Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Aaron x Cherry - What happened with you?!
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Aaron Bennett Today at 10:09 am

Shane and Lottie - I'm dying, Shane...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Shane Harper Today at 12:06 am

Lindsay & Laura Hard Rock Cafe
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Laura Kinney Yesterday at 11:04 pm

Chloe Seymur
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chloe W. Seymur Yesterday at 7:24 pm

Avatarfoglaló
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Chloe W. Seymur Yesterday at 6:59 pm

Wilson & Bowman II First date ;)
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Summer Wilson Yesterday at 12:44 pm

Baby && Susan
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Susan Maloy Csüt. Nov. 16, 2017 6:15 pm

Archiválást kérek!
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Szer. Nov. 15, 2017 9:07 pm

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Herbert Goldstein Kedd Nov. 14, 2017 8:57 pm

Ki van itt?

Charlotte Green, Chloe W. Seymur, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Becks&Rhys - McCormik Temető
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Becks&Rhys - McCormik Temető
Szomb. Jún. 17, 2017 2:56 pm
A börtönben töltött hónapok nem csak időt raboltak tőlem, s nem csak a paranoiát hozták felszínre, de elvették tőlem azt a jogot, hogy magam uraljam a tetteimet, a vágyaimat, s kedvemre cselekedhessem azt, amit jónak látok.
Bezártak és megkínoztak. Ütöttek, rúgtak és áramot vezettek a testembe, amit összeszorított fogakkal kellett elviselnem.
Elzárták előlem a napot, s egy rohadt pöcegödör mélyén ültem, hallgatva a bűzös levegőben röpködő legyek víg násztáncát. S ha volt egy gondolat, ami éltetett odabent, az nem más volt, mint az, hogy egy napon majd, ha sikerül a mexikói rácsok mögül szabadulnom, akkor elkapjam azt a kurvát, aki odajuttatott, s addig kínozzam, míg a haláláért nem könyörög majd.
Cairnsnek halnia kellett.
S bár már jó ideje voltam a nyomában, kutattam utána, megfigyeltem a legújabb szokásait, a legfrissebb cimboráit és az őt körül zsongó férfiakat, az őrült magány megtépázta a lelkemet. Talán egy év is eltelt már, a legjobb barátom – Becks – hiánya egészen felemésztett, s rádöbbentem arra, hogy ő az egyetlen, akiben megbízhatok ezen a kupac, Föld nevű trágyadombon, ahol túl sok jó falat jutott a viháncoló, habzó szájú hiénáknak.
Az alkohol gőze ellepte elmémet, s még a fölöttem ringatozó kurva sem tudta kiverni fejemből a fájdalmas gondolatokat, melyek belülről emésztették a lelkemet. A manikűrözött ujjak hiába szántottak végig tetovált testemen, hiába fúrtam pillantásom a barna íriszekbe, ez a fizetett lotyó közel sem hasonlított Cairnshez, legalábbis belsőleg nem. Külsőre a hosszú, sötétbarna haj, az alacsony termet és a dús ajkak már-már előidézték bennem a démoni asszonyt, de ahogy egy pillanatra felidéződött előttem Maya arca, úgy azonnal megragadtam a ribanc torkát, s átgördítve az ágyra, erővel szorítottam, miközben a nő ijedten ütéseket mért a mellkasomra, s próbált kiejteni szavakat a száján, mindhiába.
Eszemet vesztve fojtogattam az ismeretlen kurtizánt, s csak akkor engedtem a szorításán, amikor felcsörrent a ribanc mobilkészüléke az éjjeli szekrény sarkán. Hirtelen, észhez térve engedtem el a torkát, s hátrébb húzódva tőle, csak fürkésztem élettelennek tűnő testét. Először azt hittem, hogy kiirtottam belőle az élet szikráját, de a következő pillanatban magához tért, hirtelen kapott levegő után, s ahogy meglátott, sikítva ugrott fel az ágyról és pucéran menekült ki a motelszobából, segítségért kiáltva.
- A kurva életbe…bassza meg. – Erre nem voltam felkészülve, nem számítottam arra, hogy efféle ördögi körbe kerülök majd, s mivel nagy valószínűséggel körözés alatt álltam, nem maradhattam a motelben.
Azonnal magamra kaptam a ruháimat, némi kézpénzt – ami még maradt a tárcámban, alig néhány dollár – egy kést, és némi ruhaneműt, amit egy közepes méretű sporttáskába gyűrtem be. Csak erre volt időm, hisz odakintről már hallani lehetett a szirénák zaját, a rend hű őrei közeledtek, hogy elfogjanak, ezért sietnem kellett.
A hátsó kijáratot választottam menekülésem útvonalául, majd átérve a szomszédos utcához, egy ócska, ütött-kopott Volvo-t sikerült feltörnöm, hogy azzal menekülhessek el a helyszínről. Nem így terveztem, meg akartam lapulni, de pechemre ezzel járt az, ha kurvát rendeltem házhoz. Bár elnémítottam volna a ribancot, csak ez járt a fejemben, meg persze az, hogy Cairns miatt történt ez is. Minden miatta történt.
* * *
Egy nappal később, mondhatni józanul - csupán két pohárnyi whiskeyvel a szervezetemben – sikerült rátalálnom Becks tartózkodási helyére. A ház közelében parkoltam le, láttam a lakásából távozni valami szőke tyúkot, de nem ismertem fel. Csak tippelni tudtam, s a nő formáját és dekoltázsát felmérve, valószínűleg nem könyvelni érkezett a cimborámhoz.
Tovább várakoztam, közben az utcát figyeltem, hogy alaposan felmérjem a terepet, ugyanis az egy év alatt sok minden történhetett. Fogalmam sem volt arról, hogy Roméo éppen kikkel üzletel, hol dolgozik, kapcsolatban áll-e Collierékkel vagy Maya férjével. S bár világ életemben nem volt olyan jó barátom, mint ez az alak, most még sem tudtam, hogy bízhatok-e benne száz százalékosan.
Ismét nyílt az ajtó – ezúttal a garázskapu – s láttam onnan kihajtani egy járművet, ami az útra kiérve meglehetősen nagy sebességgel hagyta el az utcát. S bár nem voltam abban biztos, hogy ez a haverom lehet, ennek ellenére mégis követtem.
Nem volt könnyű dolgom, mert bárki is ült az előttem haladó járműben, rutinosan és sportosan vezetett, ráadásul olyan verda volt alatta, amiben csak úgy tolongott a lóerő. Ahhoz képest a lopott Volvom éppen csak döcögött a seggem alatt, s örültem, ha a sötétben még nyomon tudtam követni az előttem haladó fényeit.
Lassítani kezdtem, amikor láttam, hogy az előttem haladó behajt egy temető parkolójába, s még a saját fényszóróimat is lekapcsoltam, hogy még csak véletlenül se szúrjon ki a követett személy. A járművet elhagyó alak robosztus alakja már a Hold fényéből is kivehető volt, s ha csak ez alapján kellett volna beazonosítanom a cimborámat, akkor akár még Becks is lehetett volna. Ellenben ebben még mindig nem lehettem biztos, hisz csak a címe volt adott, na meg egy onnan kihajtó jármű. Mégis, úgy éreztem, hogy talán ő az, s végre újra láthatom a cimborámat. Mindenképp beszélni akartam vele, hisz talán azt hitte, hogy meghaltam. Rá kellett jönnöm arra, hogy ő vajon mennyit tudott Cairnsről és Avrichról. Meg kellett tudnom azt, hogy ő mit tud az oroszokról. S legfőképp, csak látnom kellett őt, s tudni, hogy mellettem van, és még számíthatok rá.
Magam is kiszálltam a kopott Volvóból, nem törődtem azzal, hogy lezárjam a lopott járművet, hisz ugyan kinek is kellett volna egy ilyen törött roncs az út széléről?
Közepes tempóban, mindenre felkészülve indultam meg , hogy kövessem az előre menetelő alakot, majd az autójához érve, ellenőriztem, hogy nem-e tartózkodik a jármű belsejében ismeretlen személy. Szerencsére egyedül jött, ám ahogy ezt ellenőriztem, hirtelen lövésekre kaptam fel a fejem, s egy pillanatra megrezzentem.
Mégis mi folyik itt? Lemaradtam valamiről?
Óvatosnak kellett lennem, tekintve, hogy nálam csak egy kés lapult, így kihasználva a fák , s a hatalmas sírkövek takarását, óvatosan lopakodtam a lövések irányába, hogy lássam, mi történik.
A robosztus alkat csak vaktában lövöldözött előre, s ahogy sikerült oldalról is meglátnom a Hold fényében úszó arcvonásokat, már biztos voltam abban, hogy ez nem más, mint Roméo.
Óvatosan lépdeltem közelebb a bokrok felől, bár jól ismerve a cimborámat, szinte biztos voltam abban, hogy katonai hallásával kiszúrta a bakancsom alatt roppanó, apró ágak reccsenését.
- Nincs is előtted cél cimbora, mire lövöldözöl? – Szólaltam fel a sötétben, s közben egy kicsit magasba emeltem a kezeimet, hogy lássa, nincs nálam fegyver, mielőtt még rutinból szíven találna.
- Ki ne nyírj, nem azért jöttem ki a börtönből, hogy most egy temetőben végezzem, haver. – Kiemeltem az utolsó szót, s rávigyorogtam Becksre, remélve azt, hogy felismer. Talán kissé nyúzottabb voltam, s kialvatlanabb, talán az államon is több szőr ült meg, mint általában, s talán fogytam is pár kilót a börtönben, de azért még mindig én voltam
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Becks&Rhys - McCormik Temető
Szomb. Jún. 17, 2017 3:01 pm
+18 - káromkodás, durva, erőszakos jelenetek előfordulhatnak


- Rohadj meg te szemét!
Röhögök. Istentelenül röhögök. Gúnyosan, megalázóan jólesik a megszégyenítése.
- Otthagytam miattad a pasimat, hallod? Nincs hol laknom, nincs pénzem, nem maradt semmim! Hogy tehetted ezt velem?
A szőkeség visítva, elmosódott szemfestékét törölgetve szedegeti a szobából össze a ruháit. Melltartóját az ujjam körül forgatva lustán vigyorogva nézek rá.
- Ez nem fog hiányozni? - kérdezem szemtelenül, mire felém fordul. A szoknyája alig takarja a fenekét, fedetlen mellkasán két hatalmasra szilikonozott kemény gömb idézi a valaha önmagában is férfiszemet kielégítő természetes kebleket. Csokibarnára szoláriumozott bőre még nedves a percekkel ez előtti kemény menettől, kielégültsége azonban csak addig tartott, míg el nem mondtam neki, hogy a feltételezése, miszerint a ma este itt fogja érni, rohadtul téves.
Felvisít. Tíz körömmel, vicsorogva ugrik nekem, hogy megszabadítson a látás képességétől. Vigyorom azonnal lelohad, átkapcsolok abba az üzemmódba, amelyikben nem ismerek könyörületet. A nő röptében találkozik össze az öklömmel, bájos pofiján reccsen az orra, a levegő mellkasába szorul. Az ágyra zuhan s én már ugrok is, hogy megfordítsam és erőszakkal magam alá gyűrjem. Kemény feneke ágyékomnak nyomódik, ránehezedek és kipréselem belőle a maradék levegőt is. Alkaromat a torkának feszítem ahogy hátra feszítem a fejét.
- Fordulj fel te seggfej! Elhitetted velem, hogy szeretsz!
Könnyek áztatják bőrömet. Gúnyosan kuncogok, és élvezettel okozok neki fájdalmat, hiába vergődik alattam, nem mozdulhat.
- Mikor jutottál erre a következtetésre? Mikor leszoptál a bár mosdójában? Vagy mikor eljöttél velem és ájultra keféltelek? Mikor hallottad tőlem ezt a szót, ha? - kérdezem, majd egy sóhaj után folytatom. - Nagyot hibáztál. Szóltam, hogy gondold meg a tetteidet. Te akartad....De elárulok egy titkot - hajolok a füléhez és belesuttogok - Én. Nem. Szeretek. Senkit. - vicsorgom, majd kérdezés, engedélykérés nélkül markolok a hajába, míg másik kezemmel szétfeszítem és úgy ahogy vagyok, minden előkészítés nélkül tövig merülök benne. Felsikolt. Fájdalmasan szűk rés fogad, amelybe majdnem beletörik a farkam. Hoppá, ez nem a puncija. Nem zavartatom magam, sőt...élvezettel nyomom bele a fejét a párnába, hogy elnyomjam az ordibálását. Élvezi? Fáj neki? Legutóbb bírta.

*Később*


Az ajtó csapódik, odakintről hangos koppanásokkal jelzi a távozását a tegnapi numerám. Nem foglalkoztat az, hogy esetleg rám küld valakit, annál okosabb. Ha mégis...arra is van megoldásom.
Elhagyom a lakást, kezemben whiskeys üveget lóbálok és beleiszok. Már nem tudom hányadikat nyitom tegnap óta. Közeledik az évfordulója. Az ember azt hinné, csak az első hetek nehezek, míg megszokod a gondolatot, hogy nincs többé. Aztán a fájdalom lassan tompulni kezd, és már csak akkor érzed, mikor eszedbe jut. De ez hazugság. Én tudom. Másoknál talán így volt, de az én kibaszott, elszart életemben nem így mennek a dolgok.
Újabb korty szalad le a torkomon, gyomromba mar a megemelkedett savkoncentráció. Már fel sem tűnik. Eltelt egy év, de a fájdalom nem akar szűnni. Nem érzem, mert nem engedek neki. De nem szűnik, tudom, mert valahányszor eszembe jut, valakit bántanom kell. Valamit csinálnom kell, hogy ne uralkodjon el rajtam. Nem uralkodhat rajtam, nem akarom hagyni, és közben mégis ez határozza meg azt, ki vagyok valójában. Már ez. Egy szellem. Semmi más. Egy visszajáró lélek, akit egyedül a bosszúja éltet. Életnek lehet ezt nevezni igazából? Nem hinném. Hangom senki nem hallja, tekintetem senkin nem állapodik meg. Nincs ismerős, nincs otthon. Nincs semmi, amihez köthetném magam. És most úgy érzem, egyszerűen nem bírom tovább.
Nem múlik el. Sosem múlik el. A gyomorban a szorítás, a szegycsont alatt az a mélyről gyökeredző sötétség, amely végleg beborított. Rhys volt az egyetlen, aki segíthetett ezen. Csak miatta maradtam ember annyi szarság után. Megmentett. Megmentett önmagamtól, a bennem gyökeredző kegyetlen embertelenségtől. De már nincs. Csak az üresség, a sivár, kopár sziklatömb, amelyben egykor ő jelentette a fényt. Szívemben nem vér csörgedezik. Fekete szurok csupán. A Sztüx vize, mely sötét, fojtogató, mérgező. Nincs benne remény, sem könyörület.
A kocsimba pattanok és elhajtok. Sötét van, ezen a környéken még nappal sem nagyon mernek mozgolódni, nem ám éjjel. Senki nincs az utcán. Mennem kell. Nem tudom merre, csak ki kell szabadulnom innen. Menekülök magamtól, de nincs kiút. Börtönbe zár, leláncolva az elnyomott kín, amelyre a bosszú sem hozhat gyógyírt. Halni vágyom. Egy régi elhagyatott temetőhöz megyek, melyben régi, megkopott feliratú sírok sorakoznak kuszán és rendszertelenül. Az erdő éjszakai élete lélegzővé teszi a helyet. Irritál. Miért él minden? Miért úszhatja meg mindenki? Miért élnek ők és nem Ő? Gyűlölet burjánzik bennem és tehetetlen düh. A fák közt kínomban fürdőzve állok meg és némán ordítva a fejemhez szorítom a fegyvert. Állkapcsom összeszorítom, fehér fogaim fájdalmas, torz vicsorban villannak ki a Hold fényében. Az elsütőszerkezetre feszül az ujjam, és felkészülök. Csak egy mozdulat. Egyetlen apró mozdulat, ujjam egy rándulása és megszabadulok. Szabad leszek. Nem kell sok, csak egy kis erő még...
Felordítok, és az utolsó pillanatban előre irányítom a fegyvert, hogy az előttem álló fák közé eresszem a süvítő skúlókat. Nem vagyok rá képes. Nem azért, mert félek. Nincs már mitől tartanom. Hanem mert érzem, hogy a dolgom még bevégezetlen. Muszáj megbüntetnem azokat akik vétkeztek ellenem. A gyenge ember eszköze ez, nem az enyém. Nem, Rhys nagyot csalódna bennem. És ezt rosszabb lenne elviselni mint azt, hogy végleg egyedül maradtam.
A lövések hangja felriasztja az erő lakóit, messze visszhangzik a dörrenések sora. Új kortyot nyelek a kesernyés italból, amikor meghallom a hátam mögött a lépteket. Óvatosak, de nem őz, az biztos. Ha volt állat a közelemben az messze menekült legkésőbb a lövések hallatán. Ez ember. Azonnal a hang felé fordulok és először fel sem tűnik a hangja, csak ahogy beszél. A fegyver csöve egyenesen a fejére irányul. Ám ahogy meghallom az utolsó szót tőle...megdermedek. Szemeim hatalmasra tágulnak, szám elámulva kinyílik, levegőt akarok venni de képtelen vagyok lélegezni.
- Te...nem...- nyögöm és tétován teszek egy lépést felé. Kezemből kihullik az üveg, a drága ital a földet áztatja, a fegyvert csak megszokásból nem tudom elereszteni.
- Rhys...te vagy? - kérdezem és amikor felfogom végre, hogy ő az, a köztünk lévő távolságot olyan sebesen szelem át, mint ahogy a hideg északi szél süvítve átrohan a téli tájon.
- Rhys Higgs, hát te élsz? A pokolba is - nem fogom vissza magam, nevetve ugrok a nyakába és ölelem meg. Nem szeretem alapvetően ha megérintenek, de tőle bármit elviselek, sőt, jelenleg úgy érzem, muszáj, hogy érezzem a fizikai valóját, különben nem hiszem el, hogy itt van. Börtönben volt? Hol? Hogyan? Talán még sosem látott ennyire örülni valaminek, általában egészen visszafogottan kezeltük az érzelmeinket. Csak úgy pasisan. Nálunk nem volt az a nyáladzás mint másoknál. Nem vertük nagy dobra, a hétköznapokban csináltuk meg a magunk rituáléit amikkel éreztettük a másikkal, hogy fontos. Elengedem és biztosítom a fegyvert, majd elrakom. A szívemről lepattan egy vasbilincs, és hirtelen úgy érzem, újra képes vagyok arra, hogy lélegezzek. De aztán leesik, hogy valószínűleg már egy ideje itt lehet, nem csak véletlenül botlott belém egy kietlen temetőben.
- Te...bazd meg...te mióta figyeltél? - kérdezem, és realizálva azt, hogy ez a rohadék baszott szólni arról, hogy él, a kezem gondolkodás nélkül emelem és verek be neki egyet. Lehet, hogy én is kapok vissza, de nem érdekel. Túl sok érzelem ez nekem, nem bírom feldolgozni. Nem akarom igazából bántani, csak...én nem tudom kifejezni másként az érzéseimet, ezt tudja jól, hogy nem igazi bántás akart lenni, inkább...bűntudat? Megkönnyebbülés? Talán mindkettő. A szeretet egy groteszk megnyilvánulása.
- Hol a faszomban voltál? Nem tudtál volna életjelet adni, te seggfej? - kérdezem, s értetlenül meredek rá - A picsába, Rhys, hol voltál? Azt hittem meghaltál. Csak a felgyújtott házat találtam meg. Alig bírtam elmenekülni, de mindenki azt mondta véged van. Cairnst...idáig követtem, de nyomát vesztettem. A kurva életbe, Rhys...- nyögöm és bár évek teltek el anélkül, hogy könnyet ejtettem volna, most mégis sírás fojtogatja a torkomat. Hogy maradhatott életben? Hol volt? Milyen börtönben? És én hónapokat vesztegettem el ahelyett, hogy kiszabadítottam volna?
Vissza az elejére Go down
Re: Becks&Rhys - McCormik Temető
Szomb. Jún. 17, 2017 3:03 pm

+18 trágár szóhasználat!

- Én nem, nem vagyok délibáb és nem hallucinálsz, én vagyok az haver. – Széles vigyorral fürkésztem a Hold fényében megrajzolódó vonásokat, s cimborám megcsillanó íriszeit, akiről szinte sugárzott a hitetlenség és a kételkedés. Láthatóan nem akart hinni a szemének, s ami azt illeti, ezen egyáltalán nem csodálkoztam. Nem tudhatott rólam, mindenki azt a hírt kapta, hogy elhunytam a börtönbe kerülésemet követő hetekben.
- Igen, én vagyok Becks és hoztam neked sört is, bent van a kocsiban. – Böktem jobbom hüvelykével a hátam mögé, de kezeimet egyelőre még nem engedtem le, hisz a fegyverét valamiért még mindig felém szegezte. Semmit sem változott.
- Azt azért leengedhetnéd, tényleg nem akarok kinyiffanni. – Ezúttal már a markában tartott fegyverre böktem mutatóujjammal, majd kissé meglepődtem azon, hogy milyen gyors léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot. A robosztus alkatú cimborám azonnal a nyakamba ugrott, s bár én valamelyest magasabb voltam nála, azért nem kis stabilitás kellett ahhoz, hogy megtartsam az egyensúlyomat, s egyúttal őt is a nyakamban.
- Élek hát, még jó hogy. Azt gondoltad, hogy majd búcsú nélkül hagylak ezen a világon? – Nevetve lapogattam meg cimborám hátát, s bár magam is ódzkodtam az öleléstől, őt nem löktem el magamtól, noha kissé meglepett a reakciója, s az hogy ilyen boldogság tört rá, amint meglátott. Vajon én is így viselkednék fordított helyzetben?
Röpke gondolat suhant végig az elmémben, hisz nem voltam egy érzelmes alkat, s ami azt illeti, nagyon nehezen tudtam kimutatni azt, ha valakit kedveltem. Barátaim épp ezért nem is voltak túl sokan, s talán Becks volt az egyetlen ember, akiben száz százalékosan megbíztam.
- Na jól van már, megértem hogy imádsz kislány, de most már engedj el. – Nevetve szóltam be a cimborámnak, s pontosan tudtam, hogy ezért nem fog rám megharagudni, hisz nem egyszer szívattuk egymást, vagy szóltunk be a másiknak, ha a helyzet éppen olyan szituációt gördített elénk. Ez a találkozás pedig pontosan erre volt jó, s inkább csipkelődtem a haverommal, mint hogy könnyeket csaljak a szemeibe.
- Te aztán semmit sem változtál. – Állapítottam meg, felmérve kiállását, miközben elpakolta a fegyverét, s ezzel megszüntette a veszélyforrást. A következő pillanatban azonban, teljesen váratlanul ért a kérdése, s még váratlanabbul az öklöse, ami durván csapódott jobb arcféltekémbe. Időm sem volt elhúzódni, s talán már a reflexeim sem működtek olyan gyorsan, mint annak idején.
- Áúú bazdmeg Becks…- Néhány másodpercig haragosnak tűnhettem, s fel is szisszentem az ütésétől, de aztán vigyorogva ráztam meg a fejem, s ujjaimmal simítottam végig a fájdalomtól izzó államon.
- Börtönben voltam haver, és túl sok minden történt, nem tudtam neked jelezni. – Kezdtem magyarázatba, miközben felegyenesedtem, s párszor még megdörgöltem fájó arcélemet.
- Ja igen, tudok a felgyújtott házról, a rohadékok azt is tönkre baszták. – Ha csak eszembe jutott Avrich, vagy az oroszok, düh töltötte el belsőmet, szinte feszegette a mellkasomat, s pillantásomban ott cikázott a haragos tűz.
- Cairnsről ne is beszéljünk..nyakig benne volt. – Fűztem még hozzá, de mielőtt tovább folytattam volna a történetet, odaléptem Beckshez, egyik karommal átkaroltam a vállánál fogva, s barátian húztam a járgányom irányába.
- Gyere, itt parkolok, bontsunk egy sört és dumáljunk. – Azzal odavezettem a közelben álló tragacshoz, kinyitottam a hátsó ülés ajtaját, majd előkaptam két üveg sört. Az egyiket hátranyújtottam Becksnek, a másikat magamnak bontottam fel, majd hátammal neki dőltem a fémszerkezetnek, s üvegemet koccintásra emeltem cimborám felé.
- Igyunk az újra találkozásra, ami már régóta váratott magára. Hajj haver, piszkosul hiányoztál. Komolyan. – Vállára helyeztem a tenyeremet, miközben néhány másodpercig fürkésztem barátom vonásait, úgy, mintha még soha életemben nem láttam volna.
- Túl hosszú a történet, ha gondolod, dobd le magad nyugodtan arra a tuskóra – Böktem a mögötte kivágott fákra, majd ellökve magamat az autótól, magam is megtelepedtem az egyik hasáb tetején.
- Másfél évvel ezelőtt kezdődött az egész, tudod hogy az oroszokkal dolgoztunk együtt. Egy külföldi helyszínre kellett volna utaznom, és te éppen nem értél rá, ha emlékszel. A mexikói határhoz érve azonban elkapták a kísérőimet, és engem is. A cuccaim közé drogot rejtettek, sőt rám fogták, hogy mind az enyém, az is ami náluk volt..gondolhatod. Én nem beszéltem a mexikóit, de ezek a dögök igen. Szóval bekaszniztak. Aztán alig telt el néhány nap, a börtönben kaptam egy felvételt , mellé egy irományt. A lényeg, hogy a videón Maya szeretkezett a volt férjével, a levélben pedig határozottan az állt, hogy kettejüknek köszönhetően kerültem a rácsok mögé. Avrich még alá is írta… Majd szétrobbantam a dühtől. Érted? Avrich és Cairns szövetkeztek ellenem, nyilván a lóvé miatt, amit az oroszoktól sikerült megszerezni. Rá egy hétre, rossz magaviselet miatt helyet kellett cserélnem egy rabbal. Egy rabbal, akit kurvára az én helyemen késeltek meg másnap és felgyújtották. Érted? Engem akartak kinyírni, szóval emiatt kaptátok azt a hírt, hogy meghaltam. Üzenni nem tudtam, szigorúan tartottak ott, és elég kemény volt. Senkinek nem kívánom azt az egy évet. Utána kijutni is nehéz volt, egy fickó segített, egy ügyvéd pasas…aztán azóta tengek és lengek. Nem tudtam, hogy kiben bízhatnék, nem voltam biztos senkiben és semmiben. Úgy nagyjából három hónapja figyellek téged, és Cairnst is. A picsának van most egy szeretője,valami agyturkász. Elég könnyen lecserélt. – Jegyeztem meg némi gúnnyal, s magam sem értettem hogy miért, de még mindig gyötört a féltékenység, vagy talán a gyűlölet.
- Nem jöhettem előbb, érted? Lehet hogy szar duma, de téged is le kellett ellenőriznem. De most már tudom, hogy ostoba voltam, amikor egy percig is azt gondoltam, hogy neked is közöd lehet ehhez az egészhez. –Szavaimat követően mélyen pillantottam Becks tekintetébe, azt remélve, hogy nem haragszik meg az őszinteségemért.
- Ajj bakker, sajnálom. Nagyon hosszú idő telt el….jöhettem volna előbb is. Na de látom, hogy jól vagy, azért még mindig a szőkék a gyengéid. – Nevetve böktem őt vállon, s a háza előtt látott nőre céloztam ezzel.
- Mesélj, ki ez a csaj? Álmaid nője, eltalált ámor, vagy csak egy kóbor numera? Meg amúgy is, mi történt veled az elmúlt időszakban? Miből élsz? Gondolom már nem szállítmányozol, vagy igen? Mindent tudni akarok…- Teljes őszinteséggel érdeklődtem a cimborám felől, közben kortyoltam a sörömből, s hátradőlve, hátamat a mögöttem lévő fa törzsének döntöttem.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Age :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30

Re: Becks&Rhys - McCormik Temető
Pént. Jún. 30, 2017 1:02 pm
Az esély, hogy végezzek magammal egyenlő a nullával. Semmim nincs. Mindenem odalett. A munka nem is annyira aggasztott, mint az, hogy a legjobb barátom meghalt. Rhys és én nem voltunk azok, akik percenként sírták el magukat az érzéseiktől. De erős támaszai voltunk egymásnak, és a világon csak egymásban bízhattunk. S ő elment, és én most egyedül maradtam. Neki már nem számít, de én ezután kire számíthatok? Egyedül maradtam a világ elleni harcban. A hiánya felemésztett, és ezt már alig bírtam és bírom elviselni. Megjártam a poklot, és azt hittem sosem lesz belőle kiút, hogy a rémálmok el fogják venni az ép eszemet. A múltam töredékei túl erős horgonynak bizonyultak, és már a legvadabb őrültségeket is bevállaltam akkoriban, hogy egy kicsit azt érezzem, hogy még élek. Amikor megismertem Higgst, egy új korszak kezdődött. Végre elkezdtem azt érezni, hogy nem feledkeztek meg rólam. Hogy nem vagyok szellem. Még számítottam. De most ez semmivé lett és ezt elviselni képtelenség. A fegyvert a fejemhez fogni...nem akarok mást, csak meghalni, hogy megszűnjön az a szorítás a mellkasomban, amit mindig sikerült valahogy visszagyömöszölnöm, de mindig egyre nehezebben ment. A halántékomhoz ér a hideg fém, és tudom, csak egy pillanatig fájna, és mire felfognám, vége lenne. De ehelyett realizálódik bennem, hogy még nem könnyebbülhetek meg, még van dolgom a világban, így előre irányítom a stukkert és egy fát kezdek el szétlőni, egészen addig, míg valaki meg nem szólal a hátam mögött. Azonnal átkapcsolok és a fegyver csövét a közeledő alak szeme közé irányítom. Mindenkire számítok, csak rá nem. Rá, akit már eltemettem magamban, akit gyászoltam, s akiért kész voltam ezer ördögöt is visszatoloncolni a pokol kénköves bugyraiba, hogy életének elszakított fonalát valamiképp megbosszuljam, s közben szomjazva a hiányát felidézzem az együtt megélt rengeteg apró, semmit nem jelentő eseményt, vagy épp világmegváltó tetteinket. A balhékat, amikbe keveredtünk, mikor nem bírtuk a szerszámunkat a gatyánkban tartani, a necces melókat, amikbe majdnem beletört a bicskánk. A barátságunkat, amelyet sosem vertünk nagy dobra, mégis szilárdabb lábon állt, mint a Szabadság-szobor. Hitetlenkedve merészkedek közelebb, de még mindig alig bírom felfogni, hogy ő az, akit látok. Csak hallgatom, ahogy győzköd, és a fegyvert rá szegezem, hogy ha el valamiféle átverés, egy jó sminkes munkája, maszkmesteré, vagy egy rohadt ikertesóé, akkor az esélyeim ne romoljanak. Sör a kocsiban? Igen, ez lehetne akár Higgs is...De aztán sikerül meggyőznie arról, hogy tényleg ő az.
Átölelem. A lábaim nem is emlékszem mikor indultak el, de végül odaérek hozzá, és szorosan magamhoz ölelem. Könnyekkel küzdök legbelül, de mintha először tudnék újra lélegezni, nevetek. Hát mégis él? Hogy lehetséges ez? Mindent tudni akarok és azonnal, de még fel sem fogom, hogy visszakaptam. Alapvetően gyűlölöm, ha hozzám érnek, de ez az érzelemkitörés most többet ér nekem, mint a pénz a bankszámlámon vagy bármi más. A szívatására nagyot sóhajtok, hogy visszafogjam a majdnem előbuggyanó kövér könnycseppeket és orromon át beszívva a levegőt mélyet lélegezve elnevetem magam.
- Kapd be, Higgs - röhögök, és csak lassan térek magamhoz a meglepetésből. A kérésének megfelelően most már tényleg semmi szükségét nem látom annak, hogy a fegyverem elől legyen, így biztosítom és elrakom.
- Nem változtam? Ezt nem mondhatod komolyan! Legalább százhúsz évet öregedtem. Nem látod az ősz hajamat meg a ráncaimat? - kérdezem cimborámra pillantva mosolyogva. Nem tudom mi történt és hogyan, csak örülök annak, hogy itt van. Az agyam azonban lassan elkezdi átvenni az irányítást az éréseim felett. S ahogy állunk egymással szemben, a kezem pedig szabaddá válik, leesik a tantusz, hogy Rhys már mióta figyelhetett. A kérdésem azonban csak a költői státuszt ütheti meg, mert a választ nem várva alaposan állba vágom. A kezem belesajdul, ahogy arcéle összetalálkozik az öklömmel, és még szerencséje van, hogy nem adtam bele mindent, mert akkor tán az állkapcsa sem maradna a helyén. Jajgatására jeges tekintettel pillantok rá ahogy számon kérem rajta azt, hogy mit tett, de ő csak vigyorogva egyenesedik fel és az állát dörgöli. Jobban összezavar, mint valaha. Miért kellett titkolóznia? Miért kellett elhitetnie velem, hogy halott? De leginkább az a kérdés foglalkoztat, én miért nem jártam jobban utána? Miért kellett mindent elhinnem, amit mondtak róla? De mégis, hol a francban volt idáig? Amikor azonban elmondja, hogy börtönben volt, elképedek.
- Bassza meg! - nyögöm, és öklöm elernyesztve erőtlenül hullik alá a kezem. Börtön? Hát végig elérhető volt, csak én nem tudtam róla? Hisz már rég kiszabadíthattam volna! Börtön vagy a saját házának fogsága? Számomra mikor volt ez akadály? Volt már ennél nehezebb küldetésem is, és ez sem szabott gátat annak, hogy végrehajtsam, pedig ott még a személy nem is igazán érdekelt. Érte mire ne lettem volna képes? Amikor majdnem megöltek minket, akkor sem érdekelt, kiknek kell meghalnia azért, hogy ő élhessen. Bűntudatom van, ez az igazság. A házat említve legyintek.
- Az enyémhez nem nyúltak, ha kell egy búvóhely Anchorageben...tudod. Egy szó. - mondom, és ebből tudja, hogy ha kell neki, a kulcsot már adom is. Ez nálunk valahogy sosem volt kérdés, sosem csináltunk nagy ügyet abból, hogy odaadjuk egymásnak amink van. Cairns-t említve már csak bólogatni tudtam, s mikor a kocsija felé kezdett húzni, nem ellenkezem. Erre a sokkra tényleg inni kell. Közeledve a járgányhoz meglepődtem, hogy nem a Raptort látom, de csak egy furcsa fintorgással fogadtam a tényt, többre nem futotta tőlem. Hisz ő legalább élt, és még a Raptort sem bírtam annyira, mint a saját kocsimat. Hiába, nekem csak az R8 volt a kocsik mércéje, ezen a kategórián belül vándorolhatott a tetszik-nagyon tetszik-imádom-eladom a fél tüdőmet érte díjazási skála. Minden más csak egy halom vas volt, amit utáltam vezetni. A sört megkapva nosztalgikus félmosoly kúszik az arcomra. Milyen sokat álmodtam erről. Hány imát mormoltam el a szobám sötét magányában, hogy még csak egyet, egyetlen egy sört megihassak a legjobb cimborámmal! Segélykiáltás volt, féltett titok, amely vágyamra sem kurvák, sem piák nem hozhattak gyógyírt, de még azon pillanatok sem, mikor valaki képébe csaphatott az öklöm. Semmi. S most itt van. A kezemben egy kissé langyos, de még iható hőmérsékletű zöld üveg, szemben velem pedig a legjobb barátom. Tenyerét a vállamra helyezve pihen meg tekintetünk egymáson.
- Hogy is volt az a tudom, hogy imádsz, kislány? - vigyorodok el, míg jobbommal a vállamon pihenő kezét gyengéden megveregetem. Nem azért, mert azt akarom, hogy elengedjen, csak utalok az előbbi viccelődésünkre. Sokszor hülyítettük egymás hasonló baromságokkal, és nem zavar, ha ilyeneket mond, mert tudom, hogy csak viccel. Leülök a tuskóra, és érdeklődve hallgatom, amit mesél. A szavai meglepnek és felháborítanak, de némelyiknél összehúzott szemöldökkel, ráncolódó homlokkal próbálom értelmezni amiket mond, de elég zavaros. Sok mindenre választ kapok, de ebből csak még több kérdés születik bennem. Ha Cairns benne volt, miért nem volt Avrich közelében egyszer sem? És mi értelme volt ennek az egésznek? Hol vannak akkor viszont Collierkék ebben a sztoriban? És mi az én szerepem? A három hónapnyi megfigyelésen kicsit meglepődök, mert elég sűrűn váltogattam a lakhelyeimet ahhoz, hogy azt hittem, feltűnt volna, ha valaki követ, de vagy nem volt folyamatos a dolog, vagy Rhys cseppet sem veszített el a képességeiből. Míg beszél, érdeklődve fürkészem, és valóban meg kell állapítanom, hogy rettenetesen megváltozott. Az arca fáradtabb lett és nyúzottabb, az azelőtt feszes izmok most kissé visszaestek. Cingár lett és önmagához képest öreg. De a szemében még mindig az a dacos, vad tűz lobog, amiből az ember tudja, hogy a róka még mindig ravasz és vadászatra kész. Némán, közbevágás nélkül hallgatom végig, csak bólogatok, bólogatok, s aztán a távolba meredve mosolyodok el a kissé könnyedebb témán.
- Álmaim nője? Ugyan, kérlek. A melleibe több ész szorult, mint a cuki kis fejébe. De a segge az világbajnok volt. - iszok bele a sörömbe vigyorogva, aztán sóhajtok. - Összefoglalva, Cairnst kutattam és szerintem láttad elég tisztán, hogy bujkáltam. Tudod, a ketrecharc még mindig az én területem, szóval így elég jól el tudtam vegyülni a lentiek közt feltűnés nélkül. Elég zárt világ ahhoz, hogy Collierék ne tudják meg merre vagyok, vagy ha meg is tudták, én már kereket oldottam. Nem a városban harcoltam, hanem másik helyekre megyek inkább, hogy még véletlenül se találjanak rám. Elég jól eltereli a figyelmem és még pénzt is keresek vele, meg akad pár alkalmi meló. Biztonsági szolgálat rendezvényekre. Unalmas cucc, de legalább megfizetik. Próbáltam Collierékre meg Cairnsra fókuszálni, de egy ideje túl nagy csend lett, sehol nem bukkantam a nyomára egyiknek sem, pedig hidd el, nem egy térdet törtem el azért, hogy felderítsem őket, és őszintén szólva...tele a tököm már ezzel az egésszel. - révedek el a távolba, és kicsit elmélázok azon, mit is jelent ez tulajdonképpen. Elfáradtam, ez az igazság. A véremben van a kegyetlenségre való hajlam, de lassan eljár felettem is az idő. Már nem elégítenek ki az alkalmi numerák, már nem vonz az, hogy bejárjam a világot. Már jó lenne néha tudni a szomszédaim nevét. Hülyeség, én is tudom, hogy az. De kutyát akarok, vagy egy macskát, vagy egy aranyhalat, de egy biztos ponton akarok már lenni. Öregnek és kiégettnek érzem magam. Sydney és Alaszka azért tetszett, mert végre elkezdtem kötődni egy helyhez. Végre azt éreztem, hogy tartozom valahová. A szomszédaim az őrületbe kergettek, de jól esett, hogy kihúzták a kukámat, ha nem értem haza időben, vagy lenyírták a füvet, esetleg átugrottak egy tál sütivel, vagy megkértek arra, hogy javítsam meg a kocsijukat, mert értettem hozzá. Nem barátkoztam, ez tény, de legalább felismertek az utcán. És ez hiányzik. Dylan is hiányzik. Meg Kat. Nem kifejezetten a személyük, inkább az, amit adni tudtak. Hogy mindig volt, aki csesztessen valamivel. És persze a szex...ó, te jó ég, mennyire más, mikor egy nő vágyaktól vezérelve adja át magát neked, nem pedig azért, mert te fizetsz a legjobban! Mennyire más, mikor egy kedves arc mosolyog rád és dédelget a kanapén egy lusta délutánon, mint mikor egyedül kell minden percedet eltöltened és a legközelebbi haverod egy pultos a város másik végén lévő kocsmában!
- Ennyi. Ha tudtam volna, hogy hol vagy, hidd el, elmentem volna érted. - hajtom le a fejem, mert végül is ki kell valakinek mondania - Bazd meg, Rhys, annyira sajnálom ezt az egészet. Jól megkeveredtek itt a dolgok, mi? És bocs, hogy bevertem egyet. Megértem, hogy nem bízhattál bennem. Nem mondom, hogy repesek az örömtől, hogy ezt feltételezted, de én sem tettem volna másként. Szóval részemről nincs harag. Viszont hogy témába vágjak, hát...én nem tudom, nekem ez az egész rohadtul zavaros. Collieréket a föld nyelte el. Sehol nem találtam rájuk eltekintve egy-egy véletlen tagjukat. Ők már mind alulról szagolják az ibolyát, de amúgy...se Fredről, se Collierről, de még Bartonról vagy Ruizról sincs egyetlen apró hír sem. Semmi. Mintha sosem léteztek volna. Másfelől meg ez az egész Cairns ügy...haver, én nem tudom mi volt ez az egész, de itt valami rohadtul bűzlik. Cairns ugyanis nem volt Avrich közelében azóta, hogy eltűntél és eljöttünk Alaszkából. Mayát nem, de Avrichot megtaláltam, és még csak a környékén sem láttam annak a seggfejnek, pedig hónapokon át élen volt a listámon. Egyszer majdnem el is kaptam, de kishíján lebuktattak, így ezt elnapoltam.
Elgondolkozva ittam bele újra a sörömbe, és perceken át futtattam a megszerzett információkat, amiket eddig megtudtam. Aztán előre hajolva a tuskón a cipőm orrát nézegetve kérdezek rá arra, ami most a legfontosabbak közé sorolható.
- Megint ketten a világ ellen. - mondom, és végre megkönnyebbült szívvel tudok elmosolyodni. Aztán újra a kék szemeket fürkészem. Testvérem ő, még ha a vérünk nem is egyazon szülőktől származik.
- És most? Merre tovább, pajtás? Van hol laknod, van pénzed? Van nálam... - nyúlok bele a zsebembe, és minden vagyonomat felé nyújtom - ez kábé kétszáz dolcsi. Nem túl sok, de pár napra elég, és hamarosan megint meccsem lesz, szóval nem kell aggódnod, lesz még több is. Ha gondolod, nálam ellehetsz, ameddig csak akarsz. És tudod, hogy egy szavadba kerül, és követlek a pokolba is. Mi legyen a következő lépés? Van már terved? Remélem nem hagysz ki belőle!
Kinyújtott kezemen tartom az összegyűrt papírcsomót. Tudom, hogy mind a kettőnk számláját megfigyelés alatt tartják, amíg valami csoda folytán hozzá nem tudunk nyúlni, addig nincs más lehetőségünk. Én könnyebben vagyok, de Rhys orvos, ő kicsit nehezebben kap melót, mint én, de tudja, hogy ha kell neki, az utolsó filléremet is odaadom. Nem számít más, csak az, hogy jól legyen. Hisz ilyen egy legjobb barát. Legalábbis az én szememben.
Vissza az elejére Go down
Re: Becks&Rhys - McCormik Temető
Vissza az elejére Go down
 
Becks&Rhys - McCormik Temető
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Honebochi – Csont temető
» Falu temetője
» A falu temetője
» Város temetőjétől és a rét közti dombos rész
» Angyal Temető (Brooklyn)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: