Idejét sem tudom, mikor voltam utoljára egy jó bárban, amolyan igazi lepukkant helyen, mint amilyeneket panyolor-szágban is fel lehetett lelni. Na persze, nem ezek a késdobálók, hanem amik nem öt csillagos VIP klubbok, amikre azóta kell járjak, mióta ide evett a fene New Yorkba és meggazdultam. Szinte már, ahogy befordultam a sarkon éreztem a kocsma szagot, hallottam a kiszűrődő vidám nevetéseket és ócsárolós hangokat, mióta megálltunk a limuzinnal, már csak azon agyalok, végre egy estére, visszakapom a fiatalságom, amit már kb fél éve Spanyol honban hagytam.
- Gutierez úrfi, kérem, megmondaná, mi ez a méltán, hires, neves party hely, amire meghívást kaptunk? Elég, hogy is mondjam, már, ha szabad megjegyeznem, ordenáré a környék – magyarázott a mögöttem baktató Lanceloth, a komornyikom, ki azóta is terelgeti az életem, hogy leléptem a repülőről. A nagybátyámék főkomornyikja volt és meghagyták neki, hogy csináljanak belőlem igazi cégtulajdonost, de egy spanyol gettőtöltelékből kisherceget faragni, igen csak nehéz feladatnak bizonyult számára.
- Ne majrézzon Lanci, jó lesz – dörgöltem már a számat, ahogy az olcsó sör és szar Whisky ízét a számban éreztem. Hiába, volt valami, amit a gazdag, elkényeztetett pribékek bulijai nem adtak vissza és az bizony a hangulat volt.
- Na de kérem Gutierez úrfi? Majrézok? Lanci? Hol hagyta a jó modorát, hát, miért képezem már idestova 5 hónapja? – akadt ki természetesen a komornyik, dehát nem tehetek róla, teljesen tűzbe jöttem egy jó kis kocsmázástól és már akaratomon kívül magamba szimpatottam az ottani füstöt és szókimondó hangulatot.
- A jó modoromat Lanceloth, a limuzinban hagytam. Ahová megyünk, ott nem lesz szükségünk rá – válaszoltam a vállam fölött, mire elképedt arccal ciccegve válaszolt az idős komornyik. – Na de Gutierez úrfi, ne mondja, hogy egy olyan kocsmába visz engem? – kérdezte direkt megnyújtva a kocsma szóban a “cs” betűt. – Maga akart velem jönni Lanci – rántottam meg a vállam, ahogy megállapodtam az ajtó előtt.
Fülest kaptam erről a helyről, ami tényleg kultúráltabb, mint az eldugott helyeken lévő porfészkek, de nyilván a pingvinemnek még ez a hely is alávaló, hát nekem pont kapóra jön a nosztalgiázásra, néhány sör és feles elegendő lesz, hogy visszaadjon az élet nekem a régi éveimből valamit.
– Ha szabad megjegyeznem Gutierez úrfi…
- Nem szabad – válaszoltam gyermeki mosollyal az arcomon, majd be is léptem a lebújba, nyomomban az idős úrral, ki még akkor sem vetkőzte le nemesi mivoltját, mikor meglátta bent a kocsma bútorok és kefe hajú diákok tömkelegét, kik már jóval előttem jártak pia mennyiségben.
Egyenesen a pulthoz sétáltam és fel is ültem az egyik bárszékre, majd mosolyogva néztem, ahogy Lanceloth küzd az ülőalkalmatossággal, nyilván sosem ült még ilyesmin. Végül, mire odaért hozzám a kiszolgáló hölgy, belátta, jobb, ha állva szemléli mellettem az eseményeket.
- Jó estét. Két sört és két Whiskyt kérnénk, jég mellé – törtem még az angolt, hiszen ugyan a tanításom tök jól haladt, még a nyelvtannal akadtak gondjaim. A csaj csak mosolygott, főleg, miután meglátta a fintorgó idős urat, amint se-lyemkendőjét az orra elé tartva, elképedve nézelődött körbe. – Gutierez úrfi, kérem, menjünk haza, olyan koktélt keverek magának, amilyet akar, de ez a hely fertő – méltatlankodott belesuttogva a fülembe, mire én csak legyintettem. – Ugyanmár Lanci, lazulj el, lenyomjuk az italokat és máshogy látod majd a világot. Amúgyis ma szabadnapod van nem? – kérdeztem vissza spanyolul, mialatt öntögették ki nekünk a kért italokat.
- Igen, de jobb helyen is el tudtam volna képzelni magam a szabadnapomon – sóhajtott végül, majd kezébe vette a po-harát, amit a hölgy még mindig mosolyogva nyújtott felé. – Köszönöm – mondtam a lánynak spanyol akcentussal, majd Lancelothhoz fordultam és koccintásra emeltem a piámat. – Egészségünkre. A családra Lanceloth – mondtam tósztot, mire ő csak fintorogva koccintott velem és nézegette a poharat, amit nyilván koszosnak vélt. Én magam nem fo-glalkoztam a dologgal, lehajtottam a Whiskyt, a jeget pedig vigyorogva szétrágtam és visszaadtam azt a pultosnak még két kört mutatva az ujjaimmal. Végül Lanceloth is belekortyolt az italba és cuppogva vette tudomásul nem rossz az ital., söt, mivel nem hitt az ízlelőbimbóinak, még kétszer belekortyolt, de arcán nem volt változás, kimért maradt, nehogy igazat kelljen adjon nekem.
Mellettünk közben kisebb csődület alakult ki, a minket kiszolgáló lánynak csapták a szelet, nem minden szót értettem, az amerikai szleng még új pálya volt nekem, de az leesett, hogy a hölgy nem akar tőlük semmit.
A másik kiszolgáló, az idősebb, gondolom az örege, próbálta rendre utasítani őket, de valami kutyáról kezdtek magyarázni, ami furcsa, mert én nem láttam itt sehol kutyát.
- Hol van itt kutya? – kérdeztem Lancelothot spanyolul, aki alig láthatóan mosolyogva válaszolt. – Az urat nevezte kutyának – bólintott, majd kikortyolta az ital. maradékát és a pultra tette, s mivel addigra már ki lett mérve a következő kör is, elvette és vígabban kortyolt bele. A hires neves, nagy pedigrével rendelkező nemesi inasom még a végén megkedveli a kocsmalétet.
Mivel a hölgy már minket szolgált ki, a suttyók közelebb jöttek hozzánk és már onnan magyaráztak a csajnak, többen azonban minket vizslattak, talán feltünt nekik, hogy spanyolul társalgunk vagy, hogy Lanceloth nem ide alkalmas ruhában érkezett.
- Micsoda csöcselék, ha szabad megjegyeznem – szólt mellettem Lanceloth még mindig spanyolul, úgy látom, élvezte, hogy amazok nem érti, miről beszélgetünk vagy titkon nagy karatemester és kora ellenére nem ijed meg a mai fiataloktól. – Engem is zavarnak. Nem szeretem, ha nőket zargatnak – válaszoltam neki, majd a mellettem csaholó férfi felé fordultam, rátámaszkodtam a pultra és ránéztem. – Kérem, Gutierez úrfi, ne rendezzen jelenetet. Holnap tárgyalása van – fogta meg a vállam, de már teljesen mindegy volt, mert a fickó észrevette, hogy őt szúrom, ráadásul mosolyogva. Közben a másik bement a pult mögé megkerülve minket és úgy kezdte el molesztálni a lány, mire én csak sóhajtottam egy nagyot, lehajtottam a Whiskymet és úgy fogadtam a férfi szövegelését.
- Mit nézel Jenki? Nem tetszik valami? – kérdezte, mire másik három is felém fordította a tekintetét, közben pedig egy másik asztaltól is kezdték unni az itt zajló eseményeket. Felálltam megrántva a vállamat és megkerülve Lancelothot a pult mögé igyekeztem. Jóval alacsonyabb volt náluk, jól megtermett amerikai tahók voltak, látszott rajzuk hogy főiskolai futballcsapat tagjai lehettek vagy valami banda tagjai, de nem zavartattam magam szájtépéssel, amúgyse megy jól az angol, plusz Spanyolország gettójában nem foglalkoztunk beszélgetésekkel, ott kemény bunyó volt, ahol az ököl és a késes csetepaték domináltak.
- Várd ki a sorod törpe! – vigyorgott rám a tag, miközben a csapos hölgy pólója alatt matatott én csak nemes egyszerűséggel elvettem a Whiskyt a pultról, amiből a hölgy töltött nekünk és hatalmas lendületet véve arcon vertem vele. Valószínűleg az orra tört a tagnak, persze az üvegnek semmi baja nem lett, hiszen egy jó Whiskys üveg törhetetlen.  
- Dios Mió! – vetette a keresztet Lanceloth és már alrébb is araszolt, ahogy a másik három tag kirántott a pult mögül és olyan messzire hajítottak, hogy egy asztalon értem földet, leverve onnan mindent, ami rajta volt.
Nagy levegőket véve néztem fel arra a három tagra, akik közben ott tartózkodtak és mosolyogva kértem elnézést.
- Bocsánat, csak pihenni kicsit – törtem az angolt, de nem igen volt lehetőségem arra, hogy rendezzem a bordáim helyzetét, már két kéz markolt a vállaimra és emeltek fel az asztalról.
Az egyiket sikerült megfejelnem, ahogy talpraállítottak, de a másik idejében kapcsolt és levert nekem egy jobb horgot, amitől majdnem a pultig táncoltam vissza.
- Gutierez úrfi, ha szabad megjegyeznem…
- Ne most Lanceloth. Szórakozunk, nem látod? – lihegtem vigyorogva, ahogy megtöröltem a számat a vértől. Bizony ez felrepedt, közben pedig egy bokszból ujabb három alak lépett elő. Persze ilyenkor jönnek, mint a legyek.

★ Öltözék ★

Rég volt részem igaz bunyóban és már meg vallom az őszintét, hiányzott. Mindenhol ez a megjátszott illedelmes viselkedés, pumpedlizés, giccsparádé, ha ez a bunyó most egy álló fogadáson vagy Aerith valamelyik bemutatóján zajla-na, biztos mindenki odáig lenne, de minimum kihívnák a rendőrséget. Itt viszont ez mindennapos, legalábbis a csaposék még nem nyúltak a telefonért, sőt, mintha szurkolnának is nekünk. Nem meglepő, tekintve, hogy a lányuk becsületét igyekszünk megvédeni a három másik amígóval, persze ők ezt nagyobb sikerrel teszik, mint én, akinek a mérkőzés elején igen csak nagy hátrányt kellett leküzdenie.
Lancheloth természetesen nem szállt harcba értem, ő el se akart jönni ide, nem úgy, mint én, persze, hogy ezért érkeztem, nem az olcsó lore miatt vagy a söpredék kedvéért, akiknek most jól ellátjuk a baját.
Nem igen volt lehetőségem áttekinteni a másik három férfi bunyójára, csak hálát rebegek azért, hogy nem rajtam bosszúlják meg a kárba veszett italaikat, ugyanis én volt az, aki ledöntött mindent az asztalukról.
- Gutierez úrfi, ha szabad megjegyeznem, ez a barbár küzdő stílus nagyon nem megy önnek, a lábmunkája pocsék – magyaráz Lancheloth kezében ujdonsült poharával, amit Isten se tudja, mikor rendelt le. Legalább nekem is rendelt valamit? Mi lett ezzel a pingvinnel, talán kezd feloldódni?
- A helyében előre figyelnék. Hohohó – nevetgélt bohókásan, mire ténylegesen arra néztem, ahogy két idióta vetette rám magát. Lehajoltam és az egyiket behajítottam a pult mögé, a másik azonban eltalált és a szemem alá küldött egy balost, a jobbossal azonban csak a pultot találta el, én ígyis a padlón fogtaltam helyet. Már vártam, hogy találkozhassam a gyerek lábaival, mikor két puffanást hallottam a fejem fölül és mire felnéztem a srác már mellettem feküdt a földön és Sir Lancheloth rázta a kezeit.
- Mi a franc? Honnan tud ilyeneket? – kérdeztem feltápászkodva, megdörzsölve a jobb szemem alját, ahol szép pukli fog nőni, de remélem azért nem dagad fel. A pult mögé belökött úr sorsáról a tulaj és lánya gondoskodtak, jól megrugdosták a fickót, az inasom már eközben az italát az öklére helyezte, bízva benne, hogy le tudja hűteni a bütykeit és nem dagad fel majd a keze, én ugyanezt tettem a szemem aljával. – Tanultam boxolni Gutierez úrfi, gondoltam komornyikként még hasznos lehet – közölte az idős úr, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna, én pedig magasba emeltem a szemöldököm és úgy bologattam felé. – Hát köszönöm – mutattam felé vigyorogva az italomat, mikor megérkeztek a megmentőim is, igazából semmi okuk nem volt beszállni, de ránézésre is megmondja az ember, hogy ők se mennek a szomszédba egy jó kis csetepatéért.
- Jól. Köszönöm – törtem az angolt, majd a pult felé fordultam, ahol a lány és az apja próbálta kiebrudalni a félholt fiatalokat. – Jól van? – kérdeztem, mire a férfi csak nevetve veregette meg a vállam, lapát kezével majdnem ismét padlóra küldött, Lancheloth is zavartan igazította meg kezén az italát, ami jelenleg az ütés nyomát hűti.
- Köszönjük. Ma mindenki a ház vendége – nyögte ki végül, mire én csak sóhajtva forfultam lancheloth felé és közöltem vele spanyolul a rossz hírt. – Ma berúgunk – mondtam neki angolul, majd tekintetemet a mellettem álló urakra emeltem, hiszen ez a mondat többes számban ment. – Ti jól? Oké? – kérdeztem meg azért azt aki felőlem is érdeklődött, majd felállítottam néhány eldőlt széket. Spanyolhonban az a szokás legalábbis, hogyha vége a bunyónak és kiderül, ki az erősebb, megy tovább az élet, szigorúan, miután a résztvevők rendet raktak. Aki ezt elmulasztotta Jonas kitiltotta a kocsmából, az pedig nagy égéssel járt.
- Nem jó alacsonynak. Könnyen dobálgatni mások, nagy darabok – mutattam Dave-nek, akik már ránézésre is maga-sabbak és szélesebbek voltak nálam és persze engem a fürgeségem kárpótol, ha dobálásról van szó, alaconyan szépen tudok repülni. – Ezért nem is kellene Önnek ilyen szituációkba keverednie Gutierez úrfi – szólt bele már megint a vén pingvin, mire csak legyintettem, nagyobb figyelmet nem is érdekelt tőlem ez a felszólalás. – Diego. Diego Gutierez – nyújtottam kezet a srácoknak.  

★ Öltözék ★

Jól összeszokott társaság lehetnek ők hárman, na nem a csapatmunkájukra gondolok most, inkább a viselkedésükre egymás felé. Nekem is volt hasonló gangem Spanyol honban, akiket ott kellett hagynom, na persze így is mindenhol megtalálom a helyem a világban, nem kell félteni engem, mindenkivel kijövök. Tényleg.
Kérdőn néztem Lancheloth-ram, mikor a fickó megveregette a vállamat és amerikai szlenggel magyarázott valami olyasmiről, hogy jobb, hogy kisebb vagyok, de mi az az égen meszelő?
- Azt mondta, nem lehet mindenki olyan magas, mint ők Gutierez úrfi. Annak is megvannak az előnyei, hogyha kicsit alacsonyabb – helyeselt bólogatva spanyol nyelven, mire én is elégedetten fogadtam a vállon veregetését. Ez van, az angollal már nagyjából elboldogulok, de a szleng az még nehéz, főleg ezek a hasonlatok, amiket baráti körökben használnak. De Aerith megkért, hogy angolul beszéljünk, így gyakorolnom kell, hogy végre levehessem őt a lábáról. Még egy igazi randira sem tudtam őt elhívni, nemet is mondana valószínűleg.
- Alfred Balboa – mosolygok Lanchelotra, mire ő csak sértődötten megforgatja a szemét és inkább az italába temetkezik, úgy fortyog tovább. – Lancheloth Ramirez. Örvendek Uraim, továbbá köszönöm, hogy megmentették az úrfit attól, hogy nagyobb bajba keveredjék – mutatkozott be ő is, de szerintem csak azért, hogy ne maradjon rajta ez a gúnynév, ami szerintem teljesen találó, jól helyben hagyta a fickót.
Miután a többiek is bemutatkoztak, legalább már tudtam őket kötni egy névhez, Dave, Vén szar Sharkey és Frank Ames. Gondolom ezek is amolyan becenevek egymás felé, én csak mosolyogva üdvözlök mindenkit és próbálom memorizálni őket. Az utána lévő beszélgetésükre csak kapkodom a fejem, sajnos nem mindent értrek abból, amit morognak egymásnak, de miután kérdőn Lanchelotra tekintek és csak a fejét rázza, jelezve, ne foglalkozzak vele, nem nekem címezték a mondadójukat.
- Spanyolországból jöttem. Gettóból. A nagybátyám meghalt és ezért vagyok itt – törtem az angolt, mire Lanchelot ismét csak rázta a fejét, nyilván szebben és bővebben is kifejezhettem volna magam, de örülök, hogy ezt is ki bírtam nyögni úgy, hogy a nyelvtan is rendjén volt.
- Jönni pár hónapja Vén szar Sharkey. Ezért beszélni angol nem túl jól. – válaszoltam, mire a komornyikom szinte kiköpte italát és kinyújtotta tenyerét a társaság felé. – Nézzék el neki, nem érti az amerikai szlenget. Gutierez úrfi, a “vén szar” nem a neve, hanem csak játékos utalás volt a korára – helyeselt az idős úr spanyolul, mire én a homlokomra csaptam és összerintettem a tenyereimet felé. – Bocsi Sharkey – nevettem a hülyeségemen és reméltem, nem bántottam meg túlságosan, elég egy monokli ma estére, bár ahogy fogy az ital, még az is benne lehet a pakliban, hogy ezek a nyomoroncok visszajönnek.
- Ti mesélni, mi járatban? – kérdeztem vissza elvéve a pultról a Whiskymet és büszkén kihúztam magam, amiért ilyen frappáns mondattal éltem, mint a “mi járatban”. Nem rég tanultam egy boltban, mielőtt persze megértettem, hogy az idős úr mire céloz, egy járatot kerestem, hiszen arra gondoltam, tovább kell mennem és ott találom meg azt, amiért bementem az üzletbe. Ez van, sokszor hozom magam kellemetlen helyzetbe, de megéri ha ezzel is közelebb kerülök ahhoz, hogy tökéletesen eldiskurálhassak Szépséggel.
- Sok itt a bunyó? – kérdezem és ránézek Lanchelotra, meglep, hogy nem javít ki, amiért olyan csúnyán használom a nyelvet, de biztos azért, mert nem szeretné, ha leégetne vagy lekezelően viselkedne velem mások előtt.

★ Öltözék ★

Még mindig azon vihogok, hogy új becenévre találtam az ujdonsült haverjaimnak köszönhetően Lancheloth számára, s bár ő nem megsértődni szokott, hanem inkább csak a mai fiatalság modortalanságán ütközik meg, legalábbis nekem mindig ezzel jön és órákig panaszkodik miatta. – Így van öregem. Lazíts. Ez itt kocsma – csapkodtam meg óvatosan a komornyikom vállát, mire egy kicsit megenyhült és segített nekem a fordításban, hiszen végtére is ezért jött el, bár lehet bántja már kicsit.
- Igen, Gutierez úrfi igen csak…hogy is mondjam. Forrófejű – nyögte ki még mindig hanyag eleganciával, bár hangjában még érződött az előző poén miatti nyersesség
- Ugyan – legyintettem felé, majd összeszedtem apró kis angol tudásom, hogy válaszoljak Dave-nek a nagybátyám halálával kapcsolatos kérdésére. – Nem voltunk jó egymással, nem tartottuk kapcsolat. Árvaházban nőttem fel, Sosem nézett a környékre se – fintorogtam el magam és, ha nem belső helyiségben lettünk volna, köptem is volna egyet. Persze, mikor így beszélek a megboldogult nagybácsimról Lancheloth mindig megorrol rám, de most csak csendben szopogatta az italát.
Miután sikeresen leégettem magam, megvártam, míg mindenki kineveti magát, én meg, mint aki szintén érti a viccet velük együtt nevettem. Persze, miután meg tudtam min nevetnek, elszégyelltem magam, nem meglepő, hogy Sharkey arca olyan volt, mint egy kőszoboré. Szerencsére nem haragítottam magamra őt, szarul nézett volna ki a dolog, főleg, hogy ők védték le a seggemet.
Ames válaszára kérdőn meredtem Lanchelotra, ki bőszen fordított nekem, bár sok esetben az ő nyelve is már megcsúszott párszor, ami nem csoda, már a harmadik pohár whiskynél tart. Még nem láttam inni az öreget, némi konyak társaságában szokott csak a társalgó kandallója előtt ücsörögve olvasni.
Shakey mondandóját már jobban megértettem, ő kicsit egyszerűbben beszél, bár többet trágárkodik. Mondjuk volt egy rész, amit nem igen értettem. – Hogy karatézol szájjal? – mutattam kérdőn a számra, mire Lancheloth elmosolyodott és ismét megforgatta a szemeit, de most nem szólt, úgy tűnt ráhagyja Sharkey-ra a magyarázatot, bár tuti valami amerikai vicc lesz ez is, vagy valami hasonlat egy hülyeségre. Nem baj, minél többet tanulok, annál jobban fogom megérteni az amerikai angolt is.
- Hó…nagyon tetszik. Szerencsére találkozni New York legszebben nyíló rózsájával – mosolyogtam, ahogy eszembe jutott Szépség, mire Lancheloth egy sóhajjal nyugtázta a szerinte esztelen udvarlási szokásaimmal járó hóbortomat. De nem érti meg, ez nem hóbort, ez nem egy kaland, ez több annál. – Addig maradni, míg a rózsa nem lesz enyém – tettem hozzá végül, miután sikeresen felidéztem szívem hölgyének huncut, játékos mosolyát és lehet nem jól fogalmaztam, hiszen Aerith világosan kijelentette, ő senkié és nagyon nehezen ismerkedik. Feladta a leckét és én örömmel vállalom a kihívást. – Gutierez úrfi megtalálta a szerelmet New York-ban, egy kalandot követően, de a lány látszólag hidegen hagyja a közeledése – adott bővebb információt a komornyikom, mire én mosolyogva ciccegtem egyet. – Idő kérdése öregem, meghódítom, meglásd – bólogattam tökéletes angollal, mire Lancheloth csak elégedetten bólogatott, de válasszal nem méltatta a felé intézett szavakat. – Nektek van rózsa? – kérdeztem vissza a családi kapcsolatukra utalva. Szeretem hallani a szerelmi történeteket, nem csoda, spanyol vagyok, érzelmes és szentimentális.
- Igen, egyedül. Én, meg egy szatyor ruha – mosolyogtam kezeimmel mutatva egy képzeletbeli táska méretét Sharkey kérdésére, de már fordultam is Ames felé a következő válaszommal. Tetszett ez a kérdezz-felelek, mert így kicsit tudtam másokkal is gyakorolni az angolt. Pingvinnel már unalmas, Aerith-el pedig egy ideje már nem találkoztam.
- Egy autóüzletlánc tulajdonosa vagyok. – mondtam ezt is tökéletes nyelvtannal, mert már Lancheloth bemagoltatta ve-lem ezt a mondatot. – Otthon alkalmi munkákból éltem, és az árvaházat segítettem – tettem hozzá, hogy azért az előéletemből is kapjanak pár szeletet. Nem szégyenlem honnan jöttem és nem is kenyerem a titkolózás. – Ti mivel foglalkozni? – kérdeztem folytatva a társalgást.

★ Öltözék ★