Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Syl & Flor - Barátság egy baleset közepén?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sylvia Juel Today at 1:20 am

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drake Adams Yesterday at 10:39 pm

River of no return ~ R&L
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Raina Robbins Yesterday at 3:25 pm

Ben és Flor
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Flor Sanchez Moreno Yesterday at 12:49 pm

Sylvia & Ben
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sylvia Juel Csüt. Jún. 21, 2018 10:53 pm

Flor & Ben & Lyn
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Benjamin Henson Csüt. Jún. 21, 2018 9:35 pm

Hiányzásnapló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nora Weston Csüt. Jún. 21, 2018 9:14 pm

Adriana&Viktor - One Week Of Danger
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Viktor Serenov Csüt. Jún. 21, 2018 3:23 pm

You call it madness but I call it love
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
R. Chris Devereaux Csüt. Jún. 21, 2018 2:18 am

Ki van itt?

Nincs

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Lottie & Shane - Harper's time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Jan. 02, 2018 11:41 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Mit jelentett az élet? Két pasit, akik ízekre szedtek, és élvezték, hogy még az élők sorában vagyok. Mit kezdjek azzal a ténnyel, hogy a férjem vissza akar kapni, és mellette az exem megmentette az életemet? A szüleim végigasszisztálták az utat a drágalátos Harper szülők mellett, és arra ébredtem, hogy egy VIP teremben fekszem a Nagy Alma egyik legnívósabb kórházában. Újabb csövek, újabb műtétek, de itt most más volt minden. Clemence a vártnál is halkabban köszöntött, elhazudta a szokásos köröket, szerintem Shane betanította neki, hogy mit kellene regélnie, ha magamhoz térek. Miért esett nehezére megtenni, hogy ott legyen? Már nem értettem őt, sem Dextert. A megcsaláson már régen túl voltam, a tárgyalást is az állapotom miatt kellett elszalasztani. A színház, és az ígéretek béklyóba kötöttek. Nem irthattam ki a férjem iránti szerelmet, mert ha nem is vallottam be, de így volt. A biztonságot, és az otthont jelentette, ha a karjai közé bújhattam. A szokásos parfüm, a férfias illata. Hiányoztak a közös esték, de a szívem mellett az eszem is közbevágott. Újrakezdeni hiba lenne, minden porcikám ezt súgta, mégis hajlottam afelé, hogy beadjam a derekam. Az utolsó hetek fényében szerettem volna, ha mellettem áll valaki. A szüleim a vártnál továbbmaradtak, és kikotyogtak olyan részleteket is, mely alapjaiban rengette meg az elképzeléseimet. Shane élesztett újra még Lexingtonban? Minek hozott vissza, ha elküldtem? A levegőben maradt egy fél vallomás, és nem hagytam szóhoz jutni. Összezavarodtam, és már fogalmam se volt, hogy hányadán állunk. Az apja váratlanul állított be a termembe, hogy még tetőzze a bajaimat, és a lelkemre kötötte, hogy jó lenne, ha felépültem, és kikerültem, akkor meglátogatnám őket. Túl sok a lezáratlan ügy. A pénzük kell? Beijedtem, és nem értettem a kétes üzenetet. Nem bántottam őket, nem loptam meg őket, de a fiúkat igen, és most bosszút forralnak ők is? Mi lesz velem a volt anyósoméknál? Keresztre feszítenek, ha kiderül, hogy ki a mostani férjem. Dexter Kínába repült két napja…de már a közös fészkünkben aludtam. Bellát is elviselte, és ez fájt a legjobban. Nem tudtam beazonosítani, hogy hazudik-e, vagy komolyan gondolja. Shane…ó istenem. A kocsi óvatosan fékez le a manhattani birodalom előtt. Már a felhajtó is kavicsos, a fekete kovácsolt vaskapu kinyílik, és a lakáj fárad elém, mutatva az utat a végzetem felé. Idehozott el, amikor bejelentette, hogy elvesz feleségül. A gyűrű az ujjamon van, de ez az eskü egy másik férfihoz köt. Nehéznek érzem minden végtagom, de senki nem siettet. A harisnya véd, a fölötte lévő királykék ruha, hosszú, nem láthatnak semmit. A hajamat erős kontyba fogtam, szinte rám se lehet ismerni. Nem az a lány vagyok, aki először lépte át ezt a kaput. A tekintetem végighordozom a szépen nyírt füves területen. Tél van, de Harperék esetében még most is zöldell a pázsit…mindenhol a pénz szaga köszön vissza. Mi lett volna, ha elvesz? Én lettem volna a pénzéhes lotyó, de így csak egy kisebb vagyonnal léptem le. A táskát feljebb húzom a hónom alá, és a poncsómat figyelem. A legjobb minőségű, árad a megjelenésemről, hogy jómódban élek. Dexternek köszönhetem az ajándékot, de az életemet már régen nem. Mi értelme volt annak, hogy újraélesztett? A papíron még nem szerepelt a neve, hogy lemondott rólam, utólag kár lenne tagadnia, hogy ő tette belém ezt a nyavalyát. Még nem lettem rosszul azóta, úgy vigyáztak rám, mint egy gyémántra. Hahó, ez nem lehet igaz. A legjobb ellátást kaptam, senki nem vitatkozott velem, az intenzíven feküdtem, és a legapróbb rendellenességre két orvost ugrott. Shane dupla műszakot rendelt el az osztályon az operáció után. Saját nővérem volt…a szüleim akkor jöhettek, amikor akartak. Shane felrúgta a szabályokat…miattam. Mit jelentett ez? A bűntudat mardosta, vagy valami egészen más?
- Kisasszony megérkeztünk. Az étkezőben várnak Önre. Elkérhetem a poncsóját? – észre se vettem, hogy bejöttünk az impozáns épületbe. A hall körülbelül akkora, mint a kórház előtere. Csupa márvány minden, két oldalról vezet felfelé lépcső. Az emeleten aludtunk, mikor itt jártunk. Shane Harper gazdag szülőkkel lett megáldva, nekem meg a szobám nem érte el a fotel és a kanapé közötti távolságot. Vajon mit mondott a szüleimnek, hogyan bánt velük, miután lélekben nem voltam jelen? Dexter nem ismeri őket, de Shane már igen. Eljöttek miattam, bejöhettek, de hol szálltak meg? New York drága, nekem azt mondták bent, hogy minden el van rendezve. Még ezt is vissza kellene fizetnem? Kipirulok, mikor kibújok a poncsóból, és átnyújtom a lakájnak.
- Mrs. Green kövessen. – egy fehér frakkos férfi fárad elém, még meg is hajol előttem. Rosszul érzem magam, hogy ekkora a felhajtás. Nem érdemlem meg, minden fal ezt sugallja. Megkínozhatnak, és tűrnöm kell. Érzem, hogy elnehezülnek a lábaim a fekete magassarkúban, egy hét múlva utazom a közeli a spa-ba. Rehabilitáció…lehet az utolsó nyaralásom? Fanyarú a mosolyom, és lehorgasztott fejjel követem a pingvint. Magamban szórakozom, de útközben beleütközöm egy vállba. A tekintetem azonnal felkapom, nehogy Shane apja legyen az, de csak a fia az. Az azúrkék pillantás rabul ejt, és zavartan mérem végig.
- Shane…én… - hebegek és habogok valamit, hátha nem égek be előtte. A vállára helyezem a kezemet, és odébbállok. A férfi is megtorpan, mert ez a ház urának a fia.
- Azt mondták… - lényegtelen, hogy ki és mit regélt nekem, amikor le se bírom venni róla a szemem. Valami megváltozott bennem. Már nem az a nő vagyok, aki hozzáment Dexterhez. Fürkészően nézek fel rá, de a tenyerem még mindig a jobb vállán pihen.
- Bocsánat. – szabadkozva veszem el, és mélyen szívom be az illatát a levegővel együtt.
- Jó az illatod, párdon…a szüleid…merre…- el akarnék indulni, de egyszerre lépünk ki, és a mellkasának csapódom, de még időben támasztom meg a kezemet. Lassan vezetem fel a türkizkék íriszeimet az arcára. A tenyerem alatt dobog a szíve.
- Miért mentettél meg, ha elzavartalak? – suttogom szétnyílt szirmaim rejtekéből. A távolból már hallom az anyja rikácsolását, nincs sok időnk.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 06, 2018 8:30 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szer. Jan. 03, 2018 5:03 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Kullogtak a napok, olyan iszonyú komótosan teltek, mintha ólmot húznának maguk után, és én is úgy éreztem magam, hogy a lábamra van kötve egy vasgolyó. Betettem Lottenak a kis műszert a szívéhez, hogy csökkentsem a szív megállásának esélyét, de azok után, amit az ágyon mondott még Lexingtonban, nem akartam, hogy tudja, én voltam a megmentője. Nem is én lettem volna, ha mikor magához tér, ott lettem volna. Clemence volt az, akinek elmondtam háromszor legalább, mit kell mondania, amikor Lotte felébred. A műtét után nem sok időbe tellett, mire vagy az én anyám, vagy Lotté elkottyantotta, hogy a műtőben nem Clemence operált, hanem én, és én voltam az, aki újraélesztette Lexingtonban, majd szállíttattam azonnal át New Yorkba.
- Shane? Mégis mi a fészkes fenéért nem közölted ezt velem, hogy Charlotte újra felkeresett? Mellékesnek gondoltad ezt az egészet? Azt gondoltad nem lényeges információ a számomra? És aztán még meg is műtöd? Normális vagy te Shane Harper? Talán agymosáson mentél keresztül, hogy elfelejtetted az öt évvel ezelőtti incidenst? – A húgom olyan rikácsoló hangon ront be a régi szobámba, hogy rögtön a fejemhez kapok, mert esküszöm, belenyillal az éles hangtól.
- Sylvi az istenért, csendesebben, ha kérhetem. Az egész ház tőled zeng. – intem le a húgomat, miközben bezselézem a hajamat és ügyet sem vetek rá.
- Apám meg idehívja ebbe a házba? Az összes Harpernek elment az esze? – Az ajtófélfának dől és szigorú tekintettel firtat, de én csak mosolygok rajta.
- Úgy látszik, igen. Te is maradsz ebédre? – kérdezem oldalra sandítva, és őszintén, kicsit remélve, hogy a válasza ezúttal nemleges lesz, mert Lottenak szerintem elég lesz elviselnie az anyámat, nemhogy még Sylvi haragjával is szembesüljön.
- Nem tudom, nem szívesen ülök egy asztalhoz azzal a ribanccal, nem is értem, te hogy tudod ezt tenni... – Megcsóválja a fejét, én meg vállat vonok.
- Az orvosa vagyok, Syl, kénytelen vagyok eltekinteni a múltbéli történésektől. – mondom, bár mindketten tudjuk, hogy ez hazugság, hiszen képtelen vagyok nem visszatekinteni.
- Shane, szerinted hülye vagyok? Melyik betegeddel viselkedsz így? Egyikkel se. Ha újra szerelmes leszel, biz isten, én a saját kezemmel foglak kinyírni. – Nem figyelek már rá, és faképnél hagyom, mert nem érdekel a papolása. Eleget hallgattam, hallgatom másik emberektől, akiknek számát egy kezemen nem tudom megszámolni. Kimegyek, lesietek a lépcsőn, amikor meglátom Lotteot. A kontyba csavart haj igazán jól áll neki, láttatni engedi a szép íves nyakát, és az a ruha is, ami rajta van. Csinos, csinos, meg kell hagyni. Nem szólok semmit, csak halkan, megfontolt léptekkel közelítek felé, majd megtorpanok, és mélyen szívom be a levegőt. Nem értem még mindig, apámnak mi a célja ezzel, hogy idehívta ebédre. Talán tervez valamit, de remélem, hogy nem. Lotte csak lefelé figyel, így elég hamar ütközik a mellkasomnak, én pedig lepillantok a zöldes szemekbe.
- Szia Lotte. – mondom komoran, és nem engedem el a pillantását. A gyűrűje még mindig ott figyel az ujján, ez az első, amit észreveszek, hiszen a keze a vállam alatt pihen. A tekintetem az ujjára siklik, majd a szemére újra. Mondjuk ezt igazán levehette volna erre a kis időre, amíg az oroszlán(ok) barlangjába merészekdik.
- Mit mondtak? – kérdezem egy apró mosoly kíséretében, mert látom, hogy iszonyú zavarban van, talán most először azóta, mióta visszajött, mert nagyon is jól tudja, hogy kettőnk közül most nem én vagyok a hunyó, hanem sokkal inkább ő.
- Elmehet Rick. – mondom hátra sem nézve, mert a mögöttem álló komornyik a köhintésével belekontárkodik a párbeszédünkbe. – Átveszem a hölgyet. – teszem hozzá, és hallom, hogy mondani akarna valamit. Két éve van a háznál, nincs tisztában vele, hogy ki a nő, ellenben a másik alkalmazottunk, Carl már tizenöt éve szolgál a háznál és szinte családtagként kezeljük.
- A te illatod is finom, Lotte. – reagálok, mert természetesen érzem a parfümöt, amit imádok, de magamtól nem említettem volna meg, csak viszonzom a bókját. Kilépnék előle, mert nem tudom, hova indult, gondoltam engedem útjára, hiszen a járást nagyon is ismeri, de összeütközünk, és a közelsége megzaboláz.
- Megállt a szíved, Lotte. Azt képzeled rólam, hogy majd csak állok ott és végig nézem, ahogy elhalálozol? Sosem voltam ilyen kegyetlen... – válaszolok a kérdésére, és a homlokom ráncolva nézek le rá. Azt gondolja, hogy végig tudnám nézni ahogy távozik az élők sorából? Rémálmomban sem tudnám, nemhogy a valóságban. Lehet, hogy mondott dolgokat és elég szart varrt a nyakamba, de nyilván nem fogom hagyni, hogy meghaljon. Nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel. – És még nem volt itt az ideje, hogy elmenj. Nem lett volna utolsó szép emlék rólad, ahogy kisírt szemekkel kiabálsz velem a kórteremben. – Nem tudom elfojtani az apró mosolyt, de aztán az anyám érkezése kizökkent, és rikácsoló hangon tudatja, mi a rend.
- Na! Hess-hess, kész az ebéd és a pezsgő is megmelegszik. – Pezsgő?! Anyám borogass. Jó, hogy nem egész bált rendeztek itt Lottenak. Arrébb lépek az exemtől, és a lapockájánál fogva tessékelem magam elé, majd utána és az anyám után igyekszem.
- Részvétem, hogy itt kell lenned. – mosolyogva súgok oda Charlottenak, mikor beérünk az ebédlőbe, és az asztalon igazi terülj-terülj asztalkám fogad, az asztal végén apámmal, meg... a húgommal. Hupsz, azt elfelejtettem említeni Lottenak, hogy Syl is itthon van. Anyám kiosztja a pezsgőt, elveszek egyet, aztán Lottera emelem a tekintetem.
- Remélem, az gyerekpezsgő. Csak egy korttyal. Figyelek. – mondom oldalra nézve rá, és ha mindenkinél van pezsgő, anyám mosolyogva emeli meg a poharát.
- Igyunk akkor arra, hogy a kisfiam megmentette az életed, Lotte. – emeli a poharát felé, majd a húgom nem tudja megállni, hogy ne szóljon bele egy ártatlan mosollyal az arcán.
- ... Még azok után is, hogy akkora lotyó voltál. – Szúrós tekintettel meredek rá, és a szemem forgatom. Nem hiszem el, hogy nem tudta megállni, hogy ne szóljon be. Mondjuk sejthettem volna, nem is ő lenne.
- Fátylat a múltra. – Szólalok meg válaszul és Lotte felé fordulva koccintom neki a poharam az övének. – Ne is figyelj rá. Majd leállítom, ha nem fejezi be. – Vagy az apám, vagy én, de nem fogjuk hagyni, hogy az anyám és a húgom szétszedjék a múlt miatt. Ez most nem az a hely és nem az az idő...




Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szomb. Jan. 06, 2018 8:35 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Nem szívesen léptem át újra ennek a háznak a kapuját, abban a tudatban, hogy most én tartoznék bocsánatkéréssel, de nem az egész család felé, hanem a megmentőm felé. Shane esetében ambivalens érzések dúltak bennem, és igyekeztem a saját sérelmeimet a hátam mögött hagyni. Az ő jóvoltából állhatok idelent egy komornyik társaságában, aki nem igazán van tisztában az etikett szabályaival, de úgy hiszem ebben a kúriában az is csodaszámba megy, ha valaki huzamosabb ideig megmarad. A szolgálók megléte furán feszélyez, kislányként arról álmodoztam, hogy körülrajongjanak, de mára beláttam, hogy minden életstílusnak megvan a maga árnyoldala is. Nem akarok az utolsó napokban magányosan szenvedni, még azon is elgondolkodtam, hogy valóban adjak-e egy újabb esélyt Dexternek, de a változás szele nem csapott meg olyan mértékben, mint kellett volna. Más gondolatok foglalják le az időmet, és sután lépkedek előre, miközben egy deltás vállnak ütközöm. A türkiz íriszeim felszöknek a tulajdonosra is, és azonnal zavarba hoz a közvetlen jelenléte. Az intenzív osztályon nem ő kezelt, volt ugyan egy kirendelt kardiológus mellettem, mégis inkább szóban hangzott el a neve. Shane Harper most nem hologram formájában áll előttem, hanem a teljes életnagyságában. Egy cincogó üdvözléssel köszöntöm, mikor rám pillant, és megszületik az a szikra, ami olyan ritka, mint a fehér holló.
- Szia… - ismétlem el, de túl komor, egy kicsit megöregedett az eltelt hetekben, és sajnos ehhez több közöm van, mint eleinte szerettem volna, hogy legyen. A gyűrűmet fürkészi, és kényszeredetten feszítem be, hogy ne legyen a központi térben.
- Mire érted? A kórházban…? Clemence meg akart győzni róla, hogy ő intézkedett az ügyemben, de az édesanyám, és az édesapám elmesélte az igazat. – fogva tart a tekintetével, és úgy lesem őt, mint egy kislány a példaképét. Tisztában van vele, hogy hatással van rám, és nemcsak rossz értelemben? Meg is feledkezem a szolgáról, de Shane intézkedik ebben is. A férfi meghajol, és távozik, nekem meg rövidzárlat következik be az agyamban, és bókolni kezdek az exemnek, ami valljuk be, de egy kicsit nevetséges.
- Köszönöm…már dolgozom a saját illatomon. – ez megint nem tartozna rá, de a témába vág, ha nem szeretnék elájulni. Melegem van, és jobbnak látnám, ha gyorsan túlesnénk a formaságokon, de nem sikerül kikerülnöm őt, minek hála most a mellkasán támasztom ki a kezemet, és a szívverése forrását megtalálva teszem fel a mindkettőnket foglalkoztató kérdést. A válasza nem lep meg, de az igen, hogy kegyetlennek véli a róla alkotott véleményemet.
- Shane…nem tartalak annak, de akkor és ott a hazugságod megviselt. – suttogom, de nem áll le, olyan információk birtokába jutok, melyek melegséggel töltenek el.
- Maradnom kell, mert nem volt szép a búcsúnk? Milyen lezárásra vágysz Shane a mi vonatkoztatásunkban, hmm? – közöttünk félreszakad a beszélgetés, mert Susan érkezik a semmiből. Shane édesanyja neheztel rám, és a pezsgőt már túlzásnak tartom, de végül a volt párom kísér be az étkezőbe, ahol azonnal felpattan Steve, de Syl is jelen van. Ó, egek…én megállnék, de Shane mögöttem suhan tova, és a fülembe súgja a kendőzetlen valóságot. Idegesség szorítja el a torkomat, és a viccre sem tudok figyelni, miközben leemelem a karcsú poharat, és a benne gyöngyöző italt. A tósztot mellőzném, sok a jelenlévőkből áradó hamiskás együttérzés. Éppen koccintanék az édesapjukkal, de megérkezik az első csípés. A tekintetem a fiatalabb Harperre vándorol, és megjegyzés nélkül hagyom a pejoratív jelzőt. Egykoron a legjobb barátnők voltunk, és az sem zavarta különösebben, hogy mi a szakmám, pedig ő végképp tisztában volt vele. Mostanra el nem tudnám képzelni, hogy a titkaim őrzője legyen, így csak összepréselem az ajkaimat, és tűröm a támadását.
- Fátylat rá. – motyogom, de jó megfigyelőként most a hallgatag oldalam veszem elő, mikor Shane utoljára érkezik hozzám, hogy egymásnak döntsük a poharainkat.
- Semmi gond, majd elbeszélgetek a testvéreddel egyszer, ha lesz rá kapacitásom. Voltam már rosszabb helyzetben is, Shane… - ellágyulnak az arcvonásaim, és megvárom, hogy helyet foglaljunk az asztalnál, de az exem előzékenyen kihúzza a székemet, és „véletlenül” hozzáér a vállamhoz. A velem szemben lévő szék az övé, a bal oldalamon az asztalfőn ül az apukájuk, az édesanyja mellém ül, és a bátyja mellé kerül Syl. A csengetésre jönnek is a tálcákkal együtt a pincérek, kaviár, tengeri alga, és társai. A gyomrom összeszűkül, a sós ételek szigorúan tilosak, mégis megkívánom a kaviárt. Egy kagylóval egyetemben veszem el, és belekortyolok a vizembe.
- Charlotte azért hívtalak meg, mert a szüleiddel beszélgettünk. Szeretnénk, ha a történtek fényében elfelejtenénk a múltat. Rendes édesapád van, aki nem mellesleg roppant meggyőző férfi is. A ti dolgotok, hogy rendezzétek a viszonyotokat Shane-nel.. – ekkor közbevág a kedves húg is.
- El lehet felejteni, hogy lelépett a pénzével, és otthagyta az oltár előtt a bátyámat. Egy szívtelen ribanc tesz ilyet… - megáll a kezemben a kaviár, és inkább lehelyezem a tányéromra, megköszörülve a torkomat, így minden szempár rám szegeződik.
- Sajnálom, hiba volt ez a meghívás. Syl…a sérelem a bátyádat illeti, és teljes mértékben megértem az ellenszenvedet, de a dolgokon már nem tudok változtatni. Még ötvenszer hozhatod fel, vagy bárki más, de attól még megtörtént. A felesleges körökre nincs időm. Amennyiben Shane úgy érzed ezt kettesben tisztáznád, akkor rendelkezésedre állok. – a damasztot az asztal szélére helyezem, és megpróbálok felállni, mert megfojt ez a légkör.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 07, 2018 4:11 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Jan. 07, 2018 12:23 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Igazából kicsit csodálkozom azon, hogy hajlandó volt eljönni ide, mert tudja jól, ha apám nem is annyira, anyám viszont annál inkább ugrik a témára, hogy van mit az orra alá dörgölni. Charlotte még így is csinos és gyönyörű, hogy nemrég egy nagyobb műtéten esett át. Ha valaki ezzel nem lenne tisztában, az is lehet, hogy észre sem venné, ugyanis most az árnyékát sem vélem felfedezni annak a nőnek, aki három héttel ezelőtt a kórházi ágyon volt és ez némi büszkeséggel tölt el, hiszen nagyrészt nekem köszönhető. Nem igazán szokták ezt az eljárást alkalmazni végstádiumban, de Lotte már rég nem az átlagot képviseli... Kénytelen voltam ezt a lépést megtenni, ugyanis ha nem ültetem be ezt a szerkezetet, akkor az is lehet, hogy azóta már több szívleállása is lett volna, nagy valószínűséggel legalább az egyiket nem élve túl.
- Gondoltam, hogy hamar lebukok. Mindig lebuktatnak az emberek. Ha ők nem, hát én magamat. – vonok vállat és egy apró mosoly húzódik a szám szélén. Persze ez nem mindig van így, mert ha valamit igazán el akarok titkolni, azt el is titkolom, mert minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy ne kerüljön nyilvánosságra. Tudok hazudni, ha akarok. De ebben az esetben már elfogyott az energiám a végére és nem volt kedvem azon gondolkodni, hogy hogy simítsam el az ügyet. Vagy így, vagy úgy, de megtudta volna, mellesleg gondolom újabb botrányt csinált volna, ha azt hiszi, nem voltam képes még megműteni sem. Nekem pedig elegem lett a hisztikből.
- Én szeretem a régit is. – reagálok, ugyanis az a parfüm, amit mindig vettem neki az igazi, és nem hiszem, hogy tudná überelni bármi mással, mert már az emlékek hiányának hátrányával indul. Mondjuk az nem is biztos, hogy baj lenne, ha el tudnánk felejteni a dolgokat végre.
- Ne is kezdjünk bele ebbe újra, hogy kit mi viselt meg, Lotte, mert megint nem lenne szép vége és nem én szeretném aktivizálni a kütyüd. – A távolba siklik róla a tekintetem és megfeszül az állkapcsom, mert nagyon jól tudom, és még mindig gyötör a bűntudat, amiért a múltkor én kényszerítettem majdnem a sírba. Tisztában vagyok vele, hogy felül kell emelkednem a bántalmakon, és csak a jelenre koncentrálni ahhoz, hogy megmentsem az életét. A következő kérdésére már nincs időm reagálni, mert az anyám tipeg be az előtérbe és les fel a lépcsőre, amire persze mi azonnal szétszéledünk, mint valami tinikorukban lévő párocska, akiket valami rossz dolgon kaptak.
Magam előtt tessékelem be az ebédlőbe, ahol a tekintetem összeakad a húgoméval, és egy fejcsóválással meg egy laza nyaknyisszantós mozdulattal jelzem neki Lotte háta mögött, hogy ha megszólal, bizony vége az életének. Nem mintha a fenyegetéseim valaha meghatották volna... Be is bizonyosodik hamar, hogy nem tudja megállni a beszólást, mire majdnem odamegyek és jelképesen fejbekólintom. Mintha neki nem lett volna életében semmi oltári nagy baromsága, amit gondolkodás nélkül elkövetett.
- Ez már a ti dolgotok, nem az enyém. – válaszolok Lottenak. Tényleg nem szeretném hallani azt a beszélgetést, amit ők ketten lefolytatnak. Nem is tudom, hogy Sylvi vagy én lehetek a keményebb falat neki. Kihúzom a széket és nem bírom megállni, hogy ne simítsak végig a félig fedett vállán. Kívánatos, mint mindig, a francba is, bár ne lenne az. Helyet foglalok vele szemben és mikor jön a kaja, összedörzsölöm a tenyerem. Anyéméknál akkora a fényűzés, hogy egy mezei ember nem sokszor lát ilyet, és persze ezt szeretik is a társadalom orra alá dörgölni. Én nem vagyok ilyen valamiért, inkább közvetlenül állok az emberekhez, és nem nyitogatom a pénztárcám, jóllehet, a néhai bunkó stílusom kompenzálja ezt a tulajdonságomat. Mikor apám megszólal, elkerekednek a szemeim és még mielőtt bármit is reagálhatnék a szavaira egy kicsit zavart mosollyal emelem a tekintetem a velem szemben ülőre, de a húgom ismét közbe kotyog. Egy pillanattal Lotte előtt szólalok meg.
- Fejezd már be, Sylvia. Hadd döntsem már el én, hogy kivel vagyok haragban és kivel nem. Ha így folytatod, te nem a kedvenceim táborát fogod erősíteni. – mormogom, miközben belekortyolok a pezsgőbe és figyelem, ahogy a két nő szemei szikrákat szórnak egymásra. Tudom jól, hogy Lotte hamar véget vet majd a szócsatának, mert okosabb a húgomnál. Nem akarok közbeszólni, de apám próbálja Sylt lenyugtatni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Lotte felpattanni készül az asztaltól, de én előtte állok fel és mérges vagyok. Mérges vagyok a családomra, mert nem tudnak másra asszociálni, és mert ezt a vacsorát csak arra akarják felhasználni, hogy jól megdobálják Lotteot pár kővel.
- Csend legyen. Itt, ennél az asztalnál én vagyok az egyetlen ember, akinek joga lenne bármivel is dobálózni, és nem ti. Én már jópárszor megbeszéltem ezt Lottetal -na nem mintha olyan sok közötök lenne hozzá, csakhogy megnyugodjon a kis lelketek-, de most elment az étvágyam, és szerintem Charlotte sem éhes. – rávillantom a szemeim, hogy tudja, az érdekét szolgálom és épp ki szeretném menteni a hiénák közül, mert jól tudom, hogy nem hagynák abba.
- Kisfiam, ülj le. – mondja az anyám, de én megcsóválom a fejem, miközben lehúzom az egész pohár pezsgőmet, majd Lotteot magam elé terelve indulok kifelé, kissé sem komótos léptekkel az ebédlőből. Undorítóak, anyám és a húgom egy kaptafa, szerintem anya még uszította is Sylvit kicsit.
- Bocs. Nem is kellett volna engednem, hogy ide gyere, tudtam, hogy ez lesz. – mondom neki vele szembe fordulva, mikor újra az előtérbe érünk.
- Nem sétálunk egyet inkább? – kérdezem tőle, és körbe nézek, rögtön két komornyikkal szembe találva magam. – Itt még a falnak is füle van. – morgom, és ha igent mond a felkérésemre, már hozzák is a kabátokat. Csípős hideg van kint, talán már havazik is, reggel jöttem, azóta nem voltam kint.
- Jól nézel ki, Charlotte. Jót tett neked ez a műtét. Nem sokkolt még a műszer, ugye? Remélem Clemence elmondott mindent részletesen, de majd még átbeszéljük a dolgokat. – A zsebembe dugom a kezem és félmosolyt küldök felé. Esik a hó, akár csak azon a napon, amikorra az esküvőnk napja volt kitűzve. Megköszörülöm a torkom, ahogy kilépek az ajtón és tekintetem végig siklik a hatalmas területen, majd megakad a befagyott tónál, ahol lelki szemeim előtt álltak a padok és a feldíszített boldogság kapu meg az anyám kínja is. Nem hiszem el, hogy valaha esküvőre adtam volna a fejem.
- Menjünk. – sóhajtok, és a derekánál fogva vezetem lefelé a lépcsőn, hogy végre egy családmentes nyugodt beszélgetésre tegyünk szert. Remélhetőleg...


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Jan. 07, 2018 4:14 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Az előtérben a rettegés tör rám, de az enyhülést az a férfi hozza meg, akit elküldtem, akiben már nem láttam reményt a hálaadásnapi incidensünk után. Miért olyan bonyolult az életünk, hogy a múltunkból táplálkozva olvassuk egymásra a szitkokat, aztán meg hirtelen felizzik a levegő és a karjaiba omlok? A lépcsőn torpanok meg, az első ütközés után meg is szeppenek a jelenlétében, mert szégyellem az akkori kijelentésemet. Mi lett volna, ha nincs ott? Valószínűleg ennek a színjátéknak sem lenne ma jelentősége, mert a legközelebbi viszony, ami létrejöhetne közöttünk az a sírom, és a lába a talaj fölött. A parfümöm említésére széles mosoly költözik a szám szegletébe, és nem bírom ki, hogy ne nézzek le a földre, aztán ismételten fel rá.
- Félreértettél Shane, a sajátom…mármint az én illatom, amit én készítek el, és dobom piacra, ha még megélem. – fogva tartom a kék tekintetet, és az arcvonásait isszák a türkiz íriszeim.
- Ne menjünk bele akkor. – intek a kezemmel, hogy a részemről lezárhatjuk. Otthoni terepen mozog, nem fogok jelenetet rendezni, tisztelem annyira a szüleit, hogy tekintettel legyek a ház békéjére. A gyomromban kúszó idegesség nem akar elapadni, mondhatni csak gyűlik, és a szám íze is keserű lesz a kütyü említésére. Ezzel tart életben, a megjelenésem, és minden a szívemnél elhelyezett szerkezet miatt van. A kérdés felmerül bennem, hogy ez normális keretek között engedélyezett lett volna, de úgy hiszem nem, és az esélyeim is egyre mélyebbre kerültek. Már éppen elindulnánk lefelé, de összeütközünk, és a tenyerem a mellkasán pihen meg. Miért nem tudom elfelejteni? A kérdés kibukik belőlem, de választ már nem kapok, mert előkerül az anyja, és szétrebbenünk. A lépcsőn lefelé haladva mélyeket lélegzek, mert mindjárt találkozom a volt anyósommal, és az apósommal. Steve-t mindig is kedveltem, de Susan…már az elején tiltakozott. A szemében az a nő voltam, aki elvette a kisfiát, és kisajátította. Nem egyeztem bele abba se, hogy ideköltözzünk, mikor szóba került a közös fészek…a belvárosban laktunk, messze tőlük, ha ez lehetséges. A mama azóta sem bocsájtotta meg nekem, hogy véleményem volt vele szemben, és előszeretettel hangoztattam is. Az ebédlőben felgyorsulnak az események, és egy pezsgőspohár is landol a kezemben. A koccintást Sylvi közbeékelt csipkelődése rontja el, de még tűrök. Figyelmeztetem Shane-t is, hogy ezt megoldom egyedül.
- Ebbe igazad van, nem akarod hallani. – a legkomolyabban gondolom a riposztom. A múltam foltja a prostitúció, és erről tud a drága Harper lány. Vajon Shane tudja, hogy a legutóbbi könyvének a sikere részben az én életemet dolgozta fel? Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, ha tudna róla. Én mutattam meg Slyviának azt a világot, és ezzel akkor is tisztában volt, mikor bemutatott a bátyának. Az étkezés nyugisan indul, még meg is lepődöm, hogy kihúzza nekem a széket. A megannyi finomságtól összefut a nyál a számban, de mielőtt belemerülhetnék Steve köszöntője után ér a következő atrocitás. Nem bírom elviselni, és felállnék, de a velem szemben ülő pattan fel előbb. A szalvétát szorítom, miközben a szavait hallgatom. Az étvágyam nem ment el, de ebben a környezetben megfulladok. Nem mondok semmit, csak felállok, és kihúzva magamat lépkedek el, míg Shane lehörpinti a pezsgőt, és mögém lépve tessékel ki az előtérig. Nem vagyok benne biztos, hogy megéri értem ez a harc, de muszáj igazat adnom neki.
- Nem kellett volna elfogadnom édesapád meghívását. – kontrázok komoran, de a felajánlására kicsit lesokkolódom.
- Öhm…de a friss levegő jót tenne. – innen már nem is kérdés, hogy a komornyik hozza a két kabátot, és Shane rám segíti a sajátomat. Összehúzom magamon, és a táskámat is elemelem, mert nem szeretnék visszajönni ide, ha nem feltétlenül szükséges.
- Köszönöm, de még nem ért semmilyen kisülés, ha érted a célzást. A rezidensed? Én már nem tudom, hogyan működik ez a kórházi rendszer. Elmondta a kockázatokat, és a veszélyeket is. Jó munkát végeztél vele. – viszonzom a mosolyát, és a bejárat felé tartok. Hirtelen lép közelebb, a derekamra fonja a karját, és úgy kísér le, nehogy megcsússzam.
- Esik a hó… - pillantok körbe az óriási birtokon. A hideg ellenére sokkal szabadabbnak érzem magam, és a természetellenes felállás sem tántorít vissza, mert könnyedén döntöm oldalra a fejemet, hogy a vállán pihentessem. Ezután Shane automatikusan ölel át, így baktatunk a befagyott tó felé.
- Itt lett volna… - nem merem kimondani az esküvő szót. A keze rám tapad, és csendben folytatjuk az utat, de biztonságban érzem magam. A szívverésem most a normálist üti el, de valamiért a pulzusom felszökik, és melegség járja át a testemet. A békesség szinte már hiányzott a kapcsolatunkból, és a napját se tudnám megmondani, mikor történt utoljára ilyen. A tó szélénél állunk meg, és csak bámulom a korcsolyázásra alkalmas területet.
- Szép helyszín lett volna, ahogyan a ruhám is. – szorul el a torkom, és könny szökik a szemembe, de nem feszítem tovább a húrt. A titkaim felfedésével elrontanám a pillanat varázsát, jobb, ha nem ismeri a múltam ama részét, ahol a gazdag férfiak játékszere voltam.
- A szüleim kedvelnek, mindannak ellenére, ami történt az apám szerint rendes ember vagy, nem fellengzős, aki visszaél a hatalmával. Elintézted nekik, hogy szállodában aludjanak, és mellettem legyenek, és még meg is műtöttél. Azóta ezen tűnődöm, nem akartad, mégis megtetted. Különös az élet…el akartalak kerülni, de nem bírlak kiverni a fejemből. – pillantok rá a kékjeimmel, és most szembefordulok vele. Kicsit fázok, de nincs kedvem elmenni.
- Shane milyen befejezésre vágysz közöttünk? – halkulok el, és csillogó tekintettel fúrom a sajátomat az ő kékjeibe.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 09, 2018 11:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Hétf. Jan. 08, 2018 9:41 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Száz meg száz okom lett volna már messziről elkerülni Charlotteot, és még mindig nem tudom megmagyarázni, hogy mi az a marasztaló erő, ami miatt itt vagyok. Most komolyan lehet, hogy még mindig szeretném? Öt év után? Az nem kétség, hogy vonz, de hogy kibaszott szerelem? Nem szerethetem és kész. Ezt el kell fogadtatnom magammal és a tudatalattimmal, mert egyszerűen rettegek így is attól, hogy mi lesz, ha kudarcot vallok, és nem fogom tudni megmenteni. Annyi, meg annyi megvető pillantást fogok kapni, kezdve a szüleivel. Aztán ott van a kishúga, aki olyan ártatlan, nagy szemekkel nézett rám és mondta, hogy „te bárkit megmentesz”. Bárcsak így lenne, és nem kellene ezen aggódnom, de az, hogy Lotte előtt még jópáran sorakoznak azon a rohadt transzplantációs listán, egyáltalán nem nyugtat meg. Kilátásban sincs a kórházunkban, és tudomásom szerint New Yorkban sem egyetlen olyan szív sem, ami esetlegesen szervdonornak lenne kijelölve és jók a kritériumok Lotte-hoz. Mellesleg ott van még pontosan egyel előtte az a másik nő, akinek ugyanolyan szív kell, mint neki. Azért ezt bárhonnan is nézzük, elég nagy szopás. Az agytekervényeim a nap huszonnégy órájában azon kattognak, hogy mégis hogy kellene ezt az egészet úgy megoldanom, hogy mindenkinek jó legyen, de mindig arra a következtetésre jutok, hogy sajnos nem vagyok én sem isten, és nem tudok egyszerűen úgy cselekedni, hogy az minden kibaszott embernek megfeleljen.
- Tudom, nem értettem félre. De attól nagyon kíváncsian várom, hogy milyen lesz az illatod. – mosolygok rá, mert tényleg nagyon érdekelne, hogy mégis hogy csinálja ezeket a dolgokat. – Majd egyszer beavathatnál ennek a... parfümkeverésnek a titkaiba. Nem lopom el a receptjeidet, ne aggódj. – nézek rá cinkosan zsebre dugott kézzel, és aztán anyám véget vet mindennek, majd jön az a kurva kellemetlen koccintgatás meg bájolgás... körülbelül két fél percig, amíg Sylvi nem kezd el csipogni. Hamar meg is elégelem az egészet, és azt is látom, hogy Lottenak sincs ínyére, hogy savazzák –már miért is lenne-, szóval ki is mentem a szituációból, amilyen gyorsan csak tudom.
- Nem ezzel van a baj, hanem az idióta húgomnak kéne néha befognia a száját. – Mondjuk az is lehet, hogy akkor jobb lett volna a helyzet egy fokkal, ha felkészítem erre a találkozásra, és nem Lotte érkezése előtt tíz perccel tudja meg, hogy tulajdonképp ez a vacsora neki lett megrendezve. Igen, határozottan jót tett volna neki, de most már igazából teljesen mindegy, hogy mit intéztem előre, meg mit nem.
Ráadom Lottera a kabátot, és figyelmesen hallgatom, hogy mit tapasztalt eddig a beültetett műszerrel.
- Igen, a rezidensem. Az egyik legjobb, másra nem is bíztalak volna. – mondom komoran, mert tényleg így gondolom. A Presbiter jó kórház, így elvileg a programba csak a legjobbak kerülhetnek be, de néha elég nagy kételyeim támadnak, hogy tényleg a megfelelő emberek vannak-e ott?! Mindegy, a lényeg, hogy Clemence a helyén van, és biztos, hogy egy ideig nem is engedem át senkinek.
Az ajtó elé kiérve látom, ahogy sűrűn esik a hó, egy egy hópehely megcsillan itt-ott a fényben.
- Igen, gyönyörű így az egész kert. – végig tekintek a birtokon és átkarolom a derekánál, mire ő a vállamra dönti a fejét. Egy pillanatra, mintha megint a régiek lennénk, de sajnos nagyon jól tudom, hogy ez nem így van. Sosem leszünk már azok. Óvatos léptekkel indulunk el a hóesésben, nehogy megcsússzon bármelyikünk is, mikor aztán a tóhoz érünk.
- Az esküvő. Igen, szép lett volna. Éppen itt, ilyen hóesésben mondtam volna ki a boldogító igent. – felé fordulok egy pillanatra, és közelebb húzom a derekánál fogva. – És itt lett volna az első hitvesi csókunk is. – A szavakat suttogom, és az ajkam egy centire sincs az övétől. Eltűröm a haját az arcából a füle mögé és a szemeit fürkészem, aztán hátra lépek egy lépést, mielőtt még újra elfajulnia a szitu.
- Milyen ruhád lett volna? – Mindig izgatott a kérdés, és millió módon elképzeltem már, ahogy végigvonul itt a gyönyörű havas tájon, de aztán szertefoszlott az egész. Sajnálatos, mert szerintem, Lotte-tal ellentétben jók lettünk volna együtt. Talán túl korán találkoztunk. Ha most találkoztunk volna először, akkor lehet, hogy más lenne a történet? De akkor az is lehet, hogy már mindkettőnk boldog házasságban élne. Sosem tudjuk már meg, nem is tudhatnánk meg. A képzeletünknek pedig már csak a fantázia szab határt.
- Ez volt a legkevesebb, hogy megműtelek és elhelyezem az egyik legközelebbi szállodában őket. Ez a kötelességem volt Lotte, nem pedig más. Ez a munkám. – reagálok rá, de nagyon jól tudom, hogy ez nem csak erről szól. Sajnos vagy nem sajnos, de többről van szó, csak nem akarok bevallani neki.
- Az a baj, hogy egyszer sajnos sikerült kitörölnöd már a fejedből, és ez... sérti a büszkeségem egyszerűen, Lotte. Valahogy nem tudom elfelejteni, és folyton azt kérdezgetem magamtól, hogy mit csinálok?! És kurvára nem tudom a választ. Mit csinálunk? – Teszem fel a keresztkérdést, és kérdőn tekintek le az egy fejjel alacsonyabb nő szemeibe, de megemelem az állát, hogy a tekintetünk összefonódjon. Annyira gyönyörű, még mindig, hogy el tudnék mélyülni az arca fürkészésében akár egy óráig is.
- Én nem vágyom semmiféle befejezésre. Legalábbis még nem. És nagyon remélem, hogy a műtéted tekintetében, te sem szeretnél véget vetni az egész harcnak. Majd ha azon túl vagy, akkor ráérünk azon gondolkodni, hogy milyen befejezésre vágyunk... vagy éppen nem vágyunk. – vonok vállat, és aztán eltekintek szemeiről, és a távolba nézek. Arrébb lépek, és végig húzom a tenyerem a korláton, amit már jócskán belepett a hó, hogy aztán egy nagyobbacska hógolyót formáljak belőle, és nem erősen, de azért határozottan dobjam neki Lotte combjának.
- Hé, amúgy, van bakancslistád? Az jó buli! – mosolygok rá, és széttárom a karjaim. – Mondd, mik azok a dolgok, amiket még megakarsz tenni mielőtt... – hezitálok kicsit, hogy kellene megfogalmaznom, de aztán végül ismét elheccelem a dolgot - ... mielőtt majd sok év múlva a pokolra jutsz? – széles mosolyra húzom a szám, és kíváncsian nézek rá, mert tényleg érdekel, mik vannak fent a listáján. Ha én halálos beteg lennék, biztos az lenne az első, hogy írok egy ilyet és megpróbálva nem figyelni a betegségre, sorra kihúzgálni rajta a dolgokat. Tényleg jó buli, elfeledteti az emberrel, hogy mégis min megy keresztül. Legalább egy kis időre. És remélem van neki, mert akkor most azonnal kihúzgálunk pár tételt belőle, úgysincs kedvem visszamenni a famíliához, és gondolom, neki sem fűlik hozzá a foga.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Jan. 09, 2018 11:21 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Nem mondanám, hogy az eltelt hetekben arról lettem volna híres, hogy a megfelelő döntések birtokában a megfelelő emberekkel paktáltam volna le. Összezavarodtam, és a határozottságom elillanni látszott. Házasságtöréssel vádolom a férjemet, de én is megcsaltam őt, persze más, ha már birtokában vagyok annak a tudásnak, és csalódottságnak, mellyel lesújtott rám Dexter. Megbocsájtani nagyon is keresztényi lenne, mert ha valaki bűnös, hát én aztán vezetem a sort, mégis képtelenség, hogy újra bízzak benne. Nehezen építettük fel az életünket, és most romba dőlt. Egy esélyt talán megérdemelne, de amennyire nyíltan, és makacsul tartok előre, már nem érzem teljesen azt a fajta odaadást, mint tavaly. Összetört, nem is a másik nővel való hetyegéssel, hanem mikor megtudtam, hogy szívbeteg vagyok, és ennek komoly következményei lesznek, cserbenhagyott. Elutazott, mással kefélt, lényegében már mindegy, de abban a percben nem volt mellettem. Jóformán egyedül küzdök, veszekszem, és bizonygatom a nem létező ártatlanságomat Shane felé, miközben Dexter ugyanezt teszi velem. Ördögi csapdába kerültem, és tetőzöm a bajt azzal is, hogy elfogadom az exem családjának a meghívását. Mi ütött beléd Charlotte? Minek kísérted a sorsot? Nem bánnám, ha elmaradna a vacsora, vagy ebéd, az időpont kora délután, nagy felhőréteg fedte el az égboltot, mikor a kocsiban ültem. Shane-nek tartozom egy köszönetnyilvánítással, amiért megmentette az életemet, és valóban tett is érte. A neheztelésem nem múlt el teljes mértékben, mert ott van az a kellő bizonytalanság is bennem, amiért bosszút állt, és heteken át taszított, orvosokat ajánlott. Mit ígértem neki anno? Nem fogom megtenni az orvosomnak, most mégis az, megműtött, de valójában akarta ezt? A kételyeim kérdésekhez vezetnek, azok meg előbb, vagy utóbb egy tiszta beszélgetéshez, de nem ma. A szülei házában fogunk étkezni, mint régen, amikor bemutatott nekik. A húga egykoron kedvelt, de mára ez is megszűnt. Mindenki a rokonát védelmezi, Shane biztosan összeomlott az eltűnésem után, de már nem tudom visszacsinálni a történteket, és nem is akarom. Nem lennék parfümőr, sőt lehet már nem is élnék. Dexter védőhálót vont körém a tudomása nélkül, mert azzal, hogy elvett, és ezt Párizsban tette, elvágta a múltam egy részét. Shane nem ismeri a titkaimat, ahogyan a férjem se, de aki befolyásosabb, az mindenképpen Dexter Green. A nejeként rettegnek, hogy ártsanak nekem, és ez nem utolsó szempont. El se merem gondolni, hogy mi lenne, ha egy régi kuncsaftom feltűnne, vagy megfenyegetnének. A magam ura voltam, és felhagytam a prostitúcióval, de a szálakat nem lehet elvágni. Megbélyegezhetnek érte. A volt párom megjegyzése a munkám iránt meglep, de időnk nem marad kibeszélni, helyette vár az étkező, és az oroszlánbarlang. A röpke nyolc perc, melyet bent töltünk nem sikeredik valami jóra, és éppen Shane az, aki kiment. Kapkodom a fejem, és az előtérben megvárom, hogy rám segítse a kabátot, aztán már lépünk is ki a szabadna. Az idő nem hazudtolja meg önmagát, nagy pelyhekben hull a hó, és hirtelen lelassulunk mi is. A vállára döntöm a fejemet, élvezem az engem átkaroló férfi jelenlétét. A hamis illúzió a tóig való rövid ösvényen tart ki.
- Clemence valóban jó, de nem az én munkatársam, hanem a tiéd. – hagyom ennyiben a véleményemet, mert nem fogom leszólni. A nőben felfedeztem némi ellenszenvet, de nyíltan nem mert rákérdezni arra, hogy honnan ismerem a főnökét. A kórházban az volt a sejtésem, ha tudnának a létezésemről, akkor fele ennyire nem lettem volna biztonságban, mint így.
- Szép lett volna. – rebegem el újra a szavakat, de jobban fáj neki a meghiúsult nász, mint nekem. A pénze, de még a menyasszonya is odaveszett, és bármilyen bocsánatkéréssel állok elő, a keserűséget, és a bizalmat nem tudom újraépíteni vele. A derekamra fonódott ujjaival egyetemben fordítom a törzsemet is felé, és pillantok fel a kék lélektükrökbe.
- Shane…az a hitvesi csók… - az ajkamat rágcsálom, befogom a számat, mert nem vagyok méltó az ittlétre. Megrészegít, kiforgatja a világnézetemet, és közben meg tudom, hogy helyes döntést hoztam, hogy nem mentem hozzá. Elhátrál, én meg engedem neki, és a hátam mögött fűzöm össze a két karomat.
- Hatalmas uszálya volt, a hóban húztam volna. Elől csipkézett, és zárt lett volna a ruha…és mindenképpen visszafogott, alul sellőformában végződve. – miért fájdítom mindkettőnknek az elmúlást? Nagyot sóhajtok, és a szemembe szökő könnycseppet letörlöm a kézfejemmel, hogy ne vegye észre az elgyengülésemet. Borzalmas, hogy öt év elteltével is nehezemre esik beszélni róla. Dexter esetében direkt választottam az ellenkező típusú ara kiegészítőket, hogy véletlenül se legyen köze a két esküvőnek egymáshoz. Nem jutott eszembe akkor, mikor az oltár felé sétáltam…dehogynem.
- Ez a munkád Shane? Ó, már értem. – végigmérem őt, és hirtelen más színben látom. A kötelesség irányította arra, hogy kedves legyen a szüleimmel? Összeráncolom a homlokomat, és belenézek elterelésként a táskámba. A telefonomon ott a kis jelzés, Dexter keresett. A kijelentésem ezek után ostobának hangzik, és Shane az, aki megemeli az államat, hogy összeforrjon a tekintetünk, miután letudta a távolságot is, melyet ő vert közénk ismételten.
- Mit csinálunk? Nem tudom. Ingereljük a másikat, és olyasmiket teszünk, amiket nem akarunk megtenni. – komorodom el, és elnéznék másfelé, de képtelenség, ha így szuggerál.
- Nem adtam fel, és rendben, igazad van. Ne vágyjunk semmire, és amúgy is, van itt még valami, amit neked hoztam… - nem bírom követni, túl gyors, és mialatt összegyúrja a hógolyót, én lehajolok, hogy kivegyem a neki szánt csekkemet.
- Auch… - mosolyogva kapom rá a pillantásomat, és a kérdése hallatán belém fagy a szó.
- Bakancslista? – ez a lista akkor készült el, mikor el akartam repülni a szüleimhez.
- Mielőtt meghalok? – ellentmondás, a pokolra jutás nem szép.
- Na Harper…tudod, hogy ez nem fair, ha már feloldozást akarok az apámtól. – szende vigyorral rázom meg a fejemet.
- Mit csinálnék? Felmondanék, amit megtettem. Megcsinálnám a parfümömet, és elmennék Párizsba. – hallgatok el. Nem volt az életem része, nem tudja, hogy mi vonzott oda, hogy nekem a második otthonom a francia főváros, hogy annyi emlék fűz oda, ahol végre önmagam lehettem.
- De ebben az időben korcsolyáznék, forró csokit innék, a nap végén leülnék a kandalló elé Bellával, és innék egy Bordeax-i vörösbort, aztán eldőlnék meztelenül a tűz előtt a szőnyegen. – nevetek fel, mert abszurd lefestése egy téli napnak, de ha megtehetném, megtenném.
- Ez lenne az én listám Shane…egy boldog nap fáradtság, émelygés, és idegeskedés nélkül. Ja…de lefotóztatnám magam a parfüm mellé, ha már a Tavaszi harmat nevet kapta. – csillogó türkizeimmel avatom be a titkomba. Az eső, és a csókja juttattak el a végeredményhez.
- Van itt neked valami… - húzom ki a táskámból.
- Megkaptam már minden rossz jelzőt, és az ellopott időt nem adhatom vissza neked, de a pénzedet igen. – nyújtom felé a csekket, amivel tartoztam.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 12, 2018 8:05 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Csüt. Jan. 11, 2018 3:52 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Jól tudom, hogy a szakadó hóban ez a kert mind a kettőnket az esküvőnkre fog emlékeztetni, mégis kiinvitálom őt. Nem akarok rá emlékezni, és valószínűleg ő sem, de néha elkerülhetetlen, hogy feljöjjön a téma, még ha legszívesebben ki is törölnénk azt a napot. Nem szólok semmit a megjegyzésére, bár észreveszek némi ellenszenvet Lotte hangjában, mikor Clemence szóba kerül. Nem igazán akarom bolygatni ezt a kérdést, mert valamiért úgy sejtem, hogy nem annyira szimpatizál vele. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy esetleg azért, mert valaha volt hozzá bármi közöm, de isten látja lelkem, neki csak oda-odaszólogattam mindig is, de nem feküdt volna le velem sosem. Én pedig hamar tudomásul vettem, és valamiért ezt a munkakapcsolatot kivételesen többre tartottam annál, mintsem elrontsam egy numerával.
Lotte gyönyörű, és igazából most veszem leginkább észre, hogy mennyit változott az öt év alatt. Az öltözködése is, és maga az egész nő. Így is tetszetős, meg igazából én leginkább a belsőjébe szerettem bele, bár meg kell hagyni, a külseje is elég meggyőző volt már akkor is. Kíváncsi vagyok, ki az a Dexter Green, aki mellett tündökölhetett egy pár évig. Akinek sikerült őt elvennie feleségül. Komolyan izgatja a fantáziámat, hogy miben lehet jobb ő, mint én, de arra nem jutottam, hogy rákeressek még a nevére az interneten. Az már talán kicsit gyerekes lenne.
A közelsége teljesen megrészegít, és pillanatok, milliméterek választanak el attól, hogy újra megcsókoljam, de aztán nehezen megálljt parancsolok magamnak.
- Mi van vele? Most már beszélhetsz róla, azt hiszem, túltettem magam azon, hogy felhúzzam magam rajta. – Remélhetőleg. Talán már nem kell annyira óvatosan kerülgetni a témát, ugyanis annyi dolgon keresztülmentünk Lotte-tal az elmúlt hónapokban, hogy már-már elhomályosult a végére az átverés képe. Persze felejteni nem felejtek, még ha akarok is, nem egyszerű, de az idő begyógyíthatja a sebeket.
- Biztos gyönyörű lettél volna. – húzom apró mosolyra a szám szélét, hiszen lelki szemeim előtt már meg is jelent a leírt ruhakölteményben. A kérdés viszont, miszerint mit viselhetett a megvalósult esküvőjén, ott kattog a fejemben, de nyilván nem hozom fel ezt, nem vagyok annyira ostoba. Tudom, hogy a mondataim majd megint kiugrasztják belőle azt az énjét, ami nem annyira nyugodt, sőt, az, amelyik felróhat minden kis szart.
- Igen, ez e kötelességem. De nem az a része, hogy a szüleidet istápoljam, az már az extra. Nem engedtelek volna át más kezébe, értsd meg, csak miután elküldtél a… az anyámba szépen szólva, hát, utána nem voltam biztos benne, hogy azt szeretnéd, hogy én műtselek meg. – vállat vonok. Ez az igazság. A szavai nem értek akkor váratlanul Lexingtonban, de azért megviselt, hogy annyira elástam nála magam, hogy át akarta kérni magát másik orvoshoz. Még akkor is, ha lassan én is arra a következtetésre jutottam, hogy nem jó ez így nekünk, és mindkettőnk érdekében jobb, ha a leghamarabb találunk neki valami kevésbé… eszement orvost. A kérdésemre én sem és ő sem tudjuk a választ. Az egyszer biztos, hogy nem vagyunk egészen normálisak, és az is, hogy a másik nem közömbös számunkra, mert akkor nem követnénk el egymás után ennyi baklövést.
- Én nem biztos, hogy nem akarom például… - végigsimítok az arcán a jobb kezemmel, és aztán a hüvelykujjammal az alsó ajkán. - … elvenni az eszed. Vagy küzdeni érted… - Ezt a mondatot a levegőben hagyom, és nem folytatom, mert elég kétértelmű. Küzdeni azért, hogy nem haljon meg? Küzdeni egy új szívért neki, vagy éppen küzdeni a… szívéért? Annyira komplikált az egész, hogy az utóbbin inkább majd a sikeres szívműtét után gondolkodom, mielőtt még bármi máshogy alakulna. Nagyon remélem, hogy minden a lehető leggördülékenyebben fog menni, de sajnos, amíg nincs a lista élén és nincs kilátásban egy megfelelő szív, addig hiába kergetünk hiú reményeket.
A következő pillanatban már a hógolyóval dobálom, és elmosolyodok azon, ahogy ő is mosolyog. Végre. Pár pillanatig csak nézem, és ámulok. A bűvöletébe ejt.
A bakancslista jó dolog, és jól sejtem, hogy neki is van, de meglep egy-két dolog.
- Párizsba? – kérdezek vissza, de jól tudom, hogy ez az opció nála a műtét előtt száz százalékig ki van lőve, ugyanis nem repülhet el oda. Pedig még az is lehet, hogy elvinném… - Miért pont oda? – folytatom a kérdést, de hiába, mert ez az opció most abszolút nem játszik. A következő listája viszont igenis megihlet, és máris pörögnek a gondolatok a fejemben. Korcsolyázna… A farmon van egy kis tó, amit bizonyára ilyen hidegben már több centis jég borít. Forró csokit inna… kiváló forró csokit tudok készíteni, de ezt ő is tudja, mert régen a hideg napokon mindig csináltam neki egy-egy bögrével. Bella… most hagyjuk azt a kutyát. Elhanyagolható kicsit, talán?! Kandalló? Bazi nagy kandalló van a farmon lévő házban lévő nappali kellős közepén, előtte egy jó nagy szőnyeggel… Bor? Talán egy kortyot. Fasza, minden összejátszik! Azon kapom magam, hogy a gondolkodás közben már csücsörítve meredek magam elé.
- Tavaszi harmat? És mi ihletett? Nincs nálad? Megszagolnám. – mosolyodok el, mert tényleg kíváncsi lennék az illatára. Nem tudom, hogy hoz össze egy parfümöt, de tehetsége biztos van hozzá, abban nem kételkedem. Egyszerűen csak nem tudom elképzelni ennek a metódusát.
Felkapom a fejem a mondatára. Mi? Mit hozott? Már azt hiszem, valami jó kis utókarácsonyi ajándék, mikor előhúz egy papírdarabot és már sejtem, mi az. Eltekintek róla, és megrázom a fejem.
- Nem kérem, Lotte. Inkább add a szüleidnek, nagyobb szükségük van rá. – Már belenyugodtam annak a pénznek az elvesztésébe, nem kell vissza. Túltettem magam nehezen az egészen, attól, hogy visszaadja, nem kapom vissza… őt. Lassú léptekkel közelítem meg, és már tisztában vagyok a terveimmel. Holnap és holnapután szabadnapom van, ami azt jelenti, hogy amúgy is elvonulnék kicsit, de talán jobb lenne vele tölteni egy kis időt.
- Gyere, hazaviszlek. – mondom neki és ha nagyon erőlteti, elveszem a csekket, de úgysem fogom beváltani. Azt meg persze nem fogom elárulni neki, hogy nem hazaviszem, hanem egy sokkal nyugodtabb helyre, ahol nincs se egy ember, se senki, aki zavarhatja az egymással töltött időt. Volt már ott, amikor felkeresett először, de akkor nem voltam olyan állapotban, és egyébként i utálom, ha valaki odatalál. Az az egyetlen hely, ahol el tudok vonulni kicsit a külvilágtól, nem szeretem, ha megzavarnak.
- Mi a terved mára meg holnapra? – Tudakolom meg óvatosan, mintha csak mellékesen érdeklődnék efelől. A kocsi nincs messze, így hamar odaérünk, és kinyitom neki a vezető melletti ülés ajtaját, hogy beülhessen. Megkerülöm aztán az autót és bepattanok én is, majd benyomom a rádiót, ahol az egyik kedvenc számom meg, Bon Jovi – It’s my life. Mosolyogva énekelgetni kezdem, aztán Lotte-ra pillantok.
- Mehetünk? – Valószínűleg nem tudja mire vélni a hirtelen jókedvem, de remélem, partner lesz és nem fog ellenkezni majd…


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Pént. Jan. 12, 2018 12:10 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A hóesés és minden ellenünk játszik, egyszerűen képtelenség azt mondani, hogy ne merülne fel az elmulasztott esküvőnk ténye. Shane szemében ez tüske marad, és ha fejen állok sem tudok rajta változtatni. Idővel talán mindketten belátjuk, hogy ez volt a legjobb megoldás az elválásra, mert nem hinném, hogy boldoggá tudtam volna tenni abban az életszakaszomban. A pénz utáni sóvárgásom, a párizsi tanulmányok gondolata kísértett, és eszembe se jutott volna hozzámenni. Rettegtem, napról napra rosszabbul éreztem magam, és a szívtelenségem némileg a félelemből táplálkozott. Milyen álompár voltunk, csak én nem éreztem, hogy szintet lépjek. Tagadhatatlan, hogy Shane volt jobban oda értem, és sürgette az előkészületeket is. Vakon menetelt volna egy elkárhozott frigybe, és én nem akartam, hogy az én lelkemen száradjon egy be nem teljesült nász. A rezidens évek vége felé már átlendült a kezdeti távolodási perióduson, de nem volt elegendő az otthonléte. Elismerték a szakmájában, és felfelé szárnyalt a karrierje. Irigykedtem-e arra, hogy neki már révbe ért az élete, és mellettem képzelni el a jövőjét? A munkájára igen, mert én vele haltam picit minden egyes nap. Dexter nem a legjobb ember, de érezhetően nem gátolt semmiben, ha a karrierem építése volt a cél. Még a végén elhamarkodottan döntöttem Shane felett, és akkor szidhatom magam, mert több lehetőségem nem lesz, hogy jóvátegyem a baklövésemet.
- Nem kellene beszélgetnünk, mert fájó emlék, és butaság olyanról álmodozni, ami már nem fog megvalósulni Shane. – tudat alatt érintem meg a gyűrűmet, mikor ellép mellőlem, és hirtelen szebbnek találja a tavat, és a környéket, mintsem a szemembe nézzen. Feszengünk a múlt miatt, mert nyíltan nem mondtuk ki, csak üvöltve a sérelmeket, és nézzük hova jutottunk. Egy szívroham, egy elrontott hálaadás, és hetekig tartó kórházi ellátás. Clemence említésére többszörösen hallgattam el az előbb, mert azt is tudtam, amit a férfi félt elmondani nekem. A mostani műtéttel időt nyertem, de nem eleget. A senior rezidens a kendőzetlen valósággal adta a tudtomra, hogy szerinte lassan el kellene búcsúznom mindenkitől, és lezárni a kényes ügyeket. Váljak el, indítsam be a vállalkozásomat…és ki fogja vezetni, ha már nem leszek? Terhes lett a lélegzés, és a jövőbeli ötletek boncolgatása. Egy hét múlva be kell feküdnöm. Nem tenne jót, ha egyedül maradnék hosszabb időre, orvosi felügyelet nélkül. Ez a séta is már kimerítő, de kellő mértékben fáradtam el tőle. A ruhámról csevegünk, de fejben már valami lezárást fogalmazok meg. Az ügyvédem előkészítette a végrendeletem. Huszonnyolc évesen nem vágytam rá, de kezdek beletörődni a sorsomra. Megbecsülök minden pillanatot. Shane nem tétovázik, közelebb von, a szüleimről beszélgetünk, és ama kötelességéről, ami a műtétben merült ki.
- A szüleimet nem kellett istápolni, el lettek volna, de szép volt tőled, hogy gondoskodtál róluk. Abban a pillanatban csalódtam benned, de mit szólhattam volna, ha már leállt a szívem? Veszekedéssel váltunk el, és nem tetszett nekem se, de talán ez a mi sorsunk, soha nem fogunk közös nevezőre jutni. Nem baj az, kell ilyen szerelem is az ember életébe. – törlöm le az aprócska hópelyheket a gallérjáról, de a következő kérdés már sokkal konkrétabban taglalja a lezárásunkat.
- Nem biztos? – incselkedem vele, és félbehagyom én is a mondatot, ami közénk ékelődik.
- Küzdeni értem? Shane az életem nem játék. – jelentem ki fogva tartva a kéklő szivárványhártyákat. Mit sem változott az évődő oldala, csak ha tudná, hogy az én bizonytalanságom éppenséggel az efféle kijelentésekből fakad. Gyűlöl, van benne némi utálat az irányomba, némi félelem, de megértem. Nem kérem már egyik férfit sem arra, hogy harcoljanak értem. Hivatalosan az egyikhez tartozom, de a másik az, aki kitölti a fejemben cikázó gondolatok tartalmát, és azt boncolgatom finoman, mit is érzek iránta. Haragot, ellenszenvet…vagy vágyódást, esetleg a régen eltemetett érzéseket? A csekket szeretném odaadni neki, de megdob egy hógolyóval, és örömet ébreszt bennem. Elmúlik az ingoványos talaj, és helyette jókedvet csempész a délután derengős hidegébe. A bakancslistán már elmélkedtem, de csak elméleti szinten kacérkodtam vele.
- Igen, oda. New York az otthonom, de Párizs a lelkem etetője. Vicces, de ott találtam magamra. – szelíd formát öltenek a szirmaim, talán mosoly ül rajta, de az is lehet, hogy a sóvárgásom mutatkozik meg ilyen formában.
- Oda menekültem, miután elhagytalak. Ott ismertem meg Dextert. – minden mondatom fájdalmat okoz neki, de kár lenne már illúziókba ringatni. Tisztában van vele, hogy más asszonya vagyok, és még nem zárult le a házasságom. A másik lista rövidebb, elérhetőbb is, ha megvannak a feltételek hozzá. Nekem nem áll a rendelkezésemre korcsolya, de a kutyám, és általa kapott szeretet igen. Beharapom az alsó ajkamat, és kihúzom a csekket, hogy átnyújtsam neki.
- Nem hordom magamnál, egy széfben őrzöm. Nem adhatom még ki, mikor bárki a nevét csatolná hozzá, és ezt fogadd el. A szüleimnek nem kell pénz, hát nem vetted észre? Ugyan Shane, akkor nem értetted meg a legnagyobb leckét velük kapcsolatban. Nekik ez nem imponál, ők nem olyanok, mint a te szüleid. – ingatom meg a fejemet, és erősködve nyomom a tenyerébe, ha nem is akarja.
- Had legyen tiszta a lelkiismeretem. – fogom át a csuklóját, ha már erősködöm, és így legalább elveszi a jussát.
- Már engem sem ez éltet. – és most esik le az igazságtartalma a mondatomnak. Kellene még a férjem pénze? Megéri, ha úgyis meghalok?
- Rendben, köszönöm. – nem utasítom el a felkérését, az már tény, hogy jól esne otthon egy kis pihenés, ezért beülök a kocsiba, és megvárom, hogy ő is helyet foglaljon a volán mögött. A kérdése nem zökkent ki, mert terveim azok aztán lennének.
- Ki sem mozdulok a lakásból, csak ha Bella igényli. – döntöm kényelmesen a fejemet a fejtámlának, és becsatolom az övemet.
- Mehetünk, ez a szám…imádtad mindig is. – nevetek fel, mert ragadós a vidámsága, és vele együtt dúdolom, és még egy utolsó pillantást vetek a Harper birtokra.
- A szüleid nem lesznek nagyon mérgesek rád? Én vagyok az anyukád szemében a megtestesült gonosz, és akkor Slyviát még nem is említettem. – kacagok fel, és elfeledkezem a férjem csörgéséről, mikor újra megteszi.
- Ezt fel kell vennem. – komorodom el, és kiemelem a készüléket, és a fülemhez tartva szólok bele.
- Szia…megérkeztél? Milyen Sanghaj? Nem kell semmi, aha…intézkedem. A hotelszobában vagy? Okés….én is. Helló. – teszem le, de nem mondom ki, hogy ki volt az. Feltekerem a hangerőt, és Manhattan fele mutatnék, de nem kanyarodik le Shane.
- A Central Park nem erre van. Hova viszel? – pillantok rá, de ekkor bevág elénk egy őrült, és Shane-nek intenzíven kell a fékbe taposnia, ha nem akar ütközni.
- Shane..vigyázz… - üvöltöm, és a combjába marok a balommal…

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 16, 2018 5:47 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szomb. Jan. 13, 2018 5:28 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Az egész, ami Lotte és köztem történik, megmagyarázhatatlan. Szerintem egyikünk sem tudja meghatározni, hogy mégis mi ez, de talán jobb is, ha nem erőlködünk azon, hogy kibogozzuk ezt a szálat. Az már régóta nem kérdés, hogy az orvos-beteg kapcsolat zónájából kiléptünk és nem csak a múltat tekintve, hanem a jelent is. Többször lefeküdtem vele, pedig nagyon nem lett volna szabad, de még ha csak ennyi lenne a probléma, legyintek egyet és azt mondom: előfordul. De részemről nem csak szexről van szó, és ez a felismerés igencsak megrémít. Hiába, nem egyszerű egy olyan nővel szemben állnod, aki már egyszer átvágott.
Kell ilyen szerelem is az ember életébe?
- Én jobban preferálnám azért, ha néha sikerülne az a közös nevező, Lotte. Erre kellene törekednünk. – És nem arra, hogy folyton a másik orra alá dörgöljük a sérelmeket. Túl kellene tudnunk lépni rajtuk, és tiszta lappal indítani. Nem tudom, hogy melyikünknek esne nehezére jobban ezt megtenni, de előbb-utóbb, mindkettőnk érdekében meg kellene tennünk ezt a lépést.
- Most miért gondolod azt, hogy én azt gondolom, az életed egy játék? – vonom fel a szemöldököm és nem engedem a tekintetét. Komolyan nem értem néha a nőket. Nem néha, egyre többször, és Lotte se erősíti azoknak a táborát, akiken egykönnyen ki lehet igazodni. Nem tudom és lehet nem is akarom már megérteni a gondolatmenetét, így inkább a bakancslistáról kérdezem, de ez a Párizs meglep. Mikor elkezdi mondani, még mosolygok, de amikor a végére ér, megfeszül az állkapcsom. Mélyen szívom be a hideg, csípős levegőt, és aztán halványan, cinikusa elmosolyodva pillantok rá.
- Te még mindig szereted, ugye? Az elmondottak alapján pedig nem érdemli meg. – Kémlelem az arcát, minden egyes rezdülését figyelem. – Egyáltalán el fogsz válni tőle? – Egyenesen a szemébe nézek, amikor neki szegezem a kérdést. Nem tudom, hogy hol tart éppen a válás, legutóbbi információm szerint tárgyal az ügyvédjével, de a hülye is látja, hogy nem akar válni a szíve mélyén. Ha így lenne, ha ki akarná azt a kutyát zárni az életéből, már rég nem hordaná a gyűrűt, és sokkalta sürgetőbben intézné a válási ügyeket. Mindenesetre, már így is házasságtörést követett el, amikor nem ellenkezett a közeledésemre. Igazából ugyanolyan szar ember, mint a férje, még ha csak bosszúból is feküdt le velem. Talán úgy gondolja, hogy azzal egyenlített nála, és ezek után majd megy minden tovább?! Csalódnék benne, ha ezt a módszert alkalmazná, bár mint tudjuk, Lotte nagyon jól tud meglepetést okozni.
- Akkor majd egyszer megmutatod. – mosolyodom el, majd felkapom a fejem a „mint a te szüleid” kifejezésre, és úgy nézek rá, mint aki kicsit megsértődött. – Most mi a bajod a szüleimmel? Tele vannak szeretettel. – halkan felnevetek. Az apám elképzelhető, de az anyám maga a cinizmus. Imádom, de nagyon messzire tud menni néha, és ezt meg is szoktam neki mondani. Elveszem azt a nyamvadt csekket és a zsebembe dugom. Meg sem nézem, mekkora összeg szerepel rajta, mert tulajdonképpen nem érdekel.
- Hát mi? Mi éltet? – Komolyan kíváncsi vagyok rá, de ennek azért őszintén örülök, hogy nem annyira érdekli már a pénz, mint régen.
A felvetésemre igent mond, de azt nem sejti, hogy a tervem nem az, hogy hazavigyem. A kocsiban az egyik kedvenc számom megy, amit rögtön énekelni kezdek az én csodás hangszínemmel, aztán oldalra pillantok rá.
- Igen. Van, ami nem változik… - célzok. Határozottan, egyenesen a szíve felé. Beindítom az autót, és kitolatok, hogy aztán a kerekek kicsit megcsúszva a havon indítsák meg a járműt, és elhagyjuk a birtokot.
- Kinőttem már abból, hogy magamra vegyem, hogy valaki haragszik rám. – Meg kellett tanulnom ezt elengedni, mert a kórházban is jópár nővér és rezidens, és ápoló, miegymás van, aki hát… Mondjuk úgy, hogy befeküdt alám, és aztán azt gondolta, hogy majd elveszem feleségül kábé. Hát tévedtek. Én már soha senkit nem fogok feleségül venni, az is sicher. A telefon pont a Bon Jovi szám végén kezd csörgésbe, de nem szólok semmit. Vegye csak fel nyugodtan, nem az én dolgom. Mondanám, hogy nem hallgatózom, de egy ekkora térben az szinte lehetetlen, és hamar nyilvánvalóvá válik számomra, hogy ki van a vonal túlsó végén. Sanghaj? Tökéletes. Messzebb nem is lehetne az a féreg. Ezek alapján nem siet sehova, haza meg végképp nem, bár még mindig nem tudom, mi a helyzet velük. Az én is mondatnál azonban cinikusan felnevetek és csóválni kezdem a fejem. Nyilván a Szeretlek szó hangzott el a telefonban, és nem más. Nem szólok egy szót sem, csak elkapom a kezét, amikor feltekerné a hangerőt. Már nem vagyok annyira biztos benne, hogy jó ötlet, ha elviszem magammal, de a józan ész most már nincs a birtokomban, szóval hamar meggyőzöm magam az ellenkezőjéről.
- Titok. – Ennyit mondok, de a következő pillanatban olyan erővel kell a fékre taposnom, hogy nagy káromkodások közepette pördülök meg az út közepén a kocsival.
- A jó édes anyádat, te rohadék! Nem látsz a szemedtől? – Erősen gesztikulálva mutogatok kifelé az ablakon, aztán a kezem a combomra siklik, ahol Lotte keze is van. – Jól vagy? Nem rántott nagyot az öv? – kérdezem, mert az pont a mellkasánál fut át, és ha felsértette, akkor az is lehet, hogy felszakadt. Igaz, szépen gyógyult már Clemence szerint, de ha még egy apró felület is nem forrt össze, akkor baj lehet. A tervem pedig nem a kórház, hanem a farm. – Az utóbbi időben rám jár a rúd vezetés közben. – morgom, aztán elveszem a kezem a kezéről, és újra a kormányra teszem.
- Egy szavadba kerül, és hazaviszlek. – mondom neki teljes komolysággal, mert elrabolni azért mégsem akarom, azért reménykedem, hogy gondolkodni sem fog a válaszon. – Szabad országban élünk, nem foglak elrabolni. De ha igent mondasz az ismeretlenre, megígérem, hogy felejthetetlen napban lesz részed. – elmosolyodom, és végignézek rajta. Annyira gyönyörű és kívánatos, hogy legszívesebben minél hamarabb félreállnék egy elhagyatott útszakaszon, és… nem szabad. Többször nem léphetem át a határokat, már így is sokszor megtettem, és nem lenne hiteles. Csak ne vonzana ilyen átkozottul…


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Jan. 16, 2018 5:50 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Shane nagyon is más, mint Dexter, mégis vannak közös pontok, és tulajdonságjegyek is. Megannyi érzelem ránt magába, és ebben az örvényben nehéz kiigazodni azon, hogy melyikük mit vált ki belőlem. A színházban Dexter javára döntöttem volna, a házasságunk emléke belőlem nem törlődött ki, és éveken át ő volt nekem a biztos pont, de már nem vagyok benne biztos, hogy ez a járható út kettőnknek. Elidegenedtünk egymástól, nem éreztem benne a tüzet, már nem mozgatom meg, és ez zavar. Bennem még maradtak lezáratlan ügyek, így mikor az exem az arcomba robbantja a kérdést, a torkomra forr a felelet. Mit vár tőlem, hogy hazudjak neki? Ringassam illúzióba, és hitessem el vele, hogy lezártam a frigyemet? Bárcsak ilyen könnyen menne, de Shane-nek is be kell látnia, ahhoz, hogy tisztán lássak nem kellene a másik arcába hazudni, a halálát kívánni, majd bűntudatból megmenteni. Elvárásokat támasztottam az irányába, belehúztam egy csapdába, és nincs lelkierőm mosdani előtte, mert akárhány alkalommal mondom el, hogy semmi köze a férjemhez, egyre jobban beleássa magát az életembe.
-  Szeretem, igen…de már nem bízom benne. El fogok-e válni, ez olyan kérdés Shane, minthogy te meg fogsz engem menteni? Össze vagyok zavarodva, és jelenleg ez az, ami körülírja a bennem tomboló érzéseket. – füllenthettem volna, de akkor megint a képembe üvöltené, ha később kiderülne, hogy nem így van.
- Én se érdemeltem meg, hogy újraélessz, mégis megtetted. Figyelembe vetted, hogy nem vagyok az? Eldöntötted az első alkalommal is, hogy élni akarok, pedig valljuk be az előtte való találkozóinkból az jött le, hogy felőled meg is halhatnék. Mi változott meg? Te sem tudsz felelni rá, ahogyan én sem, hogy mit tartogat még az élet. Erősen hajlok a válás irányába. – sóhajtok egyet, és befejezettnek tekintem ebben az órában ezt a beszélgetést, és el is fordulok tőle, hogy rendezzem a gondolataimat.
-  Majd egyszer megmutatom, és a te szüleid nem olyanok, mint az enyémek, mondjuk az édesapád kedves. – nevetek fel, és megpróbálom kiűzni a fejemből ezt a nagy katyvaszt, de képtelenség nem azon kattogni, hogy tulajdonképpen mit akarok, mert magam se tudom.
- Az élet maga, szeretnék rájönni, hogy mit rontottam el, és jóvátenni azokat. – veszek el az azúrkék íriszekben, ha már témába vág a dolog, és a csekket is átadom neki, mert nekem nincs szükségem rá. Céltudatos vagyok, és építgetek, de az idő kiszakít a tervezgetésből, nem marad elegendő, hogy megvalósítsam az álmomat, így az értékét is elveszíti. A kocsiba ülve elmosolyodom a rádióban felhangzó klasszikuson, egyszer még a koncertjére is el akartunk menni, de nem jött össze.
-  Valóban így gondolod? – eresztem el a megérzésemet, miszerint ez nincs is, de Shane is képes a változásra, hát miért ne lehetne évek múltán egy szerető férj belőle, és családapa, ha elengedi a sérelmeit, és beleszeret egy nőbe. Belém.  A telefonom megcsörren, és már látom is ki az. Felveszem, nincs kedvem este azt hallgatni, hogy miért nem voltam a készülékem közelében, ha úgysem dolgozom. A sejtéseim beigazolódnak, már a hotelszobában van, és éppen szivarozik. Szerettem az illatát, egy pohár whiskey-vel, de most nem andaloghatok, csak rövidre fogom a társalgást. A tekintetem ugyan nem szökik Shane-re, de érzékelem a belőle áradó ellenszenvet. A vonal bontása után még rákérdezek, hogy merre tartunk, de a kezem után kap, és nem engedi, hogy felhangosítsam a zenét. Neheztel rám, mert Dexterrel léptem kapcsolatba. Simán éket ver közénk egy a mi sávunkba lépő autó, ezért megpördülünk, és majdnem ki is csúszunk, de Shane időben kap a kormánya után, és némi káromkodás árán az ijedtségen kívül nem ér baj. A combjára siklik a kezem, izzadok, és mikor rákérdez minden oké-e, akkor nem válaszolok azonnal. A biztonsági öv megvédett, de belém is mart, a két keblem között érzem a bizsergést. Fürkészően nézem őt, de nem bírok megszólalni. Könnyedén lép túl a majdnem halálunkon, de az elmúlás árnyékában nekem már több a veszítenivalóm, és hirtelen tör rám a sírás. Haladunk még egy kicsit az úton, de a sebváltóra szorítom a tenyerem, és kérlelve nézek rá.
- Állj meg Shane… - amint a leállósávba kanyarodunk, már csatolom is ki magam, és egy határozott mozdulattal szállok ki. Nem felelek, csak félreállok, és átölelve magamat reszketek. Természetes, hogy utánam jön, de akkor sem tudom megmagyarázni neki az élményt.
- Majdnem meghaltunk…és máris a… - rázom meg a fejemet, és felszegett állal tekintek rá.
- Shane…muszáj választanom közületek, mikor a betegség köti le minden percemet? Szétcincáltok, és észre sem veszítek, hogy fogynak az értékes perceim? Nem ígérhetek semmit se neked, se neki. Haza akarok menni, jobb lesz, én… - zaklatottan kerülném ki, de potyognak a könnyeim, és valószínű sokkot kaptam a ténytől, hogy majdnem vége lett. Én meghaltam már, de visszarángatott a szakadék széléről.
- Előbb majdnem végünk lett. Ez borzalmas, én csak…szerintem jobb lesz, ha megyünk. – felfelé tartom a fejemet, mert jóval magasabb nálam. Megcsap az arcszesze illata, így némiképp úgy fordítom az arcomat, hogy beszippanthassam. Félek a haláltól, az elkerülhetetlentől, és még most is azon agyaljak, hogy ki lenne a jobb? Talán egyikőjük sem.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 17, 2018 10:22 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szer. Jan. 17, 2018 8:53 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Azt hiszem, azt kijelenthetjük, hogy volt már pár nővel dolgom, de Lotte mindegyiket felülmúlja. Minden szinten. Kapcsolati szinten nem sok tapasztalattal rendelkezem, azt aláírom, de Lotte után egy nő volt, akivel komolyabban megpróbáltam, de az volt az egyetlen bökkenő, hogy ő túl komolyan gondolta, én pedig leragadtam azon a síkon, hogy nem régen lett átbaszva a fejem, így aztán úgy gondoltam, miért én legyek a jófiú. Hát nem lettem, és aztán felborítottam az egészet, addig a pillanatig hőóúztam, amíg már úgy voltam vele, hogy nem vezetem tovább az orránál fogva szerencsétlent. Az egyik részeg pillanatomban elé álltam, és könyörtelenül megmondtam neki, hogy több nővel keféltem az elmúlt egy hónapban, mint vele a kapcsolatunk alatt összesen. Összeomlott és persze én voltam a világ legnagyobb bunkója, amiért ezt tettem vele, de valahogy nem érdekelt. Szerintem nagyobb paraszt lettem volna akkor, ha nem mondom el neki, hanem továbbra is átverem. Mindegy, ezután végül úgy határoztam, hogy inkább nem állok le nővel bármi kapcsolati szándékkal, csak élvezem a nőket, és kész. Erre megjelenik megint az életemben Lotte, és rögtön azon jár az eszem, hogy érte még akár meg is változhatnék, de nem lenne gyaloggalopp, és amúgy is kérdéses, ő egyáltalán benne lenne-e ebben az egészben. Persze mindezen akkor gondolkodhatnánk, ha túl leszünk a transzplantáción, de valamiért nekem nem tűnik úgy, mint aki el akar válni ettől a Greentől.
- A két kérdésnek köze sincs egymáshoz. – reagálok rá. Hogy lenne ugyanaz? – Ha nem akarunk megint veszekedni, akkor talán hanyagoljuk ezt a témát. – Mondom végül, mert tudom, hogy ha mélyebbre ásunk ebben, akkor megint üvöltözés lesz a vége, és már a faszomnak sincs kedve veszekedni, hogy aztán megint én legyek a hibás, amiért felizgatta magát. Nem. Most okosabb leszek.
Végig hallgatom a következő szóáradatot és határozottan felidegesít, hogy a válását most azzal hasonlítja össze, hogy ő elválik-e vagy sem. Szintén nem reagálok rá, csak elszámolok magamban háromig, hogy lenyugodjak.
- Anyámmal mi bajod? – mosolyodok el, de a kérdés természetesen költői. Nem egyszerű elviselni, de ha megtalálod vele a közös hangot, akkor már egészen más a helyzet. Addig mondjuk el kell jutni, az út pedig nem mondom hogy nem rögös és kanyargós, de a vége szép.
- Jó úton haladsz a jóvátétel felé. Legalábbis az én részemet tekintve. – jegyzem meg, mert tényleg egészen jól halad, de elég hamar le lehet ezt rombolni, az egészen biztos. Lotte pedig kurvára ért ahhoz, hogy egy pillanat alatt lerombolja az egész illúziót, szóval nem kiabálnék el semmit inkább.
- Igen. Így gondolom. Van, ami nem változik, de néha azt kívánjuk, bár változott volna. – Így gondolom néha, bár megváltozott volna az egész hozzáállásom Lotte irányába, és bár úgy tudnám kezelni, mint egy átlagos beteget. Bár azt mondhatnám, hogy nem fűz hozzá semmilyen múlt, semmilyen érzés. De fűz, a picsába is.
A hirtelen, pillanatok alatt elém vágó sofőrnek köszönhetően megpördülünk az út közepén, és az bunkó még csak meg sem áll. Csakis a reflexeimnek köszönhető, hogy nem kötöttünk ki az árokban. Ha egy kicsit is elvonja a figyelmem valami az útról, akkor nincs ekkora szerencsénk, de mindegy, nem szeretnék ezen a mi lett volna ha mondaton gondolkozni, mert hála az égnek épségben megúsztuk. Egy pillantást vetek a mellettem ülőre, és úgy tűnik, mintha beleegyezne a tovább indulásba, de aztán hamar megállít. Természetesen félrehúzódom, de nem értem, mikor kipattan az autóból. Most mi a szar baja van már megint? Istenem, ments meg a nőktől!
- Lotte?! – kiszállok én is az autóból, miután bekapcsoltam a vészvillogót, de akkora hóvihar van itt, hogy alig látok át a sűrűn eső hópelyhek között. – Azért a meghalástól még messze voltunk. – jelentem ki, miután a szemem eltakarva érek át az autó túlsó oldalához.
- Mi van? Nem mondtam egy szóval se, hogy válassz az istenért. Most mi bajod van? – kérdezem vele szemben állva, és tényleg nem értem, miért pattog itt nekem a szakadó hóban az út szélén. – Én csak szeretném elfeledtetni kicsit veled ezt a kibaszott szívbetegséget, de nem veszed észre, hogy minden egyes porcikáddal ellenállsz? Sanyargatod magad és készülsz a halálra, ami nagyon nincs rendben! Most magyarázd el nekem, mi azzal a probléma, hogy el akartalak vinni szórakozni kicsit? Már ezt sem lehet? Hát ha nem akarsz, akkor menj haza, gubózz be a lakásodba és ne kommunikálj senkivel, csak várj. Mert arra aztán kibaszottul van időd, várni! – kifakadok magamból, és nem kímélem. Most nem az a helyzet áll fent, hogy pátyolgassam itt az út szélén. Semmi nem jó neki, ha kedves vagyok az nem jó, ha egy bunkó szar vagyok, az se jó?! Mi kell neki úgy őszintén? Eddig ha azt gondoltam volna, hogy értek a nők nyelvén, akkor most kezd világossá válni számomra, hogy rohadtul nincs hozzájuk közöm. Legalábbis a gondolkodásukhoz.
- Meséld el nekem, miért jössz nekem úgy állandóan, mint a szembeszél? – kérdezem újra eltakarva a hópelyheket a szemünktől, mert most már tényleg nem tudom követni a gondolatmenetét.
- Menjünk akkor, ha akarod, hazaviszlek. – A tekintetem az övébe fúrom. Nem fogok veszekedni vele, és visszatartani sem, megváltoztatni az akaratát. Akkor most úgy fogok cselekedni, mint egy normális betegemmel. Hazaviszem, ha ezt akarja...


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szer. Jan. 17, 2018 10:24 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Én már nem tudom, hogy mit hozhatnék ki ebből a napból. A szülei soha nem akartak megbocsájtani, ahogyan a testvére sem, de akinek bármilyen gondja lehet itt, az nem más, mint Shane. Nem mondta ki, mert már nem egyszer olvasta a fejemre, hogy mekkora ribanc voltam, és mennyit szenvedett miattam. Visszamennék az időben, hogy nemet mondjak a leánykérésre? Megtenném, vagy kitörölném az utánam következő időszakot, ha ez segítene neki, de abban se vagyok már feltétlenül biztos, hogy nekünk ezt boncolgatnunk kéne. Öt év távlatából örülnék neki, ha túllépne rajtam, mert rontást viszek rá, nem én vagyok az a nő, aki kell, és aki megérdemli. Dexter a jelenben a férjem, és nem ő…másképpen alakult az életünk, mint ahogyan terveztük. Nekem más volt megírva, és ez a forgatókönyv a végéhez közelít. A kocsiban megejtett beszélgetésünk döbbent rám, hogy megint közelebb kerültem hozzá, mint szabadott volna. A veszekedések ellenére is beengedtem a magánéletembe, és átléptem vele a határt. Lefeküdtünk, és nem is egyszer. Ennél okosabb nők is elbuktak már, mint én, de miért nem tudtam ellenállni neki? A telefonbeszélgetés most olyan, mintha egy másik dimenzióban létezné. Nem beszélhetek neki a másik oldalról, nem említhetem, hogy visszaköltöztem, és hajlok a békülésre, mert összetörném, mégis ha mérlegre teszem már abban se tudnék száz százalékosan igazat mondani, hogy akarom a frigyemet. Egy-két hónappal ezelőtt sóvárogtam a férjem után, de a betegségem forgószéllel együtt hozta vissza az életembe az exemet is. Shane több ideje ismer, de nem eléggé, és azt hiszem lassan Dexter is ebben a halmazba kerül. A látszatéletünket szerettem, de a szívelégtelenség miatt átértékeltem pár dolgot. Élni vágyom, de tudom, hogy erre nem sok esélyem van, és Shane az, aki bebeszéli magának, hogy mindenáron megmenthet. Miért nem látja be, mint a munkatársa, hogy napjaim, vagy heteim vannak hátra? Röhejes, de lassan kötelességemnek érzem, hogy felkészítsem az elkerülhetetlenre. Nem veszem zokon, hogy a kezemet elemeli a rádióról, majd mond még valamit, de közbeszól egy másik autó. A semmiből bukkan fel, és át is fordulunk, de nem borulunk bele az árokba. A szívem a torkomban dobog, és a biztonsági öv fog meg, nehogy kirepüljek az ablakon. Kapkodom a levegőt, és a tekintetét keresem, de én nem tudok csak úgy túllépni ezen. A délután maradék részéről beszél, és mosolyog is, de a kezeim remegnek, a húsába vájok, egy emberi kapaszkodóra vágyom, mikor felfogom, hogy meg is halhattam volna. Hisztérika módjára rivallok rá, hogy álljon meg, és kipattanok. A zord időjárási körülmények sem izgatnak. Mit nekem szél, vagy hóvihar? Benyelek egy kis esőt is, de ekkor odaér mellém, én meg össze-vissza magyarázok neki, és kibukik belőlem a sok képtelenség.
- Meghalhattunk volna, nem érted? Én amúgy is. – ne kezdj már el sírni, mit fog szólni? Jön a fekete leves, és az arcomba mondja, amit én is tudok. Nem az élni akarásra törekszem, hanem a síromat ásom, mikor kézzel-lábbal küzd, egy kis boldogságot csempészne ebbe a nyamvadt napba is, de elzárkózom előle. Féltem önmagam, mert bántott, és kihasznált. Az amnéziával szórakozott a kórházban, miközben a poklot éltem át. Nekem ez már nem játék, nem érti a párhuzamot sem. Nem beszéltük meg, de a lelkembe tapos.
- Nem tudom… - túrok bele idegesen a hajamba, és kitépném az összes hajamat, ha tehetném, de nem fogom. Elfordulnék, mikor kinyögi, hogy hazavisz, ha szeretném. Micsoda grál lovag, még kérnem sem kell, csak menjünk már. A szám elkékül, és vacogok, de amint eltekintek róla, a szívem hevesebben kezd el verni, és nem türtőztetem magam.
- Élni akartam…de még mennyire, csak elvetted a reményt. Nincs köztünk bizalom, óriási hiba, nem? Na maradj… - rántom vissza, de csak beakasztani bírom a kezemet a kabátjába, hogy szembekerüljön velem, és végre elmerülhessek az azúrkék adta álomban.
- Shane én a halálra készülök, ezt mondja mindenki...és te is ezt mondtad sokáig. – állom a kékjeink találkozását. Meg fogom bánni, de már túlmutat rajtam ez a betegség. Jelen. Jelen. Jelen. Az arcélére simítom a tenyerem, és nem várok többet. Belé fojtom a szót, és a hideg ellenére a csókjában olvadok fel. Lehunyom a szemhéjamat, és lábujjhegyre állva lélegzem vele együtt. Imádom, ehhez kétség sem fér. A szívverésem most nem lassú, olyan ütemet diktál, mint az első találkozásunk alkalmával. Nem szeretném elengedni, csak nyújtom a percet, és az örökkévalóságba veszek. A hópelyhek ránk telepszenek, beborít a hófehér tisztaság. A nyaka köré fonom a karjaimat, és nekifeszülök. A gyomrom bukfencet vet, és mosolyba áthajló puszikkal enyhítem a hevességemet.
- Őrültség Shane…nem tehetjük….nem érdemellek meg. Nem én… - csókolom tovább, türelmetlen. - …vagyok a hozzád illő nő. – sóhajtok bele a szirmaink találkozásába. Bárcsak hamarabb megtettem volna.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 21, 2018 10:35 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Pént. Jan. 19, 2018 9:39 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Charlotte egyszerűen kikészít, és már magam sem tudom néha, hogy én mit akarok, nem még azt, hogy ő mit akar?! Képtelenség a fejében olvasni és rájönni, hogy most éppen mi tetszene neki, vagy mi nem. Olyan hangulatingadozásai vannak, hogy ember legyen a talpán, aki követni bírja, hisz egyik percről a másikra robban, a következőben meg már megint máshogy gondolkodik. Látszik, hogy össze van zavarodva, és valamiér úgy sejtem, hogy ennek a hátterében a férje is határozottan ott áll. Nem érdekel, mit fog csinálni a házasságával, de azt kibaszottul ne akarja bemesélni nekem, hogy nekem ellenállni akar. Akar, mondjuk az tény, de nem tud, ez pedig egy másik tény.
- De nem haltunk meg, az istenért! A közelében sem voltunk, csak szerintem te már minden egyes pillanatban azt lesed, hogy mikor kopogtat a kaszás az ajtódon. Felejtsd már el a halált, a kurva életbe is! – Ideges leszek, persze, hogy az, hogyne lennék, amikor már megint az egekbe pumpálta a vérnyomásomat?! Olyan szinten szórakozik a idegeimmel, hogy azt tanítani kellene...
- Nem tudod... hát ez fasza. Akkor ki tudja? – teszem fel a keresztkérdést, mert ha még maga sincs tisztában a dolgaival, akkor mégis nekem honnan kellene tudnom, hogy mikor mit szeretne? Komolyan, öljetek meg, vagy adjatok egy kézikönyvet ehhez a nőhöz, mert ismertem, de már nem vagyok benne biztos, hogy ugyanaz, aki volt, sőt, majdnem biztos, hogy teljesen megváltozott, és rohadtul nem vagyok tisztában az új Lotte használati útmutatójával.
Újabb érzelmi hurrikán következik, és ahogy mondtam is, esélytelen tartani a tempót ezekkel a hangulatingadozásokkal. A hóvihartól alig látni, Lotte visszaránt, a szempilláin pár hópihe csücsül, én pedig újra elveszek a gyönyörű lélektükrökben.
- Én vettem el a reményt? – Tessék? Most meg miről beszél? Az égnek emelem a tekintetem, és ellépnék, de nem enged, a kabátomba csimpaszkodik, én pedig megragadom a derekánál, és magamhoz húzom, amikor megcsókol, és elveszek az ajkaink találkozásában. Megőrjít, kiforgat a világomból is. Szorosan tartom, egy papírlapot sem engednék közénk ékelődni, és valahogy most a tomboló hóvihar sem akadályoz meg semmiben. Az út szélén állunk, és egy dudáló autóból fütyülnek ki, mire elhúzódom tőle.
- Olyanok vagyunk, mintha tizennyolc évesek lennénk, Lotte. Nem érdemelsz meg, lehet, sőt, nem lehet, biztos. De nem akarlak feleségül venni, csak egy kibaszott napot szerettem volna együtt tölteni veled, amikor elfelejtheted a bajaidat, de egyszerűen, ha nem engeded, akkor akár fejen is állhatok, te akkor is mélyzuhanásban fogsz közeledni a halálod felé. Nem vagyok isten, csak egy mezei ember, és most nem mint az orvosod akartam veled lenni, hanem mint a... – habozok, mint a micsoda? Ki vagyok én neki? - ... mindegy, csak nem úgy, mint az orvosod. – Na, ez igen, ezt aztán szépen befejeztem. De most mit mondtam volna? A barátja? Ez nem barátság. Ez egy meghatározatlan valami.
- Mitől félsz, áruld el? – kérdezem már-már kiabálva, mert a széllökések egyre erősebbek. – Attól félsz, hogy majd újra többet érzel irántam, mint kellene? Vagy attól, hogy én fogok többet érezni? Vagy mindkettőtől? – Nem kerülgetem a témát, de talán jobb lenne ezt a nyugodtabb helyen megbeszélni, és nem az út szélén egy kibaszott nagy viharban állva.
- Szálljunk be a kocsiba, mert megint megfázol, és az már tényleg nem hiányzik. – mondom, és kinyitom neki az ajtót, hogy beülhessen. Bepattanok én is, és feltekerem a fűtést az ülésfűtéssel együtt, hogy minél hamarabb átmelegedjünk a kinti hideg után. Hátrahajtom a fejem az ülés támlájának, és egy pillanatra kínos csend telepszik közénk. Most szívesen elhajtanék innen, és meg sem állnék a farmig, de a helyzet az, hogy ekkora hóviharban, ha oda bemegyünk, nem biztos, hogy kijövünk onnan egy kis ideig, mert általában hótorlasz szokott ott lenni. Nem igazán jár arra hókotró, csak ha külön kérem. Nekem viszont muszáj lesz kimennem, mert meg kell etetnem a két lovamat, amúgy is régen voltam már kint. A lovászgyerek hazautazott egy hétre Texasba a szüleihez, így rám maradt, amit nem is bánok, mert legalább kis nyugalom van. Ha Lotte-ot magammal viszem, az lehet, hogy a nyugalom megszűnik, de ettől függetlenül, még ha ő is úgy akarja, akkor elszórakozhatunk kicsit, de ahhoz nincs energiám, sem akaraterőm, hogy vele küzdjek egész álló nap.
- Nos, akkor haza, vagy jössz velem? – felteszem a kérdést, de most tényleg nem tudom, melyiket fogja választani. Nem kényszerítem semmire, de a hülye is látja, hogy inkább velem jönne, de az esze mást súg neki. Talán azt gondolja, hogy kihasználom, de eszem ágában sincs. Amikor együtt voltunk, akkor árnyéka sem voltam a mostani önmagamnak, és azt mondom, ha jól ismerne ma, akkor megérteném, hogy kételkedik, de nincs annyi információja rólam, hogy tudja, mekkora nőcsábász lettem az elmúlt években. Nem állt szándékomban, nem így terveztem, így hozta az élet. A lényeg, hogy eszem ágában sincs kihasználni, de arról nem tehetek egyszerűen, hogy minden egyes mozdulata iszonyatosan vonz, és legszívesebben magamhoz vonnám, és el se engedném hosszú ideig.
- Választhatsz: otthon gubbasztasz, vagy eljössz velem és elfelejted kicsit a gondjaidat? – A hangom nyugodt, a jobb kezem pedig a combjára siklik, hogy elkaphassam a kezét. – Lotte... bízz bennem. – suttogom, és megszorítom kicsit a kézfejét. El kell engednie kicsit a sérelmeit, és elfelejteni mindent ahhoz, hogy jól érezhesse magát legalább egy fél napra, ha nem is többre...


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Jan. 21, 2018 10:38 am
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Sokszor mondtam már, hogy Shane egy lobbanékony természet, és nekem különös érzékem van ahhoz, hogy felhúzzam őt. Nem feltétlenül akarom, de mikor kimondja, hogy a halálra készülök minden egyes pillanatban, akkor igaza van, mert én nem úgy látom a történetem befejezését, mint ő.
- Igazad van, arra készülök. Hogyan felejtsem el? – könny szökik a szemembe, szinte abban a pillanatban oda is fagy, mert itt van a kutya elásva. Egyik férfi sem tudja megadni azt, amire igazán szükségem lenne. Az együttérzés nem az ő kenyerük, és már annyit hazudtunk egymásnak, hogy képtelenségnek tartom, hogy ebből bármi is legyen. Dexter tart tőlem, Shane meg képtelen felfogni, hogy nincs a helyemben, és ha ott is lenne, akkor gondolom már részegen fetrengene valamelyik árokban.
- Nem tudom, ne faggass az istenit. – akadok most már én is ki, mert a türelmem elfogyott. reszketek, és őt figyelem a hóesésben. Itt állunk a világ közepén, de nem tudunk mit kezdeni a másikkal. Szörnyű patthelyzet, de csak alakul valahogyan, vagy csak én bízok benne, hogy megoldódik magától a szituációnk? A kabátjába kapaszkodom, mert felerősödik a szél, és azt akarom, hogy engem nézzen, ha már éppen veszekszünk.
- Igen, te…mert felkerestelek. Nem akartad, hogy éljek. Mit vársz tőlem Shane? – kettőnk közé ejtem a szavakat, hogy vegye a lapot, de túlságosan lefoglalnak a kék lélektükrök, és bennük felgyulladó érzelem. Megáll az idő…a kívánságom teljesül, és megfeledkezem a bajaimról. Szótlanul reppennek a mellkasához, és a nyaka körül összefonva a karjaimat engesztelésül egy forró csókban egyesülünk. Ritka alkalmak egyike, hogy én kezdeményezzek, de ha megérti, hogy ez is afelé visz, hogy érzéseket tápláljak az irányába, akkor már nem is tapogatózik úgy a sötétben, mint eddig. Nem mondhatom ki, hogy megmozgat, a szerelmet meg ennyiből nem fogom érezni, mert van egy másik férfit, akit szintén szeretek. Egy dudaszó szakítja félbe az együttlétünket, így eltávolodik tőlem, de nem sokat látok a szempillámra hulló pelyhektől.
- Rosszabb vagyok, mint egy tinédzser. – pislogok sűrűn, aztán a kérdése meghökkent. Kitágulnak a pupilláim, de mit is kellene mondanom erre?
- Ha tudnád Shane…de nem tudom elmagyarázni. Hiba lenne, ha újra belém szeretnél, vagy én beléd. Te mondtad nem érdemeljük meg a másik szerelmét. Nem tehetek ígéreteket, mert látod betartani sem sikerül őket. – állom a fagyos kékséget, ha már durván őszinte akar lenni, akkor megteszem én is. A rettegés jobban jellemezné az emóciókat, melyeket kelt bennem, és ha belegebedek sem fogok viszonyt folytatni, mert már így is szembe köpném magam. Dexter a titkárnőjével hetyegett, és összetört, akkor mi lenne, ha tudna róla, hogy én is megcsaltam őt? Nem játszhatok állandóan két fronton, előbb vagy lezárom a másikat, vagy egyszerűen elengedem az előttem állót. Milyen nő lenne, aki illik hozzá? Aki képes szeretni, aki nem veri át, és aki megadja neki a gyermeket. Dexter óhaját sem tudnám teljesíteni, olyan elvárásokat támasztanak velem kapcsolatban, amire nem vagyok képes. Túl kevésnek bizonyultam egy házassághoz, és egy majdnem szerelemhez is.
- Szálljunk. – nem ellenkezem, mikor odakísér az autóhoz, és kinyitja nekem az ajtót. Beülök, már nem érzem az arcomat, de a kezeimet sem. Összeérintve olvadozom, de kell még legalább két-három perc, hogy magamhoz térjek. Shane is helyet foglal, már mindent bekapcsol, de még mindig fázok. Vacogva pillantok rá, és tudom, hogy megint olyan határokat feszegettünk, melyekre nem állunk készen. A sérelmeket egyetlen éjszakával nem moshatjuk el, és bizalom nélkül nem építkezhetek semmire. A kérdése hallatán az észérvek az mellett szólnak, hogy menjek haza. Egy hatalmas manhattani lakás várja, hogy begubózzak oda, mégsem visz rá a lélek, hogy egyedül maradjak. Minden egyes napom a magány jegyében telik, a kutyám az egyetlen társaságom, meg néha a barátnőm, de Sam is elfoglalt. Már az ajkaimon van a válasz, de a combomra csúsztatja a kezét, és arra kér, hogy bízzak benne. Milyen régen tettem meg, a fejem hátsó zugában ott motoszkál a kórteremben elhangzott vád, a dúvad énje, de most mást olvasok ki a tekintetéből. A kézfejemet a tenyerébe zárja, és kiráz tőle a hideg, de a kellemes értelemben.
- Menjünk oda, ahova te szeretnél. – nem teszem szóvá azt, hogy nem akarom megbánni, mert megsérteném vele, így csendben átkötöm az övet, és kinézek az ablakon. Szükségem van egy kis figyelemelterelésre, ezért bekapcsolom a rádiót.
- Jó napot New York, az évszázad vihara közeledik hozzánk. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy vonuljon vissza az éjszakára, és ne menjen ki. Átmenetileg a hóvihar miatt áramkimaradás is lehet. – megtörlöm a szememet, és néha fohászt suttogok, hogy Bellának ne legyen semmi baja, mégsem hagy nyugodni a téma.
- Shane…nem hagyhatom egyedül Bellát. Bárhova is megyünk…vinnem kell…felcsinálta a kis Tuckered. – teszem hozzá egy mosoly kíséretében, így még fontosabb, hogy mellette legyek. reménykedem benne, hogy ne fog nemet mondani, mert akkor inkább otthon maradok. A fáradékonyság magától tör rám, és leintem mielőtt Brooklyn fele menne.
- Manhattan Upper East Side, most ott lakom, az ötödik út mentén a Central park mellett. – ásítok egyet, és érzem, hogy elhagy az erőm. Már nem mennek ezek a séták, lassan ágyhoz leszek kötve. Szépen lehunyódnak a szemhéjaim, és a háttámlának dőlve pihenek, de még nem alszom el.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 26, 2018 9:45 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Jan. 23, 2018 3:15 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Ez az egész szituáció már kezd a vicc és a szánalom felé hajlani, és egy hajszálnyi választ el attól, hogy hátat fordítsak neki, itt hagyjam az út szélén és azt mondhassam, ezentúl csak a kórházban találkozunk. Meg kellene tennem, de rohadtul nem egyszerű, bármennyire is próbálkozom.
- Éppen ezen próbálnék segíteni, de nem hagyod. – válaszolok neki, aztán eltekintek a távolba, de aztán nagyokat pislogva nézek vissza rá, és látom, hogy a szeme sarkában könny csillog. Pszichológushoz kellene járnia.
- Lotte, menj el egy pszichológushoz, jó? Muszáj beszélned valakivel ezekről a dolgokról, aki nincs a közvetlen környezetedben és meghallgat. – Fontos, hogy ne ismerős legyen, vagy bármi ilyesmi, mert egyrészt kikészülne, másrészt pedig mezei ember ezeket már tényleg nem tudja hallgatni, ahogy én sem. Szívesen megtenném, de egyszerűen nem tehetem meg, nem viselhetem a terheit napról napra, a munkámba és hazáig. Kurva nehéz, szerinte még együttérzést sem tudok mutatni, pedig igenis megpróbálok. Nem tudom, el sem tudom képzelni, milyen lehet a helyében lenni, de isten látja lelkemet, én próbálkozom...
- Nem akartam, nem kívántam neked ezt, de nem váltunk el szépen, most komolyan azt gondoltad, hogy majd megpillantalak és két puszival üdvözöllek, vagy mi a franc? Mára már nem mondom, hogy elfelejtettem a sérelmeket, de talán kezdek rajtuk túllépni. És azt kurvára nem róhatod fel, hogy bármiféle undorító dolgokat vágtam a fejedhez akkor, amikor megjelentél. – A pumpa határozottan felment már bennem, és kifújom a levegőt, mert nem kiabálok, de legszívesebben azt tenném. Mégsem teszem, tessék: megint próbálkozom. Csak nem veszi észre. Vak.
- Ezzel egyetértek. – A szám sarkában megjelenik egy halvány mosoly és megrázom a fejemet. Határozottan rosszabb. Én nem csodálkozom rajta, hogy most hatalmas káosz van a fejében, éppen ezért kellene rendet rakni benne. – Nem kértem ígéretet. Szerelmet sem. Csak egy gondtalan napot. – vonok vállat, és elmerengek az arcán. Tényleg nem követeltem semmiféle ilyet, a férjével kapcsolatban is csak azért jegyeztem meg a gyűrűt és a válást, mert ismerem Lotte-ot, és nem igazán tudom elképzelni róla, hogy túltudna lépni azon, hogy megcsalta a legnagyobb bajában. Vagy mégis? Esetleg elég volt neki, hogy aztán lefeküdt velem és ez afféle bosszú volt részéről? Elképzelhető. Ha az volt, rendben van, de a második már egyértelműen nem arról szólt, és ki tudja, lesz-e még alkalom?!
A hóvihar egyre erősebb, és szinte látni is alig lehet már, így felajánlom neki, hogy szálljunk vissza a kocsiba, és választás elé állítom. Nekem veszekedni már kurvára nincs kedvem, és igazából a lelkesedést is kezdem elveszíteni a mai napot illetőleg, de mikor választ, hát még én is elgondolkodom rajta, hogy mit szeretnék, mert már annyira összezavarta a fejemben lévő dolgokat, hogy fingom sincs. Nekem muszáj kimennem a farmra, nincs mese, szívesen magammal viszem, de ha továbbra is csak a problémát keresi, akkor nem leszünk jóban. Reménykedem a legjobbakban.
- Jó, akkor maradunk az eredeti tervnél. – jegyzem meg, majd mikor Lotte bekapcsolja a rádiót, rájövök, hogy tényleg muszáj kimennem, mert ha olyan nagy vihar lesz, akkor a lovakat el kell zárnom, mert ha megijednek, akkor képesek kirúgni még a box falát is, azt meg határozottan nem szeretném.
- Elmegyünk érte. És tudom, hogy felcsinálta. Tucker nagy kujon. – húzom a szám széles vigyorra. Csodálkoztam volna, ha nem sikerül neki, és még mindig nem bánom, a kiskutyák aranyosak...
Éppen megfordulnék a megfelelő irányba, mikor megszólal, én pedig felvonom a szemöldököm és... inkább nem mondok semmit, csak elindulok az UES felé. Mély levegőt veszek, és magamban jól lebaszom magam, amiért megint ennyire hülye vagyok, hogy úgy táncolok, ahogy ő fütyül. Nem is kéne elvinnem magammal a farmra, mert majd azután azt fogom hallgatni, hogy házasságtörést követett el megint, és nem tud elszámolni magával. Tudom, biztos vagyok benne, hogy ez lesz, mert persze az nem igazán kérdéses, hogy majd ülünk egymást mellett, és nézzük a másikat, vagy éppen kezdünk is egymással valamit. Nem fekszem le vele, mert ártalmas az egészségére. Tulajdonképp az egész lényem egy kibaszott ártalom rá nézve. Vagy felidegesítem, vagy elcsábítom vagy csak éppen a közelében vagyok.
Hamar odaérünk a parkhoz, le is parkolok, majd ránézek.
- Én itt megvárlak. – mondom neki, de nem állítom le az autót. – Siess, mert ha elkap a vihar oroszlánrésze, akkor nem jutunk messzire. – jelzem neki, mielőtt még kiszállna, és mikor elmegy az autó mellett, végig követem a tekintetemmel. Most komolyan visszaköltözött ahhoz a szerencsétlenhez?! Ökölbe szorítom a kezem, az állkapcsom megfeszül és hátra döntöm a fejem. A szélvédőn torlódó hópelyheket figyelem, az ujjaim a kormányon dobolnak. Komolyan nem értem Charlotteot, már kezdem tényleg teljesen elveszíteni a fonalat, de az egyszer biztos, hogy óriási hibát követek el, hogy magammal viszem, de ha egyszer annyira vonzó a gondolat?! Lehet, hogy megbánom, de most megpróbálok majd én is minden sérelmet elfelejteni egy napra és csak a mostnak élni.
Ahogy visszatér, megvárom, míg beszáll a kutyaboxszal együtt, és aztán elkaparva a havon taposok a gázra, hogy aztán meg se álljunk a telkemig. Csak érjünk oda, mert a vihar tényleg kezd eluralkodni New Yorkon, és a farm meg hatvan kilométerre van innen. Nem vészes távolság, de persze csak akkor, ha normálisan tudunk haladni.
- Akkor most fogadjuk meg, hogy te nem gondolsz a betegségedre egy napig, én meg elengedem a sérelmeket, oké? – lehalkítom a rádiót, mielőtt ezt a mondatot kiejteném a számon, de az útra koncentrálok. Nem nézek rá, mert úgy érzem magam jelenleg a szembe száguldó hópelyhektől, mintha a Csillagok Háborújában lennék, így egy pillanat figyelmetlenség is problémát okozhat.

***

A hó és a szél egyre növekszik, a farmra bekanyarodva már erős hótorlasszal találjuk szembe magunkat.
- Itt hagyjuk az autót, mert nem tudok bemenni vele. Eléggé összetorlódott itt a hó az átfúvás miatt. Gyere. – mondom neki, kiszállok a kocsiból, és megkerülöm azt, hogy kisegítsem onnan. Gyönyörű a táj, de a fekete ég elég ijesztő látványt nyújt. A vihar nem sokára elér ide, úgyhogy jobb lesz, ha sietek a lovakkal, hogy aztán bezárkózhassunk a házba.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Pént. Jan. 26, 2018 9:59 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A kocsi mellett állva számtalan minden cikázik át a fejemen, de a legnagyobb kérdőjelet azt szüli, hogy minek csókolóztunk az előbb? Nem szoktam csak úgy lekapni másokat, magával ragadott a pillanat, és forrón értem össze az exemmel. Szerettem, ebben semmi kivetnivaló sincs, de most másnak a felesége vagyok, mégis Shane-en érzem azt, hogy mellettem áll, vagyis próbálkozik, ha éppen nem juttat egy műtő közelébe, vagy nem üvölti le a fejemet. Szenvedélyesen veszekszünk, nem úgy viselkedünk, mint akik lezárták a múltjukat, és túlléptek rajta. Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a nyugodalmas esték, melyek a Dexterrel való házasságomat jellemezték, elégítik ki a lelkemet, de óriásit bakiztam. Nem feltétlen ez az egyetlen út járható…mi van, ha maradt még köztünk valami lezáratlan, és megmásíthatatlan a vonzalmon kívül? Nem tudom eldönteni, hogy Shane mennyire lovalta bele magát, a magánéletéről nem is tudnék nyilatkozni. A lakásán is megdugott egy másik nőt, nem garancia semmi sem, ahogyan az sem, hogy kitartana mellettem, de most itt van. A jelenemben már semmi sem biztosíték, meg fogom bánni, ha kihagyom, de ennél többet nem kérhetek az égiektől.
- El fogok menni, ha találok egy normálisat. – harapom be az ajkamat, és a hópelyheket lesöpörve a kabátomról, újabbak tevődnek rá. Küzdök a hideggel, de a kézfejem már elzsibbadt. Nem tud segíteni, a fejemben nekem kell rendet tennem. Nem vágyom a műtétre, nem mondtam ki hangosan, de miattam nem fog senki sem meghalni. A távozást egyikünk sem kerülheti ki, de talán, ha eléggé akarnám még hinnék a csodákban is. Figyelem őt, a szája mozgását, a szemében megvillanó reménytelenséget. Nem találkozott hasonló esettel, ami ennyire érintetté tette volna. Ettől tartottam, féltem tőle, hogy átveszi a helyemet, és jobban akarja majd a gyógyulásomat, mint én. A rettegésem valósággá vált, és már nem én vagyok, aki a megoldásokat keresi, hanem ő. Bakancslista, vacsora, most meg a farm. Néhány hónapja onnan zavart el, látni sem bírt…igaz kételkedem benne, hogy helyes döntést hozott volna, de az ő dolga, hogy ezzel szembesüljön. A kedvéért elfelejthetem, de csak egy napra. Orvosként gondolkodik, nem fogja fel, hogy valakinek nincsenek felesleges napjai, hogy a teste a korlátja lesz.
- Nem róttam fel neked a múltkorit…csak tudom, hogy nem akartad ezt. A kezedbe vetted, mert… - minek kínozzam? Bűntudata volt, és ezt mindketten tudjuk. A kórházban elengedhetett volna, nem állt másnak a hatalmában, hogy áthozzon ide, de megtette, és megműtött. Érdekes, hogy egy órával ezelőtt a hála dübörgött bennem, de most úgy érzem, hogy az elmúlás ott követelte az utolsó szívdobbanásomat, és ellene ment. Erőszakosan megmentett, és ha azt mondtam volna, hogy nem akarok élni, akkor is visszahozott volna, mert nem ismert opció Shane Harper esetében a halál és én.
- Ezt kéred tőlem, egy napot? – eszembe jut az együtt töltött éjszakánk a bár után, és elkap a sóvárgás, hogy megismételjük, de már korántsem olyan az állapotom, mint akkor volt. Bele kellene végre egyeznem, és befogni a számat, mert fogytán az energiám a hóesésben, és végül megtöri a csendet, mert visszaszállunk. A biztonsági övet becsatolom, de minden ujjam átfagyott, úgy kell a fűtéshez tartanom, hogy feloldódjanak. A beállt csendet arra fordítom, hogy kifelé bámuljak, mert sejtem, hogy nehezen emészti meg az előző beszélgetésünket. A csókkal csak jobban összezavartam, meg a kis nosztalgiázással a tó partján, ahol majdnem a felesége lettem. Hány éve is lennék Mrs. Harper? Ó, istenem talán gyerekünk is lenne, vagy már egy lecsúszott, kiégett feleség lennék, aki másnál keresi a boldogságot, mert a férje soha nem ér rá, csak ha a betegei is úgy akarják. Dexter életvitele sem különbözik ettől, de elfogadtam a feltételeket, mert én is a munkámnak élhettem. A kezdeti sokk után elindulunk, nagyban megy a fűtés, és a kabátomat is kioldhatom, de közben már be is nyomom a rádió gombját, és ekkor szembesülünk vele, hogy mekkora vihar közeledik az USA felé. A félelmem nem alaptalan, és számtalan elmélet suhan át a fejemen, az első az lenne, hogy a kutyámat biztonságban tudjam, mert féltem őt. Egy hete sincs, hogy elvittem állatorvoshoz, és kiderült, hogy viselős. Bella kényes fajta, nem repestem a boldogságtól eleinte, mert igenis törzskönyvezett, de Tucker felcsinálta a parkban, és naná, hogy összejött elsőre a kölyökhad. Mit fogok csinálni velük, ha már nem bírom ellátni az egyetlen élőlényt, akit még őszinte szeretet fűz felém? A gondolataim szavakká formálódnak, és megkérem rá Shane-t, hogy kissé módosítsa a tervét, mert Bella nélkül nem megyek sehová. A telefonbeszélgetést próbálom figyelmen kívül hagyni, tudom, hogy zavarja a férjem. Meg sem tippelném, hogy mitől borul ki ennyire, de arra szavaznék, hogy Dexternek sikerült az, ami neki nem.
- Köszönöm. – suttogom, és elhallgatnék, de még közlöm vele, hogy rossz irányba tartunk, mert az úti cél Manhattan, és nem Brooklyn. Elálmosodom, vagy éppenséggel eltűnnek a tartalékaim, de érzem, hogy a két lábam elnehezül, és a vállaim is fájni kezdenek. Még negyedóra innen a házunk, ami a luxus kategóriába sorolandó, erre bezzeg nem sajnálta a pénzt a kis uram. A park mellett fékez le Shane, és úgy mondja, hogy siessek, mintha egy tűzeset közepére sétálnék be.
- Megteszem, amit tudok. – többet nem ígérhetek, és a kabátot is jól össze kell fognom, mert már most csontig hatol a hideg. A látásom is homályos, nem látok semmit, így tipegve kelek át az úttesten, és a portásnak intek, hogy nyissa ki az ajtót. Illedelmesen köszön, de én már rohanok is a lifthez. A tekintetem sürgető, be is vágnám az ajtót, mikor kinyílik, és a kis csizmámmal topogok, mint egy beszorult hölgyemény. Az emeleten éppen, hogy kiférek a nyílászárón, nem tökölök a kulccsal. A bejáratnál vár a kis szentem, nyüsszög, és előbb a cipőm orrát kell betolnom, hogy ne szökjön ki.
- Bella nyugalom. – simogatom meg lehajolva, és körülnézek. - Mit műveltél? – nincs időm kiporszívózni, így egy táskába teszem össze a tápot, a gyógyszerét, és még egy takarót is, de ami jobban aggaszt a kutyahordozó. Az előszobai szekrény tetején van, egy széket hozok át a konyhából, és arra állok fel, de Bella nem hagy nyugodni, és majdnem leesek, még szerencse, hogy elsőre elérem, és lejön velem együtt. Nagyokat szuszogok, míg belehelyezem a méregzsákomat, és az egyik alvós maciját.
- Nyughass Bella…mert többet nem látod Tuckert, hidd el. – zárom rá az elejét, és majdnem elfeledkezve a sajátom cuccaimról egy másik táskát is előkapok. A fogkefén kívül némi fehérnemű, egy mackószett, egy spagetti pántos felső, és a fésűm kerül bele, meg a temérdek pirula. Némi harc árán sikerül elindulnom, de félek Shane már itt hagyott, de legnagyobb meglepetésemre még mindig járó motorral áll a ház előtt. Hátulra pakolok előbb be, és a kutyát is odahelyezem le, aztán beülök mellé. A kérése nem ér váratlanul a kis kalandunk előtt.
- Rendben, elfelejtem, és te meg a sérelmeket. – micsoda paktum a délután folyamán. A kis ebem még vakkant, ezért hátranézek, de gyors indítással hagyjuk a hátunk mögött Manhattant, és térünk át a városból kivezető útra.

***

Az út legnagyobb részén Bellát csitítgatom, de jó negyven percen belül megtesszük a lemaradt kilométereket, és a távolból már felrejlik a farm területe, és a kapuk árnyéka is. A sűrű felhőrétegtől, és a hóhullástól némileg elveszítem a tájékozódó képességemet, de Shane tanácsára megállunk egy kicsit távolabb.
- Gyalog vesszük be? – ijedtség bujkál a hangomban, valóban sajnálom, de nekem már az is nehezemre esett, hogy összeszedjem a kutyám mellé a holmikat. Szótlanul szállok ki, de máris az arcomba csap a szél, és nem értem, hogy mit mond nekem. Mutogatok neki a csomagtartóra, hogy hozza utánam a táskámat, mert nekem elég lesz a kis ördög is. A kesztyűt természetesen otthon felejtettem, így a szám belső felét harapdálva lefelé tekintgetek, és kiemelem a kis csirkefogót is. Az emelkedőtől elfehéredem, de csak a cél lebeg a lelki szemeim előtt. Hahó, Charlotte megcsinálod! Nem bírom úgy a tempót, mint Shane, de magamhoz képest is igyekszem, hogy nehogy totál lemaradjak. Nem számolom az eltelő perceket, mert felesleges, csak megyek előre, mint a kos a falnak. A szememet nem takarja semmi, és csak akkor nézek fel, mikor Shane túlüvölti a szelet, és a házra, aztán meg az istállóra mutat.
- Én bemegyek…nem várok kint. Kérem a kulcsokat. – reszketve nyújtom ki a tenyeremet felé, aztán elveszem, de azért még ránézek a biztonság kedvéért. Totál képtelenség idekint kommunikálni, a felhők összeállnak, én meg megriadok. Összeszedem a maradék erőmet, és felmegyek a kavicsos úton, aztán a hatalmas ajtóval babrálva sikerül bejutnom. Elsőként Bellát, aztán a táskámat teszem le a fapadlóra, és behúzom a kezemet is. Nem érzem a fejemet, a füleimet levághatom, ha így folytatom. A leheletemet fújom rá, és becsapom az ajtót.
- Bassza meg… - reszketve húzom a melegbe az egyetlen élőlényt, aki velünk tartott, és bemerészkedem a Harper magánrezidenciára. Szerintem erre többet költött, mint bármi másra. Az alsó szint akkora, mint egy háromszobás nappali egybe…a konyha óriási, és a fa uralja, akárcsak a többi teret. A falba egy túlméretezett LCD tv van beszerelve, a kanapéról ne is beszéljek. Vajon Shane mikor vette meg, és miért nem tette sohasem szóvá? Elámulok a berendezésen, és elnyílt ajkakkal lépkedek egyre beljebb, összeérintve a két tenyeremet.
- Mi a fene? – mosoly ívelődik ki az arcomon, és megközelítem a konyhabútor melletti boros állványt. A tekintetem az egyik címke vonzza, ezért lehajolok, és kiemelem a poros üveget. Csak káprázik a szemem, ebben hiszek, de a felirat egyértelmű. Shane nemsokára fel is tűnik, és hallom, hogy becsukva a bejárati ajtót a hideget is magával hozza.
- Ez mi? – tartom fel, mikor találkozik a két kékség. Melyikünk, aki érzelgősebb?
- Te megtartottad az esküvőnkre készített üveget? Shane… - nem jutok szóhoz, és a mellkasomhoz szorítom. Magyarázatra várok, mert ezt az ötödik házassági évfordulónkig kellett volna megőriznünk. Ott áll rajta a dátum, és a nevünk gravírozva.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 29, 2018 7:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Hétf. Jan. 29, 2018 9:58 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Már jó ideje észrevehető Lotteon, hogy nagyon is szüksége lesz egy pszichológusra. A betegek nagyrésze nem tudja elkerülni ezt, mivel egyszerűen nem képesek feldolgozni az őket érő hatásokat. Annak határozottan örülök, hogy nem utasítja rögtön vissza a dolgot, és még azt is felajánlom, hogy ajánlok neki, amennyiben nem boldogul egyedül. A kórházban dolgozik egy csinos bige, aki állítólag baromira ért a szakterületéhez, de én még soha a büdös életben nem jártam nála. Előbb fojtom alkoholba a bánatom.  
Láthatja, hogy kezdem elveszteni a remény minden egyes sugarát, de ennek csakis az az oka, hogy túlzottan belelovallja magát a dolgokba, és fejre is állhatok, nem hiszi el, hogy túlélheti. Ha legalább egy kis szikrát látnék, de most már kezd sötétségbe burkolózni a dolog. Ettől függetlenül persze én nem fogom feladni, csak az ember egy idő után belefárad, ha egyoldalúlag kell küzdenie. Sok beteggel találkoztam már, de egy sem volt ennyire... nem is tudom megfogalmazni. Talán ott hibádzik a dolog, hogy az egyikhez sem fűzött komolyabb múlt vagy érzelem soha.  
Nem akarom bolygatni már a múltat, és igazából remélem, hogy hamar túlleszünk ezen transzplantáción, sikeresen, és aztán... aztán nem tudom mi a tököm lesz, de egyenlőre koncentráljunk a közeli jövőre. Ami egyenlőre nem sok kilátással kecsegtet, és ez még inkább lefelé húzza az egészet, de minden nap próbálkozom. A múlt héten felhívtam az összes létező környékbeli kórházat, hogy feltérképezzem az esélyeket, van-e egyáltalán olyan donor, aki megfelelő lenne Lottenak... Kettő lehetséges van, de nem kecsegtetnek semmi jóval, és ez azért nem túl bíztató az időnket tekintve.  
A kérdésére bólintok. Egy nap, ennyit kértem, sérelmek és mindenféle egymás felé hajigált szavak nélkül. Talán nagy kérés a kettőnk kapcsolatát tekintve, de lehet, hogy nem egészen lehetetlen. Vagy az lenne?! Ahányszor jól éreztük magunkat együtt, vagy előtte vagy utána kirobbant a vita, Remélhetőleg ez most elkerülhető lesz, és nem kötünk ki ott, ahol elkezdtük.  
- Egy nap – mondom, és a dereka mögé nyúlok, hogy az autó felé terelhessem. Gyorsan indítom be a fűtést, ahogy beszálltam, aztán indexelek is, hogy kihajthassak és vissza se nézve induljak meg az eredeti célom felé. Nem szólalok meg arra, hogy Manhattanbe kell vinnem, nem pedig Brooklynba, pedig legszívesebben felrónám az egészet neki, de nincs rá jogom. Egy szót sem szólok, de belül idegesít a dolog. Nem értem a gondolkodásmódját, de szerintem már ő sem a sajátját. Kezdem kicsit azt is érezni, hogy játszik velem is, mert egyszer nem érdemel meg, de aztán meg megcsókol, én már nem értem az egészet. A helyzet az, hogy kurvára összezavar...  
Míg felmegy a lakásra, kattog az agyam, idegességemben a kormányon dobolok az ujjaimmal. Hátra hajtom a fejem az ülés támlájára és lehunyt szemmel várom, míg Lotte visszaér a kutyával együtt. A kérésemet hamar tisztázom, addig el sem indulok, mert nem akarok bonyodalmakat. Pláne, ha ottragadunk a farmon, az azért elég szívás lenne pattanásig feszülő idegrendszerrel.  
A farmra érve kipattanok, és szemlélni kezdem a vészjósló felhőket, na meg a viharos szelet is érezni már a hóval vegyítve.  
- Kénytelenek leszünk, mert a kocsi hiába erős, ezen még az sem megy át - mutatok magam elé, de a ház már fel-feltűnik a nagy fehérség közepén. Nincs ez messze, csak szembeszéllel nem egyszerű odaközlekedni. Kiveszem a csomagokat a csomagtartóból és az ülésről, és Lotte elé lépve, óvva a széltől indulok meg nagy léptekkel az épület felé. - Menj be, mindjárt jövök, csak elintézem a lovakat, mert már megvadultak így is, ahogy látom - Odaérve pillantom meg, hogy a karám ajtaja nyitva van, remélem, hogy nem lépett meg egyik sem, mert ilyen időben nem éli túl, az ezer százalék. A kulcsokat a markába csúsztatom, a csomagokat beteszem az előtérbe, és a szemem takarva megyek a faépítésű kisház felé. Fáraó idegesen topog a boxban, így megamhoz húzom a nyakánál fogva és az orrát simogatom kicsit. Egyébként rendben van minden, csak alaposan be kell zárni, mert ha megvadul valamelyik is, akkor itt nem marad egyben semmi.  
- Hé, nyugalom – próbálom nyugtatni kicsit, majd öntök nekik egy kis zabot, meg innivalót. Az ablakokat ellenőrzöm, és aztán kifelé indulok, mindkét retesszel bezárva a karám ajtaját. A távolban kisebb tölcsér alakú szélgombolyagban gyűlik össze a hó, így inkább gyors léptekkel sietek be a házba, kifújva magam, ahogy beérek. Lekapom a cipőm, majd mielőtt egy tapodtat is mozdulnék, Lotte tűnik fel az ajtónál az immár üres üveggel a kezében. Finom, bordeuxi bor volt abban az üvegben, de talán mégsem a tartalma a lényeg, hanem hogy még üresen is ott figyelt a bortartón. Nem tudom, hogy találta meg, mert nem felül volt, és nem túl szem előtt, de túl szemfüles volt, így már csak vállat vonok.  
- Megtartottam, igen. Ötven év múlva talán már megszépül az emlék... egyébként finom volt a bor. - mosolyodok el halványan. Miután elment, rá egy hétre kb be is nyakaltam az egészet, és valami csoda folytán nem törtem azonnal össze. Érdekes, mert törtem-zúztam eleget, ez valahogy mégis túlélte.  
- Most inkább nyissunk egy másikat - indulok el befelé, levetve közben magamról a kabátot és egyenesen a vitrin felé indulok. - Neked csak szigorúan egy kis pohár vörösbor. Vagy kérsz inkább forrócsokit? - Világi a forrócsokim, ezt ő is tudja, de már elég rég csináltam. Nincs időm kutyulgatni, meg nincs is kinek, én meg annyira nem vagyok oda érte. Inkább a bor. Bella a lábunk körül szaladgál, én pedig míg a válaszát várom, a kandallóhoz megyek, hogy begyújtsak, mert a ház nem hideg, de nem is túl meleg. A kandalló ropogása meg már hiányzik egyébként is, és még a kép is ott él a fejemben, amit Lotte nemrég elhintett előttem. Én megadoma. Lehetőséget, hogy meztelenül elnyúlhasson a kandalló előtt. Élvezni fogom a látványt...  
- Mindjárt jó meleg lesz. - A kandalló hamar befűti az egész nappalit, és ahogy begyulladt a tűz, Lottera tekintek. - Forrócsoki van, kandalló van, a korcsolyázás sajnos nem fog menni, mert félúton felkap a szél, azt majd legközelebb. Más óhaj? - tárom szét a karjaim, és aztán bedugom az iPhoneba a hangszórók csatlakozását, hogy berakhassak valami zenét a háttérbe. - Ma talán képes vagyok mindenféle kívánság teljesítésére, én vagyok a dzsin. Szóval Charlotte... mit szeretnél? - közelebb lépdelek hozzá, és megállok közvetlenül előtte. Az arcát fürkészem és kisöpröm a hótól ázott haját a szeméből. Egy pillanatra az agyamba kúszik a kép, amikor csurom vizessé ázva mentem fel hozzá a lakására, akkor hasonló szituációban voltunk.  
- Egy táncot? - mosolyodok el, és színpadiasan nyújtom felé a jobb kezem, ha belemegy, akkor pedig már magamhoz is húzom, hogy semmi ne férjen közénk.  


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Hétf. Jan. 29, 2018 7:08 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A kocsiban nem mondok semmit, nem is akarok, mert lefoglalja minden figyelmemet a hófehér pamacsom, aki fél. Bella szokatlanul türelmetlen, de az állapotára fogva ez nem is csoda. Jobban megérzi az időjárás változásait is, így azon se lepődnék meg, ha később nyüszítve menekülne be egy melegebb hajlékba. Néha rápillantok a vezetőre…Shane arcvonásai sem jobbak. Tisztában vagyok vele, hogy ez teher, már nem tud kezelni, és mindent megtett, mellyel ki kellene békülnöm. Megkapja az óhajtott szelíd oldalamat, talán ideje elásni a csatabárdot, és úgy tenni, mintha rendben lennénk. Mit számít az, hogy egyikünk se akarja igazán, és akárhányszor hasonló szituációba sodródunk, akkor annak az lesz a vége, hogy veszekszünk, vagy egymásnak esünk. A szexszel nincs bajom, vonzódom hozzá, olyan férfit, akit ki sem rúgnék az ágyamból, de ennél sokkal összetettebb a hozzáfűződő viszonyom. Az út mentén alig lehet kilátni, a hó már javában tombol, és akaratlanul is a fejembe férkőzik a téli esküvő gondolata. Már nem is emlékszem, hogy mi történt azon a napon, mikor leléptem, de azt tudom, hogy Shane még gyanítani sem merte, hogy mire készülök. Édesdeden bújt mellém, és a fülembe suttogta, hogy mennyire boldog lesz, ha a feleségeként mutathat be a többiek előtt. Aj, te csacska férfi, soha nem lettem volna az a tökéletes kis ara, akit te ismertél. Elmosolyodom magamban, és némi szünet után sikerül elérünk a kapuig, de azon már nem hajtunk át, mert hótorlasz állja el a bejáratot. A farm területe óriási, látszik a kifutó kerítése is, de mindent a friss hó takar el. A mellettem ülő pattan ki előbb, és tárja ki előttem az ajtót, majd ki is segít. Nem szeretnék ebben a hidegben kommunikálni, és a távolság nem olyan nagy, nekem időbe telik, hogy a szembeszélben eljussak oda, na és a kis bukkanók. A kutyámat húzva tartalékolom a levegőt, és elérve a fordulóhoz most rajtam van a sor, hogy elkérjem a kulcsot, de magától adja a kezembe.
- Vigyázz magadra. – szólok még utána, de innentől kezdve már magamra vagyok utalva, hogy bejussak. A zár nem a legmodernebb, de két perc elteltével már a bőröndöket tolom be, és az előtérben teszem le a kutyahordozót. A nyílászárót becsukom, és kiengedem őt. Elsőként felborzolja a szőrét, és vakkantva megnyalja a kezemet.
- Kincsem nem lesz semmi baj. – örültem volna, ha Tucker is itt van, de ő nem az én felelősségem, és Shane biztosan jó kezekben hagyta, mondjuk a park óta nem láttam. A történtek fényében a szüleivel sem szeretnék viszont találkozni, na és a húga? Nem csattantam ki a boldogságtól, hogy leribancozott, hiszen ő aztán végképp tudja a titkomat. Nem rejtettem el a szakmámat a megismerkedésünk alkalmával, és ha az emlékeim nem csalnak még én segítettem neki pasit fogni. A bátyja egy rossz ómen, megértem, hogy ő volt az egyik, aki felvakarta a földről, de ez akkor sem rá tartozik. A tekintetemet vonzza a faburkolat, olyan meleg az egész, és egyből otthon érzi magát az ember, kivéve, ha betolakodóként van számon tartva. Az ujjaim finoman húzom végig a kanapén, és indulok meg a konyha irányába. A főzéshez hatalmas terület van, félnék bepiszkítani, ha nekilátnék egy ételnek, de erre nem lesz példa. Hogyan venné ki magát, hogy vacsorát készítek neki? A hűtő mellett egy állványon különböző borok vannak sorban, de nekem az egyik valahonnan ismerős. A kabátomat félúton veszem le, és az egyik székre ejtve csodálom meg a gyűjteményét, de leesik az állam. Ennek holnap lenne? Fejben utána kell számolnom, de a dátum stimmel, és ha visszamennénk az időben, akkor most ünnepelnénk idén az ötödik házassági évfordulónkat. Shane a végszóra lép be, és majdnem leejtem a kincset érő párlatot, mikor hátrafordulok, és rákérdezek. Nem lepődöm meg a válaszon, vagyis az első felén nem, de utána megint megnézem a feliratot.
- Shane ez nem az ötvenedikre készült…hanem az ötödikre. – köszörülöm meg a torkomat, és most veszem észre, hogy a súlya nem megfelelő annak, hogy a tartalma is meglegyen.
- Holnap lett volna a fordulója, hogy kibontsuk. – bámulok magam elé, de már túlvolt rajta. Miért nem törte össze, minek tartotta meg?
- Most már mindegy…csak érdekelt. Köszönöm, de én nem kérek bort, egy pohárral sem. – szomorú mosoly ívelődik ki az ajkaim mentén, és inkább visszahelyezem a tartóba, nehogy bántódása essen…. minek is az üres üvegnek?
- A forró csoki jobban tetszik. Rád bízom. – lépek el oldalra, és a konyhapulton támaszkodom meg. A ruha nem túl kellemes viselet a téli hidegben, de a Harper rezidencián akárhogy nem jelenhettem volna meg, és a királykék mostanában amúgy is tetszik. Bella kedveli Shane-t, már most a lába körül sündörög…valamiért Dexter nem a kedvence. A kandalló eddig fel sem tűnt, most szegeződnek rá a türkiz lélektükreim, de ugye a drága doktor úr mindig egy lépéssel előttem jár. A fahasábok lassan átlényegülnek, és a tipikus ropogás is eljut a fülemig. Szeretem a telet, nem minden részét, de az ilyen meghitt estéket igen.
- Ó, ez kérdés? – elnevetem magam, és kibontom a hajamat, és kicsit megrázom, hogy a hullámos hajzuhatag a hátamon pihenjen meg.
- Már most teljesült a bakancslistám, mivel szeretnéd tetőzni ezt dzsin? – döntöm oldalra a kis buksimat, és innen nézek végig rajta. Shane még most is szívdöglesztő, és az igazság az, hogy nincs párja. A kékjeiben egy örökkévalóságig tudnék elveszni. A zenétől lúdbőrös leszek, és megvárom, hogy közelebb jöjjön hozzám. A kérdése jár még mindig a kis agyamban. Mit akarok? Talán téged, talán egy életet, melyben a feleséged vagyok Shane. Ezek a szavak nem hagyják el a számat, de felpillantva szinte hasonlót sugallok felé.
- Benne vagyok. – nyögöm ki végül, és benedvesítem a szirmaimat, mert kiüt. A pulzusom felszökik, és mikor megérintem az ujjamat, sikerül megráznom.
- Bocsi….de kisülök tőled. – kacagok, és csilingelő hangon simulok hozzá. A vállára fektetem az egyik kezemet, és a zene lágy dallamára fordulunk egy felet, és innentől kezdve jön az andalgás. Felnézek rá és a viselkedését elemzem, de arra jutok, hogy zsákutca. Egy olyan férfi, aki nagy nőcsábász hírében áll, vajon minden nővel ezt csinálná, vagy csak azzal a bizonyos eggyel?
- Mivel hódítottalak meg annak idején? A cicikkel, vagy többel? – fonom össze a két karomat a nyaka körül, és elmerengek az azúrkék tengeremben. Megfürdőznék benned nap, mint nap.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 03, 2018 8:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szer. Jan. 31, 2018 4:18 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Szeretem a bort, elkortyolgatom, de amikor Lotte lelépett, akkor kicsit több, mint két üveggel is lehúztam egyszerre. Az egyik este, majdnem detox közeli állapotba kerültem, még az volt a szerencse, hogy Haydena közelben volt. Szép is lett volna, ha a mentő visz be a saját munkahelyemre alkoholmérgezéssel. Azt úgy azért nem bánom, hogy nem történt meg.
Az egyik ilyen estén öntöttem magamba az ötödik évfordulóra tartogatott üveg tartalmát is, lévén, minek álljon a polcon?! A bor legalább ne vesszen kárba, ha már az üveg maga értelmét vesztette.
- Értem, de azt mondom, hogy azért tartottam meg, mert lehet, ötven év múlva már szebb emlékként tekintek vissza arra, hogy… - befejezem a mondatot, mert tudom, hogy épp az előbb adtam ígéretet arra, hogy én sem hozok fel semmiféle sérelmet. – Szóval lehetne inkább, hogy ezt a témát hanyagoljuk? Ne kísértsük, hogy megszegjem az előbbi fogadalmamat. – közlöm vele a tényeket, mert ha ilyenekkel jön, mint a meghiúsult esküvőnk és az arra kreált dolgok, akkor bizony kurva nehéz lesz megállni ezt az egészet.
Kitöltök magamnak egy pohár bort, neki pedig elkezdem összekutyulni a forrócsokit.
- Cukorral vagy anélkül? – kérdezem meg, mert már nem vagyok benne biztos, hogyan is issza. Öt év alatt az én emlékezetem is kopik kicsit, de ez normális. Főleg már így harminc felett… jó isten, de rohadt öreg vagyok már. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi idősen még a nők után fogok szaladgálni. Azt gondoltam, eddigre már majd feleségem lesz, és talán egy gyerek is lehetett volna, de ez nem valósult meg. Charlotte után egy nő volt, akivel megpróbáltam a komoly kapcsolatot, de mikor félre kúrtam, már nem kellettem neki. A baj ott volt, hogy ezt sosem csináltam volna meg egy nővel sem, de Lotte tett róla, hogy a hátralévő fél –vagy talán egész- életemben abban a tudatban éljek, hogy egy nő sem érdemli meg, hogy teljes odaadással szeressem. Mára már el sem tudom képzelni, hogy valaha egy nőre figyeljek oda, és egy másik se csábítson el…
Oldalra sandítok, mikor kibontja a haját, és egy pillanatra rajta pihentetem a szemeimet. Mennyire gyönyörű. A vállán pihen meg egy tincs, amit most annyira szeretnék elsöpörni onnan, hogy aztán a kulcscsontjától egészen az ajkaiig halmozzam el csókokkal, de aztán végül észbe kapok, és megköszörülve a torkom meredek vissza a pohárra és a forrócsoki összetevőire.
- Nem is igaz, mert a kandallós sztori még hátra van. – emlékeztetem egy kaján vigyor kíséretében. Nem tudom, hogy megteszi-e azt a bizonyos „meztelenül elnyúlást” a padlón, de akkor is bolygatja a fantáziámat elég rendesen. Az nem kérdés, hogy bizonyos szempontból jobban járnánk, ha nem tenné, mert akkor bizony kibaszott nehéz lenne visszafognom magam, hogy azonnal ne vessem rá magam.
Félretolom a csokit –majd később befejezem-, és a kezem nyújtom felé, hogy táncra invitáljam. Iszonyat szexi ebben a ruhában, szóval ahogy engedi, már közel is húzom magamhoz, és határozottan tartom a tenyeremmel a derekánál fogva. Felnevetek a kijelentésére, aztán lepillantok rá.
- Pedig még semmi olyat nem is tettem, amivel ezt előidézhetném. – húzom a szám pimasz vigyorra, és ezzel együtt a jobb kezem lejjebb is simít a feneke felé. Csak végigsimítom rajta a tenyerem, aztán vissza is csúsztatom a csípőjéig, hogy lassan táncoljak vele a zene ütemére.
- Először a cicikkel, igen. Aztán –bár akkor sem terelődött el onnan a figyelmem teljes mértékig- már az egész személyiségeddel is. De, ha ez a kérdés, nem a melleid miatt voltam veled. – nevetek fel halkan. Persze, jók az idomai, de sokkal inkább a határozott megjelenése tett hozzá jelentősen a dologhoz, na meg nem kérdés: Lotte számomra mindig is a megtestesült nő volt. Egy kicsit céda, amennyire kellett, az ágyban topon volt. Ezzel szemben láttam vele a jövőt, el tudtam képzelni, hogy pár év múlva majd családunk lesz, de azt, amit állított, hogy neki kizárólag otthon kell ülnie majd feleségként, ezt sosem vártam volna el.
- Én sosem csaltalak meg, Lotte. Tudom, hogy ez nyomja a lelked, hát most teljesen őszintén elmondom még egyszer, hogy eszembe sem jutott már nőre nézni akkor. – Nagyon jól tudom, hogy ez a gondolat ott bujkál a fejében, hiszen már a fejemhez is vágta nem egyszer, mióta újra színre lépett. Ha most jön először az életembe, és ezzel az életstílussal rendelkezem, mint most, akkor elképzelhető, hogy nem tudnék megváltozni még érte sem. Így, hogy már tudom, mire képes, szintén nehezemre esne eltekinteni a kételyeimtől, és emellett feladni a többi nővel való hetyegést, de talán sikerülne. Nem tudom.
Kiforgatom, és a dal végénél óvatosan bedöntöm egy kicsit, hogy aztán a szám megízlelhesse a bőrét, és a válla-nyaka közötti területre csókoljak. Felhúzom, és olyan közel áll hozzám, hogy az arcom fél centire van az övétől. Megrészegít teljesen.
- Megőrjítesz, Lotte. – Felforgatta a világomat, mióta újra belépett az életembe, és hiába tagadnám, már majdhogynem teljesen bizonyos, komoly érzelmek fűznek ehhez a nőhöz, még mindig… A kurva életbe is.
Nem tétlenkedem tovább, megszüntetem a köztünk lévő távolságot, és magamhoz húzva csókolom meg lassan, minden egyes másodpercet kiélvezve. Rögtön érzem, hogy a nadrágomban szűkülni kezd a hely, így aztán el is lépek tőle, és visszaoldalgok a konyhába.
- Kész a forrócsoki. – mosolygok rá, miután már felforrt, és kiöntöttem egy pohárba. Már fogalmam sincs, mit kellene tennem és mit nem ahhoz, hogy holnap egyikőnk se bánja meg a dolgot. Nehéz döntés, és egyre csak nehezebb lesz…


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szomb. Feb. 03, 2018 8:44 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A házban másfajta hangulat uralkodik, mint odakint a farkasordító hidegben. A hőmérséklet kellemes, igaz lehetne melegebb, de Shane még nem jött be, és nekem is van más dolog, ami lekösse a figyelmemet, például az ötödik házassági évfordulónkra tartogatott üveg bor. A szentimentalizmus inkább rám volt jellemző, ahogyan megtartottam az első randinkról a számlát, vagy kiszárítottam az általa kapott első virágcsokrot, úgy nem állt összhangban az a kép, hogy Shane Harper, a szívtipró kardiológus becsben tartson egy leértékelt italt, melyre fájón emlékszik vissza. Az első megérzésem az lenne, hogy valóban ragaszkodott hozzá, de már a számtani különbségek is arra utalnak, hogy nem számított a tartalom, sem az üveg, csakhogy megszabaduljon tőle, mint ahogyan én tettem vele. Fájnia kellene, de én voltam a ludas, és nem ő ebben a történetben, ezért még idejében engedem el a rosszat, és a keserűséget, mert ha felhánytorgatjuk ismételten a múltat, akkor semmi értelme annak, hogy itt legyek. Már az úton éreztem a kettősséget benne azzal kapcsolatban, hogy jól tette-e a meghívást, de még akkor is nemet mondhatott volna, ha elértünk a lakáshoz, és nyilvánvalóvá vált neki, hogy a férjemmel élek. Shane nem hülye, és tisztában van vele, hogy még nem zártam le a házasságomat. A megcsalás nagy hiba, de az érzelmek nem hunynak ki egyik napról a másikra. Figyelmen kívül hagyhatja Dextert, vagy tombolhat miatta, de a képlet nem fog változni, miképpen az sem, hogy haldoklom. Nem feltétlenül szép tőlem, hogy megint erre gondolok, de magyarázzák meg egy olyan embernek, hogy zárja ki a káros és reménytelen próbálkozásokat, ha már érzi, hogy közel van a vég. Nekem állt meg a szívem több alkalommal is, életemben nem voltam annyit kórházban, mint az elmúlt egy hónapban. Ki szeretnék kapcsolni, de az agyam egy kis hátsó része állandóan ezen zakatol, és nem fog menni, hogy elhagyjam. Nem beszélhetek róla sem vele, sem Dexterrel, mert az egyikük hallani sem akar róla, a másik meg abban a hitben él, hogy a pozitív hozzáállás miatt majd kapok egy szívet, és minden a helyére kerül, mint a mesében.
- Szerintem sem fontos, és vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit. – a téma ennyiben marad, én leteszem az üveget, mert a gravírozás gyönyörű rajta, és nincs szívem összetörni, ha már holnap lenne az a bizonyos nap. Szerintem Shane ebbe bele sem gondolt, sőt mondhatni érdekes, hogy éppen vele leszek, ha felkel a nap, és nem a férjemmel. A helyszín csodálatos, szebbet aligha vásárolhatott volna. A lovak, és az állatok közelsége meglep, nem hittem volna, hogy a szívén viseli a kutyája sorsát is. Nem beszél róla, és idegesíti, ha Bellát helyezem előtérbe. A forró csoki könnyebb neki, és nekem is, így arra koncentrálok.
- Cukorral, és kettővel. – egészítem ki a válaszomat a kedvéért, ha már ő a házigazda, és nekem akar kedveskedni. A hajamat engedem le, és a hajgumit a csuklómra fűzöm, ha már úgy alakult, hogy melegebb lett a tűz által. Szeretem a kandallót, és a környezetét is, de elvonja a figyelmemet a kis szőrpamacs a lábamnál.
- A kandallós sztori akkor élne, ha egészséges lennék. – pillantok fel rá, és bennem reked a szó az átható kék szempártól. Mit lát benne egy nővér, vagy egy kolléga? Shane egyszerre tud ragadozó, és az elejtett préda is lenni, ha az ember jól megnézi. A háttérben szóló zenétől ellazulok, és már nem is érdekel, hogy mekkora vihar tombol odakint. A táncra való felkérés veszélyes érzéseket kavar fel bennem, de nem tudnék nemet mondani neki, így az egyik tenyeremet az övébe fektetem, és hátulról ölelem át a nyakát, aztán a vállán pihentetem meg a jobbomat. Nem siettet, lassan fordulunk körbe. A gyors mozgásforma szóba sem jöhetne, már igazából ennél is érzem, hogy szédülök, de abba a tévhitbe ringatom, hogy minden a legnagyobb rendben. Shane Harper kellenek az illúziók, hogy ne törjem össze a szívedet, és az álmaidat, hogy megmenthetsz. A fenekembe kapaszkodik, és lágyan simít felfelé, mikor nosztalgiára invitálom őt.
- Igen, ezt sejtettem, mert az első pillanatban le sem tudtad venni róla a szemedet. – suttogom mosolyogva és ekkor már nem járok messze az igazságtól.
- Szép lett volna, ha csak azért lettél volna velem. Akadnak sokkal szebbek is. – fintorodom el, és beharapom az alsó ajkamat. Büszkék voltam rájuk, de most hegek csúfítják el a mellkasom nagy részét.
- Shane… - halkan szisszenek fel az erős kijelentésre, és csak bámulom őt, és azokat a mélységre emlékeztető kék lélektükröket. A mellkasára fektetem az egyik tenyerem, és már a nyelvemen a válasz, mégis magamba fojtom. Ez az egyik félelmem Dexter óta, de itt nekem kellene bizonyítanom, és nem neki. Végül a levegőben marad a végkifejlet, és a tánc utolsó taktusánál fordít ki, aztán bedönt, hogy fölém magasodva kifújja az eddig bent tartott levegőt.
- A tánctudásod még mindig nagyon jó. – szárad ki a szám, és elvörösödöm a közelségétől. Sosem hozott még ennyire zavarba az, hogy a lelkemig lásson, de itt és most más játékszabályok szerint játszunk. A nyakamat csókolgatja, felégeti a bőrömet, de aztán felhúz, és szédelegve keresek kapaszkodót benne. A homloka az enyémnek dől, és érzem a kiáramló meleg leheletét. Túl közel van, és olyan könnyű lenne megcsókolni őt.
- Tudod, hogy nem lesz… - minek jelentsek ki bármit is, ha úgyis megszegem? Felpillantani sincs időm, mert magához von, édes ajka az enyémnek simul, és megszűnik körülöttünk a világ. Az első alkalom, a felrobbanó lángok jutnak az eszembe, aztán teljes képzavar. A szünetet beiktatva távolodik el, és valami italról zagyvál, de nekem még ott a lenyomata a számon.
- Ja…a forró csoki. – helyeselek, mint egy buta liba, és odalépek, hogy elvegyem a kezéből. A két tenyeremmel fogom át, és indulok meg a kanapé felé. Ügyesen helyezkedem el, a kandalló is közel van, mikor a borral együtt huppan le mellém, és Bella is lefekszik a szőnyegre, a fejét az egyik mancsára hajtva.
- Az állatorvos szerint egészséges, de a fajtájából kiindulva hiába törzskönyvezett, sajnos epilepsziás. Gyógyszereket kell adnom neki, ezért nem hagyhattam otthon. – magyarázok figyelemelterelésként, és őt nézem. Az én egyetlenemet. Belekortyolok a csokiba, és megnyalom az ajkaimat.
- Ez nagyon finom lett. – a hátamat az egyik nagyobb párnának vetem, miközben össze-vissza járnak a gondolataim.
- Van fürdő az emeleten? – érdeklődöm szendén, és a lépcsőre nézek.
- Kád is van? Átfagytam, és jólesne egy forró fürdő, habos….akár csatlakozhatnál is? – fürkészően keresem az aggályokat rajta, de sejtem, hogy nem fogja visszautasítani az ajánlatomat.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 04, 2018 9:31 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Feb. 04, 2018 5:56 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
A szél fütyül kint, javában mínuszok röpködnek, és határozottan jól esik betérni a nagy házba, ahol az alapfűtés ugyan megy, az csak arra jó, hogy fenntartsa a középhőmérsékletet. A kandallót hamar be is izzítom, az pikkpakk meleget csinál majd. Szemet hunyok az előbbi boros kérdésén, és el is hessegetem a gondolatot a fejemből, mert tényleg jobb, ha nem erősködünk ebben a témában, főleg, ha a cél az, hogy ne szólalkozzunk össze.
A forrócsokit a kérésének megfelelően ízesítem, majd a megjegyzésére odakapom a fejem, és szúrós tekintettel pillantok rá.
- A kettő nem zárja ki egymást, szerintem... – felelek, és remélem, hogy nem kezdi el újra bolygatni a témát. Tudom, hogy a problémája az, hogy többszörös heg van a mellkasán, és még lesz is, bár próbálkozunk ugyanott vágni, így kevésbé csúnyul el a bőr felülete. – Engem egy percig sem zavar a heg a mellkasodon. – komolyan mondom, nem szeretném, hogy ebből bármiféle nemtörődömséget olvasson ki, mert én elhiszem, hogy néhány férfi nem tudna szemet hunyni felette, de az nem én vagyok. Azt mondjuk nem igazán értem, miért agyalok ezen, hiszen teljesen felesleges, úgysem lesz rá alkalmam sokszor szemügyre venni. Lotte nemsokára ráeszmél, hogy nincs sok keresnivalónk egymás mellett, mint eddig is bizonygatta, és egyébként is, visszaköltözött a férjéhez, ez már azért elég ahhoz, hogy tudjam, talán megálljt kellene kiáltanom.
A tánc hirtelen ötlet, és ebben sem vagyok biztos, hogy rendben van, bár igazából az egész, az, hogy itt van velem, és ki tudja, meddig kell itt maradnunk, már önmagában kérdéseket von maga után. Hamar vonom magamhoz, és a közelsége teljesen megőrjít. Mélyen szívom be az illatát, ahogy a hajához hajolok, és lehunyom a szemem kicsit. Boldogok lehettünk volna, de már annyi minden halmozódott fel, hogy nem sok esélyt látok rá.
- Csak egy kis önbizalmat szuszakolj magadba, mert úgy érzem, az elmúlt időben alaposan megcsappant – Árnyéka sem a régi önmagának, akinek olyan kiállása volt, hogy minden szem rászegeződött, ahogy belépett bárhova is. Ha túl lesz a műtéten, biztos, hogy kell neki valami, amitől majd újra visszanyeri ezt a határozottságot, mert azzal együtt gyönyörű. – Így is gyönyörű vagy, Charlotte. – suttogom közel hajolva a füléhez, hátha sikerül kicsit visszahoznom, és feljebb tornázni azt a magabiztosságot. A zene utolsó ütemeinél döntöm be, és a nyaka kecsessége nem engedi meg, hogy nem hajoljak közelebb és súroljam az ajkaimmal a bőrét. Szorosan tartom és egyenesítem ki, hogy aztán szembe kerüljön velem, és el se engedjem. A köd hamar leszáll, és gondolkodás nélkül húzom magamhoz, hogy ajkaink csókban egyesüljenek, de aztán rájövök, hogy nem szabad hosszan nyújtanom, mert nem vonhatom kísértésbe újra és újra, mellette pedig az én türelmem és tartásom is véges. Arrébb lépek és a konyhába megyek a csokiért és a kitöltött pohár borért, hogy aztán Lotte kezébe nyomja kövessem a nappaliba, és huppanjak le vele együtt a kanapéra. Tekintetem a fel-alá rohangáló szőrpamacsra siklik, aki hamar megunja és lefekszik a szoba közepére.
- Akkor jobb is, ha szem előtt van. Tuckert szerintem nem igazán érdekli a vihar. A szekrény alá bújik olyankor, de kintről hallani, hogy horkol, szóval nem izgulja túl. – mosolyodok el és vállat vonok. Jobb is, hogy nincs itt mindkettő, mert ha összetalálkoznak, tudjuk, abból nem sok jó sül ki, felfordulást is okoznak, na meg már így is felcsinálta Bellát.
A kérdésére bólintok, persze, hogy van fürdő. Itt lent is van egy, a kádas mondjuk fent van.
- Van minden, amit szeretnél. – húzom széles mosolyra a szám, főleg az utolsó mondata miatt. Én semmi jónak nem vagyok az elrontója, de félő, hogy ha mi ketten beülünk abba a dög nagy sarokkádba, hát... ott nem relaxálás lesz. Belekortyolok a boromba, és aztán agyalok kicsit, bár nyilvánvaló, hogy nem fogok nemet mondani.
- Ezt még kérdezed? Invitálni kell, nem kérdezősködni. Menjünk! – húzom a szám kaján vigyorra, és hamar pattanok fel a kanapéról, hogy aztán lehajolhassak, és Lotte lábai alá nyúlva kapom fel a karomba, hogy aztán megindulhassak vele az emelet felé. Meg sem állok vele a hatalmas hálószobáig, amiből a fürdő nyílik, leteszem az ágy mellett, és... ellenállok. Meglepően jól eddig, csak ott lesz a probléma, ha leveszi majd a ruháit. Bemegyek a fürdőbe, és megindítom a vizet, egy kis habfürdővel meglocsolva, aztán kifelé menet közben elkezdem kigombolni az ingemet, s mire odaérek hozzá, már szét is nyílik az anyag a felsőtestemen. Lotte mögé lépek, és jobbommal végig simítok a vállán, egészen a csuklójáig meg sem állnak az ujjaim. A másik kezem a csípőjére vándorol, ott mar a bőrébe, és húzom nekem háttal magamhoz, hogy a feneke az ágyékomhoz ékelődjön. Elsöpröm a válláról a haját, és újabb támadást indítok ellene a csókjaimmal, aztán le is húzom a ruhájának a cipzárját, hogy az anyag lehullhasson a földre és látható váljon bőrének tökéletessége. Nem tudom, hogy hogy a picsába nem fogom megdugni, mert már most ki vagyok készülve, de majdcsak valahogy parancsolok az indulataimnak. Most muszáj lesz, bármennyire is kívánom.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Feb. 04, 2018 9:35 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Shane néha rosszabb, mint egy pokróc, és ha nem ismerném, akkor megorrolnék rá, de tudom, hogy csak jót akar, de azért jobb lenne nem kísértésbe vinni, és meztelenül fetrengeni a szőnyegen, mert ki tudja, hogy annak milyen vége lenne. A megjegyzésére reagálnom kellene, de látom a végtelen háborút közöttünk, mert soha nem lehet másé az utolsó szó, csakis az övé. Szórakoztat egy szinten, hogy nem ismeri be a milyenségét ennek a kapcsolatnak, aztán meg, ha szóba kerül a csúnya”h” betűs vég, akkor aztán totál begőzöl. Csak az én esetemben ennyire elutasító a halálos betegséggel szemben? A kezdeti mosoly ráfagy az arcomra, és összehúzom magamon a ruhát.
- Ezt te se gondolod komolyan? Shane ezek a hegek nem múlnak el, és talán nem most kellene bizonygatni, hogy milyen szép… - könny szökik a szemembe, de makacs természet vagyok, és nem fogok megalázkodni előtte. A tyúkszememre lépett, és lám ezt még lehet tetőzni. Szégyenlősebb lettem az elmúlt hetekben, nem mutogatom a testemet, és olyan ruhákat részesítek előnyben, melyek elfedik a mellkasomat ért sérüléseket. Fáj minden lélegzetvétel, és ha látná Dexter, szerintem szörnyet halna. Nem alszunk együtt, ez aranyszabály, már ismerem őt annyira, hogy megundorodna még jobban tőlem. Az elmúlás rémisztően hat rá, de eddig nem tűnt fel, hogy mennyire. Shane a másik oldalt képviseli, és ő hozza rám a frászt, hogy nem látja be…kinek kellenék, ha így maradnék? Nincs kedvem tovább jártatni a lepénylesőmet, és a legjobbkor kér fel táncolni is. Gondolom az első pillanatban, hogy jó ötlet volt, mert még az én kezemben landolt az irányítás, de hamar kihúzza a lábam alól a talajt, és magához von...túl szorosan. Az orra elveszik a hajamnál, és érzem a meleg leheletét is, de nem szakítom meg a kontaktust, inkább sodródom az árral, és közelebb bújok hozzá. A pokolban fogunk elégni. Nem itt lenne a helyem, hanem a lakásomban, már alapjáraton túlmentünk minden határon, de most be kell beteljesíteni a sorsunkat.
- Holnap lenne. – suttogom a fülébe és lemondóan fújom ki a bent tartott levegőt. Bizony ez a mi havunk, a házasságunk nem létező ünnepe, mert akár lehettem volna az ő felesége is, de nem így alakult, és már nagyon bánom. Felkavar az andalgás, a veszekedéseink ütemes váltakozása.
- Igen, megcsappant. – hunyom le a szemhéjamat, és a nyakába szuszogok, a bőrét érintem a felső ajkammal, de csak rövidke időre, mert még folytatja, és a szívemig hatol a bókja.
- Bárcsak így lenne. – ezt magamnak célzom, olyan szerencsés lennék, ha ismételten azt a nőt láthatnám a tükörben, akit szerettem. A régi önmagamat egy boldogabb ábrázattal, és rengeteg tervvel. A zene végén bedönt, és érdes szirmai bebarangolják a nyakam peremét. A szívverésem felgyorsul, a verőerem pulzál a puszija nyomán, és szédülni kezdek, de hamar ránt vissza, és egyenesít ki, de nem távolodik el. A hirtelen váltástól szinte kiszáradok, és belőle merítek erőt a mai estéhez. Elfeledkezem a külvilágról, már tépném róla az ingét, de otthagy, és visszatérünk a startra, mint a társasjátékokban. A forró ital remek elterelés, és tetszik is, hogy megpróbáljuk tartani a megmaradt büszkeségünket, meg a ki nem mondott ígéretünket, hogy többet nem fekszünk le egymással. A jövőre nézve ez nem tudom, hogy meddig tartható, de félek, hogy nehezen fogom türtőztetni a témát, ha még egyszer hozzám ér.
- Jobb is, de most megpihent. Ez nem jelent rosszat, és valamiért téged nagyon kedvel. – döntöm oldalra a fejemet, és belekortyolok az elkészült csokimba. A sor végtelen lenne, amit nem csinál rosszul Shane, de ez kiemelkedő. A gondolataim már egészen máshol járnak, és rá is kérdezek, hogy a házban található-e kád, mert személy szerint ejtőznék egyet.
- Ennek örülök akkor, ha van. – én is viszonzom a szívből jövő gesztusát, és jókedvűen szürcsölgetek, de a kérdésem második része a levegőben marad. A fürdést kifejthettem volna úgyis, hogy én végzek, de közben már készülhet ő is. A bögre alját lesem, mikor rám néz, és letarol.
- Honnan tudhattam volna, hogy van. – teszem le a forró csokit, de Shane beelőz, és a fenekem alá nyúlva emel meg. A nyakába kapaszkodom, és a lábaimat lógatom lefelé.
- Még lépcsőznöm sem kell, hmm? – élcelődöm vele, de egyre jobban afelé sodródom, hogy ma este megadom magam, és önként vonulok át az ellenséghez. Minden háborúban van egy mindent eldöntő csata…hát én átengedem neki a győzelmet. A szobáig csak a légzését hallgatom, és a kíváncsiságom akkor éled fel, mikor meglátom az óriási ágyat. Közvetlenül előtte állít talpra, és mered a fürdő irányába.
- Ejha…ez nem éppen egy kicsi franciaágy. – nem vagyok prűd, a képzeletem beindul, és egy kis előnyhöz jutva körül is nézek, miközben a vizet előkészíti. Mindenhol a fa dominál, még az ágynál is, de az a szőnyeg. Már éppen lehajolnék, de mögém lép, és szorosan fog közre. A bizsergés a vállamtól indul, és a csuklómig tart. A tekintetem oldalasan végigköveti a mozdulatsort, és nagyot nyelek, mikor elér a végéhez.
- Shane…ez valami új játék? – kérdezek vissza reszelős hangon, és a gyomromban pillangók éledeznek a testhelyzet változtatásra. A csípőmnél ragad meg, és ránt magához, sugárzik belőle a férfiasság. Nekem végem lesz. A fejem hátrabillentem, és pihegve csukódnak le a szemhéjaim a perzselő csókjai nyomán. Megérintem a felkarját, a csupa izmot, már alig kapok levegőt, mikor a ruhám meglazul, és a földre hull.
- Shane… - a derekába maró ujjbegyekkel fordítom felé a törzsemet, hogy egymással szembe kerüljünk, és megcsodálhassam a tökéletes felsőtestét.
- Edzettél mostanában, sokkal izmosabb lettél. – törleszkedem neki a melltartómmal, és a bélés alá csúsztatva a tenyeremet előbb megérintem a vállát, és bejárom az egész karját. Beharapom az ajkamat, mert innen már én sem megyek haza üres kézzel.
- Minek ez az ing, hmm? – pillantok fel az azúrkék tengerembe, és lesöpröm róla. A ruhám mellé esik az ő felsője is, így majdnem kvittek vagyunk. Egy fél karikát írok le a mellizma körül, aztán ellépek tőle, és felszegett állal adom ki az utasítást.
- Vetkőzz le. Meztelenre. Látni akarlak Shane. – a fejemben már összeállt a kép, és ha belemegy, akkor meg is fogom fürdetni. Olyat fog kapni, amit még nőtől sosem…

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 09, 2018 11:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
123

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Feb. 06, 2018 2:37 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
- Hadd bizonygassam már kicsit, ha már így gondolom. – vonok vállat, de jól tudom, ez az állandó harc végtelen, és kurva nehéz bármit is elhitetni vele. Egyszerűen a fejébe vette, hogy így már nem szép és azt is, hogy semmi esélye a túlélésre, és esélyem sincs ellene.
Szorosan vonom magamhoz, és nem engedem, akkor sem, ha hátrálna. Elég volt az ellenkezésből.
- Holnap lenne, de nem lesz. – mondok ennyit, és ezzel el is intézem a be nem teljesedett házasságunkról és évfordulónkról való diskurálást. Nem akarom, hogy elszakadjon a cérna, s talán furán hat neki, hogy nem ragozom tovább a témát, de mint az elején le is szögeztem, nem akarok semmiféle nosztalgiát, legalábbis ami a rossz emlékeket illeti. Jobb lesz úgy.
- Így van, de sajnos nem tudom ezt neked elégszer bizonygatni. El kell hinned magadról, én itt kevés vagyok. – Nem gondolkodom sokáig, a zene befejeztével bedöntöm, és ismét túllépek a határainkon, de hát sajnos nem tudok mit tenni, ha annyira kívánatos. Vonz. Az illata, a személye, a z egész nő.
- Az állatok mindig csíptek, csak én ódzkodtam tőlük kis ideig. Egy idő után viszont egész jó társaság tudnak lenni. – Néha kellenek, akik nem szólnak vissza és akik feltétel nélkül, odaadóan szeretnek. Ez talán hülyén hangzana a számból, de bárki elhiheti, ha már a nőkből is eleged van egy időre, sokkal jobban értékeled őket, mint bármi más embert.
A boromba kortyolok, és őszintén, kicsit meglep a kérdése, de jól esik, mert ezzel együtt bizonyossá válik számomra, hogy még mindig táplál felém valamiféle érzelmet, hiába is tagadná. Ez nem csak vonzalom, nem csak szexuális vágy…
- Ismersz, nem? Kád nélkül meg is halnék. – mosolyodok el, mert tudhatná, hogy a zuhany csak gyors felüdülésre való, de ha el akarok lazulni, rögtön befekszem egy jó nagy kád vízbe, amiben addig tudok fetrengeni, amíg ki nem hűlik teljesen. Hamar kapom fel, és indulok el vele a fenti hálószoba irányába, ahol leginkább már nem is bíbelődnék a fürdőzéssel, hanem azonnal a magamévá tenném, de istenemre: ma ellenállnom kell.
- Hát, nem kicsi. – Akár hárman is elférnek benne. Persze ezt nem kötöm az orrára, ma este kettőnknek is pont elég lenne, de… már megint itt járnak a gondolataim, jó lenne kicsit lenyugtatnom magam. Ahogy lerakom, el is indulok a fürdő felé, ahol mély levegőt veszek, és igyekszem lenyugodni kicsit, de visszatérve csak rá tudok koncentrálni, így mögé lépek, hogy olyan szorosan húzzam magamhoz, hogy a levegő is megreked benne.
- A kedvenc játékom. – húzódik az ajkam pimasz mosolyra, miközben az ujjbegyeim a bőrén simítanak végig, hogy aztán lehúzhassam a ruhájának cipzárját és az megadva magát hulljon a földre. A hátán simítok végig, majd mikor felém fordul, tekintetem a mellkasára siklik, ahol meg is állok egy másodpercre szemügyre venni a szépen gyógyuló hegeket. De aztán lejjebb is megyek, és a csipke takarásában lévő melleit veszem szemügyre.
- Harminc felett már jobban karban kell tartania az embernek a testét. – mormogom, és aztán felnézek a szemeibe. Lotte rákapott az este ízére, és ahogy elnézem, nem akar hátrálni, ami nekem nem jelent túl sok jót. Vagyis azt jelent, csak éppen a méltóságomnak és a lelkiismeretemnek nem, ami nem lesz holnap túl édes. Nem akadályozom meg egy percig sem abban, hogy lehámozza rólam az inget, sőt, szívesen fogadom, amikor ellép, azonban széles vigyorra húzódik a szám.
- Mit tervelsz? – kérdezem, és azon agyalok, mégis mi járhat a fejében. Az övemhez kapok, és nem kell többször kérni, hamar oldom ki azt, ahogy a nadrágomat is villámsebességgel kapom le magamról a földre hajítva azt. – Az esélyegyenlőségek érdekében akkor én is ugyanezt kérném, Charlotte. – vonom fel az egyik szemöldököm, miután már csak a boxerem van rajtam, de már azon keresztül is nyilvánvalóvá válik, hogy majd felrobbanok, annyira kívánom. Nem szándékoztam ezt leplezni, igazából mindketten jól tudjuk –és már be is bizonyosodott kétszer-, hogy a vonzalom kettőnk között még mindig ugyanaz, mint évekkel ezelőtt. Tetőtől talpig mérem végig, és villámsebességgel csökkentem a köztünk lévő távolságot, hogy aztán újra megragadhassam és az ajkaira tapadjak olyan szenvedéllyel, hogy már tudom: megint képtelen leszek ellenállni.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
29
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfümőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
138

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Pént. Feb. 09, 2018 11:08 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Tudom, hogy Shane a lelkemre akar hatni ezzel a kijelentésével, hogy szépnek talál, de pontosan ő az, aki tudhatná, hogy mennyire hiú tudok lenni, és ha úgy érzem, hogy két szó ide nem elég, akkor az úgyis van. Makacs természet vagyok, ha valamit a fejembe veszek, akkor nem tántoríthatnak el tőle, és ez most is így van. Nem firtatom a dolgokat, kár lenne felesleges lenne megint összeveszni valami apróságon, mert nem értünk egyet. A nap első felében már megtörtént a baj, és az a jég nagyon vékonyka volt alattunk. Amennyiben a másik utat választjuk, akkor el fogunk süllyedni, de ma este ugyanabban a csónakban szerettem volna evezni, mint ő. Nem vágytam máshova, csak egyszerűen a karjaiba, és a biztonságot jelentő férfi láttam be. Túl erősen von magához, és az előbbi kis elvonatkoztatásom az üveg miatt, hát hogy is mondjam, de felzaklatja. Minek itta meg, és hagyta meg az üveget, ha nem akar emlékezni? A türkiz íriszemet az övébe fúrom, és a mindent eldöntő „nem lesz” szócskán töprengek, de némán. A kékjei nem árulnak el semmilyen érzelmet, a közelsége sem úgy hat rám, mint az előző percekben. Szóval neki esze ágában sincs ezzel foglalkozni, elássuk mélyre, és úgy teszünk, mintha nem láttam volna az üveget? Istenem Shane, ha most nem lennél ostoba, akkor ezt nem bántásnak élnéd meg, hanem egy kezdeményezésnek a részemről. A kettősség nem szűnik a közelében, félek, hogy csak szexuálisan vonzódik hozzám, és a velem járó problémákkal már nem is akar foglalkozni. Némasággal dacolok ellene, felfogtam, hogy ma olyanok vagyunk, mint egy múlt nélküli páros. Ne bánjak akkor ma este semmit, és ha úgy hozza a sors, vele éljem meg az utolsó napfelkeltémet? A zenével félbe is hagyja a kételyeket, mert a bűvkörébe csábít, elandalít, és lebegésre késztet. Nem szerettem vele veszekedni anno sem, mert azonnal levett a lábamról egy kis kedves gesztussal. Nehogy…de bedönt, és most jön az a nézés, amitől a nők fele a bugyijába pisil. Ne merj megcsókolni, ne most kezdd el bevenni a váramat. A belső kis énem ellenkezik, miközben a szívverésem felgyorsul, és nincs megállás, de aztán felállít, és már lemondanék róla…jön a váltás. Sóvárogva simul az ajkaimra, szinte reszketeg vártam erre a pillanatra, de túl rövidre fogja, és a forró csokira hivatkozva lép le az utolsó percben. Lemondóan sóhajtok fel, de mosollyal fogadom el az italt, és telepszem le a kanapéra. Kizökkenünk az előbbi állapotból, és a társalgásba menekülünk. A kutyám jelenléte köt le, de a gondolataim még az előbbinél járnak, mégis az ajkaim önálló életet élnek, és csak beszélek, míg ki nem csúszik a számon az a bizonyos kérdés. Ej, biztosan megőrültem!
- Tudom, hogy szeretsz fürdeni. – egy érdekes mosoly költözik az arcomra, és félig-meddig a csokira koncentrálok, de belemegy, és ezzel kihúzza a lábam alól a talajt. Milyen játékba űztem kettőnket? A fenekemet és a lábaimat megfogva emel meg, és velem együtt sétál fel az emeletre. Így kellett volna történnie a nászéjszakánkon is, de nem tettük meg, és igaza van, mert soha nem lesz olyan, hogy én meg ő, mint férj és feleség. Az a hajó elúszott, én elmentem, és más nőként tértem vissza, róla meg egyértelmű, hogy az elköteleződés egy mumus lett. Az ágy mellett helyez le, és kell egy másodperc, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. A fürdőben készül elő, nekem marad egy kis időm körülnézni, mégsem mozdulok, csak lesem őt….aztán a részecskék megállnak, a fizika törvényei felborulnak. Mikor született meg Ő? A felsőteste láttán hőhullám kerít a hatalmába, és a komolytalanságom egy veszélyes játszmává válik. A hátam mögé lopakodik, az ágyról csevegünk, de fejben más képek elevenednek meg, sőt mi több a ruhám lehúzásával átlépünk egy határt. Az anyag megadja magát, és a bokámra esik.
- Hát…ez… - félig hátrapillantok, kínoz…és nemcsak engem. A keze a kezemen jár, a könyörtelenségben ott van a kimondhatatlan szépség is. A törzsemmel felé fordulok, és éhesen jártatom végig rajta a pillantásom, ő ugyanezt teszi, és úgy érzem…a hegek, nem is érdekelne, de ő vágta fel. A melltartó még eltakarja, és ez megőrzi a maradék büszkeségemet. A karom óvatosan érinti meg, olyan sima, és tökéletes a bőre. Egyetlen sérülés sincs rajta, szinte hibátlan. El tudnám viselni, hogy naphosszat benne gyönyörködjek, de nem hagyja.
- Ugyan már Shane…nem így néz ki egy normális férfi harmincon túl, te nem vagy átlagos…mármint érted. – zavarodom bele a mondatomba, és helyette arra törekszem, hogy megszabadítsam az ingétől. A szívem egy másik dallamot dúdol, és figyelmen kívül hagyom a kérdését, csak ellépek tőle, és arra kérem vetkőzzön le. Nem kérdőjelez meg, szépen kibújik a nadrágból, és csak a bokszer marad rajta.
- Hát én ezt… - nem fogom megtenni, de mielőtt vetkőzhetnék, vagy dönthetnék, odalép, és szenvedélyesen forrasztja belém a gondolataimat, és a szavakat is. A bor utolsó cseppje a nyelvemre cseppen, és elvegyülök vele. A nyakára simítom a jobbomat, aztán eltolom, és a mellkasára fektetem a fülemet. Átölelem alulról a csípőjét, és így állok vele némán.
- Szeretem hallani…a szívverésedet. – motyogom, és felnézek rá.
- Jobb lesz, ha egyedül fürdök. – az előbbi jókedvem már elszáll, helyébe érzelmek keverednek, előtérbe kerül a jövő is, és ez túlontúl fáj.
- Beérem annyival, ha láthatlak. – az ujjammal járom körbe az ajka vonalát felül, és nehezen, de eltávolodom tőle, és egyedül megyek be a fürdőbe, sőt be is csukom az ajtót, de nem zárom be. A melltartómat ott oldom ki, és veszem le a bugyimat is, hogy elmerüljek a habokban. Nem fogom kihasználni, nem leszek újra az a Charlotte, aki elhagyta.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 19, 2018 2:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vissza az elejére Go down
 
Lottie & Shane - Harper's time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Loki & Thor - A long time ago
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]
» Lotte & Shane - The new beginning

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: