Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Aimee x Noah - Christmas surprise
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aimee Riddle Today at 1:34 pm

Cherry x Aaron - Christmas 2017
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Today at 12:59 pm

Jake & Jason& Meena | you're kidding me?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Meena E. Asher Today at 12:56 pm

Jay&Lola - Do you remember me?
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jay Rickson Today at 1:04 am

Jay & Sarah - The mysterious rescuer and the whore
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jay Rickson Today at 12:27 am

Alexander & Pixie - Good to see you again
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Pixie Brinkley Today at 12:26 am

Lena Camryn Wayle
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lena Wayle Today at 12:22 am

Belle & Ben - Beautiful, independent and mischievous
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Christabel Edwards Yesterday at 11:51 pm

Joanne&Lola - I came. I saw. I made it awkward.
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Joanne Stevenson Yesterday at 10:46 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Charlie Weston, Erik Lindström, Herbert Goldstein, Marilyn Kaminski, Nora Weston, Pixie Brinkley

Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Meet again | Jake & Meena
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Meet again | Jake & Meena
Pént. Aug. 18, 2017 8:23 pm


Jake & Meena



Nehéz az embernek, ha egy álma törik derékba. Nehéz akkor is, ha az apját csak hírből hallotta. Meglátogatott, de nem maradt mellettem, mikor felébredtem. Orvosaim rettegve mondták ki a nevét, és még inkább félnek elfogadni, hogy a betegük lehessek. Mindenki fél apám bosszújától. Én pedig meg akarok gyógyulni. Túl akarom élni, ismét zongorázhassak.
Mély levegőt vettem, ahogy a lift csipogva megállt. Tudtam jól, hogy ez még nem az én emeletem. Egy idősebb néni belép mellém a liftbe és rám mosolyog. Csupa báj és elegancia. Látszik rajta a nemes lélek. Mosolygásra késztet. Talán három hónapja mosolyogtam így szívből, hogy egy szót sem kellet kiejtenem a számon.
Majd ismét csippanás, a hölgy bólintva elköszön és megy a saját útjára, botjára nehezedve lépdel aprókat a maga kis módján. Aranyos, nézem, míg az ajtó nem csukóik és a lift ismét útjára indul. Már csak egy emelet és ismét egy orvos kezei között lehetek. Mély sóhaj és pár lépés. Keresem a nevet, ismerős, de nem tudom honnan. Lester. Dr. Lester. Megvonom a vállam és bekopogok, lassan erőteljesen, hogy hallják, hogy itt vagyok. A következő percben pedig már be is slisszanok az ajtón, ahogy a túloldalról egy „szabad” hallatszik. Az asszisztens megáll előttem és elkéri a papírokat.
- Egy kis türelmet a doktor úr hamarosan jönni fog. – hangja kedves és még is valami rosszindulat bujkált benne. Nem foglalkoztam vele, leültem a székbe és a hatalmas asztalt néztem. Még életemben nem féltem ennyire. Koncentráltam, hogy a kézremegésemet majd enyhítsem, hogy valamennyire könnyítsem a helyzetet. Ne rémüljön meg és a nevem hallatán se akarjon kiugrani itt a sokadik emeletről. A falak fehérek és taszítóak voltak, a képek pedig egyenesen hátborzongatóak, a szekrényen volt egy gerincet ábrázoló szobor szerűség, amit ha tehetnék, megtapogatnék, ha nem félnék attól, hogy biztosan össze fogom törni.
Persze amíg vártam a kedves kollégája minden percben megkínált vízzel és kávéval. Viszont akkora gyomorgörcsöm volt, hogy attól féltem, hogyha meg látom, az orvost biztosan lehányom. Ezért minden egyes próbálkozását kedvesen lepasszoltam.
De nem kellet sokat várnom az ajtó nyikkant és már bent is volt, háttal volt, csak azt láttam, hogy magas, az asszisztens azonnal elkezdte mondani a dolgokat, én pedig addig felálltam. Nem vágtam a szavába, hogy Elliott a második nevem nem pedig Eleanor. Mindenki elfelejti, vagy összekeveri, vagy el se olvassák. De mindegy. Lassan bólintottam és az orvosra néztem.
- Üdvözlöm dr… Jake? – megállt bennem az ütő, a kezemet, amit nyújtottam felé, a levegőben maradt és még jobban megremeget. A világ forogni kezdett velem. Olyan régen láttam, annyira boldog voltam tőle. De megrémültem, ahogy azokba a kék szemekbe vesztem. Mennyire más köpenybe, mint farmer és pólóban.
- Istenem, de régen láttalak. – úgy csúsztak ki a szavak, hogy nem tudtam uralkodni a számon, majd gyorsan megembereltem magam.
- Bocsánat, doktor úr. – bólintottam, hogy most már tudom mi a protokoll. Elkapott minden egyes emlék, amit együtt töltöttünk. Túl szép nap volt.

bocsi, hogy eddig tartott <3 • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Vas. Aug. 20, 2017 6:17 pm


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.




Az „alaszkai kiruccanásunk” után, amit megejtettem Doriannel kénytelen voltam visszaszabadulni a való életbe, és valami rendszert kiépíteni, mert különben össze fog dőlni a tervünk, és nem tudom megvédeni az öcsémet. A munkámhoz hozzátartoztak a heti beszélgetések, és a kutyáim felügyeletének visszavétele. Dr. Wilson szerint jót tesznek nekem, ha átengedem nekik néha az irányítást. Dózer és Samira őrjöngve fogadtak, alig bírtam lekaparni magamról a két ebet, de hiányoztak is. Férfi létemre könnybe lábadt a szemem, és alig bírtam megállni, hogy ne ringassam álomba a két rosszcsontot. Jason nálam húzta meg magát, még nem egészen volt világos, hogy miképpen fogom kihozni a kartellből, de már dolgoztam rajta, viszont a betegeim se várhattak örökké. A PTSD az életem részét képezi a front óta, és meg kell békélnem a gyógyszerekkel is, ha aludni akarok. A normális már nem is annyira az, de ma éppen konzultációt tartok, és Maggie segítségével állítom fel újra a rendelési időmet, meg a beosztásomat. Átmenetileg át kellett adnom a feladataimat, de szépen javulok, és a héten már két műtétem is lesz. Hiányzik a szike, az életmentés, és hogy valaki másnak az agyában nyúlkáljak. Másoknak ez undorító, de aki orvos, annak ez a hétköznapi, és a megnyugtató. Az órámra tekintek, már öt órája vagyok talpon, hajlani négykor jöttem be, és most múlt kilenc. Az általános neurológia most indult, nem is magánpraxis keretein belül, arról végképp lemondtam, túl sűrű az itteni tennivalós listám is, egyebet már nem tudok beiktatni. A kórlapokkal, az előzményekkel együtt vonultam vissza az irodámba még hétkor, de nyolctól itt vár az őrület, és az általános betegek, akiket ide küldtek tovább. A székemen helyezkedem el, és az első beteg iratainak bekérése után a kis tabletemmel megyek át a kezelőbe. Sóhajtva kapcsolom ki az agyamat, és meghallgatom a panaszokat. Tizenhét éves lány, az anyukája is jelen van. A tesi órán elájult, és koordinációs problémák léptek fel.
- Szia Jess. Megkérlek, akkor teljesítesz nekem néhány feladatot? – kérem meg rá, és az ujjamat feltartva megvárom, hogy kövesse az útját. Bevérzésre, semmi ilyesmire nem találok jeleket, aztán meg is hallgatom, és a nyirokcsomókat megnyomkodva feltűnik, hogy egy kissé duzzadtak.
- Szoktál izzadni? – érdeklődök, és a gyanúm kezd beigazolódni.
- Néha…nem igazán. – pillant fel a kéklő íriszeimbe, és el is pirul. Nem foglalkozom az árulkodó jelekkel, mert orvosként vagyok jelen, de nem kerüli el a figyelmemet.
- Kérni fogok egy CT-t, egy teljes vérképet, és egy echot is. Utána többet tudok mondani. Maggie légy szíves kísérd át Jesst a CT-re. Ne aggódjunk feleslegesen. – mosolyodom el, és a kis világító eszközt a zsebembe csúsztatva kérek egy kis időt, hogy kezet mossak a második páciens előtt. Maggie elmegy a lánnyal, aztán folytatjuk a rendelést, én meg a hátsó, elkerített részlegben bekapok egy falat kiflit, de hallom, hogy megint egy női beteg lesz. A párbeszédből nem sok marad meg, a bögrémmel dőlök neki az ajtó tokjának, és hörpintem fel az alját. A számat letörölve térek vissza, a kezemet a köpenyembe kenve. Maggie elmondja a fontosabb adatokat, csak éppen a beteg neve nem kerül elő. Átveszem a papírokat, jobban örültem volna, ha már ez is rajta van a tableten, de sebaj. A személyes konzultáció más eset, így valóban fizetős lesz a nő. Megfordulva kérem meg a nővért, hogy menjen ki, és amint a kezem nyújtanám, bent reked a szó. Megrohamoznak az emlékek.
- Meena…te mit keresel itt? – az arcomra kiül a nem várt találkozása eredménye, de intek, hogy üljön le. Jobban összehúzom a köpenyemet, és megkerülve az asztalt foglalok én is helyet a székemen.
- Elmondanád, hogy miért…felhívhattál volna, ha csak találkozni akarsz, de ez? – tárom szét a karomat, mert még mindig nem hiszem el, hogy ő az.
- Konzultációra jelentkeztél be, mi történt? – nem akarom azt hinni, hogy beteg, bízom benne, hogy más miatt van jelen. Jesszusom van már két éve is, hogy utoljára találkoztunk.


MADE BY TORIE ♥




Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Re: Meet again | Jake & Meena
Pént. Aug. 25, 2017 5:46 pm


Jake & Meena



Egyik meglepetés ért a másik után Nem elég, hogy olyan nehezen tájékozódom a kórházakban, pedig már szinte második otthonomnak mondhatnám őket. Most még is elsőre megtaláltam, amit kerestem. A tűktől félek, pedig tudom jól, hogy biztosan fog kelleni egy vérvétel, túl régen látták a véremet, mellesleg minden doki abból indul ki. A tapasztalatokra alapozva, hiszen bárkivel eddig beszéltem úgy kezdett, hogy levett egy halom vért, és még csodálkozom, hogy egyáltalán van még vérem. Megingatom a fejem és próbálom elhessegetni a fájdalmakat és a múltbéli dolgokat. Az orvosi szobába érve gyorsan ismét a félelemmel kell szembe néznem. Rohadtul félek, hogy mi lesz velem. Hogy elfog-e vállalni, vagy ismét egy orvos lesz, aki elmondja, hogy nem vállalja a dolgokat. Már magamban lemeccseltem az egészet, ami történni fog, hogy felkészüljek mindenre. Ne legyen meglepetés, és ne roskadjak össze, elég a kocsiba egy ilyen összeomlás. Hiszen az utolsó próbálkozásom, hogy ismét normális életet éljek. Mélyet sóhajtok, ahogy az orvos megjelenik, már a fehér köpenytől is fóbiáim vannak.
De aztán a félelmet felcseréli a meglepettség. Hiszen én tényleg mindenre fel voltam készülve mindenre, kivéve arra, hogy régi ismerőst kell újra látnom. A szívem megdobban, olyan erősen, mintha épp kiszakadni készülne és nem kaptam egy pillanatra levegőt. Lélegezz Meena.
- Egy orvost. – nevetek fel, ahogy végig pillantok rajta. Mennyire megváltozott, már nem az az ember, akivel eltöltöttem egy kellemes napot. Az arcán megjelentek a ráncok és a munka miatt olyan volt mintha egy másik ember ülne velem szembe. Nevetséges nem? Pár év, és az újra találkozásnál mindketten óriásit csalódunk a másikba. A kezeimet kihúzom a zsebemből az ölembe ejtve figyelek a szavaira. Mosolyom nem az igazi. Hiszen ő még akkor ismert, mikor jegyben jártam. Már annak is vége, és már úgy érzem, hogy az életemnek is.
- Te se tépted fel a telefonkönyvet, hogy találkozz velem. Valakinek meg kellet tenni az első lépést. – megvonom a vállam. Bár mindketten tudjuk, hogy nem azért vagyok itt, hogy megismerkedjünk, vagy elmenjünk ebédelni. Egyszerűen csak próbáljuk oldani a beállt sokkot, amit mindketten megkaptunk. Beharapva a számat lehajtom a fejem.
- Balesetem volt. Megtámadtak, most pedig kell egy orvos, aki fixálja a helyzetet. Te vagy az utolsó reményem. Add vissza az életemet. – feltartom a kezeimet, hogy lássa mi is a gubanc, mert úgy tűnik, hogy most nagyon nem akar kijönni minden szó, amit ki akarok mondani. Olyan mintha hirtelen egy gombóc nőtt volna a torkomba, ami megakadályozza, hogy megszólaljam. A kezeim úgy remegtek min a kocsonya én pedig lehajtottam a fejem és visszahúztam őket.
- Zongorázni akarok, elvették tőlem azt, amit az életemnél jobban szeretek. – felpillantok azokba az ismerős kék szemekbe és nem eresztem, azt akarom, érezze, lássa, felfogja a fájdalmamat. Hogy mennyire komolyan akarom.
- Jake, te vagy minden reményem. – suttogom a szavakat, ahogy felállok, hogy megkerüljem az asztalt és mellé kerülve ülök fel rá.
- Most ne úgy nézz rám, mint egy páciensre, hanem a lányra, akit megismertél. Meg kell mentened. –két remegő kezem közé veszem az övét és úgy nézek rá.

bocsi, hogy eddig tartott <3 • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Pént. Szept. 22, 2017 7:05 pm


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.





A szakterületem egyik kiváltságosa vagyok, de olyan hónapok vannak a hátam mögött, amit nem kívánnék senkinek sem. Az öcsém, és a drogkartelli múltja felbolygatták az amúgy sem egyszerű életemet, de még betetőzte ezt egy szerencsétlen baleset, melynek következtében az Amazonasban töltöttem pár napot a kollégáim körében, de a hazaérkezés után totálisan összeomlottam, és pár hét kényszerszabadságra ítéltek. Nem kívánom senkinek, hogy ilyen körülmények között lássanak, de visszatértem a pályára, és most már ezerrel robogok afelé, hogy bepótoljam az elmaradásaimat. Nagyokat ásítok, mert reggel óta űzöm az ipart, ki is szaladok két beteg között, a konzultáció megvár, gondolom megint egy újabb eset, amire vagy igent, vagy nemet mondok. Az asszisztens addig is tartja a frontot, és nem pofázik bele a munkámba, mert néha elered a szája, és akkor nem tudom leállítani. Olyan kellemetlen, hogy visszafogjam magam, és ne járassam le mindenki előtt. A kávét lehörpintem, aztán visszatérek a fedélzetre, és a kezembe is nyomják a kórelőzményeket, melyek alapfeltételek egy újonnan érkező jelölttől. Nem tagadom, hogy néhány alkalommal előfordult, hogy nemet mondtam, de akkor mindig nyomós oka volt, hogy elutasítottam a pácienst. Az utolsó remény lehetek, de nem működöm alapítványként, és nem is akarok, sőt hiú ábrándokat sem szeretek kergetni, és hamis illúzióba ringatni a betegeimet, hogy meggyógyulnak. El kell ismerni, hogy vannak olyan dolgok, és helyzetek, melyeken, mi orvosok sem tudunk már segíteni, és akkor el kell fogadtatni a pácienssel, hogy életminőség javító kezelések még vannak, de ezek nem fogják meghosszabbítani az életüket. A papírra vetek egy pillantást, és jelzem az asszisztensnek, hogy távozhat, mert egyedül is megoldom a dolgot, de ekkor megfordulok, és szinte lefagyok, amikor a kezemet nyújtom Meena felé. A régi találkozás emlékei lassan kúsznak be az elmémbe, és az a délután, amikor olyan jól szórakoztunk.
- Kérlek, ne szólíts annak, főleg ne úgy, hogy már magánemberként találkoztunk. – köszörülöm meg a torkomat, és jelzem neki, hogy foglaljon helyet, mert bizony itt komoly problémák lehetnek a háttérben, ha engem keresett fel. A kézremegését azonnal kiszúrom, de ez elég sok mindenre utalhat, és jós nem vagyok, így magam elé húzom a mappát, és felnyitom az első oldalon, hogy átfussam az információkat, aztán behajtom, és a zöldes árnyalatú szembogarakba merülök bele.
- Meena…mi történt? Milyen baleset ért, és mit tettek a gyógyulásod érdekében, mert ezek csak számok, de én hallani akarom az egész történetet az elejétől a végéig. Kérsz egy teát, vagy valamit? – érdeklődöm meg tőle, és ha igent mond, akkor lenyomom a kis gombot az előttem álló hangszórós szerkezeten, és az asszisztenstől kérek egy kis italt, vagy éppen ételt. Ezután minden figyelmem ráfordítom, és az arcát tanulmányozom. Nem változott szinte semmit, de a szemei..azok egyáltalán nem csillognak.
- Köszönjük. – mosolygok rá a belépő nőre, aztán megvárom, hogy lepakoljon, mert én is kértem egy teasüteményt. Ma még lesz két műtétem is, és egyik sem a könnyű, komplikációmentes beavatkozás lesz, szóval kell némi szénhidrát.
- Nagyon régen találkoztunk az tény, de nem hittem volna…hogy öhm…ilyen változások álltak be az életedbe. – merülök el ismételten a tekintetében.

MADE BY TORIE ♥️






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 06, 2017 11:54 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Re: Meet again | Jake & Meena
Szer. Szept. 27, 2017 1:01 pm


Jake & Meena



Furcsa volt úgy ott ülni egy orvosi szobába, hogy a velem szembe lévőt épp ismered. Ha nem is olyan alaposan, mint hihető lenne. De eltöltöttetek egy csodálatos napot együtt és most rá vagy utalva. Más volt őt látnom póló és farmer helyet ing is valami márkás öltönyben, rajta pedig az orvosi köpeny. Emlékszem minden próbáltam elképzelni, hogy is festhet. Hát mit ad isten látom. A félelem és a boldogság egyszerre szabadul fel a lelkemben, de azt hiszem, a félelem sokkal nagyobb teret győz magának, mint akartam. Megingattam a fejem és bólintottam, hogy ne hívjam orvosnak. Nehéz lesz, főleg ezek körülményeket nézve. Épp csak bele kezdenék, mikor megjelenik egy nő és behozza a kért dolgokat és a teát elvéve a tálcáról kortyolok bele. Kihitte volna, hogy ennyire kiszárad a szám csak a látványától? Amikor az ajtó becsukódik, veszek pár lélegzetet, hogy visszaemlékezzek mi és hogyan történt. Sosem szerettem róla beszélni. Megköszörültem a torkom és a fotókra irányítottam a figyelmemet, nem tudok úgy beszélni a történtekről, hogy az ő kékjeivel kell farkasszemet néznem.
- Két éve történt. Már azt hittem az életem révben van. Elkezdtem az alapítványon kívül tanítani egy iskolába. Nehéz sorsú fiatalokkal. – kezdek bele, kihagyva a részt, hogy immáron nem jegyesként ülök, hanem egyedülállóként. Hiszen most nem is ez a legfontosabb információ a számára.
- Minden jól ment, aztán volt egy diákom, a lehető legjobbat hoztam ki, elszakadt a bandától tanult, próbálkozott a zongorával. Egyik este sokáig voltam bent. Kaptam valami fenyegető üzenetet. Nem foglalkoztam vele, azt hittem megint apa valami körözöttje, aki azt hiszi, megrémítheti apát, ha velem fenyegeti. Nem így lett. A lényeg, hogy mikor elhagytam az épületet, hogy haza induljak.. – a szám megremeg, hiszen a fájdalom ismét átjárja a testem és felállva az asztalról elengedem a kezét és elkezdek járkálni, hogy érezze, a testem nem kell átélni a dolgokat, az agyamba olyan valóságosak a képek, hogy még az eső illatát és a hűvösségét is érzem a bőrömön.
- Egy alak jelent meg a sötétében, az eső eset, nem láttam semmit. Üvöltött, mindent a fejemhez vágott, hogy az én hibám, elmondott mindennek. Aztán.. Rám támadt, letepert a földre és a fejemet verte a betonba, végül egy kalapács is felvillan, vagy nem tudom mi volt az, és szétverte a kézfejemet. Ott hagyott az iskolaparkolóba meghalni. A sikolyaim süket fülekre találtak. Elvesztettem az eszméletemet. Mikor felkeltem, nem tudtam mozogni, beszélni, fájt mindenem. Sok műtétem volt, a gerincemet, koponyámat és a kezemet is meg kellet műteni. De nem megy. – álltam meg egy pillanatra és az ajtót figyeltem. Milyen könnyű lenne kisétálni és hagyni a francba.
- Van egy gombóc a gerincem és a koponyám között. Azt mondták ezért remeg a kezem, nyomja az idegeket. De te vagy az orvos. – megvonom a vállam és visszasétálok.
- Mindent elvesztettem Jake, mindent. Nem maradt életem. – úgy nézek rá, mint egy kivert kutya, mert jelenleg úgy is érzem magam.
- Nem tudok enni, inni. Nem megyek nyilvános helyre, hiszen ki szeretne olyan emberrel együtt ebédelni, aki leeszi magát, vagy kilötykölni az ételt? – kérdezem tőle és a székbe helyet foglaltam.
Nem mondtam többet, csak vártam a reakcióját, akarom tudni, hogy érek-e annyit neki, hogy legaább megpróbálja az egészet.

bocsi, hogy eddig tartott <3 • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Pént. Okt. 06, 2017 11:57 am


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.




Amberrel több ízben is találkoztam az elmúlt hónapokban, és nagyon kedveltem őt, de arra nem vettem rá magam, hogy Meena után is érdeklődjek. Az ebéd, és a lovaglás örökre az agyamba vésődött, és úgy jöttem el New Yorkból, hogy ezt rábízom az életre. Amennyiben meg van írva a sorsunkban, hogy újra találkozzunk, akkor fogunk is, de arra nem számítottam, hogy ilyen körülmények között fogunk. A munkába való visszaszokás megnehezítette a mindennapjaimat, de már láttam a fényt az alagút végén. A terápiák segítettek, bármennyire is ellenkeztem, jó irányba vitték el a fejlődésemet, és sokat köszönhettem a munkatársaimnak is. A feladatom, hogy életeket mentsek, erre esküdtem fel, de más, ha az ember markába egy ismerős szalad bele. A rutinkörök után már úgy voltam vele, hogy nem érhet meglepetés, de Meena minden elképzelésemet felülmúlta, ráadásul olyan értelemben, hogy betegként kéri a véleményemet, és nem barátként. Az elsők sokkon már túl vagyunk, félve húzom magam elé a kartonját, és a megannyi eredményt, aztán meg azzal terelem el a figyelmünket a jelenről, hogy az asszisztenstől kávét, és teát kérek, de aztán eljön a pillanat, és nem menekülhetek az elől, hogy az orvos szerepébe bújjak. Megkérem rá, hogy a saját szavaival mesélje el a történteket, talán közelebb kerülök a megoldáshoz, de miközben beszél, nem tudom levenni a tekintetemet a remegő kezéről, és a szeme csillogásáról. Megtört, ez észrevehető bárki számára, most nincs meg benne az a tűz, ami egykor megfogott, és nem engedte, hogy kitörlődjön a memóriámból.
- Az nagyszerű lehetett… - kotnyeleskedek bele, de aztán magam is érzem, hogy ez korai megállapítás, mert pontosan ez lehet a balesetének az oka. A hánytatott sorsú fiatalokban rengeteg meg nem értett emóció dúl, és ezt olykor rosszul fejezik ki a környezetüknek.
- Megfenyegettek, és nem szóltál az édesapádnak? – szalad fel a szemöldököm, és előrehajolok, így ebben a kontextusban nem fogy a kávé, és nincs kedvem azt a benyomást kelteni, hogy nem figyelek rá. Már majdnem felkelnék a székből, de jobban teszem, ha ülve maradok, és úgy hallgatom végig a történetét.
- Meena…már nem bánthat. – suttogom halkan, és a csipogómat birizgálom a jobb zsebemben. A markomra szorítom, és már tűkön ülök, hogy mit tettek vele, és ezen hogyan segíthetnék én.
- Ki megy addig el, hogy szétverje valakinek a kezét? Nem is emlékszel semmire? Gondolom a koponya, és a gerincműtét után alig mozoghattál. – elszörnyedek, hogy az elmúlt két évben aligha mehetett társaságba, a fél életét kórtermekben töltötte. Csoda egyáltalán, ha egy ilyen komoly beavatkozás után lábra állt.
- Meena… - most jön el az a perc, hogy felálljak, és minden etikettet megszegve odalépjek elé, de már látom, hogy a kétségbeesés szélén áll.
- Orvos vagyok, és ha tudom ezt, már sokkal hamarabb is jöhettél volna hozzám. – hasztalan lenne megérintenem, mert visszahanyatlik a székbe, mielőtt nonverbálisan is tehetnék érte valamit. Tudomásul veszem, és nyelek egy nagyot, aztán összegombolom a fehér köpenyemet, és visszasétálok az asztalomhoz, hogy leüljek a forgóalkalmatosságomra.
- Ezek az eredmények régiek, nem tudok, mit kezdeni velük, és abban a tekintetben, hogy hány műtéted volt, nem biztos, hogy ajánlott még egy, de nem fogok meghátrálni, és meglátjuk, hogy mit érhetünk el. Első körben csinálunk néhány alapvizsgálatot, és elrendelek egy vérvételt, meg egy agyi, meg egy gerinc CT-t, ha az nem lesz egyértelmű, akkor MRI lesz belőle. Egy nap alatt aligha fogjuk ezt befejezni, de kérlek fáradj át a vizsgálóasztalhoz. Mindjárt jövök. – a fiókomban kutatok, és az új sztetoszkópomat veszem elő, és akasztom a nyakamba.
MADE BY TORIE ♥️






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 16, 2017 4:16 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Re: Meet again | Jake & Meena
Kedd Okt. 10, 2017 4:27 pm


Jake & Meena



Furcsa érzések kavarognak az emberben, ha úgy vesszük mennyire komikusra sikerült az ismerkedésünk. Hogy mennyire meghitt volt az ebédünk. Az a férfi a múlté, ahogy a szemébe nézek annyi történés van benne, hogy félelmetesek a háborúk, amik az óta is zajlanak benne. Pont, mint akkor. A háború azonnal elárasztja a szemeket és a megszokott csillogás helyet, csak komor füst jelenik meg a vonzó szempárba. Nem hittem volna, hogy valaha látom őt ismételten, főleg nem úgy, hogy minden álmom darabokra tört a koponya és a gerincműtétek után. Az emlékek lassan kúsznak az elmémbe, már amire emlékszem. Ahogy mesélem, szinte érzek minden illatot és fáj a lelkem, hogy ennyire rossz dolgok történtek velem. Miért a jó embereket bántják? Nem volt elég Roy megalázása? Hogy egy idegen fickónak kellet kitennie a házamból. Már akkor tudtam volna, hogy ez vár rám, lehet, elutazok kicsit, hogy kiürítsem a fejem. Elmosolyodom a megjegyzésén, hiszen már akkor is az volt a fő közös pontunk, hogy csak is ilyen gyerekekkel foglalkoztunk, támogattuk őket. Bólintottam a szavaira, hiszen a mai napig ott tanítok és elsétálok a tett helyszínén és kifacsarom a szívemet, hogy rájövök, ott vesztettem el az életemet, még ha csak képletesen is.
- Mindennap kaptam valami levelet, de tudod jól, hogy apám nem áll velem szóba. – csuklik meg a hangom és próbálok koncentrálni. Hiszen nincs is nagyobb fájdalom mikor a szülőd nem akar látni és a fájdalom, eltörpül az mellet, amit akkor érzel, mikor meglátod őt a tvben, vagy az újságokban. Hiszen ő a te hős apukád, a szíved királya. Aki elhagyott, aki azt hittem sokkalta jobb lesz egyedül. De nem tette jól.
- Tudom, letartóztatták. – válaszolok neki, hiszen láttam a fel nem tett kérdést a szemébe. De persze nem fogok minden apró részletre kitérni, egyszerűen csak azt szeretném, ha mondjuk, a betegségre koncentrálnánk.
- Az, aki tudja mi a legnagyobb kincsed. Ha egyedülálló, nő vagy, nem igen vehetnek el mást. Mert mondjuk, ha ellopják a kocsimat, vagy betörnek a lakásba nem akkora kár, mint elvenni a legnagyobb szenvedélyemet. – nevettem fel, hiszen istenre esküszöm, hogy még annak is jobban örültem volna, ha mondjuk, kinyírják Royt és legalább életem egyik szakasza lezárult. Mondjuk a rosszabbiknak örültem volna, de nem így lett. Viszont a múlton nem tudunk változtatni, így marad a jelen. Hiszen az értékeknek nincs akkora jelentősége, mint mikor az álmaidat törik össze a fejeddel és a kezeddel egyetemmel.
- Elfelejtettél elérhetőséget adni. Mikor találkoztunk te éppen a kutatásban voltál jelen, nem pedig a műtőben. – fonom össze a kezeimet a mellem alatt, hogy kevésbé tűnjek nyuszinak és talán egy kicsit is emlékeztessem arra a nőre, akivel elment lovagolni és jól érezte magát. Mint sem arra, aki jelen helyzetben vele szembe ül, és úgy reszket, mint a kocsonya és lassan fél megnyílni a világnak.
Figyelmesen néztem, ahogy a papírjaimat olvassam és eszembe jut a mosolya, ahogy rám nézett az étterembe. Hol van az a férfi? Biztosan ugyan ott, ahol a vele szembe ülő lány. Valahol a múltban.
- Remek, szóval még több vizsgálat és tűszúrás. – bólintok, majd az útnak eredek, ha már így lettem utasítva és ekkor bejött az asszisztens és még mielőtt mondhattam volna bármit levette a véremet. Jó pont, hogy nem is vettem észre, bár nem könnyítette meg a helyzetet, hogy remegtem. Valamikor talán abba maradhatna. Szeretnék egészséges életet élni.
- Vegye le a felsőjét, aztán pedig a nadrágját is lejjebb kell csúsztatni. – magyarázza az asszisztens és elhagyja a szobát, én pedig csak a felsőm alját markolászom és megvárom míg Jake is előkerül.
- Tudod, nem hittem volna, hogy második alkalommal vetkőznöm kell, ha látlak. – nevetek fel és belekapaszkodva a felsőm szélébe húzom le magamról, majd hátat fordítva hagyom, hogy végig nézze a műtétek hegeit. Hiszen a hátam tele van velük, a tarkómtól egészen a csípőm vonaláig. Megtettek mindent, hogy lábra álljak. Még ha ezzel így is kellet járnom, hogy a hátam szanaszét van kaszabolva.

a sötét lovagnak szívecske • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Hétf. Okt. 16, 2017 4:24 am


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.





Meena története egy kicsit földhöz vág, mert éppen ő az, aki önkénteskedett Amber mellett, most meg ellátásra szorulna. A kórlapjára még nem vetettem akkora figyelmet, mint magára a személyére. Eszembe jutott nem is egy alkalommal, de tudtam, hogy vőlegénye van, és az a délután amolyan kincs lett nekem is. Nem voltam se orvos, se egy megtört katona múlttal rendelkező férfi, csak egy ember, aki élvezte a természetet, és egy másik élőlény társaságát. Mióta visszatértem a kórházi őrületbe, nem sok időm maradt gondolkodni, hogy mit is kezdenék a jövőmmel, mert adott volt. Dorian mellett persze újabb gondok adódtak, de most nem a keresésével teltek a napjaim, hanem a bújtatásával. Az előttem lévő nő azonban nem sok jóról számol be, és néha össze is rándulok, amikor a kalapácsot, meg a balesetet hozza szóba. Az apjáról röviden mesélt, de kissé értetlenül tekintek rá, meg a hangsúlyra, hogy nekem tudnom kellene, hogy nem tartja vele a kapcsolatot.
- Éppenséggel nem tudtam. Elmesélted, hogy nem vagy vele jóban, de mennyi ideje is…két éve, hogy nem láttalak? – jövök zavarba ettől a határozott, már-már intimbe átnyúló beszélgetéstől. Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy belemásszak a magánéletébe, és nekem ez is az újdonság erejével hatott.
- Letartóztatták…ez volt a minimum. – jegyzem meg ledöbbenve, és megpróbálok objektív maradni, holott sejtem, hogy ebből kifolyólag, miért engem keresett fel. Számtalan más szituációban konzultáltak velem, de hiába a sok pozitív visszacsatolás, nem mindenkin tudok segíteni. A műtét, és a "most azonnal akarom a teljes bizonyosságot, hogy meggyógyulok" nem fog egyszerűen menni…és félek, hogy Meena el fogja ragadtatni magát, ha nem a megfelelő választ kapja tőlem. A szemében ott csillog a lemondás, meg valami fura keserűség, de inkább elfordítom róla a tekintetemet, és a tárgyra térek.
- Nem tudtam, hogy… - ki se mondom, belemásztunk egymás életébe az elmúlt öt percben, és ez nem megengedett, ha orvosként keresett fel. A délutáni kávézás keretein belül még el is mondanám a féreg vőlegényéről a véleményemet, de most nem fogom kifejteni, és helyette pótcselekvésként az asztalom mögé lépek, hogy szemügyre vegyem az alapokat.
- Nem hittem, hogy vissza fogok térni a kórházba, de így történt. A kutatással végeztem. Nem szaladgálok névjegykártyával. – oldom a fellépő feszültséget, de még így is zavarban van. Én se gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között látom viszont, de a sors útjai kifürkészhetetlenek.
- A szükséges rosszak…a két hónappal ezelőtti MRI már régi, nem sok hasznát venném. Nem fog fájni, és az alapokon ma túl is esünk. – nem éppen a terveim szerint megy a sok előkészület, de Maggie aranyosan fárad be, és megcsinálja a vérvételt, nekem meg van időm felkészülni a többire. A sztetoszkópom magamhoz ragadom, és átsétálok a rendelő másik felébe, ahol a gyakorlatiasabb feladatok következnek. Kissé megakaszt a kijelentése, és egy ostoba félmosolyra húzódnak az ajkaim felelet gyanánt. Szerencsére elfordul, és úgy vetkőzik le, de a pillantásom nem sikerül másfele irányítani. Megannyi heg éktelenkedik a hátán, és a legtöbb már elvileg begyógyult, de a helyük megmaradt.
- Ha kész vagy, akkor ülj fel ide, rendben. – mutatom az asztalt megkerülve, és a nyakamba akasztom a fonendoszkópot.
- Húzd ki magad, előbb megnézem a gerincedet. Szólj, ha valahol fájdalmat érzel. – a csigolyák mentén haladok, néha megkocogtatom, és valahol a hármas, és a négyes között egy kis megmerevedést érzékelek. Nem teszem szóvá, folytatom a munkámat, és amint elérem a farkcsontját, még ott is ellenőrzöm a medence illeszkedését, de állva ez majd jobban megy.
- Oké…meghallgatlak. – mögé állok, és a fémes felületet a hátára tapasztva hallgatózom, de újabb remegés jön rá.
- Lélegezz mélyeket, és összpontosíts, hátha úgy könnyebb lesz. – várok egy kicsit, és úgy folytatom, aztán a hóna alatt csúsztatom előre a vizsgálófejet, és meghallom a szívverését.
- Izgulsz…mert elég gyors? – fél centit tolom arrébb, aztán kezet cserélek, hogy elérjek máshova is.
- Magas a vérnyomásod? – pillantok a szemébe, miután végeztem, és a nyakamba fektetem a sztetoszkópot.
- Úgy hallom kicsit meg vagy fázva, a bal tüdőlebenynél nem tiszta a hörgőhang. – tartom fogva a pillantását.

MADE BY TORIE ♥️






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 28, 2017 2:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Re: Meet again | Jake & Meena
Szer. Okt. 25, 2017 3:32 pm


Jake & Meena



Furcsa találkozni vele, köpenyben és öltönybe. Nekem ugyan az a férfi, aki lovagolni vitt és egy borzalmas délelőttből varázsolt egy fantasztikus délutánt. De nincs mit tenni, most már itt vagyok. Ha tudom, hogy őt ajánlották, el se jöttem volna. Mély lélegzetekkel tarkítva mesélem el a történteket és az elszörnyedést látom a szemeibe. Mint megannyi embernek, akik körülvettek, de elfordultak tőlem. Nem tudnak együtt élni velem. Mintha kirekesztettem volna magam a jelenből és próbálok a múltba élni. Amit nem tehetek örökre, hiszen egyszer tényleg csak fel kell nőni ahhoz, hogy egyedül maradtam és minden elcsesződött körülöttem.
Bólintva engedelmeskedem, hiszen tényleg megannyi vizsgálat, ami régi sajnos nem mondhatni, hogy legjobb képet adja az orvosnak. Úgy neki ugrani, hogy nem látja a jelent képtelenség. Fellépve a lépcsőnek nevezett valamin, hogy leüljek, a vizsgálóasztalra a dolgok könnyebb részét képzik. A vetkőzés sem okozott problémát. De az, hogy így maradjak egy férfi előtt, akit annak idején ismertem meg és bűnös gondolatok övezték a délutánunkat.
- Rendben. – engedelmeskedem, hogy kihúzva maradjak nekem elég kényelmetlen. Mert néha fájnak a csigolyáim és nem épp kellemes. De a kezei olyan alaposan kutatták a vonalaimat, hogy néhol megrezzentem. Vannak pontok, ahol fájnak az érintései. Behunyt szemmel küzdöttem, hogy ne törjenek elő a könnyeim. Először is megálltam most is sikerülni fog. Miért lenne nehéz az érzés? De talál egy pontot, nem tudom, merre kószálnak az ujjai, de a fájdalom élesen nyilall végig a gerincembe és előre görnyedve egy halk nyögés csúszik ki a számon.
- Az ott fájt. – suttogom halkan és lassan egyenesedem ki, mintha millió egy kést vágtak volna a hátamba. Ezáltal pedig a szívembe is, mert úgy érzem, hogy sosem leszek a régi. Fájdalommentes élet már csak a múlt és ismét darabjaimra törtem. Hello fájdalom, régi barátom, már hiányoztál.
Bólintok a szavaira, aztán pedig mély lélegzetet veszek, mikor megérzem a hűvös eszközt a bőrömön és a szívverésem felgyorsul, ahogy az illata körbe leng minket és beszippantva raktározom el magamban. Az egyetlen esélyem a férfi, aki itt áll. A földet bámulva rágcsálom a számat és hagyom, hogy felfedezze a testemet. Kezd kényelmetlen lenni, ahogy a hónom alatt kutakodik.
- Itt ülök félmeztelenül előtted? Szerinted? Kezedben van a sorsom. – válaszolom őszintén és a kezeimet figyelem, amik úgy reszketnek, mint az őszi levelek, amik az utolsó erejükkel kapaszkodnak még a fába. Tökéletes lenne, ha csak egy rossz álom lenne az egész.
- Ha összpontosítással tudnám korrigálni nem, ülnék itt. Hanem a zongora előtt lennék. – suttogom, bár leginkább magamnak, nem pedig neki. Úgy érzem az életem sajnálatos módon kisiklott és jelen helyzetben reménytelen lenne összehozni, hogy minden fixálva legyen.
- Nem, vérnyomásomnak semmi baja. – rázom meg a fejem, hiszen az egyetlen biztos jól működő szervem a szívem és a vérnyomásommal se volt még sose probléma. Nem értem a kérdését, de úgy vagyok vele, hogy ő az orvos, nekem sem szólnak bele a munkámba.
A szemei rabul ejtenek, és szinte érzem, hogy nem eresztenek.
- Lehetséges, egyik este kimaradtam hideg volt, rajtam csak pulcsi volt. – emlékszem vissza arra, mikor megpróbáltak felvidítani és elmentünk abba a klubba Jasonnel. De persze most ezt nem fogom az orrára kötni. Így is túl sok információt mondtam magamról. Egy rutin vizsgálathoz képest. A felsőmért nyúlok, hogy felhúzzam.
- Ha úgy látod, hogy lehetséges a műtét.  Ezek után megtennéd? – kérdezek rá szemrebbenés nélkül. Hiszen az érzelmi kavalkád belezavarhat a dolgokba. Bár köztünk semmi nem történt, én érzem, és remélhetőleg ő is kapizsgál valamit. Mert égő lenne számomra, ha nem. Végül belemászok a felsőmbe és a kezeimmel próbálom magamon igazgatni, hogy mindenhol jó legyen. .

a sötét lovagnak  szívecske  • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Szomb. Okt. 28, 2017 2:48 pm


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.





Furcsa ez az egész találkozás közöttünk, a megannyi információ, melyet öt perc leforgása alatt kell magamba fogadni. Nem beszél az apjával, elváltak útjai a vőlegényétől, és még a baleset is. Más esetben nem izgatna a háttér információ a pácienseimet illetően, de Meena más. A két évvel ezelőtti énje köszönő viszonyban sincs a mostanival, és ez aggasztó. Nem feltétlenül a testi hibákra gondolok, hanem a lelki megviseltségre. A szeme nem csillog, állandóan sírásra áll a szája, és attól is megijed, ha valaki hozzáér, és pont ez az, ami zavar. Nem bántanám, még a kelleténél kedvesebb is vagyok vele, nem sürgetem, de muszáj tisztában lennem a mostani állapotával, és ehhez meg kell vizsgálnom. A nővér előkészíti nekem, leveszi a vérét, és már viszi is a laborba. Az eredmények egy-két napon belül meglesznek, és akkor eldőlhet, hogy milyen jövőt szánt a sors a zongora virtuóznak.
- Nem fog sokáig tartani. – támasztom alá, mert látom, hogy kellemetlen a szituáció számára, de szükséges rossz ez. A vetkőzés alatt nem bámulom meg nyíltan, de észreveszem az eddigi operációk maradványát, a sok heget a hátán. Nem újdonság, számtalan alkalommal láttam hasonlót, de mindenkinek a saját nyomora a legnagyobb. Óvatosan tapintom végig, de van egy pont, ahol ő is feljajdul.
- Elhiszem…mindjárt végzek. – nem erőltetem tovább, de már ez is sokat mond. Gyulladásban van a szervezete, a testtartása sem normális, főleg nem ebben a korban. A következő lépés a meghallgatása, ezt sem nyújtanám el, de akadnak olyan helyek, ahol mást hallok, mint kellene. A bal tüdőlebenyben van egy kis elváltozás, nem komoly, de talán beutalom egy mellkasröntgenre is.
- Nem vagyok isten, Meena. – teszem mellé, mikor védekezni kezd a gyors szívverésre, de el is mosolyodom. A végén elmondom, hogy mire gyanakszom, és már jön is a felelet.
- Jó lenne elkerülni akkor a tüdőgyulladást. Felírnék egy antibiotikumot, de előtte meg kell kérdeznem, hogy van-e gyógyszerallergiád? – a vérnyomásos megjegyzésre nem válaszolok, sokan azt hiszik, hogy minden rendben, de a magas értékek bármelyik életszakaszban előjöhetnek, főleg a stresszhelyzeteknek hála. A nyakamba akasztom a sztetoszkópot, és egy pillanatra fordulok csak el, mikor újra öltözni kezdene, de megállítom a mozdulatban.
- Ennyiből nem tudom megmondani, és nem végeztünk. Nem kértelek, hogy öltözz fel. – egy árnyalattal erélyesebben szólok rá, de aztán el is gyengülök, és én veszem ki a kezéből a felsőjét.
- Légy szíves állj elém, és most egészben megnézem a gerincedet. – mutatok egy pontra, hogy sétáljon oda. Egy aprócska fehér vonal jelzi a megfelelő helyet, ahova állnia kell.
- Szeretném, ha kinyújtanád mindkét kezedet, aztán próbálj meg előrehajolni, rendben? – kérem meg, és megállva előtte lesem minden mozdulatát. Nem hiányzik, hogy a gyanúm beigazolódjon, de egy ponton elveszik, és nem megy tovább.
- Maradj így, egy pillanat csak. – a lapockáján simítok végig, és ellenőrzök valamit. A műtétek miatt egy enyhe görbület is kialakult, ami megnehezítheti a következőt, ha alkalmas lesz rá.
- Kiegyenesedhetsz. Most már öltözz fel, és utána megnézzük a finom motorikus képességeidet. – jegyzem meg, és egy üres kórlapra vésem fel az eddigi eredményeket. Nem tartom fel, és ha elkészült, akkor a vizsgálóasztal felé terelem.
- Ülj fel…okés. Most a tenyereddel felfelé nyújts ki a két kezedet elém. – kérem meg, és ha szót fogad, akkor megérintem az ujjbegyeit, és kicsit megnyomkodva elő is jön a remegés.
- Semmi baj, Meena…nézz rám. – kérem meg, és csak utána folytatom, ha elveszik a tekintetemben.

MADE BY TORIE ♥️






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 21, 2017 12:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Re: Meet again | Jake & Meena
Szer. Nov. 01, 2017 7:35 pm


Jake & Meena



Nehéz az embernek elvonatkozni, főleg, ha olyan dologba kerül, mint én. Rohadtul nem tudtam, hogy ki az az orvos, akit mindenki ajánlott. Megmondták, hogy magas az ára, de ő a legjobb. Ha más nem vállalja ő igen. Szereti a kihívásokat. Na, igen. De azt senki nem mondta, hogy az a férfi, akivel nem épp jól indult az ismeretségünk. Akit le akartam rázni, akivel beégtem, hogy össze akarnak hozni. Most önként és dalolva jelenek meg a rendelőbe. Mélyen szívom be a levegőt. Hiszen nincs ínyemre a vetkőzés, főleg nem előtte. Ahogy keze a testemen barangol, lehunyom a szemem. Kellemes érzés jár át, de nem lehet. Ő az orvosom, nem pedig az a férfi, akivel olyan jól éreztem magam évekkel ezelőtt. Megköszörülöm a torkom és felé fordulva tekintek rá. Nem csak én érzem, Ő is. Látom rajta. Fenébe.
- Pedig mindenki istenít. Azt mondták te vagy a legjobb, azt is említették, hogy szereted a kihívást. Mindenki téged ajánlott. De ha tudom, hogy te vagy. Be nem teszem a lábam. – a hangom a legkomolyabb. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni se őt, se magamat. Mert lehet, hogy a világ legjobb orvosa, az érzelmeket nem tudod elhagyni. Nem tudod egyszerűen kulcsra zárni a folyosószekrénybe. Hogy bemenj, a műtőbe több órán át ott trappolj, és ha történik valami.. Sose bocsájtani meg magadnak. Nem, nem tehetem ezt vele.
- Nincs semmilyen érzékenységem sem. – ha lenne, valószínűleg ez már kiderült volna a számtalan műtétem alatt, amivel kezeltek. Mindenféle antibiotikum kúrán átestem, hogy lábra álljak, hogy taníthassak. De persze az árat megfizettem.
Meglepetten hagytam, hogy kivegye a kezemből a felsőt. Oké, én elég szégyellős vagyok, ő meg hát Jake. Nem szeretnék továbbra is melltartóban ácsorogni előtte a rengeteg műtéti sebemet bámulva. Aztán követve őt végre hajtottam a kért dolgokat és próbáltam a fájdalom nélküli életre gondolni, nem pedig arra az elviselhetetlen érzésre, ami jelenleg a gerincemen kúszott végig és úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Mikor végre visszakaptam a pólómat. Roham tempóba húztam vissza és ismét követtem őt. Még vizsgálatok. Ahogy az asztalhoz értem, a lábaim megadták amgukat és a vizsgálóasztalba kapaszkodva próbáltam talpon amradni. Elfáradt a gerincem, nincs menekvés. Feltápászkodva lehajtom a fejem. Sosem leszek egészséges.
A szavaira persze figyelek és a kért feladatt elvégezve, hagom, hogy tovább kínozzon. A remegés előtör és olyan fájdalom követi, hogy legszívesebben felüvöltenék.
- Engedj el. – a kezeim görcsbe rándulnak és megrogyva próbálok urrá lenni a bekövetkező rohamon. Olyan régen volt, el is felejtettem, hogy milyen az, mikor az ember teste görcsbe feszül. Megragadva Jake csuklóját eltorzult arccal próbálok kiegyenesedni.
- A táskámba, ott a seduxen. – úgy kapkodom a levegőt, mint aki épp megakar fulladni és várom a megváltó injekciós tollat, ami a táskám elejében lapul. Minden alkalommal magammal kell vinni, hiszen az orvosomtól semmi mást nem kaptam, ami bármire is használt volna, kivéve ez a tollacska, amit a combomba szúrva megszünteti a görcsöket. Semmi másra nem alkalmas amúgy az orvosom. Olyan hévvel rázott, mintha áramot vezettek volna a testembe. Jake szavait meg sem hallottam csak igyekeztem egyenletesen venni a levegőt. Nem akarok megfulladni. Túl sok volt, a szervezetem kimerült. Pont előtte. Miért most?

a sötét lovagnak  szívecske  • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Kedd Nov. 21, 2017 12:41 pm


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.





A vizsgálat első felén túl is esünk, nem firtatom, hogy nehezére esik meghajolni, vagy feszíteni, mert a hátán lévő sebhelyek arra utalnak, hogy temérdek beavatkozáson esett át, mégis nem tudok teljes mértékben úgy tekinteni rá, mint egy betegre. Meena aznap nekem többet jelentett, és kár lenne tagadni, de vonzódtunk egymáshoz, csak éppen egyikünk sem mondta ki, hogy ebből lehetne több, és nem is lehetett. Vőlegénye volt, én meg a testvéremet kerestem, és nem gabalyodhattam újabb nőügyekbe. Mia tett róla, hogy ne bízzak bennük, és irtóztam bármilyen komolyabb kötöttségtől. Elmosolyodnék a kijelentésén, de komorak maradnak az arcvonásaim.
- A legjobb lenni sem feltétlenül fenékig tejfel, és valóban sok pácienst elvállalok, akiket más nem, de ez nem jelenti azt, hogy én nem szoktam nemet mondani, Meena. – hangsúlyozom ki a végét, nehogy abba a hitbe ringassa magát, hogy most minden rendben lesz, mert nem. A kérdéseim egyetlen célt szolgálnak, hogy minél többet tudjak meg róla ebben a rövid időintervallumban is.
- Ezt örömmel hallom, így nem nyúlik el annyira a felmérés, és szélesebb skálán mozoghatok a fájdalomcsillapítókkal is. Jársz rendszeresen gyógytornászhoz? Nagyon fontos lenne a mozgás, hogy az agyad emlékezzen a mozdulatokra, amennyiben szükség lenne rá, akkor fel tud eleveníteni. – nem szeretem, ha valaki elhagyja magát, mert a gyógyulás kétemberes munka, nemcsak rajtam múlik, hogy valaki felépüljön, hanem azon is, aki a betegség közepén áll. Nem látom a szemében a tenni akarást, „amolyan ezt még megpróbálom” nézéssel jött be a rendelőmbe. Már végzünk az első fázissal, és öltözködni kezdene, de kikapom a kezéből a felsőt, és megkérem, hogy álljon elém. A vizsgálóasztal mellé kéretem, de látom, hogy valami nem stimmel vele.
- Elfáradtál? – ráncolom össze a szemöldökömet, amikor lép egyet, és úgy kell szinte megkapaszkodnia, hogy ne essen el. Végül felemeli a két kezét, de rátör a remegés.
- Próbálj a légzésre koncentrálni. – meg is tenné, ha nem hatna ki az egész testére. Nem fogom erősen, már el is taszítana, de utána a csuklóm után kap, és az arca is eltorzul a fájdalomtól.
- Meena… - a kijelentése hallatán fogom magam, és szépen odanyúlok fél kézzel a táska elejéhez, hogy kiszedjem a tollat, de félek, hogy össze fog rogyni, így hagyom, és előbb a két hóna alá nyúlva ültetem fel a vizsgálóasztalra, aztán az egyik karommal tartom, a másikkal meg szépen kiemelem az injekciós csodát. Nem akarom, hogy összeessen, de közel áll hozzá. Határozottan döföm bele a combjába az injekciót, és a zizegős papírra fektetve, most megtámasztom a hátát, és a mellkasát figyelem.
- Ha lefektetlek, akkor rosszabb lesz, úgyhogy ezt most kerüljük el. Szúrj ki egy pontot a földön, én meg tartalak. Nem lesz gond. – nekem nem kellemetlen, neki lehet az, de most rám van utalva, és nem menekülhet állandóan. Nem tetszik a hozzáállása, és ez a mai találkozó sem, hogy maga alá zuhan. Amennyiben egy kicsit normalizálódik a légzése, akkor a sztetoszkópot leemelem a nyakamból, és óvatosan hallgatom meg.
- Mikor volt utoljára rohamod? – még mindig mellette állok szorosan, és nem mozdulok mellőle, miközben a tüdeje expandálódik, és kicsit én is megkönnyebbülök.
- Még ma jó lenne, ha sort kerítenénk az MRI-re, mert ez nem gyerekjáték. – komolyodok el, és befejezve a meghallgatását a fonendoszkópot a nyakamba kanyarítom.

MADE BY TORIE ♥️






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 23, 2017 1:28 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Oktatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sophia Bush
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
32
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Zongoratanár
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
51

Re: Meet again | Jake & Meena
Szer. Nov. 22, 2017 1:31 pm


Jake & Meena



Felóhajtva nézek Jake ragyogó kék szemeiben, amiben valami furcsát látok, valami pluszt. De persze most nem alkalmast ezt analizálni, inkább csak arra figyelek, amit mond. Nem épp kedvesen közli velem, hogy lehetséges, hogy nem fogja elvállalni a kezelésemet. Persze nem azt mondom, hogy nem esik rosszul, de be kell látnom, hogy kockázatos lenne még egy műtét. Viszont én nagyon is akarom, hogy ismét a régi életem éljem a zenével összhangban, mint eddig.
- Jól van, én csak azt mondom, amit hallottam. – megvonom a vállam. Mert felesleges a dühkitörése, ha ezt beszélik, arról nem én tehetek. Én csak egy szimpla kivizsgálásra érkeztem. Nem kell a fejemet vennie.
Bólintok a gyógyszeres megjegyzésére, hiszen abba nekem nem sok beleszólásom van, szedem, amit felírnak és kész. Nem tudok beleszólni, nem értek hozzá. Ez olyan, mintha valami kőműves beleszólna, hogy rosszul játszom Bachot. Nem igen akarok ilyen vitákba belebonyolódni. Aztán meglepetten nézek.
- Jake, én.. – kifújom a levegőt, mert úgy érzem, hogy a feszültség csak tovább növekedik, és már nem tudom, hogy mit is gondolhat rólam. Kell pár pillanat, mire lehiggadok, és nem ordítom le a fejét. Még is csak ő az orvos és a személyes feszültséget félre kell tenni. Bármennyire is nehéz.
- Hétfő, szerda és pénteken délután kettőtől négyig van gyógytorna. – válaszolok kissé hűvösebben. Mert már a feltételezése is sértő számomra. Ha másra nem is megyek, de tényleg a tornákra eljárok, hiszen attól valamennyi korrigálás és néha biztosan meg áll a kezem.
De persze a szócsatánk után rá kellet ébrednem, hogy a testem túlfeszült és a gerincem kezdi megadni magát. Még az utolsó pár lépést próbálom kiküszöbölni, hogy az ágyig érjek el. De persze ez is megterhelő számára és már az összecsuklásnál tartok, de Jake erősen tart. Meglepődök és lehajtom a fejem, ahogy felsegít. Szerintem felesleges lett volna válaszolni, hogy mennyire elfáradt a testem ebbe a küzdelembe. Nehezen megy a koncentráció és most a legjobbakat kellet kihozni magamból. Hát az eredménye meg is lett.
Bólintok és igyekszem egyenletesen venni a levegőt, de én tudom, hogy ez nem fog elmúlni attól, hogy rendezem a légzésemet. Érzem a kezét, hogy megtartson. Próbálom felfogni ami, történik, de olyan erővel fogom az asztalszélét, hogy úgy érzem ketté tudnám roppantani. Viszont a következőben, már az éles fájdalom járja át a testem és a megkönnyebbülést várva nézem a szemeit. Tart.
- Nem fekszem le. – megrázom a fejem, hiszen tudom, hogy csak rosszabb lenne, így a fejemet hozzá döntöm és elengedve az asztalt figyelem, hogy a testem mikor fog elernyedni. Mélyen szívom be a levegőt és kezemet a kezére csúsztatom, hogy jelezzem, hogy a gyógyszer hatot.
- Régen, fél éve. Nem tudom pontosan. Nem szokott ilyen erős lenni. Lehet, hogy kifárasztottál. – próbálok elmosolyodni, és az asztal szélére csúszok, hogy jobban hozzá férjen. Majd felnézek rá.
- Tudom, csak a baj van velem, de meg akarok gyógyulni. Én .. Jake. – mélyet sóhajtok és a földre szegezem a pillantásomat.
- Ma nem jó. Szülőértekezletem lesz. Visszajövök egy másik alkalommal a gerincem nem fog elszaladni. – pillantok rá, majd lecsúszok, hogy talpra álljak. De nem eresztem el őt. Aggódik.
- Valami nem változik. Mindig menekülünk. – ez a mondat már régen nem a betegségemről vagy a vizsgálatról szól. Ez már mindenképp a kettőnk viharos napjait takarta.
- Köszönöm, de szeretnék haza menni, még pihenni egyet az értekezlet előtt. – most úgy érzem, hogy felkell dolgoznom a történteket. Hogy Ő itt van, a városban. Ismét.

a sötét lovagnak  szívecske  • rohadt kevés •

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
65

Re: Meet again | Jake & Meena
Csüt. Nov. 23, 2017 1:34 am


Meena & Jake

Nem tudom elhinni, hogy beteg vagy.




A vizsgálat alatt érzem a frusztráltságot rajta, nem is akar igazán felelni a kérdésemre, holott nem nekem lenne fontos, hogy megtudjak mindent róla, hanem neki. Már érzékelem a vége felé, hogy valami nem okés, de ez akkor igazolódik be, amikor a vizsgálóasztal szélébe kapaszkodva már a lábai is megbicsaklanak. Megkérem rá, hogy fordítsa fel a két tenyerét, de remegni kezd, melyet egy roham követ. Kiderül, hogy ez nem az első eset, emlékeim szerint fel sem tüntette a papíron, hogy hasonló szituációba került volna, de a gyógyszer hallatán a kisasszony nagyon is tisztában volt vele, hogy erre van esély. A fél kezemmel szorítom magamhoz a táskát, de őt is tartanom kell. A katonai múltam most nem hazudtol meg, és simán felültetem a vizsgálóágyra, miközben a combjába nyomom az injekciót. A tünetek csak percekkel később enyhülnek, de az izmok görcsbe rándulásától a szervezet nem jut elég oxigénhez, így az az első, hogy ellenőrzöm a légzési hangokat a tüdejében. Nem húzom el a meghallgatását, mert nem hallok olyanfajta elváltozást, ami veszélyt jelenthetne, így csak a szükség szerint vagyok a támasza, de erre sem tart igényt sokáig, és a javaslatom ellenére menekülne.
- Meg akarsz gyógyulni? – hihetetlenkedve kérdezek vissza, mert egyből felmegy bennem a pumpa a szülői értekezlet hallatán, azonban nem vagyok egy erőszakos állat sem, hogy itt tartsam, így elléptek tőle.
- Te menekülsz, nem én. – jegyzem meg, és csendben hagyom, hogy felálljon, addig elmegyek az asztalhoz, hogy elrendezzem az iratokat, de már tudom, hogy nem bírom sokáig ezt a legyünk jól neveltek a betegek jelenlétében. Nem is kell sokat várnom, hogy elkészüljön, és ha így van, akkor odalépek elé, és mereven mérem végig a kékjeimmel.
- Nem vállalak el. – nyújtom át neki a papírokat, aztán a megdöbbenés után folytatom. Nem emelem fel a hangomat, de nem vagyok rózsás kedvemben.
- Te kerestél fel, és te bizonygatod fél órája nekem, hogy meg akarsz gyógyulni. A betegek azért jönnek el hozzám, mert gyógyulni akarnak, de ehhez nem vágnak pofákat, hanem válaszolnak nekem, és ha azt mondom, hogy egy vizsgálat most lenne esedékes, nem öt, vagy hat nap múlva, akkor most végeztetem el. Döntsd el melyik a fontosabb, a szülői értekezleted, vagy az egészséged. Most mástól vettél el időt, és még egy megjegyzésem lenne. Ha tudom, hogy egy percig sem gondolod komolyan a problémádat, csak sajnáltatod magad, akkor nem is fogadtalak volna. – zárom rövidre. A tekintetem haragos, mert tudom, hogy milyen volt akkor, és milyen most. Az életben nekem is voltak pofonok, a szüleim meghaltak, a nőm megcsalt, és elhagyta a testvéremet. Egyedül kellett talpra állnom, és ehhez nem voltak mankóim. Szerencsére megkerült Jason is, aminek örülök, de nem tűröm el, hogy így szórakozzanak velem.
- A mondogatásból nem lesz eredmény. Viszontlátásra Ms. Asher. – tárom ki előtte az ajtót, és mekkora mákom van, mert a nővér ide tart.
- Sajnálom dr. Lester, de van egy súlyos eset, és kéretik magát. – én csak futólag nézek a lányra, aki még egy rohamot sem vesz komolyan, de a sötétben dagonyázni szeret. Tucatnyi hasonló embert láttam, és végül egyik sem lett a páciensem.
- Már végeztem úgyis. – köszönök el, és a nővér nyomában megnézem, hogy mit tehetek olyanért, aki valóban küzdeni akar.

/Köszönöm szépen a játékot Honey.   /

MADE BY TORIE ♥️




Vissza az elejére Go down
Re: Meet again | Jake & Meena
Vissza az elejére Go down
 
Meet again | Jake & Meena
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Fire meet gasoline -[QuakeRider]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: