Megtettem egy hatalmas lépést, ami a Nagy Almába vezetett engem. Elhagytam Nevadát, az ország másik oldalára költöztem. Önmagam akartam lenni, egy szabad kismadár, akinek vannak álmai és saját világa. A város óriási, én csak egy lány vagyok benne, aki nem érzi magát elveszettnek. Vegas és édesanyám megtanított engem sok mindenre.
A bűn mindenhol ott van. Láttam, hogy tönkreteszi az életeket, és a pokol mélyebb bugyraiba kíséri el az embert. Nem tudtam sosem elviselni az igazságtalanságot, a szörnyű tragédiákat.
Engem is ért ez időben egy személyes tragédia. A szeretett és egyetlen személy az életemben súlyos beteg volt, amit nem akart nekem elmondani, hiszen úgy gondolta, hogy nekem ezt nem fontos tudni. Ám az utolsó szavai enyhén megérintettek, feldühítettek és felpörgettek egyszerre.
Egyetlen egy nevet kaptam tőle, - Harvey Lester -, ám az információ nyomán én belekezdtem egy kis nyomozásba. Az apám azonban nem él már, mint kiderítettem, ám mégis úgy döntöttem, elmegyek Vegasból, nem köt ide semmi már anya halála óta. Rendőr szeretnék lenni, és ezt a Nagy Almában szeretném véghezvinni.

Hamarosan egy éve, hogy New Yorkba jöttem. Akkor még nem tudtam, hogy sikerülni fog az akadémiát elvégeznem. Jelvényt és fegyvert kaptam. Kitűnő eredménnyel zártam, megelőzve sok buzgó, egoista barmot.
Végre valóra vált ez, és kijelenthetem, hogy nem a legegyszerűbb hivatást választottam, de nem tudnék mást elképzelni.
Egy ideje már tudom, hogy van két bátyám, ám még nem ismerem őket. Annyira szégyellem, hogy míg más esetben könnyen intézkedem, ebben azonban nem tudok spontán lenni. Valahogy félek a találkozástól, a beszélgetéstől... S, ahogy ismerem magam, nem tudnék normálisan és természetesen viselkedni.

Ablak melletti asztalt kaptam a rendőrségen, a társam pedig szemben ül velem. Még mindig sokat vitázunk azon, hogy ki vezesse az autót, de már kezdünk összecsiszolódni. Ő már több éve rendőr, aki kapott maga mellé egy újoncot. Nem rajongott ezért, hiszen így rám is figyelnie kell. Már négy hónapja vagyok mellette, talán kezd emberszámba venni, és nemcsak útitársként tekinteni reám, hanem kollégaként.
- Grey! - Eric hangja olyan volt, mint akinek nagyon jó napja ma. - Kapd el! - felém dobta a kocsikulcsot, amin meglepődtem, majd pedig biccentett, hogy sipirc, dolog van nézéssel fejezte ki magát ez mellé még, ijesztő volt kicsit.
Megszólalni nem tudtam, mert köddé vált előttem, én pedig siettem utána, és boldogság vette körül szívem, mert kis lépésekben haladunk egy jobb kapcsolat felé kettőnk között.