One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Raelyn&Dorian - Show me how to live

Dorian J. Lester
Today at 1:35 am



Dave & Lena § some cuts

Dave Connor
Today at 1:35 am



Dave&&Joy-Paranoid

Dave Connor
Today at 1:33 am



Lyn & Rosie & Ben | It wasn't me, I swear

Rose Kaminski
Today at 1:28 am



Lily & Nora | new directions

Nora Weston
Today at 1:23 am



Rae y Flor - Csajos hétvége

Raelyn J. Winters
Today at 1:19 am



Jules & Nick | everyday is a second chance

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:14 am



Nico & Charlie

Mateo Domenico Rossi
Today at 1:12 am



Elkészültem az elõtörténetemmel...

Pandora Vandekamp
Today at 12:49 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 11 5
Törvényszegõk 7 12
Bûnüldözés 8 8
Hivatal 1 4
Üzlet 4 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 4
Összesen 52 44
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Szer. Dec. 27, 2017 11:12 pm




to: Christabel


- Sokat ígérget, Miss Edwards. Azt hittem, ez inkább az üzletemberek rossz szokása.Ha a kávé finom lesz, talán állásra is jelentkeztem önnél. Ha jól sikerül az interjú, szerzek önnek asszisztenst. Csupa mézes-mázos madzag, édes kis semmiség, amivel általában én szoktam elkábítani az asztal túloldalán ülőket. A szememben láthatja, hogy nem megfeddés volt ez a megjegyzés, inkább csak egy mókás észrevétel. Na jó, félig apró koppintás is, ami jelzi, attól, hogy így elvarázsolt az előbb, és elég nagy káosz uralkodik jelenleg az adminisztrációban, figyelek. Figyelek. Rá meg aztán pláne.
- De ha már választhatok, az előző ajánlata még szimpatikusabb. Nos, milyen a kávé? – kerekítem le egy érdeklődő mosollyal a kérdést. Remélem, nem rója fel nekem ezt a kis rámenősséget, néhány percig tényleg komolyan gondoltam, hogy itt fog dolgozni, és ha már ennyire eltervezek valamit, azt nehéz csak úgy elengednem. Ez pedig, úgy látszik, az én rossz szokásom.
A kérdésemet valóban provokatívnak szántam, de nagyon is kíváncsi voltam a válaszára. És hát, az eredménnyel elégedett is vagyok és nem is. Örülök, hogy nem vágta rá az egyértelmű igent, és nem örülök, amiért a pénzemben definiálja a vonzerőmet.
- Miből gondolja, hogy a pénztárcám a legvonzóbb tulajdonságom? – csúsztatom árnyalatnyival feljebb a szemöldököm, de a titokzatos mosoly nem tűnik el az arcomról. Erre a válaszra legalább annyira kíváncsi vagyok. Lehet, belőlem sem lett volna annyira rossz újságíró. Vagy csak sokat interjúztatok mostanában. Tetszik, hogy a tekintetét sem süti le a rizikósabb kérdés hallatán, nem lesz szégyenlős, nem jön zavarba – egyelőre. Hát én sem töröm meg a kontaktust, annyira nem ül közel, hogy zavarjon, hogy a szemembe néz.
Nem érti? Nehezen hiszem el, hogy nem fog hamar rájönni, miért szeretném inkább máshol, más körülmények között folytatni ezt a mélyinterjút. Egyelőre bizonyára csak váratlanul érte. De készséggel állok a szolgálatára.
- Tudja, az adminisztráció jelenleg nem a legnagyobb erősségünk. Az asszisztensem… az ideiglenes asszisztensem anélkül egyeztette önnel az időpontot, hogy nekem is említette volna előzőleg, így kénytelen volt a központi naptáram alapján dolgozni, amit szintén azonos probléma miatt még nem volt alkalmam frissíteni. Így eshetett meg a tévedés, hogy nem releváns időpontot kapott. Elnézését kérem, hogy potyára fáradt be ma, kárpótlásul szeretném meghívni az említett vacsorára, ahol zavartalanul folyhat tovább a beszélgetés.
Egyébként egész pofás kis magyarázatnak hangzik. Még akkor is, ha tudom, úgyis rá fog jönni, hogy nem csupán ez motivál arra a vacsorára. De ez cseppet sem bizonytalanít el. Eddig sem titkoltam, hogy vonzónak tartom, őt magát is és az intellektusát is. Pont ilyen munkaerőre lenne szükségem.
De az ő definíciójára is rá tudok bólintani.
- Egy étterem egyike azoknak a helyeknek, ahol határozottan jobban viselném – válaszolok sanda mosollyal, és kinyomok egy beérkező hívást az asztalon fekvő, céges telefonomon. – Ön hol beszélne a legszívesebben a magánéletét érintő kérdésekről? Gondolkodott már rajta? – Hogy ezzel azt szeretném-e sugallni, hogy számíthat rá: nem csak ő fog faggatózni? Vagy talán valami egészen mást? Ezt rá bízom, remélem, jó sokáig nem fogja tudni kiverni a fejéből ezt a mostani és a holnapi, egyelőre még a levegőben lógó, de annál izgalmasabbnak ígérkező találkozót.
Szélesre szalad a mosolyom, ahogy meghallom a feltételét. És egyben örülök ennek az apró kis győzelemnek, ezek szerint elfogadta az ajánlatot.
- Kíváncsivá tett. Biztosíthatom, hogy ebben abszolút a segítségére leszek – állok fel én is vele együtt, és mikor látom, hogy távozni készül, az ajtóig kísérem, de nem ülök vissza rögtön az asztalomhoz, követem a tekintetemmel, egészen addig, amíg el nem tűnik az épület kijáratánál. Ez kellemes meglepetés volt.
Hát még a holnapi milyen kellemes lehet. Ne baszd el, Benjamin.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Szer. Dec. 20, 2017 10:13 pm

Benjamin

& Christabel



Az interjú meglehetősen élvezetes elfoglaltságnak tűnik az első pár perc után, de ugye úgy sejtem, hogy miután kiderült végül, hogy én mégse egy állás iránt érdeklődni jöttem, nem lesz belőlem asszisztens vagy akármi, már nem lesz annyira jó szórakozás ez az egész. Pedig piszkosul élveztem, hogy egyedül én voltam tisztában a helyzettel, Mr Henson pedig úgy el volt tévedve, hogy már-már kezdtem megsajnálni. Főleg, mert az az érzésem, hogy egyenesen örült volna, ha asszisztens jelölt lettem volna, azon viszont nem akarok elgondolkozni, hogy miért.
-Nagyon sajnálom, Mr Henson. Megígérem, ha jól sikerül ez az interjú, keresek önnek megfelelő asszisztenst. Van pár igen dekoratív és ügyes ismerősöm.- vigyorgok szemtelenül és még véletlenül se mondom, hogy majd én fogok ide jelentkezni, mert nekem elvileg van munkám. Még akkor is, ha szabadúszó vagyok, hiszen nyakig másztam egy olyan ügybe, ami még jó pár hétig vagy hónapig leköti majd a figyelmem. Nem beszélve arról, hogy talán mindenkit bajba fogok vele sodorni, aki csak a közelembe kerül.
A kérdése hallatán pár pillanatig, csak vigyorogva bámulok rá és próbálok rájönni, miért is akar most zavarba hozni és, hogy mégis milyen válasznak örülne igazán? Egy biztos, én ugyan egy percig se fogom éreztetni vele, hogy bármennyire is megmozgatná a fantáziámat, hiszen látszik rajta, hogy már így is fél méterrel a föld felett jár. Omlanak utána a nők, én meg nem fogok beállni a sorba.
-El kell szomorítsam, de nem tartozom közéjük. Engem nem lehet egy pénztárcával elvarázsolni.- biccentem kissé oldalra a fejem, tekintetem pedig egy pillanatra se veszem le róla, mert kíváncsi vagyok, mégis miféle reakciót vált ki belőle az, amit mondtam? Talán, dühös lesz? Sértődött? Vagy egyszerűen csak jót nevet rajta? Bár éppenséggel az is lehet, hogy ezzel majd épp, hogy ösztönzöm...
Ahogy biztosít afelől, hogy az interjúval nem lesz gond és simán alá veti magát a kérdéseimnek, már kezdek örülni, de ahogy félbe hagyja a mondatot, már sejtem, hogy talán mégse lesz ez olyan egyszerű, mint vártam. Lehetséges, hogy a pimasz játékom lesz épp annak az oka, hogy most megszívat? Minden esetre érdeklődve várom, hogy mire készül, mikor pedig elő áll azzal, hogy meetingje lesz, homlok ráncolva pislogok rá. Hiszen ezt az időpontot kaptam, azaz elvileg most rá kellene érjen több, mint fél órára. Gondolom legalábbis, hogy egy újságnak adott interjúról nem gondolta, hogy tíz perces lesz.
-Na jó, ezt most nem értem.- fészkelődök a székemen, mikor már a helyszínnel kapcsolatban is kivetni valója akad, végül leesik a tantusz, hogy mire is megy ki a játék. Tényleg, ennyire elbűvöltem volna, hogy máris randevút akar? Vagy így szokta minden nő nemű lénnyel, aki csak megjelenik nála? Nem mondom, meglehetősen bátor, hogy ezt így nekem szegezi, ugyanakkor meg is lettem konkrétan zsarolva, hiszen muszáj megírnom ezt a cikket. Megígértem, hogy megszerzek minden érdemleges infót erről a pasasról, ergo nem fújhatok most visszavonulót.
-Szóval kényelmetlenül érintenék az irodájában a magánéletével kapcsolatos kérdések, de egy étteremben már jobban viselné ezeket?- sandítok rá amolyan "rájöttem te kis aljas, hogy mire készülsz" pillantással, miközben arcomon játékos mosoly csillan. Nem is én lennék, ha nem mennék most bele ebbe, csak épp nem tudom, hogy ki fog rosszabbul járni. Ha az a kívánsága, hogy randi közben beszéljünk ilyesmiről, bedobom én magam úgy, hogy még azt is elcsicsergi majd, amit nem szeretne. Vagy épp az lesz a vége, hogy ő varázsol el engem és azon kapom majd magam, hogy tök más helyszínen vagyunk, mert lássuk be, tényleg piszkosul jó képű pasi.
-Rendben, Mr Henson. Este nyolcra ott leszek, de cserébe a cenzúrázott kérdéseimet is felírom a listámra, ha már az a dolgom, hogy kielégítsem a New York-i nők... khm... kíváncsiságát.- állok fel a székemről sunyi vigyorral a képemen, hiszen ez esetben jobb lesz, ha lelépek, ha már annyira fontos meetingje lesz szegénynek, na meg persze vagányabb lenne, ha most finom riszálással kibaktatnék csak úgy az irodájából. Nem fogok én tovább hízelegni. Kitett egy lapot, nekem pedig vagy el kell dobnom a sajátjaimat vagy emelni a tétet és én az utóbbit fogom választani. Hagy töprengjen csak a nap további részében azon, hogy miért nem aléltam el már pusztán attól, hogy randira hívott.




avatar
Média
Play by :
Odette Annable
Kor :
29
Foglalkozás :
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
40

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Hétf. Dec. 18, 2017 10:21 pm




to: Christabel


Tolmácsolom is a rendelést, anélkül, hogy a túloldalon feltűnhetne, hogy csak menet közben kaptam meg az információt; tudom, ez csak az én hülyeségem, mert ez aztán tényleg teljesen mindegy lenne, de szeretek ezzel játszani. Részben munkaköri kötelesség, hiszen a telefonos ügyfélnek is maximálisan elégedettnek kell lennie, és azt kell éreznie, hogy ő van a kibaszott univerzum kellős közepén, ergó csakis rá figyelek, akkor is, ha ötezer egyéb dolgom van közben. A másik része viszont szimplán saját szórakozás. Szeretem apró kihívásokkal edzésben tartani magam, és szeretek egy feladatot maximálisan jól megoldani.
És most is épp itt ücsörög előttem egy nagyon is dekoratív feladat, már csak azt nem tudom, hogy az infópultra vagy személyi asszisztensnek jelentkezett, de akármelyik is lesz, biztos nem fogjuk olyan nagy ívben elkerülni egymást. A különbség max annyi lesz, hogy ha az asszisztensem lesz, főleg én udvarolok majd neki, ha pedig a pultba kerül, kábé az egész létesítmény.
Már-már kezdem is magam beleélni, mikor kiderül ez az apró kis csalás tévedés. Hát igazán kár érte. Míg a kávénkat felszolgálják, szinte azon kapom magam, hogy sajnálom, amiért ilyen hamar vége szakadt ennek a kis képzeletbeli románcnak. Az árnyalatnyi zavarom viszont hamar elmúlik, és inkább azon kezdek gondolkodni, hogyan is hozhatnék ki a legtöbbet ebből a helyzetből, ha már így alakult. Be kell vallanom, tetszik, hogy végigjátszotta ezt a kis átverést, a legtöbbeknek nem lett volna hozzá mersze, vagy mert attól tartott volna, hogy ha rosszul reagálok, akár az interjút is elbukhatja, vagy mert egyszerűen minden egót félretéve tudom, hogy van egy olyan kisugárzásom – pláne a saját irodámban –, ami arra készteti az embereket – pláne a hölgyeket –, hogy ha nem is az első pillanattól fogva, de a beszélgetés folytán egész hamar elismerjék a dominanciám. És itt nem arról beszélek, amikor valaki erővel lenyomja magát mások torkán.
- És tegyük hozzá, hogy komolyan vehető asszisztensem sincs – fűzöm hozzá az ő mondatához, mintegy burkolt célzásképp, hogy azért tudtam volna értékelni, ha tényleg ezt a pozíciót vágyta volna betölteni. Azt már csak a pillantásom árulhatja el, hogy nem csupán a praktikusság szempontjából. – Különben ez meg sem történik.
Azt véletlenül sem kezdem el neki ecsetelni, hogy mennyire szarban vagyok így ünnepek előtt, nyakamban ennyi melóval, csupán beugrós asszisztenssel, aki érti is a dolgát, és nem is. És arra is figyelek, hogy a munkamennyiséget se negatív jelzővel említsem.
Mire a lányka kiegyensúlyozik az irodámból, már át is kalibráltam magam, immár a valós szituációhoz. Ahogy meghallom, hogy mi is a témája a szóban forgó cikknek, nyomban szükségét érzem a kávém felhörpintésének. Ide aztán kelleni fog a kraft. Másrészről, ha a szexi és gazdag agglegényhez érkezett, akkor talán nem is olyan rossz a kiinduló helyzet. Egy halvány, bujkáló mosolyt azért engedek az arcomra kúszni, ami egyértelműen az általa említett definíciómnak szól.
- Ha megengedne előbb egy apró kérdést nekem is – helyezem vissza az asztalra az üres kávéscsészét, még mielőtt rátérhetne az övéire, és a tekintetem leplezetlenül az arcára függesztem.  – Csak kíváncsiság. De többes számban beszél. Ez tehát azt jelenti, hogy ön is a részét képezi az előbb említett hölgyeknek?
Érdeklődés csillan a tekintetemben, de közel sem annyi, mint amennyire valójában kíváncsi vagyok a válaszára. Most hogy túlestünk ezen a kis kezdeti félreértésen, kezdem magam én is elememben érezni. Tudom, hogy csapdakérdés. És nem is annyira fair. De hát újságíró, biztosan kivágja magát valahogy, főleg, ha már eddig ilyen szépen alakított. Még az is lehet, hogy jól fogok szórakozni.
- Értem – bólintok, bár csak hírből ismerem az említett lapot. Tájékozódási pontnak elég. Úgyis inkább arra voltam kíváncsi, hová továbbítja a cikkeit.
Ahogy felteszi az első kérdéssorozatot, ezúttal én vagyok az, aki előbb hosszasan mustrálja, csak aztán szólalok meg.
- Szívesen válaszolok a kérdéseire, Miss Edwards – bököm ki végül, és a tekintetemben változatlanul ott bujkál egy kis csillogás, ám minden más erre utaló jelet igyekszek elrejteni. – De legnagyobb sajnálatomra az időpont nem annyira megfelelő egy ilyen hosszas beszélgetésre. Hamarosan elkezdődik egy meetingem – hangsúlyozom alig észrevehetően a megfelelő részt.
- És talán a helyszín sem. Egy üzletembert a saját irodájában csak a munkával kapcsolatos ügyekről érdemes faggatni, ha az ember hiteles információkra vágyik. És ha már a New York-i nők azzal bízták meg, hogy elégítse ki a kíváncsiságukat, gondolom, ön sem érné be kevesebbel – somolygok halványan, figyelve a reakcióját, de egy pillanatra sem elbizonytalanodva abban, amit mondok.
- Mit szólna, ha javasolnék egy újabb időpontot, és asztalt foglalnék holnap este nyolcra a Daniel-ben? Egy pohár bor mellett talán gördülékenyebb lenne a beszélgetés. – Merésznek merész. És talán egy kicsit patthelyzetbe is kényszerítem, nem tagadom. De ő sem azt az oldalát mutatta eddig, ami alapján azt feltételezném, hogy megijedne egy ilyen invitálástól. Nem mellesleg, az eddigiek alapján nem hiszem, hogy olyan kellemetlen hangulatú lenne ez a kis randevú.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Vas. Dec. 17, 2017 10:59 pm

Benjamin

& Christabel



Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogok szórakozni, miközben Mr Tökéletessel ücsörgök majd egy szobában. Azt gondoltam, hogy végig tiszta idegbajos leszek, mivel egy önelégült bunkóval lesz  dolgom, de azt álmomban sem reméltem volna, hogy ilyen jól alakul majd az interjú. Hiszen, kapásból hülyét csinál magából. Oké, ez nem egy olyan durva helyzet, hogy most elkönyvelném tök idiótának, sőt. Meglehetősen édes ettől az egész bakitól és attól, hogy így belelátok picit abba is, amibe nem gondoltam, hogy bele fogok látni azaz, hogy hogyan fogadja és kezeli az esetleges új jelentkezőket. Semmi arrogancia, semmi hímsovinizmus, semmi ego. Pedig azok alapján, amit olvastam és láttam eddig róla azt vártam, hogy majd előad nekem itt egy komplett beszédet arról, hogy ő milyen csodálatos és mennyire jól kézben tartja ezt az egész kócerájt.
-Két cukorral és tejjel kérném, köszönöm.- somolygok még mindig, miközben fürkésző tekintetem folyamatosan rajta tartom. Egy pillanatra se veszem le róla szemeimet főleg, mikor érzékelem, hogy talán kezd emiatt kissé zavarba jönni. Nem beszélve arról, amilyen pillantásokat vet rám mindeközben. Talán kissé érdeklődő és... nem is tudom. Izgató? Igen, mindenképp. Acélkék pillantása úgy méreget, akár egy vadat, melyről nem tudja eldönteni, hogy erőfölényben van-e vele szemben vagy sem. Tény, a kisugárzásom biztos nem olyan, mint egy éppen állásra jelentkező szende, félénk nőé. Inkább kihívónak tűnhetek, ha már le se veszem róla a szemeimet és mindenképp magabiztosnak ez pedig gyanítom, számára érthetetlen. Valószínűleg megszokta már, hogy inkább mások szoktak zavarba jönni az ő társaságában, nem pedig fordítva, ráadásul van egy olyan sanda gyanúm, hogy a nők alapból szinte reszkethetnek a közelében, ha azt vesszük figyelembe milyen sármos és szexis. Mert az, ez kétségtelen. Piszkosul szexi.
Az egész helyzetben az a legkomikusabb, hogy olyan, mintha két néma ült volna le egymással szemben és nem tennének semmi mást, csak bámulnák egymást. Körülbelül ezt tesszük mi már percek óta én pedig még tetézem is a kínos helyzetet azzal, hogy nem válaszolok rögtön a kérdésére. Ezt persze gyanítom, megint csak nem tudja hova tenni, hiszen egy állásinterjúra érkezett hölgy azon nyomban csicseregne és próbálná őt meggyőzni arról, miért lenne épp ő a legjobb választás de én nem teszek ilyesmit. Még hasonlót sem. Csak figyelek és levonom a magam következtetéseit de ugye nem lehet ezt örökké húzni. Muszáj vagyok végül közölni vele, hogy én igazából nem az vagyok, akinek gondol, az arcát látva pedig nevetve, fejemet kissé félre biccentve tovább figyelem. Kétségtelenül kellemes eddig a találkozó hangulata.
-Ugyan. Semmi probléma. Biztosan rengeteg dolga van, hiszen nyakig ül a papírokban.- legyintek egyet, ahogy bocsánatot kér és tovább mulatok azon, ahogy épp igyekszik feldolgozni az új infót és annak fényében összeszedni magát. Vajon innentől kezdve akkor lőttek a mosolygásnak is? Kíváncsi vagyok ezek után, hogy áll majd hozzám?
A kisasszony mindeközben benyit, a friss kávé illata pedig pillanatok alatt betölti a szobát még inkább felkorbácsolva az érzékeimet. A mosoly pedig, ami mindeddig ott csillogott az arcomon magabiztosan és rendületlenül, most sem tűnik el, mikor a kíváncsi hölgy felváltva méreget minket. Nem tudom, hogy külső szemlélő minek érzékelheti ezt a jelenetet, de tény, hogy meglehetősen furcsa lehet. Főleg, hogy akárhányszor összeakad a pillantásunk, mosolyra mosoly a reakció mindkettőnk részéről. Már-már kezd idegesítően túlfűtött lenni ez az egész helyzet és még én magam sem értem, hogy alakult ez így.
-Nagyon köszönöm.- szakítom el a pillantásom Benjaminról egy röpke másodpercre, amíg a lányra sandítok egy hálás mosollyal az arcomon, majd ismét a főnököt kezdem fixírozni. Azt hiszem, ha órákig kellene ezt csinálnunk, az őrületbe kergethetném őt is és magamat is, bár gyanítom, ez talán úgy is menni fog, ha közben a számat is a járatom egy picit.
-Igen, Mr Henson. Tekintve, hogy ön is bővíti a New Yorkban élő nők véleménye szerint a szexi és gazdag agglegények listáját, örülnénk, ha megosztana velünk pár információt. Persze igyekszem nem feltenni ízléstelen, vagy túlon túl személyes kérdést.-  veszem kissé hivatalosabbra a figurát, ahogy végre a helyes vágányra terelődünk de, ha arcomon nincs is mosoly, a tekintetem mindvégig a jó kedvet sugallja.
Idő közben kezeimmel már a táskámban kutatok a tollaim és a füzetem után, hogy aztán az ölembe téve őket ismét kíváncsian az előttem ülő agglegényre pillantsak azzal a már-már kötelező mosollyal az arcomon.
-Ha jól sikerül, akkor az Observer magazinba fog bekerülni, ahova jelenleg szállítom a cikkeimet, ugyanis szabadúszó vagyok.- elégítem ki a kíváncsiságát a lehető leggyorsabban, ügyelve arra, hogy ne én legyek az, akiről majd szó lesz a találkozón. Hiszen nem én vagyok most a fő téma, hanem Ő. Benjamin Henson, aki eddig meglehetősen pozitív pontozást kapott tőlem gondolatban. Még akkor is, ha most túlon túl laza próbál lenni hirtelen, hogy kiderült, mit is keresek én itt. Egyből hátra dől, a tollával játszik és nem kerüli el a figyelmem az se, hogy igen sietősen húzza le a kávéját.
-Nos, először is, ha nem bánja, mondana pár szót a fiatal koráról? Hol nevelkedett, hogy keveredett erre az útra és, hogy minek köszönheti ön szerint a sikert?- mosolygok rá továbbra is és, bár legszívesebben teljesen más kérdéseket tennék föl neki, türtőztetem magam. Ez most nem rólam szól, hanem több ezer facér nőről, akik New Yorkban élnek és épp egy ilyen pasit akarnának fogni maguknak. Meg is tudom őket érteni... így már az én fantáziámat is kellőképp birizgálja.




avatar
Média
Play by :
Odette Annable
Kor :
29
Foglalkozás :
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
40

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Vas. Dec. 17, 2017 9:04 pm




to: Christabel


Ha csak az egynegyedét is hallanám azoknak a gondolatoknak, amik a fejében cikáznak, biztosan félrenyelném a kávémat. És talán azt sem fontolgatnám ilyen élénken, hogy munkaszerződés nélkül nem engedem ki az irodámból. Vagy ki tudja, talán pont emiatt akarnám?
De ez még odébb van. Egyelőre csak a szexi, magabiztos pillantását érzékelem, és azt a fajta kisugárzást, ami után egy férfi nem tudna nem megfordulni az utcán. Tíz perc múlva bizonyára az egész cég róla fog pletykálni. Itt már csak így mennek a dolgok. De ő még ezt szerencsére nem tudja.
- Na és milyet rendelhetek a hölgynek? – használom ki a pillanatot, hogy visszanézzek rá, mikor már kicsörög a telefon, amint válaszol, az alábbi befejezéssel már adom is tovább az infót: - … és egy eszpresszót, az nekem lesz.
Délután kettő van, és ma már a harmadik, mostanában rászoktam, hogy számolom. Fasz tudja miért.
Telefonálás és iratrendezgetés közben, talán a mindenképp szükségesnél egy kicsit többször pillantok felé, de hát ez már csak természetes, ha egy ilyen attraktív nő fészkeli be magát az ember irodájába. Figyelmességet is kifejezhet, vagy akár egészséges kíváncsiságot a potenciális új munkaerő felé, de mi tagadás, vonzza a pillantásom. Amit viszont meglepődve tapasztalok, az a felőle érkező lehengerlő nyugodtság, nem tudom megmagyarázni az érzést, de úgy ül ott velem szemben, mintha meg lenne róla győződve, hogy kettőnk közül ő van domináns helyzetben; az egyenes, vizslató tekintete, és a várakozó hallgatása furcsamód, mintha néhány pillanatra kicsit zavarba ejtene.
Miután felteszem a kérdésemet, és nem jön rá azonnal válasz, rajta hagyom a pillantásom, nem nézek vissza az iratokra, csak néhány hosszú, nagyon hosszú pillanat az egész, mégis túl sok minden megfordul közben a fejemben. Pláne mikor megjelenik az a már-már kihívóan huncut mosoly az arcán. Fejben megszületik a józan ész diktálta parancs, hogy ne nézzek le a mozdulatra, de betartani már nem sikerül, ahogy egyik lábát átveti a másikon, automatikusan lepillantok, majd egy súlyos másodperc után vissza az arcára. Már úgyis elbasztam.
Épp nyitnám a szám, hogy máshogy tegyem fel a kérdést, talán túl sokat kérdeztem egyszerre, és valami nem ment át. Igazság szerint gyors válaszokhoz vagyok szokva, talán ez is kizökkent egy kicsit, de mikor meghallom a felőle érkező mondatot, vissza is csukom. Az arcomról nem tudom, mit olvashat le, de azt sem tudnám megmondani, hogy mikor keltette fel valaki az érdeklődésemet ennyire alig három perc leforgása alatt. Kezdem átgondolni, hogy csakugyan olyan jó ötlet lenne-e felvenni. Ha ő lesz az asszisztensem, már az első héten többet fog ücsörögni az asztalom tetején, mint a saját székében. Az pedig határozottan nem tesz majd jót a határidős feladatoknak, és talán a koncentrációmnak sem. Ugyanakkor… szinte bűn lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Már most flörtöl velem, méghozzá ilyen szégyenletesen magabiztosan, még csak nem is kertel. „Maga érdekel.” Az a kis mosolygörbe… el tudnám nézegetni nap mint nap. És meg is kóstolnám.
Talán most én vagyok az, aki kicsit megkésik a válasszal. És úgy látom, ő is azt a taktikát alkalmazza, hogy inkább pontosít az elhangzottakon. Belém pedig belém csap a nagy felismerés. Ó, hogy baszná meg Alexa, a hülye újságával. Most már bevillan, hogy még szólt is délelőtt az interjúról, amit sikeresen elfelejtettem, de olyan tehetségesen, hogy még közben sem jutott eszembe, hogy errefelé keresgéljek. Hát ez gyönyörű.  
- Ó. Bocsásson meg. Ez… valahogy kiment a fejemből. A kollégám csak annyit mondott, hogy interjúról van szó… – Nagyjából ennyit sikerül elsőre kinyögnöm, ahogy elfordítom róla a pillantásom, hogy egy kis időt nyerjek némiképp átrendezni a fejemben a felállást. Szerencsére a kávézós kislány épp ekkor toppan be a rendelésünkkel. Az irodában pedig olyan jelentőségteljes, már-már enyhén beszédes csönd támad, mintha éppen megzavart volna valamit, és látom is rajta, hogy meg van kicsit illetődve, ahogy egyikünkre majd másikunkra néz, az italok és a hölgynek hozott extra pohár ásványvíz lepakolgatása közben. Amennyiben a pillantásom egy pillanatra is összetalálkozik a vendégemével, az ajkaimon megjelenik egy halvány kis mosoly, de nem szólok semmit, csak mikor végzett a kisasszony.
- Köszönjük. – És továbbra sem szólok, amíg ki nem megy, és be nem csukja az ajtót.
- Szóval újságíró, és interjút szeretne készíteni velem? – Térek egyből a lényegre. Közben kitaláltam, hogy a legjobb taktika az lesz, ha úgy teszek, mintha nem is történt volna semmilyen gebasz. Az mostanra úgyis átjött, hogy nem csak szép, de okos is. Abból a bizonyos utolsó mondatból kiderült, hogy teljesen átlátja a helyzetet, már az elejétől fogva, szinte felesleges is volt megindokolnom a tévedésemet. Ügyes. Így már értem a magabiztosságát. Az a „ki tudja” viszont nagyon is befészkelte magát a gondolataimba. Elvégre ez azt is jelenti, hogy szándékosan ment bele ebbe a kis játékba velem. Akkor talán még sem tévedtem akkorát, és mégis érdeklem? Ez a nagy kérdés. És momentán jobban is foglalkoztat, mint a fuccsba ment állásinterjú, vagy a még el sem kezdődött magazinbeszégetés.
- Milyen magazinba is? – teszek úgy, mintha roppantul érdekelne, és szórakozottan babrálni kezdem a kezembe vett golyóstollat, a balommal pedig a kávémhoz nyúlok, és hátradőlve, egy húzással felhörpintem.  


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Csüt. Dec. 14, 2017 10:52 pm

Benjamin

& Christabel



A széken ücsörögve bőven van időm alaposan végig gondolni, mi mindent is kell megkérdeznem Benjamintól, hiszen tudom jól, mire szoktak kíváncsiak lenni a nők, ha egy potenciális krapek kerül az útjukba. "Milyen számodra a tökéletes nő?" vagy "Szeretnél-e egyszer megházasodni és családot alapítani?" de előfordul, hogy egy-egy olvasót még az is érdekli, hogy kutyás-e inkább vagy macskás, mi a kedvenc színe, milyen arcszeszt használ vagy hasonló baromságok. Újságíróként olyan vagyok, mint egy piaci árus. Olyan zödséget és gyümölcsöt kell vinnem a piacra, ami tetszik a vevőknek és amire szükségük van. Azaz, hiába akarnék én a manapság teljes mértékig elfogadott hímsovinizmusról vagy épp az az ellen küzdő, buzgó feministákról, ha az senkit sem érdekelne. De írhatnék éppenséggel az erdei pockok szaporodási szokásaikról, csak azzal se lenne túl nagy sikerem. Helyette ilyen jóképű pénzeszsákokkal kell eltöltenem egy-két órát, hogy minél több információt kiszedjek belőlük arról, mely facér nőknek lehet esélyük nála. Jesszus, mindjárt megsajnálom magam...
Mert be kell valljam, mikor végül bejutok az irodába és a hossza hátulról szemlélős mutatványom után van szerencsém Mr Hensont szemből is szemügyre venni, rá kell döbbenjek, hogy megértem azt a pár száz vagy ezer facér nőt, akik rá vadásznak. Bár lerí róla, hogy egy beképzelt pénzeszsák, de kétségkívül szexi és vonzó. Nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, hogy eddig minden nő, aki belépett ide, le is tolta volna a bugyiját. De komolyan.
-Köszönöm, jól esne egy kis koffein.- huppanok le a felajánlott ülőalkalmatosságra, majd a táskámat az ölembe húzom, hogy ne csüngjön le mellettem a földig és várakozón Benjaminra pislogok, amíg "megrendeli" azt a kávét. Bevallom, igen ritkán szokott előfordulni, hogy kávéval kínálnak. Legtöbbször azért, mert vagy kényelmetlen témát feszegetek vagy épp, mert nincs rám idejük és alig várják, hogy lerázzanak, szóval ez máris egy jó pont.
Mikor aztán papírok után kezd érdeklődni, kissé furcsálló tekintettel lesek rá továbbra is néma csendben. Nem igazán esik le elsőre, hogy miről is lehet szó, míg be nem ugrik, hogy odakint láttam egy álláshirdetést az egyik falon. Azaz, ha jól sejtem, ő most abban a hitben van, hogy én ide interjúra érkeztem, ami részben igaz is, csak épp nem én leszek az alany, hanem ő. Milyen muris lesz, mikor ezt közlöm vele és rádöbben, hogy ő lesz itt és most faggatva, nem pedig én. Már előre élvezem a pillanatot. Valamiért elégedettséggel tölt el, amikor az ilyen vagány ficsúrokat megszorongathatom kicsit és nekem aztán van bőr a képemen, hogy olyan kérdéseket is feltegyek, melyeket más nem merne, vagy épp fülig pirulna tőlük. Na én aztán nem az a fajta csaj vagyok.
Az utolsó mondata hallatán aztán szemtelen, már-már huncut vigyor kúszik az arcomra és, miközben hátra tűrök egy tincset az arcomból, egyik lábam átvetem a másikon, persze mindezt, a leglátványosabb módon.
-Az igazat megvallva, ami engem kifejezetten érdekelne... -hagyok némi hatásszünetet- az maga.- mosolyodok el, mert tudom jól, hogy ebből az egy mondatból még nem arra fog következtetni, amire kellene. Inkább azt fogja gondolni, hogy valami csajszi vagyok, aki annyira itt szeretne dolgozni és annyira odáig van érte, hogy az már őrület.
-Cikket írok önről, Mr. Henson de, ha a kávé finom lesz, talán állás iránt is fogok még érdeklődni. Ki tudja?- mosolygok továbbra is, közben a fejem kissé oldalra biccentem és játékos ábrázattal vizslatom a drágát. Valószínűleg a jó kedvének máris annyi lesz, de ezt akkor sem hagyhattam ki, viszont ezek után máris komolyabb ábrázatot öltök magamra és elő szedem a kis jegyzetfüzetemet meg egy tollat, majd az ölembe pakolom őket és startra készen felpillantok rá.



avatar
Média
Play by :
Odette Annable
Kor :
29
Foglalkozás :
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
40

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Csüt. Dec. 14, 2017 1:00 pm




to: Christabel


Nem tudom, mért van az, hogy az ünnepek előtt mindenki megbolondul. De éves tapasztalataim szerint szabályosan ismétlődő tendenciáról beszélünk.
Az év végi prémiumok kiosztása mellett, ami minden egyes kollégával legalább egy húsz perces beszélgetést jelent – mert hát azért mindenkihez szól az ember néhány szót, ha már megbassza egy kis jutalom pénzzel. Vagy éppen arról megy a vita, hogy miért kap kevesebbet. Ezek ugyebár a rágósabb falatok.
Szóval az év végi prémiumok kiosztása mellett… idén azt találták ki, hogy csináljunk központi leltárt. Nem számít, hogy direkt rákérdeztem novemberben. Biztos nem lesz? Négy éve nem volt, most már időszerű lenne, és akkor inkább időben tudjunk róla. Á, nem. Ne stresszeljem magam. Én pedig úgy döntöttem: nem stresszelem.
Erre december elején kapom az e-mailt, hogy két hét a határidő. És ki a felelőse? Hát persze, hogy Benjamin Henson. Namármost tisztázzuk: ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az épület ÖSSZES felszerelését, beleértve minden egyes kibaszott tollat vagy lámpatartót, darabonként rögzíteni kell egy digitális rendszerben. Hogy miért épp egy márkavezetőnek, az örök rejtély marad. Nagy lehet a személyes respektem, ha ennyire nem bíznak meg másban. Legalábbis szombat este hatkor, az irodámban ücsörögve ezzel nyugtattam magam. Őrület ez a fejetlenség ilyekor, de minden évben ez van.
Azon már csak mérsékelten lepődtem meg, hogy az asszisztensem beszervezett egy interjút kora délutánra valami fancy női magazintól, nem számít, hogy csak a mai napból úgy idestova hat és fél órával vagyok elmaradva, már csak azért sem, mert egyazon lendülettel ki is megy a fejemből. Még akkor sem igazán dereng, mikor Jerry kopog be az irodám ajtaján. Feltűnően sunyi vigyorral.
- Ne kímélj – hátra sem pillantok, épp egy kibaszott átvételi elismervény miatt túrom az iratos polcot. Hozzászoktam már, hogy minden faszsággal hozzám jönnek.
- Itt egy csinibaba, utánad érdeklődik. – Felvonom a szemöldököm, miközben ujjaim rendületlen a papírlapokat pörgetik.
- Reklamációs ügyfél? – Ez a legvalidabb tippem. Vagy talán az öltönyömet hozták vissza a tisztítóból, de kétlem, hogy ebben az esetben bárki is ragaszkodna a személyes átvételhez.
- Bár az lenne. Akkor be is vállalnám helyetted. Tudod, hogy segítek, ahol tudok.
- Ó, hogyne – a hangsúlyomnál már csak a tekintetem árulkodóbb, jobb is, hogy nem látja. Ha nőkről van szó, valahogy mindenkiben túlteng a munkamorál ennél a cégnél.
- Azt mondja, interjúra jött. – Vagy úgy. Az igaz, hogy van kint néhány pályázat, gőzerővel keresünk például infópultos munkaerőt. Arra viszont nem emlékeztem, hogy mára megbeszéltem volna valakivel, de hát mindegy is… akkor elcsúsztatom a megbeszélést Daviddel.
- Küldd csak be.  
Valahogy így került rá sor, hogy a beharangozott hölgyemény végül mégis az irodámban landolt, és el kell ismernem, Jerrynek tényleg igaza volt: ritka szerencsés reklamációs ügyfél lenne belőle. Szinte sajnálhatja, hogy nem ezért jött.
- Benjamin Henson. Foglaljon helyet – mutatok az íróasztal túlsó oldalán üreslő székre a rövid kézfogás után, majd egyazon lendülettel nyúlok is a céges telefonhoz. – Megkínálhatom egy kávéval? – Ha igent mond, ha nem, már hívom is a kávézós kisasszonyt, hogy lifegjen be hozzánk a rendeléssel. Míg a telefont intézem, a tekintetem azért nem feltűnően, de ismerkedik a hölggyel. Nyíltan még nem ismertem be magamnak, de hacsak nem orbitálisan hülye, nem kamuzta be a fél CV-jét, és nem ijesztem halálra az első öt mondattal, sanszos, hogy máris felvettem. Apropó, hol is van az a CV?
- Megkaphatnám először is a papírokat? Csak átfutom, amíg felkészül, elnézést, az asszisztensem valamiért nem készítette elő az anyagát, de pár perc és ura leszek a helyzetnek – küldök felé egy mosolyt, és azért még utolsó reménnyel körbepillantok az asztalomon, de semmi.
- Addig is örömmel meghallgatnám, hogy mit tud a cégünkről, illetve, hogy mi az, ami kifejezetten érdekelné.


avatar
Üzlet
Play by :
Matt Bomer
Kor :
29
Foglalkozás :
General Motors # Chevrolet márkavezető
Hozzászólások száma :
163

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   Szomb. Dec. 09, 2017 12:04 pm

Benjamin

& Christabel



A munkám legérdekesebb illetve egyben a legutálatosabb része is, mikor tök idegen emberekkel muszáj vagyok leülni és cseverészni olyan dolgokról, amelyek egyébként rohadtul nem érdekelnek. Ma például egy üzletemberrel kell interjút készítenem, aki a gazdag manhattani agglegények cikksorozat következő áldozata, Benjamin Henson.
A nagyvonalú, udvarias -bár kissé szabadszájú- bohókás üzletember, akit utálnak a beosztottai, imádják a nők és még inkább a gazdagok, a munkájában igazán kitűnő -állítólag az ágyban is-, mégis itt következik az, hogy nem képes egyetlen nő mellett sem megmaradni. Vagy épp, a nők nem képesek mellette megmaradni? Nem mindegy. Volt szerencsém találkozni néhány hölggyel, akik mondtak róla jót is, rosszat is -de leginkább rosszat-, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy amikor az embert dobja egy gazdag szívtipró, kissé sérül az önbecsülése, emiatt pedig naná, hogy a másik megkapja magának a "szemétláda", "rohadék" és hasonló titulusokat. Megannyi hölgyemény próbálta már megfogni magának, kiharcolni egy gyűrűt aztán élni boldogan, amíg meg nem, de ez senkinek nem jött még össze. Miért? Azt hiszem, Mr Henson is azon férfiak közé tartozik, akik úgy vannak vele, hogy miért is horgonyoznának le egy nő mellett, ha mindet megkaphatják? Főleg, ha még gyereket sem terveznek épp és a házasság gondolatától borsódzik a hátuk. De azért jöttem ma ide, hogy ezt kiderítsük, valamint a délután folyamán érkezik az újság egyik fotósa is, hogy a cikkhez megfelelő képet készítsen. Minimum olyat, amitől a nők benedvesednek, a férfiak irigykednek és a nagymamák EKG-ja kiveri a biztosítékot. Hála az égnek, én akkor már nem leszek itt, mivel nem az én reszortom.
A márkakereskedéshez érve megállok egy pillanatra a bejáratnál és sóhajtok egy nagyot. Végig gondolom, hogy is kellene ezt hideg fejjel végig csinálni, mert valljuk be, nekem sem egyszerű egy sármos, nők bálványa fazonnal interjút készítenem, de végül sikerül nyugodt, magabiztos léptekkel megközelítenem az egyik eladót.
-Jó napot! A nevem Christabel Edwards, interjút jöttem készíteni Mr Hensonnal.- fogok kezet a férfival, aki széles mosollyal az arcán üdvözölt, mikor meglátott de mostanra az a mosoly csupán udvariassá szelídült. Gondolom, elsőre azt hitte, hogy talán rám sózhat majd egy kocsit, de kétlem, hogy ilyesmit én megengedhetnék magamnak. Tény, ha hozzám vágnának egyet, biztosan elfogadnám, de a pénztárcámban jelenleg több a lepke, mint a zöldhasú.
-Igen, máris szólok neki. Addig itt várjon, kérem.- sétál az egyik ajtóhoz, melyen ott díszeleg egy arany tábla, belegravírozva a "Benjamin Henson, márkavezető" felirat. Nyelek egy nagyot, miközben a férfi odasétál és bekopog, közben pedig azon morfondírozok, hogy vajon egytől tízes skálán mennyire utálhatja ez a pasas a főnökét. Hiszen az irigység igen gyakori emberi betegség. Szerintem a Föld lakosságának legalább 99.9%-a ebben szenved, csak épp nagy részükben nem is tudatosul igazán. Meg tudnák sokan ölni egymást 1 dollárért is, ha a másiknak több jut. Most például biztos ez a pasas is azon morfondírozik, hogy miért is nem vele készítenek interjút?
-Jöjjön, kérem.- lép ki végül az ajtón, majd a kilincsen tartva a kezét résnyire nyitva hagyja, míg odaérek, én pedig szépen becsukom magam mögött.
Mr Henson épp iratokat pakolászik, miközben besétálok, de nem zavartatom magam. Lazán mögé sétálok -persze megtartva a két méteres távolságot- és megköszörülöm a torkom.
-Üdv. Christabel Edwards. Köszönöm, hogy fogad.- nyújtom a kezem a férfi felé, közben persze alaposan szemügyre veszem, amíg felém nem fordul előbb hátulról, majd amint alkalmam adódik rá, szemből is. Nem túlzott, aki azt mondta, hogy meglehetősen szexi pasasról van szó. Még az ingen keresztül is látszik, hogy valószínűleg rendszeresen edz, hogy kondiban tartsa magát, ráadásul nem olcsó, szar holmikban jár, ez is biztos. Egy jóképű pasas tehát, aki ad magára és vissza is él azzal, hogy jól néz ki. Csodás beszélgetésnek nézünk elébe, már most érzem...



avatar
Média
Play by :
Odette Annable
Kor :
29
Foglalkozás :
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
40

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Benjamin & Christabel ~ Actually, i hope it's not the Fifty Shades of Grey...or not?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Benjamin lakása
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Üzletek és bevásárló központok :: General Motors :: Mr. Henson irodája-
^
ˇ