One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Damian & Annie ~ Round 2

Annie Johnson
Today at 10:11 am



Archiválást kérek!

Annie Johnson
Today at 9:18 am



Damian & Annie - You Drive me Crazy

Damian H. Whitman
Yesterday at 9:29 pm



Tessa & Jamie - Once upon a december

Tessa Wilson
Yesterday at 8:17 pm



Rae y Flor - Csajos hétvége

Flor Sanchez Moreno
Yesterday at 6:22 pm



Zsaruból lett rossz fiú, ex szerető kerestetik!

Adriana Lane
Yesterday at 3:37 pm



April & Adrian

April I. Maystone
Yesterday at 2:42 pm



Caroline & Dylen

Dylen Hawkins
Yesterday at 9:44 am



Nico & Janine ► I need you!

Mateo Domenico Rossi
Yesterday at 2:25 am
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 10 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 54 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots

Janine A. Rossi, Lena Caldwell


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Christabel Edwards

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Christabel Edwards   Szer. Nov. 29, 2017 11:13 pm


Christabel Rose Edwards

...But you'll never be alone, i'll be with you from dusk 'till dawn....


Karakter típusa: saját
Teljes név: Christabel Rose Edwards
Becenevek: Chris, Belle
Születési hely, idő:New York, USA; 1989.07.19.
Kor: 28
Lakhely: Manhattan
Szexuális beállítottság: heteroszexuális
Családi állapot: egyedülálló
Csoport: média, művészet és sport
Ha végzett vagy még tanul//Egyetem: Harvard Egyetem pszichológia szak (pszichoterapeuta szakirány) (végzett)
Ha dolgozik//Munkabeosztás: szabadúszó újságíró vagyok, de érik egy szerződés az egyik laphoz (nem árulom el melyikhez Razz )
Ha dolgozik// Munkahely: jelenleg egy irodán vagyok aktakukac
Hobbi: fotózás, blogolás, írás, olvasás
Ha valaha volt makacs ismerősöd, nos... az minden bizonnyal piskóta volt hozzám képest. Ha valamit a fejembe veszek, azt tűzön vízen át keresztül is viszem. Lásd, még arra is képes voltam, hogy a barátnom fronton eltűnt tesója miatt megszerezzek egy megbízást, melynek köszönhetően kiküldtek a frontra, hogy leírhassam a saját szememmel látottakat. Nem hiszem, hogy sokan bevállalnák, főleg úgy, hogy én nem a karrierem, hanem a barátnőm miatt mentem, de végül túléltem.
Ja igen. Amolyan „jég hátán is megél” típus vagyok. Életem során kaptam már hideget és meleget is egyaránt, de valahogy mindig sikerült talpra állnom. Más kérdés, hogy sűrűn látogatott cimborám volt a pszichológus, mivel tinédzserként drog és alkohol problémáim voltak, ami legfőképp annak köszönhető, hogy igen nehezen tudtam feldolgozni bizonyos dolgokat vagy úgy általában bármit.
Nem szokásom megijedni a saját árnyékomtól és, bár nem vagyok valami hatalmas termet a magam 166 centijével, mégis sikerül mindig észrevehetővé tennem magam a nagy számnak köszönhetően. Nem tehetek róla. Gyűlölöm a hazudozást, a kétszínűséget és azt, ha valaki nem mer kiállni saját magáért. Ugyanakkor az is egyértelmű lehet, hogy a cukormázos külső alatt egy érzékeny, szeretetre éhes kislány lakozik, akit nagyon nehéz előcsalogatni és épp azért próbál vadócnak tűnni, hogy az arra nem érdemes embereket elüldözze magától. Na és persze azért, mert rájött, hogy kemény az élet.
Mindezek ellenére, ha összefutunk valahol és véletlenül szóba elegyedünk, egy laza, vicces nőt fogsz látni, aki senkinek sem akar ártani a világon és elég fanyar humorérzékkel lett megáldva, de mindezek ellenére csupaszív ember. A többit majd megtudod, ha megismertél!
Ami a külsőségeket illeti, ha rám nézel látni fogod, de azért súgok. Hosszú, sötétbarna hajam van és szintén barna szemeim. Nem vagyok egy nehézsúlyú bokszoló, de arra mindig ügyelek, hogy formában legyek. Rendszeresen járok edzeni, vagy futni. Öltözködés terén nincsenek konkrét szokásaim. Mindig azt veszem fel, amiről épp úgy sejtem, hogy kényelmes lesz és jól is áll majd. Kedvelem viszont a kötött ruhadarabokat és a magassarkúkat... minden mennyiségben.  


Baby, i'm right here...


Amikor neki állsz ezt olvasni, minden bizonnyal azt gondolod, hogy milyen remek kis sztori lesz ez és mennyire élvezet lesz végig futtatni a szemeidet hosszú sorain. És valóban. Akár egy remek sztori is lehetne, ha nem épp én lennék a szenvedő alany, aki rohadtul nem úgy érezte, hogy szép és jó minden.
Mindig mindenki úgy gondolja, hogy könnyű annak az élete, aki milliárdos családba születik, mert ugye anyagi problémája nem lehet. Az nem is volt soha. Mindig megkaptam mindent, amit csak akartam, egészen gyerekkoromtól kezdve. Míg mások, csak sírtak egy hiper-szuper babáért, én könnyedén megkaptam. Míg egyesek azon siránkoztak, hogy nincs csili-vili ruhácskájuk, nekem ezzel se volt gondom. Már óvodába is olyan divatos cuccokba jártam, mint valami top modell. Nem beszélve utána az elit iskoláról, ahova bekerültem. Csak egy valami hibádzott mindig: a szüleim soha nem voltak ott, mikor szükségem lett volna rájuk, ráadásul a bátyám, aki 8 évvel volt nálam idősebb, utált és egy igazi sznob szörnyeteg volt mindig is.
A Bertha nevű dadát előbb tudnám édesanyámnak nevezni, mint az igazit, aki mindenféle pasik karjai között kereste a szerelmet, vagy épp a whiskys üveg alját nézegette. Mindeközben az apám, aki számomra olyan volt, mint egy mítosz, körbe járta a Földet ilyen-olyan üzleti ügyek miatt. Az egyetlen ember, aki valaha is közel állt hozzám úgy igazán, az a nagyapám volt, aki magányosan éldegélt Georgiában és én minden nyári szünetemet ott tölthettem. Aztán 15 éves koromban meghalt, ami sokkal jobban megviselt, mint bármi más. Elveszett voltam, nem találtam a helyem és úgy éreztem, nem szeret senki. Sőt. Észre se vennék, ha eltűnnék, amit meg is kíséreltem párszor. Egy alkalommal a rendőrök kerítettek elő, mivel két napra eltűntem. Igazság szerint, ha a szüleim ismertek volna legalább annyira, mint valamelyik üzletfelüket, tudták volna, hogy a nagyapa házában vagyok, melyet természetesen én örököltem, csak épp 18 éves koromig nem juthattam hozzá.
Sikerült akkoriban olyan bandába keverednem, ahol úgy érezhettem magam, mint egy családtag. Elit kölykök társasága volt ez, akik mind hasonló problémáktól szenvedtek, mint én: nem volt se anyjuk se apjuk. Szeretet helyett mindig, csak egy laza üdvözlőkártyával megspékelt ajándékot láttunk vagy épp, csak egy köteg pénzt. Igazság szerint, a saját szüleink se ismertek minket még annyira se, mint akármelyik tanárunk. De arra nagyon oda figyeltek, hogy ne égessük le őket persze...
15 éves koromban sűrűn látott barátaimmá váltak az italok és a drogok, míg egy alkalommal majdnem ott maradtam. Akkor döntöttem el, hogy össze szedem magam. Elhatároztam, hogy nem fogok többé nyafogni, hiszen nincs nekem szükségem senkire. Remekül boldogulok én egyedül és olyan egyszerű érzések, mint szeretet vagy törődés, nem hiányoznak az életemből. Olyan keményen elhatároztam magam, hogy végül sikeresen letettem a káros szenvedélyeimről, majd hónapokkal később leérettségiztem. Igazi jégkirálynő lettem, aki olyan volt, mint egy baba. Igyekeztem mindenki elől elrejteni az érzéseimet -egyedül a pszichológusomnak nyíltam meg és később miatta lett szimpatikus az a pálya- és próbáltam nem megkedvelni bárkit is annyira, hogy fájdalmas legyen majd az elvesztése. Soha többé nem akartam olyan elveszettnek érezni magam, mint akkor, mikor nagyapa meghalt.
Egészen az egyetemig tartott ez a nagy elhatározás, ahol megismertem életem első komolyabb pasiját. Előtte is voltak ugye srácok, szerelmek és nagy, mindent elsöprő érzelmek, de Gavinnel igazán komoly volt. Tervezgettük a jövőt, végre úgy éreztem, hogy valaki talán mégis akad majd, aki törődik velem, míg végül két és fél év együttlét után kiderült, hogy abból másfél évig más csajokat is kefélgetett. A rózsaszín felhőcskékből álló világom újra összedőlt, de azt már valahogy jobban viseltem. Mintha, már meg se lepett volna. Persze, hetekig szenvedtem, de végül inkább, csak arra koncentráltam, hogy elvégezzem az egyetemet és aztán kirepülhessek a nagyvilágba. Két nagy tervem volt: pszichológusi pálya vagy újságírás.
Egy éve dolgoztam az újságírói pályán, mikor a barátnőm mesélt a bátyjáról,aki katona, és borzalmas állapotokról panaszkodik minden egyes üzenetében. Nem, hogy megfelelő kaját nem kapnak, de még kötszerük se volt sokszor, ráadásul miután hazatért, szörnyű rémálmok gyötörték és pánikrohamai voltak szinte minden áldott nap. Akkoriban még, csak tanultam a pszichológiát -közel volt már, hogy praktizálhassak-, de már úgy éreztem, hogy tudok neki segíteni, szóval rengeteget beszéltünk telefonon, személyesen vagy e-mailben. Aztán egy napon a barátnőm zokogva hívott fel, hogy elmondja, a bátyja öngyilkos lett.
Ledoktoráltam, de már akkor tudtam, hogy nem fogok praktizálni. Minek, ha rajta sem tudtam segíteni? Így alakult hát, hogy inkább felcsaptam előbb bloggernek, majd szabadúszó újságírónak. Legfőképp emberi kapcsolatokról írok, de igazából bármit elvállalok, amivel egy kis pénzt kereshetek, még akkor is, ha nem vagyok igazán rászorulva a szüleimnek köszönhetően. És, hogy fogok-e még valaha a pszichológiával foglalkozni? Magam sem tudom.



avatar
Média
Play by :
Odette Annable
Kor :
29
Foglalkozás :
journalist/psychologist
Hozzászólások száma :
41

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christabel Edwards   Vas. Dec. 03, 2017 12:57 pm


Gratulálok, üdv nálunk!

Kedves Christabel!  

Jellemed alapján egy bátor, elszánt nőt ismerhettünk meg, aki számára a lehetetlen fogalma inkább kihívás, mintsem akadály. Olyan problémákkal kellett szembenézned, amik egy örök életre megpecsételték a személyiséged. Semmi sem pótolhatja a család szeretetének hiányát, emiatt viszont valahol érthető miért is váltál függőévé egy rosszabb társaságnak, velük együtt pedig a káros szenvedélyeknek. Azt nyújtották neked, amire titokban mindig is vágytál. A törődést, az összetartást és a szoros kapcsot, ami még ha nem a legszerencsésebb módon, de otthont biztosított számodra. Mindenki kétségbeesetten keresi a kapaszkodót az életében, te pedig időben jöttél rá arra, hogy amihez olyan erősen ragaszkodsz, egy idő után az életedbe kerül majd. Kedveltem ezt a kontrasztot a történetedben, ami bemutatta, hogy hiába tűnik úgy a külvilág számára, hogy az égvilágon mindened megvan, amire szükséged lehet, a felszín alatt a legfontosabb hiányzik. Emiatt sem tudlak hibáztatni, hogy félsz ragaszkodni az emberekhez, bizalmat nyújtani egy bizalmatlan másik félnek, akinél nem tudhatod, hogy mire számíthatsz. Egyébként tetszik a választott foglalkozásod, az pedig még érdekesebbé teszi, amire most vállalkoztál, hiszen egyáltalán nem egyszerű körülmények között kell írnod egy olyan témáról, ami másoknak egyáltalán nem lenne jó, ha napvilágra kerülne. Talán köze van ennek az elrablásodhoz is? Surprised Mindenesetre úgy gondolom, hogy a nap végén a kitartásod egy nemesebb célért fog történni. Kíváncsivá tettél, hogy ezek után miképp alakul majd az életed, vagy hogy a Freddievel történő kezdeti harcok a későbbiekben csillapodnak majd vagy sem. És a legfontosabb, hogy az elrablásod végül miképp ér majd véget.
Nem is rabolom tovább a szót. Szaladj foglalózni, aztán hódítsd meg a játékteret a csodás írásaiddal.   Jó szórakozást!    



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


We're never gonna survive
unless we get a little crazy

avatar
Média
Play by :
Aimee Carrero
Kor :
27
Foglalkozás :
Gasztroblogger
Hozzászólások száma :
181

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Christabel Edwards

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Ahol minden kezdõdik :: Karakterrészleg :: Média, mûvészet és sport-
^
ˇ