Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Archiválást kérek!
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Shane Harper Yesterday at 7:50 pm

Lotte & Shane - don't fight tonight...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Shane Harper Yesterday at 4:30 am

Hayden & Shane - discussing about the men's life
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Shane Harper Yesterday at 2:11 am

Kód/Kép igénylő
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Shane Harper Yesterday at 12:22 am

Megan && Adrian
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Megan A. Golden Yesterday at 12:22 am

Shane and Lottie - Sorry for my dog...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Shane Harper Yesterday at 12:19 am

Cherry & Aaron
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Cherry Sullivan Yesterday at 12:15 am

Charlotte x Liam - Divorced club
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
William Wesley Szomb. Okt. 21, 2017 8:33 pm

Travis Rhyder
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Travis Rhyder Szomb. Okt. 21, 2017 6:29 pm

Ki van itt?

Simone N. Wesley

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Kia & Mich
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chris Pratt
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
33
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Egyetemi tanár (Gael nyelvek és kultúrák)
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Szomb. Okt. 21, 2017 4:07 pm


Kia & Mich

Sosem voltam az a különösebben érzelgős típus, aki a lelkével, meg a szívével gondolkodna, ezért most különösen meg kell erőltetnem magam Kia mellett. Mint a legtöbb férfi, én is ösztönlény vagyok, a logikát és a megérzéseimet követem, és néha ez a kettő kiüti egymást. Nem mindig tudom megmagyarázni a tetteimet, néha csak cselekszem, mert a zsigereimben érzem, hogy úgy lesz jó. Kiával is így vagyok. Nem tudnám behatárolni, miféle kötelék fűz hozzá, annyit tudok csupán, hogy teszem vele kapcsolatban, amit jónak látok. Például gyengéden megcirógatom az arcát, letörölve az utolsó  fekete maszatfoltot is róla.
- Tökéletes. - felelem gyengéd mosollyal, majd elhúzódom tőle. Az ajtó felé hívom, hogy ott még válthassunk aztán néhány szót. Mosollyal és biccentéssel tudatosítom bocsánatkérését. Örülök, hogy belátta, milyen hülyén viselkedett, de nem szeretném megerősíteni ebben. A béke olyan törékeny köztünk, a legkisebb szikra is lángba boríthatja.
- Fátylat rá, mit szólsz? Indítsunk tiszta lappal... - megcirógatom a karját, majd kilépünk az ajtón, magunk mögött hagyva mindent. A kezembe kapaszkodik, s bár nem támogatom az ötletet, hogy nyilvános helyen ilyen bizalmasan viselkedjünk egymással... Most az egyszer mégis szemet hunyok felette és megszorítom a kezét. Hiszen amíg velem van, soha semmitől nem kell félnie...

- ...nagy adag sültkrumplival, meg egy diétás kólát is. Köszi! - visszadőlök az autóba, miután leadtam és kifizettem a rendelést a srácnak, és előrébb gurulok a következő ablakhoz, ahol átvehetjük. A diétás kóla nekem szól, az utóbbi időben nem maradt annyi időm edzőterembe járni, és ha nem figyelek, könnyen elkezdhetek sörhasat növeszteni... Úgyhogy jobb, ha kicsit visszaveszek az egészségtelen kajákból. A fiatal lány az ablak túloldalán kiadogatja nekünk az enni- és innivalókat, melyeket tovább passzolok a mellettem ülő Kiának, aztán gázt adok és mehetünk is. Kikanyarodunk a főútra és kifelé tartunk a városból.
- Adj egy krumplit! - kérem őt, az utat figyelve hajolva hozzá közelebb, tátva a számat a falatért. Éhes vagyok, nem akarok addig várni, míg a dombra érünk, így remélem megszán és megetet, különben egész úton hallgathatja majd a gyomrom korgását. - Meg a kólából is, légyszi! - teszem még hozzá, ártatlan, kisfiús mosolyt villantva rá a kormány felett. Nem is olyan rossz érzés, ha az embert kiszolgálják.
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Arizona Muse
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Hétf. Okt. 16, 2017 7:07 pm

Kiara & Michael
Gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek ..


Jólesik a közelsége, és egyszerűen fogalma sincs, hogy mennyire vágytam rá az elmúlt egy hétben. Tudom, nem vagyok könnyű eset, és néha a hisztéria és a makacsság csak az, ami a barátom, de ... nem akarom elveszíteni. Az pedig hogy nem szóltunk egymáshoz, hogy inkább a saját világomba zárkóztam, ez volt a legmagányosabb dolog egész életemben. Hiszen mi lenne velem, ha ő nem lenne? Valószínűleg még mindig Angliában porosodnék egy árvaházban, vagy hát ott már nem, de akkor élném az életem egy lyukban, amit albérletnek neveznek. Nem akarnám azt az életet. Ő volt a jó döntés számomra, és bár tudom, hogy képtelen lennék elfogadni azt, hogy nem viszonozza az érzéseimet, biztos hogy nem élném túl a nélküle való létezést.
Kezemmel görcsösen markolok a hátába és ha lehetne úgy szorítanám magamhoz mind közelebb, mint azon az egy héttel ezelőtti éjszakán. Csókjától ellágyulok, könnyeim pedig ismét megindulnak. Szeretem őt, mindennél jobban, és nem tudom hogy élhetnék a társasága nélkül, a kedvessége nélkül. Mert ami történt közöttün az volt életem legszebb dolga, és a legjobb is, ezt pedig nem szeretném megengedni akárkinek, vagy bárki másnak. Nem akarok lemondani róla,szeretném hogy szeressen, és ha kell minden női praktikát bevetek azért, hogy végre nőnek lásson, és elnyerjem a szívét.
Lassan csillapszik a gyomromban a remegés, a könnyeim is elapadnak. Szipogok még párat, mielőtt tekintetemet ráemelném.
- Rendben! Így most jó? - kérdezem, majd letörlöm a festéknyomot az arcomról. Kezem fekete lesz a spiráltól, de nem zavar, az arcomnak kell rendben lennie. Nem akarok indiánként vonulni a folyosón.
- Asszem megleszek. És az nagyon jól hangzik, örülnék neki. Soha nem voltam még azon a dombon, amiről beszélsz. Nem volt ki elvigyen...- mosolyodom el haloványan, és bár nem látszik, de teljesen ellágyulok. A szívem kihagy egy ütemet, lehet kettőt is, mikor felajánlja ezt, és bár nem gondolom magam túlzottan romantikusnak, mégis nagyon örülök annak, hogy a kedvemért ilyenre is gondol. Biztos könnyű lenne levennie a lábamról, hiszen nem vagyok egy nehéz eset, és szerintem már nagyobb hiszti királynőket is ágyba csábított, én mégis azt akarom, hogy megmaradjak neki különlegesnek, akit egy ilyen helyre is el lehet vinni. És most, hogy ezt felhozza, azt érzem, hogy talán egy kicsit más vagyok mint az átlag, hiszen eddig tudtommal senkit sem vitt ilyen kettesben eltöltött piknikre.
Az ajtóban mikor megállít megtorpanok, majd kissé félve nézek rá,mikor maga felé fordít.
- Én még bírtam volna, de csak úgy, hogyha minden este sírva alszom el a hiányodtól. Tudod milyen makacs vagyok. És sajnálom. Én... nem akartam elrontani a hetedet. Annyira hülye voltam... - kérek ismét elnézést, majd ha elvezet az irodájába, akkor követem. Kezem a séta alatt a kezéért nyúl, megszorítom hatalmas tenyerét, és pont úgy kapaszkodom belé mint egy gyermek.
Randi a dombtetőn...
Erre a hírre pedig egy hét óta először elmosolyodom.
:hug: || ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chris Pratt
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
33
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Egyetemi tanár (Gael nyelvek és kultúrák)
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Hétf. Okt. 16, 2017 1:20 pm


Kia & Mich

Nem akartam megríkatni, igazából sosem akarnám, hogy miattam sírjon. Megértem, illetve, talán szép lassan kezdem már érteni, hogyan érez, milyen gondolatok, vágyak hajtják, és remélem, hogy a nap végére ő is közelebb kerül majd hozzám annyira, hogy jobban átlássa, engem mi mozgat irányába, és mi nem. Nem akarom elhárítani magamról a felelősséget, nem szeretném hibaként kezelni ezt az egészet, sem problémaként, de meg kell értetnem vele, hogy attól még, mert ő erős érzéseket dédelget, én is érzek, és ha tőle eltérően, akkor azt el kell fogadnia.
Mégsem bírok ellenállni a vágynak, hogy megvigasztaljam, felszárítsam könnyeit és újra visszacsaljam a mosolyt az arcára. Ha ehhez pedig az kell, hogy megcsókoljam, hát megteszem, mert tudom, mennyit jelent számára a gesztus és remélem, elfogadja a békülésem jeleként. Más kérdés, hogy annyira nekem sem volt ellenemre a csók, én is ugyanúgy vágytam ajkai ízére, hogy így lophassam el rosszkedvét. Újból nekem dől, én pedig ismét magamhoz ölelem, hallgatva tompa beleegyezését az ötletembe. Még szép, hiszen nincs más választása!
- Jól van, akkor szedd rendbe magad és menjünk. - A kuckóm messzebb van, hiszen teljesen más tárgyakat tanítok, mint amelyekben ő érdekelt. Át kell mennünk az egyetem másik szárnyába, és talán nem szeretné, ha könnyesre sírt szemét látva azt gondolnák, bántottam. Idővel és zsepivel szolgálhatok számára, ha kell neki, hogy indulásrak készre rittyenthesse magát, ötletére pedig megadón bólintok.
- Remek! Veszünk valamit a mekiben és megesszük a kocsiban. Kimehetünk a város szélére, ha van kedved, fel arra a dombtetőre, ahonnét belátni a várost. Rég láttam már kivilágítva. - Hirtelen jön az ötlet, s kíváncsian lesem utána Kiát, mit szól hozzá. Elszakadni kicsit a város zajától és gyönyörködni a sötétedés után kigyúló fényekben... A legtöbb lány ilyesmire vágyik, nem?
Hónom alá csapom a mappát, és ha sikerült összekapnia magát, az ajtó felé terelem. Órára kell mennem, és szeretném őt előtte biztos helyre zárni, könyveim, feljegyzéseim és személyes tárgyaim közé, ahol biztos nem zavarja majd senki. Ha be is kopognak hozzá, nem kell ajtót nyitnia, hisz én úgysem vagyok ott, és valószínűleg engem keresnek. Utána pedig irány a kocsim...
Az ajtóban még visszafogom, szembefordítom magammal a karjánál fogva, hogy egymásra nézhessünk. Arcomon halvány, bizakodó mosoly játszik, miközben közelebb hajolok hozzá.
- Sajnálom a múltkorit... Nem bírom ki, hogy ne szólj hozzám még egy hétig - vallomásom őszinte, hisz bár elmenekültem a hétvégére, így is kész pokol kibírni minden egyes napot úgy, hogy nem beszélünk. Szeretném ezt helyrehozni. Inkább veszekedjünk vagy valami, még azt is jobban tudom kezelni, mintha nem szól hozzám.
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Arizona Muse
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Szomb. Okt. 14, 2017 8:46 pm

Kiara & Michael
Gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek ..


Vállaimon a világ összes bánata, gondja, baja, úgy dőlök a mellkasához zokogva. Fejemet befúrom kiugró csontjának apró gödrébe, és bár tudom, hogy nem lehet hülyeségeken gondolkodnom ilyenkor, hiszen az élet, és minden rossz, mégis úgy érzem, ezt az aprócska mélyedést pont az én fejemre szabták, és akkor is tökéletes lenne, ha elalvás előtt pihentetném rajta a kobakom... és ezen ábrándképen felbuzdulva ismét elerednek a könnyeim.
Nem fogom vissza magam, az elmúlt egy hétben így is milliószor kellett magamban tartanom azt a bizonyos feszültséget, melyet az utolsó komolyabb személyes kontaktunk óta magamba temettem.
Kitör belőlem, én pedig egyszerűen csak átadom magam neki. Hiszen nem az volt a baj, hogy leállított, hanem az, hogy tudom nagyon jól, nem tud velem mit kezdeni. Ez pedig a legrosszabb. Az elutasítás, hogy a szemében nem az vagyok, akit szeretnék hogy lásson! Nő vagyok, felnőttem, és nem vagyok a lánya, még akkor sem, ha kénytelen volt mellettem minimálisan megkomolyodni. Nem kértem hogy vigyázzon rám, mindig inkább én voltam amúgy is, aki leste a lépteit, és rajongásom az évek múlásával szerelemmé erősödött. Ez pedig, hogy kimondtam, úgy érzem egy olyan mély szakadékot húzott közénk, melyet nem akar átlépni, és ami lassan a mélybe ránt. Abban pedig nem vagyok biztos, hogy vajon a kezét nyújtaná-e a megmentésemre.
Ahogy átkarol nem bírom ki és visszaölelek.
Kezem a hátára simul, ujjaim görcsösen szorítanak rá ingére, és az alatta lévő kemény izmokra. Hagyom hogy elringasson, hogy csitítson, hogy keze lágyan cirógassa a gerincem vonalát, és bár azt hiszem hogy soha nem fogom abbahagyni a sírást, mégis pár perc alatt csillapul a hisztériám.
Szipogok párat, majd mikor megemeli az arcomat, elveszek lélektükreinek lágy csillogásában. Ujjaival az arcomat simítja végig, letörli a könnyeim által végighúzott fekete csíkot, és nem tudok mit mondani.
Belémfagynak a szavak.
Egyszerűen muszáj néznem őt, muszáj beinnom a látványát és ha nem zavarja, akkor jólesően megbámulom. Ujjaim beletúrnak a tarkóján lévő pihékbe, majd ellentmondást nem tűrő mondatára csak bólogatva felelek, és megadom magam neki.
- Oké, megvárlak. - felelem megadóan, majd szipogok még párat, és ezzel nagyjából egyenesbe kerülök. Tekintetemmel még mindig szemét pásztázom, így mikor lágyan szájon csókol kissé lefagyok. Íriszeim kikerekednek, nem is értem a reakcióját. Hiszen nem vagyunk ilyenben, és most mégis. Ad valamit magából, én pedig újabb könnyekkel áztatom el a ruháját. Annyira jólesik és annyira meghat, hogy mint egy fuldokló, úgy kapaszkodom belé. Törékeny érzelmeim egyetlen központja ő és annyira imádom.
- Mi lenne ha kajálnánk valamit a kocsiban? - kérdezem ártatlanul, majd várakozva nézek rá.
:hug: || ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chris Pratt
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
33
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Egyetemi tanár (Gael nyelvek és kultúrák)
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Pént. Okt. 13, 2017 10:35 pm


Kia & Mich

Sosem akartam az apja lenni, egyrészt azért, mert huszonkilenc évesen nem éreztem magam még készen egy kamaszlány felnevelésére, másrészt pedig barátomként, testvéremként szerettem az apját, és jól tudom, hogy nem pótolhatja őt senki sem. Ezért egyfajta kölcsönös partnerség, baráti szimbiózis kialakítására törekedtem, ugyanakkor az apaság bizonyos aspektusait kénytelen voltam a vállamra venni: én férfi vagyok, ő lány, én felnőtt, ő gyerek. Egyértelmű, hogy gondoskodom róla anyagilag, támogatom lelkileg és megpróbálok betölteni mindenféle űrt a lelkében. Nem akartam soha az apja lenni, de ettől még atyai kötelességeimet felvállaltam vele szemben. Más kérdés, hogy ő nem igazán fogadta ezt el soha.
Aztán a létező legrosszabb dolog történik, ami csak egy félállásban szolgáló apa-pótlék és egy férfi életében történhet: Kia sírva fakad, és ez szilánkosra töri körülöttem a világot. Hiszen amit eddig megingathatatlannak hittem, az most remegni kezd, az erőd, melyet elképzeltem, kártyavárként ömlik össze. A gyomrom legérzékenyebb pontján markol belém a látvány, és halálra rémiszt, mert nem értem. Nem értem, miért sír, nem értem, mi a baj. Azt hittem, mérges és sértődött, amiért nem az történt, amit ő akart. Ezek viszont nem a frusztráció könnyei, és nem értem, mert nem látom ennyire tragikusnak a helyzetet. Puffog kicsit, na és? Hamarosan felenged és megbeszéljük. Ez volt a terv, és emiatt nem kéne sírnia, mégis megteszi. Át akarom ölelni és tudatni vele, hogy ennyire nem komoly a dolog, ez csak parázsvita, semmi tragikus vagy visszafordíthatatlan nem történt, mégis annyira lesokkol a látvány, hogy nem mozdulok egyből, csak állok és nézem, és próbálok hinni a szememnek.
Ahogy felém lép, ellököm magam az asztaltól, és amint feje mellkasomra omlik, karjaimmal bástyaként fogom körbe, magamhoz szorítva ölelem át, államat feje búbjának támasztva. S bár ő csak áll előttem, én szorosan átölelem, lágyan ringatva. Haját, hátát kezdem cirógatni, halkan suttogva csitítom, de nem szólok rá, nem mondok semmit, csak szilárdan tartom és hagyom, hogy kisírja magát.
- - felelem a válaszára, hangomból azonban kikopott minden játék és vidámság. Komoly, mint amilyen csak ritkán szokott lenni. - Akkor megvársz a szobámban, amíg órám van, és utána együtt hazamegyünk.
Vagy még kitalálom addig, hogy hova. Lehet, hogy elviszem ebédelni, vacsorázni, hiszen rég mozdultunk már ki együtt, és úgy érzem, az most mindkettőnkre ráfér. De az teljesen mindegy, mit fogunk csinálni, a lényeg az, hogy együtt tesszük mindezt, és ez egyáltalán nem ötlet vagy kérés volt, hanem tényközlés. Megvár és megyünk, nem utasíthat vissza.
Két tenyerem közé simítom arcát, gyengéd határozottsággal megemelem a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Hüvelykujjammal lágyan megcirógatom a járomcsontja alatt.
- Elkented ezt az izét a szemeden... - jegyzem meg, mielőtt közelebb vonnám magamhoz, hogy csókot nyomjak a homlokára. Nem tudom, mi mást mondhatnék, vagy mit kéne tennem. Összezavart az, hogy sírni láttam őt, és az a különös fájdalom még mindig szorongatja a bensőmet. Szeretnék mindent megadni neki, hogy elűzhessem a fájdalmát... Mindent, amit csak kér, függetlenül attól, hogy szerintem őrültség-e.
- Kiara... - Ennyit mondok csak, egész egyszerűen, ebben mégis ott van minden, telesűrítettem ezernyi érzelemmel, melynek javát én magam sem értem. Szomorúan cirógatom arcát, könnyáztatta szemeit fürkészve, majd közelebb hajolok hozzá, hogy lágy csókot leheljek az ajkára, ha nem tol el.
- Találd ki, mit szeretnél csinálni délután - Ez az én engesztelésem számára, egy felvezető gesztus, ugyanis a történtekről, erről az egészről beszélnünk kell. De nem itt és nem most, nem így.
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Arizona Muse
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Pént. Okt. 13, 2017 6:22 pm

Kiara & Michael
Gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek ..


" Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."

Kijelentésére csak megforgatom a szememet, mert passzívan nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Nem az apám, sosem volt az. A nevelőm, a férfi az életemben, a szerelmem és minden amit ez a pár szó csak megtestesíthet. De soha nem fogom apának hívni, és nem is akarom, mert nem akarom hogy pótolja őt, mert egyrészt nem tudná, másrészt inkább valami más kapcsolatot szeretnék a tanár-diák vagy épp a szülő-gyerek helyett. Olyan nagy kérés ez?
- Ez nem ugyanaz. - jelentem ki makacsul, és nem, nem akarom megkönnyíteni a helyzetét, se az enyémet, se senkiét. Sértett vagyok és a büszkeségem egyelőre még túlzottan dolgozik ahhoz, hogy félretegyem csak úgy.
Én nem akartam ezt az egészet, valami mást akartam. Azt akartam hogy valami megváltozzon. Nem az elutasítás a fájdalmas, és az, hogy tulajdonképpen nemet mondott. A legjobban az fáj, hogy még mindig nem tekint nőnek, még mindig csak a kislány Kiara vagyok, és talán soha nem fogok a szemében felnőni. Pedig én nem akarok semmi különlegeset, csak azt, hogy annak lásson ami vagyok. Vegye észre az árnyalatokat a szememben, a változást, azt, hogy nem vagyok egy gyermek többé. Lásson nőnek, kezeljen úgy, és ne hozzon fel semmilyen nőket, mert én azt biztos hogy nem bírnám elviselni.
- Megnyugtató, hogy nem kell nyögéseket hallgatnom. - szúrom közbe vörössé vált arccal, mikor a szőrös történelem professzorokról beszél. És nem bírom a szemében a vidámságot. Azt, hogy mosolyog rajtam, hogy viccesnek találja a megnyilvánulásaimat. Ettől egyszerűen csak végtelenül elszomorodom és bár megfogadtam még az árvaházban, hogy nem fogok soha sírni, most mégis érzem, ahogy a sós cseppek marni kezdik a szememet.
Sűrűeket pislogok, próbálva ezzel is elűzni a könnyeket, mert nem akarom, hogy lássa, mennyire magam alatt vagyok. Mert ez nem düh, ez mérhetetlen csalódottság és megbántottság, amit biztos hogy nem fog megérteni. Nekem pedig nincs szükségem arra, hogy szánakozzon rajtam, hogy azért legyen olyan amilyen, mert én éppen szenvedek.
Utálom, hogy itt áll velem szemben, az arcán az a mosoly és vidámság játszik, ami egész életét végigkisérte eddig. Utálom, hogy nem látja a kapálózásomat, és hogy helyből ignorál. Hogy vaknak tetteti magát, és hogy akkor is ilyen, mikor nem kellene így viselkednie. Utálom, hogy nem kattog azon, amit mondtam, hogy nem vetődik a lábam elé, hogy nem hiányzom annyira, hogy milliószor dörömböljön a szobám ajtaján. Utálom, hogy ahhoz folyamodik, hogy itt hívjon félre, ahelyett hogy férfihoz méltón megvárna a kanapén ülve és megrángatna, ha nem akarok vele kommunikálni. Utálom hogy mindezt annyira természetesen teszi, mintha ez lenne a normális, mitha máshogy nem is reagálhatna rám, és utálom azért is, mert épp ezekért a dolgokért szeretem. Hogy mindig mosolyog, és hogy azzal a hülye fejével két perc alatt képes kiűzni belőlem a feszültséget. Hogy mindenből viccet csinál, és hogy miután egy hetet duzzogtam, még mindig hiányol, pedig csak egy fruska vagyok, aki mindennél jobban vágyik a csókjára, az érintésére, és nem azért, hogy gyakoroljunk, hanem azért, mert ő is adni szeretné azt, amit csak adhat. És szeretem azért, mert gondoskodó, és mert még egy hét feszültésggel teli hét után is képes bevallani, hogy hiányzik neki a társaságom.
Ez pedig teljesen összezavar, összetör, összegyúr és átformál.
Nem igazán tudom mit kellene csinálnom, nem tudom hogy kellene reagálnom. Már minden elveszítette az értelmét, csak azt tudom, hogy a lelkemnek szüksége van a megkönnyebbülésre.
Íriszeimből lassan peregni kezdenek a könnyek. Először csak egy két csepp, majd a csepp folyóvá dagad és megállíthatatlanul áradásnak indul.
Nem tudok válaszolni a kérdésére, számat a zokogás görcsös rángatása húzza fintorra és mielőtt bármit is tehetne egy lépéssel közelebb kerülök hozzá. Homlokomat a válla alá fúrom. Nem karolom át, nem ölelem meg, egyszerűen csak leengedett karokkal állok, fejemet a mellkasának döntve és zokogok, mint egy kisgyermek. Vállamat a sírás remegteti, vázam meggyötörten rázkódik és ebben a pillanatban én vagyok a világ legszomorúbb, legelesettebb és legidiótább embere.
- Nem lesz több órám... - makogom két szipogás között majd kezemmel letörlöm az arcomra tapadt sós csíkot, mely egy kis szempillaspirál által felvitt festéket is hozott magával. Szétkenem az arcomat, de hát végül is mindegy... már mindennek úgyis mindegy..
:hug: || ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chris Pratt
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
33
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Egyetemi tanár (Gael nyelvek és kultúrák)
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Pént. Okt. 13, 2017 5:51 pm


Kia & Mich

- Az én dolgom gondoskodni rólad, úgyhogy természetes, hogy hagyok otthon egy kis pénzt neked. Olyan, mintha bevásárolnék, csak épp nem lesz rá időm. - Persze, tudom, hogy önálló, de azért ha viszek haza kaját, sosem mond rá nemet csak azért, mert én vettem. Hülyeség ez az egész anyagiasság dolog, és ezzel is csak azt próbálja kifejezni, hogy haragszik rám. Tőlem aztán költse kenyérre a zsebpénzét, ha ettől neki jobb lesz... Nem változtat a tényen, hogy hagyok neki otthon, ha mégis úgy döntene, az enyémből menne  boltba. Ami enyém, az az övé is, és ebből sosem csináltam problémát, mindegy, mennyire igyekezett önállósodni mellettem.
Szúrós megjegyzése hallatán meglepetten felvonom a szemöldököm, és a mosolyt, mely szétterpeszkedik az arcomon, sietve elfojtom. Aranyos, amikor puffog, már amikor nem csinálja egy teljes hétig. Így azért kezd elég fárasztó lenni már, de az, amikor féltékenységi jelenetet rendez a maga durcás módján, kifejezetten szerethető része Kia jellemének.
- Woah, átmentél passzív agresszívba? Jól van. Természetesen nem egyedül megyek a konferenciára, viszek magammal néhány szakállas, koptatott farmernadrágos történelemprofesszort is. Esetleg ha ők jönnének fel hetyegni, ahhoz mit szólsz? - Nem bírom tovább uralni az arcizmomat, hagyom, hogy a vigyor szétterüljön a képemen. Megszoktam már, hogy nem szabad magamra vennem Kia támadásait, és általában az ehhez hasonló humorral mindig jól le tudom kezelni őket. Pont ezért vitatkozunk olyan keveset egymással, mert nem adok rá alkalmat, hogy ledobja elém a kesztyűt.
Visszalépek az asztalhoz, nem ülök fel rá ezúttal, csak nekitámasztom a csípőmet. Távolabbról fürkészem, látom rajta az elutasítás legmagasabb védelmi fokozatát. Nem akar beszélgetni és még csak azt sem akarja, hogy itt legyek és bámuljam. Pedig mi rosszat tettem? Visszautasítottam. Nem is véglegesen, csak annyit kértem, hogy aznap estére érjük be ennyivel. Különben is, attól még, hogy ő tanulni akar rajtam, nekem kötelességem a lábai elé vetnem magamat és bármit megengednem?
- Nem szeretnél beszélgetni egy kicsit? Hiányzik a társaságod. - végül csak ennyit mondok, mert ez tényleg igaz. Elég rossz érzés egy hidegháborús lakásba hazatérni, ahol egy fantommal élek együtt. Hiányoznak a megszokott "milyen napod volt?" beszélgetéseink, vagy hogy együtt tévézzünk a kanapén. Direkt azért vállaltam el ezt a továbbképzési lehetőséget, hogy ne kelljen otthon lennem, mert egy sértett Kiánál még az egyedüllét egy idegen országban is jobb. Talán ő is lehiggad kicsit, ha nem irritálom minden nap a jelenlétemmel, és lesz ideje kiereszteni a gőzt.
- Lesz még órád? - A karórámra sandítok. Van még egy kis idő a következő óráig, aztán még egy előadást tartok a gólyáknak, utána pedig végeztem. Nem tudom, lesz-e ma megbeszélés, de ha nem, egész korán szabadulok. Más esetben megkérdezném Kiát, mik a tervei, megvárjuk-e egymást, de most nem tudom, jó ötlet-e. Valószínűleg élből elutasítaná, hogy velem töltse az időt.
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Arizona Muse
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Pént. Okt. 13, 2017 4:01 pm

Kiara & Michael
Gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek ..


És végig engem néz.
Tudom, mert a libabőr végigszáguld a hátamon és szünhetetlen bizsergésbe kezd a derekam, meg a tarkóm tájékán. Nem mondom, hogy nem idegesít. Határozottan többször el kell olvasnom minden kérdést és a válasz sem jön zsigerből, de nem azért, mert nem tudom, hanem azért, mert egyszerűen megőrülök tőle. Utálom ezt a nézést, ezt a felfújt viselkedést, ahogy ül az asztalnál, és ahogy összekulcsolja a kezét. Akaratlanul is egy film jut eszembe róla, és az abban mondott vers sorai és nem sok kell hogy el ne kezdjem szépen leírni a papíromra. Igaz, köze sincs a pénzügyhöz, így nem hiszem hogy megkapnám emiatt a megajánlott ötösömet -  mindenesetre arra jó hogy egy kicsit lenyugtassam magam Michaellel kapcsolatban.
"Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle."
Ujjaim a vers után sebesen dolgozni kezdenek a papírlapon, és szinte észre sem veszem, hogy milyen hamar letelik az a bizonyos másfél óra. Igyekszem kizárni a tudatomból, és valamelyest sikerül is. Csak akkor eszmélek rá a jelenlétére ismét, mikor már szinte csak ketten maradunk. Hívó szavára lever a víz, hiszen annyira nem akartam vele beszélni. Minden fontosabb annál mint hogy kettesben legyünk, mégis muszáj eleget tennem kérésének, hiszen jelenleg a tanárom. Ujjaimmal kissé idegesen túrom a fülem mögé a hajamat, ami csak most kezdett el igazán zavarni. Szemüvegemet a táskám mélyére süllyesztem, farmerkabátom ujját pedig feltűrom a könyökömig. Kezemmel átkarolom a táskám, majd magam előtt is összefonom azt. Nincs ám kedvem túl sok időt eltölteni vele, nem akarok értékes időt vesztegetni. Nem mintha lenne más dolgom, de sose lehet tudni. Lehet hogy a herceg vár rám fehér lovon az épület előtt, így pedig már érthető miért is akarok annyira menni.
- Igazán hálás vagyok, hogy szóltál. A pénz nem lényeges, van félre rakott pénzem. De ezt tudhatnád, hiszen már évek óta együtt élünk. A ruhámat sem a tiédből vettem, szóval megleszek. - húzom el a számat, és inkább nem is háborodok fel azon, hogy együtt élünk évek óta, és fogalma sincs arról, hogy mennyire spórolós vagyok. Igaz sokat utazik és nem is biztos hogy tudja hogy pénzért korrepetálok diákokat, de mindig is volt elrakva annyi, hogy ha szükség lenne rá, akkor megéljek belőle. Soha nem kértem tőle kajára, ruhára, semmire. Még a piperéimet sem az övéből vettem, mert ... mert ... a lelkem, az önérzetem nem engedte hogy azok után, hogy magához vett még ezzel is leterheljem. De hát úgysem számít. Úgysem sikerült hozzá olyan közel kerülnöm, hogy ilyen dolgok megmaradjanak a fejében velem kapcsolatban.
- És egyedül érkezel, vagy számítani kell valami nőcskére is? Mert gondolom egy ilyen konferenciára nem egyedül mész. Csak hogy feljön-e még hetyegni. Mert ha igen, akkor keresek addig egy barátot vagy barátnőt, akihez átcuccolhatok addig míg kiélvezitek egymást... - nézek rá szúrósan, és hiába jön hozzám közelebb igyekszem állni a pillantását és nem mozdulni. Nem hunyászkodhatok meg előtte, nem rettenhetek el!  
:hug: || ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chris Pratt
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
33
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Egyetemi tanár (Gael nyelvek és kultúrák)
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Re: Kia & Mich
Pént. Okt. 13, 2017 2:27 pm


Kia & Mich

Ha az embernek látványosan nincs semmi dolga az ír nyelvi szeminárium és a kelta történelem előadás közben, és ezt látványosan mások tudtára is adja azzal, hogy a tanárijában lebzselve édességet töm magába (a csoki növeli a boldogsághormonok számát), és még látványosan oda is figyel rá, ha egy ügyintéző látványosan pánikolva rohangál fel-alá a folyosón, akkor megkapja valami kínainak látszó (bár az lenne, ahhoz legalább konyít!) pénzügyi-matekos szemináriumi zh felügyeletét. Nem is tölthetném el attraktívabban a lyukas órámat, minthogy egy sor halálra vált arcú fiatal kockát bámuljak, akik a papírok fölé görnyedve stresszelnek. Ez kifejezetten a stréberek és magolósok szakja, ami annyit jelent, hogy még puskázni sem nagyon fognak. 90 perc töménytelen unalom vár rám, és még segíteni sem tudok azoknak, akik esetleg elakadnának, mert egy kukkot nem értek abból, ami a papírokon szerepel.
A papírokat lapozgatva libbenek be a terembe, anélkül, hogy felnéznék. Hallom, hogy egy perc alatt néma csend lesz, ami teljesen lesokkol a saját óráimhoz képest. Ott egészen addig zizegnek, amíg beszélni nem kezdek, hiszen a mi szemináriumaink sokkal lazábbak, beszélgetősebbek, mint egy jó kis délutáni dumaparti.
- Jó napot, hölgyeim és uraim! Amint látják, Miss Jablonsky lebetegedett, így én fogok felügyelni, míg írják a ZH-t. Ki is osztanám akkor a lapokat, öt kérdés, öt válasz, és ha kész vannak, már mehetnek is! - darálom, majd megállok a pódium közepén és felemelem a fejem, szembenézve a társasággal. Ahogy megpillantom Kiát, megmerevedek egy pillanatra, aztán folytatom az arcmustrát, mintha mi sem történt volna. Remek, miss durca is itt van, legalább végre tudok váltani vele két szót, mert akár akarja, akár nem, az egyetemen bizony tanár vagyok, és ezt ő sem másíthatja meg.
- Őszintén szólva egy kukkot sem értek ezekből, de önök minden bizonnyal igen, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Akinek kérdése van, szóljon, szívesen eldiskurálok bárkivel az írekről és adok rá egy ötöst. - megjegyzésemet halkan morajló nevetés követi, miközben a sorok között járva kiosztom a lapokat. Leteszek egyet Kia elé is, látom, hogy majd megpukkad, és ez mosolyt csal az arcomra.
Visszalépek a pódiumra és felhúzom magam a tanári asztalra, majd a karórámra sandítva megadom nekik a jelet. Hallom, hogy a ceruzák és tollak máris izgatottan sercegni kezdenek a papíron.
- Jól van, kezdhetik! Jó firkálást mindenkinek!
Összefonom magam előtt a karomat és Kiát bámulom. Igen, végig. Remélem, annyira idegesítem vele, hogy egyszer csak felrobban, vagy füst tör ki a fülén, mint a rajzfilmfiguráknak. Ó, az vicces lenne... Az első húsz perc a legunalmasabb, de utána szép lassan elkezdenek leszállingózni hozzám az első stréberek, leadják a lapjaikat, én meg gondosan összegyűjtöm őket, megköszönve mindenkinek a részvételt. Persze vannak, akik kihasználják a megadott időt, melynek leteltét ugyanúgy jelzem.
- Köszönöm, akkor mehetnek is! Az eredményeket majd jövőhéten jelzem.Csak vicceltem, a nevükön kívül semmit sem értek ezekből, de van, akinek még azt sem. Joaquin? Ez létező név? - sorba kapkodom el a lapokat a kiszivárgó tömegből, és ahogy megpillantom Kiát, halkan megköszörülöm a torkomat. Hallom, hogy valaki kuncogva odasúgja Kiának, milyen dögös már ez a pasi az akcentusával. - Miss Nolan, maradna még kérem egy pillanatra?
Ő pedig természetesen marad, mi mást tehetne, úgyhogy kínos, feszengő csendben várjuk meg, hogy az utolsó diák is elhagyja a termet. Addig összerendezem egy kupacba a dolgozatokat, és a magammal hozott mappába teszem őket, aztán lekászálódok az asztalról és ledobom a helyemre.
- Csak szólni akartam, hogy hétvégén nem leszek otthon. Dublinba repülök továbbképzésre, lesz ott egy nagyszabású konferencia. Pénteken megyek, vasárnap késő este jövök. Hagyok majd otthon pénzt kajára meg ilyenekre. - Közelebb lépek hozzá, miközben beszélek. Valószínűleg azt várta, hogy lelkizni akarok, de azt már épp elégszer próbáltam a héten ahhoz, hogy belássam, semmi értelme. Nem fogok a történtekről beszélni, amíg ilyen gyerekesen nyomatja a hisztit... Majd ha megtanul felnőttként viselkedni és megérik rá, akkor megbeszéljük.
Vissza az elejére Go down


avatar

Diákok
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Arizona Muse
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
24

Kia & Mich
Pént. Okt. 13, 2017 1:50 pm
Az egy hete történt eset óta valahogy nem igazán vagyok önmagam. Azt is mondhatnánk, hogy elkapott a tanulási láz és egyáltalán nincs időm és energiám a háztartással és az otthoni dolgokkal foglalkozni. Igaz ez a világ legnagyobb hazugsága, hiszen nincs túl sok anyagom, viszont van úgy millió kérdőjel a fejemben és jó adag sértettség is, ami nem igazán engedi, hogy otthon tartózkodjak. Ez pedig sajnos egyet jelent, még pedig hogy otthonommá vált a könyvtár, és a kedvenc könyvemmé a tankönyvem.
Baromira megbántotta az önérzetemet, így nem csoda, hogy így reagálok. Mondjuk számomra is könnyebb lenne, ha nem kellene késő este hazamennem, vagy ha véletlenül egy légtérbe kerülünk, akkor ösztönösen felhangosítani a zenét a fülembe, majd rázárni az ajtót. Nem igazán vágyok magyarázatra, arra, hogy megbeszéljük ezt a dolgot.
Az érzéseim már kölyökkorom óta megvannak, és lehet hogy neki nem tűnt fel ezidáig, mégsem tudom tovább titkolni és nem is akarom. Elegem van már abból, hogy az apa szerepben tetszeleg, hogy igyekszik helyette dönteni, helyettem dönteni! És hogy megpróbálja mondani nekem mi a jó. Köszönöm, de majd én eldöntöm nekem mi a jó. És igen, lehet hogy ezt épp egy szexuális felvilágosító órával óhajtom indítani. Senkinek semmi köze hozzá, neki is csak élveznie kellett volna a dolgot. Nem kívántam mást, és igazából olyan sok mindent most sem kívánok.
A csókját, az érintését, testének forróságát, a bizsergést a testemben... a picsába!
Hatalmasat sóhajtok, majd úgy vágom be a hatalmas előadóban a könyvem borítóját, hogy szerencsétlen csak úgy nyekken. Érdeklődő pillantásokat kapok magam mellől, sőt valaki még hátra is néz, én pedig ezt a kíváncsiságot csak egy felvont szemöldökkel díjazom. Mit néznek, nem láttak még frusztrált embert? Magamban dohogok, majd az órámra sandítok, már tíz perce itt kellene lennie a tanárnak, hiszen zh-t írunk. Még végig se sikerül gondolnom a dolgokat, mikor nyílik az ajtó, Michael pedig bemasírozik rajta. A gyomrom aprócska mogyoró méretűre zsugorodik, nem számítottam rá, és ami azt illeti arra se, hogy így fog lerohanni minden vele kapcsolatos érzelem. A szívem a torkomban dobog, és akármennyire is nem akarom látni mégis tekintetemmel nem tudok másfelé nézni. Vonzza a pillantásomat, ruganyos testének látványa nyelésre késztet, és arra, hogy elpiruljak. Pillantásunk találkozik, és ahogy az arcomra bámul vonásai megkeményednek. Mondjuk tény, lehet hogy ennyire, mint mondjuk az elmúlt hétben még soha nem gyötörtem meg. Nem volt még arra precedens, hogy ne beszéljünk, ne találkozzunk, azonban akkor is úgy érzem, meg kell büntetnem azért, amit velem tett. Azt akarom, hogy érezze a hiányomat, hogy marcangolja a lelkiismeretfurdalás. Rossz lennék? Nem, csak őszinte.
- Jó napot Hölgyeim és Uraim. Amint látják Miss Jablonsky lebetegedett, így én fogok felügyelni míg írják a ZH-t. Ki is osztanám akkor a lapokat, öt kérdés, öt válasz, és ha kész vannak már mehetnek is! - mondja én pedig szikrázó tekintettel veszem el a lapot, melyet elém helyez. Még jó hogy minden kérdésre tudom a választ, mégis szinte már én vagyok az utolsó aki beadja a lapját.
- Köszönöm, akkor mehetnek is! Miss Nolan, maradna még kérem egy pillanatra?! - hallom a mondatot, melytől annyira féltem. Pedig esküszöm próbáltam összehúzni magam és kiosonni a tömeggel, csak hogy ne kelljen beszélnünk. Most azonban a tanárom, nem az apám, szeretőm, lakótársam, - így kénytelen vagyok bennmaradni és megvárni a távozókat, hogy maguk után hangosan becsapják az ajtót, és ezzel a terembe zárják a némaságot, a kettőnk között izzó feszültséget.
- Igen?
Vissza az elejére Go down
Re: Kia & Mich
Vissza az elejére Go down
 
Kia & Mich
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: New York :: Manhattan :: Kórházak és hivatalos helyszínek-
Ugrás: