One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Raelyn&Dorian - Show me how to live

Dorian J. Lester
Today at 1:35 am



Dave & Lena § some cuts

Dave Connor
Today at 1:35 am



Dave&&Joy-Paranoid

Dave Connor
Today at 1:33 am



Lyn & Rosie & Ben | It wasn't me, I swear

Rose Kaminski
Today at 1:28 am



Lily & Nora | new directions

Nora Weston
Today at 1:23 am



Rae y Flor - Csajos hétvége

Raelyn J. Winters
Today at 1:19 am



Jules & Nick | everyday is a second chance

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:14 am



Nico & Charlie

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:12 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Pandora Vandekamp
Today at 12:49 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 1 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 52 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Csüt. Jan. 18, 2018 1:07 pm


Cherry & Aaron
If we ever meet again...
Amikor már tényleg kicsúszik alólad a talaj, semmi más nem hiányzik, csak hogy megpillantsd a telefonodon az „Anya” feliratot, és azon gondolkozz, hogy egyáltalán szeretnél-e vele beszélni vagy éppen a hátad közepére sem kívánod. Egyáltalán mit akar?! Másfél hónapja felém sem nézett, úgy táncol, ahogy apám fütyül, le se szar, akkor minek hív? A kíváncsiságom nagyobb a büszkeségemnél is, így úgy döntök, hogy felveszem azt a kibaszott telefont, bár ne tettem volna. 

- Szia. – mondok ennyit, és várom, hogy mondja, mi a francért hívogat már a mai nap folyamán harmadszor.
- Szia Cherry. Jól vagy? – A szokásos, kötelező köröket rójuk, csak tudnám mi a szarért? A szememet forgatom és a plafont bámulom.
- Hagyjuk ezt a felesleges dumát. Most azért hívtál, hogy megkérdezd hogy vagyok? Képzeld el, nagyon jól boldogulok nélkületek is. Néha betépek úgy, hogy a világomról se tudjak, mert akkor legalább el tudom felejteni kis időre, hogy a szarban hagytatok. Te is, igen. Szóval mondd, mit akarsz? – kifakadok magamból, mert azt nem várhatja, hogy bájcsevegni fogok azok után, hogy nem állt ki mellettem.
- Kaptál egy beidéző levelet a rendőrségre, kihallgatásra. – Kiböki végül, miért keres, bennem pedig egy pillanatra még a légvétel is megreked. Mi? Kihallgatás? Már megint? A picsába.
- Mikor kell mennem? – A hangom elkomolyodik és nagyot nyelek. Nincs kedvem megint ehhez a hülyeséghez. Mit akarnak megint? Azt hiszik, hogy majd most többet fogok tudni mondani a baleset estéjéről?
- Holnap lesz délután ötkor. Átküldöm SMS-ben a címet, de most mennem kell, mert apád hazaért. Vigyázz magadra. – Le is nyomja a telefont anélkül, hogy bármit reagálhatnék rá. Összezavarodott képpel meredek a telefonomra, és fel is villan az SMS pillanatokon belül. Anyám fura kicsit mostanában. Nem tudom, mit adott be neki apám, de biztos, hogy az orránál fogva vezeti, és ez nem igazán tetszik. Az orrnyergemet masszírozom, és azon agyalok, hogy mégis mi a franc történt megint, hogy újabb kihallgatást rendeltek el? Ideges vagyok már a tudattól is, hogy holnap újra a megvető szemek elé kell kerülnöm, akikben nem lesz semmiféle kímélet. Az is lehet, hogy most már köpök, és belekeverem apámat is a dolgokba, hiszen mégiscsak az ő autójáról van szó, bár ez semmivel sem vinné közelebb a nyomozókat az ügyhöz. Nem tudom, mit kell ezt túlragozni, amikor annyi történt, hogy négy bedrogozott, részeg fiatal autóba szállt és balesete lett a vége. Ezt a tényt nem lehet megváltoztatni, és nem tudom, mit bolygatják még mindig, két hónap elteltével...

Másnap:

Egy hosszúujjas fekete ruhát húzok fel, fekete magas sarkúval. A tükörbe meredek magamra és határozottan a bőgés szélén állok, lassan a letargia magával ránt. Nem aludtam egy fikarcnyit sem a múlt éjjel, a szemeim karikásak, de ennek nem csak az alváshiány az oka, hanem a most már az éjjeliszekrényen heverő injekcióstű tartalma is. Megpróbálom valamelyest eltüntetni az arcomról a kialvatlanságot és azt, hogy némi tudatmódosító is landolt bennem, és egészen szépen sikerül is, de a pupilláim mérete árulkodik az állapotomról. Mélyeket lélegzem, a szer már tetőzött, de még mindig hat, és közel sincs a kiürülés szakaszában. Nem így terveztem, nem akartam a rendőrségre illuminált állapotban menni, de meg kell jelennem, nincs mese. A tudat, hogy lehet, hogy Aaron is jelen lesz, megrémít, mert az utolsó mondatai még mindig visszhangoznak a fejemben, és abban minden volt, csak könyörület nem. Az az egy nyugtat, hogy talán kihagyják a dologból, mert érintett, maximum beidézik őt is, mint családtagot, hátha bármit tud, de reménykedem benne, hogy a kettőt külön intézik. Azonnal kiszúrná, hogy van bennem cucc, és abban nem lenne köszönet. Az is jobb, ha inkább össze sem futunk, mert habár az elválásunk nem volt csúnya, azt belevésette az agyamba, ha legközelebb találkozunk és az öccse lesz a tét, nem lesz könyörületes. Azt pedig nagyon jól ismerjük, milyen az, ha Aaron Bennett nem ismer kegyelmet.
- Minden oké lesz. Csak ugyanazt elmondod, mint amit eddig is, és ennyi. – A tükör előtt győzködöm magam a továbbiakról, de tudom, hogy nem lesz rendben, és már áldom az eget, amiért nem józanul fogom ezt az egészet túlélni.

Belépve az őrsre mély levegőt veszek, és határozott léptekkel indulok meg a kijelölt terem felé, hogy aztán leüljek előtte, és a körmeimmel a szék szélén kopogva várjam, amíg szólítanak, és azzal alá is írjam a halálos ítéletem, mert az biztos, hogy nem lesz gyaloggalopp, és kurvára nincs kedvem ehhez az egészhez. Olyan ideges vagyok, hogy nem bírok egy helyben ülni, így fel-alá sétálgatok a folyosón. A magas sarkúm kopogása visszhangot ver, de nekem hatszor hangosabbnak hallatszik, így megtorpanok és csak a falnak támaszkodva bámulok magam elé. Hazamegyek. Én nem bírom ezt a stresszt. A kabátomért nyúlok és már indulnék is, de ahogy balra fordulok a folyosón, egyenesen egy mellkasba ütközöm.
- Aaron... – szuszogom, és feltekintek a szemeibe. Most írtam alá a halálos ítéletem.



avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Vas. Jan. 21, 2018 9:53 am



CHERRY AND AARON



Nem tudom, hogy mi a franc történik velem. A napokban költözött el Cherry, mert úgy láttuk jónak, ha nem húzzuk tovább egymás idegeit, aggódtam érte, de ezt egy szóval sem fejeztem ki az irányába. Egyszer már sikerült az utcán összeszednem, és akkor nem sokon múlt, hogy életben maradjon, de innentől kezdve nem az én felelősségem, vagyis nem kellene, hogy az enyém legyen. Vonz, nem tehetek róla, már az első pillanatban megfogott benne valami, és azóta most már nem csak a nappalok, melyeket megkeserít, hanem az éjszakáimat is. Gyakran ébredek arra, hogy izzadok, és utolsó mentsvárként kapaszkodom az emlékekbe, de az álom eltűnik, és csak az a komor érzés marad, hogy egyedül hagytam. Jade óta nem voltak hasonló rémálmaim, de mióta elengedtem Cherryt, ezek visszatértek. A pszichológusnak nem beszéltem erről, most már könnyebben ment, hogy megnyíljak neki az öcsémről, de még mindig fájt róla beszélni. Minden egyes nap kimentem a temetőbe, hogy meséljek neki, egy percig sem tagadtam előtte, hogy kiszemeltem a volt barátnőjét. Így könnyebben tudtam tükörbe is nézni a reggeli teendők alatt. Nehezen álltam meg, hogy ne telefonáljak be minden egyes nap az őrsre, de Owen türelemre intett. A végzetes estén, mikor faképnél hagyott a barnaság, volt egy érdekes telefonbeszélgetésem a barátommal. Nem mondott el mindent, de kitért rá, hogy valami nem tiszta a nyomozással kapcsolatban, de ha nálam van a csaj, akkor nem beszélhet, mert mindketten megütjük a bokánkat. Én már most hálás voltam neki, hogy ennyi mindent tett értem, és óvott attól, hogy elveszítsem a munkámat. Hirtelenharagú vagyok, és ha nem tart vissza, akkor már biztosan rárontottam volna az irodában, de Cavanaugh tudta, hogy mit kell tennie. Mélyet sóhajtok, és a konyhaasztalon támaszkodom meg. Brooklynt már unom, de a kilátás pazar. Harcos is furán viselkedni, mióta az ellensége távozott, nem nyávog annyit, de rászokott arra, hogy a szobámban aludjon, néha azon kapom, hogy a vendégszoba előtt ül, és az ajtót lesi…de onnan már nem fog kilépni. A januárral eljött a kemény tél ideje is, nem tagadom, hogy jobban örültem volna a nyárnak, de mindig az kell az embernek, ami éppen nincs. Egy szál alsóban állok, és simogatom a vörös bundást, mikor megszólal a telefonom. Nagyot ugrik a gyomrom, mert tudom, hogy eljött az idő.
- Szia…igen, mára? Tudod, hogy nem mehetek be Owen? A folyosón, akkor már inkább a másik oldalon. Intézd el, hogy hallhassam, mert megőrülök. Wyatt ügyének lezártnak kell maradnia. Két hónapja ment el, de még mindig senki nem hiszi el, hogy halott. Tíz perc, és ott vagyok, ezen ne múljon. – adom a tudtára, és már bontom is a vonalat. Rohanok a szobámba, és a szekrényemből egy sötét farmert, meg egy sötét felsőt, mellénnyel együtt választok ki. Nem tudom, hogy mi ez a vonzódásom a fekete irányába, de most arra van szükségem, hogy ne keltsek feltűnést. A fegyverem az ágyam alatt lapul, nem is lehetne nálam, mert még mindig fel vagyok függesztve. Kíváncsi lennék, hogy az a nyamvadt pszichológus mikor fog engedni, mert fogytán a türelmem. Két perc alatt indulásra készen állok, csak éppen elfeledkeztem valakiről.
- Adok kaját, ne nézz így rám. – csóválom meg a fejemet, és kitöltöm neki a száraz tápot, de hogy tejet nem kap egy ideig az is biztos, mert az éjjel hányt egy adagot. Megsimogatom futólag, aztán sietős léptekkel hagyom el a lakásomat, és a kocsimba ugorva már tépek is a központba. Láthatatlan leszek…eszembe jut az egyik piros lámpánál, hogy mit ígértem neki. Wyatt esetében könyörtelen leszek, ha nem én is fogom neki a szemébe mondani a tényeket, de Owen nem fogja kímélni. Nem tetszik neki, hogy a szárnyaim alá vettem, és igaza van, mert nem kellett volna. Hibaként könyveltem el az elmúlt egy hónapomat, de nem sikerült kiverni a fejemből a barnaságot. A hátsó parkolóban találok helyet, mert ugye a sajátomra most nem állhatok be, így veszek egy mély levegőt, és gondterhelt arccal veselkedek neki az előttem álló délelőttnek. Az embernek megvannak az előnyei is, ha itt dolgozók, ezért feltűnésmentesen jutok be, és pásztázom a tekintetemmel a folyosókat, de nem látok senkit, pontosabban akkora hévvel megyek, hogy nem veszek észre senkit, mikor belém jön valaki. Az illat hamar jut el hozzám, az orromba felszökő aromától lúdbőrös leszek, és a kékjeimet azonnal odakapom. A nevemet már ki sem kell mondania, mikor megfogom a vállát, hogy ne essen.
- Cherry… - köszörülöm meg a torkomat. Hát itt vagyunk…ahol a part szakad. Nekem Wyatt igazsága kell, mert ennek a nőnek már nem tudok hinni.
- Nem késtél el? – kérdezek rá, és végigmérem a ruháját. Csinos, azok a dús ajkak…de el is fordítom a fejem róla.


Bullshit, what are you doing here?

Zene | 753 |     | @


avatar
Bûnöldözés
Play by :
Henry Cavill
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogelhárítási részleg, osztályvezető helyettes
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Kedd Jan. 23, 2018 1:52 pm


Cherry & Aaron
If we ever meet again...
Kezdem a dolgokat túl parázni, és nem tudom eldönteni, hogy ez a drog hatása még vagy éppen csak józan ésszel is ilyen ideges lennék a jelenlegi helyzetben?! Mi történhet? Az agyamban valamiért folyton a legutóbbi jár, mikor Aaronnel összefutottam az utcán és bevonszolt a kapitányságra. Talán akkor láttam a legidegesebbnek, és tisztában vagyok vele, hogy a mai napig nem hiszi el, hogy nem hazudok, vagy legalábbis azt nem, hogy bármi igazság lenne egyetlen szavamban is. Pedig nem kamuztam sokat, csak éppen annyit, amire szükség volt. Nehezen veszem a levegőt, próbálok nagyokat és mélyeket beszívni az oxigénből, de úgy érzem, mintha egy vasgolyó lenne a mellkasomon, és baromi szar érzés, de hát ez van, ha az ember heroint használ. Az idegességem azonban most határozottan felülkerekedik, és már-már úgy döntök, hogy ezt a kihallgatást inkább kihagynám. Nincs hozzá kedvem. Kurvára nincs. A kabátomért nyúlok és hangos kopogással indulok el a kijárat felé, de a kanyarban egy határozott, erős testbe ütközöm. Nem kell ránéznem, már a parfümjének illatából tudom, hogy ez bizony Bennett. Aaron Bennett. Az ütő is megáll bennem.
[color=#c22973]- Te mit keresel itt? – teszem fel a kérdést egyenesen a szemeibe nézve. Nem lehet itt. Majdnem biztos vagyok benne, hogy nem lehetne, bár lehet, hogy már újra dolgozik? Nincs információm az elmúlt pár napról, amióta eljöttem tőle, bár abban sem vagyok biztos, ha ott laknék, akkor tudnék-e bármit is. Van egy sejtésem, lehet ő tudja, miért kellett megint bejönnöm. A múltkor már sejtettem, hogy nem úszom meg, mikor elejtette, hogy az ügyet újra megnyitották.
[i]- Nem tudom, gondoltam, majd szólnak, ha be kell mennem.
– vonok vállat, és szuszogok, a mellkasom még mindig baromi nehéz. Hátra lépek egyet, mert túl közel van ahhoz, hogy ne gondoljak a múltkori afférunkra. Ahogy megragadott, ahogy magához von és csókol, minden egyes érintésétől és a gondolattól a hideg is ráz. Lehunyom a szemem egy pillanatra és akaratlanul is kiül az arcomra egy halvány mosoly, de aztán ráeszmélek, hogy mi fog történni ott bent és máris visszaránt a jelenbe.
- Aaron, te tudsz valamit? Miért akarnak megint kihallgatni? – összefonom a karjaim magam előtt és úgy meredek rá. Nem vagyok nyugodt, kicsit sem, pedig annak a rohadt drognak pont az lenne a feladata, hogy enyhítse ezt az egészet. Tényleg kezd kimenni a hatása, de még mindig érzem kicsit, most azonban azt kívánom, bárcsak sokkal jobban érezném.
- Nem értem, miért nem lehet már lezárni ezt a kibaszott ügyet. – sóhajtom, és az égnek emelem a tekintetem. Wyatt tett arról, hogy egy nyugodt percem se legyen, miután meghalt. Azóta folyamatosan ki kell találnom mindenféle megoldást, leginkább arra, hogy hogy éljek túl. És akkor mikor már látok némi kis fényt az alagút végén, munkába állok, erre nem jön anyámtól ez a szaros telefon?!
- Cherry Sullivan? – Egy nő hangja hallatszik a sarokról, hallom, ahogy cipőjének sarka kopog a márványon, közelít. Na, egy nő. Legalább ez talán nem lesz olyan drasztikus...
- Jövök. – fordulok hátra, de még elnézek Aaron háta mögött, hogy mennyi esélyem lenne a menekülésre. Valószínű nem sok. Mindegy, akkor most már essünk túl rajta...
- Velem nem fognak sokra menni. – mondom és elfordulok, aztán lassú léptekkel indulok meg a nő után. – Te kint maradsz ugye? – A sarokról még visszafordulok. Kurvára nem akarom, hogy itt legyen, mikor ebből a teremből kijövök, mert ha a megérzésem nem csal, mindent tud. Kitudja, talán még a szoba is be van poloskázva... Bármit kinézek már ezekből.
Mély levegőt veszek, mielőtt még bemennék az oroszlán barlangjába, és ahogy belépek, kicsit meginognak a lábaim, így kénytelen vagyok megkapaszkodni az ajtóban. A picsába. Kihúzom magam, erőt veszek, és aztán becsukom magam mögött az terem ajtaját. Hm. Fasza lesz, érzem. Csend van, még a légy zümmögését is hallani lehetne, ha lenne... Túl akarok esni rajta, nagyon. Utána hazamegyek és két lehetőség van: vagy jól berúgok, vagy jól berúgok. Esetleg vegyítem még egy kis kokainnal. Szép is lesz. Csak haladjunk már!
- Itt írja alá, kérem. – szólít fel a nő, én meg odaoldalgok az asztalhoz, és aláfirkantom a papírokat. A tudatalattim azt súgja, hogy a nő csak adminisztrál, és ha ez tényleg így van, akkor nem sok jót sejtek...



avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Pént. Jan. 26, 2018 3:28 pm



CHERRY AND AARON




Ez a kihallgatás nem az én terepem, mármint nem tudok egyszerre lenni a kihallgató, és az érintett fél is, mondjuk abba biztosan beleőrültem volna, ha nem hív el Owen. A barátom tisztában van vele, hogy egyetlen dolgot nem viselek jól, ha kihagynak a saját ügyeimből. Az öcsém halála megváltoztatott mindent, és mindenkit a környezetemben. Az édesanyám a munkájába menekült, és engem istápolt, most valahogyan többször fordult elő, hogy „véletlenül” félrenyomta a telefont, és felhívott, máskor beállított egy tál étellel, ha nem jelentkeztem időben. A megszállottja lett a témának, hogy a széltől is óvnia kell, de nem tudtam érte hibáztatni, mert nem is olyan régen veszítette el az egyik fiát. Wyatt iszonyatos zűrt hagyott bennem is, éjszakánként felriadtam, és rászoktam arra, hogy magamban beszéljek a sírjánál. Kellett a visszaigazolás, a biztos tudat, hogy nem ment el teljesen, csak a teste már nincs jelen. A bűntudattal együtt kell élnem, de azt hiszem ez még feldolgozás alatt áll. A feje tetejére állt a kis világom, és ennek a közepét az elmúlt hetekben egy sötét szemű, démoni nő testesítette meg. Minden észérv az ellen szólt, hogy befogadjam, és a szárnyaim alá vegyem, de ekkor mindig azt láttam magam előtt, ahogyan a kórházban nézett rám. Elesett volt, nem látta a kiutat, és kellett egy támasz neki. A későbbiekben történt eseményeket kitöröltem volna, mert azzal az öcsémnek is ártottunk. Hozzányúltam a barátnőjéhez, és mocskosnak éreztem magam, mert a testvérem emlékét bántottam. Sokszor elgondolkodtam azon is, hogy miért gyengültem el az elmúlt hetekben, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz, csak részben. A gyászt a szüleim másképpen dolgozták, mint én, és talán az a titok, hogy unokájuk lett volna nagyobb kárt hozott volna a Bennett családra…engem megváltoztatott. A szívügyemnek tartottam a kicsik, és az elesett nők helyzetét, ki nem állhattam, ha ilyen ügyet kaptam, de előfordult nem is egyszer, hogy hasonlóba keveredtem. A drogok világában nem számít az áldozat, nem foglalkoznak vele, hogy kinek esik bántódása, ha a szer kell. A bandatagok háborúinak számtalan gyermek szenvedője akadt, akik nem éltek túl egy lövöldözést, vagy egy késelést. Abban a szempárban teljesült minden, és Cherry felkavarta a lelkemet, elszakította a béklyókat, és felébresztette az alvó oroszlánt. Láthatatlan kötelet vont maga köré, és odaláncolt, húzott maga után, és ezt nem szerettem volna. Nem szokásom függeni egy nőtől, de azon kaptam rajta magam, hogy lesem a vendégszobám ajtaját, de onnan már nem jön ki senki. Néztem én már mindent, még a hűtőben tartottam a szokásos egy üveg alkoholt, de én azóta egy kortyot nem ittam meg, és nem is akartam. Mélyen bánt, de túl kell rajta lépnem, és visszatérni a régi életemhez.
Az őrsre betérve körül kell néznem, mert Owen nem mondott pontos helyet, de azért csak nem tévedek el a munkahelyemen, hogy merre kell mennem. A karórámra pillantok, és a szőke üstököt lesem, de helyette valaki belém jön nagy lendülettel, és az nem más, mint a kis barna, aki a tornádóm lett. Mélyeket lélegzek, és kifújom a bent tartott levegőt. Eleinte némi hatásszünet, vagy képzavar áll be közénk, de aztán ő is ledöbben, és a nevemet rebesgeti el a két dús ajak. Mi a fenéért nem jöttem később, vagy egy órával hamarabb? Nem akarom látni, az egyik felem üvölt, mert megsértette a férfi hiúságot, de a másik nagyon is jól tudja, hogy annál nagyobb baklövést nem követhettünk volna el, ha hagyjuk, hogy megtörténjen.
- Igen, én vagyok az. – de olyan bután hangzik el, hogy a nevemet, meg a kilétemet kell bizonygatnom.
- Be kellett jönnöm, mert a főnököm kéretett. – hazudom neki, de ez részben igaz is. Semmi köze nem lenne hozzá, hogy mit keresek ezen a helyen, de Cherry soha nem tudta visszafogni magát, meg a kíváncsiságát sem.
- Biztos szólnak, a protokoll nem fog elmaradni. – suttogom neki, és engedem, hogy távolságot képezzen közénk. Én se akarom érezni a parfümje illatát, ha nem muszáj, mert nehezemre esik a két lépés messzeség is.
- Amit már mondtam neked Cherry. Az ügyet újra megnyitották, mert valami nem stimmel. Mit gondolsz én örülök neki, hogy az öcsémet bolygatják, és a másik srácot? – összeráncolom a homlokomat, és kezdek kiakadni a jelenlétén. Tényleg szép, még így is.
- Már mehetsz is. – az asszisztens suhan felé, én meg a hátam mögött keresztezem a kezemet, és a távolodó páros tagjait fürkészem. Nem sok kell, hogy feltűnjön a hiányolt szamár is.
- Owen…mi lesz akkor? Merre kellene mennem, és te fogod kihallgatni őt? – rázok vele kezet.


Bullshit, what are you doing here?

Zene | 727 |     | @


avatar
Bûnöldözés
Play by :
Henry Cavill
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogelhárítási részleg, osztályvezető helyettes
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Kedd Jan. 30, 2018 7:46 pm


Cherry & Aaron & Owen
A lezárt ügyeknek az a legnagyobb szépsége, hogy az esetek többségében azok is maradnak. A megoldás adott. A bűnösök rács mögött vagy a föld alatt, - attól függ, - de a lényeg, hogy mindenki elégedetten megy haza, mert aznap is sikeresen zárhattak. Aztán valami történik és az ember azon kapja magát, hogy egy névtelen telefonálóra bízza a következő lépését meg az eszement ötletére. Ilyenkor két teendőd van: vagy hiszel az ismeretlennek vagy hagyod a francba az egészet, és továbblépsz. Utóbbi választás esetén az a kis hang viszont továbbra sem hagy majd nyugodni, mert éppannyira lehet igaz az állítás, mint hamis. Egy más mezei ügy esetén magam is az továbblépő csoporthoz álltam volna, hiszen ki akar órákat vagy heteket azzal tölteni, hogy zsákutcából zsákutcába rohan, elfecsérelve minden idejét egy olyan dologra, ami akár lehet féligazság is. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy átvizsgáljuk tüzetesebben és bízunk abban, hogy nem kell még egy embernek a fejét az asztalba verni, amiért rabolta a drága idődet. Én sem voltam ezzel másképp, már csak Bennett miatt sem. Egy kezemen megtudnám számolni mennyi embert veszek emberszámba és akkor is kettőre koncentrálódna az egész, de elég ügyön dolgoztunk együtt ahhoz, hogy Bennettet tiszteljem, mint  ahogyan egy embert szokás. Szemtanúja voltam a fázisnak, amin keresztülment az öccse elvesztése miatt, így csak akkor tettem drasztikusabb lépéseket, amikor a heteken át tartó vizsgálatok során éreztem, hogy valami itt nem stimmel. Egy ügy újranyitása melós dolog, ami nem kívánt beszélgetéseket vont maga után, amit Bennett szüleivel ejtettem meg. Hamis reményeket felkelteni roppantmód felesleges lenne, itt viszont a probléma már valós volt, így a kellemetlenségekkel is számolni kellett. Mint például az egykoron már kihallgatott személyek újra elővétele. Sullivan kisasszony is ebbe a keretbe tartozott és bár elviselhetetlennek tartottam meg valahol irtó sunyinak is, így még inkább nem fűlött a fogom ahhoz, hogy egy légtérbe kerüljek vele. Aaron viszont a maga érdekében függesztett státuszba került, így a piszkos munka rám hárult, amiben nem tervezem a finomkodást az említett nőszeméllyel.
Egyre jobban pörögtek a gondolataim és a kihallgatás napjának elérkeztével ez rosszabbodott. Egyik szálat a másikhoz kötöttem és olyan összefüggésekre bukkantam, amik kezdetlegesen nem is illettek egymáshoz. Még a névtelen telefonálót is megpróbáltam lenyomoztatni, hogy megszorongassam egy keveset segítségkérés gyanánt, de felesleges próbálkozás volt: a telefonálás egy fülkéből történt, a környék pedig kameráktól mentes. Így miután erről letettem, jött a többi. És minél mélyebbre ástam magamat, annál inkább biztos voltam abban, hogy a korábban lezárt akta még korántsem ért véget.
Az épületben ebben az időtájban a szokásos nyüzsgés fogad, én pedig köszönéseket mellőzve haladok végig egyenesen a kihallgatóteremhez, de útközben Bennettbe botlok.
- Nem kellene itt lenned. - nem túl kedvesen állom a tekintetét viszonozva köszöntését, miután észreveszem a kíséret mellett haladó Sullivan lányt. - Remélem tudja a kis barátnőd, hogy jó nagy szarban van. - ötletem sincs mi zajlik kettejük között, de ha rajtam múlna már a kishölgy rég a rácsok mögött csücsülne, távol Bennettől a zavaros életével együtt. Nem egyszer fejtettem már ki mennyire nem viselem el, hogy ők ketten bármilyen úton is tartják a kapcsolatot, de ha a falnak beszélnék is értelmesebb elfoglaltság lenne.
- Maradsz veszteg. Miután vele végeztem, te jössz! - távolodok el tőle és az órámra nézek le ígéretem hangoztatása után.
- Meg nem akarlak a kihallgató közelében látni Bennett, világos voltam? Nem szívesen fokoznám a felfüggesztésedet, de ha ellenem játszol, megteszem. - figyelmeztetem őt és egy jelentőségteljes pillantást vetek felé. Nem kellemes őt kihagynom ebből az egészből, de az ő érdekében történik mindez. Így is már elég nagy bajban van, hogy ezt a nőt istápolja minden figyelmeztetésem ellenére is. Otthagyva őt indulok meg én is a terem felé, és ugyanezzel a lendülettel nyitok is be, ahol már a kedves hölgyemény fogad.
- Sejtem egyikünk sem örül az ittlétnek, Ms. Sullivan, szóval mielőtt belekezdenék, egy dolgot megígérhetek... - teszek egy lépést az asztalhoz, amelynek másik felén ő ül. - Addig nem hagyhatja el ezt a helyet, amíg a teljes igazságot meg nem kapom! - vágom le irataimat egy laza mozdulattal az asztalra és kinyitom az aktát, hogy az előző kihallgatás alatt készült helyszíni fotókat kipakoljam elé.
- Kezdjük is a legelején. Mesélje el nekem újra a baleset éjszakáján történteket. - indítok egy újabb esély megadásával, hogy adjon egy kis pluszt a történetéhez vagy netalántán az igazat mondja. Remélhetőleg arról sem feledkezik el, hogy egyszer ezeket a köröket már lefutották, így jó lenne, ha megerőltetné magát emiatt.  
music: Dangerous ● notes:  to troublemakers   ● words:728● ©️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Armie Hammer
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogügyosztály, vezetői pozíció
Hozzászólások száma :
65

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Kedd Jan. 30, 2018 9:59 pm

Owen & Ella & Cherry & Aaron


Mindenre felkészültem, de arra nem, hogy a mai napon még meg is állítanak. Mi lett volna, ha otthon maradok, és a tökéletes feleséget játszom? Minden bizonnyal rendben lettünk volna, de Owen zsebében már így is kinyílt a bicska. Mostanában átlépem a határokat, és meg sem bír regulázni, mert nem fogadok szót neki. Elegem lett belőle, már nem ugyanaz ez a védelmi felállás, és mióta az érzelmek is beleszólnak…már nem tudom, hogy mit tegyek. Liza balesete is megviselt, Hayden és ő babát terveztek? Nagyot nyelek, mikor a járőr rám néz, és a jogosítványomat kéri.
- Minek az? A kocsi nem azzal megy tudtommal. Ki nézi már? – sóhajtva túrok bele a táskámba, és felkutatom, de kénytelen vagyok kiborítani, és átturkálni a rejtélyes összeállításomat, de a legtöbb helyet a kéziratom foglalja. Erről sem szóltam neki, de felkerestem a kiadómat, és már úton van a nyomda felé a második gyermekkönyvem. Ki kellett írnom magamból a rosszat, a veszteségünket, melyet hidegvérrel csinált végig. Nekem a szívem szakadt bele, de ő még mindig a feladatot látta bennem, és nem a szerető nőt. Mit bizonyítsak még? Sóhajtva lelek rá a kis tasakra, és nyújtom át a biztos úrnak, aki nem repes az örömtől.
- Hölgyem a normális beszéd jobb lenne. – egy vicsorgást kap cserébe, míg ellenőrzi az adatokat, majd éppen belesüllyesztem az egyik sminkes szettemet az oldalsó zsebbe, mikor megköszörüli a torkát.
- Ez a jogosítvány lejárt Mrs. Cavanaugh. Már régen újat kellett volna csináltatnia. Kérem a többi papírját is. – felvont szemöldökkel pillantok rá, és bennem is felmegy a pumpa.
- Tessék? Az lehetetlen. A kórházból jöttem, ott megnéztem, és a dátum jó volt. Nem lát jól? – szalad ki a számon, de meg kellene bánnom, mert be kellett volna fognom.
- Szálljon ki. Most. – ellenkezhetnék, de már így is rosszul áll a szénám, ezért eleget teszek a kérésének, de amint kitárom az ajtót, máris odanyom az autóm oldalának, és hátrafeszíti a karomat.
- Ez….a jogaim? Mit gondol? – háborodok fel, és a bilincs a csuklómon kattan. Nagyszerű…ezt sehogyan se fogom kimagyarázni. A kocsim ott marad az út mellett, és a táskámmal együtt szállítanak át a rendőrbe. Díszkísérettel együtt megyek be az őrsre, de már hallom, hogy megy a telefonálgatás, és hogy a baj enyhe kifejezés arra, ami érni fog, ha erről tudomást szerez a drága férjem.
- Ugye ezt maguk sem gondolják komolyan? – érdeklődöm lágyabb hangon, de kár ezen agyalnom, mert meg sem állunk a központig. Az agyam zakatol, kicsit ideges is leszek, de már elindultam a lejtőn. Lejárt a jogsim, szondát ugyan nem fújtam, de feleseltem egy hivatali szervvel. A kezem elzsibbadt, nem tudom kinyújtani sem, szóval eléggé kellemetlen a kiszállás. Mindenki rám mered, egy-két ember felismer, most őszintén örülnék a pokol bejáratának, de nem történik semmi érdemleges. Felsétálunk a lépcsőn, és a folyosóra lépve azonnal egy ismerősbe botlok.
- Aaron….helló. – kínos mosoly kúszik az ajkaimra, de már jön is elém, hogy segítsen.
- Ő tudják kinek a felesége? – a fölényes stílusát nem kedvelem, de most nagyra értékelem, mert ha el tudja simítani, nekem már fél siker lesz.
- Igen, ezért szólunk neki. – ijedten vándorolnak a kékjeim Owen egyik legjobb barátjára, de megállunk egy kihallgatószoba előtt, és halkan kopogunk be rajta. A szívem a torkomban dobog, és némileg kihagy a légzésem is. Nem akarom….nem akarom. Ne legyen itt. Amint kitárul az ajtó, szinte össze is ütközöm a férjemmel.
- Jó napot Mr. Cavanaugh. Elnézést a zavarás miatt, de a feleségét letartóztattuk. – mondanám, hogy helló, de egy árva hang sem jön ki a torkomon.



576● zene ● to All

avatar
Média
Play by :
Amanda Seyfried
Kor :
28
Foglalkozás :
mesekönyvíró, könyvkritikus
Hozzászólások száma :
62

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szer. Jan. 31, 2018 3:33 am


To Ella & Owen & Aaron
I said whoo you’re a troublemaker, I said whoo a real troublemaker...
Kurvára nincs kedvem ehhez az egész rohadt kihallgatáshoz. Túl akarok rajta lenni, és hazamenni, hogy aztán benyakalhassak egy jó nagy üveg vodkát egy adagnyi „hernyóval” fűszerezve. Aaront sem értem, mit keres itt, biztos vagyok benne, hogy nem kéne itt lennie, sőt, egyenesen tilos lenne. Nem tudom, miért hadovál nekem folyton a szabályok áthágásáról, meg hogy mennyire fafejű vagyok és leszarom, ki mit mond, ha ő ugyanezt csinálja?!
- Á, a főnököd, értem. – Most komolyan azt hiszi, most jöttem le a falvédőről? Úgy teszek, mint aki elhiszi, amit mond, pedig több, mint valószínű, hazugság a válasza. Ellépek tőle, mint tudjuk, nagyon nem tesz jót nekünk, ha a másik közelében vagyunk, és jobb megelőzni a bajt. Bár nyilván nem itt fogja egyikünk sem leteperni a másikat, azért biztos, amit tuti alapon jobb óvatosnak lenni. Ki tudja, talán Aaron jelenléte egy csel. Ki akarnak játszani, vagy mit tudom én?!
- Nagyon jó vagyok a protokollban. – Halvány mosoly villan a szám szélén, és a szemeim forgatom. Esküszöm, fogalmam sem volt aznap este, mikor beültünk abba a nyamvadt autóba, hogy ennek ilyen következményei lesznek. Akkor nem teszem, nyilván…
- Vágom, de az a kérdés, hogy miért nyitották újra meg?! Nem hiszem el, hogy nem mondtak neked semmit… - megrázom a fejem, lehet, hogy megint túl megyek a határon a lepcses számmal, na de akkor sem gondolom, hogy Owen nem mondott neki semmit sem. Főleg, ha tényleg annyira jóban vannak… Egyértelmű, hogy nem akar semmit megosztani a dologról, de talán majd abban a teremben több dolog derül ki, és máris okosabb leszek a végére.
Hamar szólítanak, és az előbbi kis menekülési tervem szépen meghiúsult, de ha már itt tartunk: hát legyünk túl rajta. A nő után megyek, és még az ajtóból visszanézek Aaronre, aztán eltűnök a teremben. Aláírom, amit kell, és az asztalra helyezem formás fenekem. Tudom, hogy nem ide kellene ülnöm, de hát nem lehetne kicsit lazábbra venni a figurát?
- Mr. Cavanaugh mindjárt itt lesz, és akkor kezdhetünk is. – mondja, én pedig eltöprengek a néven. Ki az a Mr. Cavanaugh? Ismerősen cseng a név, de arcot már nem tudok párosítani hozzá… várjunk. Owen Cavanaugh?! Pf, anyukám! Végem. Nem ismerem az ürgét, eddig még csak az emberei hallgattak ki, de ahogy Aaron anno beharangozta, nem sejtek sok jót. Egy perc sem telik bele, nyílik az ajtó, és én lepattanok az asztalról, hogy aztán leüljek vele szemben, egy ártalmatlan mosoly kíséretében.
- Hát, igen, Mr. Cavanaugh, sokkal jobban örülnék, ha otthon lehetnék és ugh… - hamar meg is reked bennem a szó, mikor kipakolja a képeket elém, és inkább rá sem nézek, mert nem szeretném ezeket még egyszer látni. – Lehetne, hogy ezeket… elpakoljuk innen? – Inkább őt nézem, mintsem a fotókat a totálkáros kocsiról, a vérfoltokról meg a különböző számomra értelmetlen jelzésekről. Kegyetlen ez a módszer, és biztos, hogy nem fogom ezeket újra végignézni, mert a legutóbbi alkalommal is elhánytam magam a látványtól. Nem sok jót ígér a mondataival, azt aláírom, de az istenit, még mindig nem hiszik el, hogy nem tudok többet?
- Most azt várja, hogy ugyanazt elmondjam még egyszer, ami már kétszer elhangzott? Mert akkor megkönnyíteném a helyzetet, azóta se tudok sokkal többet. Nemhogy sokkal, egy fikarcnyival sem. – A hangom nyugodt, kerülöm a tekintetét, de az asztalra sem nézek a fotók miatt. Mélyet sóhajtok, hátradőlök a székben és keresztbefonom a karjaimat magam előtt. Végig pillantok a pasin, meg kell hagyni nem rossz préda, határozott, jó kiállású… Vajon elcsábítható? Egy-két szép nézés, érintés, elég lehet ahhoz, hogy meggyőzzem, nem tudok többet erről a kibaszott balesetről? Na jó, azért ez a gondolat mégiscsak erős kicsit, jobb, ha ezzel be sem próbálkozom, amúgy is itt van ez a másik nőcske is, még ha kettesben lennénk, talán… Szeretem olykor bevetni női bájaimat, de lehetséges, hogy Owennél nem működne a dolog.
Épphogy befejezem a mondatot, halkan kopognak az ajtón, én pedig hálát adok istennek, hogy megmentenek, bár amikor beállít egy rendőr egy nővel, akkor nem tudom, mit gondoljak. Végigmérem a nőt tetőtől talpig, majd elmosolyodom kicsit, amikor a járőr megszólal. Hát, felesége van, így akkor a csábítás talán már nem is játszik. Hát ez gyönyörű. Jól kezdődik…
- Ha zavarok, csak nyugodtan szóljanak… - vonok vállat és komoly arccal tekintek egyszer a kihallgatómra, másszor a feleségére. Azt hiszem, zűr van a paradicsomban...



avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szomb. Feb. 03, 2018 10:09 am



Cherry and Aaron and Ella and Owen



Cherry ittléte nem hat rám az újdonság erejével, de az igen, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. A pillantásom többször időzik el rajta, mint kellene, és nem tagadom, hogy elszorul a torkom, ha hosszabban kell a közelében maradnom, mint azt a hivatalos keretek engednék. A felháborodása nem érint meg, hiszen én figyelmeztettem a legutóbbi alkalommal, hogy nem zárult le a téma, de ő nem hitt nekem akkoriban. Owen telefonhívása idegességgel töltött el, és talán korán érkeztem, hogy összefutottam az egyik tanúval is, de itt kell lennem, mert megőrülök, ha nem tudom meg, hogy mi történt az öcsémmel. A kétértelmű megjegyzésektől kiráz a hideg, és nem is rajongok érte, hogy újra elővették, de éreztem legbelül, hogy valami nem stimmel.
- A főnököm igen. – köszörülöm meg a torkomat, és elnézek mellette, de az orromba szökik az a nyavalyás parfümillata, és azonnal reagálnék rá. A mellkasom megfeszül, és visszatartom a levegővételt, sőt áldom érte, hogy eltávolodik, mert annak beláthatatlan következményei lennének, ha még sokáig időzne a szemem előtt.
- Jobban megy neked a szabályok áthágása, nemde? – vonom fel kérdőn az egyik szemöldökömet, mert mindketten jól tudjuk, hogy hazudott odabent, és talán az első kihallgatója egy pitiáner szaru volt, nos Cavanaugh már nem kezdő, és ha kell azok a bizonyos kamerák is ki lesznek kapcsolva. Megkínozná-e? Fogalmam sincs, de már néha nem elég a szép szó, a saját bőrömön tapasztaltam meg.
- Nem tudom, és vagy hiszel nekem, vagy végre befogod a szádat. – már éppen megkérdezném, hogy szívott-e, mert feltűnően abnormális a viselkedése, de aztán egy nő tűnik fel a folyosón, és be is kísérik a különterembe. Az Ádám-csutkám feljebb vándorol, és gombóc nő a torkomba, mert nemsokára megjelenik az osztályunk vezetője, és nem repes az örömtől, hogy viszontlát idebent a munkahelyemen.
- A telefonban nem ezt mondtad Cavanaugh. – nyújtom a kezemet egy rövid kézfogásra, de a pillantásom egy percre sem ereszti az övét. Mit gondolt, hogy otthon fogok ülni a seggemen, ha Wyatt a kihallgatás tárgya? Öregem ott volt, mikor kiborultam a halálhírén, és ez nemcsak engem, hanem a szüleimet is meg fogja viselni, ha kiderül.
- Fogalma sincs róla, hogy miért hívtátok be, és jó lenne, ha engem is beavatnál, mert a legutóbbi kis halandzsa nyelvedből nem értettem sokat, de lehet már az én hallásom nem a régi. – nem fenyegetem meg, de kurvára nem tetszik, ha kihagynak az ügy részleteiből. Lehetek családtag, de Owen tisztában van vele, hogy pengeélen táncol, ha előttem akar titkolózni. Hiába áll felettem a ranglétrán, még simán bemosnék neki, ha úgy alakulna.
- Most azt várod el tőlem, hogy üljek idekint, miközben Wyatt a téma, és a baleset? Az sem biztos, hogy szóra bírod. – persze ez nem igaz, mert én vagyok az előszele annak, amit Owen Cavanaugh-nak neveznek, mégsem örülök, hogy a kispadra vagyok száműzve, mikor az első sorban kellene játszanom.
- Ó, most már így megy erre? Mit szeretnél elvenni még? Tudod, már rohadtul unom, hogy otthon kell ülnöm, és pszichológushoz járni. Nem a kedvencem… - mormogom az orrom alatt, de nem fogok a paranccsal szembemenni. A tarkómon átfűzve az ujjaimat hajtom előre a fejemet, és ülök le, mikor ő bemegy, és egyedül maradok. A gondolataim össze-vissza cikáznak, és már szeretnék a végére járni ennek. Vajon mi derülhetett ki, ami miatt most itt kell lennie Cherrynek? Megkerült volna a másik tag, aki a kocsiban ült? Idegesen járnak a lábaim, de ez nem tart sokáig, mert megjelenik egy járőr, és egy szőke hajú nő…ó ne. Szinte leesik az állam Ella láttán, és a bilincs. Felpattanok, és megállásra késztetném a bizottságot, de a férfi nagyon biztos a dolgában, és be is kopog a kihallgatóba. Nem bírom megállítani a bajt, és Owen az, aki kilép. A pillantásom kettőjük között cikázik, de egyelőre nem tudok semmit kiolvasni belőle. Owen robbanni fog, ha nem itt, akkor otthon, és nem engedhetem, hogy ismételten kezet emeljen rá…


Bullshit, what are you doing here?

Zene | 633|     | @


avatar
Bûnöldözés
Play by :
Henry Cavill
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogelhárítási részleg, osztályvezető helyettes
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szer. Feb. 07, 2018 2:25 pm


Cherry & Aaron & Owen
Magam sem repesek az örömtől, hogy újra ezen az ügyön kell pörögni vagy akár elővenni is. Szemtanúja voltam Bennett szenvedésének, és még egyszer ilyennek kitenni felelőtlenség lenne a részemről, mégis olyan változóknak lettünk tudatában, amik miatt kénytelen leszek őt beavatni. A kihallgatásra még időben érkezek, de még is így le kell hűtenem előtte partneremet, mert egyszer már ezt lejátszottuk, még egyszer nem fogom figyelmeztetni, hogy miképp fogja vissza az energiáját vagy a feleselést, amit egyáltalán nem tűrök.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezd a döntéseimet! - vágok vissza kételkedés övezte szavaira, végül eltekintek a folyosó másik vége felé, amerre majd a későbbiekben magam is tartani fogok.
- Elmondtam, hogy mindent megfogsz tudni, hogyha elérkezik annak az ideje. Addig itt maradsz és nem csinálsz magánakciókat, mert azokból kezd elegem lenni. - folytatom tovább, de az idő sürget, ő pedig úgy tűnik most vágyik arra, hogy sérelmeit a fejemhez vágja.
- Hűtsd le magad Bennett, mert rossz vége lesz. - figyelmeztetem, mert most már kezd túlmenni a határain, amit nem fogok sokáig tolerálni. Megbizonyosodva arról, hogy nem csak hallotta, hanem fel is fogta a szavaimat hagyom magára társamat, és indulok a kihallgatóba, hogy a kis pártfogoltjából húzhassam ki a tényleges igazságot. Ez viszont a kezdeti tervek ellenére úgy megy, ahogyan számítani lehetett rá, és egyből védekezésbe lendül azzal a szöveggel, melyet már nem egyszer és nem kétszer hallottam.
- Milyen meglepő. - jegyzem meg cinikusan, de eszem ágában sincs elvenni előle a képeket, helyette közelebb lépek az asztalhoz, és nyomatékosítva szavaimat helyezem mutatóujjamat az egyik fotóra. - Nem érdekel, hogy mennyiszer mondta el ugyanazt a sztorit, ha kell ötször vagy hatszor is elfogja, amíg a végére nem járunk ennek az ügynek. Szóval kezdjen dalolni. - sürgetem őt, de mielőtt bármilyen beszélgetésbe is belekezdhetnénk, kopogás szakítja félbe a kihallgatást és az ajtó nyitódása után Ella jelenik meg, kezén a bilinccsel. Élesen beszívva a levegőt rugaszkodok el az asztaltól, és indulok meg az ajtó felé, hogy a feleségem hátára simíthassam tenyeremet ezzel is egyfajta lendületet adva neki arra, hogy minél kevesebbet tapasztaljon a kihallgatásból, ami ha így folytatják a körülöttem lévők, nem fog sokáig tartani.
- Maga marad, te meg velem jössz. - tessékelem ki a szőkeséget, és megragadva a karját vonom őt félre. - Mi a fenét műveltél, Ella? - visszafojtott idegességgel mélyedek el a kék szempárba, de a karját nem engedem, mégis testemmel védelmezően eltakarom őt az emberek elől. Tudom, hogyha még ebbe most is belemegyek, akkor ennek a napnak sosem lesz vége, így egy sóhajjal fojtom vissza kitörni készülő haragomat, és csak ezután enyhítek a szorításán. - Otthon megbeszéljük, erre most nem érek rá. - teszem hozzá nyugodtabban, és egy szőke tincset a füle mögé helyezek, hogy ezután a füléhez hajoljak. - Meg ne próbálj még egyszer így megalázni, világos voltam? - a szemeibe nézek ezután, és a kezemmel eközben az őt kísérő férfi felé intek.
- Keressen egy üres termet a feleségemnek, ahol megvárhatja, amíg végzek. Ne mozduljon mellőle, és vegye le róla az átkozott bilincset. - utasítom, majd még egyszer Ellára nézek, mielőtt visszasétálhatnék a kihallgatóba.
- Hol is hagytuk abba? - teszem fel a Sullivan hölgyeménynek a kérdést, aztán az előtte lévő képekre siklik a tekintetem. A helyszíni fotók a valóságot festik le ebben a formában, és nem véletlenül hagyom őket figyelme középpontjában vagy veszem figyelembe, hogy mennyire rosszul érintik őt a múlt történései. - Tudni akarom hol voltak a baleset történése előtt, kiknek a társaságában volt, mindent! - adok még egy esélyt neki arra, hogy belekezdjen, mielőtt én állok neki a kérdések feltevésének, ami a jelenlegi idegállapotomat tekintve egyáltalán nem lenne szerencsés. Legfőképp azért sem, mert már nem csak Bennett miatt jártathatom az agyamat, - meg a számat is, - hanem Ella is most kavart be a hirtelen feltámadt kalandvágyával.  
music: Dangerous ● notes:  to troublemakers   ● words:625● ©️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Armie Hammer
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogügyosztály, vezetői pozíció
Hozzászólások száma :
65

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Pént. Feb. 09, 2018 6:44 pm

Owen & Ella & Cherry & Aaron


Nem szoktam panaszkodni, és általában kedvesen állok az emberekhez is, de ma már nincs kötélből az idegrendszerem. Az eltelt hetekben Liza eltűnése, a férjével való konfrontálódás az én hangulatomra is rányomták a bélyeget. A könyvkiadóm késlelteti a mesekönyvem megjelentetését, és még a jogosítványom is lejárt, ami nem éppen túl kedvező rám nézve. A járőr nem éppen rossz hangnemben kért, csak én már úgy voltam vele, hogy valakinek oda akartam szúrni. A látszatházasságom összekeveredett a valósággal, és ott tartottam, hogy menekülni akartam, vagy meghalni. A rendőrautóban már bánom, hogy akkora volt a szám, de már késő lenne visszakozni, mert a végzetem felé tartok. A garatom összeszűkül, és a felkaromat simogatnám, ha nem kötne gúzsba a bilincs, és a vele járó zsibbadtság a felső végtagomban. A gondolataim szárnyán eljutok az Owennel való ismeretségem elejére. Az erdőben megmentette az életemet, de már akkor is elvett tőlem valamit, csak nem vettem észre. Szerelmes voltam-e belé? Egy időben közelebb kerültünk, és már ő is másképpen viselkedett velem, de mára egy egész szakadék ékelődött közénk. Valamilyen szinten megőrjített, és kordában tartott, de nem eléggé ahhoz, hogy a szabadságvágyam ne térjen vissza olykor-olykor. A megsemmisülésem akkora éri el a tetőpontot, mikor a központ előtt állunk meg, és szépen felkísérnek a lépcsőn, nem egy ismerős szempár láttára. A férjem gyűlöli, ha rossz színben tűnik fel a kollégái előtt, még ha ezt tetézem a saját bűnömmel is, akkor lehetséges, hogy ma este egy pofonnal leszek gazdagabb. Eleinte nem értettem, hogy honnan tör fel belőle ez a sok negatívum, de aztán rájöttem, hogy Owennek olyan démonjai vannak, akikkel nem tudom felvenni a harcot. Bántanak, és belém marnak, aztán minden enyhül, mint a vízbe ejtett kő után a felszín elsimulása. A folyosón lehajtom a fejemet, de Aaron az, aki megszólít. Egy kis remény még felcsillan, hogy elmenekülhetek, de ő sem elég tökös, hogy megállítsa a tornádót, és farkasszemet nézzek a Védelmezőmmel, aki egyben a síri fogolyőröm. Az ajtón való bekopogás után nem is kell sok idő, hogy kitáruljon az ajtó, és kijöjjön rajta a szőke úr, akihez most már testileg is tartozom, mert ő vette el a szüzességemet, és mással az eltelt években nem is folytattam szexuális viszonyt. A bilincs csak tetőzi a bajt, de a járőr előttem hajthatatlan, és közszemlére akar tenni, mint egy gyilkost. A pillantását kerülve az uramnak szökkenek utánuk, és a hátamon érezhető remegés fut végig, mikor a tenyerét rám illeszti, és egy másik terembe vezettetne be, de még időben ránt el, és fájón húz magával egy félreeső helyre.
- Lejárt a jogosítványom. Vétkeztem, mert emberből vagyok. – állom a rideg kékséget, de belül már reszketek attól is, ha szembe kell szállnom vele. Nem ilyen fából faragtak, de mellette már megtanultam, hogy mikor beszélhet egy nő, és mikor nem.
- Nem mehetek haza, letartóztattak. – mondom ki az evidens felvetést, mert bármekkora vezető is legyen, ettől még behoztak, és amíg nem vallottam, addig innen ki nem teszem a lábamat. Megkönnyebbülnék, hogy ennyi volt, de ekkor jön a tőrdöfés. A gyengédnek ható mozdulat sokat elárul a személyiségéről, és mikor a fülemhez hajol, és megérzem a meleg leheletét az arcomon, akkor megugrik a gyomrom.
- Világos, többet nem fordul elő Owen. Sajnálom. – tekintenék el, de nem engedi, és érezteti, hogy itt is ő van fölényben. A férfinak intve szépen elvezetnek, és csak abban reménykedhetek, hogy az előző ütés nyomai már nem látszanak, mert ha képes volt lelökni a lépcsőn, akkor arra is képes, hogy nagyobb kárt tegyen bennem. Igen, határozottan örültem volna, ha ma estére a rácsok jelentik a biztonságot nekem, és nem a közös családi fészek.
/Köszönöm a játékot skacok Very Happy /



592● zene ● to All


avatar
Média
Play by :
Amanda Seyfried
Kor :
28
Foglalkozás :
mesekönyvíró, könyvkritikus
Hozzászólások száma :
62

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szomb. Feb. 10, 2018 4:09 am


To Ella & Owen & Aaron
I said whoo you’re a troublemaker, I said whoo a real troublemaker...
Aaron ittléte csak hab a tortán, bár sejthettem, hogy ez lesz. Miért is maradna ki belőle?
- Lehet, hogy az jobban megy, de szerintem te sem vagy teljesen ártatlan, ha már itt tartunk – vonok vállat és egy apró mosoly villan a szám sarkában. Nem hiszem el, hogy nem tud semmit. Komolyan, ha kamuzik, jól csinálja, ha meg nem… akkor meg nem értem, hogy nem derítette még ki? Eddig úgy ismertem, ha valami hajtja, azt nem hagyja annyiban.
- Jól van, akkor majd kiderül, Aaron… - csóválom meg a fejem és aztán bemegyek a terembe, ahol hamarosan el is indul az újbóli felesleges körök futása. Most már tényleg kurvára kezd idegesíteni az egész helyzet, meg az, hogy titokzatoskodnak itt nekem Owen is meg Aaron is. Miért nem lehet elmondani, hogy mi a franc folyik itt, és miért nyitották újra meg az ügyet? Ideges vagyok, az asztalon dobolok, és kerülöm a tekintetemmel a képeket, mert tényleg nem bírom nézni őket.
- Ha vesztegetni akarja az idejét, Mr. Cavanaugh, hát vesztegesse. Kurvára nem tudok semmit. – vágom a szavakat az arcába, és megingatom a fejem. – Ezt ne írja le. Káromkodást ne rögzítsen, vagy csillagozza ki! – mosolyodok el, mikor a bőszen gépelő nőre emelem a tekintetem.
- Oké, tehát volt ez az éjszaka, ahol beültünk Taylor kocsijába és elindultunk autókázni. Aztán bumm… - artikulálok merő ártatlansággal, majd folytatom - … egyik pillanatról a másikra nem emlékszem semmire. Komolyan. Most esküszöm, hogy nem viccelek, én nem értem… Én vagyok az egyetlen, akit itt elő lehet venni az ügyben? Mégis miért nem kerítik elő Taylort? Talán ő többet tud mondani, de ha még arra sem képesek, hogy megkeressék, akkor mégis mit várnak? – Nem vágom, hogy lehet olyan jól eltűnni a föld felszínéről, hogy a rendőrség nem találja meg azt a nyomorultat? Egyszer kerüljön csak a szemeim elé, biztos megölöm. Némi együttérzést azért ténylegesen mutathatna az irányomba, ha már ketten voltunk olyan szerencsések, hogy túléljük ezt a kibaszott balesetet.
Mikor kopogtatnak, fél pillanat kell ahhoz, hogy fellélegezzek kicsit, ugyanis Owen feleségével térnek be bilincsben, amire pimasz mosolyt villantok. Míg kimegy a teremből, az adminisztrátor nőhöz fordulok.
- Ki kellene mennem a mosdóba. – emelem a tekintetem az adminisztrátor nőre, majd fel is pattanok, és a táskámat is magammal viszem. Nem érdekel, ha megállít, és ahogy kiérek a teremből, jobbra, majd balra pillogok.
- Jövök mindjárt, egy percig se aggódjon senki. Csak pisilek. – pislogok Aaronre, aztán elindulok a mosdó felé, ami három ajtónyira van. – Hátha addig eszembe jut valami kibaszott részlet a balesetről –emelem égnek a tekintetem, majd becsukom magam mögött az ajtót. Megállok a tükör előtt és az arcomat mustrálom. Mélyeket lélegzem, a kezeim remegnek az idegességtől, és egy pillanatra a falnak vetem a hátam.  Nem bírom nézni azokat a hülye képeket. Iszom a csapból egy kortyot, és aztán a kezem a táskámba csúsztatom, hogy egy nyugtatót vegyek be, amit még a múltkor Aaron fürdőszobai szekrényében találtam. Persze, hogy elcsórtam. Jól jön az néha: például most! Lenyelem, majd mély lélegzetet véve húzom ki magam és indulok vissza, miután megbizonyosodtam arról, hogy szökésre nincs lehetőségem a mosdóból az ablakok mérete miatt. Essünk túl rajta…
Aaron tekintetébe fúrom az enyémet, mikor kilépek és el se engedem addig, míg el nem haladok mellette. Áruló… Elhúzom a szám, aztán visszamegyek a terembe és újra leülök a székre. Az egyik képre meredek, ahol mindenféle takarás nélkül van lefotózva az összeroncsolódott autó, a másikon meg Wyatt, de abszolút felismerhetetlen.
Mélyet sóhajtok a kérdésre. Jól van. Gyerünk Cherry, szedd össze magad.
- Piáltunk. Wyatt, Taylor, Alex és én. Alex lakásán. Aztán elindultunk, és egy hirtelen ötlettől vezérelve… kitaláltuk, hogy mekkora buli lenne egy kis ámokfutást rendezni a városban. Taylor kocsijával. – teszem hozzá a végén, még mielőtt elfelejteném. Azt mondjuk nem tudom, mi a szarért titkolom még mindig, hogy a kocsi igazából az apámé volt?! A seggét akarom menteni talán? – Ezután már semmi nincs meg. Csak egy-két kanyar, meg az ütközés. Aztán se kép, se hang – fejezem be, és hátradőlök a székbe, keresztbevetem a lábaim és Owen arcát figyelem.
- Most már előrébb van? – Mondjuk az rohadtul érdekel, hogy miben? Mi után kutakodunk és mi az, ami miatt megint itt ülök? – Kész vagyunk? – érdeklődöm, de valami azt súgja, hogy koránt sem fejezte még be a kérdezgetést. Unott arccal bámulok magam elé, és megnyalom az alsó ajkam. – Lehet jobban járna, ha inkább a feleségével foglalkozna egy kicsit. – A szám széle megrándul, aztán összefonom a karom magam előtt, és várom, hogy mégis mi jön még?!


avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szer. Feb. 14, 2018 1:19 am



Cherry and Aaron and Ella and Owen



Nekem ez így túl soknak bizonyul, hogy még a drágalátos barátom is csendre int, amit nem tesz jót az idegeimnek sem. Hetek óta otthon kell, hogy üljek, mert fel vagyok függesztve hozzám nem méltó módon, és a legnagyobb elfoglaltságom, hogy elmegyek boltba, meg az edzőterembe, néha beiktatom, hogy meglátogassam a szüleimet, és otthont nyújtsak egy-egy eltévelyedett báránynak, mint Cherry Sullivan, aki eléggé ki tud hozni a sodromból. A benti légkör tuti nem túl kényelmes, látom, mikor megjelenik Ella is, hogy mindez csak hab a tortán, és ha lehet abszurd, akkor valóban azzá válik, mert mekkora volt az esély arra, hogy behozzák Owen feleségét valamilyen kihágás miatt? A tenyerembe temetem az arcomat, miután egy külön sarokba szökken a párocska, és élesen szívom be a levegőt, mikor ismételten kinyílik az ajtó, és most már a barnaság is csatlakozik az amúgy sem hétköznapi szituációhoz. A mosdó irányába tart, nem szólítom le, úgy kellene tennem, mintha nem is ismernénk egymást, de ez nehéz lesz annak fényében, hogy megosztottam vele néhány napig a lakásomat, és a kisasszony vissza nem élt a vendégszeretetemmel. A helyzet azonban az, hogy érzékelem a pillantását, szinte lyukat éget a hasamba, mikor elhalad mellettem. A félelem legkisebb szikrája nélkül viszonzom, és követem egészen az ajtó becsukódásáig. Ellát eközben bekísérik egy másik kihallgatóba a járőrrel együtt, és mondanom sem kell semmit, mert Owen a plafonon van. A nejét ki kellett volna hagyni ebből a képletből, de nem sikerült. Én megértem, hogy néha elszáll az agya, de mióta tisztában vagyok azzal, hogy el is jár a keze, ha nem bírja kontrollálni a dühét, sajnos úgy érzem, hogy felelősséget kell vállalnom a drága Mrs. Cavanaugh testi épsége miatt is. Nem fogom hagyni, hogy bántsa, mert tudom, hogy Owen utána megbánja, de aztán lehet, hogy a legközelebbi alkalom már késő lesz. A házasságuk valódiságát nem kérdőjelezném meg, ha nem tudnám az igazságot Elláról, vagyis csak félig…védelem alatt áll, és ez nem más, mint a legjobb barátom egyszemélyes hadseregét jelenti. A folyosón elhaladó embereket lesem, néha megpillantok egy-egy kollégát, de rohadtul nem vagyok olyan hangulatban, hogy szórakoztassam a jó népet, így reménykedem benne, hogy senki nem fogja megkísérelni, hogy mégis szóba elegyedjen velem, de aztán a semmiből érkezik a nagy csoszogás, és lám a teljes leforrázás képlete most testesül meg előttem a szüleim képében.
- Aaron. – anya nincs is annyira ledöbbenve az ittlétemen, mint én az övékén. Apa nem fest valami jól, és anya sem túl életrevaló, de egy gyenge mosolyra futja tőlük. Felpattanok azonnal, és két puszit nyomok az arcára, aztán az idősebb Bennett-tel kezet fogok.
- Mit kerestek itt? – szökik ki a számon a kérdés, és átengedem a székemet, hogy anya leülhessen.
- Sajnos nem beszélhetünk még róla, de nemsokára megtudod. – paskolja meg a vállamat az apám. Anya csak néz maga elé, és néha idegesen pillant az ajtóra.
- Owen hívott titeket ide, vagy ki? – szalad fel az egyik szemöldököm, de már az is baj szerintem, hogy kérdéseket teszek fel nekik. Nem bánnám, ha valaki végre felvilágosítana róla, hogy miért kellett újranyitni az ügyet, miért nem stimmelnek a tanúvallomások, és miért érzem azt, ha ennek a napnak a végére érünk, akkor alapjaiban fog megváltozni az életem.
- Ő hívott, de még várnunk kell a kihallgatások miatt. A beosztásomat is át kellett szerveznem, és az anyád is egy hete otthon van. Nincs kedved átjönni ma este Aaron? Jót tenne, ha együtt lennénk egy kicsit, amolyan régi szokás. – az apám mindig értett ahhoz, hogyan is tereljen, de felnézek rá, és eszem ágában sincs ágálni vele.
- De, lehet róla szó. Anya ne hozzak valamit? Nagyon sápadt vagy. – szólalok meg halkabban, mire végre rám néz, és a kezét nyújtja, hogy megfoghassam. Összefűzöm az ujjainkat, és veszek egy mély levegőt. Basszus ez már csak egyre rosszabb lesz, hogy ők is bele lettek keverve.


Bullshit, what are you doing here?

Zene | 627|     | @


avatar
Bûnöldözés
Play by :
Henry Cavill
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogelhárítási részleg, osztályvezető helyettes
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szomb. Feb. 17, 2018 12:42 pm


Cherry & Aaron & Owen
Egyre inkább csak frusztrál a helyzet valóságának jelenléte. Az ügy lezáratlansága és az újonnan szerzett információk, melyeknek birtokában elég kevesen vagyunk. Nem sok bizalmassal büszkélkedhetek, és Aaron valahol az évek során nem csak a partneremet testesítette meg, hanem azt a személyt is, akire az életemet is rábíznám. Az egyedüli személy a bolygón kiről így vélekedek, és azok az információk, melyek most teherként a vállamat nyomják mégsem kerülhetnek ki még az irányába. Rajongástól mentesen próbálom őt féken tartani és megértetni vele, hogy vannak olyan ügyek, melyekhez nincsen hozzáférése. Nem feltétlenül a pozíciója gátolja meg ebben, hanem a személyes kapcsolódása az ügy végkimeneteléhez, ami több úton is szerteágazik, így eszem ágában sincsen beavatni őt addig a pillanatig, amíg annak nem érzem szükségét.
Cherry kihallgatása nem mutatja ellentétét annak, amit jómagam is elképzeltem az első adandó alkalommal, ez viszont édes kevés nekem. Ha szóról-szóra ugyanazokat az információkat kapom vissza, amikről már idestova hetek óta tudok, azzal nem megyünk semmire. Érzem, sőt tudom, hogy valamit eltitkol, ezt pedig képtelen vagyok tétlenül végignézni.
- Vigyázzon a szájára, kisasszony. - figyelmeztetem őt kezdetben, mert nem viselem el az ilyesfajta megnyilvánulást, amíg velem társalog. A kellő tisztelet megadása elhanyagolhatatlan a mi esetünkben, és ha én sem kapom meg azt, amit megérdemlek, ő vele sem vagyok hajlandó másképpen bánni. - Azzal ne törődjön. Az egyetlen dolga, hogy koncentráljon a kérésemre és ne kalandozzon el olyan irányba, amihez semmi köze. - teszem hozzá karjaimat összefűzve a mellkasom előtt, mielőtt azonban továbbhaladhatnánk, megzavarnak és nem is akárki teszi azt meg. Pillanatok kérdése, hogy elboruljon teljesen az agyam, mégis egy élesen beszívott levegő után fáradok ki a teremből, hogy számon kérjem a feleségemet és az itt tartózkodásának körülményeit. Nem sokat időzök ezzel el, mégis eleget ahhoz, hogy Cherry átmeneti menekülőre fogja a dolgot. Az otthon történő folytatás ígéretével zárom le Ellával való beszélgetésemet, ezután viszont fejben ismét az ügyre igyekszem koncentrálni és ennek a fontosságára. Mindez viszont eléggé nehezen megy, amikor legszívesebben felrúgnál valamit. Orrnyergemet összecsippentve térek vissza itt tartózkodásom eredeti okára, vele együtt pedig a gondolataimhoz is, és a kérdésekhez, melyeket fel kellene tennem annak érdekében, hogy tudjunk haladni is valamilyen irányba. Habár bizalmatlanságom Cherry irányába több, mint egy egyszerűen felmerült érzelem, nem engedhetem, hogy alapjáraton megformált ítéleteim elferdítsék a valóságot.
Lassan kezd bele újabb információk közlésébe, én pedig két tenyeremmel az asztal lapját támasztom, hogy tekintetemmel a képekre koncentrálódjak egy röpke másodpercre. - Csak alkohol volt vagy keverték valamivel? - teszem fel első kérdésemet elmondása után, hogy ezen az úton is körbejárjam az ügy részleteit. Mindent pontossággal fel kell vezetnem, köztük a magukhoz vett butító kellékeket is, hogy ezek mennyire voltak rájuk befolyásoló hatással. - Szóval maga, Alex, Taylor és Wyatt. Ki vezette az autót? - folytatom tovább az érdeklődést egy pillanatra sem megszakítva vele a szemkontaktust. - Felvette azóta a kapcsolatot Taylorral vagy fordítva bármilyen formában? - tisztában vagyok vele, hogy az előbb épp az ellenkezője miatt mérgelődött, mindenesetre nem kívánom figyelmen kívül hagyni, hogy értekeztek a baleset óta vagy legalábbis megpróbáltak. A kapott információkat tekintve viszont erre esélyt nem látok. A fejemet ingatom a kérdéseinek hadára, és most elrugaszkodok az asztaltól, hogy egy éles levegő beszívása után gátat szabjak az idegeimnek. - Közel sem vagyunk készen. És a feleségemet még egyszer ne említse. Világos voltam? - figyelmeztetően szegezem rá tekintetemet, majd megragadom az üres szék támláját, és így folytatom tovább, egy a nyugalomra koncentrálódott sóhaj után. - Elég jól ismerte az említett személyeket? - kíváncsiságom abból fakad, hogy vajon kiismerte őket annyira, amennyibe belefér még az egész, ami miatt itt vagyunk. Valahol még mindig elég nehézkes felfogni, hogy az egész csak egy megjátszott baromság volt, már csak Aaron szempontját is nézve a történetben. Nem lesz egyszerű vele megértetni, hogy elég valószínű az öccse életben van, miután annyi mindenen keresztül ment, és nagy nehezen feldolgozta a történteket. Ezért sem fogom előre jártatni a számat, mert kitenni őt ennek nem lenne bölcs döntés a részemről.
music: Dangerous ● notes:  to troublemakers   ● words:646● ©️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Armie Hammer
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogügyosztály, vezetői pozíció
Hozzászólások száma :
65

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Hétf. Feb. 19, 2018 12:08 pm


To Owen & Aaron
I said whoo you’re a troublemaker, I said whoo a real troublemaker...
Tudom, nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy kellene beszélnem a hivatalos helyeken, de mentségemre szóljon, hogy a kis adag tudatmódosító jelentősen hozzájárul ehhez. Persze ezt nem fogom Cavanaugh orrára kötni, ha nem szúrja ki, akkor nem mondom, van némi baj az „orrával”. Mondjuk elég gyenge már a hatása a cuccnak, így talán ennek is betudható a szerencsém.
Ideges vagyok, nagyon is, és ezt a remegő kezeim bizonyítják is. Nem szeretek semmiféle ilyen kihallgatáson résztvenni, főleg akkor, ha erről az ügyről van szó és tudom, hogy nem sok értelme van újra és újra felelevenítenem a baleset éjszakáját.
- Koncentrálok, koncentrálok – mantrázom a kérést magam előtt, de a képek még mindig nem járulnak ahhoz hozzá, hogy ne kapjon el a rosszullét. Picsába. A kopogás megzavar, mielőtt még bármit is mondanék és ezzel együtt megkönnyebbülve fújom ki a levegőt. Egy pillanatra már azt hiszem, Aaron nem bír magával odakint és bekéredzkedik, vagy valami hasonló, aminek aztán végképp nem örülnék. A szőkeség láttán azonban megkönnyebbülök kicsit, és amíg Owen kifárad a teremből, kapva kapok az alkalmon, hogy én is kislisszoljak egy esetleges szökési kísérlet indíttatására. A folyosón le sem veszem a tekintetem Aaronről és a szemeim üzennek neki, miszerint elegem van az egészből és haragszom is rá, amiért titkol valamit. Biztos, hogy titkol, és ez baromira idegesít.
Bekapok a mosdóban egy nyugtatót, ami remélhetőleg hamar hatni fog, mert már egész testemben remegek az idegességtől, és lám, mikor kilépek a mosdó ajtaján, az egész Bennett-família ott áll, mire egy pillanatra elkerekednek a szemeim. Na jó, ebből elég, mi a tököm történik itt? Összefut a szemöldököm és halkan csukom be magam mögött a mosdóajtót mikor aztán minden szem rám szegeződik, és egy pillanatra nem tudom, kellene-e mondanom bármit is, de a Bennett anyuka elég komor és mérges tekintettel mered rám. Ahogy mindig is. Végül úgy döntök, inkább nem szólok egy szót sem, csak élesen beszívom a levegőt és komolyan nagyon kell türtőztetnem magam, hogy ne szóljak oda semmit. Becsapom magam mögött a terem ajtaját és aztán visszaülök a helyemre.
- Amúgy itt kint mi a helyzet? Családi találkozó? – érdeklődöm Mr. Cavanaugh irányába ideges tekintettel, de megpróbálva nyugodtan viselkedni. Na jó, ezen minél hamarabb túl kell esni, mert elegem van az egészből, és rohadtul úgy érzem, hogy itt mindenki be van avatva a dolgokba, csak én nem. Elkezdem tehát részletezni a dolgokat...
- Persze, hogy kevertük. Azt ne kérdezze mivel, mert már nem tudom – vonok vállat, és itt kattanok egyet, mert teljesen elegem van mindenféle tagadásból. Már nem érdekel az egész, csak essünk már túl rajta. Owenre nézek és habozás nélkül válaszolok a következő kérdésre, de most komolyan itt járunk?!
- Hogyhogy ki vezette az autót? Azt hittem ez nyilvánvaló volt... Wyatt – nézek a szemébe és értetlenül állok a kérdés előtt. Ezt eddig kihagytuk, kurva érdekes... – Nem – válaszolok erre is határozottan. – Persze, próbáltam felkeresni, de miután a közösségi oldalakról is eltűnt és a telefonja is elérhetetlen, nos... így csak bombáztam rá jó pár üzenetet, amiben elküldöm a jó édes... – abbahagyom és halványan elmosolyodom, mielőtt befejezném – melegebb éghajlatra, amiért nekem kell végig vinnem egyedül ezt az egész mizériát. Elhiheti, nem érzek az irányába különösebb melegséget, mert egy kanál vízben meg tudnám fojtani. – Elszakad kicsit a cérna, mert ez a téma még mindig felhúz. Hogy lehet úgy eltűnni a föld felszínéről, hogy még a rendőrség sem tudja előkotorni?! – Meghalt talán? Erre is gondoltam már egyébként – érdeklődöm, mert végtére is, a baleset után nem találkoztam vele, csak közölték, hogy ő életben maradt. Csendben maradok, mert félő, hogy a kelleténél jobban megeredt a nyelvem, de nem tudok mit csinálni, ha egyszerűen ez a téma minden egyes alkalommal felidegesít. Na meg ahogy látom, gyenge pontra tapintottam itt Owennél, szóval jobb lesz, ha most tényleg befogom kicsit. A nyugtató hatni kezd és érzem, ahogy ellazulok kicsit végre. Már kellett...
Kérdés kérdést követ, kibaszott vallatás az egész, de most tényleg mások a kérdések, mint eddig és ez furcsa nekem.
- Persze, hogy jól ismertem. Melyikükre gondol? Alexhez mondjuk nem álltam annyira közel, de a másik kettőt... hm, hát igen, elég közelről ismertem őket – jelentem ki határozottan és érdeklődve tekintek fel Owen Cavanaughra... Egy perc néma csend következik és elgondolkodom a dolgon, hogy talán véget vethetnék mindenféle kérdezősködésnek azzal, hogyha elmondom, hogy a kocsi az apámé volt. Ez érdekes információ lehet egyáltalán, vagy teljesen mellékes?
- A kocsi nem Tayloré volt, hanem az apámé – artikulálom a szavakat lassan, magam elé meredve. Hát itt van, elárultam azt a kurva nagy titkot, amit eddig rejtegettem az apám seggének védése érdekében, de azok után, amit velem csinált, nem érdemli meg, és az sem izgat, ha ezek után a rendőrség következő útja a Sullivan-házhoz vezet majd. Ennél többet komolyan nem tudok, és most már csak haza akarok menni... Semmi mást nem akarok, csak egy kis nyugalmat, bassza meg!


avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Csüt. Márc. 01, 2018 5:03 pm


Cherry & Aaron & Owen
Minél mélyebben mászunk bele az ügy részleteibe, annál abszurdabbá válik annak kimenetele. Még mindig nehézkes feldolgozni, hogy nem úgy történtek a történtek, ahogyan azt a lezárt akta korábban már tartalmába foglalta. Eleinte szkeptikus voltam a telefonáló információval kapcsolatban. Ki ne lenne az? Legszívesebben képen röhögtem vagy töröltem volna a csávót, de nem volt rá lehetőségem. Mindezeken a féligazságoknak tűnő baromságokon kellett haladnunk tovább, mert nem volt más választásunk, mint utánanézni, bárhogy is kételkedjünk az elhangzott szavakban. Ilyen esetekben 50-50% az esély arra, hogy az adott fél igazat avagy hazugságot mond. Ugyanannyi lehetőség van megváltoztatni egy lezárt ügy végkimenetelét, mint időt pazarolni egy nagy kupac baromságra, amivel úgy gondolta egy ember, hogy nagyon jól lehet szórakozni. Nem egyszer történt már meg, hogy az ilyen névtelen bejelentések nem vezettek sehova sem, csak a rengeteg papírmunkához. Mondanom sem kell, hogy az már nem volt annyira szórakoztató az illetőnek, amikor megjelentek az ajtajába. Ebben az esetben viszont senkit sem tudtunk volna előhúzni, hiszen minden nyomott eltüntetett maga után. Hiába a dolog tudatlansága, egyszerűen utáltam, hogy ilyenekkel is el kell ütni az időnket, ahelyett, hogy a normális és létező ügyekre koncentrálódnánk. És ha már itt tartunk, Sullivan kisasszony jelenléte sem boldogít igazán, mert ő róla is megvan a saját magam formálta véleményem, melyről az istennek sem vagyok hajlandó letenni. Már csak a partnerem miatt sem, akit úgy tűnik megbabonázott vagy fene tudja mit művelt vele ez a nő, és hiába vertem a fejébe értelmet, akkor is ment a saját döntései után. Képtelenség megvédeni olyat, aki maga is kézzel-lábbal tiltakozik ellene.
A kihallgatás döcögősen megy, a kezdeti tagadások ugyanúgy felfedezhetőek, és saját maga ismételgetése. Ezek a körök már kezdenek unalmassá válni. Mindig ugyanazok a bárgyú mondatok, amiket hangoztat az ember, hogyha bekerül egy kihallgatásra; nem én voltam, nem tudok semmit, stb. Basssza meg, ha már itt vagy, csak tudsz valamit, máskülönben a rendszer kiköpött volna magából, és helyed nem lenne a székek egyikén ülni.
Egyáltalán nincs ínyemre, hogy elkanyarodunk beszélgetésünk folyamatától, ahogyan az sem, hogy Cherry fennhéjazó viselkedését kell eltűrnöm, a folytonos csipkelődő megjegyzésekkel, amelyek egyre inkább sodornak türelmem elvesztéséhez. Ezt pedig még Ella jelenléte is ugyanúgy fokozza, így mire lerendezem őt, és visszasétálok a kihallgatóterembe, már az agyam képletesen füstölög az idegtől, így úgy döntök, meggyorsítom a folyamatot, feltéve pár egyszerűnek tűnő kérdést, figyelmen kívül hagyva az érdeklődést. Nem az ő problémája, ami kint zajlik, így viszont semmi okom válaszra méltatni őt ezzel kapcsolatban.
Egyszerű hümmögéssel reagálok, mégis ezután csendben maradok, ha már csicsergős hangulatában lett azzal az estével kapcsolatban. Magamban jegyzem meg az információkat, olykor belenézve a már leírtakra. A lényege stimmel, mégis ahogyan haladunk előre az információkba, olyan tény bukkan fel, mely eddig még nem volt feltüntetve sehol sem, mégpedig az apjának közbeavatkozása, erre viszont később térek csak ki.
- Fantasztikus. - kezdeti megjegyzésem nem sokat árul el, így ehhez mérten folytatom tovább. - Ha már Wyatt...úgy értesültem maguk ketten szorosabb kapcsolatot is ápoltak, melynek a végén egy vetélést is betudhatunk. - kifejezéstelen arccal folytatom tovább, mintha egy hétköznapi eseményt sorolnék fel neki. - Ez biztos rengeteg konfliktust okozott kettejük között. Azon az estén erre a témára nem került sor? - Elmélyednek homlokomon a ráncok, a széket pedig kihúzom, hogy most leülhessek rá és így vegyek fel valami szemkontaktus féleséget, amíg képes vagyok elviselni az emberi társaságot.
- Maga egy két lábon járó zsákutca, Ms. Sullivan. - jegyzem meg csak úgy mellékesen nem kifejtve ezt neki jobban, mert a toxikológiai eredményeket átfutva határozottan kiderül, hogy olyan mennyiségben volt alkohol és két másik anyag a szervezetében, amitől azon csodálkozom, hogy a nevére emlékszik. Mellesleg az sem igazán biztató, hogy  ugyanazokat a köröket futjuk le vele újra és újra. Ami viszont szemet szúrt már korábban is, hogy az egyik drog, csak az ő szervezetében volt fellelhető. Ennek fényében rávágnám, hogy leginkább az áldozatokhoz van köze ebben az esetben, de az elhallgatott információkat figyelembe véve számomra a Sullivan a bűnösök táborát erősíti, erről viszont nem kell tudnia. Kifújom a levegőt, és hátamat a székem támlájának vetem.
- Ha már az apjánál tartunk...térjünk át rá egy kicsit, hogy ezt eddig miért nem említette a legutolsó alkalom során? - fejtem ki felé érdeklődésemet, de most nem hagyja el tekintetem arcának vonásait. Egyre jobban kezd összeállni a kép, vele együtt pedig az igazság is, mely bármennyire is szerencsétlen helyzetbe sodor minket, de még több kérdést vet fel, viszont legalább sok mindent kizárhatunk, miközben még többet hozzácsaphatunk. Ez egy ördögi kör, és még egyáltalán nincs vége. Ott vannak Aaron szülei, Aaron..a fenébe is az egésszel!  
music: Dangerous ● notes:  to troublemakers   ● words:745● ©️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Armie Hammer
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogügyosztály, vezetői pozíció
Hozzászólások száma :
65

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Csüt. Márc. 08, 2018 1:50 am


To Owen & Aaron
I said whoo you’re a troublemaker, I said whoo a real troublemaker...
Egyszer mély levegőket veszek, másszor pedig csak kapkodok. A nyugtató kezdi megtenni a kellő hatását, így picit lelassulok, de ettől függetlenül baromi ideges vagyok még mindig, és az a tudat sem segít, hogy tudom, Aaron az ajtó túloldalán van és majdhogynem elárult azzal, hogy kiadta a vetélős sztorit. Azt hittem, ez kettőnk között maradhat, ő mégis kikotyogta a felettesének vagy a haverjának, a tököm sem tudja mi Owen neki, de akkor is felháborító. Aláírom, nem könnyű velem ebben a helyzetben kommunikálni, de valaki végre nézhetné az én szempontomat is. Ehelyett mindenki ellenem van, kibaszottul engem hibáztatnak és ebből nagyon elegem van már.
- Az a helyzet, hogy sehogy nem szándékozom társalogni magával a továbbiakban és ezt remélem tisztában is tartják – húzom fel kicsit az orrom, és a továbbiakban nem is óhajtok megszólalni. Persze, gyerekes viselkedés... Huszonhárom éves vagyok, nem gondolom, hogy az akkora bűn, ha az ember szórakozik kicsit, vagy igen? Lehet, hogy kicsit túllőttünk a célon azon az estén, de azért... mindegy.
Az, hogy a feleségét ennyiszer szóba hozom, talán már az idegesség műve, de nem érdekel semmi. Innentől némasága fogadalmat teszek, és megvárom, míg elenged haza a francba. Végig hallgatom a lebaszást, aztán mikor az ajtóhoz sétál, az égnek emelem a szemeimet.
- Hála az égnek – sóhajtok, majd felkapom a kabátomat és olyan irammal indulok kifelé, hogy már csak a magam után hagyott huzatot érzékelheti. Kifordulok a teremből és egy rohadt szót sem szólok a Bennett családhoz, de azok végig kísérik a távozásomat. Érzem a szúró pillantásukat a hátam közepén.
- Mi van? – tárom szét a karjaim, ahogy hátra fordulok és lám, tényleg rajtam legeltetik a tekintetüket. Halkan felnevetve csóválom meg a fejem és igen... jelenetet rendezek. – Mr. Bennett? Talán jó lett volna, ha jobban közeledik a fia felé, amikor még időben volt. És maga, Mrs. Bennett... megtaníthatta volna neki, hogy hogy bánjon a nőkkel. – Nagyon szerettem Wyattet, de egy kevésbé határozott nő, mint én biztos fejvesztve menekült volna előle. Volt, hogy előjött az agresszív énje és Aaronben is benne van ez a dolog valamilyen szinten. Lásd csak a jómúltkori esetet, amikor alig kaptam levegőt. – És te pedig Aaron... – kezdek bele, miközben ráemelem a tekintetem, de még én sem tudom, mit akarok mondani neki. Nagyot nyelek. Mit kéne mondanom? Hogy nem jó testvér, amiért az öccse nőjére van ráállva? Vagy hogy vigyázhatott volna jobban rá? Az a baj, hogy ezek közül mindkettő igaz rám is, szóval egy szavam sem lehet. Egy kibaszott szavam sem, így csak eltekintek rólaés megrázom kicsit a fejem. A francba. Mennem kell, mielőtt még itt omlok össze ennek a rohadt épületnek a közepén, pontosan előttük. Mélyen szívom be a levegőt, hogy erőt vegyek magamon és aztán megfordulok és egyszerűen elsétálok onnan. Nem akarom többet látni őket, és nem akarok többet ezzel az üggyel foglalkozni. Azt hiszem, most kimegyek a temetőbe és bocsánatot kérek Wyattől. Bocsánatot kérek, amiért elvetemült voltam és engedtem, hogy beszálljon abba a kocsiba és azért, hogy átvertem. Átvertem, amikor flörtölni kezdtem a bátyjával és semmibe vettem az együtt eltöltött időnket és a köztünk lévő köteléket. A francba is, elbasztam. Owennek sikerült elültetnie a bogarat a fülemben és az előbbi szavaimmal csak azt akartam elérni, hogy Aaron és a szülei is szarabbul érezzék magukat ebben a helyzetben. Lehet, hogy bunkó és önző vagyok, de besokalltam. Elég volt. Nem akarok többet erről beszélni, és szeretném, ha mindenki békén hagyna a fenébe. Szükségem van egy pár napra egyedül...  



Köszönöm a játékot és a türelmet Razz

avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szomb. Márc. 17, 2018 9:55 pm


Cherry & Aaron & Owen
Elviselhetetlennek tartom ennek az ügynek az újra felhánytorgatását, hiszen ha azt vesszük, már rég lezártuk az egészet. Megvoltak a partneremmel történő harcok, érzelmi vívódások, erre most vágjam a fejéhez, hogy az öccse életben van?! Nem mintha sokat törődnék más emberek érzelmi világával vagy érdekelne miképp bántom meg az adott személyt, de Aaron élvez annyi elsőbbséget ebben az egészben, hogy a közelében megválogatom a szavaimat. Főleg hogyha arról a személyről van szó, aki jelentősen fontosnak hatott élete során.
Sullivan egy külön eset. Nem egy szende kislány, sőt mi több szereti a tűréshatárom szélére sodorni beszélgetésünk menetét, amit leginkább a választott témák vagy éppen a közel sem elviselhető habitusa váltanak ki belőlem. Úgy vélem tudni kell az embernek mikor kell befognia a száját vagy megválogatnia a szavait, ő viszont egyáltalán nem tartozik ebbe a kategóriába. Bármennyire is érzem, hogy keresztbetesz minden egyes feleselésével, nem várhatja el, hogy hátast dobjak a lázadó kislány dumától, vagy éppen letegyek arról, hogy bármilyen információt is kihúzzak belőle. Ugyan ő már korábban nekiállt annak, hogy kényes témákkal hozakodjon elő, ezért én sem éreztem szükségét, hogy ne cselekedjek ezen minta szerint és dobjam be a vetélés esetét. Ez természetesen egyből újabb indok lesz arra, hogy felbőszülten kikeljen magából, és hosszabban is kifejtse a véleményét az egésszel kapcsolatban, ettől viszont egyáltalán nem érzem magamat boldogabbnak. Sőt..
- Nem én ültem abba a kurva kocsiba Sullivan, hanem maga. Ahogyan az estét sem én töltöttem el teljesen kiütve, így ennek fényében jogom van mindent megkérdezni, mert lássuk be, nem nagy segítségként indult. Talán ezentúl nem ártana megválogatni a társaságát, és a további viselkedését. Az, hogy itt van, kizárólag csak a féktelen és gyerekes hozzáállásából jöhetett létre. – kezdek bele, majd teszek egy lépést közelebb az asztalhoz. – Ilyen hangnemet meg még egyszer nem tűrök meg, szóval vegyen vissza a hangerőből és tartsuk magunkat ahhoz, hogy még mindig én vagyok itt, aki kérdez, és nem maga.  Tudja Sullivan lehet, hogy nem volt köze az egészhez, és az égvilágon semmit sem tud, de olyan könnyedén kerülhet bajba a modora miatt, szóval jól gondolja át miképp társalog velem a továbbiakban. – fejtem ki én is a véleményemet, ha már ilyen felvágott nyelvű stílusban kommunikálunk egymással, mindazonáltal a továbbiakban már kevésbé tudom visszatartani a haragomat, melynek kitűnő szikráját képezi az, ahogyan Ella említésre kerül a vetéléssel együtt. Ösztönből csapok rá az asztal lapjára és nézek farkasszemet a nővel, de a szavaim kifejtése közben is továbbra fogva tartom a tekintetét.
- Mit mondtam magának a feleségemről? Azt, hogy még egyszer ne hozza fel beszélgetésünk során. – szűröm ki fogaim között a szavaimat, végül ezek után rugaszkodok el az asztaltól és a tarkómon fűzöm össze a kezeimet, miközben háttal állok meg neki. A további szövegelése meg egyáltalán nem érdekel, - annak ellenére, hogy tudomásul veszem mindazokat - mert ha tovább bent marad, az biztos, hogy egy könnyen nem fog kijutni innen. Meg kell húznom a határaimat, és a kihallgatás témáján belül kell maradnom. Ez pedig azt jelenti, hogy jó lenne nem elfogultnak lennem vagy annál tovább túráztatnom őt, mint amennyire valójában szükséges.  Habár szívem szerint már rég hűvösre tettem volna a lázadozó hátsóját, ehhez viszont több kell, mint az, hogy nem tudja egyszerűen befogni akkor, mikor kell. Ella ’nevének’ felhozása viszont egyáltalán nem segít ebben az egészben, már csak azért sem, amilyen módon a mi életünk alakult korábban.
- Leléphet. – sétálok az ajtóhoz, és még ki is nyitom neki, hogy ezzel is jelezzem távozásának elősegítését. Ezek után viszont az első dolgom valakit elküldeni Aaronért, én pedig a kihallgatóból egy másik terembe fáradok át, ahol képesek leszünk majd értelmes emberek módjára átbeszélni ezt az egészet. Tisztában vagyok azzal, hogy ez közel sem lesz könnyű, így amíg várakozok, többször is átfutom az elhangzottakat, velük együtt pedig a bizonyítékokat is, melyek alapot szolgálnak majd beszélgetésünk témájának. Meg marad egy kis időm, hogy összeszedjem magamat és emberi ábrázatommal forduljak majd haverom irányába. Rettentően boldoggá tud tenni ennek a napnak az alakulása…
music: Dangerous ● notes:  to troublemakers   ● words:646● ©️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Armie Hammer
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogügyosztály, vezetői pozíció
Hozzászólások száma :
65

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szer. Márc. 28, 2018 10:29 pm


To Owen & Aaron
I said whoo you’re a troublemaker, I said whoo a real troublemaker...
Egyszer mély levegőket veszek, másszor pedig csak kapkodok. A nyugtató kezdi megtenni a kellő hatását, így picit lelassulok, de ettől függetlenül baromi ideges vagyok még mindig, és az a tudat sem segít, hogy tudom, Aaron az ajtó túloldalán van és majdhogynem elárult azzal, hogy kiadta a vetélős sztorit. Azt hittem, ez kettőnk között maradhat, ő mégis kikotyogta a felettesének vagy a haverjának, a tököm sem tudja mi Owen neki, de akkor is felháborító. Aláírom, nem könnyű velem ebben a helyzetben kommunikálni, de valaki végre nézhetné az én szempontomat is. Ehelyett mindenki ellenem van, kibaszottul engem hibáztatnak és ebből nagyon elegem van már.
- Az a helyzet, hogy sehogy nem szándékozom társalogni magával a továbbiakban és ezt remélem tisztában is tartják – húzom fel kicsit az orrom, és a továbbiakban nem is óhajtok megszólalni. Persze, gyerekes viselkedés... Huszonhárom éves vagyok, nem gondolom, hogy az akkora bűn, ha az ember szórakozik kicsit, vagy igen? Lehet, hogy kicsit túllőttünk a célon azon az estén, de azért... mindegy.
Az, hogy a feleségét ennyiszer szóba hozom, talán már az idegesség műve, de nem érdekel semmi. Innentől némasága fogadalmat teszek, és megvárom, míg elenged haza a francba. Végig hallgatom a lebaszást, aztán mikor az ajtóhoz sétál, az égnek emelem a szemeimet.
- Hála az égnek – sóhajtok, majd felkapom a kabátomat és olyan irammal indulok kifelé, hogy már csak a magam után hagyott huzatot érzékelheti. Kifordulok a teremből és egy rohadt szót sem szólok a Bennett családhoz, de azok végig kísérik a távozásomat. Érzem a szúró pillantásukat a hátam közepén.
- Mi van? – tárom szét a karjaim, ahogy hátra fordulok és lám, tényleg rajtam legeltetik a tekintetüket. Halkan felnevetve csóválom meg a fejem és igen... jelenetet rendezek. – Mr. Bennett? Talán jó lett volna, ha jobban közeledik a fia felé, amikor még időben volt. És maga, Mrs. Bennett... megtaníthatta volna neki, hogy hogy bánjon a nőkkel. – Nagyon szerettem Wyattet, de egy kevésbé határozott nő, mint én biztos fejvesztve menekült volna előle. Volt, hogy előjött az agresszív énje és Aaronben is benne van ez a dolog valamilyen szinten. Lásd csak a jómúltkori esetet, amikor alig kaptam levegőt. – És te pedig Aaron... – kezdek bele, miközben ráemelem a tekintetem, de még én sem tudom, mit akarok mondani neki. Nagyot nyelek. Mit kéne mondanom? Hogy nem jó testvér, amiért az öccse nőjére van ráállva? Vagy hogy vigyázhatott volna jobban rá? Az a baj, hogy ezek közül mindkettő igaz rám is, szóval egy szavam sem lehet. Egy kibaszott szavam sem, így csak eltekintek rólaés megrázom kicsit a fejem. A francba. Mennem kell, mielőtt még itt omlok össze ennek a rohadt épületnek a közepén, pontosan előttük. Mélyen szívom be a levegőt, hogy erőt vegyek magamon és aztán megfordulok és egyszerűen elsétálok onnan. Nem akarom többet látni őket, és nem akarok többet ezzel az üggyel foglalkozni. Azt hiszem, most kimegyek a temetőbe és bocsánatot kérek Wyattől. Bocsánatot kérek, amiért elvetemült voltam és engedtem, hogy beszálljon abba a kocsiba és azért, hogy átvertem. Átvertem, amikor flörtölni kezdtem a bátyjával és semmibe vettem az együtt eltöltött időnket és a köztünk lévő köteléket. A francba is, elbasztam. Owennek sikerült elültetnie a bogarat a fülemben és az előbbi szavaimmal csak azt akartam elérni, hogy Aaron és a szülei is szarabbul érezzék magukat ebben a helyzetben. Lehet, hogy bunkó és önző vagyok, de besokalltam. Elég volt. Nem akarok többet erről beszélni, és szeretném, ha mindenki békén hagyna a fenébe. Szükségem van egy pár napra egyedül...  



Van egy kis probléma Rolling Eyes Az előző reagom véletlen módosítottam erre, bocsáááánat Az így elveszett :/ Remélem azért így is okésok vagyunk és emlékeztek az előző reagomra Laughing
Köszönöm a játékot és a türelmet Razz  

avatar
Munkanélküliek
Play by :
Phoebe Tonkin
Kor :
23
Hozzászólások száma :
121

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szomb. Márc. 31, 2018 6:23 pm



Cherry and Aaron and Ella and Owen


Nem tudom elhinni, hogy bekövetkezik az, amitől a legjobban féltem. Nem értem ezt az egész helyzetet. Pár napja még ennek a helynek a közelébe se jöhettem volna, de ma reggel behívott Owen, és azt mondta, hogy fontos dolgokról kell majd beszélgetnünk. A tetejébe még feltűnik Cherry is, aki másodjára lesz kihallgatva, és az már régen nem jelent semmi jót, ha a drága felettesem teszi ezt meg. Ella szerintem csak hab a tortán, már éppen feladnám a reményt, de ekkor még befutnak a szüleim is, és végképp elveszítem a fonalat. Anya gondterhelt, apa nem mond sokat, de arra kér, hogy látogassam meg őket. A folyosón ülök, mint egy hülye, és arra várok, hogy véget érjen ez a kihallgatás, de a tetejébe még ott van az is, hogy a szívem mélyén tudom, hogy ez csak egy ember miatt lehet, és az nem más, mint az öcsém. Wyatt-et egy hónapja temettük el, de lehet van az már kettő is lassan, csak még nem fogtam fel, hogy mennyi idő is telt el a végzetes nap óta. Szerettem az öcsémet, az életemnél is jobban. Nem a legszebben váltunk el aznap, még emlékszem arra az esetre, mikor terepen volt velem. Megmentettem…majdnem lelőtték, de ott voltam, hogy kihúzzam a szarból, aztán elbuktam. A szüleim aggódtak állandóan érte, anya többször kért meg rá, hogy nézzek körül munkaidőben is, mert nem bírja ki, ha nem hall róla. Megértem, mégiscsak a fia a volt, de Wyatt-nek senki sem tudott parancsolni. A saját feje után ment, és egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy ne játsszon ki bennünket, végül mégis ő lett a legnagyobb vesztes. Egy autóbaleset? Négy fiatal, kettő túlélő, és két halott. Az öcsém odaveszett, és az utolsó kapcsolatom hozzá a barátnője volt. Az eltelt hetekben minden összekuszálódott. Ezen agyalok éppen, mikor kinyílik az ajtó, és Cherry feldúltan távozik a teremből. Előbb az anyámat, és az apámat kezdi el ócsárolni, de képtelen vagyok közbeavatkozni. Felemelkedem a székről, hogy mondjak valamit, de csak addig jutunk el, hogy találkozzon a tekintetünk.
- Cherry elég lesz. – teszem hozzá, nem túl fenyegető hangon, de ez most nem az a pillanat, amikor szembe kellene szállnia velünk. Okosan el is megy, és bár szívem szerint utána mennék, mégsem teszem meg, csak a kilépő barátomra tekintek.
- Most már örülnék, ha beavatnál, mert kezd felmenni bennem a pumpa. Őszintén Owen… - pattanok fel, de szerencsére többet nem várat, és bemehetünk végre mi is abba a nyamvadt terembe. Az első szék előtt állok meg, de a kékjeim felfedezik a képeket. Tényleg az öcsémről van szó. A szüleim is csatlakoznak…anya már sír, apa meg falfehér lesz…nem tudom, hogy ez az előbbi jelenet miatt, vagy csak szimplán a helyzet hozta ki belőle.
- Mit titkoltok előlem, de komolyan? – a sort Owen zárja, és az eddig dühömet most rajta vezetem le. Odalépek elé, és ha eddig szót fogadtam, most nem fogok. A pólójánál ragadom meg.
- Beszélj…mondd meg, de őszintén. Cherry, a szüleim…és ez? Miről maradtam le Cavanaugh? Ajánlom, hogy ne kertelj, mert itt és most mindenki előtt kiverem belőled a szart, és az sem érdekel, ha kirúgatsz emiatt. Szóval felelj. – merülök el a kékjeiben.


Bullshit, what are you doing here?

Zene | 520| | @




avatar
Bûnöldözés
Play by :
Henry Cavill
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogelhárítási részleg, osztályvezető helyettes
Hozzászólások száma :
117

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   Szomb. Márc. 31, 2018 8:32 pm


Cherry & Aaron & Owen
Naiv lennék azt hinni, hogy a nehezén túl vagyunk, mert Sullivan kisasszony csak a bevezetése volt Aaronnel való beszélgetésünknek. Miután elrendeződnek közöttünk a dolgok és képesek vagyunk érzékeny búcsút venni egymástól a lánnyal, az első dolgom közé tartozik, hogy társamat egy másik terembe kéressem a szüleivel együtt, hagyva magamnak is ezzel egy szusszanásnyi időt, amely során képes leszek felkészülni a beszélgetés folyamatára. Előkaparom a megszerzett bizonyítékokat, és újra átfutom őket magamhoz véve ezzel az információkat, örökre belevésve őket az agyamba. Nem vagyok egy szívbajos alkat, Aaron mégiscsak közelebb áll hozzám bármelyik ittlévő delikvensnél és van bennem felé annyi tisztelet, hogy legalább meggondolom a szavaimat vagy olyan módon tálalom az öccsével kapcsolatos tényeket, hogy azok értelmesen is hassanak számára. Személy szerint én beverném az arcát annak, aki ilyen őrültségekkel hozakodna fel ennyi idő elteltével, de erre remélhetőleg nem kerítünk sort. Mellesleg bármennyire is érzékenyen érintené őt ez a téma, nem kellene elfeledkeznünk arról sem, hogy melyikünk a főnök és melyikünk a helyettes. És legutóbbi tudomásom szerint az utóbbi még mindig nem én voltam.
Sok időbe nem telik bele, hogy nyíljon az ajtó és a kéretett egyének befáradjanak hozzám a terembe.
- Foglaljanak helyet. - kérem meg a szülőket, majd tekintetem Aaronre siklik. Jól tudom, hogy ő keményebb dió lesz ebben a beszélgetésben, és ez könnyedén meg is látszik a türelmetlenség miatt, amit az eddigi várakoztatása szült benne. Közelebb lép hozzám és mikor megragadja a pólómat, foglyul ejtem a kék tekintetek mélységét egy pillanatnyi rabságra.
- Bennett..három másodperced van, hogy elengedd a pólómat, különben a kezedet eltöröm. - kimérten beszélek hozzá, állva eközben is a tekintetét, de tudja jól, hogy nem viccelek. Lehet, hogy mérges és már nem tudja mire vélni miért is tartjuk őt itt bent, de azért jó lenne nem feszegetni azokat a bizonyos határokat és remélem ezt ő is hamarosan felfogja.
- Nem is húzom tovább az idejüket, így vágjunk bele. Aaron, jobb ha leülsz. - kizárólag csak rá koncentrálódok, végül megtámaszkodok az asztal lapján és bele is vágok ebbe a közel sem könnyednek ható beszélgetésbe.
- Hetekkel ezelőtt kaptunk egy névtelen hívást, aminek tartalma eléggé megkavarta az egyik korábban lezárt ügyünket, pontosabban Wyatt balesetét. - sóhajtok egyet és lenézek az asztalon heverő papírhalomra, mielőtt folytatásra bírnám magamat. - A kapott információk többnyire zavarosnak hatottak, de mivel a protokoll megkívánta, így természetesen utánanéztünk az ügynek. Kezdetben a már jól ismert adatokkal találtuk szembe magunkat, de aztán minél mélyebben másztunk bele az ügy körülményeibe, annál inkább sántított a sztori..- folytatom tovább, végül úgy döntök a lényegre térek és nem kertelek tovább, ahogyan eddig is tettem. - Többször is átfutottuk a kapott bizonyítékok alapján, miszerint kiderült, hogy Wyatt nem halt meg a korábban említett balesetben.- itt hagyok egy kis időt, hogy feldolgozzák a kapott információkat, de mivel nem az én felelősségem lelki támaszt nyújtani, így szeretnék minél előbb a végére érni.
- A vezetőülésben lévő férfi nem egyezett meg a fiukkal, azonban sem őt, sem pedig Taylort nem kerítettük még nyomra. Az összesített vizsgálatok szerint az ismeretlen férfin Wyatt ruháit találtuk meg, amiből biztosra merjük következtetni, hogy a baleset pusztán elterelés volt egy korábban történő gyilkossággal kapcsolatban. Azt még nem tudjuk, hogy Wyatt és Taylor okozta a halálát a férfinek, de a körülményekre való tekintettel minden bizonyíték arra utal, hogy ők tették. Ms. Sullivan nem tud a változásokról, ahogyan mint kiderült azzal a verzióval van csak tisztában, amit mindannyian eddig is tudtuk. - pillantok fel egy kis időre a társaságomnak betudható három személyre, végül a lezárás felé evezem beszélgetésünket.
- Az ügy még lezáratlan, de az elmondott információkban teljesen biztosak vagyunk. Az, hogy pontosan kik állnak a baleset mögött még képlékeny, de gyanúsítottak természetesen akadnak, akikre előbb vagy utóbb, de rábukkanunk majd. Őszintén sajnálom, hogy ennyi szenvedés után ismét felbolygattuk önöket,  és Aaron, most már értheted miért nem vehettél részt az ügyben, ehhez pedig a továbbiakban is ragaszkodok, mivel személyesen érintenek téged mindezek. - foglalom össze a fejemben kavargó gondolatokat, aztán sóhajtok egyet a folytatás előtt.
- Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű ezt feldolgozni, így továbbra is rendelkezésre állunk, ha segítségre van szükségük a feldolgozási folyamat alatt. Ha többet tudunk, természetesen értesítjük önöket, de úgy véltük, jobb ezt még az elején tisztáznunk. A fiukat és a haverját még mindig keressük, és ezután is fogjuk, hogy végleg pontot tegyünk ennek az ügynek a végére. - csukom be végül az akta fedelét, ezután viszont nem kívánok többet szólni, mert úgy vélem, részemről minden információ melyet elmondhattam, napvilágra került. A folytatás, hogy miképp járnak el avagy szeretnének segítséget kérni, természetesen rajtuk áll. Ami viszont Aaront illeti, továbbra is kispadon tartom ebben az ügyben, az viszont a következő tesztje során kiderül, hogy idegileg mennyire van toppon ahhoz, hogy a munkáját 100%-os odaadással végezze. Erre viszont még várnunk kell..

/Köszönöm én is a játékot a bajkeverő bandának.    Very Happy /
music: Dangerous ● notes:  to troublemakers   ● words:784● ©️

avatar
Bûnöldözés
Play by :
Armie Hammer
Kor :
33
Foglalkozás :
Drogügyosztály, vezetői pozíció
Hozzászólások száma :
65

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Cherry & Owen & Aaron - Here we go again...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Pietro Maximoff -hős- aaron-taylon johnson
» Hiányoztál nyuszi - Aurora & Aaron
» Olimposz > John Aaron / Árész

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ