caspian & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Ez is egy olyan nyomorult éjszaka volt amikor a plafon véget nem érő bámulása érdekesebbnek tűnt, mint amit a normális emberek alvásnak neveznek. Manapság egyre többször fordult ez elő, de mivel mindig akadt két-három nap amikor a szervezetemet végül elnyomta a fáradtság, így nem csináltam belőle nagy ügyet.
Ez egy ilyen nap. - magyarázhatnám.
De a napokból lassan egy hét lesz és ha az elmúlt hónapokat nézem, akkor az ezt taglaló statisztika egészen siralmas eredményeket mutat. El sem akarok játszani annak a gondolatával, hogy ez jobb lesz, mert amíg ebbe a házba maradok, ugyanazzal a mentalitással mint hetekkel ezelőtt, addig a következmények se maradnak el. Nem várhatom a változást amikor ismétlődésre állítva követem el ugyanazon hibákat.
Hajnali négyre aztán végleg feladom a próbálkozást és beérem azzal a néhány pihentető kieséssel amikor nekem kedvezett a szerencse.  
Andre pár perccel utánam érkezik az irodába és valami jó reggelt félét is elmormol az orra alatt, én meg köszönésképp megelem a kávés csészémet melyből lassan a harmadik adag is elfogy. Meg sem lepődik azon, hogy itt vagyok - még ha nem is helyesli - de a többi alkalommal ellentétben mégiscsak csatlakozik hozzám.
- Van fejlemény? - fejével a kezemben lévő mappa felé bök.
- Csak az Aisha Chapman ügy jelentését olvasom át.
- De hisz ő előkerült. - csodálkozva ül le most már az asztalom szélére. Elég idegörlő helyzet volt. A nő az esküvőjéről tűnt el és egy pincébe találtunk rá végül, ahova az exférje zárta őt miután nem tudta elviselni, hogy Aisha továbblépett. Igazi maratonfutás az idővel, ami ellenünk dolgozott. De Aisha életben volt, még ha ezek után hosszú út is áll majd előtte, hogy jobban legyen.
- Utólag elolvasni és felfogni a jó hírt egyszerűbb nekem, mint az adott pillanatban megélni. - fordulok Andre felé, majd összecsukom az aktát. Azokban a pillanatokban mindig egy perc önzőség erejéig csakis Gwen jár a fejemben. Ő is lehetett volna. Aztán elfog az az üresség ami szokott és végképp nem tudok a csapat örömében osztozni bármennyire is próbálok. A másnap azonban mindig tisztább kezdést nyújt nekem ahhoz, hogy részletről-részletre megéljem a lezárt ügy menetét és megkönnyebbülten fogadjam be az olvasottakat.
Andre nem véleményezi ezt, hisz tudja jól, hogy semmi olyasmit ne tudna már mondani, amit ne hallottam volna már ezerszer és ugyanennyi formában. Helyette biztató vállszorításba részesít és fogadja az épp beérkező csapat többi tagját is.
A késő délután folyamán újabb ügyet kapunk, de a körülményekkel kapcsolatban sok minden nem áll össze, így Matiassal együtt a hívás után nem sokkal ki is érkezünk a helyszínre. Az utcában nincs semmi kirívó azon kívül, hogy az egyik ház előtt járőrkocsik sorakoznak és rendőrségi szalag választja el a többi épülettől, bár a bámészkodókból ma sincs hiány. Az egyik nyomozó indul meg felénk, arcára pedig eltéveszthetetlen kifejést fest a szavak nélküli érdeklődés, így megválaszolom ki nem mondott kérdését.
- Reynolds különleges ügynök, ő pedig itt Wheaton. - mutatom be egyszerre kettőnket.
- Üdv, én Harris nyomozó vagyok. - biccent köszönésképp. - Ez az eset több szempontból is kényesnek ígérkezik, hisz az áldozat a jelvénye alapján egy szövetségi rendőr, Oliver Scullion. - kezd bele. - Az előzetes információk alapján Scullionnak aktív ügye volt épp. Egy koronatanú védelme miatt tartózkodott itt.
- És a tanú életben van? - kérdez rá Matias a nyilvánvalóra, bár a választ akár ki is lehetne következtetni. Mégsem azt kapjuk amire számítunk.
- Itt kezdődik a probléma. Nincs a házban és a magánkopó szerint nem is volt. - osztja meg velünk.
- Lincolnt merre találjuk? - kérdésem után már mutatja is az irányt, így Wheaton Harissel tart be a házba, hogy átbeszéljük a nyomozás további részleteit én pedig az említett fél felé vezetem lépteimet.
A korábbi hívás során egy férfi Caspian Lincoln néven mutatkozott be és magánnyomozóként, majd azt mondta, hogy talált egy holttestet az egyik házban, ennél többet viszont nem árult el. Névről számomra ismeretlen volt, de nem is számított amikor a magyarázata erre az egészre jobban érdekelt, mint az hogy milyen régre nyúlik vissza az ismeretségünk. Matias azonban sosem rajongott értük, ennek pedig egész úton töretlenül hangot is adott, így jobb ötletnek tartottam, ha nem ő kérdezi ki.
A magánnyomozóra az egyik járőr őrizetébe találok rá akinek intek is, hogy innen átveszem majd, így végül magunkra hagy minket.
- Mr. Lincoln? Reynolds különleges ügynök vagyok. Elmondaná mégis hogyan keveredett olyan helyzetbe ahol adott egy halott férfi és egy feltehetőleg eltűnt másik személy? - érdeklődöm, de ennél több részletet nem mondok neki. Sem arról amit Harris megosztott velünk, sem pedig az eltűnt tanúról. Bárhonnan is nézem, számomra már a jelenléte is elég gyanakvásra ad okot, így nem kívánom őt ennél több előnyben részesíteni, amíg ő maga nem adja meg az engem érdeklő válaszokat.