Két oka is volt annak, hogy szerettem volna eljönni ma Remington születésnapjára. Egyrészt iszonyatosan hálás voltam neki, amiért hajlandó volt Ricky közelébe engedni amiatt az interjú miatt, és azt mondta, hogy majd vele is csinálhatok egyet alkalom adtán. Egyértelmű volt, hogy szeretném felköszönteni őt és boldog születésnapot kívánni neki. A lényeg, hogy nem akartam üres kézzel jönni, ha már egyszer születésnapja volt. Szóval némi stalker keresés után rájöttem, hogy a zene mellett a Star Wars az, amiért még oda meg vissza van, úgyhogy meg is találtam a tökéletes ajándékot. Azt hiszem. Star Wars, zene és... hát... mondjuk, hogy szóvicc, mivel Remy is májusban született. Nagyon jófej, kedves srác, szóval nem is esett nehezmre őszintén örülni annak, hogy itt lehettem és nem dobott ki azonnal, amikor felbukkantam itt.
Apa ugyan Mark bácsi lelkére kötötte, hogy vigyázzon rám, de én sem terveztem beégetni magam, vagy annyit inni, hogy az már szánalmas legyen. Szóval örültem, amikor láttam, hogy megtalálta a közös hangot az ünnepeltel. Mivel a tervem az volt, és az itt létem második és egyben talán legonfontosabb oka (bocs, Remy), hogy megismerkedhessek Emmalynn Larson-nal. Hallomásból és történetekből is imádtam a nőt, annyira klassznak, határozottnak, talpraesettnek tűnt, és az óta, hogy a társából Mark bácsi barátnője lett, csak még menőbbnek tartottam. Imádom apa barátait, de határozottan ő volt az egyik legnehezebb természet közülük, szóval minden elismerésem az övé volt azért, hogy elcsavarta a fejét.
-Öhm... szia. Bocsi, leülhetek? Hoztam ajit. -pislogtam Emma-ra kérdőn, átnyújtva neki egy üveg sört. Hozhattam volna poharas italt is, de nem tudom, mennyire inna "idegenek" ajándékából, így ez volt a legbiztonságosabb.
-Mi még nem ismerjük egymást személyesen. Alynne Russel. De csak... Aly. Mármint mindenki így hív, szóval nyugodtan használd te is! Az apukám Mark bácsi egyik barátja, öhm... John Russel. Vagy Sharkey. Leginkább. Örülök, hogy végre találkozhatunk. -néztem rá talán túlságosan is lelkesen mosolyogva, a kezemet nyújtva felé, ha már bemutatkoztunk. Általában az összeszedett pofázás mestere vagyok, de rohadtul nem minden nap találkozik az ember olyasvalakivel, akiért ennyire rajong. Mert én nem csak simán meg akartam ismerni őt, hanem egyszerűen valamiféle példaképnek tartottam, amióta Mark bácsi mesélt róla apának. Miatta kezdtem bele abba a városi legendás sorozatba is a blogon.
-Annyit hallottam már rólad, vagyis... sokszor hallottam rólad, de mindig csak ilyen alig-alig infókat, és... szerettem volna megköszönni, hogy elintéztétek nekem azt az interjút a Wanderers énekesével. Meg... öhm... el akartam mondani, hogy szerintem mennyire klassz az, amilyen munkát végeztél és amire specializálódtál. Annyira ritka és különleges!! -pislogtam rá hatalmas szemekkel. Én az újságírók helyében ölni tudtam volna azért, hogy csináljak vele egy interjút. Érdekes, sokrétű, és biztosan nagyon klassz nő lehet, illetve a munkáját, a szakterületét és szakértelmét is ilyennek képzeltem. Egy biztos. Sokkal-sokkal gyönyörűbb, mint a képeken, pedig azok se semmik.

Örültem, hogy végre találkozhattam Emma-val, sőt. Ez enyhe kifejezés volt. Nagyon-nagyon izgatott voltam emiatt a találkozó miatt. Sokban inspirált engem, főleg a blogomat, és mindig is klassz nőnek tartottam, hiába nem találkoztunk személyesen. Mark bácsi sokat mesélt róla apáéknak, és mivel állítólag nem egy nyílt, kötődős fajta, az, hogy Emmalynn-t viszonylag, magához képest sűrűn emlegette, már önmagában elég lett volna, hogy érdekeljen, ki ő. De ezek mellett ott volt a tény, hogy fiatal volt, ambiciózus, és egyedülálló a szakmában. Az okkult, rejtélyes esetekkel kapcsolatos tudása elképesztő volt, és lenyűgöző is.
-Igen, szerintem is!! Én is nagyon szerettem őket korábban is, és annyira örültem, hogy végre elérhetik az áttörést. De öhm... nyilván Remy érdeme volt, hogy tudtam Ricky-vel beszélni, viszont első sorban rajtad, illetve Mark bácsin múlt. Ha nem beszéltek a nővéreddel, sose jutott volna el a kérés a menedzser-szülinaposhoz, szóval... tényleg köszönöm szépen. -húztam széles mosolyra a szám, belekortyolva a saját sörömbe.
-Ne is mondd. Szerintem ez a világ legnagyobb baromsága. Mármint... értem, hogy a különféle viszonyokat nem engedik, ez jogos is, de az, hogy a komoly, érett, egyáltalán nem futó kalandokat sem képesek támogatni, akkor sem, ha az nem befolyásolna semmit... nevetséges. Szerintem ez a téma amúgy is egyszerre érdekes, mégis felháborító és nem is beszélnek róla eleget, pedig kellene. -miért van az, hogy valakiknek szabad ilyesmit, másoknak pedig nem. Ennyi erővel tanácsadókat se kérjenek fel, akik valakinek a valakije, mert rizikós. Idióták.
-Komolyan??!! Ez nagyon klasszul hangzik! Akkor ez már most jobb munkahelynek hangzik, mint az NYPD és a barom szabályai. -címeztem neki egy elismerő, lelkes mosolyt.
Hatalmas szemekkel pislogtam rá a kérdése, majd a kijelentései hallatán. Esküszöm, hogy még a szám is tátva maradt egy pillanatra, amikor...
-Olvasod a blogomat?! Komolyan???!!!! -hivatalosan is ez életem egyik, ha nem a legjobb napja, és már boldogan halhatok meg, ha kilépek innen és elüt a... villamos?
-Az igazság az, hogy... pont emiatt kezdtem el ezt a sorozatot. Mármint amiatt, mert tudtam, hogy te ezekre szakosodtál, és egyszerűen amióta hallottam rólad és arról, hogy pontosan hogyan lettél Mark bácsi társa... öhm... hát... valamiféle rajongással gondoltam rád. Szerintem sokkal több határozott, kemény, céltudatos nő kellene az ilyen szakmákba. -és nem a drámázós hisztikirálynők, vagy azok, akik egészen más miatt kerültek jobb pozícióba.
-A karrierépítés meg... hát... -húztam el a számat egy sóhajjal.
-Pontosan tudom, hogy mit szeretnék, mikkel akarok foglalkozni, kikkel szeretnék interjút csinálni, de nehéz, ha gyakran leráz valami túlbuzgó ügynök az utolsó pillanatban, aztán leshetem az adott cikket, vagy épp interjút. Mivel nincs nevem a szakmában, így sokan leráznak, de hogyan legyen nevem, ha nem adnak esélyt hozzá?! -ráztam meg a fejemet a szemeimet meresztgetve.
-Tudom, hogy szeretnék más, elhagyatott helyekről, furcsa múlttal rendelkező épületekről írni, de ezek mellett szeretnék minél több interjút készíteni, amiket aztán el tudok adni nagyobb lapoknak. Illetve ott vannak még az olyan cikkek, amik a fejemben ötletként élnek. Szeretnék írni arról, hogy mennyire elszaporodtak a gyilkosságok, az eltusolt ügyek a városban mostanság, arról, hogy az igazságszolgáltatás berkein belül mekkora hülye szabályokat tudnak hozni, ami mondjuk az FBI-nál másképp van. Vagy csak hétköznapi hősökről, mint a tűzoltók, a rendőrök, de akár vendéglátósok, stb. Vaaaagy ott vannak a társadalom kirekesztetjei, mint a hajléktalanok, mások miatt lecsúszott, munkanélküli emberek, a prostituáltak, akiknek a történetét és nézőpontját valahogy senki sem hallja meg. Sőt... apa tuti megölne, ha hallaná, de szerintem gyilkosokkal is érdekes lenne interjút csinálni, olyanokkal, akik életfogytiglani büntetést kaptak, vagy olyan helyen töltik a büntetést, ahol van kivégzés a mai napig és ők maguk is a halálsoron vannak. Vagy papokkal, akik börtönben is lelkészek voltak, esetleg "mezei" lelkipásztorok, akiknek sajátos nézetei vannak. Szóval kvázi mindent szeretnék, és van is rá lehetőségem, mivel nem vagyok elkötelezve egy újság felé sem. Kapcsolataim is vannak, épp csak az áttörés hiányzik egy cikk, interjú, fotó vagy bármi által. -de pletykalapoknak nem fogok írni, az egyszer biztos.

-Eleve az utcán sem kellene folyton egymás szájában lógni, és egymást taperolni. Mármint... szerintem ez mindenhol visszatetsző, nem csak a rendőrségen, vagy az ilyen rendvédelmi szerveknél. Értem a miérteket, azt is megértem talán, hogy miért nem akarnak kivételt tenni, mert lehet, hogy paráznak, ha kiderül, akkor mások is felháborodnak, csak ez gecire igazságtalan. -ráztam meg a fejemet egy sóhajjal.
-Ahogy te is mondtad, azért, mert mások szexre és hasonlókra használják az őrsöt, nem nektek kéne szívni. Mindketten profik vagytok és szeretitek a munkátokat is. Nem hiszem, hogy kihatott volna bármire is az, hogy együtt vagytok. Meg... ha mondjuk négy éve jöttök össze, de nem lennétek házasok, akkor is ezt csinálták volna? Miben különbözik a most, meg a négy évvel ezelőtt?! -egy orbitális baromság.
-Igen, valamit Dave bácsi is morgott apának, hogy nélkületek még inkább érezni lehet a sok húgyagyú szagát a rendőrségen, szóval tényleg elég súlyos lehet a helyzet. Nem is értem, hogy hígulhat fel valami ennyire, főleg, ha az a valami annyira fontos, mint az igazságszolgáltatás. Tiszta vicc. -ciccegtem csalódottan. Nekem a rendőrség, meg ezek a rendvédelmis szervek mindig olyan klassznak és elitnek tűntek, erre kiderül, hogy igazából nem más, mint egy csapat seggfej irányítása alatt lévő, még nagyobb seggfejek gyülekezete.
Némi értetlenséggel pislogtam rá, amikor csak annyit válaszolt, hogy majd meglátjuk, milyen lesz az új munkájuk. Nem akartam annyira faggatni erről, az FBI viszont...
-Szerintem ez félig-meddig megfelel annak is. Mármint... ha nem lennétek értékesek és alkalmasak, akkor csak azért, mert ismernek benneteket, nem nyomnának be egy olyan szervezetbe, mint az FBI... nem? -pislogtam rá kérdő kíváncsisággal, bizonytalanul rágcsálva az alsó ajkamat.
-Aaaaaw, köszönöm szépen!!!! Igyekszem valami minőséget képviselni a mai blogtengerben. -pislogtam rá hatalmas, meghatott szemekkel. Nekem Emma tényleg ilyen... már-már példakép szintű, eszményi kép a fejemben, így annyira jól esett, hogy olvassa a blogomat, ráadásul értékes kivételnek is tartotta! Ha olyan típus lennék, azonnal elsírtam volna magam a meglepettség és meghatottság keverékétől. Ez annyira... sokat jelent. Szerintem életem végééig ezt fogom mondogatni mindenkinek.
Érdeklődve, csillogó szemekkel néztem rá, amikor elkezdte ecsetelni, hogy pontosan hogyan is lettek társak Mark bácsival, milyen ügy kapcsán találkoztak, hogy álltak hozzá a másikhoz ismeretlenül, stb. Ez mindig annyira érdekes és izgalmas, hogy mit vált ki valaki egy másik emberből, akár csak hallomásból. Elvégre ők sem találkoztak személyesen azonnal, csak tudták, hogy együtt kell dolgozniuk egy másik rendőrrel. Egyikük sem egy túl nagy csapatjátékos, vagy hát ezek alapján mindkettőt csak idegesíti egy másik fél, viszont együtt tökéletes csapatot alkottak, hisz társakká váltak, hiába a rangbeli különbség.
-Ez annyira klassz!!! Tök ritka, amikor valaki első ránézésre már szimpatikussá válik, és úgy gondolsz rá, mint valakire, akivel simán mehet az együttműködés. Kicsit olyasminek képzelem, mint a szerelem első látásra akármit. Meglátod és tudod. -ez annyira szép, különleges, és hiába munkatársi viszony van terítéken, közben valahol... romantikus is.
-De akkor te Mark bácsi miatt lettél gyilkossági nyomozó? Mármint ő kérvényezte, hogy helyezzenek át? Vagy amúgy is oda szerettél volna kerülni, csak akkor már "lenyúlt" magának? -ha valamire nem akar, úgy sem válaszol. Nem erőszak.
-Az biztos. Bár... azt a tippet kaptam, hogy talán el kéne helyezkednem egy fix újságnál, és akkor kevésbé lenne gáz a helyzet. Csak a tapasztalatszerzés miatt. -és amúgy nem hülyeség, egyszerűen csak félek, hogy rám erőszakolnak valamit, ami nem én vagyok.
-Hát... ezzel szerencsére még nem kellett szembesülnöm, de lehet csak amiatt, mert még nem kerestem fel senki olyat, aki... túl magas pozícióban lett volna. Eddig csak az ismerősi körben és a kedvenceim között keresgéltem. -de ettől függetlenül igaza van. Ha túl kislányos, babás a megjelenésed, és szép is vagy, akkor valahogy senki sem a szakembert látja benned, hanem a potenciális megdugnivalót.
Egy hálás, lelkes, ezer wattos mosolyt csalt az arcomra, hogy jónak tartja a témáimat és olvasná is őket.
-Igen, szerintem is. Az ő véleményük valahogy senkit sem érdekel, vagy direkt olyanokat választanak ki, akik ránézésre sem a legélesebb kések a fiókban. Pedig ez egy butaság, és rohadtul szar hozzáállás. Honnan tudod, hogy mit szeretnének, ha meg sem hallgatod őket, és ostoba, nem lényeges kérdésekkel zaklatod őket?! Állandóan csak a kampányokhoz és hasonlókhoz vannak elővéve, miközben sokuk tök értékes és fontos munkát végez. -egy orvos, egy ápoló, egy tűzoltó, rendőr, mentős, vagy Martha néni a harmadikról. Mindenki fontos.
Egy sóhajjal és bólogatással vettem tudomásul a szavait, mivel igaza volt. Felesleges rágörcsölni, de én állandóan pörgök, folyton jár valamin az agyam, és sikert szeretnék elérni. Lehetőleg nagyot és lehetőleg tegnapra.
-Remynél? -néztem kissé értetlenül.
Hatalmas szemekkel, tátott szájjal néztem rá, ahogy kifejtette, hogy mit kellene csinálnom, mennyire nagy előnyöm lehet, hogy az elsők között tudnék beszélni a sráccal és mennyivel értelmesebben is lehetne ezt, mint ahogy teszik mások. Egyet értettem vele abban, hogy nem azt kellene hajtani, hogy mik a kedvenc trendjei a TikTok világában, vagy van-e épp valakije, nem magányos-e, milyen színűt kakált reggel. És ebben semmi túlzás nincs. Idióta és lényetelen kérdéseket tesznek fel neki, még idiótább emberek. Pedig Remy nem celeb, nincs is olyan feje, és a szándékot sem láttam rajta soha, egyetlen interjúnál sem, hogy azzá váljon.
-Ez... ez zseniális!!!!!! Köszönöm szépen a tippeket!!!! Én öhm... most legszívesebben megölelnélek és tócsává olvadnék. -vakartam meg a tarkómat zavartan.
-Tényleg jó ötlet, hogy több platformon jelentessem meg ezt, és ez az interjú talán áttörést jelenthetne egy újsággal is. Ha valaki vevő lenne rá, megtetszene neki ez a fajta formátum, talán kapnék állandó munkákat. Plusz szegény srácnak is lenne lehetősége értelmesen nyilatkozni. Engem nem a magánélete érdekel, hanem az, hogy mi van a zenével, a zenei karrierjével. Ki, vagy mi inspirálja a legjobban, kik a példaképei. Mióta zenél, miért zenél. Hogyan találkozott a többiekkel, mi van a menedzser dolgaival, milyen a közös munka másokkal, stb. Meg a vendéglátás vs zene is érdekes téma. -annyira lelkes lettem ettől az egésztől, ha hazaértem, le kell írnom ezeket, nehogy elfelejtsem. Plusz majd Remy-t is el kell kapnom, hogy benne lenne-e.
-Plusz valahol... veszélyes is. Mármint tudom, hogy meg vannak bilincselve és hasonlók, de szerintem a legtöbb gyilkos tuti nem százas. Ettől függetlenül szerintem érdekes. Én szerettem ezeket az interjúkat anno megnézni, amiket készítettek a sorozatgyilkosokkal. Szörnyű dolgokat tettek, de valahol... annyira érdekes, hogy mi játszódik le bennük, mit gondolnak, éreznek, vagy épp nem éreznek. Annyi aspektusa van ennek is. Egyáltalán maga az is érdekes, hogy mi visz rá valakit, hogy öljön. Túl lehet-e lépni ezen, stb. -szerintem ez túl érdekes és mégis alábecsült téma.

-Persze, ez tök sok szinten így van, és minden szakmának megvan a maga sajátossága, előnye meg hátránya. Plusz... ahogy te is mondtad, sokan vannak, akik ebben az "influ" világban látnak potenciált, vagyis inkább azt, hogy nulla munkával kereshetnek csomó pénzt, pedig aki normálisan csinálja, ott se a seggedet vakarod egész nap. Például én is valahol online tartalomgyártó vagyok azzal, hogy blogot indítottam, és szeretnék majd vlogolni is, főleg, ha rám szakad a bank és tudok utazgatni is ide-oda. Érdekes tájakat, hagyományokat lehetne bemutatni, értelmesen népszerűsíteni bizonyos helyeket, élményekről beszámolni, és össze lehetne hozni egy-egy város, ország, vagy kontinens múltjának bemutatásával, vagy a legendáikkal. Szerintem annyira sokat ki lehetne hozni ebből, de hülyén csinálják. Persze... hozzá tartozik, hogy sokan vannak, akik tényleg erre vevők. Nulla gondolkodás, csak azt nézni, ahogy valaki játszik, vagy kipróbálja a huszadik alapozót. -forgattam meg a szemeimet, aztán inkább beleittam a sörömbe.
-Az a legnagyobb baj, hogy senki sincs igazán megbecsülve, és mindenkinek azt mondják, hogy pótolható, pedig megnézném, hogy például titeket kivel pótolnak. Nevetséges. És ez nem csak a munkahelyen van így, hanem a hétköznapokban is. Bunkózunk egymással, elsétálunk egymás mellett stb. Annyira... idegesítő, hogy a "rohanó világban" még jól meg is tapossuk egymást. -persze vannak ütnivalóan idegesítő emberek, de meg kellene adnunk a másiknak valamiféle... alapvető tiszteletet.
-Persze, ez tök érthető!!!! Idegesítő, amikor az ember tudja, hogy mik a képességei, mennyire jó a szakmájában és megérdemli az állást, de közben meg mások mindenféle hülyeséget terjesztenek róla, vagy csak egy-egy elejtett fél megjegyzést tesznek. Nem mindenki azzal kerül olyan helyekre, amilyenekre, mert benyalja oda magát. A kapcsolatok fontosak, ahogy a jó viszony is, elvégre senki sem szeret egy szar helyen, szar hangulatban melózni, vagy épp tanulni, de léteznek még a képességükért elismert emberek. -és szerintem Emma, illetve Mark bácsi is ilyenek. Valamiért azt gondolom, hogy akkor is felvették volna őket az FBI-hoz, ha csak simán munkát akartak volna váltani és elhagyni a rendőrséget, teljesen más okból, mint amiért most így döntöttek.
Érdeklődve, meglepve, de egy mosollyal pislogtam rá, amikor azt mondta, hogy szerinte az első találkozásuk tényleg valami szerelem volt első látásra, még ha nem is tudott róla. Nem igazán értettem, hogy lehet nem tudni róla. Mármint... hallottam néha, ahogy Mark bácsi Emma-t említi. Ő nagyon másképp beszélt róla, mint Dave bácsi. A kettejük nézőpontja abban találkozott, hogy szakmailag kiváló, precíz és baromira tudja, mit csinál, de valahogy mégis másképp jött át a kettő. Nem mintha annyira a része lettem volna ezeknek a beszélgetéseknek, de az ilyen családi összejöveteleken, főleg egy-két kör ital után hall az ember nyíltabb beszélgetéseket, amiket talán nem is az ő fülének szántak. Nagyon szeretem, hogy ez a banda ennyire összetartó, de amióta tudom, milyen a viszony Emma és apa barátja között, még jobban várom a nyarat, az igazi jó időt.
Azt nem tudtam volna megmondani, hogy Mark bácsi mit érezhetett akkor, amikor először találkoztak egymással. Néha azt sem tudom megmondani, hogy szomorú-e, vagy csak néz maga elé. Fura egy pasas, szóval szerintem erre a kérdésre apáék sem tudnák megmondani a választ. Vagy ugyanazt mondanák, mint amit Emma, hogy sosem volt szerelmes előtte, így nem tudhatta, milyen is az.
Annyira tetszett, ahogy róla beszélt, a kettejük kapcsolatáról, hogy milyen elvárásai vannak a másik féltől, hogy mennyire nem is gondolta volna, hogy ez a valaki a felettese, a társa. Más dolog kedvelni valakit a munkahelyen mutatott képe alapján és amiatt, mert nem tudsz róla mindent, mint amikor kiteregeti előtted a lapjait. Akkor jönnek a buktatók, a különféle eltitkolt szokások, tulajdonságok. De ők tökéletesen összeillettek, és apa szerint Mark bácsi idegesítően, tenyérbemászóan boldog és elégedett azzal, hogy Emma az övé lehet. Persze aztán mindig jön a "De az a szerencsétlen, bánatképű öcsipók megérdemli végre, hogy boldog legyen." Szóval egy újabb ok, hogy miért tartom példaértékűnek a barátságukat is.
-Szerintem ez annyira... szép és klassz! Persze, lehet, hogy már korábban is összejöhettetek volna, de ez így olyan... sors szerű. Amikor jön a villamcsapás felismerés, hogy egészen eddig egymásra vártatok és egymás mellett lehettek boldogok. Nálatok tényleg hatványozottan igaz lehet emiatt, hogy a szerelmed a barátod, a támaszod, a mindened is. Ez annyira különleges és egyedi. Ha egyszer szerelmes leszek, remélem, pont ilyen lesz. -randiztam már, ismerkedtem már fiúkkal, de azok mindig olyan... eh érzetet hagytak bennem. Nekem most a munkám a legfontosabb, karriert építek, a fiúk másodlagosak, és egyébként is a szüleim, a környezetük magasra tették nekem is a lécet ebben a kérdéskörben.
-Komolyan??!! De durva. Mármint... én azt gondoltam, hogy magadtól is szerettél volna oda átkerülni és ez így egy szerencsés véletlen volt. -de akkor ezek szerint nem.
-Ez annyira király!!! Az mindig annyira különleges, amikor egy teljesen antiszoc, másokkal együtt dolgozni nem akaró ember szeretne maga mellé. -de ez az ő esetében egyáltalán nem egy véletlen, vagy jó helyen jó időben dolog volt, szerintem. Emma tehetséges és hiánypótló, ráadásul sok hülyével ellentétben benne van akarat, ambíció és elköteleződés a munkája iránt. Minden értelemben a ritka kivétel.
-Igen, így átgondolva már én is a lehetőséget látom benne, nem pedig a hátráltató tényezőt. -bólintottam a megállapítására.
Először csak meglepve néztem rá, de aztán olyan fénysebességgel lőttem ki, hogy bezsebelhessem az "eleget ittam már, hogy megölelhess" mondat hatására azt a bizonyost, hogy azt tanítani kellene. Hálás voltam a segítségéért, az ötleteiért, a tippjeiért és azért, hogy egyáltalán beszélgetett velem. Emma annyira más, annyira érett, és annyira nő. Csinos, határozott, kedves, segítőkész, de mégis közben áraszt magából egy, általában férfiakhoz társított, kellemes magabiztosságot és erőt. Egyszerűen lenyűgöző jelenség.
-Nem! Mármint... nem az nem, hogy nem szereted az easter eggeket, hanem ez nem csak azért jó ötlet! Szerintem ez tökre sikeres taktika lehetne. Elvégre a nagy interjúkról is csinálnak mindenféle shortokat, meg beharangozókat. Plusz ha oda van írva ezekhez, hogy a teljes interjút pl itt meg itt találod, akkor nagyobb eséllyel kattintanak rá más platformokra is. És az újságok, a fejesek meg a hasonlók amúgy is imádják azt érezni, hogy náluk van a gyeplő, ők irányítanak, ezt pedig el tudom érni, ha azt mondom, ők közölhetik le teljes egészében a cikket, miközben még én magam sem fogom. -pislogtam rá hatalmas, lelkes szemekkel egy hasonló mosollyal fűszerezve. Imádom ezt az estét!!!!!
A sörömet kortyolva hallgattam végig azt, hogy ő is szeretett volna egy időben pszichológiával foglalkozni, és biztosan a kriminál vonal felé ment volna el.
-Uh, én biztos nem tudnék pszichológus lenni. Sima sem, nem még olyan, aki bűnözőkkel foglalkozik. Persze nagyon érdekes lehet, de nem lennék elég erős ehhez. De... egyszer mondjuk szívesen beszélgetnék egy ilyen emberrel is. -csak nem ismerek egyet sem.
-De király! Ez eszembe sem jutott! Fel is írom. -kaptam elő a telómat, hogy felcsaphassam a jegyzeteimet és beírhassam ezt a kérdést, mint "védjegyet."
-És öhm... hát ez igazából egy SCP cucc. -nem akartam megkérdezni, hogy tudja-e, mi az, mivel gyanítom, hogy igen, de azért a hangomban így is ott volt némi bizonytalanság.
-Van az a vérrel írt kotta. Nekem az a kedvenc ilyen történetem, mármint ami teljes egészében kitalált. De amúgy most, hogy utána néztem a városi legendáknak, szerintem az egyik legérdekesebb az a hét nővéres a dombokkal, meg... Georgia összes ilyen rasszizmusból fakadó, városi legendává nőtt "tette" a számomra... megmagyarázhatatlanul érdekes és "vonzó" kategóriába esik. -engem mindig jobban elborzaszt, hogy mikre képesek az emberek, amikből aztán szellemhistóriákat költenek.
-Amúgy... mivel te főleg ilyenekkel foglalkoztál, meg szektákkal... sosem volt olyan, hogy valami vagy valaki elbizonytalanított és megingatta a szkepticizmusodat?

-Imádnám, ha így jönne össze!!!!! Nagyon-nagyon!!!!! Ebben minden benne lenne, amit csak szeretnék elérni. -és össze is fog jönni! Addig megyek, amíg nem történik meg az áttörés. Apa szerint inkább addig, amíg be nem törik a fejem, de szerintem csak túlságosan aggódik. Kemény fából faragtak, az ő lánya vagyok, illetve anyukámtól is örököltem nem kevés makacsságot.
-Úúúúú, ez megint túlságosan jól hangzik. Remélni sem merem, hogy ilyen feladatra engem választhatnának. Pedig szeretném, ha kitűnhetnék a tömegből, és valaki ennyire megbízna bennem. Szerintem a legtöbb színésznél, énekesnél, zenekarnál sokszor a sajtós az, aki rosszul dönt. Mármint... nyilván van beleszólása az adott hírességnek, hogy hova megy el interjút adni, de azon is sok múlik, kiknek a megkeresését fogadja el valaki a nevében. Aki csak a magánéletről akar faggatózni, az tehet egy szívességet és... mindegy. Utálom, amikor valaki csak a pletykalapok szintjén érdeklődik a másik iránt, holott ő nem a privát életével haknizik, hanem a zenéjét, a filmjét promózná. -fújtam ki a levegőt összevont szemöldökkel.
Annyira nagyon tetszett, ahogy a szerelemről, a Mark bácsihoz fűződő viszonyáról mesélt, hogy már csak attól jobb kedvem lett, ahogy előadta ezt az egészet. Elképesztően átjött, hogy mennyire szereti és mennyire nagyon fontos neki a személy és a kettejük közötti kapcsolat is. Emma szerintem a legjobb dolog, ami apa barátjával történhetett. Kedves, okos, intelligens, határozott, nőies, és nem mellesleg gyönyörű is. Láttam a képeit instán, szóval tudom, hogy sminkben, anélkül, otthoniban vagy kiöltözve... lényegtelen. Ő egyszerűen csak szép.
-Persze, nyilván! Csak durva belegondolni, hogy akár már négy évvel ezelőtt is összejöhettetek volna, ha mondjuk másképp álltok a kapcsolatokhoz, vagy egymáshoz. Ha valami előhozta volna, hogy ne csak munkatársként lássátok egymást... -pislogtam magam elé kissé elvarázsolva, aztán bocsánatkérőn néztem rá.
-Bocsi, néha előjön belőlem a furán ábrándos, romantikus oldalam. -ami leginkább ilyenekben tud kibontakozni, tekintve, hogy nincs barátom, és nem is érzem szükségét, hogy legyen. Jól érzem magam egyedül, és nem találkoztam még olyannal, aki elég különleges lett volna nekem.
-Szerintem ő is baromi szerencsés, hogy vagy neki. Mármint... én annyira azért nem ismerem, régen sokat vigyázott ránk az öcsémmel, főleg mondjuk Dave bácsival karöltve, de nekem valahogy mindig olyan... megközelíthetetlennek tűnt. Ő az a fajta menő "nagybácsi" volt, akiért odáig voltál, mert mindenféle dologhoz ért, de sose láttam olyannak, mint most, amikor együtt is láttalak benneteket. -villantottam rá egy elismerő, lenyűgözött mosolyt. Szerintem ezt a teljesítmény díjazni kellene.
-Köszönöm szépen. Remélem egyszer majd tényleg így lesz. A környezetem elég magasra tette nálam a lécet. A szüleim már nagyon régóta vannak együtt, és sosem volt jellemző rájuk a tányércsapkodós veszekedés, vagy a megcsalás és hasonló gusztustalanságok. Nyilván vannak apróbb viták, mint kb mindenhol, vagy félreértések, de ettől még annyira tisztelik, szeretik egymást, hogy azt tényleg tanítani kellene. Illetve az egész banda ilyen. Egyikük sem szed fel csak azért valakit, hogy párkapcsolatuk legyen, akkor inkább elvannak egyedül. -arról nem is beszélve, ha esetleg valaki összetörné elég csúnyán a kicsi szívemet, számolnia kell egy csapat bosszúálló, motoros démonnal.
-Hát ahogy hallottam, egyébként is csak veled tud együtt működni anélkül, hogy meg akarná ölni a másikat, vagy őt a másik. Szóval amúgy erről szerintem is kaphatnál valami papírt, sőt. Talán az önéletrajzodba is belecsaphatnád plusz pontként. -és nem viccelek.
-Igen! Szerintem tök érdekes lehet ez az egész folyamat. -ahogy egy bűnöző lelki világát kell megállapítanod, el kell döntened, hogy elmegyógy, vagy börtön. Egyáltalán hogy tudod megkülönböztetni a csalót az igazi betegtől? És ha tévedsz? És mondjuk megszökik, aztán megöl még valakit? Vagy valamiért kiengedik és ugyanez lesz a vége? Vajon milyen lehet így élni?
Érdeklődve néztem rá, amikor közölte, hogy ismer egy ilyen FBI-ost és a különleges ambíciójáról beszélt. Tudom, hogy mi az a The Vidocq Society, de amúgy annyira sokat azért nem tudtam róluk, csak ami publikus volt róluk és amit mondjuk egy-egy videós elmondott róluk. Olyannal sosem találkoztam, akinek valamelyik családtagja a berkeiken belül lett volna.
-Komolyan????!!!! Az nagyon-nagyon klassz lenne!!!!! Imádnék egy ilyen interjút. Amúgy is végtelen meg egy kérdésem van az ilyen foglalkozásúakhoz, de így meg, ezzel a társasággal keverve annál is több!!! -annyira nagyon szeretnék vele beszélni. Annyira durva, hogy mennyire sok embert ismernek a közvetlen környezetemben lévők. Beteg. De William Redmond nevét megjegyeztem, hogy majd lecsekkolhassam, ki ez.
-Igen, szerintem is! Mondjuk... az a lyuk egyszerre lenne király és ijesztő, ami mindig azt adja meg neked, amire szükséged van, de el is vesz tőled valamit. Az egyik ilyen sztori arról az SCP-ről, hogy egy férfi kivette a neki kellő dolgot, aztán hirtelen összeesett és meghalt. Az a fura lyuk elvette a belső szervei egy részét, mert nem volt nála más. -szerintem ezek annyira érdekes, horrorisztikus, mégis fantáziamegmozgató dolgok. És örültem, hogy ő is tudja, mik ezek!
-Még sosem jártam arrafelé, de remélem, egyszer majd én is eljutok. Szeretnék utazni, világot látni, és ez az USA-n belül is így van. Én csak sztorikat ismerek róluk, meg hát... Mark bácsit. De ő elég régóta él New York-ban, nem tudom, mennyi maradt belőle ebből az Atlanta-i dologból. -húztam el a szám bizonytalanul. Biztosan sokat formál az emberen, ha másfajta közegbe költözik.
Jót mosolyogtam azon, ahogy elnevette magát a kérdésem hallatán. Valahogy sejtettem a válaszát, de ő annyira érdekes és szerintem összetett jellem lehet, hogy muszáj volt megkérdeznem tőle is. Mármint... akaratlanul is beszippanthat minket valami világ, elvégre senki sem immúnis a propagandára. Minden nagy diktatúra feje abban hisz, ha elégszer elmondod, az emberek hisznek majd benne, és azzal csak ráerősítesz, ha megfélemlítést is használsz. Ha nem hiszel, akkor ez és ez történik veled, és a családoddal. Aztán elmondják, hogy a te hibád, hogy szenvednek. Okos, kegyetlen rendszerek ezek.
Érdeklődve hallgattam végig azt, ahogy beszélni kezdett, kifejtette a véleményét arról, hogy mit gondol a hitről, nem hisz ezekben, és emiatt az olyan általános dolgok, mint a pince vagy a padlás, neki nem okoznak problémát, mint mondjuk néhányaknak. A különféle lények jópofák, de nem valósak, de ettől függetlenül mindenki véleményét és hitét tiszteletben tartja. Ez nagyon fontos mondat volt a részéről. Én sem hiszek a mennyben, a pokolban, ezt Flor-nak is elmondtam, de ettől még nem erőltetném rá senkire sem azt, hogy én ezekben nem hiszek.
-A tudomány és a vallás egyébként is elég nagy mumusai egymásnak, és előszeretettel köpködi az egyik tábor a másikat. Legalábbis szerintem. Meg sokan vannak, akik a spiri dolgaikat el akarják adni tudománynak, de az attól még áltudomány marad. Meg akadnak, akik hisznek valamiben, de fikázzák a másik vallását. Miért? Ez egy hülyeség. Ez körülbelül annyi, hogy az én képzeletbeli sugar daddy-m szerint a tiéd nem létezik, szóval jó lenne, ha nem reklámoznád. Pedig mindenki abban hisz, amiben akar. -ez kellene legyen az alap.
-Hát... szerintem ennek kellene lennie a világszektának. Jajj, ez most borzalmasan hülyén hangzott... -temettem az arcomat a tenyerembe, aztán inkább meghúztam a sörömet.
-Csak azt akartam mondani ezzel, hogy szerintem mindenkinek úgy kellene gondolkoznia, hogy attól, hogy valaki ebben vagy abban hisz, még mindenkinek joga van hozzá, de a morális, erkölcsi gondolatokba nem szabadna belevonni. Pont nemrég jött velem szembe egy cikk, ami számomra nonszensz volt. Magyarországról most elég sok értelemben cikkeznek, de ez... egy új szint. Nemrég láttam, hogy az egyházon belül a papok nem kötelesek jelenteni a gyermekbántalmazókat, illetve a különféle bűncselekményeket elkövetőket, ha azok gyónás keretein belül mondják el ezeket. És ez valami gyermekvédelmi valamijükben volt bent. Tudom, hogy nem kellene ítéletet mondani más országok és kontinensek felett, de szerintem ez vicc. A vallás nem állhat a törvényhozás felett... -ráztam meg a fejemet nagy szemekkel.

-Egyébként szerintem tényleg azok. -mármint rendes fickók. Mark bácsi bezárkózott személyiségéhez nem igen tudtam hozzátenni, mivel én annyira tényleg nem ismerem, de jó lenne, ha meglátná, mennyire fontos nekünk, apáéknak. A sütögetős akármiken gondolom mindegyikük moderálja magát, és privátban, egymás között jobban kijön, milyenek is alapvetően, ha nincs ott más. És ha a mogorva dolgai ellenére ennyien és ilyen kitartóan a barátai akartak lenni, akkor egészen biztosan egy nagyon jó ember lehet.
-Vannak fura dolgaik, és tudom, hogy van köztük, aki elvileg azért eléggé fel tudja húzni magát, de én csak a normális, jófej oldalukat ismerem. Dave, Mark és Ames bácsi rendesek, utóbbi a nagybátyja az egyik legjobb barátnőmnek, Sarah-nak. Delaney ő... elvileg ő az idegbeteg a csoportban, de én ezt még nem láttam sosem. McKenna meg... hát ő a fiatal, mindenhogy kilógós csávó. Apa pedig csak apa. Róla talán nem is tudok mondani semmit, mert úgy is elfogult lennék. Remélem, a személyes találka után is jó benyomásod lesz róluk. -szerintem mindegyikük értékes ember.
-Szerintem nagyon-nagyon fontos, hogy miket látunk otthon, és ez milyen nyomot hagy bennünk. De az annyira klassznak hangzik, amit ti is átéltetek. Amikor nem is gondolnád, mégis ott van melletted az az egy. -végtelenül különleges, szürreális és annyira szép, romantikus.
-Hát... lehet. Nem tudom. A haverjaim, barátaim többségére úgy tekintek, mint egy testvérre. Imádom őket, de szerintem a korombeli srácok nagy része túl komolytalan, és nem elég... nem tudom, férfias. Rám tényleg igaz, hogy apuci kislánya vagyok, de nem csak olyan értelemben, hogy apa igazi vérfater. Hanem engem megtanított szerelni, vezetni, mindenféle dologra, ráadásul a személyiségem is elég karakán és irányítós, vagy minek nevezzem... így nincs egyszerű dolga senkinek sem. -így lehet az, hogy elég rövid idő után futottak zátonyra kapcsolataim, de baromira ráérek, elvégre még csak 24 vagyok. Előttem az egész élet.
-Szuper vagy, köszönöm szépen!!!! Remélem, mielőbb tudunk közös időpontot találni ehhez az interjúhoz. -ez a William elég érdekes csókának hangzik a hivatásával és a családi kötődéseivel. Ráadásul, ha köze van az ügyvéd Redmond-hoz, akkor még izgalmasabb nekem. Ő sem kispályás ügyvéd Shaw mellett.
-Jóóóó!!!! Már alig várom!!! Imádok kirándulni, túrázni, sétálni, új helyeket megismerni. Köszönöm, az nagyon klassz lenne!! -pislogtam rá hatalmas, csillogó szemekkel.
-Virginia-ból származol? Azta, nem is gondoltam volna. -mármint neki sincs az a tipikus stílusa, amit az ember gondolna. Azon minden esetre jót nevettem, hogy Mark bácsiból is elő tud törni a helyi paraszt. Kíváncsi lennék, ez mit jelent. Hallani ezt-azt a különféle államok és városok lakóiról, és Georgia, illetve Atlanta is arról híres, hogy mindenki ideges, mogorva, zárkózott, de közben meg annyit iszik, mint állat. Fura egy népségnek tűnik.
-Igen, de ez nem csak a vallásra és a tudományra igaz. Nyilván vannak kontinensek, de ha az ellenségeskedés meg a háború helyett összefogás lenne, akkor sokkat jobb lenne az élet. -de az tényleg igaz, és csak egyetértően, hatalmasakat bólogattam, hogy ez egy szép és hiú álom marad. Amíg létezik két ember a Földön, addig azok egymást fogják ölni, előbb-utóbb mindig kiütközik valami szarság.
-Az biztos. Szánalmas tud lenni. -forgattam meg a szemeimet.
-Hát... szeretek vezetni, autót és motort is. Imádok zenét hallgatni, és... énekelni is, de annyira nincs jó hangom, hogy énekes lehessek. Inkább csak tűrhető. Dave bácsi nemrég megtanított gitározni, szóval ezt is bezsebelhettem, mint új skill. Anya próbált főzni tanítani, és nem vagyok benne végtelenül szar, de én túlságosan is gyorsan élem az életemet. Jó nekem a rendelt, vagy a mirelit cucc is. A mikró az életem értelme. Imádok ezen kívül olvasni, rajzolni és festeni is. Ez utóbbi sokkal jobban megy, bár az tény, hogy mindig felvázlatolom, amit festek. Egyszer lefestettem anyát egy nagy vászonra, az ki is van rakva a házunkban. Ha majd összejön egy közös sütögetés Russel-módra, akkor megmutatom. Mármint... ha érdekel. -emeltem fel a kezeimet egy zavart mosollyal, jelezve, hogy nem erőszak, inkább csak egy ajánlat volt.
-Szeretek edzeni, ami nálam a futás, a túrázás. Imádom az állatokat, szóval a kutyasétáltatás is benne van. Ezen túl amúgy szeretek vigyázni Scar-ra, Dave bácsi kislányára. A fiát, Sil-t is imádom, de a lánya sokkal közelebb áll hozzám, hasonló személyiségek vagyunk már most. Oh! Egy időben rá voltam kattanva a kézműves ékszerek gyártására, de aztán ez valahogy kikopott az életemből, pedig nagyon pro vagyok a gyöngyfűzés terén. -vagy voltam, ki tudja. Nagyon rég nem vettem a kezembe sem tűt, sem cérnát, sem pedig gyöngyöket.