Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Ella & Owen - 2011 Hálaadás
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Today at 1:17 am

Pixie & Sarah - No man is useless until it's got a friend
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sarah Adler Today at 12:09 am

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 11:26 pm

Egy first lady élete
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lola Torres Yesterday at 11:04 pm

Olivia & Sera || Little Fairy Garden
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:56 pm

Seraphina && Carson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:20 pm

Long journey... ~ Lotte&Shane
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 10:20 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 10:14 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Christabel Edwards, Erik Lindström, Owen Cavanaugh, Sarah Adler, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 1 rejtett és 12 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 John × Maya | you are my home
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
John × Maya | you are my home
Pént. Május 19, 2017 11:03 am
.


A hozzászólást Maya A. Cairns összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 20, 2017 7:45 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scott Eastwood
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
36
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nefrológus, belgyógyász
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: John × Maya | you are my home
Kedd Május 23, 2017 6:29 pm


Maya & John

Lesz ebből kiút?





A kopott, és puritán berendezés nem is riaszt vissza. Tudtam, hogy ennél jobb körülményeim úgysem lesznek. A vékonyka anyag, és a cellák közös metszetet biztosítottak a négyzet alapú helyiségnek. Gyűlöltem a bezártságot, most mégis hűvös nyugalommal viseltem el, hogy nem léphettem ki. A börtön relatív fogalom, az egy dolog, hogy nem szabadulhatok, nem mozoghatok a kedvem szerint, de nagyobb erőkifejtést jelent, hogy megőrizzem a józan eszemet. Az órák egymásba kapaszkodva haladtak, mégsem tűnt úgy, mintha valóban két napja már itt töltöttem volna az időmet. Rezignáltan emeltem meg az arcomat, hogy szemügyre vegyem a cellám előtt elhaladó tisztet. Az egyik térdemet felhúztam, és a tetején támaszkodva nyújtottam ki a kezemet a semmi felé. Elvesztem. Nincs menekvés, bárhogy is cselekedtem, számolnom kellett volna a következményekkel. Nem a saját hírnevemet, és bőrömet akartam menteni, csak a lányomat megvédeni a biztos haláltól. Rajongásig imádtam Lucyt, és az életemet adtam volna érte. Nem vicceltem azon az éjszakán, és a gondolatok tettekbe fordultak át. Megöltem a feleségemet. Lauren nem ilyen halált érdemelt, de az ember nem gondolkodik racionálisan, ha veszélyben vannak a szerettei. Nemcsak érte, hanem Nadiáért, Mayáért, és Jamieért is megtettem volna…de ő, az én vérem volt. A kettőnk szerelmének a gyümölcse, és pont az a személy kényszerített a legrosszabbra, akitől nem várná az ember. Nem akartam gyilkossá válni, szívtelen férfivá, aki bűntudat nélkül oltsa ki másnak az életét. Kifordultam önmagamból, de ha visszafordítanánk az időkerekét, sem cselekednék másképpen. Borzalmasan üres vagyok, a fejem kong, cikáznak benne az emlékképek, de egyik sem olyan éles, hogy meg tudjam fogni. Lehunyom a szemhéjamat, és a fogaim közé veszem a fűszálat. Az egyik váltóőr adta, ha unatkoznék, vagy ideges lennék, akkor ezzel üssem el az időmet, melyből valljuk be rengeteg állt a rendelkezésemre. Mi lehet a lányommal, vajon Maya megkapta az üzenetemet, és Jamie tudott intézkedni? Nadia hogy van? A legfontosabb pedig…újra apa leszek. Ez a kijelentés lökött át a másik oldalra. Kikeltem magamból, hárman fogtak le, hogy lehiggadjak, de nem nyughattam. Rács mögé küldtem magamat, miközben útban van a második gyerekem. Milyen apa vagyok, milyen férfi? Eddig én voltam a Norton család bástyája, a barát, aki a bajban is segített. Egy kibaszott bűnöző lettem, akinek nem jár a kegyelem. Nem kértem többet, csak egy kis időt…de nem kaptam meg. Három órája ülök így, a semmibe révedve. Jamie, és az ügyvéd látogatása óta senki nem járt bent nálam. Maya vette át a gyámhatóságtól a lányomat. Lehorgasztom a fejemet, miközben kiköpöm a fűszálat, és két vaskos láb áll meg a rácsok előtt.
- Norton látogatód van..eléggé népszerű lettél. – röhög fel, úgy gargalizálhat, mint egy szoprán buzi, de már elég hátrány neki, hogy sötétbőrű, nem illene, ha továbbfeszíteném a húrt, pedig érzem, hogy a legszívesebben behúznék neki. Tompaság csillog a kék íriszeim mélyén, amikor ráemelem a tekintetemet, és jelét adom annak, hogy hallottam, amint mondott.
- Ki az? – érdeklődöm színtelen hangon. Az anyámat most nem tudnám elviselni, Vincentet élből utasítanám el, de ha Jamie, vagy Maya az, akkor szó nélkül ugrok.
- Egy barna hajú szépség. Azt mondják kimért, és arrogáns, de megérne egy éjszakát a kicsike. Milyen barátaid vannak neked? Megéred az áradat, bíz. Másoknak ennyi luxus sem járna. Ugye tudod, itt nem fogják óvni a kis seggedet, ha elítélnek? Ez nem az a világ, ahol a fennhéjázó orvost játszhatod? – nem válaszolok, nem akarom provokálni. Beképzeltté avanzsálódtam volna az évek múlásával? Az egyetemen még nagyobb seggfej voltam, de úgy gondolom az eltelt idő inkább a javamra szolgált, mintsem ellenkezőleg. Nem állítanám, hogy nincs benne egyfajta felsőbbrendűség, mégis jól álcázom. A köpeny még nem emel ki a tömegből, de a szaktudásom, és a megmentett életek száma már igen. Lehetek előítéletes a rács mögött? Nagyot hallgatok, az Ádám-csutkám dudorodik csak ki, miközben a száraz torkomon végigfolyik egy újabb adag nyál. Nem kérdezték meg, hogy éhes lennék-e, vagy egy szomjazom egy kis vízre. Nem is kérnék, de most valahogyan az emberi szükségleteim háttérbe szorulnak...információra éhezem. A kulcs zörren, az ajtó nyitódik, és egy füttyszó jelezné az indulásom megkezdését.
- Irány Norton…szűk az a másfél óra, amit engedélyeztek. – kérdőn pillantok rá, de már sejtem, hogy ki lehet az a barna hajú szépség, akiről ódákat zengnek. Maya Cairns.

***

Monoton az egész procedúra, amíg bilincsbe vernek, és két nagydarab fickóval hagyom el a foglyoknak fenntartott területet. Hallom a szomszédos cella mellől a mozgolódást, de rá se hederítek. Nincs kedvem beszélgetni, nem akarok azonosulni másokkal. Nem akarom hallani, hogyan ölte meg mondjuk a várandós feleségét, vagy egy ártatlan kislányt, mert ebben lelte örömét. Nem vagyok ilyen..bizonygatom immár sokadik alkalommal magamnak is a tényt, de az akkor sem fog megváltozni. Lauren mellett megöltem az egyik kutyáját is, hogy teljes legyen a vád. Kétszeres gyilkosság, ezért akasztás, vagy méreginjekció jár…esetleg áramos székbe ültetnek, és megvárják, hogy a szeretteim végignézzék a haláltusámat? Félek…férfi létemre most először érzem, hogy nincs kiút. Nem áll jól a szénám, és ezek az extra engedmények is arra utalnak, hogy nagyobb lesz a büntetésem. Russell is New Yorkba érkezik, az ő hajóját kötöttük el, és engedtük a nyílt vízre. Nem akartam, hogy köze legyen hozzá, de már nyakig benne van, és az egyik érintetté is vált a tetthely tulajdonjoga miatt. Lassan, kimérten lépdelek előre, mintha az utolsó utamra mennék, de aztán feléled bennem valami remény. Az egyik tisztnél van a kör alakú kulcstartó, megannyi zörgő csodával. Néhány perc kell, hogy megtalálja a megfelelőt, igazság szerint nem is igyekszik, ráérősen nyitja ki. Az én szűkösre szabott keretemből megy el, nem az ő munkaidejét tartom fel. Amint kinyílik az ajtó, és átléphetek a plasztik üveggel ellátott terembe, egy kis könnyebbség törne rám, de a pillantásom találkozik az ismerős csokoládébarna szempárral. Nem tévedtem abban, hogy Maya az. Előretartom a kezemet, hogy leoldják a bilincset, és egy kicsit átmozgathassam a csuklómat. A kutyákkal is jobban bánnak, de nem panaszkodhatom, ennél több nem jár nekem. Rövid ideig tart a szemkontaktus közöttünk, de mindent elárul. Nem fogom azt állítani, hogy jól vagyok, mert kibaszottul aggódom, nem tudom, hogy mi zajlik a börtön falain kívül. Nem áltatom a jó népet, hogy egyhamar kiszabadulok, és nagyon kedves Jamietől, hogy a legjobb ügyvédet szerezte meg nekem, de attól még én húztam meg a ravaszt, és a bizonyítékok is ezt fogják alátámasztani. Komótosan fáradok oda az asztalhoz, és némi habozás után emelem le a kagylót a helyéről. Nem kertel, ismer már annyira, hogy úgyis tudja, hogy mi az, amire kíváncsi vagyok. Szerettem, hogy Maya nem hétköznapi, hogy soha nem árul zsákbamacskát, így most sem csalódom az arcomba csapó információkkal. A gyerekfestmény láttán elszorul a szívem. Nem is magamat féltem, hanem az ő lelki világát. Hogyan fogja feldolgozni a történteket? A szeme láttára öltem meg az anyját. A kis pálcika ember, és a fölé rajzolt szívecske még engem igazol, de belerokkanok, hogy nem láthatom őt. Az állkapcsom megfeszül, és úgy iszom magamba a látványt, hogy később is fel tudjam majd idézni, ha egyedül maradok ismételten. A kérdése hallatán már nem tudok szótlan maradni. Erőt veszek magamon, és az üvegfalon át, nézve az arcvonásait szólalok meg.
- Szar a helyzet Maya. Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel, illetve több ember életét veszélyeztető emberöléssel vádolnak. Húsz év fogházat kaphatok, de a legrosszabb esetben, ha a bíróság úgy dönt…halálra ítélhetnek. – olyan természetességgel mondom ki ezt, mintha az időjárásról beszélgetnénk.
- Jamie szerzett egy ügyvédet, állítólag nagyon jó, de én… - elhallgatok, és megvakarom a fülem tövét.
- Nem bízom benne, hogy egyhamar kimehetnék innen, hacsak nem találnak olyan bizonyítékot, ami alátámasztja az önvédelmet. – megint beiktatok egy szünetet, és mustrálva mérem végig. Nagyon hiányzott már. Az elmúlt hetekben Douglas volt a támasza.
- Most nagyon jól jönne az a whiskey…tudod-e? – halovány mosollyal pillantok rá, aztán fájdalomba torzulnak az arcvonásaim.
- Nem tudom mi lesz, soha nem volt ennyire kilátástalan a helyzet. – halkulok el, és megropogtatom a kezemet.
- Mit mondott a gyámhatóság, mikor elhoztad őt? – érdeklődöm a lányom felől. Aggódom a jövője miatt….ha engem elítélnek, akkor…bele se merek gondolni. Könny csillog a szemem sarkában. Csak érte tettem.

MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást John Norton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 01, 2017 8:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: John × Maya | you are my home
Pént. Május 26, 2017 6:10 pm
.


A hozzászólást Maya A. Cairns összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 20, 2017 7:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scott Eastwood
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
36
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nefrológus, belgyógyász
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: John × Maya | you are my home
Csüt. Jún. 01, 2017 9:11 pm


Maya & John

Lesz ebből kiút?




Bűnösnek érzem magam. Ez a szó már ólomsúlyként telepszik a vállamra, és nehezen bírok a szabadulni a tehertől, mely szerint kioltottam két emberi életet. Bármennyire is példás a viselkedésem, ez a törvényt nem érdekli. Minden ember egyforma a szemében, és nem formálhattam volna jogot arra, hogy elvegyem valakinek a legdrágább kincsét. Néha elbóbiskoltam a cellában, és akkor Lauren hangja kísértett, a vele kapcsolatos emlékek, és szövevényes útvesztők sokasága. Szerettem, nem csak úgy rávágtam, ő volt az első, igazi mélyen átélt szerelem az életemben. A barna hajú szépség a kikeletet hozta el, és úgy itta minden szavamat az egyetem után, mintha egy istenség lennék. Nem éreztem úgy, de végre valaki nemcsak a kinézetemnek hódolt, hanem az eszemnek is. Mayán kívül senki sem látta meg bennem azt a Johnt, akit olyan jól rejtegettem. Lauren mellett eszembe se jutott, hogy más nőre nézzek, mert esélyem se lett volna. Behálózott, és függtem a személyétől. Karizmatikus, és élénk nőszemély volt, akit nem lehetett nem szeretni. Egyetlen ellenségéről se tudtam, a barátai is csupa jókat meséltek róla…egészen a szüleivel való megismerkedésig. Rendes polgárok voltak, rajongtam a három csemetéjükért, akik közül az én nejem volt a középső. Nem kérkedtek vele, de büszkék voltak rá, tiszta szívből óvták, és ennél többet egy gyermek nem is igényelhetne. Túlságosan normális volt, és ez kellett volna, hogy a bökkenőt jelentse, de nem figyeltem rá, mert elcsavarta a fejemet, és egy külön dimenzióban léteztem. Csak ő meg én, egy tökéletes álomvilágban, ahol nincsenek akadályok, az örök nyár tündököl. Évekkel később rá kellett jönnöm, hogy ez csak illúzió volt, de már későn kaptam észbe. Elhidegültünk, és Lucy megszületése után egyértelművé vált, hogy a szeretett nő félőrült. A munkám mellett nem hittem a szomszédok által kreált történeteknek, miszerint éjszakánként hálóruhában járta az utcákat, vagy nem létező személyekhez beszélt. A kislányomat adta nekem, egy gyermeket. Hogyan is kételkedhettem volna benne? Nehéz a szívem, gyűlölöm magam, amiért meghúztam a ravaszt. A pokol sem lesz elég büntetés, ha elér a vég órája. Nem kívánom senkinek, hogy a lelkiismeretével kelljen együtt élnie. Ketyegett az órám, jól érződött a tiszteken, a bent tartózkodókon, hogy nem fűznek hozzám sok reményt. Mr. Litt bizakodóan nyilatkozott, de a kétely ott csillogott a szemében. „Hahó, te féleszű...megölted a mentális beteg feleségedet, és szerinted megkegyelmez a bíróság? Tévedsz, ezen még én sem tudok segíteni.” Feladni készültem, magamban számolgattam, és reménykedtem benne, hogy legalább Lucy, és Nadia sorsa jobbra fordul. Jamie szavai ledöbbentettek, néhány nappal ezelőtt még harcoltam, hogy kijussak, de az idő múlásával a közöny lepte el az agyamat, és kételkedtem abban is, hogy valaha látom a világomat jelentő tündért. A látogatókkal nem számoltam, nem hittem abban, hogy bárki is kíváncsi lenne rám, itt fogok megrohadni, holott még a tárgyalás sem zajlott le. Az idegen nő érkezése, és a nevelőtiszt leírása alapján csak egy személy jöhetett számításba…mégpedig a sógornőm. Az arcomra kiülő érdektelenség nem neki szólt, hanem a közegnek, mégis belül szárnyra kapott bennem valami. nem igyekeztem nevet adni az érzésnek, de szükségem volt egy kapocsra a külvilágból. Maya…

Úgy kísértek végig a folyosón, mintha egy utolsó patkány lennék. A bilincs erősen szorította a kézfejemet, észre se vettem eddig, hogy elzsibbadt a tenyerem is, és jéghideg. A vérkeringésem a mozgáshiánytól visszaesett, és a végtagjaim mereven álltak. Darabos lépésekkel igyekeztem tartani a tempót, hogy ne maradjak le, de nem is tudtam volna, mert vonszoltak a találkozó helyszíne felé. A plasztik üveg lesz a választóvonal, az ártatlanságom kételyének csúfos bizonyítéka. A neves orvos, aki az életmentésre esküdött fel, most éppen az ellenkezője miatt csücsül a sitten. Nevetséges, de most a legalja néphez soroltam volna magam, és ahogyan a pillantásom találkozott egy szekundum erejéig a csokoládébarna íriszek tulajdonosáéval…elvesztem. A kezem megremegett, de látnia kellett, hogy nem törtem össze, előtte nem fogok. Maya nehéz időszakon ment keresztül, Doug segített neki, ebben biztos voltam, de a saját démonjaival csakis ő tudott megküzdeni. Megóvnám a széltől is, de az egyetem óta felnőttünk, az útjaink szétváltak, de mindig visszataláltunk a másikhoz. Hiányoltam, az egyik részem örökre nálad marad, és senki nem veheti el tőle, ha úgy őrzi, mint én az ő darabkáját. A köszönés helyett, csak elkaptam róla a kéklő lélektükreimet, és kitartottam a karomat, hogy megszabadítsanak egy rövid időre a bilincstől. Csuklókörzéssel könnyítettem a merevségen, de nem sokat használt, azonban a telefonért azonnal odanyúltam, és a kagylót a fülemhez tartva néztem végig a szeretett rokon testalkatán. A rajz élénken mart bele a valómba, és nehéz levegővételekkel ittam magamba a látványt. Lucy keze nyomát dicsérte a gyerekalkotás, de számomra ennél sokkal többet jelentett. A kis kacsók, melyekkel számtalanszor átölelt, a szeretetével, amivel éltetett.  Az ügyvédem kiléte, az esélyek latolgatása most nem megy, valahogyan nem tudok azonosulni a szabadulásommal, és ez hiba, amint a vehemens amazon beszélni kezd. Annyi szenvedély költözött Maya hangjába, ha rajta múlna a felmentésem, akkor biztosan sikert aratnánk, és ez a gondolat egy aprócska, nem túl észrevehető mosolyt csalt az arcomra. Milyen más, ha ő próbál lelket önteni a másikba, és nem fordított a helyzet. Régen sokkal makacsabban viselkedett, de mára igazi nő lett, aki belátja, ha téved. Mikor változott meg ennyire, és miért nem vettem észre ezeket a sokat jelentő előremozdulásokat a jellemfejlődésében?
- Köszönöm, hogy mellettem álltok, még Vincent is abszurd, de jól esik, hogy a távolból törődik a mostohatestvérével. Soha nem kedveltem, mára csak semleges lettem vele kapcsolatban. – tűnődtem el, de nem mozdultam, és erősen szorítottam a kagylót a hallójáratomhoz, hogy halljam még Mayát, még legyen egy kicsit velem, még ne menjen el. Görcsbe rándultak az ujjperceim, de nem lettem volna hajlandó elengedni a minket összekötő kommunikációs eszközt.
- Lauren miattam halt meg. Nem orvosi kísérlet miatt, sem az elmegyógyintézet falai között. Az én fegyverem, az én döntésem okozta a vesztét Maya. A gyerekem anyja...Lucyt kilenc hónapon át hordta a szíve alatt. Mentálisan beteg volt. Nem tudott ésszerűen gondolkodni, szerinted mit ér az én szavam, ha ő már nem tud szólni? Mit fognak a szülei mondani? Meg kellett volna várnom a rendőröket, de tudod, hogy milyen vagyok, ha elborul az agyam. Értetek bármire képes lennék… - mélyedtem el a barna melegségben, az általa nyújtott biztonságban. A szavai a vasakaratom ellenére is szétburjánzódtak a belsőmben, és utat találtak a halott szívemhez. A remény. A legádázabb ellenségem idebent az idő mellett, és most itt állt az üvegfal másik felén az a nő, aki Nadián kívül az életet jelentette, a jövőt. Bátor voltam, elhatároztam, hogy nem fogok sírni, sem meghajlani az emóciók előtt, de csúnyán elbuktam. Fáradt szemhéjaim megduzzadtak, és könnyekkel teltek meg. A vágyott álomképek úgy sejlettek fel előttem, mint ahogyan Maya átkalauzolt a rövidke, de annál tartalmasabb emlékfolyamon, vagy illúziókeltésen? Nem érdekelt, mert bíztam benne. A szabad kezem automatikusan indult meg a plasztik felé, és simult rá a hűvös lapfelületre, hogy legalább ennyi érintkezés jusson nekünk. A kajaiba menekültem volna, ez volt minden vágyam, de nem tehettük meg. Maradtak ezek az apró gesztusok.
- Maya…az életemet is rád bíznám. Próbálok ember maradni, de nehéz…nem látom a kiutat. Tudom, hogy itt vagy nekem…oh istenem. – hajtottam le a fejemet, amikor az agyamban lévő neuronok sebessége a duplájára növekedett, és most esett le, hogy mit mondott.
- Babák? Több van…Jamie azt mondta…hogy egy. – rökönyödtem meg, és eltátottam a számat, de nem mozdultam. Sokkal nagyobb szükségem volt jelenleg Mayára, mint valaha. Kellett némi idő, hogy feldolgozzam a hallottakat, de bármilyen hírmorzsa érdekelt velük kapcsolatban, sőt reménykedtem benne, hogy Jamie is hamarosan bejön, hogy beszámoljon a történtekről.
- A gyermekpszichiáter jó…kelleni fog neki. Mindent látott Maya…ahogyan hasba lőttem, aztán elkúszott hozzá… - csuklott el a hangom, és másfele néztem, majd halkabbra fogtam a hangomat is. - …és hátba lőttem. – olyan lesújtóan mondtam ki, mintha az anyám halálhírét kellett volna közölnöm.
- Vincent elintézte, hogy te lehessél a hivatalos gyám? – csodálkoztam el, és most az egyszer tiszteletet éreztem a bátyám irányába. Nem ellenem dolgozott, hanem velem, vagyis nem az önnön érdekeit követte, hanem ami jó az unokahúgának.
- Beszélt a pszichiáterrel, vagy rajzolnia kellett? Anyáról nem tudok semmit, időbe telik, hogy Sydney-ből idejöjjön, sőt a korát nézve, minden tekintetből jobb, ha nálad van. – fejeztem be a mondandómat, mert váratlanul megint a születendő gyermekeimhez kanyarodtunk vissza.
- Hány gyerekről van szó? Egyről tudtam, sőt abban se voltam biztos, hogy az enyémek. Az eljegyzés után megünnepeltük a fiúkkal a nagy eseményt, és hát…abban a bárban táncolt éppen, ahova betértünk. Őrülten nagyot csalódtam benne. – túrtam bele a hajamba, ahogyan felelevenítettem az emlékeket. Néhány hónap telt csak el, de óriásit fordult az életem.
- Kidobtam. Nem vagyunk már együtt, és gyerekeket vár tőlem. Milyen apa vagyok, vagy éppen leszek így? – nevettem fel keserűen, de aztán elképzeltem őt, ahogyan a szülőszobában várakozik a kamerával. Orvosi szempontból nézné, ebben biztos vagyok. Lehorgasztott fejjel mosolyogtam én is, de az jobban érdekelt, hogy itt marad New Yorkban.
- Doug nagyon rendes veled, és még Lucyval is segít. Nem tudok elég hálás lenni neki, de Maya… - nyeltem egy nagyot, és komolyabban fürkésztem őt.
- Lucy nem is lehetne jobb kezekben, mint nálad. Nem érdekel, ha tilosban jár, kell neki egy biztos pont…és te az vagy neki. Tudom, hogy nem akarsz gyereket, de őszintén mondom, hogy jó anya válna belőled. – ugrott ki az Ádám-csutkám, és elhallgattam. Láttam az igyekezetét, a harcot, amit értem vívott. A veseműtétje után azt mondtam, hogy megszakadt bennem valami…de tévedtem. Sokkal erősebb kapocs kötött már hozzá. A családom volt, nem a barátom.
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást John Norton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 12, 2017 9:56 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: John × Maya | you are my home
Szomb. Jún. 10, 2017 6:19 pm
.


A hozzászólást Maya A. Cairns összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 20, 2017 7:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scott Eastwood
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
36
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nefrológus, belgyógyász
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: John × Maya | you are my home
Hétf. Jún. 12, 2017 10:09 pm


Maya & John

Lesz ebből kiút?




Már nem volt veszítenivalóm, ebben a tudatban éltem, és szívtam be a sós, tengeri levegőt is, amikor rálőttem a volt feleségemre. A lányom élete többet jelentett a puszta lényemnél, és bármire képes lettem volna, hogy megóvjam őt a világ romlottságától. Nem készültem fel, hogy ekkora áldozatot kell hoznom, nem is számítottam rá, hogy ennyire a vaksötétben fogok tapogatózni. Egy lövés, aztán kettő…és végül a harmadik mindent eldöntő taszított át a mélybe. Úgy szálltam le, hogy jól cselekedtem, és bármi is történjen velem a gyilkosság után, tudom, hogy Lucynak lesz lehetősége felnőni. Itt vagyok, három nappal később, és az a személy köp arcon az igazsággal, akitől nem vártam volna. Felkészültem a halálra is, ha azzal egy nagyobb jót szolgálok, de arra nem, hogy négy gyerekem van útban, és egyet Lauren ölt meg. Jamie nem ezt mondta, ő nem tájékoztatott, csak kicsúszott a száján valami, és arról szó sem volt, hogy elvetélt volna. Kórházban van, és kezelésekre szorul, de ki mondta, hogy annyira súlyos a helyzet, hogy Jamienek magzatburkot kellett repesztenie, hogy kivegye az egyik gyerekem? Már nincs…az elmúlt hetvenkét órában meghalt, nincs esélye a világrajövetelre, aztán odadobja, hogy nem gond, még van három, és te vagy az apjuk. Remegnek az ujjperceim, némán tátogok, miközben a falon átnézve szemlélődöm. Maya könyörtelen, eddig azt hittem minden rendben lesz, de most semmi nincs rendben. Nekem nem mondta el, ne ítélkezzek felette? Még hány titok fog szétszakítani Nadiával? Az egyik megoldódni látszik, és jön egy újabb hullám? Nem kell, hogy mellettem álljon, elvégre én sodortam őt is veszélybe, de mikor tudtam volna meg, hogy megint apa leszek? Miért van az, hogy mindenből kihagynak? Nem érek annyit, hogy őszintén odaálljanak elém? Nem szerettem eléggé ahhoz, hogy megnyíljon előttem, és elmondja a múltját? Valószínűleg kevés vagyok már mindenhez, és kezdek nagyon belefáradni abba, hogy ezerszer nagyobb bombát dobnak rám, mint amivel elbírok. A barna szembogarakat fürkészem, keresem a mentőövet, de nem találom. Megrázom a fejemet, és csak az egyetlen kapocs közöttünk, hogy a fülembe suttogja a szavakat, és nem előttem áll. Szürkéskék íriszeim megvillannak, és nagyon nehezen, de megkaristolom a nyelvemmel a szájpadlásom, és a garatom találkozását.
- Nem tudok én semmit Maya. Félreértettem? Senkinek a haláláról nem szólt a fáma. Senki nem közölte velem, hogy apa leszek, ez is friss információ, most meg hozzám vágod, hogy három gyerek apja leszek, és a negyedik elment? Ó istenem, komolyan nem tudod, hogy nekem ez mit jelent? – hallgatok el hirtelen, és lehorgasztom a fejemet. Képtelen vagyok a szemébe nézni, ahogyan előadja ezt a szöveget, és Nadiát védi.
- Az a nő arra se volt képes, hogy elmondja nekem, hogy gyereket vár, és most mind igaz legyen, hogy szeret? A lányaként imádja Lucyt? Lucy az enyém, senki másé. Anyja helyett anyja voltam, az én vérem. Én voltam mellette, ha rémálmai voltak, én öleltem meg az első lépéseinél, én meséltem neki, én ringattam a kezemben. Felfogtad Maya? Nadia eltűnt, mert kidobtam…na és? Szerinted kidobtam volna, ha tudom, hogy a gyerekeimet hordja a szíve alatt, hát ennyire szívtelen lennék? – rázom meg a fejemet, és keserű pirulát nyelve buggyanna ki az egyik könnycseppem, de még tartom magam, és a félig szakadt felsőmbe törlöm a gyengeségem jelét.
- Nekem prédikálsz arról, hogy legyek példamutató, és oldjam meg a felnevelésüket? Börtönben ülök…felfogtad…megöltem két embert, és egy idillikus képről áradozunk, ami soha nem fog megtörténni? – nevetek fel, de aztán komolyabban mérem végig.
- Ne mondd nekem azt, hogy mit tegyek, vagy mi lesz. Állj mellettem, de ne így. – újabb csend telepszik közénk, bevallom kissé rosszul esett ez, de ott van nála a kislányom, és hivatalosan is a gyámja lett. A többi egyelőre nem érdekel, de valójában élek-halok az információért Nadiáról, de túl nehéz, túl sok a probléma, amit meg kellene oldanom, és nem vagyok képes egyedül, a szabadságomtól megfosztva. Az előbbi melegség lassacskán szivárog ki belőlem, kimondtam, hogy jó anya lenne Mayából, mert ezt akarom látni, mert ezt akarom hinni róla, ha képes a hét éves lányomat elvinni pszichiáterhez, és nem dobja az oroszlánok elé.
- Miért tévednénk? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert én is látom rajta, hogy felzaklatta az előbbi kijelentésem, csak nem tudom, hogy miért, de érződik, hogy még nem fejezte be, és egy olyan vallomásra készül, amire lehet még én se készültem fel. A székkel közelebb hajolok, az arcomat majdnem az üvegfalnak nyomom, és elmerülök a csokoládébarna íriszekben.
- Rhysnak? – ízlelgetem a nevet, amit már annyiszor hallottam a szájából, de még testet nem öltött a férfi. Láttam róla videofelvételeket, képeket, és tudtam a létezéséről, majd a haláláról is, de ez most így, még nekem is sok. Feláll a szőr a hátamon, egy nem kívánt emlékutazáson veszek részt, ahol egy-egy megálló a közös múltunk darabkáiból tevődik össze, és ha még nem is akartam volna, most akkor is fel kell elevenítenem, mert túl sok darabkának kell a helyére kerülnie.
- Hogyne emlékeznék… - újabb kudarc, megint ott tartottunk, hogy próbálom a sógornőmet életben tartani, de nem érek el vele semmit, mert jobban izgatja egy foszladozó hulla, mint a tulajdon élete. A csalódottság a csontomig árasztja el a belsőmet, nézem őt, de úgy érzem, mintha nem is ismerném ezt a nőt. Miatta utaztam el Alaszkába, őt gyászoltam hónapokon át, aztán meg rehabilitációs programra rángattam? Hol van az a Maya Cairns, akit megismertem? Mi történt azzal a lánnyal, aki az egyetemen a legjobb barátom volt, és mikor kezdett el egy pszichopatától függeni?
- Nem jelent semmit? Nem számít semmi, csak ha…várj Rhys Higgs a közeledben van? – szikra pattan a kéklő íriszeim mélyén, jeges bevonat képződik a szívem körül, és megfagy az ereimben a vér. A sötétség uralkodik el rajtam, amint kimondja a közöttünk lévő kapcsolatra a halálos ítéletet. Nincs mit veszítenem…vagy mégis?
- Mit vársz tőlem, az áldásomat? Mit vársz Maya? – emelem meg a hangomat, és erre a nevelőtiszt is felkapja a fejét, de amíg nem lépek fel erőszakosan, addig nem fog közbelépni, de már így is olyan közel állok ahhoz, hogy elveszítsem a fejemet, hogy szerintem percek választanak el a teljes összeomlástól.
- Nézz rám…mit vársz? – nyelek egy nagyot, és az üvegfalra tapasztom a kezemet.
- Ott voltam Vincentnél, amikor úgy döntöttél, a karriered, és az előrejutásodat helyezed előtérbe, és hozzámész a mostohabátyámhoz. Ott voltam, amikor ez, akinek esélyt akarsz adni kivágta belőled a vesédet, és mészáros munkát végzett, meghaltál volna, ha nem műtelek meg. Aztán ki tudja, hogy miképpen, de az ausztrál maffiába kerültél bele, és eljátszottad a halálodat, nem érdekelt, hogy mit hagysz hátra, csak mentél ezután…minek is nevezzem férfinak? Végül, hogy kerek legyen a történet, még el is hozlak onnan, az alkoholizmusból próbállak felhúzni, mert állítólag meghalt. Hónapokig gyászoltad, és engedtem, hogy megtedd…mert tudtam, hogy szeretted. Gyereket vártál tőle, elment, és elveszítetted, most meg azt mondod nekem, hogy él és virul, és adni akarsz neki egy esélyt? Megőrültél? Szimplán beverted a fejedet? A lányom élete a tét, és neked megint az jár a kis fejedben, hogy miképpen lehetnél együtt Rhys Higgs-szel? Rád sem bírok nézni Maya… - méregként terjed szét bennem a gyűlölet.
- Jamie, én…még hány embert kell elveszítened, hogy észhez térj? Nyisd már ki a szemed, nemcsak te vagy…nemcsak neked vannak problémáid. A legjobb barátod hónapokig szenvedett miattad, nem akart látni sem, mégis eljött Seattle-be, miután hülyét csináltál belőle…és most azt mondod egyetlen férfi létezik, aki miatt felkelsz naponta? Önző vagy Maya Cairns…az életed legnehezebb pillanataiban voltam melletted, voltunk melletted, és most, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád, akkor is Rhys a téma? – hirtelen pattanok fel.
- Hívd fel az anyámat még ma. – mérem végig, nem repesek az örömtől, úgy érzem elárultak, akiket a barátaimnak tartottam. Otthontalanná tettek.

MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást John Norton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 16, 2017 5:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: John × Maya | you are my home
Vas. Júl. 09, 2017 3:07 pm
.


A hozzászólást Maya A. Cairns összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 20, 2017 7:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scott Eastwood
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
36
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nefrológus, belgyógyász
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: John × Maya | you are my home
Vas. Júl. 16, 2017 5:22 pm


Maya & John

Lesz ebből kiút?




Vannak tettek, melyeknek a súlyát életünk végéig cipelnünk kell. Ezeket nem választhatjuk meg, nem tehetjük semmissé, és nincs az a jó cselekedet sem, ami kompenzálhatná. Az utolsó, és egyben a legbecsmérlőbb pofont az egyik legfontosabb személytől kaptam, akiről azt hittem, hogy mellettem áll, akiért a tűzbe is tettem volna a kezemet. Az idők változnak, ahogyan mi emberek is, és ami egykoron sokat jelentett, mára nem több egy papírnál, vagy egy több évtizedes whiskey-nél. Eltöprengtem, éjszakákat virrasztottam át, hogy rájöjjek…mégis hol buktam el. A feleségem gyilkosa lettem, kioltottam a szeretett nő életét, hogy egy másikat védjek ezzel. Lucy sejt volt a sejtemből, vér a véremből, és az állítólagos sógornőm úgy döntött, hogy nem láthatom őt, mert éket vert közénk egy férfi. Többfrontos támadásnak lettem kitéve, és mondhatni az ítélet meghozatala után sem nyugszik a lelkem. Maya szavai a nappalaimat tették pokollá, az éjszakák már csak fájtak, de nem tépték fel újra a sebeket. Negyvenhárom napja, öt órája, és néhány másodperce, hogy utoljára láthattam egy gyermekrajzot, amit a kislányom készített a felkavaró események után. Ennyi morzsa járt a megtört apukának, akitől elvették a legszebb gyöngyszemét. Az ablak előtt ácsorgok, mint egy holdkóros, és szüntelenül figyelem az erre járó autókat, buszokat, és bicikliseket. Átmenetileg házi őrizet járt, de Russell Morgan videofelvételeinek hála végül csak kettő év felfüggesztettet kaptam. A halálbüntetést elkerültem, a karperec a lábamról lekerült, és elérkezett az a nap, hogy viszontlássam a gyermekemet. Remegve kortyolok bele a fehér bögrébe, és iszom ki a maradék kávét. Máskor felhőtlen vidámsággal várnám őt, de tudom, hogy abban a pillanatban, amint megszólal a csengő, a szívem jéggé fog fagyni. Ítélkeztem, elhordtam mindennek Rhys Higgset, mert egy percig se hittem volna, hogy ugyanarra a morális mérleghinta két nyelvére kellene állnunk, de Maya szerint nem vagyok különb egy szervkereskedőnél. Hát így állunk…én a kegyvesztett nefrológus lettem a szemét, a kitaszított orvos, és egyben barát, amiért a félelmem felülemelkedett a barátságunkon. Nem volt szülő, nem tudhatta, hogy milyen érzés átadni az irányítást. Maya sohasem érthette, hogy egy gyerek már nem az önnön érdekekről szól. Függővé tette a boldogságát, és akkor közölte a szívét fájdító vallomást, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a támogatására. Egy csótánynak titulált, aki nem méltó a lánya kegyeire sem. Undorodtam ettől a nőtől, minden porcikámban idegennek hatott a szónoklata, és csak megvetni tudtam volna abban a szekundumban az üvegfalon túl. Mi volt a fájóbb? Magam se tudnám megmondani…a Rhyshoz való hasonlítás, a ledegradálás egy semmirekellő gyilkos szintjére? Öltem, mert nem tehettem mást. A piedesztálra állított figura hány ember életét oltotta ki, hogy másoknak szerveket adjon el, milyen könyörtelen módon igyekezett a sógornőm veséjét kitépni, hogy aztán nekem kelljen összefoltozni? Én…olyan lettem volna, mint ő? Rezignáltan bámulom az elsuhanó járműveket, és a lelkem ezer szilánkra tört valója már nem érdeklődik a nő irányába. Elvesztettem, egy csepp hála sem munkált bennem. Milyen jogot formált arra, hogy eltiltsa tőlem Lucyt? A saját sértettségén nem látott túl? Nem láthattam, és ez talán nagyobb késszúrás volt a szívembe, mint az őszinte véleménye rólam. Rábíztam a gyermeket…most már bánom. Jamienek kellett volna adnom őt, de olyan elvakultan bíztam Mayában, hogy nem láttam a fától az erdőt. Önmagáról sem tudott hónapokon keresztül gondoskodni, és önszántamból fektettem belé bizalmat? Mennyi alkalom kellett volna még, hogy felébredjek, és rájöjjek…már régen nem azok vagyunk, mint egykoron voltunk? Az önzősége nem ismer határokat, és bár örülnöm kellene, hogy ma véget ér ez a rémálom, mégsem érzem, hogy boldog lennék. Visszakapom a lányomat, ez csodálatos, de eközben egy barátot, egy fontos személyt is temetek. Az elmúlt hetekben az aggályaim ugyan elapadtak egy kicsit, de a megbocsájtás nem volt a kenyerem. A választása nem volt újkeletű, mégis keserű szájízt hagyott bennem. Nem fogok kérdezni, nem fog érdekelni, hogy merre jár, és mit csinál. Önálló nő, aki viselni fogja a kimondott szavak súlyát. Még, hogy nem választás kérdése a család? Nekem ő az volt, nem érdekelt, hogy honnan jött, mit csinált a múltban, az sem izgatott, hogy hozzáment a bátyámhoz. Ezeket már elfogadtam, de itt, és most, a lányom jóléte, és az én sebeim mérvadóbbak voltak. Eljött a búcsúzás ideje, és nem volt visszaút a szakadék széléről. Az ajtócsengő hangja riaszt fel a transzból, és letéve a kávés bögrét a közeleső dohányzóasztalra, indulok meg, hogy találkozzam a jelenemmel. A lépteim könnyednek tűnnek, de ideges vagyok. Nadia a kórházban van, a kicsik állapota stabil, de hiányzik valaki…Lucy. Kitárva az ajtót…azonban nem az édes vijjogás vár, hanem a csokoládébarna szempár, és a kislányom, amint a fejét Maya vállára hajtva alszik.
- Helló… - hirtelen nem tudom érdemben fogadni őt…őket, mert leköt a kislányom látványa. A szívem facsarodik bele, hogy min kellett keresztülmennie, de most már itt leszek neki, amíg világ a világ.
- Gyertek be…a cuccai a kocsiban maradtak? – érdeklődöm semlegesen hangon, de izgatott vagyok, át akarom venni, érezni akarom a szívverését, és látni akarom a pillantását. Még szinte be sem fordulnak, amikor felemeli a fejét, és találkozik a tekintetünk. Megáll az idő vaskereke, és nagyot dobban a szívem. A kissé nyűgös arcvonásokat hamarosan könnyek váltják fel, és septiben ott termek előttük.
- Apa... – sírva nyújtja felém a kezét, és nem kérek engedélyt Mayától, hogy átvegyem a tulajdon véremet. A karjaiból átemelve szorítom magamhoz, és megtartva a hátát, szinte dédelgetve vonom a mellkasomhoz.
- Itt vagyok…hercegnőm. – suttogom a fülébe, de úgy rázza a sírás, hogy képtelen vagyok megállni, és nekem is könny szökik a szemembe. Olyan távolinak tűnik már minden, egyszerűen nem fontos, hogy mi volt, mert itt van nekem, és csak az számít, hogy nem esett bántódása.
- Szeretsz még apa…miért nem hívtál? – jönnek a kérdések…szegénykém még nem értheti, hogy miért olyan bonyolult az élet.
- Életem…mindennél jobban szeretlek. Nagyon elfoglalt voltam, de most már itt vagyok. – adok egy csókot a homlokára, de nem csillapodik a megilletődése, nem beszélve a rengeteg krokodilkönnyről, ami csak az én helyzetemet is megnehezíti. Könnypárás lesz a tekintetem, kissé felkavarnak az érzelmek, mert bűnt követtem el, de a legédesebb bűn mégis a kislányom, akiért az életemet is odaadnám.
- Ígérem…soha többet nem hagylak el, rendben? – suttogom a fülébe a talán megkésett vallomásokat, de tudnia kell, hogy önszántamból soha nem mondtam volna le róla. Ringatva halmozom el puszikkal, aztán felnézek a másik jelenlévőre is. Maya vegyes érzéseket vált ki belőlem. Most talán meg kellene köszönnöm, amit tett, de túl mély sebeket okozott, és nem megy. A kimondott szavaknak erejük van, és már nem tudjuk visszaszívni őket. Ami megtörtént, az megtörtént. Megtörten fürkészem őt, miközben Lucyt igyekszem megnyugtatni.
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást John Norton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 21, 2017 12:28 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: John × Maya | you are my home
Szer. Júl. 19, 2017 9:14 pm
.


A hozzászólást Maya A. Cairns összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 20, 2017 7:47 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scott Eastwood
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
36
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nefrológus, belgyógyász
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: John × Maya | you are my home
Pént. Júl. 21, 2017 1:24 pm


Maya & John

Lesz ebből kiút?




Túl sok időnek tűnt ez a másfél hónap, amíg nem zárhattam a karjaimba a lányomat, és nem csókolhattam végig ismételten a hamvas bőrét, emlékeztetőt adva az érzékelő receptoraimnak arra, hogy ez a picike élőlény a világ rejtelmeinél is többet jelent számomra. A hajával játszadozom, néha egy csókot hintek a homlokára, hogy megteremtsem az elmaradt védelmi hálót. Nem lehettem mellette, ha éjszaka felriadt, és az anyja, rosszabb esetben utánam sírt. A sógornőm ellopta ezeket az intim pillanatokat, és a magáévá tette. Irigykedtem rá, én akartam ott lenni, fizikálisan megnyugtatni, megvédeni a rossztól, de nem tehettem. A vadállat ketrecek közé szorult, és a sötétben felmorranó nyüszítéseit az álnok vadászok sem hallhatták meg. Belül szenvedtem, émelyegtem az agyam mélyébe égetett képektől, Lucy sikolyaitól, Lauren kérlelésétől. Kioltottam az életét, nem előre megfontolt cselekményen alapult a tettem, hanem a hirtelen rám törő dühből, a kétségbeesésből, hogy elveszíthetem a legdrágább kincsemet. Hogyan néztem volna tükörbe, ha megölik a lányomat? Soha nem hegedt volna be a seb, soha nem lett volna bocsánat a cselekedetemre, hogy nem léptem közbe, és a szülei viaskodásának ő esett áldozatául. Töprengésem sokszor fordult át álmatlanságba, ott jártak a fejemben Maya utolsó szavai. Egy semmirekellő gyilkos voltam, aki nem érdemel bocsánatot, sem időt a lányával. Hogyan bízhattam volna ebben a nőben, hogyan várhattam volna, hogy épségben hozza vissza a gyermeket? Irracionális képzeteim támadtak az elmúlt hetekben, de a valóság most bizonyosságot adott, kihúzta alólam az ingoványos talajt, és visszaadta a reményt, hogy még érek valamit, még jár egy kis jutalom…az idő Lucyval.
A sírása lassan apad el, tudom, hogy megviselték a külön töltött hetek, de arról is kaptam tájékoztatást, hogy pszichiáterhez jár vele Maya, Jamie röviden beszámolt a javulásról is, és a játékkedvről, amivel kommunikált a külvilág felé. Az iskola küszöbén álltunk, már elmúltak az óvodás évek, a kis cicámból egy igazi hercegnő lett. A hatalmas tenyerem befedi a fél hátát, óvom az újabb megrázkódtatástól, és észre se veszem, hogy időközben a csokoládébarna íriszekkel megáldott rokon szó nélkül hagyta el a házat. A tekintetem a kislányom bizonytalan kékjeibe merül, és most tudatosul bennem, hogy mit jelentett neki Maya. Én voltam ő, a stabil bástya, akihez menekülhetett, aki nem háborgatta fel a lelki világát, és kiegyensúlyozottságot csempészett a szürke hétköznapjaiba. A hóhér voltam, aki ítéletet mondott a távozó nő felett, de abba nem gondoltam bele, hogy mit jelentett Lucynak. A szavai késként hatolnak túl a szegycsontomon egyenesen a szívembe, így szótlan maradok.
- Kincsem.. – kérlelem, hogy higgadjon le, de már elkéstem vele, és tudom, hogy innentől nem lesz visszaút. A haragom elburjánzott a viszontlátás pillanatában, de a hét éves kislányomnak mégsem mondhatom meg, hogy nem akarok a nagynénje nyomába eredni.
- Lucy…nem mész sehova, Maya sem fog elvinni. – a megjegyzésem süket fülekre talál, és máris lekéredzkedik az ölemből. Nem vagyok erőszakos típus, leengedem, és megfogom a kis mancsát, de nem áll meg, és a nyitott ajtón keresztül a szabadba húz. A könnycseppek még ott csillognak a kék íriszei mélyén, de az aggodalma még nagyobb, hogy újra szétesik a családja. A léptei sürgetőek, a hajfonatát szemlélem, a bonyolult remekmunkát, amire nem lennék képes, Maya mégis megcsinálta neki. Vajon hova fejlődött az ő kapcsolatuk, mi lett a lányom számára? A kérdések ott lebegtek a fejem fölött, de a kis kéz úgy szorított, hogy nem foglalkozhattam a saját sérelmeimmel, és félelmeimmel.
- Cica…apa nem bír úgy rohanni, mint te. – fékeznék a tempón, de a nyitott kocsiig meg sem állunk. Maya kabátjába kapaszkodik fel, és rángatja meg hátulról, hogy figyelmet követeljen magának. A kétségbeesés megbújik a hangjában, ahogyan a barna hajú nőt kérleli, de kell némi idő, hogy a sógornőm is letegyen a terveiről, és Lucyra figyeljen. A szavai eleinte engem igazolnak, és bólintanék, hogy valóban ez az igazság, mert innen nem megy sehová. A ki nem mondott üzenet azonban ennél sokkal többet rejt.
- Hallottad Mayát, nem mész sehova. Nem engedlek el, hercegnőm. – szorítom meg a kezét, de még mindig értetlenül pislog, hol rám, hol a nagynénjére, de egyikünk sem másítja meg a kijelentését.
- Apa…Mayával rajzoltam neked, nem mehet el. Még nem. Vissza kell jönnie a házba. – megint kitör rajta a sírás, és megállíthatatlanul potyognak a könnyei, ezzel fájdalmat okozva nekem. Nem szándékosan teszi, nem is lenne képes rá, de egyértelmű, hogy az én naivságom, miszerint a lányom csakis rám várt, hamar darabjaira hullik. A biztonságot jelenleg Maya testesíti meg neki, én meg túl önző voltam, hogy ezt belássam.
- Lucy…nézz rám. – leguggolok elé, és a másik támasza mellett egy mosoly húzódik az ajkaimra.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este Maya nálunk aludna? Mesélünk neked, megnézünk egy mesét, és segít berendezni a szobádat, hmm? – tűröm a füle mögé az egyik aranyló fürtjét, aztán felfelé fordítom a tenyere belső felét.
- Megnézhetjük Elsát is? – ragyognak fel kék szivárványhártyái, így csak rábólintok, és Mayára futtatom a tekintetemet.
- Velünk maradsz, ugye? – ismétlem meg a kérdésemet, és elmerülök a barna szempárban.


MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást John Norton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 28, 2017 7:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Re: John × Maya | you are my home
Vas. Júl. 23, 2017 7:39 pm
.


A hozzászólást Maya A. Cairns összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 20, 2017 7:47 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Egészségügy
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Scott Eastwood
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
36
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Nefrológus, belgyógyász
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
10

Re: John × Maya | you are my home
Pént. Júl. 28, 2017 7:15 pm


Maya & John

Lesz ebből kiút?




A szívem mélyén ott pislákol a remény, hogy egyedül birtokolhatom a szőke hercegnőm figyelmét, de minden szertefoszlik, amikor Maya kabátjának szövetébe kapaszkodik, és úgy csüng a sógornőm szavain, mint egykoron Nadián. Nem értem, hogy mi okozta a törést, de aztán megvilágosodom. Amíg a saját sérelmeimmel, és lelki zűrzavarommal voltam elfoglalva nem jöttem rá, hogy tulajdonképpen mi lenne jó a kislányomnak. Egy megtört apuka, aki a saját életét sem tudja rendben tartani, és a rácsok mögött vár arra, hogy az őr vacsorát hozzon neki? Nem őrizhette a hét éves szívével ezt az emléket, mert elvettem volna tőle a gyerekkorát. Az édesanyja már így is olyan kárt tett benne, amit nem gyógyíthattam be. Nem voltunk boldogok, hosszú éveken keresztül én láttam el a női szerepeket is otthon, és bevallom nem minden helyzetben vettem sikeresen az akadályokat. Pelenkát cseréltem, etettem, de nem gondoltam bele a jövőbe. Nem fogok úgy lelkesedni a vásárlásért, mint a nők, nem láthatom úgy világot, mint a másik nem. Szüksége van egy édesanyára is, és bármennyire is lealázzon az érzés, hogy kudarcot vallottam, át kellett engednem a stafétabotot. Próbálkoztam számtalan dadussal, de Nadia törte át a falakat, és végül Maya gyógyította be azokat a sebeket, melyeket én okoztam a kis lelkén. Megöltem az anyját, az éjszakáim vezekléssel telnek, de már semmi sem lesz ugyanolyan. A könyörgő tekintet is erről árulkodik, amikor maradásra kéri, és engem is közelebb visz ahhoz a személyhez, akivel beszélgetni se lenne kedvem, de lássuk be…ki is a hibás? Hálátlan vagyok, elég sok alkalommal megkaptam az arcomba, hogy nem becsülöm meg a segítséget, és megint bebizonyosodott, hogy amit elkerülni kívántam, az a pofámba üvölt. Bűnös vagy, amiért elátkoztál egy gyermeket, akinek csak annyi dolga lenne, hogy felvegyen egy hercegnős ruhát, vagy elmesélje, hogy mit csináltak az iskolában. Belekényszerítettem ebbe a szituációba, és még nekem áll feljebb. Nehezen állom meg, de leguggolok, és megfogom a kis kezét. Az ötletem Lucy miatt vetődik fel, és megelégelve a feszült csendet, megtöröm, és megkérdezem Mayát, hogy csatlakozna-e az estére a Norton családhoz. A tekintetében kétely ül, tudom, hogy érzi a belőlem sugárzó ellenszenvet, és hezitál, mennyire lenne jó ötlet beleegyeznie az itt alvásba. Nem kérném, ha nem lenne fontos a lányomnak, és nekem is…de most nem én számítok. Leveszi a kislányom vállára helyezett terhet, kiemeljük a kezéből a békebíró szerepet, és felnőttként viselkedünk. A pizza jó terelés, meg is csipkedi az arcát, amitől azonnal angyali mosoly költözik az egyetlen örömforrásom ajkaira. Imádom, a könnyek még ott csillognak a szememben a viszontlátás miatt, de aztán visszavedlik a hétéves önmagává és sikongatva köszöni meg, hogy érte még ez is megvalósul. A nyakamba csimpaszkodik, és nyálas puszikkal halmoz el. Nem bánom, el tudnám viselni életem végéig, hogy megőrizhessem az ártatlanságát, és a boldogsága zálogát, de egyetlen kérés szükségeltetik ahhoz, hogy elrontsa a törékeny illúziót.
- Tessék? – szalad fel a szemöldököm, és az égiekhez könyörgöm, hogy a hallásommal legyen probléma. Rhys Higgs neve nem hagyhatta el a kislányom száját. Szédülök a gondolattól, hogy a közelében van, és a késekről, meg a feldarabolásról beszélget, mintha ez amolyan normális téma lenne, mint az ebédkészítés, vagy a babázás.
- Lucy…azt a nevet mondtad? – érintem meg a vállát, de Maya beelőz, és mentve a menthetőt egy trükkel küldi be a gyermekemet a házba. A kéklő íriszeiben harag gyullad, és lassan emelkedem fel a földről. A termetem nem nagy, nem is akarok az utcán üvölteni, de messzire mentünk. Az ajkam megremeg, és a barna íriszek tulajdonosát várom. Még figyelem a kis pöttöm lépések nyomát, és a szandál alól elővillan egy minta. Mi az isten történt vele?! Felrobbanok a dühtől, hogy kijátszottak a hátam mögött. A hang az elevenembe mar, és még pislogni sincs kedvem.
- Ehhez még gondolatolvasónak sem kell lenned. Hogy gondoltad ezt? – emelem meg a hangomat, és teszek egy lépést hátra. Nem hat meg a tény, hogy Rhys nem nyúlt a lányomhoz, de már az is elegendő, hogy egy levegőt szívott vele. Élesen szívom befelé az oxigént, az orrnyergeim is összeszűkülnek.
- Egy férfira? Az istenit… - csendesen káromkodom el magam, aztán felindultan mennék befelé, de megállít a két csomag, és Maya érintése a vállamon.
- Kettőnkről? – tántorodok meg, és nem lépek át a két vaskos bőröndön. Kíváncsian hallgatom, hogy milyen mentséget talál erre, mert rábíztam életem legfontosabb kincsét. Az Ádám-csutkám megemelkedik, amikor kimondja a lelkemet nyomó vádakat.
- Megbélyegeztél odabent… - nyelem vissza a vádakat, mert elfáradtam. Hosszú heteken át a kételyben feküdtem le, és ébredtem fel is.
- Féltettél? Nem ez így van…nem Lucynak való hely. – a bennem dúló vihar lassan morzsolódik el, és a semmi helyett a gyász és a veszteség ülepszik rám. Úgy hittem, hogy elveszítettem akkor egy családtagot, mert a kemény kritikával nem értettem egyet. Pálcát tört felettem, holott tudta…tudnia kellett, hogy nem vagyok bűnös.
- A lányom…a vele töltött idő Maya..minden perc nélküle maga a pokol. – kutakodóan mérjük fel a másikat, újra a kapaszkodókat keressük, mint anno. Fáj, nem tagadom, hogy a börtön megváltoztatott.
- Nem a régi John vagyok már. Nem is lehetnék, mert megöltem a feleségemet. – a könnyek már ott vannak, nem buggyannak ki, de az ígéretet sugallják, hogy megtörtem.
- Apa….Maya….így nem lesz vacsora. Nézzük az Elsát. – Lucy érkezése szakítja félbe a beszélgetésünket, ennyivel nem zárhatjuk le.
- Kicsim bemegyünk, várj meg a konyhában minket. – szólok oda neki, és felkapom a két bőrönd fogantyúját. Nem is kérdés, hogy a fele új ruhákkal van tele. A divat már most a szenvedélye, és alig múlt el hét. Becipelem az előtérbe, és a nyomunkban ott van a sógornőm is. Bezárom az ajtót, aggódom, ezt nem tagadom. A konyhába megyünk, ahol egy kisebb kör után a szívéhez kap a kislányom, és nagyot sóhajt.
- Apa…Rhys bácsi…tele van filctollal. Azt mondta csak azok kaphatnak ilyet, akik már sok mindent elértek az életben. Szerinted, ha rajzolok neki, akkor elvesz feleségül? Megígérte nekem, hogy kapok egy babát tőle, ha szót fogadok Maya néninek. – mit mondjak a lányomnak a szerelemről, meg a plátói érzéseiről?
- Kincsem…gyere ide. – nyújtom ki a kezemet, és ha megszorítja, akkor a harmadik tagunk felé fordulunk.
- Mi ez a lábadon? – kérdezek rá a tetoválásra, mire zavarba jön, és hebegni kezd.
- Tetszeni akartam neki… - süti le a szemét.
- Maya néninek is van…én nekem miért nem lehet? – ez még nekem is új infó, és a sógornőm felé kapom a pillantásomat.
- Van tetoválásod? – mi az, amiről még lemaradtam?

MADE BY TORIE ♥




Vissza az elejére Go down
Re: John × Maya | you are my home
Vissza az elejére Go down
 
John × Maya | you are my home
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» John szobája
» Jay skatulyái
» John Adams
» Olimposz > John Aaron / Árész

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: