- Killian story -

Egészen addig, míg Valentine el nem ment és nem közölte a kocsiban Baileyvel, hogy mi a helyzet, úgy tűnt minden rendben lesz. Nem tudom, miért gondoltam, hogy nem fog kiakadni. Talán, mert azt gondolta, ha látja, hogy a szétválásunk ellenére is képesek vagyunk megülni egymás mellett egy kocsiban, kevésbé viseli meg a dolog. De nem így lett. A gyerek nevelés pedig legnehezebb dolga, jót tenni a gyerkőcnek, mégha az pillanatnyilag fájdalommal is jár. Mint az oltás, vagy a fogorvos, vagy a suli. Döntést hoztam valamibe, amihez ragaszkodnom kellett, mert hosszútávon ez tűnt működőképesnek, de Bailey kora ellenére sem úgy vette az akadályokat, ahogy azt gondoltam. Pont, mint Horatio. Gondoltam valahogy átvészeljük, hiszen Horatio is össze tudta szedni magát az első pánikrohama után. Beletörődött a dologba vagy tudom is én, de azt gondoltam, könnyebb volna, ha most kisírná magát, aludna rá néhányat és szépen lassan feldolgozná, semmint, hogy hamis reményekkel hitegessük, hogy végül úgy is bekövetkezzen ez az egész. Én partner is lettem volna saját ötletemben, és már tanakodtam, mivel próbáljak vígaszt nyújtani, ahogy kiszállva a kocsiból elkezdtem megközelíteni Baileyt, mikor megszólalt Horatio. Nem csak a bocsánat kérése döbbentett le, de a magyarázata is, ami teljesen ellentéte volt annak, amit akkor a fejemhez vágott, mikor Bai még nem volt velünk. Szinte biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan - valahogy abszurd volt elhinni az ellenkezőjét - és csak azért mondja ezt, hogy Baileyt megvigasztalja. Na meg, hogy engem sarokba szorítson. A végére már-már hitetlenkedve néztem rá, ahogy lassan Bailey is abba hagyva a sírást, megfordult és könnyes szemekkel nézett ránk, gondolom várva tőlem is a megerősítést. Ha most nem megyek bele, mindenki, aki most ennek tanúja teljesen jogosan állíthatja, hogy egy szívtelen seggfej vagyok. Ha belemegyek és végül megint csak kisiklik a kapcsolatunk, ugyanúgy fog fájni Baileynek, már ha megérjük és idő közben nem mészárol le minket Horatio, mint ahogy 1974-ban Ronald DeFeo Jr. tette. Ha komolyan is mondta, ha nem, helyzetbe hozott vele az itt és mosttal, s láthatóan Bailey sem fogadott volna el, semmilyen más választ, mint, hogy belemenjek. Másrészt viszont... én is szeretem Horatiot, még a sok ostobasága ellenére is, és sajnálom, hogy... megannyi problémával küzd, ami kissé torzít személyiségén, dehát... akkor is elfogadtam olyannak, amilyen... Annyi a különbség - bár az nem is olyan aprócska - hogy tudom, hogy mentálisan egyáltalán nem ép, és ha még csak az OCD-je volna gond... de nem.
- Sajnálom... - szólaltam meg, és tényleg sajnáltam. - Azt is, hogy nem szóltam, és hogy ennek ellenére is hátat fordítottam neked, de... - a gyilkosság még gyilkosság és ha most ő csupán egy elkövető volna, és maga után kéne nyomoznia, ő sem tekintene el attól, amiket tett. Ahogy Josephnél sem tette. A végén ő is vallomást tett és nem tagadta, hogy megannyi embert öletett és ölt meg. Ahogy azt is elmondta, hogy nincs bűntudata, nem is lesz, mert jót tett a világgal. Horatio is szinte szóról szóra erről beszél. Még is mit várnak tőlem? És ha hibázok, mégis milyen áldozattal kell szembesüljek. Lepillantok magam elé, megremegnek ajkaim, de ha most nemmel felelek, lehet megint csak hibát vétek. Egyikőjüket sem szeretném elveszíteni, csak hát... félek...
- Rendben. - szólalok meg újfent, bár kicsit halkan, de mellé elkezdek bólogatni is, míg végül odalépek hozzá, és ha nem húzódik el, meg is ölelem. Ha pedig hagyja magát Bai is fellélegzik és mégha ki is sírta szemeit, és tiszta vörös az arcocskája, végül nevetve rohan odahozzánk, hogy ő is beszálljon az ölelkezésbe. Azért jó volt érezni az illatát, és Bailey szorítását. De azért kíváncsi leszek odáig, hogy el is vállaljon minket, tudván, hogy Horatio nem régiben szabadult a diliházból. Az biztos, hogy nem sokan fognak tolongani.

öltözék: x zene: Without You helyszín: Hospital