Az enyhén finom megfogalmazás, hogy a szar a lehető legszorosabb értelmében elöntötte az agyamat. Idegesen, dühösen vágódom a volán mögé és nagyban teszek arra, hogy a szüleink évfordulójáról egyetlen szó vagy magyarázat nélkül jövök el. Anyám valamelyik idegesítő barátnőjével trécsel éppen, apámat meg leköti egy újabb parttalan vita az öregebbik Hopkins-szal egy-egy szivar és újabb pohár whisky mellett. Talán fel sem tűnik nekik, hogy eljövök, Aimeet leszámítva, akit szó nélkül sikerült faképnél hagynom. Azok után, amit mondott.. Az első piros lámpánál – amin simán átmegyek – még szó szerint szét akar durranni agyam és nem is látok túl azon, hogy legszívesebben darabokra törném az állkapcsát. A másodiknál már higgadok annyit, hogy legalább megálljak és betartsam a szabályokat a közlekedésben. A harmadikhoz évre már bevillan, hogy éppen egy harmincéves barátságot akarok laposra verni és megállapítom ennek ellenére is szívesen megtenném. A negyediknél már sikerül lefojtanom a fortyogó haragot legalább annyira, hogy a beszélőkémet is készenlétbe állítsam, de ettől függetlenül a tenyerem – pontosabban fogalmazva az öklöm – még mindig viszket. Az ötöknél már csak az jut eszembe; mégis hány szaros lámpa van még ebben a kibaszott negyedben? Az épület előtt leparkolva még mindig nagyon is dühös vagyok és hezitálás nélkül közelítem meg a megfelelő ajtót, hogy aztán azon dörömböljek be. Faszom se tudja itthon van-e, de ha esetleg mégis úgy adódna, hogy nincs, az sem probléma, megvárom. Addig el nem mozdulok innen, amíg kérdőre nem vontam vagy amíg be nem húztam neki. Meglátjuk melyik jön össze. Mire kinyílik az ajtó – így vagy úgy, itthon volt vagy csak később jött, mindegy igazából –, már sikerül lehiggadjak annyira, hogy ne egy jobb horoggal akarjam kezdeni a tárgyalást. Meg a faszt nem, szeretni szeretném.. - Egyetlen kurva jó okot mondj, amiért ne akarjalak laposra verni.. – sziszegem a fogaim között és nem nagyon érdekel, hogy beinvitál-e vagy sem, bemegyek. Elég önálló vagyok ehhez.. Azt azonban még egyelőre nem aggatom az orrára, hogy mégis miért helyeztem kilátásba eddig nem ismert vágyamat a képe átrendezésére. Kíváncsi vagyok, hogy továbbra is a képembe akar-e hazudni vagy talál annyi gerincet magának valahonnan, hogy közölje; jah megfektette húgomat, trófeát csinált belőle és akkor ez még csak a kezdet...
A szüleim a Riddle estélyen vannak, a szokásos puccos partin, ahol nekem is lennem kellene, de a mai nap valahogyan nem akart összejönni, és még a sértődés előtt mondtam le. Solomonnak, és Aimeenek sem magyarázkodtam a távolmaradásomat illetően, hiszen ki érthette volna meg? Nem vagyok érzelgős, de valahogyan mégis belemászott a tudatalattimba Zoe, és onnan nehéz volt kiszakítani. A rosszabb napokon elnyomtam a késztetést, hogy felelevenítsem a múltat, de a két éve tartó silány titok, amit magamban hordoztam ezen a jeles naptári dátumon kiborított. Elhagyott, ezen már túlléptem, de az, hogy az egyik volt egyetemi lakótársam közölje a halálhírét…valahogyan a belsőmbe mart. Agydaganat vitte el, még a Yale karán se verték nagydobra. A temetésre nem mentem el, de ma délután kint jártam a temetőben, és friss koszorút vittem neki. Gyűlöltem, amikor lelépett, de sohasem kívántam a halálát. A lakásom magányába visszavonulva gyászolom őt, legalább ezen az egy estén szabadon úszkálhatok az emlékeim örvényében, anélkül, hogy bárki is tudná, hogy mi bajom van. A nappalim ablaka előtt állok, a nap már lement, és az első csillagok fénylenek odafent. Nem is ez a lenyűgöző ebben a városban, hanem a hatalma, a teljessége. A tizenötödik emeleten lakom, innen nézve már egészen kellemes a látkép, ahogyan a számhoz emelem a poharat, és kiiszom belőle a maradék whiskeyt. A jégkockák már régen elolvadtak, csak tisztán fogyasztom, a célom a berúgás. A váratlan dörömbölésre kapom hátra a fejemet, és szemezek a bejárattal. Ki a faszom zavar ilyenkor? Az irodából hoztak volna el egy fontos iratot, vagy Milena az? Már egy hónap eltelt volna, és elfelejtettem a találkozónkat? Mindenesetre lassan, és kimérten csúsztatom a legközelebbi dohányzóasztalra a poharamat, és indulok meg a tágas folyosón az ajtó felé. A legnagyobb meglepetésemre a legjobb barátommal találom szembe magam, mely kisebb sokkot okoz. - Solomon, te mit keresel itt? – tárom ki az ajtót, és megtámaszkodva a felületén mérem végig a pelenkás bajtársamat, akiről csöppet sem a nyugalom árad, a szövegét meg hirtelen nem is tudom hova tenni. - Bebasztál? Fogalmam sincs miről beszélsz. – szélesre nyitom előtte a nyílászárót, hogy szabad utat engedjek, ha már megzavart a „fekete napomon”. - Nem a szüleid örömteli házassági flancolásán lenne a helyed? – a karórámra tekintek, de látva a korai időpontot még jobban kíváncsivá tesz, hogy mi volt az a halaszthatatlan ügy, amiért a fél városon át kellett vágnia, hogy üvöltve kérjen számot. Egyelőre normális hangnemet ütök meg, de égre kitalálhatna, mert nem szeretem a kitalálós játékokat. Nem az erősségem az empátia, a mai estén meg főleg nincs kedvem egy újabb nőügyről tárgyalni, mert neki megint nem tetszett a legutolsó jelölt. Nem veszi észre, de mindenkiben talál kivetnivalót. Szerencsés lesz az a nő, akiben a háromnál megáll, mert az már jelenteni fog valamit. - Mire vársz? Talán beléptető kártyát adjak? – invitálom be a dühödt bikát, és félre is állok.
Nem mondhatni, hogy nagyon vesztegetném az időt. Nagyjából semmivel sem. A rohadt piros lámpák – azoknak is inkább a többsége, semmint az összes –, voltak a kivételt képezők, amelyek valamelyest lassítottak. Azonban az épület elé kanyarodás, a szüleim szarságáról való eljövetel, vagy a megfelelő emeletre való irányzott érkezés, és az ajtónyitásig űzött dörömbölés a bejáraton.. egyik sem éppen az, amelyik arról tanúskodna, hogy bárhol is tétovázásra adtam volna a fejemet. Ezt pedig akkor sem szándékozom megtenni, amikor végre kinyílik az a rohadtul fixírozott nyílászáró. A köszöntés elmarad, ahogy a magyarázat is, hiába teszi fel a kérdést, amit a látszat ellenére, igen, hallok. Mit is keresek itt? Na vajon? Jobbommal lököm beljebb az ajtaját, hogy szélesebbre nyíljon és nem várok beinvitálást, eleve nem is számoltam vele, bekísérem magam anélkül is – már, ha nem akadályozza meg valahogyan – és, ha közben a vállal az övének masírozok, hát pont nem most fog érdekelni. Eszemben sincs üvölteni, még csak meg sem emelem a hangomat, a fogaim között szűrt kérdés erősen visszafogott indulatról tanúskodik inkább, na meg persze arról, hogy kurva nagy gáz van tehát jobb, ha nem állunk le kis apróságokon faszoskodni, hogy úgy mondjam. - Oh, hát akkor engedd meg kérlek, hogy segítsek feleleveníteni az emlékezetedet. – Az elejét a kérdésének szándékosan hagyom figyelmen kívül, mert nem, egyáltalán nem vagyok bebaszva. Habár tök józan se, de ez most nem számít. - Ne tereld a témát. – Villantom rá a tekintetem, ami túl sok jó pofaságról nem árulkodik jelen helyzetben. Nem foghatjuk rá, hogy gyakran szállna el az agyam, az esetek szinte mindegyikében éppen, hogy fordítva szokott történni; ő a forrófejű, én a higgadt és kimért. Most azonban.. ez egy teljesen más helyzet, mint a korábbiak akármelyike is. Nagyot szusszanok, leginkább azért, hogy valamicskét visszanyerjek a hidegfejűségemből és ne akarjam konstans fejbe verni azt az embert, akin Aimeen kívül eddig a legjobban megbíztam és szintén elmentem volna érte a világ végéig is. Most azonban sokkal inkább érzem magam elárultnak vele kapcsolatban. ..és akkor arról még nem is beszéltünk a húgom, hogyan érezheti magát ebben a percben, meg az elmúlt hetekben. - Komolyan nincs már egyetlen nő sem a városban, aki ne ismerne vagy akit ne dugtál volna meg? Muszáj voltál Aimeet is betudni a felpróbáltak közé, baszd meg?! – Mit kerülgessem a forró kását? Jah, az is kibaszottul zavar, hogy gerincre vágta az ikertestvéremet, de a sok szar között ez még a kisebbik, noha számomra szintén a kevésbé megbocsátható kategóriát meríti ki. - Teljesen elment az eszed vagy ez mi a faszra volt jó?! – Egyszerűen nem bírom felfogni. Hogy tehette meg vele?! Ekkora kangörcs a világon nincs... Együtt nőttünk fel, ő is úgy vigyázott rá, ahogy én, ahogy egy (nagyobb) testvér és rohadtul nem volt szó soha semmi egyébről. Azzal meg ne jöjjön nekem, hogy kitört rajta a nagy szerelem, mert az rohadtul nem így néz ki. Tudom, láttam rajta azt az egyetlen esetet, amikor megtörtént…
Solomon érkezése váratlanul ér, a dohányzóasztalon hagytam a közös ügyünk iratait, ott van a félig kifogyott whiskeys üveg is, nincs kedvem magyarázkodni, de pontosabban nem is nekem kellene, amiért így rám tör az este folyamán. A szüleinek a puccos eseményén lenne a helye, ahogyan az én őseimnek is. Aimee is biztos ott van, de most nem tudok rá gondolni. Két napja küldtem utoljára üzenetet neki, de megint faképnél hagyott a válaszadással, és igazából kezd kihozni a béketűrésből a viselkedésével. Már nem az óvodában vagyunk, ahol zavarba kell jönni egy puszi után, de nála ez lehet még megmaradt. A kávézójába se tettem be a lábamat az incidens után, de azért igyekeztem legalább online felületen fenntartani az érdeklődést, de ez is mindhiába volt. Az ajtót ki se kell tárnom, mert a kezével löki be, és az én vállamat is súrolja az érkezése. Némi szusszanásnyi időt hagyok neki, mert a kérdéseimre nem felel. A tekintete villámokat szór, beszélni sem igazán akar, de a vádaskodását nem értem, és csak értetlenül bámulok a legjobb barátomra, hogy világosítson már fel. - Az enyémet? Mégis, miért kellene? – szalad fel az egyik szemöldököm, és érdeklődve állok meg a nappali, és az előszoba találkozásánál. Solomon nem az a verekedős fajta, nyilván nem az eszével dobálózna, és ülne ügyvédi pozícióban, mint én, ha az erőszakot látná elsődleges megoldásnak. A hallgatás nem az erősségem, de nem kívánom továbbfeszíteni a húrt. A részegségre nem is reagál, szóval esélyesen csak kevés mennyiségű alkoholt küldhetett le. - Nem terelem a témát. Mondd már el, hogy mi a fasz bajod van, mert nem vagyok gondolatolvasó. – ripakodok rá, elérte a türelmem határát. A hirtelen jött feszkóját megérteni se tudom, meg jön ezzel a hülye szöveggel, hogy ne ugrándozzak. A mellkasom előtt fűzöm össze a karjaimat, és a rejtély kulcsára várok, de megint jönne…igen eljutottunk a kellő vitatárgyhoz. - Elmondta neked? – veszek vissza a hangomból, és az arcvonásait fürkészem. Tisztában vagyok vele, hogy sokat jelent neki az ikertestvére, de azért így egyből nekem rontani. Kifújom a levegőt, és a tarkómon keresztezem az ujjaimat. - Megtörtént. Évekig nem néztem a húgodra úgy. Tabunak számított, aztán a megnyitója előtt segítettem neki berendezkedni a kávézóban. Ittunk egy keveset, a többi meg jött magától. Nem ágybetétnek szántam, ha erre célzol. Én se terveltem ki, hogy éppen a testvéredet fogom megdugni. Mit mesélt Aimee? – ülök le az egyik fotel karfájára, de még mindig túl ideges, és a számonkérésen ennyivel nem jutottam túl. - Semmit nem gondoltam Sol. Lefeküdtem vele, és ennyi volt. Azóta kerül a húgod, még megbeszélni se lehetett vele a dolgot. Azt hittem normális felnőttek módjára kezeljük a helyzetet. Egyetlen este, és ennyi volt. Nem fogok rámászni Aimeere, ha emiatt aggódsz. – sóhajtok egyet, és megmasszírozom a homlokomat.
A dohányzóasztalon széthagyott papírok vagy az üveg whisky csak mint háttérképek, úgy számítanak most számomra. Más esetben észrevenném, a piából kérnék, a papírokról meg feltételezném, hogy melyik ügyről is lehet szó, most azonban a legnagyobb jóindulattal is alig látok kettőig, már, ahogy a mondás tartja vagy mi a tököm. Csak egy újabb pillantással nyugtázom a kérdéseit az emlékezete felfrissítése kapcsán. Nincs kedvem ironizálni és ahhoz se nagyon, hogy ecseteljem, miért is szorul az emlékezete felidézése néminemű segítségre, ha már magától nyilvánvalóan nem akarja tudni, hogy mégis mit keresek itt és miért úgy, mint valami űzött és felbaszott dúvad. Morranok egyet a megjegyzésére és csak azután vagyok hajlandó elárulni, hogy mégis mi bajom van. A reakciója pedig komolyan mondom, megéri a pénzét. Illetve jelenleg rohadtul nem, ha jobban belegondolok. Volt lehetősége tálalni. Nem is egy, de végig előadta, hogy gőze sincs arról mi a helyzet. A visszakérdezésére nem tehetek róla, de első körben ezt nem hiszem el módon nevetem el magam, azonban az egész nem tart tovább három másodpercnél, mielőtt megint megkomolyodnának a vonásaim. - Persze, hogy elmondta. Mégis mit gondoltál a kurva életbe már bele.. – rázom meg a fejem és befejezem a fel-alá járkálást. Nem arról van szó, hogy minden ügyünkről beszámolunk egymásnak a húgommal, de bassza meg, Ő és Aimee nem akárkik. Nem egy futó mitugrász vagy hülye liba kettőséről van szó, elviekben. - Megtörté.. – hitetlenkedve kezdem megismételni utána, amit mond. - Szóval csakúgy megtörtént és neked ez így hulla oké, igaz? Nem tervezted, meg nem is néztél rá úgy, aztán valami bekattant és gondoltad, ha már kéznél van, akkor megfekteted, mert végül is miért ne?! Hallod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Felfogod, hogy mégis mit csináltál? Hogy ez rohadtul nem egy félrekúrt este volt? Hogy Aimeeről van szó??! – Egyfelől pont ez a gond. A húgom tabu. Mindig is az volt és mindig is annak kellett volna maradnia. Pont azért, ahogyan felnőttünk, amin együtt mentünk keresztül. De, ha az ikerhúgom nem ért annyit, hogy nagyjából egy egyszer használatos luknál többre nézze, semmint annak degradálja, akkor komolyan az se számított, hogy az én testvérem? Bassza meg! - Aha, szóval neked ennyi volt. Hát az eszem megáll. Baszd meg, legalább csinálnál úgy, mint aki nem szarja telibe a másikat szemből.. – Végig dörgölöm az üstököm végül pedig a képemet is és nem mondhatni, hogy most nagyon szívesen néznék rá. Hogy lehet valaki ekkora gyökér, akit egyébként eddig mindennél többre becsültem. - ..és te ezen csodálkozol? Hogy nem akar beszélni veled, amikor úgy kezelted, mint aki lófaszt se számít, csak megbaszni volt jó?! Mondd, mégis mi a fenére számítottál? Hogy majd minden megy tovább a régiben? Hogy nem számít, ha megfarkalod, a legjobb haverod húgát?! Csak egy este oszt' csók?! Erre vannak a kurvák a rohadt életbe már..! – Nem tudom, hogy hová tegyem ezt az egészet. Nem akárkiről van szó és, ha nem érzi ennek a súlyát, akkor rohadtul nagy gáz van. Megrázom a fejem és megfeszül az állkapcsom. Neki csak egyetlen este, kellemes időtöltés és ürítés, Aimee meg egy életre hordozhatja és gondoskodhat az eredményéről. Mérgemben felkapom a széthagyott whiskyt és alaposan meghúzom. Szívesebben vágnám a fejéhez, de mit érnék azzal? - Rohadt nagy fasz vagy, remélem tudod. – Engedem lejjebb az üveget, de elereszteni vagy visszaadni még nem áll szándékomban.
Solomonnal nincsenek titkaink egymás előtt, mármint eddig nem voltak, melyek éket verhettek volna a harminc éves barátságunkba. A nőügyek, a munka, az egyetem, nem akadt olyan rés, amit ne mondtam volna el neki, még Zoeról is tudott…igaz a halálát már elhallgattam előle, de a mai napig nem fogtam fel, hogy meghalt. Két éve cipelem ezt a terhet, és most még a húgával való kis kalandom is közbejött. Egy éjszaka volt, nem terveztük meg előre, de tudnom kellett volna, hogy ezzel felborítom én is, na meg Aimee is a három muskétás szerepét. Nyilvánvaló, hogy a kisebb Riddle tiltott területnek számított a vadászmezőn, de attól még megvolt a maga édes hívogatása is. Nem volt célom, hogy strigula legyen, de felébresztette az ösztöneimet, és most már úgy tekintettem rá, mint egy potenciális jelöltre. Megszűnt a védelmi vonal, de valahol mélyen munkált bennem a múlt, és hogy talán hagynom kellene. Nem akartam, hogy sérüljön, mert akkor egyértelmű, hogy Solomon kinek az oldalára fog állni. Megértettem, de most mégis hallgatásra késztet a kiborulása. - Solomon… - kezdenék bele a karfán ülve, de ebből nem fogok jól kijönni. Most nem a barátja vagyok, hanem az a férfi, aki ágyba bújtatta a testvérét, és meg kell védenie a becsületét. Vicces ebből a szempontból, hogy át tudom érezni a szerepét, de mindenhez két ember kell, és ha Aimee nem akarta volna, akkor nem is történik meg. - Aimee a húgod, és nekem is fontos. Nem akartam bántani. Nem egy kis kurva, te is tudod jól. – állok fel, mert kezd felmenni bennem a pumpa. Az egyik felem azt mondogatja, hogy jobb lett volna hagyni, és észnél maradni, mert ha más szemszögből nézem, akkor a testvérének lesz igaza, és nekem kellett volna az okosabbnak lenni. Eszembe jut az a mosoly, a megfordulása, a kikészített poharak, aztán a másodperc, ahogyan elindul felém, és a következő pillanatban már egymás karjaiban voltunk. - Nem szarok rá. Nem értem el a húgodat, felfogod? Esélyt se kaptam, hogy megbeszéljem vele, mert állandóan menekült. Kinyomott. Az irodába nem jött be, és amikor elmentem a kávézó közelébe se nagyon láttam.. – kicsit bukik a történet, mert be is mehettem volna, hogy sarokba szorítsam, de nem tettem meg. Rám vallana, de Aimeevel ismeretlen vizekre eveztem, és óvatosan kellett kezelnem a helyzetet. - Az istenit… - pattanok fel, és nálam szakad el a húr először. - Két másik csatornán keresztül beszélünk? Írtam neki minden egyes nap egy sms-t, érdeklődtem felőle, felhívtam, de nem kaptam választ. Feltűnően került, és most akkor rontsak rá? Elviszem a balhét, rendben. Lefeküdtem a húgoddal, de ez két játszmás dolog. – mutatok rá, aztán magamra. - Nem kislány már Aimee. Eldönthette volna ő is, hogy akarja-e, vagy sem. Nem erőszakoltam meg, nem voltam vele durva, és nem kezeltem úgy, mint egy útszéli szajhát. Hibáztunk. Nem dobtam el. Mikor fordult elő, hogy meg akartam volna beszélni egy éjszaka eseményeit, bármilyen nővel is? Ismerhetnél már ennyire. Rám rontasz, kiakadsz, és még el is hordasz. A faszomat Solomon. Nem szoktam ráakaszkodni nőkre, akik nem akarnak látni. – morgom el a végét, és csak a whiskeys üveget bámulom, amit kisajátított magának. - Hibáztam, többet nem nyúlok hozzá, ha ezt akarod. Sajnálom haver. – fordulok el, és megmasszírozom a homlokomat. Körkörös mozdulatokkal enyhítem a sajgást, de csak rosszabb lesz.
A nevem említése ez esetben semmit sem jelent. Mérges vagyok. Dühös. Elárult. ..és talán nem is tudom további jelzőkkel felaggatni azt, ahogyan gondolkodom, amiképpen érzek. Tőle ezt nem vártam. Igazság szerint tőle a legkevésbé és most fogalmam sincs, hogy mit kezdjek mindazzal, amit a testvérem közölt. Beverjem a képét? Bassza meg, a legjobb barátomról van szó, akivel harminc éve váll-vállt vetve a legelesleg jóban és rosszban is. Most azonban fogalmam sincs, hogyan kellene tennem ebben az egész rohadtul elcseszett helyzetben. Mi lenne a jó vagy a helyes vagy a megoldás, csak azt tudom, hogy kurva dühös vagyok. - Én tudom. – Nyomom meg az első szót és húzom el a számat, ahogy halkan megjegyzést teszek. Kettőnk közül nem én vagyok az, aki másként kezelte volna Aimee-t, mint előtte bármikor. Nem nagyon izgat, hogy feláll vagy, hogy látom rajta, kezdi elveszíteni a türelmét. Várható volt és ami azt illeti én már régen elveszítettem a magamét. - Mert, ha eléred, akkor mi van? Mi lenne? Össze akarsz vele jönni? A barátnődnek akarod, vagy mi? – Nem érdekel, hogy alapból nem lenne közöm ehhez – jah, amennyiben más bigéről lenne szó, de most a húgomról van, mi több, az ikertestvéremről!! –, most van. A körülmények így hozták és ha akkor nem volt annyi esze, hogy ezt felmérje, amikor a testvérem lábai közé férkőzött, nos azóta már elgondolkozhatott róla. Ne.. ne kezdje nekem a kiakadást, mert rohadtul nincs igaza. Kicsit sem.. Amikor felpattan, én is kihúzom magam, eszemben sincs visszavonulót fújni, amiért eddig bírta és nem tovább az egész kellemetlen szituáció kezelését. - Ne merészelj ezzel jönni!! – Sziszegem a fogaim között, vészjóslónak simán mondható hangnemben. - Nem érdekel mennyire volt két játszmás, ne merd őt akármilyen színben feltüntetni.. Te miért nem voltál észnél, baszd meg?!! – Ez a lehető legrosszabb vége az egésznek, ahol sikerült megfognia a probléma kezelését. Nem magyarázkodást várok tőle – jó, valahol azt is, de nem túlnyomó részben –, hanem bármilyen felmentést arra nézve, amit tett. Mert ez az egész nekem is durva és mellbevágó és kibaszottul kellemetlenül és nehezen kezelendő. Mert tőle vártam volna a legkevésbé azt, amit csinált, amit Aimee elmondott, mindent! - Eldönthette volna, ahogyan te is. Jah, nem erőltetted a dolgot, de nem is mondtál nemet. Nem mondtál nemet!! ..és ne gyere azzal, hogy nem szokásod más egyéjszakások után menni! Aimee a húgom! Az ikertestvérem baszd meg! ..és, ha nem érted, ha nem láttad harminc év alatt, hogy ez mit jelent, akkor.. – Megrázom a fejem. Mit mondhatnék erre?! Várjam el, hogy értse meg, aminek csak a szemtanúja volt annyi éven át?! Igen, elvárom. A whisky az egyetlen, amitől most a lenyugtatást várom. Azt, hogy megszüntesse a zsigeri érzést, amivel ide érkeztem, főleg, hogy tényleg a legjobb barátomról van szó, akiben eddig feltétel nélkül a legjobban megbíztam most és aki most alapjaiban forgatta fel eme hitemet. Nagyon ott van a nyelvem hegyén, hogy odavessem, amit nem nekem kellene közölnöm… Végül csak megrázom az üstököm. - Hidd el, hogy nincs nagyobb vágyam, mint ezt kérni, de rohadtul beszélned kellene vele. Akkor is, ha nem akar látni. – Rázom meg az üstököm és még egyszer alaposan meghúzom a kezemben tartott üveget, majd odanyomom a kezébe. - Nem baszlak át, mert ahhoz túl régóta ismerjük egymást. Egyáltalán nem örülök ennek az egésznek és a legszívesebben átrendezném a képedet, de.. – Veszek egy mély levegőt és azt is el akarom érni, hogy vegye át tőlem azt a kibaszott üveget. - ..de Aimeet is és téged is tisztellek annyira, hogy nem teszem. – Húzom el a képemet keserűen. Nagyon nehéz úrrá lennem a zsigeri érzéseimen. - Vedd rá, hogy elmondja... – Majdnem a nyelvemre kell harapjak, hogy megakadályozzam; eláruljam azt, amit nagyon nem nekem kellene. - ..hogy elmondja azt, amit gondol, akkor is, ha nem akarja. – Rázom meg az üstököm és ha eddig nem vette volna vissza a piásüveget, akkor most nyomom a kezébe, ha kell, úgy finom erőszakkal téve ezt.
Rohadtul fáj a fejem, és a számonkérés ideje sem a legjobb időzítés ami azt illeti, de joga van hozzá, és bármennyire is szétfeszítsen az ideg, nem gondolom, hogy vissza kellene beszélnem, de mégsem érzem totál bűnösnek magam. Lefeküdtem a húgával, tiltólistás ember. Védelmeztük kiskorunk óta, azon viccelődtünk az egyetem alatt is, hogy ki merne hozzászólni a tesójához, ha mi ketten felbukkanunk. A mostani helyzet nem kielégítő egyikünk sem, de nincs időgépem, hogy visszamenjek a múltba, és meg ne történtté tegyem az együttlétünket…őszintén, ha újra megtehetném se hiszem, hogy másképpen lenne. Meglepődtünk mindketten, hogy mennyi az elfojtott vágy a másikkal szemben, de ettől még ne feszítsenek már keresztre. Nem a középkorban élünk, ahol meg kell védenie a húga becsületét, és lovagi torna keretein belül megvívni a harcot érte. Űzött vadként állok fel, és sétálok át a nappali egyik sarkából a másikba, miközben egyfolytában jönnek a kérdések. - Ha elérném, akkor meg tudnám beszélni vele. Nem feltűnő az sem, hogy ez kettőnkre tartózna, mégis neked mondta el először, ahelyett, hogy hozzám jött volna? Barátnő…Zoe lelépése után nem bonyolódtam bele semmi érzelmi zűrzavarba, tudod nagyon jól. – a tyúkszememre lépett rá, nem említve azt a tényt, hogy ma van a halálának az évfordulója. Nem repesek az örömtől, hogy ezt a szar hangulatot még tetézzük, de úgysem fog békén hagyni. - Nem tudom, mit akarok. Nem terveztem a kávézóban előre. – fújom ki a levegőt, és a homlokomat masszírozom végig. A megannyi papírhalmaz holnap reggelig nem fog eltűnni azokon is át kellene rágnom magam. - Öregem hallod magad? Az vesse rám az első követ, aki higgadtan tudna gondolkodni egy olyan helyzetben. A testvéred, megértettem. Nem akarom semmilyen színben feltüntetni előtted. Bassza meg Sol, nem bántottam Aimeet, nem tudnék neki ártani. – fordulok el, mert kezd elegem lenni ebből a kérdezz-felelek játékból. - Védtük mindketten. Úgy tekintettem rá, mint te…de azon az estén megváltozott volna. Sokat jelent nekem, ezután sem hagynám magára. A családom része ő is, ahogyan te. Mit nem értettem volna meg az elmúlt harminc évvel kapcsolatban? – vonom fel az egyik szemöldökömet. Emiatt véget akar vetni a barátságunknak? Már nem tudom, hogy mivel csillapíthatnám le, végül kinyögöm, hogy többet nem nyúlok hozzá, és ha neki még az kell, hogy ne is beszéljek vele…akkor megteszem. Egy kis feszült várakozás után leülök vele szemben, és a whiskey-s üveggel játszadozom. Belekortyolok, de elveszi tőlem, és kisajátítja magának. - Köszönöm, de ha attól jobban éreznéd magad, akkor tedd meg, nem fogok védekezni. – összefűzöm a két karomat, és a szőnyeget fixírozom. Nem fogom megváltani a világot, és nem is leszek jobb ember, de nekem fontos a legjobb barátom véleménye. - Mit nem akar elmondani nekem Sol? Mi ez a nagy titkolózás? Nem értelek…mármint kicseszett szar a szituáció, de próbálkoztam, hogy elérjem a húgodat, de igyekszik eltűnni Manhattan térképéről. A telefonja érdekes mindig akkor kapcsol ki, amikor fel akarom hívni. Állítsak be hozzá, hogy beszéljünk? Történt valami, amit nem mondasz el? A szüleid puccos eseményén lenne a helyed. Szeretnéd, ha átöltöznék, és csatlakoznék? Biztosan ott van Aimee is. – támaszkodom meg a térdemen, hogy felálljak, de csak nézem őt, és valami útmutatóra várok, ha már ennyire fontos neki, hogy tisztázzam a helyzetet a húgával. Már régen megtettem volna, ha Aimee elérhető lenne…
Nagyot szusszanva fújom ki a levegőt és a kezeimet a csípőm szélein akasztom meg. Szemeimet a mennyezetre emelem és csak csendben figyelek a szavaira, olykor megingatva a fejemet. - Nem az. – Számomra nincs abban semmi furcsa, hogy Aimee nekem mondta el, bevont az egészbe. Akkor sem idegen a dolog, ha igazat adok neki abban, hogy ez inkább, elsősorban rájuk kettejükre tartozik, de a képletben már én is benne vagyok. Bassza meg, miért kellett ez az egész soha nem kívánt és nehéz szituáció? - Tisztában vagyok vele. – Emelem vissza a tekintetemet rá. Még mindig eléggé pipa vagyok, de legalább magamban tudom tartani, úgy-ahogy.. Tudom, hogy Zoe óta egyetlen nő mellett sem marad meg, hogy a legtöbbet csak eszközként használja leginkább. Ami tulajdonképpen engem nem zavar, kivéve abban az esetben, ha a testvéremről van szó, mint most is. - Jó lenne kitalálnod végre, hogy mit akarsz, mert Aimee nem olyan csaj, mint azok, akikkel szórakozni szoktál általában. Abban sem vagyok biztos, hogy valaha belement volna bárkivel is ennyire ..alkalmi dologba. – Mivel a testvéremről van szó, nem szeretném másként felcimkézni, amit ők ketten csináltak. Nem tudhatok mindent a húgomról, de ismerem. Az pedig amit még pluszban tudok az egészről.. baromi nehéz magamban tartani. Megcsóválom az üstökömet megint, majd az üveg után nyúlok, kiszolgálva magamat belőle. - Jah, védtük mindketten. Ha bárki szórakozott vele, számolnia kellett velünk is. Most pedig nézd meg hol vagyunk. – Húzom el a számat. Jelen helyzetben csak én maradtam. Aimee gyereket vár és rohadtul egyedül van az egészben, akkor is, ha kész vagyok kiállni mellette. A szüleink állati dühösek lesznek és a viszonyuk amúgy se volt tökéletes. Noah meg az egészről gyerekügyről nem is tud, amitől legszívesebben a falnak mennék. Újra ráemelem a tekintetem. Nem fogom átrendezni a képét, hiába érzek rá ingert. Eldöntöttem és kész. - Ha máshogy nem tudod elérni, akkor igen. Állíts be hozzá. – Adom vissza neki az üveget úgy, hogy el is vegye, nem sok lehetőséget hagyva másra. - Igen, történt, de nem én fogom elmondani. – Tényleg nem nekem kell. Ez Aimee dolga, bár ha sokáig megmakacsolja magát, lehet megváltoztatom a jelenlegi álláspontomat. Noahnak joga van tudni róla, akkor is, ha a húgom ezt most még nem nagyon akarja elfogadni. - Nem, maradj csak. Nyilván okkal hagytad ki idén a rongyrázós eseményt. – Ha el akarja mondani az okát, itt vagyok, de nem erőltetem. A megjegyzést épp elégnek érzem. Azt még nem tudom, hogy ez az egész dolog közte és a húgom között hová fog vezetni, vagy egyáltalán milyen hatása lesz a későbbiekben ránk, de azt nagyon is tudom, hogy három évtized köt össze minket, amit nem akarok sutba vágni. Akkor sem, ha úgy érzem valahol elárult.
Kezdőlap
A szüleim a Riddle estélyen vannak, a szokásos puccos partin, ahol nekem is lennem kellene, de a mai nap valahogyan nem akart összejönni, és még a sértődés előtt mondtam le. Solomonnak, és Aimeenek sem magyarázkodtam a távolmaradásomat illetően, hiszen ki érthette volna meg? Nem vagyok érzelgős, de valahogyan mégis belemászott a tudatalattimba Zoe, és onnan nehéz volt kiszakítani. A rosszabb napokon elnyomtam a késztetést, hogy felelevenítsem a múltat, de a két éve tartó silány titok, amit magamban hordoztam ezen a jeles naptári dátumon kiborított. Elhagyott, ezen már túlléptem, de az, hogy az egyik volt egyetemi lakótársam közölje a halálhírét…valahogyan a belsőmbe mart. Agydaganat vitte el, még a Yale karán se verték nagydobra. A temetésre nem mentem el, de ma délután kint jártam a temetőben, és friss koszorút vittem neki. Gyűlöltem, amikor lelépett, de sohasem kívántam a halálát. A lakásom magányába visszavonulva gyászolom őt, legalább ezen az egy estén szabadon úszkálhatok az emlékeim örvényében, anélkül, hogy bárki is tudná, hogy mi bajom van.
A nappalim ablaka előtt állok, a nap már lement, és az első csillagok fénylenek odafent. Nem is ez a lenyűgöző ebben a városban, hanem a hatalma, a teljessége. A tizenötödik emeleten lakom, innen nézve már egészen kellemes a látkép, ahogyan a számhoz emelem a poharat, és kiiszom belőle a maradék whiskeyt. A jégkockák már régen elolvadtak, csak tisztán fogyasztom, a célom a berúgás. A váratlan dörömbölésre kapom hátra a fejemet, és szemezek a bejárattal. Ki a faszom zavar ilyenkor? Az irodából hoztak volna el egy fontos iratot, vagy Milena az? Már egy hónap eltelt volna, és elfelejtettem a találkozónkat? Mindenesetre lassan, és kimérten csúsztatom a legközelebbi dohányzóasztalra a poharamat, és indulok meg a tágas folyosón az ajtó felé. A legnagyobb meglepetésemre a legjobb barátommal találom szembe magam, mely kisebb sokkot okoz.