- Evan, elbasztam, segítened kell! - a hajnali órák ezen köszöntése nem éppen a legjobb ébresztőóra, éppen, hogy az álom a szememre jött máris csengett a telefon, vagyis olyan hatás volt. Kialvatlanul emelem el a fülemtől a telefont, hogy megnézzem rajta az időt. - Evan, itt vagy haver? - ja ilyenkor haver, de nem teszem szóvá. Nyöszörögve veszek egy mély levegőt és megköszörülöm a torkom, hogy meg tudjak szólalni.
- Gill, remélem rohadt nyomós okod van, hogy hajnali 3-kor felkeltettél. - visszadobom a fejem a párnára, de tudom, hogy most nem fogok tudni már visszaaludni, mert kipattintotta a telefoncsörgés a szemem. De nem is hagyja, olyan gyorsan ecseteli, hogy elkapták, a drogokkal a szervezetében és a zsebeiben, ha nem találok neki ügyvédet, azt mondja rábaszott. 24 óra, összesen ennyi, ameddig haza nem szállítják, a spanyol honba, ahonnan származik, bár fingom sincs a jogról, de lehet, hogy ha nem itteni állampolgár akkor nagyjából már most baszhatja.
- Adj egy fél napot és ott leszek egy ügyvéddel, de kurvára sokkal tartozol érte, és főleg egy kiadós alvással. - nem sosem sajnáltam a pénzem, főleg nem a barátomra, volt belőle elég, és tudom, hogy az nem pótol semmit, így nem félek pofátlanul költeni, még olyanokra is, akik nem éredmelnék meg, mert a saját hülyesége miatt keveredtek oda ahova.

Nem volt egyszerű, hogy kapjak egy szabad időpontot egy ügyvédhez, akit elég jónak mondanak a városban. Ilyennel kapcsolatban még nem kellett magamnak védelmet szereznem, a céges ügyvédek ehhez nem értenek, természetesen ők voltak az elsők, akihez mentem. int valami idióta igyekeztem találni valamit az igazi hülyének, hogy kimentsem, nehogy hazatoloncolják drogbirtoklás és ki tudja még mi miatt.
A hölgy neve igéző volt, minden bizodalmam benne volt, ha nem is olyan jó, akkor is ez van, nem fogok találni jobbat ennyi idő alatt, de belépve az iroda előterébe, nem a kudarc szaga csap meg, valami egészen más, a bizalom, a remény, szóval a gazdag környék, gazdag irodája ilyen érzést kelt egy olyanba, aki még nem járt ilyen helyen ezelőtt. Ami kész mázli ismerve engem és az én igencsak nem egyszerű életemet.
- Jó napot! Dolores De La Rosahoz jöttem, van időpontom elvileg  5 perccel ezelőttre. - közlöm, amint a portához érek, vagy recepciós, nem akarok senkit megsérteni, inkább csak kedvesen mosolygok, a késésen fenn sem akadok, nem igazán szoktam annyira pontos lenni, bár tudom, hogy itt kellene.  
- Kérne még egy pillanatot, nemsokára szól, hogy mehet be. - megforgatom a szemem de elmosolyodok, hát persze, ha én késtem jogosan várat, már tetszik a nőszemély. Leteszem magam egy kanapéra, és a megszokott telefonos mozdulattal kezdem nyomkodni, ha várni kell hát várok, remélem megéri.

for me or you?

Evan & Dolores

Manhattanben nem könnyű jogásznak lenni, bár Dunát lehetne rekeszteni velük, az ember meglepődne ha megtudná statisztikailag mennyi csapnivaló, hozzá nem értő ügyvéddel tud összehozni a sors, így hát a sokaság közepette is azok, akiknek igazán van tehetsége a munkájukhoz, igenis felhalmozódnak bonyolultabbnál bonyolultabb, vagy ami még annál is rosszabb unalmasabbnál unalmasabb ügyekkel. Ilyen ez a szakma, teljesen mindegy az embernek mekkora befolyása, vagyona, hírneve lesz a karrierje során, a kötelező kirendelések és a kutyaütők akik védelemre szorulnak ígyis-úgyis a kötelesség mappába kerülve szívják el az ember maradék energiáját az életre.
Dolores habár szereti a munkáját, neki is akadnak nehéz napjai. Nehéz napjai, mikor szíve szerint ki se kelne az ágyból, hisz előre látja a napjának menetrendszerű lefolyását. Reggeli találkozó az ügyfelekkel, tárgyalás, megbeszélés, tárgyalás, kihallgatás megtekintése, akták átnézése, késői ebéd (délután 4 óra van), újabb ügyfél, majd hazamenetel. Az ilyen napokat utálta a legjobban, hiszen a rohanás közepette nehéz volt fókuszálnia az ügyekre, jobban beleásni magát azokba, türelmesen beszélni az ügyfelekkel és mindezek tetejébe virradástól napnyugtáig csinosan és üdén tetszelegni, ahogy azt egy nőnek kell.
- Ne vicceljen velem, Sus, mindketten tudjuk, hogy össze-vissza beszél a srác - beszélt a telefonjának, miközben rohamosan gépelte az indítványát, melyben a bíróságtól kérelmezi a pszichológus szakértő véleményének beszerzését. - A tököm tele van már az ilyen emberekkel - a vonal másik végén az ügyész, akit ő csak Susként emlegetett, talán pont azért, hogy ha egyszer lehallgatnák a telefonját, az égadta világon senki se tudja kihez beszél. Épp annyira rejtetten kommunikáltak egymással, hogy egymást tökéletesen megértsék, másoknak azonban halvány fogalmuk se legyen róla, hogy egy-egy mondat hol kezdődik és hol fejeződik be. Taktikus, stratégikus, ügyes. Hisz egy nőnek fel kell találnia magát. Hümmögés, habogás a másik oldalról, mindkét fél kuncog, kellemes és közvetlen beszélgetés zajlik le, ahhoz képest, hogy ezen két személy az érem két oldalát kéne, hogy képviselje. Igazi amerikai, szaftos igazságszolgáltatás, nemde? - Még beszélünk, most rá kell gyújtanom. Kitartást a nap hátralévő részére - teszi le a telefont. Tökéletesen tisztában van vele, hogy Evan Martin a váróban ücsörög már több, mint negyed órája, de nem igazán kedveli azokat, akik nem tisztelik a megbeszélt időpontokat és őt kívánják váratni. Ha nem sürgős, hova is siessenek végülis? Ránéz az órájára, sétálgat a szobájában, lefőz egy kávét, elszív az erkélyén egy cigarettát majd komótosan visszaül az asztalához.
- Behívod nekem, kedvesem? - telefonál ki a titkárnőjének gyengéd hangon, majd önelégült vigyorral várja az érkező idegent. Mikor a fiú belép a szobába óvatosan végignéz rajta, feláll a székétől, majd mint akinek eszébe se jutott megleckéztetni egy késő ügyfelet, a legudvariasabb arcát és leggyengédebb mosolyát elővéve kezét nyújtja felé.
- Üdv, Evan, már vártam magát - fog vele kezet, majd visszasétál a székéhez, miközben a fiatal kollégának ülőhely gyanánt rámutat az asztallal szemben elhelyezkedő bőrfotelre. Az iroda tágas, fehér falai még nagyobbá teszik a teret, egyik oldalát hatalmas könyvespolcok telítik meg, melyeken törvénykönyvek, diplomák, eredmények helyezkednek el, másik oldalán egy hatalmas kanapé, Dolores háta mögött egy duplaajtós erkély. - Kérem üljön le. Mi szél hozta? Miben segíthetek? - kérdezi finoman, tartva a szemkontaktust.

Nem mondom, hogy mindent megmozgattam ezért az ügyvédért, de magamhoz képest nagyon sokat tettem, hogy bejussak hozzá. Mindezt miérT? mert a haverom egy idióta és nincsen senkije, aki tudna neki segíteni, nekem meg véletlenül van elég pénzem, hogy kihozzam valami drásg ügyvéddel, aki majd utána szarba se vesz minket és lehet többet el sem vállal. Megszoktam, a barátaim hülyék, az új barátaim felelőtlenek, a régieket akik még a normális körökben mozogtak teljesen ellöktem magamtól, szóval ez az én hibám.
Kicsit képek, ami tudom, hogy nem illendő, hszen nehezen jutottam be, nehezen oldották meg, de ez az én formám, szinte soha nem érek oda sehova, túlságosan is lazán kezelem az ilyen számomra alig fontos dolgokat.
Tudtam, amint megszólalt az asszitens csajszi kint, hogy várnom kell, hogy mire megy ki, de megértem, jogos volt a váratás, kölcsön kenyér visszajár alapon. Valószínűleg én is így tettem volna, szóval nem lepődtem meg. Nyomkodtam a telefont, mindt minden velem egykorú társam tette volna, társkereső, vajon ki fogja este levezetni a mai nap feszültségét, mire megszólalt a nő, hogy mehetek. Zsebre vágtam a telefonom és mosolyogva köszöntem meg neki, hogy beenged, majd amint benyitottam szinte meghökkenve álltam meg az ajtóban, mielőtt bezártam magam mögött.
Egy egészen dögös Dolore állt előttem, pontosan olyan, akit nem az íróasztal mögött, hanem felett látnék vagyis inkább alattam. Kicsit megráztam a fejem, amikor közeledni kezdett, hogy összeszedjem magam. Most nem a kanos énem kell, hanem az aki seg.t a barátján és ez az nő lesz a kiút neki, vagyis remélem.
- Dolores! Elnézést a késésért, elég hirtelen jött ez a találkozó nekem is. - nem szabadkozok, de azért egy ilyen nőnek még akár azt is megtenném.
Helyet foglalok a fotelbe, és amikor rákérdez, hogy mi járatban vagyok rögtön a tárgyra is térek, mielőtt még olyan gondolatok vernének szöget a fejembe, amik nem ide valóak. - Droggal való üzletelés és kitoloncolással van dolga az egyik jó barátomnak. 24 órája volt reggel még, hogy ügyvédet találjunk neki. - röviden vázolom neki a sztorit, miközben hátradőlök a fotelben és végig őt nézem miközben beszélek.
- Ami a legfontosabb, gondolom mindkettőnk szempontjából tisztázni, hogy a pénz nem lényeg, mondjon egy összeget, amivel ki tudja hozni, fel tudja menteni, bármihez hozzá tudok nyúlni, akadály nyilván elég sok van, de lényeg, hogy kint legyen. - a szemébe nézek, igyekszem nem lejjebb kalandozni, de a fáradt lelkem nehezen áll ellen.

for me or you?

Evan & Dolores

A férfi kíváncsi, mocskos gondolatokkal teli tekintetére elég hamar felfigyelt, látta, ahogy végigméri alakját, elkalandozva domborulatain, de mindezt inkább vette hízelgőnek, mintsem sértőnek, így szemének vándorlását egy meleg mosollyal jutalmazta, melyben amellett, hogy tükröződött a ki nem mondott bókok elfogadása, azért megvillant a “Most aztán lebuktál” jelentés is. Figyelmesen hallgatta végig a másikat, néha aprót bólintva szavaira, mutatva, hogy ő maga azért mégsem kalandozik el ugyanígy, pedig meg kellett hagyni, elég szép teremtésnek könyvelte el Evant. Az utolsó mondatra vigyorogva rázza meg a fejét.
- Ebben téved, számomra nem a pénz a legfontosabb. Sokkal inkább az érdekelne, hogy a maga barátja mit tud felhozni a mentségére. Nem védek olyan embert, akinél biztos a bukás. - jegyezte meg komoly hangnemmel, ám szemei még mindig melegséget sugároztak magukból. Felállt az asztalától, majd ügyfele felé vette az irányt, nem sokkal később az ülőhelyeként szolgáló fotel előtt elhelyezkedő asztalnak dőlve. Talán csak tekintélyt kívánt sugározni a hatalmas irodában, de az sem volt túlságosan elragaszkodott alternatíva, hogy csak továbbra is az elismerő tekintetét szerette volna élvezni. - Látom magán, hogy rettenetesen aggódik érte és szeretné a legjobb kezekben tudni, így azt, hogy engem keresett fel, elismerésnek veszem és köszönöm - mosolyog rá. - De mindenképp tudnom kell a részleteket, Mr. Martin, különben meg vannak kötve a kezeim és nem fogok tudni segítséget nyújtani Önnek. Kérem, avasson be és meglátom mit tehetek az érdekében - magyarázott neki nyugodtan, némi empátiával fűszerezve mély hangját annak érdekében, hogy a kettejük közti légkör közvetlenebbé válhasson. Szigorúan tartotta a magázódást, elvégre a viszony kollegiális volt, amit nem lett volna szabad megszakítania másik oldalának, aki a férfiakat inkább maga alatt szerette tudni ahelyett, hogy bájcsevegjen velük. Nehéz volt a munkáját összeegyeztetni azzal a karakterrel amit képviselt, a buja, mocskos gondolatokkal fűtött nővel, aki most is azon elmélkedett, hogy mit rejthet a vele szemben üldögélő alak ruhája maga alatt vagy hogy vajon azok a karizmok mennyire tudnak hasznosak lenni, ha nem sportról van szó. Enyhén beharapta alsó ajkát, ahogy várt a válaszra, erre pedig feleszmélve újból megkomolyodott és karjait összefűzve egyenesedett ki ügyfelével szemben állva.