Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Raelyn & Dorian - Here comes trouble
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Dorian J. Lester Yesterday at 10:29 pm

Ben & Marci - Galiba Motors
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Marcel Williams Yesterday at 9:29 pm

Dorian & Becks - New deal, new association
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Dorian J. Lester Yesterday at 9:11 pm

Aiden & Audrey
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aiden Maddox Yesterday at 8:32 pm

Lottie & Shane - Harper's time
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 5:50 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lena Wayle Yesterday at 4:24 pm

Aimee x Noah - Christmas surprise
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aimee Riddle Yesterday at 1:34 pm

Cherry x Aaron - Christmas 2017
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Yesterday at 12:59 pm

Jake & Jason& Meena | you're kidding me?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Meena E. Asher Yesterday at 12:56 pm

Ki van itt?

Raelyn J. Winters

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Lottie & Shane - Harper's time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfürmőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
77

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Yesterday at 5:50 pm

▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Shane nagyon is más, mint Dexter, mégis vannak közös pontok, és tulajdonságjegyek is. Megannyi érzelem ránt magába, és ebben az örvényben nehéz kiigazodni azon, hogy melyikük mit vált ki belőlem. A színházban Dexter javára döntöttem volna, a házasságunk emléke belőlem nem törlődött ki, és éveken át ő volt nekem a biztos pont, de már nem vagyok benne biztos, hogy ez a járható út kettőnknek. Elidegenedtünk egymástól, nem éreztem benne a tüzet, már nem mozgatom meg, és ez zavar. Bennem még maradtak lezáratlan ügyek, így mikor az exem az arcomba robbantja a kérdést, a torkomra forr a felelet. Mit vár tőlem, hogy hazudjak neki? Ringassam illúzióba, és hitessem el vele, hogy lezártam a frigyemet? Bárcsak ilyen könnyen menne, de Shane-nek is be kell látnia, ahhoz, hogy tisztán lássak nem kellene a másik arcába hazudni, a halálát kívánni, majd bűntudatból megmenteni. Elvárásokat támasztottam az irányába, belehúztam egy csapdába, és nincs lelkierőm mosdani előtte, mert akárhány alkalommal mondom el, hogy semmi köze a férjemhez, egyre jobban beleássa magát az életembe.
- Szeretem, igen…de már nem bízom benne. El fogok-e válni, ez olyan kérdés Shane, minthogy te meg fogsz engem menteni? Össze vagyok zavarodva, és jelenleg ez az, ami körülírja a bennem tomboló érzéseket. – füllenthettem volna, de akkor megint a képembe üvöltené, ha később kiderülne, hogy nem így van.
- Én se érdemeltem meg, hogy újraélessz, mégis megtetted. Figyelembe vetted, hogy nem vagyok az? Eldöntötted az első alkalommal is, hogy élni akarok, pedig valljuk be az előtte való találkozóinkból az jött le, hogy felőled meg is halhatnék. Mi változott meg? Te sem tudsz felelni rá, ahogyan én sem, hogy mit tartogat még az élet. Erősen hajlok a válás irányába. – sóhajtok egyet, és befejezettnek tekintem ebben az órában ezt a beszélgetést, és el is fordulok tőle, hogy rendezzem a gondolataimat.
- Majd egyszer megmutatom, és a te szüleid nem olyanok, mint az enyémek, mondjuk az édesapád kedves. – nevetek fel, és megpróbálom kiűzni a fejemből ezt a nagy katyvaszt, de képtelenség nem azon kattogni, hogy tulajdonképpen mit akarok, mert magam se tudom.
- Az élet maga, szeretnék rájönni, hogy mit rontottam el, és jóvátenni azokat. – veszek el az azúrkék íriszekben, ha már témába vág a dolog, és a csekket is átadom neki, mert nekem nincs szükségem rá. Céltudatos vagyok, és építgetek, de az idő kiszakít a tervezgetésből, nem marad elegendő, hogy megvalósítsam az álmomat, így az értékét is elveszíti. A kocsiba ülve elmosolyodom a rádióban felhangzó klasszikuson, egyszer még a koncertjére is el akartunk menni, de nem jött össze.
- Valóban így gondolod? – eresztem el a megérzésemet, miszerint ez nincs is, de Shane is képes a változásra, hát miért ne lehetne évek múltán egy szerető férj belőle, és családapa, ha elengedi a sérelmeit, és beleszeret egy nőbe. Belém. A telefonom megcsörren, és már látom is ki az. Felveszem, nincs kedvem este azt hallgatni, hogy miért nem voltam a készülékem közelében, ha úgysem dolgozom. A sejtéseim beigazolódnak, már a hotelszobában van, és éppen szivarozik. Szerettem az illatát, egy pohár whiskey-vel, de most nem andaloghatok, csak rövidre fogom a társalgást. A tekintetem ugyan nem szökik Shane-re, de érzékelem a belőle áradó ellenszenvet. A vonal bontása után még rákérdezek, hogy merre tartunk, de a kezem után kap, és nem engedi, hogy felhangosítsam a zenét. Neheztel rám, mert Dexterrel léptem kapcsolatba. Simán éket ver közénk egy a mi sávunkba lépő autó, ezért megpördülünk, és majdnem ki is csúszunk, de Shane időben kap a kormánya után, és némi káromkodás árán az ijedtségen kívül nem ér baj. A combjára siklik a kezem, izzadok, és mikor rákérdez minden oké-e, akkor nem válaszolok azonnal. A biztonsági öv megvédett, de belém is mart, a két keblem között érzem a bizsergést. Fürkészően nézem őt, de nem bírok megszólalni. Könnyedén lép túl a majdnem halálunkon, de az elmúlás árnyékában nekem már több a veszítenivalóm, és hirtelen tör rám a sírás. Haladunk még egy kicsit az úton, de a sebváltóra szorítom a tenyerem, és kérlelve nézek rá.
- Állj meg Shane… - amint a leállósávba kanyarodunk, már csatolom is ki magam, és egy határozott mozdulattal szállok ki. Nem felelek, csak félreállok, és átölelve magamat reszketek. Természetes, hogy utánam jön, de akkor sem tudom megmagyarázni neki az élményt.
- Majdnem meghaltunk…és máris a… - rázom meg a fejemet, és felszegett állal tekintek rá.
- Shane…muszáj választanom közületek, mikor a betegség köti le minden percemet? Szétcincáltok, és észre sem veszítek, hogy fogynak az értékes perceim? Nem ígérhetek semmit se neked, se neki. Haza akarok menni, jobb lesz, én… - zaklatottan kerülném ki, de potyognak a könnyeim, és valószínű sokkot kaptam a ténytől, hogy majdnem vége lett. Én meghaltam már, de visszarángatott a szakadék széléről.
- Előbb majdnem végünk lett. Ez borzalmas, én csak…szerintem jobb lesz, ha megyünk. – felfelé tartom a fejemet, mert jóval magasabb nálam. Megcsap az arcszesze illata, így némiképp úgy fordítom az arcomat, hogy beszippanthassam. Félek a haláltól, az elkerülhetetlentől, és még most is azon agyaljak, hogy ki lenne a jobb? Talán egyikőjük sem.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
74

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szomb. Jan. 13, 2018 5:28 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Az egész, ami Lotte és köztem történik, megmagyarázhatatlan. Szerintem egyikünk sem tudja meghatározni, hogy mégis mi ez, de talán jobb is, ha nem erőlködünk azon, hogy kibogozzuk ezt a szálat. Az már régóta nem kérdés, hogy az orvos-beteg kapcsolat zónájából kiléptünk és nem csak a múltat tekintve, hanem a jelent is. Többször lefeküdtem vele, pedig nagyon nem lett volna szabad, de még ha csak ennyi lenne a probléma, legyintek egyet és azt mondom: előfordul. De részemről nem csak szexről van szó, és ez a felismerés igencsak megrémít. Hiába, nem egyszerű egy olyan nővel szemben állnod, aki már egyszer átvágott.
Kell ilyen szerelem is az ember életébe?
- Én jobban preferálnám azért, ha néha sikerülne az a közös nevező, Lotte. Erre kellene törekednünk. – És nem arra, hogy folyton a másik orra alá dörgöljük a sérelmeket. Túl kellene tudnunk lépni rajtuk, és tiszta lappal indítani. Nem tudom, hogy melyikünknek esne nehezére jobban ezt megtenni, de előbb-utóbb, mindkettőnk érdekében meg kellene tennünk ezt a lépést.
- Most miért gondolod azt, hogy én azt gondolom, az életed egy játék? – vonom fel a szemöldököm és nem engedem a tekintetét. Komolyan nem értem néha a nőket. Nem néha, egyre többször, és Lotte se erősíti azoknak a táborát, akiken egykönnyen ki lehet igazodni. Nem tudom és lehet nem is akarom már megérteni a gondolatmenetét, így inkább a bakancslistáról kérdezem, de ez a Párizs meglep. Mikor elkezdi mondani, még mosolygok, de amikor a végére ér, megfeszül az állkapcsom. Mélyen szívom be a hideg, csípős levegőt, és aztán halványan, cinikusa elmosolyodva pillantok rá.
- Te még mindig szereted, ugye? Az elmondottak alapján pedig nem érdemli meg. – Kémlelem az arcát, minden egyes rezdülését figyelem. – Egyáltalán el fogsz válni tőle? – Egyenesen a szemébe nézek, amikor neki szegezem a kérdést. Nem tudom, hogy hol tart éppen a válás, legutóbbi információm szerint tárgyal az ügyvédjével, de a hülye is látja, hogy nem akar válni a szíve mélyén. Ha így lenne, ha ki akarná azt a kutyát zárni az életéből, már rég nem hordaná a gyűrűt, és sokkalta sürgetőbben intézné a válási ügyeket. Mindenesetre, már így is házasságtörést követett el, amikor nem ellenkezett a közeledésemre. Igazából ugyanolyan szar ember, mint a férje, még ha csak bosszúból is feküdt le velem. Talán úgy gondolja, hogy azzal egyenlített nála, és ezek után majd megy minden tovább?! Csalódnék benne, ha ezt a módszert alkalmazná, bár mint tudjuk, Lotte nagyon jól tud meglepetést okozni.
- Akkor majd egyszer megmutatod. – mosolyodom el, majd felkapom a fejem a „mint a te szüleid” kifejezésre, és úgy nézek rá, mint aki kicsit megsértődött. – Most mi a bajod a szüleimmel? Tele vannak szeretettel. – halkan felnevetek. Az apám elképzelhető, de az anyám maga a cinizmus. Imádom, de nagyon messzire tud menni néha, és ezt meg is szoktam neki mondani. Elveszem azt a nyamvadt csekket és a zsebembe dugom. Meg sem nézem, mekkora összeg szerepel rajta, mert tulajdonképpen nem érdekel.
- Hát mi? Mi éltet? – Komolyan kíváncsi vagyok rá, de ennek azért őszintén örülök, hogy nem annyira érdekli már a pénz, mint régen.
A felvetésemre igent mond, de azt nem sejti, hogy a tervem nem az, hogy hazavigyem. A kocsiban az egyik kedvenc számom megy, amit rögtön énekelni kezdek az én csodás hangszínemmel, aztán oldalra pillantok rá.
- Igen. Van, ami nem változik… - célzok. Határozottan, egyenesen a szíve felé. Beindítom az autót, és kitolatok, hogy aztán a kerekek kicsit megcsúszva a havon indítsák meg a járműt, és elhagyjuk a birtokot.
- Kinőttem már abból, hogy magamra vegyem, hogy valaki haragszik rám. – Meg kellett tanulnom ezt elengedni, mert a kórházban is jópár nővér és rezidens, és ápoló, miegymás van, aki hát… Mondjuk úgy, hogy befeküdt alám, és aztán azt gondolta, hogy majd elveszem feleségül kábé. Hát tévedtek. Én már soha senkit nem fogok feleségül venni, az is sicher. A telefon pont a Bon Jovi szám végén kezd csörgésbe, de nem szólok semmit. Vegye csak fel nyugodtan, nem az én dolgom. Mondanám, hogy nem hallgatózom, de egy ekkora térben az szinte lehetetlen, és hamar nyilvánvalóvá válik számomra, hogy ki van a vonal túlsó végén. Sanghaj? Tökéletes. Messzebb nem is lehetne az a féreg. Ezek alapján nem siet sehova, haza meg végképp nem, bár még mindig nem tudom, mi a helyzet velük. Az én is mondatnál azonban cinikusan felnevetek és csóválni kezdem a fejem. Nyilván a Szeretlek szó hangzott el a telefonban, és nem más. Nem szólok egy szót sem, csak elkapom a kezét, amikor feltekerné a hangerőt. Már nem vagyok annyira biztos benne, hogy jó ötlet, ha elviszem magammal, de a józan ész most már nincs a birtokomban, szóval hamar meggyőzöm magam az ellenkezőjéről.
- Titok. – Ennyit mondok, de a következő pillanatban olyan erővel kell a fékre taposnom, hogy nagy káromkodások közepette pördülök meg az út közepén a kocsival.
- A jó édes anyádat, te rohadék! Nem látsz a szemedtől? – Erősen gesztikulálva mutogatok kifelé az ablakon, aztán a kezem a combomra siklik, ahol Lotte keze is van. – Jól vagy? Nem rántott nagyot az öv? – kérdezem, mert az pont a mellkasánál fut át, és ha felsértette, akkor az is lehet, hogy felszakadt. Igaz, szépen gyógyult már Clemence szerint, de ha még egy apró felület is nem forrt össze, akkor baj lehet. A tervem pedig nem a kórház, hanem a farm. – Az utóbbi időben rám jár a rúd vezetés közben. – morgom, aztán elveszem a kezem a kezéről, és újra a kormányra teszem.
- Egy szavadba kerül, és hazaviszlek. – mondom neki teljes komolysággal, mert elrabolni azért mégsem akarom, azért reménykedem, hogy gondolkodni sem fog a válaszon. – Szabad országban élünk, nem foglak elrabolni. De ha igent mondasz az ismeretlenre, megígérem, hogy felejthetetlen napban lesz részed. – elmosolyodom, és végignézek rajta. Annyira gyönyörű és kívánatos, hogy legszívesebben minél hamarabb félreállnék egy elhagyatott útszakaszon, és… nem szabad. Többször nem léphetem át a határokat, már így is sokszor megtettem, és nem lenne hiteles. Csak ne vonzana ilyen átkozottul…


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfürmőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
77

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Pént. Jan. 12, 2018 12:10 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A hóesés és minden ellenünk játszik, egyszerűen képtelenség azt mondani, hogy ne merülne fel az elmulasztott esküvőnk ténye. Shane szemében ez tüske marad, és ha fejen állok sem tudok rajta változtatni. Idővel talán mindketten belátjuk, hogy ez volt a legjobb megoldás az elválásra, mert nem hinném, hogy boldoggá tudtam volna tenni abban az életszakaszomban. A pénz utáni sóvárgásom, a párizsi tanulmányok gondolata kísértett, és eszembe se jutott volna hozzámenni. Rettegtem, napról napra rosszabbul éreztem magam, és a szívtelenségem némileg a félelemből táplálkozott. Milyen álompár voltunk, csak én nem éreztem, hogy szintet lépjek. Tagadhatatlan, hogy Shane volt jobban oda értem, és sürgette az előkészületeket is. Vakon menetelt volna egy elkárhozott frigybe, és én nem akartam, hogy az én lelkemen száradjon egy be nem teljesült nász. A rezidens évek vége felé már átlendült a kezdeti távolodási perióduson, de nem volt elegendő az otthonléte. Elismerték a szakmájában, és felfelé szárnyalt a karrierje. Irigykedtem-e arra, hogy neki már révbe ért az élete, és mellettem képzelni el a jövőjét? A munkájára igen, mert én vele haltam picit minden egyes nap. Dexter nem a legjobb ember, de érezhetően nem gátolt semmiben, ha a karrierem építése volt a cél. Még a végén elhamarkodottan döntöttem Shane felett, és akkor szidhatom magam, mert több lehetőségem nem lesz, hogy jóvátegyem a baklövésemet.
- Nem kellene beszélgetnünk, mert fájó emlék, és butaság olyanról álmodozni, ami már nem fog megvalósulni Shane. – tudat alatt érintem meg a gyűrűmet, mikor ellép mellőlem, és hirtelen szebbnek találja a tavat, és a környéket, mintsem a szemembe nézzen. Feszengünk a múlt miatt, mert nyíltan nem mondtuk ki, csak üvöltve a sérelmeket, és nézzük hova jutottunk. Egy szívroham, egy elrontott hálaadás, és hetekig tartó kórházi ellátás. Clemence említésére többszörösen hallgattam el az előbb, mert azt is tudtam, amit a férfi félt elmondani nekem. A mostani műtéttel időt nyertem, de nem eleget. A senior rezidens a kendőzetlen valósággal adta a tudtomra, hogy szerinte lassan el kellene búcsúznom mindenkitől, és lezárni a kényes ügyeket. Váljak el, indítsam be a vállalkozásomat…és ki fogja vezetni, ha már nem leszek? Terhes lett a lélegzés, és a jövőbeli ötletek boncolgatása. Egy hét múlva be kell feküdnöm. Nem tenne jót, ha egyedül maradnék hosszabb időre, orvosi felügyelet nélkül. Ez a séta is már kimerítő, de kellő mértékben fáradtam el tőle. A ruhámról csevegünk, de fejben már valami lezárást fogalmazok meg. Az ügyvédem előkészítette a végrendeletem. Huszonnyolc évesen nem vágytam rá, de kezdek beletörődni a sorsomra. Megbecsülök minden pillanatot. Shane nem tétovázik, közelebb von, a szüleimről beszélgetünk, és ama kötelességéről, ami a műtétben merült ki.
- A szüleimet nem kellett istápolni, el lettek volna, de szép volt tőled, hogy gondoskodtál róluk. Abban a pillanatban csalódtam benned, de mit szólhattam volna, ha már leállt a szívem? Veszekedéssel váltunk el, és nem tetszett nekem se, de talán ez a mi sorsunk, soha nem fogunk közös nevezőre jutni. Nem baj az, kell ilyen szerelem is az ember életébe. – törlöm le az aprócska hópelyheket a gallérjáról, de a következő kérdés már sokkal konkrétabban taglalja a lezárásunkat.
- Nem biztos? – incselkedem vele, és félbehagyom én is a mondatot, ami közénk ékelődik.
- Küzdeni értem? Shane az életem nem játék. – jelentem ki fogva tartva a kéklő szivárványhártyákat. Mit sem változott az évődő oldala, csak ha tudná, hogy az én bizonytalanságom éppenséggel az efféle kijelentésekből fakad. Gyűlöl, van benne némi utálat az irányomba, némi félelem, de megértem. Nem kérem már egyik férfit sem arra, hogy harcoljanak értem. Hivatalosan az egyikhez tartozom, de a másik az, aki kitölti a fejemben cikázó gondolatok tartalmát, és azt boncolgatom finoman, mit is érzek iránta. Haragot, ellenszenvet…vagy vágyódást, esetleg a régen eltemetett érzéseket? A csekket szeretném odaadni neki, de megdob egy hógolyóval, és örömet ébreszt bennem. Elmúlik az ingoványos talaj, és helyette jókedvet csempész a délután derengős hidegébe. A bakancslistán már elmélkedtem, de csak elméleti szinten kacérkodtam vele.
- Igen, oda. New York az otthonom, de Párizs a lelkem etetője. Vicces, de ott találtam magamra. – szelíd formát öltenek a szirmaim, talán mosoly ül rajta, de az is lehet, hogy a sóvárgásom mutatkozik meg ilyen formában.
- Oda menekültem, miután elhagytalak. Ott ismertem meg Dextert. – minden mondatom fájdalmat okoz neki, de kár lenne már illúziókba ringatni. Tisztában van vele, hogy más asszonya vagyok, és még nem zárult le a házasságom. A másik lista rövidebb, elérhetőbb is, ha megvannak a feltételek hozzá. Nekem nem áll a rendelkezésemre korcsolya, de a kutyám, és általa kapott szeretet igen. Beharapom az alsó ajkamat, és kihúzom a csekket, hogy átnyújtsam neki.
- Nem hordom magamnál, egy széfben őrzöm. Nem adhatom még ki, mikor bárki a nevét csatolná hozzá, és ezt fogadd el. A szüleimnek nem kell pénz, hát nem vetted észre? Ugyan Shane, akkor nem értetted meg a legnagyobb leckét velük kapcsolatban. Nekik ez nem imponál, ők nem olyanok, mint a te szüleid. – ingatom meg a fejemet, és erősködve nyomom a tenyerébe, ha nem is akarja.
- Had legyen tiszta a lelkiismeretem. – fogom át a csuklóját, ha már erősködöm, és így legalább elveszi a jussát.
- Már engem sem ez éltet. – és most esik le az igazságtartalma a mondatomnak. Kellene még a férjem pénze? Megéri, ha úgyis meghalok?
- Rendben, köszönöm. – nem utasítom el a felkérését, az már tény, hogy jól esne otthon egy kis pihenés, ezért beülök a kocsiba, és megvárom, hogy ő is helyet foglaljon a volán mögött. A kérdése nem zökkent ki, mert terveim azok aztán lennének.
- Ki sem mozdulok a lakásból, csak ha Bella igényli. – döntöm kényelmesen a fejemet a fejtámlának, és becsatolom az övemet.
- Mehetünk, ez a szám…imádtad mindig is. – nevetek fel, mert ragadós a vidámsága, és vele együtt dúdolom, és még egy utolsó pillantást vetek a Harper birtokra.
- A szüleid nem lesznek nagyon mérgesek rád? Én vagyok az anyukád szemében a megtestesült gonosz, és akkor Slyviát még nem is említettem. – kacagok fel, és elfeledkezem a férjem csörgéséről, mikor újra megteszi.
- Ezt fel kell vennem. – komorodom el, és kiemelem a készüléket, és a fülemhez tartva szólok bele.
- Szia…megérkeztél? Milyen Sanghaj? Nem kell semmi, aha…intézkedem. A hotelszobában vagy? Okés….én is. Helló. – teszem le, de nem mondom ki, hogy ki volt az. Feltekerem a hangerőt, és Manhattan fele mutatnék, de nem kanyarodik le Shane.
- A Central Park nem erre van. Hova viszel? – pillantok rá, de ekkor bevág elénk egy őrült, és Shane-nek intenzíven kell a fékbe taposnia, ha nem akar ütközni.
- Shane..vigyázz… - üvöltöm, és a combjába marok a balommal…

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 16, 2018 5:47 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
74

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Csüt. Jan. 11, 2018 3:52 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Jól tudom, hogy a szakadó hóban ez a kert mind a kettőnket az esküvőnkre fog emlékeztetni, mégis kiinvitálom őt. Nem akarok rá emlékezni, és valószínűleg ő sem, de néha elkerülhetetlen, hogy feljöjjön a téma, még ha legszívesebben ki is törölnénk azt a napot. Nem szólok semmit a megjegyzésére, bár észreveszek némi ellenszenvet Lotte hangjában, mikor Clemence szóba kerül. Nem igazán akarom bolygatni ezt a kérdést, mert valamiért úgy sejtem, hogy nem annyira szimpatizál vele. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy esetleg azért, mert valaha volt hozzá bármi közöm, de isten látja lelkem, neki csak oda-odaszólogattam mindig is, de nem feküdt volna le velem sosem. Én pedig hamar tudomásul vettem, és valamiért ezt a munkakapcsolatot kivételesen többre tartottam annál, mintsem elrontsam egy numerával.
Lotte gyönyörű, és igazából most veszem leginkább észre, hogy mennyit változott az öt év alatt. Az öltözködése is, és maga az egész nő. Így is tetszetős, meg igazából én leginkább a belsőjébe szerettem bele, bár meg kell hagyni, a külseje is elég meggyőző volt már akkor is. Kíváncsi vagyok, ki az a Dexter Green, aki mellett tündökölhetett egy pár évig. Akinek sikerült őt elvennie feleségül. Komolyan izgatja a fantáziámat, hogy miben lehet jobb ő, mint én, de arra nem jutottam, hogy rákeressek még a nevére az interneten. Az már talán kicsit gyerekes lenne.
A közelsége teljesen megrészegít, és pillanatok, milliméterek választanak el attól, hogy újra megcsókoljam, de aztán nehezen megálljt parancsolok magamnak.
- Mi van vele? Most már beszélhetsz róla, azt hiszem, túltettem magam azon, hogy felhúzzam magam rajta. – Remélhetőleg. Talán már nem kell annyira óvatosan kerülgetni a témát, ugyanis annyi dolgon keresztülmentünk Lotte-tal az elmúlt hónapokban, hogy már-már elhomályosult a végére az átverés képe. Persze felejteni nem felejtek, még ha akarok is, nem egyszerű, de az idő begyógyíthatja a sebeket.
- Biztos gyönyörű lettél volna. – húzom apró mosolyra a szám szélét, hiszen lelki szemeim előtt már meg is jelent a leírt ruhakölteményben. A kérdés viszont, miszerint mit viselhetett a megvalósult esküvőjén, ott kattog a fejemben, de nyilván nem hozom fel ezt, nem vagyok annyira ostoba. Tudom, hogy a mondataim majd megint kiugrasztják belőle azt az énjét, ami nem annyira nyugodt, sőt, az, amelyik felróhat minden kis szart.
- Igen, ez e kötelességem. De nem az a része, hogy a szüleidet istápoljam, az már az extra. Nem engedtelek volna át más kezébe, értsd meg, csak miután elküldtél a… az anyámba szépen szólva, hát, utána nem voltam biztos benne, hogy azt szeretnéd, hogy én műtselek meg. – vállat vonok. Ez az igazság. A szavai nem értek akkor váratlanul Lexingtonban, de azért megviselt, hogy annyira elástam nála magam, hogy át akarta kérni magát másik orvoshoz. Még akkor is, ha lassan én is arra a következtetésre jutottam, hogy nem jó ez így nekünk, és mindkettőnk érdekében jobb, ha a leghamarabb találunk neki valami kevésbé… eszement orvost. A kérdésemre én sem és ő sem tudjuk a választ. Az egyszer biztos, hogy nem vagyunk egészen normálisak, és az is, hogy a másik nem közömbös számunkra, mert akkor nem követnénk el egymás után ennyi baklövést.
- Én nem biztos, hogy nem akarom például… - végigsimítok az arcán a jobb kezemmel, és aztán a hüvelykujjammal az alsó ajkán. - … elvenni az eszed. Vagy küzdeni érted… - Ezt a mondatot a levegőben hagyom, és nem folytatom, mert elég kétértelmű. Küzdeni azért, hogy nem haljon meg? Küzdeni egy új szívért neki, vagy éppen küzdeni a… szívéért? Annyira komplikált az egész, hogy az utóbbin inkább majd a sikeres szívműtét után gondolkodom, mielőtt még bármi máshogy alakulna. Nagyon remélem, hogy minden a lehető leggördülékenyebben fog menni, de sajnos, amíg nincs a lista élén és nincs kilátásban egy megfelelő szív, addig hiába kergetünk hiú reményeket.
A következő pillanatban már a hógolyóval dobálom, és elmosolyodok azon, ahogy ő is mosolyog. Végre. Pár pillanatig csak nézem, és ámulok. A bűvöletébe ejt.
A bakancslista jó dolog, és jól sejtem, hogy neki is van, de meglep egy-két dolog.
- Párizsba? – kérdezek vissza, de jól tudom, hogy ez az opció nála a műtét előtt száz százalékig ki van lőve, ugyanis nem repülhet el oda. Pedig még az is lehet, hogy elvinném… - Miért pont oda? – folytatom a kérdést, de hiába, mert ez az opció most abszolút nem játszik. A következő listája viszont igenis megihlet, és máris pörögnek a gondolatok a fejemben. Korcsolyázna… A farmon van egy kis tó, amit bizonyára ilyen hidegben már több centis jég borít. Forró csokit inna… kiváló forró csokit tudok készíteni, de ezt ő is tudja, mert régen a hideg napokon mindig csináltam neki egy-egy bögrével. Bella… most hagyjuk azt a kutyát. Elhanyagolható kicsit, talán?! Kandalló? Bazi nagy kandalló van a farmon lévő házban lévő nappali kellős közepén, előtte egy jó nagy szőnyeggel… Bor? Talán egy kortyot. Fasza, minden összejátszik! Azon kapom magam, hogy a gondolkodás közben már csücsörítve meredek magam elé.
- Tavaszi harmat? És mi ihletett? Nincs nálad? Megszagolnám. – mosolyodok el, mert tényleg kíváncsi lennék az illatára. Nem tudom, hogy hoz össze egy parfümöt, de tehetsége biztos van hozzá, abban nem kételkedem. Egyszerűen csak nem tudom elképzelni ennek a metódusát.
Felkapom a fejem a mondatára. Mi? Mit hozott? Már azt hiszem, valami jó kis utókarácsonyi ajándék, mikor előhúz egy papírdarabot és már sejtem, mi az. Eltekintek róla, és megrázom a fejem.
- Nem kérem, Lotte. Inkább add a szüleidnek, nagyobb szükségük van rá. – Már belenyugodtam annak a pénznek az elvesztésébe, nem kell vissza. Túltettem magam nehezen az egészen, attól, hogy visszaadja, nem kapom vissza… őt. Lassú léptekkel közelítem meg, és már tisztában vagyok a terveimmel. Holnap és holnapután szabadnapom van, ami azt jelenti, hogy amúgy is elvonulnék kicsit, de talán jobb lenne vele tölteni egy kis időt.
- Gyere, hazaviszlek. – mondom neki és ha nagyon erőlteti, elveszem a csekket, de úgysem fogom beváltani. Azt meg persze nem fogom elárulni neki, hogy nem hazaviszem, hanem egy sokkal nyugodtabb helyre, ahol nincs se egy ember, se senki, aki zavarhatja az egymással töltött időt. Volt már ott, amikor felkeresett először, de akkor nem voltam olyan állapotban, és egyébként i utálom, ha valaki odatalál. Az az egyetlen hely, ahol el tudok vonulni kicsit a külvilágtól, nem szeretem, ha megzavarnak.
- Mi a terved mára meg holnapra? – Tudakolom meg óvatosan, mintha csak mellékesen érdeklődnék efelől. A kocsi nincs messze, így hamar odaérünk, és kinyitom neki a vezető melletti ülés ajtaját, hogy beülhessen. Megkerülöm aztán az autót és bepattanok én is, majd benyomom a rádiót, ahol az egyik kedvenc számom meg, Bon Jovi – It’s my life. Mosolyogva énekelgetni kezdem, aztán Lotte-ra pillantok.
- Mehetünk? – Valószínűleg nem tudja mire vélni a hirtelen jókedvem, de remélem, partner lesz és nem fog ellenkezni majd…


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfürmőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
77

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Jan. 09, 2018 11:21 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Nem mondanám, hogy az eltelt hetekben arról lettem volna híres, hogy a megfelelő döntések birtokában a megfelelő emberekkel paktáltam volna le. Összezavarodtam, és a határozottságom elillanni látszott. Házasságtöréssel vádolom a férjemet, de én is megcsaltam őt, persze más, ha már birtokában vagyok annak a tudásnak, és csalódottságnak, mellyel lesújtott rám Dexter. Megbocsájtani nagyon is keresztényi lenne, mert ha valaki bűnös, hát én aztán vezetem a sort, mégis képtelenség, hogy újra bízzak benne. Nehezen építettük fel az életünket, és most romba dőlt. Egy esélyt talán megérdemelne, de amennyire nyíltan, és makacsul tartok előre, már nem érzem teljesen azt a fajta odaadást, mint tavaly. Összetört, nem is a másik nővel való hetyegéssel, hanem mikor megtudtam, hogy szívbeteg vagyok, és ennek komoly következményei lesznek, cserbenhagyott. Elutazott, mással kefélt, lényegében már mindegy, de abban a percben nem volt mellettem. Jóformán egyedül küzdök, veszekszem, és bizonygatom a nem létező ártatlanságomat Shane felé, miközben Dexter ugyanezt teszi velem. Ördögi csapdába kerültem, és tetőzöm a bajt azzal is, hogy elfogadom az exem családjának a meghívását. Mi ütött beléd Charlotte? Minek kísérted a sorsot? Nem bánnám, ha elmaradna a vacsora, vagy ebéd, az időpont kora délután, nagy felhőréteg fedte el az égboltot, mikor a kocsiban ültem. Shane-nek tartozom egy köszönetnyilvánítással, amiért megmentette az életemet, és valóban tett is érte. A neheztelésem nem múlt el teljes mértékben, mert ott van az a kellő bizonytalanság is bennem, amiért bosszút állt, és heteken át taszított, orvosokat ajánlott. Mit ígértem neki anno? Nem fogom megtenni az orvosomnak, most mégis az, megműtött, de valójában akarta ezt? A kételyeim kérdésekhez vezetnek, azok meg előbb, vagy utóbb egy tiszta beszélgetéshez, de nem ma. A szülei házában fogunk étkezni, mint régen, amikor bemutatott nekik. A húga egykoron kedvelt, de mára ez is megszűnt. Mindenki a rokonát védelmezi, Shane biztosan összeomlott az eltűnésem után, de már nem tudom visszacsinálni a történteket, és nem is akarom. Nem lennék parfümőr, sőt lehet már nem is élnék. Dexter védőhálót vont körém a tudomása nélkül, mert azzal, hogy elvett, és ezt Párizsban tette, elvágta a múltam egy részét. Shane nem ismeri a titkaimat, ahogyan a férjem se, de aki befolyásosabb, az mindenképpen Dexter Green. A nejeként rettegnek, hogy ártsanak nekem, és ez nem utolsó szempont. El se merem gondolni, hogy mi lenne, ha egy régi kuncsaftom feltűnne, vagy megfenyegetnének. A magam ura voltam, és felhagytam a prostitúcióval, de a szálakat nem lehet elvágni. Megbélyegezhetnek érte. A volt párom megjegyzése a munkám iránt meglep, de időnk nem marad kibeszélni, helyette vár az étkező, és az oroszlánbarlang. A röpke nyolc perc, melyet bent töltünk nem sikeredik valami jóra, és éppen Shane az, aki kiment. Kapkodom a fejem, és az előtérben megvárom, hogy rám segítse a kabátot, aztán már lépünk is ki a szabadna. Az idő nem hazudtolja meg önmagát, nagy pelyhekben hull a hó, és hirtelen lelassulunk mi is. A vállára döntöm a fejemet, élvezem az engem átkaroló férfi jelenlétét. A hamis illúzió a tóig való rövid ösvényen tart ki.
- Clemence valóban jó, de nem az én munkatársam, hanem a tiéd. – hagyom ennyiben a véleményemet, mert nem fogom leszólni. A nőben felfedeztem némi ellenszenvet, de nyíltan nem mert rákérdezni arra, hogy honnan ismerem a főnökét. A kórházban az volt a sejtésem, ha tudnának a létezésemről, akkor fele ennyire nem lettem volna biztonságban, mint így.
- Szép lett volna. – rebegem el újra a szavakat, de jobban fáj neki a meghiúsult nász, mint nekem. A pénze, de még a menyasszonya is odaveszett, és bármilyen bocsánatkéréssel állok elő, a keserűséget, és a bizalmat nem tudom újraépíteni vele. A derekamra fonódott ujjaival egyetemben fordítom a törzsemet is felé, és pillantok fel a kék lélektükrökbe.
- Shane…az a hitvesi csók… - az ajkamat rágcsálom, befogom a számat, mert nem vagyok méltó az ittlétre. Megrészegít, kiforgatja a világnézetemet, és közben meg tudom, hogy helyes döntést hoztam, hogy nem mentem hozzá. Elhátrál, én meg engedem neki, és a hátam mögött fűzöm össze a két karomat.
- Hatalmas uszálya volt, a hóban húztam volna. Elől csipkézett, és zárt lett volna a ruha…és mindenképpen visszafogott, alul sellőformában végződve. – miért fájdítom mindkettőnknek az elmúlást? Nagyot sóhajtok, és a szemembe szökő könnycseppet letörlöm a kézfejemmel, hogy ne vegye észre az elgyengülésemet. Borzalmas, hogy öt év elteltével is nehezemre esik beszélni róla. Dexter esetében direkt választottam az ellenkező típusú ara kiegészítőket, hogy véletlenül se legyen köze a két esküvőnek egymáshoz. Nem jutott eszembe akkor, mikor az oltár felé sétáltam…dehogynem.
- Ez a munkád Shane? Ó, már értem. – végigmérem őt, és hirtelen más színben látom. A kötelesség irányította arra, hogy kedves legyen a szüleimmel? Összeráncolom a homlokomat, és belenézek elterelésként a táskámba. A telefonomon ott a kis jelzés, Dexter keresett. A kijelentésem ezek után ostobának hangzik, és Shane az, aki megemeli az államat, hogy összeforrjon a tekintetünk, miután letudta a távolságot is, melyet ő vert közénk ismételten.
- Mit csinálunk? Nem tudom. Ingereljük a másikat, és olyasmiket teszünk, amiket nem akarunk megtenni. – komorodom el, és elnéznék másfelé, de képtelenség, ha így szuggerál.
- Nem adtam fel, és rendben, igazad van. Ne vágyjunk semmire, és amúgy is, van itt még valami, amit neked hoztam… - nem bírom követni, túl gyors, és mialatt összegyúrja a hógolyót, én lehajolok, hogy kivegyem a neki szánt csekkemet.
- Auch… - mosolyogva kapom rá a pillantásomat, és a kérdése hallatán belém fagy a szó.
- Bakancslista? – ez a lista akkor készült el, mikor el akartam repülni a szüleimhez.
- Mielőtt meghalok? – ellentmondás, a pokolra jutás nem szép.
- Na Harper…tudod, hogy ez nem fair, ha már feloldozást akarok az apámtól. – szende vigyorral rázom meg a fejemet.
- Mit csinálnék? Felmondanék, amit megtettem. Megcsinálnám a parfümömet, és elmennék Párizsba. – hallgatok el. Nem volt az életem része, nem tudja, hogy mi vonzott oda, hogy nekem a második otthonom a francia főváros, hogy annyi emlék fűz oda, ahol végre önmagam lehettem.
- De ebben az időben korcsolyáznék, forró csokit innék, a nap végén leülnék a kandalló elé Bellával, és innék egy Bordeax-i vörösbort, aztán eldőlnék meztelenül a tűz előtt a szőnyegen. – nevetek fel, mert abszurd lefestése egy téli napnak, de ha megtehetném, megtenném.
- Ez lenne az én listám Shane…egy boldog nap fáradtság, émelygés, és idegeskedés nélkül. Ja…de lefotóztatnám magam a parfüm mellé, ha már a Tavaszi harmat nevet kapta. – csillogó türkizeimmel avatom be a titkomba. Az eső, és a csókja juttattak el a végeredményhez.
- Van itt neked valami… - húzom ki a táskámból.
- Megkaptam már minden rossz jelzőt, és az ellopott időt nem adhatom vissza neked, de a pénzedet igen. – nyújtom felé a csekket, amivel tartoztam.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 12, 2018 8:05 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
74

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Hétf. Jan. 08, 2018 9:41 am

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Száz meg száz okom lett volna már messziről elkerülni Charlotteot, és még mindig nem tudom megmagyarázni, hogy mi az a marasztaló erő, ami miatt itt vagyok. Most komolyan lehet, hogy még mindig szeretném? Öt év után? Az nem kétség, hogy vonz, de hogy kibaszott szerelem? Nem szerethetem és kész. Ezt el kell fogadtatnom magammal és a tudatalattimmal, mert egyszerűen rettegek így is attól, hogy mi lesz, ha kudarcot vallok, és nem fogom tudni megmenteni. Annyi, meg annyi megvető pillantást fogok kapni, kezdve a szüleivel. Aztán ott van a kishúga, aki olyan ártatlan, nagy szemekkel nézett rám és mondta, hogy „te bárkit megmentesz”. Bárcsak így lenne, és nem kellene ezen aggódnom, de az, hogy Lotte előtt még jópáran sorakoznak azon a rohadt transzplantációs listán, egyáltalán nem nyugtat meg. Kilátásban sincs a kórházunkban, és tudomásom szerint New Yorkban sem egyetlen olyan szív sem, ami esetlegesen szervdonornak lenne kijelölve és jók a kritériumok Lotte-hoz. Mellesleg ott van még pontosan egyel előtte az a másik nő, akinek ugyanolyan szív kell, mint neki. Azért ezt bárhonnan is nézzük, elég nagy szopás. Az agytekervényeim a nap huszonnégy órájában azon kattognak, hogy mégis hogy kellene ezt az egészet úgy megoldanom, hogy mindenkinek jó legyen, de mindig arra a következtetésre jutok, hogy sajnos nem vagyok én sem isten, és nem tudok egyszerűen úgy cselekedni, hogy az minden kibaszott embernek megfeleljen.
- Tudom, nem értettem félre. De attól nagyon kíváncsian várom, hogy milyen lesz az illatod. – mosolygok rá, mert tényleg nagyon érdekelne, hogy mégis hogy csinálja ezeket a dolgokat. – Majd egyszer beavathatnál ennek a... parfümkeverésnek a titkaiba. Nem lopom el a receptjeidet, ne aggódj. – nézek rá cinkosan zsebre dugott kézzel, és aztán anyám véget vet mindennek, majd jön az a kurva kellemetlen koccintgatás meg bájolgás... körülbelül két fél percig, amíg Sylvi nem kezd el csipogni. Hamar meg is elégelem az egészet, és azt is látom, hogy Lottenak sincs ínyére, hogy savazzák –már miért is lenne-, szóval ki is mentem a szituációból, amilyen gyorsan csak tudom.
- Nem ezzel van a baj, hanem az idióta húgomnak kéne néha befognia a száját. – Mondjuk az is lehet, hogy akkor jobb lett volna a helyzet egy fokkal, ha felkészítem erre a találkozásra, és nem Lotte érkezése előtt tíz perccel tudja meg, hogy tulajdonképp ez a vacsora neki lett megrendezve. Igen, határozottan jót tett volna neki, de most már igazából teljesen mindegy, hogy mit intéztem előre, meg mit nem.
Ráadom Lottera a kabátot, és figyelmesen hallgatom, hogy mit tapasztalt eddig a beültetett műszerrel.
- Igen, a rezidensem. Az egyik legjobb, másra nem is bíztalak volna. – mondom komoran, mert tényleg így gondolom. A Presbiter jó kórház, így elvileg a programba csak a legjobbak kerülhetnek be, de néha elég nagy kételyeim támadnak, hogy tényleg a megfelelő emberek vannak-e ott?! Mindegy, a lényeg, hogy Clemence a helyén van, és biztos, hogy egy ideig nem is engedem át senkinek.
Az ajtó elé kiérve látom, ahogy sűrűn esik a hó, egy egy hópehely megcsillan itt-ott a fényben.
- Igen, gyönyörű így az egész kert. – végig tekintek a birtokon és átkarolom a derekánál, mire ő a vállamra dönti a fejét. Egy pillanatra, mintha megint a régiek lennénk, de sajnos nagyon jól tudom, hogy ez nem így van. Sosem leszünk már azok. Óvatos léptekkel indulunk el a hóesésben, nehogy megcsússzon bármelyikünk is, mikor aztán a tóhoz érünk.
- Az esküvő. Igen, szép lett volna. Éppen itt, ilyen hóesésben mondtam volna ki a boldogító igent. – felé fordulok egy pillanatra, és közelebb húzom a derekánál fogva. – És itt lett volna az első hitvesi csókunk is. – A szavakat suttogom, és az ajkam egy centire sincs az övétől. Eltűröm a haját az arcából a füle mögé és a szemeit fürkészem, aztán hátra lépek egy lépést, mielőtt még újra elfajulnia a szitu.
- Milyen ruhád lett volna? – Mindig izgatott a kérdés, és millió módon elképzeltem már, ahogy végigvonul itt a gyönyörű havas tájon, de aztán szertefoszlott az egész. Sajnálatos, mert szerintem, Lotte-tal ellentétben jók lettünk volna együtt. Talán túl korán találkoztunk. Ha most találkoztunk volna először, akkor lehet, hogy más lenne a történet? De akkor az is lehet, hogy már mindkettőnk boldog házasságban élne. Sosem tudjuk már meg, nem is tudhatnánk meg. A képzeletünknek pedig már csak a fantázia szab határt.
- Ez volt a legkevesebb, hogy megműtelek és elhelyezem az egyik legközelebbi szállodában őket. Ez a kötelességem volt Lotte, nem pedig más. Ez a munkám. – reagálok rá, de nagyon jól tudom, hogy ez nem csak erről szól. Sajnos vagy nem sajnos, de többről van szó, csak nem akarok bevallani neki.
- Az a baj, hogy egyszer sajnos sikerült kitörölnöd már a fejedből, és ez... sérti a büszkeségem egyszerűen, Lotte. Valahogy nem tudom elfelejteni, és folyton azt kérdezgetem magamtól, hogy mit csinálok?! És kurvára nem tudom a választ. Mit csinálunk? – Teszem fel a keresztkérdést, és kérdőn tekintek le az egy fejjel alacsonyabb nő szemeibe, de megemelem az állát, hogy a tekintetünk összefonódjon. Annyira gyönyörű, még mindig, hogy el tudnék mélyülni az arca fürkészésében akár egy óráig is.
- Én nem vágyom semmiféle befejezésre. Legalábbis még nem. És nagyon remélem, hogy a műtéted tekintetében, te sem szeretnél véget vetni az egész harcnak. Majd ha azon túl vagy, akkor ráérünk azon gondolkodni, hogy milyen befejezésre vágyunk... vagy éppen nem vágyunk. – vonok vállat, és aztán eltekintek szemeiről, és a távolba nézek. Arrébb lépek, és végig húzom a tenyerem a korláton, amit már jócskán belepett a hó, hogy aztán egy nagyobbacska hógolyót formáljak belőle, és nem erősen, de azért határozottan dobjam neki Lotte combjának.
- Hé, amúgy, van bakancslistád? Az jó buli! – mosolygok rá, és széttárom a karjaim. – Mondd, mik azok a dolgok, amiket még megakarsz tenni mielőtt... – hezitálok kicsit, hogy kellene megfogalmaznom, de aztán végül ismét elheccelem a dolgot - ... mielőtt majd sok év múlva a pokolra jutsz? – széles mosolyra húzom a szám, és kíváncsian nézek rá, mert tényleg érdekel, mik vannak fent a listáján. Ha én halálos beteg lennék, biztos az lenne az első, hogy írok egy ilyet és megpróbálva nem figyelni a betegségre, sorra kihúzgálni rajta a dolgokat. Tényleg jó buli, elfeledteti az emberrel, hogy mégis min megy keresztül. Legalább egy kis időre. És remélem van neki, mert akkor most azonnal kihúzgálunk pár tételt belőle, úgysincs kedvem visszamenni a famíliához, és gondolom, neki sem fűlik hozzá a foga.


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfürmőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
77

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Jan. 07, 2018 4:14 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Az előtérben a rettegés tör rám, de az enyhülést az a férfi hozza meg, akit elküldtem, akiben már nem láttam reményt a hálaadásnapi incidensünk után. Miért olyan bonyolult az életünk, hogy a múltunkból táplálkozva olvassuk egymásra a szitkokat, aztán meg hirtelen felizzik a levegő és a karjaiba omlok? A lépcsőn torpanok meg, az első ütközés után meg is szeppenek a jelenlétében, mert szégyellem az akkori kijelentésemet. Mi lett volna, ha nincs ott? Valószínűleg ennek a színjátéknak sem lenne ma jelentősége, mert a legközelebbi viszony, ami létrejöhetne közöttünk az a sírom, és a lába a talaj fölött. A parfümöm említésére széles mosoly költözik a szám szegletébe, és nem bírom ki, hogy ne nézzek le a földre, aztán ismételten fel rá.
- Félreértettél Shane, a sajátom…mármint az én illatom, amit én készítek el, és dobom piacra, ha még megélem. – fogva tartom a kék tekintetet, és az arcvonásait isszák a türkiz íriszeim.
- Ne menjünk bele akkor. – intek a kezemmel, hogy a részemről lezárhatjuk. Otthoni terepen mozog, nem fogok jelenetet rendezni, tisztelem annyira a szüleit, hogy tekintettel legyek a ház békéjére. A gyomromban kúszó idegesség nem akar elapadni, mondhatni csak gyűlik, és a szám íze is keserű lesz a kütyü említésére. Ezzel tart életben, a megjelenésem, és minden a szívemnél elhelyezett szerkezet miatt van. A kérdés felmerül bennem, hogy ez normális keretek között engedélyezett lett volna, de úgy hiszem nem, és az esélyeim is egyre mélyebbre kerültek. Már éppen elindulnánk lefelé, de összeütközünk, és a tenyerem a mellkasán pihen meg. Miért nem tudom elfelejteni? A kérdés kibukik belőlem, de választ már nem kapok, mert előkerül az anyja, és szétrebbenünk. A lépcsőn lefelé haladva mélyeket lélegzek, mert mindjárt találkozom a volt anyósommal, és az apósommal. Steve-t mindig is kedveltem, de Susan…már az elején tiltakozott. A szemében az a nő voltam, aki elvette a kisfiát, és kisajátította. Nem egyeztem bele abba se, hogy ideköltözzünk, mikor szóba került a közös fészek…a belvárosban laktunk, messze tőlük, ha ez lehetséges. A mama azóta sem bocsájtotta meg nekem, hogy véleményem volt vele szemben, és előszeretettel hangoztattam is. Az ebédlőben felgyorsulnak az események, és egy pezsgőspohár is landol a kezemben. A koccintást Sylvi közbeékelt csipkelődése rontja el, de még tűrök. Figyelmeztetem Shane-t is, hogy ezt megoldom egyedül.
- Ebbe igazad van, nem akarod hallani. – a legkomolyabban gondolom a riposztom. A múltam foltja a prostitúció, és erről tud a drága Harper lány. Vajon Shane tudja, hogy a legutóbbi könyvének a sikere részben az én életemet dolgozta fel? Bele se merek gondolni, hogy mi lenne, ha tudna róla. Én mutattam meg Slyviának azt a világot, és ezzel akkor is tisztában volt, mikor bemutatott a bátyának. Az étkezés nyugisan indul, még meg is lepődöm, hogy kihúzza nekem a széket. A megannyi finomságtól összefut a nyál a számban, de mielőtt belemerülhetnék Steve köszöntője után ér a következő atrocitás. Nem bírom elviselni, és felállnék, de a velem szemben ülő pattan fel előbb. A szalvétát szorítom, miközben a szavait hallgatom. Az étvágyam nem ment el, de ebben a környezetben megfulladok. Nem mondok semmit, csak felállok, és kihúzva magamat lépkedek el, míg Shane lehörpinti a pezsgőt, és mögém lépve tessékel ki az előtérig. Nem vagyok benne biztos, hogy megéri értem ez a harc, de muszáj igazat adnom neki.
- Nem kellett volna elfogadnom édesapád meghívását. – kontrázok komoran, de a felajánlására kicsit lesokkolódom.
- Öhm…de a friss levegő jót tenne. – innen már nem is kérdés, hogy a komornyik hozza a két kabátot, és Shane rám segíti a sajátomat. Összehúzom magamon, és a táskámat is elemelem, mert nem szeretnék visszajönni ide, ha nem feltétlenül szükséges.
- Köszönöm, de még nem ért semmilyen kisülés, ha érted a célzást. A rezidensed? Én már nem tudom, hogyan működik ez a kórházi rendszer. Elmondta a kockázatokat, és a veszélyeket is. Jó munkát végeztél vele. – viszonzom a mosolyát, és a bejárat felé tartok. Hirtelen lép közelebb, a derekamra fonja a karját, és úgy kísér le, nehogy megcsússzam.
- Esik a hó… - pillantok körbe az óriási birtokon. A hideg ellenére sokkal szabadabbnak érzem magam, és a természetellenes felállás sem tántorít vissza, mert könnyedén döntöm oldalra a fejemet, hogy a vállán pihentessem. Ezután Shane automatikusan ölel át, így baktatunk a befagyott tó felé.
- Itt lett volna… - nem merem kimondani az esküvő szót. A keze rám tapad, és csendben folytatjuk az utat, de biztonságban érzem magam. A szívverésem most a normálist üti el, de valamiért a pulzusom felszökik, és melegség járja át a testemet. A békesség szinte már hiányzott a kapcsolatunkból, és a napját se tudnám megmondani, mikor történt utoljára ilyen. A tó szélénél állunk meg, és csak bámulom a korcsolyázásra alkalmas területet.
- Szép helyszín lett volna, ahogyan a ruhám is. – szorul el a torkom, és könny szökik a szemembe, de nem feszítem tovább a húrt. A titkaim felfedésével elrontanám a pillanat varázsát, jobb, ha nem ismeri a múltam ama részét, ahol a gazdag férfiak játékszere voltam.
- A szüleim kedvelnek, mindannak ellenére, ami történt az apám szerint rendes ember vagy, nem fellengzős, aki visszaél a hatalmával. Elintézted nekik, hogy szállodában aludjanak, és mellettem legyenek, és még meg is műtöttél. Azóta ezen tűnődöm, nem akartad, mégis megtetted. Különös az élet…el akartalak kerülni, de nem bírlak kiverni a fejemből. – pillantok rá a kékjeimmel, és most szembefordulok vele. Kicsit fázok, de nincs kedvem elmenni.
- Shane milyen befejezésre vágysz közöttünk? – halkulok el, és csillogó tekintettel fúrom a sajátomat az ő kékjeibe.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 09, 2018 11:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
74

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vas. Jan. 07, 2018 12:23 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...  
Igazából kicsit csodálkozom azon, hogy hajlandó volt eljönni ide, mert tudja jól, ha apám nem is annyira, anyám viszont annál inkább ugrik a témára, hogy van mit az orra alá dörgölni. Charlotte még így is csinos és gyönyörű, hogy nemrég egy nagyobb műtéten esett át. Ha valaki ezzel nem lenne tisztában, az is lehet, hogy észre sem venné, ugyanis most az árnyékát sem vélem felfedezni annak a nőnek, aki három héttel ezelőtt a kórházi ágyon volt és ez némi büszkeséggel tölt el, hiszen nagyrészt nekem köszönhető. Nem igazán szokták ezt az eljárást alkalmazni végstádiumban, de Lotte már rég nem az átlagot képviseli... Kénytelen voltam ezt a lépést megtenni, ugyanis ha nem ültetem be ezt a szerkezetet, akkor az is lehet, hogy azóta már több szívleállása is lett volna, nagy valószínűséggel legalább az egyiket nem élve túl.
- Gondoltam, hogy hamar lebukok. Mindig lebuktatnak az emberek. Ha ők nem, hát én magamat. – vonok vállat és egy apró mosoly húzódik a szám szélén. Persze ez nem mindig van így, mert ha valamit igazán el akarok titkolni, azt el is titkolom, mert minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy ne kerüljön nyilvánosságra. Tudok hazudni, ha akarok. De ebben az esetben már elfogyott az energiám a végére és nem volt kedvem azon gondolkodni, hogy hogy simítsam el az ügyet. Vagy így, vagy úgy, de megtudta volna, mellesleg gondolom újabb botrányt csinált volna, ha azt hiszi, nem voltam képes még megműteni sem. Nekem pedig elegem lett a hisztikből.
- Én szeretem a régit is. – reagálok, ugyanis az a parfüm, amit mindig vettem neki az igazi, és nem hiszem, hogy tudná überelni bármi mással, mert már az emlékek hiányának hátrányával indul. Mondjuk az nem is biztos, hogy baj lenne, ha el tudnánk felejteni a dolgokat végre.
- Ne is kezdjünk bele ebbe újra, hogy kit mi viselt meg, Lotte, mert megint nem lenne szép vége és nem én szeretném aktivizálni a kütyüd. – A távolba siklik róla a tekintetem és megfeszül az állkapcsom, mert nagyon jól tudom, és még mindig gyötör a bűntudat, amiért a múltkor én kényszerítettem majdnem a sírba. Tisztában vagyok vele, hogy felül kell emelkednem a bántalmakon, és csak a jelenre koncentrálni ahhoz, hogy megmentsem az életét. A következő kérdésére már nincs időm reagálni, mert az anyám tipeg be az előtérbe és les fel a lépcsőre, amire persze mi azonnal szétszéledünk, mint valami tinikorukban lévő párocska, akiket valami rossz dolgon kaptak.
Magam előtt tessékelem be az ebédlőbe, ahol a tekintetem összeakad a húgoméval, és egy fejcsóválással meg egy laza nyaknyisszantós mozdulattal jelzem neki Lotte háta mögött, hogy ha megszólal, bizony vége az életének. Nem mintha a fenyegetéseim valaha meghatották volna... Be is bizonyosodik hamar, hogy nem tudja megállni a beszólást, mire majdnem odamegyek és jelképesen fejbekólintom. Mintha neki nem lett volna életében semmi oltári nagy baromsága, amit gondolkodás nélkül elkövetett.
- Ez már a ti dolgotok, nem az enyém. – válaszolok Lottenak. Tényleg nem szeretném hallani azt a beszélgetést, amit ők ketten lefolytatnak. Nem is tudom, hogy Sylvi vagy én lehetek a keményebb falat neki. Kihúzom a széket és nem bírom megállni, hogy ne simítsak végig a félig fedett vállán. Kívánatos, mint mindig, a francba is, bár ne lenne az. Helyet foglalok vele szemben és mikor jön a kaja, összedörzsölöm a tenyerem. Anyéméknál akkora a fényűzés, hogy egy mezei ember nem sokszor lát ilyet, és persze ezt szeretik is a társadalom orra alá dörgölni. Én nem vagyok ilyen valamiért, inkább közvetlenül állok az emberekhez, és nem nyitogatom a pénztárcám, jóllehet, a néhai bunkó stílusom kompenzálja ezt a tulajdonságomat. Mikor apám megszólal, elkerekednek a szemeim és még mielőtt bármit is reagálhatnék a szavaira egy kicsit zavart mosollyal emelem a tekintetem a velem szemben ülőre, de a húgom ismét közbe kotyog. Egy pillanattal Lotte előtt szólalok meg.
- Fejezd már be, Sylvia. Hadd döntsem már el én, hogy kivel vagyok haragban és kivel nem. Ha így folytatod, te nem a kedvenceim táborát fogod erősíteni. – mormogom, miközben belekortyolok a pezsgőbe és figyelem, ahogy a két nő szemei szikrákat szórnak egymásra. Tudom jól, hogy Lotte hamar véget vet majd a szócsatának, mert okosabb a húgomnál. Nem akarok közbeszólni, de apám próbálja Sylt lenyugtatni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Lotte felpattanni készül az asztaltól, de én előtte állok fel és mérges vagyok. Mérges vagyok a családomra, mert nem tudnak másra asszociálni, és mert ezt a vacsorát csak arra akarják felhasználni, hogy jól megdobálják Lotteot pár kővel.
- Csend legyen. Itt, ennél az asztalnál én vagyok az egyetlen ember, akinek joga lenne bármivel is dobálózni, és nem ti. Én már jópárszor megbeszéltem ezt Lottetal -na nem mintha olyan sok közötök lenne hozzá, csakhogy megnyugodjon a kis lelketek-, de most elment az étvágyam, és szerintem Charlotte sem éhes. – rávillantom a szemeim, hogy tudja, az érdekét szolgálom és épp ki szeretném menteni a hiénák közül, mert jól tudom, hogy nem hagynák abba.
- Kisfiam, ülj le. – mondja az anyám, de én megcsóválom a fejem, miközben lehúzom az egész pohár pezsgőmet, majd Lotteot magam elé terelve indulok kifelé, kissé sem komótos léptekkel az ebédlőből. Undorítóak, anyám és a húgom egy kaptafa, szerintem anya még uszította is Sylvit kicsit.
- Bocs. Nem is kellett volna engednem, hogy ide gyere, tudtam, hogy ez lesz. – mondom neki vele szembe fordulva, mikor újra az előtérbe érünk.
- Nem sétálunk egyet inkább? – kérdezem tőle, és körbe nézek, rögtön két komornyikkal szembe találva magam. – Itt még a falnak is füle van. – morgom, és ha igent mond a felkérésemre, már hozzák is a kabátokat. Csípős hideg van kint, talán már havazik is, reggel jöttem, azóta nem voltam kint.
- Jól nézel ki, Charlotte. Jót tett neked ez a műtét. Nem sokkolt még a műszer, ugye? Remélem Clemence elmondott mindent részletesen, de majd még átbeszéljük a dolgokat. – A zsebembe dugom a kezem és félmosolyt küldök felé. Esik a hó, akár csak azon a napon, amikorra az esküvőnk napja volt kitűzve. Megköszörülöm a torkom, ahogy kilépek az ajtón és tekintetem végig siklik a hatalmas területen, majd megakad a befagyott tónál, ahol lelki szemeim előtt álltak a padok és a feldíszített boldogság kapu meg az anyám kínja is. Nem hiszem el, hogy valaha esküvőre adtam volna a fejem.
- Menjünk. – sóhajtok, és a derekánál fogva vezetem lefelé a lépcsőn, hogy végre egy családmentes nyugodt beszélgetésre tegyünk szert. Remélhetőleg...


Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfürmőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
77

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szomb. Jan. 06, 2018 8:35 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Nem szívesen léptem át újra ennek a háznak a kapuját, abban a tudatban, hogy most én tartoznék bocsánatkéréssel, de nem az egész család felé, hanem a megmentőm felé. Shane esetében ambivalens érzések dúltak bennem, és igyekeztem a saját sérelmeimet a hátam mögött hagyni. Az ő jóvoltából állhatok idelent egy komornyik társaságában, aki nem igazán van tisztában az etikett szabályaival, de úgy hiszem ebben a kúriában az is csodaszámba megy, ha valaki huzamosabb ideig megmarad. A szolgálók megléte furán feszélyez, kislányként arról álmodoztam, hogy körülrajongjanak, de mára beláttam, hogy minden életstílusnak megvan a maga árnyoldala is. Nem akarok az utolsó napokban magányosan szenvedni, még azon is elgondolkodtam, hogy valóban adjak-e egy újabb esélyt Dexternek, de a változás szele nem csapott meg olyan mértékben, mint kellett volna. Más gondolatok foglalják le az időmet, és sután lépkedek előre, miközben egy deltás vállnak ütközöm. A türkiz íriszeim felszöknek a tulajdonosra is, és azonnal zavarba hoz a közvetlen jelenléte. Az intenzív osztályon nem ő kezelt, volt ugyan egy kirendelt kardiológus mellettem, mégis inkább szóban hangzott el a neve. Shane Harper most nem hologram formájában áll előttem, hanem a teljes életnagyságában. Egy cincogó üdvözléssel köszöntöm, mikor rám pillant, és megszületik az a szikra, ami olyan ritka, mint a fehér holló.
- Szia… - ismétlem el, de túl komor, egy kicsit megöregedett az eltelt hetekben, és sajnos ehhez több közöm van, mint eleinte szerettem volna, hogy legyen. A gyűrűmet fürkészi, és kényszeredetten feszítem be, hogy ne legyen a központi térben.
- Mire érted? A kórházban…? Clemence meg akart győzni róla, hogy ő intézkedett az ügyemben, de az édesanyám, és az édesapám elmesélte az igazat. – fogva tart a tekintetével, és úgy lesem őt, mint egy kislány a példaképét. Tisztában van vele, hogy hatással van rám, és nemcsak rossz értelemben? Meg is feledkezem a szolgáról, de Shane intézkedik ebben is. A férfi meghajol, és távozik, nekem meg rövidzárlat következik be az agyamban, és bókolni kezdek az exemnek, ami valljuk be, de egy kicsit nevetséges.
- Köszönöm…már dolgozom a saját illatomon. – ez megint nem tartozna rá, de a témába vág, ha nem szeretnék elájulni. Melegem van, és jobbnak látnám, ha gyorsan túlesnénk a formaságokon, de nem sikerül kikerülnöm őt, minek hála most a mellkasán támasztom ki a kezemet, és a szívverése forrását megtalálva teszem fel a mindkettőnket foglalkoztató kérdést. A válasza nem lep meg, de az igen, hogy kegyetlennek véli a róla alkotott véleményemet.
- Shane…nem tartalak annak, de akkor és ott a hazugságod megviselt. – suttogom, de nem áll le, olyan információk birtokába jutok, melyek melegséggel töltenek el.
- Maradnom kell, mert nem volt szép a búcsúnk? Milyen lezárásra vágysz Shane a mi vonatkoztatásunkban, hmm? – közöttünk félreszakad a beszélgetés, mert Susan érkezik a semmiből. Shane édesanyja neheztel rám, és a pezsgőt már túlzásnak tartom, de végül a volt párom kísér be az étkezőbe, ahol azonnal felpattan Steve, de Syl is jelen van. Ó, egek…én megállnék, de Shane mögöttem suhan tova, és a fülembe súgja a kendőzetlen valóságot. Idegesség szorítja el a torkomat, és a viccre sem tudok figyelni, miközben leemelem a karcsú poharat, és a benne gyöngyöző italt. A tósztot mellőzném, sok a jelenlévőkből áradó hamiskás együttérzés. Éppen koccintanék az édesapjukkal, de megérkezik az első csípés. A tekintetem a fiatalabb Harperre vándorol, és megjegyzés nélkül hagyom a pejoratív jelzőt. Egykoron a legjobb barátnők voltunk, és az sem zavarta különösebben, hogy mi a szakmám, pedig ő végképp tisztában volt vele. Mostanra el nem tudnám képzelni, hogy a titkaim őrzője legyen, így csak összepréselem az ajkaimat, és tűröm a támadását.
- Fátylat rá. – motyogom, de jó megfigyelőként most a hallgatag oldalam veszem elő, mikor Shane utoljára érkezik hozzám, hogy egymásnak döntsük a poharainkat.
- Semmi gond, majd elbeszélgetek a testvéreddel egyszer, ha lesz rá kapacitásom. Voltam már rosszabb helyzetben is, Shane… - ellágyulnak az arcvonásaim, és megvárom, hogy helyet foglaljunk az asztalnál, de az exem előzékenyen kihúzza a székemet, és „véletlenül” hozzáér a vállamhoz. A velem szemben lévő szék az övé, a bal oldalamon az asztalfőn ül az apukájuk, az édesanyja mellém ül, és a bátyja mellé kerül Syl. A csengetésre jönnek is a tálcákkal együtt a pincérek, kaviár, tengeri alga, és társai. A gyomrom összeszűkül, a sós ételek szigorúan tilosak, mégis megkívánom a kaviárt. Egy kagylóval egyetemben veszem el, és belekortyolok a vizembe.
- Charlotte azért hívtalak meg, mert a szüleiddel beszélgettünk. Szeretnénk, ha a történtek fényében elfelejtenénk a múltat. Rendes édesapád van, aki nem mellesleg roppant meggyőző férfi is. A ti dolgotok, hogy rendezzétek a viszonyotokat Shane-nel.. – ekkor közbevág a kedves húg is.
- El lehet felejteni, hogy lelépett a pénzével, és otthagyta az oltár előtt a bátyámat. Egy szívtelen ribanc tesz ilyet… - megáll a kezemben a kaviár, és inkább lehelyezem a tányéromra, megköszörülve a torkomat, így minden szempár rám szegeződik.
- Sajnálom, hiba volt ez a meghívás. Syl…a sérelem a bátyádat illeti, és teljes mértékben megértem az ellenszenvedet, de a dolgokon már nem tudok változtatni. Még ötvenszer hozhatod fel, vagy bárki más, de attól még megtörtént. A felesleges körökre nincs időm. Amennyiben Shane úgy érzed ezt kettesben tisztáznád, akkor rendelkezésedre állok. – a damasztot az asztal szélére helyezem, és megpróbálok felállni, mert megfojt ez a légkör.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 07, 2018 4:11 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
David Gandy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
74

Re: Lottie & Shane - Harper's time
Szer. Jan. 03, 2018 5:03 pm

Lotte & Shane
I've been running through the jungle to get to you...
Kullogtak a napok, olyan iszonyú komótosan teltek, mintha ólmot húznának maguk után, és én is úgy éreztem magam, hogy a lábamra van kötve egy vasgolyó. Betettem Lottenak a kis műszert a szívéhez, hogy csökkentsem a szív megállásának esélyét, de azok után, amit az ágyon mondott még Lexingtonban, nem akartam, hogy tudja, én voltam a megmentője. Nem is én lettem volna, ha mikor magához tér, ott lettem volna. Clemence volt az, akinek elmondtam háromszor legalább, mit kell mondania, amikor Lotte felébred. A műtét után nem sok időbe tellett, mire vagy az én anyám, vagy Lotté elkottyantotta, hogy a műtőben nem Clemence operált, hanem én, és én voltam az, aki újraélesztette Lexingtonban, majd szállíttattam azonnal át New Yorkba.
- Shane? Mégis mi a fészkes fenéért nem közölted ezt velem, hogy Charlotte újra felkeresett? Mellékesnek gondoltad ezt az egészet? Azt gondoltad nem lényeges információ a számomra? És aztán még meg is műtöd? Normális vagy te Shane Harper? Talán agymosáson mentél keresztül, hogy elfelejtetted az öt évvel ezelőtti incidenst? – A húgom olyan rikácsoló hangon ront be a régi szobámba, hogy rögtön a fejemhez kapok, mert esküszöm, belenyillal az éles hangtól.
- Sylvi az istenért, csendesebben, ha kérhetem. Az egész ház tőled zeng. – intem le a húgomat, miközben bezselézem a hajamat és ügyet sem vetek rá.
- Apám meg idehívja ebbe a házba? Az összes Harpernek elment az esze? – Az ajtófélfának dől és szigorú tekintettel firtat, de én csak mosolygok rajta.
- Úgy látszik, igen. Te is maradsz ebédre? – kérdezem oldalra sandítva, és őszintén, kicsit remélve, hogy a válasza ezúttal nemleges lesz, mert Lottenak szerintem elég lesz elviselnie az anyámat, nemhogy még Sylvi haragjával is szembesüljön.
- Nem tudom, nem szívesen ülök egy asztalhoz azzal a ribanccal, nem is értem, te hogy tudod ezt tenni... – Megcsóválja a fejét, én meg vállat vonok.
- Az orvosa vagyok, Syl, kénytelen vagyok eltekinteni a múltbéli történésektől. – mondom, bár mindketten tudjuk, hogy ez hazugság, hiszen képtelen vagyok nem visszatekinteni.
- Shane, szerinted hülye vagyok? Melyik betegeddel viselkedsz így? Egyikkel se. Ha újra szerelmes leszel, biz isten, én a saját kezemmel foglak kinyírni. – Nem figyelek már rá, és faképnél hagyom, mert nem érdekel a papolása. Eleget hallgattam, hallgatom másik emberektől, akiknek számát egy kezemen nem tudom megszámolni. Kimegyek, lesietek a lépcsőn, amikor meglátom Lotteot. A kontyba csavart haj igazán jól áll neki, láttatni engedi a szép íves nyakát, és az a ruha is, ami rajta van. Csinos, csinos, meg kell hagyni. Nem szólok semmit, csak halkan, megfontolt léptekkel közelítek felé, majd megtorpanok, és mélyen szívom be a levegőt. Nem értem még mindig, apámnak mi a célja ezzel, hogy idehívta ebédre. Talán tervez valamit, de remélem, hogy nem. Lotte csak lefelé figyel, így elég hamar ütközik a mellkasomnak, én pedig lepillantok a zöldes szemekbe.
- Szia Lotte. – mondom komoran, és nem engedem el a pillantását. A gyűrűje még mindig ott figyel az ujján, ez az első, amit észreveszek, hiszen a keze a vállam alatt pihen. A tekintetem az ujjára siklik, majd a szemére újra. Mondjuk ezt igazán levehette volna erre a kis időre, amíg az oroszlán(ok) barlangjába merészekdik.
- Mit mondtak? – kérdezem egy apró mosoly kíséretében, mert látom, hogy iszonyú zavarban van, talán most először azóta, mióta visszajött, mert nagyon is jól tudja, hogy kettőnk közül most nem én vagyok a hunyó, hanem sokkal inkább ő.
- Elmehet Rick. – mondom hátra sem nézve, mert a mögöttem álló komornyik a köhintésével belekontárkodik a párbeszédünkbe. – Átveszem a hölgyet. – teszem hozzá, és hallom, hogy mondani akarna valamit. Két éve van a háznál, nincs tisztában vele, hogy ki a nő, ellenben a másik alkalmazottunk, Carl már tizenöt éve szolgál a háznál és szinte családtagként kezeljük.
- A te illatod is finom, Lotte. – reagálok, mert természetesen érzem a parfümöt, amit imádok, de magamtól nem említettem volna meg, csak viszonzom a bókját. Kilépnék előle, mert nem tudom, hova indult, gondoltam engedem útjára, hiszen a járást nagyon is ismeri, de összeütközünk, és a közelsége megzaboláz.
- Megállt a szíved, Lotte. Azt képzeled rólam, hogy majd csak állok ott és végig nézem, ahogy elhalálozol? Sosem voltam ilyen kegyetlen... – válaszolok a kérdésére, és a homlokom ráncolva nézek le rá. Azt gondolja, hogy végig tudnám nézni ahogy távozik az élők sorából? Rémálmomban sem tudnám, nemhogy a valóságban. Lehet, hogy mondott dolgokat és elég szart varrt a nyakamba, de nyilván nem fogom hagyni, hogy meghaljon. Nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel. – És még nem volt itt az ideje, hogy elmenj. Nem lett volna utolsó szép emlék rólad, ahogy kisírt szemekkel kiabálsz velem a kórteremben. – Nem tudom elfojtani az apró mosolyt, de aztán az anyám érkezése kizökkent, és rikácsoló hangon tudatja, mi a rend.
- Na! Hess-hess, kész az ebéd és a pezsgő is megmelegszik. – Pezsgő?! Anyám borogass. Jó, hogy nem egész bált rendeztek itt Lottenak. Arrébb lépek az exemtől, és a lapockájánál fogva tessékelem magam elé, majd utána és az anyám után igyekszem.
- Részvétem, hogy itt kell lenned. – mosolyogva súgok oda Charlottenak, mikor beérünk az ebédlőbe, és az asztalon igazi terülj-terülj asztalkám fogad, az asztal végén apámmal, meg... a húgommal. Hupsz, azt elfelejtettem említeni Lottenak, hogy Syl is itthon van. Anyám kiosztja a pezsgőt, elveszek egyet, aztán Lottera emelem a tekintetem.
- Remélem, az gyerekpezsgő. Csak egy korttyal. Figyelek. – mondom oldalra nézve rá, és ha mindenkinél van pezsgő, anyám mosolyogva emeli meg a poharát.
- Igyunk akkor arra, hogy a kisfiam megmentette az életed, Lotte. – emeli a poharát felé, majd a húgom nem tudja megállni, hogy ne szóljon bele egy ártatlan mosollyal az arcán.
- ... Még azok után is, hogy akkora lotyó voltál. – Szúrós tekintettel meredek rá, és a szemem forgatom. Nem hiszem el, hogy nem tudta megállni, hogy ne szóljon be. Mondjuk sejthettem volna, nem is ő lenne.
- Fátylat a múltra. – Szólalok meg válaszul és Lotte felé fordulva koccintom neki a poharam az övének. – Ne is figyelj rá. Majd leállítom, ha nem fejezi be. – Vagy az apám, vagy én, de nem fogjuk hagyni, hogy az anyám és a húgom szétszedjék a múlt miatt. Ez most nem az a hely és nem az az idő...




Vissza az elejére Go down


avatar

Média
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Olivia Wilde
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
28
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Parfürmőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
77

Lottie & Shane - Harper's time
Kedd Jan. 02, 2018 11:41 pm
 
▐ What about us?▐ New York, Manhattan▐

Shane & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Mit jelentett az élet? Két pasit, akik ízekre szedtek, és élvezték, hogy még az élők sorában vagyok. Mit kezdjek azzal a ténnyel, hogy a férjem vissza akar kapni, és mellette az exem megmentette az életemet? A szüleim végigasszisztálták az utat a drágalátos Harper szülők mellett, és arra ébredtem, hogy egy VIP teremben fekszem a Nagy Alma egyik legnívósabb kórházában. Újabb csövek, újabb műtétek, de itt most más volt minden. Clemence a vártnál is halkabban köszöntött, elhazudta a szokásos köröket, szerintem Shane betanította neki, hogy mit kellene regélnie, ha magamhoz térek. Miért esett nehezére megtenni, hogy ott legyen? Már nem értettem őt, sem Dextert. A megcsaláson már régen túl voltam, a tárgyalást is az állapotom miatt kellett elszalasztani. A színház, és az ígéretek béklyóba kötöttek. Nem irthattam ki a férjem iránti szerelmet, mert ha nem is vallottam be, de így volt. A biztonságot, és az otthont jelentette, ha a karjai közé bújhattam. A szokásos parfüm, a férfias illata. Hiányoztak a közös esték, de a szívem mellett az eszem is közbevágott. Újrakezdeni hiba lenne, minden porcikám ezt súgta, mégis hajlottam afelé, hogy beadjam a derekam. Az utolsó hetek fényében szerettem volna, ha mellettem áll valaki. A szüleim a vártnál továbbmaradtak, és kikotyogtak olyan részleteket is, mely alapjaiban rengette meg az elképzeléseimet. Shane élesztett újra még Lexingtonban? Minek hozott vissza, ha elküldtem? A levegőben maradt egy fél vallomás, és nem hagytam szóhoz jutni. Összezavarodtam, és már fogalmam se volt, hogy hányadán állunk. Az apja váratlanul állított be a termembe, hogy még tetőzze a bajaimat, és a lelkemre kötötte, hogy jó lenne, ha felépültem, és kikerültem, akkor meglátogatnám őket. Túl sok a lezáratlan ügy. A pénzük kell? Beijedtem, és nem értettem a kétes üzenetet. Nem bántottam őket, nem loptam meg őket, de a fiúkat igen, és most bosszút forralnak ők is? Mi lesz velem a volt anyósoméknál? Keresztre feszítenek, ha kiderül, hogy ki a mostani férjem. Dexter Kínába repült két napja…de már a közös fészkünkben aludtam. Bellát is elviselte, és ez fájt a legjobban. Nem tudtam beazonosítani, hogy hazudik-e, vagy komolyan gondolja. Shane…ó istenem. A kocsi óvatosan fékez le a manhattani birodalom előtt. Már a felhajtó is kavicsos, a fekete kovácsolt vaskapu kinyílik, és a lakáj fárad elém, mutatva az utat a végzetem felé. Idehozott el, amikor bejelentette, hogy elvesz feleségül. A gyűrű az ujjamon van, de ez az eskü egy másik férfihoz köt. Nehéznek érzem minden végtagom, de senki nem siettet. A harisnya véd, a fölötte lévő királykék ruha, hosszú, nem láthatnak semmit. A hajamat erős kontyba fogtam, szinte rám se lehet ismerni. Nem az a lány vagyok, aki először lépte át ezt a kaput. A tekintetem végighordozom a szépen nyírt füves területen. Tél van, de Harperék esetében még most is zöldell a pázsit…mindenhol a pénz szaga köszön vissza. Mi lett volna, ha elvesz? Én lettem volna a pénzéhes lotyó, de így csak egy kisebb vagyonnal léptem le. A táskát feljebb húzom a hónom alá, és a poncsómat figyelem. A legjobb minőségű, árad a megjelenésemről, hogy jómódban élek. Dexternek köszönhetem az ajándékot, de az életemet már régen nem. Mi értelme volt annak, hogy újraélesztett? A papíron még nem szerepelt a neve, hogy lemondott rólam, utólag kár lenne tagadnia, hogy ő tette belém ezt a nyavalyát. Még nem lettem rosszul azóta, úgy vigyáztak rám, mint egy gyémántra. Hahó, ez nem lehet igaz. A legjobb ellátást kaptam, senki nem vitatkozott velem, az intenzíven feküdtem, és a legapróbb rendellenességre két orvost ugrott. Shane dupla műszakot rendelt el az osztályon az operáció után. Saját nővérem volt…a szüleim akkor jöhettek, amikor akartak. Shane felrúgta a szabályokat…miattam. Mit jelentett ez? A bűntudat mardosta, vagy valami egészen más?
- Kisasszony megérkeztünk. Az étkezőben várnak Önre. Elkérhetem a poncsóját? – észre se vettem, hogy bejöttünk az impozáns épületbe. A hall körülbelül akkora, mint a kórház előtere. Csupa márvány minden, két oldalról vezet felfelé lépcső. Az emeleten aludtunk, mikor itt jártunk. Shane Harper gazdag szülőkkel lett megáldva, nekem meg a szobám nem érte el a fotel és a kanapé közötti távolságot. Vajon mit mondott a szüleimnek, hogyan bánt velük, miután lélekben nem voltam jelen? Dexter nem ismeri őket, de Shane már igen. Eljöttek miattam, bejöhettek, de hol szálltak meg? New York drága, nekem azt mondták bent, hogy minden el van rendezve. Még ezt is vissza kellene fizetnem? Kipirulok, mikor kibújok a poncsóból, és átnyújtom a lakájnak.
- Mrs. Green kövessen. – egy fehér frakkos férfi fárad elém, még meg is hajol előttem. Rosszul érzem magam, hogy ekkora a felhajtás. Nem érdemlem meg, minden fal ezt sugallja. Megkínozhatnak, és tűrnöm kell. Érzem, hogy elnehezülnek a lábaim a fekete magassarkúban, egy hét múlva utazom a közeli a spa-ba. Rehabilitáció…lehet az utolsó nyaralásom? Fanyarú a mosolyom, és lehorgasztott fejjel követem a pingvint. Magamban szórakozom, de útközben beleütközöm egy vállba. A tekintetem azonnal felkapom, nehogy Shane apja legyen az, de csak a fia az. Az azúrkék pillantás rabul ejt, és zavartan mérem végig.
- Shane…én… - hebegek és habogok valamit, hátha nem égek be előtte. A vállára helyezem a kezemet, és odébbállok. A férfi is megtorpan, mert ez a ház urának a fia.
- Azt mondták… - lényegtelen, hogy ki és mit regélt nekem, amikor le se bírom venni róla a szemem. Valami megváltozott bennem. Már nem az a nő vagyok, aki hozzáment Dexterhez. Fürkészően nézek fel rá, de a tenyerem még mindig a jobb vállán pihen.
- Bocsánat. – szabadkozva veszem el, és mélyen szívom be az illatát a levegővel együtt.
- Jó az illatod, párdon…a szüleid…merre…- el akarnék indulni, de egyszerre lépünk ki, és a mellkasának csapódom, de még időben támasztom meg a kezemet. Lassan vezetem fel a türkizkék íriszeimet az arcára. A tenyerem alatt dobog a szíve.
- Miért mentettél meg, ha elzavartalak? – suttogom szétnyílt szirmaim rejtekéből. A távolból már hallom az anyja rikácsolását, nincs sok időnk.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️


A hozzászólást Charlotte Green összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 06, 2018 8:30 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: Lottie & Shane - Harper's time
Vissza az elejére Go down
 
Lottie & Shane - Harper's time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Loki & Thor - A long time ago
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Lakóhelyek :: Házak-
Ugrás: