One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Kapcsolatkeresõ

Robin & Aiden | Business or not EmptyKaiden N. Dubois
Today at 4:06 pm



Munkahelylista

Robin & Aiden | Business or not EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:55 pm



Foglalt keresztnevek

Robin & Aiden | Business or not EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:51 pm



Avatarfoglaló

Robin & Aiden | Business or not EmptyKaiden N. Dubois
Today at 3:49 pm



Teaház a Törött Porcelánbabához

Robin & Aiden | Business or not EmptyMirabell Wagner
Today at 3:03 pm



Elias lakása

Robin & Aiden | Business or not EmptyElias Anderson
Today at 2:08 pm



Unexpected trip to Peekskill

Robin & Aiden | Business or not EmptyElaine Beaulieu
Today at 2:05 pm



Wayne & Ruby - Greek Night

Robin & Aiden | Business or not EmptyRuby Dayton
Today at 12:56 pm



Raelyn&Dorian - no one like you

Robin & Aiden | Business or not EmptyRaelyn J. Winters
Today at 12:33 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 18 16
Diákok 25 19
Törvényszegők 11 17
Bűnüldözés 8 9
Hivatal 6 6
Üzlet 12 14
Oktatás 5 5
Munkások 11 7
Egészségügy 13 9
Összesen 108 103
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 37 felhasználó van itt :: 15 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 2 Bots

Aicha N. Dubois, Arnold Griffin, Aurora Cabot, Bellamy West, Dylan Welsh, Elaine Beaulieu, Joshua Miller, Kang Ro Bin, Kenen MacKellar, Marissa Grey, Pavel S. Dragunov, Romero D. Bohen, Sarah Farrow, Sorcha Barland, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Robin & Aiden | Business or not

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptySzomb. Okt. 12, 2019 10:23 pm


Robin & Aiden
2019. nyár | Kia Motors székhelye és környéke

Jót kérdez, nem is tudok egyből válaszolni arra, hogy vajon miként reagálnék, ha nem apám üzlettársának a fia lenne. Ez a kapcsolat egyébként nálunk, a mi rétegünkben - azaz bocsánat, elsőként inkább szüleink rétegében, hiszen már csak dacból is szeretném azt hinni, hogy én nem az ő elveit követem, így nem is vagyok a sznobság rabja, pedig sajna de - mindenesetre a lényeg, hogy kicsit úgy érzem magam, mintha az unokatestvérem lenne a fiú, már egészen emlékszek is rá a rég- és közelmúlt találkozóiról. De most tényleg, az apám és az ő apja ugyanúgy igazgatók, nem tudom pontosan, hogy milyen a viszony kettejük között, de elég szoros együttműködést kell tanúsítaniuk, különben elveszítene a KIA egy nagyon fontos piacot, vagy lehet előbb apa kirúgná Robin apját, amivel kétség kívül nagyon rosszul járna, mert remek család a Kang-család, csupa tehetséges emberekkel, így hát érthető számomra is, miért szükséges a szimbiózis az én és a majdnem elütött fiú felmenői között, tehát ergo majdnem unokatestvérek vagyunk. Oké, értem, semmi logika nincs ebben, de azért én akkor is ezt érzem és pont. Általában eléggé megmagyarázhatatlanok az érzéseim, már megszoktam, hogy ilyen vagyok, jobb nem is kifejtenem őket.
A kérdésére visszatérve, pár másodpercnyi tanakodás után megvonom vállam.
- Abban az esetben nem érdekelne annyira, hogy ki tudja meg. Persze nem vagyok büszke a történtekre, dehogy is, de ha rám nem tudnának visszahatni a hozzátartozóid, akkor azt hiszem, mindegy lenne nekem, ha elkürtölnéd a körödnek, mit tettem, vagy sem. Már tuti megőrültem volna, ha minden ismeretlen személy véleménye mélyen szíven ütne. - Persze nem azt mondom, hogy magasról tojom le ki mit gondol rólam, de valami finomított változatban ez lenne az igazság. Például legtöbb barátom és barátnőm tudja, hogy nem hajtok a csajokra, mert viszonylag egyszerűen el merem nekik mondani. Hogyha szoronganék a megvetések miatt, nem tudnék ennyire nyílt lenni senkivel sem. Viszont ami apáékat illeti... nos igen, velük minden más és ahogy hallom a másik szavait, ő is átérzi, mire is gondolok pontosan. Kapna a fejére, azt nem akarom, mert az én hibám és miattam sérülne feltételezem mentálisan inkább, mintsem fizikálisan, de lehet az ő apja is szereti használni a kezét. Régen azt hittem ez normális, ma már tudom hogy nem, de bár ne tudnám, hiszen változtatni nem vagyok képes ezen, így csak jobban fáj minden egyes alkalom, mikor apám tudatja velem bármilyen nemtetszését.
- Szóval te mindig is ilyen szeleburdi fiú voltál? - kérdezem vigyorogva, miután megtudom, hogy nem első eset, de aztán rájövök, hogy lehet ez túl udvariatlan tőlem, elvégre nem a haverom, hanem a családunk üzleti partnere és lényegében semmit sem tudok róla. - Oh, ne haragudj, kicsit elragadtattam magam - húzom össze magam ártatlan szolid mosollyal. Nem a haverom, sokkal tisztelettudóbbnak kell lennem így a KIA-s esernyő árnyékában.
És igen, ha már a cég beitta magát a vérünkbe, eszembe jut, hogy pontosan mit keresek én itt és több sem kell, hogy ismételten a pánik szenvedő rabja legyek és ezen Robin személyes története nem igazán tud segíteni. Kissé megdöbbent tekintettel nézek rá, amolyan "te hogy az istenben van még életben?" módon, de azt sem tartom kizártnak, hogy valamiért rosszul hallok, elég motyogósan jött át az üzenete, na meg az esernyőt verő vízcseppek is megadják az alapzajt kettőnk társalgásához. Hú, bele sem merek gondolni, hogy mi lenne most velem, ha késnék a családi bármilyen bugyutaságokról...
- Ohhh, hát akkor... azt hiszem... izé... az tök jó! - Majdnem kimondom, hogy szuper, mert nem kell felelősséggel lennem még az ő késése miatt is, bárhová is siessen dolgára, bár eléggé úgy beszél, mintha ő is a konferenciára tartana.
Gyorsan bemutatkozunk egymásnak. Áh, tényleg, Kang! Már képben vagyok. A Kangok az amerikai leányvállalat vezető családja, tudom, mert pont múlthéten mondta Adam, hogy megy hozzájuk egy megbeszélésre.
Az épületbe érve eléggé kényelmetlenül érzem magam, ugyanakkor próbálok eltekinteni a csúnya nézésektől, fűt az adrenalin, hogy mentsem a menthetőt, hiába tudom, hogy veszett fejsze az egész és már fix, hogy bünti lesz, mintha valami ovis lennék, de hát így jártam legkisebb, legrosszcsontabb gyerekként.
Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is meg lehet még annyira szárítani azt a fránya kocsikulcsot, hogy az működjön is, de amint átnyújtom az illetékesnek, ez már nem az én dolgom. Amúgy is lassan akarnék már egy új autót, mert ez már vagy... lassan egy teljes éve megvan és az új autót ha én választhatnám ki (mint ahogy mindig apa ad egyet és én meg rábólintok, mert eddig mindegy volt, hogy milyen, de most már nem lesz az!), akkor kevesebb eséllyel lenne bepoloskázva, így talán nem öt utcányira kellene leparkolnom vele, amikor Christopherhez megyek.
Mikor visszafordulok Robinhoz, látom, hogy már nincs egyedül, de levegőt sem tudok venni, már szólítanak is nevemen. Egyből kiegyenesedik a gerincem - mármint egészséges módon, megtartva a szép S-alakját -, ajkaimat összeszorítva mosolyodom a titkár felé megszeppenten. Azért csak nem hagyhatom, hogy Robinra terelje a felelősséget...
- Ne-ne-neeem, ez nem az ő hibája, tulajdonképpen az úgy volt, hogy... - kezdek el magyarázkodni, de teljesen mindegy mit mondok, mert nem számít neki, már megy is ruhákért. Valamiért úgy érzem, hogy Kang Titkár sosem mártana engem be apám előtt, így inkább nem is akarja tudni az igazat, nincs mit eltusolni, már ha egyáltalán hinne a szavaimnak. Lehet előbb tudnám neki bebizonyítani, hogy nincs globális felmelegedés, mintsem hogy most én vagyok a ludas. Bárhogy is, pontosan látom, hogy apám miért van ennyire megelégedve a Kangokkal. Céltudatosak, gyorsak és leleményesek, Kang Titkár is egyből konstatálta, hogy ez itt most nem a dorgálás ideje.
Ahogy kettesben maradunk, elönt a KIA cég súlya, idebent máris feszültebben érzem magam, holott ez már az én butaságom, túlreagálom tudom, de hiába a sok év ilyen pszichés őrültségeket hoz ki belőlem. Talán éppen ezért kérem meg ismét Robint, hogy ne mondja el senkinek a történteket.
- Megegyeztünk! - felelem megörülve, hogy ezzel mindketten eltemettük az elmúlt perceket mélyen a föld alá. Van egy közös titkunk, milyen... menő? Vagy király? Romantikus? Nem, az semmiképpen sem!
- Azta! Én is pont így érzek. Nem tartozom a céghez, csak vérem köt ide, de pont ezért lehetetlenség menekülni a formaiságok elől. Még szegény nővéremet is mindig várja apa a rendezvényekre, pedig neki már megvan a saját divatcége. Most is csak azért nincs itt, mert éppen a szülőszobában várja az unokaöcsém megérkeztét. - És ahogy ezt kimondom, újból megfeszülnek izmaim az idegességtől. Legszívesebben felhívnám őt, hogy hogy van, de lehet jobb, ha nem zavarom, mert éppen minden nagyon fáj neki.
Felkapom fejem a titkár hangjára és Robin érintésére szófogadó fiúként megindulok a lift irányába. Rettenetesen vacogok már a teljesen átázott öltönyben és ingben. A liftben szó szerint mar a feszült levegő, a teljes csendet csak a rólunk csöpögő víz hangja töri meg, illetve valahol félúton az én erőteljes tüsszentésem, melyet próbálok elfojtani, de sajnos kikívánkozik belőlem, hogy aztán megtörölhessem orromat egy nadrágom zsebemben már szétázott papír zsebkendőbe.
- Elnézést! - sóhajtom a kellemetlen és irtó ciki jelenet után, s már hirtelen azt hiszem, hogy hozzám beszél Kang Titkár, nem mondom, meglehetősen meghűl bennem a vér egy másodpercre, arra a bizonyos "Egy szót se!" felszólalásra, majd pittyeg egyet a lift, jelezvén, hogy megérkeztünk.
Teljesen összehúzva magam, szélsebes léptekkel próbálom megiramozni azt a huszonhatos szobát Robin mellett. Felszült vagyok, de szavai áldásként hatnak rám, egyszerűen nem tudok nem elmosolyogni a történetén.
- Csokit öntöttél a cipőjébe? Miért csináltál ilyet? - Jó, Robin tényleg sokkal rosszabb volt kiskorában, mint én. Így belegondolva, én egész jó gyerek voltam, bár ha így vesszük, most is jó gyerek vagyok. Persze amennyiben leszámítjuk, hogy feleslegesen és provokatívan eljár a szám, meg mondjuk lehet nem kellene a ház falának takarásában lesmárolni a Hyundai örökösét egy olyan rendezvényen, ahol minden vendég ökológiai lábnyoma kiteszi egy jobb sorsú afrikai ország összes lakosáét legalább kétszer.
- Ez lesz az - nyitok be a huszonhatos szobába magam elé engedve Robint. Mondtam én, hogy úriember vagyok!


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
164

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptyKedd Okt. 08, 2019 12:44 pm


Aiden & Robin
Miután a segítségével sikerül feltápászkodnom a földről, kicsit tétován, de annál is inkább sután mozgatom meg magam előtt a csuklómat, mintha csak azt próbálnám ellenőrizni, hogy az esést követően ha már olyan szépen odacsaptam a vizes aszfalthoz, egyben van e még. Alapjáraton nem vagyok egy törékeny ember, anyámasszony katonája pedig főleg nem, így ha fáj is valamim, igyekszek addig kihúzni példának okáért egy fejfájás csillapító bevételét, amíg csak bírom. Az idő alatt pedig liter számra döntöm magamba a hideg vizet, mert ugyebár mint azt Kang titkár tanai is tartják, sokszor a víz hiánya okozza a fejfájást. Én pedig való igaz, hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy azt a bizonyos közel két liter folyadékot a nap folyamán a szervezetembe juttassam. Ez viszont még mindig nem tudja feledtetni a tényét annak, hogy az oly gyakran érzett migrénes fejfájást csak és kizárólag a legerősebb pirulákkal vagyok képes „túlélni”.
Annak fényében, hogy egy egészen mélyről érkező kis szúrást néha fel tudok fedezni a még mindig vizes kacsóm körözgetése közben, semmi érdemlegeset nem sikerül megállapítanom, így már kapaszkodok is bele a jókorára méretezett, a cég logójával ellátott esernyő nyelébe. Ugyan totál teljesen mindegy, hogy alá állunk vagy sem, de legalább a formaiságot őrizzük meg, valamint ezzel minimálisa csökkentve az esélyét annak, hogy úgy robogok majd apám színe elé, mintha megmártóztam volna a folyóban… természetesen csak és kizárólag azért, hogy ezzel fejezzem ki nemtetszésemet a mai jelenésemet illetően.
Csupán a korunkra való tekintettel nem nyújtok neki kezet, vagy hajtok fejet a saját nemzetünk illemeit szem előtt tartva. Lehet, hogy ténylegesen pofátlannak és neveletlennek tűnök, de azt hiszem sikerül olyan kérdést kiböknöm neki, aminek hála még ő is megfeledkezik a bemutatkozás ezen szakaszáról, amennyiben megfordult a fejében.
Bingo! Az arcmemóriám valami fantasztikusat alkot mostanában. Bár az is tagadhatatlan, hogy sokkal inkább maga a fejszerkezete és az egész lénye segítette elő kézen fogva a memóriámból a rövidke pillanatképeket.
Gondterhelt tekintetét látva, sóhajáról már nem is beszélve, akaratlanul is mosolyba szalad a szám széle.
- Miért, ha nem az apám fia lennék… mármint az apád üzlettársának a fia, akkor szeretnéd ha bárkinek is szót ejtenék róla? – szökik feljebb a szemöldököm, miközben szórakozottan ingatom a fejem ide-oda – nem áll szándékomban beszélni róla és amúgy is! Én előbb kapnék a fejemre, mint te… - szemeim kis híján kipördülnek az üregükből, ahogy forgatva azokat most rajtam a sor, hogy drámai sóhajom egy pillanatra elnyomja az esernyőn koppanó esőcseppek zaját – már kiskoromban is történt hasonló, szóval apu minden bizonnyal ahhoz társítaná – és én kapnám a tockost természetesen, mert ugyebár, nem néztem körül, nem figyeltem oda jobban. Hát, hogy a fenébe ne figyeltem volna mi? Egyszerűen megtörtént. Megint.
- Azt hiszem egy kezemen megtudnám számolni, hogy hány alkalommal jelentem meg pontosan bárhol is… ne, ne érts félre, nem vagyok ám ilyen engedetlen és neveletlen, csak hát… hajlamos vagyok késni és… igen, rossz szokásom – motyogom  az orrom alatt, s már lépek is fel a járdára, hogy oldalamon a másik jól láthatóan elégedetlen sráccal megközelítsük az épületet.
- Kang Ro Bin – harsogom túl a felerősödő esőt, szerény kis vigyorral nyugtázva, hogy az arc és az „apám üzlettársa fia” személyéhez végre név is társul.
Sietős léptekkel tudjuk le az előttünk álló akadályt, többek között a személyzet rosszalló tekintetét amit ha minden más alkalommal megkaptam a késés vagy az alkalomhoz nem kifejezetten illő szerelésemmel, hát ez a grimasz… most talán többszöröse az eddigieknek. Fogalmam sincs, hogy minek szól az egész, az újonnani késésnek? Annak, hogy nyakig saras és vizes vagyok? Vagy magammal rántottam Aident is? Persze, hát nyilván az utóbbi, az előbbieket már biztosan megszokták. Vállaim közé húzva a fejemet adom át az egyik, talpig csinosba öltözött személyzetinek az esernyőmet, aki sietős léptekkel tűnik el vele, ezzel párhuzamosan intve a takarítónak, hogy húzzon felmosni.
- Ro Bin úrfi!?
- Kang titkár – fordulok vacogva a kisöreg felé, aki a fejét fogva kocog elénk enyhén csoszogós lépteivel. Épp csak egy sírból ébredt zombi látszatát kelti vele, de jó ez ide.
- Mégis, hogy nézel ki? És hol voltál eddig? Jó ég az apád nagyon dühös lesz, és… Jaj, Aiden úrfi – biccent mélyet a mai kis csíntevő társam felé – hát mibe rángatta bele ez az engedetlen komisz? Megyek szerzek ruhát és szobát, hogy áttudjatok öltözni – még vet egy pillantást a recepciós felé jelezve, hogy kézben tartja a dolgokat, és ezzel amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnik a liftek egyikében.

- Tekintve, hogy csak hátrányom származna abból, ha bárki is tudna róla, természetesen. És amúgy se szívesen beszélek a bénaságomról, szóval ez is maradjon közöttünk jó? Nem láttál semmit – utalok itt arra a tétova bénaságra, amit lerendeztem előtte. Motyogás, dadogás, „én se tudom, hogy egyben vagyok-e” megnyilvánulás. Jó ég, de gáz!
- Hát, az apám a KIA Amerikai részének a vezetője… szerintem letépné a fejem, ha ma nem lennék itt, és fogja is a késés miatt… de… azt azért megmagyarázhatná, hogy én minek kellek ide – talán azért mert én vagyok a kijelölt örökös? Ó, hát miért is ne?  
- Úrfik?! Erre-erre – int a liftet tartó Kang Titkár felénk, én pedig már fogok is rá Aiden alkarjára, hogy jelezzek neki, indulás van.
- Azt hiszem jobb sietni, mielőtt jön az igazi égi háború fentről – mutogatok a plafon, ezzel egyidejűleg az apáink hatalmára utalva.
A liftben Kang titkár rosszalló tekintete szinte lyukakat éget a tarkómba, s csak a bent lévő tükörnek köszönhetem azt, hogy sikerül elkapnom egyszer a pillantását. Már épp nyitnám a számat, hogy a jól megszokott "megtudom magyarázni” kijelentés kiszökjön rajta, mikor megemeli a kezét.
- Egy szót se! A huszonhatos szobába fáradjatok be, szárítkozzatok meg és öltözzetek fel. A nagy tárgyalóban van már mindenki, ott várok majd – a lift csilingelve áll meg az emeleten. Nagyot nyelve hagyom magam mögött a fémdobozt, remélhetőleg Aidennel a társaságomban.
- Hát… utoljára akkor láttam ilyen zabosnak, mikor olvasztott csokit öntöttem tizenkét évesen a cipőjébe – nyöszörgöm ijedten. Jaj nekem, mi lesz itt??



Kang Ro Bin
Üzlet
Play by :
Cha Eun Woo
Kor :
22
Foglalkozás :
KMA jövendő vezérigazgatója
Hozzászólások száma :
6

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptyHétf. Okt. 07, 2019 10:45 pm


Robin & Aiden
2019. nyár | Kia Motors székhelye és környéke

Voltam már kórházban betegek mellett, végezhettem már valódi vizsgálatokat és kutatásokat Manhattan legjobb neurológusai mellett és teljes odaadással, komolysággal és kellő koncentrációval tudtam megállni a helyem, hát igen, teljesen más az, amikor az ember fel tud készülni a betegekre, a gyógyításra, elvégre azért van ott bent a helyén és más az, mikor így is holt idegesen siet az utakon és csoda, hogy egyáltalán bármit is láttam a heves esőzésektől. Meg is ölhettem volna a fiút! Valamilyen szinten meglepő, hogy mennyire máshogyan viselkedek fehér köpenyben, mint most. Hát igen, nem véletlenül nem mondjuk a traumatológián kötöttem ki, igaz, akkor nem lett volna abban a kínos szituációban részem, hogy a San Diegoban megejtett szintúgy borzasztóan unalmas üzleti rendezvényen - így utólag visszagondolva sem tudom megállapítani, hogy mégis mi volt az pontosan - egy két éves kislány kérdezte, minek tanulok és én elmondtam neki nagy lelkesen, hogy neurológusnak, mire ő szétkürtölte az egész öltönyös gárdának, hogy urológus lesz belőlem hamarosan. Haj, szörnyen gáz volt, pedig én jól ejtettem ki a szót, ő értette félre, esküszöm!
Na de most nincs is szükség se mentősre, se orvosra, hála az égnek! Nem teljesen értem, hogy akkor most saját bevallása szerint jól van-e, vagy sem, mert egyszer pozitívan, aztán meg nemlegesen bólogat, de akkor hát csak egyöntetűen üvöltene, ha nagy baj lenne szóval bízok a látható jelekben.
Felsegítem, majd gyorsan még elkapom az esernyőjét, mielőtt egy széllökés valahonnan messziről befurakodna ide és messziire repítené. Jó, egy kicsit az is közrejátszik, hogy kezdek teljesen bőrig ázni és az első dolog, ami evidens az az elejtett esernyő, az autómat túl veszélyesnek titulálom jelenleg és úgy gondolom, jobb nem visszaülni oda.
Jól esik, hogy nem hibáztat és kiabál velem a történtek miatt, ellenben szomorúan sóhajtok egyet látva összetört telefonját. Ha lesz lehetőségem rá, megajándékozom egy újjal. Még egy pillantást vetek a betört képernyős elektronikára, megpróbálom megjegyezni a fajtáját. Igyekszek úgy toporogni, hogy beférjek az esernyője alá, testem nehezen viseli a hideget, könnyen megfázós típus vagyok és nem akarom még egyszer eljátszani, hogy ott szipogok Christophernek folyamatosan, meg trombitálok a zsebkendőbe, hogy legalább fél pillanatban kapjak levegőt az orromon keresztül, amíg megcsókolhatom édes ajkait.
Oké, most már van annyi higgadtság a fejemben, hogy koncentrálni tudjak, illetve befókuszálni arcát. Alapvetően nem rendít meg, hogy ázsiai az arca, errefelé sok ázsiai lakik, vendégeskedik, utazgat és miegyebek, noha tökéletesen beszéli az angol nyelvet - ellentétben velem, aki még mindig nem tud leszokni a szóvégi ű-zésről -, de ami még durvább, hogy tudom, már láttam valahol, találkoztam vele, ám az istenért sem akar bevillanni, hogy hol és mikor. Egy valamivel tudok elődrukkolni, de nagyon remélem, hogy nem a könyvtáros srác az, mert lehet innen nem megyek haza épen.
- Húú, akkor jó! - Vagyis nem, nem jó, mert megint szállhatok saját agyamba és újabb mátrixokat feltörve próbáljam levezetni szépen, kicsoda lehet ő. Sokkal egyszerűbb lenne, ha hagynám a témát és baráti módon kezdenénk elölről mindent, mintha ismeretlenek lennénk egymásnak. Most akkor hogy is kell? Kézfogás vagy meghajlás, vagy... mi a csuda. Amerikainak tűnik, de annyira meg mégsem. Ahh, ezek a buta etikettek.
Szerencsére a bemutatkozás okozta zavaromat szertefoszlatja kérdésével. Testem megremeg, talán a hidegtől, talán attól, hogy a KIA szót hallom. Arcom csontossága kiélesedik miként komoly tekintettel nézek vissza a fiúra. Úgy érzem magam, mintha leöntenének hideg vízzel, ami jelen esetben nem áll messze a valóságtól, ezt valljuk be.
- Oh jaj - bukik ki belőlem ez a sóhajéle fájdalom, ami mi sem tükrözné jobban a megvilágosodásom. - Apa üzlettársának a fia vagy? Kérlek ne haragudj rám! Légyszí ne mondd el nekik, hogy majdnem elütöttelek... - Teljes félelem jár át, hogyha kiderül, mi történt itt, akkor nagyon ki fogok kapni. És most, hogy bevillant apa szigora, egy szempillantás alatt elönt az újabb pánikroham.
- Jézusom! - kapok fejemhez, aztán az órámhoz, végül pedig lepillantok a ruhámra, mely csurom vizes. - Már vagy öt perce a második emeleti konferenciateremben kellene lennem! Ahh, ez nem hiszem el! - És most ahogy elnézem, még az esernyője is KIA logós. Hogy nem vettem észre?? Na de ez most nem lényeg, a fontos, hogy vagy gyorsan tűnjek, tűnjünk el a helyszínről, vagy teremjünk odabent szárazon.
Elkezdek remélhetőleg vele együtt az épület felé sétálni. Tíz-húsz méter választ el a főbejárattól, mialatt próbálok nem túl nyomulósan annyira közel menni hozzá, hogy azért beférjek az giganagy esernyője alá, már ha nem bánja, de nah, ez fele annyira ciki, mintha állandóan tüsszentgetnék.
- Egyébként Aidennek hívnak, Aiden Lee vagyok. Most hogy mondtad, tényleg megvan már, hogy mikor és hol láttuk egymást. - A sors iróniája, hogy a nevemet csakis koreaiul mondom ki, ami történetesen Aiden I-nek hangzik, ez pedig egyenlő lehet az aranyos Aidenie-vel, szóval kétség kívül nem tudom magam komoly felnőtt úriembernek beállítani, pedig az vagyok! Vagyis az is. Ezentúl Lee Jae Min-nek fogok bemutatkozni csak azért is.
A bejárathoz érve gyorsan odafutok a recepcióhoz és egy pillanatszerű meghajlást követően sietve köszönök nekik.
- Elkezdődött már a konferencia? - hajolok a pult fölé, melynek drága lapjára esőcseppek potyognak a hajamról.
- Igen, három perce tart, Mr. Lee.
- Ohh, értem - szontyolodom el. Bár nem is értem, mit vártam. Hogy majd nem pontos időben kezdik?
- Szólna valakinek, hogy nagyon sürgősen szükség lenne két személynek száraz alkalomhoz illő ruhákra? Ja és... - kezdek el forgolódni és kotorászni hipergyorsasággal a zsebeimben, amíg nem előhúzom a csuromvizes kocsikulcsot. Nem vagyok benne biztos, hogy még működik. - Itt az utcában áll az autóm, egy fehér Kia Sorento, valaki lenne szíves leparkolni vele? Köszönöm szépen!
- Természetesen.

- Figyu, az az incidens, tudoood... maradhatna kettőnk között? - fordulok féle bűnbánóan és legfőképpen nagyon halkan.
- Te is a konferencia jöttél egyébként? - És miattam késett el? Jó ég, ez egyre gázabb. Egyelőre még nem tudom, hogy bemenjek-e. Majd itt kint szépen az aulában megvárom míg szünet lesz... vagy, ah nem tudom, lehet tényleg be kellene osonni, de akkor a világ szégyene leszek és rántanám magammal Robint is.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
164

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptyHétf. Okt. 07, 2019 6:19 pm


Aiden & Robin
„- Fiam, szedd már össze magad! Tényleg el akarod üttetni magad minden egyes alkalommal, mikor kijössz a házból? Hát mit tanítottak neked a nevelőid mi? Addig nem lépsz le a járdáról, amíg alaposan körül nem néztél! Értve vagyok?”
Azt hiszem, nekem tényleg az a végzetem, hogy egyszer kivasaljon valaki.
Kiskoromban tagadhatatlanul túlbuzgó, figyelemzavaros és már-már neveletlen kisgyerek voltam, akinek tök mindegy volt, hogy ki mit mondott, annak tökéletesen ellene cselekedtem. Ha azt mondták, hogy nem mehetek ki játszani az esőbe, én akkor is kimentem, hogy rá néhány napra köhécselve, szememet vadul dörgölve bőgjem anyámnak, hogy milyen kegyetlen, amiért nem babusgat mintha tényleg a beteg kis babája lennék. És való igaz, ilyen alkalmakkor nem foglalkozott velem, mintha csak móresre akart volna tanítani, amiért a tiltásuk ellen cselekedtem. Nem volt ez másként akkor se, mikor az apám úgy kapta el az elegáns kis gyerekzakómnak a gallérját, hogy annál fogva rántson vissza a járdára, mikor a család elegáns fekete autója begördült a felhajtóra. Tagadhatatlanul megijedtem. Megrettentem, mikor feltűnt a sötét fényezésű, csillogó jármű, amire csak rátett még néhány lapáttal apám csattanó hangja, erős kezének szorítása a karomon, majd ahogy szigorú tekintettel gyakorlatilag behajított a hátsó ülés tőle legtávolabb eső pontjára. Ott ücsörögtem és itattam az egereket a víziló könnycseppjeimmel, mindvégig arra várva, hogy majd megpaskolja a lábamat esetleg a fejem búbját. De nem tette meg.
Azt mondtam, hogy túlbuzgó és figyelemzavaros, neveletlen gyerek voltam? Félek, hogy ez mostanság sem változott, hiszen ugyan úgy pörgök-forgok ahogy akkoriban, nem figyelek teljes egészében a környezetemre sőt mi több, a neveletlenségem is kimagasodik azon a ponton, hogy tökéletes ellenszegülésbe kezdek telefonon keresztül a titkárunkkal. Fog ez valaha változni annak tekintetében, hogy baromira nem akarom mind ezt az őrületet magunk körül?
Azt hiszem, hogy nem…
De természetesen nem az a tervem, hogy ezek tudatában – és minden neveletlenségemet felülmúlva – begyalogolok minden érkező kocsi elé, „lesz ami lesz” alapon várva a sanyarú sorsomat. Vagy a KMA széke, vagy egy szép anyaggal kibélelt, kényelmes koporsó. Talán egyre megy a kettő.
- Ühümm…. nem-nem, én… megvagyok – komikus egymásutánban váltja a heves bólogatást az ide-oda való fejrázás. Mintha legalábbis én magam se lennék teljesen tisztában azzal, hogy mit gondolok, mit érzek vagy éppen mit nem érzek. Mert szerencsére az erős fájdalom, amit egy ilyen mértékű ütközés eredményezne, hála az égnek elmarad. Ezen túl pedig mi marad? Az ijedtség, pánik. Ami ugyan úgy megmutatkozik az ő hangján is.
Mindig önálló ember voltam. Már gyerekkoromban is ha taknyoltam egy bazinagyot az aszfalton vagy a mocskos földes úton, körülnéztem az arcomból pislogó güzü szemeimmel, felálltam és már rohantam is tovább. Jó esetben egyenesen és épen, egészségesen megérkeztem ahova tartottam… rosszabb forgatókönyv szerint viszont neki szaladtam a következő akadályba, ami lehetett akár ember, akár állat, de még az asztal sarka is. És akkor még én kérem ki magamnak, ha a család óvott a Nap fényétől is? Ám jelen állás szerint önállóság ide vagy oda, elfogadom a segítségét, mert csakugyan nem vagyok biztos abban, hogy most képes lennék stabilan megállni a virgácsaimon.
- Köszönöm – hebegem, szemem sarkából vetve rá egy pillantást, annál is inkább nagyobb figyelmet fordítva az öltözetem hát… alapjában véve nem a hiányosságára mely az alkalomhoz alapjáraton nem kifejezetten illik. Annál is inkább annak irányul a kelletlen grimasz, hogy nem csak a pulcsim ujjaiból, de úgy a nadrágomból is facsarni lehet a mocskos vizet.
Gyakorlatilag csak a felegyenesedésemet követően esik le – és tartok tőle, hogy ekkor tűnik fel -, hogy ő maga is koreai. Legalábbis származásilag hozzám hasonló.
- Az én hibám is. Figyelmetlen voltam… - mutatok a még mindig esőben ázó telefon irányába. Na, hát! Egy kacattal kevesebb. Két kezem nem lenne elég ahhoz, hogy megszámoljam, hány telefont kukáztam ki az elmúlt fél évben. De mindenki tudja, ma már enélkül nem lehet élni, így amint a temetőben végezte az egyik, az apám már küldte is a következőt - de szerencsére nem történt nagyobb baj.
Egészen lilás árnyalatú ujjaim reszketve fognak rá a felém nyújtott esernyőre, amit csak jelképesen nyújtok a fejünk fölé, mintha legalábbis bármit érne az oldalasan szakadó esővel szemben.
Csak ezt követően kezdek el kotorászni a memóriámban és ilyen-olyan módon társítani valakihez a srác arcát.
- Nem… mármint nem rémlik… tényleg nem – teszem hozzá halkan, s vacogva szorítom össze az állkapcsomat, ezzel akadályozva meg, hogy tökéletes mása legyek egy csattogó csontváznak.
- Te nem a… mármint téged nem a KIA tárgyalásain, összejövetelein szoktalak látni? Javíts ki ha tévedek, de elég frusztráló, hogy ismerős vagy de fogalmam sincs, hogy honnan. Csak találgatni tudok – mozgatom magam mellett a csuklómat apró, körkörös mozdulatokkal – a világos üstöködet mintha… a legutóbbi vacsorán láttam volna.
Talán hangosan gondolkozok, és meglehet, a következő percben majd felszökik a szemöldöke egészen a haja tövébe és fennkölt hahotázással fog körberöhögni a légből kapott hülyeségemet hallva. De egy próbát megér a dolog nem?



Kang Ro Bin
Üzlet
Play by :
Cha Eun Woo
Kor :
22
Foglalkozás :
KMA jövendő vezérigazgatója
Hozzászólások száma :
6

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptyHétf. Okt. 07, 2019 4:51 pm


Robin & Aiden
2019. nyár | Kia Motors székhelye és környéke

Tudom, hogy az élet nem egyszerűen abból áll, hogy amit akarok, azt megteszem és ha valamit nem szeretnék, akkor nem teszem. A világban, amelybe beleszülettem, kezdetektől fogva nem ilyen rendszer uralkodott, voltak kötelességeink, elvárások és szembemenni azokkal közel bűnnek számított. Rengeteg üzleti találkozón vettem már részt, éltem át akár kínzókamrában lennék és sosem gondoltam volna, hogy egyre nehezebben fogom viselni őket, de ez az igazság és sajnos érzem szívem mélyén, hogy mitől van ez. Egyre inkább elhiszem magamnak, hogy nagyon is valódi a megérzésem, tudom milyen aljas játékot űznek apáék velem, ahogyan azt is, hogy eddig nagyon is jól játszom ki a lapjaimat ellenül, mert ha fogást tudtak volna találni rajtam, akkor intézkedtek volna. A gond csak az, hogy előbb fogok én belefáradni, mintsem hogy ők feladják.
Nincs és nem is lehetne semmilyen mentségem arra, hogy miért nem vezetek kellő figyelemmel, tudom, de mégis annyira szétmegy a fejem, kiidegelem saját magamat, csoda, hogy még asztmám nem tört rám, pedig hasonló esetekben is szokott előjönni. Minden egy szempillantás alatt történik, az esőcseppek sokasága között megpillantok egy alakot és én szerintem csak a szerencsének köszönhető, hogy nem érzek a koppanást, vagy ütést az autó eleje felől, mindössze a lefékezés ereje passzírozna a kormányba, ha nem lennék bekötve. Az ijedtségtől nem tudom megítélni sem, hogy vajon elütöttem-e, így hát amint tudatosulnak bennem a történek, imádkozva pattanok ki az autóból és lépek az emberhez.
Nem csak az eső áraszt el, hanem az adrenalin is, amely tökéletesen megmutatkozik hangomban, aggódó tekintettel szólítom meg és nézek végig rajta tüzetesen. Felmérem, hogy vajon szükséges-e mentőt hívni. Vért nem látok, eldeformálódott végtagot sem, ellenben meghallom hangját és ez jelen esetben nagyon megnyugtató tény, még ha lehiggadnom egyelőre nem sikerül.
- Hogy micsoda? - kérdeznék vissza, elsőre fel sem fogom mit mond, mindössze másodpercekkel később esik le és azt hiszem, sikerülget összeraknom a dolgokat. - Jaa, igen, vagyis nem, persze hogy nem, én csak nagyon féltem, hogy komolyabb bajod esett és... - veszek egy mélyebb levegőt - Fel tudsz állni? - guggolok le mellé elfelejtve az előbbi gondolatomat és megfogom az alkarját, hogy segítségére legyek.
- Segítek! - Ez a minimum, igaz még egy kicsit kapkodósak mozdulataim, de próbálom szabályozni a légzésem ritmusát, már rajta vagyok, hogy hamarosan meg is nyugodjak. Lehet, hogy nyár van, de most nincs túl meleg és vizes a föld, a végén még megfázna, na meg az eső is szakad... azt hiszem, az az ő esernyője lehet ott a járdaszegélyen, szóval amint segítettem neki feltápászkodni, nekiállok megkergetni a kinyitott esernyőt. Itt a felhőkarcolók között szerencsére nem fúj annyira a szél, hogy sokat kelljen futnom utána.
- Tényleg nagyon sajnálom! - mondom ismételten már mellette bocsánatkérő halovány mosollyal és kinyújtott kézzel adom vissza az esernyőjét. Ahogy már sokszor, most sem tudom megállni, hogy ne ellenőrizzem le újból, hogy nincs véletlenül szüksége orvosra.
Az arca nagyon ismerős. Már láttam valahol, de mégsem rögzült be az arcszerkezete emlékezetembe, ami azt jelentheti, hogy vagy nagyon rég láthattam, vagy pedig olyan közegben, ahol leginkább senkinek az arcát sem akartam megjegyezni, hanem éppen felejteni szerettem volna. Gondolkodó, ijedt ártatlan arccal pislogok rá szavaira, érzem, hogy ő is sejt itt valamit, tán többet is mint, amit én tudok. Nem hiszem, hogy az egyetemen találkoztunk volna, onnan csak egy srácnak nem ugrik be az arca most hirtelen.
- Ugye nem a te füzetedre borítottam rá véletlenül a kávémat pár hónapja az egyetemi könyvtárban? - Jujj, nagyon mérges volt rám, azt hittem már keresztben lenyel. Ha nem ő az, akkor nincs nagy baj, azt hiszem.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
164

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptyVas. Okt. 06, 2019 4:16 pm


Aiden & Robin
- Rühellem! – hangom nem szimplán csattan a fülem és a vállam közé szorított telefonkészülékbe, miközben az esernyőmmel bíbelődve szedem a csülkeimet a kiemelt rezidencia irányába, de pont úgy robajlik egyet, mint a felettünk elterülő fekete felhőkkel tarkított égbolt – és tudod, Kang titkár, nem csak az üzleti, de összességében a legtöbb „öltözz ki, smúzolj ha akarsz, ha nem, vágj jó pofát és különben is összejövetelt! Egy kékvérű kis chaebol leszármazott köcsög vagy ugyebár, más dolgod sincs, mint kellemes természettel adózni a sok szotyolává aszott vénember és pókhálósodott asszonya, valamint huszonnyolc pulyája körében”. Ugye??? Jaaa, hogy ja, mellette minden bizonnyal ha tetszik ha nem, mert ugyebár a kedves bratyó más utat választott magának, te fogod örökölni a cég ezen szakaszára eső részét? Hát mit neked?! Tetszik? Nem tetszik? Úgyis az lesz, amit mondanak, ha bele gebedsz is el kell fogadnod a sorsodat némi őrülettel, kínlódással és rosszallással! Majd beletanulsz, ugyebár… majd belenősz a feladatba, ha már minden rangidős kihalt körülötted, a kényszer így is – úgy is meg fogja ragadni a tökeidet és jól móresre tanít. Ha más nem, hát így menni fog… így van? – kapaszkodnak bele ujjaim a csúcstechnológia tetőfogát karistolgató kis telefonba, hogy már-már fennhangon morranjak a számhoz emelt mikrofon részbe. A túlsó vonalról viszont nem érkezik se szó, se beszéd. Még a vén mókus szuszogását se hallom, miközben nyilvánvalóan két helyiség között körözve próbál velem is nemcsak, hogy szót érteni, de valamilyen úton módon kommunikálni mind azok mellett, hogy jól hallhatóan egyirányú beszélgetést folytatok a saját haragommal.
Visszatartott levegővel fülelek, hátha sikerül valami életre utaló jelet hallani az irányából.
- Befejezted? – érkezik a várva várt kérdés amit egy hangos, reszkető sóhaj követ és tesz tompává az esernyőn kopogó és egyre erősödő eső zaja.
- Van más választásom?
- Szerinted azzal ha panaszkodsz, lázadsz, bármi is változni fog, úrfi? Szerintem nem. Inkább az a kérdés, hogy hol vagy? Az apád már tűkön ül! Tudod, hogy nem érdemes kivívni a haragját mostanában, te pedig erőteljesen pengeélen táncolsz.
- Azt hiszem mióta megszülettem, azon táncolok, nem kell erre minden adandó alkalommal emlékeztetni. Jó? Egyelőre inkább azt mondd meg Kang titkár, hogy a francba jutok át ezen a rohadt kereszteződésen anélkül, hogy kivasalnának? – nem sűrűn járok ezen a környéken, főleg nem gyalogosan. De feltett szándékom volt késni – jó úton haladok – amit négy keréken haladva nem sűrűn szoktam kivitelezni.
- Hol vagy?
- Nem tudom. Vagy hat sáv megy az egyik, nyolc a másik irányba és kb ezerfelé lehet kanyarodni. Apám, és még az eső is szakad!
- Hol hagytad a kocsid?
- Miért is kell mindenhova kocsival menni? Hogy villogjon a vadonás új KIA a seggem alatt?
- Ro Bin!
- Bocsánat… a hátsóm alatt. Túl nyers voltam – teszem hozzá fitymálóan, kihangosítva a telefont, hogy ne a saját kezemmel takarjam a járművekre való rálátást, majd intek egyet a villantó autósnak, aki átenged a forgalmas zebra ránk eső részén. Mi az, hogy nem működnek a lámpák?
- Mikor érsz ide?
- Nemsokára ott vagyok, nem kell annyira… - befejezni viszont nincs lehetőségem, a jobbról érkező kocsi a semmiből tűnik fel, nekem pedig esélyem sincs gyorsítani a lépteimen, vagy éppen hátrálni…

Az imént földhöz vágott telefonom kijelzőjén még ott virít Kang titkár ráncos arca, de nem sokra rá el is tűnik, ahogy elsötétedik az üveg. Attól tartok az a nyomorúságos őrangyalom foggal körömmel kapaszkodik az életembe, s minden erejét felülmúlva gondoskodik a biztonságomról. Azt hiszem ezt nem úsztam volna meg abban az esetben, ha a sofőr nem nyom satuféket, én pedig reflexszerűen hátratántorodva nem a földön kötöttem volna ki. A lábam így is kis híján becsúszik a kocsi orra alá, na, még ha a lábszáramat vágta volna telibe… asszem' minimum derékba tört volna a karrierem.
Szemeim jókorára kerekedve bambulnak a kocsi rendszám táblájára, fejben elszámolva nagyjából százig - tízesével -, hogy képes legyek ésszerűen gondolkozni. Az esernyőm már rég messze jár, nem akarom per pillanat betájolni, hogy hova eshetett, ezért is lehetséges, hogy a ruhám szépen lassan kezd a testemre tapadni. Jelen állás szerint csupán a gondolatot próbálom feldolgozni és megszokni: túléltem baszki!  
Az első pánikot követően feltűnik a sofőr is mellettem, kinek szavait először alig vagyok képes felfogni, de aztán a szempilláimon gyöngyöző esőcseppeket kipislogva, nyelek egyet.
- Nem… nem vagyok az Istened… - rebegem anélkül, hogy rá néznék. De ó peresze, ennek az egy idétlen mondatnak kellett most is elhagynia a számat mi? – azt hiszem túlélem – nézek végig magamon, és való igaz, a csuklóm és hátsóm sajgásán kívül – mert ugyebár ezeket sikerült a földhöz csapnom – csak az ijedtség és a vad remegés az, amit érzek. Semmi egyéb, említésre méltó fájdalom.
Csupán ezután jutok el addig, hogy felpillantsak az ismerős arcra.
- Te... te nem...?

Kang Ro Bin
Üzlet
Play by :
Cha Eun Woo
Kor :
22
Foglalkozás :
KMA jövendő vezérigazgatója
Hozzászólások száma :
6

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
TémanyitásTárgy: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not EmptyVas. Okt. 06, 2019 11:20 am


Robin & Aiden
2019. nyár | Kia Motors székhelye és környéke

Valahol jó érzés is, hogy munkából kell elsietnem, azon nyári munkából, amelyet én szereztem magamnak, én küzdöttem meg érte és nem szüleim jóvoltából pottyant az ölembe. Szeretnék egyre inkább elszakadni tőlük és egyáltalán nem bántam meg, hogy a Presbyterian Kórházat választottam, hisz ha nem így lenne, Aicha balesetére és igen ritka állapotára sem tudtam volna felfigyelni. A lány miatt így is pattanásik feszülnek az idegeim, nagyon szeretném megtalálni számára a lehetséges gyógymódot a legjobb orvosok mellett és sokszor azon kapom magam, hogy éjfélkor is még bent vagyok. Párszor megkaptam már odahaza, hogy miért abba a kórházba mentem, sokkal elegánsabb lenne és számomra is jobban megérné, ha magánkórházban, vagy kutató laboratóriumban segédkeznék és csak bosszankodok magamban, hogy miért kell még ebbe is beleszólniuk.
Mikor Adam mondta két napja, hogy a mai céges rendezvényre jöjjek el, nemet feleltem. Miért mennék, mikor nekem más dolgom van és amúgy is csak képletes értékű a jelenlétem? Fél óra múlva anyám jött be a szobámba, ült le hozzám az ágyamhoz és a megszokottnál jóval érzékibb hanggal kért meg, hogy legyek ott, sokat jelentene a családnak, a családtagjaimnak, akikkel egyre inkább megy tönkre a kapcsolatom. De megadtam magam neki, talán ennyire anyáskodónak még sosem láttam őt, megolvasztotta szívemet.
Pont ma a végletekbe szökik az idegállapotom, s nagyon közel voltam pár órája, hogy mégis írjak egy sms-est anyának, azzal, hogy nem megyek, de mindig eszembe jut a tekintete ott az ágyamnál, ami megállásra késztet.
Mindjárt kicsordulnak könnyeim már az autómban ülve a mélygarázs kietlen táján. Ujjaimmal szapora ritmust ütök a bőr kormányra, mely hangok azonban megszakadnak telefonom pettyenésére. Először azt hiszem, hogy Chris lesz az. Szegény, nagyon el van havazva, még a vak is látja, hogy már-már ő a Hyundai vezérigazgatója és ezzel minden munka és teher rá hárul, már csak a hivatalos bejelentés hiányzik. Hajj, hogy mennyire hiányzik! Csak hét elején találkoztunk, akkor is inkább futólag, mintsem kielégítően. Régen átmentem hozzájuk és teljes napokat töltöttem vele, a szobájában, noha akkor is sokat dolgozott, de éreztem, hogy kívánja jelenlétem, akarja, hogy öleljem, hogy az ölében üljek és cserébe én is sok törődést kaptam tőle, amolyan christopheres módon. Nagyon szeretném őt, nem csak a hangját, hanem annál többet, de minek is kínozzam magam, hiszen semmit sem erőltethetek.
De nem ő írt. Szívem hatalmasat ver, ahogy meglátom Aida férjének nevét. Megremeg kezem, de rányomok az üzenetre.

"Aidat bevitték a kórházba. Ha bármi van, értesítünk!"

Hosszasan fújom ki a levegőt, miközben hátradőlök az ölésben. Hamarosan nagybácsi leszek! Haj, remélem minden rendben lesz vele és nem fog sokáig erős fájdalmakat elszenvedni. Izgulok érte, hogy minden rendben menjen.
Eme örömhírtől végre úgy érzem, hogy erőt tudok venni magamon és mint akit nyúznak, elindulok a székhely csillivilli épülete felé. Észre sem veszem, hogy mennyire erősen szorítom a kormányt, görcsös vagyok, fáradt és hisztis már csak a gondolattól is, hogy megint valami üzleti butaságra kell mennem apához és az egyetlen boldogságforrásom sem lesz ott, mert éppen gyermekének ad életet. Hogyan kell nagybácsinak lenni? Bárhogy is, jól akarom csinálni! Nagyon sokat akarok játszani a kisfiúval!
Ahogy kiérek a mélygarázsból a szélvédőt teljesen elárasztják a rázúduló esőcseppek. Honnan jött ez a felhőszakadás? Hát ezt már nem hiszem el... Az órára pillantok, mert én ilyen esőben nagyon nem akarok vezetni, hiába van már jogsim jó pár éve és voltam már hasonló helyzetekben, de akkor is, plusz egy indok, lehet lassan le is kellene fújnom, ha még nem késő.
Tíz perc a találkozóig...
Ilyen nincs! Oroszlánmorgással taposok neki a gáznak és amilyen gyorsan csak lehet és az időjárás is engedi (ez az én esetlenben a megengedett érték másfélszerese) hasítani kezdem a forgalmas manhattani utak nedves aszfaltját. El fogok késni! Hogy késhetek el, mikor pontosan jó időben hagytam el a kórházat és egyébként sincs túl messze innen?
Hol az órát, hol az alig látható utat nézem, jár az ablaktörlő eszeveszetten, pont mint én, mikor már majdnem az épületnél vagyok, hirtelen az egyik kisebbik utcán azt veszem észre, hogy egy ember van közvetlenül az úton előttem. Izmaim a pillanat tört része alatt rándulnak össze, reflexeimnek hála tövig nyomom a féket, minek köszönhetően egy pillanat alatt megáll az autó és csak azért nem fejelem le a kormányt, mert az övem majd' elszorítja mellkasomat. Összeszorított szemeim ezután hatalmasra nyílnak, s ágaskodva próbálom felfogni, hogy mi történt. Hol a fickó??? Óh, jézusom!
Gyorsan kicsatolom magam, kiszállok az esőbe és az autó elé sietek. Szívem a torkomban dobog, a pánik uralma alá vesz, mihelyst megpillantom az embert.
- Istenem, jól vagy? Megsérültél? - szaladok oda hozzá és ijedt tekintettel nézek rajta végig, vért nem látok, ez az első, ami feltűnik, de ez még önmagában semmit sem jelent, ha kell, kész vagyok mentőt hívni.
- Sajnálom. Azt hiszem, túlságosan siettem és nem figyeltem eléggé az útra - beszél belőlem az adrenalin, szaporák is a szavaim, illetve testbeszédem is meglehetősen feszes, jóformán észre sem veszem, hogy esik rám az eső. Levegőért kapok és belélegzek párszor mélyen, tudom, hogy meg kell nyugodnom, mert pánikkal semmire sem megyek.
Szerencsére kezdek hatni magamra és már eljutok odáig is, hogy felfogjam, kit látok és ki az, akit majdnem elütöttem. Ismerős... valahonnan.
- Mi már találkoztunk, azt hiszem... - vágok részben gyanakvó, részben gondolkodóan komoly fejet, miközben próbálok valahogy úgy helyezkedni, hogy ne essen ránk az eső.


Jae Min Aiden Lee
Diákok
Play by :
Yoon Jeong Han
Kor :
23
Foglalkozás :
Orvostan hallgató (Medical School)
Hozzászólások száma :
164

Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Robin & Aiden | Business or not   Robin & Aiden | Business or not Empty

Ajánlott tartalom


Robin & Aiden | Business or not Empty
Vissza az elejére Go down
 

Robin & Aiden | Business or not

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Valahol máshol :: Múlt és jövõ-
^
ˇ