Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Ella & Owen - 2011 Hálaadás
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Today at 1:17 am

Pixie & Sarah - No man is useless until it's got a friend
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sarah Adler Today at 12:09 am

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 11:26 pm

Egy first lady élete
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lola Torres Yesterday at 11:04 pm

Olivia & Sera || Little Fairy Garden
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:56 pm

Seraphina && Carson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:20 pm

Long journey... ~ Lotte&Shane
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 10:20 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 10:14 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Christabel Edwards, Erik Lindström, Owen Cavanaugh, Sarah Adler, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 1 rejtett és 12 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Jake & Dorian / Come Home
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Jake & Dorian / Come Home
Csüt. Jún. 08, 2017 11:31 am

JAKE & DORIAN

COME HOME




Valami meglepő fordulat következtében az életem egészen jobbá, pontosabban elviselhetőbbé alakult. Miután a bátyám kimentette a seggemet a bajból, valamilyen elismerést szereztem a banda körében, amelyet eszem ágában sem volt tönkretenni, vagy akár megkérdőjelezni. Egy nagyobb horderejű díler beszervezése mindig tiszteletet érdemelt, így a következő pár napban enyhítettek a nyakamat szorító pórázon, amelynek következtében volt lehetőségem kamatoztatni a félretett pénzemet. Brooklyn egyik barátságosnak nem nevezhető környékén találtam egy kis lakást, ami a célnak megfelelt. Volt egy függönnyel elválasztott fürdő, egy konyha, és a hálószoba, ez mind így egybe. Nem volt valami luxus, de nem is vágytam rá. Egyedül az a cél lebegett a szemeim előtt, hogy megszabaduljak az állandó felügyelettől, és most, hogy a dolgok így alakultak, nem fogom elvesztegetni egyetlen percemet sem. Ahogyan tudtam, otthonosabbá tettem a szűkös lakást, de már így is a fellélegzés első fokát tudhattam a magaménak.
A bátyámat mikor akadt rá lehetőségem, egyből felkerestem, hogy minél több értékes pillanatot csempésszek nyomorult életembe. Élveztem a társaságát, hiszen valami emberibb oldalamat hozta elő, és ezt igazán meg tudtam volna szokni. Még mindig azon volt, hogy segítsen, ezért az egyik nap egy szórólapot nyomott a kezembe, pontosabban egy a leszokásomat segítő gyűlésről szóló összegzést. Bevallom, akkor eleinte úgy éreztem, felesleges köröket futnék ezzel, hiszen az egész dolog olyan mélyen gyökerezett már bennem, hogy elhagyott minden remény azzal kapcsolatban, hogy kiirtsam magamból. Jake azonban nem adta fel, és mire észbe kaptam, már az estéim nagy részét jó pár ismeretlen alak társaságában töltöttem, akik ugyanattól az elcseszett érzéstől szenvedtek akárcsak én. Nem meséltem a bandáról. Sem azokról a dolgokról, amiken keresztülmentem, csupán azokat a részleteket osztottam meg, amik engem is gyötörtek anonim sorstársaimmal együtt. Eleinte szótlan voltam. Szűkszavúan meséltem, csakis részleteket osztottam meg, de ahogyan teltek a napok, rájöttem, hogy a titkom, és az érzéseim biztonságban vannak. Felismertem, hogy minden egyes szégyellnivalóm csupán visszatart a gyógyulást segítő úttól, hiszen mindannyian ugyanolyan érzéssel osztozkodunk, csak van, akinek elviselhetőbb, és van, akinek kevésbé az.  Az első napok szörnyűek voltak. Rémálmok gyötörtek, lázas voltam, és gyenge. A dühkitöréseim megsokszorozódtak, ezért valamit tennem kellett. Az újabb adag szóba sem jöhetett, ezért kezdetben futással vezettem le a bennem lévő feszültséget. Ez kitisztította az agyamat egészen addig, amíg be nem zárkóztam a lakásba. Utána azonban a bennem lévő szörnyeteg szétmarcangolta a belsőmet, és elviselhetetlenné tette a létezést. Találnom kellett egy megoldást. Olyan függőséget, ami kevésbé káros, mégis könnyen rákapok. Éppen az egyik kisbolt előtt sétáltam el, amikor villámcsapásként ért a felismerés. Aznap két doboz jégkrémmel kényelmesedtem el az ágyamon, és ugyan meglepő volt, de amíg leküzdöttem az egyik függőségemet, felhalmoztam egy másikat. Ha úgy éreztem a sóvárgás felülkerekedik rajtam, előszedtem egy kanalat, és a jégkrémes dobozt, majd addig majszoltam az édességet, amíg nem lett jobb.
Lassan közeledett az egy hónap, és az első érmém. Izgatott voltam, mert úgy éreztem jó irányba haladok, és ezt a bátyámnak is nagymértékben köszönhettem. Nélküle még a gyűlések közelébe se mentem volna, így hatalmas hálával tartozok neki, amit valószínű soha sem tudok majd visszaadni neki. A legutolsó találkozásunk alatt megemlítette, hogy egy nagyobb utazásban lesz része Brazília felé, amelyet az elkövetkezendő nap már meg is ejtett. Reménnyel töltött el, hogy Jake az életem része, és nem csupán egy képzelet, amelyet az újabb szer mellékhatása gúnyként űz az elmémmel. A napok teltek, én pedig egyszerre próbáltam megfelelni a bandának tett ígéretemhez tartozó kötelességeknek, és a saját életem megjavulásának. A gyűlések segítettek, ahogyan a jégkrém is, de az alakomon ez nem látszott meg, mert a futást sem hanyagoltam el. Pár nappal később az első érmémmel büszkélkedhettem, amit nagy tapsvihar követett a gyűlésen belül. Dagadt a mellkasom a büszkeségtől, és őszinte örömöt éreztem az elért sikereim miatt. Egy szóval: sínen volt az életem. De ki gondolta volna, hogy percek alatt kisiklik az egész?
A gyűlések nem csak a magamfajtákat segítették, de a pletykáknak is helyet szorítottak. Az újabb összejövetelen sem volt ez másképp, amikor is egy lezuhant repülőgépről szóltak a hírek. Nem igazán figyeltem eleinte, mert lekötött a fánk elmajszolása, de mikor Brazíliát említették, egyből felkaptam a fejemet, és közelebb merészkedtem, hogy minél többet megtudjak a történtekről. Minél több információt tudtam meg, annál rosszabbul éreztem magamat. Teljesen elsápadtam, émelyegtem, és menthetetlenül össze voltam törve. Ezután már csak a hírekért éltem. Mindent tudni akartam az esetről, de egyre jobban éreztem, hogy felemészt a tudat, hogy túlélőről nem tudnak. Jake elvesztésének gondolata elviselhetetlenül fojtogatott, akárhányszor álomra hajtottam a fejemet. A lázálmok visszatértek, és magukkal hozták a jól ismert düh érzését. A jégkrém nem csillapított semmit, és kezdtem egyre inkább magamba roskadni. Az égvilágon semmi sem tudott felvidítani, és attól, hogy a kezeim újra remegni kezdek, csak még inkább elment a kedvem mindentől. Minden órámat tagadással töltöttem. Dühömben felforgattam a lakásomat, és leültem a káosz közepébe, hogy enyhítsem a mellkasomat szorító érzést, de az nem akart csillapodni, helyette sokkal intenzívebben csapott le rám.
A határaimat feszegettem, futottam, ahogy bírtam. Még a házánál, és a kórházban is jártam, de a helyzet változatlan volt: senki nem tudott róla semmit. Ez pedig vadállatként marcangolt szét belülről. Még naivan a telefonálást is megpróbáltam, de már akkor halott volt az ötlet, amikor megszületett a fejemben. Elviselhetetlenül éreztem magamat, őrjöngeni tudtam volna a fájdalomtól. A gyűlésekre nem jártam vissza, és ami a legkegyetlenebb volt, hogy miképp gyengültem el az engem kínozó démonaim hívogató szavára. Aznap este minden voltam, csak erős nem. Ahogyan az ágyam szélén ültem egyik kezemben az egy hónapos józanságomat jelző érmével, másikban a már jól ismert csomaggal, nem éreztem azt, hogy bármi más választásom lenne. Nem akartam ilyen nyomorultul szánalmasan érezni magamat, amit az egyetlen családtagom elvesztése okozott, ezért feltéptem a csomagolást. Azonban a nyomorult érzés nem csillapodott, ezért még többre vágytam. Egyre inkább kerültem távolabb attól az élettől, amit oly szorgosan építettem fel az elmúlt egy hónapban. Részeg verekedések, anyagtól mámoros pillanatok, és kiesett napok alkották a jövőmet, mégis úgy éreztem, mintha belül már rég halott lennék. A hírekből semmit nem tudtam meg. Még az újságok sem írtak változásról, csupán arról, amit már eddig is tudtam. Felemésztett a tehetetlenség. Az érzés, hogy amíg ő megmentett, én gyáván ülök a seggemen, és nem vagyok képes segíteni neki. Az első kezembe akadó tárgyat teljes erőből a falhoz vágtam, és a tenyerembe zárva az egy hónapos érmémet vettem az irányt a reptér felé. Az egyik székre ültem le, és két ujjam közé fogva a kerek tárgyat forgattam meg párszor. Nem érdekelt mennyit kell rá várnom, vagy bármi másabb hírre az eddig hallottakon kívül, én megteszem.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Hétf. Jún. 19, 2017 9:30 pm


Dorian & Jake

You crushed me





Meredten bámulok kifelé a több méteres magasságból. A homlokomat az üveglapnak nyomom, és azon gondolkodom, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem jövünk haza a lezuhanás után. A kezem ökölbe szorul, és a fogaim belemélyednek az ajkaimba. Az arcom eltorzul a dühöt, és remegve fogom össze a kezemben lévő kristálypoharat. Mekkora sötétség rejlik bennem? El akartam felejteni, ami Oroszországban történt, de most minden a felszínre tört, és nem bírom bezárni a vadállatot. Azt mondják kezelésekre kellene járnom, de nem akarok. Nem vagyok őrült, én orvos vagyok, aki életeket ment. Miért nem tudtam, akkor Doriant megvédeni, miért nem mentettem meg a szüleimet, vagy az öt éves Jeremiah-t? Miért kellett éppen nekünk a dzsungel közepére kerülnünk? Az emlékek akarattal törnek ki a fejem hátsó zugából, és már alig választ el pár másodperc attól, hogy…a pohár széle megreccsen, és a két karom között törik ezer szilánkra. Kettő éles szilánk bele is vág a tenyerem párnás területébe. Szisszenve dobom le a maradványokat, és lepillantok a földre. Ez nem én vagyok, de amint felnézek, és meglátom a tükörképemet…el is hallgatok. Megváltoztam az elmúlt hetekben, és nem tudom, hogy melyik az igazi lényem. Odakint hétágra süt a nap, de nekem még megjelenni sincs kedvem. A kórházban is csak azért voltam bent, hogy kényszerszabadságot kérjek. Még soha nem fordult elő…mármint évekkel ezelőtt éreztem utoljára így, hogy menekülnöm kellene az emberek elől. Nem bírom a tömeget, nincs kedvem a médiának nyilatkozni. Lezuhantunk, és mi ebben a nagy szenzáció? Csak négyen voltunk ott, és senki nem érti, hogy mi történt. Durrogtatás hangzik vissza a fejemben, és meg kell ráznom, hogy észhez térjek.
- Elég legyen. – üvöltök torkom szakadtából, és ledobom a csípőmre csavart törölközőt.
- Nem menthettelek meg…nem érted? – fogom be mindkét fülemet, mert elviselhetetlen ez a zaj. Engem akarnak, a lelkemet kérik a halálukért cserébe. Miért nem öltem meg azt a tisztet, aki kivégezte a társaimat? A gyógyszeres doboz ott nyugszik az éjjeli szekrényemen. Már nagyon régen kerültem az efféle segítséget, de nem láttam más megoldást.
- Nem akarom..nem értitek? – nem bírom tovább, és összeszorítva a szemhéjaimat mászok el az ágy széléig. Az egyik karommal pattintom fel a tetejét, és három pirulát öntök a markomba. Víz se kell, hogy lenyeljem. A nyelőcsövemen keresztül küldöm a gyomromba, és állok fel, amikor valaki kopogással zavar meg.
- Ki az? – förmedek fel, és lerántom a dísztakarót a szállodai ágyról.
- Elnézést dr. Lester, de megérkezett a vacsorája…szeretne esetleg.. – meg se várom, hogy végigmondja a kedves delikvens, mert kurvára nem vagyok éhes.
- Ma este nem eszem itt. Kéretne nekem egy taxit? Elmegyek. – állok meg háttal a boynak, aki csak bólint egyet.
- Természetesen uram. Tíz perc múlva itt lesz Önért. – nem kell kérnem, hogy hagyja el a lakosztályt, mert megteszi magától is. Miért vagyok New York egyik legmenőbb szállodájában, ha házam is van a metropoliszban? Egyszerű..nem tekintem az otthonomnak. Meg kellett bíznom az egyik kórházi dolgozót, hogy vigyázzon a kutyáimra, mert képtelen vagyok rájuk nézni. Nem alszok napok óta, csak bámulok kifelé, de most úgy érzem, felrobbanok, ha nem megyek el innen. Túl tiszta, és túl steril a környezet. Az utazótáskámból kikapok egy fekete pólót, meg egy farmert, és a fürdőben öltözök fel. A csap alá tartom a fejemet, hogy felfrissüljek….érzem már hat a bogyó. A gondolkodásom lassú lesz, és a célom ma estére az, hogy kiüssem magam, mert ez elviselhetetlen. A szüleim is engem okolnak, a testvérem is….miért ne nyúlhatnék én is a drogokhoz? A dzsekimet lerántva a fogasról állok odébb, és a recepción egyeztetek még, aztán kimegyek a taxihoz, és beülve az első helyet mondom.
- A Kennedy reptérre legyen szíves. – utána kell járnom, hogy mi tudódott ki a történtekből. Nem szeretném, ha az újságokban szerepelnénk…a többiekkel a leszállás óta nem beszéltem, és most Woodward sem izgat. Inni akarok, és felejteni. A gyerek meghalt, és most én vagyok a világ legrosszabb testvére is, mert nem tudom, hogy merre van az öcsém. Nincs erőm keresni, nem hallottam róla semmit, a pénzemmel együtt felszívódott. Hogy is hihettem neki? Egy drogosnak pénzt adni…komolyan Jake…ójaj ez a fájdalomcsillapító nagyon jó szer…már most halkabban dumálnak a fejemben, és a képek sem olyan erősek. Ásítva konstatálom a nyüzsgő belvárost, de hamarosan ezt is a hátunk mögött hagyjuk, és elérjük a repülőtérre vezető utat. A percek egymásba kapaszkodnak, és már majdnem elalszom, amikor végül leparkol az arab.
- Maga kecskepásztor? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, és egy százast hajítok a tenyerébe.
- Nem uram. Pap voltam odahaza… - mosolyogva int nekem, én viszont még behajolok a nyitott ablakon, és megpaskolom az arcát.
- Allah nem létezik, de sebaj. – azonnal lefagy az arcáról a mosoly, és ellök, majd a gázba tapos. Veszélyes vagyok, de nem félek, mert bárkit kinyírok, ha muszáj. A repülőtér közege ismerős, és egyből felfordul a gyomrom is. Nem fogok repülni egy darabig. Céltalanul indulok meg az információs pult felé, de a tekintetem megakad egy ismerős alakon. Biztosan a gyógyszer az, ami ezt a képzetet kelti bennem. Igen folytatom az utamat, de ekkor oldalról meglök valaki.
- Elnézést… - egy zöld szemű lányka az, ártatlan szeplős képpel. Azonnal az ex menyasszonyom jut eszembe.
- Jake… - hirtelen forogni kezd velem a világ, és Mia törékeny testalkatán futnak végig a kék íriszem.
- Mia…hogy az istenbe? – nehezen forog a nyelvem. Bekómáltam volna, és képzelődöm?
- Mit keresel itt? – ragadom meg a kezét, és erőszakosan magamhoz szorítom.
- Jake…te…nem láttalak ezer éve. – nagyra tágulnak a pupillái. Még mindig olyan szép, mint amikor először láttam meg. Nyár volt, és görkorizott, én meg majdnem elütöttem.
- Képzelődöm… - rázom meg a fejemet, de a mellkasomra helyezi mindkét tenyerét.
- Nem…mármint…én. Talán ezer éve volt már…mióta vagy New Yorkban? – oké…szerintem megőrültem. Nem lehetetlen, napok óta vagyok fent, egy szemhunyásnyit sem aludtam, a sokk így jön ki rajtam, hogy hallucinálok.
- Egy ideje… - suttogom, és elgyengülök. Ez a nő halott számomra, ezt súgja az agyam, de valahogyan nem mozdulok, és el is feledkezem a közelemben lévő férfiról, akiről egy percig azt hittem, hogy az öcsém. A repülőtér lenne a két világ közötti várakozóhelyem, és a halálba készülök? A kóma kellemes lenne, de ez…Mia nagyon durván eleven. A kis forradás a bal szemöldöke felett, mert odaégette a levest, és véletlenül hozzáért a szeméhez is. Megannyi emlék, és kötődés.
- Azóta igen… - csillogó tekintettel bámul rám. Gyűlölöm….ő az utolsó személy, akit ma látni akartam.
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 02, 2017 9:23 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Pént. Jún. 23, 2017 1:26 pm

JAKE & DORIAN

COME HOME




A reptér zsivajjal teli mivoltában az idő elenyészőnek tűnik. Többször is megforgatom a kezeim között a kis érmét, amely egy gyermeteg próbálkozásom eredményeképp jött létre. Naivitásom lenyűgöz. Pusztán napokkal később ismét alávetettem magamat annak a méregnek, amely eddig is az életem része volt, csupán azért, mert a bátyám elvesztése elviselhetetlenné vált. Néha csupa ábrándképnek tűnik ez az egy hónap, és olykor megfordul a fejemben, hogy az egész nem csak a képzeletem egyik hallucinációjának játéka, ami gúnyt űz belőlem. Megmutat egy életet, amit birtokolhatnék, elérni azonban sosem tudnám. Minél közelebb kerülök hozzá, ő annál távolabb halad. A hangosbemondó újra megszólal, a fejemben viszont éles hangként köszönt vissza a kissé mélyebbként érzékelhető női hang. Két tenyerem csapdája közé zárom a fejemet, és a füleimet fogom be végül, hogy kizárjam a külvilágot, de a benti zsongás kegyetlenebbnek tűnik. Érzem, hogy a harag megint maga alá kerít, amelyet lábaim ütemes dobolgatásával igyekszek csillapítani. Nem akarok érezni. Nem akarok gondolkozni, mert beleőrülök. Jake nem veszhetett oda a balesetben. Abszurdnak tűnik minden egyes logikátlan gondolat, vagy címszalag melyet a napokban nyomtak le a torkomon. A bizonytalanság áthatolhatatlan falat emelt körém, én pedig megfulladok a bezártság érzéstől, miközben információmorzsákkal igyekszem csillapítani a kíváncsiságom szülte éhséget. Állandóan falakba ütközök, és ez az érzés frusztrál. Az újságok hasábjai nem kecsegtettek semmi jóval, de a legrosszabbal sem. Hagytak ebben az átkozott tudatlanságban lebegni minden egyéb remény nélkül, én pedig önként sétáltam bele a csapdájukba.
Felállok a helyemről, és teszek egy kört. Tőlem nem messze egy italautomata helyezkedik el, ahol egy nő próbál éppen kihalászni valamilyen szénsavas üdítőt. Többen is átsétálnak a terminálon. Vannak, akik éppen a járatuk felé tartanak, de olyanok is, akik hazaértek. Haza. Micsoda nevetséges, és haszontalan gondolatként hat ez az egy szó, és a mögöttes jelentése, ha már nem maradt semmid csak a romlott személyiséged, és egy jegyed a teljes pusztulásba vezető járatra. Kifújom az eddig bent maradt levegőt, amellyel próbálom elnyomni a torkomat fojtogató érzést. Megfulladok, de tudom, hogy ezen nem segítene egy ital, mégis kiürítem a zsebeimet, és a megmaradt aprókat dobálom bele komótosan az automatába. A szélén dobolgatok, míg a választékok okozta bőségzavaromon próbálok felülkerekedni, végül mégis egy szénsavas ásványvízre nyomom az ujjamat, az üveg azonban nem moccan.
- Na ne szórakozz.. – suttogom magam elé, és újra meg újra megismétlem a nyomó mozdulatot, az ital azonban meg sem moccan. Homlokomat nekidöntve az automata plexifalának hunyom be a szemeimet, és veszek pár mélyebb, egyszerű levegőt, de a szívverésem ott visszhangzik a fülemben, és ez az ütemes dobolás kicsinál.
- A kurva életbe. – vágok rá teljes erőből az automatára, amire természetesen többen felfigyelnek, közöttük a biztonsági őrök is.
- Mi az, még nem láttak dühös embert? – tárom szét a karjaimat, mert kegyetlenül felcsesz, hogy úgy néznek rám, mintha valami földönkívüli intelligenciával megáldott egyén lennék. Idióták.
- Minden rendben, uram? – indul meg felém az egyik egyenruhába bújt férfi, én pedig válaszadás helyett egyszerűen bólintok egyet kezdeti reakcióként.
- Ja, kicsattanok az örömtől, nem látszik? Az automata tönkrement, és benyelte a pénzemet. – sétálok el mellette, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést. Mégiscsak itt kell maradnom, hiszen bármelyik pillanatban betoppanhat a bátyám, - bár erre az esély eléggé csekély, de valamilyen mély és igazán erősen uralkodó gondolat nem hagy nyugodni, és maradásra bír. Visszaülök a helyemre, de csak pár percig vagyok képes egy helyben maradni. Két kezemmel túrok a hajamba, és behunyom a szemeimet. Megőrülök. Legszívesebben üvöltenék, vagy elszívnék még egy slukkot kint az épület előtt. Mindegy, csak eltüntesse belőlem ezt azt elcseszett érzést. Teszek pár lépést, a fejem zsong a ki nem mondott gondolatoktól, amelynek következményében felmordulok, és belerúgok az eddig pihenőhelyemül szolgáló székbe.
- A francba! – üvöltök fel, majd még egyszer megismétlem a mozdulatot, és még egyszer. Egészen addig csépelem a széket, míg nem erős karok fognak át, és én űzött vadként próbálok ellenállni a hirtelen körém fonódó csapdáknak.
- Hagyja el az épületet most azonnal! – szól rám a másik, de én a fejemet rázom. Szó sem lehet róla, hogy lelépjek. Miért szédülök ennyire? Összeszorítom a szemeimet, és csak ezután szólalok meg.
- Nem okozok több problémát. – próbálok épeszűnek tűnni, habár ettől az érzéstől eléggé távol érzem magamat. A férfi nem enged, habár úgy tűnik, a szorításán mégis megteszi. Kihasználom pillanatnyi figyelmetlenségét, és elszakadva teszek pár lépést hátra, miközben feltartom mindkét kezemet.
- Leülök, - helyezkedek le a székek egyikére, de a csávó még mindig idegőrlően méreget, - a picsába, leültem. Látja? – csattanok fel ismét, majd a két tenyerem közé zárom az arcomat.
Percekkel később is még magamon érzem az engem vizslató tekinteteket, de már nem veszek róluk tudomást. A levegő sokkal fülledtebb lesz bent, és csábít az épület elhagyásának gondolata, mégsem teszem, mert félek, hogy lemaradnék valamiről. Felállok a helyemről, mire az egyik őr moccan, én pedig a kezemet feltartom, hogy nem fogok balhézni. Igaz csak egy kézmozdulat volt, mégsem ígérhetek biztosra semmit, főleg akkor mikor meglátok egy ismerős arcot, aki a bátyámra emlékeztet. Megállok egy pillanatra, és összeszedem magamat. Hogyan is ismételgették? Csípjem meg magamat. Megteszem. Aztán? Az állandó kavarodás a fejemben nem múlik el, csak egyre hangosabb. Muszáj valamit csinálnom. Lenézek a kezeimre, és megszámolom az ujjaimat. Nem lesz több belőlük, ezért felnézek a tőlem távolabb álló alakra, aki most már egy másik személy társaságát élvezi. Még nem tűnt el. Túlságosan valós, ezért egy pillanatig várok, hogy felmérjem a mellettük elhaladó emberek viszonyát, majd elindulok feléjük. Jake nincs jól. Már távolról is látszik, hogy valami nincsen rendben, és közelebb érve egyre biztosabb vagyok ebben. Főleg, hogy már egy számomra jól ismert érzés tükröződik az arcán, amiért én a tükörbe nézve átkozom magamat. A lány ismerős, mégsem tudok rá igazán koncentrálni, mert egyetlen családtagom közelsége jobban leköt, mint bármi más.
- Jake… életben vagy. – nyögöm ki, és odalépek hozzá, de már nem tűnik önmagának.
- Mi a francot műveltek veled? - teszek még egy lépést közelebb hozzá. Megrémiszt, hogy így látom. Ilyen szétcsúszva. Elcseszettül. Más az, amikor önmagad vagy benne ebbe az egészbe, és mikor kívülről nézed végig a folyamatot. Valami belső reakció arra ösztökél, hogy a segítségére legyek, de egy értelmes gondolat sem ötlik fel. El kell innen vinnem őt, de túlságosan zaklatott a nő társasága miatt, akit egyelőre képtelen vagyok hova tenni.
- Mit művelt vele? - förmedek rá az egyetlen társaságunkra, mégpedig a nőre. Noha ártatlannak tűnik, csupán külső szemlélőnek, képtelen vagyok tisztán gondolkozni, ha a bátyámról van szó.
- Jason? – mondja ki a nevemet, amit már oly régóta nem hallottam, azonban a hanglejtése olyan egyedi, és valami nosztalgikus szarságot indít el bennem. Enyhén rémlenek fel képek, ahogyan többször is emlegeti a nevemet akkoriban, miközben a bőröndjébe pakolja folyamatosan a cuccait. A nem bírom tovább, és a sajnálom, olyan intenzíven visszhangzanak a gondolataimban, mintha még most is azt magyarázná egyfolytában. Düh fog el, és közéjük lépek.
- A picsába. Te vagy az! Miattad ilyen? - mutatok Jake-re, a lány viszont a fejét rázza. Mégsem vagyok képes neki hinni. Tudom, mit érzett a bátyám iránta, ahogyan azt is, mit művelt ez a nő, mihelyst kikerült a képletből. - Menj a közeléből. – szólalok meg most már halkabban, de figyelmeztetően, és a bátyám felé fordulok.
- Tűnjünk innen. – karolom át, mert nem igazán tűnik instabilnak a járása. Végignézek rajta. A kezén egy seb éktelenkedik, és a tekintete is túlságosan távoli ahhoz, hogy felfogja a körülötte történteket. Épp, hogy kiérünk, de Mia már a nyomunkban jár.
- Hé, hova indultok ilyen állapotban? Engedjétek, hogy legalább haza vigyelek titeket. – szól utánunk, de eszem ágában sincs megállni. Nem kell tőle semmi. Akkoriban sem volt tovább szüksége a bátyámra, most se legyen. Fejben már azon pörgök, hogy mi legyen a további lépés, de annyira frusztrál a város nyüzsgése, hogy képtelen vagyok koncentrálni.
- Jake…Jason. Álljatok már meg! – nem adja fel, majd úgy intézi, hogy elénk kerüljön, amitől muszáj megállnom egy percre. Nem is figyelek a nőre, mert a lehetőségeimmel játszom. A lakásom túlságosan messze van, de a bátyámnak orvosi segítségre van szüksége. Én nem konyítok semmit a doktorosdihoz, és ki tudja mit vett be, ezért a munkahelyére sem cipelhetem be. Ismerek egy hölgyet azonban, aki rendelkezik ilyen tudásokkal, és néha a csapatot foltozza össze, de nem vagyok biztos benne, hogy tudja tartani a száját. A szédülés egyre inkább felülkerekedik rajtam, miközben Mia egyfolytában magyaráz.
- Nem érhetsz hozzá, világos? Csak azért mondok igent, mert bajban van. – nézek körül egy pillanatra, de a gondolataim el-elkalandoznak, miközben a lány autója felé vesszük az irányt, aki egyfolytában valami segítségről magyaráz, meg számomra összefüggéstelen mondatokról, én viszont nem mozdulok Jake mellől.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Vas. Júl. 02, 2017 9:29 am


Dorian & Jake

You crushed me




A lezuhanás óta zombi üzemmódba kapcsoltam. Nem észlelem a külvilág zajait, elzárkózom egy másik helyre, ahol senki nem érhet el. Nem vagyok önmagam, és félek, hogy visszaesek abba az állapotba, amiben Oroszország után voltam. A pszichológus nem hangzik jól, elvből elutasítottam, hogy valaki az én fejemben turkáljon, amikor nekem ez a szakmám. Felnyitok embereket, az agyukban matatok, aztán bezárom a koponyát. A tudásom szerteágazó, az egyik legjobbnak tartanak, de ha most látna egy betegem, vagy egy hozzátartozója, akkor megijedne. A házamat se bírtam megközelíteni, holott tudom, hogy Samira nyüszítve mászna bele az ölembe, és vigaszt hozhatna a megtört lelkemre. Nem is ez a jó szó, mert nem törtem meg, csak a felszínre jöttek a múlt démonjai. Nem ilyen életet éltem, felépítettem egy tökéletes védőhálót, ahol én vagyok az isten, és tőlem várják a segítséget. Nem bírok a műtőkre, a kórházra gondolni. Ma is csak azért mentem be, hogy kényszer szabadságra küldjem magamat, de ehhez engedélyeztetnem kell a kezeléseket. Jamie…meg az agyturkásza, az a nagymellű..Tessa. Nem akarok egy vénhez menni, hozzá se biztos, hogy jó ötlet, de ha nem megyek el, akkor soha többet nem jutok ezen túl. A gyógyszerek függőséget okozhatnak, mellékhatásként kiszámíthatatlanná válhatok. Kinek lenne az jó, ha félőrült módjára rohangálnék a városban, vagy bántanék valakit? Ez nem én vagyok, de akárhányszor ismétlem el, csak még messzebb kerülök a valóságérzetemtől. A halál most békítő lenne, de nem mehetek a szüleim után. Még a halálban is szégyellnének, hogy nem segítettem a kis testvéremen, aki láthatólag felszívódott. A nyugtató hamarosan kiüt, de még lesz annyi lélekjelenlétem, hogy elhagyjam a szálloda épületét. A taxiban még szóváltásba keveredem a sofőrrel is, megmutatom, hogy ki a nagy jani, ha úgy tetszik. Kezd szétesni a világom, de mindenképpen vissza kell térnem a kiindulópontra. A repülőtér kísért, minden éjjel egy kihalt folyosón szaladok, a bajtársaim szellemként száguldanak a nyomomban, és nincs senki, aki velem tartana. A főépület fotocellás ajtaja magától nyílik ki, és úgy lépem át, mintha a kivégző helyemre menetelnék. A mozgásom kicsit darabos, de tudok úgy közlekedni, hogy senki ne jöjjön rá, hogy valami nem stimmel velem. Megyek előre, mint valami őrült, a perifériámról látom, hogy rengeteg ember gyülekezik. A hangosbemondó, és a temérdek sorban álló, senki sincs felkészülve a halálra. A média, és a kormány is azt hangsúlyozza, hogy ez a legbiztonságosabb közlekedési eszköz, többen halnak bele valami közúti balesetbe, mint egy repülőgép szerencsétlenségbe. Az igazság valahol félúton lehet, de nekem mégis nagyobb a rizikófaktor, ha gépre szállok. Rioba nem értünk el időben, egy kisfiú miattam halt meg, miközben az Amazonasban törekedtünk arra, hogy ne egyenek meg bennünket a bennszülöttek. Remek kikapcsolódásnak indult, ha nem landoltunk volna az esőerdő közepén. Mennyi halott, és szörnyűség. Ezek miatt utaztam haza, nem akartam több halált látni, nem nekem való. Az életmentő vagyok, a túlélő…és most? Egy szánalmas alak, aki a kijelzőt bámulja, és a Dél- Amerikába tartó járatok számát fürkészi. Bamba vagyok, kicsit szédülök is már, így jobb lenne, ha kimennék a zsúfolt terminálból, és visszamennék a szállodába, vagy haza. Vettem egy házat, van két kutyám, meg egy elveszett öcsém. Imbolyogva indulok meg, de valaki belém ütközik. A természetemtől fogva most nem lenne jó, ha belém kötne valaki, ezért csak „finoman” förmedek rá, de ezzel nem érem el a kellő hatást. A nőcike felismer, bennem meg megfagy a vér is. Micsoda…ez valami kibaszott álom? Az arcvonása ismerős, de kell még egy kis idő, hogy a szürkeállományom előidézze a képet, és megtörténik a baj. A volt menyasszonyom New Yorkban? Sokkal élénkebb, a forradása, a szemei…megöregedett. Értetlenül pislogok rá, és nem tetszik, hogy megint az ujja köré akar csavarni.
- Te mit keresel itt? – kérdezem meg újra, de másról beszél, meg segíteni akarna, de én nem szeretném. Miért olyan nehéz megérteni, hogy felejteni akarok, de örökre? A semmiből tűnik fel egy másik alak is, aki előbb engem szólongat. A távolságokkal nem vagyok jó, de aztán vehemensen közém, és a volt menyasszonyom közé áll.
- Jason… - csuklik el a hangom, és most már úgy érzem, hogy egy szappanopera részese vagyok.
- Ez most komoly? Ez valami álom…az elveszett öcsém, és az exem egy helyen? Családegyesítést akartok? – vigyorodom el bárgyún, de aztán elkezdenek hadoválni, és Jason védelmezően ránt magával.
- Én vagyok a bátyád…kis J…elég lesz. – rivallok rá, de hasztalan, mert most erősebb nálam, és a kijárat felé irányít. A csajszi mögöttünk, miért nem nevezem magamban a nevén? Már olyan régen ízleltem meg ezt a csodát. Szerettem, ő volt az első, akiért a halálba is elmentem volna…aztán elhagyott egy másik pöcsért.
- Hagyjad őt, nem ér ennyit. – paskolom meg az öcsém vállát, és kellemesebb odakint az időjárás. Úgy vagyok vele, ha már így alakult, akkor elmondom neki, hogy nem örülök, hogy lelécelt, de egy fene, már nagyfiú, és azt csinál, amit akar. Bevág elénk az életem megrontója is, és kérlelve próbál utat találni a testvérem szívéhez. Megemberelem magam, és egy időre kitisztul a fejem is. Mielőtt bármilyen kocsiba be tudnának tenni, egyet lökök a mellettem állón, aztán elszabadul a pokol, és a falhoz passzírozom. A meglepettség az én oldalamon áll, Mia fel is sikkant a háttérben.
- Mit gondoltál Jason? Leléptél a pénzemmel…hallod? Most sem vagy tiszta… - mérem végig a tekintetét.
- Ilyen példát mutattam neked, ez voltam én? Kerestelek hosszú éveken keresztül, megöltem embereket azért, hogy neked jobb életed legyen….és mégis, mit értem el vele… - üvöltöm az arcába, aztán elengedem, és Mia felé fordulok.
- Te…meg egy hűtlen ribanc vagy, csak nem volt időm elmondani, mert egy szó nélkül hagytál el. Nem kell a segítségetek…megoldom egyedül. – a nadrágomhoz nyúlok, ahol felcsillan a fegyver csöve.
- Ne közelíts… - morranok rá mindkettőjükre.
- Csalódtam bennetek….mélyen. – megvetően fürkészem előbb a testvéremet, aztán a lányt, akinek a szívemet adtam.


MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 13, 2017 9:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Szer. Júl. 05, 2017 3:21 pm

JAKE & DORIAN

COME HOME




A helyzet abszurditása olyan, mint egy rossz vicc, melynek csattanója egyenesen hármunk közös kis pillanatába ért célba. Ha teljesen, totálisan az épp eszemnél lennék, megkérdőjeleznék mindent, amit csak lehet, most viszont másra sem tudok gondolni csak arra, hogy minél előbb kijuttassam innen a bátyámat. Velem ellentétben, aki állandóan úgy néz ki, mint aki szanaszét csúszott a különböző anyagoktól, rajta eléggé erősen meglátszik, hogy valami nincsen rendjén, és ez egyáltalán nem tetszik. Rohadtul aggódok érte, és ha megtalálom, aki ezt tette vele, biztos saját kezűleg fogom a föld alá küldeni. Mia ajánlata elgondolkodtató, mégis rábólintok. Egyelőre meg vagyok lőve ötletek terén, és csak most eszmélek rá, hogy mennyire hatalmas is a város, ahol napról-napra élünk. Mielőtt azonban bármerre is mozdulhatnánk, Jake újabb hangulatváltozáson megy keresztül, és egyenesen a falhoz passzíroz, majd a képembe üvölt. Eleinte meglep hevessége, viszont utána egyszerűen csak elkomorodok. Tudom, hogy szavai igazságot sugallnak, mégis eléggé büszke vagyok ahhoz, hogy neki ne valljam be ezt. Ha hangosan kimondom, valóságossá válik az egész. Én pedig képtelen vagyok szembenézni azzal, hogy tényleg magára hagytam az után a szívesség után, amit azért tett, hogy kimentse a seggemet a bajból.
- Mintha ezt a kört lejátszottuk volna már egyszer. – jegyzem meg az egész ellenséges viselkedésre, hiszen évek után az első találkozásunk is hasonlóképp zajlott a régi házunkban. Jó megagyaltuk egymást, majd mindenki ment a saját dolgára. Most a helyzet fordítva alakult, hiszen ő a menekülő fél, én pedig az, aki igyekszik felszínen tartani. Mi történhetett vele az utazása során, ami ennyire átbillentette a ló túloldalára? Egyelőre a fal mellett állok, és végighallgatom, ahogyan kiossza az exét, majd rámutat a nála lévő fegyverre. Szédülésemet már túlságosan távolinak érzem, mely eddig kellemetlen mellékhatásként jelentkezett, most viszont egyre dühösebb leszek, és kezdem elveszíteni a maradék türelmemet is. Ha kell, önként rugdosom be őt egy taxiba, és vonszolom a lakásomhoz.
Veszek egy mély levegőt, és elrugaszkodok a faltól. Ugyan kijelentette, hogy egyikünk se próbáljon meg egy lépést közelebb tenni, de túlságosan is hidegen hagy a fenyegetése.
- Csalódtál bennem? – vonom fel az egyik szemöldökömet, mintha annyira váratlanul érne ez a szó, holott eddig csak csalódást okoztam neki, semmi mást. Annyi év keresés után azzal kellett szembe találnia magát, hogy az öccse már nem az, akit évekkel ezelőtt ismert. Nem olyan emberré vált, akire büszke lehet, vagy akit emberi számba lehet venni. Én már hozzászoktam amennyire csak emberileg lehet ehhez az élethez, ő viszont mindig is csalódásként fogja megélni minden tettemet. És ezt megértem. Azt viszont nem fogadom el, hogy ő is arra az állapotra jusson, amiből nekem elégszer kijutott. Ez egy hosszú menet, amiről nincs visszaút, ha már egyszer felültél a kicseszés pusztulásba vezető járatára.
- Nézz magadra! Mit a francot vettél be? – emelem fel a hangomat most már, mert a nyugodtságomnak, vagy bármilyen állapotnak is nevezzem ezt, ami általában bennem létezik, totálisan annyi.
- Tudtad, hogy mire számíthatsz tőlem. Ne tégy úgy, mintha nem figyelmeztettelek volna már hónapokkal ezelőtt, hogy mennyire elcseszett helyzetben vagyok, és nem érdemes a közelemben lenned. – teszek még egy lépést közelebb hozzá. Dacára annak, hogy nincs saját tudatánál, mégis tovább folytatom a közöttünk lévő távolság lecsökkentését.
- Mire vársz, Jake? Ereszd belém azt a kurva tárat, ha ennyire mélyre süllyedtél. – kiabálok most már én is vele, ahogyan előbb ő tette, de nem veszem le róla a tekintetemet. Minden apró rezdülésére figyelek, hátha ezzel is elárulja magát.
- Fiúk.. ne csináljátok ezt. – hallom a félénk, szinte már cincogó hangot a harmadik féltől, akiről már rég elfeledkeztem.
- Menj el, Mia. – kezdek bele nyugodtabb hangon, mert amíg ő is a közelben van, esélyem sincs a bátyámmal értelmes beszélgetést kezdeményezni. Nélküle se látok sok esélyt, de így? Abszolúte semmi. A lány nem moccan, és kezd ezzel felidegesíteni. Egy másodpercnyi időre behunyom a szemeimet, és veszek egy mély levegőt. Miért nem érti meg, hogy nem vagyunk vevők a társaságára?
- Ennyire nehéz a felfogásod? Azt mondtam tipli van, Mia! – förmedek rá, majd minden figyelmemet ismét a bátyámnak szentelem. Még egy lépést megkockáztatok, bár kurvára nem érdekel, hogy lelő vagy sem. Valahogy nincs félelemérzetem, egyszerűen csak az hajt, hogy megvédjem a külvilágtól, és természetesen jelen pillanatban önmagától is.
- Semmi? Egyetlen lövés sem? Utálhatsz, ahogyan akarsz, leszarom, de akkor sem hagylak magadra. – veszek vissza most már a hangerőből.
- Menjünk haza, Jake. Nem tudom milyen dolgok történtek veled, hogy ennyire szétcsaptad magad miatta, de most már nem vagy egyedül. – magyarázok tovább, ugyan már csak pár lépés választ el minket egymástól, amit egyszerre teszek meg, nem fokozatosan, ahogyan eddig is tettem. Tisztában vagyok a következményekkel. Tudom, hogy jelenleg nem önmaga, és a tettei sem lennének azok, azt pedig nem hagyhatom, hogy elfajuljanak a dolgok, mert sose bocsájtaná meg magának. Eléggé közel kerülök már hozzá, ám ahelyett, hogy egy jó nagy ölelésben vagy egyéb testvéri köteléket erősítő dologban részesíteném, egyszerűen csak behúzok neki egy nagyot. Ez elég figyelemelterelésnek ahhoz, hogy átkarolva őt vonszolhassam az első taxihoz. Tudom, hogy erős, és képes is lenne legyűrni, de most a cucc, ami ott lappang a szervezetében eléggé megkönnyíti a dolgomat, bármennyire is átkozom a helyzetet.
- Sajnálom bátyó, de a te érdekedben teszem. Fordított helyzetben te is megtennéd. – nézek körül, amikor is észreveszek egy nőt, aki éppen próbál beszállni a leállni készülő taxiba. Kapok az alkalmon, és odapofátlankodok.
- Innen átvesszük. – nézek a nő kék szemeibe, aki csak tátog, mint hal a szatyorban, és valami olyat magyaráz, hogy: Na de kérem! Kezd elfogyni ismét a türelmem, és nincs időm veszekedni vele, ezért úgy intézem, hogy minél közelebb kerüljek az ajtóhoz, mielőtt a picsa beszállhatna.
- Hölgyem, ha nem akar két labilis taggal egy autóban utazni, akkor legyen szíves, vonszolja arrébb a formás virgácsait. Köszönöm. – engedek meg magamnak egy bájosnak és őszintének nem nevezhető mosolyt, a nő pedig morog valamit, végül átadja a terepet. Sóhajtok egyet, majd segítek a bátyámnak beszállni hátulra, és miután én is beülök, a vezetőülésben lévő alaknak nyögöm be a címet. Egész úton nem szólok egy szót sem, mert a gondolataim túlságosan nyüzsögnek a koponyámon belül. Először is az jár a fejemben, hogy ki tette ezt vele? Másodszor, hogy mik történtek, ami miatt ennyire leharcolt lett? Lábaim idegesen járnak ülő helyzetemben, és csak egy pillanatra nézek oldalra rá.
- Kapsz rá majd otthon jeget. – morgok magam elé, amikor is megérkezünk a számomra már ismerős környékre. A hátsómat megemelve próbálom előszedni a pénzemet, és kifizetni az utat. Volt egy kis megtakarított összeg eldugva egy-két helyen, de mindig igyekeztem úgy csinálni a dolgaimat, hogy gondoskodhassak magamról. Segítek kimászni neki a kocsiból, majd átkarolom, hogy támaszt nyújthassak neki fizikailag, és lelkileg is. Nem vagyok a jó testvér kategória. Távol álljon tőlem az ésszerű gondolkozású, megbízható öcsike szerep, de most mindent megpróbálok, hogy akár egy szeletet is megragadjak ebből a címből. Szüksége van rám, még ha nem is akarja bevallani, és nekem is rá. Csak mi maradtunk egymásnak, és ezt meg kell becsülnünk, még ha a körülmények árán nehéz is. A kulcsot elfordítva a zárba lököm be az enyhén szoruló ajtót, ami abban a minutumban a falnak csapódik. Őt a legközelebbi fotelhez kísérem, és ott engedem csak el, majd bezárom az ajtót kulccsal, és az ajtóra szerelt biztonsági zárral is. Paranoiás alkat lettem, és csak egy fegyverem van. Erről jut eszembe, fegyver. Odasétálok hozzá, és megemelve a karját veszem el tőle, majd a szekrényre rakom.
- A biztonság kedvéért. – nézek rá, és kezdetnek egy pohár hideg vizet töltök, majd előszedek egy csomag jeget a fagyasztóból, amit az arcához tapaszthat.
- Most, hogy már nincsenek zavaró ex-jegyesek, csak ketten, elregélhetnéd nekem, hogy mitől vagy ennyire szétütve. És mit műveltél a kezeddel? – biccentek fejemmel a tenyere belsejében éktelenkedő vágás felé. Félelmetes kívülről végignézni mindazt, ami belülről egészen más élmény. Olyankor hidegen hagy a külvilág, és a külvilág sem borul térdre a létezésed miatt, de Jake más ember. Ő nem közénk, az elzüllött, állandóan szétcsapott alakok közé való, akik egyik napról a másikra élnek. Neki karrierje van, jövője, és esze. Mi már rég elcsesztük, közöttük én is, hiába szépítem a dolgaimat, vagy reménykedek javulásban. Ami tény, az tény, és ha meggebedek sem fog változni.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Csüt. Júl. 13, 2017 9:44 pm


Dorian & Jake

You crushed me




Begolyóztam volna, Ez zakatol a fejemben, amikor két olyan személy vesz körül, akiket vagy éveken keresztül kerestem, de mindhiába, vagy éppen olyanok, akik kiléptek az életemből, és búcsú nélkül tiporták szét a jövőképemet. Bármennyire is a gyógyszer hatása alatt állok, akkor sem tetszik ez a felállás. A repülőtér épületét ugyan elhagytuk, de Jason igyekszik belém lelket önteni, Mia meg a segítő szándékával sürgeti, hogy eltűnjünk innen. Hányingerem van mindkettőjük viselkedésétől, mert egykor a mindent jelentették, de olyan súlyú sebet ejtettek a szívemen, amire nincs bocsánat. A vérem…Jason a kis öcsém, akiért a tűzbe is betenném a kezemet, de már nem vagyok benne biztos, hogy megmenthető a lelke. Eladta az ördögnek, és az ég a megmondója, hogy képes leszek-e felszabadítani őt. A másik a fényességem őrzője, az első szerelem záloga, aki rútul becsapott, most mégis a Wonder Woman szerepében tetszeleg.
- Szánalmas, amit műveltek… - zsong a fejem, és érzem, hogy közel van a hurrikán, mert ki fogok borulni, ha nem hagynak békén. Jason ingerel a legjobban, mint aki nem érti meg, hogy nem segíthet. Nekilököm a falnak tiszta erőből, és az arcába üvöltöm, hogy mekkorát csalódtam benne. Nem látok egy szikrányi megbánást sem a zöldes árnyalatú íriszekben. Szemem köpöm saját magamat, hogy ezt a férfit felneveltem. A szüleink forognak a sírjukban. Nem érzem, hogy lenne családom, idegenek ölelnek körbe, mint valami fesztiválon. Eltávolodom, kicsit meg is tántorodom, de kifejezem, hogy tiplizzenek, és ne foglalkozzanak velem. Mia nagyra nyitja a barna szemeit, és úgy mér végig, mint aki szellemet látott.
- Mit vártál…egy ribanc vagy. Elhagytál egy motorosért, miközben ezrek életéért voltam felelős egy másik kontinensen? Ennyit ért a szent ígéret? – a korcom erősített fegyverért nyúlok, és van annyi kurázsi a drága testvéremben, hogy még adja a rizsát, és azzal jöjjön, hogy számon kérjen.
- Csalódtam…nem érted meg a befektetett energiát. Erre tanítottalak, ez lenne a Lester vér, mondd Dorian…hol ment félre? Most is be vagy szívva…te – mutatok rá vádlón, de a hergelés az egyetlen fegyvere, és a visszabeszélés.
- Mit vettem be? Jaj, orvos vagyok…én legalább tudom, hogy mi van bennem, de te? Leállt a szíved legutóbb, és megint kockára tetted az életedet…engem te ne kérj számon, mert nincs jogod hozzá. – emelem fel a hangomat, és hátrálok, mert valahogyan nem ért a szép szóból. Az ex menyasszonyom sem maradhat ki a képből, de ő egyelőre csak a háttérben vinnyog, máshoz úgysem ért a szentem.
- Meg kellene fogadnom a tanácsodat, már nagyfiú vagy Lester öcsikém, ideje, hogy vállald a felelősséget, ugyebár? – kárörvendően görbülnek felfelé az ajkaim, de az arcomra is fagy a mosoly, amikor arra kér, hogy lőjem.
- Nem vagyok gyilkos… - sziszegem a fogaim közül, mert bizony gyenge ponton talált el. Emiatt menekülök az alvás elől, mert azoknak az arca jelenik meg előttem éjszakánként, akiket nem tudtam megmenteni. Az érzéketlenség családi vonás, de azért néha Jason is tudhatná, hogy hová nyúl, mert ez korántsem tetszik.
- Ne közelíts… - rivallok rá, aztán a fegyver csövével Miára mutatok, mert időközben megszólal, és felhívja magára a figyelmet. Már iszonyúan lüktet a homlokom, és itt szeretném hagyni őket, de az öcsém ad ultimátumot az én exemnek.
- Neked is szólt…takarodó van. – sóhajtok egyet, mert belefáradtam, hogy a megértő, és tökéletes testvér legyek, ha nem megy. A lány végül beadja a derekát, és többször is hátranéz a válla felett, de már nem kell parancsba adni, hogy lépjen le. Hosszan merülök el a barna szempárban, és azt kívánom, hogy bár ne törte volna a szívemet.  
- Hagyjuk már a duma részét, menj haza… - én sem kiabálok, ha nem muszáj, de amilyen makacs mégsem fogadja meg a tanácsomat, és közelebb jön.
- Nem megyek veled sehova. Nem kell istápolnod, értsd meg… - teszem el a fegyveremet, de még időm sincs felnézni, mert olyan istenes bal egyenest kapom a pofámba, hogy azonnal beáll a csillagrendszer, és a Tejúton találom magam, aztán minden elsötétül, és rám borul a kellemes sötétség. Ilyen gyorsan kiütött volna a gyógyszer? Lehetetlen.

***

Némi kihagyás után nehezem térek magamhoz, és az is idegen, ahol ébredek. Az előbb még a szállodába voltam, most meg valami lepukkant helyre tévedtem? A szemem még nem szokott hozzá ehhez a rossz fényhez, de ami késik, az nem múlik, és egy kéz is nyúl felém.
- Mi a fene… - éppen, hogy megmozdul az állkapcsom, és őrületes fájdalom cikázik át az arcom bal felén. A jeget szinte kikapom az ismeretlen tenyérből, de amint a pillantásom felfut a tulajdonosára, rájövök, hogy az öcsém az.
- A hálám… - tapasztom oda, ahol a legjobban érzem a sajgást, de a kérdését egyelőre nem tudom értelmezni, vagy csak nagyon nehéz a felfogásom, de az már eljut, hogy a vágásról hadovál.
- Semmiség, de mit is keresek itt? – dőlök hátra, még egy kicsit szédülök, de a neuronok beindulnak, és fény gyullad a kis agyamban.
- Te ökör… - lököm ki a felém tartott vizet, és a pohár azonnal össze is törik. Mérgesen szalad fel az egyik szemöldököm a homlokom közepéig, de a hirtelen mozdulatnak hála a jó öreg fájdalom is visszatér.
- Nem kötöm az orrodra, hogy mit vettem be, mert nem tartozik rád Jason. Mi lenne, ha végre magaddal törődnél? – villámló tekintetem sok mindent elárul, és nem örülök neki, hogy önállósította magát.
- Veled ellentétben még képben vagyok. – a jégtől a kótyagos fejem is éberebb lett, sőt mondhatni józan módra hatott rám.
- Megvágtam, de tök mindegy. Hol a picsában vagyunk? – nem vagyok egy kibaszott térkép, és ha még mondjuk sötét alakok is ólálkodnak a környéken, akkor nem ártana, ha lelépnénk.
- Vissza kell mennem a szállodába, bocs, de nem érek rá. Mia meg nem a te reszortod…világos. – nézek rá, de még forog a szoba, és inkább lehunyom a szemhéjamat.
- Ezt még visszakapod. Hogy mertél behúzni nekem? Eszem ágában se volt lelőni. – csak a bonyodalmak, már kezd elegem lenni ebből az életvitelből, nem véletlen, hogy kényszer szabadságra küldtem saját magamat, és abba is beleegyeztem, hogy leüljek egy szakemberrel beszélgetni. A zuhanás nem tett jót nekem, de erről senkinek sem kell tudnia, mert rossz fényt vethet rám az orvosi berkeken belül.
- Hogy telt…mennyi ideje nem láttalak? – hunyorítva vezetem rá a kék szivárványhártyáimat.


MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 20, 2017 3:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Vas. Júl. 16, 2017 12:37 am

JAKE & DORIAN

COME HOME




Fényévekre vagyok jelenleg a jókedvéről híres énemtől. Ahogyan elnézem, a bátyámat teljesen az öntudatán kívül egyre nagyobb harag gyűlik össze bennem, és egyszerűen nem tudom sehogy sem levezetni. Fogalmam sincsen, hogy önként vett be valamit, vagy esetleg más művelte ezt vele, de ha az utóbbi, meg is lesz a jól irányzott célpontom, akin levezethetem a haragomat. A hely, ahova hoztam, kevésbé luxusszerű vagy egyszerűbben kifejezve biztonságos. Az ajtót pár ócska zár tartja össze a kieséstől, melyből kettőt én vettem utólag. Előtte sokkal rosszabb volt a helyzet. Az ablak szorul, és a kilátás sem az, amit pazarnak hívnak. Egyszóval: ocsmány. Mégis megteszi tekintve arra, hogy fedél van a fejem felett, és távol vagyok a pincétől meg az egyéb kellemetlennek bizonyuló motelszobáktól, amikhez eddig volt részem.
Leülök az ágyra, és a bátyámat figyelem. Megannyi kérdés megfordul a fejemben attól a tekintettől, ami ködösen igyekszik felmérni a külvilágot. A jég egyből az ütés érte területre tapad, és ahogyan sejtettem, ő sem lesz kicsattanó jókedvében – sokkal inkább ideges, melynek eredménye törött üveg formájában ér földet a padlón.
- Bámulatos. – állok fel a helyemről, és a seprűért sétálok, meg egy lapátért, hogy feltakarítsam a szilánkokat, mielőtt még egy vágáshoz lesz szerencséje. Ő közben tovább mérgelődik, és nem is szakítom félbe a mondandóját, hagy adja ki magából. Régebben is mindig ez ment. Ha ideges volt, elmondta, ami a szívét nyomta, aztán lenyugodott. Az már más eset, hogy volt oka a haragjának, vagy sem. Jelen pillanatban az előbbi van érvényben. Visszasétálva ülök le az ágyam szélére, majd elismerően hümmögök egyet, kezeimet pedig összekulcsolom magam előtt.
- Először is, üdv a szerény kis lakásomban, Jake. Nem otthonos, se nem biztonságos, de ha bárki betévedne, van két fegyverem, és szívesen beleeresztek egy-két golyót csak úgy vendégszeretetből. Házavató ajándékként jobban örültem volna egy üveg bornak, mint a kótyagos fejednek, doktorúr. – hangsúlyozom ki titulusát, amit korábban oly szeretettel hangoztatott, amikor eleinte rákérdeztem a benne lévő anyag nevére.
- Ne érts félre, örülök a jelenlétednek, de baromira felhúz, hogy ennyire kiütötted magadat. – teszem még hozzá egy grimaszt vágva, és most felnézek a kék szempárba.
- Kurvára nem érdekelt Mia, Jake. A te nőd volt, nem az enyém, de én voltam ott mikor elhagyott téged a picsába, és még egyszer nem hagyom, hogy telebeszélje a fejedet. Jobb neked nélküle. – osztom meg vele véleményemet, közben lábammal a barnás-feketés szőnyeg felületén dobolgatok.
- Az ütést meg megérdemelted. Tudom, hogy nem lőttél volna le, de nem voltál magadnál, és ahogyan elnézlek, most sem vagy. Ma itt maradsz, a szálloda meg megvár. Pihenned kell, ha már nem dalolsz arról, hogy mégis mit tolsz. – állok fel a helyemről, és most tanulok a hibámból, mert feltépve a szekrény ajtaját egy műanyag poharat emelek ki. Kiöblítem párszor, a csapot pedig megengedem teljesen, hogy elérjen ide is normálisan a hideg víz. Mikor ez megtörténik, megtöltöm vele az átlátszó poharat, és visszalépek hozzá.
- Idd meg. – utasítom őt még egyszer bepróbálkozva, mert vele ellentétben nem egyszer mentem már át ezen a fázison. Szenvedtem iszonyú fejfájástól, szédüléstől, hányingertől. Emlékezetkiesésektől, és még megannyi kellemesnek nem nevezhető dologtól, amely következményként borult a nyakamba egy-egy dorbézolásom után.
- Jó pár hét már eltelt legutolsó találkozásunk óta, az tuti. Elsodródtunk. – fintorogva veszem fel én is az ismerős kék szempárral a kontaktust. Szívem szerint nem akartam volna, hogy így alakuljanak a dolgok, de a józan eszem vezérelt. Ha mellette maradok, a közelében, akkor most még ennyi lehetőségem sem lenne beszélgetni vele. Hiszem, hogy képes megvédeni magát. Erősebb, megfontoltabb, mint én. Sok mindenen ment keresztül, melynek a negyedét sem ismertette velem sohasem, de nem engedhettem, hogy elérjenek hozzá. Nekem csak ez marad. Úgy védeni őt, ahogyan tőlem telik, hiszen a bátyám, és a vér kötelez. Megmaradt családtagomként nem hagyatkozhatok csak arra, hogy örökké védeni fog minden külső hatástól, majd nem kap ezért viszonzást. Ha megtehetem, meg is fogom tenni, bármennyire is ellenkezik vagy kényelmetlenül érinti őt a helyzet.
Sóhajtok egyet, és körülnézek a lakásomban, mintha még soha nem láttam volna azelőtt, majd ezután töröm meg csak a csendet.
- Nem érdemeltem ki a bizalmadat, Jake, de a hülye is látja, hogy nem vagy jól. Segíteni szeretnék, mert te is megtetted értem. Merőben távol álljak én attól, hogy bármilyen ésszerű dologgal kifejezzem a hálámat, de abban biztos lehetsz, hogy amíg a hurok nem szorul, nem fogok csak úgy lelépni. – kezdek bele most már egy könnyedebb, nyugodtabb hangnemet megütve, habár belül még mindig tombolok. Egyfolytában csak azon kattogok, hogy mégis mi történhetett? Rossz szokásommá vált az ’előbb ütök, aztán gondolkozok’ elv. Biztos vagyok benne, hogyha szemtől szemben állnék azzal a taggal, aki a bátyám állapotáért felelős, nem sok minden maradna belőle.
- Nem várom el, hogy felhánytorgasd az emlékeidet, azt viszont igen, hogy ne sodord magad ismét ilyen helyzetbe. Ez egy olyan lejtő, amelyhez nem jár visszaút, és hidd el, nem akarod megélni. – állok fel az ágyról, és a tarkómon összekulcsolom a kezeimet. Gondolkozok, még mivel segíthetnék, végül eszembe jut a keze. Az egyik fiókban kutatok, és csak egy tiszta kendőt találok.  
- Nincsenek olyan kötéseim, mint nektek, dokiknak, de ez megteszi egy estére. – lépek közelebb hozzá, és kissé erősebben magamhoz húzva a kezét kötöm be neki a sebet.
- Dobd át magad az ágyra, én pedig összedobok egy rántottát. Nem sok választék van itt. – nézek be a hűtőbe nem túl lelkesen, majd becsukom inkább, és nyújtózva egyet emelem le a szekrény tetején lévő tartót.
- Jobban járunk a pizzával. – jegyzem meg, és mielőtt tovább folytatnám a kutatómunkát a szórólap irányába, megiszok egy pohár vizet, mert a fejem lassan kezdi bemondani az unalmast.
- Egyet azért mondj meg. – sétálok vissza hozzá immár a lappal a kezemben, és megállok egy pillanatra. – Te vettél be valamit, vagy más keze volt a dologban?
Ha másról nem is akar beszélni, erről az egyről tudnom kell. Nem mintha megnyugtatna bármelyik opció is, de valamennyivel könnyebb lenne az igazsággal megbirkózni, mint a ködös válaszokkal, melyeket az agyam kreált a magamban feltett kérdésekre.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Csüt. Júl. 20, 2017 3:29 pm


Dorian & Jake

You crushed me




Zsong a fejem, még érzem, hogy a csillagok is elérhető távolságokban vannak, de ez már nekem is sok, hogy a tulajdon öcsém húz be, és önként úgy dönt, hogy könnyít a terhemen. Én vagyok az idősebb, és az érettebb is, de most ő tart nekem szónoklatot, és oktat ki, ami egyáltalán nem tetszik, de legalább okosan hozott nekem jeget, meg egy pohár vizet, aminek az lett az eredménye, hogy elejtettem, és ripityára tört. Még mindig szédülök, kell némi idő, hogy regenerálódjon a szervezetem, ha már a nyugtató bennem van. A szorongás elleni tabletta még most is a szállodai szobámban az ágy alatt hever, ahogyan sok minden, mióta hazaérkeztem. A kórháztól irtózom, de be kellett mennem, hogy kiírassam a szabadságomat.
- Ne reklamálj. – szólok rá, még nem múlt el a morcos hangulatom, és cseppet sem örülök, hogy egy lepukkadt lakásban ébredtem, de amíg nem törik ránk az ajtót, nem lesz gond, csak sajnos abban nem lehettem biztos, hogy az öcsém nem keveredett még nagyobb bajba az elmúlt hetek folyamán.
- Nem szokásom házavató ajándékokat adni, ha már nem önszántamból érkeztem. Nem kedvelem, ha azt mondod, van nálad fegyver, az semmi jóra nem utal. Az engedélyed ugyan nem kell, de ha illegális kereskedelemben vetted, akkor még ezzel is növeled a bűnlajstromod, és az már így sem rövid. – mozdulnék, de ez a házias viselkedés mosolyt csal az arcomra, és nem bírom ki, hogy ne piszkálódjak. Jason nem az a segítőkész, sokszor veszekedtem vele arról, hogy tegyen rendet a szobájában, vagy csinálja meg a házi feladatát. Nekem is hasonló témákkal kellett foglalkoznom, így még ingerlékenyebb voltam, ha őt is unszolnom kellett, mint egy óvodást, holott már az elemi iskola padjait koptatta akkoriban.
- Téged húz fel? Nem érzed abszurdnak a helyzetet Jason? A legutóbbi alkalommal pénzt adtam neked, előtte meg be voltál szívva a bárban, és megverted az egyik ismerősödet. Ne akarj az apám lenni, ha a saját életedet sem tudod rendbe tenni. – kemény vagyok, mert elértem a tűréshatárom szélére. Az én életem is romokban hever, a betegségem kiújulóban, és a munkámban is pangási időszak állt be. Nem fogok mesélni róla, mert jobban szeretném, ha összeszedné magát, és nem körülöttem legyeskedne. Aduász vagyok a kezében, jócskán helyre tehetik, ha rájönnek, hogy a rokona vagyok, és nem a dílere.
- Miáról ne prédikálj. – hajolok előre, és adok egy kokit a fejére, hogy térjen észhez. Már nem az oviban vagyunk, és megint olyanba üti bele az orrát, amibe nem kellene.
- A Miás kapcsolatomhoz semmi közöd, és igenis törődnöd kellene vele, mert rábíztalak, amikor kimentem Moszkvába. Ő is hibás, hogy leléptél. Miért teszel úgy, mintha idegen lenne? Majdnem a sógornőd lett, és némiképp a pótanyád is vagy mi. Nem hiszem el, hogy nem emlékszel semmire. – tekintek a barna íriszekbe, és nagyot kell nyelnem. Már az idejét se tudom, hogy így beszéltem volna vele. A testvére vagyok, de néha úgy éreztem, hogy az apja is. A gondviselő szerepe megterhelő, és ha kudarcra van ítélve, akkor némiképp olyan, mintha önmagunkban csalódnánk. Biztonságban akartam tudni, egy jobb élet reményében, de mi lett belőle? A sorsa kovácsa, de neki már a mankói se voltak meg. A szüleink túl korán mentek el, én többet kaptam belőlük, mint ő. A félelmét elzárja, de tudom, hogy még ő sem nőtt fel teljesen. Sóhajtva dőlök vissza a fotelba, amikor elregéli, hogy mit talált ki.
- Nálad maradjak? Micsoda utasítások a kisebb Lester szájából. – vigyorgok, de a fejem lüktet, és már a jég sem segít. Eligazítom, de olvad, és egy idő után már hasztalan, szóval odadobom neki, remélhetőleg nem üres kezű, és elkapja. Pont a földre hull, mert feláll, és a konyhába megy. Nem tudom, hogy mire készül, de újabb adag vizet hoz nekem, immár egy fehér műanyagpohárban. Elfogadom, és apránként kortyolgatom el, miközben valahogyan egyfajta nyugalom száll meg. Vajon az öcsém terápiás hatással van rám?
- Eltelt? Itthon se voltam, miközben te újabb drogokat adtál el. Jason…te is tudod, hogy ez megint nem jó. – csúsztatom előre meg hátra a pohár alját, miközben össze-vissza lötyög benne a folyadék. A lezuhanásunkról kevesen tudnak, mármint az azt követő napokról a dzsungelben. Néha azon agyalok, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha nem vállaltam volna a felelősséget érte, de megtettem, és ráadásul praktizáló orvos vagyok. Az életmentés sajnos most nem menne, túl kuszák a gondolataim, és csak megölném a betegeimet.
- Jason nem kell már harcolnod a bizalmamért. Tudom, hogy segíteni akarsz, de nem mindenben tudsz, és a saját démonjaimmal nekem kell megharcolnod. Nem lehetsz a helyemben. – meredten bámulok előre, és valahogyan többre nem futja jelenleg. Be vagyok kómálva, és alig látok kettőig, nem beszélve a kis púpról a fejemen, amit neki köszönhetek.
- Nem is vártam el, hogy komplett kórházat működtess. – figyelem a mozdulatait, ahogyan kihúzza a fiókot, majd odajön hozzám, és a legnagyobb szakértelmével látja el a sebemet.
- Nem fogok belehalni egy karcolásba, de azért köszi. – a végén már magam fejezem be, mert ugyan most padlón vagyok, de már a génjeimbe van írva az elsősegély. Az éjszaka közepén felébredve is el kell látnom egy beteget, ha megzavarnak a pihenőidőben.
- Köszi, de jó nekem itt is. Nem vagyok porcelánból, és a mai este ez az első ötleted, ami tetszik. Bacon, dupla sajt…meg lehet csípős paprika. Régen kajáltam úgy igazán. – tolom el a lábamat a kikopott szőnyegen, aztán a pattogó nikkelbolhára tekintek, aki csak az öcsém, de be van sózva a segge, hogy tegyen valamit.
- Én vettem be valamit. Gyógyszereznem kell magam, mert napok óta nem aludtam Jas, értsd meg, az agyam már nem bírja. – ásítok egyet, és biccentek felé.
- Mi lesz már a pizzámmal? Ne kelljen kérlelnem, és kapcsolj valami zenét, mert be fogok aludni a vacsoránk érkezése előtt. – feljebb tornázom magam, de szédülök, így abba is hagyom, aztán csak bámulok magam elé.
- Meséld már el nekem, hogy mi vett rá, hogy bandatag legyél…de köntörfalazás nélkül. A felégetett hidakat akarod újraépíteni, tudod. – mosolyodom el, és el is hallgatok.

MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 20, 2017 10:27 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Csüt. Júl. 20, 2017 5:47 pm

JAKE & DORIAN

COME HOME




Mondanám, hogy ez egy szokványos hétköznap, melyet az ember az idősebb testvérével tölt, de nálunk ez már régen nem volt meg. Eltávolodtunk egymástól, mindenki ment a maga útján. Valaki lesodródott, valaki maradt a helyes útvonalon, de egyszerűen nem kereszteztük egymásét soha sem. Aztán pár héttel ezelőtt mégis megtörtént. A családi házban akadtunk újra egymásra, és ugyan a viszontlátás nem olyan volt, melyet az ember eltervez egy rég nem látott családtag tiszteletére, de megtörtént, és az átlag ilyenen nem teszi túl magát egykönnyen. Onnantól megsűrűsödtek ezek a látogatások, de a félelem, mely fojtogató kezekként fonódott a nyakam köré soha nem csillapodott igazán. Védtem őt attól a világtól, amely beszennyezte a múltamat, a jelenemet és előreláthatólag a jövőmet is. Tisztességtelen embert kreált belőlem, bűnözőt. Olyan férfit, akinek a közelében sem szerettem volna lenni, de már túl későn ébredtem rá mindenre. Tudtam, hogyha egyszer Jake-t a közelemben látják, nem fognak leszállni róla, de minél jobban pedáloztam az ellenkező irányba, annál nehezebb volt parancsolni az érzéseimnek, amelyek újra a családért áhítoztak. Mert igen, vágytam a normális életre. A lazulós estékre, a hétköznapi problémákra. Egy munkahelyre, ahol az egyetlen problémám az elviselhetetlen főnököm, meg a lehetetlen elvárásai, és mikor a bátyám feltűnt a képben, ez az élet kevésbé tűnt távolinak. Volt egy kis remény az újrakezdésre, és ezt ő adta meg nekem, én pedig túl önző voltam ahhoz, hogy csakis ebben kapaszkodva tartsam magamat fent a felszínen. Később újra összefutottunk, de az estének csúfos vége lett. Olyan közel kerültem a lebukáshoz, mint még sosem, melynek egy kellemetlen régi ismerős lett az áldozata. Irányíthatatlanná váltam, és csak az járt a fejemben, hogy elkerüljem a nyakamba lihegő nyilvánvalóságot, és egy szúrás okozta sebbel lettem gazdagabb, melyet Jake látott el. Szóval mondhatnám, hogy szokványos a kapcsolatunk, de nem teszem, mert teljesen kifordultunk önmagunkból, és rettentően hosszú utat kell megtennünk ahhoz, hogy minden sínen legyen. Vagy így, vagy úgy.
A haragja nem csillapodik, de mégis mintha csipkelődéssel keveredne. Most nem tudom, hogy a gyógyszer hatása ütközik ki rajta, vagy tényleg kezd jobban lenni, de van egy olyan érzésem, hogy az előbbivel van dolgunk. Mia kerül újra témába, aki még a távollétében is szereti felkavarni a dolgokat. Sok közöm tényleg nem volt a csajhoz, csak az a felszínes kapcsolat, amelyben részünk volt. Keserű pirulaként ér a vallomás önmagamnak is, hogy a bátyámnak igaza van. Több is lehetett volna ennél a felszínes szarságnál, de nem lett, és némiképp ez a lényeg az egészben. Ő lelépett, mert nem bírta, én meg engedtem, mert nem fogok ragaszkodni hozzá, hogyha így érez.
- Elszúrta már azt, hogy bármit is jelentsen számomra, még ha a királynő szerepére is pályázott volna, akkor is. – mormogom magam elé, de természetesen Jake hozza a formáját, amit nem is bánok. Régen volt már az, hogy biztonságos, - vagy ahhoz hasonló, - közegben létezzünk egymás mellett, és kizárhassunk minden kellemetlen tényezőt, melyet az élet a nyakunkba szakít. A szekrény tetején lévő dobozból halászok elő pénzt a pizzára, és választok kettőt, amely megfelel azoknak a feltételeknek, amiket felsorolt.
- Akkor ez még egy ok arra, hogy ne süketelj annyit, és az ágyat válaszd. Muszáj aludnod, és hogyha kell, bevetem újra a drágámat, hogy rásegítsek. – mutatom fel az öklömet, és még el is vigyorodok mellé.
- Na, húzás. – biccentek a fejemmel az ágy irányába, majd a telefonomért nyúlok, és amíg a pizza rendeléssel vagyok elfoglalva, a zenecsatornák között váltogatok, hogy valami tűrhető minőségű menjen a háttérbe. Rá is akadok egy nem túl elviselhetetlenre, és ott is hagyom. A srác háromnegyed órát ígér, én pedig már csak akkor fordulok vissza vendégem felé, aki olyan témával igyekszik előhozakodni, melyről nem szívesen beszélnék.
- Szóval így játszunk? Te kussolsz, ha rólad van szó, de én daloljak, mint egy kismadár fordított helyzetben? Érdekes. – hümmögök egyet, végül ledobom a telefonomat a szekrényre, és nekitámaszkodok. Igyekszek felidézni minden egyes másodpercet, amelyre még emlékszem, de olyan távolinak tűnnek az emlékek, hogy muszáj megerőltetnem magamat, és ebben a haragos fejfájásom nem játszik segítő szerepet.
- Ahogyan az lenni szokott. Rossz társaságba keveredtem. – igyekszem lerendezni ennyivel, de látom a tekintetén, hogy még nem végeztünk. Az alatt a háromnegyed óra alatt biztos vagyok benne, hogy kihúzná belőlem a választ minden akaratom ellenére is, de abban már most biztos lehet, hogy ő sem marad vallomás nélkül.
- Egy ideig totál jól ment minden. A suli, a jövő felépítése. Olyan átlagosan. Aztán a megírtak szerint ismerkedtem meg egy lánnyal, és tényleg egészen rendben voltunk. – gondolkozok el.
- Közös életet tervezgettünk, meg amit ilyenkor szokás. Az ember hajlamos készpénznek venni a jót, hogyha körülveszi, és nem gondolni az ellenkezőjére, és őszintén bevallom én is ezt tettem. Elmerültem a hétköznapokba, élveztem azt a szerencsés fickó szerepet, amit kivívtam magamnak, és tervezgettem. Hogyan tovább, hova, meg ilyesmik. Tudod, csak a szokásos. – folytatom tovább, majd úgy döntök, hogy mégis leülök.
- De hát mint minden hülye gyereknek az én koromban, nekem is voltak kétes haverjaim. Vagyis pontosabban egy, de ő bőven elég volt. Tipikusan az a személy volt, aki belép az életedbe, és belülről tesz tönkre, csak ezt az elején nem voltam elég okos, hogy észrevegyem. Csináltuk a hülye dolgokat. Bandáztunk, buliztunk, elvoltunk. Semmi különleges nem volt benne, hiszen minden korombeli semmirekellő ezt csinálta, csak egyiknek az ajtajában sem tűnnek fel később a hibái. Az enyémben viszont igen. – elmosolyodok, bár magam sem tudom miért teszem. Valami ösztönös reakció késztet erre. Talán a múlt felidézése.
- Kiderült, hogy a drága haverom már régebben benne volt minden szarságnak a közepébe, és mivel túl sokat tudtam a dolgokról, ezért kötelességem volt vele menni. Gondolhatod, hogy mennyire képen röhögtem őt, és nemet mondtam, hiszen abszurdnak tűnt, hogy mindent hátrahagyjak csak azért, mert neki erre volt éppen hangulata. Csak mikor felhozta a jegyesemet, és az élete került terítékre, nem volt sok választásom. Ha azt akartam, hogy életben maradjon, - márpedig hülye lettem volna nem ezt akarni, - akkor vele kellett tartanom. Ők békén hagyták, én meg a részévé váltam az életmódjuknak. – fejezem be a mondandómat, és most felnézek rá.
- Ha lett volna más választásom, én sem így éltem volna tovább az életemet, de nem volt. De már kár rágódni azon, amin úgysem tudunk változtatni, nem igaz? – terül el egy mosoly az arcomon, majd összecsapom két tenyeremet.
- Te jössz, Jake! Avass bele a dolgaidba, mert ez nem csak egy oldalra működik. – hívom fel a figyelmét erre, de közben őt figyelem.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Csüt. Júl. 20, 2017 10:29 pm


Dorian & Jake

You crushed me




Morcos vagyok, de valahol egészen mélyen arra vágytam, hogy így kettesben maradjak az öcsémmel. Az elvesztegetett éveket már nem hozhatjuk vissza, és valószínűleg nem is ismerjük a másikat, de mégis van egy megmagyarázhatatlan kötelék közöttünk, és ezt nem lehet elvágni. Testvérek vagyunk, a távol töltött idő pontosan arra volt jó, hogy mindenki elinduljon a maga útján, de mégis a háttérben érezte, hogy egyszer vissza kell találnia a másikhoz, mert nélküle nem tud létezni. Bármennyire is rossz ember, vagy ezt tükrözi a viselkedése, mélyen legbelül nem tudok rá haragudni, mert az öcsém marad, aki éjszaka bepisilt, aki sírva kereste az anyukáját még hosszú éjszakákon át. Ilyenek voltunk a magunk valójában, de én tudtam, nem érdemli meg, hogy elítéljem, mert nekem is megvoltak a magam keresztjei. Biztosan áltathatom magam azzal, hogy érte, értük mentem el egy jobb állásért, de a valóság az, hogy magam miatt tettem. Nem akartam egy semmirekellő alak lenni, aki másokon élősködik. Kicsit mindig is úgy hittem, hogy hibás vagyok a szüleim halálában, mert azon a tragikus estén se akartam vigyázni a nyávogós tesómra, inkább elmentem volna bulizni. Nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz holnap, vagy egy hónap múlva, mert a seggem alá volt tolva minden. Azon az éjjelen megváltozott az életünk, és hamarabb kellett felnőnöm, mint szerettem volna. Másképpen látom visszatekintve azt a korszakot, és lehet gyűlöltem Jasont, de most éppen annyira segítenék neki, és oltalmaznám. A kor nem számít, az csak egy szám, és tudom, hogy már elbánik egy pitiáner sráccal, vagy kétes arcokkal is, de felelősséget vállaltam érte, és ez örökre szól. A bátyja leszek még ötven, vagy hatvan évesen is, ha az égiek úgy akarják, és nem szólítanak el előbb. A küldetésem, hogy jobb útra tereljem, hogy fogjam a kezét. Érzelgőssé tesznek a gyógyszerek, és a látszat ellenére, amit produkálok, most érzem magam a legjobban. A céltalanság, a haláltól való félelem most elviselhető, mert itt van az öcsém, és megpróbál fölöttem anyáskodni, ami aztán végképp jókedvre derít. Mennyit változott pár hét leforgása alatt is, hihetetlen, hogy mennyire felnőtt, és mennyire más lett. A poharammal szórakozom, és arra várok, hogy rendeljen valamit, de még ez is nehezére esik, mert nem nyílok meg neki. Az évek alatt elszoktunk a másiktól, a szeretet megmaradt, de a bizalom más. Odaadtam a pénzemet, és nem tudhattam, hogy rossz célokra használja-e fel. Mennyire vette el az eszét a drog, van még remény rá, hogy leszokjon? Melyik bandában van benne, vajon a lépcsőfok hányadik fokára tornázta fel magát? Bennem ott vannak a kérdések, de előtte látnom kell, hogy még ott van-e benne a másik Jason.
- Elszúrta…nagyon is, ezért nem tudok megbocsájtani neki, de szerettem. Ő volt a menyasszonyom, tudod, milyen, ha rád talál a szerelem.. – sóhajtok egyet, mert a múlt szárnyán himbálózok, mégsem visz rá a lélek, hogy ott is maradjak. A Miás kapcsolatom lezárult, nem vettem el, és a jövőben nem is hajtom igába a fejemet. Nem lesz még egy nő, akinek megkérném a kezét, sőt bizonyosan kerülöm majd a házasság intézményét, mert nem hiszek abban, hogy egy papíron fog múlni a sikeres együttlét. Elfáradtam, szinte csak a plafont bámultam, és számoltam a sarkokat, a mintákat a falon. Az ágy gondolata csábító, mégis visszautasítom, de azért még akadékoskodik velem egy sort, mire ráripakodok, hogy inkább rendeljen. Normális testvéri civakodás, ha lehet ezt így mondani, és hamarosan eljut oda is, hogy megrendelje nekem a pizzát, és egyet magának is. A telefonhívás végén csak bámul rám, és természetesen megemlíti, hogy mennyire nem vagyok fair.
- Hallod..én vagyok a nagyobb, ezért nekem jár ki a kezdeményezés lehetősége, és behúztál egyet. Tartozol Lester. – mutatok rá, de aztán megemberelem magam, és átfekszem az ágyára. Sokkal kényelmesebb, nem forog a világ sem, és innen hallgatom azt a történetet, amire lassan hat éve várok. A tarkómra helyezem mindkét kezemet, és most az elején elkap a röhögés.
- Mondj újdonságot. Rossz társaság… - hümmögök egyet, és észreveszek egy repedést, de a pillantásom továbbfut, nekem meg elindul a képzeletem, és visszarepülök az időben a pisis öcsém korszakába.
- A képben van egy lány is? – kapom oldalra a fejemet, és azzal az „én mindent tudni akarok” vigyorommal vonom fel a szemöldökömet.
- A kis Lester szíve sincs kőből, jó tudni. – fekszem vissza, és nem szakítom félbe, mert be fog sértődni, és akkor várhatom, hogy előrébb jussunk. Ez amolyan terápiás jellegű beszélgetés, amit már régen meg kellett volna ejtenünk.
- A rossz barátok, ugyan már…ez lenne a mentséged Dorian? – direkt használom a mostanában felmerült másik nevét is, ami így fura az én számból, de korántsem tetszik, hogy ennyire gyenge, és befolyásolható volt akkoriban. A lányt még megértem, de miatta kellett volna kitartania, vagy nem is tudom. Élesen szívom be a levegőt, amint elhangzik egy olyan információ, ami totál szíven üt. Feltápászkodom, és a falnak vetve a hátamat fordulok felé, és kinyújtom az egyik lábamat is, a másikat meg felhúzom.
- Eljegyezted a lányt? Na, mesélned kell róla részletesebben. – szólítom fel, de az idősíkon túllép, és könnyedén lezárja, hogy én jöjjek.
- Minden működik, ha igazán akarjuk, öcsém. – nevetek fel keserűen, és lehorgasztom a fejemet, aztán a hajamba túrok, és szétválasztom a tincseket, hogy erőt gyűjtsek. A kék íriszeimet rávezetem, és most én megyek oda vissza, ahova nem akarok.
- Két hónapja szolgáltam a fronton, és összeismerkedtem két taggal. Az egyiknek a családja várta otthon gyerekkel, a másik meg fiatalabb volt nálad is, és úgy tekintettem rá, mintha te lennél. Napok óta harcban álltunk, és az árokban láttam el a sebesülteket, de esélyem se volt tartani a tempót. Larson…így hívták azt a bajtársamat, aki tartotta a lelket bennünk, holott tudtuk, hogy nincs esélyünk. Golyózáport kaptunk, aztán csend lett…és elsőként indult meg. Greget és engem védett, és ő lett az élő pajzsunk. Meghalt. Több ezren haltak meg, akiken nem tudtam segíteni, de Larson és Greg…ők miattuk nem alszom. Nem tudtam segíteni rajtuk Jason. Ez az élet. A halál. A félelem. A sivárság. – keserű emlék, és a mai napig fáj. A barátaim voltak. De már nincsenek, ahogyan a szüleink sem.


MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 21, 2017 9:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Csüt. Júl. 20, 2017 11:34 pm

JAKE & DORIAN

COME HOME




Fura volt valaki mással megosztani ezt az egész dolgot önmagamon kívül. Annyira régen nem gondoltam már a lányra, aki egykoron szebbé tette a napjaimat, vagy a körülményekre, melyek egyik rossz döntésemmel vonzották a másikat. Kiadni magamból azonban megkönnyebbülést jelentett, melyet már rég nem éreztem. Olyan, mintha egy rétegtől megszabadultál volna, amely fojtóan körülölelt, és most újra képes vagy levegőhöz jutni. Bíztam a bátyámban. Tisztában voltam minden egyes dologgal, melyet tett értem gyerekkorom óta, és emiatt sem rendült meg igazán a bizalmam benne. Tény, hogy már évek óta nem boldogítottuk egymást olykor elviselhetetlen társaságunkkal, de ettől nem lett a szemeimben se több, se kevesebb. Mindig ugyanaz a személy marad, akit akkor ismertem, még ha rengeteg változáson, és lelki dilemmán is ment keresztül. Elkényelmesedek a fotelben, és összefűzöm a kezeimet magam előtt. Jelenleg ezernyi síkon keresztül cikáznak gondolataim, és mindegyik a múlt egy szeletét hozza számomra vissza. Megmagyarázhatatlan érzés ez. Olyan emberrel ülni egy szobában, akit egyetlen családtagodként tekintesz számon, felbecsülhetetlen. Tudom, hogy a belém vetett bizalma összetörni kényszerült, melyről én is nagy részben tehettem. Eljátszottam a lehetőségeimet, hagytam magamat irányítani, manipulálni. Részt vettem olyan dolgokban, melyet nem találtam helyesnek, és amiért egész életemben nem tudnék magamnak megbocsájtani. Fáradt voltam. Testileg, és lelkileg is. Bár mostanában kegyesebb volt velem a sors, mégsem éreztem jobban magamat, csak nyugodtabbnak. Olyan volt, mint a vihar előtti csend, és ez egyszerre nyugtatott, és félemlített meg.
Fejemet rosszallóan ingatom, ahogyan kitér a jegyességemre, mert semmi kedvem nem volt belemenni a részletekbe. Elmondtam, mert hozzám tartozott. Azóta semmit sem tudok Róla, és ez így is van rendjén. Ha most felkeresném, felvenném vele a kapcsolatot, biztosan állíthatom, hogy a semmiért sínylődtem végig rohadékok társaságában az életemet, mert nem bírnák ki, hogy ne tegyék tönkre az életét, vagy rosszabb. Tartanunk kellett a szánkat, mert ha nem tettük, gondoskodtak róla, hogy jó hosszú időre befogjuk.
- Még mit nem! – morgok magam elé. – Ennél többet nem óhajtok mesélni róla. – zárom le magamban a témát, de érzem, hogy ez úgysem fog annyiban maradni. Tudom, hogy részben igaza van a dolgokkal kapcsolatban, és olykor megfordul a fejemben, hogy talán túlságosan könnyedén adtam meg magamat Lorenzo feltételeinek, de mégis szeretem azt hinni, hogy jól cselekedtem. Lehetett volna ez másképp is? Lett volna egy másik út, amelyen továbbhaladva megmenthettem volna mindkettőnk életét, és nem kellett volna eladnom a lelkemet nekik. Önmagam is erősen szerettem volna hinni ebben, de hiába futottam végig a lehetőségeimet, játszottam el annyi verziót a fejemben, mindvégig ide kötöttem ki, mint egy biztos pont a tengeren, amely sokkal bizonytalanabb. Bárhogyan is történt, most már nem tudok ezen változtatni. A múlton már képtelenség lenne.
Eleinte úgy érzem, hogy nem kapok viszonzást vallomásomra. Félreértés ne essék, nem vártam el tőle, hogy még mélyebbre süllyedjen, vagy tönkretegye magát a múlt felhánytorgatásával, egyszerűen szerettem volna az okokat, a miért kérdésre a válaszokat. Látom, ahogyan a gondterheltség végigsuhan fáradt arcán, és mielőtt szólásra nyitná a száját, a gondolataival küszködik. Mindketten más utat jártunk be. Amíg ő a megváltásban, én a bűnben kerestem a vigaszt. Mondhatom, eléggé elcseszetten jöttünk ki mindketten ebből. Figyelmesen követem végig mondandóját, és nem szakítom őt félbe ebben. Minden egyes kis információmorzsa többet ad ahhoz a listához, amelyet tudni vélek róla. Ha ezekből kell összerakosgatnom, és pótolnom a kimaradt éveket, hát legyen. Olyan múltbéli dolgot elevenít fel, amely még a mai napig marcangolja őt belülről. A hangjából kihallatszik mennyire nehéz neki erről beszélnie, mégis megteszi, és ezt értékelem. Szavai által olyan helyszínre csöppenek, ahol még sosem jártam. Kemény múlt állt mögötte, és olyan dolgok, melyek megrengetik az emberi lélek nyugodtságának pilléreit. Elképzelni sem tudom min mehetett keresztül, hiszen én az érem másik oldalán álltam, hiszen akaratom ellenére vettem el egy ártatlan ember életét. Csend telepszik a szobára, és csak a közelebbi lakásokból átszűrődő zajokat lehet hallani. Egy tv műsor hangját, egy elcsípett veszekedést. Kifújom a levegőt, és igyekszem valami értelmessel előrukkolni, de szóhoz sem jutok. Hogyan nyújthassak vigaszt neki, amikor azt se tudom, hol keressem? Összeszedem a gondolataimat, és csak ezután nyitom szólásra a számat.
- Rettentő kemény helyzetben voltatok, melynek bármilyen végkimenetele is lett volna, akkor sem változtatna a helyzeten, hogy rengetegen odavesztek. Nem cipelheted teherként az elvesztésüket életed végéig, hiszen a körülmények fényében nem volt esélyed a megmentésükre. Ez merőben különbözik attól, hogy képes lettél volna rá, vagy sem, és biztos vagyok benne, hogyha egy kicsit másképp alakultak volna a dolgok, meg tudtad volna őket menteni. – kezdek bele elgondolkozva, de most nem akarok hülyeséget mondani, ezért lehet, az lenne az okosabb, ha nem mondanék inkább semmit. Veszek egy mély levegőt, és odahajolok hozzá, hogy a vállába bokszoljak.
- Örülök, hogy egyben vagy, Jake. – komolyodok el, majd fejemet a fotel támlájának hajtom.
- Orvos lettél, öregem, eszméletlen. Életeket mentesz nap, mint nap, már csak a köpenyed meg az a feszes ruha hiányzik a képből. – próbálok könnyíteni valamennyire a helyiség levegőjén, és még el is mosolyodok mellé. Hiányzott már a társasága, és az, hogy lehetőségünk legyen beszélgetni bármilyen témáról is. A telefonom csengése szakít félbe, és a törött képernyőn felrejlik a pizzázó száma. Hamarosan abba is marad, én pedig feltápászkodok a fotelből, és a pénzt elvéve a szekrényről nyitom ki a kisebb-nagyobb zárakkal ellátott ajtót, majd fizetem ki az ételünket, és már jól begyakorolt mozdulatokkal zárom is vissza.
- Éhen veszek. – jegyzem meg, majd a két dobozt az ágyra teszem mellé, és a hűtőben keresek valami iható dolgot. Még maradt pár üveg söröm, melyből kettőt elcsenek, és az egyiket felbontva nyújtom át neki, majd mikor átveszi, hozzáérintem a saját üvegemet.
- Az elcseszett Lesterekre! – széles vigyor terül el az arcomon, és már nyúlok is el egy szeletért a pizzából, de most nem nagyon akarok lemondani a további beszélgetésről.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Pént. Júl. 21, 2017 9:47 pm


Dorian & Jake

You crushed me




Nem vagyok a kitárulkozós fajta ember, magamba fojtom a bánatomat, a kételyeimet, és a legbelsőbb magánügyeimről sem beszélek senkivel. Az egyedüllét, a katonai múltam megtanítottak arra, ha valakinek elmesélsz valamit az életedről, a szokásaidról, akkor hatalmat adsz a kezébe, és nem tudhatod, hogy mikor használja fel ellened. Az emberi kapcsolatok nagy része így működött, nem is erőltettem ebből kifolyólag, hogy bárkihez is érzelmileg közel kerüljek. A rossz napok után felhajtottam egy whiskeyt, vagy szót értettem a két kutyámmal, akikbe sokszor több értelem szorult, mint egy-egy munkatársamba. Nem akartam közel engedni senkit, még Johnnak, Maliknak, és Jamienek sem beszéltem a múltamról, nehogy rájöjjenek, hogy mennyire defektes vagyok. Itt van mégis velem szemben az öcsém, aki mindenáron védelmezni szeretne, csak éppen nem jön össze neki, vagy rossz eszközöket használ fel ennek érdekében. A tekintetem a plafont pásztázza, a kezébe adom a nyitás kulcsát, mert lóg nekem annyival, hogy beszámol a külön töltött évekről. Miért döntött úgy, hogy lelép, mi vonzotta a drogokhoz? Mia nem egy anyaminta, de bíztam benne, és egy percig sem kételkedtem abban, hogy a gondját fogja viselni Jasonnek, ha én távol leszek, de minden rosszul sült el. A története egy-két helyen nem fedi a miérteket, de belemélyülünk, és kitárul előttem egy másik kapu. Az öcsém szerelmes volt, és gondtalan. Szívesen ott lettem volna, hogy meghallgassam, hogy tanácsokat adjak, de elkéstem vele. Belesétált a barátja csapdájába, és azóta sem szabadult onnan.
- Egy nő miatt áldoztál fel mindent, hogy biztonságban tartsd? – időközben már testhelyzetet változtattam, és most a falnak vetve a hátamat hallgatom őt, de a jegyeséről többet nem árul el. Nem adnám tovább, de neki is vannak gyenge pontjai, melyek most bontakoznak ki. Az ember, ha sokáig van egyedül, akkor már az lesz a természetes, ha mindent elraktároz. Nem oszthatja meg a jó dolgokat a rokonokkal, a barátokkal, nincs mellette egyetlen személy sem, aki meghallgatná. Nem voltam mellette, és ez az érzés felőröl, bűntudatom támad, akárcsak a fronton, és ez az emóció éri el, hogy még rosszabbul legyek. A kényszer szabadságom azzal fog járni, hogy egy pszichológushoz kell eljárnom az elfojtott emlékek miatt. A választásom még egyikre sem terjedt ki. Jamie magyarázott egy nőről, jó..tudtam Tessáról, ami a munkásságát illeti, de ő még kezdő. Vajon mennyire hatásos a szakmán belül? Nem szeretem, ha rajtam kísérleteznek. A gyógyszerektől is irtóztam a mai estig, de annyira kimerültem már szellemileg, hogy nem bírtam volna tovább józan ésszel. A történet végére egy kisebb csend áll be közöttünk, és ha nem is mondjuk ki egyből, de tudom, hogy én következem. Mennyit áruljak el a háborús időszakból az öcsémnek? Nem tud segíteni, sokan megpróbálták, de senki nem járt sikerrel. Keresem a megfelelő szavakat, a hajamba túrok, és a hűvös falnak döntve a tarkómat egy kis ideig a másik szomszéd veszekedésének leszünk a fültanúi. Bárcsak átlagos életet élhetnénk, bárcsak ne haltak volna meg a szüleink, de nem így történt, és annyira elfuseráltak vagyunk, hogy az is csoda, hogy a sors megint összehozott minket. Larson és Greg emléke elevenen mar belém, és egy távoli helyszínről indulva osztom meg vele az én titkaim egyikét. Nem szakít félbe, ezért külön hálás vagyok neki, mert így is nehezemre esik, hogy erről beszéljek. A végére összeforr a tekintetünk, és kimondja, amit én is tudok. El kellene engednem őket, tovább kellene lépnem, de ez nem így megy.
- A csatatéren nincsen másképp, és nem menthetek meg mindenkit Jason. – meredten bámulok előre, és visszanyelem a mondandómat. Olyan döntéseket kellett hoznom ezek után, amik merőben megalapozták a mostani életemet, és a személyem fejlődését is.
- Orvos vagyok, de nem isten. Nem lehetek a legjobb mindig, még a szikével sem. - teszem hozzá, mert sajnos a megjátszott magabiztosság alatt ott bujkál a bizonytalanság is.
- Én is örülök, hogy egyben vagyok, és az is üdítő, hogy nem kell összekaparni a földről téged. – sóhajtok egyet, és megérintem a vállamat, ahol belém bokszol. Régen mennyit szórakoztunk hasonló ugratásokkal. A lépcsőn a nyakamba vettem, és együtt tornáztunk, amolyan szeánsz lett belőle, mert akárhányszor rossz kedve volt, akkor ez felvidította, és nekem is könnyebbséget okozott.
- Ja…és veszek is el. – a mosolyt most nem tudom viszonozni, mert akkor bele kellene mennünk más témába is, és szerintem mára pont eleget osztottunk meg a múltunk egy szeletéből. A telefoncsörgés szakítja félbe a lelkizésünket, ami egyenlő a kajával. Hamar felér a srác, és perceken belül egy terülj, terülj asztalkám varázsolódik elém, sőt kapok egy sört is. Koccintásra emelem, aztán én se bírom ki, hogy ne görbüljenek felfelé az ajkaim.
- A nagyon elcseszett Lesterekre. – kortyolok bele a sörömbe, és el is csenek egy szeletet.
- Tudod… már csak arra lennék kíváncsi, hogyha agyilag eljutottál arra a szintre, hogy eljegyezz egy lányt, akkor az is érdekelne, hogy mikor értél meg az első szexre. Ne mondd, hogy idősebb nővel bújtál ágyba, mert úgysem hiszem el. – piszkálom, miközben elfogyasztom az első szeletet, és már nyúlok is a második után.
- Várj…kitalálom, azt sem tudtad, hogy mi az óvszer, és hogyan kell használni. Nem meséltem neked eleget a biztonságról. – vigyorgok, mint a tejbetök, és oltom a szomjamat is, ami nem segít a fejfájásomon, meg a fáradtságomon, de legalább gyógyír a szétcincált testvéri kötelékre.
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 30, 2017 9:10 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Vas. Júl. 23, 2017 6:26 pm

JAKE & DORIAN

COME HOME




Könnyednek, és gondatlannak érzem azt a pillanatot, melynek most a részese lehetek. A bátyám társasága már rég feledésbe borult emlékeket idéz elő, és az életem egy olyan korszakába repít vissza, ahol még gyerek testben létezhettem. Régen tapasztaltam már ilyet, és most, hogy újra itt van velem, önzően szorítom markom csapdájában, nehogy elillanjon. Olyan beszélgetésbe vágtunk bele, amelyre sosem volt lehetőségünk. Nem ismertük egymás múltját, jelenét, köztük egymást sem. Hetekkel ezelőttig aligha tudtunk egymás létezéséről, hiszen nem tudhattuk, hogy elbuktunk az élettel vívott csatánkban, vagy győzedelmeskedtünk. Szerencsére az utóbbi volt a jellemző ránk, melynek következményében ma itt lehetünk Brooklyn egyik biztonságosnak nem nevezhető környékén. Megosztja velem álmatlan éjszakáinak legfőbb okát, én pedig mesélek arról a szakaszról, amikor ez az egész kellemesnek nem nevezhető utazásom elkezdődött. Mindketten megéltük a saját poklunkat, és amíg ő pozitív irányba terelte tudását, én a másik irány felé terelődtem. Sokszor elmerengtem, hogy az életem kicsúszik a kezeim közül, és úgy igazából semmi érdemlegeset nem leszek majd képes felmutatni azon kívül, hogy van egy eltávolított tetoválásom, meg szúrásnyomok a karom mentén, és egy kibaszott függőségem a legszemetebb dolog iránt, ami létezhet a világon. A pszichológia mindig is vonzott, és arra vágytam, hogy egyszer ezen az úton érjek majd célba, de a dolgaim rossz irányt vették, én pedig lesodródtam az eltervezett útról. Most viszont már úgy érzem, késő lenne kapálózni bármerre is, hiszen életem legnagyobb szakaszát a süllyesztőbe dobhatom. Semmi pozitív nem származott belőle, amit pedig birtokolhattam, túlságosan is keseredés volt a boldogsághoz. Újabb szeletért nyúlok, de még mielőtt beleharaphatnék, a sörös üveget emelem ajkaimhoz. Jake eközben olyan témával hozakodik elő, amelytől félrenyelem a sörömet, és aligha köhögésben török ki.
- Mekkora marha vagy te. – mordulok fel, mikor már rendesen kapok levegőt, és kézfejemmel letörölve a számat nevetem el magamat. Kell egy kis idő ugyan, amíg megtalálom rendesen a hangomat, de addig is a légzésem helyreállításával foglalkozok, majd kezembe veszem újra majdnem pusztulásomat okozó italomat.
- Úgy gondolod a távollétedben én egy barlangban éltem, vagy valahol egy kő alatt? – vonom fel szemöldökömet, kíváncsiságomat kifejezve, majd a fejemet csóválom rosszallóan. Jól szórakozik azon, hogy olyan témával hozakodott elő, melyre sosem kerítettünk sort, és úgy dönt, hogy bepótolja ezeket a kimaradt alkalmakat. Más úgysem tudta volna elmagyarázni rajta kívül, de mire ez szóba került volna, már rég túlságosan is távol voltunk egymástól. Ugyan életem különböző pontjaira csak homályosan emlékszem, azokba sem szeretnék belemászni, amelyek még élénken megvannak.
- Emlékszel arra a nőre az utca végéről? – fordulok egy pillanatra felé, és beleharapok a kezemben lévő pizza szeletbe.
- Vörös haj, kék szemek, mindig az az édes vigyor, mellyel úgy méregetett minket, rémlik? – kérdezek rá, bár már tudom, hogy ennek egy szavát sem fogja elhinni, azért jól esik felidézni egy olyan személyt a múltunkból, aki közösen okozott nekünk galibát, vagy fejfájást. Igazából kedves nő volt, és nem is annyira idős, csak túlságosan nyomulós. Olyan, akit az ember már minden eszközzel igyekszik levakarni magáról, de még mindig ott van, és nem nyugszik. Ja, ő határozottan ilyen volt. Hála a jó égnek, hogy már nem látom.
- Egyszer áthívott, hogy szereljem meg nála az ágyat, mert rejtélyes körülmények között szétesett, aztán ki is próbáltuk a tűrőképességét. – vigyorodok el kisfiúsan, és újra bepróbálkozok az italommal, de most már egyáltalán nem érzem, hogy meg akarnák fulladni benne vagy hasonló.
- Nem feltétlenül kell, hogy igaznak véljed a történetemet, elég, ha én vagyok tisztában a piszkos múltammal. – vonok vállat egy grimasszal egybekötve, majd letéve a sört nyújtóztatom meg végtagjaimat. Tudtam, hogy Jake nem veszi be az egész sztorit, mert jól ismerte a nőt, és a hóbortjait, de azért én bepróbálkoztam a könnyedebb verzióval.
- Eléggé korán rájöttem, hogy elcseszett egy világban élünk. Mármint nap, mint nap végignézni, hogy az embereknek nem jelentenek semmit sem a kapcsolatok, és úgy váltogatják a partnereiket, mint az alsóneműt… szóval beteg. Aztán úgy voltam vele, hogy egészen jól megvagyok a nagy felhajtás nélkül, mégis ennek ellenére könnyedén adtam volna a fejemet a házasságra. – foglalom össze a gondolataimat, és egy kissé jobban elkényelmesedek a fotelban.
- Azt gondoltam egy ideig hogy: öregem, én minek szarakodjak érzelmekkel, ha más sem teszi? Aztán egy házibulin összejöttünk egy két évvel idősebb csajjal, és ez akkor baromira jelentéktelen volt, mígnem azt vettem észre, hogy egyre több időt töltünk egymással, majd végül teljes kábulat, és már gyűrűket nézegettem. Ki érti ezt? – hümmögök egyet, majd egy pillanatra felé fordulok.
- Szívás bevallani, de sokszor voltam eléggé részeg ahhoz, hogy ne emlékezzek semmire se. Követtem a csordát, azt hittem ez egy helyes iránynak bizonyul, majd rájöttem, hogy semerre se tartok. – idézem fel összefüggéstelen részletekbe múltam szeleteit, majd sóhajtok egyet.
- Szóval nem maradtál le semmiről ebben a témában. – teszem még hozzá, majd beleiszok az italomba.
- Aludnod kellene egyet, tesó. Eléggé ramatyul festesz. – nézek rá fejjel lefelé a fotelből, bár így még inkább, de ezt nem teszem hozzá. Én amúgy sem tudok aludni túl sokat, maximum egy órát, és most, hogy ő is itt van, nem is hinném, hogy fogok bármennyit is. Vannak kétes alakok a környéken, barmok akik szeretnek este betörni a másikhoz, és ha ez történne, szeretnék én lenni az első, aki kifejezi reakcióját a dolgokkal kapcsolatban, és nem az utolsó.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Vas. Júl. 30, 2017 9:18 pm


Dorian & Jake

You crushed me




Vélhetőleg még egy jó ideg nem lesz olyan, hogy mi együtt minden külső tényező beavatkozása nélkül vacsorázni üljünk le. A gyógyszernek, és a dühkitörésemnek köszönhetem a véletlent, hogy a sors összehozott az öcsémmel. Régebben eljártam volna lottózni is, ha hasonló esemény következik be, de mostanság élni se nagyon volt kedvem, de Jasonnek hála a kedvem egy fokkal magasabb szintre lépett, és már nem agyalok azon, hogy elütessem magam egy autóval, és palacsinta legyek az úttesten. A pizza jót tesz az üres gyomromnak, a sör meg amolyan ráadás, nem is ő lenne, ha nem tartana itthon némi alkoholt. Nem a múltjából indulok ki, amilyen életet választott utánam, hanem a gyerekkorából. A szüleink halála előtt is előszeretettel csente el a felnőtteknek járó finomságokat, és nem volt rest belekóstolni a borba, vagy éppen az említett árpapárlatba. A kezére már későn csaptam rá, mert nálam is kutakodott, és ráakadt egy-két illegális cuccra, mint a fű, vagy a szivar. Nagyvilági életet éltem, amolyan hedonista módon, ha lehet behatárolni az akkori tetteim rangsorát. A könnyed csevegésből, és a fiútestvérek közötti alap repertoárból nem maradhat ki a szex sem. Erre vagyunk beállítva, az agyunk egyik fele csakis a testi örömök szerzésével foglalkozik még akkor is, ha munkában vagyunk, az ágyban fekszünk, és életünk szerelme szundít mellettünk. Megvethetik a teremtés koronáit, de nélkülünk sivár lenne az oldalbordák élete. Kíváncsi vagyok hogyan lépett erre az útra a kis Lester, és nem is vagyok rest felhozni a témát, aminek következtében majdnem félrenyeli a sörét.
- A marhák is csinálják Jason, különben hogy lennének kis bocik? – vigyorogva hörpintek fel újabb két kortyot, és az állítólagos meséjére várok, amire egy külső adottságokkal felruházott személyleírást ad. Nem mondom, csípem a fantáziámat, de most nincs kedvem azon morfondírozni, hogy a vörös haj meddig ért, elfedte-e a kebleket, vagy sem, a fanszőrzet hasonlóan vörös volt-e, így befogom a számat, de az arcomra kiülő mosolyt aligha lehet letörölni a képemről.
- Nem, úgy gondolom a házunkban éltél, csak egy bibi volt, hogy sokáig irtóztál a másik nemtől. Attól sírva fakadtál, ha megütött egy lány. Ugyan Jason nekem is vannak emlékeim a kis gyenge korszakodból. – cukkolom őt. Egy percig sem hinném, hogy ez nem fordult volna meg a gimiben, amikor elindult a fejlődés útján, és rájött, hogy mennyi örömet okozhat a két keze is pusztán, na és ha még beveti mellé a fantáziáját is…akkor verhetetlen lesz.
- Én erre a nőre nem emlékszem, biztosan rémlene, ha egy telt idomú, idősebb cicababa lengett volna körbe. – sántít a sztori, de nem buktatom le, türelmesen kivárom, hogy végigmondja, mert annyira sohasem volt tökös, hogy az idősebbekre bukjon. A tanárnőjétől is kirázta a hideg, és sírva fakadt az első iskolanapján. Anya barátnőitől meg egyenesen rettegett.
- Ágyszerelés, te meg eljátszottad a hőst? Jason…ne nézz már madárnak. A hihetőt akarom hallani, és nem ezt a maszlagot. – legyintek lazán, és megiszom a maradékot is, de érzem, hogy a fáradtság ólomsúlyként nehezedik rá a vállaimra. A gyógyszerrel kiütöttem magam, és a józanság oké, de a kialvatlanság már nem.
- Egy házibulin ismerted meg a nagy Ő-t? Igazán hétköznapi, és szerelembe estél azonnal. A gyűrűválasztás nem illik hozzád. Nem tudom elképzelni, hogy az ékszerésszel csevegsz erről. – állapítom meg a tényeket, de megtörtént az ellenkezője, és valóban elvenni készült egy lányt. Az idősebb dologgal még mindig hadilábon állok, de már nem okítom ki a kisebb Lestert. A memóriája megkophatott, vagy még az is előfordul, hogy igazat mond, de erre nem tenném a fejemet.
- Befolyásolható vagy öcsi, és ez nem jó. – hunyorítok egyet, és ásítva dőlök el, mert az ülés már nem kényelmes, és elég pizzát lapátoltam be. Ki gondolta volna, hogy egyszer ő fog rólam gondoskodni, és nem fordítva. A helyzet az, hogy felnőttünk mindketten, az útjaink szétváltak, de a kapcsolat sohasem szakadt meg közöttünk. Bármennyi év eltelhet, ha tíz év múlva találkoztunk volna, akkor is ott lett volna a lehetőség az újrakezdésre. Testvérek vagyunk, és leszünk is az életünk végéig.
- Igazad van, most nem bírnálak leteríteni. – egy fáradt mosoly kúszik az arcomra, és a fal felé fordulva nem kell sok, hogy elnyomjon az álom.

***

A motoszkáló hangok nem szokatlanok, mindenhol megesnek. A sarokban a rágcsálók szaladgálnak, vagy mi. Végül nem érdeklődöm a hangok irányába, csak megtörlöm a szám sarkából kifolyó nyálat, és nyújtózkodva fekszem a hátamra. A hajnal első sugarai köszöntenek ránk, én még bambulok a semmibe, mire leesik, hogy az öcsém is a fejét támassza, és mélyen alszik. A tekintetem az ajtóra siklik, ahol valaki a zárral szórakozik. Ki a faszom akar bejutni? Hangtalanul ülök fel, és az asztalról elcsenem a pisztolyomat…ekkor kinyílik Jason szeme is. A szám elé teszem a mutatóujjamat, és a nyílászáró fele mutatok. Ki akar megint az életünkre törni?

MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 06, 2017 12:01 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Szer. Aug. 02, 2017 9:39 am

JAKE & DORIAN

COME HOME




Gyerekes baromságaim sorába tartozott akkoriban a füllentés, vagy nevezzük nevén: a történetek kiszínezése. Szerettem többnek tűnni annál, amilyen vagyok, és nem érdekelt, hogy ki hitt benne vagy, ki nem, mert a lényeg az volt, hogy én néha megtettem. Megvolt a magam világa, a magam szórakozásai, és történetei. Adott volt általában egy igaz történet, melynek a másik feléhez adtam egy-két pluszt, majd a külvilágnak így adtam el. Azonban ez nem volt igazán meglepő, hiszen az ember többnyire arra vágyik, amit nem kaphat meg, és ebből én sem estem ki. Jól szórakozok Jake kételkedésén, melyet teljes mértékben megértek. A lusta vigyor ott marad az arcomon, fejemet pedig a fotel támlájának hajtom, hogy fokozzam kényelmemet. A kezemben lévő üveg tartalmának utolsó cseppjeit folyatom le a torkomon, majd hangosan felnevetek, mikor szóba kerülnek a marhák.
- Ember, tökre azt hittem, hogy azokat a gólya hozza. – csóválom hitetlenkedve a fejemet, mégsem vágok közbe a beszédébe. Felhozza a régi rossz szokásaimat, közöttük azt is, hogy sírva menekültem a női nem társaságától. Ha egy mellesleg megáldott, agyonsminkelt nő akar cukrot lenyomni a torkodon, mézesmázos hangon kérlelve, akkor minden épeszű ember világgá menekül. A banya jó tönkretette évekre az életemet, mert akárhányszor egy nő jött velem szembe, csak arra tudtam gondolni, hogy megjelenik Shrek, és édességgel próbál megmérgezni. Fantasztikus élmény volt. Sóhajtok egyet, majd így fordulok Jake felé.
- Minden világnak megvannak a modern hősei, bátyó. Nekem az ágyszerelés volt a képességem. – vigyorodok el szórakozottan.
- Jobban jött volna egy olyan verzió, mint pl: bankrablás közben ismertem meg? Az élet néha egyszerű, néha nem. Nem ismerhettem meg egy bálon, mert olyan helyekre biztos, hogy nem jártam. – vágok egy grimaszt, majd kinyújtóztatom elgémberedett végtagjaimat.
- Téged is szarrá hülyítettek a nők, engem is. Mindenki csak abba a boldogságba kapaszkodik, ami megadatott neki. – gondolkozok el egy pillanatra, viszont nem teszek le arról, hogy most alvásra kényszerítsem őt. Lehet, hogy eddig nem ugrált ott felette senki az ellenkezőjét traktálva, de nagy szerencséjére, most itt vagyok én, és addig nem is mozdulok, míg nem látom, hogy jobban van. Nem telik bele sok időbe, hogy benyomja a szunyát, én pedig felállok a helyemről, és összeszedem a pizzás dobozokban megmaradt szeleket, majd egy tányérra helyezem őket, utána pedig be a hűtőbe. Az üres sörös üvegeket a kukába rakom, és még egyszer ellenőrzöm az ajtón, és az ablakon lévő zárakat.  Paranoiás alkattá váltam az évek során, aki olyan szituációkba is belelátott dolgokat, amik nem is voltak ott. Engedtek a nyakam köré tekert póráz szorításán az tény, de a lényegen nem változtat, hogy még mindig ott van, és bármikor szorosabbra foghatják, ha arra van kedvük. Ásítva egyet rogyok vissza a fotelbe, és kissé lejjebb csúszok, hogy kényelmesebben tudjak pihenni. Nem érzem magamat álmosnak, sokkal inkább éltet az, hogy árgus szemekkel figyeljek minden egyes kis zajra, amely emberi kézhez köthető. Kétlem, hogy a bátyám ne tudná magát megvédeni, mégis olyan helyzetben van, amely legyengíti őt, így most nekem kell erősebbnek bizonyulnom. Nem fogom megszegni azt az ígéretet, melyet tettem magamnak, mégpedig hogy megvédem őt, ha ezzel magamat is kellene a golyózápor elé vetnem. Talán betegesen hangzik, de a testvéri kötelék ilyen. Egy megmagyarázhatatlan kapocs, amikor mindent megtennél a másik félért, csak azért, hogy ő neki teljes élete legyen. Nekem csak Jake maradt, és most, hogy újra az életem része, kevésbé érzem azt a tátongó ürességet, amely eddig felfalta a bensőmet. Ha hagynám kicsúszni a kezeim közül ezt az érzést, vagy engedném, hogy baja essen, azt sosem bocsájtanám meg magamnak.
Az idő telik, én pedig többször is az ágy felé pillantok. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy képes egy kiadós alvásra, és nem gyötrik őt a démonai. Az ember épp ésszel fel se tudja fogni, hogy min mehetett keresztül, de a múlton már lehetetlen változtatni. Az egyetlen lehetőség itt van, a jelenben, ahol úgy kell alakítani a dolgokat, hogy könnyebbé váljon ez az érzés számára. A felejtés nem garantált, de ha nem úgy hajtja álomra a fejét, hogy saját magát hibáztatja, akkor az már fél siker. A környék csendes, csak a szokásos hangzavart lehet hallani, amely a szomszédoktól szűrődik át egy szék eltolása kapcsán, vagy egy elcsípett veszekedés közben. Egy-két autó is elmegy időközönként ebbe a mellékutcába, de a többi háttérzajt a város impulzív nyüzsgése adja. Nem zavaró, és nem is felkavaró, sokkal inkább nyugtató. Az ember vágyik a csendre, de egy idő után bele lehet őrülni annak monotonitásába. Lejjebb csúszok a helyemen, a fegyveremet pedig a közelben tartom. Érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam az álmosság, bármennyire is igyekszem harcolni ellene. Egy ideig még a plafont kémlelem, magamban számolgatok, hogy eltereljem a fáradt gondolataimat, de végül engedek a csábításnak, és behunyom a szemeimet. Egy-két perc nem árthat, igaz?
Az időérzékemet teljesen elvesztve nyílnak ki a szemeimet az első gyanús zajra, és a tekintetem egyből az ajtó felé siklik. Halk mocorgást vélek felfedezni a közelemből, és mikor odafordulok, a bátyám kék íriszeivel akad össze a tekintetem, akinek kezébe ugyanúgy a fegyver nyugszik, és csendre int. Az egyik zár kattan, de még kettő hátra maradt. Óvatosan állok fel a fotelből, majd egyik kezembe fogom a fegyvert, a másikkal pedig Jake-nek mutatom, hogy maradjon ott, ahol van. Lassan lépkedek az ajtóhoz, a meglepetés erejével igyekszek lecsapni majd az idegenre, és amikor kinyílik az ajtó, az első dolgom, hogy a halántékához szorítsam a fegyvert a számomra ismeretlen pasasnak, majd a felsőjénél megragadva hurcolom őt a fotelhez, amelybe lelököm.
- Mit keresel itt? – teszem fel a kérdésemet, de a fegyveremet nem eresztem le, amely célirányosan a feje felé mutat. A csávó tekintete ide-oda cikázik, de nem úgy tűnik, mint aki annyira pofázni szeretne.
- Még egyszer nem teszem fel a kérdést. – ragadom meg felsője elejét, a fegyver csövét pedig az álla alá nyomom. – Ki a fene küldött?

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Vas. Aug. 06, 2017 12:07 pm


Dorian & Jake

You crushed me




A megannyi szarság után, ami a fronton ért, már az is pihentető, ha nem kell naphosszat a régi gyilkosságokon töprengenem, és elnyom az álom anélkül, hogy problémám lenne az ürességgel. Mostanában sokszor kívántam azt, hogy álom nélkül heveredjek be az ágyba, de ehhez szükségem lett volna a kutyáimra, akikre most a szomszédom, vagy éppen Jamie vigyáz. A legszívtelenebb ember vagyok, hogy nem tudom őket ellátni, olyan fontosak nekem, mint másnak a gyereke, de azért nem mehetek haza, hogy hozzám bújjanak, és felszakítsák a sebeket. Még a pszichomókusig se jutottam el a lezuhanás óta, csak a szabadságomat írtam alá. Nem kellett kényszeríteni rá, mert totál látszik rajtam, hogy képtelen lennék mások bajaira koncentrálni, ha a sajátomat se tudom megoldani. Szép slamasztikába kerültem, és ekkor még aggódhattam az öcsém miatt is, aki a semmiből tűnt fel a repülőtérnél, Mia társaságában. A rémálmaimnál is rosszabb ez a felállás. Az exemet már szinte el is felejtettem, de most csukott szemmel olyan intenzív az élmény, hogy a szívem facsarodik bele. A nőügyek miatt úgy érzem, hogy nemcsak én, de Jason sem szerencsés. A lány, aki miatt kockára tette az életét…vajon tudja, hogy még életben van, és nem akarta cserbenhagyni? Én már nem tudok semmit, de végképp nem érdekel a menyasszonyom magyarázata, hogy miért kefélt félre, és hagyta magára a gimis testvéremet, mikor közöltem vele, hogy ez az egyetlen kérésem a távolmaradásom alatt. Megtanultam egy életre, hogy nem bízhatok senkiben, és a legjobb az lenne, ha elfelejteném a nőket. A házasság, és a kapcsolat nem nekem való, már beletörődtem, hogy a kutyáim társaságában fogok megöregedni, távol a város zajától. Mostanában egyre többször érzem azt, hogy jót tenne egy utazás nekem…mondjuk Alaszkába. Szerettem ott dolgozni, és élni is. New York túl nyüzsgő város, de a legtöbb ismerősöm, és barátom is ide települt át. Jamie, és John is fontossá váltak, nem a bajtársiasság szintjén egyelőre, de vannak már gyökereim. Jason a legnagyobb visszatartó erő, ezt nem is tagadom, de ők még a létezéséről sem tudnak. Mindenesetre túl sok minden van a fejemben, és kavarognak azok a nyamvadt gondolatok, míg elérek abba a stádiumba, hogy már az agyam is kikapcsol, és végre megkapom a jutalmamat.

A kis kaparászás helyszínét nem kívánom bemérni, inkább a melegségre, és a puha ágyra koncentrálok, de egyre idegesítőbb, hogy valaki a láncot veri. Némi idő elteltével nyílnak csak fel a szemeim, és nézek körül a koszos lakásban. Nem panaszkodom, Jasontől már az is nagy lépés, hogy a saját lábára állt, és nem állnak felettünk pisztollyal. Az ajtóra siklik a tekintetem, és szinte abban a minutumban fel is ébredek. Az alkaromon támaszkodom meg, és előrecsúszok, hogy elvegyem a fegyveremet. A legnagyobb biztonság, ha én is résen vagyok. Az öcsém másodpercekkel később kel fel, és rám pillant, de ő is észreveszi, hogy valami nem stimmel, és valaki kívülről akar bejutni a lakásba. A szám elé teszem az egyik ujjamat, hogy maradjon csendben, de megint a tököset akarja játszani, és felpattan. Az ajtó mögé áll, hogy a meglepetés erejével csapjon le az áldozatunkra, amit nem bánok, de ha nem lesz elég gyors, akkor nekem lőttek. Az utolsó akadály is elhárul, és hirtelen törnek ránk, vagyis tör ránk egy fószer, akit aztán a fotelba kényszerít a tesóm, és az állához szorítja a puska csövét.
- Ezzel nem fogod szóra bírni. – szólalok most már én is meg, hogy tudassam vele, itt vagyok még. A pasi tekintete zavaros, és hol rám, aztán hol rá pillant. A kezdeti előnyét meg is szerzi, és nekem most tűnik fel, hogy a kés ott van a kezében, és ezzel tuti nemcsak krumplit akar hámozni.
- Jason… - az öcsém engem néz, az öregúr keze előrenyúl, de mielőtt elérhetné a testvérem hasfalát, vagy a közelébe érhetne, fogom magam, és felülök. A célzás mestere vagyok, Jason erről sem tud. Nem véletlen, hogy a mesterlövészek között is eltöltöttem egy kis időt. A két szeme közé célzok, és meghúzva a ravaszt, szépen beleeresztem a golyót a homloklebenyébe. A levegőt szaggatottan véve hanyatlok vissza, és ejtem ki a pisztolyt a kezemből. Jason kapta a legnagyobb pofont az arcába, mert csupa vér lett, meg az agyvelő sem kímélte. Látom rajta, hogy lesokkolta a közbenjárásom, és nem is finomkodom.
- Jason..nézz rám. – kérlelem halkabban, és erőt véve a legyengült szervezetemen, most átveszem a nagytestvér szerepét.
- Motozd át. Nem biztos, hogy egyedül van. Még az is lehet, hogy követték, és arra várnak, hogy leadja a forró drótot. El kell tűnnünk, érted? – most nem szimplán innen, hanem a városból is gondoltam. A szabadságom nem jött rosszkor, már azon agyalok, hogyan fogjuk elhagyni New Yorkot. Felállok, és összeszedem a cuccomat, nem sok, és ott van a szálloda is.
- Vissza kell mennünk a szállodába. Kerítsd elő az útleveledet, és ez most nem kérés tőlem, hanem parancs. – megyek oda hozzá, és egy rongyot találva tapogatom át a halott ipse kabátját. Egy adag heroin, egy puska, a kés, és egy igazolvány kerül elő.
- Scott Stanthem…ismerős? – pillantok rá, és felmutatom a képes iratot.
- El kell hagynunk a várost. – közlöm vele. Ez már nem gyerekjáték, ha itt is megtaláltak bennünket.
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Jake Lester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 07, 2017 7:21 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Josh Segarra
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
30
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Drogkereskedő
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
60

Re: Jake & Dorian / Come Home
Hétf. Aug. 07, 2017 11:56 am

JAKE & DORIAN

COME HOME




Nem sok minden fut át az elmémen jelen pillanatban azon kívül, hogy simán szitává lövöm a tagot, ha egy ujjal is hozzáér a bátyámhoz. A fegyver csövét a halántékához szorítva fejezem ki vendégszeretetemet, és így rángatom a fotelhez, hogy kikényszerítsem belőle ittlétének okát. Nem remegnek meg a kezeim, nem érzem, hogy akár egy másodpercre is megváltoztatnám álláspontomat ezzel kapcsolatban, mert az elszántság mindennél jobban ott tombol a szervezetemben, és adrenalinként pörgeti a cikázó gondolataimat. Egy pillanatot megengedek magamnak, hogy felmérjem az alakot. Idősebb fószer, olyan átlagos semmirekellő, akiket a környéken lehet leginkább felfedezni. Az ilyen patkányok egy kis aprópénzért a saját anyjukat is eladnák, hogyha ez pár óráig tartó jólétüket biztosítaná. Élesen beszívom a levegőt, de nem veszem le róla a tekintetemet, helyette szorosabban fogom, és tartom a fegyvert az állához ezzel is biztosítva arról, hogy kurvára nincs kedvem vele szórakozni. Jake hangja szinte távoli zajnak tűnik, és nem is igazán fogom fel a mondanivalóját, mert a köd, ami elborítja az agyamat, minden józan ítélőképességemet is sutba vágja. Farkasszemet nézek a társaságunkkal, majd újra a képébe ordítok, hogy kezdjen el pofázni, de mintha a falnak magyaráznék. Ekkor hallom meg ismét a bátyámat, ahogyan a nevemet kiejti, és most összeszedem a hajlandóságomat, hogy felé forduljak ezzel megszakítva a vendégünkkel kialakított csodálatos köteléket. Pedig ha tovább szemezünk, még a kezét is lehet megkértem volna.
- Mi az? – teszem fel a kérdésemet sürgetően, mert minél tovább húzzuk az időnket ezzel a féreggel, annál nehezebb lesz majd bármit is kiszedni belőle. Megfordul a fejemben, hogy alkalmazom rajta a hatos-csomagot, kezdve az egyik térdének szétlövésével, hátha úgy megered a nyelve. Azonban a terv meghiúsul, mert mire észbe kapok, a csávó agyának jó része a képembe robban, én pedig nem kapok szikrát egy jó ideig, hogy bármilyen értelmes szöveget is kipréseljek magamból. Hallom, hogy Jake beszél hozzám, most már sokkal nyugodtabban, mintha bármelyik percben képes lennék tombolni valamitől, amit nem tudok irányítani, és szétverni mindent, ami az utamba kerül. Ehelyett a kezeim remegnek, és nem mondanám, hogy nem értek sokként az előbb történtek, bármilyen szarságokat is kellett végignéznem a banda jóvoltából. Leengedem a fegyvert, és mikor Jake feláll az ágyról, hogy egy rongyot nyomjon a kezembe, gyors mozdulatokkal törlöm le magamról a tag maradékát.
- Mi a jó kurva élet volt ez? – lépek a mosdóhoz, hogy többször is átmossam az arcomat, de egyszerűen émelygek, és ha nem kezdek valamit magammal, biztos, hogy kidobom a taccsot. Teljesen figyelmen kívül hagyom a kérését, hogy motozzam át a csávót, mert bár ez lenne a helyes út, mégis túl sokat tudok már így is róla a rögtönzött gondolatolvasás egyedi módja miatt, amely a képemre írt minden választ. Kissé erőszakosabban dörzsölöm le magamról a vörös színben pompázó területet, és újra megnyitom a csapot. Tudtam, hogy Jake tudja használni a fegyvert, és nem fordítva meg egyéb más irányba tartja, de ez még nekem is új. Párat pislogok, és a tükörképemmel nézek farkasszemet, a látvány viszont nem túl biztató. Olyan hatást kelt, mint akin átment az úthenger jó párszor, és még bele is rúgtak egyet. Jake eközben elvégzi a nekem szánt feladatot, és körbekutat az alaknál. A szállodáról hadovál meg arról, hogy tipliznünk kell innen, én pedig körültekintek a lakásban egy pillanatra. Legszívesebben felgyújtanám az egész kócerájt, a kissé sem fényesen kinéző taggal együtt a fotelemben. Szerettem abban elkényelmesedni egy hosszú nap után, de most már nincs erre több lehetőségem. Nem mintha bármi is hiányozna majd erről a szemétdombról.
- Lesétálunk a térképről, Jake vagy mi a terv? Mert ha a nyomunkba járnak, márpedig Scotty miatt úgy tűnik így van, akkor egy kő alá is bújhatunk, egy idő után úgyis ránk akadnak. – jegyzem meg észrevételemet, de nem gondolom át kétszer annak a lehetőségét, hogy lelépek a bátyámmal hátrahagyva ezt a sok szarságot, amely ezen a helyen körülölelte az életemet. Nyújtózok egyet, hogy a szekrény tetejéről leemeljem a tartót, melynek aljában tartom a félretett pénzemet, a fiókok egyikéből pedig az irataimat is előhalászom. Egy sporttáskába dobok be pár fontosabb cuccot, majd összehúzom rajta a cipzárt, közben azon pörgök, hogy mire lenne még szükségem. Különös izgatottsággal tölt el, hogy habár egy perc nyugtunk sem lesz, de legalább elszabadulok a póráztól, amit a nyakam köré tekertek még évekkel ezelőtt.
- A lakás egy Diego Gordon nevű úriember nevén van, úgy gondolom nincs sok lehetőségünk, minthogy hagyjuk itt Scottyt pihenni. Esetleg véletlenül elejthetünk egy égő gyufát is, de a szomszédok nincsenek oda a füstért, és a folyosón átrángatni őt túl meredek mutatvány lenne. – gondolkozok el a tarkómat dörzsölgetve. Utáltam a Diego nevet, főleg hogy az egyik öreg egyfolytában Dingónak hívott miatta.
- Ja, határozottan jól meglesz nélkülünk is. - futtatom végig a tekintetemet még egyszer az alakon, majd a kulcsaimat kapom fel az asztal lapjáról.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



• I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do. •

Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jesse Lee Soffer
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
35
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Neurológus, osztályvezető főorvos
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
55

Re: Jake & Dorian / Come Home
Hétf. Aug. 07, 2017 7:23 pm


Dorian & Jake

You crushed me




+18

A nyugtató már nagyjából kiürült a szervezetemből, de még kissé kókadt vagyok, mint egy másnapos szamár. A szívem a kelleténél gyorsabban ver, de fel kell ébrednem normálisan, mert nem járja, hogy valaki be akar törni, és mindketten ki vagyunk ütve. A pisztolyért nyúlni darabosra sikeredik, de nem probléma, mert a tesóm is észhez tér, mielőtt a váratlan vendégünk simán leszakítaná a láncot. A környék nem jó, de ez még nem indok arra, hogy simán ajtónállók legyenek. Doriannek is megvannak a maga ellenségei, meg nekem is. Nem mondom, hogy makulátlan a múltam, de aki most a nagyobb szart keverte meg azaz öcsém. Sóhajtva készülök fel a legrosszabbra, de beáll az ajtó mögé, és a férfit, aki meglazítja a zárunkat, simán elkapja a grabancánál, és berántja a fotelhoz. Az ipse nem tűnik gazdagnak, amolyan hajléktalan feelingje van, de sebaj, mert ez alapján nem lehet megítélni a bűnözőket. Az üvöltéssel nem sokra megy Jason, de erősen próbálkozik, meg az állához nyomja a puska csövét. Nem rajongok ezért az oldaláért, mert pontosan így viselkedett akkor is, amikor rárontott a bárban arra a tagra, és majdnem szétverte a fejét. Alig bírtam leszedni róla, és utána nekem kellett összefoltoznom. Az orvososdi nem fog menni ebben az állapotban. Az eszem még nem lassult be, és a szűklátókörűség inkább a tesómra jellemző, mert nem veszi észre a pasi kezében megvillanó szúróeszközt. A nevén szólongatom, de hatástalan a kérésem. Elborult az agya, megint csak a védelem jár az eszében, és a szóra bírás. Néha el kell engedni a késztetést, mert nem járunk sikerrel. Az én feladatom az életmentés lenne, most mégis én vagyok az, aki golyót ereszt a vendégünk koponyájába. Nem kérlelem, hogy engedje el, megteszem helyette a rosszat. A kis öcsém, és nagy bajban van. Még egyszer leszúrják..nem biztos, hogy összebírom varrni. Sóhajtva, remegő kezekkel ejtem le a földre a fegyvert, és az adrenalinnak hála az agyam átkapcsol. Erőt gyűjtök, és felállok. Keresnem kell valami rongyot, hogy letörölje a vért magáról, de úgy reszket, mint a nyárfalevél.
- Menj, mosd meg az arcodat. Lelőttem…mi történt volna Jason. – állok fel, és higgadtan kutatom át, ha neki már nem megy. A vállam felett nézek hátra, de az arcszíne sápatag, és hirtelen nem is tudja, hogy mi történt vele. A drogosok a nyomában, olyan, mint egy kis piszkos kutya…kell a gazdájának, és rövidre van engedve a póráza. A pénzről sem lenne utolsó, ha beszélnénk, amit kölcsönadtam neki.
- Lesétálunk, te azzal ne foglalkozz. Mit mondtam neked? – érdeklődöm, és végre felfogja, hogy most az a legfontosabb, hogy az iratait, és a többi holmiját összeszedje. Az okmánnyal nem tudunk mit kezdeni. Az arcát már fel sem lehet ismerni, a hányinger kerülget, és amennyire gyenge éppen a gyomrom, fel is öklendezem, de még időben fordulok el, hogy a földre adjam ki.
- Az égő gyufa nem megoldás erre. – veszem mélyen a levegőt, de a nagyokos már menekülne.
- Szerinted egy gyilkosságot így kell itt hagyni nyomokkal? Persze ezzel az erővel írd ki, hogy mi voltunk. Ne legyél már kezdő Jason, az istenit. – rivallok rá, és a konyhának nevezhető helyiségbe lépek, hogy körülnézzek. A csaptelep alatt, a szemetes mögött megtalálom a megfelelő dolgot. Az azonosítást megnehezíthetjük…a fogazatáról úgyis ki fog derülni a személyazonossága, ahhoz meg semmi kedvem, hogy egyesével húzzam ki neki.
- Hipó…menj előre, majd én elintézem. A tűzlétra egyszerűbb megoldás, ha engem kérdezel. – mutatok az ablak irányába, és a holttesthez lépve ráöntök egy kis savat. Nem a legszebb látvány, de megnehezíti a helyszínelők dolgát. A törölközővel felveszem az okiratot, és a zsebembe csúsztatom. Megpróbálok precízen, és gyorsan dolgozni, hogy az öcsém után eredjek. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy a cinkostársa leszek ma éjjel. A tűzlétrán lejutni egy örökkévalóságnak tűnik néha visszanézek, de még senki nem tekintett ki az ablakon, ami nekünk eléggé jól jön.
- El fogunk utazni. A repülőtereket figyelik, de van egy ismerősöm, aki szívesen kölcsönadja a magángépét. Anchorage-be viszlek. – nézek vele farkasszemet, és a végén már leugrom, de megtántorodom, és el is esek.
- A szállodába kell mennünk. Nem mostad le teljesen a képedet. Kezdj vele valamit. – az aszfalton támaszkodom meg, és nagy nehezen felállok, aztán a kezét megfogva rántom be a sötétbe. Egy rendőrautó megy el közvetlen mellettünk.
- Most már ketten vagyunk benne. – csapok egyet a vállára, és megvárom, hogy tiszta legyen a terep, aztán magammal vonszolom. Már úgyis szükségem volt egy kis utazásra.

MADE BY TORIE ♥





Vissza az elejére Go down
Re: Jake & Dorian / Come Home
Vissza az elejére Go down
 
Jake & Dorian / Come Home
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: