The easiest way to be reborn is to live and feel life --

Van egy olyan érzésem, hogy a mai és egyben számomra első munkanap kellően bedob majd a mélyvízbe, mivel magam is érzem, ahogy Loz - már csak Loz, hisz megkért, hogy így hívjam - is felhívta rá a figyelmemet, hogy ez egy mindennapoknál jóval nagyobb szabású esemény lesz. Azt nem mondanám, hogy nincs bennem némi aggodalom, vagy egyfajta természetesen izgalom, de egyfolytában azzal bíztatom magam, hogy tulajdonképpen nem állítanak olyan feladat elé, amiben semmi tapasztalatom ne lenne, vagy ami nem testhezálló számomra. Semmilyen befolyásom nincs arra, hogy milyen személyeknek fogunk felszolgálni, így vétek lenne előre kellemetlen pillanatokat vízionálnom, pláne annak tudatában, hogy Loz úgyis a helyszínen lesz.
Miután teljesen elkészülök a sminkemmel és az utolsó vonásokat is elvégzem, részben erőltetett optimizmussal nézek szembe saját magam tükörképével. Így már tökéletes lesz. Még néhány apró érintéssel megtapogatom ajkaim alsó peremét, aztán felveszem táskámat a vállamra.
Eleve egy csinosabb ruhába megyek, de azért egy külön estélyi ruhával is készülök arra az esetre, ha nem az általuk biztosított pincérruhában kellene mutatkoznom az éjszaka folyamán. Például, hegedű- vagy zongorajáték közben.
Nincs autóm, ellenben talpraesett vagyok, így tegnap összebeszéltem az egyik, általam még nem ismert kollégámmal, aki volt olyan kedves, hogy felajánlotta, hogy értem jön, ha már úgyis (mint kiderült) közel lakunk egymáshoz. Mikor megáll az épület előtt, az estélyi ruhát a hátsóülés kapaszkodójára akasztom, majd beülök a pincérlány mellé, akivel aztán az út során nem csak bemutatkozunk egymásnak, de egészen gyorsan meg is találjuk a közös témákat.
- Ejha! - nézek végig a villán, melynek felhajtóján ideiglenesen megállunk. Kiszállok, becsukom a kocsiajtót, majd napszemüvegemet leveszem szememről, és a fejemre csúsztatom. Mi tagadás, meg tudnám szokni, hogy ilyen helyen töltöm a mindennapjaimat, de tudom, hogy nekem sosem lesz ennyi pénzem. A modern épület ívei végül a bejáratra és azzal együtt Lozra vezetik a tekintetem.
- Szia! - köszönök neki, miközben kiveszem a hátsóülésről a ruhát. - Jól, köszönöm. Az összes piroslámpa megfogott minket, de azért siettünk. Remélem nem késtünk el - nézek össze a sofőrömmel és csak egy nevető mosollyal nyugtázzuk Brooklyn káoszba torkolló forgalmi helyzetét. Szidtuk azt eleget az elmúlt fél órában.
Vállamon a táskámmal és kezemben a ruhával sétálok közelebb Loz felé. Itt a parton érezhetően nagyobb a szél, de azonkívül, hogy enyhén hajamba kap, nem zavaró túlzóan. Remélem így is marad, mivel hallottam olyan előrejelzéseket, amik szerint ma estére vihar várható.
- Lenyűgözően fest - vallom be őszintén a házról, sőt mi több, erről a rezidenciáról alkotott véleményemet, aminek biztosan csak egy kis szelete tárult eddig szemeim elé. - Bárcsak tényleg a miénk lenne. - Ravasz mosoly azért jelzi a többiekkel is, hogy nem teljesen gondolom ezt komolyan, nekem ez már túl nagy, nem is tudnék mit kezdeni egy ilyen hellyel, csupán azok a szavak hangoznak el tőlem, amik egy ennyire drága hely láttán már-már kihagyhatatlanok. Ami engem illet, szeretnék gazdag lenni, természetesen, még élvezném is azt a fajta kényelmet, amit az anyagi biztonság nyújt, ahogy a minőségben is a legmagasabb szintet preferálom, amit pénztárcám megenged, viszont pontosan tudom, hogy szívem mélyén én ennél sokkal egyszerűbb ember vagyok. Nem érzésekben egyszerűbb, hanem életvitelben. Engem ennél apróbb dolgok is boldoggá tesznek.
Annak ellenére, hogy Loz keze sem üres, hálásan köszönöm meg neki, hogy kinyitja előttem az ajtót, így őt követve én is belépek a házba, ahol aztán megintcsak pár másodperc erejéig megtorpanok, míg szétnézek.
- Elhoztam az estélyi ruhát is, ha szükség lenne rá - tartom magam előtt a becsomagolt ruhát, amiről már szó eset egy köztünk lezajlott telefonhívás során pár nappal ezelőtt. Akkor mondtam Loznak, hogy megpróbálok beszerezni egy márkásabb darabot és ezúttal megerősíthetem abban, hogy ez sikerült is. - Van a személyzet számára kijelölt szoba, vagy épületrész, ahova le tudunk pakolni? - Voltam olyan rendezvényen, ahol volt, de akadtak olyanok is, ahol erre nem volt lehetőségünk, úgyhogy semmit sem veszek egyértelműnek és igazodok a jelenlegi helyzethez természetesen. Noha szívem mélyén egy picit szurkolok annak, hogy legyen egy ilyen hely és azt megmutassa nekem Loz, válasza közben mégis a vonásait fürkészem. Lehet azért, mert újra megcsap az illata, amit anno az első beszélgetésünkkor is megéreztem rajta és kellemes érzéssel töltött el.
- Te hogy vagy? Jól alakulnak eddig az előkészületek? - kérdezem még mielőtt érdemben belevetném magam én is a munkába. Remélem eddig nem történt semmi változás az előre leadott igényeket illetően. Nem lennék meglepve, ha a megrendelők utolsó pillanatban állnának elő néhány külön speciális kéréssel. - Miben tudok hasznos lenni? - Annak ellenére, hogy ez az első munkanapom, ami egyúttal a próbanapom is, tisztában vagyok a nap jelentősségével és nem érzem azt, hogy kevésbé hasznos munkaerő lennék számukra. Még meg kell tanulnom, hogy mennek itt a dolgok, de ezért is kérdezek Loztól.