Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Ella & Owen - 2011 Hálaadás
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Today at 1:17 am

Pixie & Sarah - No man is useless until it's got a friend
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sarah Adler Today at 12:09 am

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 11:26 pm

Egy first lady élete
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lola Torres Yesterday at 11:04 pm

Olivia & Sera || Little Fairy Garden
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:56 pm

Seraphina && Carson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:20 pm

Long journey... ~ Lotte&Shane
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 10:20 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 10:14 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Christabel Edwards, Erik Lindström, Owen Cavanaugh, Sarah Adler, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 1 rejtett és 12 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Dàireen & Theodor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Dàireen & Theodor
Csüt. Jún. 29, 2017 1:34 pm


Dàireen & Theodor


3 évvel ezelőtt. -
A nap már lenyugvóban jár, mire felpakoljuk az első napi rakományt a gépre, amely egyenesen Manhattenbe szállítja azt az irodánkhoz. Ott jó pár kollégánk újra átfésüli aznapi termésünket, de a biztonság kedvéért Jayden is velük ment, ha technikai vagy egyéb problémákba ütköznének. Amíg mi a környéken folytatjuk tovább munkánkat, ő a nagyvárosból tartja majd velünk a kapcsolatot. A többnapos melók nem ritkák, azonban ittlétem óta ez a második alkalom, hogy több ideig kell ugyanazon a környéken tartózkodnunk. Egy mexikói kisváros moteljébe biztosítanak nekünk szálláshelyet a két éjszakára, melynek alsó részében egy kocsma üzemel. Peter meg Ivan már megszokottan összenéznek, és ebből tisztán kiderül, hogy mi sem fogjuk megúszni ezt a fajta értelmiségi kikapcsolódást, amit ők folytatnak. Nem rajongtam az ilyesfajta közösségi programokért, hiszen az ember egész nap velük van, ki vágyik még arra, hogy a szabadidejüket is az ő társaságukban töltse? Mégsem fogom nyíltan a képükbe mondani a számomra nyilvánvaló érzést, hiszen mégiscsak közéjük tartozok vagy micsoda.  Theresával közös szobát kaptunk erre a két napra, én pedig miután levágom a földre mázsás súllyal megáldott táskámat, a fotelbe huppanok, és kicsit rugózok is rajta, hogy felmérjem a kényelmét. Egyértelmű, hogy átadom hölgytársaságomnak az ágyat, ha már így alakult. Nem udvariasságból, csupán az osztozkodás nem tartozik az erényeim közé, és véletlenül kitúrnám őt az ágyból az éjszaka folyamán.
- Tiéd az ágy. - vetem oda neki, amikor csatlakozik hozzám a szobába, majd nyújtózva egyet állnék fel a fotelből, de az ingem beakad egy kiálló szögbe, és visszaránt. Morgok valamit, rángatom, hogy kiszabadítsam magamat a csapdámból, melynek eredményeképp elszakad a vékony anyag az oldalamnál. Megadóan sóhajtok egyet, mire Ivan megjelenik az ajtónkban a testvérével együtt, és odasiet, hogy minden erejét felhalmozva felsegítsen a fotelből. Időm sincs benyögni, hogy balesetet szenvedtem a fotellel vívott harcomban, mert már átkarol, és a kocsma felé vonszol.
- Mára a vendégeim vagytok, de kizárólag csak egy körre. Ünnepelhetnénk az első sikeres nap után.  – beszél két oktávval hangosabban a közelemben lévő alak, én pedig felmordulok, mert a hangja sérti a füleimet, meg úgy az idegeimre is rossz hatással van teljesen. Az oldalamnál igazgatom a hasznavehetetlen anyagot, de annyira nem látszik, mint amire számítottam. Mikor végre elenged, kifújom az eddig oly gondosan bent tartott levegőt, és az egyik bokszba foglalok helyet, amely még üres ebben a kihalt kocsmában. Az egész helyiségben állott meleg van, és bűzlik a kevert italok jellegzetes szagától. A pultban egy idősebb bajszos férfi szolgálja ki a vendégeket, és unottan tölti ki a kért alkoholt az üvegpoharakba. A helyiség másik végében két férfi ül egymással szemben, és nem túl jókedvűen mérik végig viharvert társaságunkat. A helyükben én sem igazán osztoznék kellő örömben pár régész láttán, de mivel egy vagyok közülük, a bajtársiasság elvén haladva ugyanolyan hangulattal kell itt ülnöm, mint a társaimnak. Sajnálatos módon, ez nem mindig jön össze.
- Öregem, mosolyogj már egy kicsit. Olyan képet vágsz, mintha citromba haraptál volna. – nyújt át nekem Peter egy üveg sört, és odatessékeli hozzám Theresát is. Ivan szerint van okunk az ünneplésre, én viszont csak azt veszem észre ebből az egészből, hogy a plusz pénz, amit megspórolhatok jó lesz később egy kiadós pizzázásra otthon a kanapémon, totál egyedül. Hála a jó égnek, hogy Doris már nem él velem, így legalább nem kell elviselnem a társaságát amúgy sem tágas Bronxi lakásomban. Az őrületbe kergetett akárhányszor meghallottam jellegzetesen idegesítő hangját, ahogyan a nevemet mondja a lakás másik végéből. Miért nem tudott egyszerűen odajönni? Miért kell Bronx lakóinak tudnia, hogy ő a világon van? Megannyi kérdés, és oly kevés válasz. Most viszont, hogy kéthavonta egyszer betoppan a lakásomra megnézni, hogy élek vagy sem, sokkal elviselhetőbbé vált a helyzet. Mindig úgy gondolta, hogy egyszer a kicsattanó jókedvembe fogok belepusztulni, vagy ő fog megfojtani egy éjszaka valamilyen vastag párnával, így aggódó feleség módjára nem sok időt jósolt nekem. Amíg a sörömből iszok pár kortyot, észreveszem, hogy a velem szemben ülő lány mennyire bajlódik az üveg kibontásával, így szótlanul áthajolok az asztal felett, és elkobozom tőle.
- Észrevetted, hogy a világ egy nagy sörnyitó? Bárhol ki tudnám nyitni. – kezdek bele egy számomra odaillő témába, bár az értelmetlen csevegések sosem tartoztak a stílusom közé. Általában két szóval lerendeztem mindent, és ez magába foglalta az igen, vagy a nem választ. Miért kell mindent túlbonyolítani? Aki értelmes, úgyis megérti, aki meg nem, annak ódákat zenghetsz egy adott témáról, ugyanolyan sötéten fog bámulni rád, amitől erős késztetést érzel, hogy elküld melegebb éghajlatra. Az asztal szélén pattintom le az üveg kupakját, majd adom vissza Theresának.
- Ha olyanom lenne, még Ivan lapátfülein is ki tudnám bontani. Csak a megfelelő szöget kellene megtalálnom, és egy nyugodt pillanatát. –teszem még hozzá, miközben azt figyelem, hogy a két testvér mit keres már most az asztal tetején. Lehet, nem is kell sokáig itt időznöm, ha kidobnak minket innen. Most az egyszer támogatom minden elvetemült ötletüket.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 795 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Csüt. Jún. 29, 2017 6:19 pm

Theodor & Dàireen


Tisztában vagyok vele, mire vállalkoztam. Beálltam egy csapat idegen közé, régésznek, abból a megfontolásból, hogy segíthessek a bátyámnak rendezni a tartozásait, holott voltaképpen lila gőzöm konkrétan miből is áll ez a foglalkozás. Oké, az alapok megvannak, de körülbelül annyi. A google a barátod felszines szöveg, nagyon sok weblapot kellett volna még végigböngésszek ahhoz, hogy mélyebb hozzáértést szerezhessek magamnak. Annyi időm pedig nem volt. Bár, eleve arról sincsen konkrétan fogalmam,  voltaképpen miért lett Jamie a bátyám, zsarolás áldozata, hiszen olyan röviden és tömören foglalta össze a vele történtek lényegét, hogy alig szűrtem le belőle valami keveset. Mindenesetre a vér kötelez, segítenem kell neki. Mindig is közel álltunk egymáshoz, valamint kihúztuk egymást a csávából ha kellett. Most sem más a helyzet. Csak.. ezúttal egy sokkal rizikósabb dologba vetettem bele magamat miatta, egy olyanba, aminek során leginkább a színészi képességeimre lesz szükségem. Hmm, ez irónikus. Általában pocsék színész vagyok, dehát.. ha a szükség hozza, muszáj erősnek maradni. A gimis tanárom büszke lehet rám azért, amire most vállalkoztam!
Ezzel az egész cécóval, mint kiderült együtt jár az is, hogy egyfolytában utazunk. Ritkán kerülünk kétszer ugyanazon helyre, aminek részben örülök, részben nem igazán.. a sok utazás már most kezd kifárasztani, mi lesz hát így velem ezek után?
Amiatt, hogy biztosan ne bukhassak le, felvettem egy új nevet, a Theresát, valamint egy ijesztően csendes és szerény lány személyiségét. Egy olyan lányét, aki bár a munka során tudja hol a helye - legalábbis nagyon próbálkozom, hogy tudja és szerintem egész jól is megy a dolog -, de azon kívül igencsak elbátortalanodik minden mást illetően. Így legalább nem szükséges magyarázkodnom, miért vagyok ilyen fura, egyszerűen betudják annak, hogy visszahúzódó vagyok. Nem mintha a valódi személyiségem annyira távol állna ettől a mostanitól, de na... szerintem sokkal könnyebb lesz a meglévő személyiségemet tovább csendesíteni, minthogy inkább egy zajos, bulizós partihercegnővé avanzsáljam át magam.
Egy igencsak fárasztó pakolós nap után, az egyetlen örömforrásomat a motel szobám kényelmetlen ágyán való kidőlésem nyújtotta.. volna, ha ki nem derül, hogy két társunknak, név szerint Ivannak és a testvérének bulizhatnékja támadt. Egyszerűen semmi kedvem nem volt sörözni, dehát csak rájuk kellett nézni. Ez alól kizárt, hogy ki tudjam húzni magamat. Ezek után, az már kismiskának minősült a fejemben, hogy természetesen osztoznom kell majd a motelszobán egy másik társunkkal, Theodorral. Valahogy a pasikkal való szobán osztozkodás soha nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé, még úgy sem igazán, ha a saját barátomról volt szó.. A legtöbb ilyen  helyzetből az lett, hogy valamelyikünk a földön kötött ki, s ha szerencsém volt, nem én lettem az.
Mikor betoppantam a közös szobába, Theo, mintha meghallotta volna a gondolataimat - vagy tudná előre, hogy mire számíthat - már jelentette is ki, hogy az enyém lehet az ágy, hogy udvariasságból vagy más miatt tette-e arról fogalmam sincs, mindenesetre még mielőtt mondhattam volna valamit, a pillantásom akaratlanul is megakadt azon a jeleneten, miközben az inge beleakad egy kiálló szögbe.
- Ne húzógasd, csak rosszabb lesz. - Felelem a köszönöm helyett végül inkább ezt, de természetesen süket fülekre találtam. A dolog viszont le is zárul egy képzeletbeli legyintéssel mindkettőnk részéről, mikor Ivan megjelent a szobánk kellős küszöbén és kijelentette, hogy meghív bennünket egy kör italra.
Jobb ötlet híján, pontosan ezt is tettük, azaz lementünk a motel alatti kocsmába inni. Gondolom látszothatott rajtam, hogy legszívesebben aludnék fent a rúgós ágyon, mert valamelyik srác karon ragadott és egyenesen Theo asztala fele húzott, hogy szántszándékkal-e vagy csak mert nem talált más szabad asztalt üres székkel, nem tudom, de nem is érdekelt túlzottan, majd amint helyet foglaltam az egyik széken, letett előmbe egy üveg sört.
Természetesen, mint a legtöbb esetben, ezúttal is szerencsétlenkedtem vele egy sort, ahelyett, hogy az átlaggal ellentétben ki is tudnám nyitni az üveget. Valaki minden bizonnyal megelégelhette a szerencsétlenkedésem nézését, mert hirtelejében kikapta az újjaim közül az üveget. Meglepettem néztem fel az illetőre, aki történetesen Theo volt.
- Köszi. - Engedek meg egy apró mosolyt az irányába, mikor kinyitja helyettem az üveget, majd visszanyújta nekem utána. - Ha te mondod, biztosan az. - Teszem még hozzá a sörnyitós hasonlatára.
Az Ivanra tett megjegyzése hallatán, viszont akaratlanul is kiszélesedett a mosolyom. - Az biztos. - Helyeselek, majd kortyolok párat a sörömből.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Pént. Jún. 30, 2017 9:52 am


Dàireen & Theodor


Lehelyezve félig üres üvegemet az asztalra, dörzsölöm meg fáradtan a tarkómat, majd kulcsolom össze rajta ujjaimat. Hosszú egy nap volt ez, és másra sem vágyok, mint egy kiadós alvásra, de mivel a program más ütemet diktál, nekem is fel kell vennem a ritmust, ha nem akarom ezt hallgatni életem végéig. A Tanner testvérek eléggé makacsak tudnak lenni, és egymás őrültségeit egészítik ki. Az elején, mikor még kezdőcsapatként verődtünk össze, utálták egymást. Hetekig két szót váltottak, és akkor még sokat mondok. Egyáltalán nem jött le róluk, hogy bármilyen rokoni szálak is fűzik őket egymáshoz, de miután átbeszélték ügyes-bajos dolgaikat, be nem állt a szájuk. Mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy nincs olyan információ, amit ne tudnánk az életükről. Őszintén visszakönyörgöm azt az időt, amikor még haragudtak egymásra. Némiképp nyugisabb volt a helyzet a csapatban.
Theresa egy mosollyal reagálja le az idősebb Tannerre tett megjegyzésemet, és talán rá kell jönnöm, hogy a kommunikációnk itt ki is fulladt. Társaságom kedves lánynak tűnik, ugyanakkor rettentő félénknek is. Nem sok mindent árul el az életéről, de talán ez az egyik dolog, amit jó pontként hozhatok fel számára, hogy nem tölti ki üres fecsegéssel a kínos csendeket. Nincs annál megalázóbb, mikor az ember próbálkozik helyrerakni azt a szituációt, ami amúgy is halálra volt ítélve.
Mégis egy belső késztetés arra sugall, hogy vetkőzzem le elviselhetetlen személyemet, és legyek én a kezdeményező fél a dologban, ha már sikerült egy asztalhoz kerülnünk.
- Szóval, a munka.. – veszem a kezembe ismét az üvegemet, de legszívesebben beásnám magamat a földbe.
- Sosem beszéltünk még erről, de mi vett rá arra, hogy régész legyél? – teszem fel legelső kérdésemet, mintha valami kicseszett állásinterjún lennénk, de szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz. Az én esetemben, aki hajlandó mindent túlreagálni meg főleg. Dorissal is ezért indult úgy a kapcsolatunk, ahogyan. A parkban futottunk össze először. Ő a kis virágos ruhájában, totál szétszórtan rohant a célja felé, én meg éppen egy akkori folyóiratot olvastam valami kísérlettel kapcsolatban, aminek a különböző szintjeit próbálgatják. Két idegen, akik pár perc múlva már nem voltak azok. Doris volt olyan szerencsétlen, hogy a nagy sietségben rám öntse a kávéját, én pedig voltam akkora idióta, hogy megkóstoljam a kezemre hullott cseppeket, és kitaláljam mit is ivott a hölgyemény valójában. Imponált neki a dolog, magam sem tudom miért, de valahogy beszélgetni kezdtünk. A kávéról, az életről, miket utálunk ebben a kifordított világban, majd egyszerűen azt vettük észre, hogy megpecsételjük nyomorult kapcsolatunkat egy szimbolikusnak titulált ékszerrel. Talán ez a kis karika jelentette mindannak a végét, ami előtte kellemesnek volt mondható, hiszen az esküvőnk után pár nappal már a nyílt házassággal hozakodott elő, én pedig egy vállvonással reagáltam le az egészet. Sosem vágytam hosszú távú kapcsolatokra, hiszen az emberek unalmassá válnak egy idő után, de szerencsére ez a nő sem született arra. Határozottan állítom, hogy ez volt közös szerződésünk egyetlen boldog, és értékelhető pillanata.
Tamara és Marc egy idő után kisétálnak a kocsma közepére, hogy valami egyáltalán nem melankolikusnak nevezhető számra lassúzni kezdjenek, a két testvér pedig egymás után tünteti el a különböző italokat a pultról, melyet az idősödő tag nem győz kipakolni. A házaspárral nem nagyon barátkoztunk, csupán elvoltunk. Ők nem keresték velünk a kapcsolatot, és mi sem velünk igazán. Talán egyszer Peter igyekezett beszélgetni Tamarával, de akkor hetekig olyan botrány ment, miszerint Peter próbálja lenyúlni Tamarát, Marc elől. A drámát is meghazudtoló jelenet után valahogy senkinek sem volt kedve közeledni hozzájuk, mégsem igazán zavart ez minket.
- Ha így folytatják, lehet, őket kell majd elásnunk, és nem valami kincset kiásni. – forgatom meg szemeimet nem tetszésemet kifejezve, és kifújom a levegőt.
- Jól tudom, hogy van egy kislányod? Mesélj róla valamit. Hány éves? – érdeklődök normális emberekhez hasonlóan, majd felveszem vele a szemkontaktust. Theresának kékek a szemei? Komolyan meg voltam győződve arról, hogy barnák. Vagy az Tamara? Most jövök rá mennyire defektes is érdektelen vagyok a csapatommal szemben.
- Biztosan nehéz lehetett otthagyni. – iszok bele a sörömbe, de most minden figyelmemet a velem szemben ülőre szentelem. Látom, hogy ő is mennyire feszeng ebben az akaratunkon kívül kialakult szituációban, ezért igyekszem mindkettőnk számára megkönnyíteni a dolgot. Egy idő után, ha nem oldódik a hangulat, úgyis felhozakodok neki a lelépéssel. Ha nem is fel a szobába, de valamilyen séta szerűséggel. Valahogyan sosem állunk meg egy percre és nézzük meg a környéket, ahova kirendelnek minket. Állandóan rohanunk. Jövünk, majd pár óra múlva megyünk. Most pár napunk lesz, hogy megismerjük a helyet, és talán ki kellene használni, ha már így alakult. Lehet írói vénámnak is jót tenne egy kis lazítás, és ez által ihletet is gyűjthetnék. Mindjárt könnyebbnek, és kellemesebbnek érzem a helyzetet most, hogy a saját javamra fordítottam a dolgokat. Hiszen minden embernek meg kell oldania a saját problémáját, és most én is ezt tettem.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 777 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Pént. Jún. 30, 2017 9:18 pm

Theodor & Dàireen


Igencsak naiv gondolat volt a részemről azt feltételezni, hogy pár helyeselő szó és egy köszönöm elég lesz ahhoz, hogy Theo rámunjon és tovább álljon.  Ő látszólag nem olyan, mint Ivan és a testvére. Egy részem bánta ezt, egy másik viszont egyúttal kíváncsi lett arra, hogy akkor vajon milyen is lehet voltaképpen. Nem, Dàireen ez nem lesz jó ötlet, nem barátkozni jöttél ide, hanem beépülni - Kezd el kiabálni egy ideges hang a fejemben. - Dehát, a beépülésnek az egyik velejárója az, ha megkedveltetem magamat az itteniekkel, nem? Fura, hogy pont saját magamat próbálom erről meggyőzni. Biztos, hogy még normális vagyok?
Szerencsére, miközben ezen gondolatok végigfutottak a fejemen, éppen a sörömet szürcsőltem, így valószínüleg Theo-nak sem tűnhetett fel annyira, hogy nem teljesen vagyok jelen az asztalnál. Maximum a fáziskésésből, amire emiatt sor került..
- Hát, mindig is érdekeltek a régiségek, a történelmi alakok, valamint minden ami ehhez a kettőhöz kötődik. Már kisiskolásként is folyton azt kérdeztem magamtól, hogy mi lehet igaz a történelemkönyvekben leírtakból. Miért írták le pont azt, amit leírtak, meg, hogy mi történhetett valójában. - Kezdek el magyarázni neki, s közben próbáltam megmaradni a lehető leghűbb a szerepemhez. Dàireen-ként sem voltam soha a szavak embere, Theresa-ként pedig erre még jobban rá kell játszanom. Néha azzal ha többen mondunk, többet is érünk el, mintha csupán egy rövid szóban fejeznénk ki a véleményünk. - Plusz, az is egy oknak számított a döntéshozás pillanatában, hogy legalább tízszer végignéztem az Indiana Jones filmeket, s azóta sem untam meg őket. - Teszem még hozzá, közben lazán vállat is vonva.
- És te? Téged mi vett rá arra, hogy régésznek állj? - Terelem át a szót Theo-ra. Nem csak azért tettem, hogy megszabaduljak egy rövid időre a faggatózásától, egy részem valóban kíváncsi volt a válaszára. Vajon miért akarhat valaki régész lenni? Nem épp a leghiperszuperebb foglalkozás, amit az átlagember el tud képzelni  magának álommelóként. Na jó, oké, ereklyéket találni valóban felszabadító érzés és okod ad az ünneplésre, de az élet nem mindig habostorta, s legtöbb esetben nem az. A mi csapatunknak sincs mindig szerencséje, sőt több fárasztó és kudarcba fulladt napban volt eddig részünk, mint sikeresben, szóval kell lennie egy pontnak, egy oknak ami miatt Theo-nak megéri mindezt végigcsinálnia.

Igazság szerint nem figyeltem eléggé a körülöttünk lezajló eseményre, így csak megtippelni tudtam, kikre gondolhatott, mikor az elásásról kezdett el beszélni. Bár, az is igaz, hogy tippelés nélkül is biztos lehettem benne, hogy a testvérpárra gondolt.
De  nem tartott sokáig a nyugodtság sem, hamarosan ismét visszakerült hozzám a labda és rajtam volt a sor megint, hogy gólt rúgjak. Fura hasonlat, de találónak érzem.. Dehát, ő csak érdeklődni szeretne, miért fogom fel mindezt úgy, mint egy összeesküvés elméletet? Theo nem tehet az ég világon semmiről, neki fogalma sincs arról, hogy voltaképpen nincs is lányom és nem is vagyok régész, hanem igazából pszichológus vagyok, aki csakis azért vállalkozott erre a feladatra, hogy a bátyjának segítsen. Szedd össze hát magad, THERESA.
- Igen. van egy kislányom, 12 éves. Jocelyn a neve, bár én csak Joy-ként emlegetem, mert olyan kis vidám és örömteli mindig. - Kezdek el mesélni neki az unokahúgomról. - Hát, nem volt könnyű, de jó kezekben hagytam, a bátyám vigyáz rá. - Oké, ez nem teljesen volt igaz, Jamie-re nem mernék rábízni a szülei a kis Joy-t, még ha a zombi apokallipszis kitörne akkor sem, dehát.. így legalább egy kis részletben őszinte lehetettem Theo-val.. mármint azt illetően, hogy van egy bátyám.
- S veled mi a helyzet? Ha jól tudom, te a feleségedet kellett otthon hagyd. Neked sem lehetett könnyű nélküle útnak indulni, gondolom. Remélem nem tapostam érzékeny pontra, ha igen nem muszáj válaszolnod.. - sietek hozzátenni, hiszen voltaképpen semmi közöm hozzá.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Szomb. Júl. 01, 2017 12:49 pm


Dàireen & Theodor


Tekintetem többször is elkalandozik, mint ahogyan azt kellene. Egyszer az egyik irányt részesítem előnybe, majd a másikat. Van, amikor a falon látható kép köti le a figyelmemet, de leginkább csapatunk többi tagjának kínos műsora, melyről azt hiszik, hogy szórakoztató.
Én most kellemes társaságba botlottam, ami azt illeti. Theresa az én nyugodtsági szintemen volt, és kívülről még értelmesnek is tűnt. Az, hogy érdeklődést mutattam felé csak udvariasságból tettem, máskülönben visszamerülnék a saját kis világomba, ha lenne rá lehetőségem. Valahol mélyen tisztában vagyok a szórakozás értelmével, azonban az értelmét nem látom át, így nem is találom érdemesnek, hogy foglalkozzak vele. Ahogyan az is világos, hogy táncolnom kellene, innom vagy jól éreznem magamat, de minden egyes próbálkozásomat meggátolja az a személyiségem, amit az évek alatt őrként állítottam fel képzeletbeli határvonalamhoz. Talán jobb is így. Visszatart ettől az idióta, agybutító tevékenységtől, amit manapság bulizásként címkéznek fel.
Lustán táncoltatom üvegem csapdájában a tartalmát, és annyira elmerülök ebben az érdektelen lüktetésben, hogy Theresa hangja zökkent vissza a jelenbe. Felnézek rá üvegem mellől, csupán ennyi telik tőlem, de a válaszát végighallgatom, ha már én tettem fel a kérdést. A labda visszakerül hozzám, és arról érdeklődik, én miért léptem erre a pályára? Muszáj elgondolkoznom, mert azt mondani, hogy így láttam helyesnek, nem kielégítő válasz. Ugyanakkor témazárónak sem állja meg a helyét. Mielőtt azonban kinyöghetnék bármilyen választ is a kérdésére, a kislányáról kezd el mesélni. Bevallom, kezdetben eléggé szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy ő anya lenne, de hát sosem volt okom kételkedni. Mindenkinek megvannak a maga sebei, amelyeket élete végéig nyalogathat, vagy addig, amíg be nem gyógyulnak. Az, hogy a múltja mit hozott számára, már nem az én tisztem megítélni, így belemászni sem fogok ennyire részletesen. Amikor azonban Dorist hozza fel, mint visszatartó erőt, elmosolyodok üvegem szájának pereme felett, és egy jót kortyolok belőle, hogy felkészülhessek idegileg a válaszadásra.
- Maradjunk annyiban, hogy régésznek állni az én személyes bosszúm volt az őseim felé, de időközben hozzám nőtt ez az egész. Orvos gyerekének lenni azt jelentette az öregem szemében, hogy nekem is azzá kell válnom idővel, engem viszont totál hidegen hagyott az emberek megmentése. Nem vagyok egy Superman alkat, mint ahogyan azt te is láthatod.  – húzom ki magamat, hogy megmutassam neki cseppet sem kidolgozott ’amazon’ testemet. Kellemes volt átlagosnak lenni, szürke egérnek a hétköznapokban. Az, hogy én felpumpáljam magamat, meg tábla csokit csináljak a hasfalamból sosem tartoztak a bakancslistámhoz, habár a női nem meghódításához kedvező lépés lett volna. Szerencse, hogy ez sosem volt befolyásoló tényező a tetteimbe.
- Joy. – ízlelgetem az elhangzottakat, mint egy jó bort, - Ötletes. Nekem apám az Ernest nevet szerette volna hozzádobni amúgy sem könnyed hangzású címkémhez. Ernest Theodor Brodie Macdonald, vagy Theodor Ernest? Durván megalapozta volna a jövőmet udvari bolondként. – engedek meg magamnak egy egyszerű mosolyt a feltételezéseim után. Volt egy-két hóbortja az öregnek. Néhanap meg voltam róla győződve, hogy dilis, de hát elismert volt a munkájában, és értelmes is, így a gyanúm nem igazán állta meg a helyét vele szemben.
Iszok még egy kortyot, és teljesen kiürítem üvegem tartalmát. Kicsit mocorgok a helyemen, hogy kényelmesebb pozíciót vehessek fel, mert Dorisról beszélni olyan, mintha végighúznának meztelenül az aszfalton egy forró nyári nap folyamán. És akkor még finom is voltam.
- Ugyan, ne is törd ezen a buksidat, Theresa. A feleségemet otthagyni egyfajta megváltást hozott számomra, főleg, hogy alig látjuk egymást. A mi házasságunk bonyolult, és totál nem hétköznapi. Egyetlen hasonlóság van a többihez képest, mégpedig ez a kis nyamvadt karika az ujjamon, ami börtönbe zárta a szabadságomat. – mutatom fel neki az ékszerrel ellátott gyűrűsujjamat, majd az asztalra helyezem a kezemet.
- Évek óta már külön élünk. Ő a pasikat hajkurássza, én a kincseket, de ez így van rendjén a mi kis elcseszett házasságunkban. Tudod, így nekem is könnyebb. Nem kell egyedülállónak címkéznek magamat, ugyanakkor a kezeim sincsenek megkötve a házasság által. Mellesleg, Doris szülei még mindig abban a hitben élnek, hogy a kislányuk családalapításra készül egy udvarias, és gazdag férfivel, aki a történet szerint én vagyok. Noha az elképzelés nem rossz, távol állok én mindkét jelzőtől, azért a látszatot egy-két összejövetel alkalmával muszáj fenntartanunk. Tudod, hogy megy ez. – ered meg a nyelvem egy vállvonás közepette, és most a nyakamat nyújtogatom, hátha észreveszem a közelben az egyik idióta Tannert. Ivan éppen a közelben lófrál egy kis pohárral a kezében, a járása már eléggé instabil, de még annyi időre sikerül őt leállítanom, amíg megkérem, hogy pótolja italom hiányát egy másikkal. Elvigyorodik, mintha képes lett volna engem átkapcsolni az ő életszemléletére, és esze ágában sincs lebeszélni erről a tevékenységről, így örömmel röppen a pulthoz, és hoz nekem még egy sört.
- A vendégem vagy, haver. – méri végig szegről-végről összeverődött párosunkat, majd magunkra hagy.
- Hol is tartottunk? Ja, házasság. Te látom, nem igazán közénk tartozol ilyen szempontból. Mi történt? – kérdezek rá kissé pofátlanul gyűrűje hiányának miértjére, hiszen egy gyerek után eléggé feltűnő az apa hiánya. Hacsak nem választott más megoldást az anyaság megoldására, de akkor már túlságosan is benne lennénk a nyuszi üregébe, és én inkább a felszínen maradok, mintsem megfulladjak a sok információtól.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 827 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Szomb. Júl. 01, 2017 1:41 pm

Theodor & Dàireen


Nem kicsit lepődök meg a válaszán, mikor a vártakkal ellentétben azt mondja, hogy az egész régészi hivatás számára egyféle személyes bosszúként indult. Hm, érdekes.
- Oh, most megleptél. Egész más féle válaszra számítottam.. viszont  meg tudlak érteni. Nem lehetett könnyű az édesapád árnyékában élni. - Kezdem, majd a Superman-es hasonlata hallatán még nevetve hozzáteszem a következőt is: - Ugyanmár, Supermannek lenni nem azt jelenti, hogy félméteres izmod van, hanem azt, hogy segíteni akarsz másokon. Legalábbis szerintem. Tehát, ebből kiindulva simán lehetsz Superman. - Ellenkezek határozottan, hiszen nekem a Supermanes filmek, illetve sorozatok egész más tanulságot közvetítettek, mint azt, hogy az izmai miatt vált volna Clark Kent hőssé az emberek szemében. Akárhányszor is fordítottak hátat neki az emberek, amiatt, hogy legyőzhetetlennek hitték, ő soha nem fordult el az emberektől. Talán pontosan emiatt sincs köztünk a valóvilágban egy Superman, mert nem érdemeljük meg mi azt a fajta önzetlenséget.
Aztán a labda ismét visszakerült az unokahúgomhoz.. ööö vagyis a lányomhoz, Joy-hoz, azonban ezt a témát már egyáltalán nem bántam, hogy előjött. Mindig is szerettem Joy-ról beszélni másoknak, az ő ártatlansága és kedvessége határtalan, imádom a kislányt. Csak remélni tudom, hogy egy nap engem is megajándékoz majd a sors egy hozzó hasonló angyalkával.
- Köszi. Igen, szerintem is jó döntés volt, talál hozzá a név. -  Bólintok, majd ismét előtör belőlem egy nevetés a folytatás hallatán. - Nem is lett volna az olyan vészes.. bár, szerintem nem kell túl sok nevet adni egy gyereknek, még belezavarodik a saját nevébe. Pl kisiskolásként, mikor mindenhová le kell írnia a saját nevét. Olyankor már 3 is bőven sok tud lenni. - Mondom, s közben eszembe is jutott a gyerekkoromból az az ismerős, régi érzés, mikor még elsősként a saját nevem leírása mekkora gondot okozott. Annyira utáltam, hogy a szüleim Dàireen Kimberly York-nak neveztek el valami sokkal rövidebb helyett. A Dàireen leírása az osztálytársaimnak és tanáraimnak is fejtörést okozott néha, nemhogy nekem, dehát idővel mindenki hozzá szokott, s én is megszerettem a nevemet. Ma már inkább egyedinek érzem a szüleim névválasztását, mint átoknak.
Nagyon igyekeztem, hogy ne üljön ki az arcomra a meglepettségem, mikor rátért a feleségére, s a kapcsolatukról kezdett el beszélni.
- Ne vedd sértésnek, de.. Ha csak a gyűrű köt össze titeket, akkor.. miért nem vetsz véget annak a köteléknek? Oké, semmi közöm hozzá, de nem lenne könnyebb? Nem lehet könnyű megjátszani magad minden egyes alkalommal, mikor a szülei házában jártok, vagy tévedek? Bár, az is igaz, hogy így megúszod az egyedülállókat gyakran sújtó megjegyzéseket.  - Búkik ki belőlem a kíváncsiság ismét. Ah, a fenébe is, hallgatnom kellene, mind butaságokat kérdezni, még a végén tényleg felpattan és itt hagy. Jó kapcsolatok kialakításán kellene ügyködnöm, nem új ellenségeket szereznem..
Mialatt Ivan az asztalunknál lófrált, én ismét a sörös üvegem fele irányítottam a figyelmemet, közben akaratlanul is az imént hallottakon töprengve. Mennyire másként képzeltem Theo-t, mint amiket most elmondott nekem.. rá kellett döbbennem arra, hogy az ő élete sem épp egy habostorta, hiába él házas életet. Gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy az aki házasságra adja a fejét, az minden bizonnyal azért teszi meg ezt a lépést, mert nagyon boldog  és szerelmes és az egész életét a társával szeretné leélni. Naiv gondolat. A valóságban sok minden történhet, ami megváltoztathatja az emberek kezdeti gondolkodását.
- Hát.. -  mikor arra terelte a szót, hogy én miért nem viselek jeggyűrűt, kellett néhány perc mire elő tudtam állni egy normális válasszal. - Csak a szokásos sztori. Már nem működött a kapcsolat, de a kicsi már úton volt. Nem akartam, hogy a lányom egy olyan családba szülessen bele, ahol a szülők nem szeretik egymást, úgyhogy inkább nem kötöttük össze az életünket.  Ettől függetlenül Joy ismeri az apját, rendszeres időközönként találkoznak. - Sóhajtok fel, mikor a mondatom végére érek.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Szomb. Júl. 01, 2017 3:07 pm


Dàireen & Theodor


Hölgytársaságom reakciója nem egyedi az életemben. Mindenki azt hiszi, hogy pusztán az akaratom vezetett erre a pályára, de az én múltam ennél sokkal sötétebb, és bosszú teljesebb. Igazából semmi gonoszság nincsen ebben az egészben, csupán így jöttek össze a dolgok, mégis szeretem olykor kiszínezni, hogy keményebb fickónak tűnjek. A kegyetlen apa, aki életeket ment, a fiát azonban nem tudta megnevelni. Micsoda botrány! Lázadó gyerek voltam mindig is. Ha azt mondták menjek jobbra, én balra mentem. Aztán csodálkoztam, hogy eltévedtem. A saját elveim vezéreltek, és mikor nem, akkor a sorsra bíztam magamat. Sokszor majdnem belefulladtam a sodródj az árral életszemléletbe, de hát találékony ember vagyok én, mindig sikerült belekapaszkodnom egy mentőkötélbe életem akkori fázisai közepette.
Egy halovány mosoly készülődik előtörni leginkább lefelé görbülő ajkaimon, amikor kitér Superman feladatára a filmekben. Tisztában voltam vele, hogy a rugdalózós csávó mire képes, meg úgy képben vagyok a köpenyessel, és a macskafülessel is, de ennyi az egész. Én nem vagyok szuperhős. Nem érdekelnek az emberek, akkor minek akarnám megmenteni őket? Biztos vagyok benne, hogy ezekbe a filmekbe én lennék a gonosz tudós, vagy valami remete, aki rosszkor van rossz helyen, és mindig bekavar a szuper-csávóknak.
- Inkább kihagyom, ha nem probléma. Hidd el, nem sok ember hálálkodna az én munkámért.  – válaszolok elgondolkozva arra, hogy akár én is lehetek Superman. Semmire sem vágyok jobban az életben, mint beleszorítani magamat egy feszes bőr bugyiba, vagy mibe is vannak ezek pontosan.
Teljesen belelendül ő is ebbe a könnyed csevejbe, ami közöttünk folyik, és a hosszú nevekről magyaráz valamit. Kezdetlegesen bólogatok, bár az agyamig még nem jutott el az információ. Néha előfordul, hogy kiesik pár perc, még ha éppen társaságban is vagyok. Könnyen elkalandozik a figyelmem, és mi tagadás, már képtelen vagyok bármit is kezdeni ezzel a személyiségi defektemmel.
- Gyereknek lenni több ízben kicseszés, főleg ilyen hatsoros névvel. Mire leírtam mindenhova, lement a nap, szóval tökre átérzem ezt a kínlódást.   – grimaszolok egyet, miközben az asztal szélén dobolgatok, és a kérdését ízlelgetem a házasságommal vagy micsodámmal kapcsolatban. Egy pillanatra lenézek a gyűrűmre, és akaratlanul is felidézem azt a pillanatot, amikor belevágtunk ebbe az egészbe. Boldogok nem voltunk, csak éppen kellemesen sütött a nap, és Dorisnak megtetszett egy fehér egyszerű ruha a bolt kirakatában. Nem sok pénzünk volt, ezért elkanyarodtunk inkább egy kisbolt felé, és vettünk két alkoholmentes ízesített sört, hogy koccintsunk közös nyomorúságunkra. Doris ekkor hozakodott elő az egész házasság ötlettel, és még lelkesen azt is csicseregte, hogy a gyűrűt is képes megoldani, hiszen a szülei csak erre a pillanatra vártak születése óta. Könnyen lezavartuk a szertartást négyesben, csupán azért, mert nem kelt fel egyikünk sem aznap bal lábbal. Sosem említettem, hogy romantikus figura lennék, inkább komplikáltnak jellemezném magamat. Nem keresek okokat, érzelmeket, vagy egyéb kifogást a magyarázkodásra, amit a tetteim következményei vonnak maguk után.
- Véget vetni?  – ismétlem meg a kérdést szórakozottan, majd a fejemet csóválom hitetlenkedésem kifejezése érdekében.
- Édes vagy Theresa, de akkor még több időt kellene vele töltenem. Gondolj bele. Az a sok papírmunka, ami a válási macerával jár, meg egyéb velejáró kellemetlenségek. Ott kellene ülnöm órákon keresztül azzal az ördögi nőszeméllyel egy teremben, és nézni az önelégült képét. Még mit nem!  – hajolok egy kicsit előrébb, hogy közelebb lehessek hozzá, de a kezemmel ragaszkodok a söröm fogásához.
- Amúgy is, nem sok mindenről tudnánk egyezkedni, hiszen mindketten meg vagyunk lőve anyagilag. Elvinné a sörsisakomat, én meg a magas sarkú készletét? Megvallom az őszintét, nem fűlik a fogam ügyvédeknek fizetni, ha Dorisról van szó.  – vonok vállat egyszerűen, hiszen nálunk ez jelképezte a szeretet a feleségemmel. Ő nem látogat meg mindennap, én meg nem teszem tönkre idegileg. Szerintem elég fair megállapodás ez közöttünk.  
- Egy kis színészi játék nem a világvége, ha ilyen feltételekkel éled az életedet. Idővel te is rájössz, hogy nem ér annyit ez az egész, mint amennyire nagydobra verik. Mégiscsak egy papírról van szó.   – teszem még hozzá, de most áttérünk az ő kapcsolatára a férjével. Veszem észre, mindketten meg vagyunk áldva az ilyen dolgokkal, de vele ellentétben én nem is vágyok folytatásra.
- Teljesen jogos.  – értek vele egyet, habár nem feltétlenül kellene nekem véleményt alkotnom, mikor az emberi kapcsolatokról fogalmam sincsen, mégis előszeretettel megteszem.
- Megkímélted magadat legalább a felesleges jó pofizástól, vagy az idegbajtól, ami a párkapcsolatokkal jár.  – próbálom neki az érem jobb oldalát bemutatni, hátha még él benne egy kis tüske az egész elromlott kapcsolat miatt.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 714 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Szomb. Júl. 01, 2017 8:11 pm

Theodor & Dàireen


- Hmm, nem tartod magad túl sokra ezek szerint. Nem szeretsz segíteni, vagy más oka van? Bár mindegy is, nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél. Nem szeretheti mindenki a szuperhősös filmeket, úgy mint én. - Hagyom annyiban a témát, közben a sörös üveget az ajkaimhoz érintem és kortyolok belőle néhányat. Na ilyen tempóban sem fog megártani a pia, de valahogy nem is akarom, hogy megártson. Még a végén elkotyognék valamit, amit nem kéne..
Valamivel felszabadultabban kezdtem el érezni magam ahogy haladunk előre az egyik témából a másikba, ami meglepett még engem is, hiszen alig néhány perce csak kezdtünk el beszélgetni egymással. Talán az őszintesége lett rám ilyen hatással, hogy cseveghetnékem támadt.. mindenesetre amíg nem csevegek el hülyeségeket, nincs gond.
- Én pont ezért is adtam a lányomnak csak egy nevet. Elég neki az az egy is, no meg legalább nem kezdik el így az emberek becézgetni 5 féleképpen.  - Sóhajtok, mert közben eszembe jut, hogy annak idején engem is voltak akik Kimnek, Kimmynek, Kikinek, meg persze a Dàireen-ből képzett fura egyedi beceneveken kezdtek el szólongatni. Hiába kéri az ember lánya, hogy hogy becézzék, akadnak akiket ez nem érdekli s ők úgyis megmaradnak a saját kis becenevük mellett, amit az illetőre ragasztottak.
Aztán, amint a házasságáról kezdtünk el beszélni, még jobban felszaladt a szemöldököm a válasza hallatán, mint eddig valaha. Ennyire utálná a saját feleségét? Dehát, akkor meg miért vette el őt?
- Oké, na ehhez nekem ennél többet kell innom. - Jelentem ki, majd ezek után megemelve a sörös üvegemet ezúttal nem csak kortyolok belőle néhányat, hanem addig iszok, amíg félig üres nem marad az üveg tartalma.
- Már ne haragudj, de ilyet még nem hallottam. Megkérdezhetem, hogy miért vetted el, ha ennyire ki nem állhatod a képét? - Bukik ki belőlem a következő kérdésem, valószínüleg az alkohol miatt is. - És.. még valami. Az oké, hogy nem vagy romantikus alkat, de te egyáltalán nem hiszel a szerelemben? A házassági szerződés nem csak egy papír. Az két ember életre szóló szerelmét jelképezi, akik úgy döntenek, hogy egymás mellett élik le az életüket jóban és rosszban.. Én pont emiatt sem kötöttem össze az életemet Joy apjával, mert nem éreztem helyesnek. Az ilyet nem szabad elsietni. - Csak úgy szakadtak belőlem a szavak, ami teljesen érthető volt, legalábbis egy olyan valaki számára aki ismert engem. Én vagyok az örök romantikus, az a lány, aki betéve fújja a legjobb romantikus filmekből a kedvenc jelenteinek szövegrészletét. Valamint aki még azok után is hisz a szerelemben és a Nagy Ő-ben, hogy elég sok rossz tapasztalatban volt már része.
Amikor ilyet hallok, mint amit Theo is kimondott, az kb olyan hatással lesz rám, mintha összetörnék a szívem. Oké, ezt most határozottan túldramatizáltam, de akkoris! A szerelem a világ legszebb életérzése, csak a megfelelő személyre kell rátalálnunk... aki a jelenlétével felvillanyozza majd a napunkat.
- Nekem nem a párkapcsolatokból lett elegem, hanem egy bizonyos személyből.  - Ellenkezek, mikor a párkapcsolatokat kezdi el szidni. - Látom, neked is több rossz tapasztalatban volt részed, mint nekem, dehát.. ettől függetlenül még igenis lehet, hogy egy nap találkozni fogsz majd valakivel, aki megváltoztatja a véleményedet az egésszel kapcsolatban. - Nézek egyenesen a szemeibe, miközben beszélek.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Szomb. Júl. 01, 2017 10:27 pm


Dàireen & Theodor


Újra meg újra megtörténik. Én őszintén bevallom az élet sztorimat, és a feleségemmel töltött édes perceket, majd az emberek pislognak, mint a nyúl a réten. Nem vagyunk átlagosak, de egyediek sem. Mindketten olyan emberre akadtunk, akik másra sem vágytak csak egyedüllétre az együttélés alatt. Abszurdul hangzik? Lehet, de ezek voltunk, vagyunk mi. Mások összeköltöznek, mi különélünk. Esküvőt tartanak fehér ruhában, meg hatalmas felhajtást csapnak, mi megelégedtünk még plusz két emberrel, akik Doris szülei voltak. Még így is sokan voltunk. Azért tepernek, hogy megmentsék a kapcsolatukat, mi kézfogásos megegyezéssel eldöntjük, hogy azt tesszük, ami nekünk a legjobb. Kimenteném Dorist egy égő házból, ha ott lennék a közelben? Eléggé valószínű. Fordítva is megtörténne? Elgondolkoztató. Kivéve, ha ő gyújtotta a tüzet, mert nálunk ezzel a lehetőséggel is játszani kell.
Theresa édes lány, de kissé még naiv. Elhiszi, hogy a szerelem mindent legyőz, de ha beállítana egy sárkány, hogy leégesse az egész kócerájt, hiába mutatom meg neki a más iránt hevesen dobogó szívemet, ha egyszerűen kitépi azt, majd a sarokba veti. Mellesleg épp oly valós ez az érzelmi katyvasz, amely az embereket összezavarja minden szempontból, mint a sárkány, melyet az előbb említettem.
- Baromság.  – morgok az orrom alatt, ahogyan jön a házasság szent, és sérthetetlen jelentésével. Jó témához érkeztünk, mondhatom. Úgy érzem, kezdek elememben lenni a beszélgetésünk alatt, és ha tetszik neki, ha nem, az én véleményem ugyanakkor nem fog megváltozni.
- Theresa, egy őszinte kérdés; te hiszel a Mikulásban? Pont ez az! Látom ám a tekinteteden, hogy állati nagy marhának nézel a kérdésem miatt, de én épp ennyire hiszek az előbb említett dologban, amely összezavarja állandóan a fejeteket.  – kezdek bele a mondandómba, és most elengedem az üvegemet, hogy össze-vissza mocorgások közepette befészkelődjek a nagy monológom kényelmében. Ha valami igazán ellent mondott az általam kreált elveknek, akkor szerettem meggyőzni az embereket az én oldalamról nézve a dolgokat. Hiszen lehet csak fel kell nyitni a szemüket, és értelmesebbé válnak.
- Összeházasodtunk, mert akkor éppen ahhoz volt kedvünk. Szépen sütött a nap, még az emberek is viszonylag elviselhetőek voltak, aztán úgy voltunk vele, hogy miért ne? Mi Dorissal sosem csináltunk semmit sem a megszokott elvárások szerint. Nem idomultunk azokhoz a társadalmi normákhoz, amelyet manapság lenyomnak az emberek torkán. Nekünk csupán ez szórakozás volt, egy hétköznapi program, semmi több. Nem éreztük sem helyesnek, sem helytelennek a lépésünket, csak azt tettük, amit épp kigondoltunk, és ez így volt rendjén.   – folytatom tovább, miközben végignézem a lány arcán végigsuhant reakciókat. Vicces, és egyben felkavaró mennyire hisz ebben az egészben. Szinte kísérleti módon fogom fel más emberek életérzését a dolgok iránt, melyek engem annyira hidegen hagynak.
- Nem utálom a feleségemet, félreértés ne essék, csak nem viselem el. Ha utálnám, a lakásomba sem engedném be azon a két alkalmon, amikor őfelsége belibben az ajtómon, és követelőzik. Mellesleg kedveltem őt, vagyis azt a programokkal teli napokat, amit kettesben tettünk meg, de nem volt ez a közhelyes heves szívverés, meg velociraptorok a gyomorban dolog…vagy azok pillangók?   – vonom fel egyik szemöldökömet érdeklődően, de még úgy tűnik mára nem végeztem a szövegelésemmel.
- Eszem ágában sincs kiábrándítani téged Theresa a rózsaszín ködös képzeleteidből, bár lehet már megtettem, de a szerelem, mint olyan, csupán illúzió. A szervezetünk egy olyan reakciója, amely amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan is képes eltűnni. Vegyük alapul a meghiúsult kapcsolatodat a kislányod édesapjával. Gondolom, a kezdetben ott is nagy volt az a bizonyos szerelem, nem igaz? Aztán tovatűnt.  – vágok egy fintort, mint aki most törte össze egy kislány álmait a szemei előtt, de nem különösen vágja őt földhöz a tény.
- Személy szerint nem volt ebben a tévképzetben még soha részem, azonban az első sorból néztem végig, ahogyan kifacsarja ez az eszme az általam tisztelt embereket, majd félredobta őket, mintha semmit sem érne. Kérdezem én, megéri?   – teszem fel neki a kérdésemet, bár kezdem úgy érezni, hogy ismét jól bemutattam önmagamat, így arra ösztönzöm szavaimmal, hogy mondja el az ő véleményét is az ügyben.
- Jóllehet én nem hiszek a szerelemben, te azonban az érem másik oldalát képviseled. Mesélj csak, mi annyira jó ebben az egészben, amit az emberek oly keseredetten hajkurásznak? Csak hogy én is, mint örök pesszimista is megértsem ezt.   – kérem meg rá, majd újra felveszem azokkal a nagy kék szemekkel a szemkontaktust. Leköti a figyelmemet ez a társalgás, amit mi egymással folytatunk, míg a többiek a világukról sem tudnak. Az is lehet, hogy a végén nála is megérem, hogy saját kezűleg akarjon majd megfojtani, de addig is megosztjuk egymással a véleményünket, és két értelmes ember módjára cserélünk eszmét.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 738 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Vas. Júl. 02, 2017 9:54 pm

Theodor & Dàireen


Nem hittem a füleimnek. Ha nem előttem mondta volna ki mindezt, hanem egy harmadik személynek, biztos szembe röhögöm azt a harmadik személyt, mikor visszamondja nekem  ezeket a szavakat. Vagy épp ellenkezőleg, elsírom magamat. Ennyire.. egy részem gondolatban reflexszerűen keresni kezdte az érveket, amivel meggyőzheti Theodor-t arról, hogy a szerelem igenis létezik és csodálatos dolog, megéri hinni benne és várni rá, de a realistább oldalam belátta, hogy felesleges próbálkozás lenne jártatni a számat a témával kapcsolatban.  Nem biztos, hogy bármit is elérnék vele.. elég meggyőzőnek tűnt, miközben előadta nekem a véleményét a témával kapcsolatban.
Így végül ahelyett, hogy egyelőre bármit is szóltam volna, újra megemeltem az előttem levő sörös üveget, majd kiüresítettem annak a még megmaradt tartalmát is. Majd visszahelyezve az asztalra, intek a pincérnek, hogy jöhet a következő üveggel. Nem is, rögtön kettővel.
- A szerelem nem csak illúzió. - Kezdek bele aztán ártatlanul, miután letették előmbe az általam rendelt két sört.
- Attól, hogy nem találkozunk vele minden egyes alkalommal, mikor összejövünk valakivel, még nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Sokan ezt az egészet összekeverik a testi vággyal, de a szerelem ennél jóval komplexebb. A szerelem lassan alakul ki két ember között és mindkét fél kell akarja, ahhoz hogy a kapcsolat lángja ne aludjon ki idővel. - Itt vennem kellett egy mély lélegzetet, illetve innom jó pár korty sört még a folytatás előtt. - És.. én bár azt hittem, hogy szerelem van köztünk a kis Joy apukájával, de nem.., kiderült, hogy az nem szerelem volt, csak én gondoltam annak. Ha mindkét fél szerelmes, akkor nem tesznek meg olyan dolgokat egymással szemben, amiről tudják, hogy az a másik félnek nem esne jól. - Jelentem ki határozottan.
- De mindegy, inkább nem is folytatom, mert bármit is mondanék még, valószínüleg úgyis csak legyintenél rá egyet az egészre majd elkönyvelnél naivnak. Inkább igyunk, jó? - Mondom, és már emelem is felé az egyik üvegemet, majd miután az övéhez koccintottam, jól meghúztam annak tartalmát.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Hétf. Júl. 03, 2017 6:53 pm


Dàireen & Theodor


Egy pillanatra elmerengek, és játszadozok a lehetőséggel, hogy milyen szuper képességem lenne, ha tényleg úgy döntenék, felhúzok ilyen szűk rucit, és megmentem a várost a pusztulástól. Biztos vagyok benne, hogy az emberek idegi állapotának teljes kicsinálása közöttük szerepelne, mert ahogyan elnéztem Theresa arcát, tisztán látom, hogy két lehetőséggel játszik: vagy totál lerészegedik, vagy egyszerűen csak szétveri az üres üvegeket a fejemen. Elmosolyodok, na nem azért, mert valami vicceset mondott, hanem azért, mert egy részem szereti elviselhetetlen modorával megajándékozni beszélgetőpartnerét. Másik részem ugyan tiltakozik, és azt mondja, hogy egyszer az életben legyél már normális, de ki hallgatna a realitás angyalkájára, mikor a másik vállamon ott ül a szórakoztatás ördöge?
Szinte tisztán látszik, hogy azok a bizonyos fogaskerekek működésre bírják a gondolkozását, aminek következtében majd sikerülne meggyőzni engem, hogy a szerelem igenis valós érzelem, és fontos az életben maradáshoz, meg úgy a légzésben is segít, ha éppen hiányában lennél az oxigénnek.
- Vágom, vagyis azt hiszem, csak egyszerűen lenyűgöz a puszta naivitás, és az értelmetlen igyekvések, melyekkel az emberek a boldogságot hajkurásszák.  – osztom meg vele végszavamként a véleményemet, azonban úgy tűnik, most leginkább terelné a témát. Megértem, hiszen neki ez fájó pont. Ő az emberek azon népes csoportjába tartozik, akiknek ez az egész szerelem dolog, - bármi is legyen ez, - fontos. Én meg nem. Ha az élet úgy hozná, hogy egy kapcsolatra adnám a fejemet, nem az érzelmek határoznának meg, mert azok kiszámíthatatlanok. Mint Doris esetében, újra csak a közös nevezőket keresném, és nem becsapós jelekre hagyatkoznék, amit a szervezetünk produkál, hiszen félrevezethetnek. Számomra az a fontos, hogy elviseljük egymást, és nem az, hogy egyszerre dobogjon a szívünk. Mehetünk az egy ütemre játszódó ritmussal a búsba, hogyha ránézni sem tudunk egymásra.
Hozzáérintem az üvegemet az övéhez, hogy koccintással jelezzem egyetértésemet a dologgal kapcsolatban. Nem leszünk sosem egy véleményen, és ha tovább feszítem a húrt, tényleg puszta kézzel fojt majd meg.
- Hagy találjam ki. Nem vagy valami lerészegedős típus, igazam van?  – érdeklődök tőle, mert bár a sör elfogyasztása engem nem csap annyira fejbe, ő rajta mégis tisztán látszanak a szintek.
- Ennyire felidegesíttetem az agyadat a szövegemmel? – akaratlanul is elmosolyodok, hiszen nem ez lenne az első, vagy az utolsó alkalmam, hogy ilyet műveltem egy normális beszélgetés alkalmával. Valami bűntudatféleség kezd kibontakozni bennem a tettem miatt, de könnyedén elnyomom azzal, hogy elveszem tőle az italát.
- Erre már nem lesz szükséged, Theresa. – nyújtom hátra egy kicsit a karomat, hogy minél távolabb legyen tőle az üveg, melynek eredményeképp kiejtem a kezemből, és nagy csörömpöléssel ér véget.
- Remek, megoldódott magától a dolog.  – csapom össze a két tenyeremet, mintha olyan értelmes dolgot műveltem volna, és egyszerűen felállok a helyemről.
- Mit szólnál, ha tennénk egy sétát a környéken? Holnapra nem fog tetszeni, amit érezni fogsz a megivott mennyiség miatt, és szeretnék még élőként jelen lenni a hazafelé tartó gépen. – vonok egyszerűen vállat, majd egy pillanatra körülnézek. A többiek úgyis a maguk dolgával foglalkoznak, így legalább csak egy személyt kell elviselnem, és nem ötöt-hatot.  A két Tanner testvér így sem tudja magáról, hogy hol van, a házaspárt meg nem is érdekli, hogy a világon vagyunk, így feleslegesnek érzem maradásunkat.  
- Legendák szerint a friss levegőn elviselhetőbb személlyé válok. Olykor rémtörténetek arról is szólnak, hogy kedvesnek is láttak.  Nem mintha hinnék ilyen badarságokba, de egy próbát megér, hogy kiderítsük, nem?  – ösztönzöm őt a sétára, miközben két tenyeremmel megtámaszkodok az asztal lapján, és felveszem vele a szemkontaktust.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 559 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Hétf. Júl. 03, 2017 7:36 pm

Theodor & Dàireen


- Reménytelen eset vagy. - Sóhajtok fel megadóan, ezzel lezártnak is tekintve ezt a témát. Minek próbálkozzak? Most úgysem mennék vele semmire, kész védőbeszédet fogalmazott meg a fejében.. majd később még vissza fogok térni erre a témára, ígyse úgyse fogom feladni a meggyőzését! Ez egy olyan téma, amivel kapcsolatban meggyőzhetetlen vagyok. No, meg ha elhinném azt amiket mondott, valószínüleg másnap reggel levetném magamat a motelszobánkból. Nem tudnám azzal a tudattal leélni az életemet, hogy a szerelem nem létezik és valószínüleg soha nem is fogok rátalálni. Az nem menne.
- Hát, az most mindjárt kiderül. - Felelem egy sunyi mosollyal, mikor rákérdett arra, hogy mennyire bírom az alkoholt.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy érzékeny pontra tapostál. - Vallom be egy laza legyintés keretén belül, de mikor elcsórja tőlem a másik üveg sörömet, reflexszerűen emelkedem fel a székről és nyúlok a piám után. - Ne már, ez szemétség. Kérem vissza. - Követelőzök durcásan, hiszen azok után, amiken keresztül mentem miatta, ennyi minimum kijár nekem.
- THEO. - Csúszik fel néhány oktávval a hangom, miután direkt kiejtette az újjai közül. - Most tartozol nekem egy új üveggel! Nem is, mindjárt kettővel. - Alkudozok karba tett kézzel, miközben visszaülök a helyemre.
- Nem érdekel, nem megyek sehová. Maximum ha megkapom a két sörömet. - Durcizok be, közben a megmaradt üvegemből  kortyolgatva.
- Ha neked szabad, hát nekem is. -  Nézek rá szigorú szemekkel.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Hétf. Júl. 03, 2017 9:48 pm


Dàireen & Theodor


Egy ideig elmélyedek azokban a nagy szemekben, és nem tudom eldönteni, hogy most szuggerálni próbálom őt, vagy valami spirituális módon olvasni a gondolataiban, de az biztos, hogy kiesik pár másodperc, amíg a válaszára várok. Nem tehetek róla, egyszerűen ránézek, és érzem, hogy magával ragad, mint egy örvény, amelyből egyszer majd nem tudok kijönni, és akkor kezdődnek csak az igazi problémák. Azonban csupa ellenkezést kapok, és még egy ultimátumot is. Miért kell ezt velem csinálni? Öregem, ennyire nehéz egy igen, vagy egy nem válasz? A nők ellentétekből álló halmazok, erre itt van egy végtelenül egyszerű gyöngyszem, aki most törleszt az előbbi álmok összetöréséért, melynek én vagyok az okozója.
- Akkor itt maradsz.  – rugaszkodok el az asztaltól, hogy elinduljak kifelé, viszont valamiért mégis a lábaim ellentmondanak elviselhetetlen személyemnek, és már a pult felé is tartok teljesen öntudatlanul, hogy megrendeljem azt a két sört, melyért Theresa ácsingózik. Remek. Mondhatom isteni, hogy még a pincért is játszom neki, csak azért, hogy megemelje a seggét, és kisétáljon velem a tőlünk pár lépésre lévő ajtón. De nem panaszkodok. Ma nem tehetem, hiszen mégiscsak szóba állt velem azok után, hogy már évek óta egy csapatban vagyunk. Sosem volt alkalmunk igazán beszélgetni egymással, és ez abszurd, tekintve hogy mennyi időt töltöttünk egymáshoz közel, mégis távol. Nem mintha vágytam volna felesleges szófecsérlésre, de a külvilágtól való elszakadásom még engem is meglep, márpedig az nagy tudomány.
Az öreg unottan nyomja a kezembe a két üveget, de csak az egyiket helyezem elé.
- A másikat majd kint megkapod.  – szállok be én is az alkudozós játékba, hogyha ő így belekezdett. Lustán hintáztatom a kezemben a még teli üveget, de nem bírom ki, hogy ne okoskodjak már megint.
- Szóval te ezen az elven működsz? Ha én nekiállok vetkőzni a kocsma közepén csak azért mert kattant az agyam, akkor te is? Esetleg, ha elkezdem rázni a hátsómat így ni,   - mutatom be a csodálatos mozdulatot,- akkor te is megcsinálod? Hisz azt mondtad, hogyha nekem szabad, akkor neked is, és ez sok módon értelmezhető. Ezzel az elvvel nem is tudod, mennyi mindenre rá tudlak venni.  – vonom fel játékosan az egyik szemöldökömet, majd egy kézmozdulattal arra késztetem, hogy induljon meg az ajtó felé, hiszen ha még egy percet bent kell maradnom ebben a fülledt helyiségben, őrjöngeni kezdek, és mindenkivel veszekedni fogok majd. Azok a percek pedig életem legsötétebb percei szoktak lenni, melyekre nem vagyok büszke.
Theresa egy idő után beadja a derekát, miután kibontom neki a sörét, és utána megyek, de a járása már néha eléggé ingadozó, és mikor hirtelen megáll előttem, majdnem átesek rajta.
- Ó te jó Isten.  – mordulok fel nem túl lelkesen, majd egyszerűen bevágódok mellé, és a hátára simítva a tenyeremet terelgetem ki a friss levegőre, amely szinte megváltásként hat a tüdőmre, mikor beszívok belőle egy adagot.
- Sokkal jobb.  – fordulok meg, és bontom fel a kilincs szélén a sört, majd egy jó nagyot kortyolok belőle, de közben Theresa felé sandítok.
- Két sört akartál. Egy már amúgy is előtted volt, ezzel már három lett volna. Amúgy sem ígértem, csak mondtam, hogy odaadom a másikat.  – vonok vállat egyszerűen, és körülnézek merre is indulhatnánk. Tök süket vagyok a tájékozódásban, és amúgy sem ismerem a környéket. Olyan ember vagyok, aki ha csoportban van, megy a csoport után, ha pedig egyedül, akkor meg kiköt valahol. Most egyikünk se tudja mi a helyzet, szóval eléggé nagy slamasztikában vagyok, de hát szép nagy ez a terület, reggelig elsétálgathatunk, majd vissza is érhetünk. Hátha addigra Theresa feje is kitisztul az alkoholmennyiségtől, amelyet leküldött a torkán.  

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 578 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Kedd Júl. 04, 2017 5:46 pm

Theodor & Dàireen


Nem tudom mi üthetett belém hirtelen, mert alapjában véve nem szoktam így viselkedni, de igazság szerint egyáltalán nem bántam meg, amit tettem. Hmm, lehet ez egy jel, hogy nem kellene megnyílnom Theo előtt, mert ő 'ezt' váltsa ki belőlem a viselkedésével.. ha így folytassa a végén megzakkanok rendesen. Áh, csak nem..
Mikor kijelentette, hogy akkor itt maradok, majd felpattant a helyéről, egy pillanatra meghökkenve néztem rá, s kis híján vissza is kontráztam valamit neki, de szerencsére az utóbbit sikerült még időben visszaszívnom, mert mint kiderült, végül nem is kifele, hanem  csak a pult fele vette az irányt, hogy megvegye a két sörömet. Nagyon helyes, gondoltam magamban, közben önelégülten mosolyogva. Bár, azért egy részemet meglepte Theo azzal, hogy valóban megvette nekem azt a két sört.. simán kimehetett volna az ajtón is, hiszen nem tartozott nekem semmivel, egészen a mai napig még nem is beszéltünk egymással ilyen sokat.
- Hihetetlen vagy. - Forgatom a szemeimet, miután visszatért az asztalhoz, majd alkudozni kezdett.
- Nem, nem ezen az elven működök. A kettő nem ugyanaz. - Tiltakozok határozottan, miket nem mondd.. - Ne is reménykedj, nem fogok levetkőzni, sem pedig táncra perdülni előtted. - Nyújtom ki rá játékosan a nyelvemet.  Mikor jelez, hogy induljak el kifele, én visszajelzek neki, hogy csak a söröm után, majd miután átvettem azt tőle, s az előbbi üvegemnek is kiittam a tartalmát, már pattantam is fel a székről, hogy elindulhassak a kijárat felé. Félúton megállok, hogy lecsekkoljam követ-e, s mint kiderül, nagyon is követett, mert egyesen nekem vágódott azután, hogy én behúztam a kézi féket.
Meglepődök kicsit, mikor a hátamra teszi a tenyerét, majd ilyen módon kezd el irányítani engem a kijárat felé.
- Tudok menni, még nincsenek ilyen gondjaim. - Jelentem ki nagyon is komolyan beszélve, bár azért némi koordinációs problémáim talán mégiscsak akadtak.. de nem akartam azt beismerni előtte. Még mit nem.
- Naa, mit csinálsz? Az az enyém. - Mordulok rá aztán, kicsivel később, miután kiértünk  a friss levegőre, majd Theo nagy lazán felpattintotta a másik sörömet és belekortyolt. - Szégyeld magad. - Mondom durcásan, majd egyet gondolva én is követem a példáját és  kortyolok párat a kezemben levő üvegből.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Kedd Júl. 04, 2017 7:31 pm


Dàireen & Theodor


Nem vagyok egy társasági lény, mert általában az emberek felidegesítenek az értetlen viselkedésükkel. Van egy elvem, egy elképzelésem, nevezzük akárhogy erről a hatalmas sárgolyóról, amelyen élősködünk, mint földi halandók. Egy elvem, mely számomra megmásíthatatlan, ugyanakkor túlságosan is értelmes, és összetett ahhoz, hogy ne ragaszkodjak hozzá foggal-körömmel. És mikor az emberek az ellenkezőjét állítják, egyszerűen elveszítem az érdeklődésemet. Olyankor elsétálok, elkalandoznak a gondolataim, vagy köszönés nélkül leteszem a telefont. Theresa számomra egy más kategória. Ő túlságosan ártatlan ahhoz, hogy közéjük tartozzon, ugyanakkor részben már az ő moráljaik szerint működik. Szerencsére időben léptem az életébe ahhoz, hogy a legjobb út felé terelgessem, és végül magam mellé állítsam. Nem mintha számítana az egész, hiszen vagy így, vagy úgy, de meg fogjuk unni egymást, vagy egymás torkának esünk. Mindkét lehetőséggel ki leszek békülve, ami azt illeti.
A sör hideg, az időjárás pedig kellemes. Sokkal jobban esik idekint lenni a levegőn, mint bent a fülledt alkohollal szennyezett rétegben, amelyben a csapattársaink jól érzik magukat. Holnap egy újabb ásatási nap lesz, és idegenekként fogjuk ismét kezelni egymást, ahogyan eddig is tettük. Nem igazán értem ilyen szempontból, hogy mire ez a nagy felhajtás azzal kapcsolatban, hogy kerüljünk közelebb a másikhoz.  Peter és Ivan néha szeretnek túlreagálni mindent, holott némelyikünk, - és itt most magamra célzok leginkább, - meg lenne elégedve egy szimpla köszönéssel is.
Kifújom a levegőt, és körülnézek. Nemcsak a tájékozódási képességem pocsék, de még olyan sötét is van, hogy az orromig sem látok. Csupán egy pislákoló utcalámpa világít be néhány területet, de az is vajmi kevés ahhoz, amit át kellene látnunk egy ismeretlen környék tekintetében. Mégis valami láthatatlan eszme, egy felelőtlen gondolatszál arra késztet, hogy vágjak bele az ismeretlenbe, és még mámoros állapotban lévő partneremet is magammal húzzam, aki úgy rá van tapadva a sörösüveg szájára, hogy félő úgy kell lefejtenem majd róla.
- Óvatosan. A fejedbe száll, ha még eddig nem tette. – túrom össze a haját, és még csípőre is vágom mindkét kezemet utána, mintha egy felfedező veszett volna el bennem, pedig egyszerűen csak határozatlanul határozott vagyok a dolgaimmal kapcsolatban. Ha világos lesz, úgyis valahogy visszatalálunk, vagy talán akad pár alak, akik lesznek olyan kedvesek, és útbaigazítanak. Ha meg nem, majd a csapattársainkra hagyatkozunk, akiknek csak feltűnik a hiányunk. Bár ezzel kapcsolatban erősen szkeptikus vagyok.
- Arra megyünk. – mutatok az egyik irányba, és megvárom, hogy ma esti társaságom is csatlakozzon hozzám. Nem szeretném elveszíteni a sötétben, bár lehetséges, hogy azok a nagy kék szemek világítani fognak majd, és segítségemre lesznek, ha elveszíteném őket. Abszurd gondolat, de a mi esetünkben bármi megtörténhet.
- Sosem jártam itt, de be kell vallanod, egészen szép ez az egész város. – mutatok körbe, mintha bármit is lehetne látni az enyhe fényen keresztül, de nem adom fel. Ma akkor is várost fogunk nézni, és kiszellőztetni agyunkat, hogy holnap hasznunk is legyen, és ne csak lézengjünk a munkánkra hivatkozva.
- A különlegesen megépített épületek, az utcák tematikája, és a kedves emberek, akik fogadnak előreláthatatlan utunkon. – beszélek enyhe iróniával fűszerezve szavaimat, majd megpördülök, és most háttal megyek, de így legalább szembe lehetek Theresával.
- Holnap utálni fogod magadat. Aztán mikor eszedbe jut a beszélgetésünk, utálni fogsz engem. És a túl sok utálat miatt utálni fogod az érzést, hogy utálsz mindenkit. – kapom ki a kezéből ismét az üveget, és most szó nélkül megiszom annak a tartalmát.
- Megóvlak a robbanástól, melyet a gyűlölet fog majd létrehozni holnap benned. Minél többet iszol ebből a gonosz fickóból, annál nagyobb, és nagyobb lesz. – magyarázom neki kézmozdulatokat is használva, hogy hatásosabb legyen a mondandóm.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 576 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
zooey deschanel
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: Dàireen & Theodor
Hétf. Júl. 24, 2017 8:57 pm

Theodor & Dàireen


Vegyes érzésekkel követem Theo-t, miután magunk mögött hagytuk a kocsmát. Egy részem tiszta szívéből gyűlöli őt, de nagyon.. egy másik pedig próbálja megérteni őt. Az elveit, a gondolkodását. Mi miatt lett ilyen, amilyen.. mi befolyásolhatta a személyiségét annyira, hogy ennyire szkeptikus legyen.. Fenébe a belső pszihomókusommal! Ilyenkor legszívesebben jó mélyen eltemetném..
- Ne aggódj, nagy lány vagyok már, tudok vigyázni magamra. - Válaszolok neki makacsul, még azért is kortyolgatva tovább a sörömet. Ki tudja, mikor veszi ki a kezeim közül ezt az üveget is.. minél többet kell meginnom belőle, amíg még itt van az üveg az én újjaim között és nem pedig az ő vasmarkában..
Természetesen egy halkabb, de tiltakozó morgás is elhagyja az ajkaimat azok után, hogy beletúrt a hajamba. Nem szeretem, mikor a hajamat tapizzák! Ahhoz senki nem érhet hozzá.
Nem igazán érdekelt melyik irányba irányít, mentem utána, hisz mást egyébként sem tehettem volna. Vissza nem megyek, az ottani társasághoz még ennyire sem fűlik a fogam, mint Theo idegesítő létéhez. Bár, az bosszant benne a legjobban, hogy egyáltalán nem bánom a cseszegetéseit.. fura ez az egész.
- Ahha..  - bólogatok, mint aki nagyon figyel, holott igazából csak az újjaim között szorongatott üvegre figyeltem és azt emeltem időközönként a számhoz, hogy újra és újra kortyolhassak párat belőle. Ahogy telt az idő és az üvegben levő sőr tartalma is csökkent, az én fókuszáló képességem is egyre ködösebbé vált. De nem érdekelt.
Aztán Theo egyszer csak szembe fordult velem.. nem igazán figyeltem addig mit hadovált nekem, csak arra lettem éber, hogy egyszer csak kikapja a kezeim közül az üveget, majd szó nélkül megissza annak tartalmát.
- Na.. alkoholista. Ez már több a soknál. - Kezdek el kiabálni vele. Na de, hogy ez honnan jöhetett belőlem.. arról fogalmam sincs, ilyesmit nem szoktam csinálni, főleg nem alkohol miatt..
- Tudod mit? Én most ide leülök. És nem megyek sehová. - Huppanok le pont oda, arra a helyre, ahol addig álltam. - Semmivel sem tudsz te engem innen felszedni. Menj ahová akarsz, én itt maradok.. - fonom karba a kezeimet makacsul. - Majd ha másnap megtalálják a holttestemet, rájössz, hogy minden a te hibád volt. - Folytatom, majd a lábaimat felhúzom és dühösen hátat fordítok neki, hogy mégcsak ne is lássam őt.
remélem jó lesz :pls: 


Vissza az elejére Go down


avatar

Kutatás
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jake M. Johnson
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
37
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Régész
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
11

Re: Dàireen & Theodor
Vas. Aug. 13, 2017 7:24 pm


Dàireen & Theodor


Szórakoztatónak találom a reakciót, melyet Theresa ad a tudtomra, akárhányszor úgy döntök, hogy megszabadítom az italától, és saját magam pusztítom el üvegének a tartalmát. Úgy viselkedik, mint egy durcás kislány, akinek megtiltottak minden szórakozást, amely boldoggá teheti őt. Komolyan gondolom a szavaimat, hogy holnap nem fogja bírni a mellékhatásokat, mégsem hisz nekem. Azzal jön, hogy nagylány, én pedig az ellenkezőjét fújom, mint egy mániákus. Úgy tűnik, nem leszünk egy véleményen ezzel kapcsolatban, de legalább még nem törte szét az üveget a fejemen. Meg is fontolom, hogy talán szavaim ezt a hatást fogják kiváltani belőle, így fogom, és egyszerűen kiveszem a kezeiből a saját védelmem érdekében. Könnyűszerrel iszom meg annak tartalmát, nem zavartatva magamat, ez viszont még egy okot ad a sértődésre. Kifújom a levegőt, és az égnek emelem barna tekintetemet, pedig legszívesebben fognám magamat, és én is leülnék háttal neki, hogy kifejezzem, mennyire mérges vagyok erre a viselkedésre. Doris ilyenkor már megragadta a hajamat, és így próbált velem beszélni, hogy nyugodjak le, vagy nem nézhetem azokat az agyzsibbasztó műsoraimat, - ahogyan ő hívta őket. Általában bevált, de legtöbbször mégsem. Olyankor csak csendben ültünk egymás mellett, Doris pedig azt hangoztatta, hogy a diliházba kergetem őt, én pedig előszedtem az ágy alól a bőröndjét, meg a kocsi kulcsot is felkaptam, hogy bevigyem őt önként, és dalolva. Természetesen nem mozdult sehova. Jellemző; ha komolyan beszéltünk, hirtelen már más lett a helyzet. Theresa ebből a szempontból más helyzet. Ő hirtelen megharagudik, és meglepődve tapasztalom, hogy leül a földre, majd azt hajtogatja, hogy nem megy innen sehova, és még azt is a fejemhez vágja, hogy alkoholista vagyok.
- Aljas rágalom. – mordulok fel, mert ennek egyszerűen nincsen igazságalapja.
- Én csak megmentelek, szóval nem alkoholista vagyok, hanem a hősöd, csak még nem látsz a szemüveg miatt. – ingatom a fejemet a saját hülyeségeimet magyarázva, majd körülnézek a környéken. Semmi érdemlegeset nem látok, azt sem tudom, hogyan jutunk majd vissza, de mégis hajt valami, hogy eltűnjünk innen, és felfedezzünk ilyen időben újabb helyeket. Odasétálok elé, majd szó nélkül a vállamra kapom őt.
- Azt nem mondtad, hogy nem vihetlek sehova. – jegyzem meg neki, de hiába próbálna kiszabadulni, most nem engedem egyszerűen. Egy ideig haladunk, úgy tűnik ő is lenyugszik, és már fogalmam sincsen merre kanyarodtunk le. Éppen leteszem őt, amikor kiáltásokra leszek figyelmes a hátunk mögül, a nyelv viszont nem ismerős. Megfordulok, de fegyvert szegeznek ránk a kalapban lévő két férfi.
- Baszki, ezeknek fegyverük van. – jegyzem meg alig formálva ajkaimmal a szavakat.
- Feküdjünk le, és tettesük magunkat hallottnak. Vagy akár ne mozduljunk, és talán nem látnak. – próbálok minél nagyobb hülyeségeket kitalálni, de felesleges. A két férfi tovább magyaráz, és egyre közelebb jönnek.
- Te értesz ebből valamit? – érdeklődök tőle, amikor hátraszorítják a karjaimat, és egy bilincset nyomnak rá, majd Theresa is ugyanerre a sorsra jut.
- Ez eddig érdekes. Most vagy letartóztattak, vagy szimplán valami betegesen perverz játék részesei leszünk. – morfondírozok tovább, miközben elrángatnak minket a rendőrautóhoz, és betuszkolnak a hátsó ülésre.
- Ne mond el nekik, hogy potenciális alkoholista vagyok. – hajolok közelebb, hogy minél halkabban adjam tudtára ezt a bizalmas információt, majd össze-vissza mozgok az ülésen, mert ez a karperec vagy mi a szösz nem éppen egy kényelmes kellék, melyet az emberek hordanak manapság.

Life sucks and then it gets better and then it sucks again.

zene | 529 |  :perry:  | @

Vissza az elejére Go down
Re: Dàireen & Theodor
Vissza az elejére Go down
 
Dàireen & Theodor
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: