- Ohh bassza meg! próbálok a kulcslyukba találni, de nem megy, a fejem még totál kótyagos. A kezemet egy srác akarja irányítani, aki egész végig a liftben falt. Úgy smárolt, mint valami hal, már félig a fenekemre van tapadva érzem, ahogy rám meregeti a micsodáját, és bár nem elég ahhoz, hogy józan legyek, mégis valami isteni sugallat vagy egy segítő kéz, ami nem az övé, segít betalálni és mielőtt bejöhetne csukom rá erőből az ajtót. Talán az arca bánta, mindenesetre mindenki felkelt a házban rá, a kiabálásra és a csattanásra is. Belőlem csak egyszerűen kitör a nevetés, jól magunkra zárom az ajtót és a magassarkúmban próbálok meg a konyháig eljutni, lábujjhegyen, ja alapból azon vagyok, nekem nem hat a hang, eddig is ebben jöttem. Esküszöm csendesnek tűnök, mire kinyitom a szekrényt és kiesik két pohár, mázli, hogy műanyag, de a pattogása szerintem simán felveri Harpert, aki amúgy sem kedvel és hajnali 3-kor felverni nem éppen lesz fehér zászló felé. - Psssszt. mutatok a szám elé az ujjammal a pattogó poharak felé, amiket alig tudok elkapni, de megvannak. Olyan büszkén rakom vissza őket, mintha legalább az olimpián nyertem volna és amint ezt le tudom dőlök neki a pultnak fellélegezve. Nem mozdulok, óvatosan próbálom meg levenni a cipőmet, ami sikerül is, már komolyan tudom az osonást tökéletesíteni a fotel felé, mert nincs az az isten, hogy eljussak az ágyamig. Ledőlök a kanapéra, izzadt vagyok és azt hiszem elég alkohol szagom van. Nagyon rossz napom volt, nem terveztem bulizni ma, de jött egy csajszi, aki egyedül ült a pultnál, a munkám véget ért hamar és mivel voltam olyan hülye rákérdeztem, és akkor elmondta, minden szar nap egy pasi mvel kezdődik. Szakítás és társai, a megszokott blabla, ami megsiratta a lánykát. Én meg olyan hangulatban voltam, hogy miért ne. Ittunk, sokat, éppen az ujjaimon próbálom számolni mennyit, és ez mennyi pénz volt. Kocsit akartam venni, mert a tömegközlekedéstől rosszul vagyok, de elnézve az ujjaim számát, amiből határozottan duplát látok nem lesz kocsi a hónapban. Majd a következőben. Szinte senki nem tudja, hogy milyen kurva gazdag lennék ha a régi énem felszínre törne, a felelőtlen Kes, aki csak azért élt, hogy szórakozzon. Minden veszteség feltár valamit, bennem a felelősséget nyomta a felszínre, fájt, de túl leszek rajta azt mondták, bár tudom, hogy mint csak hazudtak, hogy jobb legyen. De nem lett basszátok meg! Lassan emelkedek fel a fekvésből, minden forog, és le akarok feküdni, ez a kanapé szar, de nincs pénzünk jobbra a főbérlő meg nem éppen a legjobb fej, hogy ezt állja nekünk. Az ágyam pihe puha, még a családi házból hoztam el, ahova mehetnék most is lakni, minden a kényelmemet szolgálná, de a sok emlék. Amitől csak annyit érzek, hogy innom kell. Nekem nem pasi gondjaim vannak, az élettel van bajom és Harpernek azt hiszem lassan velem lesz baja, mert az asztal olyan sebességgel ment neki a lábamnak, hogy ha még nem kelt fel akkor most majd fog.
It is hard to believe that a man is telling the truth when you know that you would lie if you were in his place.
Vannak jobb és rosszabb napok. Ilyen a pop szakma. Próbáltam ügyesen lavírozni, hogy mindenkinek könnyebb legyen az élete, persze a vezető szabadságon van, így minden munkája az én nyakamba szakadt. Voltak dorogosok, balesetezők és pár alkohol mérgezés. New York erről híres, képesek reggel tízkor is ilyennel előállni. Csak legyen elég lavór kéznél. Mert nem kellemes ha telibe hánynak. Főleg ha a gyomruk tartalma nem áll másból, mint piából. Ilyenkor azért kicsit könnyebb, hogy a papírok mögé kell bújni és nem pedig a rohangálni a betegek között. Bár mikor megláttam azt a paksamétát amit rám hagytak csak lemondóan sóhajtok. Visszaszívom. Inkább három túladagolás, mint ennyi papír. Már az se tudom mikor láttam utoljára napfényt, talán akkor ébredezett a nap is mikor beértem. De fixen tudom, hogy régen sötét lesz, hogy kiszabaduljak ebből a lyukból. Ami dohos és mindenhol güzüszemű halak bámulnak rám. Meg is borzongok, ahogy véletlenül szemkontaktust veszek fel az egyikkel. Alig vártam, hogy az utolsó mappa is eltűnjön előlem és ezzel le tudjam zárni a napot. Kint már amennyire lehet csendesnek nevezni a dolgokat, lecsendesült. Láttam, hogy a kollégák álmosak, fáradtak. A fekete foltok a szemek alatt nem csak nálam teremtenek divatot. - Harper, holnap is te leszel a főnök? - lép elém az egyik fiatal lány, mire a telefonra pillantok, annyiszor írtam le a mai dátumot, hogy képtelenség volt megjegyezni. Végül bólintok, hiszen a nyári szabadságok nem egy hetesek szoktak lenni és Lory épp három hetet kért, ebből egy telt el. Látom, hogy zavartan gyűrögeti a ruháját és már szedem elő a beosztásos papírt, mert érzem, hogy valami közbe jött. - Beszéld meg Briannel, hogy betud-e a jönni, csak egy sms-t dobj mi lett a vége. Köszi – futom még párszor a névsort, hátha nem kell berángatnom a második szabadnapjára készülő srácot. De sajnos nem megy, nem találok alkalmasabbat. Csak intek a többieknek és megyek is haza. A lakás nem épp a legtökéletesebb, de átmenetinek jó, hogy elkerüld a kíváncsi szemeket. Azt se tudom kik a szomszédaim. Viszont Kesia már más tészta. Mikor megbeszéltük, hogy lakótársak leszünk, nem erről volt szó, mármint időben fizet, meg nagyjából rendet tart, de vannak gondjai. Épp csak végeztem az esti rutinommal, és alig vártam, hogy az ágyamba elmerüljek, mikor még pár korty teám vissza volt és egy oldal a könyvből, amit kötelező mód olvasok, hogy ne csak a munka körül forogjon az agyam és eltudjak aludni. Mikor meghallom, hogy megérkezett. Megforgatom a szemem, ahogy ledobok mindent, mert úgy tűnik, hogy ismételten alkohol mámorban úszik. Vagy kúszik. Azokból a hangokból következtetve amik beszűrődnek. Ahogy kilépek a szobából csak lemondóan ingatom a fejem. Nem sokat tévedtem, ahogy a szétcsapott lányra nézek. - Megbeszéltük, hogy hagyjuk a másikat aludni. De látom pont leszarod – csípőre teszem a kezem, ahogy nem messze tőle megállok. Amilyen gázul néz ki, kizárt, hogy közelebb menjek, még lehány. Ma megúsztam, jó lenne sikeresen zárni az éjszakát is. - Meg se kell kérdeznem milyen napod volt.. - enyhe gúny jelenik meg a hangomba, ahogy arrébb rugdalom a cipőit és oldalra döntött fejjel csak bámulom. Sose értettem miért kell így szétcsapni magát valakinek. Nem, mintha nem próbáltam volna. De nem ennyire merültem el benne. - Betalálsz, vagy vonszoljalak be? - intek a szobája felé, amibe csak akkor járok ha épp nem képes már felkelni. - Bár szívem szerint a tusolóba veretnélek rá. Bűzlesz..
A dilidokim szerint már nagyon jól haladok és a mostani ivás sem azért volt, mert lelkileg annyira szarul lennék, csak máson akartam segíteni, aki vélhetőleg hasonlóan van, mint én. Szomorú, hogy mások még mindig képesek egy szóval belerángatni, sokkal erősebbnek kellene lennem, de nem vagyok és erre nem kellene büszkének lennem, de ez most aligha érdekes, amikor azt sem tudom hol állok arccal. A kanapé már szinte vágja a hátam, pedig amúgy puha, nem kemény, de szar, mint a fene, annyira utálom, hogy szinte sikítani tudnék, de ezt sem teszem, mert tudom, hogy a lakótársam nem rajongana érte, mint a többi lakó sem, de igazából sosem érdekelt más ha ittam. Ittasan olyan voltam, mint a régi Kes, aki leszar mindent, és magának él, de ennek vége, ezt be akarom fejezni. A felismerés szinte belémcsap, ahogy a szoba forog és kurvára nem vagyok boldog. Van még baj a fejemben, a lelkemben, hiányzik valaki, aki az tud nekem lenni, akire titkon mindig is szükségem volt. Talán ezért volt az a pasi, tetszett, hogy kellettem neki, de mindenkire hamar ráunok, mert unalmasak. Nem szeretem azt ha csak rám akarnak mászni, a liftben meg is ujjazhatott volna, ehelyett csak fogdosott, annyira rémesen unalmas, hogy ha nem tudnám, hogy a hányinger a piától van erre fognám. - Csendben voltam Harp, nagyon is csendben, csak a cipő, a poharak és az a faszi ott kint volt hangos. nevetem el magam az ajtó felé és végülis mindenfelé mutatva. Most kellene bocsánatot kérnem, erről is sokat beszéltük Mrs. Dilidokival, de még hadilábon állok azzal, hogy bevállaljam ha hibáztam. Túlságosan is a tenyerükön voltam hordozva anyáméknál, most ez visszanyal, de nekem kell vele megküzdenem, de nem megy, rohadtul nem megy. - De udvariatlan vagy. Amúgy jó, ez amit látsz nem az én nyomorom, csak egy másik lányé, akit megsajnáltam. magyarázom az estém sztoriját, bár látom rajta, hogy kurvára le sem szarja, amit mondok. Csak csendet akar és békét, hogy a karikákat a szeme alól eltűnhessenek, vagy csak fakulhassanak az alvással. - Van ám fasza krémem. mutogatok a szemem alá, utalva arra, hogy neki ott van az amire a krém használ, nekem meg nem kell, mert az alapozó mindig olyan tökéletesen takar, már ha éppen felkenem, mert nem érzem fojtogatónak az érzést, hogy valami az arcomon van egész nap. - Segíts! nyújtom felé a kezem tök cuki ábrázattal, már ennél jobban úgysem utálhat, szóval azt hiszem a fürdőbe megyünk. Mindig is volt benne valami vonzó, amit nem engedtem kibontakozni, mert tudom, hogy csak duma lenne, de részegen minden annyira más. - Fürdeni szeretnék, be is jöhetnél velem. nevetem el magam a kezemet a szám elé kapva és mielőtt őt hánynám le rohanok, meglepően gyorsan és egyenesen, csak az ajtófélfa találkozik a könyökömmel, a fürdőbe, egyenesen a WC-be, amibe tűpontossággal bele is találok. - Hozz nekem vizet, kérlek. jön egy újabb adag és leroskadok a padlóra, ennél rosszabb nem is lehetne már.
Kezdőlap
