One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Flor & Jules

Juliet Brewster
Yesterday at 11:59 pm



Cold Spring Lodge - NY

R. Chris Devereaux
Yesterday at 10:33 pm



Frederic Lester - A nagy hal, az őrszem

Jake Lester
Yesterday at 8:33 pm



Figyelmeztetések és törlések

Admin
Yesterday at 5:01 pm



Ryan & Flor

Ryan J. Craig
Csüt. Okt. 18, 2018 9:13 pm



Ben és Flor

Flor Sanchez Moreno
Csüt. Okt. 18, 2018 8:03 pm



Charlie & Janine ► Private matters

Janine A. Rossi
Csüt. Okt. 18, 2018 4:52 pm



Before Midnight - Cat & Ewan Awards Night Scene

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 2:07 pm



Ewan & Belle - A half year in Paris

Ewan Patrick Brooks
Szer. Okt. 17, 2018 1:56 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 7 2
Diákok 9 5
Törvényszegõk 7 9
Bûnüldözés 8 10
Hivatal 2 3
Üzlet 6 2
Oktatás 4 3
Munkások 4 4
Egészségügy 6 5
Összesen 53 43
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot

Adriana Lane, Juliet Brewster, Leon Williams


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Shane and Lottie - I'm dying, Shane...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Vas. Nov. 12, 2017 9:44 am

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Az életem munkája…ez a parfüm lenne az áttörés, a mindent elsöprő egyeduralkodó a piacon, de kimerültem. A Shane-nel töltött éjszaka óta csak azt veszem észre, hogy az állapotom egyre rosszabb. A belváros szívében fekvő Cartier laborban ülök, és remegő ujjakkal mérem ki az újabb adagot, már olyan közel járok a megoldáshoz mindenhez. Amber elszaladt a boltba, hogy hozzon egy kis földet nekem, a víz a megoldás. Nem akartam az együttlétünkre gondolni, de megrészegített az éjszaka, az eső, és a csókja érintése a számon. A gyűrűmtől nem szabadultam meg, de egyfajta változás elindult bennem. Shane felébresztette a régi énemet, és félek már nem sok van hátra, hogy megtaláljam a megfelelő kombinációt. A testem az ellenségemmé avanzsálódott, gyűlölöm, hogy gyenge vagyok, de az elmúlt napokban ez borzalmasan látszik is rajtam. Az ajkaim kicserepesedtek, két pulcsival együtt is megfagyok, és fél óránként használnom kell az oxigén sprayt, éjszakánként nem alszom, csak a hörgésemet hallgatom. Az elmúlt két napban csak a kutyám miatt mentem haza, különben ki sem mozdultam volna a rezidenciámról. Meg kell csinálnom, nem járhat azon az eszem, amit dr. Elliot mondott, nem érdekelhet, hogy a hónapjaim lassan hetekbe fordulnak át. A gyógyszereimet így is szedtem, de most az egyiket például hanyagolnom kellett, mert nem bírtam megrágni. Szédülök, és a hátamon kövér cseppekben folyik le a veríték. Hatalmas karikákkal a szemem alatt pillantok fel a belépő asszisztensemre.
- Amber…kérlek…kell a föld. – hörgöm, és kapkodva veszi a kabátját, hogy a kezembe adja a friss virágalapot, de amint kinyújtom a tenyeremet, meg is remegek, és a földre esik az egész.
- Nem igaz. – kimerülten állok fel a székről, de hiába próbálnék lehajolni, automatikusan esem össze. A hideg padlón koppan a fejem, összekuporodom, és az oxigénemért kiáltanék. Amber tudja, hogy mennyire súlyos a helyzet, nem is tétlenkedik, a táskámhoz szalad, és a számhoz tartja, de egy időben megérinti a homlokomat is.
- Charlotte…te lázas vagy. Ez már nem gyerekjáték, beviszlek a kórházba. – bárcsak azt mondhatnám, hogy visszautasítom, de nem tehetem. Felsegít a földről, és a kabátomat a vállamra terítve siet a többi holmimért. Lassan haladunk kifelé a parkolóig, de még a portás is a segítségünkre lesz, hogy be tudjak ülni. A tér és az időérzékem azon a napon, mikor Shane elment, szinte eltűnt, és az éltetett, hogy megalkossam a remekművemet. A kocsiban elálmodozom, talán be is alszom, de hamar érünk oda a kórház bejáratához. Pontosan előtte fékez le, de a biztonsági őr ránk ripakodik, hogy álljunk be a betegeknek fenntartott helyszínek egyikére, különben elvontatja Amber járművét. A tortúra most kezdődik, nem panaszkodom, de láthatólag alig bírok menni, a mellkasom hullámzása kiszámíthatatlan ritmusban váltakozik, mire felnéz az ügyeletes nővér a pult másik oldaláról.
- A főnököm nem érzi jól magát…kérem segítsen. – a nő unottan dobja elém a nyomtatványt, és ha ezt kitöltöm, utána fáradhatok is a váróterembe. Nem kértem különleges bánásmódot, de most az is nehezemre esik, hogy írjak, nemhogy az adataimmal foglalkozzak. Amber keres két műanyagszéket, és azokra letelepedve diktálom le az egyszerű köröket. A gyógyszereknél csak kettőt tudok felsorolni, de készen áll a dokumentum. A legnagyobb szerencsétlenségünkre felirányítanak a sürgősségire, nem is egyből a kardiológiára. A sor óriási, egy baleset is tesz róla, hogy előbb azokat lássák el, akiknek tényleg vészhelyzet van. Az oxigén spray-ből szippantom ki az utolsókat, mikor a fejem az asszisztensem vállára hanyatlik, és elveszítem az eszméletemet.

***

A következő pillanatban egy fehér kórteremben ébredek, igaz egy függöny választ el a másik részlegtől, mert a folyosón nagy a tumultus, de egy fiatal doki tekint rám, és utasítja a mellette álló nővért, hogy a maszkot igazítsa el az arcomon.
- Charlotte, ugye? Dr. Lawrence vagyok, egy sürgősségi rezidens. Az alkalmazottja állított meg, amikor elájult. Adtunk egy kis oxigént, és most meghallgatom, rendben? – rábólintok, és hagyom, hogy kioldja a kötött kardigánom, aztán alácsúsztatva hallgassa meg az áruló szervemet. Túl hosszan tart a vizsgálat, én csak oldalra kapom a nézésemet, de elegendő ahhoz, hogy az ijedt asszisztensemmel találkozzanak a kékjeim.
- Nagyon kiugró a szívérték…szívelégtelensége van? Bassza meg… - káromkodja el magát az orvos tanonc, és a nővérke felé fordul.
- Azonnal hívja ide Dr. Harpert… - elkapnám a kezét, amint meghallom a nevét, de túl gyenge vagyok.
- Monitorozzuk meg, míg leér a kardiológus. – elkezdenek levetkőztetni, és a két tappancsot a mellkasomra helyezi az idegen doki, mikor meglátom Őt. Shane kékjei meglepődnek, aztán a monitorra pillant. A szívverésemtől az értékek hullámzanak, a levegővétel már nem megy egyedül.
- Dr. Harper…40 fokos lázzal, 25 százalékos oxigénszaturációval vettem át a beteget a váróban. A papírjain.. – én nem értem, hogy miről beszélnek, de egyértelműen nem ilyen helyzetben szerettem volna találkozni vele újra.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Kedd Nov. 14, 2017 3:33 pm


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Bekapcsolom a nadrágszíjam, és kaján vigyorral nézek le az ügyeleti ágyon ülő nőre. Sophie jó nő, egy a baj, kezdő rezidens, és csak azért dug velem, hogy minél több műtétemre bejusson. Sajnos még nem tanulta meg, hogy az, hogy jól bánik a kezével és a szájával, beugrót jelent az operációimra. Jól kihasználom, csak ő ezt még nem tudja. Valószínűleg a következő légyottunk után már majd kezdi sejteni, mert nem lesz eredménye az egésznek.  
- Akkor asszisztálhatok a szív transzplantáción? – lép közelebb, én pedig már-már sajnálkozva nézek le rá, és halkan felnevetek. Végig simítok az arcélén és egy apró csókot nyomok a szája szélére.  
- Sophie... kezdő rezidens vagy. Nálam még a végzősök is alig kapnak helyet. De ha továbbra is ilyen kitartó vagy, lehet kivételt teszek majd. – mosolyodom el. Ami azt illeti, szerintem ő sem teljesen tudja eldönteni, hogy miért ugrik rögtön, ha rácsipogok, és az ügyeletiben kötünk ki. Azért, mert kibaszottul élvezi a helyzetet, és a szexet, vagy mert előrébb akar jutni a karrierében. Ő sem tudja, de ha a másodikra gondol, igencsak befürdik velem.  
- Mindig csak ígérgetsz. – dönti le a fejét, és az ég adta, hogy a csipogóm éppen megszólal. Nincs kedvem lelkizni. Utálok.  
- Bocs, mennem kell. -  Ránézek a kis kütyüre. Az egyik betegszobát mutatja, nem ismerős. Szerintem nem is az én betegem... Összekapom gyorsan magam, a köpenybe villám sebességgel ugrok bele, és iramodok ki a szobából. Az egyik gyakornok rohan felém.  
- Dr. Harper! Jöjjön gyorsan, az egyik beteg a halál szélén áll. Azt hiszem... nem szóltunk időben. – sürget, én pedig homlok ráncolva indulok meg futó sebességgel a kiírt szoba irányába. A gyakornok lemarad mögöttem, de nem törődök vele. Ezek a nyomorultak a végén még kinyírnak valakit, ha fél percre nem figyelek oda.  
- Mondja! – nézek szúrós tekintettel a másik gyakornokra, ahogy beesek az ajtón.  
- Charlotte Green... – kezdi el, én pedig hirtelen odakapom a fejem az ágyon fekvőre. Mi a picsa?!
- Ne is folytassa! – fél másodpercen belül termek ott Lotte mellett az ágynál. Nem találkoztam vele azóta, mióta részegen lefeküdtünk egymással. Most viszont olyan kurva szarul néz ki, hogy félő, ha három perccel később érek ide, már nem találom élve. A monitorra emelem a tekintetem, ahol kiugró értékek jelennek meg. Összeráncolom a homlokom, és újra a rezidensre pillantok mérgesen. A fonendoszkópomért nyúlok, és a mellkasára helyezem.  
- Mély levegőt. – utasítom Lotte-ot, és hallgatom a légvétele hangját. Durván érdes, nem normális, és a lázzal párosítva egyértelmű, hogy nagy a baj. Nagy a gyanúm, hogy ez tüdőgyulladás lesz, de kell egy mellkasröntgen is.  
- Csináljon egy röntgent. – utasítom a rezidenst, de aztán rájövök, hogy hülye ötlet. – Tudja mit? Inkább majd én megcsinálom. Arra se képes, hogy... áh, semmire sem! – mondom mérgesen és a másikokra nézek.  
- Vigyék át a röntgenbe. A maszkot hagyják rajta. – mondom, aztán indulnék kifele még mielőtt kitolják.  
- Dr. Harper, nem csinálhatom meg én? – szegezi a kérdést nekem Lawrence, én pedig idegesen fordulok vissza, és megállok az ajtóban.  
- Lawrence, maga tudja, mit csinál, ha a betegnek szívelégtelensége van és negyven fokos láza és ilyen fosul néz ki? – kérdezem tök nyugodt hangon és megigazítom a nyakamban a fonendoszkópot.  
- Mellkasröntgent? – vágja rá azonnal, mint aki jól végezte dolgát.  
- Nem, maga idióta! Szól a szakorvosnak! Nem csak ilyen súlyos esetben, hanem egy torokfájásnál is, mert maga még arra se képes, hogy azt ellássa! – üvöltök neki idegesen össze-vissza mutogatva, majd a hordágy mellett állókra és Lottera nézek.  
- Vigyék már! – intek kifele, és sietősen elviharzok a röntgenhez, hogy előkészítsem. Nem hiszem el, hogy tüdőgyulladást kapott, bassza meg! A kurva istenit! Felrémlik a kép, ahogy előttem áll szakadó esőben. De nem hiszem el, hogy Charlotte is olyan hülye legyen, hogy ilyenkor jön be a kórházba, amikor már a halál szélén van. Pengeélen táncol, és nem tetszik nekem ez az egész. Most megakar halni vagy sem?  
A röntgenbe érve a gép mellé állok, mikor utánam beérnek az ágyon fekvő Lotte-tal.  
- Felkéne ülnöd. Óvatosan. – A kommunikációt a lehető legminimálisabbra csökkentem, és a háta alá nyúlok, hogy segítsek neki felülni. Lotte a végzetem lesz, már látom. Hiába akarom elkerülni, egyszerűen mindig megtalál, még ha nem is szándékosan. Olyan ideges vagyok, hogy mindjárt felrobbanok...


avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szer. Nov. 15, 2017 9:02 pm

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Minden összeomlott körülöttem, egyszerűen képtelenség, hogy ezt ép bőrrel megússzam. Még látom, hogy Amber felém tekint, és félelem villan a zöld íriszek mélyén, de nem tudom megnyugtatni. Érzem, hogy a légvételeim egyre gyengébbek, és ha nem lenne rajtam a maszk, már biztosan megfulladtam volna, de ami késik, az nem múlik. Hörögve pillantok a mellettem állóra, aki ijedten ismeri fel a helyzetet. Nem csak rosszul vagyok, de halálos beteg is, és ez nem jó kombináció. A folyosón való eszméletvesztésemre nem is emlékszem, csak az rémlik, hogy itt fekszem, drótok hálóznak körbe, és aztán megszólal a pityegés is. A monitorra kötnek, két újabb tappancs kerül rám, és fejvesztve rohannak egy nagyobb orvosért, ha jól vettem ki a szavaiból. Az elhangzó név hallatán egy kis remény éledne fel bennem, de tudom, hogy Shane mennyire irtózik tőlem, és a kitalált kórképemtől. Az arcába fog robbanni az igazság, már érezhető az előszele, mikor betoppan a sarkában egy lihegő medikával. A párbeszédre nem figyelek, jobban leköt, hogy megnézzem magamnak a kék íriszeket, a szétzilált külsejét. A szeme csillogásából, a félrecsúszott köpenyből ítélve nem is olyan régen még hancúrozott a doktor úr. Erőtlenül lesem a lépéseit, ahogyan mellettem terem, és a nyakába akasztva a sztetoszkópot, utasít rá, hogy lélegezzek. A mellkasom aránytalanul hullámzik, nem bírom megtenni, hogy mélyebbről szívom fel az oxigént, mert az orromon áramlik be az éltető gáz. Fáj a szegycsontom, kapkodok, mint egy szerencsétlen, de Shane precízen tolja arrébb a fémes felületet. A végén türelmetlenül adja ki az ukázt egy röntgenre, és az ápolókért kiált. Most el fog látni engem, vagy sem? Az orvosom egy másik kórház dolgozója, de ez volt a legközelebb ahhoz, hogy ellássanak. A szemhéjaim lecsukódnak, megpróbálom kizárni az ordibálást, de megindulnak az ágyammal együtt, és a monitort egy kézi hordozható példányra váltják le. A fejem oldalra billen, és az ajtóban ácsorgó szakorvost lesem. Hahó…én nem akarok meghalni, de közel állok hozzá! A folyosón még nagyobb a tumultus, Amber megindul felénk és az exemre néz.
- Maga az orvos…Charlotte a főnököm, ugye rendbe jön? Én hoztam be, és az előbb elájult a folyosón. Olyan sápadt, és kék…kékek voltak az ujjbegyei. – nem bírok beszélni, csak hagyom, hogy az események sodrásában maradjak, így nem hallom, hogy Shane mivel magyarázza meg a történteket, mert utána előreszalad, és betolnak az üres helyiségbe. Egy hatalmas gép van felfüggesztve a mennyezetre, és ez alatt állítanak meg. Reszketek a pulcsim takarásában, a melltartóm félig kilátszik. Az egyik nővér leveszi rólam a tappancsokat, és megtámaszt, de utána máris Shane karjai között lelek menedékre. Fel akar ültetni, de minden idegvégződésem tiltakozik ellene, de mégis megteszi. Eleinte csak szédülök, mikor ellép egy fél percre, és elém húzzák a röntgent. Két kattintás, és azonnal segít visszafeküdni, de már könnyek csorognak végig az arcom két oldalán.
- Mindjárt kész doktor úr, egy pillanat… - ekkor libben be egy szőke, talán velem egy idős doktornő.
- Itt vagyok Shane…egy szívbillentyűcserém volt. Charlotte…Dr. Clemence vagyok, végzős rezidens, és Dr. Harper jobb keze. Adjanak neki intravénásan paracetamolt, és béta blokkolókat. A szíverősítők nélkül nem lesz jobban. – a nővér a karomon kitapintva egy pontot szúr be, miközben a két doki elvonul, hogy kielemezze a felvételeket.
- Nézd…jesszusom Shane, a bal tüdőlebeny tele van folyadékkal. Kétoldali pneumoniája van, ezt már kezelni kellett volna. – nem értem, hogy mi történik körülöttem, de túlságosan elfáradok, és magába szippant az örvény. Elsötétül a világ, és lebegni kezdek.
- A beteg nem lélegzik… - szólal meg az ápoló, és Celeste ekkor tekint hátra.
- Intubálni kell, tegyék függőlegesbe az ágyat, és hozzanak egy nyolcas tűt, összeomlott a tüdeje. – a végzős rezidens ügyesen dolgozik a szívsebész keze alá, és a fémtálcát a betegágy mellé húzva kesztyűt ránt a felső polcról, és a gyakornoktól átveszi a tűt.
- Hagyjanak teret Dr. Harpernek, hogy kitapinthassa a bordaközt. Ne lábatlankodjon már ott, az istenit. – rivall rá, és átadja Shane-nek a tűt, aztán meg a fecskendőt, hogy leszívja a bal oldalról a vért.
- Maga addig kerítsen egy szobát a kardiológián, és hozassa fel a beteg kórlapját, a rendszerben szerepelnie kell az előzményeknek. Mire várnak? – Celeste határozott, és szereti, ha rend uralkodik a káoszban.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Csüt. Nov. 16, 2017 5:21 am


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Pár hete még szembe sem jutott, hogy valaha is lesz pofája Lotte-nak visszajönnie bármiféle indokkal, de láss csodát, volt neki. Nem tudom, hogy a helyében mit tettem volna, de annyi, meg annyi kardiológus létezik még az Egyesült Állomokban, miért pont hozzám kellett jönnie? A tény, hogy nem hittem el neki, hogy szívelégtelenséggel küzd, most kissé arcon vág, mert bármennyire is próbálom bizonygatni magamnak, hogy a volt nőm hazudik, minden jel arra mutat, hogy ilyen jó színészi képességgel még ő sincs megáldva sajnos. Tényleg utolérte a sors, ezt nem lehet mással magyarázni. Nem kívánom neki, hogy meghaljon, még ha sokszor ezt hangoztattam is, de azt sem várhatja el, hogy én legyen a megmentője. Most azonban ha törik, ha szakad, teljesítenem kell az orvosi kötelességeimet, a picsába is!
Nem tudom, hogy direkt ebbe a kórházba jöttek-e, vagy csak ez lehetett a legközelebb?! Valahogy arra gyanakszom, hogy Lotte akarta, hogy a Presbiterbe hozzák. A múltkori kis légyottunk nem volt felejthető, még részegen is megmaradt a fejemben egy-két kép, de az nem ismétlődhet meg többet. Most ellátom, aztán visszamegy szépen a saját orvosához, miután Grace megírta neki a másodvéleményt.
A folyosón várva, hogy végre sikerüljön ezeknek az agyamenteknek kitolni Lotte-ot a vizsgálóból, egy női alak közelít felém.
- Hamarabb be kellett volna hozni. Majdnem elkéstek. – mondom szigorúan, miközben végigmérem az előttem állót. Ez a nő Lotte beosztottja? Mindig is határozott nő volt, de valahogy nem gondoltam volna soha, hogy majd saját márkát csinál valami parfümből. – Kösz az infot, ez lényeges. Minden megteszünk, remélhetőleg rendbe jön. Azt nem ígérem, hogy hamar, mert egy szívelégtelenségre ha rájön egy tüdőgyulladás, az végzetes lehet. Szerintem az van neki, de nem sokára kivizsgáljuk, és biztosat tudok mondani. – oldalra döntöm a fejem, és a dekoltázsára emelem a tekintetem, mely mély belátást biztosít. Az arcára apró mosoly ül ki, mikor észrevesz, én pedig hátraarcot teszek, mert sietnem kell. Most nem helyezhetek előtérbe holmi flörtöt.
Lottehoz sietek, és megtámasztom a hátánál, amíg elkészül a felvétel. Tekintetem az arcára emelem, és megcsóválom a fejem.
- Nem hiszlek el. Minden rendben lesz, csak hidd el. Nem adhatod fel, mert akkor édeskevés vagyok én itt. – mondom neki halkan, mikor látom, hogy végigcsorog az arcán a könnycsepp. Tudom, hogy erős nő, kitartó, de egy szívelégtelenség tüdőbajjal egybekötve igencsak embert próbáló. Mikor kész a felvétel, és ekkor ér oda éppen Celeste is. Rögtön elkezdi nyomni a dumát, én pedig helyeslően bólogatok. Jó, hogy jött, jól jön ilyen nehéz esetnél a segítség. Kihúzom a kezem Lotte háta alól, és arrébb lépek, kifelé indulok,, hogy szemrevételezzem a felvételeket.
-  Picsába. Jól mondod, ezt már rég kezelni kellett volna. Csak tudnám, mi a faszért nem jött korábban. Nem nehéz tüdőödémát kapni szakadó esőben ácsorogva… - jegyzem meg halkan, és megcsóválom a fejem.
- Honnan tudod… Ó, Shane. – emeli rám a tekintetét, és szúrós tekintettel mered rám.
- Mi van?! Nem lényeg most, azonnal le kell szívni a vért, mert különben hamar vége lesz a dalnak. – Alig mondom ki, és máris megjelenik az ápoló a hátunk mögött, a kimondott szavaira pedig fél pillanaton belül pattanok fel, és két gyakornokot kicsit sem óvatosan arrébb tessékelve rohanok oda Lotte-hoz. Amíg a tű odaér, kitapintom a helyet, ahova a tűt fogom szúrni, és ahogy odaér, már csapolom is le a vért. Öt fecskendőnyi, 100-110 ml vért nyerek ki a szervezetéből, mire a légzés újra indul. Mélyet sóhajtok, és az égnek emelem a tekintetem, majd újra a mellkasára helyezem a fonendoszkópot, hogy ellenőrizzem a légzést.
- Dr. Harper, itt a beteg kórlapja. – szól mögülem az egyik nővér, én pedig elveszem tőle, és gyorsan átfutom a tekintetemmel.
- Nem újraélesztendő? – kérdezem, és körbenézek. – Erről tud valaki valamit? Adjon egy tollat… - utasítom a rezidenst, és ahogy nyújtja, rögtön el is kapom tőle. – Charlotte Green újraélesztendő, érhető? – szúrós tekintettel mérem végig az összes embert, aki körülöttem áll, és felmegy bennem az ideg. Valószínű nem volt ideje beikszelni a megfelelőt, de akkor is mérges leszek.
- Adjanak neki altatót, és figyeljék folyamatosan a légzést és a szívritmust. – adom ki az ukázt, míg a kórlap végéhez érek. Az orvosa nevénél megakad a szemem. Abraham Stevens? Bassza meg. Mondja azt valaki, hogy ez az Abraham Stevens nem az az Abraham, aki ugyanúgy kardiológus és a tegnapi hírek szóltak arról, hogy elvitte a betegség? Kimúlt az öreg. Hát ez kurva jó. Lotte-nak nincs orvosa, és talán ezt még nem is tudja.
Végigpillantok az ágyon fekvő nőn, és Celestere nézek.
- Dr. Clemence, magára bízom. Azonnal szóljon, ha van változás. Vigyék az egyik kórterembe. – mondom, és kifelé indulok, a folyosón pedig megpillantom Lotte beosztottját. Ideges vagyok, nem tudom, mi a francért kell nekem ezt csinálni. Megint ott tartok, hogy egy fél üveg whisky nagyon jól esne, de nyilván nem tehetem meg, hogy a munkahelyemen igyak, így valami más feszültség levezetést kell kitalálnom.
- Az állapota még instabil, de már jobban van. Tüdőödémája van. Leszívtuk a vért, most kapott egy kis altatót, hogy pihenjen. Nem kellene értesíteni valami hozzátartozóját? A férjét mondjuk? – teszem fel a keresztkérdést, pedig nagyon is jól tudom a választ. A nő rázza a fejét.
- Nem hinném, hogy Charlotte örülne neki, ha riasztanánk a férjét. – jegyzi meg, én pedig megvonom a vállam.
- Kell, hogy szóljak valami hozzátartozójának. – Végigmérem újra és újra a nőt, és felötlik bennem a gondolat, hogy mivel vezethetném le a feszkót. Jól néz ki, miért ne? Mert Charlotte beosztottja! És akkor mi van?
Az ördög-angyal páros a két vállamon ücsörögve veszekszik egymással, mikor a nő eltűri a haját a füle mögé, és úgy néz rám, mint valami ragadozó az áldozatára. Tudom, hogy egyre gondolunk, de még nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.
- Körbevezessem a kórházban? – váltok át aggodalmas orvosból flörtölő férfivá. Mikor bólint, pár lépést teszünk csak meg, máris az ügyeletinek nevezett kufirc-szobához érünk.
- Nos, ez itt az ügyeleti szoba. Mutassam tovább, vagy ezt jobban szemügyre vesszük? – kérdezem, és láthatóan érti a célzást.
- Azt hiszem, még sok idő, míg Charlotte felébred. – jegyzi meg, és máris belibben a szobába, én pedig bezárom magunk mögött az ajtót…



avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Csüt. Nov. 16, 2017 6:39 pm

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Erősnek születtem, már szerintem az anyám méhében is egy harcos alkat voltam. Nekem nem járt a jólét, sem a fényűzés, így lázadtam a sorsom ellen. Többre voltam hivatott holmi déli, egyházi lánykánál, akinek a szülei a jómódot elutasítva a szegénységet választották, és a segítségnyújtást a rászorulóknak. Önző személyiség vált belőlem, nem érdekelt másnak a nyomora, és nem adtam volna az utolsó garasomat sem oda, ha ezzel életeket menthetek. Nagyratörő vágyak örvényében kerültem New Yorkba, szenvedtem évekig, hogy feljebb jussak, és nem voltam rest a testemet is áruba bocsájtani, amíg nem találkoztam Shane Harperrel. A férfi megmutatta, hogy milyen szeretni, milyen az, ha nem kell aggódni a rezsik, és a kiadások miatt, de még ez sem bizonyult elegendőnek. A hatalommal járó előnyökre pályáztam, nem értem be a jóléttel, most már az is kellett, hogy felismerjenek az utcán, tudják, hogy ki vagyok. Nem kaptam meg a vőlegényem oldalán, így kihasználva őt, leléptem Párizsba. Dexter volt talán az első olyan ember, akit nem a pénzért akartam, hanem a jelleme miatt. Szerelmes voltam, a manipulatív viselkedése elragadott, előttem döntött kardjába másokat, csodáltam…aztán ez lett az én vesztem is. Huszonnyolc évesen a saját márkám megalkotásának küszöbén állok, de nem fogom elérni az álmaimat. Nem lehetek az a nő, akivé válni szerettem volna. Karma…annak nevezik, ha azt kapod vissza, amit te adtál. Fiatalon, és életem delelőjén fogok meghalni.

Shane szavai bennem nem érik el a kellő hatást, küzdjek…én eddig azt tettem. Betörtem a lakásába, felkerestem a magánbirtokán, de nem hallgatott meg. Talán már soha nem lesz esélyünk rá, hogy leüljünk beszélgetni. A vizsgálatok alatt a fejem már kusza, nem érzékelem a történések időbeli sorrendjét, és egy idő után elfárad a testem. Az agyam még éber, de a tüdőm nem bírja, és összeomlok. A sötétség kellemes, nem félelmet keltő, amolyan átmeneti hely, ahol az ember gondolkodhat. Egy kislány szalad el mellettem, éppoly színű a haja, mint nekem, és ekkor ismerem fel a gyerekkori énemet. A református templom kertjében szaladgálok önfeledten, miközben anya a süti vásárra pakol elő, apa meg a misére szánt beszédjét gyakorolja. Általános tevékenység az Evans családban, hogy mások érdekeivel foglalkozzunk. Elpillantok a szemközti úttesten áthaladó lányra. Sophia Henderson kisebb nálam, de sokkal népszerűbb is. Az apukája egy menő cégvezető, az anyukája otthon van, és a legmodernebb ajándékokat kapja meg, amire nekünk nem telik. Gyűlölöm, hogy az én megálmodott életemet éli, de anya rám szól, hogy türtőztessem az indulataimat. Nem szeretem, ha megmondják nekem, hogyan kellene viselkedni. Nem értem, hogy miért kell szembesülnöm a fiatalkori lényemmel, de kiráz a hideg.
A kép megváltozik, és ott termek a közös fészkünkben. Shane könnyezik, a levelemet olvassa, és töménytelenül iszik. Nem viselhette meg ennyire, hogy elhagytam…nem szerethetett ennyire, nem érdemeltem meg. Összegyűri a papírlapot, és dühösen a kandallóhoz vágja az üveget. Félelmetes, hogy mekkora harag gyűlik fel az emberben, ha elveszít valakit. Shane valóban szeretett? Hirtelen megváltozik minden, és felnyílnak a szemhéjaim. A kórteremben fekszem, a torkomat egy cső feszíti szét, és éppen a szőkeség áll felettem, és az értékeket nézi a monitoron.
- Charlotte…nyugodjon meg. A lélegeztető gépről nem fogjuk lekapcsolni, amíg nem elég erős a tüdeje hozzá. Most kellemetlen, de mindjárt jobb lesz. – simít végig az arcomon, és a fonendoszkóppal hallgat meg. Kásásak az emlékeim, nem tudom bemérni, hogy mi történt, de látom a doktornőn, hogy nem elégedett.
- Még mindig le van terhelve a szíve. A bal kamra…ez nem jó. – rázza meg a fejét, én meg a zöldes árnyalatú íriszeket fürkészem. Pihenni akarok, el szeretnék aludni örökre. Elpillantva szemlélődöm, aztán egy varázslathoz híven megáll az idő. Már nem számít, hogy mi fájna.
- Összeomlott a keringése… - Dr. Clemence az újraélesztő teamnek csenget, a kocsival együtt rohannak be.
- Adjanak be egy epint, én megkezdem a szívmasszázst. Szóljanak Dr. Harpernek. – az élettelen nő felé hajolva kezdi meg a mellkaspressziót, majd a deflibrillátorra mutat, hogy üssék ki.

Eközben a folyosón

Megindul a kis gyakornok, hogy megtalálja a kardiológia vezetőt, aki éppen ekkor jön ki az ügyeleti pihenőből egy barna nővel. Elpirultan, és zavartan pillant a felettesére, aki összemosolyog a másikkal.
- Dr. Harper…Dr. Clemence küldött, már magára csipogott kétszer. A hölgy, akit tüdőgyulladással hoztak be, Mrs. Green…az előbb összeomlott, és öt perce próbálják újraéleszteni, de még nem jártak sikerrel. A bal kamrában valószínűleg elzáródás lépett fel. A beteg előtte ébredt fel, de elveszítettük.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Pént. Nov. 17, 2017 1:14 am


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Ez a csaj, akinek még a nevét sem tudom, nem túl jó az ágyban, ahogy látom, kissé zavarban van. Minden esetre egynek elmegy a dolog és feszültség levezetőnek tökéletesen megfelel. Sajnos nem igazán tudok rá koncentrálni, mert fejben még mindig azon kattogok, hogy Lotte életveszélyben van. Nem akarok erre gondolni, és mivel már nem érzek iránta semmit, nem kellene ennyire törődnöm vele, de valahogy mégsem megy ki a fejemből a kép, ahogy ott fekszik tehetetlenül az ágyon.
Hamar végzünk, igazából tíz perc alatt megvagyunk a menettel. Elismerően vigyorgok rá, miután elszakadok tőle, ő pedig a tükörhöz megy, hogy megigazítsa a haját.
- Erről nem kell tudnia senkinek, oké? – köszörülöm meg a torkom, mert habár a nő nem tudja, hogy Lotte-tal mi nagyon is jól ismerjük egymást, ha eljár a szája, az biztos, hogy hallgathatom majd Charlotte-tól a hülye gondolatait. Nem szeretném, ha kitudódna, amúgy sem szép dolog egy haldokló kísérőjét megbaszni az ügyeletiben…
Megigazgatom a ruhám magamon, és aztán ha a barna is kész van, kitessékelem magam előtt a szobából. Jobbra nézek, és irtó sebességgel érkezik a gyakornok csaj, ami már eleve rosszat sejtet. A csipogót említve nyúlok a zsebembe, és szemügyre veszem, ekkor látom, hogy lemerült. Picsába.
- Valószínűleg? Mik maguk, orvosok vagy csak látogatók? A kurva életbe, Stewart, azonnal tolják az egyes műtőbe. Addig biztos jelentést kérek. – utasítom idegesen, és a hajamba túrok. Lotte asszisztense kétségbeesetten áll mellettem, én pedig futólag emelem rá a tekintetem.
- Dr. Harper, tegyen meg mindent, kérem. – fordul felém, én meg csak bólintok. Nem ígérhetek semmit, sosem teszem. Gyors, futólépésben indulok fel  a műtőbe, mert ha Lottenak ténylegesen elzáródása van, akkor nincs sok ideje hátra. A szíve leállt, és azonnal meg kell műteni. A kezeim remegnek, kezdek az idegösszeroppanás szélére csúszni, mert ez a nap tele van megpróbáltatással, és most meg a nőt kell megműtenem, akit évekkel ezelőtt feleségül akartam venni. Miféle játékot űz velem?
Villám sebességgel mosakszom be, és veszem magamra a műtős ruhát. Nem vagyok képes rá, hogy megműtsem. A folyosón hallom a zajt, ahogy sietnek a műtő felé, én pedig bemegyek a műtőbe, és ahogy beérnek, az élettelen testre nézek, majd várakozóan a szívmasszázst végző rezidensre.
- Elzáródott a bal kamra. Tele van plakkal, így valószínűleg percek kérdése és újra megtelítődik a koszorúér. Újra van szívritmus, de elég gyenge. Egy hajszálon múlt, hogy elveszítsük. – mondja, nekem pedig a fülemben dobog a szívem. A hangok felerősödnek, és Celestere nézek.
- Shane, jól vagy? –néz rám, én pedig csak bólintok. Nem vagyok jól, de helyt kell állnom, viszont elbaszni se szeretnék semmit.
- Dr. Clemence?! Azonnal mosakodjon be. Maga végzi a bypasst. Én asszisztálok. – A gyakornokok szeme elkerekedik, mert nagyon jól tudják, hogy én nem szoktam csak úgy műtétet átadni senkinek. Most viszont bárhogy is nézzük, elkerülhetetlen, mert nem vagyok a helyzet magaslatán. És őszintén megvallva, amúgy sem szeretném megműteni Lotte-ot. Ha meghal, az én lelkemen szárad, és nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel utána.
- Mi? Eddig csak asszisztáltam ilyen műtétnél. – meghátrál kicsit, én pedig kifelé intek a fejemmel.
- Akkor itt az ideje, hogy elkezdje. Azonnal mosakodjon be, siessen, mert nincs időnk! – Felhúzom a gumikesztyűt és az altató orvos felé nézek, aki már csinálja is a dolgát. Kell még a szervezetébe egy kis adag, hogy ne ébredjen meg. A gyakornokokra emelem a tekintetem.  
- Egy maradhat bent, ne kelljen döntenem. – morgom az orrom alatt, és némi összeszólalkozás után csak az egyik lány marad bent. Bassza meg, meg is halhatott volna, ha nem jövök ki épp akkor az ügyeletiből. Mindig a farkam után kell menni, hogy rohadna meg.
Celeste kissé ijedten jön vissza a műtőbe, felhúzza a gumikesztyűt, és biztatóan nézek rá.
- Ne kelljen csalódnom. Menni fog, csak ne fossál be. – mondom neki halkan, ő pedig bólint. Tudom, hogy megtudja csinálni, csak mivel az első szólóműtétje ezen területen, én is be lennék parázva kicsit.
- Dr. Clemence?! Kész van? Megállítjuk a szívet vagy sem? – nézek rá kérdőn, mert az ő döntése, de valahogy jobban örülnék neki, ha a második opciót választaná. Nem kockáztatnék, hogy újra leállítsuk a szervet.
- Nem, csak vértelenné teszem a koszorúeret, és áthidaló eret varrok fel. – mondja, és bíztatólag néz rám. Felpillantok a maszk felől, és bólintok. Eddig jó. Csak így tovább, és nem lesz gond. A szívem a torkomban dobog, és iszonyat ideges vagyok.
- Szikét. – mondja, és mély levegőt veszek, ahogy kimondja a szót. A monitort figyelem, a pulzusa gyenge, de stabil. Clemence határozott mozdulattal vág a mellkasába, és nyitja fel a területet.
- Jó, nyugalom, csak így tovább. Minden rendben lesz. Ügyes. – nyugtatom, mert látszólag ideges, de a kezében tartja a dolgokat. Ügyesen vérteleníti a koszorúeret, és látszik, egy milliméter híján el van záródva az egész. Nem telik bele pár pillanat, és a szíve rángani kezd.
- Fibrillál. – jegyzem meg idegesen, és morgok a maszk alatt. A kurva élet bassza meg, hazamegyek mindjárt! Nem hiszem ezt el már komolyan mondom. Ilyen nincs, esküszöm. Miért nem mehet simán az egész?
- Engedj oda. – mondom, és kissé arrébb tessékelem a segédem, majd a jobb kezemmel határozott mozdulattal nyúlok be Lotte szívéhez, és kezdem el masszírozni azt. A pulzusa lelassul és a görbe kisimul. – Gyerünk már, bassza meg. Gyerünk! – A monitorra szegezem a tekintetem, mire beletelik néhány másodpercbe, hogy leáll a remegés, és a pulzus szép lassan helyreáll.
- Szinusz ritmus helyreállt. – jegyzem meg kifújva a levegőt. Rendesen levagyok izzadva, és nem érzem jól magam, a picsába is. Nem vagy egyszerű eset, Lotte.



avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Pént. Nov. 17, 2017 3:03 am

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Én féltem a legjobban a haláltól, az ismeretlen utazástól, ahonnan nincs visszatérés, mert akik mesélhetnének róla, már egy másik helyen nyugodnak. Bevallom, hogy másra számítottam, de irreális a testen kívüli élmény. A testemhez vagyok kötve, és mégsem érzem azt az erős köteléket, mint előtte. A szőkeség izzadtan próbálja feléleszteni a halott szervemet, de nem jár sikerrel, most el kellene mosolyodnom, de csak összepréselem az ajkaimat, és sodródom az árral. Zöld ruhás team ölel körbe, egy utasítás, és megannyi ember működik össze, hogy ebből kihozzanak. Vajon sejti Shane, hogy látom, és közben, ha tegyük fel, nem szeretek fogadni, de ha mégis elvégzi a műtétet, amit kétlek, akkor visszatérhetek? A remény parányi szikrája lobban fel bennem, és tudom, hogy az életösztönöm nagy, de ez már nem az a hely, ahol én diktálok. A semmiből tűnik fel az azúrkék színű kardioisten, és sorban állnak a kegyeiért. Az operáció végkimenetele az exemtől függ, aki ideges. A homlokát ráncolja, a száját már véresre harapta. Bizonytalan, és nem tudok segíteni. Shane, hát nem te vagy a legjobb? Miért szaladtam a lakásodra, miért könyörögtem volna, ha nem téged akartalak volna most itt látni? Bízom benne…ennyi év elteltével is megvan az a kapocs az irányomból, hogy az életemet a kezébe helyezzem. A kijelentése váratlan, de valahogyan elkerülhetetlen is. A szöszi doktornő ledöbben, a csapat leszűkül hat főre, és másodperceken belül önmagamat látom kiterítve, csövekkel ellátva. Bizarr ennyire kiszolgáltatottan feküdni, meztelenül…miközben tudom, hogy senki sem törődik a kinézetemmel. A melleim még mindig jók, elmosolyodom, hiszen Shane egyik kedvenc játékszere. Az örvénytől émelygek, de a gondolataim már máshol járnak. Imádtuk a kínait, ha lusták voltunk főzni, akkor a szomszédos étteremből rendeltünk…a szerencsesüti, így kérte meg a kezemet is. Emlékszem…esett az eső, és le voltam törve, honvágyat éreztem, hogy bevalljam, honnan is származom. Nem értettem, de úgy tűnt, hogy Shane ráérzett, így hamarabb jött el a munkahelyéről, hogy velem vacsorázzon. Ültünk a kanapén, és széttörtem a kis finomságot, amikor az ölembe pottyant a gyémántgyűrű. Megsemmisülten pillantottam a nadrágomra, aztán pedig a kék szempárba. Nem kérdezett semmit, elvettem a kis cetlit, amin ez állt: Leszel a feleségem Charlotte Evans? Könny szökik a szemembe, a mellkasomat bordákkal feszítik szét, ott dobog a négyüregű szervem, és ekkor az egyik felét elkülönítik. Nem értem az orvosi szakszavakat, de a lábamnál is matatnak, és egy érsebész a szöszi mellett felvezeti az eremet, de hiba csúszik a gépezetbe. Nem tudom, hogy ez mennyire jó….ajaj, nem szeretek forogni. Meghalok…..én nem akarom. Beszélni akarok Shane-nel, nem váltam el, nem volt még elég időm. A szívmasszázs pillanatában fél másodperccel később közvetlenül az arcom felett lebegek. Shane masszírozza a porhüvelyem motorját. Kérlel, maradásra bír, és megtörténik a csoda. Elsírom magam, és hálát adok, hogy ő tőle kaptam meg a második esélyt.
- Az értékek javulnak, Dr. Harper. – a műtős nővér tájékoztatja őket, az aneszteziológus pedig ellenőrzi az altatás fázisát. A neheze még hátravan, és Celeste szintúgy rosszul érzi magát, de amint a pillantása találkozik a felettesével, egyértelmű, hogy neki kell folytatnia a beavatkozást.
- Az alsó lábszárból csatlakoztatom a verőeret, kérem Dr. Remington, segítsen. – az érsebésszel együtt kapcsolják össze az elszűkült eret, és irányítják az aortához. A szívmotor csöveit eltávolítják, és elindítják a vér alvadását. A művelet majdnem hat órán tart, a testüreg bezárása előtt az elvezető csöveket ellenőrzik, és visszazárják a mellkast. A műtét végén ellépnek a betegtől, akit már tolnak is felfelé az intenzív osztályra.
- Én..ez…megcsináltuk. – egyszerűen képtelen elhinni, de megtették. A mosakodás után elhívja kávézni a főnökét. Már jócskán felkelt a nap, mire Charlotte Green a megannyi csővel együtt, de túlélte az éjszakát.


Reggel tíz óra, vizit:

Az intenzíves nővérke ellenőrzi a műtéti sebeket, és cseréli a kötést, aztán az infúzión át a kiírt mennyiségű véralvadásgátlót adja be, mikor bejön a kissé nyúzott kinézetű doktor úr, és a vezető rezidens.
- Dr. Harper az értékek javulnak, az altatásból még nem ébredt fel a beteg. A szinuszritmus normális, a vérnyomás viszont még mindig alacsony. – közli a tényeket, aztán egyedül hagyja a két kollégát.
- Meghallgatod? – érdeklődik Celeste, és a fűtőtestnek nekidőlve néz végig a mentorán.
- Ismered…ezért nem műtötted meg. Nem fogok kérdezni, de így van. – jelenti ki, aztán lehorgasztja a fejét. Nem pofátlankodik oda, simán átengedi a dolgot, mert tudja, hogy több ilyen lehetősége úgysem lesz. Felnéz Shane-re.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szomb. Nov. 18, 2017 12:06 am


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
A műtét több órán át tart, Celeste pedig tökéletesen végzi a dolgát. Jó orvos lesz belőle, nem is kérdés. Mindig orvosként tekintettem rá, még megismerkedésünk elején próbáltam befűzni, de hamar kiderült, hogy férje és gyereke van, és amúgy sem az az elcsábítható fajta. Így végül úgy döntöttem, hogy jobb, ha a kapcsolatunk megmarad teljes értékű munkakapcsolatnak, és nem is fárasztom tovább. Persze néha el-elsütök egy viccet nála, de veszi a poént hála az égnek.  
A monitoron a szívverés egyenletessé válik, és kezdek én is lenyugodni, már amennyire lehet ebben a helyzetben. Nem akartam, hogy valaha is így lássam Lotte-ot, bármennyire is taccsra tette az életemet anno. Annyira azért én sem vagyok egy nagy paraszt, hogy ilyet kívánjak neki. Bármennyire hihetetlen is...  
Egyik lábamról állok át a másikra, kezdek mára kicsit besokallni, és már semmi másra nem vágyom, minthogy ledőljek az ügyeleti szobában egy fél órára. Nem kell több, de annyira szükségem lesz, hogy megtudjam várni, míg Lotte magához tér.  
Mikor dr. Clemence az utolsó öltéseket végzi a szív felületén, elismerően bólogatok, mert tudom, hogy innentől már csak tizenöt percet kell kibírnia Lotte-nak, és vége a megpróbáltatásoknak... egy időre. Sajnos a végső megoldás nem ez lesz, mert a felvarrt ér nem fogja relatíve sokáig bírni, de egy évet kihúz vele. Ezzel. Az már más kérdés, hogy sürgősen szívre lesz szüksége, mert a sajátja már nem sokáig fogja bírni a strapát.  
- Gratulálok, dr. Clemence, túl van élete első, nem egyszerű szóló bypass műtétjén. – felnézek, és a maszk alatt elismerően mosolygok rá. Fú, hát ez minden volt, csak nem egyszerű. Ha én végeztem volna, még engem is megizzaszt, sőt, még így is teljesen lefáradtam, hogy csak asszisztenciaként voltam jelen.  
- Zárja be. – mondom neki, én pedig kifelé indulok a műtőből. Leveszem magamról a műtős ruhát és a gumikesztyűt, megmosom a kezem, és magammal nézek szembe a tükörben. Nem nézek ki valami túl jól, látszik rajtam, hogy megviselt az egész. Én ezt biztos nem csinálom még egyszer végig. Egy a baj, Lotte orvosa kimúlt, és erről még nem is tud. Igencsak ki lesz akadva, amikor majd közlöm vele a helyzetet.

Kicserélem a csipogómban az elemet, és tíz percen belül máris az ügyeleti ágyán fekszem, és a plafont bámulom. Kezeimet összekulcsolom a testem előtt, és a két hüvelykujjam egymás körül forog. Lehunyom a szemem, de szünet nélkül látom magam előtt, ahogy Lotte élettelenül fekszik az ágyon. Még mindig nem akarom elhinni, hogy ez velem történik. Hihetetlen az egész, és a történtek olyan sebeket tépnek fel, amit már rég eltemettem magamban, és nem akartam, hogy valaha is újra meg kelljen velük küzdenem...  

A telefonom ébresztőórája riaszt fel, és az órára tekintek. Nem aludtam többet egy óránál, de annyit jelentett, mintha legalább négyet pihentem volna. Iszonyatosan rám fért. Felülök az ágyon, és miután kicsit rendbe szedtem magam, kifelé indulok a folyosón. Mélyet sóhajtok, és a szembe jövő gyakornokra pillantok.  
- Minden rendben a betegünkkel Dr. Stewart? – érdeklődöm kissé óvatosan, bár ha baj lenne, azt már jelezték volna. Remélhetőleg. Már semmiben sem vagyok biztos a tegnapi után.  
- Igen Dr. Harper, stabil. – A kijelentésre kicsit megnyugszom, de tudom, hogy készenlétben kell állnom, mert bármit eltudok képzelni azok után, amit Lotz szervezete a műtőben művelt. Bólintok, aztán tovább is állok, mikor Celeste csatlakozik hozzám a folyosón. Vélhetőleg mindketten Charlotte kórtermébe tartunk.  
- Kipihented magad? – kérdezi, én pedig halkan nevetek fel a felvetésen.  
- Tudtam volna még aludni egy fél napot. – mondom, majd befordulok a kórterembe. Összefonom a karjaim magam előtt, és a szívmonitorra nézek. Bólintok, és Lotte felé igyekszem, hogy meghallgathassam. A fonendoszkópot a mellkasára helyezem, miután arrébb húztam róla az anyagot, és alaposan végigtapogatom az elvárt helyeken. Közben hallgatom, ahogy Celeste kifejti a teóriáját, ami teljesen igaz, de nem szólok semmit. Ráhagyom, ebből tudni fogja, hogy igaza van, de egyébként sem tartozik rá.  
- Nem volt újraélesztendő, Shane, te mégis ragaszkodtál hozzá, mikor leállt a szíve. Kétszer is. – Tekintete engem fürkész, én pedig kiegyenesedem, mikor végeztem Lotte vizsgálatával.  
- Nincs hozzá közöd Celeste, hogy miért döntöttem így. Lehet, hogy ismerem, de nem akart volna meghalni, csak nem volt ideje beikszelnie azt a szart, mert rosszul volt. – mondom neki kissé arrogánsan. Nem érdemelné meg, de a vádaskodás nem tetszik nekem.  
- Akkor is, a szabály az szabály. – mondja szúrós tekintettel, és én ugyanilyen haragosan nézek rá.  
- Sosem érdekeltek a szabályok. – jegyzem meg, mikor halk nyöszörgést hallok az ágy felől. Odakapom a tekintetem, és kifújom a levegőt. Hála a jó égnek.  



avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szomb. Nov. 18, 2017 11:42 am

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Celeste becsülte a főnöke munkásságát, jobb gyakornoki helyet nem is választhatott volna, de ez az első eset, hogy érdekellentét áll fenn közte és Shane között. A beteg akarata nem vehető semmibe, ezért perelhető is lenne a szívsebész, ha kiderül, hogy a beteg nem akarta a műtétet, és az újraélesztést sem. Nagyon kényes téma ez orvos és páciens között, de mindenkivel megesik, hogy egyszer válaszút elé ér. A hat órás műtét így a hajnali órákban kiszívta az ő erejét is, és ha már Shane az alvást választja, akkor egyedül fogyasztja el a kantinban a feketét, de ez idő alatt sem rest, és kikéri az egész kórtörténetet. Charlotte Green egy különleges eset, na nem azért, mert az első szólóműtétje volt, hanem a megbecsült doktor urat meghátrálásra kényszerítette. Az első oldalakon ásítva lapoz át, de az első név láttán neki is kikerekednek a szemei. Abraham Stevens az egyik mentora volt az egyetemen, és a napokban halt meg szívinfarktusban. Az általa javallott leírások alapján a lány előrehaladott szívelégtelenségben szenved, és a betegsége öröklött, genetikailag bizonyított, bár a szüleit, és a korábbi családtagokat homály fedi. Meghaltak volna a lány szülei? Kissé felébred a hiányos adatfelállításon, de továbbolvasva egy másik név is becsatlakozik. Grace a másik friss szakorvos a kórházban, és a nő járt nála a napokban. Bokadagadás, elmaradt vizsgálatok. Összeráncolja a homlokát, és megnézi az ottani diagnózist. Elkerülhetetlen beavatkozások egész sora van felhalmozva, és a szívkoszorúér vizsgálat is fel van tüntetve. Nem csoda, ha elzáródott, és bypass műtétet kellett végrehajtani rajta. Az előre megszabott időkeret szűk, vajmi kevés esély van rá, hogy ezzel megmenthetik, de nem szállhat szembe Dr. Harperrel, vagy mégis? Csendben kortyolgatja el a maradékot, és visszasétál a pulthoz, hogy leadja a papírokat.
- Felébredt már? – érdeklődik az intenzívestől, de a válasz nemleges, így úgy dönt, hogy benéz hozzá, de pont akkor akad össze Shane-nel is. A nyers, ámbár vicces oldala megmosolyogtatja, és némi párbeszéd után mennek be a kórterembe, ahol éppen cserélik az infúziót. A fűtőtesthez sétál, és nekitámaszkodva adja meg az elsőbbséget a férfinak, hogy meghallgassa a kezük munkáját. A percek elteltével a fonendoszkópos vizsgálat véget ér, és szóvá teszi az elkerülhetetlent. A levegőben érezni a feszültséget, de a beteg éledezése szakítja félbe az utolsó mondatát, így halkan fejti ki a véleményét.
- A szabályok miatt maradunk emberek Shane. Nem játszhatod ki, mert nem vagy isten. Ezzel időt nyertél neki, de nem életet. Az állapota romlik, és a figyelmedbe ajánlom a kórlapját is. Örökletes, új szív nélkül is hónapjai vannak hátra. Javíthatod az életminőségét, de a halál elkerülhetetlen lesz számára. Talán mégsem ártana, ha felhívnád az egyik hozzátartozóját, mert én már beszéltem az asszisztensével, de neki sem adhattam teljes felvilágosítást, az a te feladatköröd, amíg a kardiológia vezetője vagy. Grace találkozott vele a napokban, vizesedik, és nem szedi az egyik gyógyszerét sem. Orvos nélkül pedig…esélye sincs. A lista Shane, kifut az időből. – pillant rá jelentőségteljesen aztán magára hagyná, de előtte még visszafordul.
- Ha elfogadsz egy jó tanácsot, nem most fogod ostromolni. Tüdőgyulladással napokig az intenzíven marad, és jelenleg egy cső feszíti szét a torkát, a mellkasát meg nemrég terpesztettük szét. A fájdalom elviselhetetlen lesz számára, ha már kímélni akarod…tudod, mit kell tenned. – fürkészően méri végig a férfit utoljára, és egyedül hagyja. Altatni kell a beteget, hogy ne szenvedjen, ez a leghumánosabb.

A külvilág darabkái egy térré alakulnak át, és nem jutok szóhoz. Mi az isten nyila történt? Homályosan látok, nem bírok egyedül lélegezni, és ösztönösen nyelnék, de valami elzárja a garatomat. Ijedten tekintek fel Shane-re, mert neki kell lennie. Nyugtalan leszek, és akkor elönt a földi pokol. A mellkasomat felperzselik, és a két mellem között érzem, hogy valaki turkál bennem. Üvölteni akarok, könnyek égetik a szemeimet, és a megváltást várom a fölöttem állótól. Kórház. Szenvedés. Meg akarok halni.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szomb. Nov. 18, 2017 9:33 pm


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Celeste jó orvos, de egyáltalán nem szeretem, amikor valaki okoskodik. Még akkor sem, ha valahol mélyen tudom, hogy nagyon is igaza van...
- Tisztában vagyok vele, hogy nem fogja túlélni, ha nem kap új szívet. Nem vagyok az orvosa. Még akkor sem, ha az imént az én felügyeletem alatt lett megműtve, és abban a kórházban, ahol én vagyok a kardiológia főorvosa. – vágok vissza, és még a végén nekem lesz bűntudatom, amiért nem voltam hajlandó megírni azt a kurva másodvéleményt. Gracehez küldtem, mert tudom, hogy ő jó orvos, és pikkpakk megadja majd neki. Minden tényt figyelembe véve jobban járt, hogy nem én kezeltem már az elejétől, és ezek után sem én fogom. Nem tudok rá úgy nézni, mint egy átlagos betegre.

- Nem tudom Celeste, kinek kellene szólni, mert a férjével éppen válófélben van, ha jól tudom. Az szülei meghaltak. Fingom sincs, kije van, de majd megkérdezem még egyszer, nyomatékosabban az asszisztensét, hogy kivel tartja a kapcsolatot. Én nem ismerem, nem tudom, hogy kivel milyen kapcsolatot ápol. Végső esetben felhívom a férjét... – Az ajkam egy vonallá préselődik, mert nagyon nem füllik a fogam hozzá, hogy nekem kelljen közölnöm azzal a szemétládával, aki megcsalta, hogy haldoklik. Nem tudom ki az ember, de nem is akarom megismerni. Kurvára nem vagyok rá kíváncsi, és a másik gond meg az, hogy majdnem száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Lotte sem akarja, hogy szóljak neki, de mint Celeste is mondta, a szabály az szabály.
- Nem szedi a gyógyszereit? – összeráncolom a homlokom, és felkapom a fejem. Mi a faszról beszél? Mi az, hogy nem szedi a gyógyszereit? Ha tehetném, most azonnal kinyírnám itt az ágyon fekve ebben a tudatban. Tényleg összezavar, nem tudom, mit akar... Meghalni vagy túlélni ezt a kibaszott szívelégtelenséget? Ha túlélni, akkor megkell mondjam, nem túl jól csinálja, mert iszonyat szar irányban halad.
Mikor Lotte megmoccan, odakapom a fejem. Altatni kellene, de legszívesebben lecseszném, amíg a tudatánál van mindenért. Hogy nem szedi a gyógyszereket és azért, mert az utolsó pillanatban, félholtan kell beesni a kórház ajtaján. Dühös vagyok a helyzetre és rá is. 

- Lotte?! Figyelj rám, minden rendben lesz. Visszaaltatlak, mert különben iszonyat szarul fogod érezni magad, és felemészt a fájdalom. Bízz bennem, minden rendben lesz, jó? Csak kérlek, ne add fel. – Odalépek hozzá, miután Celeste kiment a kórteremből. Borzalmasan néz ki, de ez normális egy ilyen nehéz műtét után. Most már csak annyi dolga van, hogy felépüljön ebből, aztán nézhetjük tovább, hogy mi a következő.
- Ne próbálj beszélni, kérlek. Hunyd le a szemed, és gondolj valami szépre. – suttogom, és gyorshatású altatót szívok fel az injekcióstűbe. Sóhajtok, és a bal karja alá nyúlok.
- Jól van. Nyugalom. – mondom, miközben belemélyesztem a tűt a vénájába és belenyomom az altatót. Miután az erei elnyelték az összes anyagot, fölé hajolok, és kisimítom a haját az arcából. 

- Hé. Ne félj, amíg engem látsz. – mosolyodok el kicsit, de ez a mosoly inkább a keserűségé. Most az a lényeg, hogy megnyugtassam, bár tudom, hogy nem lehet egyszerű ilyen helyzetben annak maradni. Meg kell mondjam őszintén, szar így látni. Valószínűleg – bár nem vagyok egészen biztos benne, de talán, ha van egy kis szív benne -, neki is ugyanolyan szarul esett volna, ha látta volna azt, hogy néztem ki, miután elment. Nemhogy elment, annyit se mondott, hogy baszd meg anyád, vagy hasonló szépek, így még annál is rosszabb volt az egész. Halvány lila gőzöm sem volt, mi volt az oka annak, hogy lelépett, egészen addig, amíg most vissza nem jött és mondta el. Bár, nem tudom, hogy nem hazudott-e... Mert ha az embernek olyan problémái vannak, hogy fél attól, hogy nem tud kiteljesedni, vagy bármi hasonló, azt azért csak közlöm a vőlegényemmel, nem? Áh, faszom sem érti, hogy gondolkodnak a nők!?
Nem telik bele egy perc, és az altató hatni kezd, Lotte hamar nagyokat pislant, és aztán elnyomja az álom. Rögtön hátra lépek, még egy utolsó pillantást vetek a szívmonitorra, és kifelé indulok a kórteremből.
- Stewart?! Egy óra múlva vigyék el egy MRI vizsgálatra, hogy az agyával minden rendben van-e. A szívleállás miatt sérülhetett. – mondom a gyakornoknak, és arrébb oldalgok. Egy óra múlva lejár a műszakom, de nem vagyok biztos benne, hogy hazamegyek. Pedig kéne, de nem akarom itt hagyni Lotte-ot másra. Nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel, ha azalatt történne valami, amíg nem vagyok itt.




avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Vas. Nov. 19, 2017 8:15 pm

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Fura az ágyon ülve a semmibe bámulni, pontosabban a fekvőhelyem van olyan pozícióba téve, hogy ne legyek teljesen vízszintesben. A mellkasomra tappancsok darabjai vannak ráaggatva, három, illetve négy zsinór vezet a szívmonitorhoz, és az oxigéncsőhöz, ami az orrom alatt fut el. A véroxigénszintemet a mutatóujjamra csippentett mandzsettával mérik, és ezeket is csak azért tudom, mert Amanda tájékoztatott róla. Tegnap délután szállították át az intenzív osztályról a kardiológiai szárnyra, mondván már sokkal jobbak az értékeim, és fel is ébresztettek az altatásból. Állandóan kómás vagyok, úgy fogalmaznám meg ezt az állapotot, mint egyfajta transzt, itt vagyok, csak a testem működik külön az elmémtől. A mozgalmas napok enyhe kifejezés lenne arra, ami a hátam mögött állt. Péntek óta kiestek a percek, sőt az órák is, és arra térek magamhoz, hogy lefelé tolnak, egy bájos nővérke ad felvilágosítást arról, hogy az osztályvezető kéretett át, de ne aggódjak, mert mindent kézben tartanak. Megannyi hullámban érkeztek az érzéseim, kezdve a félelemmel, a lemondással, és az aggodalommal. Shane két napja nem dolgozik, egy másik orvos jött be, hogy elmondja átestem egy bypass műtéten, újra is kellett éleszteni, de ha minden jól megy, és nem lesz hőemelkedésem, vagy a szívműködésem nem lesz rendellenes, akkor vasárnap hazaengednek. Négy napig kellene még ebben a nyamvadt teremben feküdnöm, ahol egy másik szobatársam is van. Elly huszonhathetes terhes, és szívbeteg, emiatt megfigyelés alatt tartják. Egy ismerős arcot kerestem, de idegen volt a környezet, az orvosok, és az ápolók is. Amanda türelmesen válaszolgatott a kérdéseimre, nem hallgatott el semmit, sőt még azt is elintézte, hogy Amber bejöhessen hozzám egy rövid időre. Az asszisztensem egy nagy csokor virággal, meg egy ajándékcsomaggal kedveskedett Victoria és Bobby nevében is, ami meglepett, de a túlzott kedvessége jobban idegesített a fiatal lány felől. Elmesélte, hogy ő vigyázott Bellára a rosszullétem után, ő beszélt Shane-nel (haha, neki sikerült, miközben én valahol az éterben lehettem, mert az tuti, hogy nem voltam jelen), aztán kitakarította a lakásomat, és nem utolsó sorban telefonált Dexternek. Mindenre számítottam, de arra nem, hogy a békülési kísérlet után reagál a betegségemre. A kis ékszeres doboz másról árulkodott, és benne lévő gyémántkarkötő is, meg a kutyafuttában írt üzenet is.

„Hallottam a rosszullétedről, és sajnálom, hogy nem lehetek ott, de Párizsban vagyok. A kórházi számládat rendeztem. Kérlek, gondold meg…én is hibázhatok. Dex”

A csillogással, évekkel ezelőtt le tudott volna venni a lábamról, de most kételkedtem a jó szándékában. Dexter Greenről beszélünk, aki undorodik a haláltól, és neki kedvezne, ha én elpatkolnék. A tömör utálat jegyében pakoltattam el a nővérrel a halmazokat, de a kis csoda kint maradt az éjjeli szekrényemen. Hajnalban már voltak nálunk, akkor a lázamat mérték meg, és nem jó hírrel szolgált az ápoló. A lázlapomra ráfirkantotta, és megjegyezte, hogy valószínűleg szívultrahangra fognak vinni, de ez még függ az osztályvezetőtől is, aki két nap hirtelen szabadság után ma jön először dolgozni. Amanda legalább másfajta hírekkel érkezett be hét óra magasságában, és elmesélte, hogy nemsokára meglátogat egy gyógytornász, nehogy felfekvésem legyen az operáció után. Elly és én is extra reggelit kaptunk, de a sok gyógyszertől étvágytalan voltam, sőt nem díjaztam, hogy rajtam kísérleteznek a sótlan péksütemények esetében. Alig ettem két falatot, és a kedvenc nővérkénk tájékoztatott, ha így haladok, akkor csak meghosszabbítom az ittlétemet. A kilenc óra jelentette a kardiológián a nagy vizit időpontját, mikor kicsik és nagyok útra kelnek, hogy ellenőrizzék a betegeket a nagyok társaságában. A folyosón már hallani, hogy izgatottság van, a termünk előtt a gyakornokok zizegnek, mire befut a vezető rezidens is, és a nyomában Shane Harper. A tekintetem azonnal rávetül, a párnámnak nyomom neki a fejemet, és feljebb húzom a takarót, de felesleges, mert úgyis ide fog jönni. Ellyhez lép a kis csapat először, így van időm megfigyelni a többi tagot is.
- Dr. Stewart mesélje el, hogy mi történt Mrs. Duponttal az elmúlt éjszaka. – a szőkeséget felismerem, ő lenne az a C betűs doktornő, aki széles körben ecsetelte a gyógyszereim listáját, de estére bealudtam mellékhatásként a rengeteg narkotikumtól. Most sem vagyok toppon, és a felét nem értem annak, amit zagyválnak. Dögkeselyűk módjára kapkodnak a páciensek után.
- NSD szerint a magzati szívhang erőteljes, de Mrs. Dupontnak éjszaka kék volt a vizelete. – ez még nekem is új információ, de amint felülnék, egy sas szeme pillant rám. Kiráz a hideg Shane azúrkék íriszeitől, ahogyan egy rossz gyermeket csíntevésen ér. Nem mozdulok, vettem az adást, hogy ne változtassak testhelyzetet, de a takaró nyomja a fenekemet. A végén egy kisebb vita alakul ki, de hamar végeznek, és átjönnek az én ágyam felé. Hirtelen egy kisebb méretű csótánynak érzem magam, a két vezető, meg a sok kis majom bűvkörében.
- Lawrence ismertesse Mrs. Green kórtörténetét. – feszélyezve érzem magam, és direkt kerülöm Shane átható pillantását.
- Mrs. Green pénteken került be hozzánk kétoldali pneumoniával, és ennek szövődményeként becsatlakozott a szívkoszorúér elzáródás is. Az újraélesztés után átesett egy bypass műtéten. Két napig altatták, és lélegeztető gépre kapcsolták a bal oldali kamrafibrilláció miatt, és a tüdeje erősödésének céljából. Tegnap délután felébresztették, és áthozták az osztályra. Az éjszaka láztalan volt, de hajnalban hőemelkedése lett. Az ügyeletes vizsgálat alatt a bal tüdőlebenyben még mindig hallottak pangást, vélhetőleg a folyadék még nem ürült ki teljesen. – a kis medika büszkén dülleszti ki a mellkasát, mikor rászól a szöszi.
- Nem felejtett el valamit? Dr. Harper a műtét óta állandóan alacsony a betegünk vérnyomása. A 100-as értéket el sem éri. Javallott lenne egy szívultrahang, és egy újabb csapolás. – kissé frusztrál, hogy úgy beszélnek rólam, mintha itt sem lennék.
- Haza akarok menni Shane. – a tekintetem most a főnökükre vándorol. Kiszolgáltatott vagyok, és elveszett, de ahhoz nem fogok hozzájárulni, hogy nap, mint nap szurkáljanak. A mellkasom így is fáj, a varratok maguktól fognak felszívódni, de éget, és húzódik. Unom a fekvést, de egyedül meg sem próbálhatok felállni. Mindenki elhallgat, amiért a keresztnevén szólítom a kardiológia istenét.
- Ha nincs orvosom, haza akarok menni Shane. – jelezve mélyülök el a szemében, mert ez is elért hozzám. Abraham Stevens halott, a perceim megvannak számlálva, és mielőtt feldobom a talpam, még meg kell csinálnom a parfümömet.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Hétf. Nov. 20, 2017 1:55 pm


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Lotte műtétje után úgy éreztem, jobb, ha két napra kivonom magam a forgalomból. Hogy miért? Mert kissé kikészültem a tudattól, hogy az elhatározásom, mi alapján nem fogom megműteni, és az orvosa sem leszek, egy rosszulléte alatt sutba dőlt. Mivel én voltam bent az egyetlen kardiós, aki ráért mikor behozta az asszisztense, nem volt más választásom. Nyilvánvalóan a karrierem előbbre teszem a büszkeségemnél. A probléma csak az, hogy az elmúlt két napban azt a Shane-t véltem felfedezni, aki akkor voltam, mikor meglépett. Öt üres whiskys üvegnél tovább nem is számoltam a reggeli pakolásnál, amit kidobtam. A mázlim csak az, hogy sikerült mára megemberelnem magam, és bejönni a kórházba, mert ha nem tettem volna, biztos, hogy két pillanat alatt elveszik tőlem a főorvosi rangot. Itt nem babra megy a játék. A főnök elég talpraesett a kórház igazgatását illetőleg, és nem volt egyszerű elnyernem a bizalmát az után, hogy eltűntem két hónapra Lotte eltűnése után. Most nem tehetem ezt meg újra, már csak azért sem, mert túltettem magam Charlotte Evansön, még ha nem is úgy tűnik...
- Hé, Harper! Kipihented magad? Merre jártál a két napban, talán sikerült végre meglátogatni a húgodat LA-ben? – szól utánam az egyik haver kollégám a folyosón kaján mosollyal. Hogy miért mosolyog így? Azért, mert mikor Sylvia legutóbb New Yorkban járt nálam, természetesen jól összegabalyodott Simonnal. – Remélem átadtad az üdvözletem. – int, és már iramodik is tovább. Bárcsak ez lett volna a programom. Sose jutok el Sylvihez sem, pedig már jó lenne látni őt is.
- Vagy csak újabb prédákra vadászott. – szól ki a recepciós pult mögül Sophie sértődötten, mire felvonom a szemöldököm. Inkább nem is mondok semmit, mert úgyse hinne nekem, magyarázkodnom meg amúgy sem kell, hiszen semmi nincs köztünk, csupán munkahelyi szex. Lehet, hogy most már az sem lesz, de nem érdekel, kisebb bajom is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzam.
Megcsóválom a fejem mosolyogva, és aztán indulok is tovább az öltözők felé, ahol villám sebességgel veszem át a munkahelyi öltözékem. A fejem fáj kicsit, de a reggel bevett két darab fájdalomcsillapító pirula segít kicsit, hogy jobban megküzdjek a másnapossággal. Kifordulok a folyosóra, és a pultnál gyülekező gyakornokokra és Celestere suhan a tekintetem. Nem állok meg, tudják, hogy utánam kell jönniük. Az első kórterem rögtön Lotte-é. Dr. Clemence a kezébe veszi a gyakornokokat, mert jól tudja, hogy nekem nincs annyi türelmem hozzájuk, mint neki.
- A kék vizeletet mi okozta? – teszem fel a keresztkérdést a gyakornoknak, miközben le sem veszem a szemem a mozgolódó Charlotte-ról. Nem tud megmaradni egy helyben, ez várható volt.
- Remélhetőleg csak a gyógyszer, amit kapott. – Bólintok, de nem hagyom ennyiben, mert azért a remélhetőleg még nem biztos.
- Azért készítsenek egy pár vizsgálatot még, és figyeljék, hogy változik-e a vizelet színe. – mondom, majd teljes testtel fordulok át Lotte ágya felé. Végig mérem, és megnyugtatólag veszem észre, hogy már sokkalta jobban néz ki annál, amikor utoljára láttam. Remélhetőleg most már javulni fog az állapota.
Lawrencere pillantok, áthatóan, nem bírom a kisgyereket. Főleg azért nem, mert a múltkor azt gondolta, hogy ő majd egyedül megold mindent, mire képes volt szólni, addig Lotte majdnem meghalt.
- Köszönöm Dr. Clemence. – mondom és az ajkam egy vonallá préselődik. Nem akarok tovább a kórteremben tartózkodni, nem akarok Lotte-tal beszélgetésbe elegyedni, de ahogy megfordulnék, megszólal. Ki gondolta volna, hogy nem tud csendben maradni? A nevemen szólít, és ez nem annyira tetszik, mert a beosztottjaimnak fogalma sem volt róla, hogy én ismerem, de most már tett róla, hogy elinduljanak a pletykák a kórházban.
- Dr. Clemence, kérem vigye végig a gyakornokokat, és aztán adjon nekem jelentést a többi betegről. – Bólint, én pedig Lotte felé fordulok.
- Azt hiszem, hogy itt most nem sok szavad van, Lotte. Életveszélyes állapotban vagy, és nem fogom engedni, hogy hazamenj. Főleg nem egyedül. Mit gondolsz úgy mégis, hogy majd ezt fogjuk játszani? Utolsó pillanatban beesel a kórházba, és azt várod, hogy minden alkalommal hőst játszak?! – A hangom teljesen nyugodt, még akkor is, ha legszívesebben üvölteni tudnék. Visszafogom magam, egy beteggel nem fogok ilyen állapotban kiabálni.
- Miért nem jöttél be hamarabb? Az asszisztensed szerint már órák óta rosszul néztél ki. – Kérdőn nézek rá, és magyarázatot várok. Tekintetem ezalatt az éjjeli szekrényre csúszik, ahol egy gyémántokkal teli, vélhetőleg zsír új karkötő hever. Megcsóválom a fejem. A rohadék, még azok után, hogy ott hagyta és a titkárnőjével vigasztalódott, van képe karkötőket küldözgetni neki?
- Vagy van, aki hazavár? – kérdezem oldalra döntött fejjel, és ráemelem a tekintetem. Ki tudja, talán megbocsátott neki, vagy mit tudjam én.
- Komolyra fordítva a szót, Charlotte, még bent kell maradnod megfigyelésen pár napot. Nem érdekel semmiféle kifogás, ezt most mint az orvos... egy orvos mondom neked. – mondom, mert majdnem kicsúszik a számon az orvosod szó. Nem akarok az orvosa lenni, bár ezek után már lehet, hogy muszáj lesz elvállalnom, ha akarom, ha nem.
- Intézünk neked egy jó orvost, ne aggódj. Még ma intézkedem. – mondom megnyugtatóan, bár még nekem sincs fogalmam róla, hogy kinek fogom átadni. Az összes kardiológus ki sem lát a munkából körülbelül, nem valószínű, hogy bárki is tárt karokkal fogadná most. Nekem sem hiányzik még egy beteg, de azért azt sem fogom hagyni, hogy meghaljon...




avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Hétf. Nov. 20, 2017 11:05 pm

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Elly rendes lány, fiatalabb nálam, de mindennél jobban akarja azt a babát, erről tegnap este számolt be, mielőtt bealudtam volna. A körülötte lebzselőkkel sem foglalkozik, amolyan természetesen fogadja, hogy beteg, és a felette állók azért vannak jelen, hogy segítsenek. Irigylem őt a viselkedése miatt, nem vagyok könnyű helyzetben, de több tiszteletet mutathatnék azok felé, akik ellátnak, és a gondomat viselik. Behunyom a szememet, irritál, hogy Shane engem bámul, aztán meg keresztkérdéseket tesz fel a másik ágyon fekvővel kapcsolatban. Nem várom el, hogy különleges bánásmódban részesítsenek, nem érdemlem meg, tudom én, mert meggondolatlan vagyok, végtelenül rossz természettel megáldva, de mégis bosszant, hogy tudatlanként kezelnek. A következő beteg én vagyok, aki górcső alá kerül, és a kis csapat az ágya köré telepszik. A fejemre is aggathatják, hogy kísérleti patkány, aki él és hal a rivaldafényért. Kicsit lüktet a fejem, amikor a vezető rezidens felszólítja azt a gyakornokot, aki ellátott a kórteremben, és majdnem a vesztemet okozta. Mit tudok én az itteni rendszerről, hogy a balesetes fontosabb, mint egy szívbeteg? Várnom kellett, leültem, és kitöltöttem a papírokat. A kardiológusom általi szabályok kereszttüzében éltem a hétköznapjaimat, de néhány hét alatt nem jutottam el odáig, hogy felkészüljek el ágyhoz szegezett állapothoz. Eleinte még csodálkoztak is, hogy milyen jól viselem a terheket, aztán jött a szívmegállás, a megfázás. Gyenge voltam vasárnap reggel, Shane elment, és megbánta az éjszakát. Eltökéltem, hogy nem fogom keresni, nem leszek a könyörgő ex, aki a nyakára jár. Értettem elsőre is a szép szóból, leüvöltötte a fejemet, és tudtam, hogy nem fogom megkérni a továbbiakra. Felkerestem az általa javasolt doktornőt, de időt kért, nem vállalt el egyből. Mélyeket lélegzek, miközben a kórképet festik le, és a kedves doktor úr le akar lépni, de a felszólalásom megállásra készteti. Elhatározom, hogy kizárom a körülöttünk lévőket, és neki címzem a kérésemet, különben levegőnek nézne. Nem vagyok a betege, ergo nem rendelkezhet felettem. A részéről etikus, hogy továbbküldi a többieket a vizitre, de azzal nem számol, hogy egy kismama is van a körünkben, aki elég szemfüles hallgatózás terén.
- Tessék Shane?! – hajolok előre, és a fülemhez teszem a kezemet, de még most sem hiszem el, amit kimondott.
- Ki várta el tőled, hogy hőst játssz? Ha tudom, hogy te vagy ügyeletben, vagy ha magamnál lettem volna, akkor elkerülöm ezt a kórházat. Nem kell az alamizsnád, sem hogy az orromra olvasd, hogy koslatok utánad. Mikor nősz már fel, de komolyan. – gyűröm össze a takaróm szélét, és eltekintek oldalra. Elly sokatmondóan pillant rám, majd zavartan néz az orvosra.
- Én…kimegyek a mosdóba, meg le a büfébe… - elpirultan bújik bele a papucsába, és oson ki az ajtón, amit ránk is zár a biztonság kedvéért.
- Látod mit tettél…elüldözted a betegedet. Mit számít, hogy mikor jöttem be? Ha öt percen múlt volna, akkor meghalok. Már minden út a halálomhoz vezet lassan. – fújom ki a levegőt, mert a nagy szóváltásunkban, ahol csak én emeltem meg a hangomat, kimerültem, és a szívmonitoron lévő értékeim is egy új görbét írtak le.
- Most is menekülsz, és ígérgetsz. – mutatok rá, aztán a türkizkék íriszeim az övébe fúrom.
- Most sem vagyok jól, nem mondtál semmit a javaslatokra, mintha itt sem lettél volna. Ahhoz meg végképp semmi közöd, hogy kitől kaptam az ajándékot, vagy ki vár haza. Én se kérdezem meg, hány nővérkével keféltél az épületben, ne adj isten még akkor is mást üldöztél, mikor szükség lett volna rád. – komorulok el, de ez csak spekuláció a részemről. Az első alkalommal is valami Lisácskát dugott meg, miközben majdnem megfulladtam a folyosón a lakása előtt. A kutyasétáltatásról már nem is merek beszélni, így megvárom, hogy a csend eloszlassa a felgyülemlett feszültséget.
- Mint egy orvos mondod nekem? De kedves vagy Shane… - nevetek fel cinikusan, és a légzésemre figyelek, de köhögni kezdek.
- Nem kell intézkedned. Adj egy telefonszámot, átkéretem magam. Nem kérek több szívességet, nem járok a nyomodban, elfelejtem az előző jelöltet is, akit adtál. Annyit intézz, hogy szállítsanak át egy másik kórházba. Egyikünknek sem tesz jót, ha egymásra vagyunk utalva. A múltban sem működött, akkor miért keserítenénk meg ezt a pár hónapot? Haldoklom, nem volt időm feldolgozni, de folyamatban van. – dőlök hátra, és remegő kezekkel húzom oldalra a maszkot, hogy abból szippanthassak. Az oxigéncső nem elegendő, és el is sápadok.
- Haza…akarok…menni…fogytán…az időm…és még nem végeztem mindennel. – lihegek két szippantás között, aztán az arcom elé tartom. Az oxigén megkönnyíti a légvételeket, de már szédülök. Gyenge vagyok, és kezdek megint fázni, mint az esőben.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Kedd Nov. 21, 2017 3:08 am


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Lotte személyisége az őrületbe kerget, és tudom, hogy nem lesz egyszerű meggyőznöm arról, hogy mi a legjobb neki, de nem lesz választása. Nem mehet haza, és kész.
- Jól van, hagyjuk a formaságokat. Mi lenne, ha kicsit eltekintenél magadról és körbenéznél? A helyzet az Lotte, hogy az elmúlt három napom körülötted forgott. Kétszer kellett újraéleszteni úgy, hogy a papírodon a „nem újraélesztendő” felirat állt. Megvétóztam, mert tudom, hogy eszed ágában sincs meghalni. Vagyis már nem vagyok benne olyan biztos. – mondom még mindig teljesen nyugodt hangon, mert nem fogom felemelni a hangom vele szemben most. Ahogy látom, eléggé felhergeli magát így is,a mi nem igazán tesz jót az állapotának.
- Annyit azért idebökhetnél, hogy kösz. Vagy hasonlók, tudod, amit az orvosoknak szoktak mondani. – mondom neki, miután kiment a szobatársa a szobából, és leülök a másik ágy szélére. Megrázom a fejem és halkan nevetek magamban. Az ujjaimmal az orrnyergem masszírozom, hogy lenyugtassam magam, mert félő, hogy pillanatokon belül összetörök valami a kórteremben idegemben.
Egy ideig szótlanul hallgatom a vádakat.
- Lotte, az isten áldjon meg, nyugodjál már meg. Nem látod, hogy saját magaddal veszekszel? – tekintek rá, és nyugodtan fonom össze a testem előtt a karjaimat.
- Egy: mielőtt a javaslatokra bármit reagálnék, csak megjegyzem, hogy még mindig nem te vagy az orvos, és nyilván nem azért nem reagáltam, mert leszarom az egészet, hanem mert a szervezeted nem úgy reagál a dolgokra, mint kéne. Majd én eldöntöm, hogy milyen beavatkozást fogunk végrehajtani, és majd közlöm veled időben, ne aggódj. Kettő: semmi közöd ahhoz, hogy kivel kefélek, és mikor. – mondom nyers egyszerűséggel, és a szívmonitorra siklik a tekintetem, ahol a pulzus jelentősen megemelkedik. Szúrós tekintettel nézek vissza a zöld íriszeibe.
- Most pedig nyugodj meg, mert ha nem teszed, kénytelen leszek benyugtatózni téged, és ezt mindenféle következmény nélkül fogom megtenni. Tudsz normális hangnemben beszélni, vagy kurvára képtelen vagy rá? – kérdezem mérgesen, de csaknem hagyja abba a vádaskodást, meg a fenyegetőzést.
- Mit fenyegetőzöl? Azt hiszed, hogy megijedek attól, hogy majd te átkéreted magad? – A legnagyobb szívességet tennéd ezzel… - Az istenért, próbáljunk meg emberként viselkedni, mert nem arról van most szó, hogy holnap mi legyen az ebéd. Az életed a tét, és szerintem mind a ketten ugyanazt akarjuk, csak elég nehéz dolgom lesz, ha folyton, minden kimondott szavamat kiforgatod. – mondom most már kicsit indulatosabban, és a reszkető Lotte-ra nézek. Fázik, és a jelentés alapján is hőemelkedése volt hajnalban. Megemelkedhetett a testhő.
- A pulzusodat rendesen helyre hoztam, ahogy látom, most már eléri a százat. A módszereimet meg ne kérdőjelezd meg. – elmosolyodom kicsit, és a tenyerem a homlokára csúsztatom. A gyanúm beigazolódik, és melegebb, mint kellene. Megnyomom a falon lévő nővérhívót, és pillanatokon belül megjelenik a főnővér az ajtóban.
- Hozzon Mrs. Greennek egy lázcsillapítót. – mondom neki ránézve, majd vissza Lotte-ra. Akaratos, mint egy öszvér, de nem tudja még, hogy kivel áll szemben.
- Nem fogsz hazamenni Lotte. Nem érdekel mit mondasz, hiába jössz a „saját felelősségre távozom” dumával, ezúttal nem fogsz érni vele semmit, mert a szakvéleményem kiüti a tiédet most. Értsd már meg, hogy ha hazamész, az estét se éred meg. – Jelentőségteljes pillantást vetek rá, és összepréselem az ajkaimat.
- Semmi nem lehet olyan halaszthatatlan. Mit kell csinálnod ami olyan sürgős? – kérdezem, és oldalra döntöm a fejem. – Majd én megcsinálom helyetted. – elmosolyodok, és kérdőn nézek rá. Ha csak a villanyszámláival van elmaradva, nem probléma, a takarítónő szívesen vállal plusz munkát, elküldöm ezt-azt megcsinálni. Ha a férjével vannak elmaradásai… na, azt inkább kihagyom, nem lenne gusztusom hozzá.
Stacey nővér egy percen belül visszatér a kért gyógyszerrel és egy pohár víz kíséretében lép Lotte ágyához.
- Vedd be, ettől majd jobb lesz. – mondom, és megvárom, míg megteszi, amire kérem, és a nővér szó nélkül kimegy a teremből.
- Azt mondtad én vagyok az egyik legjobb kardiológus, nem? Jól emlékszem? Jól hát. Akkor ne kérdőjelezd meg az előírásaimat, mert nem én fogom húzni a rövidebbet. – Meglepő, mennyire jól leplezem az idegességem, amikor belül majd felrobbanok, és legszívesebben szétvernék valamit.
- Bent maradsz még két-három napig. Elvégzünk egy ultrahangot és ha tényleg kell, lecsapoljuk még egyszer a tüdőd még ma. Ha az értékeid továbbra is jók, nem kell már sokáig bent maradnod, kivéve, ha feleslegesen felidegesíted magad. Ja, és míg el nem felejtem, ha javasolhatnám, máskor ne állj egy férfi miatt sem az esőben. – rákacsintok, bár nem vicces, de ha az együtt töltött esténkre gondolok, mosolyognom kell. Megdugtam, és utólag már nem tudunk tenni ellene, bár én nem bántam meg, mert jó volt. Lotte viszont szerintem azóta is fő a saját levében, mert úgy hagytam ott, mint egy egyéjszakás kalandot. Igazából nem is volt más… Vagyis azt hiszem.





avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Kedd Nov. 21, 2017 7:24 pm

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A kis csapat elvonulása után már korántsem barátságos a hangulat a kórteremben, és ahhoz képest, hogy hárman vagyunk, egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk a másik beteget, mert én sem fogom vissza magam, de amint elnézem Shane sem, mert fogja magát, és túllendül a formaiságokon. Az előbbi jelenettől még mindig zaklatott vagyok, csak állt ott, mint egy tudós, és azon morfondírozott magában, hogy mikor mehet el, mintha nem is számítana a véleményem semmit. Elvégre az én testem, az én életem, és az én végem is lesz, ha egyszer megáll a szívem. Az exem sem lehet ott mindig, most talán szerencsém volt, de ez nem garancia arra, hogy legközelebb időben kapok orvosi segítséget.
- Amber töltötte ki a papírt helyettem, nem voltam magamnál. Ugye azért nem kell védekeznem, mert az eszméletvesztés szélén álltam, és nem sikerült jó helyen ikszelnem? Megmentettél, igen…egyszer újraélesztettek, mikor volt a második alkalom? – szalad fel az egyik szemöldököm, de arról nem kaptam információt, hogy a kettes számú probléma mikor esett meg velem. A párnának döntöm a fejemet, most mer megszólalni Elly is, melytől zavarba jövök, és csak bocsánatkérően pillantok rá. Nem érdemelte, hogy szemtanúja legyen ennek a párbeszédnek. A beteg, aki nem akar itt lenni, és az orvos, aki nem akarja ellátni. Nem értem, hogy minek játsszuk ezt a színdarabot. Shane gyűlöl, mióta leléptem egy szó nélkül, nem bírja elviselni a jelenlétemet, és most hirtelen aggódni kezd? Összezavar a magatartásával, és a kijelentéseivel. A lakásán, és a Central parkban is kimondta, hogy nem fog ellátni, nincs azaz isten, hogy megkapjam a másodvéleményét.
- Egyes orvosok kötelességből mentenek, mások komolyan veszik, ha valaki beteg, és elhiszik, hogy nem játszana az életével. – keserűség marja a belsőmet, mert ezt a veszekedést immár sokadik alkalommal ismételjük meg, bízva a csodában, de se ő, se én nem fogjuk belátni, hogy az lenne a legjobb, ha soha a büdös életben nem találkoznánk többet. A másik ágyig hátrál, látom rajta, hogy nehezére esik itt lenni, már árkon-bokron túl lenne, ha nem szólalok meg a vizit végén, és lepasszolna egy kezdő gyakornoknak, aki még a vénákat is összekeveri. Torkig vagyok, hogy hetek óta csak azt hallgatom, hogy mit szabadna, és mit nem, de azt senki nem kérdezi meg tőlem, hogy akarom-e. Betartottam a nyamvadt szabályokat, lehet, hogy voltak kilengéseim, de ezek még nem okozhatták a vesztemet. Erős nő vagyok, de meddig kell még ezt az arcomat mutatnom a világnak?
- Magammal? Shane nem akarsz rám nézni sem… - oldalra kapom a fejemet, és kinézek az ablakon. A november elhozta a nem várt ősz árnyékos részét, és óriási cseppekben esik már megint az eső. Pont azon az estén is így esett, mikor kibújtam a bőrömből, és engedtem, hogy Shane Harper újabb strigulája legyek. A kezemmel ölelem át magam védekezően, de fázom.
- Akkor neked meg semmi közöd ahhoz, hogy kitől kapok ajándékot, vagy kitől nem. – a szívmonitor pityeg mellettem, már kivertem a pulzusszámommal a felső határt, és ez a másik ágyról felálló szívsebész exem is tudja. Perceken belül be fognak jönni a nővérek, hogy mi történt velem.
- Tudok…és nem fenyegetőzöm. Jobb lenne, ha máshol kezelnének, nehogy a terhedre legyek. – jegyzem meg úgy mellékesen, de az előbbi értékeim csak rosszabbak lesznek, és a tüdőm kárára megy a vitánk.
- Az életem a tét, valóban így van. – hallgatok el, és feljebb húznám a takarót, de odalép mellém, és a homlokomra csúsztatja a kezét. Váratlan az előbbi viselkedésünk után, hogy még hajlandó hozzám érni. A rosszullét kerülget, de csak azért, mert Dexter már öt kilométeresen távolságban lenne tőlem. A beleegyezésem nélkül intézkedik, és másodperceken belül a kérésére hozzák is nekem a lázcsillapítót. A maszkot átmenetileg
felveszem, a cső nem elegendő, de így legalább tudok normálisan lélegezni. A közelsége megrészegít, fölém tornyosul, mint egy bástya. A halaszthatatlan ügyek listáján az első helyen csak egy személy állhat. Lehúzom a maszkot, és elveszek a kékjeiben.
- Bella. A kutyámért aggódom Shane. Amber levitte, de négy napja be van zárva. – kétlem, hogy gondoskodna róla, nem nézem ki belőle. Vessék rám az első követ, de ismerem már annyira, hogy ez most egy színjátszás része legyen. Az ajkai megremegnek, mikor bejön a nővér, és a kezembe adja a gyógyszert. Lassan kapom be, és nyelem le a kevés vízzel együtt. A hölgy az üres pohárral távozik, és hátra kell dőlnöm. A nyakamig húzom fel a takarót, fáj a mozdulat, és hangosan szisszenek fel.
- Te vagy a legjobb. – szaggatottan veszem a levegőt, de kezd jobb lenni az előbbihez képest. Már nem számít, hogy mit teszek, vagy mondok, mert bent fog tartani. A lecsapolásnál hosszan nézem őt, és a mellkasomra fektetem a tenyeremet. A sebhely még friss, a bőröm húzódik, és nagyon éget.
- Soha többet nem fogok egyetlen férfi miatt sem az esőben állni. – vele ellentétben nem mosolygok, hanem sírni kezdek. Nem hangosan, vagy látványosan, csak elindulnak a könnyeim.
- Bella….Shane. Nem fogok vitatkozni veled. – hullik le a szempillám tövéről az első könnycsepp, aztán követi a többi, és lehunyom a szemhéjamat, de nem alszom. A szívmonitor már nem vijjog, mint az előbb, lassabb lesz a szívverésem is.
- Vár a többi beteged. – suttogom, és felpillantok rá a türkiz lélektükreimmel. Nem mondhatom ki, hogy félek, és nem vágyom a folytatásra, de jelen helyzetben könnyebb lett volna, ha meghalok.
- Megmentettél, de nem biztos, hogy legközelebb szeretnék küzdeni. Nem ilyenfajta végről álmodtam. Van humánosabb módja is az elmúlásnak, mint a műtétek, és a végtelen kezelések sorozata? Élni akartam, de elkéstem vele. Idővel te is belátod Shane, hogy az élet nemcsak a munka, vagy a nők hajkurászása lesz. – csend telepszik közénk, az eső kopog az ablakpárkányon, és hirtelen sötétség borul a termünkre. A szívmonitorom is kikapcsol, de bajom nem lesz tőle. Jobban a takaróm alá bújok.
- Mi történt? – kérdezem ijedten.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szer. Nov. 22, 2017 4:15 am


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
Én megértem, hogy Charlotte ideges amiatt, hogy tudatlanul áll az események szélén. Amit kell tudnia, azt tudja, hiszen orvosi kötelességünk elmondani neki, mik történtek és fognak történni vele. Feleslegesen nem ijesztjük meg a beteget, de ahogy látom, Lotte tesz róla, hogy magát megfélemlítse.
- Lehet, hogy csak egy volt. – összeráncolom a homlokom, mert az emlékek összemosódnak a két nap kihagyás miatt, az agyam mintha kiszívták volna arra a negyvennyolc órára. – Most itt nem ez a lényeg, hanem, hogy mi a francért nem jöttél hamarabb? És ne! El se kezd, hogy már azzal sem vagyok tisztában, hogy hányszor lettél újraélesztve. Elég fáradt voltam az elmúlt napokban. – leállítom, mielőtt még a fejemre olvasna újra. Sosem lesz vége ennek az egész tépelődésnek. Kurvára nem tudunk normálisan beszélni egymással, még ha én megerőltetve magam képes is vagyok rá, akkor Lotte nem, és máskor meg fordítva. Mi lesz a vége az egésznek?!
A szemem forgatom a megjegyzésére, és az ágyra támaszkodom. Csak nézem pár pillanatig Lotte-ot, és a kétségbeesett arcát.
- Igen, magaddal. – válaszolok. – Mi az, hogy nem akarok rád nézni?! Szerinted most mit csinálok? A viziteket kellene végeznem ahelyett, hogy téged próbállak meggyőzni arról, hogy mégsem vagyok akkora szar ember, mint amilyennek hiszel, mellesleg tök jogtalanul. Minden tőlem telhetőt megtettem a műtétnél, és az előtt is, ami a hatáskörömbe tartozott… és azt is, ami nem. Szóval zárjuk le, és ne ostorozd magadat és engem egyszerre, mert felesleges energiát fektetsz az egészbe. – Komolyan mondom, én már sok nővel találkoztam, de egy sem volt ilyen nehéz eset, mint ő. Ezzel együtt egyet se szerettem annyira, mint őt, és egy sem volt végstádiumú szívbeteg.
- Valóban nincs hozzá közöm. – jegyzem meg halkan, és el is terelem a témát, mert nem akarok tovább úgy tűnni, mint akit tényleg érdekel, hogy karkötőt kapott.
- Nem vagy a terhemre, a dolgomat végzem. – válaszolok a felvetésre. Imponálni kell neki, ahogy látom, mert még a végén depressziós lesz az őt ért traumáktól. A nővér a kérésemre hamar odaér a lázcsillapítóval, amit Lotte kérdés nélkül vesz be. Nem is lehetne más választása, mert saját kezűleg nyomnám le a torkán.
- Bella?! – felszalad a szemöldököm. Most komolyan a kutyája miatt aggódik, mikor a halálos ágyán fekszik?! Nem is ő lenne, esküszöm. Mindig nagy állatbarát volt, de hogy egy kutya ennyire megdobogtatja a szívét, azt nem gondoltam volna…
- Csak ne aggódj érte, jó? Majd intézkedem. – mormogok az orrom alatt, és már tudom, hogy mit fogok tenni. Amber – gondolom az asszisztense, akit megdugtam, gratulálok magamnak – majd odaadja szépen a kulcsot, a kis dögöt meg hazaviszem magamhoz. Mármint a kutyát. Tucker örülni fog neki. Lottenak eszem ágában sincs elárulni, hogy ez lesz a menet, de meg kell nyugodnia. Nem idegeskedhet azon, hogy mi van otthon a kutyával. A köcsög férje megtehetne annyit, ha már karkötőt tud küldözgetni, hogy ellátja a kutyáját. Arra gondolom nem képes.
A megjegyzésében érzek némi cinizmust, de ezt már elengedem a fülem mellett és nem is foglalkozom vele. Mikor belátja, hogy nem érdemes tovább vitatkoznia velem, halkan fújom ki a levegőt. Na végre.
- Helyes. Nem érdemes, mert úgyis az enyém lesz az utolsó szó. Tartalékold az energiád. – nézek le rá szigorúan. Az apró viccem elér hozzá, de ő nem éppen úgy veszi, ahogy kéne. Az este, mikor lefeküdtünk nem volt több egy jó szexnél, de… kicsit talán mégis jobb volt, mint mással.
- Ne sírj, könyörgöm, az istenért. – Női könnyek. Megőrülök tőlük. Azt hiszik, hogy a sírással ellehet érni bármit a férfiaknál. Lottenál nyilván most nem ez a helyzet, de akkor sem bírom az érzelmi kitöréseket. A pittyegés a monitoron alább hagy, és visszaáll a pulzus a normális kerékvágásba. – Figyelj. Minden rendben lesz. Nem győzöm elégszer mondani, és tudom, hogy most reménytelennek tűnik minden, de hidd el, nem az. Most már sokkalta jobban nézel ki, mint két nappal ezelőtt és az értékeid is helyreállnak lassan. Amikor bejöttél, én is megijedtem, hogy őszintét mondjak… De megcsináltuk, leküzdötted, és nem akarok semmiféle könnyebb módszerről hallani, mert nem lesz az a vége, amire gondolsz. Akit én ismerek Charlotte, nem adja fel olyan könnyen. – mondom, és az ágya szélére telepszem. Nem ismerek magamra, de Lottenak most nagy szüksége van a támaszra, még ha meg kell erőltetnem is magam kicsit. Nem adhatja fel, mert akkor vége mindennek. A végszóra elsötétül a szoba és a folyosó is egyben. Áramkimaradás, amit a kint tomboló szél okozhat. Hála a jó égnek.
- Elment az áram. – jegyzem meg morogva, és nem mozdulok pár pillanatig. Korom sötét van, és nem akarok keresztül esni az ágyon, és tudom, hogy a generátor pillanatokon belül bekapcsol majd. Be kell neki, mert ha nem, akkor eluralkodik a káosz a kardiológián.
Egy meggondolatlan pillanatban kicsit közelebb húzódom Lotte-hoz az ágyon, és a keze után nyúlok.
- Komolyan. Erősnek kell lenned. – mondom neki, és a jobb kezemmel letörlöm az arcáról a könnyeket, amiket az utcáról beszűrődő fény enged láttatni. – Nem lehetsz ilyen kiállhatatlan nőszemély, mert megőrjítesz. – suttogom, és mélyet sóhajtok. Tényleg az őrületbe kerget, mind a viselkedésével, mind pedig azzal, hogy egyáltalán a közelemben van. Épphogy kimondom a szavakat, a generátor hangosan indul be, és gyúlnak ki a fények, amik szükségesek ahhoz, hogy ne essünk egymáson keresztül, és a gépek is újraindulnak. Lotte pulzusa újra az egekben, de ezúttal nem az idegtől… Elmosolyodom, és a monitorra pillantok. Na, ezek után tagadj le bármit, Charlotte Evans…




avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szer. Nov. 22, 2017 8:34 pm

 
▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Shane-nel a kapcsolatom is hasonló ütemben telt el, mint ez a veszekedés közöttünk. A kórházban töltött ideje miatt megróttam, nem szerettem, ha későn jár haza, de megértőnek kellett lennem. A türelem nem tartozik a jó erényeim közé, „én a most akarom” típus vagyok, és ha nem változik valami azonnal, akkor már nem is hiszek a változásban. A menyasszonyaként bólogatnom kellett a késései, a plusz műszakvállalások miatt, de belefáradtam. Egy időben úgy éreztem, hogy csak én küzdök a kapcsolatunkért kettőnk helyett, de gyáva voltam kérni, vagy éppen már nem is szerettem volna felhívni a figyelmét a veszteségre. Megelégedett a kis életünkkel, nem mondom, hogy minta barátnő lettem volna az állandó féltékenykedésekkel, dühkitörésekkel, de ketten jutottunk el odáig, amit ő csak később látott be. Elhagytam, hogy esélyt kapjon egy olyan nő mellett, aki megbecsüli, aki alá tudja vetni magát egy orvos elvárásainak. Szótlanul figyelem őt, a megjátszás mindkettőnknek jól ment már akkoriban is, és nem tudok kiigazodni a viselkedésén. Hetekkel ezelőtt a sértettség beszélt belőle, most nem tudom, hogy hamarabb akar elbocsátani a kórházból, és ezért kedves, vagy valóban érdekli a javulásom. Miért olyan nehéz elhinnem, hogy van férfi, aki jót akarhat nekem? Nem léteznek hős jelmezbe bújt hímegyedek, megtanultam, ha el akarom érni az álmaimat, akkor egyedül kell tennem érte, de most félek. A halál, az utazásunk vége nem egy állomás, hanem a befejezés. Rengeteg tervem volt, még a későbbiekben azt is el tudtam volna hinni, hogy gyerekes anyuka leszek, de a tervek változnak, és nekem lassan a koporsóm színét illene kiválasztanom, és nem a jövőről álmodozni.
- Bella…igen, miért olyan meglepő? –a fejem már zsong a vitánk utóhangjától, és legszívesebben aludnék egy kiadósat, de odakint úgy tombol a vihar, hogy kizártnak tartom a sima szundítást. A maszkkal együtt lélegzem, a lázcsillapító előbb, vagy utóbb hatni fog, és mindenkinek a legnagyobb örömére itt maradok. Shane magára erőltetett nyugalma nálam is célt ér, mert lehiggadok, de még mindig úgy gondolom, hogy nekünk nem tesz jót, ha beteg és orvos viszonylatba kerülünk. A múltunk meghatározza a jelenlegi kapcsolatunkat, és nem bírok csak életmentőként rátekinteni. Más esetben, ha nem ismernénk egymást, és Shane valódi személyisége kerekedne felül, akkor már régen leüvöltötte volna a fejemet. Nem szereti, ha ellenkeznek vele, én meg nem szeretem, ha semmibe vesznek.
- Oké… - rebegem el a választ, nem hiszek abban, hogy a kutyámmal történne bármi is, de nem dörgölöm az orra alá. A sajátjáról sem tudom, hogyan gondoskodik, ha naphosszat a kórházban van.
- Tartalékolom. – ráhagyom, nem érdemes vitáznom vele, csak nehezebben lépek át ezen a kis apróságon, ha kitör belőlem a túlzott igazságérzetem. Össze fogok törni, nincs kedvem sírni, sem a poénjain nevetni, mert nem vagyok humoros hangulatomban. A végén mégis elerednek a könnyeim, és megint a szokásos lépések jönnek. Minek hallgassak el, hogy kezelni tudjon?
- Akit te ismersz Charlotte, már nem létezik olyan formában. Öt év nagyon hosszú idő… - csendesedek el, és abbahagyom a szipogást is. Bágyadtan zuhannék a sötétségbe, és a képletes vágyálmom valóra válik, mert kihunynak a fények a teremben.  Ijedten kuporodom össze az ágyon, de Shane leül mellém, és besüpped alatta a matracom. A megoldást tőle várnám, de hirtelen intim lépésre szánja el magát, és az erős keze az enyém köré fonódik. A tekintete furán világos, már bizarr, mintha a lelkembe akarna látni, de oda még neki sem engedek bejutást.
- Jól értek hozzá. – viszonzom a gesztust, és lecsukom a szemhéjaimat, amikor letörli a könnyeimet. Az áram a következő pillanatban vissza is jön, de nekem már nekilódul a szívverésem. Tetszik ez a Shane. Mélyen fúrom a pillantásomat az övébe.
- Néha úgy gondolom hiba volt, hogy elhagytalak. – ejtem közénk a súlyos szavakat, de ránk törik az ajtót, és emiatt el is távolodik tőlem.
- Dr. Harper a kettes műtőben beszakadt a plafon, és nyitott mellkassal műtenek egy férfit. Várják a helyszínen. – ez a végszó közöttünk, ő még rám néz, aztán ki is megy. Ostobaság volt, hogy bevallottam neki a kételyemet. Jól döntöttem, mikor elhagytam?
/Aznap este hét óra/

A káosz enyhe kifejezés lenne arra, ami az áramkimaradás miatt történt a kardiológián. A nővérek, és az orvosok is egyfolytában szaladgáltak, meetingeltek, így a rezidensek végezték el a kötelező vizsgálatokat is. Levittek az ultrahangra, de az eredményről nem tudtam meg semmit, szerencsére a tüdőm erősnek bizonyult, és időben kaptam meg a lázcsillapítót is. Ellyvel zárkóztam be a szobánkba, és mellém ülve beszélgettünk, kártyáztunk. Elmesélte nekem, hogy a férje már feladta a reményt, és nem hitt a terhességi tesztnek sem. Nyolc éve házasok, az orvosok nem sok esélyt adtak a gyermekvállalásra, de most madarat lehetne fogatni velük, és nem is bánja, ha minden második héten bent kell lennie. Magam elé vizionáltam egy gömbölyödő hasat, egy lehetséges jövőképet, de több volt benne a homályos folt, mintha egy temetésről álmodoztam volna. Nem vagyok anyának való, nem is leszek. A férfi, akit nyitott mellkassal műtöttek, belehalt az operációba. Egyfajta nyomottság uralkodott el az osztályon, mikor elérkezett a vacsoraidő, és Amanda fáradt, ámbár cserfes társaságában álltunk neki a szendvicseknek. A két nőnek köszönhettem, hogy nem őrültem bele az ittlétbe.

Eközben az egyik meeting szobában

- Én nem tudtam Shane…kiszakadt a vérrög, aztán védeni kellett a mellkasát is. Nem élte volna túl akkor sem, ha heten vannak körülöttem. – magyarázkodik Simon a heti összejövetelen, ahol az osztályvezető, a többi kardiológus, és a vezető rezidens van jelen.
- Szólhattál volna hamarabb is. – mondja nyersen Celeste, és feltartja a kezét, mint az iskolában, ha valaki szót akar kapni.
- Simon elbasztad…Shane mindent megtett. Itt van egy másik eset, és nem tűr halasztást. – Charlotte Green aktája kerül középre, és a kivetítőn a kórtörténete jelenik meg.
- A beteg pár napja esett át egy bypass műtéten, na és itt van a ma reggeli szívultrahang felvétel. Mi a szokatlan, amit láttok? – megvárja, hogy mindenkinek leessen a probléma.
- Az áthidaló varrat stabil, a bal szívkamra elég vért kap, de eddig nem volt nyilvánvaló a szívelégtelenség kiváltó oka. A szívfal vékony, és nem bírja el a terhelést. A jobb kamránál a hártya túl vékony….lyukas volt a szíve, mikor megszületett. Miért nem szűrtek ki egy ekkora galibát? Az orvosa halott, a szív transzplantációs folyamat félbeszakadt. Ezzel a szívvel három hónapnál többet nem jósolok neki. A másodvélemény nincs meg, a pszichológiai kiértékelés alapján alkalmas lenne. A központ szerint jó esélyekkel indulhatott volna, de már szinte így is késő, hogy a lista legelejére kerüljön. Vezető rezidens vagyok, de két hónap múlva már meglesz a szakorvosi vizsgám. Én akarom, ha senki nem vállalja el, én leszek az orvosa. Shane döntened kell…felügyelet kell mellém, vállalod? – tekint rá a szőkeség jelentőségteljesen.
- Charlotte Green nem egy hétköznapi nő. A férje piszok gazdag, bármi elérhető neki. Dextert ismerem…félelmetes, és a legádázabb ellenség tud lenni. Engedély nélkül élesztettétek újra a nejét. A legközelebbi hozzátartozója a férje lett volna, ha erről tudomást szerez, olyan pert aggat a nyakunkban, hogy csődbe megyünk miatta. Ennek fényében is vállalod Celeste? Shane mérlegelj, van más jó kórház is. Még nem vált el, a tulajdonáért mindent megtenne a pasas. – Simon összeérinti az ujjait, és felszippantja a szívószállal a kakaóját.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️

avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Csüt. Nov. 23, 2017 10:18 pm


Lotte & Shane
I don't believe it. You are my fucking destiny...
A kórteremben tapintható a feszültség, de én megpróbálok a lehető legnyugodtabb lenni. Lotte számára ez furcsa lehet, mert hiába telt el öt év, az indulataim megtartóztatása nem tartozott azok közé a dolgok közé, ami megváltozott volna. Ennek ellenére, a nyugodtság felső fokának húrjait pengetem. Persze csak látszólag. Magamban legszívesebben törnék-zúznék, de nyilvánvaló, hogy ezt nem fogom megtenni a kórházban. Egyszer már majdnem elveszítettem az állásom Lotte miatt, még egyszer ennek a kockázatnak nem teszem ki magam.  
- Ja, semmi, nem lepődtem meg. – Csak éppen kurva hihetetlen számomra, hogy Lotte még életveszélyes helyzetben is a kutyájára gondol. Mondjuk... nincs is másra. Tudomásom szerint egyedül van, mint a kisujjam, és őszintén, ezért kicsit sajnálom is. Szar lehet, hogy nincs senki, akire támaszkodhatsz, amikor minden összeomlik körülötted. Az biztos, hogy nem én leszek az, aki majd tartja a hátát, de muszáj segítenem neki, mert nem fogja túlélni.  
Lotte végre együttműködő lesz, és lenyugszik, már nem vág mindenféle hülyeséget a fejemhez, ami azért merőben hozzájárul a nyugodtságomhoz. Lecsillapodok magamban is, és mikor az áram elmegy, a hangulat megváltozik kissé, és ha nem lennénk kórházban, akkor valószínű újra engednék a kísértésnek és megízlelném az ajkait. Még jó, hogy a munkahelyemen vagyunk és az áram is visszajön viszonylag hamar. A szívmonitorján a görbe kicsit feljebb emelkedik és ő is olyasmit mond, amire felkapom a fejem. A szemöldököm megemelkedik és kérdőn nézek rá. A tekintetem szúrós és az ideg újra felmegy bennem. Szóval nem is volt biztos benne, hogy jó ötlet lelépni?! Hát ez kibaszott jó.  
Az ajtón berobban az egyik gyakornok és komoran nézek rá, majd Lottera. Nem szólok semmit, elrugaszkodom az ágytól és futólépésben indulok meg a műtő felé, ahol az elmondása alapján nagy gáz van. A folyosón megállítom az egyik ápolót.
- Menjen, és zárja el a főcsapnál a vizet. Az egész kórházban. – Nem tudom, hogy egy cső repedhetett-e meg, vagy a vihar okozott nagy kárt a tetőn, minden esetre jobb, ha először erről gondoskodom. Gyorsan igyekszem és benyitok a műtőbe és a pánik eluralkodott.  
- Azonnal zárják be. – mondom, és közelebb megyek a műtőasztalhoz, hogy megnézzem, mi a helyzet. Szerencsére a műtét végén járnak, így igaz, még egy vágással, de ha helyreáll a rend helyrerakható a dolog. Két nővér a test felett tart egy matracot, de a plafon hullámokban omlik. Nem vagyok superman, így nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a plafon omlik... Elvégzik az utolsó öltéseket, de komplikáció lép fel.
- A pulzus csökken. Elveszítjük. – többen sürögnek a test mellett és az egyik rezidens a defibrillátorért nyúl. Már látom, hogy hiába avatkoznék közbe, a helyzet menthetetlen... Többször ütik ki, de a szíve nem bírja.
- A picsába. A halál ideje 17 óra 9 perc. – mondja ki, én pedig kifordulok a műtőszobából. Hála a jó istennek, hogy már megint perre mehetünk, mert nyilván nem fogja annyiban hagyni az emberünk felesége, hogy a férje meghalt. Persze hozhatunk különféle indokokat, hogy nem sok esélye volt amúgy sem a túlélésre, de az, hogy a plafon beszakadt, nem tett jót a nyitott mellkasnak, meg kell mondjam. Faszom. Legyen már vége a napnak.  

- Jó, nem érdekel, ki baszta el, ez már mindegy, a férfi halott. – jegyzem meg nyersen és megszakítom a vitát a két végzős rezidens között. Zsong a fejem és nincs kedvem még az okoskodásukat is hallgatni. Összefonom a karom magam előtt, és Celestere nézek, amint bedobja Lotte kórlapját. Erre is sort kell keríteni, mert az eset közel sem egyszerű.  
- Hát ez kurva jó. – emelem a tekintetem a röntgenfelvételre, és hunyorogva nézem azt. Hogy a picsába nem vették észre, hogy Lotte lyukas szívvel született? Ezt folytonos megfigyelés alatt kellett volna tartani gyerekkorában. Még ha össze is forrt a lyuk, az szerencse, de akkor is szükség lett volna évente vagy legalább kettő felülvizsgálatokra. A kiváltó ok megvan, a probléma csak az, hogy ezzel a szívvel tényleg nem fogja sokáig húzni. Nem hogy sokáig, hetei, maximum pár hónapja van hátra, nem több. A tény egy kicsit földhöz vág, mert eddig a pontig még kételkedtem minimálisan, hogy nem játszik-e rá. A saját szememmel győződöm meg a betegségről. A tollat a számhoz emelem és az agytekervényeim forogni kezdenek.  
- Esélye sincs ilyen gyorsan szívet kapni. Hacsak... – motyogom az utolsó szót. Hacsak nem segítek rá a helyzetre egy kicsit, ami nem éppen legális.  
- Hacsak mi? – Celeste szeme villan rám, mert jól ismer már ahhoz, hogy tudja, mi a tervem. – Felejtsd el. – mondja, én meg felvonom a szemöldököm.  
Máshogy nem élheti túl, és tudtommal még mindig én döntök. – Én vagyok a felettese, és nem ő az enyém. Az már más kérdés, hogy nem helyesli a dolgokat.  
- Ez esetben én kiszállok. Nem vállalom. – vétózza meg az előbbi megszólalását, és feltartott kezekkel hátrál meg. Széttárom a kezeimet és vállat vonok. Simon megszólalására rávillan a tekintetem.  
- Nem átlagos nő, az igaz. A férjét nem ismerem, de leszarom mit gondol vagy mit nem. Válófélben vannak, nem hiszem, hogy érdekli Charlotte. Aztán ki tudja. – vonok vállat, és megcsóválom a fejem. Nehogy már még ő legyen bármin is felháborodva...  
- Jó, de ne mondjátok, hogy én nem szóltam. – Simon leteszi a poharát és a kórlapot kezdi tanulmányozni. – Nem adok neki sok esélyt. – motyogja, és ide-oda lapozgat. Rávillan a tekintetem és szigorúan nézek rá, majd Dr. Clemencere.
- Nem kell vállalnod, Celeste. Én leszek az orvosa. – jelentem ki határozottan, de közel sem vagyok biztos benne, hogy ez jó döntés volt. Hamar kimondtam, át sem gondoltam rendesen, de ha úgy is tettem volna, akkor is ez lett volna a vége, csak hosszas tépelődés után. Most ezentúl csak orvos-beteg kapcsolat lesz köztem és Lotte között, semmi más.  
- Viszont erről egy szót se senkinek. És kelleni fog az esethez valaki, aki segít. – A két mellettem ülőre nézek, de mindkettő szótlan. Felsóhajtok és az asztalra csapva állok fel.  
- Akkor majd megcsinálom egyedül. – sóhajtok fel, és összepakolom az asztalon lévő dolgokat. A meetingnek vége, Simon fejcsóválva egy mosoly kíséretében ballag ki a teremből.  
- Nem vagy normális, Shane. Nem szerezhetsz neki illegálisan szívet, nem törődve a többivel, akik már hónapok óta várnak szívre. Tudod mennyien fognak meghalni azért, mert te előbbre helyezed a nődet? – Celeste fel van paprikázva, és nem helyesli a tervemet. Mit ne mondjak, én se rajongok érte, de nem fogom hagyni, hogy meghaljon.  
- Nem a nőm, Celeste. De nem fogom hagyni, hogy meghaljon és ez a vége a beszélgetésnek. – mondom és szó nélkül faképnél hagy. Jó, hogy szemem nem köp... Megfeszül az állkapcsom, és a falnak döntöm a fejem. Jó nagy fasz vagyok.  

Este negyed kilenc:

A megírt szakvéleménnyel tartok Lotte kórterme felé. Ha aláírja, felveszem a transzplantációs listára, és várunk egy kicsit még, hátha történik valami tömeg baleset, esetlegesen egy nagy csoda. Ha nem, akkor is új szívet fog kapni. Megoldom.  
Halkan kopogok az ajtón és résnyire nyitva lesek be, majd amikor látom, hogy mehetek, benyitok. Lotte szobatársa már alszik. Megemelem a kezemben lévő papírt és lerakom Lotte ölébe.  
- Három hónapnál többet nem jósolunk a jelenlegi szíveddel. Lyukas szívvel születtél, de ez valahogy elkerülte az orvosok figyelmét, ez okozza a problémát... – nyersen közlöm a tényeket vele, és most nem tudok túl érzelgős maradni. Rohadt fáradt vagyok és ideges, amiért akár a csődbe vihetem a kórházat, és magamat a dutyiba, mégis megteszem érte.
- Írd alá, és felveszlek a transzplantációs listára. – mutatok a papírra és egy tollat nyújtok felé. Nincs mese, alá kell írnia...  




avatar
Egészségügy
Play by :
David Gandy
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
137

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   Szomb. Nov. 25, 2017 11:54 pm

▐I’m dying, Shane…▐ Presbyterian hospital new york▐

Lottie & Shane

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Szeretem, ha csend van körülöttem, mert ebben az esetben van időm gondolkodni, és azon agyalni, hogyan is jutottam el idáig. A napokban estem át egy bypass műtéten, amivel meghosszabbíthatják az élettartalmamat, de a halott kardiológusom szerint jó lett volna, ha időben kezdek el felkészülni a legrosszabbra, miszerint szívátültetés szükséges a túléléshez. Megannyi kritériumnak kellene megfelelnem, és hiányzik egy másodvélemény is a teljes sikerhez. Mostanában százalékokban latolgatják az esélyeimet, már hallottam mindent, de eddig még senki sem mondta, hogy túlélhetném…egy kivétellel. Shane Harper meg van győződve róla, hogy elég erős, és kitartó leszek a következő hónapokhoz. Neki aztán végképp tudnia illene, hogy ez nem így működik. Mosolygunk, és úgy beszélünk a halálról, mint egy elkerülhető tényezőről. Ostoba voltam, belementem egy olyan végtelen játékba, ahol szembeszálltam a férjemmel, és az exemmel is. Nem fognak rájönni, hogy a kettőjükre fordított energia, és idő már nem fedi le a gyógyulásra szántat is, mert nincsenek tartalékaim. A szomszédos ágyra tekintek, ahol Elly már mélyen alszik, és úgy a kórház is lecsendesedett. Amanda elmesélte, hogy éppen valamilyen megbeszélésen vannak az orvosok, így a nővérek is szabadabbak, ezért volt ideje velünk vacsorázni. Megkedveltem, nem szánakozott rajtam, hanem együtt érzett. Az első ember, aki ért a betegekhez, vagy egyszerűen jó abban, amit csinál. A tv-t már nem mertem bekapcsolni, és én is fáradt vagyok, de hirtelen kinyílik az ajtó, és az azúrkék szempárral megáldott exem jelenik meg. A folyosóról beszűrődő fénynél látom az arcát, elég komolynak tűnik, így ráemelem a sajátomat is, és megvárom, hogy belépjen. Egyértelmű, hogy hozzám jött, és mondani akar valamit, de amint az ölembe csöppen a két papír, egy kicsit felszalad a szemöldököm, aztán csodálkozás ül ki az arcvonásaimra.
- Tessék? – rebegem el a kérdésemet, mert nehezen fogom fel ez idő tájt, hogy konkrétan három hónapot mondott, és a transzplantáció kerül szóba. Az ölembe hullajtott paksamétát nem látom, így feloltom a kis villanyt, és a felém tartott tollra tekintek.
- Mondták már neked, hogy mennyire érzéketlen tudsz lenni Shane? – veszem el tőle, de még eszem ágában sincs aláírni.
- Ülj le. – mutatok az ágyam szélére, és megkövülten pillantok ismételten a feliratra, meg a kézírására.
- Időt sem hagysz, hogy feldolgozzam. Három hónap, és lyukas a szívem? Ez némi magyarázatra szorulna, ahogyan az is, hogy mi ez? Tudom, hogy a beleegyezésem kell, de megrémisztesz Shane. – sóhajtok egyet, de most nem fogok sírni, ezen már túl vagyok többszörösen is.
- Nem vagy az orvosom, ezt a nyomtatványt a kezelőorvosom továbbíthatja a bizottság felé, és nem tőled függ, hogy felkerülök-e, mármint a véleményed sokat dob rajta, de orvos nélkül nem léphetek be. Hetek kérdése mire ez elbírálásra kerül, aztán meg… - zaklatottá válok.
- Mekkora az esélyem azzal szemben, aki szintén várólistás? A vércsoportom egyezése, a súlykülönbség nem lehet 10-15%-nál nagyobb a donorral. Felfogtad, hogy hány ember felelne meg nekem? A piacon nem sok hasonló szaladgál… - már némi lemondás társul a kijelentésemhez, és eljutok odáig, hogy ma már végképp kiboruljak, de moderálom magam.
- Nem dönthetsz egyedül, kértelek…mi változott meg Shane azóta? Az újraélesztésem? Erre aludni szeretnék egyet, mert nagy döntés….kilencven nap. – totál összezuhanok, de nem mutatom kívülre, és lehorgasztom a fejemet, aztán átpakolom az éjjeliszekrényre.
- Ma nem dönthetek már az életemről, elég volt, rendben? Torkig vagyok a vitákkal, szeretnék egyedül maradni. Menj haza, holnapra válaszolok. – már nem tudom, hogy mit kellene mondanom neki, de elengedem, és a tollat is visszaadom a kezébe.
- Bizalmat vársz tőlem? Hetek óta kergetlek ezért, most meg…. – rázom meg a fejemet.
- Aludni szeretnék. – halkítom le a hangomat, mert mocorgás érkezik a másik ágy felől.
- Jó éjt Shane. – búcsúzom el tőle, és ha kimegy, akkor a rám nehezedő nyomással alszom el.


Másnap aláírtam, mert élni akarok. Nem lesz könnyű, sem rózsás, de élnem kell.

/Köszönöm, imádtam. /

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️



avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Shane and Lottie - I'm dying, Shane...   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Shane and Lottie - I'm dying, Shane...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lotte & Shane - The new beginning

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ