Persze, hogy feltűnt, hogy „hosszú” ideig nem engedett el, de azon kívül, hogy megmentett egy pofára eséstől, nem történt semmi. Ráadásul még jól is néz ki, ami még az itteni fényviszonyok mellett is jól látszik. De azt látom, hogy a viccelődésemmel jobban megzavarom, mint terveztem. De már az is feltűnt, hogy többet ivott a kelleténél, így biztos, hogy az agya sem úgy forog, mint normál esetben. Így zavartságán, csak mosolygok egyet, de nem bántóan, csak kedvesen. De tényleg nem kell felfújni, hogy nem azonnal engedett el. Én sem vagyok a legjózanabb, így lehet, ha hamarabb elenged, akkor a mentés ellenére is elesek, mert még nem találtam meg az egyensúlyi állapotomat. Meg egyébként sem éreztem úgy, hogy nagyon átmentünk volna az illendőség határán. Ha úgy lett volna, valószínűleg azt ösztönösen kezeltem volna, és kibontakozok az ölelésből, és kicsit eltolom magunkat egymástól. Majd a haverja közjátéka miatt terelődik a szó, amit lehet, egyikünk sem bán túlságosan. Viccelődésén, ami a haverját célozza, kicsit elnevetem magam. - Lehet, hogy az is, csak nem tudsz róla - nézek rá gonoszkodóan. Nem tudom, hogy mennyire jó barátok, de van, hogy nekik is van egymás előtt titkuk, de ez igazán most nem is számít. - Igen - válaszolok kedvesen. Nem lep meg a kérdés, hiszen akkor is vissza szoktak kérdezni, ha nincs ekkora zaj. Nem amerikai vagy angol név, így szokatlan az itteni fülek számára. De nekem jobban is tetszik, mint az amerikai változat. Amikor a tálcával egyensúlyoz, az elején kicsit aggódva figyelem. Tényleg nem akarok sem üvegtörést, sem balesetet/sérülést, sem takarítani a széttört üvegszilánkokat, sem a benne maradt italt, ami szétfolyna mindenhol. De elég stabilnak tűnik, így nem akarok erősködni, hogy lehet, mégis jobb lenne, ha én vinném. - Akkor gyere utánam - mosolygok rá, majd előre megyek, hogy utat csináljak magunknak, és mutatom is egyben, hogy merre kell menni. - Nem, ne aggódj. Eddig azt csináltam - árulom el neki őszintén. - Nem házitündérnek jöttem, de reggel a magam dolgát is megkönnyítem ezzel. Egyébként a többiek is pakolnak - mutatok a többi üres üvegre, ami az általunk lerakottak közelében sorakozik. Amikor a kamrába indulok, követni kezd, amire nem számítok. Így viszont nagyon meglepődök, hogy a hátamnak ütközik, amikor megállok. A keze ismét a csípőmnél van, és én automatikusan nézek le, de ez nem tart sokáig, mert meghallom az üvegcsörömpölést, amitől sokkal jobban megijedek. Ha ezek összetörnek… de megússzuk. Valahogy megúsztuk, legalább is eddig. - Rendben. Ne mozdulj! - bújok át óvatosan a karja alatt, mert mellette nem férek el. Közben a biztonság kedvéért, megfogom az oldalát, és kicsit körbe is simítok rajta, ahogy a másik oldalára érek, mert így kisebb az esélye, hogy meglököm, és az eddigi mentés oda lesz. Ha pedig azon az oldalon vagyok, ahol hozzáférek csak a keze(i) által stabilizált üvegekhez, óvatosan a saját talpukra állítom őket. Majd nagyon óvatosan segítek neki elvenni a kezeit. Közben azért beszélek is hozzá, hogy tudja, mit csinálok, és mit kell csinálnia. De nekem is jó, mert segít a koncentrációban. Nem szólalok meg, amikor elismeri, hogy jobb, ha nem nyúl semmihez, csak gyorsakat bólogatok helyeslően, és kicsit közben összehúzom az orromat. - Nem megbántani akarlak, de, lehet, jobb lenne, ha kicsit leülnél - irányítom hátra a pult mellett lévő székekhez, miután még egyszer ellenőriztem szemmel, hogy minden üveg stabil, és nem fog leesni. Majd visszamegyek a kamrába, és előhozok néhány teli üveget, amit majd később fel lehet bontani, ha valakinek kell valamelyik. - Én leginkább a bort szeretem, de, ha rövidre gondolsz, akkor vodkapárti vagyok - mosolygok kedvesen. A zene viszont itt is zavaró, így már muszáj cselekednem. - Kérlek, várj meg itt, szólok a DJ-nek, hogy halkabban, és már jövök is vissza - mondom neki gyorsan. - Tényleg visszajövök - erősítem meg, hogy ne menjen el. Nem átverni akarom, csak halkabb zenét szeretnék, hogy ne hívják ránk a rendőröket. Pár perc alatt meg is járom, mert a szervezővel szinte egyszerre érünk oda, és magyarázzuk el, hogy ez így nem OK. Ha pedig ezzel valakinek baja van, akkor a házigazdához kell irányítani, aki szívesen elmagyarázza az okokat, és ha, kell, megmutatja az ajtót is. Így viszont én pillanatok alatt visszaérek AJ-hez. - Köszi a türelmet! - mosolygok rá kedvesen, és már a beszédhangom is sokkal halkabb, mint eddig szükséges volt. - Hogy vagy? Nem kérsz egy kávét? - kérdezem, mert nekem úgy tűnik, hogy eléggé keresztbe állnak a szemei a piától.
Melegség tölt el, hogy sikerült nem megütnöm, miközben kapálózva ütöttem ki a tálcát a kezéből, hogy elkapjam. Fókuszálnom kell arra, hogy mit mond, nem csak azért mert egy kicsit hangos a zene, de úgy érzem, hogy a fülem is bedugultak. Viszont csak pár perccel később tűnik fel, hogy még mindig akaratlanul is magamhoz ölelem. Meglep, hogy még nem tette szóvá és még az is, hogy egyáltalán észre se vette, mit csináltam. Az alkohol sok mindenre jó. - Igen.. Nem! - Vágom rá, majd összevonom a szemöldökömet és folytatom levegő vétel nélkül. - Dehogyis, én csak izé… Nem számít. - Köszörülöm meg a torkomat, miközben idegesen megvakarom a tarkómat. Úgy döntök, hogy nem magyarázom el neki, hogy miért is szabadkozok, legalább megúszok egy pofont. Jobban belegondolva nagyon is jól esett, hogy ennyi ideig tarthattam a karomban, annak ellenére, hogy nem is ismerem. A barátnőm távolsága nagyon is hiányérzetet nyújt, akárcsak az ilyen apró dolgokban is, mint például az ölelés. Igaz is ő nem lett volna ennyire elragadtatva, ha meglátta volna, hogy egy másik csajt ölelgetek, még akkor sem, ha szimplán csak elkaptam. Egy kedves mosolyt varázsolok az arcomra, hogy inkább hálás azért, mert elkaptam mintsem meg akarjon verni érte. Ez picit megnyugtat, mert az alkohol hatására nagyon is felszabadult szoktam lenni és néha a viselkedésem egyáltalán nem illendő lesz. Amint átreppenek ezen, már az üvegeket is keresgélem a földön. Mielőtt bármit is szólhatnék, Mikey hozzánk lép és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is tűnik el kettőnk közül a tömegben. - Hát, néha olyan érzésem van, mintha józanul is részeg lenne. - Mondom kicsit szélesebb vigyorral az arcomon. Mindenki kicsit jobban közvetlen a másikkal, ha iszik. Ezt pontosan tudom a baráti társaságomról. - Karin? - Ismétlem meg, ahogy összeráncolom a homlokomat, csak hogy biztosan jól értettem-e és nem Karen akart lenni. Túlságosan is hangos a zene jelenleg, hogy bármit is tisztán értsek. Ami azt illeti a neve sem hangzik amerikaiasan, de nem vagyok előítéletes. Biztos, hogy csak félre hallottam. Kicsit megtisztelve érzem magam, hogy hivhatom Szöszinek, ahogy a többiek, így egy apró mosoly jelenik meg az ajkaimon. Aprót biccentek ezzel jelezve, hogyha a becenevét jobban szereti, akkor azon fogom szólítani. A tálcára való felpakolás nem úgy sikerül, ahogy én azt elterveztem és a dupla látásom sem igazán segit, hogy az üvegek a tálcán maradjanak. Viszont magamnak is bizonyítani szeretném, hogy nem ittam én olyan túl sokat, hogy ne bírja el vinni. - Menni fog. - Kedvesen rámosolygok, nem sértődök meg a kérdésén, hisz van egy sejtésem, hogy az előző látványtól aggódik, hogy egyáltalán sikerül-e felállnom vele. Előre engedem, én pedig utána megyek, így legalább nem látja, hogy mennyire is kapaszkodok a tálcába, hogy a tömegben véletlenül se verje ki senki se a kezemből. Amint megérkezünk a konyhába, le is rakom a pultra, hogy ne vegye észre, hogy görcsösen fogtam. Egy szélesebb mosollyal ajándékozom meg, ahogy felém fordulva magyaráz, hogy miért is ő takarít. - Ez kedves tőled. De azért szórakozni ne felejts el. - Kacsintok rá, mert egy házi buliban bulizni és jól kell érezni magad. Bólintok egyet, de azért megyek utána a kamrába, hogy segítsek neki. Arra viszont nem számítok, hogy ennyire hamar áll meg, így a sebességem és az alkohol mennyiségtől, ami már bennem van, nem tudok megállni, így belé botlok, aminek a következtében a jobb kezem a csipőjére simul, míg a másikkal a mellettem lévő polcot kapom el, így megint túl közel kerülünk egymáshoz. Zavaromban nem is figyelem, hogy amelyik kezem a polcon van, meglököm az egyik üveget, ami elkezd dülöngélni. Erre reflexből nyúlok utána, amivel egy lánc reakciót indítok el és egyik üveg dől el a másik után. Szerencsére megállítom őket, mielőtt legurulnának a polcról és ebben a fagyott állapotban hagyom a kezem, ahogy hátrébb lépek. Inkább meg sem próbálom felállítani őket, mert abból katasztrófa lenne. - Oké én... Ööö... Nem nyúlok semmihez. - Tartom fel a kezeimet, ahogy hátrálok. Remélem azért nem küld el, mert szerencsétlen vagyok. Mikey elültette a bogarat a fülemben, és egyet kell vele értenem, hogy nem is olyan rossz csaj. Főleg így, ahogy jobban meg tudom nézni őt. Amíg nem rám figyel, addig finoman megrázom a fejemet, hogy ezt kiverjem belőle, hisz nekem barátnőm van. - Amúgy, alapesetben nem vagyok ennyire béna. Esküszöm. - Próbálom menteni a menthetőt, most túlságosan is sokat ittam, de erre szükségem van. Kimegyek a kamrából, ha már végzett és legszivesebben segítenék neki, hogy elveszem tőle az üvegeket, de szerintem jobban járok, ha most tényleg nem nyúlok semmihez. - Mi a kedvenced? - Döntöm oldalra a fejemet, hogy lássam őt, ahogy a pult mellett állok. Kíváncsi vagyok, hogy az előttem lévő üvegek közül, melyiket issza. Én végig nézegetem, hogy mik vannak a sörön kívül, de talán bölcsebb, ha most nem keverem mással. Ezért is fogok meg egy üveggel, majd kinyitom, miközben figyelem, hogy mit felel.
Nem szoktam én ilyen kétballábas lenni, de most tényleg nem láttam az a textíliát. Az események pedig, miután visszatér a normál érzékelésem, mert csökken az adrenalin szintem, azt hiszem, eddig egészen jól végződtek. Legalább is elsőre úgy tűnik, senki sem sérült meg komolyabban, és legrosszabb esetben egy-két kisebb kék-zöld folttal megúsztuk. A srácot sem vágtam orrba vagy szájba, ahogy az egyensúlyom próbáltam megtalálni. Kár lett volna, mert nagyon helyes, és eddig teljesen normálisnak is látszik. Hogy a zaj vagy az alkohol, vagy ennek az együttes hatása, de látom, hogy nagyon azt nézi, hogyan beszélek, és én is azt veszem észre, hogy ugyan ezt csinálom. Szólni kell a DJ-nek, mert ebből baj lesz, állapítom meg magamban. - Örülök. Igen, én is jól vagyok - mosolygok kedvesen válaszolva. Nekem fel se nagyon tűnt, hogy még mindig a karjaiban vagyok, csak akkor, amikor egy meglepett „Oh”-val elenged. Majd hátralép, és szabadkozni kezd, amit nem tudok hová tenni. - Mármint, hogy elkaptál? - kérdezem széles mosollyal. Hogy tovább tartott a karjaiban egy jó pasi, az sosem zavart, és most sem fog. - Azért kifejezetten hálás vagyok. Nem szeretném már a suli első hétében összetörni magam - árulom el neki, bár máskor sem, de most pláne nem. Majd észreveszem, hogy a földet nézi, és valószínűleg vagy a leesett üvegeket keresi, vagy azt, hogy miért is zúgtam a karjaiba. De mielőtt én is megnézhetném bármelyiket is, egy erős férfikar öleli át a vállamat. És mielőtt rákérdezhetnék, hogy mit is szeretne, bemutatja és fényezi a haverját előttem. Sok hasonlóban volt már részem, akár közvetve, akár közvetlenül nézzük, bár az, hogy egy srác a haverját fényezze, mégsem olyan gyakori, mint azt gondolnák egyesek. Viszont így csak nézek, és próbálom feldolgozni az eseményeket, még akkor is, amikor a megmentőn fülébe súg valamit, és elhagyja a helyszínt. - Nem gond! - hárítom, bár kedvesnek tartom, hogy a haverját mentegeti. Tényleg jó fejnek tűnik. A következő megjegyzésére pedig elnevetem magam, de most megcsap a férfias illata is. - Mármint midig részeg? - kérdezem játszva az értetlent, bár tudom, hogy hogyan is értette. - Örvendek, AJ! Karin vagyok, de Te is hívhatsz Szöszink, ahogy a legtöbben - mutatkozok be én is. Sosem vettem ezt zokon, mert ez a becenév csak egy testi tulajdonságot emel ki, amit ráadásul mindig szerettem. - Köszi! - mondom hálásan, és leguggolok én is, a tálcát pedig a földre teszem. Viszont úgy látszik, nem csak én vagyok koordináltalan, mert pár üveg tálcára helyezése után, már saját maga borítja el az általa felállított üvegeket. Nem nevetem ki, mert én is szoktam ilyen lenni, és még alkohol sem feltétlen kell hozzá. Én is elkezdem feltenni az összeszedett palackokat, és, amikor végeztünk, ő veszi fel. - Vigyem én? - kérdezem kedvesen, mert, ha nem érzi elég stabilnak magát, akkor inkább adja át. Elsőre nem törtek össze, de nem kéne kockáztatni, mert a végén még valakibe beleáll egy üvegszilánk. Akár ő viszi, akár én, a konyha irányába indulok, mert oda szánom őket, hogy majd kidobásra kerüljenek. - Nem, én csak besegítek, mert a szervező ikerhúgának vagyok a szobatárs-barátnője - osztom meg vele, hogy miért is segítek a rendrakásban. - És persze, csak hozok ki italokat még - mosolygok, és a kamra felé indulok, ahová betáraztuk a piát, és a rágcsákat. Ha gondolja, megvárhat a pultnál, mert csak pár lépés, vagy segíthet is, ha szeretne, és elég stabilnak érzi magát. Kár lenne a piáért, ha összetörnénk. De szabad akaratából dönthet, én akkor is iszok vele.
Az alapozás után hamar odaérünk a buliba taxival. A félhomályban hallgatom a zenét és a srácokkal is elég jól érezzük magunkat, idézzük fel a hülyébbnél hülyébb történeteinket, amiken nagyon is jókat nevetünk. Még én is jól érzem magam, pedig délután még semmi kedvem sem volt idejönni. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, mióta itt vagyunk, de csak most érzékelem, hogy nem csak mi vagyunk a buliban, hanem elég sokan, olyanok is, akiket nem is ismerek. Pont ekkor kezd felém dőlni egy lány, tálcával a kezében és bármennyire is szeretnék segiteni, valószínűleg csak nagyobb gondot okozok azzal, hogy kiütöm a kezéből a tálcát. Csak a csörömpölés után nézek le, hogy mi lehet menthető. Ahogy nézem semmi sem tört el, de sokáig nem vizsgálhatom, hogy minden üveg rendben van-e, mert a karjaimban lévőnek hallom a hangját. Fókuszálok az arcára, hogy kiértsem ebben a zajban, hogy mit is mond, de az alkohol mámorától kicsit több idő, mire eljutnak a szavai hozzám. - Persze, jól vagyok. Te? - Nézek rá, mert meglehet, hogy a nagy kapkodásomban véletlen megütöttem vagy rosszul kaptam el. Lepillantok magunkra és csak most tűnik fel, hogy még mindig elég közel ölelem magamhoz. - Oh... - Köszörülöm meg a torkomat és mint, aki áramba nyúlt volna olyan gyorsan engedem el és lépek egy kicsit hátrébb. Zavarban vagyok, bár a félhomályban ezt nem látni, szerencsémre. - Sajnálom. - Nézek rá nagy szemekkel és csak most van időm végig nézni rajta. Az alkoholtól elég nehezen tudok egy pontra összpontosítani, de még így is megakad rajta a szemem. Majd lenézek a földre arra a pár sörös üvegre, amit szépen kivertem a kezéből. Már épp szólalnék meg, mikor Mikey lép közelebb. - AJ a haverom, jó fej srác. - Karolja át a lány vállát, ahogy elég idétlenül mutat be engem neki. Vonom fel a szemöldökömet, de mielőtt megszólalhatnék, már velem szemben áll nagyon is közel, miközben megveregeti a vállamat. - Fú öregem, bomba csaj. - Mondja a fülembe úgy, hogy csak én halljam és hallom a hangjában az elismerést, pedig eszem ágában sincs se csajozni, se felszedni. Viszont az kétségtelen, hogy nagyon is jól érzem magam és az alkohol is segített, hogy felszabaduljak és a gondolataim se egy ember körül forogjon. Amint Mikey elsétál, utána nézek, ahogy eltűnik a félhomályban a tömegben, majd egy kicsit közelebb hajolok a lányhoz, hogy hallja a zene közben, hogy mit mondok neki. - Ne haragudj. Mikey ilyen, ha iszik... - Rántom meg a vállaimat, ahogy bocsánatot kérek az egyik haverom viselkedéséért. De jobban belegondolva nem csak akkor ilyen, mikor iszik. - Igazából mindig ilyen. - Még hozzáfűzöm, hogy ne lepődjön meg, ha másnap reggel is valami hasonló megmozdulása lesz. Már ha ők ketten egyáltalán fognak-e találkozni reggel, mert nem tudni, hogy ki mikor lép le. - Aaron vagyok. De mindenki AJ-nek hiv. - Mutatkozok be neki, ha már ilyen szépen kivertem a kezéből a tálcát és elég közel kerültünk egymáshoz. - Segítek összeszedni. - Guggolok le és kezdem az üvegeket a tálcára állítani, ami kisebb nagyobb sikerrel megy. Képzelem, hogy a haverjaim mit szólhatnak most, hogy mi a fenét csinálok. Egy-két üveget mire felállítottam és tettem volna a harmadikat oda melléjük, az alkoholnak köszönhetően felborítom őket és megint csak elgurulnak. Csak sóhajtok egyet, talán nem kéne már többet innom a mai nap, de most erre szükségem van. Megpróbálom kicsit lassabban és óvatosabban feltenni őket a tálcára, bár az is lehet, hogy én mire eljutok két üvegig, addigra ő már rég felpakolta a többit. Azért a tálcát megfogom és ha mutatja, hogy merre, akkor el is viszem oda. Bár nem vagyok pincér és ez az első, hogy tálcával egyensúlyozok a tömegben, félhomályban, azért sikerül eljutnom ahova megyünk. Lerakom a tálcát és ránézek. Annak ellenére, hogy érzem, hogy dülöngélek ez nem látszik meg rajtam. - Te vagy a házigazda amúgy? Csak azért kérdezem, mert hogy takarítasz. Vagy van kedved inni is? - Kérdezem bátran, kell még alkohol és ha nem a haverjaimmal kell innom az még jobb lenne. Ők már úgyis tudnak mindent az életemről, most jól esne egy olyan társaság, aki semmit sem tud rólam. Ha viszon nem engedte meg, hogy segítsek elvinni a tálcát, akkor a barátaimhoz visszalépve folytattam velük a beszélgetést.
A buli helyszínén nem én voltam a fogadóbizottság, főleg, hogy gőzöm sem volt, hogy kik jöhetnek, és kik nem. Ezt a nemes feladatot a főszervező vállalta magára, míg a tesója és én csak azt vállaltuk, hogy az ajtónál figyelünk, hogy legyen mindig wellcome drink. Inkább rövid italokat helyeztünk ki, bár abból lehetett választani, mert volt inkább lányok számára édesebb likőrszerű valami, de volt vodka is, meg valamilyen gyógynövényes dolog, aminek én már a szagát sem bírtam. Persze egy idő után a vendégeket az fogadta, aki a közelben volt, és az nyomta az érkező kezébe a kispoharat. Hogy mennyire figyelt, hogy kinek mit ad, azt már nem tudom. A fényeket, amennyire lehetett mérsékeltük, bár a konyhát hagytuk normál fénynél, mert oda kellett. A többiben a bulihoz illő, inkább sötéttbe hajló félhomály volt. A nappaliban pedig, ahol a zene volt, ott csak néhány kisebb, színes gömb világított elemről/akksiról, hogy azért a szoba ajtótól távoli részében is lássák egymás sziluettjét az emberek. Felmerült, hogy gyertyát kéne tenni az asztalra fényforrásként, hogy lássák a poharakat, meg, hogy mit akarnak inni, de elvetettem, mert nem akarunk balesetet, így néhány fénygömböt tettünk egy átlátszó üvegtálba. Én sokat voltam a „tánctéren”, és viszonylag kevés piával is nagyon jól szórakoztam. Kicsit ismerkedtem is, beszélgettem vegyesen fiúkkal, lányokkal, hiszen szeretek új embereket megismerni, barátságokat kötni. Bár nem én szerveztem, örültem, hogy eddig mindenki jól érzi magát, és nem volt balhé sem. Pár óra múlva a házigazda megkéri a tesóját és engem, hogy kicsit rendezkedjünk, mert, reggel húzós lesz, ha most csak kifelé pakolunk. Ezzel egyet is éretettünk, mert tisztán, és lehetőleg teljesen épen kell visszaadnunk a szülőknek a házat. Lehet, szükségünk lesz még erre a helyszín-lehetőségre, és nem ezen kellene elbukni. Nem érzem magam részegnek, mert nem szédülök, a piát már kitáncoltam, és egyébként is iszok mellé vizet is, hogy ne fájjon holnap a fejem. Így egy közepes, kör alakú tálcával a kezemben indulok az egyik asztal felé. A félhomályban viszont nem látok mindent jól, és egyébként sem a földet bámulom, hanem az embereket, akiket kerülgetek, és próbálok nem megütni senkit sem véletlenül, vagy azt elkerülni, hogy engem meglökjenek. Az asztalán lévő társaság is készségesen enged teret, de azt nem látom, és szerintem ők sem vették észre, hogy a lábuk alatt egy székről leesett textília gyűrődött össze. De persze én megtaláltam, ráadásul az egyik vége valakinek a lába alatt maradt, bár lehet, hogy én voltam a bűnös, így a szabadnak hitt lábam, amivel lépni akartam, persze megakadt, és elveszítettem az egyensúlyom. Utána nagyon felgyorsultak az események, mert azt tudom, hogy egy pár pillanatig a tálcára, amin már voltak italos üvegek, figyeltem, hogy stabil legyen, de a következőben, már minden kiesett. És nem csak a fejemből, hanem a kezemből is. Viszont nagy meglepetésemre nem zúgtam el, mert valaki stabilan tart egy olyan helyzetben, amiben fizikai képtelenség lenne egyedül megállni, mert jócskán átlendültem a súlypontomon. Erősen fogom én is a megmentőmet, és ő is engem, így stabil vagyok, de csak akkor tudok megszólalni, amikor az ijedtség már alább hagyott. - Köszönöm a mentést! - köszönöm meg, ahogy igyekszek a saját lábaimra állni. - És bocsánat! Nem akartam - szabadkozok. - Jól vagy? Nem ütöttelek meg? - kérdezem, ahogy felnézek rá. Jóval magasabb, mint én, és nagyon jóképű is. Ezt még félhomályban is látom. Hallottam az üvegcsörömpölést, de nem úgy érzékeltem, hogy bármi tört volna. Ezek erős üvegek. Annak valahogy másabb hangja van, ha törik valami. Szóval az várhat, amíg azt tisztázzuk, hogy mindenki jól van-e.
Már két hónap telt el a szakítás óta, mégsem érzem magam jobban. Az edzéseken sokkal keményebben dolgozok, ami hosszú távon nem fog jót tenni és hamar tönkre fogom tenni magam. Ezt már mondta nekem a nővérem, aki jobban tudja, mivel orvos. De az, hogy folyamatosan látom az exemet a folyosókon nem segit, hogy felejtsek. Borzalmas így látni, hogy nem mehetek oda hozzá és nem ölelhetem meg. Az igaz, hogy még nem láttam egy másik sráccal sem, de akkor sem értem, hogy miért szakított velem. A gondolataim közben, ahogy nézem őt, a barátaim lépnek a képbe, ezzel megszakítva a látványt. Összeráncolva a homlokomat, nézek rájuk, mert nem hallottam, hogy miről beszélnek. Ilyenkor általában elhalkul minden körülöttem és belemélyedek a gondolataimba. Persze a barátaim mindig tesznek róla, hogy visszahozzanak a valóságba. Direkt beálltak elém, hogy még véletlenül se lássam őt, ahogy a szekrényébe pakol. - Jössz akkor AJ?! - Csettintget az arcom előtt Blake, hogy figyeljek rá. Sóhajtok egyet és próbálok visszaemlékezni, hogy miről is volt szó, de most teljesen máshol járok fejben. - Ahj, hova? - Vonom össze a homlokomat, ahogy kérdőn és fáradtan nézek rá. Még egy apró sóhaj is elhagyja az ajkaimat. - Bulizni! Ryan hívott. - Kérdőn tárja szét a karjait, ahogy rám néz. Sóhajtok még egyet, de most pont nem erre van szükségem. Azonban a barátaim az ellenkezőjét gondolják, hogy most a buli és az alkohol tenne nekem a legjobbat. - Baromira nincs kedvem. - Az arc kifejezésem, mintha citromba haraptam volna. Most jobban örülnék, hogyha egy picit békén hagynának és el lehetnék a saját gondolataimban. Gyorsabban ki tudnám verni az exem a fejemből. Vagy nem. - Ne már. Még mindig a csaj miatt vagy ilyen? - Öklöz bele a vállamba, hogy térjek észhez. - Nem miatta vagyok ilyen. De most tényleg nincs kedvem bulizni. - Idegesen dörzsölöm meg a vállam, ahol megütött. Most elküldeném őket a fenébe, de tudom, hogy csak jót akarnak nekem és ahogy végig nézek az arcukon, van egy olyan érzésem, hogy addig nem szabadulok tőlük, amíg el nem megyek. Végül addig nyaggattak, amíg bele nem mentem, bár már a végére inkább nyűszítettem volna. Még aznap este össze is futtottunk korábban Blake-nél. Rengeteg sör és rövid italos üvegek voltak az asztalon. Amint beléptem a házba, egyből a kezembe nyomtak egy üveggel. Belekortyoltam és most annyira marta a torkomat, mint még soha. Fintorogtam is és rápillantotam a cimkére, hogy biztos, hogy ezt a sört szoktuk inni. Miután megbizonyosodtam róla, hogy igen, ittam belőle még egyet, de ez sem esett jobban. Egy kicsit beszélgettünk, régi dolgokat idéztünk fel, amik nekem is jó emlékeket hoztak a felszinre és kezdett egyre jobb kedvem lenni. Nem véletlenül ők a barátaim, mindig tudják, hogy hogyan is kell elterelni a figyelmemet. Egyre több üveg sör gördül le a torkomon és egyre jobban ízlik, megint olyan mint régen. Nevetgélünk, majd Blake rátekint az órára és előkapja a telefonját, hogy hívjon nekünk egy taxit. Most már valósággal jobb hangulatom van és egyre jobban várom, hogy egy kicsit lazítsak és táncoljak. Bár nem én vagyok a legjobb táncos, de ha eleget iszok, akkor ez nem érdekel. Pár perccel később már mindenki kapja magára a kabátját és cipőt, mert hivtak, hogy itt a taxi. Lementünk az utcára és elsétáltunk az autóig, ahol beszállva, megadtuk, hogy hova szeretnénk menni, majd már indultunk is. A sok alkoholtól már mindenkinek megvan a hangulata és ahogy nézem a tükörben a taxi sofőr is jókat mosolyog a beszólásunkon, amivel egymást szoktuk ugratni. Nemsokára meg is érkeztünk, ahol már azért az utcán is lehetett hallani, hogy megy a buli. Kifizetve a taxit, sétálunk be a házba, ahol ahogy nézem már mindenki jól érzi magát. Beljebb mentem a haverokkal, egész sokan vagyunk és olyanok is vannak itt, akiket nem ismerek. A saját társaságomban maradok, sétálunk beljebb közben mindenki szerzett még valamit inni. Ahogy telik az idő még jobb kedvem lett, és ezt az alkoholni is köszönhetem azért. Jókat szórakozunk és nevetünk a fiúkkal, mikor azt veszem észre, hogy szétnyilnak és egy lány lép be közéjük, már amennyit látok belőle a szédülés közepette. Látom, hogy esik felém, vagy csak úgy érzékelem, így automatikusan kapok felé. A nagy kapkodásban, hogy elkapjam őt is és a tálcát is, sikeresen kiverem a kezéből a tálcát az üvegekkel - még ha ő meg is tartottam volna -, de legalább őt elkapom. Hallom, ahogy az üvegek egymás után koppannak a földön és ez az arcomra is kiül és reménykedek abban, hogy egyik se törjön el. Csak akkor nézek oda mikor abba maradt a csörömpölés, de közben még mindig magamhoz húzva tartom a lányt a karjaimban.
Gyorsan elrepült a nyár, amit otthon töltöttem. Már nagyon rám fért, hogy otthon legyek a családommal és az ottani barátaimmal. Nem egyszerű ez a kétlaki élet, főleg ilyen távolságban, de még mindig úgy gondolom, megéri. A múlt hétvégén költöztem vissza Cornell kolijába, szerencsére ugyan azzal a barátnőmmel, akivel a múlt évet is töltöttem. A költözésben most is segítettek a szüleim és a bátyám, akik vasárnap este repültek vissza Osloba. A héten pedig már meg is kaptuk az új órarendet erre a félévre. Persze a legtöbb alaptárgy időpontja fix, de azért van lehetőség a variálásra, így sikerült ismét szabaddá tennem a pénteki napot. Remélem, ez így is marad, mert a diákmunkákra továbbra is szükségem van, és New York városa nem a szomszédban van. Persze nem is a világ végén. A héten felhívtam azt a fejvadász céget, akinél mindig beregisztrálok diákmunkákra, és leveszik a vállamról a keresgélés terhét. Most sem gördítenek akadályt, szívesen fogadnak, csak be kell mennem, hogy aláírjam az új szerződést. Ha változik az órarendem, azt most is rugalmasan igyekszenek kezelni. Diákmunka, sokszor nem rajtunk múlik a szabadidő, hanem a sulin. Így viszont a suli első hétvégéjét szabadon töltöm New York városában, az egyetlen kötelező jelenésem a fejvadász cégnél van. Ja! Megbeszerezni néhány könyvet, amit kiadtak a tanárok. A barátnőm ikertestvére itt tanul az egyik helyi egyetemen, és a párja bulit szervez, amire értelem szerűen mi is hivatalosak vagyunk. Milyen is lenne, ha testót és a barátnőjét/szobatársát, aki ott tölti velük a hétvégét, nem hívnák meg? Fura, és megbántottság lenne, mármint a testvérek között. Mivel a srác szülei jól keresnek, így a házukban elférünk, és a szülők sincsennek itthon. Na, nem mintha nem engednék meg úgy is, ha otthon vannak, de így mégis másabb. Mivel közel állunk a szervezőhöz, így mi hamarabb, már délután ott vagyunk, hogy segítsünk a készülődésben. A buli persze csak este kezdődik, de addig sok teendő van, mert be kell vásárolni, kipakolni, elrendezni mindent, hogy minden és mindenki kényelmesen elférjen. Este pedig kezdődik a banzáj, és lassan érkeznek a vendégek. Ahogy pedig haladunk előre az időben, úgy fokozódik a hangulat, bár a hangokra figyelünk, mert nem szeretnénk, ha a rendőrök vetnének véget a szórakozásnak. Jó a hangulat, a zenét, az egyik diák szolgáltatja, akinek a hobbija a DJ-skedés, de nekünk pont kapóra jött. Az italok és a kaja is fogy, bár ez utóbbit elég könnyű pótolni, hiszen van házhoz szállítás. A normálisabb ételek általában melegen, frissen jók, nem úgy, hogy éjfélre már kihűltek, és több bajt okoznak, mint hasznot, mint egy olajos/zsíros pizza. Az italokból pedig bőven vettünk. Tizenegy-éjfél környékén szinte már minden asztalon vannak italos üvegek, poharak, kaják, tányérok, és alig lehet megállapítani melyik üres, melyikben van még valami. Ráadásul így azt sem lehet látni, hogy mit kell pótolni, így a házigazdával elkezdünk egy kicsit pakolni. Nem feltűnően, csak az üres üvegeket, és néhány poharat szedünk össze, hogy majd ki tudjunk újakat tenni. Meg elmosni azokat a poharakat, tányérokat, amik nem egyszer használatosak. Egy üres tálcával a kezemben indulok meg az egyik falhoz tolt asztalhoz, hogy leszedjem róla a fölösleget, bár ehhez át kell jutnom néhány srácon, akik ott állnak, beszélgetnek és fogyasztanak. - Sziasztok! Elvihetem az üres üvegeket? - kérdezem kedvesen, jelezve, hogy abban kérném legalább a segítségüket, hogy helyet adjanak. Nem mondom, hogy szín józan vagyok, mert én is bulizok azért, de egyéként is pincérkedek, így „pár” üres üveggel talán baj nélkül elboldogulok. Legalább is remélem, de arra nem számítok, hogy az egyik lépésnél valamiben megakad a lábam, és a magas, világosbarna hajú srác felé billenek.
Kezdőlap
