Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Tessa x Jamie - Secrets without hurts
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
James D. Woodward Today at 11:09 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Evelyn Hopkins Today at 9:37 pm

Scatha & Nelson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scatha Krilza Today at 6:46 pm

Cher & Aaron ~ mistique night
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Today at 3:21 pm

Mia & Brandon - The Hand of the Fate
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Mia Hamilton Today at 1:28 pm

It’s fun to be a box of cats - Candy & Theo
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Candice Lovell Today at 11:34 am

Secrets Unveiled - Noel & Emanuel
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Noel Bartlett Yesterday at 9:39 pm

Ben és Flor
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Flor Sanchez Moreno Yesterday at 9:36 pm

Lotte & Shane - The new beginning
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 8:17 pm

Ki van itt?

Adriana Lane, Blake Blaese, Dave Connor, Elsie Fisher, Evelyn Hopkins, James D. Woodward, Lena Caldwell, Nelson Wang, Nora Weston

Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Charlie & Nora | a few months ago
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Charlie & Nora | a few months ago
Szer. Jan. 24, 2018 2:27 am

Charlie and mom
a few months ago




Már nem is tudom, hanyadszor nézem meg az órát, mintha ettől gyorsabban telne az idő, vagy hamarabb elérkezhetne a pillanat. Charlie-t várom, hogy megérkezzen az iskolából, ma a sulibusz hozza haza, bár lehet, jobban jártunk volna, ha én megyek érte, ahogy eredetileg terveztük. Csakhogy közbejött számomra egy sürgős munka. Tudom, hogy ma neki is kicsit tovább kellett bennmaradnia, az iskolaváltás miatt még mindig van miből felzárkóznia, szóval nem vagyok ideges. Vagyis nem emiatt. Tulajdonképpen nem is várakozom olyan régóta, alig negyed órája érkeztem haza én is. A helyzet nem emiatt ilyen feszült a számomra, de való igaz az is, hogy már hiányzik a kislányom. Éjjel a barátnőjénél aludt, a Tucker gyereknél, mert nekem este még dolgoznom kellett, várt a kifutó, és mielőtt elindultam, ugyan még beszéltünk telefonom, illetve ma is egyszer röviden, azóta azonban nem, az én anyai szívemnek viszont már ez is elég ahhoz, hogy epekedve várjam őt haza. Az idegeskedésnek és a feszült fel-alá járkálásnak azonban a fő okai a tegnap estében keresendők. Abban, hogy nyolc, sőt, kilenc év után visszatért Becks. Abban, hogy ő volt az, aki megmentett, amikor egy idióta megtámadott a klubban, és ha ő nincs, talán már nem is élnék. Előző este még egész jól tartottam magam, mert jobban foglalkoztatott, hogy elmondjam az igazat a férfinak a közös gyerekünkről, de ma hullámokban tör rám ez az egész újra és újra, és még hátra van a feladat, hogy mindent elmondjak Charlotte-nak. Mármint persze nem mindent, csak azt, ami őt is érinti, hogy az apja visszatért, és szeretné megismerni őt. Szóval igen, kicsit izgulok. Nem tudom, mit fog ehhez szólni a lányom. Régóta várt erre a pillanatra, ugyanakkor... ez nem kis dolog. Csupán pár hónapja történt, hogy két évnyi járás és jegyesség után szétmentünk Sam-mel, ami után napokig magam alatt voltam, és valószínűleg a lányomat sem hagyta hidegen, hogy a pasi, aki majdnem a pót apukája lett, egyik napról a másikra kilépett az életünkből. És most itt van Becks, és ez ijesztő lehet. Számomra egyértelműen az.
Mindenesetre a ránk váró fontos beszélgetésünket megalapozandó Charlie kedvencét hoztam haza vacsira. Főzhettem volna is, de arra most nem lett volna igazán időm, és tudjuk, nem vagyok egy konyhatündér. A gasztronómiai tudásom kimerül néhány egyszerű ételben, szendvicsekben és forrócsokiban, szóval csak a legszükségesebbek, cserébe viszont kiváló tehetséggel tudok kaját rendelni. Elpakolászok még ezt-azt a lakásban, hogy gyorsabban múljon az idő, illetve hogy kicsit eltereljem a figyelmemet. Aztán végre, mire összeszedem a szennyest, és eltakarítom azt is, ami a mosogatóban volt, nyílik az ajtó, és megérkezik a szépséges kis csemetém.
- Szia, kincsem! - lépek hozzá, és egy puszit nyomok a fejére, majd megszabadítom a hátizsákjától. Próbálom elnyomni a türelmetlenségemet, de talán így is érződik, hogy valami nem a megszokott. - Hogy telt a napod? Jó volt a tegnap esti pizsiparti? - faggatózom mosolyogva, hátha ki tudom puhatolni, hogy épp milyen kedvében van.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Fontana
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
17

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Pént. Jan. 26, 2018 9:44 am
Mom & Charlie


Türelmetlenül várom az iskolabuszt az új iskolám előtt, ami sokkal szebb és nagyobb, mint az előző volt. A régit valahogy mégis jobban szerettem, egy kicsit még hiányzik is. Talán csak még meg kell szoknom ezt a sok új dolgot, amivel szembe találtam magam. Barátokat persze már szereztem itt is, a tanítónéni is kedves, én viszont még mindig szeretek közbe találkozni a régi barátaimmal, akikkel a másik iskolában annyit játszottunk. A tegnap ott aludtam Rosie-éknál, az a papája megengedte, hogy egy kicsivel tovább maradjunk fent, így volt időm mindenféle csajos dolgot megbeszélni a barátnőmmel. Például azt mondta, hogy szerelmes egy fiúba. Ezen pedig én sokat nevettem, hiszen, honnan tudhatná, hogy milyen szerelmesnek lenni? Én sosem szeretnék az lenni, mert szerintem az egész butaság. Pedig hát én is sok mindenkit szeretek, de  mindenképpen az anyukámat a legjobban. Szerintem, ha nagy leszek, akkor is mindig csak vele leszek.
Amint megjön az iskolabusz, intek egyet a barátaimnak köszönés képen, majd felszállva a buszra, helyet foglalok a legelső sorban. Mellettem még üres a hely, ami engem egyáltalán nem zavar, hiszen szeretek csendben utazni. És legutóbb, amikor a busszal mentem haza egy idegesítő fiú volt az utastársam, aki annyit mondott, hogy mellette szóhoz sem lehetett jutni. Kényelmesen dőlök hátra a székben, és az ablakon kinézve bámulom a többi gyereket az iskolából. A legtöbbjüket menő kocsival viszik haza, más pedig az papája kezét fogva sétálva halad el. Vonok egyet a vállamon. Egyáltalán nem vagyok féltékeny a többi gyerekre. Nekem nincs szükségem sem szép kocsira, sem pedig egy apukára. Jól elvagyok anyuval is, akit jobban szeretek bárki másnál. Persze egy ideig azt hittem, hogy lehet végre egy apukám nekem is, Sam bácsi kedves volt mindig, de azt hiszem, hogy a mamival nem szerették egymást igazán. Egy gyerek észre veszi, ha az anyukája nem boldog.
A busz megáll, én pedig meglepődök, hogy milyen hamar haza értünk, még csak fel se tűnt a hosszú út. Vidáman ugrok le a buszról, miután elköszönök a sofőr bácsitól, és mielőtt átmennék az úton, megállok és körbe pillantok. Anyu így tanította, én pedig szófogadóan úgy is teszek. Látom, hogy nem jön senki, így átszaladok az úton, és meg sem állok addig, amíg be nem érek a házba.
- Anyuci. - lihegem boldogan, amint meglátom Őt, majd kibújok a táskámból a segítségével. Levetem a kabátomat, amit bár a fogasra nem tudok ráakasztani, mert nem érem fel, de lerakom a cipőtartóra, majd lehúzom a cipőmet is, és bele dugom a lábamat a házi papucsomba. - Hiányoztál. - nézek fel rá mosolyogva, majd átölelem a derekát. Azt hiszem, hogy szerencsés vagyok, hiszen nekem jutott a világ legjobb anyukája. Vajon Ő is így érzi velem kapcsolatban? Boldog, hogy én vagyok a gyereke?
- Jajj, szuper jó volt. - válaszolok kérdésére, majd elengedem az ölelésemből, hogy rá tudjak nézni miközben beszélek. - Képzeld... Rosie kapott egy kiskutyát, annyit nevettünk rajta. A papája még azt is megengedte, hogy velünk aludjon, olyan édes volt. Én is kapok egyet? - kérdem még mindig boldogan, és elképzelem, hogy mennyi mindent tudnék csinálni egy olyan kis szőrmókkal, mint amilyen a barátnőmnek is van. Ő lehetne a legjobb barátom.


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Kedd Jan. 30, 2018 12:29 am

Charlie and mom
a few months ago




Izgatottan várom haza a kislányomat, és szinte amint hazaér, már megyek is elé, hogy segítsek neki. Átveszem a táskáját, és már automatikusan akasztom fel a fogasra a kabátját, amit ő csak a cipőtartóra tesz. A szívem kicsit cseppfolyóssá válik, valahányszor azt hallom tőle, hogy szeret, vagy hogy hiányzom neki, nem beszélve arról, ha ezt még megtoldja egy öleléssel is, vagy puszival. Most sincs ez másképp.
- Te is hiányoztál nekem, Picur – felelem csendesen, ahogy kicsit magamhoz szorítom őt, és ebben a pillanatban meg is tudnék feledkezni mindazokról a dolgokról, amelyek az elmúlt napban, az elmúlt  pár órában nyomasztottak. Megmosolygom azt a lelkesedést, amellyel az előző estéről beszél, de ahogy szóba kerül a kiskutya, máris rosszat sejtek, és szinte érzem, hogy fel fogja tenni azt a kérdést. Fájdalmasan sóhajtok egyet. Utálok neki csalódást okozni, de egy kutya most ide elég rossz ötlet lenne. Először is szerintem túl kicsi a lakásunk ehhez, másodszor az én munkámmal és munkabeosztásommal sem időm, sem energiám nem lenne rá. Igazából nekem sem volt kutyám. Soha. Egyszer volt nyulam gyerekként, de apám attól is rövid úton megszabadult. Később pedig macskám lett, de csak miután elköltöztem a szüleimtől. Szeretem az állatokat, de azt hiszem... azt hiszem, a kutyáktól egy kicsit mindig is féltem. Abban sem vagyok biztos, hogy tudnám, amit tudni kell egy kutyusról, hogy mi kell neki, vagy hogy tudnék-e róla gondoskodni. Basszus, néha még a lányomról sem tudok úgy gondoskodni, mint ahogy kéne. Mármint túl sokszor kell őt is a szüleimre hagynom, vagy más felügyeletére. És még csak főzni sem tudok igazán. Néhány fajta ételt csupán. Pedig évek óta folyton megfogadom, hogy egyszer végigcsinálok egy ilyen főzőtanfolyamot. Nem mintha valaha is lenne rá időm, de reménykedek. Becksről bezzeg tegnap este már ki is derült, hogy milyen jó szakács. Én meg kész ételekkel meg gyors kajákkal tömöm a gyereket, amitől rendszeresen bűntudatom van. De Charlie legalább szereti, és hát valamit ennünk kell.
- Sajnálom, kincsem, a lakásunk túl kicsi ehhez. Plusz egy kiskutya nagy felelősség is ám. De Tuckerékhez szinte bármikor átmehetsz, Rosie biztos megengedi, hogy játssz a kutyusával – simogatom meg a fejét, majd a konyha felé kezdem őt terelni. - Gyere, a kedvencedet hoztam vacsira – igyekszem mielőbb elterelni a figyelmét a témáról, egy kicsit abban reménykedve, hogy a menüvel valamelyest javíthatok is a hangulaton. - Segítesz nekem megteríteni? - kérdezem, miközben oda is lépek a konyhaszekrényhez, tányérokat veszek le, és evőeszközöket ki a fiókból, amiket Charlotte szétoszthat nekünk. Aztán a kaját rejtő dobozokat kezdem kibontogatni.
- Charlie, édesem, emlékszel arra, amit apukádról mondtam? - kezdek bele óvatosan a pakolászás közben. - Hogy nem igazán ismerem őt, és hogy nem tudom, hol lehet...? Mert tudod, elutazott a városból, és azóta sem láttam... - Megint egy kicsit izgulni kezdek. Lehet, kicsit húzhattam volna még az időt. Kérdezhettem volna arról, mi volt ma a suliban, hogy hívják Rosie kutyáját, vagy hogy van-e sok leckéje. Vagy bármiről. Talán az előző estéről is szívesen mesélt volna még. De azt hiszem, csak szeretnék mielőbb a tárgyra térni, mert valószínűleg sok kérdése lesz, amelyekre majd válaszolnom kell, szóval talán jobb így, ha nem halogatom tovább ezt a beszélgetést.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Fontana
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
17

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Szomb. Feb. 10, 2018 4:26 pm
Mom & Charlie


Mindig boldog vagyok amikor haza érek végre az iskolából. Nem azért, mert nem szeretek ott lenni, hiszen rengeteg új barátom van és nagyon király dolgokat tanulunk, de itthon lenni anyuval, azért mégis csak jobb. Ha nem vagyunk együtt, akkor mindig hiányzik és az egyáltalán nem jó érzés. Egyáltalán nem bánom, hogy csak ketten vagyunk egymásnak, bár néha rossz érzés látni a többi gyereket az apukájukkal. Amikor meg az enyémről kérdeznek, akkor muszáj kitalálnom valami róla, hogy senki se tudja meg az igazat, hogy valójában nincs is papám. Vagyis van, hiszen nem vagyok olyan buta, hogy ne tudnám, hogy mindenkinek van, de mivel nem ismerem, így olyan, mintha nem lenne. Néha szomorú vagyok emiatt, de aztán rájövök, hogy nincs miért búslakodnom, hiszen az én anyukám a legjobb a világon. Sietősen vetem le a kabátomat, amit anyu fel is akaszt a helyére, majd vidáman ölelem át. Valóban nagyon hiányzott már, és örömmel hallom, hogy Ő is így érez. Elképzelésem sincs arról, hogy milyen lehet azoknak a gyerekeknek akiknek nincs anyukájuk. Nincs akivel megbeszéljenek mindenféle csajos dolgot, és nincs aki finom ebéddel várja Őket. Az én osztályomba is jár egy fiú, aki árvaházban él, mert nincsenek szülei. Szegénynek biztosan rossz lehet azt látni, hogy mindenki másnak van.
Boldogan mesélek a tegnap estémről és a Rosie kiskutyájáról, aki a világ legaranyosabb állatkája. Régen még sosem gondoltam arra, hogy nekem is kéne egy, de aztán az este elképzeltem, hogy milyen jó is lenne egy olyan kis szőrmók nekem is. Vihetnénk sétálni, és akár aludhatnék is vele, így talán nem is kéne égjen egész éjjel a lámpa a szobámban. Sőt, amikor nem vagyok itthon, akkor anyunak sem kéne egyedül lennie többé. Egy kiskutyával mennyi mindent meg lehetne oldani. A lelkesedésem azonban hamar szertefoszlik, és csalódottan vonok egyet a vállamon.
- De az nem olyan. Az az Ő kiskutyája marad akkor is, ha én is játszok vele. - szólalok meg halkan, miközben a konyha felé sétálok. Sosem voltam követelőző, mindig megértettem, ha nem lehetett valamit, most viszont annyira beleéltem magam ebbe az egészbe. Az este már Rosieval is megbeszéltem, hogyha kapok egy kiskutyát én is, akkor mennyi mindent tudnánk még együtt csinálni. Majd megtaníthatnánk rá őket, hogy hogyan adjanak pacsit és arra is, hogy mikor kell leüljenek. Sóhajtok egyet, aztán bólintok a vacsi hallatán. Már el is felejtettem, hogy mennyire éhes vagyok. - Segítek. - felelem mosolyogva, és elveszem a tányérokat, amiket anyu a kezembe ad. Az asztalhoz lépek és felrakom mindkettőt, szépen egymás mellé, az evőeszközöket is gondosan elhelyezem mellettük. - Ha megígérem, hogy gondját viselem a kutyának, akkor sem lehet: - kérdem közben reménykedve, és felülök az egyik székre, amiről a lábam még mindig nem ér le a földig. Közben figyelem anyut, ahogyan a dobozokat nyitja ki, és szint érzem, hogy összegyűl a nyál a számban, amint megérzem a tartalma illatát. Amint azonban anyu ismét megszólal, szinte el is feledkezem a finom ételről, ami arra vár, hogy felfaljuk. Értetlenül nézek rá, nem igazán tudom, hogy ez most honnan jön, közben pedig a villával játszom. Mindenre emlékszem, amit az apukámról mesélt, de eddig mindig én kellett kérdezzek. Most viszont egy kicsit fura, hogy magától eszibe jut ez a téma.
- Emlékszem. - motyogom, miközben az asztalon lévő tányért figyelem, közben pedig vonok egyet a vállamon.


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Vas. Feb. 11, 2018 3:47 pm

Charlie and mom
a few months ago




Ha abban bíztam, hogy sikerül gyorsan és könnyedén elterelnem a lányom figyelmét a kutya témáról, akkor naiv módon hatalmasat tévedtem. Tényleg komolyan vágyhat egy kiskutyára, de a gyerekek már csak ilyenek, szeretik a szőrös kis állatokat, akikkel játszhatnak, meg hasonlók, szóval számítanom kellett volna rá, hogy ez előbb-utóbb szóba kerül. Nekem meg elég rápillantanom Charlie bánatos, reménykedő, kérlelő tekintetére ahhoz, hogy elgyengüljek. Már képtelen vagyok még egyszer határozott nemmel válaszolni. Különben is, be kell látnom, hogy igaza van. Persze hogy nem ugyanaz, ha csak a barátnőjénél tud játszani a kutyussal. Nagyot sóhajtok.
- Na jó, mi lenne ha azt mondanám, hogy még meggondolom? - kérdezek vissza, és valóban máris kissé eltűnődöm. Egy kisebb testű kutyának talán... esetleg... előfordulhat, hogy tudnánk itt helyet szorítani. Egy kisebb állat nem is eszik olyan sokat, anyagilag sem lenne annyira megterhelő, és ha ez Charlie-t boldoggá tenné... Ezt tényleg végig kell gondolnom. De nem most. Jelenleg ennél jóval fontosabb és sürgetőbb témát kellene boncolgatnunk. Ha Charlotte megtudja, hogy az apja itt van a városban, és készen áll, hogy részesévé váljon az életünknek, egye időre talán meg is feledkezik majd arról, hogy mit is kér éppen tőlem. - Szerintem addig te is jól fontold meg, hogy biztos ezt akarod-e, hogy tudnál-e róla gondoskodni, és talán nem ártana utánanézned sem annak, hogy mivel is jár ez – tanácsolom neki. Ha utánajár a dolognak, és még pár hét múlva is azért könyörög, hogy legyen egy kutyánk, esélyes, hogy még be is adom a derekam. Bár még mindig azt mondom, sokkal egyszerűbb lenne a döntés, ha lenne legalább egy kisebb udvarunk.
- Köszönöm, szívem – mosolygok le rá én is hálásan, amikor csatlakozik hozzám, hogy segítsen. Az asztal megterítése a vacsorához pillanatok alatt meg is történik. Amint minden a helyére kerül, szedek is ételt a tányérjába, aztán magamnak is, de nem folytatom a megkezdett beszélgetést addig, amíg nem eszik legalább néhány falatot. - Egyél csak, mielőtt kihűlne. - Tartok attól, hogy a téma olyannyira fellelkesíti, vagy felizgatja majd, hogy utána már nehezebben csúszik le a vacsora. Ami engem illet, én már csak a villámat forgatom a tányéron, és őt figyelem egy ideig.
- Az a helyzet, kicsim, hogy ez most megváltozott – szólalok meg végre újra egy kis idő múlva. - Tudod, tegnap este volt egy divatbemutató, amin dolgoztam, és ott találkoztam vele újra. Az apukád ismét a városban van. Meséltem neki rólad, és szeretne téged megismerni – árulom el a tekintetét kémlelve.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Fontana
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
17

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Hétf. Feb. 19, 2018 4:29 pm
Mom & Charlie


Tegnap este óta, amióta megtudtam, hogy Rosienak van egy kiskutyája, valóban szeretném, ha nekem is lenne egy. Persze anyunak is igaza van, hiszen a Rosie-ék háza sokkal nagyobb, mint a miénk, akár több kutyát is tarthatnának, ha akarnának, a mi házunk pedig pici az mellett, de szerintem egy kiskutya igazán elférne benne. Mindig is meg voltam elégedve azzal, amink van, soha nem vágytam annál többre, de most az egyszer valamit igazán szeretnék. Arra számítottam, hogy anyu ismét nemet fog majd mondani, így végül kellemesen csalódok. Az, hogy meggondolja még mindig jobb, mintha kijelentené, hogy szó sem lehet róla. Vidáman bólintok, majd ugrok egyet és tapsolok örömömben. Tudom, hogy ez még nem azt jelenti, hogy kiskutyám lesz, de én mégis bízok abban, hogy belátja, hogy valójában ez nem is olyan rossz ötlet.
- Ha meggondolod, az olyan, mintha igent mondanál? - kérdem izgatottan, és már várom is, hogy ismét találkozzak Rosieval, és elmondhassam neki, hogy én is kapok egy kutyust. Most már szinte biztos vagyok abban, hogy anyu rábólintott. Azért örvendek annak, hogy nekem nincs kistestvérem, mint a barátnőmnek, mert akkor osztoznom kéne az anyukámon, és talán már nem is én lennék az, akit a világon a legjobban szeret. Nem beszélve arról, hogy a kistestvéreknek mindig sokkal többet megengednek. Pont jó, hogy csak én és anyu vagyok, mert így bármikor számíthatunk egymásra, és csak egymást szeretjük úgy igazán. - Én biztosan akarom. Majd viszem sétálni, és adok neki mindennap enni. Sőt, még azt is megengedem neki, hogy az ágyamba aludjon. Ketten is elférünk ott. - a lelkesedésem egyre nagyobb, így vidámabban segítek az asztal megterítésében is. Gyakran szoktam segédkezni, hiszen nincs is annál jobb érzés, mint amikor látom, hogy anyu büszke rám. Ha majd felnövök, akkor egyedül fogok megcsinálni mindent mire haza jön munkából, sőt, arra megtanulok főzni is, és finomabbnál finomabb ételekkel fogom várni. Amint étel kerül a tányéromba, megnyalom a szám szélét, majd neki is látok az evésnek.
- Hmm... ez nagyon finom. - motyogom teli szájjal, majd lenyelem az ételt és blúzom ujjával megtörlöm a szájam szélét. Közben pedig érdeklődve hallgatom anyut, hiszen nem igazán értem, hogy miért kérdi, hogy emlékszem-e mindarra, amit az apukámról mesélt. Veszek még egy kis ételt a villámra, befalom, de ez a falat már nem csúszik le olyan könnyen, mint az előző. Meglepődök azon, amit hallok. Az apukám itt van? Leteszem a villámat, majd lesütöm a szemeimet. Ez a hír egy picit váratlanul ért, hiszen korábban annyit ábrándoztam arról, hogy vajon milyen lehet az apukám, most viszont, egy kicsit félek.
- De mi lesz ha nem fog szeretni? - kérdem ezúttal felnézve rá, így elárulva a legnagyobb félelmemet is. Ebben a pillanatban megfeledkezek Rosieról, a kiskutyáról, sőt még az ételről is. Csak próbálom feldolgozni magamban a hallottakat. Vajon az igazi apukám? Nem egy olyan apuka, mint Sam bácsi volt?  


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Kedd Feb. 20, 2018 6:40 pm

Charlie and mom
a few months ago




Nem vagyok benne biztos, hogy Charlie ravaszkodni próbál, és így szeretné kicsikarni a beleegyező választ tőlem, vagy tényleg nem teljesen érti a különbséget a két dolog között, de felé fordulok, leguggolok elé, és megfogom a kezét.
- A meggondolom azt jelenti, hogy gondolkodni fogok rajta, hogy legyen-e kiskutyánk, vagy sem – kezdek bele türelmesen, egyenesen a gyönyörű kék íriszeibe nézve. - Tudom, hogy ez sokat jelentene neked, ezért nekem is fontos, de jelenleg nem nagyon fér bele az életünkbe egy kis állat, pontosan ezért próbálom meg kitalálni, hogyan tudnánk megoldani, hogy jó legyen. Addig pedig esetleg megkérdezheted Rosiet, vagy Mrs. Tuckert, hogy ők miket szereztek be a kutyusnak, mire van szüksége, vagy miket kell vele csinálni. Mit is mondtál, mi lett a neve? - kérdezek aztán rá, mert nem rémlik, hogy mondta-e már. Én nem bánom, ha foglalkozik a témával, ha utánakérdez, és tanul belőle, vagy ha máris neveket találna ki leendő kis kedvencéhez. Addig is időt nyerek, hogy valóban kitaláljam, hogy is működhetne a dolog. Látom Charlotte-on, hogy egyelőre beéri a bizonytalannal is, sőt, máris fellelkesült attól, hogy nem utasítottam el teljesen az ötletét, és pontosan ez az, amiért valóban nagyon szeretnék a kedvében járni. Csakhogy egyelőre más fontos dolgokkal is foglalkoznunk kell. Először is a tálalás, és a vacsora. A lányomnak, ha éhes, valóban jó étvágya van, öröm nézni. Biztatom is, hogy fogjon mielőbb hozzá az ételhez, mielőtt kihűlne, de kissé rosszalló tekintettel billentem oldalra a fejem, és úgy pillantok rá, amikor teli szájjal kezd el beszélni.
- Örülök, kicsim, hogy ízlik, de szépen nyeld le a falatot, mielőtt megszólalsz. Tudod, hogy ez illetlenség. És mit is mondtam arról, hogy a ruhád ujjába törlöd a szád? - vonom fel a szemöldököm várakozón pillantva rá, hogy ő maga idézze fel, hol is a hiba. Az én kis csillagom nagyon jól nevelt tud lenni, de azért néha hajlamos megfeledkezni magáról.
Amikor elérezettnek érzem az időt, előhozakodok a témával, amire már hajnal óta készülök, a reakciójától azonban egy kicsit megszakad a szívem. Azt hiszem, pontosan ettől féltem. Vagyis nem attól, hogy ilyet fog kérdezni, hanem attól, hogy így fog érezni. Sosem akartam, hogy azt higgye, azért nincs apukája, mert az nem szereti őt.
- Kincsem, én biztos vagyok benne, hogy szeretni fog. Tudod mit gondolok? Szerintem már most is szeret téged, csak ezt még nem tudja, de rá fog jönni abban a pillanatban, ahogy meglát – simogatom meg az arcát. - El tudod mondani, te mit érzel, ha az apukádra gondolsz? - kérdezősködöm óvatosan, mert szeretném jobban megérteni, mi is jár a fejében. Csak akkor tudok segíteni neki abban, hogy könnyebben viselje ezt a kialakuló helyzetet.
- A múltkor említetted, hogy szeretnél elmenni a fesztiválra, a Selena Gomez koncertre. Szóval Chrisszel... apukáddal... – kezdek aztán bele a terveink felvázolásába, de kicsit megtorpanok a név említésénél, mert ráeszmélek, hogy ahogy ez számomra teljesen új volt tegnap, úgy új most Charlienak is. Közel kilenc éven keresztül sajnos még a nevét sem tudtam a pasinak. - … apukáddal úgy beszéltük meg, hogy eljön értünk az iskola elé, és együtt megyünk a koncertre. Mit szólsz hozzá? - mosolyodom el, kíváncsian várva a véleményét.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Fontana
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
17

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Hétf. Feb. 26, 2018 1:00 pm
Mom & Charlie


Érdeklődve hallgatom anyu szavait, közben pedig lelkesen bólogatok. Persze tudom, hogy mit jelent gondolkodni valamin, nem vagyok én sem buta, viszont tudom, hogyha valaki ilyen választ ad, akkor az általában beleegyezést jelent, csak valamiért nem akarja kimondani az igent. Persze, ha mégis az ellenkezője lesz a válasza, akkor sem fogok haragudni, csak egy kicsit talán szomorú leszek, mert annyira beleéltem már magam. Szerintem semmi rossz nem lenne abban, ha bővülne a családunk egy kiskutyával, de hát mégis csak anyu a felnőtt, Ő jobban tudja, hogy hogyan lesz jó.
- Rendben. Megkérdezem. De anélkül is tudom ám. Kell neki póráz, kis tálak amiből egyen és igyon, és egy labda amivel játszik. A Rosie kutyája Lorenzo, kisfiú, de én jobban örülnék egy kislánynak. – Lelkesedésem egyre nagyobb, és bízok abban, hogy anyu is észreveszi rajtam, hogy ez nem csak egy újabb fellángolás valami iránt, hanem valóban szeretném azt a kiskutyát. Talán ezért is segítek olyan vidáman a tálalásban, mert egy kicsit elhiszem, hogy ez az álmom is valóra fog válni, még ha még nem is adott nekem pontos választ. Meg hát valóban nagyon éhes vagyok már, üres gyomorral képtelen vagyok tovább ábrándozni a még meg nem lévő kutyusomról. Amint anyu kiteszi az ételt, izgatottan látok neki az elfogyasztásnak és dicsérem meg azt. Igazából nem vagyok válogatós, kevés dolog van, amit nem eszek meg, de ez a vacsora igazán ízlik. A következő szavait hallgatva viszont megszégyellem magam és bűnbánóan nézek rá. Nem tehetek róla, elfelejtettem, hogy nem szabad addig beszélnem amíg nem nyelem le az ételt, és tudom, hogy nem szép dolog, ha a számat a blúzom ujjába törlöm meg, de tényleg véletlen volt.  Nem szeretem amikor anyu haragszik rám, így az ételre nézek bűnbánóan, hogy el tudjam kerülni a tekintetét, közben pedig magamban felidézem azt, amikor erről beszéltünk nem is olyan régen.
- Csúnya dolog volt, igaz? – kérdem, miközben ismét rá nézek és bízok abban, hogy nem haragszik rám nagyon. - Ne haragudj, anyu. – kérek bocsánatot, és valóban meg is bántam már. A kiskutya téma, meg a finom étel teljesen elvarázsoltak, csakis ezért feledkeztem meg az illemről. Egy újabb adag ételt veszek a villámra és jó alaposan megrágom azt, de amint szóba kerül az apukám, úgy érzem minden más amiről eddig beszéltünk már mit sem számít. Persze mindig tudtam, hogy valahol nekem is van apukám, néha el is képzeltem őt, meg azt, hogy milyen jó lenne, ha egy iskolai szereplésen Ő is ott ülhetne a többi szülő között, az anyukám mellett, néha még irigykedtem is a többi  osztálytársamra emiatt, és most, hogy lehetne alkalmam találkozni vele, úgy érzem, hogy félek tőle. Félek attól, hogy valaki mást szeretne inkább a gyerekének, vagy, hogy megismerem majd egy kis ideig, aztán megint eltűnik és ismét apa nélkül maradok majd. Az pedig úgy még rosszabb lenne, mert amíg nem ismerem, addig  nem kell attól félnem, hogy elhagy. Anyu szavai egy kicsit sem nyugtatnak meg, hiszen nem tudom, hogy mindezt honnan tudja. Honnan tudhatná, hogy tényleg szeretni fog engem?
- De mi lesz, ha mégsem? – kérdem vissza, majd sóhajtok egyet, és úgy gondolkodok el a kérdésén. Mindig úgy gondoltam az apukámra, mintha valamiféle hős lenne, mások előtt is mindig annak tüntettem fel, mintha ismerném őt, és egy kicsit talán félek attól, hogy csalódni fogok, vagy, hogy Ő fog csalódni bennem, mert mint például az előbb is, illetlenül viselkedek. - Én szeretem az apukámat, még akkor is, ha sosem találkoztunk. De mi lesz, ha megint elmegy valahová és akkor megint csak te meg én maradunk, apu nélkül? –  annyi minden mást érzek még vele kapcsolatban, de most valamiért mégsem akarok róla beszélni. Ahogyan arról sem meséltem még soha anyunak, hogy miféle történeteket találtam ki az apukámról, félek, hogy nem tetszene  neki. Már nem eszek, mert úgy érzem, hogy fontosabb erről beszélnünk, meg hát nem nagyon csúszik  le több falat a torkomon. Az apukám neve hallatán pedig eltöprengek. Anyu eddig még sosem említette ezt a nevet. Chris? És vajon majd hogyan kell én szólítsam? Így, hogy Chris? Vagy Chris apu? Esetleg Chris bácsi? Mert anyunak olyan könnyű csak annyit mondani, hogy anyu... de az apukám... őt hogyan szólítsam majd apunak, amikor nem is ismerem? A koncert hallatán egyszerre leszek izgatott és idege is. Az hamarosan itt van, szóval akkor nem kell már olyan sokat várnom a találkozásra az apukámmal.
- Az apukám is szereti Selena Gomezt? Mert örülnék, ha tényleg jönne velünk. – felelem végül a kérdésére még mindig zavarodottan.
 


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Szer. Feb. 28, 2018 2:17 am

Charlie and mom
a few months ago




Most már majdnem aggodalmasan hallgatom Charlie-t, mert annyira eltökélt, hogy tisztában vagyok vele: bajban vagyok. Kell neki egy kutyus, semmi kétség. Nem tágít. De én sem, a feltételeimből nem fogok engedni, nekem ezen akkor is gondolkodnom kell, neki pedig megtennie, amit kértem, mert szeretném, ha tényleg tudná, hogy mivel is jár ez. Közben mégis mosolygok, miközben beszél, mert a makacs kitartásával magamra emlékeztet.
- Szóval kislány kutyát szeretnél... Fogadni mernék, már neveken is gondolkodtál – sóhajtok, és közben a konyha felé terelem. Ha ez a gyerek valamit a fejébe vesz...
- Na és mi lesz, amikor tanulnod kell, vagy leckét írni? Nem fog megzavarni? - ráncolom a homlokomat, mert arról sem feledkezhetünk meg, hogy Charlie csak most kezdett egy elit iskolában, még sok a bepótolni valója, hogy felzárkózhasson az osztálytársaihoz. Muszáj ezt is észben tartanunk. Bár magamban azzal is tisztában vagyok, hogy éppen azért, mert szorgalmas és jól tanul, nagyon is megérdemelné az áhított házi kedvencet.
Ketten együtt már rutinosan mozgunk a konyhában, ahogy szinte villámgyorsan megterítjük az asztalt, és már neki is ülhetünk a vacsorának. Az én étvágyam még igazából nem jött meg, majd talán ha elmondtam Charlotte-nak, amit tudnia kell. Szóval inkább őt figyelem, ahogy falatozgat, majd megfeledkezve magáról követi el az egyik illetlen dolgot a másik után. Azt hiszi, haragszom, pedig nem, csak nekem meg kötelességem szóvá tenni, ha valamit nem jól csinál, hogy tanulhasson belőle.
- Bizony, csúnya dolog – bólintok, amikor aranyos kis homlokráncolással megválaszolja a kérdésem. - Nem haragszom, kis csillag, csak tudod, oda kell figyelni ezekre a dolgokra. Jobb ha én teszem szóvá, mint például ha a nagyi, nem igaz? - kérdezem aztán elmosolyodva. Na, hát anyám néha már szinte rigolyásan komolyan veszi az etikettet, és keselyűként csapna le a lányomra, hogy illemre tanítsa. A vasárnapi ebédek néha elég érdekesek tudnak lenni, ha épp náluk vagyunk.
Miután úgy döntök, hogy elég volt az időhúzásból, végre előhozakodok a témával, és elárulom Charlie-nak az igazat az apjáról. Nem tudtam pontosan, milyen reakciót is várhatok majd tőle, de azt hiszem, reméltem, hogy jobban fog örülni, és kevésbé fog aggódni és idegeskedni az előtte álló találkozás miatt. Persze megértem őt, csak közben szeretném megölelni, biztatni, mondani valami biztosat... vagy csak a szárnyaim alá vonni, és soha ki nem engedni. Azt mondani, hogy ő a legédesebb, legokosabb, legszebb kislány a világon, és nincs az az isten, hogy őt bárki is ne tudná szeretni. De ezeket csak az elfogult anyai szívem mondatná velem, ezt is tudom. Én pedig igyekszem teljesen őszintének lenni vele.
- Én hiszem, hogy szeretni fog, kincsem. És tudod mit? Szerintem ő is épp annyira izgul a találkozás miatt, mint ahogy most te. Ó, várj! – pattanok fel hirtelen, mert eszembe jut valami. Kisietek a konyhából, egyenesen a hálóba, mert ott hagytam korábban Becks ajándékát. Aztán már vissza is térek vele. Egy póló, Jégvarázs mintával az elején, azzal a szarvassal, amelynek az agancsiról jégcsapok lógnak le, és nagyjából épp Charlotte mérete. Eszembe jut, hogy Becks milyen izgatott volt, amikor hajnalban beállított ezzel. - Ezt apukád vette neked, szinte rögtön azután, hogy megtudta, van egy kislánya – adom is át a gyereknek a ruhadarabot. Ez talán egy kicsit meg tudja őt győzni arról, hogy az apja komolyan érdeklődik utána, és nem fog idő előtt lelépni. Bár az utóbbit most még én sem tudhatom biztosan, de bízom benne, hogy igazam lesz.
Előhozakodok közben a terveinkkel is, hogy a találkozást a koncert idejére terveztük. Ez igazából az én ötletem volt, gondolom, magától értetődő, hogy nem Chris akart egy tinibálvány koncertjére elvinni bennünket. De úgy éreztem, ez egy kiváló lehetőség lenne. Nem is tudom, lehet, hogy butaság, de biztonságosabbnak éreztem valamennyiünk szempontjából nem azonnal hármasban maradni, megkockáztatni a hosszú, kínos csendeket, hanem közben szórakozni is egy kicsit. Chris mindenesetre rábólintott a kissé meredek ötletemre, szóval már csak Charlieból kéne előcsalnom némi lelkesedést.
- Öhm... hát azt nem tudom, hogy apukád milyen zenét is szeret, de az biztos, hogy velünk tartana a koncertre. Persze csak ha te is ezt szeretnéd... Na, fejezzük be hamar a vacsorát! - mondom végül, mert lassan tényleg teljesen elhűl. Így, hogy már elmondtam a lényeget, és nem szorítja gombóc a torkomat, az étel turkálása helyett végre én is le tudok gyűrni pár falatot.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Fontana
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
17

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Szomb. Márc. 03, 2018 4:04 pm
Mom & Charlie


Minden egyes szavammal szeretném bebizonyítani az anyukámnak, hogy komolyan szeretném azt a kiskutyát, és nem csak azért mondom, mert Rosie-nak is van. Persze az ötlet onnan jött, azelőtt soha nem is gondolkodtam rajta, de most már valóban akarom. Egy kiskutya nem hiszem, hogy sok problémával járna, sőt még jobban feldobhatná az amúgy is békés életünket. Persze ha végül úgy dönt, hogy mégsem lenne jó ötlet, akkor sem haragudnék meg, csak talán egy kicsit rosszul esne, de megelégednék annyival, hogy Rosienál játszom Lorenzóval. Mégsem szeretném feladni, mert azt akarom, hogy anyu megértse végre, hogy egy kiskutya mennyire hasznos állat is. Mindig hűek a gazdájukhoz, könnyen szobatiszták lesznek – Rosie azt mondta -, és még arra is jók, hogy megvédjék a házunkat és minket, ha esetleg rossz emberek jönnének. Akárcsak abban a filmben, amit egyszer Lizával és Timmel néztünk.
- Hát... szerintem a Trixie név nagyon szép. – felelek kérdésére, amin még csak gondolkodnom sem kellet, hiszen Rosieval már a tegnap este is erről beszéltünk, a papája tanácsolta ezt a nevet, miután felvetettem nekik, hogy én is fogok kapni egy kutyát, pedig akkor még csak anyu nem is tudott róla. Valahogy azt hittem, hogy könnyebben rá fogom tudni venni őt, hiszen általában mindent megenged, egy valamit kivéve: hogy kólát igyak. Mindig elmondja, hogy mennyire egészségtelen,  így csak ritkán iszok a tudta nélkül, amikor ott vagyok Rosieknál, bár ott is csak egy kicsit szabad.
- Nem fog zavarni. Addig nem engedem be a szobámba, és csak akkor játszok velem, amikor végeztem a tanulnivalómmal. – magyarázom lelkesen, hogy hogyan is képzeltem el az egészet, közben pedig büszkén segítek megteríteni az asztalt, és nem csak azért teszem, hogy még engedékenyebb legyen, hanem azért, mert szeretek a kedvében járni. Tudom, hogy sokat dolgozik azért, hogy nekem mindenem meglegyen, így úgy vélem, hogy kötelességem  segíteni neki, amiben csak tudok. Pillanatok alatt már kész is minden ahhoz, hogy neki lássunk a vacsorának, én pedig élvezek minden egyes falatot, ami lecsúszik a torkomon, megfeledkezve magamról és arról, hogy nem mit illik és mit nem. Megszégyellem magam amikor anyu megszólít, hamar bocsánatot is kérek, és megkönnyebbülök, amikor elmondja, hogy nem haragszik rám, azt ugyanis nem szeretem. Szeretnék olyan gyereke lenni, akire mindig büszke, ez a viselkedésem pedig egyáltalán nem volt szép. Ahogyan szóba kerül a nagymamám, elhúzom a számat. Ő mindig megszólít mindenért, nem is nagyon szeretek hozzuk menni, mégis szinte minden vasárnap ott vagyunk. Szeretem a nagyit, csak néha úgy érzem, hogy túl szigorú, előtte nehéz úgy viselkednem, hogy az megfeleljen neki.
- Ne árulj el a nagyinak, jó? Megígérem, hogy többé nem fordul elő. – kérlelve nézek rá, majd ismét veszek a villámra egy újabb falatot, amit ezúttal gondosan nyelek le, aztán amint szóba kerül az apukám, ami mindig is kényes téma volt számomra, úgy érzem, hogy képtelen vagyok tovább enni. Leteszem hát a villámat és csak érdeklődve figyelem anyut, ahogyan próbál meggyőzni arról, hogy az eddig számomra ismeretlen apukám igenis szeretni fog. Én pedig minden erőmmel azon leszek majd, ne kelljen neki csalódást okoznom, bár egyenlőre még csak egy idegen jut eszembe, ha a papámról van szó. nem tudom őt elképzelni, bár anyu sokat mesélt róla, és tudom, hogy nem az ő hibája, hogy nem volt eddig mellettünk, mégis gyakran gondolok arra, hogy ha mindig is részese lett volna az életünknek, akkor mi minden lett volna másképpen. Talán nem kellett volna mindenkinek mindenfélét kitalálnom, hogy miért nincs jelen soha sehol, csak azért, hogy én is olyan gyerek legyek, mint az osztálytársaim, akiknek a legtöbbjüket közösen nevelik a szüleik, én pedig valahányszor átmentem Lizáékhoz, vagy Timékhez, akár Rosie-ékhoz, mindig irigykedve bámultam, hogy amíg én nem ismerem a papámat, addig Ők vidáman játszhatnak a sajátjukkal.  Már épp kérdezném, hogy miért izgulna, hiszen én mindig is arra vágytam, hogy találkozzak vele, mikor anyu hirtelen eltűnik. Értetlenül nézek után, majd amint felbukkan újra meglepetten nézem a pólót, amit anyu átnyújt nekem, és amit állítólag a papámtól kaptam. Elmosolyodom, és egy ideig csak gyönyörködök a ruhadarabban, legszívesebben most venném fel, és le sem vetném magamról.
- Ezt tényleg az apukámtól kaptam? – kérdem még mindig meglepetten, bár tudom, hogy anyu sosem hazudna nekem, főleg nem ebben. - Honnan tudta, hogy szeretem a Jégvarázst? – tekintetemet még mindig a pólón tartom, annyira nagyon tetszik. Az első dolog amit a papám vett nekem, alig várom, hogy elújságoljam a barátaimnak, hogy milyen menő ruhadarabot kaptam az apukámtól. Liza biztosan nagyon irigy lesz, hiszen az Ő kedvence is Sven a szarvas, aki az én pólómon van rajta. Talán valóban nem kéne félnem a találkozástól a papámmal, hiszen, ha nem akarná, hogy én legyek a gyereke, akkor nem vett volna ajándékot. A neve hallatán eltöprengek egy kicsit, hiszen ez az információ még teljesen új a számomra. Anyu a mai napig soha nem említette, így egy kicsit fura érzés tudni, hogy hogy hívják. Chris. Azt hiszem, hogy most már ez a név örökre az agyamba vésődött.
A Selena Gomez koncert ötlete agyon is tetszik, hiszen imádom Őt, szinte az egész énekét kívülről tudom, és szívesen megismerném ott a papámat, de addig már nincs sok, és talán még szükségem lenne egy kis időre, hogy megfelelően felkészüljek rá. A tény pedig, hogy talán a papám is szereti Selena Gomezt még boldogabbá tesz. Máris van egy közös bennünk.
- Nagyon szeretném, ha velünk tartana. – mondom ezúttal kicsivel lelkesebben, majd ismét neki látok a vacsorám maradékának az elfogyasztásához. - A koncertre vehetem az új pólómat, amit tőle kaptam? – kérdem miután gondosan lenyeltem az ételt, csakhogy véletlenül se kövessem el ismét azt a hibát, amit az előbb.

 


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Csüt. Márc. 08, 2018 12:49 am

Charlie and mom
a few months ago




Úgy látszik, beletrafáltam, mert hamar kiderül, hogy Charlie már nevet is választott a kutyusának. Trixie – mondom ki magamban. Tényleg jó név lenne. Hmm... Azt hiszem, már látom is magam előtt. Ezt a meccset a lányom máris megnyerte, csak még nem tud róla, de ez egyelőre jobb is így.
- Ez okos gondolat – bólintok. Szépen leírta, hogyan is fog működni a tanulás a kutyázás mellett, bár úgy sejtem, ezt könnyebb most így mondani, és ígérgetni, mint betartani. De értékelem, hogy legalább végiggondolja a szitut, és ismeri a prioritásokat. - Jól van, kincsem, megígérem, hogy gondolkodom rajta, és visszatérünk rá, amint sikerült rendesen felzárkóznod az iskolában, rendben? - teszem meg a végső ajánlatomat, és ezen már nem fogok változtatni. Ő is tudja, hogy most előbb a jegyeire kell összpontosítani, mert a suliváltás nem kis dolog. Amit viszont ő még nem tud, hogy még a kutyus előtt valaki más fog belépni az életébe hamarosan, és úgy sejtem, ez azért egyelőre épp elég változással fog majd járni a számára. És számomra is.
Nem akartam ráijeszteni a gyerekre anyám megemlítésével, de muszáj elmosolyodnom azon, hogy elég csak szóba hoznom őt, és Charlie máris amiatt aggódik, hogy beárulom neki. Mintha anyám lenne a mumus. Te jó ég, ha hallaná ezt a beszélgetést! De pontosan megértem a lányomat, volt idő, amikor én is bármit megígértem volna apámnak, csak ne mondja el neki az aktuális csínytevésemet. Nos, igen, mindig is anyám volt a szigorúbb a szüleim közül. Mára viszont már azt is tudom, amit kislányként még nem érthettem meg, hogy neki sem könnyű, hogy a betegsége sok tekintetben megnehezítette az életét. És ez sajnos már egyre csak rosszabb lesz.
- Nem fogok mondani neki semmit, ne aggódj. Azért tudod, a nagyi is, és én is csak jót akarunk neked, amikor azt szeretnénk, hogy megtanuld, mi illendő, és mi nem, ugye? - kérdezek rá komolyan, de azért megsimogatom az arcát.
A Becks-ről való beszélgetés, úgy érzem, nem indul zökkenőmentesen, de szerencsére hamar beugrik, hogy egy ajándékot is át kell még adnom, és azt hiszem, ezzel sikerül is egy kis bizalmat ébresztenem Charlieban. Nem tudhatom, pontosan mi is jár most a fejében, de sejtem, hogy ez számára nem kis dolog. Élete első ajándéka az apjától. Valószínűleg nagyon sokáig viselni fogja majd, vagy csak elteszi, mikor kezdi kinőni, és néha előveszi, hogy emlékezzen, milyen érzés volt először konkrét bizonyítékát tartani a kezében annak, hogy van apukája.
- Igen, tőle kaptad. Ma reggel hozta el neked – bólogatok, és figyelem, miközben a csodálkozással vegyes öröm kiül az arcára. - Öhm, nem tudom, talán ráérzett, vagy lehet, hogy véletlenül meglátta a jégvarázsos hátizsákodat... - tippelek, de az igazat megvallva szerintem ennél egyszerűbb a magyarázat: az összes nyolc éves imádja azt a mesét, és mindent, amire ezeket a mintákat nyomtatják. Nehéz lenne ezzel mellélőni. De ezt azért így nem mondom meg Charlienak. - Tudod, itt járt tegnap este – árulom inkább ezt el neki, bár lehet ezt furcsa lesz hallania, hogy a sosem látott apja nálunk időzött a távollétében, ott, ami eddig csak a kettőnk közös fészke volt.
- Ha szeretnéd, persze, felveheted. Egy kabátkával, vagy kardigánnal, mert a koncert este hétkor kezdődik, és olyankor már kezd hűvösödni – teszem hozzá, aztán a tányérjára pillantok.
- Befejezted a vacsorát? Nem vagy már éhes? - Egyikünk sem evett túl sokat most, de talán később még megéhezünk a maradékokra. - Gyere, akkor, pakoljunk el, és mi lenne, ha utána csinálnánk kettesben valamit? Amit te szeretnél... - ajánlom, miközben felállok, hogy összeszedjem a tányérokat, és elmosogassam a szennyest. Mivel nagyjából egy napig egyáltalán nem találkoztunk, csak telefonon beszéltünk, most pedig végre van egy szabad estém, tényleg szívesen csinálnék bármit, amihez kedve van, csak hogy kicsit együtt legyünk. Nézhetünk filmet, vagy mesét, de csinálhatunk valami csajos dolgot is, fodrászkodhatunk, vagy sminkelhetünk. Az utóbbit Charlie-nak egyelőre csak ilyenkor szabad, a csajos programjaink alkalmával, és utána le is mossuk. Ő is tudja, hogy ez most még csak játék, és nagylánykoráig nincs make-up a lakáson kívül. De azért ez jó szórakozás tud lenni, és közben még beszélgethetünk is.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Fontana
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
17

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Hétf. Márc. 12, 2018 12:30 pm
Mom & Charlie


Azt hiszem, hogy sikerült bebizonyítanom, hogy valóban szeretném azt a kutyust, és nem csak azért beszélek erről, mert Rosienak is van. Az ötletet persze onnan vettem, de attól még igazán akarom. Szeretnék az anyu fejébe látni, hogy igazából mit is gondol erről, bár azt hiszem, hogy sikerült Őt meggyőznöm, csak talán még nem akarja kimondani, hogy mennyire jó ötlet is. Egy kiskutya nem hiszem, hogy sok gonddal járhat, szerintem anyu is hamar megszeretné Őt. Rosie anyukája például külön készít neki ételt is, és még külön fésűje is van. Az este a barátnőmmel ketten fésültük meg, miután a mamája megfürdette, bár vizesen elég viccesen nézett ki, meg folyton ficánkolt, azt hiszem, hogy nem nagyon szereti a vizet. Büszkén mosolyodok el, amikor anyu megdicsér, ahogyan elmagyaráztam neki, hogy hogy lehet tanulni a kutyus mellett, és valóban úgy is fogom majd csinálni. Nem szeretnék rossz jegyeket kapni, hiszen még így is van mit bepótolnom, és ha végre teljesül ez a kívánságom is, akkor be fogom bizonyítani az anyukámnak, hogy nem fog bennem csalódni. Azt akarom, hogy büszke legyen rám.
- Rendben. – bólintok lelkesen, és bár még mindig csak annyit mond, hogy gondolkodik rajta, én legbelül mégis úgy érzem, hogy hamarosan új taggal bővül majd a családunk. - Megígérem, hogy nekem lesznek majd a legjobb jegyeim az iskolában. – szeretem az új iskolámat, bár a régi egy kicsit hiányzik. Ott egy picivel könnyebb volt, de bízok abban, hogy majd itt is megszokom. Barátokat könnyű volt szereznem, már szinte az első napon beilleszkedtem,bár még most is van olyan osztálytársam, akinek nem tudom a nevét. Egyszerre képtelen vagyok megjegyezni annyi mindent, az is előfordult már, hogy valakit más néven szólítottam, mint ahogyan valójában hívják. Mégis hiszem azt, hogy az új iskolámban még jobban bizonyíthatok majd anyunak, és sosem kell majd rólam rosszat hallania. Ehhez azonban be kell pótolnom a lemaradásaimat, mert a két iskola valahogyan teljesen más.
A viselkedésem miatt megszégyellem magam, nem is értem, hogy hogyan feledkeztem meg az illemről. Igyekszem bocsánatot is kérni, ahogyan azonban a nagyi szóba kerül, kissé megrémülök. Ő nem olyan, mint anyu, néha kissé szigorú, nehéz úgy viselkednem, hogy az neki jó legyen. Szeretem Őt, csak néha túl ijesztőnek találom. Persze szeretnék neki is a kedvébe járni mindig, de néha talán túl sok mindent vár el tőlem egyszerre, ami miatt sokszor elfelejtem, hogy mit mondott először, mire az utolsó kívánságát is teljesítem. Tudom, hogy ő is szeret engem, de mégis olyan, mintha állandóan csalódna bennem. Ha most látta volna a viselkedésemet, azt hiszem, hogy nagyon mérges lenne rám. Megkönnyebbülve sóhajtok egyet, amikor anyu közli velem, hogy nem árul el neki, ugyanakkor még mindig bánt a viselkedésem. Hogy feledkezhettem meg ennyire magamról?
- Igen, tudom. De a nagyi nem olyan, mint amilyen te vagy. Ő mindig megharagszik, pedig én tényleg igyekszem, hogy jól viselkedjek. – Lesütöm a szemeimet, és csak akkor nézek rá, amikor megsimogatja az arcomat. Néha olyan szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen fantasztikus anyukám van.
Az apukás téma mindig is érzékeny pont volt az életemben, néha azonban szerettem ha anyu róla mesélt. Képzeletben  sok mindennek láttam már Őt, most mégis, ahogyan szóba kerül, és megtudom, hogy szeretne engem megismerni, valami olyat érzek, amit eddig még sosem éreztem. Persze mindennél jobban szeretnék vele találkozni végre, azonban rettegek is attól, hogy csalódni fog bennem, meg, hogy nem fog szeretni. Vagy...esetleg én csalódok benne, mert nem is olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem. Lehet, hogy szigorú lesz majd, és nem fogja engedni, hogy kiskutyám legyen. És mi lesz akkor, ha anyu jobban fogja Őt szeretni, mint engem? Anyu persze próbál megnyugtatni, hogy szeretni fog, és én szeretném is ha úgy lenne. Ha végre teljes családom lenne, mint az osztálytársaimnak. A póló, amit anyu átnyújt nekem, meglep, mégis boldogsággal tölt el. Az első ajándék, amit az apukámtól kapok ráadásul úgy, hogy még csak nem is ismerjük egymást. Vajon anyu rólam is olyan sokat mesélt neki, mint nekem róla?  Vajon tudja már, hogy hogy nézek ki? Ha azt kitalálta, hogy szeretem a Jégvarázst, akkor nem lehet olyan rossz. Sokáig csak ölelem a pólót, majd hallgatom anyu szavait, ahogyan válaszol a kérdésemre, a tekintetemet pedig egy percig sem veszem le a ruhadarabról. Sok ajándékot kaptam már, de még egyiket sem szerettem ennyire. Annyi kérdésem lenne még, hogy talán ha mindegyiket feltenném, akkor holnap este is  itt ülnénk. Mégsem kérdezek, csak anyura nézek, és egy kicsit ismét elszomorodok, ahogyan meghallom, hogy a papám itt járt. Miért akkor jön mindig, amikor nem vagyok itthon?
- Miért nem szóltál nekem a tegnap este? Haza jöhettem volna Rosiéktól... – szólalok meg kicsit szomorúan. Nem haragszom anyura, amiért nem hívott haza, csak most, hogy tudom, hogy az apukám itt van, szeretném őt minél előbb megismerni. A Selena Gomez koncert ötlete nagyon is tetszik, és már nincs is sok hátra addig, így bátran dobom fel az ötletet, hogy az új pólómban szeretnék elmenni, amit látszólag anyu is jó ötletnek tart.
- De akkor az apukám nem fogja látni. – persze tudom magamtól is, hogy abban az órában már hűvös van, és könnyen megfázhatok, de mégis szeretném, ha a papám látná, hogy mennyire tetszik nekem az ajándéka. Annyira, hogy szívem szerint soha le nem vetném magamról.
- Jól laktam. – felelem ismét a kérdésére, majd egyik kezemben a pólóval, másikban pedig az evő eszközökkel lépek anyu mellé, és a mosogatóba bedobom azokat, hogy ne mindent anyunak keljen egyedül csinálnia. Mellette állva pedig elgondolkodok, hogy mihez is lenne úgy igazán kedvem. Elég sok mindenhez. Játszhatnánk az új társasjátékommal, vagy kártyázhatnánk, sőt fodrászkodhatnánk is akár, csinálhatna nekem anyu olyan szép sminket, és felpróbálhatnám az egyik magassarkú cipőjét, hogy olyan szép legyek, mint, Ő. Sőt... esetleg megnézhetnénk ismét a Jégvarázst, amit már rengetegszer láttam, kívülről tudom az egészet, a benne lévő zenéket pedig már egészen profin éneklem. - Esetleg... mutatsz képet apuról? – szólalok meg végül, mert ez az egyetlen dolog, amit még sosem tettünk meg. Szeretném Őt látni mielőtt találkozunk vele.


 


XXX szó ● zene ● megjegyzés
C
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
154

Re: Charlie & Nora | a few months ago
Kedd Márc. 13, 2018 12:09 am

Charlie and mom
a few months ago




Amikor Charlotte megígéri, hogy neki lesznek a legjobb jegyei az iskolában, nem tehetek róla, egyszerűen meghatódom, és muszáj őt magamhoz ölelnem, mert annyira büszke vagyok rá, hogy ilyen okos, ügyes, szorgalmas kislányom van. Lehet, hogy nem volt egyszerű az idevezető út, kettecskén, sokszor minden segítség nélkül, de akkor is szerencsém van vele, mert Charlie nagyon is jó gyerek, a legjobb, akit csak egy anya kívánhat. De ha kevésbé lenne tökéletes, nekem akkor is ő lenne a mindenem.
- Nem várom tőled, édesem, hogy a legjobb legyél. Én már most is nagyon büszke vagyok rád. Ez az elit iskola, az hogy ide bejutottál, nagy dolog. Én csak azt szeretném, hogy boldogulj – puszilom meg a feje búbját, mielőtt kiereszteném őt az ölelésemből.
Tudom, hogy erősen reménykedik, és mielőbbi igenlő választ vár a kutya kérdésre, de egyrészt több okból is időre van szükségem, másrészt mindig, minden körülmények között igyekszem vele következetesnek maradni, nem pedig csak a levegőbe beszélni, ezért ha egyszer azt mondtam, hogy gondolkodni fogok rajta, akkor az úgy is lesz. Kicsit most félre kell tennünk a dolgot, és ha eljött az ideje, visszatérhetünk rá, előbb, akármennyire is szeretnék neki örömet okozni, nem fogok rábólintani. Szerintem mostanra azért erre már ő is rájött.
A vacsoránk elfogyasztása a szokásos medrében folydogál egészen addig, amíg elő nem hozadok a hírrel, hogy Becks a városban van. Azt hiszem, Charlie bizonytalansága teljesen normális, ahogy talán a félelmei is, de a magam módján igyekszem őt megnyugtatni. Tudom, hogy Becks számára a póló megvásárlásának ötlete teljesen hirtelen jött, miközben épp csak tudatosult benne, hogy apa lett, de úgy tűnik, ezzel mégis máris maradéktalanul boldoggá tette a lányunkat. Lányunk. Többesszámban. Furcsa lesz hozzászokni, hogy már nem csak ketten vagyunk, hogy osztozkodjak Charlien. De így a helyes. Nemigazán mutatom, de attól tartok, én magam is legalább annyira izgulok ez az egész miatt, mint ők ketten. Az ő nagy pillanatuk lesz ez a koncerten, de azzal, hogy ők végre megismerik egymást – és közben nekem is lehetőségem lesz többet megtudni a férfiról – az én életem is nagyban megváltozhat majd.
- Késő volt már nagyon, szívem, minden bizonnyal mélyen aludtál már... és nem is maradt nálunk sokáig, de a koncerten biztos lesz esélyed beszélgetni vele – nyugtatom meg, és persze neki nem térhetek ki az előző éjjel eseményeinek pontos részleteire, hisz ez számunkra még is épp elég zavaros volt, a nagy vallomással és minden mással együtt.
- Hmm... autóval fogunk menni, abban pedig szerintem nem lesz hideg, tehát útközben majd leveheted a kabátodat... - kínálok neki kompromisszumos megoldást. Bár szerintem fogja még eleget hordani ezt a pólót ahhoz, hogy mindenki láthassa, akinek csak meg szeretné mutatni.
Miután eltakarítunk az asztalról, és a szennyes a mosogatóba kerül, felajánlom Charlie-nak, hogy csinálhatnánk valamit együtt, rajta azonban, ahogy az várható is volt, erőt vesz a kíváncsiság. A kérését azonban sajnos nem tudom teljesíteni.
- Sajnálom, kincsem, nincs róla képem. De... elmondhatom, hogy néz ki, és elmesélhetem, amit tudok róla, ha szeretnéd – nyújtom felé a karomat, hogy kézen fogjam, és átsétáljunk a nappaliba. A kanapéra telepedve nyugodtabban tudunk beszélgetni, leírhatom neki, hogy Chris magas, kék szemű, akárcsak ő. Ami azt illeti, a szemeit egészen biztosan az apjától örökölte. Elárulhatom, hogy Franciaországból származik, és katona volt, meg hogy biztonsági őrként dolgozik jelenleg, és van egy szép autója... Igazából túl sokat még én sem tudok, de az elhangzottakkal egy időre talán csillapíthatom a gyerek kíváncsiságát...



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down
Re: Charlie & Nora | a few months ago
Vissza az elejére Go down
 
Charlie & Nora | a few months ago
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: