ray Hanning meghalt, de azóta nem nagy kedvem volt bemenni az irodájának nevezett kis lukba, hogy letakarítsam az asztalát.
Nem, egyáltalán nem álltam be takarítónőnek a szabad óráimban, de mivel nem volt a tagnak senkije, így megtettem én.
Azt azonban ne higgye senki, hogy most nekiállok könnyes búcsút venni, hiszen nem voltam az az érzelgős fajta.
Életem során sokféleképp találtam magamat szemben a halál sötétségével. Egészen közelről tapasztaltam meg és immáron a munkám része volt, már nem tudott meglepni és nem tudott meghatni.
Ráadásul Ray csak két éve volt a társam, miután az előző, Clary terhes lett. Mondjuk azt sem tudtam megérteni, hogy egy rendőr, hogy cserélheti le a hivatását a családra, de azt hiszem, inkább én voltam az, aki távolabb állt a normálisnak mondottól.
Igazból az apám kért meg, hogy vállaljam be partnernek az előbb említett férfit, mondván, hogy nagyon jó rendőr, viszont nehéz vele kijönni. S mivel hogy ez engem cseppet sem zavart, mert én is olyan voltam, egész jól kiegészíttettük egymás egy darabig.
Ray aznap egyedül volt kint terepen, azt mondták egy utcai lövöldözés véletlenszerű áldozata lett, viszont én ebben nem hittem. Már hónapok óta furcsán viselkedett, hirtelen eltűnt, tikos telefonjai voltak. Erre természetesen rákérdeztem, de először tagadott, aztán azt állította, hogy valami nő ügy.
Ebben sem hittem, főleg, miután látszott rajta, hogy valahonnan több pénze van s olyan dolgokat vásárol magnak, amit eddig nem engedhetett meg magának. Például azt a fekete Bugatti 16C Galibiert.
Még a segítségemet is felajánlottam neki, de nem kért belőle, viszont  tekintete elárulta, hogy csúnyán belemászott valamibe, ami elnyelte őt. Aztán pár nap múlva meg is halt.
Szóval most ez az asztalpakolgatós dolog talán egy kicsit öncélú volt, hisz szerettem volna egy kicsit (kicsit jobban) átnézni a piszkos dolgait, hátha rábukkanok valamire.
Ahogy így kutatgattam, egyre érdekesebb dolgokat találtam és ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet, az orosz maffiával kapcsolatos dolgok voltak.
Mivel jelenleg az volt minden vágyam, hogy ezt a szervezetet lekapcsoljam, egészen belemásztam a dokumentumokba, egészen késő estig bent maradtam.
Időközben bebizonyosodott, hogy az ex társam korrupt rendőr lett és egy orosz maffiához kapcsolódó személlyel üzletelt, aki többek közt egy klubbot tartott fenn Manhattanben, aminek a neve Maybe volt.
Aztán a gépét is átnéztem és kiderül az is, amit sejtettem, hogy Ray időközönként egy nagyobb összeget kapott a számlájára ismeretlen küldőtől.
Összerakva a képet, ez a rendőr bizony azzal a bizonyos klubtulajdonos "üzletemberrel' játszott elég komolyan.
Mivel Ray-t már nem tudtam felelősségre vonni a hibája miatt, úgy voltam vele, hogy az oroszokkal kapcsolatban álló pasast még elkaphatom és egy törvényszegővel kevesebb mozog majd New York-ban.
Végül aztán találtam is egy kis feljegyzést bizonyos Christopher Wolf-ról, akit ez az üzletember lenyomoztatott, nemrégiben és aki állítólag vezeti is a klubb-ját.
Nem tudtam, hogy ez a nyom egyáltalán ér e valamit, de valahol csak el kell indulni.
Ki akartam deríteni, hogy ez a Christopher tudja e, hogy kinek lett immáron  a bűntársa, de volt egy olyan érzésem, hogy tőle megtudhatok ezt-az így vagy úgy.

Azonnal lenyomoztam a tagot, aki remélhetőleg még használható lesz számomra. Megtudtam, hogy nem rég költözött a városba Washingtonból, hogy házas volt és, hogy az emberüknek dolgozik a  Maybe nevű klubban, pontosabban vezeti azt.
Azt is megtudtam, hogy nincs túl sok barátja, inkább amolyan magános farkas, tehát így könnyebb lesz lecsapni rá.
A következő napokban kifigyeltem, hogy milyen a napi rendje, amiből azt  is megtudtam, hogy olyan különös szokásai vannak, hogy az éjszaka közepén jár edzeni.
Na, már most szépen felkereshettem volna a munkahelyén is, hiszen ott tartózkodik a legtöbbet, de nem akartam, hogy a bűnöző főnöke gyanút fogjon, így nem szerettem volna szemtanút.
Mondjuk tetszett ez az éjjel-hajnaliedzés dolog, voltam én is ennyire megszállott, de most nem rólam volt szó.
Miután szépen mindent megfigyeltem, nem maradt más, mint, hogy a következő estén  felkeressem személyesen is a pasit és egy kicsit elbeszélgessek vele.
Egy nem túl zajos edzőterem volt az, ahova járt, főleg nem ebben az időben, én mégis határozott lépsekkel vonulok befelé.
A recepciósnak fel sem tűnik, hogy én talán nem is ebben a klubban vagyok tag. Olyan fejet vágok, hogy még csak szólni se merjen hozzám, így csak bólint egyet az irányomba.
Nem igazán érdekel semmi, csak az, hogy megtaláljam a kiszemeltemet, habár ez nem lesz egy romantikus mese.
Ekkor végre a terem egyik eldugottabb részében megpillantok két férfit, habár azonnal kiszúrom az én emberemet. Mindjárt látszik, hogy míg az egyik férfi teljesen bele van merülve a gyakorlataiba és az edzés miatt edz, akár én is, addig a másik határozottan azért csinálja, hogy minél kigyúrtabb legyen a már így is felfújt teste.
Amint közelitek  fiúk felé, a nagydarab rögtön megpillant engem, és ahogy ez megtörténik, le se veszi rólam a szemét. Érzem, rá se kell néznem.
Tudom, mi jár a fejében, nem egyszer tapasztaltam már hasonlót ilyen helyen, de azok a személyek mind megtanulták, hogy velem nem lehet packázni.
- Nézd, haver, társaságunk érkezik egy finom kis szendvicsbe. - röhögi el magát undorító hangján rám célozva, mire nekem a szemem se rebben.
Most komolyan ezzel a szöveggel hány nőt szedett rá? Gyanítom, 0:0 az arány.
Nem szólok egy szót sem hozzá, viszonyt kénytelen vagyok elmenni e mellett  kiéhezett állat előtt, hogy közelebb jussak a célszemélyhez. Amint ez megtörténik, kezét meglendíti fenekem felé, majd belemarkol, bár koránt sem addig, meddig szeretné.
Én jobb kezemmel automatikusan hátranyúlok, még csak vissza se kell néznem, és megragadva csuklóját fordítok rajta egy kicsit, hogy porcai megroppannak.
- Ááá, te hülye kurva!!! - ordít fel fájdalmasan kacsóját szorongatva, én pedig csak ekkor nézek vissza rá lazán, elégtételt véve és nagyképűen. Pillantásom először kezére vetem, de aztán belenézek az arcába, most először. Pont olyan, mint amilyenre számítok: semmi.
- Most pedig tűnés haza a  feleségedhez és a gyerekhez! - rivallok rá, de azért szórakoztat is a dolog, majd mikor nem mozdul, megindulok felé, akkor azonban azonnal el is húz még mindig sziszegve a fájdalomtól.
A gyerek részemről csak tipp volt, de amikor a kezére néztem, azonnal megláttam a karika gyűrűjét, ez nálam szakmai ártalom.
A kezét azért nem törtem el, csak kicsit megrepesztettem pár csontját, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy egy darabig ne markolásszon az ürge semmit.
Mikor vége eltűnik a szemem elől, sóhajtotok egy nagyot. Egész jól alakult ez dolog, mert így legalább kettesben tudok maradni a fekete hajú sráccal és elintézhettem azt, amiért ide jöttem.
- Nos, elnézést ezért a kis közjátékért. Álltában nem foglalkozok ennyit idegenekkel. - szólalok meg ironikus hangnemben, miközben egy kicsit közelebb lépek hozzá, pontosabban vele szembe.
- És a szerencsés nyertes, ha nem tévedek, márpedig sosem tévedek, Christopher Wolf? Igaz? - kérdem meg csengő hangon, habár véletlenül sincs semmi kedves, sem a szavaimban, sem a nézésemben, sem pedig a testtartásomban. Inkább őt figyelem, felkészülve arra, hogy talán menekülni próbál. Nem egyszer volt már ilyenben részem.