Nem mondhatnám, hogy a lehető legjobb dolgok történtek velem, amióta visszaköltöztem. Sikerült Shane-nel és azzal az árulóval istenesen összevesznem, és még volt egy emlékezetes éjszakám a vécé fölött is. A kiadóm persze közben teljesen rá van állva az újabb könyvre, mert kíváncsiak, hogy Norah hová utazik következőre, és akarják már a kész könyvet. Nos, egy könyvhöz általában minimum fél év kell, mert fel kell teljesen fedeznem az adott ország kultúráját és el kell sajátítanom a nyelvet is. Norah most Dél-Amerikában fog önkénteskedni, Argentínában kezd, és Thaiföldről érkezik. Eddig két kötet jelent meg, az első Indiában a második Thaiföldön játszódott, tehát mind a kettő Ázsiát mutatta be az olvasónak, ezért most muszáj volt ugranom egyet, hogy valami mást mutassak. Argentína nagyon jól hangzik, és a spanyol is tanulható.
Megragadom a 150 dolog, amit Argentínában látnod kell és a Spanyol bénáknak című könyveimet és elindulok egy kávézó felé. Sokkal jobban megy az írás, ha nem otthon vagyok, illetve nem bírok megülni a seggemen, muszáj kimozdulnom. Egy kávézó lehet, hogy zajos, de legalább van élet, és most még amúgy sem szöveget írok, hanem csak felfedezek. Végül a Rosa Italian Caféba nyitok be, mert ez tűnik az első vonzó helynek a sétám során. Amióta Manhattanben vagyok, még nem is metróztam, pedig itt nagyon fontos része az életnek. Vagy sétálok, vagy taxizok, ami habár drágának tűnik, nekem kényelmesebb. Azon az estén, amikor meglátogattam Shane-t full random, 35 dolcsit fizettem a taxiért, és le se esett, hogy az egy kisebb vagyon. Könyveimmel a honom alatt benyitok a kis üzletbe, ahol nincsenek olyan sokan. Lássuk be, szerda tizenegy órakor az emberek dolgoznak, és nem kávézgatnak.
- Sziasztok!
Beköszönök, aztán gyorsan végigmérem a helyet. Biztos, hogy egy óriás Latte-t fogok inni, de inkább először leülök valahová. Végigmérem a helyet, és a sarokban lévő kis boxot választom, mert az jól el van különülve és nem vágyom a város pletykafészkeire mellettem. Hogy teljesen őszinte legyek, senkire sem vágyom, mert úgy érzem, hogy egyedül is megállom a helyem. Alig egy hónapja vagyok itt, de még egyetlen pasit sem szedtem fel, és nem is nagyon akartam. A bátyám döntése és ez az egész őrület annyira lefoglalt, hogy csak a tequilara gondoltam, de a vele járó kalandra nem. Jövőre harminc éves leszek, de még mindig jól érzem magam a bőrömbe, szerintem ez a legfontosabb.
Leülök és kényelembe helyezem magam. Az asztalra rakom a könyveket és a telefonomat is, és a kezembe veszem a kis menükártyát. Remélem, hogy jön pincérnő és felveszi a rendelésemet, mert nem álltam sorban a pultnál, nem tudom, hogy itt mi a szokás. Ennek az egész helynek van egy kellemes atmoszférája, olyan, amitől sokkal jobban érzem magam. Lágy zene szól, és nincs akkora tömeg, ezért az ember tényleg maga lehet egy kicsit az összes gondolatával. Nos, én nem gondolkodni jöttem, hanem felfedezni, ami legalább annyira a munkám része, mint maga az írás. Még az egyetemen tanultam, hogy egy jó író nem attól jó író, hogy leírta, hanem, hogy a legapróbb részletekig kitalálta, ezért hiteles. Én is ez a fajta író vagyok és szeretnék is lenni. Tudom, hogy biztosan Latte-t fogok inni, de mellette azért valami kis desszert is dukál, este úgyis megyek jógázni. Pont mire eldöntöm, hogy melyik csokicsodát kérem, egy fiatal lány meg is jelenik, és boldoggá tesz. Szélesen elmosolyodom, és halkan megszólalok.
-Szia, én egy óriás Latte-t kérek laktózmentes tejjel és barna cukorral, és egy triplacsokis muffint! Köszönöm!
Nem tudom egyébként, hogy minek erőltetem a barna cukrot, ha úgyis bedobok mellette egy triplacsokis muffint, de nekem ettől kevésbé van lelkiismeret furdalásom, így hát csak is kizárólag így iszom a kávékat. Lerakom a menüt, és kinyitom a spanyol bénáknak című könyvet. Vajon ez a nyelv mit rejteget a számomra?

Music | El is készült (:

Még nincs teljes egy hete, hogy Marilyn Kaminski, a Rosa Italian Café üzletvezetője felvett, egyelőre teljes munkaidőben dolgozom, annak ellenére, hogy a későbbiekben „kisegítő” leszek. A hangulat nagyon kellemes, főleg, hogy Sharon, akit váltottam és igazából csak a próbanapomat dolgoztunk együtt, elég elviselhetetlen volt mindenkivel. Egy pillanatig nem volt szimpatikus, folyamatosan azt hangoztatta, hogy alig várja, hogy „Kaminski szabadon engedje”, ahogy a kolléganő fogalmazott. Nekem személy szerint nincs bajom Marilynnel, még akkor sem, ha jelenleg - szerintem - egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektet rám, mint a többiekre, de ez csak a miatt lehet, hogy új vagyok. Nem az én dolgom, így nem is kérdeztem, hogy miért voltak ilyen ellenségesek egymással, de kölcsönösnek éreztem, és annak ellenére, hogy Marilyn tudja, hogy más helyekről várok visszajelzéseket nincs köztünk feszültség. Nem érzékeltetjük egymással, hogy mind a ketten hosszú távon más lehetőségeket keresünk, - ő biztosabb munkaerőt, én szakmabeli állást keresek -, de nyílt lapokkal játszunk, tudjuk, mire számíthatunk a másiktól. Az első napomon azért izgultam egy kicsit, és nem segített a helyzeten Sharon viselkedése sem, de szerencsére a vendégek akkor sem éreztek sokat belőle.
Marilyn a felvételnél nem vezetett félre a nyüzsgést illetően. A reggeli csúcsidő körülbelül tizenegyig tart, és utána egy kis visszaesés tapasztalható, amíg az ebéd után be nem toppannak a vendégek a „kötelező ebéd utáni kávéra”, egészen estig folyamatos a teltház, mert az energiaszintje az embereknek változóan csökken. Ráadásul a környéken jó néhány multi cég van, ahol dolgozók a kötelező munkaidőn túl, rendszeresen többet dolgoznak, így kell nekik az energia, amit a kávéval próbálnak fedezni, ami nem a legjobb megoldás, mert ettől csak jobban ki lehet merülni, tekintettel, hogy a kávé - a többi koffeint tartalmazó itallal együtt - a szervezet tartalékait szabadítja fel. Ennek a tudásnak a birtokában néha azért magamat is le kell osztanom, főleg, hogy, amióta itt dolgozom, még jobban előtérbe került a „nem eszek napközben, de az energia meg kell, így hagyatkozzunk a kávébonbonra” taktika, és elég sokat fogyasztok belőle. Normális kaját meg csak reggel eszek, út közben, és vacsorára, amit éppen találok, de az is első sorban a pár perc alatt elkészíthető ételek közé tartozik.
Most szerda van, és épp a nap lazább időpontjában vagyunk, így viszonylag kevesen vannak, ezért én a pult mögött vagyok és a poharakat, tányérokat rendezgetem, hogy a következő „roham” idejére elő legyenek készítve. Az ajtón egy újabb vendég lép be egy fiatal, világos hajú lány személyében és barátságosan odaköszön mindenkinek, így én is üdvözlöm egyelőre csak távolról odafordulva hozzá.
- Jó Napot! - és folytatom, amit eddig csináltam, de közben figyelemmel kísérem, hogy melyik asztalhoz ül, és ennek megfelelően ki fogja kiszolgálni. Egy félreeső boxot választ, ami az én asztalaim egyike, így befejezem pakolást, megmosom, és szárazra törlöm a kezem, valamint ellenőrzöm, hogy a jegyzetem és a tollam meglétét. A jegyzetfüzet hátuljára felskicceltem az asztalok elhelyezkedését és számát, hogy ne legyen kavarodás a későbbiekben, hogy melyik asztalhoz milyen rendelést kell kivinni. A kiszolgálás bármilyen egyszerűnek is tűnik a külső szemlélő számára egyáltalán nem az, például, ha túl hamar érkezel a vendéghez, arra következtethet, hogy sürgeted, ha meg túlkésőn, akkor nem figyelsz rá eléggé. Így megvárom, amíg elhelyezkedik, és tekintettel, hogy könyvekkel érkezett, biztos, hogy sokáig fog maradni, és nem csak gyorsan bekap egy kávét. Mivel elvette az asztalán lévő menülapot, így nem kell sietnem, és a többi asztalomnál még nem jeleztek, hogy szükség lenne rám.
Az időzítésem tökéletesre sikerült, mert éppen felnéz a kártyáról és már ott is állok előtte a jegyzetemmel és a tollammal együtt.
- Jó Napot! Sikerült választani? - kérdezem tőle mosolyogva, és egyből mondja is a kívánságát, amit fel is írok. - Azonnal hozom - és indulok is vissza a bartenderünkhöz, hogy elkészítse a rendelést. Várakozás közben egy vendég jelez, hogy fizetni szeretne, így rendezem vele a számlát, majd visszamegyek, hogy felvegyem a tálcára készített latte-t és muffint.
- A latte laktózmentes tejjel, barnacukorral és a tripla csokis muffin. Jó étvágyat! - mondom a lánynak, ahogy az asztalára teszem őket. Közben a kinyitott könyvre pillantok és meg is ütközök egy kicsit, hogy spanyolt akar tanulni ebből a könyvből és lehet, hogy nem sok közöm van hozzá, de ezt nem hagyhatom szó nélkül, még csak nem is én lennék, ha hagynám - Ne haragudjon, tudom, hogy nem az én dolgom, de ezt a könyvet ajánlották Önnek? Mert a főiskolán volt szerencsém átnézni, és nagyon sok alaphiba van benne, és, ha így tanulja meg a nyelvet a spanyolajkúak nem fognak megérteni vagy mást fognak érteni, mint amit szeretne - mondom neki őszintén és bízom benne, hogy nem lövök túl nagy bakot, hogy ennyire nyíltan kritizálom a könyvet. A magázódás pedig itt „előírás” az udvariasság miatt, így, amíg a vendég nem ajánlja fel a tegeződést, én nem kezdeményezek.

Ennek a helynek a hangulata pont illik a spanyol nyelv tanulásához. Egyébként azt hiszem, hogy valamilyen Italian Café a neve, tehát semmi köze a spanyolokhoz, de mégis érzem rajta a latin hangulatot. Jó tudom, hogy nem szép dolog lelatinozni népeket, és ki nem állhatják, de tényleg ezt a fajta hangulatot érzem itt. Esküszöm, hogy ettől még nekem is több kedvem lesz spanyolt tanulni, pedig ebből világ életemben hülye voltam. Szeretek nyelveket nézegetni és kultúrákat megismerni, de nem úgy, hogy közben tényleg meg kell tanulnom az adott ország idiómáját. Amerikán kívül eddig csak nyaralni voltam külföldön, nem pedig élni. Mondjuk, ez nem is olyan rossz ötlet, talán Európa vagy Ausztrália, az jó lehetne, elvégre ott mindenki beszél angolul. Miközben a könyvet nézegetem, meg is jön a rendelésem és én addig félreteszem a kis spanyolomat asz asztalon. A Latte és a muffin is istenien néz ki, és örömmel nyugtázom, hogy egyértelműen jó döntés volt idejönni. Kezeimmel odébb tolom a dolgokat az asztalon, hogy a fiatal, de nagyon csinos pincérnő letehesse azokat. Én még nyúlnék is érte, de tudom, hogy szabály szerint le kell tennie elém az asztalra.
-Köszönöm, istenien néz ki!
Igazából nem is a lányra figyelek, hanem a kajámra. Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire éhenkórász, de most valahogy nagyon nasizni van kedvem. Csak nem terhes vagyok? Na azt nehezen hiszem el, mert itt New Yorkban még egyetlen pasival se voltam. Meg amúgy sem, hiszen okos lány vagyok én, tudom hogyan kell kikerülni egy ekkora bökkenőt. Márpedig számomra egy kisbaba most még csak gond lenne, mivel nincs betervezve.El is hessegetem magamtól a gondolatot, és már nyúlnék a villáért, hogy végre megkezdhessem az isteni triplacsokist, de a pincérnő nem mozdul, én pedig megijedek, hogy most kellett volna már fizetni, és nem a végén. Aztán egészen meglepő módon, valami teljesen váratlant mond az asztalon fekvő Spanyol bénáknak című könyvemről. Fel is egyenesedek és ránézek, de közben mosolygok.
-Tényleg? Én ezt nem is tudtam? Akkor maga ezek szerint beszél spanyolul?
Hirtelen felcsillant a szemem, mert támadt egy remek ötletem. Mennyire örülök, hogy erre a helyre esett a választásom. Akár meg is kérhetném, hogy meséljen a spanyolokról meg tanítson az alapokra. Mondjuk tutira nagyon elfoglalt, valószínűleg tanul és dolgozik, de hátha. Ezt valahogyan ki kellene puhatolóznom nála, mert ha mégis lenne ideje rám, az remek lenne. Valahogy amúgy is sejtettem, hogy a Spanyol bénáknak tényleg béna, és nem nekem való. Még mindig mosolyogva szólalok ismét meg.
-Akkor Ön melyiket ajánlja? Esetleg van tapasztalata a spanyol nyelv tanításában?
Ez egy egytől-tízig terjedő skálán mennyire feltűnő kérdés? Az a baj, hogy nagyon nagy érzéketlenség megkérni egy idegent, hogy tanítson meg neked egy idegen nyelvet, főleg ilyen körülmények között. Nyilvánvalóan fizetnék érte, de még akkor is, lerí róla, hogy nem nyelvtanár amúgy, csak bökte a szemét a rossz könyvválasztásom. Hát, ha még tudná, hogy mennyire rossz az ízlésem csak úgy általában... Na jó, ugorják át a részt, amikor próbálom magamat jobb színben feltüntetni, mert ez nem fog menni. Látszólag viszont nem is ismer, és nem is hallott rólam, tehát teljesen jól indulok nála. Nekem általában nincsenek lány barátaim, és ez pont azért van, mert úgy viselkedem, ahogy. Mit mondhatnék? Engem ha bánat ér a tequila meg a pultos fiú vigasztalnak, ez már csak így megy. A tempómat nem mindig bírja mindenki, na de pont egy spanyol ne lenne benne? Szerintem ez egy nagyszerű nyelvtanulás és egy barátság kezdete lehet. Lássuk hát, hogy ő mit felel.

Music | Vamos!

A rádióban, amely a hangulat miatt szól a kávézóban, egy kellemes latinos zene szól, amely sokat lendít a hangulatomon, bár eddig sem voltam rossz pasztban, de ez valahogy energetizál, ami látszik is rajtam. A tálcára rakott latte-val és mufinnal egyensúlyozva sétálok az új vendég asztalához, amit az eltel pár percben be is terített a könyvekkel. Egy pillanatra elgondolkozok, hogy hova is tehetem le a rendelését, de amint észreveszi az érkezésemet a kezével helyet biztosít az asztalon. A sütis tányért letéve elé veszem észre azt a tekintetet, amit mindig örömmel látok a vendégek arcán, alig várja, hogy hozzálásson, és pont ilyennek képzelte a rendelését. Ez után a latte-t is a még fennmaradó üres helyre teszem.
- A vendégek elmondása szerint nagyon finom is - mondom neki mosolyogva az eddig általam tapasztalt visszajelzéseket.
A spanyolkönyvre tett megjegyzésem, - amelynél próbáltam elrejteni az indulatot, amit érzek -, szemmel láthatóan megdöbbentette, de a mosolyából ítélve nem vette zokon a leszólásomat, amit elsősorban a könyv írójának szánok, még akkor is, ha tudom, hogy sose fog a fülébe jutni, vagy ha mégis, biztos nem fogja érdekelni. A laikusok ilyen szintű félrevezetése mindig felháborít, főleg, hogy az elkövető általában - főleg ebben az esetben - jól meggazdagszik belőle mások kárán, amit én vagyonelkobzással büntetnék.
- Sajnos igen, és azok, akik teljesen kezdő szintről próbálnak nyelvet tanulni észre sem veszik ezeket a hibákat. Igen, az egyik anyanyelvem. - A válaszom első felére még nem nyertem vissza teljesen a kontroll az érzéseim felett, de a másodiknál már mosolygok. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy a haragom ellene irányul; nem az Ő hibája, hogy rossz könyvet választott, az meg pláne, hogy ez engem kiborított. Azt viszont örömmel tapasztalom, hogy ezek szerint a spanyol hatás nem mindig érzékelhető a beszédemen, pedig tudom, hogy néha nagyon erőteljes, bár igaz, hogy csak akkor, ha az angol és spanyol szavak hasonlóak, (például kísértés, angolul temptation, spanyolul tentación) vagy fáradt vagyok, esetleg hadarok, ami bizonyos körülmények között gyakran előfordul, főleg ismerősök között. Elég sokszor megkaptam, hogy „Na, akkor most még egyszer angolul, hogy én is megértsem”, ami néha eléggé sokkoló volt, mert szent meggyőződésem volt, hogy angolul mondtam. Ráadásul kizökkentett a beszédből, így néha nem is tudtam pontosan még egyszer elmondani ugyan azt, csak a lényeget, azt is nagyon röviden, ami elvette a közlendőm hangsúlyba fektetett jelentését.
Az arcát figyelve, amely nagyon szép még női szemmel is, feltűnik szemének csillogása, amelyet nem tudom hova tenni, de valami megfordult a fejében az biztos, és gondolom, hogy majd elmondja, ha rám tartozik. Elég magabiztosnak és határozottnak tűnik, így nem kétlem, hogy ha a segítségemre szorulna, akkor bátran előhozakodna a témával.
A következő kérdése közül az első elgondolkodtat, a második viszont meglep. A meglepő kérdését meghallva azt hiszem, hogy ez futott át rajta, amikor a szeme felcsillant, vagy ezzel szeretné felvezetni az igazi ötletét. Ennek ellenére szélesebben elmosolyodom, és ránézek, hogy felmérjem a személyét, mert tanítgattam már egy-két barátomat, barátnőmet, de az elsősorban a tanáruk által elmondott félremagyarázatok helyre tétele volt, valamint könnyebb tanulási módszer megtanítása.
A „melyik könyvet ajánlom” kérdésére némi gondolkodás után egy lehetséges választás jut eszembe, de az sem biztos, hogy a legtökéletesebb, mert az nem a castellanot használja, hanem a latinot, ami bizonyos nyelvvizsgákon nem előnyös. Viszont a nyelvtanulásának célja koránt sem biztos, hogy a nyelvvizsga megszerzése, és akkor lényegtelen a spanyol nyelv fajtája, az anyanyelvű úgyis megérti, max. furcsállni fogja az elején. Viszont jobb ötletem nincs, így előveszem a jegyzetemet, és egy üres lapra kezdek írni.
- Felírom Önnek egy barátnőm magántanának a nevét. Ő írt néhány nyelvkönyvet, és igaz, hogy nem a castellanot használja, hanem a latinot, de a két spanyol között elsősorban a szóhasználatban van különbség. Ha teljesen kezdő szinten van, akkor egyelőre keresse az „Español para niños” című könyvét - nézek rá ismét egy bíztató mosollyal, ahogy kitépem a lapot, és az asztalra helyezem.
A lány kedvesnek és szimpatikusnak tűnik még most is, jobban megnézve, de annyi biztos, hogy jelenleg semmi rosszindulatot vagy ellenséges, ártó szándékot nem látok a szemében. Ha látnék, akkor biztos, hogy rávágnám, hogy „bocsánat, de az eddig próbálkozásaim teljesen sikertelenek voltak, így feladtam, hogy bárkit is megtanítsak a spanyolra”, de nem ez a helyzet. - Őszintén szólva, nem sok, de az alapokat át tudom adni, ha az illető is hozzáteszi a maga részét. - A mosolyom egy kicsit félszeggé válik, mert teljesen egyedül még nem próbáltam nyelvet tanítani. Igaz, hogy a későbbiekben terveztem, hogy vállalok néhány diákot, de elsősorban kisiskolásokra vagy középiskolásokra gondoltam, akiknek egy-egy leckét kell elmagyarázni és a házijukban segíteni, amihez nem kell feltétlenül tanári végzettség vagy egyedül garanciát vállalni, hogy a személy megtanulja a nyelvet, amit nem tudok ígérni az oktatási tapasztalat hiánya miatt. Ettől eltekintve, ha megkérdezi konkrétan és tudunk időpontot egyeztetni, aminek a munkabeosztásom áll főleg az útjában, akkor megpróbálkozhatunk a dologgal. Viszont aggódok, hogy este esetleg már nem tud úgy koncentrálni, hogy megragadjon valami az anyagból, a kéthetente hétvégén lévő órák viszont túl ritkák, hogy eredményes legyen, így ezt mielőtt bármiben megállapodnánk, ezt mindenképp tisztázni kell.

Amikor új nyelvet tanulok vagy új kultúrát készülök felfedezni, sosem kérek segítséget. Ugyanis ezt egy testhez álló feladnak érzem, olyasvalaminek, amit élvezek csinálni és tudok is. Az eddig megjelent két könyvem mind azt bizonyítják, hogy valamit jól csinálok, ugyanis rengeteget adtunk el belőlük, és mind a kettő hetekig vezette a toplistákat. Képtelen vagyok mély érzelmekről és szerelmekről írni, mert ez nem áll hozzám, de a kalandok és a hülyeségek nagyon is. A privát életemben is inkább a makacsság és a random szituációk jellemeznek, nem vagyok egy nagy érzelgős. Legalábbis az autóbalesetem óta nem. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ahhoz, hogy az ember megírjon egy új könyvet, sok ihlet és forrás kell. Ha ez nincs meg, akkor bármennyire is próbálkozom, a könyvem nem lesz jobb egy átlagos sztorinál. Argentína felfedezése amerikai szemmel azonban olyasvalami, ami sokakat érdekel, ami azért lehet, mert különleges történet. Spanyol nélkül azonban ez tutira nem fog menni, tehát jobb, ha összekapom magam. Argentínában nem értenek annyira jól angolul, tehát odaküldeni a hősnőmet maga lenne az öngyilkosság.
-Az egyik anyanyelve? Mert van több is? Egyébként én amerikai vagyok, és teljesen nulláról próbálom felszedni mondjuk úgy egy hét alatt a spanyolt, haha.
Nevetek a végén, hiszen viccnek szánom az egy hetet. Nyilvánvalóan nem vagyok teljes idióta, hogy abban a hitben éljek, hogy meg fogok tanulni spanyolul egy hét alatt. Ez még akkor sem menne ha éjjel nappal ezt hallgatnám, és a Maricsui hatvanadik epizódját fordítanám teljesen magamtól. Vannak feladatok, amelyeket nehezebben teljesít az ember, de valójában tudja, hogy csak kihívás és meg tudja oldani. Lehetetlent még sosem vállaltam be, mert már felnőtt ember vagyok, érzem minden tettem következményét. Néha tudok gyerekes lenni, és maga az életem is egy katasztrófa ilyen szempontból, de a szakmámban jó vagyok, nagyon is jó. Több titkom is van, hogy hogyan értem ezt el, és az egyik például most zajlik. Alaposnak kell lenni, tehát bele kell ásni dolgokba. Ez a lány segíthetne nekem ebben, ha már úgyis az anyanyelve a spanyol, de nem hiszem, hogy a tanárom szeretne lenni.
-Espanol para ninos? Ez nem egy gyerekkönyv? Ha teljesen nulláról indul az ember, az már gyerekszint? haha
Nem akarom megbántani, de egy kicsit erősnek érzem, hogy egy gyerekkönyvet ajánl nekem. A könyvemhez teljesen más szókincsre lesz szükségem, nem feltétlenül a színekre és a lufikra, inkább a utazással kapcsolatos kifejezésekre, és a tájékozódásra. Elmosolyodok, de aztán eszembe jut, hogy egy barátnőjének is felírta az elérthetőségét, és ez nagyon jó.
- De nagyon köszönöm az elérhetőséget, mindenképpen élni fogok a lehetőséggel, csak nekem expressz gyorsan kell. Nem ismertem egy spanyol nyelvtanárt sem New Yorkban, úgyhogy tényleg hálás vagyok érte.
Abban a pillanatban, hogy letette a papírt az asztalra, már el is veszem, megnézem és elrakom a noteszfüzetembe. Ez egyelőre a legértékesebb kapcsolatom és kontaktom itt New Yorkban. Remélem, hogy van szabadidőpontja, mert non-stop a nyakán leszek. Miközben ezen elmélkedem, a lány válaszol a kérdésemre, így megint felnézek rá és elmosolyodom.
- Megértem, persze. Nehéz lehet úgy tanítani, hogy a másik fél nem akarja.
Nem tudom, hogy ezt konkrétan nekem szánta-e amúgy, mert elég érdekesen mondta. Nem tudom, hogy túl lezsernek tűnök-e, vagy esetleg olyasvalakinek aki szarik bele mindenbe egy idő után, de szerintem nem kellett volna ezt ennyire kihangsúlyozni. Mindenesetre még mindig szimpatikus nekem, és nagyon aranyos tőle, hogy így ellátott jó tanácsokkal. Végre van egy normális párbeszédem, ahol nem vagyok sem részeg sem másnapos, és nem az ámokfutó bátyámról kell beszélnem meg a lotyó barátnőjéről. Éljen, hogy eltelt úgy egy nap, hogy egy kedves emberrel találkoztam, aki szívesen beszélget velem és nem lép le a vacsora felén. Ja, hogy még mindig baromira haragszom Shane-re? Igen, és nincs az a spanyol ami ezt felejtetné velem. Igazából nincs az a téma, merthogy képes vagyok bármiről rájuk és a kórházba asszociálni mostanság. Elhessegetem magamtól ezeket a szomorú gondolatokat és megint a lányra nézek. Szélesen elmosolyodom és kinyújtom a karom.
- Egyébként írónő vagyok, Lily Harper, nagyon örvendek.

Music | Vamos!

A vendégem arcára teljesen kiül a döbbenet, amikor közlöm vele, hogy „az egyik anyanyelvem”. Az elmúlt évek során ezen még ennyire nem döbbentek meg, de pozitívan legyezi az önbizalmam, ha ennyire nem nézik ki belőlem elsőre, hogy nem születésem óta lakom itt az Államokban.
- Igen az egyik, mert a szüleim egyszerre tanítottak születésemtől kezdve spanyolra és angolra, valamint Puerto Ricoban mind két nyelv hivatalos, így sokkal könnyebb azoknak, akik mind a kettőn jól beszélnek. - A kis füllentést meg elnézem magamnak, hisz az életem első szakaszában csak anyu volt mellettem, és apukát csak később kaptam, de utána már tényleg mind a ketten beszéltek hozzám mindkét nyelven. A kijelentésére miszerint „egy hét alatt” akar megtanulni spanyolul, kikerekedik a szemem egy pillanatra, majd én is elnevetem magam, amikor rájövök, hogy csak viccelt. - Hááát alapszavakat kifejezéseket meg lehet tanulni egy hét alatt, de az nincs garantálva, hogy nem adják el a kizárólag ezzel a tudással rendelkező személyt emberkereskedők - teszem hozzá félviccesen még mindig nevetős hangon. Ezzel viszont nem mondtam fals dolgot, mert az ember könnyen tud kommunikálni néhány szóval is, ha a többit például mutogatással teszi hozzá, de az nem jelenti azt, hogy beszéli az adott nyelvet.
A szemében is ugyan azt a megbántottságot látom, mint, amit a szavai hordoznak, de ezt inkább megmagyarázom neki, mint visszaszívom, mert nem az értelmi képességet vonom kétségbe, hanem az önmagának tett magyarázat helyességében kételkedem.
- Igen gyerekkönyv, de ez nem a hagyományos értelemben vett gyerekek számára íródott nyelvkönyv. A tanár úr, a többi nyelvtanárral ellentétben, nem igazán tanít nyelvtant, főleg nem kezdő szinten, hanem fordítani tanít, méghozzá úgy, hogy, ha valaki végigköveti a teljes sorozatot, akkor akár szinkrontolmács szintre is fel tudja magát fejleszteni. Persze itt most nem szaknyelvekre kell gondolni, hanem hétköznapi, beszélgetésekre és az írásbeli kommunikációra. Ez a könyv pedig a legtöbb országban közismert és gyerekek által nagyon kedvelt meséket tartalmaz spanyol és angol nyelven, mondhatni szó szerinti fordításban, az eltérés bizonyos tipikus szófordulatokban van, ami szó szerint fordításban értelmetlenné válik. - Remélem ezzel már megnyugtattam, hogy nem olyan könyvet ajánlok neki, ami a szellemi szintjét becsüli le, mert nem erről van szó, de a mesék könnyen érthetőek és egy mindenki által érthető nyelvezetet használ.
Beszélgetés közben azért szétnézek a kávézóban, mielőtt bepanaszolnak, hogy nem végzem a dolgom rendesen és csak egy emberrel foglalkozok, és a főnök még leszedi a fejem. Egyelőre viszont az egyetlen új vendég, aki pár pillanattal ezelőtt lépett be, nem az én asztalaim közül választott. Az enyémek pedig még mindig a rendelésükkel vannak elfoglalva.
A következő mondatommal azért egy kicsit valószínű letöröm a kezdeti lelkesedését - Elnézést kérek, mert azt elfelejtettem mondani eddig, hogy a tanár úrral már évek óta nem találkoztunk, és mivel elég idős, lehet már nem fogad új tanítványokat. Ettől függetlenül, egy próbát megér felkeresni, de ne nagyon élje bele magát, hogy tényleg vállalni is tudja - mondom neki, de én nagyobb sanszot adok arra, hogy nem fogja tanítani, valamint még azért hozzáteszem biztatóan - Ha nem tudja vállalni, akkor jöjjön vissza és kitalálunk valamit.  - Ha valaki a spanyolt választja, mint idegen nyelvet, valami hülye belső kényszer miatt szívügyemnek tekintem, hogy jól tanulja meg, és ne egy pénzéhes, tudatlan oktatóhoz kerüljön.
Azt hiszem egy kicsit félre értettük egymást, nem feltétlen az akaratra gondoltam és ezt jelzem is neki. - Nem feltétlen az akaraton múlik a dolog, mert, ha valaki nagyon elfoglalt, és rosszul méri fel az idejét, munka, egyéb tanulás, család, és ezek miatt nincs lehetősége a tanórákon kívül még naponta legalább egy-két órát foglalkozni vele, akkor lényegtelen, hogy mennyire tanul a rendelkezésére álló, mondjuk heti két-három órában, úgy sem lesz elég. Ráadásul, egy teljesen új nyelv elsajátításához hosszabb idő kell, így érdemes úgy nekikezdeni a tanulásnak, hogy a tanuló biztos abban, hogy lesz ideje hónapokig rendszeresen órára járni és tanulni is, mert a „most tudok egy hónapig foglalkozni vele, de utána vagy két hónapig annyi munkám lesz, hogy nem fogok tudni tanulni, majd csak azt követően” - változtatom el egy egészen kicsit a hangomat, hogy érezze, ez inkább idézet, mint saját vélemény - nem ér semmit. Sajnos hallottam már ilyet - fejtem ki neki bővebben a gondolatmenetemet. A felháborodása pedig azt támasztja alá, hogy tényleg meg akarja tanulni, ami miatt komolyan átfut az agyamon, hogy, ha más nincs, akkor bevállalom a tanítását, de ehhez viszonylag sűrű időközönként kell találkoznunk, ami nem csak nekem jelenthet gondot, hanem neki is, ha este már nem tud koncentrálni. Az esti figyelem, főleg tanulásra vonatkozóan, meg elég változó tendenciát mutat, és próbálom emlékeztetni magam, hogy attól, hogy én éjjel jobban tudtam tanulni, még nincs mindenki így ezzel. Ha rákérdez, akkor megpróbálunk időpontokat egyeztetni.
- Flor Sanchez Moreno. Örvendek! - fogadom el mosolyogva a felém nyújtott jobbot.
Ismét körbenézek és egy asztalnál már látom is, hogy egy pár férfi tagja int felém, hogy szükségük van rám, így gyorsan visszafordulok Lilyhez egy mondat erejéig.
- Ne haragudjon, de mennem kell, várnak rám! Ha szüksége van valamire, szóljon nyugodtan, hétig itt vagyok - kacsintok felé jelezve, hogy nem feltétlen csak a rendeléssel kapcsolatban, hanem akár a spanyolban is, és már indulok is a páros felé.
Mivel a hölgy előtt még van néhány falat szendvics, és az italból is, így gondolom, hogy nem várhatnak rám olyan régen, valamint a türelmetlenség sem látszik rajtuk.
- Hozhatok még valamit? - kérdezem tőlük kedvesen mosolyogva.
- Igen - feleli a férfi. - Elvitelre lesz még egy vaníliás és egy csokis-mogyorós muffin - néz rám, majd a párjára - Kérsz még valamit, Kicsim?
- Nem, köszönöm - fordul először a párjára, majd hozzám.
- Akkor ennyi lesz, valamint akkor ezekről kérném még a számlát - néz rám ismét a pasas.
- Egybe vagy külön csomagoljuk a muffinokat? - kérdezem még a tollal a kezemben.
- Lehet egybe.
- Rendben, azonnal hozom a süteményeket és a számlát is - válaszolok, és indulok is pult felé, hogy leadjam a rendelést és kiállítsuk a számlát.
Közben azon agyalok, amit a végén mondott, hogy írónő. A neve ismerős, de nem tudom könyvhöz kapcsolni, ami nem feltétlen jelenti, hogy még nem olvastam a könyvét, de erre is meg van az esély, mert általában vagy természet/biológia témában olvasok könyvet, vagy valamelyik film tetszett annyira, hogy a hozzájuk kapcsolódó könyveket is olvasom.

Még sosem találtam segítőt ennyire spontán, de nekem nagyon tetszik ez a dolog. Az ember leugrik egy muffinért és egy kis koffeinért és máris segítséget talál. Örülök, hogy megszólított, és figyelmeztetett, hogy rossz könyvet vettem a kezeimbe, mert ha nem teszi, akkor majd a szerkesztőségben röhögnek egy jót a spanyolomon, vagy a spanyol rektor, akit ilyenkor hívni szoktak, néz teljesen hülyének. A könyveim mindig nagyon sok ellenőrzésen átmennek, már csak azért is, mert nem több helyen is megjelenik a világban, például akár a könyvben szereplő helyszínekre is eljuthat, és akkor mennyire ciki már, hogy téves a nyelv vagy a földrajzi leírás. Sok emberrel át szoktam olvastatni a kefe levonatot, és azt gondolom, hogy ha készen lesz, akkor ennek a hölgynek is behozok egy példányt a kávézóba, megérdemli a sok segítségért.
- Szóval maga Puerto Rico-i? Ez fantasztikus, biztosan nagyon különleges érzés lehet onnan származni, olyan egzotikus.
A következő úti célom Puerto Rico lesz, ezennel meg is született az ötlet a fejembe. Hogy a karakterem jut el oda, vagy én, az jó kérdés, de mindenképpen akarom. Ez a lány kétnyelvű, vagyis két nyelvet beszél teljesen folyékonyan. Nem tudom, hogy ez milyen érzés lehet, de bizonyára nagyon király, elvégre nagyon kevés mondhatja ugyanezt el magáról.
- Nos, még szerencse, hogy nem nekem kell, hanem a karakteremnek a könyvben, de őt sem szeretném, ha eladnák, így kicsit többet szánok a dologra, mint egy hét, haha
Hogy teljesen őszinte legyek, most ihletet kaptam ahhoz is, hogy bajba kerüljön a karakterem a harmadik kötetben. Eddig soha semmi nem történt vele, csak kalandozott és helyiekkel ismerkedett, sokat evett és nyelveket tanult, de talán itt épp az ideje, hogy olyasvalamit csináljon, ami nem helyes. Jó, azt elismerem, hogy az emberkereskedők kicsit durvák, és nagyon negatívan prezentálnám az adott országot, de lehetne valamiféle betegség, kórház, vagy kirabolhatják, vagy leég a szálloda. Érzem, ahogy cikáznak a gondolatok a fejemben, és először azóta, hogy New Yorkban vagyok, újra kedvem van írni. No, persze ezt egyeztetnem kell a kiadómmal is, hiszen egy komolyabb téma készülgetne akkor.
- A meséket és történeteket nagyon szeretem, és persze semmi baj azzal, hogy gyermekmesék, hiszen valahol el kell kezdeni, nem igaz? Engem amúgy is jobban leköt, ha nem random szavakat bámulok egy szótárfüzetben, hanem tudom kötni valamihez. Fantáziám pedig nekem is van.
Szélesen elmosolyodom. Örülök, hogy ezt mondta, mert ez a könyv is felkeltette az érdeklődésemet. Tulajdonképpen bármi, amit mond, az nekem csak jó lehet. Eddig nem igazán beszélgettem emberekkel a könyveimhez, mert eddig is sikeresek voltak, de lehet, hogy ezután ezt kellene tennem. Íróként nagyon hamar tudok asszociálni mindenről mindenre, sok gyakorlatot végeztem, ahol muszáj volt kipréselnem magamból mindent, de az-az igazi, amikor erre nincs szükség, mert az író pontosan tudja, hogy mit akar. Kezd formálódni bennem egy nagyon jó kis történet.
- Oh, hát ezt sajnálattal hallom. De maga biztosan van annyira ügyes, mint az említett tanár, nem igaz? Esetleg magának nem lenne kedve?
Hát, itt van, kiböktem. Körülbelül öt perce beszélgetek vele, de annyira sok jót mondott nekem, hogy azt érzem, hogy vele a spanyol tanulás is könnyebb lenne. Ha a megadott számon a tanárt nem tudom már elérni vagy nem akarja, akkor muszáj lesz valaki mást ajánlania nekem.
- Persze, én megértem ezt. Íróként az évem egy bizonyos szakaszát csak az írásnak szentelem. Mindennek meg van az ideje, van, amikor dolgozni kell, és van, amikor szórakozni. Nekem most kezdődik egy újabb munkás időszakom, de nem tudok írni a spanyol nélkül. Nem kell nekem C1 szint, de muszáj valamennyit magamra szednem.
Oké, én elismerem, hogy lehet, hogy nem én leszek az év spanyol diákja, de nem hiszem, hogy egy totális katasztrófa lennék. Egyrészt nekem muszáj, így akkor sem adhatnám fel, ha inkább a tequilat akarnám aznap este, másrészt, azért tetszik nekem ez a spanyol nyelv, azt remélem, hogyha kicsit belejövök akkor majd motiválom saját magam és végül csak megtanulom azt, amit kell. Közben bemutatkozik, és kezet rázunk.
- Nagyon örvendek Flor!
A kézrázás után azonban már mennie is kell. Persze, hiszen ő itt dolgozik, nem tarthatom fel órákig. Barátságosan elmosolyodom, és kicsit megmozdulok a boxomban.
- Persze, menjen csak, örülök, hogy megismerkedtünk!
Azt mondta, hogy hétig itt találom, de igazából nem nekem kell választ adnom, mert ő nem tudja, hogy akarja-e a tanítást. Előrefordulok, és megragadom a latte-s poharat, még pont időben, merthogy percek kérdése és teljesen kihűl. Márpedig a kávé melegen jó. Iszom egy kicsit majd a muffinhoz fordulok, amit jobbnak látok a két kezembe venni és harapdálva megenni. Pont ahogy sejtettem, isteni ez a csokis ízvilág, pár perc alatt a teljeset elpusztítom. Iszom rá még egy kis lattet, és úgy döntök, hogy ideje mennem. Ezek a könyvek úgysem jók, és most sok mindent át kell gondolnom. Gyorsan a táskámban kutatok, és megtalálom a kis kártyákat. Azt hiszem, hogy ez lesz a legjobb, amit tehetek, elvégre én bármikor megtalálom őt itt, de ő nem tud rólam semmit. A szalvétával megtörlöm a számat, majd felemelem a kezem jelezve, hogy jöjjön az asztalhoz, mert kérek valamit.

Music | Na vajon most mi lesz?

-Igen, de csak, ha nem hivatalos személy kérdezi, mert akkor kettős állampolgár vagyok - mondom széles mosollyal egy kacsintás kíséretében. - Megvan a maga hangulata a helynek - jegyzem meg szolidan, de nem akarom elrontani az esetleges idilljét egyelőre, hogy azért ott sem a „minden zene és tánc”, ahogy sokan elképzelik, ráadásul nagyon erős az amerikai hatás, ami azért megváltoztat. Magamban viszont hozzáteszem még azt, hogy azért jobb a helyzet, mint Kubában, vagy Mexikóban, de annyi biztos, hogy észnél kell lenni ott is, mert a gyilkosságok elég gyakoriak a többi bűnözéssel egyetemben.
Amikor meghallom, hogy elsősorban nem „neki” van szüksége a spanyolra, hanem a könyvében szereplő karakternek, akkor egy kicsit elgondolkozom a dolgon. Nem egyszerűbb lenne, ha megkérne egy szaktolmácsot, hogy fordítsa le neki a spanyol részeket? Bár tény, hogy akkor nem tudja majd ellenőrizni, hogy valóban azt adja-e a könyv, amit ő szeretne. Énn értékelem, hogy szeretne megtanulni az anyanyelvemen.
- Akkor egy kicsit, így másabb a helyzet, nem kell annyira nagy hangsúlyt fektetni a nyelvtanra, mint nyelvvizsgán, de az egy hét tényleg nagyon kevés lenne - mondom még enyhén nevetősen, de azért, hogy érezze, hogy ettől jóval több idő kell, ha nem csak egy felületes nyelvtudást szeretne elsajátítani, amit pikk-pakk elfelejt.
Ahogy hallgatom és az arcát figyelem, látom rajta, hogy megnyugtattam, és csak a hagyományos gyerek nyelvkönyvekre asszociált, és meg sem fordult a fejében ez a lehetőség.
- Véleményem szerint úgy nem is túl sikeres a tanulás, ráadásul könnyen el lehet felejteni a szavakat. Ha van fantáziája, akkor azt nagyon jól ki lehet használni nyelvtanulásnál, főleg, ha nem a gyorsan megszerezendő nyelvvizsga a tét - mondom bíztatóan. Személy szerint én azt tapasztaltam, hogy minél természetesebb a tanulás természete, közege, annál mélyebbé válik a tudás. Nála első sorban az lenne a lényeg, hogy a spanyolajkúak megértsék, amit ír, nem pedig az oktatásban kitűzött cél, hogy tudja a nyelvtant. Így azért már jobban tetszik az a lehetőség, hogy esetleg én tanítom. Féltem attól, hogy meg kell küzdenem egy olyan tanárral, aki még életében nem beszélt spanyollal, és meg akar győzni mindenkit, hogy ő tudja a legjobban a nyelvet még az anyanyelvűnél is, ehhez nem biztos, hogy lett volna most elég erőm.
Nos, kint van, mosolyodok el magamban. Kellet jó néhány perc, de csak meg merte kérdezni azt, amit már én jó ideje sejtek, hogy meg szeretne kérdezni. Minden esetre a bátorságát értékelem, nem mindenkiben van ennyi merészség, hogy egy idegentől ilyet meg merjen kérdezni. Ettől függetlenül magamat csak a második helyre pakolom a képzeletbeli tanári rangsorban, már abból a kettőből, amit jelenleg ajánlani tudok nem nagydolog. Az igazsághoz viszont hozzátartozik az is, hogy a módszerem, amivel általában bombázom a tőlem segítséget kérő spanyol tudást felszedni igyekvőket, nagyban megegyezik a tanár úréval, csak én jóval tapasztalatlanabb vagyok.
- Egyezünk meg valamiben - kezdem mosolyogva, - mert már biztos vagyok, hogy vállalom, mint tanulót, ha találunk időpontot, (ráadásul a kezdeti aggodalmam vele szemben teljesen elpárolgott) -, és ha rábólint, folytatom. - Először hívja fel a tanár urat, és kérdezze meg tőle, hogy el tudja-e Önt vállalni. Neki több a tapasztalata, és így jobban át tudja adni a tudását. Ha viszont úgy alakul, hogy nem vállal új diákot, akkor jöjjön vissza és megpróbálunk időpontot egyeztetni az órákat illetően, vagy valamilyen módszert kitalálni, hogy ne csak a kéthetente, a szabad hétvégéimen tudjunk találkozni. A könyvet viszont minél hamarabb pórbálja meg beszerezni, valamint egy nagy alakú füzetet.
Ki kell találnom valami megoldást az időpontokat illetően, mert én egyelőre biztosra veszem, hogy én fogom tanítani. Az indokában máris látom az esetleges buktatót, már, amivel az alacsonyabb nyelvtudás szintet magyarázza. Hiszen az írást egy magasabb szintű nyelven folytatjuk, mint a hétköznapi beszélgetésben, ráadásul egy író több szót használ, mint egy átlagos ember, így az alap szint nem biztos, hogy elegendő, de majd csak áthidaljuk valahogy.
- Ha én fogom tanítani, akkor kitalálunk valami okosat erre, és átbeszéljük, hogy mit is szeretne pontosan kitűzni célként, hogy milyen szintű nyelvtudásra van/lesz szüksége. A könyvét viszont egyelőre ne dobja el, lehet még hasznos lesz. - Ezzel viszont valószínű, hogy meglepem, de, ha én leszek hosszabb távon a tanára, akkor lehet meg tudom neki mutatni a hibákat benne, amiből akár még tanulhat is.
A kiejtéssel lesz bajunk azt már is hallom, de ez nem egyedi, az angol nyelvűeknek nagyon nehezükre esik kiejteni a jóval tisztább hangzású spanyol nyelvben a betűket, főleg az ’r’ betűt, ami néha elég érthetetlenné teszi a szavakat, ha nem tudja valaki beazonosítani a hiba forrását. Vicces szokott lenni, amikor a „kutya” (perro) helyett „de” (pero) szót mondanak, ha nem figyelek teljesen, vagy fáradtabb vagyok akkor még néha én is nézek nagyokat, hogy most „mi van?”.
- Én is - mondom még mosolyogva, és lehet, hogy számára furán jön ki a rövid zárásom, de elbeszélgettem az időt, és egy kicsit megfelejtkeztem az osztott figyelemről, így nem tudom mióta vár rám a pár. Az asztalukat és a reakciójukat elnézve viszont nincs semmi baj, még időben vagyok.
Úgy néz ki, szerdán délben még lassabban indul az élet, mint a hét második felében, így egyelőre még kevesen vannak.
Még kiszolgálok néhány vendéget, majd ismét Lily asztalánál találom magam.
- Hozhatok még valamit? - kérdezem tőle egy kedves mosoly kísértében, ahogy elnézem egyelőre feladta a nyelvtanulást és ezt egyelőre jól is teszi, mert a hibákat nehezebb javítani.

- Hát azt elhiszem, de nagyon más, mint Amerika.
Íróként a fantáziám hirtelen millió történetet sző, amely ebben a varázslatos országban történhetne, ha Norah odautazna, de valahogy ezt mégis félre tudom tenni, és Argentína jobban leköt, legalábbis mostanáig. Mert ha készen van egy könyv, mindig kell egy következő, és ameddig egy írónak van ihlete és ötlete, addig jó, ha nincs, akkor nagy bajban van. Én tíz kötetesre terveztem Norah életetét és kalandjait, az utolsóban nyilván férjhez megy és gyereke lesz, mivel az élet kb. így történik, és ekkor jobb is ha vége van. A kérdés már csak az persze, hogy lesz-e rá kereslet még úgy kb. 5-6 évig.
- Nem, nem, én egyáltalán nem nyelvvizsgára készülök, csak a beszélt nyelvet kellene jobban elsajátítanom.
Gyorsan hozzáteszem, mielőtt szegény itt azt hiszi, hogy doktorálni akarok a nyelvből. Egyáltalán nincsenek téves és vad gondolataim a saját képességemről, és nekem ez nem menne. Szeretem a kihívásokat, de ez lehetetlen lenne, még nekem, olyasvalakinek akinek ennyi szabadideje van, és ez a munkája, tehát jobbnak láttam előre leszögezni.
-Nem, nem, nekem nem kellenek ilyen nyelvvizsgás dolgok, meg szabályok és témakörök. A beszélt nyelvre van szükségem, amit az ember akkor tanul meg, ha mondjuk kinn él spanyol anyanyelvűek között több hónapig.
Próbálom anélkül körülírni, hogy elárulnék valamilyen hatalmas titkot a következő könyvvel kapcsolatban.Bár azt hiszem, hogy ő nem ismer engem, tehát teljesen mindegy amúgy. A titoktartás egy nagyon szigorú és komoly dolog, ami akár büntetőpert is maga után vonhat, ha a felek nem tartják be a dokumentum pontjait, ezért ezzel nem érdemes bepróbálkozni. Amúgy sem akarnám lelőni a poént, hiszen az a cél, hogy rejtve maradjon, hogy miről fog szólni a kötet pontosan, és hogy hol fog játszódni. Persze a PR része a könyvnek nagyon jó, tehát vannak posztok és aktualitások a közösségi médiában és bizonyos sajtóorgánumoknál, de semmi sincs lelőve, a lényeg rejtve marad még kb. fél évig. Már ha addigra kész leszek vele. Vidáman fogadom, hogy Flornak ötlete támadt, és elvállalna, mint kisdiákot. Elmondja, hogy vegyem meg a könyvet, és füzetet is szerezzek be, és hívjam fel a tanárt, amire én mind hevesen bólogatok. Pontosan ez volt az, amire vágytam, hogy ő maga felajánlja. Habár a tanár úr fogadok sokkal jobban vonzana, mint nőt, lehet akár száz éves is, ezért kénytelen vagyok a munkám után menni és nem egyéb testrészeim igényeit követni. Elmosolyodom.
-Rendben, akkor így teszek. Beszerzem ezt a spanyol könyvet, és füzetet is veszek. Köszönöm a sok tanácsot.
Behajtom a könyvet, és elpakolom az asztalon. Közben halkan felnevetek.
-Tehát még se olyan reménytelen ez a spanyol bénáknak? Rendben, majd jobban elmondom, hogy mire van szükségem, de ne higgye, hogy nagyon tudományos az érdeklődésem, mert nem az.
Miután bemutatkoztunk, elfogyasztok mindent, ami az asztalomon van, és nagy szomorúsággal ismerem be, hogy továbbra is éhes maradtam, sőt, még inkább az lettem, hiszen elhúztam a mézesmadzagot. Jobb is, ha továbbállok, sürgősen vennem kell valami laktatóbbat, mint egy triplacsokis muffin, mert bármennyire is szeretem, be kell ismerem, hogy ez desszertnek ideális, nem reggelinek. Amúgy meg nem volt jó ötlet barna cukorral kérni a kávét, mert a muffinhoz képest nagyon keserű volt, úgyhogy még ezt is elbaltáztam. Intek Flornak, hogy jöhet, közben meg hátrafordulok, és beleteszem a könyveket a táskámba, illetve veszek ki pénzt a fogyasztásomra. Ha már a pénztárcámban vagyok, akkor egy névjegykártyát is adok. Ettől általában úgy érzem magam, mint egy fontos business woman, pedig nem vagyok az, de egy írónak is kell ismerkednie, és ilyen körökben is a névjegykártya a legjobb ötlet. Utána visszafordulok, és Flor már előttem is áll, én pedig elmosolyodom és felállok, a táskámat magammal húzva.
-Nem köszönöm. Nézze, én nem kertelek, szeretném, ha maga lenne a tanárom. Odaadom a névjegykártyámat, és keressen meg, ha átgondolta az ajánlatomat és szeretne egy kis plusz pénzt keresni. Nem vagyok nyelvzseni, de nem hiszem, hogy hatalmas probléma lennék, mert nem kell mély tudás.
Átnyújtom a névjegykártyámat, majd a pénzt a kezébe nyomom.
-Ezt pedig a fogyasztásomra. Tartsa meg a visszajárót. Keressen, ha érdekli a dolog. Köszönöm, és viszlát.
Még megeresztek egy mosolyt, aztán ellépek mellőle és kimegyek az ajtón, egyenesen vissza a valóéletbe.

Music | Rajtad a sor

- Valóban, ha tudja valaki, hogy hol keresse - mondom nosztalgikus mosollyal, ahogy felidéződik bennem, ahogy régen a külvárosban táncoltunk. Az USA hatására viszont egyre jobban kezdenek megjelenni az itteni felfogások, szokások, például egyre több a gyorsétterem és a „normál” éttermek is az itteni mintát követik. Ezzel ellentétben viszont valóban megmaradtak a tradíciók, az emberek segítőkészsége és nyitottsága, valamint, hogy tényleg ÉLNEK, és amikor csak tehetik, főleg kisebb városokban, vagy a nagyvárosok külső részén, esténként összejönnek a helyi kocsmában, az utcákon is, ha úgy adódik, ahol beszélgetnek, táncolnak és ezeken a helyeken, amolyan családias hangulat uralkodik, de nem csak ilyenkor, hanem szinte mindig. Ezt felidézve viszont elfog a honvágy, és rájövök, hogy szívesen visszamennék egy időre, hogy újra szétnézzek, mi változott, mi maradt meg régi formájában, hogy esetleg találkozzak a régi ismerőseimmel, barátaimmal, de erre egyelőre nincs esélyem.
- Akkor nem kell működésképtelen dolgokra fecsérelni az időt, hanem a tényleges tudásra lehet koncentrálni - mondom enyhén meglepődve erre a nagy ellenállásra, és jóval vidámabban, mert nem biztos, hogy lenne erőm bizonygatni, hogy a nyelvtan, amit annyira erőltetnek, az nem működőképes.
- Azt hiszem ezzel, így nem lesz gond. Olyan tudás lesz a birtokában, amivel szinte akárhol elboldogul, ahol spanyolajkúak veszik körbe - mosolyodom el szélesen. Próbál valamit titkolni, de nem igazán tudom, hogy mit, bár azt sejtem, hogy, ha a könyvéhez kell a nyelvtudás - „a karakteremnek a könyvben”, ahogy ő fogalmazta meg -, akkor lehet attól fél, hogy illetéktelenek kezébe jutnak olyan infók, amiknek egyelőre titokban kellene maradni. Ha erről van szó, akkor igazából lelke rajta, nem kíváncsiskodom, de arra azért majd megpróbálok rákérdezni, hogy európai vagy latin amerikai tudásra van szüksége, mert a szavakban vannak eltérések, és amennyiben azt tervezi, hogy például törzsgyökeres kubait alakít. Ebben az esetben már a „Vale”, „Rendben” szóval is egyből lebukik, mert ezt egyáltalán nem használják, és érteni sem feltétlen értik, viszont ellenkező esetben, Spanyolországban mindenki ezt használja.
Nem kerüli el a figyelmemet, hogy kihagyta a tanár úr felhívását a listáról, de nem teszem szóvá. Az árvaházban, az utcán és a nevelő szüleimnél is életbevágóan fontos volt, hogy szem-füles legyek és észrevegyem a rejtett kis jeleket, néha tényleg szó szerint az életem múlt rajta, így ez a lényembe ivódott vagy legalább is szeretem így gondolni. - Ezt nem mondtam, de ettől nagyobb hibákat, mint amit itt jó néhány leckében felsorakoztat, keresve sem találhatok, és ezekből lehet tanulni is, ha valaki ügyes. Így előfordulhat, hogy az lesz a feladat, hogy szó szerint le kell fordítani a szöveget, kijavítani angolul és visszafordítani spanyolra, majd megnézni, hogy mennyivel lett másabb. Persze később a fordítás majd automatikus lesz, és csak spanyolul fogjuk javítani az anyagot - fejtem ki a terveimet a későbbiekre nézve.
Amikor ismét Lily asztalánál vagyok, enyhén meglepődök, és kicsit elveszítem a fonalat, mert a lendület, amivel Lily távozni készül, meglep, hiszen eredetileg tanulni jött ide, ami azért időigényes, most meg úgy rohan, mintha fontos találkozóról késne el. Ennek hatására amolyan monoton módon veszem el a névjegykártyát, amire futólag ránézek, majd ezt követően a pénzt, amit a kezembe nyom. Átszámolás és a számlával való egyeztetés nélkül is érzem, hogy ez jóval több, mint amit fizetni kellene. Minden esetre gyorsan átszámolom a fizetséget, de addigra már kint is van az ajtón, így olyan gyorsan lépkedve indulok utána, ahogy lehet, a nélkül, hogy futnék és esetleg mások arra gondolnak, hogy baj van. Sajnos az utcát ellepik az emberek, így teljesen eltűnik a szemem elől, beleveszett New York forgatagába, így visszamegyek a kávézóba, ahol egyből a pulthoz megyek, hogy a jelenleg a kasszánál álló munkatársammal rendezzük a számlát, ami Lily fogyasztására vonatkozik, de még őt is meglepi az adott összeg, pedig már jó ideje itt dolgozik.
Még az utolsó szabad pillanatokat kihasználva - mielőtt megérkezik a vendégsereg - tárcsázom a névjegykártyán szereplő telefonszámot, és hallgatom, ahogy kicsörög, bár nem biztos, hogy meghallja, így, ha nem veszi, akkor megírom neki „Várom a kávézóban este hét környékén. Köszönjük a „borravalót”! Legközelebb a vendégem! Flor” Nem kell átgondolnom a dolgot, főleg, ha tudunk időpontot egyeztetni, de nem volt lehetőségem szólni neki, hogy jöjjön vissza este hét körül. A tanár úr szinte biztos, hogy nem fogja vállalni, de még akkor is állítom, hogy meg kellett volna próbálnia (érzem, hogy nem fogja felhívni), mert Vele jobban járt volna.
Egy dolog biztos, hogy a csajszi rámenős, de ez nem feltétlen baj, én is tudok az lenni, ha kell, és tényleg értékelem a bátorságát, amivel meg merte kérdezni egy idegentől, hogy vállalja a tanítását. Az viszont átfut az agyamon, hogy lehet így akart rávenni, hogy tanítsam, mert azt hitte, így nem tudok nemet mondani, de a döntésemnek semmi köze nincs ehhez.

Kilépek az ajtón és rögtön balra fordulok, de nem sietek. Élvezem, ahogy az enyhe napsütés az arcomat éri, és mivel nem is vagyok túl távol az otthonomról, így nem félek. New York a szülővárosom, itt nőttem fel, és világéletemben Manhattan-ben laktam, a szüleim házában. Persze aztán Los Angelesbe költöztem, de még ott is Malibu-n éltem, a tengerparton, tehát a rossz környékeket messze elkerülöm. Annak ellenére azonban, hogy elvileg ismernem kéne New York-ot, nagyon egyszerűen el tudok még én is keveredni. Ezért aztán hirtelen meggondolom magam, és megállok az utca szélén, kutatva a kis sárga színű jármű után. Felemelem a kezemet és elkiáltom magam, amikor érzem a telefonom rezgését. A taxi közben megáll, én meg behuppanok és ösztönösen elhadarom a címemet. Az lesz a legjobb, ha hazamegyek, lepakolok és elmegyek valahová kajálni, ugyanis a könyvek mázsás súlyúak és nagyon húzzák a vállamat. Kikapom a telefonom a zsebemből, és látom, hogy volt egy nem fogadott hívásom és egy sms-sem. Flortól kaptam, aki visszahívott a kávézóba ma estére. Szélesen elmosolyodom, lehet, hogy mégiscsak sikerült meggyőznöm őt arról, hogy tanítson? Hát, akkor pár óra múlva megint találkozunk.

Pár óra múlva

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap majd megint New Yorkban fogok taxizgatni. Igazság szerint nem hittem, hogy lesz elég bátorságom visszaköltözni a balesetem után. Az autóbaleset mély nyomott hagyott bennem, nyilvánvalóan, és csak az egyetem elvégzésére és néhány év munkára voltam képes, utána muszáj volt innen kiszabadulnom. Minden arra emlékeztetett, és mintha az emberek szemében is láttam volna a sajnálatot. Ez nem segített rajtam, a gyógyulásomban és az újrakezdésemben, ezért mindenképpen tovább kellett állnom. Hab volt a tortán, hogy elveszítettem az egyik legjobb barátnőmet is, és Shane is egyedüllétre vágyott a katasztrofális esküvő után. Majdnem öt évig éltem Los Angelesben, és lám, már megint itt vagyok. Amikor a taxiban ülök, akkor mindig az jut eszembe, ahogy ifjúságom fénykorában részegen, vagy pasik társaságában szintén a taxi volt a megoldás. Nehéz kiverni az embernek a fejéből ezeket az emlékeket. Ezen merengek, miközben a taxis kezébe nyomom a pénzt, aztán kiszállok a taxiból, és lazán becsapom magam mögött az ajtót. Öt perc múlva hét óra, pont úgy, ahogy Flor kérte, úgyhogy teljesen jó vagyok. Igazából még életemben nem voltan ennyire pontos, mint ma, talán mert érzem, hogy ezt én erősködtem ki. Szerintem Flor nem akart engem eredetileg vállalni, de mégis megtette, mert látta, hogy mennyire akarom. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, még nem is tudom, hogy biztosan tanítani fog-e. Lehet, hogy azt akarja ma este közölni, hogy ez nem fog összejönni és keressek valaki mást. Bárhogy is van, az hamarosan kiderül. A kávézó irányába sétálok, majd kinyitom az ajtót. A kávézóban egyetlen párocska üldögél, nem tudom, hogy ennek mi az oka. Hogy teljesen őszinte legyek, azt sem tudom, hogy most hétkor zár-e a kávézó, vagy ez Flor műszakjának a vége. A kávézóba mindenesetre be tudok lépni, és én ezt meg is teszem, majd megállok a pultnál. Flort sehol sem látom, de rám mosolyog egy másik pincérnő, és aztán oda is jön érdeklődve hozzám.
- Szia! Én Flort keresem, azt mondta, hogy hétre jöjjek ide.
A pincérnő először kicsit mintha nem tudná, hogy ki Flor vagy, hogy miért kereshetném én őt, de aztán elmosolyodik és normális hangon reagál.
- Máris szólok neki, addig nyugodtan foglaljon helyet!
A köszönöm helyett csak mosolygok egyet, ugyanis arra nincs idő, úgy elrohan és eltűnik valamelyik hátsó ajtón. Én megfordulok és körülnézek, majd úgy döntök, hogy tényleg az lesz a legjobb ha valamelyik asztalnál leülök. Ismét egy hátsó boxot választok, mert ez távol van a kávézó egyetlen jelenlegi vendégeitől, és biztonságosan tudunk beszélgetni, akár még a könyvemről is, ha úgy van persze. Leveszem a dzsekimet, és bedobom a belső helyre, majd odateszem mellé a táskámat is. Flor ajánlására beszereztem a nagy alakú füzetet, és közben folyamatosan úgy éreztem magam, mint aki visszaül az iskolapadba. Csak gyerekek és az aggódó szüleik voltak a bevásárlóközpint eme szekcióján, és nyilván nem érthették, hogy mit keres ott egy felnőtt, egyedülálló nő. Természetesen nem tudhatták, hogy nem a gyerekeimnek vásárlok-e, de akkor is fura volt az egész szitu. Hogy teljesen őszinte legyek, kicsit nyomasztott is a dolog, ugyanis ez pont ugyanolyan, mint amikor bébi ruhákat kell valakinek vásárolnom: nem értek hozzá, és akik körülöttem vannak félreértik a jelenlétemet. Egy füzetet megragadtam és elhoztam, ez lesz és kész. Körülnézek, hogy esetleg itt van-e már Flor, aztán lehuppanok a helyre, és előveszem a telefonomat. Már csak három perc és hét, tehát teljesen tökéletes, itt fogok ülni és megvárom, amíg ideér.

Music | El is készült (:

Az SMS megírása után még van néhány szabad percünk a kollégákkal, kolleginákkal, de utána beindul az élet ismételten. A vendégek megszállják a helyet és néhány óra múlva szinte egymásnak adják át a kilincset a be és kilépők. Alig győzzük a munkát, a bartenderünk is alig bírja készíteni az italokat, és a legjobban az egyszerű kávéknak örül, amit gyorsan el lehet készíteni. Egyszer fel is ajánlom neki, hogy ha gondolja, akkor azokat megcsinálhatom, hogy gyorsabb legyen, de visszautasítja, mondván, hogy eleget rohangászok én így is, hát, még ha oda-vissza kellene kerülgetnem a pultot is, amiben van valami. Egy-két óra felé érzem, hogy kezdek fáradni, így néhány pillanatra hátra lépek az öltözőbe, hogy bekapjak egy kávés bonbont, ami egyszerre pótolja a kalóriákat (na, jó, csak egy részét) és koffein mennyiséget, amiért már üvölt a szervezetem. Ezt követően viszont egyből megyek is vissza a kávézó elejébe, ismét pörgök, egymás után veszem fel a kolléganőkkel a rendelést és rendezzük a számlákat. Lynnek szerencséje van, hogy nem a megtett kiló méterek után fizet minket, mert lehet, azt nem bírná kifizetni, gondolom át viccesen a dolgot, amikor már legalább ötször megyek vissza ugyan ahhoz a két vendéghez, de még mindig nem a számlát kérik. Azt már a munkába állásom elején gondoltam, hogy lassan haza kell telefonálnom Washington D.C-be, hogy áthozzunk néhány szükséges holmit, köztük feltétlen egy kényelmesebb cipőt, amiben dolgozni is tudok, mert ebben leszakad a lábam nap végére. Amikor a városba jöttem nem tudtam túl sok cuccot hozni, mert nem volt hol tárolni, de most már van normális albérletem, nem egy motelszoba, ahova csak egy lakótárs kell, de remélhetően az is hamar meglesz.
Este fél hét után kezdenek elszállingózni a vendégek, így egy kicsit fel tudunk lélegezni a sok rohangálásból, bár én nem ülök le, hanem a pult mögött segítek rendet tenni. Háromnegyedhét környékén bartender megkér, hogy a raktárból hozzák már ki néhány csomag kávét, mert itt már elfogyott, és egy kis cetlire felírta, hogy milyenekre gondol. Épp a kislétra tetején vagyok, amikor utánam jön Dasie, hogy Lily Harper keres, mert hétre idehívtam. Első körben hirtelen össze se tudom rakni, hogy honnan tudja, hogy ki a tanítványom, de utána leesik, hogy Lily mondta, hogy írónő, így lehet a kolléganőm felismerte. Egy kicsit talán még zavar is, hogy én még mindig nem tudom, hogy milyen könyveket ír, de ezen hamar túlteszem magam. Lehet, hogy én összebarátkozom vele, ami szerintem többet ér, mint hogy olvasom a könyveit és távolról rajongok érte; egy barát/ismerős könyveit másabb olvasni, mint egy idegenét.
A kért kávékkal a kezemben, - és hogy utánam jött, Dasie kezében is -, előre megyünk, ahol a hátsó pultra tesszük az utánpótlást. A szememmel megkeresem Lily, akit ismét egy hátsó asztalnál pillantok meg, így el is indulok felé.
- Szia Lily! - köszönök most már tegeződve, hiszen tanítani úgy én nem tudok, ha magázódni kell, ráadásul a kérdéseket is nehezebben teszik fel a tanulók. - Ha nem gond, akkor tegeződjünk - mondom neki egy kedves mosoly kíséretében és, mint egy újfajta ismeretséget megpecsételendő - nem, mint pincérnő és vendég - a kezemet nyújtom fél. - Örülök, hogy eljöttél - és egy kicsit felpörgetem az eseményeket és átveszem az irányítást. - Azért hívtalak ide mostanra, mert hivatalosan hétkor zárunk, így most egy kicsit több időm van beszélgetni. - A másik asztalnál ülő pár még úgy sem adta jelét, hogy indulni készülne, így időnk van, ráadásul nem az én asztalom. - A legfontosabb dolog mielőtt ténylegesen igent mondok arra, hogy tanítalak az, hogy szólok, én minden nap így végzek és reggel negyed héttől itt vagyok, így csak este, munkaidő után tudlak vállalni, valamint kéthetente a szabad hétvégéimen, de akkor már napközben is - mondom nagyon komolyan, de végére azért már mosolygok. - Így is azt szeretnéd, hogy én tanítsalak, tudsz ilyen este is figyelni, mert, ha csak a szabad hétvégimre korlátozódunk, akkor biztos, hogy nem fogsz rendesen megtanulni spanyolul - állítom kész tények elé, és adom át neki a döntést, mert én már tudom, hogy vállalom, ha ennek megfelelően határoz. Igazából volt egy kis hátsó szándékom is azzal, hogy mostanra hívtam, mert előre megbeszélni valamit könnyű, viszont most érezheti is, hogy milyen fáradt ilyen tájban, és tud-e ezek után még figyelni, és mivel jelezte, hogy viszonylag rövid ideje van az alapok elsajátítására, én meg fogom hajtani főleg az elején.
A válaszát követően a komoly hangvételem ismét visszavált a kedves, mosolygósra, amivel a beszélgetés többi részét folytatom. - Egyébként hozhatok valamit? - amennyiben igen a válasza felírom, és ha a tanításra vonatkozó feltételeimet is elfogadja, az első időpont, amennyiben jó neki is, a ma este lesz. - A további részleteke egyébként, ha előre jössz a pulthoz, ott is meg tudjuk beszélni - ajánlom fel neki. - De szólok, hogy Dasie, aki szólt, hogy megérkeztél, felismert - villantok felé egy hamis mosolyt, jelezve, hogy lehet, találkozik egy rajongójával, ha követ, de ez vonatkozik a későbbiekre is, amennyiben jön még erre.

Mindig van egy kis izgalom ezekben az új kapcsolatokban, az ember szinte ég a vágytól, hogy egy csomó mindent kérdezzen a másiktól. Sosem voltam újságíró, mert egyszerűen pocsék lennek az friss hírek azonnali megírásában, de rendelkezem némi kikérdező vénával. Az egyetem után dolgoztam egy kicsit egy PR irodának, mielőtt tényleg a könyvemmel kezdtem el foglalkozni, és szerintem ott vettem magamra ezt a dolgot. Ha egy ember nagyon érdekel, akkor egyszerűen csak nem állok le, a végletekig képes vagyok elmenni annak érdekében, hogy megkapjam, amire szükségem van. Ebben az esetben nyilván ez egy erős túlzás, mivel mindössze egy spanyol nyelvóráról van szó, nem az évi bevételéről egy nagymenő cégnek, vagy egyéb állami titkokról. Mégis meg kellett győznöm Flort, és még mindig úgy érzem kicsit, hogy nem hisz bennem száz százalékban, tehát a beszélgetés minden egyes részének azt kell sugallnia, hogy én teljesen elhivatott vagyok. Félreértés ne essék, tényleg az vagyok, meg akarok és meg is kell kicsit tanulnom spanyolul, ergo mindent meg fogok tenni érte.
A hátsó asztalhoz leülök, és kényelembe helyezem magam, mert nem tudom, hogy Flor mennyire elfoglalt a raktárban. Aztán nagy meglepetésemre szinte azonnal érkezik is, én pedig kedvesen elmosolyodom és végül felállok.
- Szia, persze, tegeződjünk nyugodtan, és örülök, hogy idehívtál.
Kezet nyújtok neki, amikor ő is, majd elengedem és csak rá figyelek. Nos, mivel pincérnőként dolgozik sejtettem, hogy az időbeosztása más, mint egy irodában dolgozónak, de én meg írónő vagyok, így gyakorlatilag nincs is műszakom. Akkor dolgozom és ott ahol akarok, csak a leadási határidőkre kell nagyon odafigyelnem, egyébként szabad vagyok. Nyilvánvalóan nem jelent számomra problémát az esti tanulás, sem az össze-vissza alkalmazkodás, mégis csak nekem kell tanulnom, nem neki, az ilyesmit meg kell oldani. Hevesen bólogatok közben, majd amikor szóhoz jutok, megszólalok.
- Én teljesen megértem, és így is szeretném az órákat. Tudod az írók elég nagy szabadsággal rendelkeznek, nekem nincs munkahelyem ahová be kellene nap mint nap járnom, azt mondhatni, hogy ráérek. Majd úgy igazítom. Az esti odafigyelés pedig heti 1-2 alkalommal nem jelenthet gondot. De a péntek estéket hagyjuk szabadon, ha lehetséges.
Szélesen elmosolyodom, és remélem, hogy egyetért velem ebben. Heti többször is eljárok, de majd akkor úgy igazítok mindent, hogy az esti spanyolozás után. Én ugyanis nem vagyok az az otthonülős fajta, szeretek étteremben enni és bárokban inni, még akkor is, ha amúgy egyedül megyek. Általában tíz percnél tovább nem is kell nélkülöznöm valakinek a társaságát, előszeretettel ülnek le mellém és hívnak meg erre-arra, így ha valami balfékkal is, de beszélgetni azt tudok. Minek ülnék otthon teljesen egyedül, amikor lehetek emberek között? New York nagyváros, könnyű magányosnak érezned magad, ha nem ismersz senkit, és nem tudod merre indulj. Én pedig nem szándékozom a legjobb éveimet elpazarolni erre. Flor megkérdi, hogy kérek-e valamit, és aztán eszembe jut, hogy már hét óra is elmúlott.
- Hát, amennyiben van nektek, akkor egy pirosbogyós smothie-t szeretnék. Köszi.
Fogalmam sincs amúgy, hogy mi minden kapható még itt, merthogy reggel a kávákon kívül mást nem nagyon néztem meg, de azt azért mégsem akarnék ilyenkor inni. Ha most iszom, még koffeinmentese is, akkor tutira nem alszok, de ma írni sincs ihletem, és az totál patthelyzet. Flor feljegyzeteli, aztán a pulthoz hív, én meg automatikusan megfordulok, hogy felvegyem a dzsekimet és a táskámat és eleget tegyek a kérésének. Nekem teljesen mindegy, hogy hol beszélgetünk, már úgyis csak egy pár van a kávézóban, úgyhogy előre is mehetünk.
- Rendben, persze, menjünk.
Őt követve pedig elindulok, de akkor nagyon érdekes dolgot mond. Az a lány, akit mint kiderül Dasie-nek hívnak, felismert engem a pultban. Hát, ez ennél a korosztálynál igen csak meglepő, de végül is kedves tőle. Szélesen elmosolyodom, és úgy válaszolok Flornak.
- Ez aranyos, de semmi baj nem lesz belőle, úgyhogy mehetünk.
Itt New Yorkban erre még nem igen került sor, ugyanis itt kevesebben olvasnak. Ez nem hivatalos adat, csak én gondolom így, lehet, hogy tévedek, de amikor én itt éltem én is kevesebbet olvastam. Ennek egyszerűen az az oka, hogy itt mindig elfoglalt az embert. Los Angeles kicsit nyugisabb, ott van Malibu és Hollywood, valahogy más a tempó. Úgyhogy nagyon érdekesnek találom, hogy ez a fiatalabb lány felismert. Amúgy sem szokták az írókat arcról megismerni, még akkor sem, ha van képem a könyvben. Flort követve megyek a pulthoz, majd rá a táskámat és a dzsekimet, és leülök egy szép és designos bárszékre.
- Én arra gondoltam, hogy ma már ne spanyolozzunk, de gondolod, hogy a héten még esetleg beleférhet? Mondjuk holnap esetleg, így munka után az első óra? Megvettem, amit kértél egyébként.
Összekulcsolom a kezeimet a pulton és kedvesen nézek rá a válaszára várva. Azt remélem, hogy ő sem hitte, hogy ma már rögtön belekezdünk, merthogy erre senki sem gondolt. Teljesen spontán alakult ki a helyzet, és így neki is és nekem is lehettek már terveink ma estére.

Music | Bocsi a késésért (:

Elég kockázatos, így indítani egy ismeretséget, mert manapság ezt a fajta őszinteséget kevesen tudják megemészteni, de én általában szeretek nyílt lapokkal játszani. Mondhatnám, hogy persze mindent megoldunk, tudok alkalmazkodni az időbeosztásához, hogy nagyon egyszerűen meg lehet tanulni a spanyolt, és áltathatnám mindenféle cukormázzal, annak érdekében, hogy én tanítsam, de ezt szemétségnek érezném. Ráadásul úgy is nagyon hamar kiderülne, és akkor csak sértődés és csalódottság lenne az egészből, amire egyikünknek sincs szüksége szerintem, nekem legalább is biztos, hogy nincs.
Örülök, hogy elfogadja a tegeződést, így azért könnyebb lesz a dolgunk. A monológom figyelmesen végighallgatja, és örülök neki, hogy rugalmasan tudja kezelni a dolgot, mert nem kell munkába mennie, vagy más miatt korán kelnie. - Ezt örömmel hallom - mosolyodom el őszintén. - Részemről nincs akadálya a szabad péntekeknek. - A pontos időbeosztást meg nem soká megbeszéljük, de remélhetőleg azt már elől. - Akkor most már hivatalosan is én leszek a tanárod - jelentem ki széles mosollyal. Az estéim szabadok, nincs konkrét tervem soha, és igazából egyelőre az otthonlétet részesítem előnyben, mert még nem szoktam teljesen vissza ehhez az élethez. Ez persze változni fog a későbbiekben, de legelőször a bioritmusomat kell igazítanom a jelenlegi helyzethez. Ismét bele kell rázódnom az eddigi lazább időbeosztásból egy sűrűbb életvitelbe, amilyet a fősuli végéig csináltam. Az előző munkahelyemen később kezdtünk, szinte hivatali munkabeosztásban dolgoztunk, valamint nem nézték jó szemmel, ha valaki túlórázik, mert sose fizették ki, valamint jóval közelebb volt a lakásomhoz, mint most a kávézó-albérlet távolság.
- Ilyet nem biztos, hogy tudunk adni, de nem rég óta vagyok itt, így megkérdezem. Viszont, ha azért választanád, hogy ne legyen benne koffein, és estére ne pörgessen fel, akkor vannak relaxáló, nyugtató és ellazító teáink, illetve ezeknek a variációi - sorolom fel az egyéb lehetőségeket, ahogy felpillantok a jegyzetből. - Elől lesz ilyen jellegű itallapunk - jegyzem meg mosolyogva, mert ezt a füzetet most nem látom ezen az asztalon.
Az ajánlatomat, miszerint folytassuk elől a beszélgetést, elfogadja, így megvárom, amíg összeszedi a cuccait és elindulok a pulthoz Lilyvel a nyomomban.
- Rendben, csak nem szerettem volna, ha váratlanul ér - mosolygok rá. Nem akartam esetleges kellemetlen helyzetet, ha most nincs hangulata egy rajongóhoz, ez mindenkinek csak rossz lett volna.
A pulthoz érve én megkerülöm azt, amíg Lily elhelyezkedik, és odafordulok a bartenderünkhöz. - Nick, van a kínálatunkban piros bogyós smoothie? - kérdezek rá a tanítványom rendelésére.
- Nem, sajnos semmilyen smoothie-t nem tudunk készíteni - fordul először felé, majd Lily felé kedvesen, és látszik rajta, hogy szívesen elkészítené, ha lenne hozzá alapanyag.
- Jól emlékeztem, - mondom szomorkásan, és előveszem a pult alól a teákat tartalmazó itallapunkat - de ezek közül a teák közül választhatsz kedvedre - és nyitva elé helyezem a korábban - még az asztalnál - felsorolt teákat tartalmazó oldalon.
Amennyiben választ a teák közül meghívom rá, és elé helyezem a választottját. Ezt követően viszont elkezdek, a többi kollégával együtt pakolászni, hiszen már csak hárman vannak, és Lily most csak miattam jött ide, így inkább ismerősként kezeljük, aki a zárásra vár, hogy, akihez jött végezzen a munkahelyén. Pakolászás közben végig figyelmek rá, és amint befejezi, megállok vele szemben mosolyogva. - Ez nagyszerű, így holnap már nem kell ezek után rohangásznod - utalok a könyv és füzet beszerzésére. - Részemről ez így teljesen tökéletes. A holnap estém is szabad, és úgy is csütörtök lesz. Mivel abban állapodtunk meg, hogy pénteken nem fogunk órát tartani, viszont én a heti két alkalmat kevésnek tartom, mit szólnál, ha kedden, csütörtökön lennének az órák hétköznaponként, és szombaton vagy vasárnap is lenne egy óra, amit csütörtökönként egyeztetnénk, hogy melyik nap és pontosan mikor is legyen? A hétvégéket én sem látom teljesen tisztán csak, annyit, hogy most nem fogok dolgozni, de jövő hétvégén itt vagyok ugyan így, mint most - osztom meg vele a gondolatmenetemet. A múlt hétvégén dolgoztam, és attól függetlenül, hogy a hét közepén vettek fel, a kéthetente szabad hétvégék csak így jönnek ki, és erről Marilyn is megerősített. - Egyébként, arra gondoltam, hogy, ha nem is mindig, de lehetnek az órák nálam, viszont munka után fél 9-re érek haza, de utána kezdhetjük - térek rá a helyre és a pontos időpontra. - Viszont, ha a helyet illetően van más ötleted, akkor az sem lehet akadály, és az időpont is ennek megfelelően változhat - utalok az utazási időmre.
Közben a párocskánk végre rendezte a számláját Dasie-vel és elmentek, így ténylegesen megkezdhetjük a zárást. A többieket sem zavarja Lily jelenléte, így fesztelenül végezzük a munkát, közben pedig beszélgetünk. Néhányan az ital és étlapokat szedik össze, és a székeket teszik a helyükre, míg én eltörlöm a tányérokat, poharakat és a helyükre teszem, Dasie pedig a kasszát ellenőrzi néhány lépére tőlünk.

Azt várom, hogy végre kimondja, hogy elvállal engem, ugyanis még semmi erre utaló dolog nem történt. Persze tény, hogy visszahívott engem ide, és hogy hosszasan elbeszélgetett velem a spanyol nyelvtanulásról, de azért folyamatosan kétesélyes volt a dolog. Mondhatná még most is, hogy nem igazán szeretné, és hogy keressek másik tanárt, ám ő nem teszi, és amikor végre közli velem a jó hírt, szó szerint megemelkedem a földről örömömben. Összezárom a lábaimat és rugózom egyet, miközben szélesen mosolygok és legszívesebben a nyakára ugranék. Nem éreztem ilyen örömöt már mióta is? Hihetetlen, hogy sikerült találnom valakit, aki megtanít spanyolul, ráadásul ennyire spontán. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez lesz a napom vége, és mennyire jó érzés.
- Éljen, éljen. Nagyon szépen köszönöm, és megígérem, hogy nem okozok csalódást, a legjobb diák leszek.
Elég valószínű, hogy minden diák hasonlókat mond az elején, amikor elhatározza, hogy megtanul valami újat. No nem a kisdiákok, akiket a szülők fizetnek be a korrepetálásokra és azt remélik, hogy űrkutatók vagy elnökök lesznek. Azok az emberek, akik különösen nagy lelkesedést éreznek, elszánják magukat, keresnek valakit, majd amikor rájönnek, hogy ez mivel jár szépen kihátrálnak. Sajnálatos dolog, de egyáltalán nem ritka. Flor akár gondolhatná ezt rólam is, mivel nem ismer engem, nem tudhatja, hogy nem az a fajta vagyok, aki egykönnyen feladja. Nagyon lelkes leszek arra, hogy ilyen pozitívan reagált a kérésemre, és abszolúte boldoggá tesz a tudat, hogy egy profitól fogok spanyolul tanulni. Nincs is jobb alapanyag egy könyvhöz, mint egy anyanyelvi szinten beszélőtől tanulni. Fogom a cuccomat, de aztán Flor közli, hogy lehet, hogy nincs is smoothie és akkor egy pillanatra elbizonytalanodok, de mintha a vesémbe látna.
- Pontosan erről van szó, este hétkor a koffein nekem már nem való. Egy relaxáló erdei gyümölcsös teára is be tudok nevezni, emiatt ne aggódj. A smoothie csak olyan egészségesnek hangzik, de igazából még sehol se ittam New Yorkban.  
Csak Los Angelesben teszem hozzá magamban, majd szélesen elmosolyodom, és felveszem a cuccaimat a modern kis kanapéról. Nagyon szeretnék odafigyelni az étkezésemre és a diétázásra, de ez valahogy nagyon nem jön be nekem. Habár diétás kólát kérek, mellé mindig pizzát rendelek, pont úgy, ahogy a csajok a filmekben rendelik, mire a nézők felszisszenek és azt mondják, lószart sem ért. A kávémat barna cukorral iszom, de mellé benyomok egy tripla csokis muffint ami legalább 400-500 kcal és így ugyanott vagyok. Tehát, nekem eddig nem nagyon jött be, mert nem tudok lemondani róla. Inkább jógázom heti hússzor minthogy ne egyek pizzát vagy igyak tequilat. Isteni jelnek veszem tehát, hogy nincs smoothie és már rá is állok a tea gondolatára. Követem Flort a pulthoz, ahol aztán ki is derül, hogy tényleg nincs smoothie, habár addigra már teljesen elengedtem ezt a gondolatot, és vártam, hogy kinyíljon a kis teás doboz a sok-sok filterrel. Elmosolyodom kedvesen a pultos srácra, aki nagyon lelkesnek tűnt, így gondolom neki is csalódás, hogy nem adhatja meg, amit eredetileg szerettem volna. Leülök a bárszékre, és elveszem Flortól a lapot, habár pontosan tudom, hogy mit szeretnék.
- Köszi, gyorsan megnézem. És ne aggódj, olykor egy tea sokkal jobb mint egy ocsmány kis ragadós turmix.
Kedvesen elmosolyodok és Nickre nézek, hogy megnyugtassam, nem haragszom vagy neheztelek. Kb. egy percig bámulom a kemény fedeles papírt, majd Flor felé pillantok.
- Akkor egy erdei gyümölcsös teát szeretnék, sok-sok mézzel ha lehet.
Leteszem a lapot magam elé, majd nézem, ahogy Flor neki áll pakolászni. Nyilván zárásra készülődnek, hamarosan úgyis megiszom a teát és akkor én is el tudok lépni. Bizonyos dolgokat viszont meg kell beszélnünk, és örülök, hogy Flor ilyen határozott a terveivel. Nekem teljesen megfelel az, amit mond, habár hétvégente néha ki sem kelek az ágyból, így azok az órák tutira nem lesznek a kedvenceim. A gondolatra szélesen elmosolyodom, és válaszadásra készülök nyugodt hangon.
- Nekem ez így teljesen jó. A felkelés hétvégente nem az erősségem, de nagyon igyekszem megígérem. Az lenne a legjobb, ha már hét elejére meg tudnánk beszélni, hogy melyik nap lesz, mert úgy nekem is könnyebb lenne terveznem. Ezt te már látod előre?
Közben az utolsó vendégek rendezik a számlát, és én leszek az utolsó utolsó vendég a kávézóban. Természetesen mindenki tudja, hogy miért vagyok itt, Dasie elvileg fel is ismert engem, habár eddig még nem jött ide beszélgetni. Gyorsan megiszom a kis teámat és már itt sem vagyok, nem akarok zavarkolódni, főleg ha hamarosan kasszazárás lesz, és akkor nagyon oda kell figyelni. Flor felajánlja, hogy legyünk nála, ami jól hangzik, tekintve, hogy nekem nincs amúgy irodám. Arra sem kérhetem meg, hogy vánszorogjon el hozzám, hiszen munka után fárasztó lehet, így ez tűnik a legjobb opciónak.
- Nekem nálad tökéletesen megfelel. Persze néha lehetünk nálam is, ha úgy van, de nem akarlak fárasztani. Meg tudod adni a címedet?
Gyorsan kikapok egy kis jegyzetfüzetet a táskámból, hogy leírjam Flor címét. Holnap már el kell hozzá jutnom, ezért ma kell megadnia. Illetve most, hogy elkértem a címét eszembe jut egy másik nagyon fontos részlet. Habár nekem nem annyira számít ő nyilván nem ingyen vállalja ezt a kis tanítást. Csakhogy tutira legyen nálam készpénz holnap, ezt most kell megkérdeznem.
- Illetve fizetnék az órákért, tudod jelezni, hogy mennyibe kerülhet egy óra kb. holnap estig? Akár sms-ben napközben? Vagy ha már tudod, akkor most is mondhatod.
Kedvesen mosolygok, és itt arra is célzok kicsit, hogy a többiek is itt vannak körülöttünk, nem tudhatom, hogy akarja-e előttük mondani. Nekem az sem baj, ha csak holnap mondja, mert akkor még el tudok menni akár a bankba is vagy elszaladni egy automatához.

Music | Ismét bocsi (:

Kicsit aggódok, hogy talán nagy fába vágtam a fejszémet, de bízom benne, hogy meg tudjuk oldani a dolgot. Az a néhány óra, amit a Tanár Úrnál töltöttem sok mindenről felvilágosított, mert elég gyakran megesett, hogy csak használtam, de az okot nem tudtam, hogy miért. Bár ezzel sok anyanyelvű van így, hiszen nekik nem kell szigorúan betartani a nyelvtant, mert - jobbik esetben - érzik, hogy mi a helyes és mi nem, de egy idegen nyelvet tanulónál ez a „megérzés” nincs meg.
A reakciója, arra, hogy vállalom, nagyon meglep, de örömmel tölt el, és felvillanyoz, energiával tölt fel, a reakcióm pedig egy „száz fokos”, szívből jövő mosollyal kísért halk nevetés. - Igazán nincs mit köszönni. Ha a lelkesedésed a végéig kitart, akkor már félig nyert ügyünk van - válaszolok kitörő örömére. Attól függetlenül, hogy nem volt még diákom, akit egyedül vállaltam volna, nagyon sokszor hallottam már ezt az ígéretet. Remélem, nem kell csalódnunk egymásban, hiszen ő is melléfoghat velem az enyhén szólva is gyér tanítási tapasztalatom miatt.
A rendelésére adott válaszom úgy látszik pont eltalálta, hogy mire gondolt, így megnyugszom én is, hogy mégsem kell rendelés nélkül hazamennie. - Azt hiszem, az van - mosolygok biztatóan. Igazából mérget nem mernék rá venni, hogy ilyen ízesítésű van, de ennyi féle ízű és fajtájú kávét/teát, amennyi nálunk kapható, még nem tudtam megjegyezni. Ezen felül a főnökasszony próbál újításokat is szerepeltetni a kínálatban a régi, hagyományos ízek mellett, ami csak nehezíti egy újonc helyzetét, mint amilyen én is vagyok. - Ezzel sokan vannak így. Igazából nem is szabad estére koffeint inni, de azért vannak kivételek, amikor elengedhetetlen. - Arra már nem térek ki, hogy én már aludtam el kávé után nem sokkal, nem is egyszer. - Tényleg egészséges, bár nem mindenkinek ajánlott így télen ilyeneket fogyasztani, mert könnyen betegség lehet belőle - jegyzem meg a smoothieval kapcsolatosan.
Amikor a pulthoz érünk és megkérdezem a bartenderünket, hogy van-e smoothie, és megerősíti a gyanúmat, hogy nincs, ezért előveszem a megfelelő itallapunkat. Mielőtt viszont letenném Lily elé kinyitva, gyorsan végig futtatom a szemem a kínálaton és meg is pillantom az erdei gyümölcsöst, de nem szólok neki, nehogy befolyásolja, vagy egy esetleges számára jobb lehetőségtől elessen. Nem sokáig tanulmányozza, és kiválasztja a neki tetszőt, megmaradva az erdei gyümölcsösnél. - Akkor Lily a vendégem egy erdei gyümölcsös ízű relaxáló teára, sok mézzel - fordulok egyből Nick felé, majd Lilyre mosolygok. Ahogy Nick elé rakja a gőzölgő teát, én előveszem a pénzt a zsebemből és átmegyek a kasszához, hogy rendezzem az összeget.
- Ennek örülök, bár egy szóval nem mondtam, hogy reggelre vagy délelőttre kell tenni az órákat. Részemről teljesen rendben van az is, ha délután találkozunk, nem akarlak kiverni hajnalban az ágyból hétvégén - mondom enyhén nevetősen. - Mármint a szabad hétvégéimről beszélek persze. - Arról nem is beszélve, hogy két hét után nekem is biztos nehezemre esne, ha például kilencre kellene elkészülni. - Nem biztos, hogy nagyon előre meg tudom mondani, mert, ha valakit itt helyettesíteni kell, lehet, hogy csak pénteken derül ki, vagy más is közbe jöhet - mondom aggodalmasan. - Viszont úgy lehet róla szó, hogy, - ha Neked is megfelel persze -, hogy megbeszéljük, de ha közbe jön valami, akkor szólunk egymásnak, amint lehet, és egy másik időpontot nézünk ki. Egyébként nekem ezen a hétvégén nincs semmi betervezve, így most átadom a választás lehetőségét - mosolygok rá.
- Jó éjt! - köszön ránk az utolsó két vendég, már az ajtóból.
- Jó éjszakát! - köszönök én is a többiekkel, és ahogy Dasie beáll a kasszához, látom rajta, hogy nagyon izgatott, és egyre gyakrabban pillant felénk, pontosabban Lily felé.
- Én Queens keleti részében lakom. Ha neked úgy jó, akkor holnap legyen nálam, de a többit később is meg tudjuk beszélni. Nem feltétlen fáradság, hiszen ez függ a távolságoktól is - mondom mosolyogva, úgy hogy érezze, nyitott vagyok arák melyik lehetőségre, nem kényszer, hogy nálam legyünk, de nem tudhatom, hogy nála zavarnánk-e valakit, például a barátját, lakótársát vagy valakit. - De ezt majd megbeszéljük holnap - fűzöm még hozzá, megelőzve, hogy nehogy véletlen elárulja a lakcímét. Nem biztos, hogy jó ötlet „nagy” nyilvánosság előtt erről beszélni. - Persze felírom - nyúlok a jegyzetfüzetért, és, ha átadja, akkor olvashatóan felírom a lakcímemet, illetve, hogy melyik csengőt kell megnyomnia, hogy be tudjam engedni.
Közben rátér az anyagiakra, amit egy kicsit át kell gondolnom, így Dasie hirtelen jött bátorsága, hogy megszólítsa, igen csak kapóra jött - Szia! Én Dasie vagyok, nagy rajongója. Az összes könyvét olvastam már. Lenyűgöz, ahogy bemutatja a különböző tájakat, a kultúrákat. Az utolsót olvasva kedvet kaptam, hogy én is Thaiföldre utazzak, és bejárjam a könyvben leírt tájakat - áradozik a kolléganőm ragyogó arccal. - Mikorra várható a következő? - kérdezi lelkesen, és látszik rajta, hogy alig várja már az új kiadást.
Korábban már utána néztem, hogy mennyibe kerül egy nyelvóra, de még nem gondoltam át, hogy én mennyit szeretnék kérni érte. Nincs tapasztalatot és szakvégzettségem, így gátlástalannak érezném a tapasztalt nyelvoktatók által kért, átlagos 10 $-os órabért elkérni, így szerintem a „8,6 $/60 perc?”, - amit felírok a jegyzetbe is a címem mellé - reális. A többieknek meg nem kell feltétlen tudniuk, hogy mennyiért vállalok órákat, és értékelem, hogy Lily is gondolt erre, így mosollyal nyújtom vissza a füzetét bezárva, de az ujjam a lapok között hagyva, hogy tudja, hol kell keresnie. - Majd megbeszéljük - kacsintok felé.

Egy pillanatra eltűnődöm azon, hogy vajon én vagyok-e Flor első igazi tanítványa, de aztán el is hessegetem magamtól ezt a gondolatot. Végső soron teljesen mindegy, hogy neki mennyi tapasztalata van, mert ha nagyon jól megy neki a nyelv, akkor valamilyen szinten át tud adni nekem belőle. A lényeg, hogy nekem lelkesedésem legyen és tanuljak, ő pedig türelemmel forduljon felém. Tudom, hogy a spanyolok nagyon vehemensek és érzelmesek, az arcukra nyomban minden érzelem kiül, de egyelőre Flor ennek semmi jelét sem mutatta. Barátságosan és mosolyogva fogadott végig, de persze érzem benne azt a kis pluszt, ami tanárrá teszi, biztos vagyok benne, hogy később kellő szigorral fog tőlem minden átadott tudást számonkérni. Természetesen nekem ez a célom, és ennek érdekében minden tőlem telhetőt megteszek. Elmosolyodok és bólintok, mint egy jó kisdiák, amikor azt mondja, hogy reméli, hogy kitart a lelkesedésem a végéig, mert azért bennem is van némi kérdőjel. Könyvet írni és spanyolt tanulni egyszerre nem biztos, hogy olyan egyszerű dolog lesz, de azért igyekszem majd nagyon, már csak azért is, mert a könyvem a spanyolra épül, anélkül nem fogom tudni kiadni.
- Igen, én mindig elfelejtem, hogy itt New Yorkban tényleg igazi telek vannak. Los Angelesben mindig kellemes volt az idő, ott bármikor lehetett jegeset és hideget inni.
Válaszolok arra, amit a smoothieval kapcsolatban mondott, és már le is huppanok a bárszékre. Nick amolyan csendes srácnak tűnik, aki amúgy egy szép nő hatására könnyen rávehető még egy bankrablásra is, és ettől kicsit elbizonytalanodom, többé nem nagyon mosolygok rá, hacsak nem muszáj. Miután kiválasztom a finom kis teámat még jobban kényelembe helyezem magam. Flor azt mondja, hogy a vendége vagyok, és ettől kedvem lenne megölelni, alig egy napja ismer, és lám, már ennyire kedves velem.
- Köszönöm szépen Flor. 
Visszautasíthatnám, de úgysem engedné, és Nick előtt nem akarok pénzen cirkuszolni, úgyhogy végül elengedem. Tudom, hogy Flor tudja, hogy ki tudok fizetni egy teát, bizonyára látja rajtam, hogy nem Bronxban élek egy kis lebujban. Félreértés ne essék, nem akarok leszólni a város szerényebb részét, csak tudom, hogy Flor látja rajtam, hogy többet is megengedhetek magamnak. Szerda délelőtt besétáltam a legnagyobb kényelemben egy kávézóba és leültem csokis muffint enni meg olvasni, manapság mégis ki tehetné ezt meg? Ő, mint pincérnő biztosan sok embert lát nap, mint nap, így gondolom meg tudja különböztetni az embereket. Mindenesetre nagyon kedves volt tőle, az első órára majd tutira viszek neki valamit cserébe.
- Ja persze, nekem általában teljesen mindegy, hogy hánykor és mikor találkozunk, ugyanis magam szabom az időmet. Nem vagyok egy nagy reggeli bagoly, de ha neked esetleg néha úgy jobb, akkor persze felkelek. A kedd és csütörtöki napok akkor előreláthatólag jók, és a hétvégéket egyeztetjük majd minden héten?
Időközben megkapom a gőzölgő gyümölcsös teámat, és azonnal rávetem magam. Beleteszem a kis filtert, belenyomom a citromot, majd nagyon óvatosan kinyomom a tasakos mézet egy kanálra és belekenem a teába. Nagyon szép a csésze, és látszik, hogy minőségi az egész kiszolgáláson, igazán remek helyen dolgozik Flor. Vagy csak Nick akart nekem nagyon kedveskedni és odatette magát, mindenesetre így este hétkor is remek a kiszolgálás. Elmosolyodom, és közben persze hallgatom, amit Flor mond. Majdhogynem teljesen mindegy lenne nekem, hogy hogyan és mikor találkozunk, ugyanis ez a dolog az én érdekem, nyilvánvaló, hogy tudnom kell alkalmazkodni. A pincérkedés pedig nem reggel nyolctól délután négyig tart szigorúan hétfőtől péntekig, hanem néha helyettesíteni is kell és bármi közbejöhet. Ezzel számolok, és miközben a filtert húzogatom a csészében, Flor felé fordulok.
- Természetesen, nekem is jöhet bármi, akár családi ügy is, de ha ilyesmi van, akkor majd jelzünk a másiknak. Én szabadabb vagyok egy fokkal, könnyebb átszerveznem dolgokat, mint neked, ezért rajtad áll. Most hétvégén nekem is jó, mondjuk vasárnap délután?
Félreteszem a filtert egy szalvétára és kanállal kevergetek még a teán. Megemelném, hogy megízleljem, de még biztosan nagyon forró, és nem szeretném, ha Nick látná a bénázásomat, így hát csak kevergetek lassan tovább várva, hogy megtörténjen, aminek kell. Az utolsó vendégek is elmennek közben, hangosan köszönnek, a pincérek pedig nekiállnak tényleg elpakolni. Gyerünk Lily, ne bénázz már a teával, mindenkinek van jobb dolga, mint rád várni. Flor megtöri a szenvedésemet, és leteszem a kanalat, mielőtt válaszolnék.
- Queens remek, odamegyek holnap este, ha az neked jó. Mondjuk este 7 akkor nálad? Lehetünk ám majd később nálam is, én itt lakom Manhattanben.
Csak albérletben, mielőtt mindenki megvetne és azt hinnék, hogy felvágom. Nem a sajátom, és egy darabig még nem is lesz, mert bármennyire is mennek jól a könyveim, a pénzemet inkább ruhákba és borokba ölöm, minthogy félretegyem. New York nem a legdrágább város Amerikában, Los Angeles sokkal drágább volt, de azért nem olyan könnyű dolog megfelelő lakást találni, nekem sem ment, és továbbra sincs tervben. Átnyújtom neki a kis jegyzetfüzemet, és akkor fel tudja írni bele a címét, közben pedig megkísérelem a letehetetlent, lassan belekortyolok a teámba. Annyira nem éget meg, de érzem, hogy egy-két percet még várnom kéne vele, remélem van nekik is ennyi idejük még. Miközben Flor jegyzetel a füzetembe, Dasie a kolléganője elém somfordál és bevallja, amit mi már sejtettünk.
- Ezt örömmel hallom, és tényleg megéri Thaiföldre utazni egyszer, az egy kihagyhatatlan hely. A következő könyvem készülőben van, de nem mondhatok még róla semmit, remélem megérted. Viszont elérhető lesz róla majd minden információ a Facebook oldalamon, és ott tudsz majd tájékozódni.
Mintha csak egy betanult PR szöveget mondtam volna el, a kommunikációs ügynököm kiugrana  bőréből, ha meghallaná, hogy így reagálok egy rajongóra. Ő ugyanis ki nem állhatja, ha hagyom, hogy az exkluzív sztori kicsússzon a kezemből. Kedvesen rámosolygok, és megint felveszem a csészét, most már magabiztosan belekortyolok. Legnagyobb meglepetésemre pont jó a tea hőmérséklete, így rögtön nagyobbakat kortyolok, végül pedig teljesen kiiszom. Ezek szerint nagyon szomjas lehettem. Leteszem a tálcára, és közben elveszem Flortól a füzetet, mindent beleírt, amit csak kértem, és megtartja a privát hangulatát a beszélgetésnek. Becsukom és beteszem a táskámba, majd felállok a bárszékről, és Flor felé fordulok.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar meg tudtuk beszélni, én már nem akarnék tovább zavarkolódni, akkor ha minden meg van beszélve, holnap este megyek életem első spanyolórájára.

Music | vamos!

Az előző lakhelyére vonatkozó kijelentésén meglepődök, de egyelőre nem ragálok rá, mert a rendelésére térünk át, és örömmel tapasztalom, hogy nem utasítja vissza a meghívásomat. - ¡De nada! - fordulok felé mosolyogva és fel sem tűnik, hogy spanyolra váltottam, és természetes módon térek vissza arra a témára, amit az előbb félbe hagytunk. - Los Angelesben éltél eddig? És miért jöttél New Yorkba? - kérdezem érdeklődve. Azt már nem kérdezem meg, hogy miért nem ott tanult meg spanyolul, mert ott tényleg lett volna bőven tanár, hiszen ott nagyon sok a spanyolajkú bevándorló, így sokkal többen tanulják, mint itt, ahol első sorban a francia nyelv közkedvelt. - Egyébként, ha majd tudsz valamennyire spanyolul és szereted a meleg klímát, lehet, érdemes lenne ellátogatnod valamelyik latin amerikai országba - javaslom, hiszen délelőtt Puerto Rico említésénél is nagyon lázba jött.
- Mázlista! - mondom összehúzott szemmel, mintha haragudnék, de mosollyal, hogy érezze, csak hülyéskedek. Egy kicsit irigylem, hogy van szabad ideje. - Bár én hosszú távon biztos ráunnék, hogy nincs egy fix napirendem -, de igazából még sose tudtam kipróbálni, milyen, ha hosszú távon csak úgy lógatom a lábam, fejezem be magamban a gondolatot. - Nincs bajom az ágyban való reggeli lustálkodással - főleg, ha szabad napom van, és esetleg van valaki mellettem, bár erre egyelőre nincs kilátás, de a mondat „hangos” felét mosolyogva mondom, hogy érezze, miattam aztán ne keljen ki korán az ágyból. - Igen, mert hétköznap nincs tervezett programom jelenleg, illetve, ha később lesz - mert táncolni minden képen visszatérek - úgy alakítom, hogy az óráinkkal ne ütközzön, viszont a hétvége képlékeny, mind az itteni, mind az otthoni teendők miatt.
- Egészségedre! - mondjuk neki egyszerre Nickkel, ahogy elé teszi a teát. Azt nem mondjuk neki, hogy forró, hiszen látta, hogy most készült, ráadásul eléggé gőzöl is, de szerencsére nem is úgy nyúl a csészéhez, mint aki egyből le akarja húzni. Ezzel kapcsolatban volt már rossz tapasztalatom, bár az még régebben történt, amikor a vendég úgy belemerült a beszélgetésbe, hogy egyből emelte is a szájához az elé tett forró kávét, illetve én is égettem már meg a szám egy hevesebb mozdulat során, ahol gondolkodás nélkül belekortyoltam az előttem lévő forró italba.
- Nekem teljesen megfelel a vasárnap délután, csak mondj egy kezdő időpontot is - kérem mosolyogva. - A végét meg majd meglátjuk, hogy meddig érdemes tartani, mert akár hosszabb órát is tarthatunk, vagy kettőt-hármat is akár, ha van értelme, mert tudsz ilyen távon koncentrálni - ajánlom fel neki a lehetőséget, úgy hogy érezze, nem arra akarok kilyukadni, hogy nem érdekli, vagy a lelkesedését szólom le. Tudom és szerintem ő is tisztában van azzal, hosszú távon, folyamatosan nem lehet figyelni, és a „hosszú táv” egyénenként változik, és ezt neki kell éreznie, tudnia, hogy meddig érdemes erőltetni, meddig jut el az új anyag hozzá, úgy, hogy később is megmaradjon. Egyébként hétvégére nincs semmi konkrét tervem a házimunkán kívül, illetve, hogy egy kicsit jobban felmérjem az albérlet környékét, hogy mi hol van, mit hol érdemes megvenni. Sajnos, amikor dolgozok, nem nagyon van időm erre, mert reggel még nincs nyitva sok minden, este mire hazaérek fél kilencre, meg már általában zárnak, így jóformán az utca végében lévő éjjelnappalit ismerem a legjobban, illetve a pékséget.
- Nekem jó, ha ott találkozunk, de hétkor még itt vagyok, és mivel metróval járok, így fél kilenc előtt nem biztos, hogy hazaérek, és nem szeretném, ha órákig várnál rám. Viszont megbeszélhetjük azt is, hogy itt találkozunk, és együtt megyünk oda, de ez persze nem kényszer, csak lehetőség - mondom mosolyogva. - Rendben, így előre láthatóan nincs akadálya, hogy nálad is legyünk, ha úgy alakul. - Ha Staten Islandben lakna, akkor valószínűleg nemet kellet volna mondanom, legalább is hétköznap, hétvégén meg ki tudja. - Viszont nincs kiírva a kaputelefonhoz a nevem, így csak az ajtószám alapján tudsz felcsengetni, vagy telefonon megcsörgetsz, és kimegyek beengedni - mondom neki, főleg a későbbiekre vonatkozóan, mert holnap, illetve hétköznap lehet, már a kapuban összefutunk.
Dasie lelkesen figyel, és szinte issza minden szavát, ennyire még Nick sem függött rá, bár ő nagy hóhányó, és ráérez, hogy melyik csajnak mi jön be, most például nagyon jól játszotta a visszafogottat, de én már láttam a vagány oldalát is. Amikor Lily közli, hogy mást nem mondhat a könyvről néhány, igazából lényegtelen infón kívül, látszik a kolléganőn, hogy nagyon másban reménykedett, de udvarias - Persze, megértem - és még mosolyog is. - Akkor azt minden képen figyelni fogom - mondja ragyogó szemekkel. - És tényleg járt már azokon a helyeken? - utal a könyv(ek)ben szereplő helyekre.
Ahogy elnézem Lily arcát, ahogy belekóstol a teába, úgy látom, ízlik neki, főleg, hogy elég gyorsan lehajtja - Kérsz még esetleg valamit? - kérdezem, ahogy elveszem az üres csészét. A füzetébe írt, dolgokkal kapcsolatban nem kérdez, így gondolom, minden fontos dolog megvan, és nincs egyelőre több kérdése, és el is teszi. - Igazán nincs mit - mondom most angolul -, de nem zavarsz - mondom mosollyal az arcomon, és Dasie is megerősíti - Részemről sem gond. - Ha viszont tényleg menni szeretne, én is búcsúzom - Szerintem minden fontos dolgot megbeszéltünk, de, ha van még valami, tudjuk hívni egymást. Szeretettel várlak holnap! - A mondata utolsó felére viszont szélesen elmosolyodom, és meg kell állapítanom, tényleg nagyon lelkes, és örül, hogy vállaltam. - Jó éjt! - köszönök el végleg, ha az ajtó felé veszi az irányt.