Időnként nehezemre esik időt szakítani magamra. Most is túl sok beteget vállaltam és elfelejtettem enni. Délután kettő óra van és azon ritka esetek ennyike, mikor van 2 órám enni és összeszedni magam. Eredetileg nem jöttem volna ide, mert kicsit messze van a rendelőmtől, de hála akárki is van odafent, a következő betegem lemondta a mai napot így van időm kipróbálni ezt a helyet, amiről annyit hallottam. A név nem is utal arra, hogy ez egy étkezde, én azt hinném, hogy sajtokat gyártanak itt és innen lehet venni a friss kész sajtokat. Bár kitudja, egyszer mindent meg kell nézni. Egy óra utazás után meg is érkezem az épülethez. Nem mondom nem vagyok lenyűgözve, bár tény az építészet nem az erősségem, így az én szavam nem ér sokat itt. Az épületben sétálva gyorsan adnak nekem egy helyet és egy menüt. Végig nézem a menüt és próbálok választani. A sok választék megnehezíti a dolgom, hiszen először vagyok itt és kicsit bő nekem a menü kínálata. De nagy lány vagyok, megoldom én, mit akarok. Tíz perc nézelődés után a pincér jött oda hozzám. Ahogy megszólít felnézek rá. Várjunk csak egy kicsit.... én ismerem ezt a nőt! Ez az egyik betegem! Mi is volt a neve? Bunny? Áh igen. Nem tudtam, hogy itt dolgozik. Habár említette, hogy egy étkezdében van munkája. Mikor is láttam őt utoljára? Nincs itt a naptáram, vagy a kis füzetem. Talán múlt hónapban láttam őt? Vagy régebb óta? Nem tudom, annyi betegem volt mostanában örülök, ha a saját nevemet tudom. - Ki gondolta volna, hogy az asztal megfordul. - nézek szegény lányra. Látom, hogy felismert. Eddig ő volt az én vendégem míg én dolgoztam, most a szerepek megcserélődtek. Remélem nem fog kiakadni, mint néhány betegem, mikor véletlenül megtalálom őket.
Lehető legkönnyebben találtam munkát a lakásomhoz közel, így ha épp késesben is lennék az egyetem miatt még így is időben tudok megjelenni. Bár kissé ziláltan, de itt vagyok. Ma próbáltam nem bajba keveredni, ami egészen ügyesen is ment. Szerencsére egy unalmas napnak számított, így délután kicsit megtörve a lelkesedésemben, de még is mosolyogva vártam a vendégeket, akik különféle ételekkel lepték meg magukat. Valaki csak rohanásban volt, volt olyan, aki elfolyt smink mögül mesélte, hogy a pasija dobta. Bár az abszolút kedvencem, aki azt jött megünnepelni, hogy lezárult a válása és legalább minden előítélet ellenére bűnözhet. Lassan fújom ki a levegőt, ahogy az asztalokat lepakolva a tálcával a kezembe kerülgetem az apróságokat, akik önfeledten nevetve futkosnak az egész étteremben. Szülők pedig rosszalló pillantásokkal díjazzák, hogy eleven gyermekük nem a telefont nyomkodja, hanem barátkoznak egymással. Ha felszolgáló vagy meglátod az emberek lelkét, hiszen nem kell ahhoz alkoholhoz nyúlnod, hogy kiöntsék a lelküket. Én pedig örömmel hallgatom, így elterelve a saját gondolataimat arról, hogy nekem milyen problémákkal kell szembe néznem. Ekkor tűnik fel, hogy az egyik asztalnál új emberke foglalt helyet és azonnal perdülve fogom meg az egyik étlapot, hogy dalolva köszöntsem, megszokásomhoz híven. - Hello, üdv a Chese Factory-ban, Bunny vagyok. Miben segíthetek? - helyezem elé az étlapot és csodás mosolyom hamar az arcomra olvad és enyhén kikerekedett szemekkel figyelem a vendégemet és hirtelen meg sem tudok szólalni. Már két hónapja nem láttam. Megbeszéltük, hogy ha úgy érzem felkeresem. De az egyetem és a munka a fejemre nőtt, és az utolsó konzultációnk sem volt kellemes a lelkemnek. Felforgatta az elmémet, hogy vissza kellett emlékeznem, hogy mi történt aznap éjjel. Erre pedig senki nincs felkészülve. Főleg nem én. Beharapva a számat kissé elszégyellve magam mosolyodom el a szójátékán. - Ilyenek ezek az asztalok, egyszer így állnak, aztán úgy – nevetek fel halkan és a kötényem zsebéből előhalászom a noteszomat, hogy fel tudjam venni a rendelését. - Milyen frissítőt hozhatok míg kiválasztja a harapni valóját? - érdeklődök, még mielőtt teljesen kiesek a szerepemből és elfelejtem, hogy jelenleg dolgozom és ezért fizetést kapok. Talán nem voltam erre felkészülve, hogy olyannal találkozzak, aki kicsit is ismeri a múltamat. Amit eddig gondosan rejtegettem. Amint kifejti a rendelését, lejegyzetelve sétálok vissza a pultba, hogy előkészítsem a rendelést és még várok pár percet, hiszen az étlap elég sokoldalú, az embereknek néha fogalmuk sincs, hogy miket lehet itt enni. Végül megindulok a kért itallal és letéve az asztalra egy alátétre és hónom alá csapva a tálcát nézek rá. - Sikerült választani, vagy segítsek abban, hogy mik a kedvencek, különlegességek? - érdeklődve újra a notesszel babrálok. Igen, kissé zavarba kerültem tőle.
Belátom, kicsit rosszul éreztem magam a lány miatt. Két hónappal ezelőtt nem a legjobb viszonyban váltunk el, hiszen feltéptem pár sebet. De ez is a gyógyulás része. Nem egy módja van annak, hogy a rossz emlékeket élhetőbbé tegyük azzal, hogy másképp éljük át őket, mássá formáljuk az érzéseinket. Meg kell tanulnia, nem elkerülni a problémáit. És az első lépést megtette, mikor felkeresett. Tudom, nem akar most látni, vagy visszajönni hozzám. Sok beteg abba hagyja a terápiát, miután elkezdik kellemetlenül érezni magukat, azt gondolván nem használ, vagy az orvos nem érti a dolgát. A terápia olyan, mint egy vizsga, készülni kell rá és dolgozni érte. Ez nem egy suli kirándulás, ahol elveszíted a szüzességed pár üvegsör után. Látom rajta, hogy kellemetlen ez a szituáció neki, talán még szégyelli is magát. Hiszen az utolsó terápiára le sem jött, sőt, mikor ívtam fel se vette. Kár... - Egy Caramel Royale Macchiato lesz és legyen benne tripla eszpresszó. - kérem az italomat, míg próbálok ételt választani. Ki a franc találta ki, hogy ennyi étel legyen a menün? Azt én értem, hogy csak a különböző étel kategóriákból van sok, de én még azt sem tudom mit akarok! Szendvicset? Vagy pizzát? Salátát? Ennyi! Legfeljebb rendelek többet és haza viszem a többit. A francért nem tudom, mit egyek. - Szeretnék egy csípős csirke burgert, Fettuccini Alfredo tésztát, Koreai csirkét és Red velvet tortát. - rendelem meg az ételt, mikor a kávémat hozta. Mit is mondhatnék. Sokat eszem. És hála az emésztésemnek, ez meg sem látszik rajtam. Habár lassan a korom miatt ez változni fog. Kár, hogy nem maradhatok fiatal. Bár, ha meg öreg leszek akkor a francot se fogja izgatni mennyit eszem. Miután rendeltem a lányra nézek, mintha nem lennék még kész vele. - Ma csak egy vendég vagyok, és nem a doktornő, aki megkeseríti az életed. Ami történt megtörtént, nem kell e miatt kínosan érezned magad. Nem te vagy az első, aki úgy reagált, ahogy te. Nem kell szégyelned. - nyugtatom meg elég halkan, hogy csak ő hallja, tekintve, ez a munkahelye és gondolom, nem akarja mások tudtára adni, a terápiás dolgot. És még csak nem is hazudtam. Tényleg nem ő az első és nem is az utolsó. Talán, majd az étkezésem után váltok vele pár szót. Már ki is gondoltam, hogy tudnám vissza csábítani a terápiára.
Kezdőlap
