Biscuits the password to leave;

Grace & William

Még mindig nem hiszem el, hogy ezt csináljuk. Úgy húztam össze magamon elegáns, fekete öltönyömet, mintha minusz fokok lettek volna idekint, de igazából attól féltem, valaki megláthat. Mintha olyan sok ismerősöm lenne, azok is inkább elfordítanák a tekintetüket, nem pedig velem foglalkoznának, mégis, mint egy idióta, úgy mosolygok az utcán mellettem elhaladó emberekre.
Hogy miért öltöny? Mi van, ha tényleg estélyiben jön? Akkor nem feszíthetek mellette egy rossz fekete pólóban, igen viszont annak meg fenn áll a veszélye, hogy feltűnik neki, hogy kicsíptem magam, akkor pedig én leszek benne a slamasztikában. Terv? Ugyan, olyanom nincs, nem is volt, igazából az előkészület abból állt, hogy álltam a fürdőszobai tükör előtt és hol nevettem, hol pedig kiakadtam, csak kétszer akartam nagyjából lefújni a bulit. Még a szomszéd nénihez is átmentem, hogy áldását adja a szettemhez, bár az, hogy megnyalta a szája szélét és puszikat küldött nekem, rossz érzéssel tölt el, még mindig ráz a hideg.
Oké, de mi legyen ezzel az estével? Lehet Grace rosszul érzi magát és kell neki egy kis leengedés, egy kis áramszünet, beszélgetés, nevetgélünk, pár régi ügy előjön, iszunk egy sört és hazamegyünk. Mi van ebben? Semmi? Csapat összetartó buli, csak ketten, nem pedig az egész kórház.
Nem ért még oda az étterem elé a hölgy, a megbeszéltek szerint taxival érkeztem, nem akartam felszedni autóval, az olyan randis lett volna, így csak bénán abban maradtunk, hogy az étterem előtt találkozunk.
- Hogy festek? Nem randis igaz? – néztem egy mellettem álló hipszter kinézetű férfira. – Hee? – kérdezett vissza, egy dohánytrerméket csúsztatva repedezett ajkai közé.
- Eljöttem egy lánnyal és nem akarom, hogy azt higgyje, hogy randi. Érti? – mutattam neki ismét magamat, körbe is pördültem a biztonság kedvéért. – Így jötté? – kérdezte a fickó letegezve, pedig akár az öcsém is lehetne, kis jóindulattal a fiam.
- Igen? Cssss, itt jön, nem szóltam, fordulj el öreg – fordítottam el a fickót, aki meglepve vette tudomásul, hogy dobtam Grace kedvéért, majd miután láttam a lány szettjét, egyből körbe néztem, remélve, hogy még nem vett észre, meg fogtam az öltönyt és az előbb említett fickó kezébe adtam. – A faszt csináá. –
- Csend legyen, a tiéd. Armani vagy mi – sutyorogtam a fószernek, majd mikor már találkozott a tekintetem Grace-ével, messziről integettem. Olyan barátiasan.
- Neeeeem, alig pár perce érkeztem – válaszoltam a kérdésére, eközben a férfi az öltönyömmel a kezemben hátrafordult és alaposan lecsekkolta a lányt, majd kacsintott nekem és puszikat küldött. Mutogatta az öltönyt, vegyem vissza, de én csak legyintettem felé mérgesen, majd ismét Grace-re emeltem a tekintetem megjátszott, inkább zavart mosollyal.
- Lucy, hát hogyne – milyen Lucy? Valahonnan ismerős, tuti mesélt már róla. A fenébe.
Még akkor is ezen emélkedtem, ahogy beléptünk az étterembe és egy pincérhez léptem oda, kinek műbajsza és furcsa kalapja volt. Na igen, nem egy puccos étterem, de van kaja, pia és tánc, tehát pont kapóra fog jönni nekünk. Lehet mégis ötcsillagos étter-embe kellett volna vinni? Szemben a bejárati ajtóval volt egy kisebb bárpult és ott is egy a pincérhez hasonló jelmezes hölgy szolgálta ki a betérőket és az asztalukra várakozókat, azonban meglepetten kontsatáltam, hogy az asztalok össze vannak tolva. Mindenképpen valakik mellé fogunk ülni, ami kicsit aggasztó, ígyis zavarban vagyok, majd felrobban a fejem az idegességtől, nem gondoltam volna, hogy ez a hely ilyen.
- Hát…engem is meglep a hely. Megvallom az őszintét, még nem jártam itt – vakartam meg nevetve a tarkómat, bár reméltem, elnézi szórakozottságomat, hiszen igaza van, nem vagyok nagy parti arc, ezt a helyet is azért jegyeztem meg, mert egyszer mesélte Susan, hogy isteni itt a churros és a zene andalító.
- Üdvözlöm Senor és Senoríta, ma a Nemzeti összetartozás világnapja van, ezért összetolt asztalokkal tudunk szolgálni, hogy mindenki együtt élvezhesse a vacsorát és az élő zenét. Arrrríba!  - kiáltotta megjátszva a csávó, mire én kicsit meghőköltem a lelkességén. – Bocsika, az arríba az nem mexik….
- Erre tessék kérem - fogta meg a karom, mire én meglepetten néztem Grace-re egy amolyan mentsen meg tátogással.
- Ide tessék, az este első italát mi álljuk, welcome drink – mutatta egy pincérhölgy a tálcát, amin tüskék voltak fel-sorakozva.
- Jó féle öreg! Igyad csak. – kiáltott mellettünk egy hozzám hasonlóan körépkorú, túlságosan jó kedélyű fickó. Szemben vele egy szintén jó kedvű hölgy foglalt helyet, kinézetre latin vér csörgedezhet bennük, ami engem még jobban kétségbe ejt. – Bocsánat – súgok oda a pincérnek. – Biztos nincs nyugodtabb helyük, mert…
- Gyere már Amígóó! Jó lesz ez itt! – kiáltotta el magát, majd rántott rajtam egyet és leültetett maga mellé. – Miguel vagyok, a feleségem Almeira. – nyújtott kezet, miközben vagy három hatalmas lángost repített a vállam irányába. – Örvendek…hehehe… - kacagtam megjátszott zavaromban a vállam símogatva, majd ismét Grace emeltem a tekintetem, aki biztos jót szórakozik a jeleneten.
- Még is csak kérném azt a tüskét – vettem el az italt és partnerem felé nyújtottam a másik feles poharat. Szerintem neki is szüksége lesz rá, ahogy elnézem, bár nem tudom, kik fognak a másik oldalunkon helyet foglalni, de ez az este máris elég érdekesen indul, egy biztos, megölöm Susant.
- Szerintem második kör lesz Grace, de jöhet, fű de fura. Grace – nevettem, ahogy ízlelgettem a nevét, mert ugye mindig Miss O’Connellnek hívom. Mivel most a latinó házasok egymással voltak elfoglalva, egy “bocsi” szót tátogtam partnerem irányába, remélem nem sértődött meg a helyválasztásomon, én is ugyanolyan kellemetlenül érzem magam, mint ő teheti azt. Bár lehet jót szórakozik az egészen, sokszor nem tudom kiismerni őt.
- Nem tesz semmit, felhívtam őket, de azt mondták, csak jövő hónapban tudják vállalni a pakolást – válaszoltam mosolyogva, mikor szemem sarkából felfigyeltem a pincér újboli érkezésére. Megjött a másik oldalunkon helyet foglalni készülő páros.