Az, hogy megbízást kapjak egy rendőrségi ügyben való közbenjárásra, rendkívül ritka. Most mégis egy ilyen rendkívül ritka alkalomra kerül sor, ugyanis egy gyilkossági ügyben, illetve egy gyilkossági kísérletben kell közbenjárnom. Egy nívós cég igazgatóhelyettese kérte a segítségem, akit kis híján megölt egy férfi egy gyilkosság vádlottjának autójával. Ez egy jól fizető munka volt, így igyekeztem a legjobb formámat mutatni, hozni, hogy lehetőleg jó első benyomást keltsek a megbízómban. A rendőrség is aktívan nyomozott, de nekik voltak jogi korlátaik. Nem mondom azt, hogy nekem nem, mert azért az én korlátaim sem voltak határtalanok, de mint magánnyomozó, kevésbé voltam kötött és meg voltak a magam módszerei, magam forrásai. Kapcsolatok, technikák, gondolkodás mód és kötetlenség. Részleges kötetlenség. Már meg volt az előzetes egyeztetés is, a szerződés is és már megtettem az első lépéseket is. Felmértem az autóbaleset terepét is és átfésültem az irodákat is a cégen belül és beszéltem a könyvelő, illetve a halott igazgató feleségével is. Gyerekek nem voltak. Megpróbáltam beszélni a rendőrséggel, de nem voltak túl kommunikatívak, bár azért sikerült végül információkhoz jutnom. Nem mondtak el mindent, még nem, de azért ki tudtam belőlük csikarni dolgokat, hiszen mégis csak az egyik áldozatnak dolgoztam és a céljaink is közösek voltak. Egy cigivel a számban indultam meg az igazgatóhelyettes, Dickenst kórterme felé, hogy egyeztessek vele a nyomozás jelenlegi állásáról, de, ahogy a folyosón lépkedtem és pöfékeltem rám szólt egy ápoló, hogy a kórház folyosóján tilos dohányozni, mire megvolt a magam válasza: "Kapd be" feleltem neki, majd a félig elszívott cigit eldobtam a metlakira. - Taposd el akkor - morogtam rekedtes hangon. A takarítónő száját húzva intézkedett, az ápoló pedig morcosan húzta a száját. Nem leszünk barátok, tudom. Mikor beléptem a férfi privát kórtermébe, kinyitottam az ablakot és újra rágyújtottam. Az ajtó csukva volt és az ablakban bagóztam, szóval mindenki bekaphatja. - Itt nem lenne szabad cigiznie. - Magának meg nem lenne szabad pszichopatákkal lökdösődnie az autópályán. Egy rohadt cigitől nem lesz senkinek baja. Amúgyis nyitva az ablak. - Engem nem zavar. Csak be ne nyissanak. - Már úgyis belém kötött egy köpenyes pincsi a folyosón. A következőnek az arcába pöckölöm a parazsat - vontam vállat. - Miért cseszi el a pénzét erre a koporsószegre? - Mert jó a fizetésem. Térjünk rá a lényegre - köhögtem és levertem a hamut az ablakon túlra. Már éppen bele akartam volna kezdeni, amikor kinyílt a kórterem ajtaja és egy Lora sétált be. - Na szép. Más sem hiányzott, mint az igazság olasz istennője. Dolly a bárány - fintorogtam. - Ha azt hiszi Carter ártatlan, akkor maga is olyan, mint Lustitia és bekötött szemmel hadonászik a mérleg mellett a kardjával. Ha jót akar a társadalomnak, akkor inkább ügyésznek áll, mint védőnek - megszívtam a cigit, majd kihajítottam a csikket az ablakon. - Vagy foglalkozik válóperekkel. Sok nőnek tenne vele jó szolgálatot. Segítene kiperelni a pasikat még a szőrzetükből is. Máshoz úgyse nagyon értenek. Üzenem a könyvelőnek, hogy nagyon kényelmesek a villamosszékek idehaza. Megtámassza a derekat, miközben sül az agya.
Dolores régóta kényelmesen mozgott a polgári jogban. Szomszédjogi viták, válások, adásvételi szerződések, ügyvédi ellenjegyzések, a megszokott menet reggeltől estig. Az ember szinte már annyira keni-vágja a teendőit, hogy csukott szemmel is képes lenne elvégezni a feladatát hiba nélkül. Úgy érezte vérfrissítésre van szükség, valami olyanra, ami egy teljesen másik területére tudja vándoroltatni őt a jog világán belül. Egy ideig próbálkozott különböző ágakkal, belekóstolt a mezőgazdaságba, a környezetvédelembe, a nemzetközi, országok feletti törvényekbe, de a végén legyökerezett a bűncselekmények színekkel teli kavalkádjánál. Izgalmas, pezsdítő, de olyannyira kockázatos vállalkozás ebbe belefogni, mégis valami rettentő módon vonzotta őt az erre épülő ügyekben. Elvégzett egy kriminológiai mesterképzést, kialakította a saját rendszerét, felbérelt kollégákat és elindította magát az úton, ahonnan már soha többé nem nézhetett vissza. Az egyetlen, amit viszont még sosem tapasztalhatott meg, hogy milyen is ezt az egészet testközelből végigkövetni, látni a bűncselekmény helyszínét, végighallgatni a kihallgatásokat, bizonyítékokat keresni, melyre hosszú idő után most először esélye lett; ingoványos talaj, nagy kockázat, de hát ahogy a mondás tartja: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Ez pedig, ha nyeri az ügyet, egy kibaszott aranybánya. Kétrendbeli vádlott, befejezett emberölés és emberölés kísérlete, a főnököt bedarálta a saját alkalmazottja, a könyvelője szúrta le. Ahogy Dolores elnézte a cégadatokat ez nem is volt annyira meglepő, az a megannyi elsikkasztott pénz magáért beszélt, már csak a pontos összeget nem volt képes kideríteni. Újból és újból ismétlődő, teljesen ellentmondásos számok, véletlenszerű minuszok és pluszok, a vak is láthatta, hogy valami itt évek óta nem volt rendben, a szerencséjük eddig is csak annyi volt, hogy a kutyát nem érdekelte a cég vagy a jó összeget fizették meg annak, akinek szemmel kellett volna tartania őket. Mindez egyre reménytelenebb esetté tette a srác ártatlanságát az pedig végképp nem kedvezett nekik, hogy a faszi pánikgörcsöket kapva össze-vissza beszélt könyörögve, hogy higgyék el, nem ő a tettes úgy, hogy taknya nyála egybefolyt, kár érte, hogy közben egyetlen hasznos információval nem tudott szolgálni s pillanatok alatt némult el, ha megkérdezték tőle, hogy akkor mégis kicsoda. Doloresnek a siker érdekében a saját kezébe kellett venni a dolgokat, így hasznosítva elméleti tudását kipróbálta magát a terepen is és elindult, hogy meghallgathassa a helyzet további szereplőit is, kezdve a sértettel, aki állapotából adódóan a kórházban feküdt. Végigkopogott a folyosón, majd ajtót nyitott, ahol ismerős arccal találta szembe magát, ám nem volt sok ideje a megfelelő köszönésre, hisz a töpszli dühgombóc már nyitotta is a száját egy csípős megjegyzésre. - Tissy - mosolyodott el, majd kettejük közé lépett és lerakta az aktatáskáját. - Mr. Dickens - bólintott illedelmesen, majd rátámaszkodott a teremben lévő asztalra. - Mi újság errefelé? Miért pöfékeled tele az ügyfeled szobáját? Hát ezért fizetnek? - tett gúnyos megjegyzéseket pimasz mosollyal a szája szélén. A törpe gondolatait végig vigyorogva és bólogatva hallgatta ezzel sem megadva neki a tiszteletet, csípős, szúrkálódos kedvében volt, de ahogy látta, itt nem kellett elszenvednie a magányt, a férfi csak rákontrázott a gesztusaira. - Tudod fogalmam sincs, te mégis hogyan szerzel klienseket magadnak, mikor ennyire korlátoltan látsz és fogsz fel mindent magad körül - sóhajtott fel. - Mr. Dickens-el szeretnék pár szót váltani, ha persze nem bánja - pillantott rá a fekvő férfira - …így kérlek hagyj magunkra… - pislogott a férfira, várva a válaszát.
- Azért fizetnek, hogy elfogjak egy gyilkost és ne hagyjam, hogy kinyírják, a cigit csak elviselik - legyintettem. - Amúgy meg nyitva az ablak - mutattam a megfelelő irányba, ahol szépen kiszállt a füst nagy része. Itt még nem is húztam fel magam különösebben, de a tahó, hozzáértésemet lefitymáló megjegyzése már sokkal inkább bosszantott. Sosem szerettem, amikor a szakmai hozzáértésem kritizálták, főleg nem az, aki életében nem oldott még meg bűnügyeket, csak a paragrafusokat olvasgatta és a bemagoltakat visszamondta a tárgyalásokon. - Korlátolt? Ugyan, mégis miért lennék korlátolt? Azért, mert nem hiszek el mindent mindenkinek, aki kettőnél több könnycseppet és egynél több zsepit fúj tele a taknyával? Jobb ha tőlem tudja, én sem akarom jobban tudni magánál a paragrafusokat és a bekezdéseket, maga se akarja nálam jobban tudni a detektív munkát. Kettőnk közül én vagyok a rutinos nyomozó, majd én tudom ki gyilkos és ki nem. Nem véletlen fordulnak hozzám az emberek, eddig még mindig megoldottam minden ügyemet, van szakértelmem, ellenben önnel. Villanyos? A cipész sem kezd el pulóvert kötni - mondtam, majd Dickens felé fordultam, hogy neki mi a véleménye. Bólintott, hogy menjek, beszélne az ügyvéddel. Erre csak a szám húztam. - Én voltam itt előbb. De legyen. Csajoké az elsőbbség, beszéljen maga a sértettel előbb, aztán majd én. Odakinn várok - rántottam meg a vállaim, majd elindultam kifelé. - Nem lesz nagy karrierje, már most látom. De nem baj, mindenki a maga kárán tanul. Én is így találtam rá önmagamra és a hivatásomra. Mindig van felvétel a zöldség pultban - kacsintottam, majd kinn leültem a folyosón kihelyezett műanyag székek egyikére. Még mindig püfögtem, de ha azt hitte ezzel most jól megmondta nekem, akkor tévedett, mert egyébként nem sűrűn vettem fel. Nem értettem vele egyet, tudtam a magam igazát, de az önérzetem akkor is sértette. Még a feltételezés is zavaró volt. Oké, ha lenne rálátásom magamra, biztosan tudnám, hogy csak azt kaptam vissza, amit én adtam, de lássuk be, szemernyit sem érdekel éppen kit sértek vérig és nem is érdekel ki mit gondol rólam, mert nekem volt egy elképzelésem, egy véleményem más emberekről, dolgokról és abból nem szívesen engedtem. De ha belegondolok, mindenki a maga igazát védi és a maga elképzeléseit tartja helyesnek.
Kezdőlap
