One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Brooklyn, Opera

Mikhal Zharkov
Today at 5:13 pm



I'm so scared ~ Gabe & Mir

Gabriel Burns
Today at 4:00 pm



Julian and Marco - You need to know this, Sullivan

Marco Berlasconi
Today at 3:26 pm



Welcome to my silly life, Mister

Marco Berlasconi
Today at 11:12 am



Avatarfoglaló

Candice Lovell
Yesterday at 11:02 pm



Jayden Higgins

Dorian J. Lester
Yesterday at 9:25 pm



Trent D'Onofrio

Trent D'Onofrio
Yesterday at 8:52 pm



Official situation - Ben & Cher

Benjamin Henson
Yesterday at 8:05 pm



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Jayden Higgins
Yesterday at 7:49 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

Fable S. Hill, Gabriel Burns, Lena Caldwell, Mikhal Zharkov, Wyatt Bennett


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Szer. Dec. 13, 2017 11:32 pm

            JOANNE&LOLA


Ezen a számomra rejtélyesnek ható bolygón akadnak olyan emberek, akik bátornak vallják magukat, és részben azok is. Szeretteikért bármit megtennének; tűzbe tennék a kezüket, elmennének a világ végére is vagy akár golyó elé ugranának ha erről van szó. Én viszont kevésbé vagyok ennyire bátor. Az én tűréshatárom odáig terjed, hogy szakadó esőben nyakamba veszem Manhattan tömegközlekedését, melynek segítségével eljuthatok egyik kedvenc éttermemig. Amíg mások embertársaikért vállalnának be különböző rizikófaktorokat, engem a gasztronómia és a maga ínyencségei késztetnek ilyesmire. Mondja azt valaki nem hősies tettként hat végigszlalomozni az utcákon a feltűnően piros esernyődbe kapaszkodva, abban reménykedve hogy enyhén magassarkú bokacsizmád nem áll bosszút azért rajtad, mert hagytad hetekig a szekrényed mélyén várakozni, mielőtt belebújhattál volna. Nem tehetek róla. Valahol a cipőmániám elszabadult, és amíg az egyiket bezsebeltem, a másiknak nem tudtam ellenállni. Kitalálok én minden kifogást miért is van szükségem újabb lábbelikre: oszthatom napokra, akár évszakokra, de még hangulatra is. Ma a 'akkor is elázol, hogyha nem akarod' páros van rajtam, és eddig nagyon jól funkcionál.
Miután átvágom magamat az egyik kapaszkodóig, a táncmozdulatok különböző fajtáinak egyre szélesedő skáláját mutatom be. Egyszerre riszálok, tartom fel kezeimet és még a bocsánatkérés ötvenezer szinonimáját is elénekelem annak érdekében, hogyha nem vennének észre a metrón lévő óriások. Sokszor megfordul a fejemben, hogy ideje lenne beszereznem egy autót, de aztán továbbgondolom, és olyan kérdések merülnek fel bennem, amik az emberiség iránti utálatomat vesézik ki vagy a tömegkatasztrófák iránti szenvedélyemet, amik elkerülhetetlenek lennének, ha én a két csinos virgácsom helyett a négy kereket választanám. Önmagam sem rendelkezek néha mind a néggyel, miért is vágynék másikra?! Ezért félreteszem morcos hangulatomat, és mentőkötél módjára kapaszkodok meg az egyik üres részen, annak érdekében, hogy elkerüljem a metró aljának felnyalását, ami bár hatásos befejezése lenne az előbb bemutatott műsoromnak, mégsem élvezném bepiszkolni magamat. A zötykölődés és a várakozás teljesen elálmosít, így mire leszállok a végállomásnál, eléggé sokszor eljátszok a gondolattal, hogy hazamegyek és alszok egy jót, de aztán rájövök miért is keltem útra, ez pedig elég ok arra, hogy ne futamodjak meg. Az ismerős épület valami egészen más módon dobogtatja meg szívemet, és nem tehetek róla, kellemes izgatottság fest mosolyt az arcomra. Annyira távolinak tűnik az emlék, amikor először jártam ezen a helyen, és ismertem meg Joannet. Kezdetben csak az ételekért jártam be, majd beszédbe elegyedtünk, és azóta rájöttünk nem is vagyunk annyira elviselhetetlenek a másik számára. Az óta valahogy szokássá váltak a szóváltásaink egy pohár bor társaságában. Sokat tanultam már tőle ismeretségünk alatt, és még soha nem csalódtam tudásában.
Az ajtó a megszokott csilingeléssel jelzi érkezésemet, de az étterem ilyenkor már nem a vendégektől nyüzsög. Az egyik lámpa világítja csak be a helyiség egy részét, mégis hangulatossá varázsolja az amúgy mindig zsúfolásig telt törzshelyemet. Esernyőmet szétnyitva helyezem le az egyik ajtóhoz közelebbi pontra, és csak ezután merészkedek beljebb.
- Joanne? - szólítom meg kezdetként, a táskám pántját pedig eligazítom vállamon megakadályozva ezzel szabaduló művész játékát.
- Lola vagyok. - teszem hozzá, ha nem lenne egyértelmű, hogy ki az a féleszű, aki záróra után éttermeket látogat.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Csüt. Dec. 14, 2017 9:59 pm


Lola & Jo



A lassan már-már beteges munkamániámnak köszönhetően -igen, tudom, a munkába menekülök, hogy ne kelljen a romhalmaz életemen elmélkednem- nem sok időm jut olyan dolgokra, mint szórakozás, barátnők vagy egyebek. Az unokaöcsémre, Danielre persze mindig szánok egy-két napot, ha a drága öcsikém úgy dönt, hogy felügyeljek picit a gyerkőcre, ami nekem már felér egy "rúgjunk ki a hámból" estével, de ugye ez mégse olyan. Még megközelítőleg se tudnám megmondani, mikor voltam utoljára úgy igazán szórakozni mondjuk egy bárban, diszkóban vagy szimplán egy étteremben. Valóban, mivel a lehető legkevesebbet akarok arra gondolni, hogy a vőlegényem egy huszonkét éves buta liba miatt dobott -akarom mondani én dobtam őt, miután kiderült, hogy felcsinálta a leányzót, mert az eljött hozzám, hogy színt valljon-, igyekszem a lehető legtöbb időt az étteremben tölteni vagy, ha nem ott vagyok, akkor tanfolyamot vezetek. Azt is, csak azért vállaltam be, mert tudtam, hogy senki sem fog rám várni otthon.
Azzal is tisztában vagyok, hogy nem mehet ez így örökké. Nem tehetek úgy, mintha meg se kottyant volna az egész, hiszen egy könnycseppet se ejtettem, előbb-utóbb utat fog törni magának az a sok-sok érzelem, amit olyan gondosan elnyomtam csak, hogy  minden beosztottam összeszedettnek és kiegyensúlyozottnak lásson. Holott nagyon jól tudom, hogy amikor csak tehetik, arról suttognak a hátam mögött, mennyire pórul jártam és mennyire sajnálnak. És ennek már több, mint három hónapja. Hogy rohan az idő...
A műszak végéhez közeledve, már mindenki azon igyekszik, hogy tökéletes rendet és tisztaságot varázsoljon a konyhába, ami mostanra elcsendesedett, pedig fél órával ezelőtt még edények csörömpöltek és egymásnak ordibáltuk kinek mi lesz a következő tennivalója. Én is épp elgondolkodva törölgetem a pultomat, mikor Jeff belép az ajtón és közli, hogy az imént sétált be egy fiatal hölgy az ajtón és vállaljuk-e páran, hogy még elkészítjük neki, amit majd rendel, vagy penderítse ki azzal a jelszóval, hogy zárunk.
Kezemet a fehér konyharuhába törölgetve, kíváncsian lépek az ajtóhoz, melynek kis kerek ablakán át simán rálátok az asztalokra, a hölgy láttán pedig apró mosoly szökik az arcomra.
-Menjetek haza nyugodtan. Majd én elintézem.- fordulok Jeff felé és legszívesebben elnevetném magam a többiek arca láttán, hiszen lerí róluk, hogy nagy részük, amíg én kifelé bámészkodtam azon rágta a kefét, hogy vajon kell-e majd túlórázniuk vagy sem. Most pedig, mikor közlöm, hogy mehetnek haza, szinte az ajtóig hallatszik a lepotyogó kövek hangja.
-Biztos?- kérdez vissza Jeff, aki a főpincérünk és igen lelkiismeretesen végzi a dolgát, ráadásul tudom jól, hogy egy apróság várja otthon, aki mindössze három hete érkezett a családjukba, így még akkor se kérném, hogy maradjon, ha egy tíz fős banda sétált volna be.
-Persze. Majd én bezárok.- mosolygok továbbra is, ő pedig hálás tekintettel bólint egyet és elvonul a többiekkel hátra az öltözőbe én pedig leveszem magamról a szakácskabátot és széles mosollyal az arcomon kilépek az ajtón egyenesen megcélozva az asztalt, ahol a leányzó ül.
-Jó ég, annyira rég nem találkozhattunk, hogy már ne ismernélek meg. Vagy igen?- kerekednek el a szemeim, ahogy a biztonság kedvéért még a nevét is mondja, hogy tudjam, ki is látogatott meg minket, majd nevetve megölelem. Nem tudom, mennyire örül az ilyen gesztusnak, de én mindig nagyon boldog vagyok, ha régi ismerőssel hoz össze a sors. Ugyanakkor az is lehet, hogy ez nem a sors volt. Egyszerűen csak ő akart meglátogatni, aminek meg dupla annyira örülök.
-Van egy rossz hírem. Már csak én állok szolgálatodra, de bármit is kérsz, szívesen összeütöm neked a konyhában. Ha gondolod, be is mehetünk.- sétálok közben a bejárat felé, majd elő kapom a kulcscsomómat és bezárom az ajtót végül egy laza mozdulattal megfordítom a táblát közszemlére téve így a hírt, hogy mára bezártunk.
-Hogy vagy? Mesélj! Minden rendben veled?- kíváncsiskodok finoman, miközben megindulok vele a konyha felé -már, ha úgy döntött, hogy akár ott is szívesen elücsörög velem- és, ha így történik, le is kapcsolom a vendégtérben a lámpákat. Fél órával ezelőtt még olyan lapos volt a hangulatom, hogy állva el tudtam volna aludni, de Lolát látva felvillanyozódtam. Nincs jobb, mint egy régi kedves ismerőssel összefutni.



// • Remélem, jó lesz így //
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Pént. Dec. 15, 2017 3:11 pm

            JOANNE&LOLA


A munkám mondhatni eléggé összetett avagy másképp értelmezve magával ragadta a Lola Daniela Torres-féle túlbonyolítás szelleme. Szeretek kísérletezni és újabb dolgokat felfedezni a főzéssel kapcsolatos dolgokon belül. Ugyan magánéletem más szegleteiben kevésbé vagyok ennyire bevállalós, mégis ez valamilyen egyensúlyt hoz káosszal fűszerezett életembe. Nem hinném, hogy maximálisan oda tudnám tenni magamat az ételeknek, ha közbe ejtőernyőzésre adnám a fejemet. Amit amúgy sem tennék meg, mert már a repülőgépen ülve hatvan különböző övvel kötném magamat az ülésemhez, hogy megakadályozzam átgondolatlan terveimet. Mert hát ez is jellemző rám. Többnyire fejest ugrani olyan dolgokba, aminek a végkimenetele némiképp homályos, majd azokat különböző utakon túlreagálni. Ezért is mondom azt, hogy velem az élet nem valami egyszerű, de az tagadhatatlan, hogy egy finom étellel könnyen befolyásolható vagyok. Az étterem látogatások nem az alapját adják foglalkozásomnak, én viszont ezzel egy pluszt kölcsönzök írásaimnak, felfedezéseimnek. Annyiféle ételt  kóstoltam már, amikből voltak olyanok, melyeket újra nem vállalnék be, de aztán ott volt a többség, mint pl: Joanne különlegességei. Ezeknek az ízharmóniáknak könnyen a függőjévé válok, és ha kell jó pár testőrön is átverekedném magamat értük, ha arról lenne szó, hogy elegük lesz belőlem, amivel sok esetben számolnom kell, ha saját magamat veszem előtérbe.
Az ismerős környék, ismerős izgatottsággal kúszik be szervezetembe, és ugyan sem az időjárás, sem az időpont nem a legmegfelelőbb a látogatásomra, mi mégis megoldottuk, hogy a zárás utáni percek kellemesen teljenek el. Ezért is karolom fel megmaradt határozottságomat, és lépek be az étterembe, mintha teljesen természetesek lennének a szegényes fényhatások, és a még kevesebbnek mondható vendég hiánya. Ugyan találkozásaink nem mindennaposak, mégis valahogy ez sosem zavaró a következő alkalomkor. Valahol azért reménykedek benne, hogy a véleménye nem változott meg velem kapcsolatban, és még most is szívesen lát. Saját magam azt vallom, hogy egy étteremnek megvan egy egészen más hangulata, hogyha esti látogatásokról van szó. A sajátunkba is szeretek ilyen lehetetlen időpontokba besétálni, hiszen ilyenkor az egész annyira nyugodt, mégis segítségemre van mind az írásban, mind pedig a további ételkülönlegességek kitalálásában. Nem mintha a vendégek vagy az egyéb zavaró tényezők megakadályoznának abban, hogy mikor segítségem van, ne szökjek be az egyik üres térbe, ahol elbújva merülhetek bele szenvedélyeim közül az egyikbe. Ezért is kedvelem annyira ezeket az esti találkozókat, mert ezekben a percekben mi szabjuk meg, hogy miképp haladunk tovább, és nem a vendég teszi azt.
Mosolya viszonzásra lel az én arcomon is, ahogyan meglátom őt, és ugyanilyen lelkesedéssel fogadom ölelését is.
- Sosem lehet tudni. Mellesleg pusztán figyelmeztetésből mutatkoztam be, nehogy valaki rám támadjon, amiért ilyenkor mászok be az étterembe. - apró, ugyanakkor játékos grimaszt vágok szavaim hatására, amik mosollyá formálódnak a szavai hatására.
- Ez rossz hír lenne? - kérdezek vissza meglepve, ezután viszont lelkesebbé válok az ötlete miatt.
- Uuh, tökéletes. Imádok belesni a kulisszák mögé. - halkan felnevetek, és már állok is fel a székemről, hogy majd mikor elérkezik az ideje, követhessem őt. Eközben sem hagyom abba táskám vékony pántjának szorítását, ami csillapító hatással van túlpörgésemre.
- Minden rendben van. Az étterem megy a maga szokásos módján, a külön kis akcióim meg egyre érdekesebbek. A hét elején képzeld felkeresett egy pasas, hogy neki egy különleges menü kellene még aznap estére, amivel szeretné meglepni a szeretőjét egy hetes kapcsolatuk alkalmával. Csak én érzem ezt egy kicsit abszurdnak? - érdeklődöm a tapasztaltakról, hiszen könnyen lehet, hogy csak én vagyok visszafogott a kapcsolati témákba, és mondhatni az egy hét nem annyira hű de sok idő.
- Az is lehet, hogy túlélésre játszik a pasas, és örül, mint majom a farkának, amiért túlélt már egy hetet a nővel. - vonom meg vállamat tanácstalanságomban, végül én is kérdésekkel folytatom tovább a beszélgetés menetét.
- És a te frontodon minden oké? Mi a mostani főajánlatotok? - vigyorodok el bájosan, mert mindig kitalálnak valamit, amitől azt a kevés agyamat is eldobom.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Szomb. Dec. 16, 2017 10:47 pm


Lola & Jo



Az évek során, mióta Lolát volt szerencsém megismerni, egy dologra már rájöttem. Képtelenség, hogy az ember az ő társaságában ne mosolyogna. Sokszor magamban úgy asszociáltam rá, mint valami fényes csillagra, ami beragyogja a legsötétebb éjszakákat is. Valahogy mindig vidámnak, mindig feldobottnak és rettentően jókedvűnek tűnt, ami akarva-akaratlanul is átragad azokra, akik a társaságában vannak. Nem nagyon tudnék olyan esetet mondani, amikor együtt depiztünk volna, és ez nem azért van, mert elszívtam volna tőle a jó kedvet, mint valami energiavámpír, hanem azért, mert szimplán a társaságában eszébe se jut az embernek a problémáira gondolni. Derűs és ez befolyásolja a környezetét is, mint most is. Hiába, hogy az imént még pokolian fáradt voltam. Amint megpillantottam, szinte éreztem, hogy a hangulatom a csillagos ég alá emelkedik.
-Nem hiszem, hogy itt valaha is attól kellene félned, hogy emiatt támadás érne. Legalábbis úgy nem, hogy én is itt vagyok.- lesek rá mosolyogva és a grimaszát látva mosolyom vigyorrá erősödik. Hiányzott már ez a pozitív töltet, ami belőle árad, hiszen nem most volt már, hogy legutóbb találkoztunk.
-Na ennek örülök, bár a terep nem hiszem, hogy idegen lenne számodra. Ez is egy konyha.- vigyorgok rá, miközben elintézem a szükséges teendőket, ha már bevállaltam, hogy bezárom az éttermet, végül intek neki, hogy kövessen bátran, innentől kezdve a találkozónk helyszíne a konyha lesz, ami valóban, tuti biztos, hogy nem lesz számára sem meglepő, sem meghökkentő. Azt hiszem, látott már épp elég konyhát. Na mondjuk a miénket éppenséggel még nem, de ennek is eljött végre az ideje.
Történetét hallgatva szemöldökeim megemelkednek, ahogy hátrapillantok rá, de már veszem is az irányt a hűtők felé, hogy összeszedjek magunknak pár dolgot egy kellemes vacsihoz, közben amolyan mellékes, laza mozdulattal a pult mellé csúsztatok két bárszéket is a vendégtérből, melyekkel épp kényelmes magasságba kerül a pult. Hangulatosnak nem lesz túl hangulatos, de remélhetőleg jól fogjuk érezni magunkat és eszünk is egy jót. Legalább így már nekem se kell majd otthon azon töprengnem, hogy mégis milyen vacsorát varázsoljak még elő röpke fél óra alatt, mert félő lenne, ha túl haladnám azt az idő intervallumot, hogy elaludnék menet közben. Most viszont felpörögtem és megjött az étvágyam is.
-Valószínűleg friss még a szerelem és, ha engem kérdezel, a tapasztalataim alapján azt kell jósoljam, hogy nagy valószínűséggel nem lesz hosszú életű kapcsolat. Az ilyenek gyorsan ki szoktak hunyni. És valóban, benne van a túlélésre való hajlam lehetősége is.- húzom el kissé szomorkásan a számat,  majd elvigyorodok, miközben fel-alá futkosok a hozzávalókkal és a szükséges eszközökkel. Nem akarok semmi bonyolultnak neki állni, hiszen a beszélgetés mégis csak fontosabb valamilyen szinten, ezért egy kis fehérborban párolt csirkemellet készítek fűszeres-mandulás zöldségágyon, ami egyrészt könnyed, másrészt kellőképp laktató ahhoz, hogy vacsorának nevezhessük. És még a vonalainkra is ügyelhetünk vele, mert semmiképp sem egy olyan étel, ami zsírban tocsogna.
-Nem beszélve arról a tényről, hogy aznap kapkodott még gyorsan az utolsó pillanatban. Ha már valaki ilyesmit akar, pár nappal előtte szokás tervezgetni, ráadásul egy hét után? Egy hetes kapcsolaton nem értem, mi ünnepelni való van? Annyi idő alatt alig ismeri ki az ember a másikat, sőt. Az álarcok még vígan fent vannak, mindenki adja a szépet és a jót. Majd fél év után szépen lelepleződnek a dolgok lassan, sorban.- magyarázok nagyokosan, mintha annyira értenék az ilyen párkapcsolati dolgokhoz, de tény, hogy nálam is így volt. Körülbelül a fél év utáni időszakra tudnám azt mondani, hogy igazán kiismertük egymást az ex vőlegényemmel, de ugye beigazolódott, hogy még így se eléggé. Hiszen hónapokkal később, az eljegyzésünk után mégis olyasmit tett, amit nem vártam volna tőle. Ennyit a szerelemről, maradok a főzésnél...
-Most úgy döntöttünk, hogy kicsit rágyúrunk a halas ételekre, szóval a legfőbb ajánlatunk a hal. Lazac, pisztráng, sügér sülve, főve, grillezve és egyebek. Igazából örülök neki, mert én imádom a halas ételeket és ahogy látom, a vendégek is kedvelik, ráadásul sikerült egy megbízható beszállítót is találnunk.- magyarázok nagy átéléssel, bár a szavaim mellé elég furcsának tűnhet, hogy mégis csirkét készítek épp. Valamiért most úgy éreztem, hogy ez lenne a megfelelő. A csirkét sokan szeretik, sőt. Szerintem igen kevés olyan ember van, aki ne szeretné, ráadásul milliónyi formában elkészíthető. Ahogy a hal is...
-Na és melyik szenvedélyednek szánod a legtöbb időt? A főzésnek, az evésnek vagy az írásnak?- mosolygok rá, miközben kezem ide-oda jár és igyekszek minél gyorsabban elkészíteni a vacsit. Végtére is, elég csúnya lenne, ha itt ülnénk éhezve egy étteremben.
-Egy kis bort kérsz esetleg vagy valamilyen más italt?- állok meg egy pillanatra, ahogy eszembe jut, hogy a vacsora elkészültéig akár ihatnánk is valamit. Legalább a gyomrunkat előkészítenénk a finom fogás előtt.




Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Hétf. Dec. 18, 2017 7:49 pm

            JOANNE&LOLA


Sok rettentően kiakasztó dolgot tudok művelni, hogyha reggel kissé megszalad a cukor a kávémban vagy éppenséggel két óránál kevesebbet alszok, és másnap a kialvatlanság kellemetlen érzése helyett be nem áll a szám. Nem tudom, ilyenkor lehet kapok egy löketet Superman erejéből vagy magam válok a földönkívüli intelligencia részévé, de sosem fogom megérteni szervezetemnek ezt a logikáját. Ezért is feltételezem azt, hogy belógni egy étterembe zárás után nem éppen jó pont lehet az ott dolgozóknak, amit Joanne tudtára is hozok, aki csak megnyugtat afelől, hogy ezt a kis balesetet elkerülhetjük.
- A biztonság kedvéért azért felspannolom korlátozott harci képességeimet, hátha a későbbiekben szükségem lesz rájuk. - bájos mosolyra ívelődnek ajkaim, de már kapom is össze magamat, hogy vezetésével belóghassak a konyhába.
- Ez igaz. De van valami izgalmas más konyhájába bejutni. Hiszen a sajátodhoz hozzászoksz, a másikéban pedig mindig akad felfedezni való. Vagy csak nálam van ez így? - elgondolkozva véleményezem szavait, és tekintetemet egy testemmel is megtett körbeforgással futtatom végig a berendezésen, miközben olyan helyre vezérelem magamat, ahol kevésbé válik zavaróvá jelenlétem. Eközben megosztom vele a munkámban előforduló, és számomra olykor megkérdőjelezhető történéseket, hiszen kíváncsi vagyok a véleményemére ezzel kapcsolatban. Apró grimasszal reagálok szavainak hatására, mert bár a túlzott romantika távol áll tőlem, mégis megesik, hogy néha elgyengülök, és akkor jön a Jajj de cuki, hű de aranyos összes változata, meg az egerek itatása. Ellentétes érzelmeimmel szemben mégis úgy gondolom, mindenkinek szüksége van egy társra az életben, aki egésszé varázsolja őt. Mégis bármennyire is szépnek tudható be összességében a gesztus, egy hét után enyhe túlzásnak érzem.
- Teljesen egyetértek veled ebben. Sajnálatos módon nem az én terepem megkérdőjelezni ezeket a dolgokat. Nem hinném, hogy megálltam volna a normális határon belül. - harapom be alsó ajkamat arra gondolva, mennyire áttudnám lépni néha a saját határaimat, ha az emberekről van szó. Amennyire öröm velük néha dolgozni, annál inkább kiakasztóak is tudnak lenni, ami ugyanúgy bennem is megvan. De hát szokták mondani, hogy leginkább az a tulajdonság idegesít a másikban, amit saját magadban sem igazán kedvelsz.
Elbűvölve figyelem az előttem kibontakozó mozdulatsorokat, és szemeim akaratlanul is felcsillannak az étel gondolatától, meg a kimondott szavaitól. Apa csak ritkán kísérletezik a megszokott ételein kívül másokkal, de a saját határain belül csodákra képes. Hisz abban, hogy néha jól jöhet egy kis újítás, de önmagunk meghazudtolása teljesen kifordítaná magából az éttermet, amibe viszont nem törődne bele. Ő a hagyományos dolgokat szereti. A családi receptek továbbgondolását, és azok megismertetését a vendégeivel. Megvan benne ez a régimódi dac, amitől senki kedvéért nem tágítana.
- Ez nagyon jól hangzik. - nyalom meg játékosan a számat, és el is kuncogom magamat mellé komolytalanságomat továbbfokozva. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a választásuk szórakoztat, pusztán a saját magam által adott reakció miatt teszem mindezt.
- Őrültség lenne azt mondani, hogy mindháromnak? - kérdezek vissza enyhén kételkedve szavaimban, végül tovább folytatom.
- Meglepő, de a nagy kuszaság mellett mégis megvan egy rendszer az életemben. Egyszer az egyik dominál, máskor a másik, változó. Ha választanom kellene, azt mondanám a főzés ami a legmeghatározóbb. Mégiscsak az alapját képezi annak, amit csinálok. - támasztom meg az államat válaszadásom közben, és egy pillanatra felnézek az ismerős szempárba.
- A bor megfelel. Mostanában csak ez az ital meg egy forró fürdő tud teljesen lenyugtatni. - osztom meg vele kérdésére adott válaszommal együtt, majd végignézek a kikészített hozzávalókon.
- Esetleg tudok valamiben segíteni? - futtatom vissza barna íriszeimet társaságomra, mert hogyha igen, akkor szívesen tanulok tovább az úgynevezett mesteremtől. Az ételek elkészítése mellett szeretek újabb fogásokat is megismerni, és olykor meglepni velük saját magamat. Még régebben a lakótársamnak kedvezhettem tudásomból, de amióta úgy döntött neki jobban bejön az egy hónapja tartó kapcsolatával való lelépés, azóta egyszemélyes műsorral szórakoztatom személyemet. Utólag belátva talán jobb is így, hiszen ebben a verzióban több marad nekem. Ha meg magam sem tudok megbirkózni a túlzásba esésemmel, akkor ott van a titkos fegyver, akit apának hívnak.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Szer. Dec. 20, 2017 9:48 pm


Lola & Jo



Nem tehetek róla, de nevetnem kell, mikor Lola a harci képességeiről kezd beszélni hiszen, ha bárkit is zavart volna, hogy bejött az ajtón, már akkor közölték volna vele, hogy zárva vagyunk szóval hátra arc. Azt hiszem, ha ilyen tájt bejön valaki egyedül, akkor a személyzet általában sejti, hogy valaki miatt érkezett az illető, nem azért, hogy még egy nyolc fogásos kaját rendeljen. Elég sűrűn előfordul, hogy egyik másikunk elé jön valaki ismerős, barát vagy rokon, így aztán Jeff se üvölti le mindenki fejét azonnal, hogy zárva vagyunk, maximum akkor közli ezt finoman, mikor kiderül, hogy az illető még vendégeskedni szeretne.
-Ne aggódj, itt maximum udvariasan melegebb éghajlatra küldenének, de ütlegelésre sosem kerülne sor.- kuncogok immár a konyha felé indulva, ügyelve rá, hogy ne nagyon hagyjam le Lolát. Nem azért, mert olyan bonyolult lenne az útvonal, hogy eltévedne idáig, hanem mert nem illik. Szóval kényelmes tempóban hátra sétálok, majd mosolyogva hallgatom véleményét a konyhák rejtelmeiről.
-Nem, teljesen igazad van. Egy idegen konyha mindig izgalmas helyszín, de azt hiszem, az éttermi konyhák kivételek, hiszen mindegyik nagyjából egy kaptafára készült.- mutatok is körbe a készülékeken, a pultokon és minden egyéb eszközön, melyek szimplán az egyszerűbb munkavégzést hivatottak elősegíteni így aztán nem igazán van semmi dekoratív vagy szépművészeti pont rajtuk.
-Egy igazi háziasszony konyhája... na az már izgisebb, hiszen szinte beszél arról, milyen a tulajdonosa. Mennyire szokta használni, mennyire érzi magát otthon benne és hasonlók. De persze ez is izgi, csak szerintem csalódni fogsz.- ecsetelem én is röviden a véleményem, mindezt persze az immár levakarhatatlan mosolyommal, hiszen Lola érkezése óta ott virít a képemen. Annak meg, csak még inkább tudok örülni, ha jól érzi itt magát és ő is mosolyogni fog egész este.
Még akkor is mosolygok, mikor röviden elmeséli a napját és azt a nyálasan romantikus eseményt, ami miatt a megrendelő hozzájuk fordult. Egy hét? Komolyan, már itt tartanak az emberek, hogy egy hét kapcsolatot is meg kell ünnepelni? Leginkább ilyenkor tudok kétségbeesni, hogy mégis mi lesz velem ebben a mai világban? Tényleg ilyenek vagyunk mi, XXI. századi emberek, hogy annyira nem tartósak a kapcsolataink, hogy egy hét együttlét már egy olyan dolog, amit meg kell ünnepelni? Nevetséges. Ráadásul két véglet van. Valaki vagy egyáltalán nem romantikus, vagy tocsogósan az. Nem értem a pasikat, miért nem tudják megtalálni az arany közép utat.
-Meglehetősen röhejes, de legyenek boldogok, amíg tart a dolog. Igazából titkon remélem, hogy az ilyen szerelmek is kitartanak, csak a példa nem ezt mutatja.- húzom el kissé szomorkásan a számat, aztán lehet mondani, hogy rossz indulatú vagyok, de tényleg ez van manapság. Mindenki belefut egy kapcsolatba nagy álmokkal, reményekkel, rózsaszín köddel, aztán pedig pislogás van, mikor kiderül, hogy mégse olyan tökéletes a dolog. A másik egyáltalán nem olyan, mint várta vagy épp nem is jönnek ki olyan jól hosszú távon. Mint én és a drága exem...
-Szóval mindig annak a hobbidnak áldozol, amelyik épp kikapcsol, felszabadít és kicsit feldob? Mert akkor érthető, hogy mind a háromnak áldozol néha egy kis időt. Mikor melyikhez van hangulata az embernek.- mosolygok továbbra is, bár kezdem úgy érezni magam, mint valami öreg bölcs, aki mindenre meg akarja mondani a tutit. Isten ments, hogy itt okoskodjak egész este, csak épp így meló után elég nehéz levetkőznöm a vezetői beállítottságomat, hiszen egészen eddig én irányítottam a konyhát, mivel a főszakácsunk már harmadik napja betegeskedik. Szóval, ideje lazítanom, ezért is ajánlom fel, hogy bontsunk egy üveg bort magunknak.
-Ne is mondd. Néha én is úgy szoktam. Boros pohár a kád mellé, nyakig elmerülök a vízben, halkan szól a zene... esküszöm, a legjobb. Bár én meg szoktam spékelni néhány illatgyertyával is.- kuncogok, miközben nyitok egy bort és elő is kotrok két poharat, hogy aztán az illemnek ellentmondva szépen tele töltsem. Legfőképp azért, mert szándékomban áll elfogyasztani Lolával az üveg tartalmát. Már csak, hogy ne hagyjunk itt bontott üveget még véletlenül se, meg szerintem hangulat szempontjából se árt nekünk.
-Ha van kedved a zöldségeket apríthatod, de szívesen intézem egyedül is. Nem bánom, ha te csak ülsz, iszogatsz és mesélsz.- pillantok fel rá mosolyogva, miközben a csirkemellet darabolgatom és készülök a fehér boros párolásra.
-Na és mi a helyzet pasi fronton?- emelgetem játékosan a szemöldökeim, miközben huncut vigyor kúszik a képemre és titkon azt remélem, hogy legalább ő tud valami daliás lovagról mesélni, aki beragyogta az életét és elcsavarta a fejét, ha már nekem még nem jutott ilyen. Na mondjuk én nem is igazán teszek azért, hogy így legyen, hiszen állandóan jövök megyek és melózok. Így meg nem igazán tud az ember összefutni az igaz szerelmével, nem?



 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Csüt. Dec. 21, 2017 10:21 pm

            JOANNE&LOLA


Az átlagnál is szórakozottabbnak érzem magamat, bár az is lehet, hogy a környezet, a társaságom és még az emberek között tett rögtönzött hastánc bemutató a hibás mindezért. Rengeteg fázisom van, amivel még néha saját magamat is meglepem. Az egyikkel, aki a szék mellé ül, és az ajtófélfát célozza meg a közvetlenül közelében elhelyezkedő ajtó helyett, minden egyes nap találkozok. Ez azért érdekes, mert amikor a konyhában ütöm el az időmet, olyan mérnöki pontossággal teszem a dolgomat, mintha egy másik személy lakozna bennem, aki direkt a csatába küld, ha emberek közé kell mennem, és a falnak irányít. Valószínű, ha léteznének ezek a dolgok, ő lenne a kisördög, aki a vállamon csücsül, és egy konzolt tartva a kezében szórakozottan játszik, a Hogyan semmisítsük meg Lola Torrest két lépésben? című játék következő szintjével. Nem mintha hibáztatnám érte. Sosem volt érzékem az ilyen dolgokhoz, és ha kívülről kellene irányítás alá vennem a saját életemet, tuti az első két lépés után kiiktatnám magamat. Főleg, hogy most is sikerült elkalandoznom teljesen, és amíg a nem létező harci képességeimről fecsegek Jo-nak, ő próbálja az ellenkezőjét állítani a saját megvadult képzeletemnek. Valahol örülök is ennek, mert az egyetlen, amivel harcolni szoktam az a seprűm, amikor a lakásom közepén egy tehetségkutató színpadán érzem magamat, és éppen a fenekemet riszálom olyan beleéléssel, hogy még Jennifer Lopez is sírva fakadna rajta. Az már kérdéses, hogy a produkcióm borzasztó látványa miatt itatja az egereket vagy éppen a süllyedni készülő karrierje váltja ki ezt belőle. Mindenesetre vigyázz JLO, mert Dolores Daniela Torres a helyedre pályázik!
- Ó. - kerekednek el ajkaim egy pillanatra, végül csak jót mosolygok szavainak hatására. - Akkor télen sokat fogok bejárni hozzátok, hátha egyikük Hawaiira küld el. Anyuci egy hintaágyba akarja süttetni a pocakját, koktél szürcsölgetés közben. - pár körkörös mozdulatot végzek hasam mentén, de már szedem is a virgácsaimat, nehogy lemaradjak.
Abban igazat adok neki, hogy az éttermek konyhája nem sokban különbözik a másikétól, de szeretném azt hinni, hogy mégis valahol megtörik ez a sablon. Ugyan csalódásként nem ér, amikor a megszaladt képzeletem hajója végül zátonyra fut, hiszen a kíváncsiságom történetesen alkot helyette is.
- Mhm, ebben igazad lehet. Ne tudd meg mennyiszer próbáltam átrendezni apa tudta nélkül a konyhát, de mindig az lett az eredménye, hogy egy hétig nem mehettem be. - színlelt sértődöttséggel fűzöm össze karjaimat melleim előtt, mégis a szemeim szórakozottságtól csillognak. Egy kezemen nem tudnám megszámolni hányszor rakott ki az étteremből csak azért, mert ha azt mondta jobbra menjek, én biztos a bal oldal felé táncoltam. Mit tehetnék, ha arrafelé több minden tetszik?! Ezért is élem ki kreativitásomat olykor azokon az embereken, akikről most Jo is ízelítőt kapott. Kapcsolati téren rosszabb vagyok, mint egy tömegkatasztrófa, így túlságosan nem tudnám besorolni mi a helyes, és mi a nem, de a saját elképzeléseim szerint egy hetet még nem ünneplünk, így örülök, hogy nem csak én vagyok ezen a véleményen.
- Én is ezt mondom, hiszen lehet ők ismernek valami titkot, amit mi nem. Nem csodálkoznék, hogyha tíz évvel később jönnék rá a most aktuális párkapcsolati turpisságokra. - emelem égnek a tekintetemet, mert bár túlságosan meglepő nem lenne, azért a kételkedéstől beinduló érzékeim villogva jeleznek, hogy valami bibi van a rendszerben.
Kérdésére kezdetlegesen bólintok egyet, végül egy mosollyal is megelőlegezem válaszadásomat.
- Valahogy úgy. - értek vele egyet, hiszen nálam egészen nehéz eldönteni, hogy éppen mihez van kedvem. Néha még magam sem tudom, így könnyen meglepődök vagy éppen beletörődök annyival, hogy: Ja jó, akkor ma ezt fogjuk csinálni?
- Egyszerűen megunhatatlan. Az illatgyertyákat én az emberiség biztonságának érdekében kihagyom. - nevetek fel halkan, végül csak zavaromban megvonom a vállamat, kislányos ártatlanságot csempészve a tekintetembe ezzel.
Engedélyét várva helyezem át egyensúlyomat egyik lábamról a másikra, majd a beleegyezése után már kerülök is egyet, hogy a segítségére legyek. Mielőtt azonban belekezdenék, megköszönöm az italt, és bele is kóstolok egy kicsit. Az ismerős ízek hatására nyalom meg ajkamat, és úgy rendezkedek, hogy közbe azért őt sem zavarjam. A következő kérdése viszont némi gondolkozást igényel, hiába tudom biztosra a választ.
- Hűha, vannak egy páran. Ma reggel találkoztam az egyikkel. Éppen a munkája miatt be kellett épülnie, és totál hazavágta lelkileg. Kíváncsi vagyok mi lesz vele a következő részben. - kezdek bele, és még egy pillanatra ujjamat az államra is helyezem, mintha válogatnom kellene arról a népes listáról.
- Aztán négy perces romantikus csónakázáson vettem részt, csak kár, hogy a videóklipp véget ért. - biggyesztem le az ajkaimat.
- De a jó dolog az egészben, hogy bármikor leállíthatom, ha túl sok lesz belőle. - vágok egy grimaszt, de utána egyből elmosolyodok.
- Komolyra véve a szót, a sivatag is népesebb az én szerelmi életemnél. - válaszolom meg végül rendesen a kérdését, de közben a zöldségekkel foglalkozok.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Kedd Dec. 26, 2017 2:44 pm


Lola & Jo



Ahogy Hawaii-t említi egy pillanatra elmélázok azon, milyen jó is lenne egyszer eljutni oda és lazítani egyet. Nem is tudnám megmondani, mikor volt utoljára részem ilyesmiben. Mármint olyan igazi, napokig tartó lazításban és ez elszomorító. Ahhoz képest mennyit melózok, tényleg nem kellene sajnálnom magamtól azt a kis luxust, hogy elutazzak valahova vagy legalább elmenjek egy napra wellnessezni. Az lenne talán a legjobb és egyben a legpraktikusabb.
-igen, azt én is el tudnám viselni. Közben két szexi, izmos, félmeztelen pasi pálmalevéllel legyezgetne... -sóhajtok egy kellemeset, mintha máris ott feküdnék a napon és érezném a tenger sós illatát, na és persze a legyezőket. Jó lenne, ha így telnének a napjaim, de nálam maximum a meleg idő van meg, mivel a konyhán izzadok. Tudom, lassan nem ártana életstílust váltanom, de úgy érzem, nincs miért. Amíg bírom jó ez így.
-Nem is csodálom. Miután megszokja az ember, hogy mit, hol talál, borzalmasan dühítő, ha aztán mégse ott van.- jegyzem meg mosolyogva és valóban, engem is teljesen össze tud zavarni, ha valami máshova kerül. Rögtön lassabban megy a munka, kapkod az ember, semmi nincs kész időben és hasonlók. Szóval megértem Lola édesapját, hogy olyankor zabos egy kicsit.
-Ne aggódj, sok mindent még én se értek a párkapcsolatokban. Nem véletlenül mondják, hogy jó pap holtig tanul.- vigyorgok, és persze akár fel is hozhatnám, hogy voltam én már menyasszony is, így aztán arról is van tapasztalatom, hogy tudja egy pasi a kanossága miatt szét cseszni egy nő jövőképét, de inkább nem teszem. Miután megcsaltak, elég negatívan tudok a párkapcsolat témához állni és épp ezért nem is ismerkedek.
Szavai hallatán elmosolyodok, de valahogy nehéz elhinnem, hogy tényleg ennyire szeleburdi lenne, hogy még az illatgyertyáktól is fél, nehogy felgyújtson valamit.
-Tényleg úgy gondolod, hogy ennyire veszélyes vagy?- kuncogok, miközben folytatom a főzést és, ha már nekem nincs magánéletem, megpróbálok érdeklődni az övéről. Hátha ő tud mesélni valami hercegről, aki őrülten romantikus és szexi és örökké együtt lesznek meg hasonló nyálas dolgok, amiket minden nő leszól de mégis, titokban vágynak rá. Én legalábbis örülnék egy olyan pasinak, akinek én vagyok a világ közepe, bízhatok benne, számíthatok rá és szeretne az összes hülyeségemmel együtt. Ha találnék ilyet, valószínűleg nem lennék itt állandóan. Viszont Lola szavait hallván rá kell döbbennem, hogy nála se rózsásabb a helyzet. Se szó szerinti, se átvitt értelemben. Pedig aranyos, csinos lány. Neki is kijárna egy kis boldogság, de csak akkor, ha a végén nem úgy járna, mint én.
-Már kezdtem azt hinni, hogy komolyan beszélsz. Izgi lenne az élet egy titkosügynök mellett...gondolom. De miért nincs senkid? Tényleg úgy érzed, hogy néha ki kellene őket kapcsolnod őket vagy szimplán nem találod a megfelelőt?- érdeklődök tovább, ha már bele merültünk a témába, közben örömmel figyelem, ahogy immár mellettem ácsorogva ügyködik. Igazából meglehetősen szánalmasak vagyunk, hogy egy ilyen szép estén ahelyett, hogy randiznánk itt főzőcskézünk kettesben, de egy bizonyos szempontból viszont jó. Barátok vagyunk, legalább egymással meg tudjuk ilyenkor vitatni az élet nagy dolgait és még iszogatunk is közben egy kicsit. Igazi csajos este.
-Igazából, a sivatag jelző az én életemre is kifejezetten jó. Nem csak a párkapcsolati részre vonatkozóan, hanem úgy általában.- mosolyodok el vállat vonva, de közben inkább a kajára figyelek, mint hogy Lolára nézzek, mert bár egy csónakban evezünk, én azért mégis idősebb vagyok, azaz néha úgy érzem, hogy már nem itt kellene tartanom. Pech...

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Csüt. Dec. 28, 2017 4:21 pm

            JOANNE&LOLA


Kimondott szavaim után valójában elgondolkozok milyen menő lenne egy fenékbe rúgással körbeutazni a világot, de ennek annyi a lehetősége, mint annak, hogy egyszer a gondolataim normális úton haladnak tovább. Mégis a gondolat, hogy egy szál bikiniben és napozva tölteni az ünnepeket, meg a téli időszakot megéri a megkérdőjelezhető józan eszemet, és teljesen helyrehozná az ötven felé menekülő idegrendszeremet is.
-Öhm..vész esetén összepakolandó csomagom a szekrényem mélyén lapul. Már csak egy kérdés maradt: mikor indulunk? - érdeklődően pillantok fel beszélgetőpartneremre, és még el is kuncogom magamat mellé. Nem bízhatom egyszerűen a véletlenre. Bármikor velem szembe jöhet valaki, kezembe nyomva egy repülőjegyet. Fix, hogy nem kérdőjelezném meg, egyszerűen felkapnám a cuccaimat, és már itt sem lennék. Kössek ki bárhol a világban. Aminek szintén ugyanúgy sincs esélye, bár a kacifántos emberi elmét, és a naponta történő dolgokat eltekintve mindennel számolnunk kell. És én leginkább ezzel fogok.
Bájos mosoly ívelődik az arcomra, melyet egy szórakozott vállvonás követ szavainak hatására.
- Tudom jól, csak egyszerűen imádok rendezkedni, és ha akkor jön rám, mikor az étterembe vagyok, elszabadul a káosz. - égnek emelem barna íriszeimet ezzel is jelezve, hogy néha magamat sem értem igazán. Az egyik percben annyit beszélek, amennyire sokszor azt hiszem, hogy képtelen vagyok, a másikban meg legszívesebben elnyúlnék a kényelmes ágyamon, magamhoz ölelném a párnámat, és belefúrva az arcomat aludnék egy hétig, hogy kipihenjem az előző napi végtelen magyarázásomat. Szomorú tény, hogy olykor én vagyok saját magam legnagyobb ellensége.
- Tiszta űrtudomány lesz ez az egész, mire végre felfognánk. - fújom ki a levegőt, melytől barna tincseim megemelkednek egy pillanatra, majd abban a minutumban ugyanúgy visszahullnak a homlokomra. Nem mintha annyira görcsösen vágynék egy férfi társaságára, hiszen problémát saját magamnak is tudok kreálni, nem kell ahhoz még egy személy, de párosban szép az élet vagy micsoda. Az már más kérdés, hogy a párod kimerül egy doboz bonbon társaságában vagy ehhez egy két lábon járó félistenre van leginkább szükséged. Nehéz döntés..
- Talán tudnám kontrollálni, de inkább nem bíznám a véletlenre. Túl jól ismerem magamat ahhoz, hogy tudjam, hogy a nem szándékos olykor már szándékossá válik akaratomon kívül is. - grimaszolok egyet, hiszen tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom, hogy egyszer fellöktem valakit az utcán a nagy sietségemben, aztán addig magyarázkodtam, míg elmondtam neki mennyire mérges is vagyok, és a végén már nem hitt nekem, hogy nem ő volt dühöm célpontja. Bár utólag belegondolva jól esett valakin lebokszolni a feszültséget.
- Néha úgy érzem, hogy van egy titkosügynök pasim, csak annyira titkos, hogy még én sem ismerhetem a kilétét. - elgondolkozóan hümmögök egyet nem abbahagyva a segítséget, amit felajánlottam, de ez nem azt jelenti, hogy beszélgetésre vagy a poharamban nyugvó italra nem vagyok kapható. Ezért is emelem újra ajkaimhoz az üvegcsapda peremét, hogy pár másodpercet áldozhassak a bornak, ami remélhetőleg katalizátoraként fog működni a hangulatomnak. Bár kétlem, hogy Jo arra vágyna, hogy idegileg leamortizáljam.
-Őszintén bevallom, hogy nem nagyon keresem a társaságukat. Nem állok hozzá görcsösen, hiszen a figyelmemet így is van, ami leköti. Ha jönnie kell valakinek, az úgyis fog. És ahogyan magamat ismerem, valószínű kínos lesz az első bemutatkozásom, meg az utána történő percek is. - mosolyodok el egy pillanatra. Hinnem kell, hogy létezik olyan férfi, akit ez az énem nyűgöz majd le.
- És neked akadt azóta kiszemelted?- érdeklődésem felé is felélénkül, mellesleg megérdemelne valakit a vele történtek után. Néhány emberrel szívesen megismertetném a fakanállal történő testápolás fortélyait, hogy még eszébe se jusson ilyen módon kibabrálni a másikkal.
Apró sóhajtás szökik ki ajkaim közül szavaitól, mégis a gondolataim ezerrel cikáznak az elhangzottak hatására.
- Vedd ígéretnek, hogy egyszer megszökünk pár napra. Kikapcsolunk, világot látunk, még ha az történjen a város másik végében is. - tartom fel mutatóujjamat ígéretem mintegy megpecsételését ezzel.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Szer. Jan. 03, 2018 11:30 am


Lola & Jo



Elképzelem egy pillanatra, hogy közlöm Lolával: Mehetünk! Fogalmam sincs hova mennék legszívesebben. Azt hiszem, inkább Olaszországot választanám, mint Hawaiit már csak a gasztronómiája miatt is, hiszen ott elég sokat tanulhatnék. Meg úgy általában gyönyörű hely. Szóval, közölném Lolával, hogy fusson haza azért a bizonyos táskáért, majd foglalnék jegyet, felhívnám a főnökömet, hogy felejtsen el pár napra vagy hétre és én is haza rohannék összepakolni. Igazán spontán dolog lenne, ergo rólam teljesen elképzelhetetlen mindez. Nem szoktam spontán cselekedni, de talán épp ez a baj velem.
-Nekem nincs olyan táskám, de azt hiszem, ha úgy hozná a helyzet seperc alatt csinálnék egyet.- kuncogok, miközben fejben már végig is gondolom, mi mindent pakolnék be. Igazából tényleg nem telne sok időbe, csak nehezen tudnám rászánni magam az utazásra. Szeretek abban a tudatban élni, hogy nélkülözhetetlen vagyok az étteremben és felborulna a tér-idő kontinum, ha nem mennék be dolgozni. Pedig egyszer már a tudtomra hozták, hogy nélkülem is jól meg vannak még, ha pár napig is csupán. Ez pontosan akkor volt, mikor addig dolgoztam zsinórban reggeltől estig a szakításom után, míg össze nem estem. Bevallom, akkor eléggé túlhajszoltam magam.
-Ez is érthető, hiszen nőként gondolom te szívesen szépítgetnéd a konyhát míg egy férfi inkább arra ügyel, hogy praktikus legyen. Egyszer én is ajánlottam, hogy fessünk virág mintákat a szekrények ajtajára, mert így hófehéren olyanok, mint egy kórház szekrényei.- kuncogok, ahogy eszembe jut az az őrült ötletem, ami amúgy jó pár kollégának tetszett. Vagyis jót röhögtünk, mikor dög fáradtan egy valentin napi műszak után vázoltam az ötletet. Ismernek már annyira, hogy tudják, mikor jó kedvem van vagy épp hulla fáradt kezdek lenni, elő törnek belőlem ilyen őrültségek amin aztán röhöghetünk. Tehát nem mindig vagyok én se olyan, mint Gordon Ramsey, csak az esetek 60 százalékában. Főleg olyankor, mikor húzós műszak elé nézünk.
-Hidd el, senki sem érti igazán a szerelmi ügyeket. Évezredek óta ezen töpreng minden nagy filozófus szóval, ha mi sem értjük, nem kell miatta szégyelni magunkat.- vigyorgok, miközben kezeim automatikusan végzik a dolgukat anélkül, hogy oda néznék, végül megállok egy pillanatra és koccintásra emelem a poharam.
-Akkor igyunk a nem szándékos szándékos dolgokra.- nevetem el magam, majd kortyolok is egyet. Ha jobban belegondolok, én is jártam már párszor így de ugye, ember tervez Isten végez. Vagy a Sors, a Végzet, vagy bármi is legyen az, ami irányítja az életünket. Valami oka biztos volt annak is, hogy a jegyességemnek annyi lett. Talán, nem a megfelelő pasi mellett akartam lehorgonyozni. Talán vár rám valami vagy valaki sokkal jobb.
Csendben hallgatom, ahogy Lola a pasikhoz fűződő kapcsolatát jellemzi és rá kell döbbennem, hogy teljesen hasonlóan gondolkodunk az egészről. Majd jön, aminek jönnie kell.
-Igen, most én is így állok a szerelemhez. Ha görcsösen pasit akar azkárpótolni ember, úgyse jön össze. Aztán mihelyt úgy döntesz, hogy akkor oké, nem kell, teszel az egészre, rögtön jönni fog valaki. Legalábbis, általában így szokott lenni.- fűzöm szavaihoz szolid véleményem egy apró mosollyal megfűszerezve, miközben kortyolok még kettőt, majd elő szedek két tányért, hiszen a vacsora lassan készen lesz, aminek borzalmasan örülök, mert már kezdek farkas éhes lenni. Szerintem, Lola is így van velevagy, tekintve a remek illatokat és azt, hogy végtére is vacsora idő mér rég elmúlt.
-Dehogy. Mégis hol lenne rá esélyem? A kollégáimon kívül nem sok embert látok, meg idm se nagyon van randizgatni. Azt hiszem, a homlokomra lehet írva, hogy nincs időm, kopjatok le.- nevetem el magam, ahogy még rá is mutatok a homlokomra, mintha tényleg látható lenne rajta valami, közben elindulok a serpenyő felé és megillatozom a vacsorát. Remélem, Lola tetszését elnyeri majd, hiszen szeretettel készítem neki vagyis nekünk, hogy együtt elfogyaszthassunk egy remek vacsorát.
-Rendben. Megígérem, hogy mindenképp megejtünk majd egy utazást együtt! De nem a város másik részében... minimum egy állammal odébb kell mennünk. Azt hiszem, az már utazásnak számít!- mosolygok, ahogy végig zongorázom gyorsan fejben, vajon hova is lenne érdemes menni a közelben. Igazából elég sok helyet találhatnánk, szóval az lenne lehet a legjobb, ha kocsival mennénk és minden éjszakát más-más szálláson töltenénk. Remek lenne.
-Közben a vacsi lassan elkészül. Szerintem odakint lefoglalunk majd egy asztalt, ha van kedved. Ott kényelmesebb lesz és legalább elmondhatod, hogy te VIP vendégként vacsoráztál.- fogom is a két tányért, az evőeszközöket és a poharakat is, hogy kivigyem a vendégtérbe egy asztalra, majd lámpát kapcsolok, de csak egyet, ami nagyjából az asztalunk fölött helyezkedik el. Mégse együnk már tök sötétben.

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Csüt. Jan. 04, 2018 5:59 pm

            JOANNE&LOLA


Jót mosolygok a válaszán, hiszen ha nem lennének azok a fránya körülmények, velük együtt meg az életeket megnehezítő következmények, akkor semmi akadálya nem lenne annak, hogy csak úgy a semmiből egy komplett utazáson részt vegyünk. Ugyan jómagam most elviccelődök a kisebb összepakolt táskámmal, de ha erre kerülne sor, valószínűleg órákon keresztül szemeznék a szekrényem tartalmával, arra várva, hogy majd egy bútordarab dönti el helyettem melyik ruhákat passzolom, és melyikeket vigyem magammal. Sajnálatos módon nem vagyok Belle, és a Szépség és a szörnyeteg forgatásán sem jártam, így a mesebeli beszélőszekrény még várat magára. Addig is, magamnak kell ilyen nehéz, és már-már fárasztó döntéseket meghoznom.
- Ebben nem kételkedek. - jegyzem meg ugyanazzal a kedvességgel, amelyet a mosolyom is tükröz, hiszen egyetlen embert sem tudnék elképzelni, aki nemleges válasszal jönne, hogyha egy utazást ajánlanának fel neki, ami kizökkenti őket a hétköznap monotonitásából.
Az idősebb Torres nem feltétlenül rajong a változásért, ezzel szemben én mégis kedvelésemet fejezem ki a színesebb, és nem túlságosan egyszerű darabok iránt. Ugyan az étterem a későbbiekben az én tulajdonommá válik majd, a rendezkedést úgy tűnik a saját kis lakásom keretein belül kell meglépnem, mert mégiscsak a főnökömnél igyekszem kihúzni a gyufát. Fontos számunkra az a hely, és ha lehet ilyet mondani, apának még inkább. Bármi történne vele, biztosan felforgatná az életét, hiszen szinte a gyerekének tartja. Hangozzék ez bármilyen abszurdan is. A virágok hallatán mégis elképzelhetetlennek tartom, hogy Jo egyszer bármikor is ilyet ajánlott, ezért is nevetek fel halkan a kimondott szavai után.
- Mégis mi késztetett volna erre? - kérdezek rá enyhén hitetlenkedve, mégis a vidámság ott tükröződik tekintetemben, vele együtt pedig ajkaim játékában egyaránt. Egyszer csokiillatú gyertyát akartam bevinni az étterembe. Másnap apa a fejemhez vágta, hogy az édesség mániám súlyos méreteket öltött, így abban az időszakban, amíg együtt töltjük az időnket, egyetlen darabot sem ehetek belőle. Életem legnehezebb órái voltak, de túléltem őket. Most már kiérdemeltem egy feszes, dögös rucit rajta egy nagy L betűvel? Mert szerintem hősies tett volt a részemről életben hagyni az édességek úgy magam sem tudom hány százalékát.
Apró hümmögéssel reagálok az egész szerelem témára, amit hát nem feltétlenül értek, és amihez nem értek, olyan határokat nem igazán szeretek feszegetni, így csak ennyire telik tőlem kezdetlegesen.
- Igazad lehet. - egyezek bele már-már különböző fokozatú bonyolultságokkal megáldott témánk megoldásába, és ha már emellett döntöttünk, ideje belátnom, hogy kár ezen rágódnom akár egy percig is. Összességében véve az ilyen dolgok irányíthatatlanok, és ha jönnie kell valakinek, hát úgyis fog. Ha nem, akkor meg kevesebb a probléma.
Hozzá hasonló lelkesedéssel nyúlok a poharamért, hogy egy koccintás után megízleljem újra a bor képezte harmóniákat, reménykedve abban, hogy hangulatomat újabb szintre emeli még ennél is jobban.
- Milyen jól hangzik. - jegyzem meg szórakozottan, és miközben az italommal foglalatoskodok, az ételkészítés folyamatát sem hagyom figyelmen kívül. Mindig is felnéztem Joanne munkájára, és hozzá képest zöldfülűnek érzem magamat. Csodákat művelt a konyhába. Nem hiába váltam törzsvendéggé az éttermében már az első pillanattól fogva.
- Mint minden dologgal, nem? Mármint általában ezeket lehet tapasztalni. Ha egyszer otthon hagyod az esernyődet, az biztos, hogy a nyakadba szakad az ég, de ha nálad van, magaddal hurcolhatod heteken keresztül, akkor is a napsütés fog fogadni. - emelem égnek tekintetemet, mert valójában baromi idegesítő tud ez lenni. Mintha lenne valami megfoghatatlan dolog, ami ellened irányítja az életedet. Nem elég a saját magad okozta káosz, még az univerzum sem segít? Ez azért szívás!
Csendben követem figyelemmel a válaszát, és egy pillanatra el is fintorodok, hogy majd csak ezután folytassam az ötletem most már egyre biztossá vált  hangoztatásával.
- Ezért is mondom, hogy az utazás kitűnő lenne. Helyesbítek: egy állammal odébb lévő út lenne az! Új embereket megismerni, talán még egy helyes úriemberbe is belebotlani, és akkor még nem is beszéltünk a látnivalókról. - kacsintok egyet, hiszen még csak tervként él a fejünkben ez az egész, mégis már most be vagyok zsongva ettől.
A vacsi gondolatára a hasam akaratlanul is jelezni kezd, és habár nem túl feltűnően teszi ezt meg, mégis zavaromban odakapok, hogy ezután kuncogásba törjek ki.
- Azt hiszem csak szólnod kellett, és már nem bírok magammal. - megjátszott unottsággal reagálok önmagamra, de a lelkesedésem nem hagyott alább. Sőt..
- Úristen, VIP vendég leszek a kedvenc éttermemben! Ez életem legjobb napja. - izgatott táncmozdulatokra hajazó léptekkel követem őt, és ha még valamiben a segítségére tudok lenni, hát abban sem fogom vissza magamat.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Kedd Jan. 09, 2018 10:34 am


Lola & Jo



Mindig is szerettem Lola közelében lenni., mert tudtam, hogy az egyébként unalmas és szürke napom az ő megjelenésének köszönhetően színes és izgalmas lesz pillanatok alatt. Hiányzott is már nagyon egy ilyen laza este, amit valaki olyan társaságában töltök, akit a barátomnak nevezhetek. Sajnos, a munkám miatt már arra az egy-két személyre se tudok sok időt szánni, akik még nem tűntek el mellőlem az évek során. Igazság szerint meglehetősen sivár lett az életem, holott mindig is szántam az olyan embereket -főleg nőket-, akik semmi másnak nem élnek, csak a karrierjüknek, és tessék. Én is egy lettem közülük.
-Azt hiszem, akkor lettem szerelmes. Valószínűleg ez okozhatta, hogy virág mintával akartam beborítani a konyhát.- kuncogok halkan, miközben újabb korty borral kényeztetem magam és visszagondolok azokra az időkre. Mennyire csodás is volt, amikor még naiv és szerelmes voltam. Hirtelen olyan volt, mintha egy tündérmese vált volna valóra. Aztán ez a mese véget ért és nem úgy, mint ahogy szokott. Semmi happy end, semmi boldogan éltek, míg meg nem haltak. Inkább boldogan éltünk, míg ki nem derült, hogy félre kefél az a szemétláda.
-Jól bizony, de általában én mindent a jó öreg Murphy számlájára írok.- azaz, ha biciklire ülök és akármerre fordulok szembe fúj a szél, vagy, ha beülök a fürdőkádba és rögtön csöng a telefon, azt is. Az öreg Murphy felvállalta ezzel, hogy az emberek őt utálják inkább, mint a Sorsot vagy más általunk nem irányítható dolgot. Ezáltal, ha a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy az ember nem szeretné, nem tud sokszor mást mondani, csak azt, hogy: ó, igen. Murphy törvénye.
-Na igen. Mindebből a helyes úriember a legcsábítóbb, de ha pluszba összefűződne az utazással, még izgalmasabb lenne.- kuncogok újfent, hiszen olyan lenne így az egész, mint valami nyálas csajos film, amelyeket mindenki leszól, mégis megnézzük, mert a fagylalt és csoki majszolás közben első osztályú szórakozást nyújtanak. Az ember álmodozik kicsit, a főszereplő nő helyébe képzeli magát és a világ rögtön szebbnek tűnik. Ráadásul, egy ilyen kalandot, mint amit most mi is tervezünk, később szívesen mesél el az ember mindenkinek. Főleg, ha úgy alakul, ahogy tervezzük, de ilyen esetekben is szóba kerülhet Murphy bácsi és a törvényei, azaz lehet, hogy defektet kapunk mikor a legkevésbé sem hiányzik, elromlik az autó vagy épp nem találunk szálláshelyet. Rögtön nem olyan kellemes ezektől az apróságoktól egy utazás, de azt hiszem, talán sikerülne megtartanunk a jó kedvünket. Lolával ez könnyen menne, mert bármiben talál pozitívumot.
-Ennek nagyon örülök, ugyanis van bőven vacsi és ezt nem is ártana eltüntetnünk, hiszen a maradékot ki kellene dobnom, azt pedig nem szeretem. Akár vihetünk is majd haza belőle, ha ehető lett.- térek vissza a vendégtérből, majd lekapcsolom a főzőlapot, szedek a csirkéből egy nagyobb üveg tálba, teszek bele egy kisebb merőkanalat és már indulok is kifelé.
-Szerencséd van, mert amíg én itt vagyok, biztosan VIP vendég leszel. Szóval, ha esetleg ide jössz nyugodtan hivatkozz mindig rám.- foglalok helyet és remélhetőleg Lola is így tesz, hogy aztán szedhessünk a vacsiból és falatozhassunk, mert a bornak, az illatoknak és a látványnak köszönhetően, amint leülök, a gyomrom megkordul. Mintha csak tudná, hogy mindjárt dolga akad.
-Hogy a fenébe van az, hogy mi, két fiatal csinos nő, kettesben vacsorázunk? Mások inkább dupla randit szoktak szervezni.- röhögök fejet csóválva legfőképp a saját szerencsétlenségemen, mert míg Lola úgy tűnik teljesen jól el van egyedül is, én egyre inkább érzem magam tök feleslegesnek. Kész mázli, hogy a munkámban jó vagyok, különben még azon is idegeskedhetnék, hogy azt mikor veszítem el.

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Vas. Jan. 14, 2018 7:57 pm

            JOANNE&LOLA


Teljesen megtudom érteni az őt az egész színes, virágos dilemmával kapcsolatban, amibe ő is beleesett. Amikor a hormonjaink megvadulnak, akkor nincs menekvés, és leginkább a szerelemnek nevezett betegség tudja ezt kiváltani belőlünk. Ezért sem hibáztatom, ehelyett viszont halk kuncogás tör fel belőlem reakcióm kifejezéseként.
- Így már minden világos. - válaszolok egyszerűen, és poharam ívein húzom végig mutatóujjamat, ezzel egy kis játékos elfoglaltságot adva magamnak, memorizálva minden egyes vonalát a törékeny csapdának, meg néha a benne lévő italnak is.
- Jól teszed. Basszus, nem lehetünk mindenért mi, egyszerű halandók a hibásak. - tárom szét a karjaimat szórakozottan, és a végén el is mosolyodok mellé. Néha jó áthárítani másokra a hibáink okozta felelősséget vagy éppen azt, amihez semmi közünk. Egyszerűen megesik, hogy akármennyire bűnösök is akarunk néha lenni, és a szabályokkal szembe szeretnénk haladni, mégis ártatlanságra vágyunk. Arra, hogy a glória ott ívelődjön a fejünk felett, a fehér fényes szárnyaink pedig elbűvöljék társaságunkat. Ördögien angyalok akarunk maradni, még ha erre nem sok esélyünk van.
Egyetértő bólogatással jelzem, hogy nekem sem lenne ellenemre valami férfi társaság, de aztán rájövök, hogy ez is csak egy átmeneti döntésképtelenség az életemben, és a következő pillanatban én vagyok az a csaj, aki felrúgná őket a Holdra, mert egyikben sem bízik. Azt hiszem ilyen az, amikor úthengerrel sem lehetne rajtam elmenni.
- Ne aggódj JO, biztosan elszórtan akadnak még arra érdemes egyedek, és mi megtaláljuk őket! - sóhajtok egyet elmerengve a gondolataimban, és lélekben már egy tengerparton ücsörgök, csak a testemet kellene valahogy odateleportálni. Annyi okos ember létezik ezen a bolygón. Miért nem találnak fel valami gépet, ami a magamfajta nőszemélyeket egyik helyről a másikra küldi másodpercek alatt? Csettintés, bizonyos számú pislogás vagy ehhez hasonlók. Eltűnni egy pár percre, kiélvezni a szabadság édes ízét, majd visszaesni a munkába, és lehet még észre sem vennék, hogy eltűntél. Talán ki kellene most már bújnom a pizsamámból..
Az étel gondolata képes mindig felvillanyozni, és talán ezért töltök több időt az étterem falain belül felszolgálóként, mintsem a hátsó részlegen. Apa már jól tudja, hogy milyen lányt nevelt belőlem, ahogyan azt is, hogy nem bírnám ki azt, hogy ne szökjek meg egy-két tányérral vagy fogyasszam el az egyik rendelést. Valószínű elővigyázatosságból tart ott, ahol.
- Rossz ezt még hallgatni is.. - a homlokomra simítom a tenyeremet, és a fejemet csóválom eközben. - Mindent megteszünk, hogy erre ne kerüljön sor.
És ez az az ígéret, amiről biztosra tudom, hogy képes vagyok majd betartani.
Kiscsirke módjára követem a mestert ki az asztalunkhoz, és miközben elhelyezkedek az egyik széken, továbbra is figyelmesen hallgatom őt, annak ellenére, hogy éppen a táskámmal küzdök kissé kifordított állapotban, miközben a széken próbálom eligazgatni. Viszont miután ez sikerül, újra normális emberi énemhez térek vissza, és kissé izgatott várakozás lesz rajtam úrrá.
- Szavadon foglak ám. - bájos reakcióval nyomatékosítom szavaimat, és remélhetőleg a fejemben lévő kavalkádban is találok egy eldugott helyet arra, ahonnan ez a lényeges információ nem szökik majd meg. Nem ez lenne az első, és utolsó alkalom, hogy úgy dönt az agyam, hogy a bejuttatott dolgokat azzal a lendülettel meg is semmisíti, és helyükre kevésbé lényegeseket raktároz el. Nagyon szeretném, hogyha ez most nem így lenne.
Finom illatok ölelnek minket körbe, mihelyst Joanne is helyet foglal, a kérdésére pedig kezdetleges vállvonással fejezem ki tanácstalanságomat, végül szavakkal sem hanyagolom el véleményemet.
- Hm, ezzel kapcsolatban két lehetőség lehet. Vagy nem érdemeljük meg a társaságukat, esetleg az is lehet, hogy ők nem érdemelnek minket. - szélesedik el a mosoly az arcomon, aztán végül tovább folytatom.
- Figyelj, a nénikém nem egyszerű nőszemély és ismer pár fiatalembert, akik lenyomnának egy műsort itt vacsi közben. Csak egy hívást kell lebonyolítanom. - tetézem tovább szórakozottságomat, de valahol az is lehet, hogy komolyan beszélek.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Hétf. Jan. 15, 2018 10:46 pm


Lola & Jo



Naná, hogy a szerelem meghülyíti az embert. Ezt már nem is egyszer tapasztaltam, de a legutóbbi porig alázós eset után megfogadtam, hogy többé nem leszek ennyire hülye és vak. Persze ennek ellenére azt vallom, hogy mindenki megérdemli, hogy a nulláról indulhasson, azaz nem dönthetem el előre senkiről, hogy biztos rohadék, mert az előző is az volt. Ennek ellenére elővigyázatosabb leszek, ez biztos. Pocsék érzés, mikor az ember a fellegek felett jár, aztán koppan egy nagyot. Jó pár hónap után most tartok csak ott, hogy talán kihevertem az egészet.
-Ugye? Olyan jó, mikor van kire kenni a hibánkat. Nem szeretek mindenért felelősséget vállalni. Ha elejtek valamit, akkor például jó azt mondani, hogy "ma biztos erősebb a gravitáció", nem pedig azt, hogy béna vagyok.- röhögök a saját hülyeségemen, amire gyanítom Lola cseppet sem kíváncsi, de amíg nem küld el melegebb éghajlatra, addig nincs okom panaszkodni.
De végtére is, milyen nők lennénk, ha nem a másokat való hibáztatásról vagy épp a pasikról cseverésznénk? Mégis miről kellene beszélgetnünk? A divatról? Ugyan már. Ha pedig lenne mindkettőnknek pasija, akkor meg biztos vagyok benne, hogy azt beszélnénk ki alaposan, melyik milyen és miféle hóbortjaik vannak, amit már alig tudunk elviselni.
-Na persze. Ha vannak is, akkor jól el vannak bújva. Talán vidéken élnek valahol egy farmon vagy ilyesmi, ezért nem futunk össze velük.- simogatom két ujjal a nem létező körszakállamat, miközben alaposan végig gondolom, mégis miféle helyeken bujkálhatnak a tökéletes pasik, de őszintén szólva, ha tudnám, valószínűleg most ott lebzselnék Lolámmal és nem az étteremben ücsörögnénk kettecskén. Talán tényleg az az utazás lenne az, aminek köszönhetően összefutnánk egy úriemberrel? Ki tudja?
-Úgy érted, mindent megeszünk?- kuncogok szavai hallatán, ahogy szóba kerül, hogy mindent el kell pusztítanunk és magamat ismerve -meg tudván, hogy ma még alig ettem valamit-, azt hiszem, simán menni fog ez nekünk. Főleg, ha ehető lett, amit készítettem, de főszakács helyettesként már majdcsak tudok valamit.
Minden esetre kényelmesen neki ülünk és persze a borról sem feledkezek meg. Fontos kelléke a csajos estéknek, legalábbis én ezt vallom. Nem vagyok nagy iszákos de, ha van hozzá társaság, szívesen megiszok pár pohárral. Hiszen mikor máskor lazítsak, ha nem olyankor, mikor meglátogat a barátosném?
-El is várom.- kacsintok is mellé egyet mosolyogva és tényleg nagyon örülnék, ha legalább akadna egy személy, akinek kedvezhetek. Más munkatársaim a fél családot ide hordják és engedményes áron vacsoráznak, nekem viszont maximum az öcsém és a fia, a kis szívem csücske van, akivel ezt megtehetem. Örülök, ha Lola is beállhat a sorba és persze remélem, hogy minél többször meglátogat majd.
-Szerintem mi vagyunk túl jó nők.- húzom ki magam nagy büszkén, de azt hiszem, Lola ismer annyira, hogy tudja, csak viccelődök és szórakozom. Ha valami nem igaz rám, akkor az az egoizmus. Soha nem voltam beképzelt se a külsőm miatt -jesszusom, van olyan nő, aki teljesen elégedett magával?- sem a karrierem miatt. Ha valamire büszke lehetek, akkor az a kitartásom meg a munkamániám, de utóbbi miatt inkább hülyének szoktak nézni.
-Mármint olyan Magic Mike-os pasikról van szó? Basszus, egy olyan helyre egyszer szívesen elmennék. Bár tudom, hogy általában leánybúcsún illik ilyesmit megejteni, de akkor is...- sutyorgok, mintha ez akkora nagy államtitok lenne, majd további kuncogás közepette elképzelem, hogy beront az étterembe két pasi rendőr jelmezben, aztán lenyomnak itt nekünk valami forró táncot.
-Azt hiszem annak az lenne a vége, hogy a kaja mégis csak a kukában landolna, mert tuti, hogy nem az evésre koncentrálnék.- csóválom a fejem az ajtót bámulva, mintha csak azt várnám, hogy megtörténjen az, amit az imént elképzeltem, de valójában szerintem fülig pirulnék és úgy ülnék itt, mint valami szent.
-Mégis mivel foglalkozik a te nénikéd?- nézek furcsálló tekintettel Lolára két falat között, ahogy felbukkan elmémben ez a kérdés, mert hát hol is kell dolgoznia az ember lányának, hogy ilyen pasikat ismerjen? Azt hiszem, pályát tévesztettem vagy nem tudom, de tény, hogy a kollégáim közt igen kevés a táncoslábú vetkőző fiú.

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Pént. Jan. 19, 2018 1:18 am

            JOANNE&LOLA


Nem sokan viselik el a kusza viselkedésemet, vagy azt, hogy túl sokat beszélek amikor végigsöpör rajtam egy érzéshullám, és leterít, mint azokba a szörfözéses sorozatokba, amelyektől mindig elmegy az eszem. Ironikus, mert pont ezt váltom ki az emberekből. Elmegy az eszük, akárhányszor megnyílok feléjük, és olyan mélységekbe megyek bele, amit nem tudnak az eleganciával megáldott agyukkal befogadni. Ilyenkor úgy tesznek, mintha nem vennének észre vagy éppenséggel hátat fordítanak, aztán se puszi, se pá. Fáj is a szívem rendesen értük, de próbálom úgy felfogni, hogy az én intelligenciám valahol a földönkívüli síkon mozog, és senki sem hibáztatható, amiért nem egy nyelvet beszélünk. Joanne viszont más. Felfogja, hogy nem kell egyfolytában komolyan vennie, sőt ha olyan van, még vevő is az agymenéseimre, amitől természetes, hogy egyből belopta magát a szívembe. Élvezem a társaságát, az észjárását, és nem utolsó sorban a főztjeit is. Másnak ez úgy hangzana, hogy kihasználom őt, de egyáltalán nem így van. Azért, mert rajongok a mesterműveiért, még ugyanúgy a készítőjének a személyisége is lenyűgöz. Iglesiast sem használom ki, holott életem szerelmének nevezem őt, ha túl sok lesz a kávé. Igaz, ő ebből semmit nem tapasztal, de én annál többet.
Jóízű nevetéssel reagálok szavaira, és eközben a poharamat babrálom, meg az elhangzottakon gondolkozok.
- Én is így vagyok ezzel. A kicsi testem nem bírna el ennyi felelősséget egyszerre. - mutatok végig magamon megerősítésként, de a szórakozottságom nem tűnik el eközben sem. Szeretem bejátszani az ártatlant, másokat hibáztatni, ha olyan hangulatom van épp, hogy egy esőcseppel is összevesznék, és sosem állítanám, hogy ez nem jó buli. Azzal tisztában vagyok mikor válok én a hibássá a történetben, de ha egy kicsit is másra tudom kenni a nem éppen biztató körülményeket akkor olyan igazi első sorban rajongó nőszeméllyé válok ez irányába, hogy csak na.
Szavai hatására képzeletem fogja magát, felszáll az őrület gyorsan zakatoló vonatára, és le sem pattan róla addig, amíg el nem ülteti a gondolatot a fejemben a kockás inges pasikról meg az egész favágó stílusról, ami most eszembe jutott.
- JO, ezt ne.. - kezdetlegesen takarom el arcomat, végül belekuncogok a tenyerembe.
- Nem érdekel most már a tengerpart. Menjünk egy farmra. Ó, igen...oda fogunk menni! - erről már senki nem tud lebeszélni. Talán tényleg jó lenne itt hagyni a nagyvárost, két copfba fonni barna tincseimet, kalapot rakni a fejemre és búcsút inteni a nyüzsgésnek mindörökre. Igen, ezt akarom! Nagyon akarom..
Kezdetleges, és egyetértő bólogatásba kezdek, kezem pedig önkéntelenül is letéved pocakomra, hogy ezzel válaszadásomnak elejét vegyem.
- Mi másra gondoltál? Tudom, hogy utálni fogom érte magamat, sőt egyenesen kínozni majd, de a Torres-família olyan ágáról akasztottak le, akik folyamatosan éhesek. - kezdek bele a magyarázásba, és ugyanazzal a levegővel folytatom is.
- Képzelj egy családi vacsorát nálunk. Katasztrófa. Unokatestvérek hada meg a gyerekeik vagy éppenséggel valaki, akivel éppen jóban vannak. Imádnak veszekedni, szóval ez változó. Mármint mire megjegyzem az egyiknek a nevét, kettőt pislogok és már száműzték őt. Szóval igen, örökölhettem volna nem is tudom..Ernesto bácsi zsémbelődős hangulatát, ehelyett olyan vagyok, mint az a mókus a Túl a sövényen-ből, aki pörög egyfolytában. - fújom ki a levegőt, mert túl sokat beszéltem egyszerre, és a borért nyúlok, hogy oltsam szomjamat. Szerintem énem legrosszabb verzióját hozom.  
Elkalandozva próbálok rájönni az élet nagy problémáira, pontosabban a saját kis dolgainkra, hogy miért ülünk itt kettesben, amikor ülhetnénk négyesben, vagy ahogyan Val nénit ismerem, többen is mint négyen. Egyetértően bólintok amikor rájön a végleges döntésre, de ahogyan megemlítem neki a nénikém külön kis szolgálatát, - vagy magam sem tudom minek nevezzem ezt, - akkor errefelé terelődik a téma, és nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el.
- Olyan. Azért ha Channing megjelenne itt.. - elgondolkozóan hümmögök egyet, majd elhessegetem a gondolataimat erről az egészről. Mégis nem tudok letenni arról a tervről, hogy valamilyen úton-módon, de elrángatom Joannet egy ilyen helyre.
- Mondjuk azt, hogy férjhez megyek..vagy férjhez megyünk, esetleg beállunk valakihez, aki tényleg ezt csinálja. Azok olyan műsort szoktak kapni. - végleg elvesztem, és még jót is mosolygok mellé.
- Megérdemeljük Joanne! - teszem hozzá egyből, mert most már ahogyan a favágós képzeletbeli pasimról, úgy erről a kiruccanásról sem vagyok képes letenni. Mégis úgy érzem, bármelyikkel ki lennék békülve, ha valósággá válna.
- A nénikém? Bankár..nak tanult, valamikor. Eléggé szeszélyes nő, aki egyfolytában változtatja a terveit, de szerintem a munkája valahol ekörül forog. Nem most találkoztunk már, az az igazság. - gondolkozok el, miközben Joannet nézem.
- De úgy vélem a kapcsolatai révén tudna segíteni ezzel kapcsolatban. Sőt, ahogyan ismerem, fogná magát, és felülne az első gépre, hogy személyesen szállítsa le őket, majd nézze végig, ahogy végleg megsemmisülök. - nevetem el magamat, de közben az étellel is foglalkozok, aminek az illata is hozzátesz a mostan bor-farmer-táncos pasi hangulatomhoz. Kész káosz lakozik a fejemben!
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Pént. Jan. 19, 2018 9:22 pm


Lola & Jo



Felelősség. Na igen. Az a dolog, amiről mindenki azt vallja, hogy képes megbirkózni vele, mégis mindenki retteg tőle és menekül előle. Szerintem, ha top listát készítenének róla, hogy mik azok a dolgok, melyektől mindenki fél, a felelősség rögtön a halál után az ezüst érmes helyen állna. Én is utálok akármi miatt is felelősséget vállalni, hiszen fenn áll a veszélye, hogy amennyiben elcseszed a dolgot, mindenki ujjal mutogat majd rád, meg hát a teher is jóval könnyebb így. Nekem is, csak a munkám miatt kellett megtanulnom, mi is ez, aztán persze ott az unokaöcsi. Az ilyen dolgok megtanítanak rá, hogy is nézzünk szembe ezzel a mumussal.
A téma aztán valamivel jobb irányba terelődik. Pontosabban a cowboyok felé, akiknél szexibbet nehezen tudok elképzelni. Szerintem minden nő el tudna viselni egy olyan pasit, akinek nincs ellenére, ha az udvaron félmeztelenül kell vágnia a fát vagy épp más elfoglaltságokkal elütni az időt ahelyett, hogy a TV előtt döglene. Igen. Én is el tudnék viselni egy ilyen pasast és mellette szíves örömest lennék a legeslegjobb háziasszony a földkerekségen.
-Igen. És lovagolunk majd nappal meg éjszaka is.- vigyorgok derűsen, ahogy elképzelem magunkat egy farmon, kockás ingben, rövid farmerben meg csizmában. Nappal munka, este pedig egy igazi vidéki party valamelyik füstszagú kocsmában. Annyira tudnám ezt én is élvezni.
-Lehet rossz helyen vagyunk, Lola. Vagy az is lehet, hogy egy ilyen kiruccanás alkalmával megtalálnánk az igazi kis cowboyunkat, aztán ott ragadnánk. Na persze, az is előfordulhat, hogy a kiruccanás hatására rádöbbennénk, mennyivel jobb itt nekünk. Fene se tudja.- vonok vállat, hiszen sosem lehet tudni, mi mindent eredményezne a kis kirándulásunk, de minél többet beszélünk róla, annál inkább kedvet kapok én is. Biztosan jót tenne egy kis lazítás, főleg, ha Lola lenne a társam mindebben. Mellette nem lehet unatkozni és gyanítom, a végére izomláz lenne a hasunkban, annyit röhögnénk. Mindenképp meg kell majd ezt ejtenünk, most már én is belátom.
A rövid ismertetőt, melyet a családjáról tart, mosolyogva hallgatom végig. Számomra, akinél meglehetősen hasonló szokott lenni a helyzet, élvezet hallani, hogy nem csak mi vagyunk olyan hülyék.
-Hidd el, nálunk sincs másképp. Képzeld csak el, mikor hálaadáskor megjelenik a rokonság, az anyám és az apám testvérei családostól, az öcsém meg a húgom az akkori pasijával... őrültek háza, szóval én átérzem a fájdalmad, nem beszélve a menüről, amiből egy hadtest is jól lakhatna, mikor hazatérnek a háborúból farkas éhesen.- elképesztő, mekkora zaj tud lenni olyankor, de mégis annyira kellemes, hogy megtelik élettel a szüleim háza vagy épp egy másik rokoné. Mindig valaki más kerül sorra minden évben és ez azóta így megy, mióta világ a világ.
-Szóval, meglehetősen hasonlóak vagyunk. Kivéve a mókusos részt, mert én annyira azért nem pörgök, maximum a munkahelyen.- kuncogok újfent, de nem is szállok vitába a hasonlat miatt. Lola tényleg pörög állandóan, ami azt hiszem, meglehetősen jó hatással van rám. Most is berobbant ide és bearanyozta a napomat, amiért borzasztóan hálás vagyok neki. Hiányzott már az életemből egy kis pozitív töltet, ő pedig mi más, ha nem az? Röhögcsélünk, amióta csak megjelent.
-Igen. Channinget azt hiszem, én is megérdemelném.- sóhajtok egy nagyot, miközben a távolba révedek és pár pillanatig hagyom, hogy a tökéletes férfi felsőtest látványa, ami elém tárul Mr. Tatum neve hallatán, elbűvöljön és magával ragadjon. Aztán persze visszatérek inkább a jelenbe, még mielőtt teljesen elolvadnék.
-Mind a ketten megérdemelnénk, bár én beérném Joe Manganielloval is, ha engem kérdezel. Szerintem nem vesznénk össze, de tényleg nem tudom mi kellene ahhoz, hogy rászánjam magam, hogy elmenjek egy olyan helyre.- csóválom a fejem röhögve és kortyolok is egyet a kellemes fantáziálgatások örömére, nehogy még a végén felforrjon teljesen az agyvizem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ma estére nem menekülök a fantáziámtól és egész éjjel Channing meg Joe fog lelki szemeim előtt táncolgatni... hmm...
-Igazán aranyos nénikéd lehet. Nekem sajnos nincs ilyen.- jegyzem meg somolyogva, miközben szedek a tányéromra egy kis csirkét és be is kapok pár falatot.
-Eljöhet még az az idő, mikor élünk majd ezzel a lehetőséggel, de mindezt maximum a cowboyos kaland után tudnám elképzelni. Ha lehet, előbb inkább azokat nézném meg, hogy tudnak riszálni.- varázsolódik perverz vigyor a képemre és a lelki szemeim előtt táncolgató Channing meg Joe mellé becsusszan még egy kockás inges, csizmás, cowboy kalapos szexi fazon, akit nem tudom, hogy filmben vagy videoklipben láttam ezelőtt, de valahol biztosan.
-Amúgy biztosan vannak ilyen helyek a városban is, nem? Ahol épp nem bugyogós csajok vergődnek egy rúdon, hanem szexi pasik táncikálnak?- gondolkodok el hangosan a lehetőségen, hogy akár mi is találhatnánk ilyen helyet, ha nagyon akarnánk. Bevallom, nem volt még részem hasonlóban, így aztán még az előtt ki kellene próbálnom, hogy macskás vén lány leszek. Egyszer élünk, nem?

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Szomb. Jan. 20, 2018 10:22 pm

            JOANNE&LOLA


Beszélgetésünk alatt legalább háromszor vagy négyszer értékeltem át az életet, teljesen más szemszögekből nézve. Egyszerre lennék a tengerpart, és a szörfösök részese, majd a farm és a vele járó szépségek törzsvendége is. Azt hiszem a kettő valahol összeegyeztethetetlen lenne, de ki bánja? A képzeletemben eggyé válhat, és amíg jól működnek azok a bizonyos fogaskerekek, addig Lolita másodpercek alatt utazhat a tenger mélyéről az űrbe. Valahol hálát adok, hogy a gondolatolvasás nem létezik, mert szerintem már rég valami zárt helyen csücsülnék, hatalmas szivacsokkal a kezemen a magamban való kártevés elkerülése érdekében. Totál gáz lenne.
Nagyot sóhajtok a képzeletünk továbbfokozásának hatására, és egy pillanatra teljesen kikapcsolok, elmerengve a saját gondolataimban.
-  Vagy kiülnék koktélozni, hogy keverjem a két életet. - szólalok meg most már hangot is adva az őrültségemnek, de jót mosolygok mellé, hogy azért engem sem kell ám mindig komolyan venni.
-  Azt hiszem ez egy ördögi kör. Tudod, ha nem próbáljuk meg, sosem tudjuk meg. - hümmögök egyet, mintha valami hatalmas terv ötlött volna a fejembe, közben csak annak kidolgozásán ügyködök. Egyre megy azt hiszem. A lényeg, hogy a legjobb helyen kössünk ki.
A családom arról a feléről, amelyet olyan jól ismerek, szeretek mesélni. Anyai ágról ez már nem mondható el, de szerencsére a Torres részen akad pár olyan ember, akik közel sem hétköznapiak vagy normálisak. Rettentő összetartóak tudnak lenni, és mindegyik felükért a tűzbe tennék a kezüket. Ilyenkor mikor szóba kerülnek, csak még inkább hiányoznak, mert az a feltétlen szeretet, amit ott kapok tőlük, megismételhetetlen. Úgy veszem észre Joanne sem szenved hiányt ebben, sőt mi több átérzi az egész káoszt, ami családostul jön. Mosolyogva hallgatom végig, néha elkuncogva magamat, mert őszintén párhuzamot tudok húzni a két család között. Elgondolkoztató, hogy mennyire botrányos lenne mindkettőnk szeretteit összeereszteni. Szerintem a veszekedéstől kezdve minden lenne ott, de úgy gondolom, nagyon is élveznénk. Teljes pörgés, meg amit csak el lehet képzelni.
- Eszméletlen tud lenni. Mintha egy külön várost tömörítenél be egy házba, ahol mindenki egyszerre akarna felszólalni. - beszélek lelkesebben, de valahogy így is érzem az egészet. Nagy családban felnőni egyszerre átok, és áldás. Attól függ milyen szempontból nézzük.
- Szerintem addig örülj, amíg nincs a plafonon is belőled. - nevetem el magamat, de komolyan gondolom. Két fázisom van: vagy nagyon pörgök, és akkor túl sokat beszélek, túl gyorsan. Vagy leeresztek, mint a lufi, és akkor bökdöshetnének, táncolhatnának előttem, akkor sem lennék jobban. Néha a lajhár módot igazán tudom értékelni. Kevésbé ennyire fárasztó, mint állandóan őrültnek lenni.
Nem hinném, hogy jó ötlet volt előhozakodni Tatum bácsival, de az a pasi..szóval lényegében valahol a kettő között helyezkedett el ez az éles témaváltás, amit legfőképp nénikém közel sem botránymentes életmódja miatt éreztem úgy, hogy szükséges.
- Akkor tiéd Joe, enyém Tatum. Most már csak meg kellene találnunk őket. - gyorsan belemegyek ebbe a hirtelen jött alkuba, még ha a valóságalapja mondjuk úgy közel sincsen.
A nénikémmel kapcsolatos megjegyzésére elmosolyodok, majd csak ezután válaszolok.
- Szívesen megosztom veled őt. Az a nő kitesz vagy hat embert egyszerre. - jegyzem meg egy vállvonás keretében, mégis szórakozottan. Mindenesetre tényleg így van. Ha Valeria Salma Torres beteszi valahova a lábát, azt hiszem ott vagy verekedés, vagy valami szenvedélyesebb lesz. És igen, a középső nevét Salma Hayek miatt vette fel, mert az a nő a mindene!
Egy pillanatra képszakadás áll be, mert az elkészült étel megkóstolása valami egészen más élménnyel gazdagít, mintsem a beszélgetésünk.
- JO, ez isteni! - jegyzem meg mellékesen, de nem elhanyagolva a tényt, hogy szerintem a mennyországba kerültem vagy álmodom. Egyik jobb, mint a másik. Eközben viszont a szavain gondolkozom, és most ha megtörténne ilyen a valóságban, egy villanykörte jelenne meg a fejem felett.
- Menjünk el! - vágom rá egyből, és most feltartom a mutatóujjamat, hogy: Ácsi, itt még nincs vége.
- Komolyan mondom. Együnk, aztán menjünk. Előttünk az egész este, és egy ilyen fajta szórakozás nekünk sem árthat. És mielőtt bármit is mondanál, nem fogadok el nemleges választ. - vigyorodok el kissé pimaszul, de valóban nincs kedvem erről letenni. Mindkettőnket leköt az étterem, azonban kiszakadni a valóságból olykor nem árt. Vagyis ez kétlem, hogy ártana.
 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Vas. Jan. 21, 2018 3:31 pm


Lola & Jo



Igen. Lolának van igaza a koktélos ötlettel, hiszen mind a két elképzelés csodálatos. A tengerpart, a homok, a pálmafák valamint a lovak, a cowboyok és a gyönyörű táj is. Egyikre se tudnék nemet mondani, de talán, ha kipróbálnám mindkettőt, akkor már tudnék választani, melyik is tetszik a leginkább. Szerintem mindkettőnek meg van a maga előnye és hátránya is. Olyan hely nincs, ahol minden szuper és tökéletes, hiszen a tengerparton lehet, hogy épp a meleget unná meg az ember, vidéken meg... hát, ahol lovak vannak, ott van szag is, gondolom. Ettől függetlenül mindkét elképzelés magával ragadó és ami a legfontosabb, hogy más. Nem nagyváros, nem forgatag, nem szirénázó kocsik reggeltől estig és nem szmog elegye, hanem valami teljesen más. Lehet, hogy szimplán csak ez hiányzik mindkettőnk életéből, a változatosság, hiszen lássuk be, állandóan egy konyhában ácsorogni minden, csak nem változatos. Az, hogy az ember más és más menüt készít el, csak egy dolog, de emellett tök monoton.
-Igen. A puding próbája az evés, ahogy mondják.- mosolyodok el, bár magam sem értem, honnan szedem az ilyen hülye aranyköpéseket meg mondásokat, de végtére is, igaz. Amíg nem próbáljuk ki, addig úgysem fogjuk tudni, hogy milyen lenne egyik vagy másik helyen eltölteni egy kis időt.
Azt viszont Lola és én is tudjuk ezek szerint, hogy milyen az, amikor az ember a családjával tölt el pár napot, hiszen bármennyire is meglepő, hasonló a kettőnk élete ebből a szempontból. A családjaink zajosak és kissé fletnisek, de mi így szeretjük. Hiszen Lolán is látszik, amikor mesél róluk, hogy mennyire imádja őket és remélem, az én megjegyzésemből is érezhető volt a szeretet. Nem tudom, ki lennék most, ha nem így alakult volna az életem és nem azok a személyek vettek volna körül, akik, de mindenképp hálás vagyok nekik.
-Igen. Borzalmasan nagy hangzavar szokott nálunk is lenni és bele se merek gondolni mi lesz, ha a húgomnak is lesz pár gyereke meg esetleg nekem is.- forgatom a szemem, ahogy elképzelem, hogy három-négy lurkó fel-alá futkos a lakásban, össze-vissza rámol mindent, amitől anyám a plafonon lenne, apám jót röhögne rajta már, ha egyáltalán észre vennék a nagy családi vita kellős közepén. És még mindezt még lehet fokozni is, ha netán szóba kerül egy kis politika. Nem árt olyankor egy füldugó az ember lányának-fiának.
-Plafonon? Dehogy.- nevetem el magam Lola kuncogását hallva, és őszintén mondhatom, cseppet sem bánom, hogy megismerhettem. Sőt. Szerintem minden olyan ember szegényebb jó pár nevetéssel, akinek nem volt még szerencséje Lolához. Persze gyanítom, hogy ő sem mindig ilyen, de eddig nekem még, csak ehhez az oldalához volt szerencsém, ami az én besült, unalmas kis életemhez képest még mindig jobb. Pedig valamikor régen én sem ilyen voltam, csak épp bekerültem a mókuskerékbe, ahonnan nem tudok szabadulni és hát nem segített ezen az egészen az sem, hogy a párkapcsolatom úgy alakult, ahogy.
-Megegyeztünk, de inkább ne jelenjenek most meg.- gondolatban kezet is rázok Lolával, ahogy elosszuk egymás közt a pasikat, de gyanítom, ha most itt lenne az étterem ajtajában Joe, már nem lennék ilyen vagány. Sőt. Sose voltam az. Nagy valószínűséggel becsordogálnék az asztal alá a látványtól, vagy épp pánikba esnék, hogy most mi legyen. Lolából ilyesmit nem nézek ki. Ő mindig vidám és laza. Nem hiszem, hogy különösebben meghatná, ha Channing Tatum randira hívná vagy lejtene neki egy forró táncot.
-Kezdem azt hinni, hogy nálatok minden nő ilyen a családban.- mosolygok, ahogy ismét mond pár szót a nagynénjéről, lelki szemeim előtt pedig, már meg is jelent egy határozott, magabiztos és szexi díva, aki körül legyeskednek a pasik és mindenki az ő óhaját-sóhaját várja. Legalábbis, valahogy így tudom elképzelni Lolita rokonát.
-Köszönöm. Örülök, ha ízlik.- vigyorgok, mikor megkóstolja a vacsit, ami bevallom, tényleg jól sikerült és reméltem, hogy eltalálom vele az ízlését. Gyanítom, így is lett, hiszen olyan jóízűen eszegeti, mintha mennyei manna lenne vagy fogalmam sincs micsoda. Annak ellenére, hogy főszakács helyettes vagyok, olykor én is tudok ám pánikolni és elrontani valami egyszerű kaját is, főleg, ha valaki olyannak készítem, akinek a véleménye fontos számomra, de hála az égnek most ezek szerint nem csesztem el, ugyanis Lola véleménye nekem nagyon is számít.
-Mi?- nevetem el magam, mikor a képzelgéseinken felbuzdulva közli, hogy akkor most vacsi után induljunk el és keressünk magunknak valami vetkőző fiús klubbot, ami bevallom, csábító ötlet, csak ne lennék ennyire betojva a csupasz, izmos felsőtestek gondolatától is.
-Atyaég. Ne csináld ezt velem.- teszem le a villát, mert félő, hogy röhögés közben még a végén kiszúrom -legjobb esetben- a saját szememet, de látván, hogy Lola komolyan beszél, elkerekednek a szemeim.
-Komolyan mondod? Keressünk egy Magic Mike-os helyet?- pislogok nagyokat, de amint eljátszok a gondolattal kicsit, egészen jó ötletnek kezdem érezni. Sőt. Igenis, megérdemeljük! Ránk fér egy kis szórakozás és legalább elmondhatjuk majd utána, hogy nem csak a szánk járt, hanem cselekedtünk is.
-Oké. Benne vagyok.- bólintok végül vigyorogva, ahogy végig gondolom, miféle ruhában is jöttem ma dolgozni és tekintve, hogy amúgy se szoktam susogós naciban mászkálni, talán elég jól öltözött leszek ahhoz, hogy bulizni menjünk. Lola pedig... ő mindig csinos, úgyhogy neki pláne nem kell ezen gondolkoznia.

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Hétf. Jan. 22, 2018 11:20 pm

            JOANNE&LOLA


Kezdem úgy érezni, hogy megártott egy kicsit a bor, bár nem sokat ittam belőle. Mégis nekem ennyi bőven elég, hogy keverjek mindent, beszéljek hatvan témáról egyszerre, aztán zúdítsam a beszélgetőpartnerem nyakába az egészet. Igen, Joanne sem járt másképp, ahogyan az eddig mélyen eltemetett gondolataimat nyilvánosságra hoztam az egész tengerpartos, vadnyugatos, - vagy már magam sem tudom minek nevezzem ezt, - kavarodással. Néha valahol tudok örülni, hogy nincs ikertestvérem, mert azt nem hinnem, hogy sokan túlélnék. Köztük én sem.
- Ebben igazad lehet. - mosolyodok el egyetértően, ugyanakkor kedvem lett egy kis puding evéshez. Szerintem valami oltári nagy probléma lehet velem ilyenkor. Van olyan napszak, amikor én nem arra gondolok, hogy milyen finomságokkal lepjem meg magamat vagy, hogy milyen új sorozatba essek bele teljesen? Elsőre azt mondanám, hogy nincs..aztán a második átgondolásra is. Ja, valóban valami baj lehet.
A család gondolata mindig is egy fontos pont volt az életemben, és ez máig sem változott. Történtek a dolgok, ahogy, de sosem éreztem azt, hogy szeretetből hiányt szenvednék. Mindig volt mellettem valaki gyerekkorom óta, aki felismerte minden egyes rezdülésemet, és ha úgy érezte, valami nehézség ért, egyből ott termett, hogy kisegítsen. Ez sok helyzetben meglehetősen kínosan alakult, hiszen részletes beszámolót kellett tartanom nekik az első pasimról, meg úgy mindenről, az egész család előtt. Az összetartás jó, de néha meg szívás. Ennek ellenére senkivel sem cserélnék.
- Szerintem ennek is megvan a maga szépsége. Megtölti élettel az egész épületet, és ez jó. - mosolyodok el megfogalmazva a gondolataimat, és újabb falatot csenek el a tányéromon lévő ételből. Eközben viszont ugyanúgy részese maradok a témáink váltakozásának, és a beszélgetésnek is.
- Néha sok vagyok még saját magam számára is. - emelem égnek szórakozottan tekintetemet, végül megiszom a poharamban lévő maradék italt is.
Halk kuncogás hagyja el ajkaimat képzeletbeli megállapodásunk részletei kapcsán, abban viszont nekem is egyet kell értenem, hogy nem lenne szerencsés, ha betérnének ide. Azt sem tudnám hirtelen, hogy nevessek örömömben vagy sírjak bánatomban, amiért egyszer úgyis elhagynak. Talán a kettő egyszerre történne meg, ami biztos megalapozná a buli hangulatát.
- Mint Val? - kérdezek vissza, ezután viszont heves ellenkezésbe kezdve csóválom fejemet. - Szó sincs róla. Nézz rám, én egy két lábon járó katasztrófa vagyok. A nénikém egy istennő, kívül-belül, én meg csak én vagyok. Sokszor mikor elmegyek hozzájuk, megkér, hogy elalvás előtt meséljek neki a baklövéseimről, vagy arról, hogy melyik lábamban estem fel, csak azért, hogy ő nyugodtan bírjon aludni. Ezek után megsimogatja az arcomat, és csak annyit mond: Nem erre neveltelek, Lolita.' Aztán már alszik is. Senki sem olyan nálunk, mint Val néni, csak ő maga.
És ebben van igazság, hiszen mindannyian különböző értékekkel, és mondjuk úgy defekttel rendelkezünk. Az én családom nem egyszerű eset, de ha megjelenik Val, akkor ott biztosan fel kell kötnie mindenkinek a gatyáját!
Nem tudom, hogy maga az étel íze vette el teljesen az eszemet vagy maga a beszélgetés témája indított el valamit bennem, amit nem tudok, és nem is szívesen vonnék vissza, de az ötletem adott, amit Joanne tudtára is hozok. Tudom, hogy semmi hétköznapi sincs a kérésemben, de a szavaimban mégis komolyság bújik meg az egésszel kapcsolatban. Jómagam nem vagyok a spontán ötletek híve, aztán megesik, hogy mégis felrúgom a szabályaimat, és olyankor 'adjunk neki' perceim vannak, és talán most is ez történik.
- Jól hallottad. Lépjünk le. - válok izgatottabbá, és most már teljesen felspannoltam magamat ezzel kapcsolatban. A telefonomat elővéve hívom segítségül az útvonallal kapcsolatban, közben viszont kérdésére bólogatok válaszomként.
- Totál komolyan! Egyszer élünk, nem? Ki tudja mikről maradunk le, és én erről biztosan nem akarok lemaradni. - erősítem meg szavaimat újra, majd beharapva alsó ajkamat koncentrálok most a keresésre. Kisebb kutatások után címek ugranak fel, meg mondjuk úgy érdekes oldalak is, de nekem most csak a lényegre van szükségem.
- Megvan! - szólalok fel lelkesen, aztán már jegyzem is fel magamnak a címet a telefonomba, hogy még véletlenül se döntsön úgy a drága jó öreg memóriám, hogy figyelmen kívül kellene hagynia ezt az igazán lényeges programot.
- Egy kis tíz perces taxizás, és ott is vagyunk. - állapítom meg magamban utánaszámolgatva a dolgoknak, aztán Joanne-re nézek, aki nagy tanakodások után végül rábólint a dologra.
- Óó JO, ez hatalmas lesz. - dörzsölöm össze két tenyeremet izgatottságában, de valahol biztos vagyok abban is, hogy elment az eszem. Fogta magát, összepakolt, és elmenekült!
- Akkor együnk, majd pakoljunk és mehetünk is, mielőtt meggondolnád magadat. - öltöm ki rá a nyelvemet játékosan. Nem mintha engedném neki, hogy a kimondott szavai után másképp cselekedjen, mert teljesen rápörögtem a kis kiruccanásunkra.

 

••Music ••   cukika   ••


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   Vas. Jan. 28, 2018 12:57 pm


Lola & Jo



A család témával kapcsolatban úgy tűnik, meglehetősen hasonló véleményünk van, tekintve, hogy a családtagjaink habitusa is hasonló ezek szerint. Nem gondoltam volna, hogy van még egy olyan őrült família a földön, mint az enyém, de kellemesen csalódtam, mert ezek szerint van. Ugyanakkor teljesen igaza van abban Lolának, hogy ez így szép és jó, hiszen mennyivel borzalmasabb lenne, ha a Karácsonyi ebédet úgy fogyasztanánk el, mint ahogy anno a sznob, gazdag családok tették: időjárásról beszélgetnénk meg esetleg arról, hogy ki, kivel, hol, mikor, miért, mit csinált?
Sokkal jobb ez így, hogy kicsit habókos a banda de zajos és élettel teli, szóval egyetértően, mosolyogva bólogatok mondata hallatán. Én se bánom, hogy ilyenek vagyunk.
-Dehogy vagy sok.- nézek rá csúnyán a nagy bólogatásom után, ahogy ismét erre tér ki, hogy már pedig ő sok, meg túlzottan pörög meg ki tudja még miket gondol magáról, mert én az este folyamán csak pár jelzőt hallottam tőle, de az se tetszett.
-Te egy életvidám, pörgős, fiatal nő vagy és ez így normális. Élvezni kell az életet, nem pesszimista módjára ücsörögni egy sötét sarokban és várni a halált.- forgatom a szemeimet, mert tényleg nem értem, miért érzi ő olyan kényelmetlennek, hogy pezseg körülötte az élet. Sokkal idiótábbnak tartom az olyan embereket, akik tényleg nem csinálnak soha semmi érdekeset, csak monoton élik az életüket és kész. Mint például én.
Val néni jellemzését ismét széles mosollyal az arcomon hallgatom végig, hiszen lelki szemeim előtt szinte látok megjelenni egy fekete, hosszú, hullámos hajú nőt piros ruhában, aki olyan, mint egy díva. Finom, szolid és nőies. Legalábbis, ezek alapján, ahogy Lola isteníti, ilyennek tudnám elképzelni. Persze az is lehet, hogy tévedek.
-Nem kell olyannak lenned de, ha ennyire tetszik a jelleme, akkor maximum próbálj meg hasonló lenni. Ne kapkodj, ne idegeskedj és legfőképp, bízz magadban. Hidd el, utána azon kapod magad, hogy olyan vagy, mint egy igazi királylány.- húzom ki közben magam és egyenes háttal olyan mimikát varázsolok magamra, mintha tényleg valami igazi dáma lennék, aki mindig tudja hol, hogyan kell viselkedni és egyébként sem hibázik soha.
-Amúgy meg senki se tökéletes. Lefogadom, hogy Val nagynénéd is bakizott épp eleget életében, csak azt nem kürtöli világgá.- vonok vállat, miután kihúzom magamból a hirtelen lenyelt karót és ismét Jo-ként viselkedek. Életemben nem láttam még olyan embert, aki ne hibázott volna, ne lett volna a testén valami apró hiba vagy épp ne lett volna szépsége ellenére a jelleme borzalmas. Tökéletes nincs és amúgy is az unalmas lenne. A világot is a tökéletlenségek teszik gyönyörűvé.
Némi falatozás közben, mikor azt hinné az ember, hogy a éhségünk enyhül, szóba kerül egy olyan téma, amire, ha éhes az ember, sokkal nehezebb csillapítani: a pasik. Bevallom, sosem voltam nagy férfifaló, de mindig tetszettek a filmekben az olyan nők, akik magabiztosak és mindig megszerzik, amit akarnak. Mi pedig most szintén ezt tervezgetjük. Félmeztelen, izmos pasikat akarunk nézegetni? Hát megyünk és kész!
-Jézusom. Tudom, hogy holnap reggel meg fogom bánni, hogy belementem ebbe, de gyerünk, a francba is!- nevetek, miközben az asztalra csapok, persze nem úgy, hogy kettétörjön, csak finoman, nőiesen, majd a poharamért nyúlok és kortyolok.
-Hatalmas lesz, biztosra veszem.- röhögök továbbra is, miközben Lola már elő is kerítette a címet, ahol szerinte remek esténk lesz. Legalábbis abból, ahogy fel van pörögve arra tudok következtetni, hogy remek helyet találhatott.
Nagy étvágyam ezek után már nincs is. Sokkal inkább vagyok izgatott és várom, hogy induljunk, így egy-két falat után öblítek picit némi borral, majd megvárom, míg Lola is végez.
-Még jó, hogy nem járunk túl korán dolgozni, így megengedhetem magamnak, hogy hosszú éjszakát tervezzek.- csóválom a fejem mosolyogva, ahogy belegondolok, hogy igazából tökre ráérek, sőt. Most már nem is tudnék nyugisan haza bandukolni és leülni a kis fotelomba olvasni vagy más baromsággal tölteni lefekvésig az időt. Most már menni kell! Nincs mese!
Ahogy Lola végez, már szedem is össze a tányérokat, majd a kaját is szépen beviszem a külön kis hűtőbe, ami a dolgozóknak van fenntartva, szóval így legalább ki se kell dobni. Bár eszembe jut, hogy csomagolok Lolának, de kétlem, hogy ételessel akarna bulizni menni, így majd maximum beugrunk hazafelé menet.
Nagyjából rendbe szedem a konyhát, végezetül elmosogatok és, mikor startra kész minden, Lola elé állok csípőre tett kezekkel.
-Részemről, akár indulhatunk is.- varázsolok perverz vigyort a képemre és komolyan mondom, annak ellenére milyen hülye ötletnek gondoltam ezt elsőre, annál inkább tetszik most. Soha nem volt még ilyesmiben részem és azt hiszem, épp itt az ideje. Legalább, ha valaha leánybúcsúm lesz, nem fogok idegenkedni a helyzettől, ahogy egy vetkőzőfiú tekereg közvetlenül az orrom előtt.

 
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ