Some people, when they do someone a favor, are always looking for a chance to call it in. And some aren't, but they're still aware of it still regard it as a debt.

Lory & Lucas

Hogy mikor harapódzott ennyire el a viszony köztem és a drágalátos húgom között? A válasz valahol az ő és az én tini éveim közt volt keresendő, legalábbis mire egyetemre kerültem éppen elég távolra sodort egymástól minket az élet. Az apró szilánkok és tüskék elmélyültek, és végül épp annyira hidegen hagyott a hogyléte, mintha sose ismertem volna. Vagy talán még rosszabb is volt, mert a sarki bolt eladóját legalább könnyen néztem levegőnek, Loryval viszont kénytelen voltam beszélni, ráadásul anya ismételt lejtőre kerülését is az ő számlájára írtam. Szép volt Mallory, újra meg újra megcsinálta. Végülis ahhoz is tehetség kellett, hogy valaki folyton szétbassza a családi légkört, ami nálunk már amúgy is savanykás bűzt árasztott magából a belülről rohadó kapcsolatok okán. Jobb ötlet volt, ha távol maradunk egymástól, ha nem bolygatjuk a kettőnk közt húzódó senki földjét, amire rálépve valaki mindig megsemmisült, és többnyire nem én voltam a gyengébbik fél, aki apához rohanva itatta az egereket. Hisz mindig is ez volt a felállás, ő apa pici lányaként panaszkodott a családunk senior faszkalapjának, én pedig anya pártjára álltam minden elcseszett vita alkalmával. Most is csak anya miatt voltam ott, csak ő miatta éreztem hajlandóságot arra, hogy kisegítsem a húgom, de ez az élmény is inkább egy foghúzásra hasonlított, sem mint egy barátságos tenisz meccsre.
- Az a szent asszony tolta ki a hatalmas fejed, szóval némi tiszteletet mutathatnál felé - forgattam a szemem unottan az ironikus hanglejtését hallva. Abszolút gyerekes viselkedés volt, hogy milyen mértékbe semmibe vette anyát, aki igenis próbált helytállni édesanyaként és feleségként, de minden fronton szabotálták, és szinte a pszichiátriáig üldözték. Lehet én is kényszerzubbonyba végzem majd, ha olyan ‘csodálatos’ és odaadó gyerekem lesz, mint amilyen a húgom.
Nem érdekelt, szinte meg se hallottam a szarkasztikus élt a hangjában. Kettőnk közül biztosra vettem, hogy nekem jutott több gerinc. A Columbia is sokat vesztett a presztizséből a szememben, miután Loryt nem rúgták ki a botrányait követően. A helyükben az első újságcikk megjelenését követően a küszöbön kívülre tettem volna, mondván a világ azon oldala tágasabb. Ezek alapján manapság bárki lehet igazságügyi orvos szakértő. Bár megkérdőjelezném, hogy Mallory egyáltalán a szak komplex nevének értelmezésében helyt tudna-e állni, nemhogy az elvégzésében.
Hogy haladjunk, és hamarabb mehessünk a saját utunkra, átvettem a kormány mögötti helyet, hogy csekkoljam a motort, ami viszont rövid szenvedés után a halált választotta.
- Ugyan, apa aranytálcán cipelné a segged a kórházba - kizárt dolog volt, hogy a hercegnőt csak úgy hagyják magányosan maghalni az onkológiai osztályon. Pierret is valami oknál fogva érdekelte mi van a húgunkkal. Josieval pedig mindig is össze voltak nőve. Szóval hiába adta elő az elhanyagoltat, ha valami komoly baja lett volna, még én is megemeltem volna a telefont, hogy előre soroltassam a kórházi várólistán. Mégiscsak a húgom volt, vagy mi.
- Biztos nem emlékszel rá, mert kicsi az agyi kapacitásod, de három hete áthívtam az egész családot, hogy bemutassam Maevet. Az, hogy nem jöttél, nehogy már az én problémám legyen, kishúgom - húztam egy kelletlen mosolyra a szám. Na, nem mintha hiányozott volna onnét, épp elég kínzás volt elviselni apa megjegyzéseit, hogy hogyan kéne átrendezni az ÉN lakásomat. Nem tudtam eldönteni, hogy a leendő feleségem családja, vagy a sajátom jelenléte okozott nagyobb kínzást, de elég kiélezett volt a mezőny a legjobban gyűlölt személyek címért.
Miután a kocsi belterében már nem tudtam többet tenni a probléma felderítéséért, így a motorháztető alatt folytattam a probléma okának keresését. Egy pillanatig se zavart meg az becsmérlő pillantása, hozzászoktam már az égető tekintetekhez, így teljes fókuszban tudtam figyelni az ‘autószerelésre’. A motortérben még túl forróak voltak a hibát okozható alkatrészek, így kellett némi időt hagyni a visszahülésre, ez pedig tökéletes alkalom volt Lory kifaggatására anya gyógyszereit illetően. Karbafontam a kezem, és kissé oldalra biccentettem a fejem, a testbeszédemmel is megkérdőjelezve minden egyes betűjét.
- Igen, ezt veheted egy elég egyértelmű célzásnak. Tudod rajta kívül csak neked van szükséged hasonlóra, és ha már itt tartunk te szeded a gyógyszeid? - ohh igen minden jogom megvolt erről faggatni, már papírom is volt róla, hogy leszámolhatom a gyógyszereit, ha úgy tartja kedvem. Simán kinéztem belőle, hogy a saját bogyói helyett anya nyugtatóival csillapította a hangulatát, hisz nem ő lett volna az első ilyen beteg a történelembe. -  És apa megint kivel feküdt össze? - masszíroztam meg gondterhelten a homlokom. Már nem voltam aktív tagja a háztartásanak, nem tudtam a napi történésekről, anya pedig a telefonhívásaink alkalmával nem szívesen dicsekedett apa afférjaival, az valamiért mindig tabu téma volt. Viszont, ha Mallorynak igaza volt, talán mégis anya szedte gyakrabban a gyógyszerét. Olykor apa fejét csak jól bele vertem volna egy tölgyfa asztalba, hátha attól némi empátia szorult volna belé.
- Csak el kéne válniuk végre. Amúgymeg, ha tartanék is párterápiát, akkor se foglalkozhatnék anyáékkal - részben azért, mert összeférhetetlenség volt rokonokat kezelni, részben pedig azért, mert lehet a beszélgetések végére apával meg akartuk volna egymást ölni. Sose adtam volna neki igazat.
- Ja, valamit mondott, hogy Josie meg te is talpig rózsaszínben lesztek - pont ennyire figyeltem, pont ennyire hidegen hagyott az egész esküvő mizéria. Közben a pólóm alját hasznával megnyitottam a hűtővíz tartáját, de csak lassan, hogy a még esetleg forró vízgőz le ne égesse a szőrt is a kezemről. Azonban a finom mozdulatba a következő kérdése akasztott meg. Egy pillanatra megálltam, aztán leplezve a feszültségem folytattam a kupak levételével a mozdulatsort.
- Tudod milyen a szerelem, nem vár… - meg a zsarolás az anyósom rikácsoló hangján, az se késlekedett sokat. Persze mind erről nem szívesen trécseltem volna Loryval, előbb vetettem volna le magam a szalagkorláton túlra.
A telefonommal bele világítottam a vizes tartájba, hogy jobban lássam a víz színét, aminek ugyan áttetszőnek kellett volna lennie, de úgy tűnt elszíneződött. Gyanús volt, hogy az olajjal keveredett. Így az olajszint mérőt is kihúztam, amin pedig elhalványodott a sötétbarna árnyalat. Úgy tűnt valahol a két folyadék összetalálkozott, szóval hengerfejes lehet az autó, ami azt jelentette csak vontatva vihetik el innen. Csodás.
- Remélem nem siettél, mert ezzel már nem mész sehova - visszatekertem a kupakokat, majd lecsaptam a motorháztetőt. - Hívni kell egy trélert, aztán ha elvitték ezt a tragacsot, eldoblak... Hova is? - vontam a fel a szemöldököm, mert volt egy lelki határérték, amin túl már nem szívesen fuvaroztam volna a seggét.

Luke & Lory

The devil whispered in my ear: You're not strong enough to withstand the storm. Today I whispered in the devils ear: I am the storm!

Az az évi két-három kötelező találkozó Lucassal mindig egy újabb stresszforrás a számomra. Nem tudom hogyan szaródhat el ennyire egy testvéri (v)iszony, de az ezer százalék, hogy a mi kapcsolatunkból esettanulmányt csinálhatna egy pszichológus, vagy valaki, aki profi az emberi kapcsolatok kielemzésében. Sose fogom tudni megérteni, mi történt közöttünk, mi vezetett idáig. És nem, nem voltunk mindig ilyenek egymással. Amikor még otthon éltünk, szinte mindig együtt lógtunk. A suliban simán elagyalta azokat az általános iskolás kis seggfejeket, akik a szeplőim, vörös hajam miatt szekáltak. Nem közösítettek ki a Pierrevel, ők tanítottak meg az erdőben tábortüzet rakni, együtt, hárman mentünk fürdeni a nagyiéktól nem messze lévő bányatóhoz, mindig vigyáztak rám. Luke tanított meg úszni, letüdőzni a cigit, puskát írni. Igazából sorolhatnám napestig a jótestvér momentumainkat, de a jelenlegi helyzetünkön nem változtatna, én pedig a lehető leghamarabb rövidre akarom zárni ezt az egész szart. Gyanítom ő is. A hülye fejére kiülő grimaszból legalábbis erre tudok következtetni.
Bosszúsan forgatom körbe szemeimet mind a megjegyzésére, mind pedig a kudarcba fúlt próbálkozásaira, már ami a bekrepált kocsit illeti. Nem hányok cigánykereket örömömben Luke jelenlététől, de legalább a szokásos, gyűlölködő civakodásunk lecsillapítja a fejemben hőbörgő hangokat. Sose gondoltam, hogy egyszer hálás leszek ezekért a pillanatokért.
-Ó, hát persze! A szentasszony, Yvonne Duval újabb jótette. - Anya és Luke között olyan kötelék van, amiről szintén esettanulmányt csinálhatna valaki, már-már betegesen ragaszkodnak egymáshoz, legfőképp Yvonne a fiához. De hát anyaként biztos nehéz lehet kiengedni a szoknyád alól az elsőszülöttedet. Pláne, ha az hímnemű. Sose értettem, hogy abból a fojtogató majomszeretetből miért nem jutott legalább egy hajszálnyi a húgomnak is.
-Erkölcseid... - Horkanok fel szarkasztikusan, csak hogy éreztessem vele, míg világ a világ, nem fog tudni beetetni ezzel a szar dumával. Azért lennének kérdéseim a praxist illetőleg, amit örököl hamarosan az öregtől. Mennyire lehet hosszú az én tökéletes, ízig-vérig erkölcsös bátyuskám nyelve...? Merthogy egy ilyen kellemetlen modorú véglénynek egy épelméjű pszichiáter sem adná át nyugodt szívvel a betegeit, arra a nyakamat tenném! Nem is értem miért nem patológusnak ment?!
Nem vagyok egy nagy műszaki zseni, de a motortér felől érkező, nem épp bizalomgerjesztő hangok bekapcsolják bennem a vészjelzőket, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a homlokomon megjelenő, aggódó ráncok.
-Hát, ilyen támogató, elfogadó családban biztos nem egyedül kellene kemóra járnom. - Szarkasztikusan nevetek fel, s ahogy a fölöttünk gyülekező szürke gomolyfelhők irányába fordítom a tekintetem, egy nagy adag mentolos füstöt okádok ki magamból. Néha tényleg azt kívánom, bárcsak kapnék valami lesújtó, halálos diagnózist. Sokkal könnyebb lenne úgy kiszállni ebből a rohadt élet nevű játékból, hogy tudom, nem rajtam múlt, maradok vagy inkább megyek.
-Feltételezed? Mi van, nem együtt éltek, vagy nem is létezik? Tudod, kicsit olyan, mint Columbo felesége. Még senki nem látta, de tudjuk, hogy van... - Ma csak úgy lávakén fröcsög kifele belőlem a szarkazmus. Megedződtem már Luke mellett. A netes botrányom után rendszeresen elvonultam bőgni, mikor nagyritkán hazalátogatott, és az utolsó cseppig kiszívta a véremet, mostanra azonban taktikát váltottam. Igazából, minél távolabb kerülünk időben az eseményektől, annál könnyebben túllendülök, ha valaki a témát érinti.
Nem moccanok, mikor kiszáll a kocsiból, hogy látszólag tanácstalanul a motorháztető belsejében kezdje keresni a hibát. Mindenesetre szüntelenül őt bámulom. Manifesztálom, szándékosan frusztrálom azzal, hogy le sem veszem a tekintetemet róla. A gyógyszerek említése nem mondom, hogy nem akasztott meg egy röpke másodpercre, de nem hagyok időt neki a gyanakvásra, szinte azonnal hitetlenkedően felnevetek, az ég felé fordítva közben a tekintetem.
-Szólj, ha tévedek, de ez egy elég egyértelmű célzásnak tűnik számomra. Ha tudni akarod, nem nyúlom le a dilibogyóit. Tőle kérdezted már esetleg? Lehet megint lebukott előtte Mitchell valami újabb afférjával, és most nagy depikben van a zátonyra futott házasságuk miatt. Brühühü... - Bevetem minden színészi tehetségem, lefelé görbülő ajkakkal, síró hangon gúnyolódom, mint aki valóban sajnálja az anyját. Holott egy cseppet sem.
-Nem szoktál házasoknak párterápiát tartani? Biztos jól megtudnád szedni magad belőle. - Vonok vállat, immáron mellette állva, s támasztva derekammal a kocsi orrát, karjaimat várakozóan fűzve össze mellkasom előtt egy mélyről jövő sóhajjal.
-Na, de majd kárpótolja a sok szenvedésért, hogy hamarosan örömanya lesz. Képzeld, már a koszorúslány ruhákat bújja a neten. - Csacsogok könnyedén, de csak azért, mert a legutóbbi alkalommal, mikor az esküvő témát érintettük, mintha terelte volna a szót Lucas, talán még egy kis feszültséget is érzékeltem rajta. Csak nem vihar van a paradicsomban?
-Aropó, hova ez a nagy sietség? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekötik majd a fejed. Még nem is láttuk a titokzatos, jövendőbeli Mrs.Duvalt. -

Some people, when they do someone a favor, are always looking for a chance to call it in. And some aren't, but they're still aware of it still regard it as a debt.

Lory & Lucas

Élből tíz dolgot legalább fel tudtam volna sorolni, amit szívesebben csinálnék szabadnapomon, mint a meg nem értett kicsi lány, a drága húgom seggét mentsem a tudatlanság feneketlen szakadékából. Nem lett volna azért olyan rohadt nehéz lecsekkolni mi baja lehet az autónak tekintve, hogy a legtöbb problémát visszajelzi a kocsi a műszerfalon a gyengébbek kedvéért. Kizárt dolog, hogy igent mondtam volna erre a nem is olyan kicsi kitérőre, hacsak anya meg nem győz. Az ő kedvéért, bár mélységes kínok között, de beületem a Hondám kormánya mögé. Akkor már tudtam, hogy az a nap mehet a szemétbe, el van baszva Mallorynak hála.
Azt a pár tíz kilométert a forgalomnak hála közel dupla annyi idő alatt tettem meg, mint arra előre számítottam. Ez se ragadtatott el, vagy tett boldogabbá, így már amúgy is kissé morcos hangulatban voltam, mikor leparkoltam anya autója mögött. Ami azt illeti tényleg a semmi közepén voltunk. Egyáltalán a húgom mit keresett ott? Nem, igazából annyira nem érdekelt, hogy rákérdezzek, csak túl akartam lenni ezen.
- Mondanám, hogy téged is, de valójában most szívesebben innám a kávémat otthon, szóval… - húztam el kellemetlenül a szám. Tudja csak, hogy milyen kibaszott rendes vagyok hozzá, mert akár ott is hagyhattam volna az út szélén. -  Köszönd anyának, ha már itt tartunk - mert nélküle nem mentem volna el, és kereshetett volna helyettem egy másik belféket, aki hajlandó összerakni anya darabokra hullani akaró autóját. Lassan a roncstelepen is csak porfogónak használták volna,
- Kösz a tippet, de veled ellentétben, nekem még vannak erkölcseim, tartásom és elegendő szürkeállományom, hogy ne a testemből kelljen megélnem - senkit sem érdekelt volna, de tényleg senkit, ha home videókat forgat kedvtelésére, max kicsit ferdén néztünk volna rá, ha kiderül, de mindezt a netre feltölteni az már egészen más. A pornó a prostitúció kapudrogja, de én már ilyenekért már nem járattam a szám, hiszen a három döglődő agysejtje kevés volt, hogy dekódolni tudja ezt a komplex üzenetet. Kicsit odébb léptem, hogy ki tudjon szállni, majd elvettem tőle a slusszkulcsot, és én vettem át a helyét a volán mögött. Abszolút nem bíztam a húgom műszaki érzékében, úgyhogy először én is megpróbáltam elindítani a motort, ami néhány másodpercig kerregő hangot adott ki, majd minden moraj elhalt. Az baj... Megpróbáltam ismét, de az újabb próbálkozás is kudarcba fulladt.
- Azt egyből gondoltam - pillantottam rá lesújtóan az összes nemtetszésem a tekintetembe sűrítve. Viccelődhet vele, de attól még ugyanolyan szánalmas marad. Talán egyszer, ha nem kezdek öklendezni a húgom nevét és az Onlyfanst egy mondatban látva, akkor elkezdhet humorizálni, addig jobb ha meghúzza magát. Miután harmadjára se indult a motor, csak gyújtást hagytam rajta, hogy legalább a visszajelző lámpákat látni lehessen, azonban azok se világítottak se sárgán, se pirosan. A szemem sarkából figyeltem, ahogyan a cigi vége Lory szájában lángra kap, majd parázsként ég szép lassan tovább. - Látom új hobbid is van. Mostantól a tüdőrák az életcélod? - nem mintha én régebben, főleg az egyetem és a középiskola alatt nem szívtam volna el néhány szál cigit meg jointot, de sose reklámoztam a család előtt, amúgy is csak parti dohányos voltam. Közben kihúztam a kulcsot, és egy gombnyomással kinyitottam a motorháztetőt, aminek a kattanása egyértelműen hallható volt.
- Jól, feltételezem - vontam vállat. Maeven végképp nem szerettem volna kattogni, így is túl nagy szeletet nyelt be az életemből, azt a kis nélküle töltött idő hadd legyen már csak az enyém. Közben kiszálltam az autóból, és a kocsi orrához sétáltam. A nap erősen tűzött, a déli hőség nem segített a közérzetemen. Felhajtottam a motorháztetőt, és kiakasztottam a kallantyúval. A rövid indítás ellenére felforrósodhatott a motor, érezni lehetett, mert azonnal megcsapott a szűkös térből kizuduló meleg. Így nem lehetett hozzányúlni, szóval maradt a bájcsevej, míg emberi érintésre alkalmasra hűl a gép.
- Esetleg van bármi ötleted, hogy anya nyugtatói miért fogynak gyorsabban? - ohh igen, nálunk így nézett ki a bájcsevej, nyíltan mutogattunk egymásra. Én írtam fel anyának a gyógyszereit, és valahogy újabban dupla sebességgel fogytak. Anyán mégse tapasztaltam változást, mi több ő kezdett gyanakodni először, hogy a két havi adag egy hónapra is kevés lett mostanság. Ez a rövidke idő pedig épp kapóra jött, hogy kifagassam a húgom. Végülis mi más kérdezhetnék? Az a pár hónap kihagyás pár napnak se tűnt.

Luke & Lory

The devil whispered in my ear: You're not strong enough to withstand the storm. Today I whispered in the devils ear: I am the storm!

Mééély levegőőő, kifúúúúj. Orron be, szájon ki, és számolunk. Egy...kettő...három...négy...öt....
"Szerintem csak szállj ki a kocsiból és ugorj! A lehető legjobb helyen robbant le anyád tragacsa. Csak át kell lépned a szalagkorláton, és beleengedned magad a szakadékba. Képzeld csak el, milyen drámai lenne. A hírekben is szerepelnél!"
Jeges verejtékekben úszó homlokomat a kormánynak döntöm, igyekszem kizárni a hangokat, inkább a légzésemre koncentrálok, közben remegő kezemmel oldalra nyúlok, kitapogatva az ablaklehúzó gombot, némi friss levegőért fohászkodva, abban bízva, ez majd lecsillapítja a háborgó gyomromat.
Akkor nézek fel csupán lassan, megfontoltan -mintha csak arra számítanék, hogy valami rémmel fogok farkasszemet nézni a szélvédőn-, mikor a rádió bekapcsol, először sisteregni kezd, próbál befogni valami adót, ami hamarosan sikerül is neki, s máris felhangzik az egyik rádióállomás hírbemondójának gyászos hangja: Az Onlyfans egyik legismertebb botrányhősnője már nem fog több erotikus táncot lejteni a kamerák előtt, ugyanis ma, a délutáni órákban autójával egy New Yorktól nem messzi bekötő szakaszon, a külvárosban balesetet szenvedett, és kimúlt mint egy kutya. Még Pierre sem sietett a segítségére, mert valójában nem fontos neki, igazából soha, senkinek se számított Foxy annyira hogy valahogy megmentsék az életét.
-Baszd meg. - Túrom hátra hajam hisztérikusan, s azzal a lendülettel ki is kapcsolom a rádiót. Sóhajtva vetődöm hátra az ülésben, majd behunyt szemekkel igyekszem kikapcsolni. Koncentrálok a légzésre, számolok, úgy teszek ahogy azt annakidején a pszichológusom tanácsolta pánikroham esetén. Összeszorított szemekkel kutatok az anyósülésre hajított táskámban a cigim után, s amint megtalálom, remegő kézzel, többszöri próbálkozások után sikerül is meggyújtanom egy szálat. Nemdohányzó autó, de szükség törvényt bont, nekem pedig muszáj lehiggadnom mielőtt felhívom Lucast. Azt az embert, akitől akkor sem kérnék szívességet, ha az életem múlna rajta. De ezt most rohadtul nem leszek képes megoldani. A pánik lassan, fokozatosan kezd odébb kúszni, akár a napot eltakaró gomolyfelhők. Mire a cigi végéhez érek, alább hagy a kézremegésem, a fejemben újra csend van. Szinte már szokatlan ez az üresség, nyugalom. Pedig az lenne a normális. Utolsó utáni mentsváramként hívom fel a bátyámat, aki pont annyira lelkes a dolog iránt, mint ahogy képzeltem. Nem kell nekünk nagy, szeretetteljes testvéri összeborulásokba bocsátkoznunk, még csak fölösleges, értelmetlen "hogy vagy?" és társai tiszteletköröket se kell futnunk, elég ha a kötelező megvan, már ami a kommunikációt illeti, Luke megcsinálja ezt a csotrogányt, aztán ő jobbra, én pedig balra. A vonal bontása után percekig -de lehet órákig is-, szinte megsemmisülve ülök a volán mögött, szemeimmel egy, az ablakon véletlenül betévedt pillangó útját követem, ahogy tanácstalanul keresi helyét a felforrósodott műszerfalon. Összerezzenek a kocsit ért tompa ütésre, Luke hangjától pedig egyenesen görcsbe rándul a gyomrom. Hónapok óta nem láttuk egymást, pedig már egy éve hogy haza költözött. Hiába, anyucival biztos hogy mindennap videóchatelnek. Most azt hiszem jó, szerető testvérekként egymás nyakába kéne borulnunk, örülni annak, hogy közelebb vagyunk egymáshoz, közös programokat szervezni, de mi nem vagyunk jó, szerető testvérek. A legkevésbé sem. Semmit se változott. Még mindig ugyanoda szúr, ahol tudja hogy a legjobban fáj. Egy igazi, címeres, díjnyertes rohadék.
-Szia Lucas, téged is jó látni. - Gúnyos mosolyra húzódnak ajkaim.
-Az Onlyfans lehet neked is segítene előbbre törni a karrieredben. Én megfontolnám a helyedben. Elég jó, neves pszichiáterek vannak New Yorkban, nehéz lesz labdába rúgnod. - Fényezgetem egy kicsit az egóját, csak hogy érezze a törődést, majd kelletlenül átnyújtom neki a kulcsot, kiszállok a volán mögül, átadva neki a helyet, magam pedig kívülről neki támaszkodom a kocsi oldalának. Még mindig le van húzva a Lucas felöli ablak, így könnyen tudunk kommunikálni. Bár jobban örülnék neki, ha nem kellene még ennyit sem...
-Az olajszint tuti oké, azt megnéztem. A többihez meg nem értek. Tudod, nem vagyok autószerelő. A vetkőzés jobban megy... - Forgatom meg szemeimet, s közben egy újabb szálra gyújtok, nem foglalkozva azzal, hogy a családom mit sem sejt eme káros szenvedélyemről.
-Hogy van a csajod? - Okádok ki magamból egy adag füstöt a kérdéssel együtt.

Some people, when they do someone a favor, are always looking for a chance to call it in. And some aren't, but they're still aware of it still regard it as a debt.

Lory & Lucas

Belekortyoltam a vízbe, majd visszatettem a poharat az éjjeliszekrényre, aminek a tetején a telefonom éppen tíz óra öt percet mutatott. A reggel gyorsan elszaladt a fejem felett olyannyira belemélyedtem a könyvbe, amit épp akkor is a kezemben tartottam. Miután a kékesen csillogó üvegpohár puhán földet ért, a tekintetem vissza siklott Stephen King soraira. A gondolatai mindig otthonosak voltak, szinte az összes kötetét kiolvastam már, A köd című regényét is ekkor harmadjára forgattam, de még mindig fent tudta tartani az érdeklődésem. El se tudtam volna jobbat képzelni a szabadnapom eltöltésére. A korai órákban az előző napi fánk maradékát némi kávé kíséretében kineveztem reggelinek, és az aprócska kis erkélyen kiélvezve a hűvös levegőt teljes nyugalomban fogyasztottam el. Gyorsan válaszoltam néhány e-mailre, amik nem várhattak, majd végigfutottam a friss hírekért pár újság online felületét. Ezután másztám ismét vissza a puha paplannal vetett ágyba, aminek még mindig frissen mosott öblítő illata volt, hogy a saját szórakoztatásomra olvassak egy kicsit, amit mostanában oly kevésszer tudtam megtenni. Maeve békésen aludt ezidő alatt mellettem, éppen csak az egyik oldaláról a másikra fordult, de nem ébredt meg, fel se tűnt neki, hogy ki-be járkáltam a szobába. Fél tizenegy körül a telefonom csörgésére riadt fel, majd kómásan pislogott felém, mint egy őzgida, aki farkasszemet néz a sörétes puskával. Belemélyesztettem a könyvjelzőt a lapok közé, hogy az emlékezzen helyettem rá, hol tartottam a történetben, majd reflex szerűen felpöccintettem a zölden világító ikont a telefonom képernyőjén, hogy hívásba kerüljek a vonal másik végén lévővel, anyával.
- Szia - köszöntem, miközben a szabad kezemet még mindig a könyv lapjain pihentettem. Maeve csak nagyokat sóhajtozott mellettem, hogy nem hagyom tovább aludni, de annyira nem zaklatott fel, épp elég késő volt ahhoz, hogy befejezze a szundikálást.
- Szia, kicsim, hogy telik a szabadnapod? - nyilván tudta, hogy nem dolgozom, hiszen naponta, vagy maximum kétnaponta beszéltünk. Neki szüksége volt rá, én pedig sose bántam, ha hallhatom a csilingelő hangját, ami mindig kicsit visszarepített Franciaországba, főleg ha franciául szólalt meg.
- Jól, reggeliztem aztán olvastam egy keveset… Veled miújság? - mi más is történhetett volna fél tizenegyig? Élveztem a nyugalmat távol a munkától és a családi drámától -, már ha leszámítjuk azt balesetet, amelyik abban a percben is mellettem hisztizett még öt perc alvásért -, egy tökéletes nap.
- Dolgozom, és apád is bent van az örsön - igeeen… már vártam, hogy mire is szeretne kilyukadni, mert már éreztem, hogy ebből csak valami kifacsart szívesség következhet. - és Lory most hívott, hogy nem indul az autó, de mi nem tudunk érte menni.
- Látod, én megmondtam, hogy el kéne venni a jogsiját. Kinek a kocsija van nála? - sóhajtoztam fáradtan. Teljesen kikészített, hogy a húgom billegeti magát az interneten, de arra nem képes, hogy megtanulja használni az automata váltót, szánalmas az egész.
- Az enyém. Tudnál neki segíteni? - nem, nem tudnék. Kizárt volt, hogy a szabadnapomat azzal töltsem el, hogy megtanítsam Lorynak kezelni az autót, mert nagyon úgy tűnt még mindig nincs fogalma róla, hogy kéne. Kellett egy lélegzetvételnyi szünet, amíg kicsit lehiggadtam. Tudtam, hogy igent fogok mondani, anyának nem tudtam általában ellenkezni.
- Jó, ha megkér, segíteni fogok - egyeztem bele. Egy rövid elköszönés után véget is ért a hívás. Az egész család tudta, hogy Malloryval két külön kontinensen se lennénk elég távol egymástól, így nyilvánvaló volt, hogy miért anya környékezett meg először, de azért hallani akartam a húgomtól is, hogy könyörög, mentsem meg a seggét. Laza fél órával később tőle is beérkezett a kérés, aminek az árát remélhetőleg az ő csöpp kis agya is felfogta, mert nincs ingyen szívesség.


Felkaptam egy egyszerű farmert egy natúr fehér pólóval sportcipővel, semmi extra, nem igazán szoktam túlgondolni a külsőm, többnyire úgy is ingben meg köpenyben kellett flangálnom az intézet területén. Feltettem a napszemüvegemet az orrnyergemre, hogy ne vakuljak meg vezetés közben, majd beültem a saját autómba, hogy kisegítsem a kishúgom. Bevallom, néha eszembe jutott, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha a szüleim nem lettek volna ennyire a szaporák, egykeként sokkal jobban tudtam volna definiálni magam.
A szabadnapomhoz a forgalom se volt valami kegyes, ugyanis közel fél órát araszoltam a New York-i dugóban, mire oda értem a Lory által megadott címre. Ráadásul a sok tudatlan sofőr is kihozott a sodromból, úgyhogy végképp semmi kedvem nem volt bébiszittelni. Leparkoltam közvetlen anya autója mögött, amit már távolról kiszúrtam. Nem ez volt az első eset, hogy lefulladt az a kocsi, és anya rendszeresen engem hívott, ha apa elfoglalt volt, én pedig mindig azt tanácsoltam, vegyen egy újat, ezt meg adja el, de valamiér ragaszkodott hozzá. Lopva belepillantottam a tükörbe, hogy nem fog-e senki elgázolni, majd kinyitva a vezetőülés felőli ajtót kiszálltam. Néhány lépést megtéve már a járdán is voltam lemoshatatlan vigyorral az arcomon, ami természetesen puszta önelégültségről árulkodott.
- Na mi van Lory - emeltem le a napszemüveg az orromról, majd felnyomtam a homlokomra. -  az Only fansen nem találtál autószerelési tippeket? - ezt örökre hallgatni fogja tőlem, vagy még a síron túl is, mert nagyot süllyedt a szememben az egész pornózós témával. - Pedig valaki biztos szívesen ellátott volna tanácsokkal egy ingyen villantásért - és akkor nekem se kellett volna oda vergődnöm a fél városon keresztül, élvezhettem volna a szabadnapom Mallorytól mentesen, de ennek már akkor ott mindegy volt.
- Megnézted az olajszintet, a hűtővíz se fogyott ki, vagy melegedett túl? - futattam tekintetem végig a kocsin. - Ne is válaszolj, nem nézek ki ilyen sokat belőled - persze, hogy nem. Nehogy bepiszkolja a kezeit, vagy megerőltesse az agyát, mert a végén még a túlműködéstől kisülnek a még épp idegpályák.
- Add a kulcsot - nyújtottam felé a kezem, hogy minél hamarabb letudjuk ezt az egészet, és megszabadulhassunk egymástól.