Az életem cseppet sem egyszerű és tele van személyes tragédiákkal, problémákkal és mini-poklokkal. Ez a kis privát naplószerűség nyit rá lehetőséget, hogy könnyebben tudjak róla beszélni, hogy ki tudjam írni magamból. Aki ezt olvassa, érezze úgy, hogy beleláthat a lelkembe, a fejembe és jobban megismerheti az életemet, azt, hogy kis is Dr. Hayes.

Mindig is nehezen fogadtam el a tényt, hogy nem lehetek teljesen tökéletes. A külső szemlélők számára igyekeztem mindig a tökéletesség képét festeni. Szerettem volna, ha olyannak látnak, amilyen egy minta ember. Makulátlan, tiszta, ápolt, határozott, erős, elegáns, intelligens, magabiztos. Tökéletes. Ez részben a valóság is, de a felszín alatt sokkal több minden bújik meg.
Az igazság az, hogy a lelkem mélyén tele vagyok kételyekkel és kisebbségi érzésekkel. Csak egy külső kép az a végtelen határozottság és tökéletesség, de szükségem van a külső megerősítésekre, szükségem van arra, hogy állandóan bizonyítanom kelljen magamnak és másoknak is. Nárcizmus. Egy pokoli személyiségzavar, ami ellen nem tehetek semmit. Egyszerre rombolom és építem az életemet, habzsolom a külső megerősítéseket és olykor-olykor gyilkolom mások lelkét. De nem tehetek ellene.
Birtoklási vágy van bennem. Nem csak a sikereimet és a pozícióimat akarom birtokolni, de az embereket is. Mindenkit, aki közel áll hozzám. A szerelmem, a lányom, a barátaim, az embereim. Mindenkit magamnak akarok és csak magamnak, hogy engem szeressenek, engem dicsérjenek és rám nézzenek fel. A pszichiáterem hisztrionikus és antiszociális személyiségzavar jeleit fedezte fel rajtam, de ezeket már szerintem Killian is látta és én magam is. Elképesztő micsoda műsorokat, hisztiket tudok levágni, ha valami nem úgy van, ahogy én szeretném. Dráma király tudok lenni, csinálni a showt és felhívni magamra és a sértettségemre a figyelmet. De nem is ez a legfájdalmasabb, hanem az, hogy tudat alatt zsigerből bántom azokat, akiket szeretek. Ha vissza gondolok arra, amikor a páromat bántottam, amiért kilépett a munkából, hogy gyereket vállaljon és én miket műveltem vele... pedig most inkább örülök neki, hiszen sokkal sivárabb lenne az életem, ha Bailey nem lenne velünk. Végül csak sikerült családdá lennünk, pedig sosem szerettem volna gyereket, most pedig mennyire sokat jelent nekem.
Hordozok pszichopata jegyeket is, amik talán oda vezettek, hogy megöltem Cade-et. Nem tudom pontosan az antiszociális személyiségzavar tetette velem, vagy sem, de megöltem. Elborult az agyam és megjártam miatta a poklot. Az is igaz, hogy nincs lelkiismeret furdalásom. Bánom, de csak azért, mert emiatt elvesztettem egy értékes tanút, aki segíthetett volna eljutni a Bábjátékoshoz. Bánom, de csak mert elmegyógyintézetbe kerültem egy időre. De azt nem bánom, hogy a kezeim által egy élet kihunyt. Nem Cadet sajnálom, hanem magam. Tudom, ez nem szép dolog. De nem érzek sajnálatot és nem érzem magam bűnösnek.
Sokat lehetne még beszélni erről, de most menjünk tovább.

Tökéletességem törött tükrének egy másik állomása az OCD-m és a tisztasági mániám. Még egész fiatalon kezdődött, akkor vettem észre az első jeleket, de akkor még nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőségeket. Akkor még csak az zavart, ha valami rendetlen, koszos, poros, zavart, ha a színeket összekeverték, zavart, ha valami nem sorba volt, ha valami hosszabb, valami rövidebb volt és nem voltak egyenlők, de mára már, ahogy egyre idősebb lettem, a rigolyáim egyre jobban elszabadultak. Mániákus rendszerező lettem, a szimmetria és a kategorizálás megszállottja. Zavar, ha valami ferde, zavar, ha nincs sorrend, zavar, ha nincs módszeresség. Még a gombostűket is szín szerint rendezem, ügyelek, hogy a ceruzák egyforma méretűek legyenek, a tolltartómban csak egyféle toll márka van, mind ugyanúgy néz ki és páros számú létszámban vannak és lehetne még sorolni. A környezetemben mindig minden tökéletesnek kell, hogy legyen.
Szeretem a letisztultságot, egyszerűséget a környezetemben. Zavar, ha valami csicsás, ha túltolt, ha sok kis mütyür vesz körbe és zavar a zene is, a hangok, a ricsajok.
Mániákus tisztító és fertőtlenítő vagyok. Otthon mindig fújom a fertőtlenítőt, de máshol is szoktam. Rendszeresen portalanítok, mosom a kezem, többféle higiéniai terméket is használok és adok a minőségre is.
Félek a baktériumoktól, vírusoktól, betegségektől és talán kicsit még hipochonder is vagyok. Az a fajta ember vagyok, akinek halálfélelme van még egy megfázástól is.
Attól tartok ez az állapotom évről évre csak rosszabb lesz és semmit sem tehetek ellene.

Rendszeresen járok pszichiáterhez és a párom is pszichológus, de az állapotom annyira komoly, hogy nehezen érünk el javulásokat. Annyit elértünk már, hogy a pánikrohamaim megszűntek, de néha még elfog a rettegés és a tehetetlenség érzés, amikor szembe kell néznem saját tökéletlenségemmel, tehetetlenségemmel, hiányosságaimmal, az élet mulandóságával és azzal, hogy nem vagyok mindenható. Amikor elfog ez az érzés, már nem olyan erősek a rohamok. Ha rám tör az érzés, akkor sokat tud segíteni a hideg víz. Olyankor mosakszom. Kezet, arcot, vagy súlyos esetben zuhanyzok és az segít csökkenteni a stresszt.

A munkám terén, de az élet minden terén maximalista vagyok. Nehezen viselem a hibákat. Nem csak a saját hibáimat tartom megbocsáthatatlannak, hanem másokét is, ha nekem dolgoznak. A hibák... a hibák mindig emlékeztetnek arra az emberre, aki a tökéletesség álcája mögött rejlik. A hibák nem csak a tökéletességet veszélyeztetik, de ember életek múlhatnak rajta. Elvárom magamtól is, hogy hibátlan legyek és a csapatomtól, a kollégáimtól, társaimtól is, hiszen, ha ők hibáznak, az nem csak azt jelenti, hogy rossz vezető vagyok, hogy rossz mentor, hanem könnyen megúszhat valaki egy bűntényt, vagy meghalhat valaki.
Mindenkit alaposságra nevelek, tanítok és mindenkitől elvárom, hogy a legjobb arcát mutassa. Személyes tragédiának élem meg, ha valamiben vétek és ha a kollégák vétenek, akkor is ki tudok borulni.  Szigorú vagyok, de hiszem, hogy megtérül és meg kell érteniük az embereknek, hogy nem lehetünk figyelmetlenek.
Mi vagyunk azok, akikben az emberek bíznak. Amikor valami tragédia, egy gyilkosság történik, az emberek bennünk bíznak, bennünk hisznek, ránk számítanak. Kötelességünk legjobb képességeink szerint végezni a munkánkat. Ha mi elbukunk, akkor az emberek elvesztik a hitüket az igazságszolgáltatásban és a renoménknak is lőttek.
Talán a karrierem és a megítélésemet féltem? Azt is. De engem tényleg az igazságszolgáltatás érdekel. Nagy rajtam a nyomás és a felelősség, mint (jelenleg felfüggesztett) rendőrfelügyelő, de most jelenleg privátban is úgy érzem, hogy nagy szükség van rám, különben nem fordulnának még így is hozzám.

Talán az egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonságom a tudásom, ami eddig még mindenkiben maradandó nyomot hagyott. Egyesek azt mondják betanultam komplett lexikonokat, ami nem is áll messze az igazságtól. Széles körű ismeretségem van a pszichológiában, az írástudományban, a művészetekben, a botanikában, az igazságszolgáltatásban, a jogban, az orvostudományokban, a biológiában, kémiában és a történelemben. Főleg azokban a témákban, amik a munkámat könnyebbé tehetik, de azon túl is tudok sok érdekességet. Az emberek azt hihetnék, hogy mindent tudok, pedig ez nem így van.
Nem értek a fizikához, a gazdasághoz és a politikához sem. Nem vagyok jó földrajzból sem (de tudok egy s mást) és nem értek a zenéhez sem. Nem vagyok otthon az együttesek világában, a filmek világában és nem értek a játékokhoz sem. Nekem is megvan a gyenge pontom, csak nem reklámozom. Igyekszem kerülni azokat a helyzeteket, hogy a gyengeségeim, hiányos tudásom teret kapjon, hiszen az szembe menne a tökéletességgel, amit nem engedhetek meg magamnak, bár akaratlanul néha-néha megkarcolódik, megfoszlik a maszk, ami védelmez.

Szeretek edzeni, mert jó feszültség levezetés, ráadásul formálja a külsőt, ami tökéletes módja annak, hogy ápolja az énképem. Főleg saját testsúlyos és súlyzós edzés van nálam terítéken, ami nem csak az a feszültséget vezeti le, hanem a testemet is formában tartja, esztétikus izomzatot alakít ki. Ez olykor közös program Killiannel, de van, hogy Romant is a teremben találom, vagy egyedül vagyok ott. Egyedül és persze az idegenek, akik ott edzenek, de én nem ismerem őket igazán.
Az edzés által elért testfelépítésem segít abban, hogy növelje a belső önbecsülésem és a látszólagos önbizalmam. Nem csak fizikai erőt ad és nem csak az állóképességem növeli, hanem a lelkemnek is jót tesz. A testfelépítésem által többnek érezhetem magam és azt érzem, hogy az emberek is többre tartanak, mint azokat, akik rosszabbul néznek ki nálam.  Van az az elképzelés, hogy a szép emberek, a szexi emberek többre jutnak az életben, mint a csúfak és bár tudom, hogy nem kéne ebben hinnem, de mégis hiszek benne, hogy a szépségem, az esztétikus testem által előnyre tehetek szert az életben.