Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Ella & Owen - 2011 Hálaadás
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Today at 1:17 am

Pixie & Sarah - No man is useless until it's got a friend
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sarah Adler Today at 12:09 am

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 11:26 pm

Egy first lady élete
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lola Torres Yesterday at 11:04 pm

Olivia & Sera || Little Fairy Garden
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:56 pm

Seraphina && Carson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:20 pm

Long journey... ~ Lotte&Shane
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 10:20 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 10:14 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Christabel Edwards, Erik Lindström, Owen Cavanaugh, Sarah Adler, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 1 rejtett és 12 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Solo por un beso
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Grace Phipps
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
20
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
léleklátó - jós - tolvaj
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
5

Solo por un beso
Kedd Május 09, 2017 10:59 pm
Tia & Nick
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Az éjszaka bársonya jótékonyan rejt el a bántó világosság elől. Utcai lámpák fényétől távol, a járda árnyékos oldalán sétálok, hajamba olykor belekap a szél. Cipőm sarka ütemesen koppan a járdán, megadva a járásom ritmusát. Kabátom nem túl vastag, nem igazán véd a hidegtől, de nem bánom, mert hamarosan odaérek, ahová készültem. Alig vártam ezt az estét. A tánc már olyan régóta az egyetlen biztos pontot jelenti az életemben, és ma éjjel nem vagyok hajlandó foglalkozni azokkal a problémákkal, amikkel szembe kellett néznem az utóbbi időben. Dr. Morgan kedves hozzám, és befogadott, és tényleg próbálok mindent megtenni azért, hogy ne tegyek neki keresztbe, és ne zavarjam, de ez néha nem olyan egyszerű. Vannak...dolgaim, amiket azt hiszem nehezen dolgoz fel. S tudom, hogy azt mondta, nála bármikor menedékre lelhetek, de nyughatatlan lélek vagyok, és szükségem volt egy kis térre, hogy ne kelljen állandóan engem kerülgetnie, hogy egy picit ő is felszabadulhasson. A fő ok, amiért ma este mégis ide jutottam, az két részből tevődik össze. Egyrészt, ma este bachata est van, ami itt, a spanyol negyedben annyira talán nem meglepő, de valahol mégis, mert a salsa kicsit népszerűbb, másfelől pedig...mit tagadjam, szükségem volt egy kis pénzre. Na, nem sokra, csak annyira, amennyivel kihúzhatom jövő hétig valahogy. Már bejelentkeztem néhány ügynökséghez hostessnek, és Russell azt mondta, megpróbál nekem valami nem túl bonyolult melót felkutatni, kicsikarni néhány kollégájából vagy ismerőséből. De addig is, nem akarok az ő nyakára terpeszkedni, nekem is kell az anyagi önállóság, és amit nem tud...
A bejárathoz érek. Érzések követelik maguknak a figyelmem, melyek nem az enyémek, hanem a kint várakozó fiataloké, kik tekintetükkel kíváncsian követnek az ajtóig. Néhány lélek is érzem, hogy a közelben van, de tudatosan nem figyelek rájuk. Ma jó napom van, ma tudom kontrollálni valamelyest, és olyan régóta ez az első ilyen nyugisabb napom. Nem akarok mást ma este, csak állni a táncparkett közepén, és táncolni, táncolni, táncolni lehunyt szemmel. Ki kell táncolnom magamból azt a rengeteg feszültséget, mielőtt még valami butaságba keveredek megint. A régi raktárépületből átalakított szórakozóhelyről már kiszűrődik tompán a zene, vérpezsdítő dallamok hívogatnak, és a szívem máris vad ritmusba kapcsol át. A bejáratnál egy őr áll, ügyel a parkoló biztonságára, de gond nélkül enged át.
- Buenas noches, amigo - csilingelő hangon, mosolyogva szólalok meg az itt szokásos nyelven, bár tudom, hogy értenek angolul is. Torres vagyok, emlékszem, hogy gyerekkoromban a szüleimmel sokszor voltunk a spanyol rokonoknál apu részéről. Mexikó, Columbia, Venezuela, A Dominikai Köztársaság...mind hazámnak számított egykor. Itt is tanultam meg a latin táncokat, és régen nagyon sokat táncoltam a szüleimmel is. Régen. Most már egyedül csinálom, vagy olyannal, aki társamul szegődik egy tánc erejéig, és én cseppet sem bánom ezt. Jó nekem egyedül, de ha van, aki vezet és tudja tartani a lépést, az sem baj. Az ilyen helyeken ezekkel általában nem szokott baj lenni, mert a latin népek nagyon bulizósak és nyitottak, ha egyedül látnak egy lányt táncolni előbb-utóbb akad lelkes fiú (vagy esetenként lány), aki felkérje. Ma sem aggódom azon, amin nem érdemes, helyette inkább leadom a ruhatárban a kabátom, majd felmegyek a széles fém lépcsősoron, átvágva a tömegen, amely a bejáratnál sűrűsödik, és egy kis bár részleg után az emeleten a fenti korláthoz megyek. Érdekesen oldották meg itt a bejárást, mert először fel kell jönni, hogy először a báron keresztül vezessen az utad, kikényszerítve a fogyasztást, és csak azután tudsz lemenni a tánctérre, ami mellett természetesen végig a fal mellett egy másik, kivilágított bárpult helyezkedik el. Ötletes. A keskeny csigalépcső tetejére érve egy pillanatra megállok, hogy lenézzek, mi a helyzet odalent. Vérpezsdítő dallamok hívogatnak már most is, és a hangulat igencsak emelkedett, pedig még éjjel tizenegy sincs. Odalent fülledt hangulatban táncolnak a párok, a pultnál is nagy a tömeg, némelyek magányosan, vagy baráti társasággal ücsörögnek. Távolabb az asztaloknál kissé szellősebben vannak, de hamarosan azt hiszem ennek is vége lesz. Már épp indulnék lefelé, mikor valaki nekem jön és majdnem kilök a korláton. Tűzpiros szoknyám a bokámig van összevarrva, ami igencsak megnehezíti a kényelmes lépést, hát még, ha ki akarnak lökni hat méter magasból. Az utolsó pillanatban kapaszkodok meg, és ezzel egy időben valaki elkapja a karomat.
- Gracias - mondom kissé zavarban levegő után kapkodva és elmosolyodva tekintek le a mélybe - Azt hiszem, túl szűk a szoknyám. - magyarázom, bár nem hinném, hogy bárki még figyelne arra, amit mondok. A csigalépcsőn egy pincérnő épp egy tálcával tér vissza, rajta citromkarikákkal, és ami ad egy nagyon jó ötletet - késekkel. Megállítom a fiatal lányt.


- Bocsánat, ezt elkérhetem? - kérdezem, és a késre mutatok, mire bólint, én pedig elkapom a kis ezüst eszközt, és nyújtott lábbal lehajolva két ujjam közé csípem a bal lábamnál a vörös ruhát, és bevágom kissé, majd ezt megismétlem a jobb oldalon is ugyanígy, hogy aztán - hatalmas ováció kíséretében - egy mozdulattal majdnem a combom tövéig hasítsam először az egyik, majd a másik oldalon is. A ruha alatt szerencsére egy teste simuló, kifejezetten táncra tervezett színben harmonizáló francia fehérnemű van, így ha esetleg ki is látszik, az olyan, mint a versenytáncosok aláöltözete, nincs miért szégyenkeznem. Elvörösödve jövök teljes zavarba ettől függetlenül, mert rájövök, hogy talán ezt nem itt, mindenki szeme láttára kellett volna megoldanom, de már nem tehetek ellene. Csak szélesen elmosolyodok, intek egyet, és visszaadom a kést a pincérnőnek, majd az engem megsegítő férfire kacsintok, és mosolyogva otthagyom őket.
Most már kissé szabadabban mozgok, lábaim ingerlően villannak ki minden lépésnél a gyönyörű, piros ruhából. Fekete hajam a vállaimra omlik, fülem mögötti tincseim hátul fogják össze a frizurámat, fehér fülbevalóm ártatlanságot, eleganciát kölcsönöz külsőmnek. Kék szemeimet csak világos szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal tettem igézővé, orcáimra cseppnyi pirosító került, és egy illat leng körbe, amely keserédes, fűszeres nyári éjszaka illatához hasonlatos, bőröm egyedi esszenciájával keveredve pedig maga a bűn és a csábítás. Kijárna nekem már valami izgalom, valami kellemes bizsergés, hiába Dr. Morgan figyelmeztetése, hogy ne keressem a bajt...a szívem másról ábrándozik. Az ember társas lény, és tagadhatatlan, hogy tudom, hogy nem vágyhatok kapcsolatra, mert amivel én élek, azzal nem tud megbirkózni senki, de ettől még akarhatom, hogy vágyjanak rám, nem? A bárhoz érve kutatni kezdek, de egyelőre nem látok senki olyat, aki potenciális jelöltem lehetne, mindenki a párjával van, vagy nagy társasággal. Márpedig ha jól akarom csinálni, akkor vagy olyat kell keresni, aki egyedül van, vagy olyat, aki csak egy fővel, mert a több szem többet is lát, két embert még nagyon jól szemmel tudok tartani. Így néhány kíváncsi és elismerő tekintet kíséretében lelkesen a táncparkettre sétálok, és bekapcsolódok a táncolók sorába. Kicsit helyezkednem kell, de hamar elfeledkezek magamról, a zavaromról és átszellemülten adom át magam a tánc örömének. A hangulat csodálatos, az éjszaka fülledt és kacér ígéretekkel fűszerezett a levegő, s én nem akarok mást, csak addig mozogni, míg az ördög el nem viszi a lelkem a bűn útjára. Mert előbb-utóbb úgyis ezt kell tennem. De előtte miért ne élvezhetném ki a részegítő muzsika hangjait, a testem adta lehetőségeket?

Az idő megszűnik létezni, csak a zene van és én, amikor hirtelen olyan energiába ütközök, ami teljesen eltér az itt megszokottól. Képek hasítanak belém, és kénytelen vagyok kissé lassítani a mozgásomon. Kékségeimmel az érzékeimre hagyatkozok, mikor a tömegen át elindulok kifelé. Nem kérdezik, hová megyek, nincs, akit érdekeljen. Csak megyek, ahová húznak a megérzéseim, és mikor elérem azt a pontot, megállok a férfi mellett a pultnál. Szélesen elmosolyodok, és a pultra támaszkodok.
- Önből árad a lehangoló energia, senor. Nem hallotta még, hogy a tánc mennyire jó stresszoldó tud lenni? - kérdezem, és mikor a pultos odajön, felpillantok rá.
- Hozhatok valamit, szépségem? - kérdezi vigyorogva, én pedig bólintok.
- Ó, képzelje, az úr itt mellettem épp most hívott meg. Tequilát kérek, duplát, citrommal. - mondom, és alsó ajkamba harapva a rám szegeződő értetlen, vagy kissé talán dühös pillantásba mélyedek - Na, ne nézzen így rám. Ha egy hölgy kíséret és ital nélkül maga mellé szegődik, a minimum, hogy meghívja egyre. - mondom, majd nagylelkűen legyintek - Ne legyen szigorú magához, nem tudhatta, hogy itt így mennek a dolgok. ó, de kedves, köszönöm! - kapom el az elém tett italt, majd sót öntök a kezemre, lenyalom, felhajtom a tequilát, és a citromba harapok. Igazi minőségi ital, kissé vizezett, de nem vészes, ez még jónak számít. Kellemes melegséggel tölt el, oldja a gátlásaimat, és a citrom még friss. Megnyalom a szám szélét, majd gondolok egy merészet.
- Tudja mit, ha már ilyen kedves és udvarias velem, adok magának egy táncot. Tud bachatázni? - kérdezem, majd meggondolom magam és legyintek - Á, nem is számít. Én tudok. Majd legfeljebb megtanítom. Már, ha nem lep meg. Jöjjön - fogom meg a kezét, és húzni kezdem magam után. A pultnál ülők persze egyből kiszúrnak minket és lelkesen biztatni kezdenek, de én ezzel nem foglalkozok. A táncparkettre érve pedig megállok vele szemben, és várom, hogy elinduljon a zene, mert a másikból alig van vissza néhány taktus. Szembe állok a pasival, és hirtelen feltűnik, hogy alig érek a mellkasáig.
- Hűha, te aztán jó magas vagy - csodálkozok el tágra nyílt szemekkel és felemelem a fejem, hogy ránézzek. Vasággyal vagyok százötvenhét centi, szóval a pasas tényleg olyan, mintha egy lépcsővel feljebb állna, mint én. Zöld tekintetébe mélyedek, és most először kissé megingok a magabiztosságomban. Biztos, hogy jó döntés volt egy idegent így letámadni? Sosem szoktam ilyet csinálni, most mi ütött belém?


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jared Padalecki
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
27
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
rendőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
19

Re: Solo por un beso
Vas. Május 28, 2017 1:23 pm


Titi & Nick

Őrületes tánc <3





Unottan támaszkodom meg az íróasztalomon a könyökömmel, és türelmetlenül dobolgatok az ujjaimmal, hogy a kedves játékostársam vegye a lapot, odafent a sarokban. A kamera fénye erősen villog, már másfél órája nyomatjuk a skype-ot. Megigazítom a fülemen lévő headsetet, és hátradőlök, hogy a tarkómra helyezhessem a karjaimat.
- Mégis mire vársz, tapsra Tanner? – kérdezek rá fellengzősen, mert szegénykémet nagyon megszorongattam azzal, hogy dupla téttel emeltem meg az előző játszma nyereményét.
- Kuss legyen Warren. Nem hiszem el, hogy megint melletted áll Fortuna. – vakarja meg az állát, és a zöld íriszeimbe merül a kamerán keresztül. Az online pókerasztal előttünk hever, és a kis segítőnk a döntésére vár.
- Nem tehetek róla, hogy kegyvesztett lettél. Már unom, hogy elnyerem előled az uzsonnapénzedet is, és utána meg tőlem kéregetsz a szünetekben. Ha tudod, hogy béna vagy, akkor minek vágtál bele? Emeljem a tétet, és adjak egy kis menekülési útvonalat? – vigyorgok rá, és elpörgetem a székemet egy kicsit oldalra, aztán az arcomat a képernyőbe tolom.
- Hahó…egy istenséggel játszol. – dörgölöm az orra alá, mire keményen az asztalra csap, és megadja a kérésemet.
- Tuti, hogy ezt már nem viszed el, és tudod mit, tartom, sőt emelek. A pénz valóban unalmas, ezért, ha nyerek, akkor elmegyünk inni valahova, és az összes kört te fogod állni. – mutogat erősen gesztikulálva.
- Ez most fenyegetés? Esélyed sincs, de elfogadom a kihívást, de ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek előre. – a felfedésre kattintok, és kijön a sor, és már majdnem éljenzésbe kezdenék, de ekkor a pöcsfej megmutatja az ő lapjait is.
- Warren, ezt beszoptad...nekem színsorom van. Ajánlom neked, hogy a vastagabb pénztárcádat hozd magaddal, mert ma éjszaka részegen viszel haza, és a taxit is te fogod állni. Remélem, szereted a spanyol zenét, mert egy egészen különleges helyre viszlek el. – kacsint rám, én meg leszedem magamról a headsetet, és dühösen állok fel a székről.
- Tuti csaltál. – túrok bele a hajamba, és körülnézek a szobámban. Botrányos a helyzet, két hete megállás nélkül dolgozom, ez az első szabad estém, és valószínűleg nem takarításra fordítom. Anyám szerintem már elvitt volna egy paphoz, hogy kenje fel az utolsó kenetet, mert menthetetlen a lelkem. A rendrakás a nők feladata, de anya nélkül az önállóság már nem is tetszik annyira. A húgom is hiányzik, megígértem neki, hogy a hétvégén meglátogatom, és a vasárnapi ebédet semmi pénzért nem hagynám ki.
- Egy óra múlva találkozzunk a Wall Street mellett, és ne késs el, mert akkor magamnak fizetek csak. – bontom a kapcsolatot, látom még hadonászna, de nekem egy integetésre telik. A csípőmre teszem a kezemet, és felmérem a hadi helyzetet.
- A konyha, és a nappali a legdurvább. – első ránézésre ott kellene el egy kis segítség, de aztán, amikor a szekrényem aljáról előguberálom a fekete ingemet, és megszagolom a hónalját...rájövök talán nekem se ártana egy alapos mosakodás. A hajléktalan bevetés óta kicsit átvedlettem, és valóban beépültem, vagy csak a szerepem volt túl valódi, a lényeg, hogy nem mindig sikerült a napi fürdés. Az fürdő felé venném az irányt, de a bejárati ajtó felől hangos nyávogás hallatszik be, és eltérít az eredeti útvonalamtól. Kitárva a nyílászárót Szerencsétlenség toppan be, és a lábam között átdörgölőzve nyafog.
- Nem kaptál még enni…vagy csak pasi kell? Nálad soha nem tudom eldönteni. – tekintek le rá, és a hűtőből csenek egy kis tejet. Előtte természetesen még letesztelem, hogy iható-e, de átmegy a vizsgán, és kitöltöm egy kis tálkába neki.
- Ezt is miattad kell vennem rendszeresen. Ki nem állhatom a tejet, de megbocsájtom, ha nem vizelsz többet az ágyamba. – nézek rá értelmesen, és a zöld szembogarai sárgásan világítanak, aztán megnyalja a száját, és ráveti magát a tejre.
- Én a fürdőben leszek. – szólok még oda neki a vállam mögül, és most már valóban elkezdek készülődni, mert soha nem fogok odaérni, és Tanner leeszi a farkamat.

***

Már a találkozóhely sem tetszett, miután eltévesztette a társam a házszámot, és egy röpke húsz perces késéssel ért oda a megbeszélt sarokra.
- Te, mikor fogsz már hozzászokni New Yorkhoz? – vágom tarkón, és megigazítom a farmerdzsekimet.
- Még csak fél éve lakom itt, ne oktass ki Nick. Legutóbb nem is tudom, hogy ki miatt szöktek el a rablók, ugyebár.. – jelentőségteljesen néz rám, és megsimogatja az ütésem helyét.
- Az amiatt volt, hogy a diszpécser kezdő volt, és nem tudta, hogy melyik utca, melyik városrészben van. Na, induljunk, mert holnap anyámékhoz vagyok hivatalos ebédre, és nem akarom átrókázni a fél éjszakát. Remélem, tudod, hogy a tánc csak neked hívogató, mert én ki nem állhatom. – jegyzem meg és a raktárépületre tekintek, ami első ránézésre nem valami bizalomgerjesztő, de hinni szeretnék a lókötőnek, ezért elindulok a tömeg mellett. Tanner már tudja mi a dörgés, mert egy húszast nyom a kidobó ember kezébe, és kitárul előttünk a bejárat.
- Ők miért mehetnek be, és mi miért nem? Adok neked én is annyit… - nyöszörög az egyik gizda a sorban, és a nyakát nyújtogatja. Még hallom a néger kétajtós szekrény válaszát.
- Mert zsernyákok, te faszfej. – elégedett vigyorral lépem át a küszöböt, és azonnal megcsap a délies vonulat. A zene a dobhártyám szélét szaggatja, a szívverésem a hangszórókból kiáramló taktusokkal együtt dobban nagyot, aztán rádöbbenek, hogy nem túl feltűnő helyen, de egy élőzenekar kíséri a latin frontembert.
- Ejha… - csak ennyit tudok kinyögni, és a csigalépcső felé araszolunk. A magasságom miatt jobban belátom a terepet, és azt kell, hogy mondjam, de még a felhozatal sem utolsó.
- Hogy találtál rá erre a helyre? - érdeklődöm a mellettem állótól, de nagyon közel kell hajolnom hozzá, hogy hallja is, amit mondok neki.
- Rob mesélt róla bent az irodában. Itt szedett fel egy tüzes bulát, azt mondta soha nem dugott még olyan jót, mint aznap este. Gondoltam szerencsét próbálhatnánk. – a feltételezése nem rossz, és komolyan rám férne egy nő, csak aztán ne társítson mellé hosszú távon semmit, mert abból lesznek a bonyodalmak. Az életem már így is egy kész szappanopera, nem szükséges ezt még tetőzni is.
- Hajtsunk fel valami itókát. A pénztárcád? – sandít rám a félkegyelmű, de megtapogatom a zsebemet, és előreengedem, hogy mutassa nekem az utat. A tánctér túlfűtött energiái engem is bekebeleznek, de amikor meglátok két férfit egymással smárolni, mondjuk úgy, hogy könnyedebben jutok el a pultig.
- Mit akarsz inni? – intenék az egyik dögös kiszolgálónak, de Tanner lemarad, és bevágja a híres pózát. Nő van a láthatáron, valószínű csak én nem vettem észre, de aztán hamar feltűnik, hogy ki az, akit kiszemelt, mert ő meg engem szólít le.
- A negatív energia… - mérem végig a kis termetű lánykát. Eléggé fiatalnak tűnik, mondhatni még iskolás, de az is lehet, hogy egy pornószínésznő, és abból tartja fenn magát, hogy eladja a kislányos báját. Ebben a városban már nem lepődnék meg semmit.
- Belőlem maximum a józanság árad, nem úgy, mint kegyedből… - támaszkodom meg az oldalammal, és a bájcsevejt hallgatom, ami közte és a pultos között történik.
- Tessék?! - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. A kislánynak felvágták a nyelvét, és ráadásul az első öt percben már meg is hívatja magát. A pultos nem vár rám, egyszerűen kiszolgálja, és elém is leteszi a tequilát. Nem rajongok az italért, régebben többször ittam ilyet, de ma este beérem a sörrel is. A kisasszony hamar elhajtja az italt, és elemébe jön. Tannernek leesik az álla, szerintem őt már a tökeinél vezetné, de rám még nem hatott ez a rámenősség, egészen addig, amíg a kérdése hallatán már elutasításba mennék át, de megragadja a kezemet, és a tánctér felé húz. Tanner röhögve vinnyog, még hátra is nézek a vállam felett egy megsemmisítő pillantással, hogy vegye a lapot, de a pindurka nőszeszély csodálkozva tekint rám, és ettől egy kicsit mintha fejbe kólintottak volna. A zene fel is hangzik, és a melankolikus dráma, az előttem álló fekete hajú szépség rávesznek arra, hogy megmutassam, ki vagyok én.
- Na, Törpilla… - düllesztem ki a mellkasomat, és most a kezdeményezést megkaparintva, megszerzem a kis kacsóját. A tenyerembe csúsztatom, és közelebb vonva eltolom a lábfejemet, aztán a fenekére simítom a kezemet.
- Ha már letegeztél, és merészen felkértél, akkor ne okozz csalódást. – attól mert, nem táncolok gyakran, és nem hangoztatom útfélen a tudásomat, még létezik. A nagymamám rendületlenül hitt abban, hogy akkor lesz teljes körű a kitaníttatásom, ha megtanulok normálisan táncolni, és vezetni is.
- Megijedtek a lábaid? – vigyorgok le rá, és felállítom a lábfejemre, hátha a magasságkülönbség leküzdés kicsit oldja a fellépő feszültségét. Sokan felénk mutogatnak, de én lehajtom a fejemet, és az ő kék lélektükreit fürkészem.
- Esetleg emeljelek fel? Félsz a nagy fiúktól? – cukkolom tovább, és lépek kettőt előre, miközben rajtam áll. Nem tudom, hogy mit gondolhatnak rólunk, de engem szórakoztat a kialakult helyzet.
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Nicholas Warren összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 15, 2017 7:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Grace Phipps
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
20
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
léleklátó - jós - tolvaj
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
5

Re: Solo por un beso
Hétf. Jún. 12, 2017 11:10 pm
Tia & Nick
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



Belevetni magam a fülledt éjszakai életbe könnyebben megy, mint lélegezni. Mióta az eszemet tudom, a latin zene az életem része és ma este, amikor portyámra indulok, igyekszem a tánc iránti szenvedélyemet összekötni a nem túl kellemes, de annál hasznosabb tevékenységemmel. A tűzpiros ruha tökéletes kiegészítője kék szemeimnek, sötét tincseimnek. Ha nem lennének ilyen ártatlan vonásaim, egészen ördögi lehetnék, és tulajdonképpen nem is állnának messze a valóságtól. Már rég nem érzem magam teljes értékű embernek. Több vagyok annál, és sokkal kevesebb. Egyszerre létezem itt, és egy másik létsíkon, és sokszor érzem azt, hogy a halál már rám tette a kezét, megérintette a lelkem és egyre inkább veszítek vele szemben. Minél többször esnek ki napok, órák, olykor hetek az életemből, annál inkább érzem kevésbé önmagamnak magam. Mióta Dr. Morgan...vagyis Russell rám talált és tulajdonképpen magához vett, kicsit jobb. Nem érezteti velem azt, hogy bolond vagyok, megértő és nagyon próbál védelmezni és segíteni, de bár nagyon hálás vagyok neki, azért még van önérzetem. Nem igazán szeretem ha hosszú távon valakinek a nyakára akaszkodok, és cserébe nem adok semmit. Így akkor is, ha nem tetszik amúgy, hogy valakit megrövidítek, mégis erre készülök ma este. Szegény ördög, és tényleg sajnálom előre, de...vagy ő, vagy én. És ebből sajnos nem engedhetek. De előtte még csábító dallamok hívnak táncba, a vérem lázadó szava a táncparkettre űz és az immár két oldalt combig felhasított vörös ruhában tekerni kezdem a csípőmet. Melegem van, a bőrömről a parfüm édes-fűszeres esszenciája keveredik a magas páratartalomban a megszokott szórakozóhelyek fülledt illatorkánjával. Hajam sötét tincsei a hátam, vállam simogatják, és lehunyt szemmel élvezem a tökéletes szabadság érzését. A dallam olyan szívfájdítóan gyönyörű, a zenekar és az énekes tökéletesen át tudják adni a dal mondanivalóját. Érzem. Érzem a dalt, a körülöttem lévő emberek érzéseit. Vágyat, kacérságot, jókedvet, szomorúságot...és ekkor megcsap egy teljesen idegen, új érzés. Gondolatfoszlánynak is nevezhetném, de mintha valaki hirtelen kötelet kötött volna a derekamra, és annál fogva húzna maga felé. Egy röpke pillanatra ellenkezni próbálnék, de az indulat el is hal azon nyomban.
Nem kell sokáig keresnem a hívogató aura tulajdonosát, szinte világít a többi ember mellett. Nem szó szerint, de érzem, hogy hozzá kell oda lépnem, és erre nem tudnék magyarázatot találni, miért is van így, egyszerűen csak így van. A pultnál nem köntörfalazok, azonnal előveszem a legbájosabb mosolyomat, és már beszédbe is elegyedek vele. Szkeptikus megnyilvánulására csak mosolygok egyet, és inkább nem is válaszolok. Inni? Ugyan, eddig még a mosdó csapjából sem ittam egy kortyot se, szerencsére a mosolyom nem az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenesen arányos, így ezt feltételezni nagy ismerethiányra vall, vagy épp felületességre. De nem is számít, mert megoldom, hogy ha mér feltételezett, legalább részben legyen igaza. A kontójára rendelek egy tequilát, és rendes vagyok, mert neki is kérek. Egy latin szórakozóhelyen nem szokás nem tequilázni, sőt, szinte már sértésnek számít, főleg, ha nem latin származású az illető. Fennáll a veszélye, hogy besúgónak nézik, vagy épp zsarunak, és azok egy ilyen helyen nem húzzák túl sokáig, hacsak valakit meg nem nyernek maguknak. Azért itt elég szépen megy a drog, a prostitúció. Én csak szórakozni járok ide, vagyis az ilyen helyekre, de nagyjából mindegyik ugyanaz. Vannak a bulizók, és azok, akik ilyen-olyan üzletet jöttek kötni. A bulizók elvannak a saját világukban, és amíg nem akarják betenni a lábukat mások territóriumába, amíg  bármi történik, félrenéznek, addig békén is hagyják őket. De jaj neked, ha nem ismered és alkalmazod ezeket a szabályokat. Én nem sok vizet szoktam zavarni, mert csak táncolok, ismerem a mozdulataikról azokat, akik ártalmatlanok, és megrövidíthetőek, aztán már itt sem vagyok. Sosem látok semmit, sosem járok tilosban.
A férfi, akinek a haja kissé csapzott, zilált, de eszméletlenül fényesnek tűnik és a szeme, akár a vadászó macskáé kissé meghökken gyors gondolatátmenetemen, de ezt már megszoktam. Nem sokan képesek követni a gondolataimat, sokszor még én magam is képtelen vagyok erre. Gyorsan a kezembe veszem hát az irányítást, és további szájtépés helyett a táncparkettre húzom az idegent. Hallom a mögöttünk támadó vinnyogást, éljenzést, drukkot és miegyebet. de nem igazán foglal le. Sokkal inkább az, hogy a dalból már csak pár ütem van vissza, és a következő számnál végre partnerrel szeretnék kezdeni. Bachatazni igen könnyű, ha az ember ráérez a ritmusra, és engem most csak az intuícióim vezetnek. Süket vagyok a kétkedő gondolatokra, az érzéseim azt súgják, a táncparketten a helyem és vele kell ott lennem. Ám ahogy szembefordulok a pasival, hirtelen inába száll a bátorságom. A fickó...hogy magas? Az nagyon enyhe kifejezés. Hozzám képest szinte felhőkarcoló. A melléig is alig érek el, még szerencse, hogy magas sarkú cipő van rajtam, különben talán észre sem venne. Úgy érzem magam, mint Alice Csodaországban, mikor hirtelen minden sokkal nagyobb lett nála. Én ugyanígy vagyok ezzel jelenleg. Meg is jegyzem a magasságát, bár esküszöm, hogy nem negatívumként értékelem ezt, inkább csak meglep. A pultnál nem tűnt ilyen magasnak, igaz, akkor eléggé támaszkodott. A Törpilla név hallatán kicsit zavarba jövök, de mosolygok. Való igaz, hozzá képest tényleg igazán pici vagyok. Mondjuk másokhoz mérten sem épp elvadult a méretem, de ez nekem eddig nem okozott csalódást vagy bánatot. Talán csak annyiban, hogy nem minden ruhát vehetek fel, és az, ami más lánynak miniszoknyának számít, az nekem a térdemig ér, így általában minden ruhámból vágatni kell. No, ez sem okoz gondot, mert ruhám az igen kevés van, Russell vett nekem néhány darabot mikor legutóbb elvitt vásárolni, és maradt még pár a legutóbbi csenéseimből is, de az igazán nem tölt meg egy szekrénysort.
A kezemet finoman de határozottan fogja meg, és a kéklő szemeim hatalmasra tágulnak a meglepetéstől, mikor a fenekemre siklik a keze.
- Uppsz...- sikkantok egyet, de elmosolyodok. Igaz, tőlem kissé idegen az efféle érintés, de határozottan borzongató érzés. Neki le kell hajolnia hozzám, de úgy tűnik ez sem akadályozza meg abban, hogy pimaszkodjon.
- Miért, talán nagyságos úrnak kellett volna szólítanom téged? - szemtelenkedek, és hiába indul el a zene, valahogy a lábaim nem akarnak engedelmeskedni. Érzések száguldanak át a testemen, kellemesek és szorongásosak egyaránt. De van itt más is, a távolból némi féltékenységet érzékelek és zavart. Ez pedig picit meggátol abban, hogy teljesen rá figyeljek. Ám egyik pillanatról a másikra a szemtelen érintésből már majdnem intim lesz, mikor a lábfejére emel. A teste az enyémhez simul, vagy én az övéhez, minden nézőpont kérdése. A derekát vagyok kénytelen szorosan átfogni, ha nem akarok leesni, és haragudhatnék azért, amiért ennyire rámenős, de nem tudok. Csak mosolygok rá felfelé, és fogva tartom a macska szemek pillantását. Végre én is rátalálok a hangomra, mikor tesz velem néhány lépést.

- Én? Félni? - kérdezem és megrázom a fejem - Sem kisfiúktól, sem nagyfiúktól nem félek. Tőled pedig az az érzésem, nincs is miért tartanom. Hisz csak táncolunk, nem igaz? - kérdezem, és aztán leszállok a lábáról, bár ennyire közel lenni hozzá cseppet sem volt kellemetlen. Jó illata van. Kissé távolabb lépek tőle, és most még csak alaplépésekben gondolkodunk, de a mozdulatain látom, hogy nem először hall bachatat, mert jól mozog. Két kezét megfogom és fordulok egyet a tengelyem körül, hajam táncra kél a fülledt levegővel, majd mikor visszatérek a kezdő pozícióba, a hátam mögé vezetem az erős karokat, és lábujjhegyre állva a füléhez hajolok.
- Legyen ez az éjszaka az ördögé - mondom, és a szívemben fellobbanó ősi tűz lángjai a szemembe költöznek. S a mozdulatokkal már magasabb szintre emelem a tétet, mert csípőm ingerlő mozdulatai, formás combjaim kivillanásai és az intimitást cseppet sem mellőző érintéseim arról árulkodnak, hogy bár úgy nézhetek ki, mint egy meseszereplő, lehetek bájos és ártatlan, de a vérem az nem hazudtol meg. Több lakozik bennem, mint egy kislány, akit a lábára állíthat, akinek minden mozdulatát ügyelni kell. Mögé lépkedek, kezemet merészen simítom végig a keskeny csípője körül, izmos hasfalán, és nem félek hozzáérni. A táncba teljesen belefeledkezem, átadom magam az érzésnek, és be kell valljam, teljesen meglep azzal, mennyire jól ért az irányító szerephez. Merészen és egyre merészebben húz magához, és határtalanul élvezem a szívbe markoló dallamokkal való egybeforrást. A tekintete az enyémbe fonódik, amikor ismét szembe fordulunk egymással. Két combom közé férkőzik és így ringunk tovább. Bámulatos gyorsasággal vetkőzök le minden további gátlást, s játszom el a szerelmes nő szerepét. Hátat fordítok neki, keze a hasamra simul, karommal a fejem fölé nyúlva a tarkójára simítom a tenyerem. Ismeretlen érzések kerítenek hatalmukba, aztán forgás, és újra a macskaszemek villannak rám. Vadító a pillantása és a hátam is libabőrös lesz tőle, de nem rossz értelemben. Van benne szenvedély és rengeteg elfojtást érzek. Fura dolog ez a...valami, ami bennem van, néha teljesen váratlanul csap le rám. Nem tudok kiszabadulni a bűvköréből, ám a zene halkulni kezd, és az utolsó tantusok érnek el bennünket. Nagyon is intim viszonyban találok magamra, testem teljesen az övéhez simul, bal combom a csípője magasságában van, térdhajlatomnak a combomra simuló hatalmas tenyere ad támasztékot. Kezem a tarkóján pihen, míg másikkal a hátára simulok. A magasságkülönbség mintha sosem lett volna. A tekintete ostrom alá veszi az enyémeket. Mosolyognom kell, pedig láthatóan lélegzethez is alig jutok. Ez a tánc...ez több volt, mint amire számítottam. Érzelmek sokasága érint meg, és mintha ezernyi lélek akarna átkelni rajtam egyfolytában. Vérpezsdítő és irritáló egyszerre az egész, de ha tehetném, sosem hagynám abba. Viszont azt is tudom, hogy mennem kell.
Gondolkodás helyett húzom le magamhoz és szájára sarkára hosszú, édes csókot nyomok. Nincs benne semmi illetlen, igazából a csók és a puszi közötti átmenet ez. Nem nagy dolog, de több, mint amit az ember elvárhatna, és kevesebb, mint amit gondolna. Aztán elengedem.
- Köszönöm a táncot és az italt. Remélem, hogy még lesz szerencsénk egymáshoz - mondom, majd egy kép uralkodik el az elmémen és a hozzá tartozó kísérteties érzés. Magamhoz ölelem hirtelen, aztán a füléhez hajolok, komoly hangon súgom a fülébe, de úgy, hogy biztosan hallja - Ne aggódj annyit felesleges dolgokon. Nem vagy átlagos. Több vagy, mint aminek hiszed magad. Különleges vagy. Keress egy vörös emblémás régi raktárépületet. Az alagsorban megtalálod akit keresel. Siess, már nincs sok időd.
Aztán se szó, se beszéd, elindulok toronyegyenesen a kijárat felé. Táncoló párocskák között próbálok elsurranni, akár egy menekülésre kényszerült macska. Elbújok a tömegben, menet közben még két pénztárcát lovasítok meg a gazdáiktól. A táncpartneremével együtt ez mondhatni tökéletes arány, főleg, ha nem a legcsóróbbakat sikerült megszabadítanom az értékeiktől.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jared Padalecki
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
27
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
rendőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
19

Re: Solo por un beso
Csüt. Jún. 15, 2017 7:41 pm


Titi & Nick

Őrületes tánc <3




Most itt állva a pult mellett még mindig nem hiszem el, hogy Tanner legyőzött pókerben. Rövid ismeretségünk ideje alatt egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy képes lenne fölém kerülni, de most, hogy itt vagyok, már kételkedem a saját szaktudásomban. Apa egyszer mutatta meg, hogyan is játsszák a nagyok, és onnantól kezdve egyértelmű volt, hogy én is beszállok a körbe. Egyik karácsonyra póker szettet kértem, és lám a Jézuska jó fejnek bizonyult, ezért elhozta nekem a fa alá. Minden szabad estémet azzal töltöttem, hogy megkevertem a lapokat, és megtanultam a kombinációkat. Nem mindegy, hogy két lapos, vagy öt lapos, és még száz egy variáció élt, mégis maradtam a Texas Holdem mellett. Idővel túlnőttem a mesteremet és a szobám magányában sutyiban tettem fel tétnek a zsebpénzemet, amit arra kaptam, hogy lenyírtam délutánonként a füvet, vagy besegítettem a ház körüli teendőkben a szomszéd házaknál. Apám sohasem szórta a pénzt, és minket is megtanított arra, hogyan érdemes beosztani azt a keveset is, amink van. Minden szép és jó lett volna, ha a tinédzserkor nem ér utol, mert így az sem érdekelt, hogy leégtem a napon a kerti munka alatt, az a cél éltetett, hogy este a gépem gyér fényében feltegyem a tétet, és elnyerjem a többiek elől a zséjüket. Az első pofára esés akkor ért, mikor el kellett adnom fű alatt az első kocsimat. Adósságba vertem magamat, és hogy ne jusson vissza az apám fülébe az ügylet, gyorsan, és ügyesen kellett lépnem. Meg is tettem a szükséges előkészületeket, és túladtam a régi Chevrolet-én. Imádtam azt az autót, de jobban féltettem a seggemet az öregtől, mintsem bevalljam, hogy sutyiban online játszom. Beszippantott a nagyok világa, de ekkor tanultam meg értékelni a pénzt is. Mostanra pedig még inkább a fogamhoz verek minden garast, és nem szeretem, ha kiszáll a kezeim közül a friss ropogós. A pénztárcámat többször ellenőrzöm is, miközben a társam rendel magának, nem lenne jó ötlet az ivászat, mert holnap megyek az anyámékhoz, és a húgomat is régen láttam, nem beszélve arról, hogy apám kidobna, ha rájönne, hogy másnapos vagyok. Csínján kell bánni az alkohollal, ez nem jelenti azt, hogy megvetem, csak mértékkel fogyasztom. A bárpultnál nézelődöm, az átlag táncolók sokkal kisebbek nálam, ezért könnyebben bírom felmérni a terepet is, vagyis tenném, ha nem zavarna meg valaki benne. A kisasszony igen nagy szókinccsel van megáldva, mely nem is lenne idegesítő, ha nem társulna mellé egyfajta sznobizmus. A „meg kell hívnom” kezdetű mondatokat rühelltem, kiváltképp a rámenős női egyedeket, akik csak azért illegették magukat, hogy ingyen piához jussanak, aztán se szó, se beszéd lelépjenek. A kislány sem különbözik eleinte a neme képviselőitől, maximum annyiban, hogy hihetetlenül édesen adja elő a mondókáját, és én is elmerülök a témában, de jobban leköt a kéklő szivárványhártyák játéka, és a felsliccolt szoknya alól kikandikáló combrész. Bájos, és vadító, csak ne lenne ennyire felpörögve. Meg is fordul a fejemben, hogy szívott esetleg, de a pupillái nem tágultak ki, így marad az alkohol mámorító íze. Az önálló viselkedéssel sincsenek problémái, mert az engedélyem nélkül rendel ki két tequilát. Tanner a háttérben már a farkát készíti, horogra akadhat a csajszi, csak az a baj, hogy az én botomra pályázik. Nem véleményezem a lehúzását, a részemről nem kedvelem a latin eredetű italt, de ha már ez kell neki, akkor egészségére. A helyzet ott kezd érdekessé válni, amikor hirtelen megragadja a kezemet, és a táncparkettre vezet. Mi a fene történik? Kissé visszarepülök az időben, és hirtelen a nagymamám táncstúdiójában kötök ki. Alig voltam tizenkét éves, de minden szabad délutánomat itt töltöttem, mert a szüleim dolgoztak, és a nagyira bíztak. A hangulat mindig a tetőfokára hágott, ha táncleckéket adott nemtől és kortól függetlenül. Életerős nő, akire a mai napig felnézek. A lábára állított, és úgy tanította meg a déli vidék, kellemes csípőmozgásaival tűzdelt táncstílusait. Ha már nem ment a baseball, akkor legalább táncolni tudjak…apa nem örült neki, de nem mert szembeszállni a tulajdon édesanyjával. A lány egy másfél fejjel…oké van az a kettő is, ennyivel alacsonyabb, mint én. Kénytelen vagyok lenézni rá, és nem a rossz szándék vezet, de azonnal Aprajafalva jut az eszembe, és mielőtt az agyam felfogná a tényeket, hangosan is kimondom a gondolataimat, és egy becenevet aggatok rá. A Lepcses száj is megtette volna, de itt és most ez a hozzáillő. A tekintetünk összeakad, és a magabiztossága úgy illan el, mintha a szél fújta volna el. A lágy dallamok úgy másznak bele a fülembe, mintha ebben a világban léteztem volna egész este. A hely varázsa rám is rám ragad, és kár lenne tagadni a vibrálást. Megvan közöttünk a szikra, a kéklő íriszek arról mesélnek, hogy mire lenne képes, ha valóban belelendülnék, de egyelőre nem történik semmi, ezért noszogatni kezdem, aztán át is veszem az irányítást tőle. A fenekére siklik a kezem, és a bachata alaplépéseinek hódolva indítom útjára a kis kalandunkat, még ha nem is lesz hosszú életű.
- Az túl hivatalos lett volna Ms., de nem ártott volna egy bemutatkozás, mielőtt meghívatja magát egy italra, aztán meg beránt a táncparkettre, és végül a cica is elviszi a nyelvét, nemde? – emelem meg és a cipő élére állítom. A szintkülönbség nem sokban csökken, de szorosabban tudom tartani, és ezzel sikerül elérnem, hogy elveszítse a kezdeti lelkesedését, vagyis ebben bízom, hogy hamar leállíthatom a táncot, mielőtt belemerülnénk, de valami megváltozik. A tekintete mély lesz, belém lát…vagyis úgy tűnik, hogy ért ehhez, és hasonló módon veheti le más férfiak lábát is, de én ennél azért keményebb dió vagyok…pontosabban szeretnék lenni. Be is bizonyítja, hogy megérkezett az a megkésett hang, és még felesel is velem, de tetszik a modora. Nem hétköznapi, ahogyan ő maga sem. Nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el, és a kis gödröcskéim azonnal elmélyülnek a szám szegletében.
- Piroska is ezt mondta a farkasnak vajon, amikor összeakadtak az erdőben? Tudjuk annak a történetnek is mi lett a vége, és jobban járt volna a kislány, ha fél. – pillantok le rá, miközben eltávolodik egy picit, és megfogva a kezemet erősen, fordul egyet. A haja meglibben, és megérzem a virágillatú csodát. Egészen az agyamig kúszik fel az illat, és elkap egy fura érzés. Imádom…a fülledt, és tömény illatokat is, de ez mégis könnyed, akár egy nyári zápor. Megint azon kapom magam, hogy átvette a gyeplőt, és máris a karjaim a hátára siklanak, felborzolja a kedélyeket, és az intimitást átlépve a mellkasomat súrolva pipiskedve hajol a fülemhez.
- Legyen, de az ördög sosem alszik, és cserébe követelni fog. – az orrom hegyét egy századmásodperc erejéig érintem az alabástrom bőréhez, de elég a kontaktus ahhoz, hogy felforralja a véremet. A kis tenyere a derekamra tapad, és törleszkedő mozdulatokkal ringatja körbe a csípőjét. Az ártatlanság mivolta eltűnik, és valóban egy másik lény költözik a helyébe. Egy helyben lépkedek, és követem a tekintetemmel a forgását. Belém kapaszkodik, úgy ereszti szabadjára a belőle sugárzó, a belőle táplálkozó nőt, hogy azonnal megbabonáz vele. Ördögi bestia…veszélyesebb, mint bármelyik másik társa. A táncparkett körforgása által kiesek a szerepemből, és elfeledkezem arról, hogy egy szórakozóhely közepén andalgok a latin taktusokra. A figyelem középpontjában ez a hollófekete hajú szépség áll, aki az előítéleteket is megszégyenítve kel életre velem. A combja köré furakszom, nem engedem, hogy ez az ősi harc az ő javára billentse a mérleg nyelvét. A férfi, és a nő meg nem értett szerelme, a táncból jövő mélyebb jelentéstartalom, mi által most bontakozik ki egy harmadik sík, a lelkek összekapcsolódása. Ha valaki most megkérdezné, hogy mit tennék? Egyszerűen azt felelném, hogy a mélybe taszítanám mindkettőnket, hogy együtt égjünk el a pokol kínköves tűzében. Háttal, a tomporát nyomja nekem, és a nyakam peremére vezetve a kis kacsóját, a pillantásom ráfüggesztem, és együtt mozdulok vele. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi történik éppen. Nem terveztem a táncot, és mégis beleestem, és annyira élvezem, mint a lövészetet. Az Ádám-csutkám megemelkedik, és a szám kiszárad. A következő pillanatban magamhoz fordítom, és a saját csípőmmel pecsételem meg az utolsó akkordok felhangzását. A tarkóm nyirkos lesz az ujjai lenyomata után, de a legjobban azok a kék szemek vonzanak. Nem tudok elszakadni tőlük, a hőmérséklet felszökik, és a pulzusom az egekbe szökken. A végén lihegve állok le, és még azon agyalok, hogy nyomassunk egy újabb táncot, de meglep, és a számra nyom egy puszit. Nem tart tovább egy szekundumnál, de kitágulnak tőle a pupilláim, aztán meg faképnél hagyna, előtte mégis valami visszatartja, és átölel. A kábulatában létezem, és a szavak értelmét nem igazán sikerül felfognom.
- Milyen épületet? – szólnék utána, de addigra elenged, és felszívódik a kicsike.
- Na… várj csak. – kapnék utána, de csak a levegőt markolom meg, és Tanner kocogtatja meg a vállamat.
- Te hol tanultál meg bachatázni? Uramisten, ha ezt tudom, akkor már hamarabb elhoztalak volna. Az a csaj….a semmiből jött, és a semmibe ment. Úgy megdugtam volna.. – még kinyújtom a nyakamat, de nem látom sehol, és kezd bennem nőni a feszkó.
- Na, haver…ne hagyj már itt, lógsz nekem egy piával…sőt többel. – veti a szememre, de én még mindig nem tudom elfogadni, hogy csak így itt hagytak, de hát ez van. Már éppen elindulnék a pult felé, amikor feltűnik, hogy a kabátom szét van nyitva. Odanyúlok, és megérintem a pénztárcám helyét..pontosabban csak a hűlt helyét.
- Mi a fene? – tárom ki, és majdnem kiköpöm a tüdőmet. Elkap a pulykaméreg.
- A kis ribi…elcsente a pénztárcámat. Tudod, hogy ez mit jelent? Mennem kell… - lököm el a kezét a tátogó társamnak, aztán utat törve magamnak lódulok neki a kijáratnak. Úgy utálom, amikor az illúzió megszűnik. Soha ne bízz a nőben, mert átver, kirabol. Csak kaparintsam a kezeim közé. Az utolsó lépéseket futva teszem meg, és úgy rontok ki az ajtón, mint egy megvadult bika. A biztonsági őr meglepődve néz utánam, és hallom Tanner hangját is, hogy a nevemet szajkózza, de nem állok meg. Nagy lendülettel tekintek körbe, és már majdnem feladnám, de meglibben a vörös ruha. Sprintelve eredek a nyomába, de nem üvöltök, nehogy kereket oldjon. A kicsike jó kis zsebtolvaj, de nem a legjobb emberrel kezdett ki. Az következő saroknál fordulok le, és lesek ki. Két háznak a találkozásában akad egy sikátor, a célnak megfelel. Két szökkenés is utolérem, de ami még jobb, hogy a kicsike nem néz hátra, ezért a dolgom is könnyebb lesz. A derekánál rántom magamhoz, és be is vetődöm vele a sötét zugba. Az épület falához nyomom, és a szájára tapasztom az egyik kezemet, a másikkal elállom a menekülési útját.
- Mit gondoltál…leléphetsz? Nálad van valami, ami az enyém. – szikrákat szórnak a zöld íriszeim, és már helye sincs annak a kis gyengédségnek, amit kiváltott belőlem.
- Ajánlom, hogy nálad legyen még, ezért éjszaka a sitten fogsz rohadni. – közlöm vele a tényeket, de a közelből egy fojtott beszélgetésnek leszünk a fültanúi. A sikátor felé közelednek, így egyszerűen én is a falhoz lapulok, és magam elé állítva szorítom le, de a szájáról le nem venném a tenyeremet.
- Azt ajánlom, most maradj csendben. – suttogom a hallójáratába, és hallgatózni kezdek.
- Kurkov…ma külön estet tart. Nem engedhetlek be. Ha nincs jelszó, akkor nincs játék se. – egyből megfeszülök, ez a fickó az orosz maffia egyik nagy alakja. Hónapok óta csak a lába nyomát csókolhatjuk maximum. Az idegen lány a mellkasomhoz préselődik, nem engedhetem szabadjára. A tekintetem a szemben lévő házra siklik. Vörös embléma…kezdek összezavarodni.
- Engedj le a pincébe… - megfagy az ereimben is a vér. Nem erről beszélt az előbb ez a csaj?
- Ki vagy te? – suttogom bele a kérdést a fülébe, választ azonban még nem kapok. Vajon ki ez a lány?
MADE BY TORIE ♥






A hozzászólást Nicholas Warren összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 02, 2017 2:50 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Grace Phipps
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
20
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
léleklátó - jós - tolvaj
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
5

Re: Solo por un beso
Csüt. Jún. 22, 2017 10:27 pm
Tia & Nick
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆



A pultnál nagyobb volt a szám, mert most kicsit elbizonytalanodok a megérzéseim helyességében, és abban, hogy valóban folyton követnem kéne őket, de végül csak megtalálom a hangomat. Pimaszul feleselek vissza, ám aztán abban igazat kell adnom neki, hogy a kinézetre nem alapozhatunk semmit. A legőszintébb tekintetben is ott lehet a gonoszság álcája, és a legrútabb arc is rejtheti egy igaz ember fényességét. Én is pont ilyen vagyok. Egyik pillanatban édes és bájos, a másikban már valaki értékeivel futamodok meg, s legrosszabb napjaimon...azt az ellenségemnek sem kívánom, akkor miket élek meg. De ma jó nap van, ma minden könnyű és lágy, és pezsgőszínű. Pezsegni vágyom, évődni, kicsit érezni, hogy élek, mert már olyan régen nem éreztem így magam. Szeretnék ma dögös lenni, és kacér és szexis, és nem kérek sokat, ha néhány elismerő, esetleg vágyakozó pillantást is bezsebelhetek, igazán boldog lennék már ennyitől is. Az igényeim igen szerények, ha belegondolunk, hogy a hozzám hasonló korú lányok már mind saját autóról, lakásról ábrándoznak és sok, sőt megszámlálhatatlan mennyiségű rajongóról. Én egyel is megelégednék. Vagy egyért, akiért én tudnék rajongani. Most nagyjából Russell tölti be ezt a szerepet az életemben, de ő inkább amolyan megkésett apuci, vagy nagy korkülönbséggel hirtelen belépő nagytesó, esetleg egy távoli nagybácsi, semmint igazi rajongás tárgya. Próbálok persze a kis dolgoknak is örülni, nem arról van szó, pusztán lennének kissé más igényeim is olykor. De nem vagyok hálátlan, nagyon is boldoggá tesz az, amit az élet most nekem ad, az pedig a szabad akarat, a nagyjából nem túlterhelt érzékek, és egy helyes pasi, akit végül sikerült táncba csábítanom. Nem mondom a nevem csak azért sem, és a piroskás példára is csak sejtelmesen mosolygok, felesleges a szájtépés.
A tánc elkezdődik, a kezdeti bizonytalan tapogatózást immár felváltja a nagyon is értő mozdulatok pontossága, egy igazi férfi vezet végre a parketten. Feltűnő jelenség vagyunk, ehhez kétség sem fér. A füléhez hajolok, hogy tovább hergeljem, és ne unja el magát teljesen mellettem, és a válaszára csak kacéran kacsintok egyet, mintha azt mondanám: legyen, megfizetem az árát, ha a Pokol Hercege követeli ezért a jussát. Nagy szavak, főleg, hogy igen jól ismerem a mi világunkon túli világ sötét oldalát, de most még ez sem riaszt vissza. Tenyere a hátamon siklik végig, ingerli a bőrömet, és a hangulat hamar a tetőfokára hág. Lélek simul a lélekhez, tűz gyullad az addig hideg, érzésektől mentes szívekben is. Érzem a megannyi ember vágyát, annyi félét, hogy megszámolni sem tudom, és távolról érzett féltékenység sárga szemű démona feni ránk a fogát, több irányból is ostromolva minket. Figyelmen kívül hagyom. A tánc túlságosan édes és fűszeres, és a férfi, akinek alig érek a mellkasáig, egyszerűen megbabonáz. A szemeiben olyan...van benne egy furcsa megnyugtató melankólia, de egyben az a fajta megértő magabiztosság, hogy az ember akkor is biztonságban érezné magát mellette, ha épp kést szorítana a nyakához. Botor elképzelés, de tényleg úgy érzem, legalább néhány pillanat erejéig, hogy ez a magas, izmos és határozottan vezető férfi mellett kicsit lehetek gyenge és elesett, mert nem hagy megbotlani.
Belefeledkezem a mozdulatokba. Hagyom, hogy lépésről-lépésre leigázzon, uralma alá hajtson. Lelkem dalát felveri, új ritmusra készteti szívem dobbanását, és ez engem határozottan feltüzel. A bőröm izzani kezd érintései nyomán, s én is egyre bátrabban érintem meg őt. Tekintete felfal, az az érzésem, hogy mellette olyan aprócska vagyok, hogy a tenyerében is elférnék, mégis érzem, hogy ha kicsit is, de hatalmam van felette. Csodásan táncol, s bár van benne némi merevség, a tánc utolsó taktusaira már az az érzésem, én vagyok kezdő táncos, pedig előbb táncoltam, minthogy járni kezdtem volna. Kezem a tarkójára siklik ahogy az utolsó taktusok elérnek hozzánk. Testem az övének feszül, a táncparkett félhomályában két lélek zöld és kék szemeken keresztül kapcsolódik össze talán egy életre. Amíg élek nem felejtem el ezt a tüzes táncot egy váratlan idegentől, ebben biztos vagyok, de tudom, hogy a tánccal véget ért a móka, ha még időben lépni akarok, mennem kell. Apró csókot hintek a szája sarkában megjelenő gödröcske helyére, és búcsút intek. Gyorsan el akarok tűnni, mert bevallom, nagyon felkavaró a közelében lennem, de hirtelen érzem, valami mást is mondanom kell, így szorosan magamhoz húzom, és gondolkodás nélkül suttogom fojtott hangon azt, amit úgy érzem, mondanom kell. Érzem rajta az értetlenséget, de nem mondhatok többet, mert én is csak ennyit kaptam. Fájó szívem egy apró darabkáját a karjaiban hagyom, hogy örökre vele maradjon, mert ez a tánc, ez életem legborzongatóbb, legintenzívebb társulása volt, mégis tudom, hogy mennem kell. Még hallom a hangját, hogy utánam szól, de gyorsan letiplizek, mielőtt még elkaphatna. Út közben két újabb tárcát csempészek az övé mellé, és már most eldöntöm, hogy az iratait a legrövidebb időn belül elviszem a lakcímére, ha azt a tárcájában tartja. A kabátomat felvéve a ruhatárból gyorsan kislisszolok és el is tűnök a kis sötét utcák útvesztőjében. Sejtem, hogy hamar rájönnek, hogy hoppon maradtak, nem díjaznám, ha egyből rám is találnának. Gyors lépteimet távolabb már lelassítom, és kissé magamban dudorászva épp ki akarom nyitni az első pénztárcát, mikor hirtelen valaki a falhoz vág. Rémült tekintettel sikoltok fel, de a hangot felfogja a számra tapasztott hatalmas tenyér. Összeszorítom a szemem, mert sejtem, hogy most itt hiába minden, engem vagy agyonvernek, vagy meg fognak erőszakolni. Próbálok erőtlenül hadakozni, de nagyjából egy légy fizikai erejével rendelkezem, így szinte semmit nem érek el vele. Az erőteljes férfihangra nyitom ki a szemem és az ismerősnem ható, ám most félelmetesen rideg zöld íriszekbe tekintek. Önmagam látom a fényükben, riadt, kék szemeimet, bűnbánó tekintetemet, amely valódi érzelmekről árulkodik, ám a pillantásából ítélve ezek nála jelenleg semmit nem jelentenek. Remegve hagyom, hogy a falhoz szegezze aprócska kis testemet, kiszorítsa belőlem a szuszt is, és csak magamban fohászkodok az égiekhez kegyelemért, vagy legalább egérútért. Hisz nem direkt csinálom én, amit csinálok, ha lenne munka, amit el tudnék végezni, esküszöm dolgoznék, de hát senkinek nem kellek, mert vagy megrémítem az embereket, vagy kiakadnak tőlem, vagy csak kinevetnek. Kivéve Russellt, mert őt valamivel meg tudtam győzni. Talán azzal, hogy a gyerekéről beszéltem neki és a bezárt feleségéről? Meglehet, nem szoktam tudatosan használni a képességeimet, az nem nagyon megy nekem.
Válaszolnék a kérdésére, és kérném, hogy a sittet mellőzzük, mert rendszerint ott engem eléggé el szoktak verni, mivel kicsi vagyok és védtelen, tökéletes alapanyag a nagyobbaknak, hogy levezessék a feszkót, főleg, ha még esetleg beszélgetni is kezdenek előtte velem. Nem direkt mondok dolgokat, ez olyan...mint valami kényszer. Ha nem mondhatom ki, egyszerűen fulladozni kezdek tőle, már többször próbáltam meg visszatartani, de jóformán az eszem vesztettem tőle. Próbálnék szabadulni a kezétől a számon, mert már alig kapok levegőt, de ehelyett még jobban rászorít a számra és csendre int. Nem értem miért, de aztán meghallom a hangokat nem messze tőlünk. A zihálásom, a szívem vad dobolása a fülemben némileg elnyomja a teljes hallás lehetőségét, de még így is értek néhány szót. A tekintetem óvatosan a hangok felé fordítom, és a távolban észre is veszem a nem feltűnő bejáratot, és...a vörös emblémát. A tekintetem hatalmasra tágul, és döbbenten ismerem fel a látomásból felismert vibráló képet, amely akkor nem volt ugyan ennyire éles, de most, a téglafalra festett, kopott vörös lenyomat már határozottan ismerős. Nem tudom mi ez az épület, vagy, hogy az a mázolmány mit is akar takarni, de az biztos, hogy itt láttam az a lányt, vagyis lányokat, akik az ő arcát mutatták nekem. Látom rajta, hogy feszülten figyel, és nekem érzem, hogy be kell jutnom oda. Kérdését a fülembe suttogja, de nem tudok neki válaszolni addig, míg el nem enged, ráadásul alig kapok levegőt is, mivel nem figyelt és befogta az orrnyílásaimat is, így ficánkolni kezdek, a fejem jobbra-balra kezdem rángatni addig, míg el nem enged. Lihegve pillantok rá haragosan egy pillanatig.
- Majdnem megöltél - kapkodok levegő után, mellkasom szaporán emelkedik és süllyed, de azonnal az ajtó felé pillantok - Az most nem számít. Be kell jutnom oda. - mondom, és bár nagyon erősen tart, valahogy kicsit mégis meglazítja a szorítását. Felpillantok a zöld mezőt idéző szempárba, és türelmetlenül sóhajtok.
- Be kell jutnunk oda. Vagyis nem nekem, hanem inkább neked, de nélkülem, biztos lehetsz benne, hogy esélyes sincs rá. Higgy nekem, nincs vesztegetni való időnk - győzködöm, és készen állok arra is, hogy könyörögjek, mert persze egyből le akar tiltani a dologról. De megrázom a fejem és nem engedek a huszonegyből.
- Nem tudom ki vagy, azt sem, honnan jöttél. Nem tudok rá magyarázatot adni, van egy...nem tudom, nevezzük megérzésnek, de kérlek, esküszöm, utána önként és dalolva fogok a cellába sétálni, csak kérlek, kérlek szépen, menjünk oda, és mentsd meg azokat a lányokat. Már alig van időnk....
Könyörgő szemeimben könnyek jelennek meg, nem azért, hogy manipuláljam, hanem mert már alig érzem az a hívogató szorítást, ami még hozzájuk köt. Hirtelen egy alak villan fel a férfi háta mögött. Csapzott, szőke hajú lány, szív formájú szája felett hosszú repedéssel az orra fejé. Koszos ruhája önmagamra emlékeztet a rosszabb napjaimon.
- Kérlek, siess...a pincében, hátul vannak. - könyörög, én pedig sosem volt erőt kapok a tekintetétől.
- Eressz már, mennünk kell! - rázom le magamról a kezeit, aztán elslisszolok mellette és néhány lépéssel megelőzve felveszem a magabiztos nő álcáját. A könnyeket le sem törlöm. A sötét sikátorból látni, ahogy újabb autó érkezik, és bár nem hallom, egy kép jelenik meg előttem ismét. A férfiak, szám szerint hárman belépnek az ajtón, de ahogy odaérek, egy nagy darab fickó az utamat állja.
- Hová, hová, szépségem? - emeli fel a kezét, és pofátlanul simítja végig a tenyerét a csupasz vállamon. Undor fog el, de visszanyelem, és kíméletlen, lenéző pillantással mérem végig.
- Üzleti ügyben jöttem - mondom könnyed hangon, mire a pasas felröhög.
- Hogy te? Na ne viccelj. És ez itt ki? Az inasod? - kérdezi lenézően, mire vállamon hátra tekintve pillantok csak a zöld szemű kísérőm szemébe. Most ne buktasson le, vagy mindketten meghalunk. Újra a férfire nézek és kissé oldalra fordítom a fejem.
- Az inasom? Ugye csak viccelsz. Ő Aladdin, a testőröm. Neki kell majd fizetnetek, természetesen a megbeszélt ár szerint.
- És mennyi is az a megbeszélt ár, cicám? Ötven dolcsi? - esik le neki a tantusz, mire gúnyosan felröhögök és megfordulva a toronymagas férfi mellkasára teszem a kezem, mintha vissza akarnám tartani attól, hogy azonnal letépje az ajtónálló fejét.
- Ne, Aladdin, semmi baj. Ő csak egy senki, fogalma sincs semmiről. - pillantok fel a zöld íriszekbe, majd ismét megfordulok. Torkom megköszörülve lépek közelebb a pasihoz, és kissé halkabban suttogok neki.
- Gyere közelebb. Úgy. Látod itt ezt a férfit? Elárulok neked egy kis részletet, miért egyedül őt küldték velem. Nem azért, mert őrülten szexi, sem azért, mert a haja fogalmam sincs mitől, de úgy fénylik, hogy minden nő bugyija magától csúszik a bokájára, sem pedig azért, mert megnyerte a 1996-os Miami Beach Ifjú Testépítőjének járó aranyérmet. Azért küldték velem, mert ő egyedül képes arra, hogy a fejedet úgy feldugja a seggedbe, hogy az még a nyakadon van. És ha azt hiszed viccelek, kérdezd meg bárkitől mit tud Rozdonyevszky-ről és a Malevokról, és azonnal tudni fogod, mire képes. A helyedben megfontolnám kétszer is, mire nyitom ki a számat. - mondom, aztán sóhajtva unottan a körmeimet kezdem el vizslatni - De hogy felvilágosítsalak, nem holmi útszéli lotyó vagyok, akit mindenféle jött-ment csak úgy orrba-szájba dughat. A mai estéért 50.000 jár. Huszonöt előre, ezt most oda is adhatod Aladdinnak, és huszonöt akkor, ha elégedett volt a vendég.
- Ötven lepedő? Pff...ne viccelj, nincs az az ég, hogy ennyit érjen egy numera veled.
Értetlen, hitetlen arcát látva türelmetlenül sóhajtok, kicsit meg is sértődők és megforgatom a szemeimet, aztán a füléhez hajolok, de úgy, hogy a kísérőm semmit ne értsen abból, amit mondok.
- Nem véletlen, hogy ennyibe kerülök, te agyatlan barom. A vendégnek speciális igényei vannak. De ezért a beszólásért már harmincezer jár előlegnek.  - dohogom jól hallgatóan, aztán a füléhez hajolok és bele suttogok.
- Még sosem érintett meg férfi.
Visszaegyenesedek és távolabb lépek tőle, és igaz, ami igaz, az összes mondatom közül ez a legigazibb. Jól értelmezhető döbbent tekintettel mér végig, de nem köntörfalaz, a mellényzsebébe nyúl és kivesz egy köteg pénzt, majd a kezembe nyomja. Szó nélkül pörgetem át, és adom hátra, hogy elvegye Aladdin. Remélem ezzel kárpótolom a kellemetlenségekért. A férfi szó nélkül engedne tovább, de alig indulok el, hirtelen megragadja a felkaromat, és visszaránt, és  a halántékomhoz szorít egy fegyvert, amit jól hallhatóan biztosít ki.
- Majd elfelejtettem. Jelszó? - kérdi, és élveteg vigyorral mér végig. Ha most rosszat mondok, azonnal szétlövi a fejem, és a legboldogabb táncot adó zöldszemű hercegnek is meszeltek, az biztos.
- Csúzlizó nyúl napernyővel. - vágom rá, mire lelohad a vigyor a képéről, és elenged. Innen már gond nélkül jutunk be. Amint beérünk és egyedül maradunk, fojtottan suttogni kezdek.
- Hátra kell menned. És azt hiszem hívni kéne a zsarukat is. - a hajamba túrok, és kicsit most kezdek bepánikolni. Megtorpanok és levegőért kezdek kapkodni.
- Te jó ég, majdnem megöltek. Uram atyám, mit tettem? Veszélybe sodortalak! Dios mio, dios mio, Titania, mit csináltál már megint? Ezért Russell meg fog ölni. Aztán te is megölsz. De előtte még ők fognak kinyírni egyenként. Jézusom, meghalhatok egyáltalán egymás után többször is? Valószínűleg, mert ha meg is halok, Russell tuti feltámaszt, hogy aztán ő nyírjon ki. - járkálok fel alá, mikor megérzem két erős kéz rántását a karomon. Újra azokba a rideg zöld szemekbe nézek és nagyon de nagyon bánom, hogy ilyen helyzetbe hoztam ezt az idegen férfit.
- Ne...nem tudom miért, én...nekem csak mondták...hátul vannak. Egy lány, a neve...Katrina, és egy másik...azt hisz....azt hiszem Cindy. Vagy Candy. Vagy Candice. Nem tudom, honnan tudom, csak...értsd meg, hátra kell menned, aztán...aztán majd meglátjuk, ennél többet nem tudok mondani. Úgysem hinnél nekem, csak bolondnak néznél, mint mindenki más, de hidd el, nem akarok rosszat, én csak segíteni akarok. Kérlek, higgy nekem, hátra kell mennünk.
Kérlelően pislogok a zöld szempárba. Nem hantázok, komolyan beszélek. Lépések közelednek felénk, de én leblokkoltam. Odakint magabiztos voltam és céltudatos, de idelent sötét van és minden félelmetes és nem érzem magam biztonságban. Mibe keveredtem már megint?


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Jared Padalecki
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
27
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
rendőr
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
19

Re: Solo por un beso
Vas. Júl. 02, 2017 3:03 pm


Titi & Nick

Őrületes tánc <3





Ha abból indulok ki, hogy csak pókerezni akartam otthon, és egy jót pihenni, akkor bizony szépen elárultam a tulajdon személyemet is. Mikor sikerült megverni engem a játékban, aztán meg elcsábítani egy latin bárba? Őrület, hogy mire képes a legújabb cimborám, de mindig tartom a szavamat, és fizetek neki egy-két kört is. Pontosabban megtenném, ha nem botlanék egy nagyszájú fekete tündérbe a pultnál, és ne kotnyeleskedne bele mindenbe. A korát megsaccolni sincs időm, mert hamarabb kerülök a táncparkettre, minthogy kimondanám: Egy tequilát szeretnék sóval, és citrommal. A kis bestia elintézi, hogy nekem kelljen még ezt is állni. Amennyiben újrakezdhetném az életemet, akkor biztos lány lennék, egy nagymellű, és izgága ribanc, aki minden férfinak szétteszi a lábát. A pénz soha nem jelentene gondot, és a kielégüléssel sem lennének problémáim. Vajon a nők hányszor gondolnak egy nap alatt a szexre, és mit kezdenek vele? Nem értem a viselkedésüket, és ez be is bizonyosodik a röpke három és fél perc alatt, amíg Törpilla bűvkörébe kerülök. Még az előbb olyanokon járt az eszem, hogy mit keresek itt, jobb helyen is lehetnék, erre most szerintem a nememmel is bajok akadnak. A magasságomból kifolyólag egy kis előnyt élvezek, de ez nem jelenti azt, hogy a partnerem ne tudná kiegyenlíteni a különbségeket. A fekete haja, az égszínkék íriszei, és a dereka…ingerlően törleszkedik nekem, és a lágy taktusok közepette más nem is járhatna a kis buksimban, hogy miképpen tudnám vízszintesbe küldeni a lánykát. A tekintetében van valami fura, valami megmagyarázhatatlan. Nem egyszerű megmondani mi is az, de a legjobban úgy tudnám leírni, hogy az élet. A munkámból adódóan sok embert kell kihallgatnom, de egyik sem olyan meleg, és őszinte, egyszerre veszélyes, és csábító, mint ez a nőszemély. Kedvelem a talányokat, és ő belépett azon személyek táborába, akik felkeltették az érdeklődésemet. A táncunktól fájó szívvel búcsúzom, de garantálom, hogy az álmaimban még fel fog tűnni ez az aprócska termet, a szív alakú ajkak, és a fekete démoni arc. A pulzusom a torkomban, a szívem is elcsúszott pár métert, és a bélrendszerem sem működik tökéletesen. Megkövülten állok a tánctér közepén, a kezemet nyújtanám felé, hogy álljon meg, mert nem értem, hogy mire célzott a fülembe suttogott információval, mellesleg még ott van az a kis incidens is….mi a picsa? Lassan tapogatom végig a hátsómat, de olyan lapos, mint az indulás előtt. Megtollasodtam, és hiányzik a pénzem…a rózsaszín köd hamar száll fel, és Tanner jajveszékelése sem érdekel. Rendőr vagyok, és egy kis lotyó fog kirabolni…hogy a rézfán fütyülőjét. Megint a szex jár a fejemben, meg egy rézből készült madár, ami oda nem illő, mégis futásnak eredek, és kiérve a bár előtti területre, még látom, hogy merre kanyarodik el. Az én lépéseim száma felér kettővel, még akkor is, ha gyors ütemet diktál. Nem hiszem, hogy számít a társaságomra, de nem is baj, mert a szerencse az én oldalamon áll. Van fogalma, hogy kivel kezdett ki, és milyen bajba sodorta a kis fenekét? Egy hájas üzletemberrel, vagy egy kis nyüzüge, a térdeit összekeverő pasival többre ment volna, de neki egy nyomozó kellett. A futás még rajtam is kifog, de bekanyarodik az egyik sikátorhoz, és valakinek a pénztárcáját lesné meg, amikor elkapom, és a bűzös zsákutcának a falához nyomom. Lüktet bennem az adrenalin, az arcába üvöltöm, hogy ezért be fogom vinni, és a sitten fog megrohadni. Nem kell a dráma, meg ez az ijedt megjelenés, aki nem tudja, hogy mit csinált. A száját is befogom, hogy ne hangoskodjon, és véletlenül se szakítson félbe a mondandóm közepén. A közelből egy érdekes hangfoszlány maradványai jutnak el felénk, és csak annyit tudok felfogni belőle, hogy a közelünkben nagy business folyik, és a hírhedt orosz maffia egyik tagját is emlegetik. A tekintetem a téglasorra siklik, meg arra az emblémára, amit ez a kis mit ugrász mondott nekem odabent a bárban. A tekintetünk találkozik, és a meglepődés enyhe kifejezés, mely kiül az arcomra. A kérdés magától jön, hogy mégis ki ő, de annyira ficánkolni kezd, hogy a kezemet löki el, és végre levegőhöz jut, amiről illedelmesen el is feledkeztem. A tenyerem kellemes melegbe ütközött bele, az már kimaradt a képletből, hogy befogtam a lélegző nyílásait is.
- Lehetett volna rosszabb sorsod is enyveskezű. – pillantok le rá szórakozottan, de ott munkál bennem az adrenalin, és a félelem is, hogy nincsen erősítés a közelben. A felvetését meg egyenesen meg se akarom hallani.
- Te megőrültél? Bemenni oda? Hol álmodtad? A bilinccsel a kezeden mész a sittre, ahogy mondtam. – magyarázom neki, de hasztalan a próbálkozásom, mert be nem állna a kerepelője.
- Ismered azt a szót, hogy nem? A szótáradban még rákereshetnél arra is, hogy nincs olyan, hogy mi. Nem foglak beengedni a bűnözők közé, mert beszívtál. – sóhajtok, kezd az idegeimre menni ezzel a halandzsa szöveggel, de aztán megint a lelkemre beszél.
- Elég lesz a mesékből, nem ártana egy rehab sem….milyen lányokat kellene megmentenünk? – miért kell nekem olyan nőkbe botlani, akik sírással igyekeznek minden problémát megoldani? Rám nincs hatással, ezt mantrázom, de szart se érek vele, mert valahonnan erőt merít a kicsike, és kicsúszik a fogságomból. Három másik tag szabadul be a kidobó ember mellett, szikrát sem kapok, úgy iszkol el mellőlem, és áll meg a nagydarab fickóval szemben. A kérdés tök egyértelmű, mégis mit akar csinálni itt az éjszaka közepén, két lopott pénztárcával, meg egy civilben lévő rendőrrel a nyomában? Egy kínai szappanopera főhősősévé válok másodpercek leforgása alatt, amikor Aladdinnak hív, és mellé még én lennék az inasa is. Megforgatom a szemeimet, mikor hátrapillant a válla felett. Esküszöm, megfojtom, ha nagyobb bajba kever, mint amiben már most is vagyunk. A kezeimet a testem mellett lógatom, de még így sem vagyok rest szemmel vételezni a helyszínt. Odabent nem tudom, hányan lehetnek, de ha saccolnom kellene, akkor minimum hatan, vagy heten. A röhögés kerülget a pénzzel kapcsolatban, aztán még van arcocskája a kislánynak felém fordulni, mintha neki akarnék menni a másik debellának. Megőrült, vagy nagyon jó szert szedett be. A szemöldököm felvonom elég magasra, hogy vegye a lapot, de a színjáték megy tovább, nekem meg a türelmem fogy vele kapcsolatban. Ezen az intimitási szinten még nem állunk, és az sem utolsó szempont, hogy nem csaptam fel testőrnek. A kiselőadásán elfojtok egy mosolyfélét, mert kizárt, hogy ezt megegyék, de neveket is mond, és kezd hatni a meséje, amin jómagam is meglepődöm. Az összeget sokkalom, de úgy látszik nemcsak én vagyok így vele. Csendben hallgatózom, de majdnem leesik az állam, hogy miért is ér ennyit. Szűz..ugyan már, ki hinné el? A taktika, amit választott bevált, és megkapjuk a harminc lepedőt is, mellyel könnyedén sétálnánk tovább…és itt a csavar. Beleugrottunk a bajba, már azon jár az eszem, hogyan szereljem le a faszit, de az is csoda lesz, ha élve kijutunk innen. Fegyvercsövet tart a halántékához…és a jelszót követeli. A szívem is megáll, érzem, ahogyan meghalok, de megússza ezt is. Bámulok, mint borjú az újkapura, és besétálok mellette sértetlenül. Nem kaptam golyót a fejbe, nem kellett erősítés.
- Normális vagy te? – az egyik kihaltabb szakaszon torpanunk meg, és most hozakodik elő azzal, hogy hívjuk a zsarukat.
- Már régen meg kellett volna tenni, most engem zavarsz hátra? Neked teljesen elmentek otthonról? Az egy dolog, hogy meghalhattunk volna, de innen nem jutunk ki élve… - sóhajtok lemondóan, és idegesen túrok bele a hajamba. Egy idegen nővel, a maffia hálójában vagyok, még a stukkerem sincs teljes tárral nálam.
- Állítsd le magad. – ragadom meg a kezét, hogy figyeljen rám, és ne nyalja fel a padlót, ha nem muszáj.
- Honnan tudsz te mégis ilyen dolgokról? Mondd a neved.. – követelem a válaszokat, de megint azzal jön, hogy két lány bajban van hátul, és az én segítségemre szorulnak. A nevüket is elregéli, és látom rajta, hogy eddig tartott a nagy ötlete. A közelünkből lépések zaja üti meg a fülemet, és nincs időnk arra, hogy elbújjunk. Rögtönözni fogunk, és a hajánál fogva rántom meg az újdonsült társamat, hogy a karjaim közé essen.
- Gyorsabban mozogj te szuka…- rivallok rá, és megpróbálok magabiztos lenni, de a férfi egyből megáll mellettünk, és oroszul kérdez valamit. Az istenit bárcsak jobban figyeltem volna az órákon a suliban….most kifizetődő lenne, ha nemcsak a tanárnő selymes lába járt volna a fejemben.
- Új…lány… - nyögöm ki némi akcentussal, mire felvonja a szemöldökét, és végigméri a kettősünket.
- Oda…a többiek. – makogom el, tényleg vért izzadok, hogy hitelesen adjam elő a történetet. Nem szokatlan, ha a maffiába más nemzetiségű emberek is beleinvesztálódnak, csak jól kell előadnom a szerepemet. A hajánál fogva rántom meg, és úgy vezetem.
- Ki vagy te? – dörmögi a másik, én meg magabiztosan kihúzom magam.
- Szergej…hát nem szóltak? A drogdíler lenni én. –hátulról mélyesztem bele a térdeimet az övébe, hogy a földre kényszerítsem a csajt.
- Nem szóltak…a lányok lenni hátul. – értetlenkedik, így ismételten nekifutok a történetnek, és előadom neki, hogy a mellettem guggoló nőszemély az egyik új.
- Lenni ma szállítmány? – pillant az órájára, én meg kihasználom az előnyömet. A háta mögé lépek, és egy erőteljes ütést mérek a tarkójára. Összecsuklik a szentem, és nagy puffanással ér földet.
- Mire vársz? Indulj meg…ne kelljen kétszer kérnem, ha már belerángattál. – ripakodok rá a fekete hajú démonra, és a pincék irányába kanyarodunk el. A színen nem tűnt még fel senki, de mielőtt a nyomába eredtem volna, még elcsentem az ájult pasastól a fegyverét, és az alagutak kacifántos útvesztőjében kell egy kis idő, hogy felvegyem a másik ritmusát.
- Beépített ügynök vagy, informátor? – faggatom, mert kizárt, hogy ez csak úgy jött le, ahogyan az előbb ecsetelte. Meg is érkezünk szerinte, még mindig nem hiszem el, de az ajtó láttán már valami kezd körvonalazódni. Körülnézek a folyosón, és nekiveselkedek, de nem nyílik ki.
- Túl erős a zár… - préselem ki az ajkaim közül, majd választás hiányában a fegyvert kapom elő.
- Fogd be a füledet… - lihegem, és odatartva meghúzom a ravaszt. A zaj biztosan felhívja a figyelmet ránk, de legalább bejutunk. Még ki se kell tárnom az ajtót…azonnal megérzem a bűzt.
- Jézusom… - az orrom elé tartom a kezemet, és a két lányt keresem, de akadnak itt…már kiéheztetett holttestek is.
- Katrina….Candice? – suttogom, de nem érkezik válasz…csak valami halk nyöszörgés az egyik sarokból.
- Van nálad telefon? – fordulok a társam felé, hogy egy kis fényhez jussunk. Rettenet ez a látvány…miért tartották őket fogva?
- Nincs sok időnk…értik? – érdeklődöm, és leguggolva szemügyre veszem a sérüléseket, és a láncokat.
- Kulcs nélkül ez nem fog menni, hacsak… - fürkészem a kéklő íriszeket. Fogalmam sincs, hogy mibe keveredtem, de ez már egy estére sok lesz. A fegyverrel szabadítom meg a lányokat a béklyóktól, és segítem fel az egyiket.
- Te…ne tétlenkedj, segíts a másiknak. Találnunk kell egy kijáratot. Idelent biztosan nincs térerő…még Tannernek se tudok szólni. – a hóna alá nyúlok, és a karjaimba kapom a rosszabb állapotban lévőt.
MADE BY TORIE ♥






Vissza az elejére Go down
Re: Solo por un beso
Vissza az elejére Go down
 
Solo por un beso
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: