Aint no mountain high enough

Chad & Zed & Clanad

Ahhoz képest, hogy egy nyugodt és magányos nyárra számítottam idén, egyelőre egymást érik a programjaim, még magam is meglepődöm, hogy mióta van nekem ennyire pezsgő életem. De nem tagadom, valójában élvezem a dolgot, mert bár kedvelem a kanapém magányás, a változatosság igazán nem árt sosem. Meg aztán azt sem mondhatom, hogy rossz társaságban tölteném az időt, mert az sem volna igaz. Talán az egyetlen, amin szívesen változtatnék, az a metró, amin zötyögök. De nincs mese, elvégre nem biztos, hogy jó ötlet volna egészen hazáig száguldani néhány pofa sör után. Én nem vagyok német, akik ehhez hozzá vannak szokva. Meg aztán nem mintha Zaide bánná, hogy ma éjszakára elfoglalom a kanapéját - lévén már nincs kompom később, amivel hazamehetnék. De összességében talán még a metróra is azt mondanám, hogy megéri mert… mióta is nem láttuk már Chadet? Zed szerint ezer éve, szerintem csak néhány hónapja, így az igazság valahol a kettő között lehet talán. Szóval úgy háromszáz éve. Tulajdonképpen egész jól tartjuk magunkat ahhoz képest, hogy háromszáz évesek vagyunk. Elvégre képes vagyok Zed kanapéján aludni, majd elviselhető mértékű hátfájással kelni reggel.
Erre persze most még nem gondolok, csak egyszerűen örülök, hogy láthatom végre a cimboráimat, még ha ez azt is jelenti, hogy feltehetően azzal fognak zrikálni egész idő alatt, hogy nyári szünidő gyanánt megint elmentem dolgozni az iskolai táborba. De bevallom, nem tudom őket hibáztatni érte, mert valamelyest még igazuk van. Még ha ők nem is tudják, hogy valójában kifejezetten kellemes napjaim voltak ott. És hogy még egy finom pitét is beígértek nekem, szóval azt gondolom, hogy itt most én jártam jól mégis, hiába nevezzük munkának.
Azt mondjuk még nem döntöttem el, hogy akarok-e nekik mesélni arról, hogy kibe botlottam bele a táborba. Legfőképpen azért, mert még magam sem tudom, hogy mit gondolok az egészről, vagy hogyan érzek a dologgal kapcsolatban. Annyi biztos, hogy nem csak a kevéske pozitív emléket sikerült felidéznem a gyerekkoromból, hanem még gyarapítani is sikerült őket néhány újabb, kimondottan kellemes emlékkel, amik igen sok mosolyt csalnak az arcomra azóta is. Viszont már előre látom magam előtt Zed élcelődését, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy értékelném a dolgot Shelley esetében, mert bár alapvetően hozzászoktam már a barátom világnézetéhez és poénjaihoz… azért mégiscsak a gyerekkori legjobb barátom nővéréről beszélünk, aki ráadásul a tanítványom anyukája. Meglehetősen kényelmetlenül érintenének Zed viccesnek szánt megjegyzései. De majd még meglátjuk. Elhessegetem a gondolatot, ahogy belépek a pub ajtaján, ahol körülnézve konstatálom, hogy megint sikerült elsőnek érkeznem, de talán ez nem is akkora probléma. Elsétálok a pultig, hogy kérjek magamnak egy korsó szűretlent, majd letelepszem vele az egyik ablaknál, ahonnan rálátok az ajtóra is, hogy ha belép valamelyikük az ajtón, elkezdjek kalimpálni, mint valami címeres idióta. De hát az is vagyok, nem előttük kell ezt letagadnom. Most legalább nem vethetik a szememre, hogy könyvvel jöttem már megint. Merthogy kivételesen azt most nem hoztam magammal, noha gyanítom, hogy hazafelé ezt még nagyon meg fogom bánni, miközben zötykölődöm a metrón. De hát annyi baj legyen.
Amint sikerül kikalimpálnom magamat Chadnek, természetesen széles vigyor költözik az arcomra.
-Már kezdtük azt hinni, hogy legközelebb akkor láthatunk, amikor huhogva átlibegsz a falon. - pillantok rá, amikor kellő távolságba kerül, hogy ne kelljen átkiabálnom a pubon, s megemelem felé a korsómat, amiből már hiányzik ugyan egy kicsi, de… a kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít.

   Még fél óra volt hátra a rendes műszakból, aztán szögre akasztom a tűzbiztos cilindert és jön a megérdemelt pihenés.Feltéve persze ha nem jön egy sürgős hívás, amit még ennek a műszaknak kell felvennie és megoldania. Nem az első ilyen eset lenne, szóval meg sem lepődnék.
A blattot vertük éppen a srácokkal, hogy valamivel menjen az idő. Voltak akik a tévét bámulták a falon, és a kanapén végignyúlva egymás hegyén hátán hevertek.Megint mások a mobiljukba voltak belemerülve és akadt olyan is, aki a bucit tömte az asztalnál. Ez szolgált étkezésre, előre borulva az éjszakai műszakban alvásra, és persze arra is, hogy a műszakvezető megírja a jelentést.Mi jelenleg kártyáztunk négyen, és elég szépen nyerésre álltam…nem mintha a pénz annyira lényeges lett volna jelenleg, hiszen kis téteket dobáltunk be. Itt valamiféle módon presztízs kérdés volt a dolog. Időnként le kell vezetni valahol a munkánk okozta feszültséget. Van aki ugyanúgy az adrenalint pumpálva teszi mindezt, ám én éppen az ellenkezője vagyok. Én szeretek ellazulni, szeretek valami egészen mással foglalkozni.A munkám során állandó készültségben vagyok, örökké azt várva, hogy mikor, hol és milyen módon tehetem majd kockára az életemet, úgyhogy a hétköznapokban kifejezetten szeretem a nyugalmat.Ettől függetlenül sosem mondok nemet egy jó haveri sörözésre, vagy arra, hogy elmenjünk valahova, kikapcsoljuk az agyunkat és ne gondolkodjunk.Két hete a kettes műszak vezetőjével és még két kollégával mentem el vitorlázni, előtte pedig a zenekarból a dobossal és az egyik csehó tulajdonosával Coney Island-ra.A srácaikat vittük vidámparkozni. Mindketten elváltak és mindkettő vasárnapi apuka. Nekem meg nem volt éppen jobb dolgom, mint velük tartani, és a nap végén emlékeztetni magam arra, hogy miért nem akarok még mindig megnősülni és családot alapítani. Az édesanyám legnagyobb bánatára persze, aki nagyjából öt éve trenírozza magát a nagymama szerepre.Egyelőre hasztalan. A kapcsolataim rendre zátonyra futnak, aminek nagy részben én vagyok az oka, ezt el kell ismernem.A legtöbbször apró dolgokon csúszok meg. Például elfelejtek mindenféle évfordulót, de olyan is akadt, hogy a hölgy születésnapja ment ki a fejemből. Megint másik alkalommal nem válaszoltam valami üzenetre….de könyörgöm: “Hello, mi a helyzet?” jellegű üzenetekre most mit írjak? Főleg ha éppen befut egy hívás és húsz perc múlva már a tömlőt tekerem lendületesen lefelé, és próbálom nem belélegezni a ház törött ablakain kiömlő füstöt.Nem vagyok jó abban sem, hogy időben megérkezzem bárhova, ami adott esetben azt jelenti, hogy legalább negyed órával a megbeszélt időpont előtt. És rendszerint a hölgyek vártak rám. Cink.Virágokban azonban jó vagyok, sőt szerintem kevés férfi képes különbséget tenni a színárnyalatok között, és abban is kiemelkedő vagyok, hogy tökéletesen választok koncertet, esti programot és alapvetően úgy bármit, amit a partnerem is élvez és én magam is.Persze ez kezdetnek tökéletes, de hosszútávon több kell. Még dolgozom rajta. Addig is igyekszem elsősorban a magam kikapcsolódására figyelni, és lehetőleg nem elhanyagolni a haverokat vagy barátokat.Ahogy tettem az elmúlt időszakban. Közel fél év. Ennyi volt az utolsó kapcsolatom, amelyben már kis híjján megfulladtam. Az én lehetőségeim beszűkültek, és egyre nagyobb teher lett már legalább az érzelmek minimális látszatát fenntartani. Aztán egy nap az jutott eszembe, hogy miért is csinálom? Miért nem lépek le egyszerűen?
Mikor megtettem jöttek a könnyek, a hiszti, a borderline minden aspektusa, a kiszámíthatatlan pillanatokban felbukkanó üzenetek a mobilon, dacos és durcás fotók, amelyeken kényszeredetten felhőtlen jókedvet mímel…de ez inkább szánalmas, mint figyelemreméltó, úgyhogy igyekeztem nem tudomásul venni. A közöny pedig közel két hónappal később megtette a hatását. Beletörődött.Én pedig szabadnak és késznek éreztem magam arra, hogy megpróbáljam a régi életem romos és elhanyagolt kapcsolatait felébreszteni. És persze elhatározni, hogy soha többé nem teheti ezt velem egyetlen nő sem.
Clanad és Zed. Nem régi ismeretség volt, de azon kevesek egyike, ami semmiféle módon nem kapcsolódott a munkámhoz, és nem a gyerekkoromba nyúlik vissza. Egy koncertem után beszélgettem velük először.Ők már régóta ismerték egymást, barátok voltak, én meg odacsapódtam harmadik keréknek. És attól függetlenül, hogy alapvetően mindhárman különbözőek voltunk, elég hamar megtaláltuk a közös hangot.Azt szerettem bennük, hogy kicsit visszarángattak a való életbe, és velük egy időre elfelejtettem a melót, a hisztis nőket, a rosszul sikerült koncerteket, vagy éppen azt, hogy megint elfelejtettem befizetni a számlákat, vagy mennem kellene meghosszabbítani a jogsit, mielőtt lejár.Amikor leül az ember bedobni pár üveggel és az idő hirtelen nem számít, meg az sem, hogy mi van az életével. Csak egyszerűen jól érzi magát. Persze érintettünk komoly dolgokat is, belementünk politikába, vallásba, sportba és mindkét srác imádott a motorokról beszélni, legalább olyan lelkesen, ahogy én a hangszerekről, dallam átíratokról.
Égett a pofám, hogy nem kerestem őket, noha Clanad számtalan alkalommal próbált elérni, még alkalmazkodni is hajlandóak voltak hozzám, vagy éppen az aktuális barátnőhöz…de itt nem csak erről volt szó.Hamarabb kellett volna lépnem, és nekem keresni az alkalmat, helyette kerestem a kifogásokat.Most azonban nem tettem. Bár nem mondtam még el nekik, hogy mi a helyzet, hogy a lány meg én külön utakon folytatjuk, erre is meglesz majd a megfelelő idő. Egyelőre örülni akarok annak, hogy látom a fejüket, és megtudni mi a helyzet kettejükkel.Két egybefüggő szabadnapom jön, amit megfelelően ki is akarok használni, és már van is tervem azt illetően mibe rángatom majd bele kettejüket. Ütős lesz az tuti. Kicsit komplex volt leszervezni, de a cimborákért bármit.
A műszakot leadtam, a belépő kártyámat a portán ledobtam és fogtam egy taxit a tűzoltóság előtt. A kocsim a garázsban maradt.Elképzelhetetlen, hogy ma este józanon fogok hazamenni, szóval jobb ha a kicsike a kaszniján marad csendben szunyókálva.
A forgalom átlagos volt, ami azt jelenti, hogy pár utcát szépen lehetett haladni, mielőtt újra egy kisebb dugóban ülhetett az ember. Egy laza húsz perces késéssel futottam be a pub-ba, ahova Clanad szervezte a találkozót, és már gyártottam magamban a sűrű bocsánatkéréseket a késés miatt, amikor meglepődve konstatáltam, hogy nem én érkeztem utoljára.Épp csak körbeforgattam a búrámat, amikor az egyik sarokból megláttam felém integetni Clanadot. Széles mosolyba futott a szám.Olyan volt innen az ajtóból nézve, mint a benzinkutak vicces figurái, amiket alulról meleg levegővel fújnak és mozog kezük lábuk, előre nem látható röppályán.Megemelte a kezem én is, és intettem felé, közben nagyobb léptekkel haladtam felé, mielőtt a nagy lelkesedésben a kocsma túlfeléről üvöltözik át.
- Hát még egy olyan nap mint a mai, és lehet kiskanállal kaparják össze a hamvaimat. Na szevasz!- jegyzem meg, majd a kezem felé nyújtom, hogy belecsapjon, és ha megszorítom kicsit fel is rántom, hogy meglapogassam a hátát.Azért persze vigyázok, nehogy képes legyen nyakon zúdítani a sörrel magát közben meg engem is.
- Mennyivel vagyok lemaradva?- gyors pillantás a sörre aztán csak elröhögöm magam
- Ez az első, mi? Na mindjárt szerzek egyet én is magamnak.- indultam meg a pult felé, és nem sokkal később rögtön két üveg friss, még éppen harmatot könnyező Guinness-el tértem vissza, és persze hoztam egy új kört is, amit Clanadnak kértem ki.Ha belemerülünk úgyis gurulni fog az a sör magától.
- A csapos kiscsaj azt mondta ezt kérted, szóval hoztam még egy kört.Ha megjön Zed akkor jöhet valami erősebb is a viszontlátás örömére.Tényleg, hol van Zed? Eddig mindig én voltam aki késett, most úgy tűnik ő az aki később jön. No nem baj, addig is….mesélj mi van veled tanárok gyöngye?- néztem végig rajta, majd a számhoz emeltem a sört és meghúztam az üveget. Pár korty után egy nagy alkohol sóhaj futott ki a számon, és az üveg alja az asztalon koppant.Érdeklődve néztem rá.De éppen belekezdett volna a mondandójába, amikor az ajtó felé nézett és megint kalimpálni kezdett. Félfordulattal hátra fordultam én is és elvigyorodtam, amikor megláttam a közeledő Zed-et.
- Na csak emlegetni kellett!Gyere, csak gyere, mert a végén rád verjük az első kört.Szevasz, cimbora!- emelkedtem meg, hogy vele is kezet fogjak és neki is megveregessem a hátát.

   

Aint no mountain high enough

Chad & Zed & Clanad

Szokásomhoz híven én vagyok itt legkorábban. Én mindig kések, vagy épp túl korán jövök, átmenet nincs. De hát ezzel jár, ha valaki egy szigeten lakik. Rendszerint inkább az előbbit preferálom. Könnyebb elütni az időt, mint magyarázkodni, és tulajdonképpen jól is esik az a kevéske idő, amit még egyedül tölthetek a korsóm társaságában. Noha a zsivaly itt is jelen van, megnyugtatólag hat rám, hogy itt a zsivaly keltőiért nem nekem kell felelnem, így eltűnhetek egy kicsit a zsibongásban a gondolataim között. És bőven van min tűnődni, mert az elmúlt néhány hét rengeteg meglepetést tartogatott, olyanokat is, amiket magamnak sem szívesen ismerek be, de ahogy anya szereti mondani: az élet úgy szép, ha zajlik. Az enyém pedig kimondottan erősen zajlik mostanság.
Eltűnni.
Az nem fog menni, ha úgy kalimpálok, mint valami megveszekedett bolond. De szeretek biztosra menni, hogy odafigyelnek rám. Egy ilyen helyen márpedig ez csak így lehetséges, még ha kissé viccesen is nézek ki. Egyébként sem a barátaim előtt fogom röstellni, hogy bolond vagyok. Ők már tisztában vannak ezzel régesrégen. Elfogadom a felém nyújtott kezet, majd szélesen elvigyorodom.
-Pedig mindig abban reménykedtem, hogy szervezhetünk neked egy szép, nyitott koporsós temetést, hogy mindenki megcsodálhassa, milyen jóképű voltál fénykorodban. - Persze eszem ágában sincs még őt temetni. De általában humorral igyekszem leplezni, hogy valójában gyakran aggódom érte, ami nem is csoda, amikor valakinek ilyen veszélyes munkája van, mint neki.
-Hát még nem jöttem annyira régen azért! - nevetek fel Chad kérdése hallatán. Hát minek néz engem? Ökör iszik magában, és én már így is belecsúsztam egy kissé ebbe a kategóriába, de hát csak nem fogok üres kézzel ücsörögni, amíg ők megérkeznek, nem igaz?
-Biztos sminkel. Tudod, milyen hiú. - legyintek aztán, ahogy visszatér ő is a maga sörével, mert az enyémet ugye nem adom. De valójában én sem tudom, hol lehet, ennyit azért nem szokott ő késni. Így aztán azt gyanítom, hogy vagy történt valami, vagy nő van a dologban. Olyan nő, aki valószínűleg nem visel ruhát, Zed pedig karórát.
-Elballagott a legutóbbi osztályom. Zedet megdobálták cipővel. Nova megint nyaral. - sorolom, miközben elkezdem számolgatni az ujjaimon az eseményeket. Tulajdonképpen belegondolva nem is történt olyan nagyon sok minden. Vagy lehet, csak nekünk túl egyhangú az életünk. Lehet, el kellene kezdenem vadvízi evezni, vagy valami, és akkor talán hosszabbak lennének az ilyesfajta listák. Meg aztán ha akarnék se tudnék olyan nagyon belemélyedni a témába, mert végre megérkezik a tollászkodó is, hogy megint elszórakoztathassak mindenkit a remek kalimpáló-tudományommal.
-Hát ezzel nem voltál egyedül. - röhögök fel, ahogy Zed az asztalhoz lép. Méghogy azt hitte. -Igazán semmiről, csak ellovagoltunk a vadnyugatra, meg vissza. - vonok vállat kissé flegmán. Nem mintha tudnék egyáltalán lovagolni, nekem a vasparipa való, nem a patás, noha szívesen adok nekik egy kis almát, amikor nagyritkán beléjük botlok. De ez itt new yorkban nem fordul elő túl gyakran.
-Hát, ha már így felajánlottad, akkor ebből mégegy nem lenne rossz, meg válassz hozzá valami jóféle rövidet, mert Chad nagyon szomjas. - vigyorgok végül Zaide-re. Hát, ha már ennyire ajánlgatja, én igazán nem tartom vissza attól, hogy fizessen. Elvégre mind a kidobók, mind a tanárok, mind a tűzoltók köztudottan túl vannak fizetve. Kac-kac.